Szakmai program. Az iskolában folyó szakképzés alapelvei. Az iskola szakmai képzésének irányvonala



Hasonló dokumentumok
III/2. Helyi tanterv Szakmai program

III/2. Helyi tanterv Szakmai program

C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények

HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK

Hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:

szövegszerkesztés 2* 2* - - alapképzés operációs rendszerek 2* 2* - - programozási ismeretek - - 2* 2* V táblázatkezelés - - 3* -

Debreceni Vegyipari Szakközépiskola. szakmai ágazati alapozás, szakképzés. Kedves Érdeklődők!

Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Gépipari Szakközépiskolája

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI

KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, november 15.

A PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA

Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől)

A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola Pedagógiai Program. Óratervek

Az Irinyi János Gimnázium, Szakközép- és Szakiskola szakképzése 2012/2013. tanév

1.1 ÓRATERV A 9. NYELVI ELİKÉSZÍTİ ÉVFOLYAM RÉSZÉRE

Pedagógiai-művelődési program. 3. Az Oladi ÁMK Teleki Blanka Szakképző Iskolájának pedagógiai programja

Általános tájékoztató a hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályairól. Részlet az intézmény Helyi tantervéből

ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv

Pécsi Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola Szakmai Program

A Katona József Szakközépiskola és Felnőttoktatási Gimnázium

A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... I. BEVEZETŐ... II. NEVELÉSI PROGRAM...

Bevezetés. Szakgimnáziumi ágazati érettségi mellék-szakképesítések

PEDAGÓGIAI PROGRAM ÓRATERVEK

A NYÍREGYHÁZI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOLLÉGIUMAINAK NEVELÉSI PROGRAMJA

Villanyszerelő. A szakképzés azonosító száma: Szakképesítés-elágazások: Hozzárendelt FEOR szám: 7624

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi PG Tagintézmény órahálói

TELEKI BLANKA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TISZALÖK VIZSGASZABÁLYZAT

Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév

Az iskolai írásbeli, szóbeli, gyakorlati beszámoltatások, az ismeretek számonkérésének rendje

K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a

ÓRATERVEK 2016/2017. sárgával jelölve a most futó érintett évfolyam/osztály 1 / 25

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Tantárgyi struktúra és óraszámok

A Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolája. Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

A nevelés-oktatás tervezése I.

Érettségire épülő (fő) szakképesítés ( ) Érettségi vizsga keretében

(133.) tanév

Bókay János Humán Szakközépiskola

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Az iskolában folyó felnőttoktatás

TREFORT ÁGOSTON SZAKKÉPZŐ ISKOLA

A tanulmányok alatti vizsga szabályzata

Márki Sándor Általános Iskola

TREFORT ÁGOSTON SZAKKÉPZŐ ISKOLA

A tanulmányi munka értékelése Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái

2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató 2016/2017. tanévben induló osztályaink

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Szegedi Tagintézmény órahálói

Fakultációs lehetőségek szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban

XIII. Informatika ÁGAZAT

A 2016/2017. tanévben induló osztályok:

Soproni Széchenyi István Gimnázium

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja

A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma

Különös közzétételi lista

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód

Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola, 2700 Cegléd, Széchenyi út 16. Különös közzétételi lista a es tanévre

A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Esztergom,

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Újpesti Két Tanítási nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Felvételi tájékoztató

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budaörsi Tagintézmény órahálói

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS

EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.

PEDAGÓGIAI PROGRAM ELŐREHOZOTT (ALTERNATÍV) SZAKMAI KÉPZÉS KÉTÉVES SZAKMAI KÉPZÉS GÉPÉSZETI SZAKMACSOPORT

FELNŐTTOKTATÁS. Szakmai végzettség megszerzésére irányuló esti tagozatos képzések

Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/ Fax: 88/

Felnőttoktatási Pedagógiai Program

Beszámíthatósági szabályzat Beszámíthatósági óratervek

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ as tanévre

Villanyszerelő OKJ szakképzéshez rendelt tantárgyak heti óraszáma évfolyamonként 1/9. évfolyam 2/10. évfolyam 3/11. évfolyam Tantárgyak

Az iskolák pedagógiai programjának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata. RAABE konferencia

Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái

A TERPLÁN ZÉNÓ FERENCES SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2015/2016. TANÉVRE

Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége.

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ es tanévre

A tanulók értékelése

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

5. számú melléklet. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

Pedagógiai program módosítása Miskolc, október 25.

TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium OM azonosító:

Különös közzétételi lista

Átírás:

Szakmai program Az iskolában folyó szakképzés alapelvei A szakmai program egy, a pedagógiai programba ágyazódó, attól élesen el nem választható dokumentum, amely tartalmazza: Az iskolában folyó szakképzés alapelveit, céljait A szakképzési tevékenységet A szakmai tantárgyak óraszámait, helyi programját Intézményi szinten rendező elv Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata intézményeinek feladatellátása, az intézmény működési és fejlesztési terve. Az iskola szakmai képzésének irányvonala Az iskola jövőképének kialakításakor figyelembe vettük a fenntartó által megfogalmazott célkitűzéseket és irányelveket. Iskolánkban 2005 szeptemberétől a 9-12. évfolyamon a következő óratervek alapján folyik a képzés: 2005 szeptemberében bevezetett kerettantervek (új) tantervei, belügyi rendészeti pályára előkészítő képzés. A tantárgyi óraszámokat a kerettantervi rendelkezések, valamint a közoktatási törvény előírásai szerint állapítottuk meg. A tanulók heti kötelező óraszáma: 9-10. évfolyamon min. 27,5; maximum 31,5 óra 11-15. évfolyamon min. 30; maximum 34 óra. A helyi tantervek tartalma, követelményei megegyeznek a kerettantervek tananyagtartalmával, követelményeivel. Az időkeret fennmaradó részét ismétlésre, emelt színtű képzésre, ill. szabadon választott tantárgyak tanulására használjuk. A megemelt óraszámok a felzárkóztatásra, ill. a vizsgákra való felkészítés időszükségletét biztosítják az iskola összes időkeretén belül. A tantárgyak jellege, valamint az osztályok összetétele és létszáma alapján csoportbontásokat végzünk. Csoportbontások vannak idegen nyelv, informatika, számítástechnika és gyakorlati órák esetében. A szakképző évfolyam utolsó évfolyamán a gyakorlati órák csoportbontás keretében külső munkahelyeken zajlanak. 1

Célok és feladatok A szakközépiskolában folyó nevelés-oktatás továbbépít, kiszélesíti az általános iskolai tantárgyi követelményeket. A szakközépiskolában az általános és a szakmai műveltséget megalapozó, azt kiterjesztő, megerősítő és a további műveltség megszerzését elősegítő nevelő-oktató tevékenység folyik. A tantervekben meghatározott fejlesztési követelmények, tevékenységek és tartalmak biztosítják az általános műveltség továbbépítését, valamint a szakmai képzés megalapozását, az érettségi vizsgára és a felsőfokú tanulmányokra vagy a munkába állásra való felkészülést. A szakközépiskola általános célja, hogy érvényesítse a humánus értékeket, közvetítse az egyetemes és nemzeti kultúra alapértékeit, testileg és lelkileg egészséges, az emberi kapcsolatokban igényes felnőtteket, demokratikus elveket követő állampolgárokat neveljen, akik képesek a társadalmi, gazdasági, technikai változások követésére és az ezekhez alkalmazkodó cselekvésre. Az intézményben folyó nevelés, a képességek fejlesztése, a közismereti oktatás és a szakmai képzés szerves egységet alkot. Az adott korosztályok egyre növekvő hányadát befogadó szakközépiskola nevelési és oktatási rendszere képes a kulturálisan és szociálisan heterogén diákság hatékony képzésére, mert követelményeiben igazodik a tanulók adottságaihoz, fejlettségéhez. A nevelési és oktatási rendszerünkbe beépülnek azok a fejlesztő célú problémakezelési módok és képzési tartalmak, amelyek : a magyar társadalom demokratikus létformájából, Magyarország jövendő európai integrációs folyamatából, a közép- és felsőfokú iskolázás kiterjedéséből, az egész életen át tartó tanulás igényéből adódnak. A pedagógiai programban a tanterven belüli tananyagtartalmak ütemezését, a tanítási-tanulási folyamat tagolását, eszközeit, módszereit úgy határoztuk meg, hogy az eltérő adottságú és motivációjú tanulók számára adott legyen az ismeretek bővítésének, a képességek és készségek fejlődésének a lehetősége. Célunk továbbá az, hogy a tanulók alkalmassá váljanak az önálló, felelős döntéseken alapuló, elsősorban a szakmai területeken folyamatosan fejlődő, megújuló alkotómunkára, a termelési, szolgáltatási és más társadalmi értékteremtési folyamatok alakítására, a munkaerőpiac elvárásainak teljesítésére, valamint felsőfokú tanulmányok megkezdésére. Tanulóinkban a tanítási-tanulási folyamat során kialakul az igény és a képesség az ismeretek önálló megszerzésére, azok összefüggéseinek felismerésére, értelmezésére, hasznosítására. Fejlődik fogalmi gondolkodásuk, problémamegoldó képességük, anyanyelvi és idegen nyelvi kommunikációs, valamint informatikai tudásuk. Kifejlődik a tanulásuk, munkájuk eredményessége, minősége iránti igényesség, kialakul a tevékenységeikkel kapcsolatos felelősségérzet. A 9-12. évfolyamon tanuló diákoknak lehetőségük van szakmai tantárgyat ( a kötelező tantárgyak mellé ) érettségi tárgyként választani Elektronika alapjai Gépészet alapjai Közlekedés műszaki alapismeretek Belügyi rendészeti ismeretek 2

Az e tárgyakból érettségizett tanulókat az iskolánkban oktatott OKJ-s szakképesítésekre történő jelentkezéskor előnyben részesítjük, kedvező esetben bizonyos tantárgyak beszámíthatóságát biztosítjuk. 1. Az iskola egyes évfolyamain tanított szakmacsoportos alapozó tantárgyak 2005 szeptemberében bevezetett kerettantervek Az óratervek a 10/2003 ( IV. 28.) a kerettantervek kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 28/2000 (IX.21. )OM. rendelet módosításának alapján készültek. Közlekedési szakmacsoport (érvényes: 2005. szeptember) Közlekedési szakmacsoport helyi tantervi óraterv 2005. szeptembertől Tantárgy Évfolyam 9. 10. 11. 12. 1. Magyar nyelv és irodalom 4 4 4 4 2. Történelem és állampolgári ismeretek 2 2 2 3 Társadalomismeret és etika 3. 1 4. Idegen nyelv** 3 3 4 4 5. Matematika 3 3 4 4 6. Ének-zene 1 1 7. Rajz és vizuális kultúra 1 1 8. Osztályfőnöki 1 1 1 1 9. Testnevelés és sport 3 3 3 3 10. Fizika 2 2 3 3 11. Földünk és környezetünk 2 2 12. Biológia 1 2 13. Kémia 2 1 14. Informatika** 2 2 Közismereti összesen 24 24 25 25 15. Szabadon választható 0 0 2 2 16. SZAKMACSOPORTOS ALAPOZÓ ISMERETEK 3 3 8 8 Közlekedési ismeretek 3 3 3

Közlekedési földrajz 2 3 Szakmai idegen nyelv** 4 4 Általános jogi ismeretek 2 1 17. SZAKMACSOPORTOS ALAPOZÓ GYAKORLA- TOK 2 2 0 0 Közlekedés informatika és számítástechnika gyakorlat 2 2 Tényleges óraszám összesen 29 29 33 33 A ** -al jelölt óráknál az osztály két csoportra bontva szabadon választható 4 óra terhére: 1 óra matematikára a 11. és 12. osztályban 1 óra fizikára a 11. és 12. osztályban szabadon tervezhető terhére: 1 óra földrajz 9-10. évf 1 óra idegen 11-12 nyelv évf 11-12. 1 óra informatika évf 0,5 óra /hét /hét 4

Gépész szakmacsoport (érvényes: 2005. szeptember) Gépész szakmacsoport helyi tantervi óraterv 2005. szeptembertől Tantárgy Évfolyam 9. 10. 11. 12. 1. Magyar nyelv és irodalom 4 4 4 4 2. Történelem és állampolgári ismeretek 2 2 2 3 3. Társadalomismeret és etika 1 4. Idegen nyelv** 3 3 4 4 5. Matematika 3 3 4 4 6. Ének-zene 1 1 7. Rajz és vizuális kultúra 1 1 8. Osztályfőnöki 1 1 1 1 9. Testnevelés és sport 3 3 3 3 10. Fizika 2 2 3 3 11. Földünk és környezetünk 2 2 12. Biológia 1 2 13. Kémia 2 1 14. Informatika** 2 2 Közismereti összesen 24 26 25 23 15. Szabadon választható 2 2 16. 17. SZAKMACSOPORTOS ALAPOZÓ ISMERETEK 3 2 5 6 Műszaki ábrázolás alapjai 2 Anyagismeret 2 Mechanika 2 Anyag- és gyártásismeret 2 Géprajz 1 Az ember és környezete 1 Gépelemek 2 Alkalmazott számítástechnika (CAD)** 2 Elektrotechnika 2 SZAKMACSOPORTOS ALAPOZÓ GYAKORLATOK 4 3 3 3 Műszaki ábrázolás gyakorlat 2 Információ és adatgyűjtési gyakorlatok 2 Géprajz gyakorlat 1 5

Gépészeti mérések*** 2 Gépi forgácsolási gyakorlat*** 1 Szerelési alapgyakorlatok*** 2 Anyagmegmunkálási gyakorlat*** 3 Tényleges óraszám összesen 31 31 33 32 A ** -al jelölt óráknál az osztály két csoportra bontva A *** -al jelölt óráknál az osztály három csoportra bontva szabadon választható 4 óra terhére: 1 óra matematikára a 11. és 12. osztályban 1 óra fizikára a 11. és 12. osztályban szabadon tervezhető terhére: 1 óra földrajz 9-10. évf 0,5 óra /hét 1 óra idegen nyelv 11-12 évf /hét-ből 1 óra informatika 11. évf 1 óra alkalmazott számítástechnika 12. évf 6

Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport (érvényes: 2005. szeptember) Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport helyi tantervi óraterv 2005. szeptembertől Tantárgy Évfolyam 9. 10. 11. 12. 1. Magyar nyelv és irodalom 4 4 4 4 2. Történelem és állampolgári ismeretek 2 2 2 3 3. Társadalomismeret és etika 1 4. Idegen nyelv** 3 3 4 4 5. Matematika 3 3 4 4 6. Ének-zene 1 1 7. Rajz és vizuális kultúra 1 1 8. Osztályfőnöki 1 1 1 1 9. Testnevelés és sport 3 3 3 3 10. Fizika 2 2 3 3 11. Földünk és környezetünk 2 2 12. Biológia 1 2 13. Kémia 2 1 14. Informatika** 2 2 2 2 Közismereti összesen 26 26 25 25 15. Szabadon választható 2 2 16. 17. SZAKMACSOPORTOS ALA- POZÓ ISMERETEK Műszaki pályák világa és anyagismeret 2 2 3 3 Elektrotechnika 2 Műszaki rajz és vizuális kultúra 1 Elektronika alapjai 3 3 SZAKMACSOPORTOS ALA- POZÓ GYAKORLATOK Anyagmegmunkálási alapgyakorlat*** 1 3 3 5 5 Villamos alapgyakorlatok*** 1 Elektrotechnikai alapgyakorlatok*** 2 Elektrotechnikai alapmérés*** 1 1 Elektronikai alapmérések*** 2 2 Elektronikai alapgyakorlatok*** 2 3 2 7

Tényleges óraszám összesen 31 31 33 33 A ** -al jelölt óráknál az osztály két csoportra bontva A *** -al jelölt óráknál az osztály három csoportra bontva szabadon választható 4 óra terhére: 1 óra matematikára a 11. és 12. osztályban 1 óra fizikára a 11. és 12. osztályban 0,5 óra szabadon tervezhető terhére: 1 óra földrajz 9-10. évf /hét 1 óra idegen nyelv 11-12 évf /hét 11-12. 1 óra informatika évf 8

Egyéb szolgáltatások szakmacsoport Belügyi rendészeti pályára előkészítő képzés (érvényes: 2005. szeptember) Belügyi rendészeti pályára előkészítő képzés helyi tantervi óraterv 2005. szeptembertől Tantárgy Évfolyam 9. 10. 11. 12. 1. Magyar nyelv és irodalom 4 4 4 4 2. Történelem és állampolgári ismeretek 2 2 2 3 3. Társadalomismeret és etika 1 4. Idegen nyelv** 4 4 4 4 5. Matematika 3 3 4 4 6. Ének-zene 1 1 7. Rajz és vizuális kultúra 1 1 8. Osztályfőnöki 1 1 1 1 9. Testnevelés és sport** 2 2 2 2 10. Fizika 2 2 3 3 11. Földünk és környezetünk 2 2 12. Biológia 1 2 13. Kémia 2 1 14. Informatika** 2 2 2 2 Közismereti összesen 26 26 24 24 15. Szabadon választható 0 0 2 2 16. SZAKMACSOPORTOS ALAPOZÓ IS- MERETEK 4 4 8 9 Önvédelmi ismeretek 4 4 2 2 Speciális társadalmi ismeretek 1 2 Kommunikációs gyakorlat 2 2 Belügyi rendészeti ismeretek 3 3 Tényleges óraszám összesen 30 30 32 33 A ** -al jelölt óráknál az osztály két csoportra bontva szabadon választható 4 óra terhére: 1 óra matematikára a 11. és 12. osztályban 1 óra fizikára a 11. és 12. osztályban 1 óra idegen nyelvre a 9. és 10. osztályban 1 óra informatikára a 9. és 10. osztályban 0,5 óra szabadon tervezhető terhére: 1 óra földrajz 9-10. évf /hét 1 óra idegen nyelv 11-12 évf /hét 9

1 óra informatika 11-12. évf szakmacsoportos alapozás időkeretéből: többlet testnevelési óra beépítése: 1 óra informatika 9-10. évf 1 óra önvédelmi Ismeretek 12. évf. 10

Követelmények a Műszaki szakterület gépész szakmacsoport oktatására (5.) A tananyag tanulása során fejlődjenek a tanulók szakmai tantárgyak tanulásához szükséges képességei, így különösen az ismeretelemző-értékelő, fogalomalkotó gondolkodás, a kreativitás, az önálló tapasztaltszerzés és ismeretalkotás képessége, az algoritmusalkalmazási, konstrukciós, számítási és rajzkészségek, a szóbeli és írásos szakmai kommunikációs képességek. A tevékenység során a tanulók szokjanak hozzá a számítástechnikai eszközök használatához. Alakuljon ki, fejlődjön, erősödjön meg a tanulók saját munkájukkal kapcsolatos igényessége, szakmai tanulásuk legyen átgondolt, célszerű, eredményes, a szóbeli kommunikációban törekedjenek a szakmai nyelv szabatos és helyes használatára, írásos munkáikban, rajzfeladataikban az igényes külalakra, számításaikban a pontosságra. A tevékenység során a tanulók szokjanak hozzá az önálló tanuláshoz, az önálló és produktív feladatmegoldáshoz, érezzék meg a tanulási eredmények, sikerek értékét, örömét. Folyamatosan erősödjék a tanulási és szakmai motiváció, váljon tudatos döntéssé a szakmaválasztás. Ismerjék meg, fogadják el és tudatosan alkalmazzák a szakmai tevékenységek végzéséhez szükséges magatartási szabályokat, magatartásformákat. A szakmai tanulmányi tevékenységek által alakuljon ki, fejlődjön és erősödjön a szakához, a választott munkához, életpályához való kötődés. Erősödjék a tanulókban a kötelességtudat, a felelősségérzet, a mások munkájának, eredményeinek, teljesítményének tisztelete. A tanulók lássák meg a környezet, a technika, a szakma mögött az embert és a természetet, tiszteljék annak értékeit, ismerjék fel és utasítsák el a környezetszennyező, természet- és egészségkárosító tevékenységeket, az ilyen magatartást. Célok és feladatok A szakmacsoportos alapozó ismeretek tanításának célja a szakmacsoport tevékenységformáinak és technológiáinak megismertetése. A tananyag feldolgozása adjon lehetőséget a tanulók tapasztalatainak rendszerezésére, értékelésére, elemzésére. A tevékenységek sokszínű, tartalmas, aktív magatartást és tanulási élményeket is eredményező bemutatásával keltse fel az érdeklődést, és tegye képessé a tanulókat az ok-okozati öszszefüggések feltárására. A tananyag tanításának célja, hogy továbbfejlessze és erősítse a tanulók eddig megszerzett képességeit, készségeit, bővítse, rendszerezze és mélyítse el a közismereti tantárgyak keretében tanult ismereteket. Alakítsa ki a gépészeti területet megalapozó műszaki szemléletet, fejlessze a tanulók kreativitását, logikus gondolkodását, célirányos műszaki feladatmegoldó képességét. A gépészet gyakorlatias, sokszínű, tartalmas, aktív tanulói magatartást és tanulási élményeket is eredményező bemutatásával keltse fel és folyamatosan tartsa fenn a tanulók érdeklődését a terület iránt, bizonyítsa be számukra annak gazdasági jelentőségét, fejlődési tendenciáit. 11

Keltse fel az érdeklődést a szakmai tevékenységek elméleti alapjai iránt, mutassa be a technológiai és termelési fejlesztő-, tervezőmunka néhány feladatát és módszerét. Teremtsen alkalmakat, feladathelyzeteket a szakmai tantárgyak elsajátításához szükséges, a terület munkaköreiben szükséges megfelelő magatartás kialakulásához, a tanulási és szakmai motiváció fejlesztéséhez, megerősítéséhez. Mutassa be a területen dolgozók tevékenységét, a gépészeti pályák sajátosságait, távlatait. Alakítsa ki a tanulókban a minőségi munkavégzés igényét és a környezettel szembeni felelősségérzetet. Segítse a tanulókat leendő szakmai szerepük kiválasztásában, megfogalmazásában, egyéni életpályájuk reális megtervezésében. Követelmények a Műszaki szakterület elektrotechnika-elektronika szakmacsoport oktatására (6.) A tananyag tanulása során fejlődjenek a tanulók szakmai tantárgyak tanulásához szükséges képességei, így különösen az ismeret elemző-értékelő, fogalomalkotó gondolkodás, az önálló tapasztalatszerzés és ismeretalkalmazás képessége, az algoritmusalkalmazási, konstrukciós, számítási és rajzkészségek, a szóbeli és írásos szakmai kommunikációs képességek. A tanulási tevékenység során szokjanak hozzá a tanulók a számítástechnikai eszközök használatához. Alakuljon ki, fejlődjön, erősödjön meg a tanulók saját munkájukkal kapcsolatos igényessége, szakmai tanulásuk legyen átgondolt, célszerű, eredményes, a szóbeli kommunikációban törekedjenek a szakmai nyelv szabatos és helyes használatára, írásos munkáikban, rajzfeladataikban az igényes külalakra, számítási eredményeikben a pontosságra. Alakuljon ki a tanulóban az önálló szakmai tanulás, feladatmegoldás igénye és képessége, saját munkájukkal kapcsolatos igényessége, érezzék meg a tanulási eredmények, sikerek értékét, örömét, munkájuk legyen átgondolt, célszerű, eredményes. A szakmai tanulmányi tevékenység által alakuljon ki, fejlődjön, erősödjön a szakmához, a választott munkához, életpályához való kötődés, folyamatosan erősödjék a szakmai és szakmai motiváció. Alakuljon ki a reális önismeret, váljon tudatos döntéssé a pályaválasztás. Ismerjék meg a szakmai tevékenységek végzéséhez szükséges magatartási szabályokat, magatartásformákat. A tanulók lássák meg a környezet, a technika, a szakma mögött az embert és a természetet, tiszteljék annak értékeit, ismerjék fel és utasítsák el a környezetszennyező, természet- és egészségkárosító tevékenységeket, az ilyen magatartást. Alakuljon ki a felelősségérzetük egymás iránt, a társakkal való együttműködési képesség, a közösség és az egyén érdekei összeegyeztetésének képessége. Célok és feladatok Az Elektrotechnika-elektronika szakmacsoportos alapozó ismeretek tanításának célja a szakmacsoportban a tanulók pályaválasztásának elősegítése, a szakmacsoport tevékenységformáinak és technológiájának megismertetése. A tananyag feldolgozása adjon lehetőséget a tanulók tapasztalatainak rendszerezésére, értékelésére, elemzésére. 12

A tevékenységek sokszínű, tartalmas, aktív tanulói magatartást és tanulási élményeket is eredményező bemutatásával keltse fel a tanulók érdeklődését a szakmacsoport iránt, bizonyítsa be számukra annak gazdasági jelentőségét, hosszú távú fejlődőképességét. Keltse fel az érdeklődést a szakmai tevékenységek elméleti alapjai iránt, mutassa be a technológiai és termelési fejlesztő-, tervezőmunka néhány feladatát és módszerét. Teremtsen alkalmakat, feladathelyzeteket a szakmai tantárgyak elsajátításához szükséges, a terület munkaköreiben szükséges megfelelő magatartás kialakulásához, a tanulási és szakmai motiváció fejlesztéséhez, megerősítéséhez. Mutassa be a területen dolgozók tevékenységét, a gépészeti pályák sajátosságait, távlatait. Alakítsa ki a tanulókban a minőségi munkavégzés igényét és a környezettel szembeni felelősségérzetet. Segítse a tanulókat leendő szakmai szerepük kiválasztásában, megfogalmazásában, egyéni életpályájuk reális megtervezésében. Követelmények a Műszaki szakterület közlekedési szakmacsoport oktatására ( 13. ) A tananyag tanulása során fejlődjenek a tanulók szakmai tantárgyak tanulásához szükséges képességei, így különösen az ismeretelemző-értékelő, fogalomalkotó gondolkodás, a kreativitás, az önálló tapasztaltszerzés és ismeretalkotás képessége, az algoritmusalkalmazási, konstrukciós, számítási és rajzkészségek, a szóbeli és írásos szakmai kommunikációs képességek. A tevékenység során a tanulók szokjanak hozzá a számítástechnikai eszközök használatához. Alakuljon ki, fejlődjön, erősödjön meg a tanulók saját munkájukkal kapcsolatos igényessége, szakmai tanulásuk legyen átgondolt, célszerű, eredményes, a szóbeli kommunikációban törekedjenek a szakmai nyelv szabatos és helyes használatára, írásos munkáikban, rajzfeladataikban az igényes külalakra, számításaikban a pontosságra. A tevékenység során a tanulók szokjanak hozzá az önálló tanuláshoz, az önálló és produktív feladatmegoldáshoz, érezzék meg a tanulási eredmények, sikerek értékét, örömét. Folyamatosan erősödjék a tanulási és szakmai motiváció, váljon tudatos döntéssé a szakmaválasztás. Ismerjék meg, fogadják el és tudatosan alkalmazzák a szakmai tevékenységek végzéséhez szükséges magatartási szabályokat, magatartásformákat. A szakmai tanulmányi tevékenységek által alakuljon ki, fejlődjön és erősödjön a szakához, a választott munkához, életpályához való kötődés. Erősödjék a tanulókban a kötelességtudat, a felelősségérzet, a mások munkájának, eredményeinek, teljesítményének tisztelete. A tanulók lássák meg a környezet, a technika, a szakma mögött az embert és a természetet, tiszteljék annak értékeit, ismerjék fel és utasítsák el a környezetszennyező, természet- és egészségkárosító tevékenységeket, az ilyen magatartást. 13

Célok és feladatok Az közlekedési szakmacsoportos alapozó ismeretek tanításának célja a szakmacsoportban a tanulók pályaválasztásának elősegítése, a szakmacsoport tevékenységformáinak és technológiájának megismertetése. A tananyag feldolgozása adjon lehetőséget a tanulók tapasztalatainak rendszerezésére, értékelésére, elemzésére. A tevékenységek sokszínű, tartalmas, aktív tanulói magatartást és tanulási élményeket is eredményező bemutatásával keltse fel a tanulók érdeklődését a szakmacsoport iránt, bizonyítsa be számukra annak gazdasági jelentőségét, hosszú távú fejlődőképességét. Keltse fel az érdeklődést a szakmai tevékenységek elméleti alapjai iránt, mutassa be a technológiai és termelési fejlesztő-, tervezőmunka néhány feladatát és módszerét. Teremtsen alkalmakat, feladathelyzeteket a szakmai tantárgyak elsajátításához szükséges, a terület munkaköreiben szükséges megfelelő magatartás kialakulásához, a tanulási és szakmai motiváció fejlesztéséhez, megerősítéséhez. Mutassa be a területen dolgozók tevékenységét, a gépészeti pályák sajátosságait, távlatait. Alakítsa ki a tanulókban a minőségi munkavégzés igényét és a környezettel szembeni felelősségérzetet. Segítse a tanulókat leendő szakmai szerepük kiválasztásában, megfogalmazásában, egyéni életpályájuk reális megtervezésében. Követelmények a Humán szakterület egyéb szolgáltatások szakmacsoport oktatására (belügyi rendészeti pályára előkészítő képzés) ( 19. ) A tananyag tanulása során fejlődjenek a tanulók szakmai tantárgyak tanulásához szükséges képességei, különösen az ismeretelemző-értékelő gondolkodás, az algoritmikus gondolkodás, az önálló ismeretszerző ismeretek alkalmazási képessége. Alakuljon ki a tanulókban az önálló szakmai tanulás, feladatmegoldás igénye, érezzék meg a tanulási eredmények, sikerek értékét, örömét. A tevékenység során folyamatosan erősödjék a tanulási és szakmai motiváció, váljon tudatos döntéssé a szakmaválasztás. A szakmai tanulmányi tevékenység által alakuljon ki, fejlődjön, erősödjön a szakmához, a választott munkához, életpályához való kötődés. Fejlessze a szóbeli és írásos kommunikációs képességeket, a számítástechnikai alkalmazási képességeket. Fejlődjön, erősödjön meg a tanulók saját szakmai munkájukkal kapcsolatos kötelességtudata, felelősségérzete, igényessége, a szóbeli kommunikációban törekedjenek a szakmai nyelv szabatos helyes használatára, írásos munkáikban az igényes külalakra. Ismerjék meg, fogadják el és tudatosan alkalmazzák a szakmai tevékenységek végzéséhez szükséges alapvető magatartási szabályokat, magatartásformákat. 14

Célok és feladatok A szakmacsoportos alapozó oktatás lehetőséget nyújt a kiválasztott szakmacsoport közös szakmai elméleti és gyakorlati ismereteinek elsajátítására, a készségek, képességek fejlesztésére, a pályaválasztási döntés, ill. a szakirányú felsőfokú továbbtanulás előkészítésére és az érettségi utáni szakképzés megalapozására. Az Egyéb szolgáltatások szakmacsoportos alapozó ismeretek oktatásának célja a szakmacsoportban a tanulók pályaválasztásának elősegítése, a szakmacsoport fő tevékenységi formáinak megismertetése. A tananyag feldolgozása lehetőséget ad a személyes tapasztalatok rendszerezésére, értékelésére, elemzésére. Alapvető cél olyan ismeretrendszer, tudás és gyakorlati ismeretek kialakítása, amely megalapozza és formálja a szakmacsoportba tartozó rendészeti és honvédelmi szakképesítésekhez szükséges szemléletet. Készítse fel a tanulókat az önálló csoportban történő munkavégzésre is. A rendészeti szakmák iránt érdeklődő tanulóknak a közismereti tárgyak elsajátítása mellett olyan speciális ismereteket nyújtani, amelyekkel pályaválasztásuk megalapozottabbá válik. A tanulók megismerik a rendészeti szakmákra és életpályákra jellemző munkatevékenységeket, az e területen dolgozók előtt álló perspektívákat. Ezáltal erősödik a rendészeti szervek presztízse, a bűn- és baleset-megelőzés társadalmi bázisa. A képzésben résztvevők jogi és állampolgári ismeretei elmélyülnek, ami megerősíti a felelős állampolgári magatartást. Előkészíti a rendészeti szakközépiskolákban vagy a Rendőrtiszti Főiskolán folytatandó továbbtanulást. 15

Szakmacsoportos alapozó tantárgyak értékelése: GÉPÉSZ szakmacsoport 9. osztály 1 jegy a szakmacsoportos alapozó oktatáshoz (3 tantárgy) Elmélet: Műszaki ábrázolás alapjai Ember és környezete 1 óra Gyakorlat: Műszaki ábrázolás gyakorlat Külön tantárgyként kell beírni: Információ és adatgyűjtési gyakorlatok: 10. osztály 1 jegy a szakmacsoportos alapozó oktatáshoz (2 tantárgy) Elmélet: Anyagismeret Gyakorlat. Anyagmegmunkálási gyakorlat 3 óra 11. osztály 1 jegy a szakmacsoportos alapozó oktatáshoz (5 tantárgy) Elmélet: Mechanika Anyag- és gyártásismeret Géprajz 1 óra Gyakorlat: Géprajz gyakorlatok Gépészeti mérések 1 óra 12. osztály 1 jegy a szakmacsoportos alapozó oktatáshoz (4 tantárgy) Elmélet: 16

Gépelemek Elektrotechnika Gyakorlat: Gépi forgácsolási gyakorlat 1 óra Szerelési gyakorlat Külön tantárgyként kell beírni: Alkalmazott szám.tech. ( CAD ) ELEKTROTECHNIKA-ELEKTRONIKA szakmacsoport 9. osztály 1 jegy a szakmacsoportos alapozó oktatáshoz (4 tantárgy) Elmélet Műszaki pályák világa és anyagismeret Műszaki rajz és vizuális kultúra 1 óra 1 óra Gyakorlat Anyagmegmunkálási alapgyakorlat Villamos alapgyakorlatok 1 óra 10. osztály 1 jegy a szakmacsoportos alapozó oktatáshoz (3 tantárgy) Elmélet Elektrotechnika Gyakorlat Elektrotechnikai alapgyakorlatok Elektrotechnikai alapmérések 1 óra 11. osztály 1 jegy a szakmacsoportos alapozó oktatáshoz (4 tantárgy) Elmélet Elektronika alapjai 3 óra Gyakorlat 17

Elektrotechnikai alapmérések Elektronikai alapmérések Elektronikai alapgyakorlatok 1 óra 12. osztály 1 jegy a szakmacsoportos alapozó oktatáshoz (3 tantárgy) Elmélet Elektronika alapjai 3 óra Gyakorlat Elektronikai alapgyakorlatok Elektronikai alapmérések 3 óra KÖZLEKEDÉSI szakmacsoport 9. osztály 1 jegy a szakmacsoportos alapozó oktatáshoz (1 tantárgy) Elmélet: Közlekedési ismeretek 3 óra Külön tantárgyként kell beírni: Közlekedés informatika és számítástechnika gyakorlat 10. osztály 1 jegy a szakmacsoportos alapozó oktatáshoz (1 tantárgy) Elmélet: Közlekedési ismeretek 3 óra Külön tantárgyként kell beírni: Közlekedés informatika és számítástechnika gyakorlat: 11. osztály 18

1 jegy a szakmacsoportos alapozó oktatáshoz (3 tantárgy) Elmélet Közlekedési földrajz Szakmai idegen nyelv Általános jogi ismeretek 4 óra 12. osztály 1 jegy a szakmacsoportos alapozó oktatáshoz (3 tantárgy) Elmélet Közlekedési földrajz Szakmai idegen nyelv Általános jogi ismeretek 3 óra 4 óra 1 óra EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK szakmacsoport Belügyi rendészeti pályára előkészítő képzés 9. osztály 1 jegy a szakmacsoportos alapozó oktatáshoz (1 tantárgy) Önvédelmi ismeretek 4 óra 10. osztály 1 jegy a szakmacsoportos alapozó oktatáshoz (1 tantárgy) Önvédelmi ismeretek 4 óra 11. osztály 1 jegy a szakmacsoportos alapozó oktatáshoz (4 tantárgy) 19

Önvédelmi ismeretek Speciális társadalmi ismeretek Belügyi rendészeti ismeretek 1 óra 3 óra 12. osztály Kommunikációs gyakorlat 1 jegy a szakmacsoportos alapozó oktatáshoz (4 tantárgy) Önvédelmi ismeretek Speciális társadalmi ismeretek Belügyi rendészeti ismeretek 3 óra Kommunikációs gyakorlat A szakmacsoportos alapozó oktatás összesített érdemjegyének meghatározása: Az összesített év végi osztályzat a résztárgyak érdemjegyeiből alakul ki, súlyozott számtani átlag alapján. Résztárgy érdemjegye szorozva a tárgy heti óraszámával, majd a szorzatok összege osztva az összesített érdemjegybe beszámító szakmacsoportos tárgyak összes heti óraszámával. Az átlag 5 tizedre végződő eredménye esetén a kerekítés az elméleti tárgy több elméleti tárgy esetén a nagyobb óraszámú érdemjegye felé történik, egyéb esetben a matematikai kerekítés szabályai érvényesek. Ha a tanuló valamelyik résztárgyból elégtelen osztályzatot kap, akkor a tantárgy osztályzata is elégtelen, függetlenül attól, hogy a többi résztárgyból milyen osztályzatai vannak. Javítóvizsgát abból a résztárgyból kell tennie, amelyből elégtelent kapott. A naplóban minden résztárgy érdemjegyeit a szaktanároknak folyamatosan vezetni kell, és félévkor illetve év végén le kell zárni, de a bizonyítványba csak egy osztályzat kerül. A bizonyítványban fel kell tüntetni, hogy az eredmény milyen részjegyekből származott. A szakmacsoportos alapozó tárgynál a minősítést és a naplóban történő jegy lezárást az osztályfőnök végzi. 20

2. Az iskolában folyó szakmai képzés elvei, céljai Az alapító okiratunknak és hagyományainknak megfelelően iskolánk az érettségi utáni szakképzés keretében OKJ-s képzést folytat azokon a szakterületeken, amelyek az iskola már meglévő profiljának, feltételrendszerének, technikai felszereltségének, humán erőforrásainak legjobban megfelelnek, figyelembe véve a munkaerőpiac igényeit és a fenntartó elvárásait. Városunkban és vonzáskörzetében az elmúlt években átalakult az ipari szerkezet. Egyre inkább előtérbe kerül az az igény, hogy a piac elvárásainak csak az a pályakezdő képes megfelelni, aki magas fokú általános és szakmai ismeretekkel rendelkezik, képes idegen nyelven kommunikálni, s tudja használni az informatikai eszközöket. A 9-12. osztályokban az új képzés elindulása óta ezt az elvárást teljesíti iskolánk azzal, hogy a sikeres érettségi illetve majd a szakmai vizsga után a diákok közül többen, vagy egyetemi tanulmányaik után, vagy közvetlenül az intézményből kilépve megtalálják a képességeiknek és elvárásaiknak megfelelő munkahelyet. A szakmai képesítő vizsga után kikerülő diákok szakmájukban, vagy szakmájukhoz közeli területen a szolgáltatásban találják meg a lehetőségeiket. A felsőfokú szakképzésben résztvevők választhatnak az elhelyezkedés vagy megszerzett kreditpontjaik beszámításával szakirányú, azok nélkül más irányú továbbtanulás között. A továbbtanulók pedig a műszaki értelmiség tagjaiként, mérnökként találkoznak a munka világával. Az iskolánkban folyó szakmacsoportos képzés lehetővé teszi a konkrét szakmai képzés megvalósítását érettségi után az 1/13. és 2/14. illetve 3/15. évfolyamon az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő szakképesítéseknek megfelelően. A központi programok a szakképzési törvénnyel összhangban lehetővé teszik, hogy a tanuló kérésére a korábbi tanulmányokat beszámítsuk. Így a szakmai orientáció és a szakmacsoportos tantárgyak vagy szakmai tárgyak megfelelő tananyagtartalmának vagy a más iskolában tanultaknak beszámítása után lehetőség van arra, hogy a tanuló az érettségi után kétéves képzés helyett egyéves vagy másféléves képzés után képesítő vizsgát tehessen. Érettségi után a jelenleg ismert OKJ kimenetek közül az alábbiakat tudjuk a tárgyi feltételeink és lehetőségeink ismeretében iskolarendszerű szakképzés formájában ajánlani. A felsoroltak mindegyike választható az adott szakmacsoport kimeneteként. Minden évben a tanulók joga a választás, figyelembe véve a munkaerő-piaci igényeket és a város intézményei közötti összehangolást az érettségi utáni specializációt illetően. A jelenleg választható szakképesítések: 51 525 01 1000 00 00 autószerelő 52 525 01 1000 00 00 autóelektronikai műszerész 52 841 01 0000 00 00 közlekedésüzemvitel-ellátó, /szállítmányozási ügyintéző/ 52 523 02 0000 00 00 közlekedésautomatikai műszerész Autószerelő, illetve autóelektronikai végzettséggel már rendelkezőknek: 51 525 01 0001 54 01 autótechnikus Felsőfokú szakképzés 55 345 02 0010 55 01 logisztikai műszaki menedzserasszisztens 21

OKJ-s képzések szakmai tantárgyai A szakmai és vizsgakövetelményekben és a központi programokban meghatározott előírások, tananyagegységek, tananyagelemek tantárgyakra való lebontása a pedagógiai program mellékletét képező szakképesítésenkénti tantervekben található. Autószerelő 51 525 01 1000 00 00 Tantárgy 13. évfolyam hetek száma 36 Elmélet óraszám Elmélet 14. évfolyam Gyakorlat 32 Elmélet Gyakorlat Összes óraszám Gyakorlat óraszám Vállalkozási ismeretek 4 3 1 128 96 32 Gépjármű szerkezettan 2 2 6 6 264 264 0 Gépjármű villamosság 3 3 3 3 204 204 0 Gépjárművek karbantartása 3 1 2 2 1 1 172 68 104 Gépjármű diagnosztika 2 2 4 2 2 200 64 136 Műszaki dokumentáció 2 2 2 2 136 136 0 Munka- és környezetvédelem 1 1 36 36 0 Szakmai idegen nyelv 1 1 1 1 68 0 68 Autószerelő gyakorlat 12 12 12 12 816 0 816 Műszaki alapismeretek 6 6 216 216 0 Elektrotechnika 2 2 72 72 0 0 0 0 Heti óraszám: 34 34 2312 1156 1156 Összesen: 1224 1088 Heti óraszám elmélet: 17 17 Heti óraszám gyakorlat: 17 17 Valamint heti egy osztályfőnöki óra, továbbá 4 hét (90+30óra) összefüggő nyári szakmai gyakorlat a 13. évfolyam után. A +30 órában a gépjármű villamossági, elektronikai ismeretek elsajátítása, elmélyítése a cél, az autótechnika teljesebb körű megismerése és ezzel az elhelyezkedés segítése, továbbá a későbbi technikusi tanulmányok előkészítése érdekében. 22

Autóelektronikai műszerész 52 525 01 1000 00 00 Tantárgy 13. évfolyam hetek száma 36 Elmélet óraszám Elmélet 14. évfolyam Gyakorlat 32 Elmélet Gyakorlat Összes óraszám Gyakorlat óraszám Vállalkozási ismeretek 4 3 1 128 96 32 Gépjármű diagnosztika 2 2 4 2 2 200 64 136 Gépjármű szerkezettan 2 2 5 5 232 232 0 Gépjármű villamosság 2 2 5 5 232 232 0 Méréstechnika 8 8 288 0 288 Autóelektronikai gyakorlat 6 6 13 13 632 0 632 Műszaki dokumentáció 2 2 2 2 136 136 0 Munka- és környezetvédelem 1 1 0 36 36 0 Műszaki alapismeretek 6 6 0 216 216 0 Elektrotechnika 2 2 0 72 72 0 Elektronika 2 2 0 72 72 0 Szakmai idegen nyelv 1 1 1 1 68 0 68 Heti óraszám: 34 34 2312 1156 1156 Összesen: 1224 1088 Heti óraszám elmélet: 17 17 Heti óraszám gyakorlat: 17 17 Valamint heti egy osztályfőnöki óra, továbbá 4 hét (90+30óra) összefüggő nyári szakmai gyakorlat a 13. évfolyam után. A +30 órában az autószerelő szakmai ismeretek elsajátítása, elmélyítése a cél az autótechnika teljesebb körű megismerése és ezzel az elhelyezkedés segítése, továbbá a későbbi technikusi tanulmányok előkészítése érdekében. 23

Közlekedésüzemvitel-ellátó 52 841 01 0000 00 00 /szállítmányozási ügyintéző 52 841 01 0010 52 03/ Tantárgy 13. évfolyam hetek száma 36 Gyakorlat óraszám Elmélet Elmélet Gyakorlat 14. évfolyam Gyakorlat 32 Öszszes óraszám Elméle t óraszám Közlekedésüzemvitel 3 3 108 108 0 Jogi ismeretek 1 1 36 36 0 Gazdálkodási ismeretek 2 2 72 72 0 Közlekedési idegen nyelv 4 2 2 2 1 1 208 104 104 Közlekedési informatika 2 1 1 72 36 36 Kommunikáció és közl. Informatika 2 1 1 2 2 136 36 100 Munka-tűz-és környezetvédelem 2 2 72 72 0 Közlekedésgazdaságtan 2 2 72 72 0 Díjszámítási ismeretek 3 3 108 108 0 Marketing 2 2 72 72 0 Fuvarozástechnika 3 3 108 108 0 Pszichológia 1 1 36 36 0 Közgazdaságtan matematikai alapjai 1 1 2 2 100 100 0 Szállítmányozási ismeretek 5 5 160 160 0 Külkereskedelmi ismeretek 4 4 128 128 0 Vámismeretek 1 1 32 0 32 Logisztikai ismeretek 4 4 128 128 0 Vállalkozásgazdaságtan 3 3 96 96 0 Szállítmányozási minőségmenedzsment 2 2 64 64 0 Szállítmányozási földrajz 3 3 96 96 0 Szállítmányozási gyakorlat 6 6 6 6 408 0 408 Heti óraszám: 34 34 2312 1632 680 Összesen: 1224 1088 Heti óraszám elmélet: 24 24 Heti óraszám gyakorlat: 10 10 Valamint heti egy osztályfőnöki óra, továbbá 3 hét (90 óra) összefüggő nyári szakmai gyakorlat a 13. évfolyam után. 24

Közlekedésautomatikai műszerész 52 523 02 1000 00 00 Tantárgy 13. évfolyam hetek száma 36 Elmélet óraszám Elmélet 14. évfolyam Gyakorlat 32 Elmélet Gyakorlat Összes óraszám Gyakorlat óraszám Elektronika 2 2 0 72 72 0 Elektrotechnika 2 2 0 72 72 0 Munka- és környezetvédelem 1 1 0 36 36 0 Műszaki alapismeretek 6 6 0 216 216 0 Műszaki dokumentáció 2 2 0 72 72 0 Közlekedési ismeretek 0 4 3 1 128 96 32 Informatika 0 1 1 32 32 0 Automatika alapjai 0 3 3 96 96 0 Biztosítóberendezések 0 8 8 256 256 0 Áramellátó berendezések 0 2 2 64 64 0 Alapgyakorlat 5 5 0 180 0 180 Méréstechnika 8 2 6 8 8 544 72 472 Műszerész gyakorlat 6 6 8 8 472 0 472 Vállalkozási ismeretek 2 2 72 72 0 Heti óraszám: 34 34 2312 1156 1156 Összesen: 1224 1088 Heti óraszám elmélet: 17 17 Heti óraszám gyakorlat: 17 17 Valamint heti egy osztályfőnöki óra, továbbá 3 hét (90 óra) összefüggő nyári szakmai gyakorlat a 13. évfolyam után. 25

Autótechnikus 51 525 01 0001 54 01 Tantárgy hetek száma 32 Elmélet 15. évfolyam Gyakorlat Összes óraszám Elmélet óraszám Gyakorlat óraszám Vállalkozási ismeretek 4 3 1 128 96 32 Gépjármű szerkezettan 4 4 128 128 0 Gépjármű villamosság 4 4 128 128 0 Gépjármű diagnosztika 4 2 2 128 64 64 Alkalmazott számítástechnika/szakrajz 2 2 64 64 0 Informatika 2 2 64 0 64 Minőségbiztosítás 2 2 64 64 0 Szakmai idegen nyelv 1 1 32 0 32 Autótechnikus gyakorlat 11 11 352 0 352 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Heti óraszám: 34 1088 544 544 Összesen: 1088 Heti óraszám elmélet: 17 Heti óraszám gyakorlat: 17 Valamint heti egy osztályfőnöki óra. 26

Kereskedelmi menedzserasszisztens/logisztikai műszaki menedzserasszisztens elágazás OKJ száma: 55 345 02 0010 55 01 Alapozó ismeretek Tantárgy neve szk Marketing v 4/2+2 2+2 Informatika I. gyj 4/2+2 2+2 Jogi alapismeretek v 2/2+0 2+0 Számvitel I. v 4/2+2 2+2 1. félév 2. félév 3. félév 4. félév óra óra óra óra Üzleti adminisztráció I-II. v 4/2+2 1+1 1+1 Viselkedéskultúra és üzleti kommunikáció I- gyj 4/2+2 1+1 1+1 II. Szakmai kommunikáció idegen nyelven I-II. gyj 8/0+8 0+4 0+4 Statisztika alkalmazása I-II. gyj 6/2+4 1+2 1+2 Szakmai alapismeretek Vállalati gazdaságtan v 4/2+2 2+2 Gazdasági jog v 2/2+0 2+0 Áruismeret I-II-III-IV: v 9/9+0 3+0 3+0 2+0 1+0 Logisztika I-II. v 6/4+2 2+1 2+2 Raktározás I-II-III-IV: gyj 8/4+4 1+1 1+1 1+1 1+1 Áruszállítás I-II-III-IV. v 8/5+3 2+0 1+0 1+2 1+2 Külkereskedelem I-II. gyj 4/3+1 1+1 2+0 Beszerzés I-II-III-IV. v 8/4+4 1+1 1+1 1+1 1+1 Szállítási útvonalak I-II. v 6/4+2 2+1 2+1 Kereskedelmi elméleti ismeretek I-II. v 4/4+0 2+0 2+0 Speciális szakismeret Környezet-gazdaságtan v 2/2+0 2+0 Menedzsment v 4/2+2 2+2 Veszélyes áruk tárolásának, szállításának v 5/3+2 2+1 1+1 következményei Szakmai idegen nyelv I-II. I-II. gyj 4/0+4 0+2 0+2 E-logisztikai feladatok I-II-III-IV. gyj 8/4+4 2+1 2+1 0+1 0+1 Logisztikai menedzsment, ellátásilánc menedzsment feladatok I-II. gyj 8/2+6 1+1 1+1 0+2 0+2 ÖSSZESEN : MINDÖSSZESEN : 128/ 68+60 1920 20+15 35 19+15 34 15+16 31 14+14 28 Valamint heti egy osztályfőnöki óra, továbbá 360 óra összefüggő szakmai gyakorlat. 27

SZAKKÉPZÉSI MODULTÉRKÉPEK Savaria Közlekedési Szakképző Iskola és Kollégium modultérkép I. autószerelő autóelektronikai műszerész Autószerelő autóbontó autó karbantartó és -ápoló autómosógépkezelő Autótechnikus gázautószerelő Autóelektronikai műszerész gépjárműriasztószerelő 0619-06 0589-06 0589-06 0589-06 0593-06 0618-06 0615-06 0615-06 0673-06 0865-06 0595-06 0866-06 0618-06 0624-06 0618-06 0618-06 0674-06 0886-06 0616-06 0886-06 0673-06 0673-06 0675-06 0864-06 1207-06 0872-06 0886-06 0864-06 0886-06 0886-06 0865-06 1207-06 0866-06 0886-06 1208-06 0865-06 0886-06 0619-06 Környezetvédelmi felülvizsgálat feladatai 0673-06 Közúti járműszerelő közös feladatok I. 0674-06 Gépjármű karbantartás I. 0675-06 Gépjárműjavítás I. 0864-06 Autókarbantartás, ápolás 0865-06 Autóbontás 0866-06 Autómosás 28

0886-06 Általános vállalkozási feladatok 1208-06 Járműjavítás,- tisztítás I. 0589-06 Közúti járműszerelő közös feladatok II. 0595-06 Gépjárműjavítás II. 0616-06 Gépjármű karbantartás II. 0593-06 Autótechnikus feladatai 0618-06 Szakmai tudás fejlesztése 0624-06 Gázautószerelő feladatai 0615-06 Autóelektronika-diagnosztizálás, - javítás 0872-06 Autóelektronikai műszerész feladatai Savaria Közlekedési Szakképző Iskola és Kollégium modultérkép II. 29

Szállítmányozási ügyintéző Logisztikai műszaki menedzserasszisztens Közlekedésautomatikai műszerész 0663-06 0061-06 0900-06 0664-06 0062-06 1416-06 0665-06 0067-06 0666-06 0117-06 0668-06 0118-06 0119-06 0391-06 2651-06 2652-06 0663-06 Közlekedésüzemvitel általános előírásainak alk. 0664-06 Menetjegyellenőr feladatai 0665-06 Menetjegypénztáros feladatai 0666-06 Közlekedésüzemvitel logisztikai feladatai 0668-06 Szállítmányozási ügyintéző feladatai 0061-06 Ügyviteli, irodatechnikai, kommunikációs ismeretek 0062-06 Marketing és PR alapismeretek 0067-06 A beszerzés és az értékesítés előkészítése, megszervezése 0117-06 Veszélyes áruk tárolásának, szállításának követelményei 0118-06 Áruterítés 0119-06 Az anyagbeszerző munkakör követelményei 0391-06 A logisztikai ügyintéző speciális feladatai 2651-06 Logisztikai menedzsment, ellátásilánc-menedzsment feladatok 30

2652-06 E-logisztikai feladatok 0900-06 Informatikai, munkaszervezési és - tervezési, technológiai alaptevékenységek végzése 1416-06 Vasúti biztosítóberendezések A közlekedési képzéseinket érintő 15/2008. (IV.3.) GKM rendelettel kiadott szakképesítések és a további szakképesítések teljes modultérképének elérhetősége: https://www.nive.hu/index_sec.php A modultérképek a Szakképzési dokumentumok/modultérkép menüpont alatt találhatók. 31

A tanulói tevékenység osztályozása és értékelése a szakképzésben Érvényes az iskola 13-14-15. évfolyamán Általános utasítás: A naplóban minden tantárgy érdemjegyeit a szaktanároknak folyamatosan vezetni kell, és félévkor illetve év végén le kell zárni Az érdemjegyek megállapításánál javasolt a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározott, a szakmai vizsgán alkalmazott %-os határok figyelembevétele: 81-100% jeles (5) 71-80% jó (4) 61-70% közepes (3) 51-60% elégséges (2) 0-50% elégtelen (1) A tantárgyakon belül az érdemjegy lezárásának alapja a tantárgyon belüli modulok átlagosztályzata. A kerekítés szabályainak figyelembe vételével: 0,5 felett a magasabb, 0,5 alatt az alacsonyabb érdemjegyet kapja a tanuló. 2,5; 3,5; 4,5-ös átlagok esetén a legnagyobb óraszámú tantárgyi modul jegye felé kerekítünk Amennyiben nincs legnagyobb óraszámú modul, akkor az adott tantárgyat tanító szaktanár dönt. Minden esetben, ha egy modul csak egy tantárgyon belül szerepel a tantervben és év végi osztályzata elégtelen, az egyben tantárgyi, elégtelent is jelent. A javítóvizsgára bocsáthatóság szempontjából a modulos" tantárgy több moduljából tett javítóvizsga egy tantárgynak számít. Tételt abból a tantárgyból, modulból kell csak húzni, amelyből a tanuló elégtelen érdemjegyet kapott. Sikeres javítóvizsga után a tantárgyi végosztályzat megállapítása az előző pontokban meghatározottak alapján történik. Tanév végén a tanuló bizonyítványában és törzslapján valamennyi tantárgy osztályzatát és a tantárgyon belüli tananyagegységek évi óraszámait is fel kell tüntetni. Ez az óraszám mindig az óraterv- és a helyi tanterv szerint tervezett órák számát jelenti. 32

A jövőben bevezetendő új szakképzéseink: 52 841 01 0010 52 02 légi közlekedésüzemvitel-ellátó 54 523 03 0000 00 00 távközlési technikus ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ Képzéseink szabályozásának jelenlegi jogi háttere a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény, valamint az Országos Képzési Jegyzékről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendelet, a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről, valamint a térségi integrált szakképző központ tanácsadó testületéről szóló 8/2006. (III. 23.) OM rendelet, az iskolai rendszerű szakképzésben részt vevő tanulók juttatásairól szóló 4/2002. (II. 26.) OM rendelet, - a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 20/2007. (V. 21) SZMM rendelet továbbá az adott szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért felelős miniszteri rendelet 33

3. Az iskola magasabb évfolyamára lépés feltételei, beszámoltatás, számonkérés, jogszabályi keretek Az iskola magasabb évfolyamára lépés feltételei Magasabb évfolyamra az a tanuló léphet, aki az adott tanévben valamennyi tantárgyból legalább elégséges szinten teljesítette tanulmányi kötelezettségét. Valamely tantárgyból vagy tantárgyakból elért elégtelen tanulmányi eredmény esetén a tanuló a következő tanévet megelőzően javítóvizsgát tehet. Ha a tanuló javítóvizsgán elért eredménye legalább elégséges, akkor tanulmányait folytathatja a magasabb évfolyamon. A háromnál több tantárgyból elégtelen osztályzatot kapott tanuló esetben javasolt az adott tanév megismétlése. Más esetekben a Ktv. vonatkozó rendelkezései irányadók. A tanuló minősítéséről és a tantárgyi követelményeknek való megfelelés alapján a magasabb évfolyamra lépéséről a tantestület tagjaiból (az osztályban tanító tanárokból) álló konferencia dönt az éves munkatervben rögzített év végi osztályozó konferencia alapján. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái Az értékelés alapelvei: sokoldalú, tervezett és megbízható legyen céljai és követelményei mindenki számára legyenek előre ismeretek a tényleges tanulói teljesítmények meghatározása érdekében legyen folyamatos, rendszeres, kiszámítható és igazságos legyen objektív, segítő szándékú, nevelő hatású és személyre szóló számonkérésnél az írásbeli és szóbeli forma egyaránt szerepeljen Az értékelés elsődlegesen a következőkre irányul: tantárgyi követelmények elsajátításának mértéke összefüggések megértése és felismerésének önállósága feladatmegoldó képesség elemzési képesség tanuláshoz való hozzáállás együttműködési képesség Az értékelés formái: 1. Szóbeli értékelés nevelőtestület előtti (félévzáró, tanév végi nevelési értekezlet) diákközösségek előtti (közgyűlés, ünnepélyek, stb.) iskolarádión, iskolatévén keresztüli (rendkívüli) szülői értekezleteken, szaktanári fogadóórákon, iskolaszéki ülésen, SZM-vezetői értekezleten adott értékelések 34

tanórán kívüli foglalkozások egyedi értékelései magatartás, szorgalom elbírálások megbeszélései feleletek egyéni értékelései a tanulói tevékenységek folyamatos minősítése (megerősítés, korrigálás, segítés, 2. Írásbeli értékelés Félévzáró, tanévzáró értekezletek jegyzőkönyvei, óralátogatások feljegyzései dolgozatokhoz írt vélemények, instrukciók dicséretek, elmarasztalások bejegyzése ellenőrzőbe és naplóba a tanuló tanulmányi helyzetéről, magatartásáról szorgalmáról írt rövid üzenetek értesítés az első igazolatlan óráról és a mulasztás következményeiről értesítés a várható bukásról az osztályozó értekezlet előtt egy hónappal külső felkérésre készített vélemények, minősítések. Az osztályozás, értékelés közös elvei az iskolában a hagyományos ötfokú skála érdemjegyeivel történik az értékelés kellő számú érdemjegyről a szaktanár köteles gondoskodni. Az elégtelenre álló tanulóknak biztosítani kell a javítás, korrigálás lehetőségeit. a számonkérés tartalmi részére a tantárgyi követelményrendszer előírásai érvényesek a tanulói aktivitás az értékelés szerves része a délutáni foglalkozásokon végzett munka az adott műveltségi területhez tartozó tantárgyak minősítését pozitívan befolyásolhatja az osztályzatokat a tanár az osztályzat keletkezésekor közli a tanulóval, magyarázatot fűzhet hozzá, s rögzítheti a naplóba és az ellenőrzőbe. Abban az esetben, ha a tanuló osztályzata nincs összhangban a tantárgy helyi tan tervében rögzített követelményekkel, a tanuló vagy a szülő kérésére a munka közösségvezető vagy az osztályfőnök beszélgetést kezdeményezhet a szaktanárral. A félévi és az év végi tervezett osztályzatokat a szaktanár a naplóba ceruzával rögzíti, s a nevelőtestületi véglegesítés után azt az osztályfőnök rögzíti. Az osztályozás folyamatába, a magatartás és szorgalom minősítésébe aktívan bevonható a tanuló, mert ez fejleszti erkölcsi kontrollját A jogszabály keretei között a tanuló teljesítménye minősítésének formái A Ktv. 70. (1) bekezdése alapján) A pedagógus a tanuló teljesítményét, előmenetelét tanítási év közben rendszeresen érdemjegygyel értékeli, félévkor és a tanítási év végén osztályzattal minősíti. A tanuló magatartásának és szorgalmának értékelését és minősítését az osztályfőnök - az osztályban tanító pedagógusok véleményének kikérésével - végzi. Az érdemjegyekről a tanulót és a kiskorú tanuló szülőjét rendszeresen értesíteni kell. a félévi és az év végi osztályzatot az érdemjegyek alapján kell meghatározni az osztályzatról a tanulót és a kiskorú szülőjét értesíteni kell az érdemjegy, illetőleg az osztályzat megállapítása a tanuló teljesítményének, szorgalmának értékelésekor, minősítésekor nem lehet fegyelmezési eszköz. (2) bekezdése alapján az érdemjegyek és osztályzatok a következők: a tanulók tudásának értékelésénél és minősítésénél : jeles(5) 35

jó(4) változó(3) elégséges (2) elégtelen(1) a tanulók magatartásának értékelésénél és minősítésénél: jó (4) változó(3) rossz (2) a tanulók szorgalmának értékelésénél, minősítésénél: jó(4) változó(3) hanyag(2) példás(5) példás(5) Tantárgyanként alkalmazható tankönyvek, a felkészüléshez előírt feladatok meghatározása A helyi taneszközök kiválasztásának elvei Az iskolában kötelezően használandó tankönyvek, egyéb taneszközök kiválasztásánál maximálisan szem előtt tartjuk helyi tantervünket, a tantárgyi struktúránkkal való megfelelőséget, a vételi árukat, esetlegesen több éven át való használhatóságukat, valamint az osztályok közötti átjárhatóságot. Iskolánkban a nevelő-oktató munka során a pedagógusok elsősorban olyan nyomtatott taneszközöket használnak a tananyag feldolgozásához, amelyeket az oktatási miniszter hivatalosan tankönyvvé nyilvánított. Az iskola helyi tanterve alapján a munkaközösségek határozzák meg az adott évfolyam adott tantárgyához szükséges taneszközöket. A kötelezően előírt taneszközökről a szülőket minden tanév előtt (a megelőző tanév májusában) tájékoztatjuk. A taneszköz beszerzése a tanév kezdetére a szülő kötelessége. Az iskola biztosítja helyben a tankönyvterjesztést, a tanulók/szüleik megvásárolhatják az iskolában tankönyveiket a tanévkezdéskor. A taneszközök kiválasztásának elvei: a taneszköz feleljen meg az iskola helyi tantervének, a taneszköz használatában a viszonylagos állandóságra törekszünk (váltásra csak az oktatás minőségét javító esetben kerül sor), a több tanéven át használható eszközöket előnyben részesítjük, új típusú taneszköz rendelése kizárólag mintapéldány megismerése után történhet, a tartós tankönyvek könyvtári gyarapításával a szociálisan hátrányos helyzetű diákokat segítjük. A szakmai tankönyveket az NSZFI és a kiadók ajánlatára a szakmai munkaközösség választja ki. 36

A munkaközösségen belül tantárgyfelelősök tájékozódnak a megjelenő új tankönyvek használhatóságáról, ár-érték arányáról. A tankönyvek áráról, a megvásárlás helyéről a megelőző évfolyam befejeztével kapnak tájékoztatást a tanulók. A könyvek beszerzése a tanuló felelőssége. 37