Magyar joganyagok - Nemzeti Adó- és Vámhivatal - alapító okirata, módosításokkal eg 2. oldal ac) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális V

Hasonló dokumentumok
- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.)

Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

Tisztelt Ügyfeleink! A kísérőokmánynak formanyomtatványa nincs, adattartalmának az e-tko adatelemekkel kell megegyeznie.

Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról

Csongrád Megyei Közlekedési 6728 Szeged, Kereskedő köz 4. Fejér Megyei Közlekedési 8000 Székesfehérvár, Sárkeresztúri út 12. Győr-Moson-Sopron Megyei

Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról

TÁJÉKOZTATÓ az ömlesztett ásványolaj beszerzésére és szállítására vonatkozó bejelentési kötelezettségről

A MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA

Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 2. oldal - irányítja a katasztrófavédelmi kirendeltségeket, a hivat

Magyar joganyagok - Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ - alapító okirata, m 2. oldal 4300 Nyírbátor, Kossuth u. 16. Észak-alföldi Regionális M

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete

Tájékoztató. A képzés célja:

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

2. oldal A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alaptevékenységét a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet, val

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

Tájékoztató. A képzés célja:

Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz

Magyar joganyagok - Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ - alapító okira 2. oldal Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Kapuvári Kire

Magyar joganyagok - - alapító okirata 2. oldal Az képzési, területi felzárkózási koordinációs feladatokat ellátó, a társadalmi felzárkózás politika es

2015. évi LXXV. törvény

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.

Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma. T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő

Magyar joganyagok - Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okira 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

14. sz. melléklet. Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Magyar joganyagok - Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal - alapító okirata, m 2. oldal 4. A költségvetési szerv létrehozásáról rendelkező jogszab

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály

Az EGYSZA lap kitöltése

A bankkártyás adófizetés szabályai

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január

FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter. TELEFON: 72/ FAX: 72/

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év

K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a március 11-én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvből

az Újfehértói Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról

FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁGOK ELÉRHETŐSÉGEI

I. rész: Kérelmező személy adatai

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép:

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének május havi ülésére

Az ügyfélszolgálati iroda Pécs, Engel J. u. 1. szám alatti épületben működik.

Magyar joganyagok - 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet - a Nemzeti Fogyasztóvédel 2. oldal c) több felügyelőség illetékességi területét vagy a fogya

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 12-ej ülésének.25. napirendi pontja

FELÜGYELETI SZERVEK. II. FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG elérhetőségek:

I. rész: Azonosító adatok

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: augusztus október 15.

A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adó- és Vámigazgatóságai közérdekű információi: Igazgatói titkárság. H - Cs: 08:30-16:00 P: 08:30-13:30

A békéltető testületi eljárás megindítása

Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

Magyar joganyagok - Készenléti Rendőrség - alapító okirata, módosításokkal egysége 2. oldal 6. A KR illetékessége az ország egész területére kiterjed.

7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.)

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján

F.3. számú függelék. Fogyasztóvédelmi szervezetek, hatóságok, békéltető testületek

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Tisza 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideiglen

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Magyar joganyagok - Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal - alapító okirata, m 2. oldal 2500 Esztergom, Rudnay S. tér Komárom-Esztergom Megy

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72)

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI

Magyar joganyagok - Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal - alapító okirata, módosítás 2. oldal Hajdúböszörményi Kerületi Állategészségügyi és Élel

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2016. ( ) NFM rendelete

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

Dr. Seszták Miklós s. k., nemzeti fejlesztési miniszter

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE

Agip Baja Bács-Kiskun 6500 Baja Dózsa György út

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

1/2013.(I.15.) SZÁMÚ HATÁROZAT

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája

KIVONAT. a Képviselő-testület április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

I. rész: Azonosító adatok

Nemzeti Adó- és Vámhivatal január 1-től

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá

Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására

5. sz. Melléklet - A Felügyeleti szervek elérhetősége

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

Magyar joganyagok - Veszprém Megyei Kormányhivatal - alapító okirata, módosítások 2. oldal Ajkai Körzeti Földhivatal 8400 Ajka, Eötvös u

Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

Magyar joganyagok évi LXXV. törvény - a megyei könyvtárak és a megyei ható 2. oldal 3. () Az. alapján tulajdonba adott ingatlanokon e törvény e

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 1. pontja mely a módosított okiratban 1.1. pont alatt szerepel a következő alponttal egészül ki:

Tárgy: Javaslat a Gödöllői Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására. a Képviselő-testület szeptember 20-án tartandó ülésére

Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 2. oldal d) 26 vagy annál több földrészlet esetén az első 25 föl

Átírás:

Magyar joganyagok - Nemzeti Adó- és Vámhivatal - alapító okirata, módosításokkal eg 1. oldal Nemzeti Adó- és Vámhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (6) bekezdése alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal alapító okiratát a következők szerint adom ki. 1. A költségvetési szerv elnevezése: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Rövidített neve: NAV Idegen nyelvű neve: National Tax and Customs Administration (angol) Nationales Steuer- und Zollamt (német) Administration Nationale des Impőts et des Douanes (francia) 2. A költségvetési szerv székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2. A NAV feladatait a következő szervek útján látja el (a törzskönyvi nyilvántartásba telephelyként felveendők): 2.1. A NAV központi szervei: a) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatala (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.) b) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Informatikai Intézete (székhelye: 1143 Budapest, Hungária krt. 112-114.) 2.2. A NAV területi szervei: - A NAV középfokú adóztatási szervei: regionális adó főigazgatóságok a) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága (székhelye: 1132 Budapest, Váci út 48/C-D) b) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága (székhelye: 3530 Miskolc, Kandia u. 12-14.) c) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága (székhelye: 4034 Debrecen, Vágóhíd u. 2.) d) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága (székhelye: 6721 Szeged, Bocskai u. 14.) e) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága (székhelye: 9022 Győr, Liszt F. u. 13-15.) f) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága (székhelye: 8002 Székesfehérvár, Mátyás király krt. 8.) g) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága (székhelye: 7621 Pécs, Rákóczi út 52-56.) - A NAV középfokú vámszervei: a) regionális vám- és pénzügyőri főigazgatóságok aa) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága (székhelye: 1095 Budapest, Mester u. 7.) ab) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága (székhelye: 3530 Miskolc, Széchenyi István u. 10.) 1 Megjelent: Hivatalos Értesítő 2013/39.

Magyar joganyagok - Nemzeti Adó- és Vámhivatal - alapító okirata, módosításokkal eg 2. oldal ac) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága (székhelye: 4025 Debrecen, Hatvan u. 45.) ad) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága (székhelye: 6724 Szeged, Csemegi u. 4.) ae) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága (székhelye: 9023 Győr, Eszperantó u. 38.) af) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága (székhelye: 8000 Székesfehérvár, Bakony u. 8.) ag) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága (székhelye: 7621 Pécs, Munkácsy M. u. 6.) b) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Repülőtéri Főigazgatósága (székhelye: 1185 Budapest, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér) c) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Főigazgatósága (székhelye: 1107 Budapest, Bihari u. 16/B) d) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szakértői Intézete (székhelye: 1163 Budapest, Hősök fasora 20-24.) - A NAV középfokú adó- és vámszerve: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Kiemelt Adó és Vám Főigazgatósága (székhelye: 1077 Budapest, Dob u. 75-81.) - A NAV alsó fokú adóztatási szervei: a) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Kiemelt Adózók Adóigazgatósága (székhelye: 1077 Budapest, Dob u. 75-81.) b) megyei (fővárosi) adóigazgatóságok A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Adó ba) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-budapesti Adóigazgatósága (székhelye: 1134 Budapest, Lehel u. 27-29.) bb) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Kelet-budapesti Adóigazgatósága (székhelye: 1144 Budapest, Gvadányi u. 69.) bc) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-budapesti Adóigazgatósága (székhelye: 1096 Budapest, Haller u. 3-5.) bd) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest Megyei Adóigazgatósága (székhelye: 1134 Budapest, Dózsa Gy. út 128-132.) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Adó be) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatósága (székhelye: 3530 Miskolc, Kandia u. 12-14.) bf) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Heves Megyei Adóigazgatósága (székhelye: 3300 Eger, Eszterházy tér 3-4.) bg) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nógrád Megyei Adóigazgatósága (székhelye: 3100 Salgótarján, Kassai sor 10.) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága területén: bh) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Hajdú-Bihar Megyei Adóigazgatósága (székhelye: 4029 Debrecen, Faraktár u. 29/C) bi) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adóigazgatósága (székhelye: 5000 Szolnok, József A. u. 22-24.) bj) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adóigazgatósága (székhelye: 4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 7-8.) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága területén:

Magyar joganyagok - Nemzeti Adó- és Vámhivatal - alapító okirata, módosításokkal eg 3. oldal bk) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bács-Kiskun Megyei Adóigazgatósága (székhelye: 6000 Kecskemét, Kurucz krt. 16.) bl) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Békés Megyei Adóigazgatósága (székhelye: 5600 Békéscsaba, Kinizsi u. 1.) bm) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád Megyei Adóigazgatósága (székhelye: 6721 Szeged, Bocskai u. 14.) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Regionális Adó bn) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Győr-Moson-Sopron Megyei Adóigazgatósága (székhelye: 9022 Győr, Liszt F. u. 13-15.) bo) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Vas Megyei Adóigazgatósága (székhelye: 9700 Szombathely, Petőfi S. u. 22.) bp) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Zala Megyei Adóigazgatósága (székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Balatoni u. 2.) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-dunántúli Regionális Adó bq) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fejér Megyei Adóigazgatósága (székhelye: 8002 Székesfehérvár, Mátyás király krt. 8.) br) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Komárom-Esztergom Megyei Adóigazgatósága (székhelye: 2800 Tatabánya, Komáromi u. 42.) bs) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Veszprém Megyei Adóigazgatósága (székhelye: 8200 Veszprém, Brusznyai Á. u. 22-24.) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága területén: bt) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Baranya Megyei Adóigazgatósága (székhelye: 7621 Pécs, Rákóczi út 52-56.) bu) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Somogy Megyei Adóigazgatósága (székhelye: 7400 Kaposvár, Béke u. 28.) bv) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Tolna Megyei Adóigazgatósága (székhelye: 7100 Szekszárd, Bezerédj u. 33.) - A NAV alsó fokú vámszervei: a) megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóságok és azok kirendeltségei A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri aa) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Kiemelt Ügyek és Adózók Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága (székhelye: 1077 Budapest, Dob u. 75-81.) ab) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-budapesti Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága (székhelye: 1033 Budapest, Csillaghegyi út 25.) ac) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Kelet-budapesti Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága (székhelye: 1064 Budapest, Rózsa u. 89.) ad) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-budapesti Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága (székhelye: 1107 Budapest, Száva u. 7.) ae) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága (székhelye: 2040 Budaörs, Dózsa György út 1/B) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri af) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága (székhelye: 3525 Miskolc, Horváth L. u. 17-19.) ag) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Heves Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága (székhelye: 3300 Eger, Grónay S. u. 3.)

Magyar joganyagok - Nemzeti Adó- és Vámhivatal - alapító okirata, módosításokkal eg 4. oldal ah) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nógrád Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága (székhelye: 3100 Salgótarján, Mártírok útja 2.) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri ai) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Hajdú-Bihar Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága (székhelye: 4034 Debrecen, Vágóhíd u. 2.) aj) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága (székhelye: 5000 Szolnok, Ady Endre u. 21.) ak) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága (székhelye: 4400 Nyíregyháza, Dózsa György út 39.) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri al) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága (székhelye: 6720 Szeged, Jókai u. 7-9.) am) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bács-Kiskun Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága (székhelye: 6000 Kecskemét, Kurucz krt. 14.) an) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Békés Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága (székhelye: 5600 Békéscsaba, Dózsa György u. 1-3.) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri ao) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Győr-Moson-Sopron Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága (székhelye: 9024 Győr, Nádor u. 25.) ap) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Vas Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága (székhelye: 9700 Szombathely, Széll Kálmán u. 24.) aq) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Zala Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága (székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Mikes Kelemen u. 2.) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri ar) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fejér Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága (székhelye: 8000 Székesfehérvár, Prohászka Ottokár út 42.) as) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Komárom-Esztergom Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága (székhelye: 2800 Tatabánya, Erdész út F. épület) at) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Veszprém Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága (székhelye: 8200 Veszprém, Gerenda u. 2.) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri au) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Baranya Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága (székhelye: 7625 Pécs, Ágoston tér 6.) av) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Somogy Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága (székhelye: 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 3.) aw) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Tolna Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága (székhelye: 7100 Szekszárd, Damjanich u. 50.) b) Nemzeti Adó- és Vámhivatal 1. számú Repülőtéri Igazgatósága (székhelye: 1185 Budapest, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Igló u. hrsz. 156720) c) Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2. számú Repülőtéri Igazgatósága (székhelye: 1185 Budapest, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér) d) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Őrzésvédelmi és Támogató Igazgatósága (székhelye: 1097 Budapest, Gyáli út 35.) - A NAV alsó fokú vámszervek kirendeltségei: a) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság Határkirendeltsége Beregsurány (székhelye: 4933 Beregsurány, Közúti Határátkelőhely)

Magyar joganyagok - Nemzeti Adó- és Vámhivatal - alapító okirata, módosításokkal eg 5. oldal b) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság Határkirendeltsége Tiszabecs (székhelye: 4951 Tiszabecs, Malom út 75. Közúti Határátkelőhely) c) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság Határkirendeltsége Záhony (székhelye: 4625 Záhony, Közúti Határátkelőhely) d) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság Határkirendeltsége Röszke (székhelye: 6758 Röszke, Határátkelőhely) e) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bács-Kiskun Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság Határkirendeltsége Hercegszántó (székhelye: 6525 Hercegszántó, Határátkelőhely) f) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bács-Kiskun Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság Határkirendeltsége Tompa (székhelye: 6422 Tompa, Szabadföld u. 104.) g) Nemzeti Adó- és Vámhivatal Baranya Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság Határkirendeltsége Mohács (székhelye: 7700 Mohács, Budapesti u. 14/B) 3. A költségvetési szerv alapító szerve: Országgyűlés (1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.) Az alapítás dátuma: 2011. január 1. 4. A költségvetési szerv létrehozásáról rendelkező jogszabály megnevezése: A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: NAV tv.). 5. A költségvetési szerv irányító szerve és felügyelete: A NAV a Kormány (1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.) irányítása alatt álló, államigazgatási és fegyveres rendvédelmi feladatokat is ellátó kormányhivatal, felügyeletét az adópolitikáért felelős miniszter látja el. 6. A költségvetési szerv vezetője és kinevezési rendje: A NAV vezetője az elnök, akit - az adópolitikáért felelős miniszter javaslatára - a miniszterelnök nevez ki és ment fel, egyebekben az elnök felett a munkáltatói jogokat az adópolitikáért felelős miniszter gyakorolja. 7. A költségvetési szerv illetékessége: Országos. 8. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása: A NAV önállóan működő és gazdálkodó központi költségvetési szerv, amely a központi költségvetésben önálló fejezetet képez. 9. A költségvetési szerv közfeladata: a) adóigazgatási jogkörében végzett feladatok; b) vámigazgatási jogkörében végzett feladatok; c) jövedéki igazgatási jogkörében végzett feladatok; d) bűnüldözési és nyomozó hatósági jogkörében végzett feladatok; e) rendészeti és igazgatási jogkörében végzett feladatok; f) nemzetközi tevékenysége keretében végzett feladatok; g) egyéb feladatok. 10. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

Magyar joganyagok - Nemzeti Adó- és Vámhivatal - alapító okirata, módosításokkal eg 6. oldal A NAV által ellátott feladatokat a NAV tv. 13. -a tartalmazza. Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrendi besorolása: 552001 Üdülői szálláshely-szolgáltatás 561000 Éttermi mozgó vendéglátás 562916 Üdülői, tábori étkeztetés 562917 Munkahelyi étkeztetés 680001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 712104 Bűnügyi, rendőrségi laboratóriumi vizsgálatok 712109 Egyéb, hatósági eljárás érdekében végzett műszaki vizsgálat, elemzés 841132 Adóigazgatás 841133 Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés 841134 Vám-, jövedéki igazgatás 841135 Vám-, jövedék, termékdíj kiszabása, beszedése, ellenőrzése 841136 Pénzügyi szolgáltatások, szerencsejátékok felügyelete, ellenőrzése 842160 Nemzetközi szervezetekben való részvétel 842426 Vámrendészet 842427 Bűnüldözés 842428 Bűnmegelőzés 842437 Különleges rendészeti kiképzés 853214 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás 854212 Szakirányú továbbképzés 855936 Kötelező felkészítő képzések 862101 Háziorvosi alapellátás 862211 Járóbetegek gyógyító szakellátása 862231 Foglalkozás-egészségügyi alapellátás 862232 Foglalkozás-egészségügyi szakellátás 862234 Honvédelmi és rendvédelmi szervek állományának pálya- és munkaalkalmassági vizsgálata, felügyelete, ellenőrzése 862301 Fogorvosi alapellátás 869031 Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások 869037 Fizikoterápiás szolgáltatás 869047 Komplex egészségfejlesztő, prevenciós programok 869071 Szabadidős és nem kiemelt sportolók sportegészségügyi vizsgálata, felügyelete, ellenőrzése 889943 Munkáltatók által nyújtott lakástámogatások 900121 Zeneművészeti tevékenység 910201 Múzeumi gyűjteményi tevékenység 910203 Múzeumi kiállítási tevékenység 931102 Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése 931301 Szabadidősport- (rekreációs sport-) tevékenység és támogatása Államháztartási szakágazati besorolás: 841112 Pénzügyi, költségvetési igazgatás. 11. A költségvetési szervnél foglalkoztatottak foglalkoztatási jogviszonya: A NAV személyi állományába tartozó - kormánytisztviselők és kormányzati ügykezelők kormányzati szolgálati jogviszonyára a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény, - pénzügyőrök szolgálati jogviszonyára a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény,

Magyar joganyagok - Nemzeti Adó- és Vámhivatal - alapító okirata, módosításokkal eg 7. oldal - munkavállalók munkajogviszonyára a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény és a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezéseit a NAV tv.-ben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. 12. A NAV szerveinek gazdálkodása: A NAV Informatikai Intézete, a NAV Kiemelt Adó és Vám Főigazgatósága, valamint a középfokú adóztatási szervek és a középfokú vámszervek vezetőjét is a kötelezettséget vállaló szerv vezetőjének kell tekinteni a számukra biztosított előirányzatok terhére vállalható kötelezettségek tekintetében. 13. A költségvetési szerv közvetlen jogelődje: Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.), valamint a Vám- és Pénzügyőrség (székhelye: 1095 Budapest, Mester u. 7.). 14. Záró rendelkezések Az Alapító Okiratban nem szabályozott kérdéseket a NAV Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza. Jelen egységes szerkezetű Alapító Okirat a törzskönyvi bejegyzés napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal VIII/203/3/2013. számú, 2012. február 19-én egységes szerkezetben kiadott Alapító Okirata hatályát veszti. Budapest, 2013. június 29. Iktatószám: VIII/203/6/2013. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

Magyar joganyagok - Nemzeti Adó- és Vámhivatal - alapító okirata, módosításokkal eg 8. oldal TARTALOMJEGYZÉK Nemzeti Adó- és Vámhivatal 1 alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1