FAKULTATÍV PROGRAMOK 2018 TÖRÖKORSZÁG Alanya városlátogatás Ezen a kiránduláson felfedezhetik a Torosz-hegység lábánál fekvő Alanya látványosságait, például a 13. századi Vörös Tornyot, és az alanyai várat, ahonnan lélegzetelállító kilátásban lehet részük a városra és a világhírű strandokra. Meglátogatják a mediterrán régió egyik legszebb barlangját is, a Damlatas cseppkőbarlangot, melynek levegője nagyon jó hatással van az asztmára. A Dim-folyónál egy helyi étteremben fogyasztják el az ebédet, ahol még fürdőzésre is van lehetőség a kristálytiszta folyóvízben. Alanyában a magas páratartalomnak köszönhetően virágzik a gyümölcs és zöldségtermesztés. A kirándulás során láthatnak banánültetvényeket, citrus ligeteket és még egy falusi kis mecsettel is megismerkedhetnek. A résztvevők ellátogatnak egy ékszer- és bőrüzletbe is. Alanya hajókirándulás Egész napos hajókirándulás Alanya környékén, többszöri fürdőzési lehetőség, napozás, gyermek és felnőtt animációs programmal, habpartival. A program ára tartalmazza az ebédet és mind az alkoholos és alkoholmentes italokat. Alanya esti hajókirándulás Élvezzék a táncot, miközben Alanya partjainál hajóznak! A hajó Alanya kikötőjéből indul, a vacsorát a fedélzeten szolgálják fel, miközben Önök a narancssárga naplementében gyönyörködnek. Naplemente után elindul a buli a hajó legfelső szintjén. Nemzetközi slágerek és ismert akár magyar- zenék teszik még felejthetetlenebbé az éjszakát. A táncparketten habparti is lesz az este folyamán, de eltölthetik a programot a hajó alsóbb szintjein is, Alanya éjjeli fényeit csodálva. Egy felejthetetlen éjszaka lesz a nyaralás alatt.
Side városlátogatás Ne hagyják ki a lehetőséget, hogy felfedezhessék Side főbb látnivalóit! A kirándulás során Antalya partvidékének legnagyobb mecsetébe látogatnak el. Itt közelebbről megismerkedhetnek a muzulmán vallással. Az ókori város felé vezető úton látogatást tesznek egy helyi ékszerboltba. Side antik városa egy félszigeten fekszik, ahol a római kori színház, az oszlopos út és a Dionüszosz templom romjai is megtalálhatóak. A félsziget csücskében az ókori kikötő mellett csodálják meg Apollón templomát, amely Side legszebb látványosságai közé tartozik. Manavgat és a Nagy Bazár Töltsenek el egy szép napot a Managvat folyón, egy tradicionális fa hajón, csodálják a táj szépségét és fedezzék fel a Nagy Bazárt! A gyönyörű tájon keresztül hajózva, apró teknősöket láthatnak, akik a fatörzseken süttetik magukat. A Manavgat folyó és a Földközi-tenger találkozásánál egy nagy homokos partszakasz található. Ezen a helyen találkozik a friss, hideg folyóvíz a meleg, sós tengervízzel. Szabadidő keretében lehetőség lesz megmártózni a folyóvízben vagy úszni egyet a tengerben, illetve napozni a homokos tengerparton. A program keretében ellátogatnak a Manavgat vízeséshez is, ahol fényképeket készíthetnek. A fedélzeten grillezett húsos ebédet szolgálnak fel, majd lehetőség nyílik meglátogatni a térség legnagyobb textilboltját. Átérezhetik a keleti hangulatot a Nagy Bazárban, ahol helyi kereskedők árulják friss gyümölcseiket és zöldségeiket, valamint a kézzel készített ajándéktárgyaikat. Pamukkale Pamukkale egy népszerű és lenyűgöző utazás az ország egyik legfontosabb természeti világörökség helyszínére. Pamukkale vagy más néven gyapot vár fényes, fehér csillogó teraszokból áll, melyet a meleg, kalciumban gazdag forrásvíz alakított ki. A földből kitörő forrás mészkő tartalma formálta a cseppkövek, lyukak és csodálatos táblák lenyűgöző mészkővárát. A víz jótékony hatással van az asztmára, a reumára, valamint a szem- és bőrbetegségre, ezért nagy népszerűségnek örvend a látogatók körében.
Ezek után ne hagyjuk ki az ókori várost, Hierapoliszt, valamint a hozzá tartozó színház, temető, római fürdők és piactér megtekintését sem. Fedezzék fel Hierapolisz ősi városát, fürödjenek a termálvizes medencében, ahová évezredekkel ezelőtt Kleopátra járt szépülni. Az Antik fürdőben a vízfelszín alatt lévő antik oszlopmaradványok látványa még inkább emeli a meleg vízben való fürdőzés élményét. A program során egy szőnyegkészítő manufaktúrába is látogatást tesznek, ahol helyi asszonyok mutatják be a világszerte ismert török szőnyegek készítésének technikáját. Demre Myra Kekova Ezzel a népszerű kirándulással a líkiai part mentén haladva jutnak el Myrába, ahol az ókori színházat és az egyedülálló líkiai temetkezési szokást, a sziklasírokat csodálhatják meg. A kirándulás során Szent Miklós otthonaként is szolgáló Demrébe látogatnak el, ahol megismerkedhetnek Szent Miklós püspök munkásságával, a történelem egyik kedves alakjának, a Mikulásnak legendájával. Ebéd után egy üveg-aljú hajóval fedezhetik fel az elsüllyedt ősi várost. Lehetőségük lesz megmártózni Kekova partjainál a türkizkék tengerben, illetve megkóstolni a kék rákot. Visszafelé pedig helyi borokat ízlelhetnek. Kappadókia Tegyen egy kirándulást, melynek keretében megcsodálhatja a világ nyolcadik csodáját Kappadókiát! Fedezze fel ezt a csodát, mely a természet erejének kombinációja által alakult ki. Az Erciyes-hegy hatalmas vulkánkitörésének köszönhetően jöttek létre, melyeket az emberi kéz tovább formált, és később az Anatólia korai keresztények otthonaként szolgáltak. Ők ástak üregeket a tufákba, melyekből otthonokat és templomokat alakítottak ki, belsejüket pedig élénk színű freskókkal díszítették. Még érdekesebbé teszi ezt a területet, hogy jelenleg Kappadókiában két teljes földalatti város van, melyek minőségi boraikról ismertek.
Izrael Egy utazás a vallások kertjébe! A repülőút mindössze 1 óra 15 perc Antalyából. Izrael fantasztikusan ötvözi a történelmi helyeket és a hihetetlen mennyiségű műemlékeket, amelyek miatt Izrael az egyik legérdekesebb hely a világon. Jeruzsálemet a zsidó, a keresztény és az iszlám vallás is szent helynek tekinti. A kirándulás során megtekinthetik a Siratófalat, az Al-Akszamecsetet, a Szikla-mecsetet, a Szent Sír-templomot és a Via Dolorosát (ahol a hagyomány alapján Jézus a kereszttel együtt kiment a Golgotára). A keskeny utcák gazdag történelmet rejtenek. Lehetőségük lesz meglátogatni Betlehemet is, ahol Jézus született. Sőt, megmártózhatnak a Holt-tenger 21 ásványi anyagot és nyomelemet tartalmazó vízében. Ebből a 21 ásványi anyagból 12 csak itt található meg, melyek segítik a pihenést, táplálják a bőrt, aktiválják a keringési rendszert, enyhítik a reumás panaszokat és az anyagcserezavart. Isztambul városlátogatás Isztambul évszázadokon keresztül a világ egyik legfejlettebb birodalmának központja volt. 3000 éves történetének köszönhetően rengeteg érdekes látnivaló várja a turistákat. A leghíresebb épület a Topkapi palota, amely a XV. és a XIX. század között a szultánok lakóhelyéül szolgált. Egy része sajnos már elpusztult, de számos része jó állapotban maradt fenn az utókor számára. Ilyen épület még a Hippodrom, mely a középkorban egy lóversenypálya volt, sajnos az eredeti építménynek csak egy kis része maradt meg. Kedvelt látványosság még a Kék Mecset is. Nem szabad kihagyni a Bazár megtekintését sem. Lehetőség van a Boszporusz szorosnál hajókázásra, külön díjazás ellenében. Zöld-kanyon Ez a program az egyik legizgalmasabb és legpihentetőbb élményt kínálja a természetben. A résztvevőket egy felejthetetlen egy napos hajókirándulás várja, végig az elbűvölő sziklafalak és a természet csodái között a különleges zöld vizű tavon. Ezen a tavon épült most már a világon az 5. legnagyobb gát az Oymapinar. A kirándulás alatt az utazók megcsodálhatják a tó legszebb részeit, és a pihenőknél mártózhatnak egyet a tó üdítően friss vizében, vagy éppen horgászhatnak. Az ebédeket gyönyörű hegyekre nézve fogyaszthatják el. A program ára tartalmazza az alkoholmentes italainkat, mind a hajón, mind az ebédünk során.
Észak-Ciprus Utazzon Észak-Ciprusra, és vegyen részt egy fantasztikus programon! Észak-Ciprus számos látnivalót kínál az ide érkezők számára. A kirándulás során meglátogatják Szent Barnabás kolostorát, ellátogatnak Szalamisz városának bronzkorból származó romjaihoz. Ezt követően bejárják a 14. században felépült Szent Miklós katedrálist is. Végezetül pedig nem hagyják ki a girnei kikötővárosban található kastélyt sem. SeaAlanya-Delfin show Kényeztessék magukat ebben a trópusi menedékben, szívják magukba a napsugarakat a trópusi homokos strandokon és fedezzék fel a tengeri emlősök életét. Az akváriumban elvarázsolják a látottak. Egy mesterségesen kialakított 7 méter mélységű medencében pipával búvárkodhatnak, ahol színes halak, ókori oszlopok találhatóak és akár megsimogathatják a rájákat, miközben úsznak velük és etetik őket. A medence tengervizes. A medence körül napágyak, napernyők, körülötte tengeri homokkal felszórva. A program ára tartalmazza az ebédet egy üdítővel Delfin show A delfinek és fókák különböző produkciókkal nyűgözik le Önöket: ugrálnak, labdáznak, énekelnek, táncolnak önálló show műsort adnak elő. A show időtartama kb. 55 perc, utána lehetőség nyílik az állatokkal közös fotók készítésére. A program az alanyai és sidei régió üdülőterületeiről érhető el! SeaAlanya Delfinúszás A delfinekkel való úszás egy fantasztikus élmény lehet az emberek életében, az állatok kisugárzása, emberre való hatása nagyon érdekes. Nem véletlen, hogy sok ember betegségének való leküzdésében is segítséget nyújtanak. Az úszás időtartama min. 25 perc, amelyet profi fotós és videós örökít meg. (helyszínen fizetendő). A delfinekkel való ismerkedés esetén 15 percet vagyunk a medencében, egy rövidebb program keretében. (helyszínen fizetendő).
Land of Legends Egy egész napos kirándulás a népszerű beleki Land of Legends - Legendák parkja - aquaparkba, ahol számtalan csúszda, medence és sok más felejthetetlen élményt nyújtó látnivaló várja Önöket. Ez az egyik legnépszerűbb program, különösen gyermekes családok számára. Amíg a gyermekek boldogan csúszdáznak, addig a szülők napozhatnak, úszhatnak vagy pihenhetnek az árnyékban. A Land of Legends parkban több, mint 20 különböző csúszda, számos tematikus medence, delfinárium, fóka, pingvin és tigris is látható. Különleges csúszdái közül az egyik legkedveltebb, a vízi hullámvasút, amely 43 méter magas, 525 méter hosszú és 86 Km/h-s sebességgel siklik a medencébe. A belépő ára tartalmazza a delfin showt, a hullámvasutat, a csúszdák használatát és az 5D-s mozi megtekintését. Étel-ital a helyszínen vásárolható, azok bevitele nem megengedett. Water Planet Alanya Látogassanak el a Water Planetbe, ahol egy mesés vízi parkban tölthetik el a napot! A Water Planet Aquaparkban garantáltan mindenki megtalálja a neki megfelelő szórakozási lehetőséget, kicsiket és nagyokat is várja a számtalan csúszdázási lehetőség. A program az alanyai és sidei régió üdülőterületeiről érhető el! Aquarium és Sandland Antalya óriás akváriumának lenyűgöző komplexuma lehetővé teszi, hogy felfedezhessék a víz alatti világot. Az Aquariumban található víz alatti alagút Európában a leghosszabb, a világon pedig a második leghosszabbnak számít. Az Aquariumban körülbelül 40 tematikus zóna található, ahol 20.000 féle halat és egyéb élőlényeket tekinthetnek meg. A Nemzetközi Homokszobor Fesztivál Antalyában, a világ legnagyobb eseményének számít a maga kategóriájában (a szobrok mérete és az általuk elfoglalt terület nagyságának köszönhetően). A fesztivál témája minden évben változik és évről évre több ezer ember látogatja meg. Minden évben egy homokszobrászokból álló nemzetközi csoport jön össze a világ minden tájáról, akik 10.000 tonna homoknak adnak formát, 10.000 négyzetméteren. Éjszaka a LED világítás színes és nagyszerű atmoszférát kölcsönöz a kiállítási területnek.
Búvárkodás Merüljenek a Földközi-tenger mélyére és fedezzék fel a víz alatti világ szépségét! Antalya az egyik legjobb választás Törökországban, ha búvárkodni szeretne. Hihetetlenül gazdag állat- és növényvilága felejthetetlen élmények forrása lesz. Professzionális búvárközpont tapasztalt oktatói gondoskodnak arról, hogy felfedezhessék a világ e részét. A program nem csak búvárok, hanem teljesen kezdők számára is elérhető. Az első merülés alatt minden lélegzetével érezni fogják a tenger szépségét. A fedélzeten felszolgált ebéd után napozhatnak, míg a hajó a következő merülési helyre tart. A kikötőbe vezető úton, a víz alatti kalandokról készült felvételekből válogathatnak és megkapják a búvárigazolást is. Hamam Ha szeretnének pihenni és feltöltődni, akkor javasoljuk, hogy látogassanak el egy török fürdőbe, ahol garantáltan feltöltődhetnek. A kezelés időtartama kb. 2 óra. A masszőr (tellak) először egy kese nevű szivaccsal masszírozza át testet, aminek során megszabadulnak a régi, elhalt bőrsejtektől. A bőrradírozás beállítja a szívritmust és a vérnyomást, illetve segít, hogy a bőr puha és ragyogó legyen megakadályozva a további bőrproblémák kialakulását is. Ezenkívül élvezhetik a szappanos- és az olajos masszázsokat is. Szabaduljanak meg a méreganyagoktól a szaunában és pihenjenek a pezsgőfürdőben. Javasoljuk, hogy nyaralás első napjain látogassanak el a török fürdőbe, mert ez a folyamat felkészíti a testet a napsugarakra, valamint sokkal tartósabban barnulhatnak. Rafting Egy kihagyhatatlan élményekben gazdag túra, mely Antalya hegyvidéki részén, természetvédelmi területnek számító Köprülü kanyonban, a kezdők számára is könnyen teljesíthető fehéren habzó Beskonak folyón zajlik. A vadvízi evezés helyszínére érve megkapják a felszerelést és az összes szükséges információt. Választhatnak, hogy a nagyobb, csapatmunkát igénylő csónakokkal mennek, vagy az egyéni készséget igénylő kenuval. A 15 km hosszú pályán több pihenőt is tartanak a túravezetők. Az ebédet a folyó mentén lévő étteremben fogyaszthatják el, ahol étkezés közben pihenhetnek és hallgathatják a folyó zúgását. A túra végeztével lehetőség van a programról készült kép-és videofelvételek megvásárlására.
Jeep túra Akik a török Riviéra varázslatos tájait és a vidék szépségét kívánják felfedezni, azoknak a terepjáróval megtehető szafari utakat ajánljuk. A konvoj apró nomád falvak mentén, hegyek-völgyek között kanyargó, keskeny földes utakon, kalandos útszakaszokon jut fel a Taurus hegység csúcsára, ahonnan az ég és a föld egybeolvadni látszik. Út közben haladva megállnak egy étteremnél ebédelni, majd az utat folytatva keresztül mennek habzó patakokon is. A kihívásokkal teli út során lehetőségük van megmártózni a hűsítő folyóvízben. Több fotószünetet tartanak út közben, majd késő délután visszatérnek a szállodába. Quad Szafari Izgalmas kalandokat élhetnek át a természetben! A program során versenyezhetnek a széllel, élvezhetik a sebességet és a környező vidéket. Több, mint kétórás felejthetetlen túra. Az egyre divatosabbá váló közlekedési eszköz, egy ilyen területen még nagyobb kihívást jelent, melynek kipróbálása még emlékezetesebbé teszi a nyaralásunkat. Csodálatos élmény és kikapcsolódás, ez mind a quad szafari túrán. A programon 16 év felettiek vehetnek részt. Buggy Vegyenek részt egy Buggy szafarin Alanyában, mely mindenképpen egy hatalmas kaland lesz! A túra poros, sáros erdei utakon vezet és körülbelül 2 órát vesz igénybe. A buggy-k vezetéséhez nem kell sem korábbi tapasztalattal, sem vezetői engedéllyel rendelkezni. A túra során fürdőzési lehetőség is lesz. A programon 16 év felettiek vehetnek részt.
További programjaink: Tengeralattjáró Lehetőségük van utazni tengeralattjáróval. A programon való részvételhez előzetes egyeztetés szükséges. Egy túra egy óráig tart és 35 méter mélységig merülnek majd. A program a beleki és az antalyai régió üdülőterületeiről érhető el. Privát shopping Van lehetőség szerződött partnereinknél ún. privát vásárlásra, amelynek során az üzlet kisbusza felveszi Önöket a kért időpontban a szállodánál, és a vásárlás után vissza is viszi. Az ingyenes transzfer nem kötelezi Önöket vásárlásra. Egyéni transzfer Lehetőség van egyéni transzfer foglalására a repülőtér és a szálloda között.