BELÜGYMINISZTÉRIUM 2018. évi ORSZÁGOS TEREPFUTÓ BAJNOKSÁG 2018. április 18. Gaja-völgyi Tájcentrum 1
Tisztelt Versenyzők, Sportbarátok! Tisztelettel köszöntöm Önöket a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság teljes személyi állománya nevében a Belügyminisztérium 2018. évi Országos Terepfutó Bajnokságán. Nagy örömünkre szolgál, hogy egy nagyszabású rendezvény részeként vendégül láthatjuk az ország minden részéből a Gaja-völgyi Tájcentrumban az ide látogató versenyzőket, csapatvezetőket és meghívott vendégeinket. Már a honfoglalás idején is kedvelt terület volt a verseny helyszíne. Árpád vezér törzsének táborhelyeként tartják számon. A környék gyógyvize és vadállománya miatt királyi vadászok lakhelye volt. Többek között Szent István király kedvelt vadászhelyeként is szolgált. A Bakony keleti oldalán található a mesébe illő Gaja-szurdok. A völgy aljában a Gaja patak kanyarog, amely Nagyesztergál mellett ered és 20 km-en át kelet felé folyik, majd a Bakonynál visszafordul dél irányba. Vizével táplálja a Fehérvárcsurgói-víztározót, majd dél felé folytatja az útját, a Móri-vízzel, a Sárvízzel és a Séddel egyesülve egészen a Dunáig. A patak fölé tornyosuló szikláival, mély szakadékaival, változatos erdőivel gazdagítja a tájat. A szurdok hűs nyugalma, a völgyperemekről elénk táruló panoráma felejthetetlen hellyé teszi mindenki számára. A területen a 4 km hosszú, meredek falú szurdokvölgy található, amely a dolomitból álló kőzettömeg folyamatos emelkedése és a közben lezajló törései során alakult ki. A versenypálya kiválasztásakor próbáltunk egy olyan helyszínt találni, mely változatos és embert próbáló kihívást jelent minden induló számára. Bízom benne, hogy a környezet és a látványosságok sokszínűsége miatt gazdag emlékekkel térhetnek haza. Dr. Varga Péter r. dandártábornok rendőrségi főtanácsos megyei rendőrfőkapitány 2
A bajnokság célja: A Belügyminisztériumnál és szerveinél dolgozók, valamint a BM oktatási intézményeiben tanulmányokat folytatók részére lehetőség teremtése az aktív sporttevékenységre, versenyzésre, az egészséges versenyszellem kialakítására. A különböző kategóriákban eldönteni az országos egyéni, csapat és szervezeti egységek közötti BM bajnoki címeket. A futás népszerűsítésével a belügyi dolgozók aktív egészség iránti érdeklődésének felkeltése. Hozzájárulni a személyi állomány egészséges életmódjának kialakításához, a rekreációs tevékenységek biztosításához sportbaráti kapcsolatainak ápolásához. A bajnokság helye, ideje: Gaja-völgyi Tájcentrum, 2018. április 18. A parkoló GPS koordinátái: 47.296972 18.229724 A bajnokság rendezője: Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság A bajnokság fővédnöke: Dr. Pintér Sándor belügyminiszter A bajnokság védnöke: Dr. Varga Péter r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, megyei rendőrfőkapitány A bajnokság sportszakmai védnöke: Vincze P. Márton, ROKK RSZKK vezetője, MRS ügyvezető elnök, A szervezőbizottság elnöke: Csery Péter r. ezredes, Fejér MRFK, humánigazgatási szolgálatvezető A szervezőbizottság tagjai: A Fejér MRFK kijelölt munkatársai. A versenybíróság elnöke: Fehér Miklós c.r. alezredes, Fejér MRFK Rendészeti Igazgatóság, kiemelt főelőadó A versenybíróság tagjai: Jankovics Tímea r. őrnagy, Fejér MRFK Rendészeti Igazgatóság, kiemelt főelőadó Tóth Ádám ka., Fejér MRFK, Humánigazgatási Szolgálat, mb. testnevelési főelőadó 3
A bajnokságon indulásra jogosult szervek: az Országos Rendőr-főkapitányság szervei (beleértve a ROKK, a NOK és a NEBEK), de kivételt képez az önálló indulási jogosultsággal bíró Készenléti Rendőrség és a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, a 19 megyei rendőr-főkapitányság és a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokság központi és területi besorolású szervei, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság központi és területi szervei, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Terrorelhárítási Központ, a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ, az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, a BM Országos Vízügyi Főigazgatóság, a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara, az Adyligeti Rendészeti Szakgimnázium, a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium, a Szegedi Rendészeti Szakgimnázium, a Körmendi Rendészeti Szakgimnázium. az Országgyűlési Őrség. A Bajnokságra nevezhetők az indulásra jogosult szervek hivatásos állományú, kormánytisztviselői, köztisztviselői, közalkalmazotti, igazságügyi alkalmazotti, munkavállalói, és nyugállományú tagjai, továbbá a felsorolt oktatási intézmények tanárai és hallgatói (tanulói). A Bajnokságra történő nevezéseket a rendezők által biztosított nevezési lapon a versenykiírásban meghatározottak szerint és határideig kell megtenni. A Bajnokságon indulók személyazonosságát, továbbá a nevezést leadó szervezeti egységgel fennálló munkaviszonyát, szolgálati illetve tanulói jogviszonyát indulási feltételként ellenőrizzük. A sportoló személyazonosságát személyazonosító igazolvánnyal, munkaviszonyát szolgálati vagy munkahelyi fényképes igazolvánnyal, hallgatói (tanulói) jogviszonyát egyéb annak hitelt érdemlő megállapítására alkalmas okirattal igazolhatja. A versenyen minden versenyző saját felelősségére vesz részt, külön orvosi igazolást a szervezők nem kérnek. Egy-egy csapat versenyzői létszáma maximum 24 fő lehet (szervezetenként és kategóriánként 3 fő versenyző indítható) A verseny jellege: Korosztályos egyéni, csapat és szervek között összesített pontverseny. 4
Versenyszámok: NŐI: I. csoport 4000 m nyílt kategória egyéni és 3 fős csapat II. csoport 3000 m 30-39 év között egyéni és 3 fős csapat III. csoport 2000 m 40 év és felette egyéni és 3 fős csapat IV. csoport 2000 m 50 év és felette egyéni és 3 fős csapat FÉRFI: I. csoport 6000 m nyílt kategória egyéni és 3 fős csapat II. csoport 4000 m 30-39 év között egyéni és 3 fős csapat III. csoport 3000 m 40 év és felette egyéni és 3 fős csapat IV. csoport 2000 m 50 év és felette egyéni és 3 fős csapat A korcsoport meghatározásánál az adott évben betöltött életkort kell figyelembe venni. Egy versenyző csak egy távon indulhat. Idősebb korcsoportba tartozó versenyző fiatalabb korcsoportban indulhat! A verseny lebonyolításának módja: A bajnokság a Magyar Atlétikai Szövetség szabályai szerint sík és dombos terepen, erdei és füves úton kerül megrendezésre. A helyezések eldöntése: Csapatverseny: a csapat tagjainak az egyéni versenyszámokban elért helyezési számaival megegyező pontok összeadása alapján kerül meghatározásra. A csapatokat a megszerzett kevesebb helyezési pontoktól a legmagasabb helyezési pontokig haladva kell rangsorolni (I. helyezett: a legkevesebb helyezési pontot elért csapat). Pontegyenlőség esetén az egyéni kategóriában előkelőbb helyezést elért versenyző eredményét kell figyelembe venni. Összetett csapatverseny: az egyéni és csapatszámokban megszerzett I-XVI. helyezés után járó pontok matematikai összege alapján kialakult sorrend, amelyben első a legtöbb pontot szerzett csapat. (egyéni I. h.: 17 pont, II. h: 15 pont, III. h.: 14 pont, IV. h.: 13 pont, V. h.: 12 pont, VI. h.: 11 pont, VII. h.:10 pont, VIII. h.: 9 pont, IX. h.: 8 pont, X. h.: 7 pont, XI. h.: 6 pont, XII. h.: 5 pont, XIII. h.: 4 pont, XIV. h.: 3 pont, XV. h.: 2 pont, XVI. h.: 1 pont; csapat I. h.: 34 pont, II. h: 30 pont, III. h.: 28 pont, IV. h.: 26 pont, V. h.: 24 pont, VI. h.: 22 pont, VII. h.:20 pont, VIII. h.: 18 pont, IX. h.: 16 pont, X. h.: 14 pont, XI. h.: 12 pont, XII. h.: 10 pont, XIII. h.: 8 pont, XIV. h.: 6 pont, XV. h.: 4 pont, XVI. h.: 2 pont) Pontegyenlőség esetén az egyéni kategóriában több első helyezést elért csapat a kedvezményezett. Ha az első helyezést elérők száma megegyezik, akkor a több egyéni második helyezést elérők száma dönt a sorrend megállapításában. További egyenlőség esetén, ugyanezen elvet kell alkalmazni, míg a helyezés nyilvánvalóan eldönthetővé nem válik. 5
A versenyszámokban pontot nem szerző csapatok az utolsó (pontot szerzett) csapat mögé kerülnek besorolásra azonos helyezési számmal. Díjazás: Az egyéni versenyek I III. helyezettjei érem és oklevél, IV VI. helyezettjei oklevéldíjazásban részesülnek. A kategóriák csapatversenyeinek I. helyezettjei serleg, érem és oklevél, II-III. helyezettjei érem, oklevéldíjazásban részesülnek. Költségek: Nevezési díj nincs, a versenyek szervezésével kapcsolatos költségeket a MRS és a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vállalja külön költségvetési terv alapján. A résztvevő szerveket és intézményeket elsősorban az utazási és szükség szerint az ellátási és szállásköltségek terhelik. Nevezés: A nevezéseket a mellékelt nevezési lap kitöltésével (külön kísérőirat mellőzésével) 2018. április 5-én 16.00 óráig a tothadam@fejer.police.hu e-mail címére kérjük visszaküldeni. A határidőn túl érkezett nevezéseket a szervezőbizottság nem fogadja el! Verseny útvonala: A Gaja-völgyi Tájcentrumban kerül kijelölésre. A futás nagyrészt erdei és füves terepen zajlik. A versenyhez kapcsolódó további szabályok: Ha a Bajnokság során óvásra kerül sor, azt írásban kell benyújtani a versenybíróság elnökének. Ha a sportszakmai versenybíróság elnökének döntése ellen írásbeli fellebbezés történik, akkor az RSZKK képviselője, a versenybíróság elnöke és a szervező bizottság vezetője 3 fős bizottságot alkot, mérlegeli a benyújtott óvást és dönt a vitás kérdésekben. A bizottság általi döntés ellen fellebbezésnek helye nincs. A versenyen a terepviszonyokra tekintettel mintázott talpú, zárt felsőrésszel ellátott, a terepen történő mozgást lehetővé tevő futócipő használata ajánlott, fémszöges futócipő használata nem javasolt. A rendezvény szervezője a versenyzők és a csapatok kísérői részére a befutásnál frissítőt és étkezést (ebédet) biztosít. A csapatvezető kötelezi magát, hogy a csapata az összesített csapatverseny helyszínén marad, azt korábban csak a ROKK RSZKK jelen lévő képviselőjének külön engedélyével, indokolt esetben hagyhatja el. 6
Egyéb: A terület jellegére tekintettel javasoljuk kullancsriasztó használatát. Az esetleg felmerülő kérdésekre a szervezőbizottság tagjai az alábbi telefonszámokon adnak felvilágosítást: Tóth Ádám ka. BM: 22/22-34 e-mail: tothadam@fejer.police.hu Mobil: +36-70-4334508 Koósz Bence ka. BM: 22/22-34 e-mail: kooszb@fejer.police.hu Mobil: +36-70-79343330 Jankovics Tímea r. őrnagy BM: 22/20-49 e-mail: jankovicst@fejer.police.hu Mobil: +36-20- 5721991 Szállás: A szállással kapcsolatban szervezőbizottság tagjai tudnak bővebb felvilágosítást adni. Igény esetén a korlátozott férőhelyekre tekintettel, kérem mielőbb vegye fel a kapcsolatot a kijelölt munkatársakkal. Mellékletek: 1. sz. melléklet: A bajnokság programja 2. sz. melléklet: Nevezési lap (női) 3. sz. melléklet: Nevezési lap (férfi) 4. sz. melléklet: Térkép, útvonal 7
1. számú melléklet Program 2018. április 18. (szerda) 07.30 09.00 Csapatok beérkezése a verseny helyszínére, regisztráció 09.10 Technikai értekezlet 09.30 Ünnepélyes megnyitó 10.00 Női III. és IV. csoport futama (40-49 év között; 50 és felette) 2000 méteren 10.30 Női II. csoport futama (30-39 év között) 3000 méteren 11.05 Férfi IV. csoport futama (50 év és felette) 2000 méteren 11.35 Férfi III. csoport futama (40-49 év között) 3000 méteren 12.40 Női I. csoport futama (nyílt kategória) 4000 méteren 13.30 Férfi II. csoport futama (30-39 év között) 4000 méteren 14.15 Férfi I. csoport futama (nyílt kategória) 6000 méteren 11.30-16.00 Ebéd 12.15 15.30 Eredményhirdetés 8
E-mail: tothadam@fejer.police.hu Szervenként és kategóriánként 3 fő versenyző indítható. 2. számú melléklet N E V E Z É S I L A P BM Országos Terepfutó Bajnokság A (szerv) csapata benevez a BM Országos Terepfutó Versenyre. Kategória Női I. csoport (nyílt kategória) 4000 méter Név (születési év, hó, nap) Női II. csoport (30-39 év között) 3000 méter Női III. csoport (40-49 év között) 2000 méter Női IV. csoport (50 év és felette) 2000 méter Férfi I. csoport (nyílt kategória) 6000 méter Férfi II. csoport (30-39 év között) 4000 méter Férfi III. csoport (40-49 év között) 3000 méter Férfi IV. csoport (50 év és felette) 2000 méter Étkezési létszámigény: fő Szállás létszámigény:.fő.., év.hó..nap Fent nevezett versenyzők a szervezeti egységeink állományába tartoznak, valamint a versenykiírásban feltüntetett feltételeknek megfelelnek. Ph. Csapatvezető neve:. (csapatvezető elérhetősége:.) humánigazgatási szolgálatvezető 9
10 3. sz. melléklet: Térkép, útvonal
A Gaja-völgyi Tájcentrum megközelítése (GPS: 47.296972 18.229724) Budapest felől (kb. 1 óra 10 perc) autópályán az M7-en az agárdi / székesfehérvári kijáratnál (57. számú) jöjjön le az autópályáról. A 7-es úton K-felé haladva a székesfehérvári elkerülőn keresztül a 81-es útra kell ráhajtani Fehérvárcsurgó, Győr irányába. A 81-es útról Fehérvárcsurgó felé kell lefordulni, majd a községet elhagyva az út jobb oldalán lesz a parkoló. Győr felől (kb. 1 óra 10 perc) a 81-es számú főútról Székesfehérvár irányába Fehérvárcsurgó felé kell lefordulni, majd a községet elhagyva az út jobb oldalán lesz a parkoló. 11