GINOP-2015-1.2.1 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése - Ügyféltájékoztató - TERVEZET I. A TÁMOGATÁS CÉLJA A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen felhívás célja a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése, amely során lehetőség nyílik a modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására, a szektor szereplői számára a versenyképesség feltételeinek megteremtésére, fenntartására. II. A PÁLYÁZÓK KÖRE a) mikro-, kis-, és középvállalkozások, b) melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt Nem nyújtható támogatás, azon pályázó részére - amely jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt áll, illetve ha ellene csődeljárás folyik, vagy - amely, vagy amelynek 100%-os tulajdonrésszel rendelkező anyavállalata nem rendelkezik legalább három lezárt (beszámoló/szja bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele, - amely jelen projektjének az elszámolható összköltsége meghaladja a pályázat benyújtását megelőző jóváhagyott, legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétel összegét, egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevételt, vagy - amely jelen projektjének elszámolható összköltsége meghaladja a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti mérlegfőösszegét, vagy - amellyel szemben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), illetve az elődszervezete az APEH által indított végrehajtási eljárás van folyamatban a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában, vagy - amely a 2011. évi CXCV. törvényben foglaltak szerint nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének, vagy - amely az Áht. 2. (1) bekezdés t) pontja és 50. (1) bekezdés c) pontja szerint nem átlátható szervezet, vagy - amely a támogatási rendszerből való kizárás hatálya alatt áll, vagy Prospera Europe Tanácsadó Kft. 1
- amelynek harmadik személy irányában olyan kötelezettsége áll fenn, amely a támogatással létrejött projekt céljának megvalósulását meghiúsíthatja, vagy - amely, vagy amely többségi tulajdonosának többségi tulajdonában álló más gazdasági társaság a 2007-2013 közötti programozási időszakban az európai uniós társfinanszírozású projektjének megvalósítása során a támogatási szerződésben rögzített ütemezéséhez képest felmerült késedelmét nem dolgozta le. III. TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK KÖRE Önállóan támogatható tevékenységek: 1. Gyártáshoz kapcsolódó termelő eszközök beszerzése - Technológiai korszerűsítést eredményező, új, egyenként minimum nettó 200.000 Ft értékű tárgyi eszközök beszerzése (200.000 Ft érték alatti csak az eszköz tartozéka lehet) Minimum a projekt összes elszámolható költségének 50%-át el kell érnie. Önállóan nem támogatható tevékenységek:(csak termelő eszközök beszerzésével együtt) 1. Az új gyártási folyamat során az anyagmozgatáshoz és csomagoláshoz kapcsolódó új eszközök beszerzése - új, egyenként minimum nettó 200.000 Ft értékű tárgyi eszközök beszerzése (200.000 Ft érték alatti csak az eszköz tartozéka lehet) Legfeljebb a projekt összes elszámolható költségének 25%-át érheti el. 2. Az új termelőeszköz működtetéséhez szükséges infrastrukturális és ingatlan beruházás: Telekhatáron belüli infrastrukturális és ingatlan beruházás, amennyiben megfelel az induló beruházás fogalmának: - Infrastruktúra építése, fejlesztése - Ingatlan építése, bővítése, átalakítása, korszerűsítése. A támogatási kérelem benyújtásának feltétele a jogerős építési engedély megléte. Új ingatlan beruházás esetén a fejlesztéssel, érintett ingatlannak az alábbi energiahatékonysági elvárásoknak kell megfelelnie: - az ingatlan tetőszerkezetének legalább 30%-ának alkalmasnak kell lennie arra, hogy a későbbiekben napenergia nyerésére alkalmas eszközök hatékonyan kerüljenek telepítésre (pl.: tető megfelelő tájolása). - az érintett ingatlanban a nem termeléshez kapcsolódó hőenergia-igény legalább 50%-át megújuló energiaforrásból kell fedezni. Prospera Europe Tanácsadó Kft. 2
Legfeljebb nettó 190.000,- Ft/nm költség tervezhető/elszámolható maximális kiadásként. 3. Információs technológia-fejlesztés: - Hardver egyenként minimum nettó 30.000 Ft értékű hardver beszerzése - Termelési kapacitáshoz kapcsolódó szoftverek beszerzése 4. A termelő eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási knowhow beszerzések FONTOS: minden költségtétel alátámasztására 3 db, a pályázat benyújtásakor érvényes, magyar nyelvű árajánlat csatolása szükséges! IV. A TÁMOGATÁS FORMÁJA, MÉRTÉKE, ÖSSZEGE A támogatás formája: A pályázó működési támogatásának nem minősülő, visszafizetési kötelezettség nélküli végleges juttatás (vissza nem térítendő támogatás). A támogatás mértéke: maximum az összes elszámolható nettó költség 50%-a az alábbi regionális támogatási térkép figyelembe vételével: Közép-Dunántúl (Veszprém, Fejér, Komárom-Esztergom megyék) Nyugat-Dunántúl (Vas, Zala, Győr-Moson- Sopron megyék) Észak-Magyaroszág (Borsod-Abaúj- Zemplén, Heves, Nógrád megyék) Észak-Alföld (Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú- Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék) Dél-Alföld (Bács-Kiskun, Csongrád, Békés megyék) Dél-Dunántúl (Somogy, Tolna, Baranya megyék) középvállalat mikro- és kisvállalat 45 50 35 45 50 50 Az igényelhető támogatás összege: - minimum 10.000.000 Ft, maximum 100.000.000 Ft Önrész: a pályázónak legalább a projekt ÁFA nélküli összköltségének 25%-át kitevő igazolt saját forrással kell rendelkeznie (nem tekinthető saját forrásnak az államháztartás alrendszereitől kapott támogatás). Előleg: Jelen pályázati felhívás keretében legalább 20 000 000 Ft támogatási összeg megítélése esetén előleg igényelhető. Prospera Europe Tanácsadó Kft. 3
V. A PÁLYÁZTOK MEGKEZDÉSE, BEFEJEZÉSE Támogatás a pályázat benyújtását követő napot megelőzően megkezdett beruházáshoz nem igényelhető. A projekt megvalósítása a benyújtást követő napon a támogatást igénylő saját felelősségére megkezdhető. A projekt fizikai befejezésének meg kell történnie a projekt megkezdését, vagy a Támogatói Okirat hatályba lépését követő 12 hónapon belül (a kettő közül a korábbi időpont az irányadó). VI. KORLÁTOZÁSOK A TÁMOGATHATÓSÁGGAL KAPCSOLATBAN - Közép-Magyarországi régióban megvalósuló fejlesztés nem támogatható. - Amennyiben a pályázó vállalkozás székhelye és a projekt megvalósítás helyszíne eltér, akkor a projekt befejezést követő évekre vonatkozóan a megvalósítás helyszínén történő működtetés igazolására a Közreműködő Szervezet ellenőrzi az iparűzési adó megfizetését és a megvalósítási helyszínen foglalkoztatottak számát, a részükre megfizetett bért. - A projekt elszámolható maximális összköltsége legfeljebb 300 000 000 Ft lehet. - A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy az elszámolható költségek összege meghaladja az alapvetően megváltoztatandó eredeti termelési folyamathoz kapcsolódó eszközökre a kérelem benyújtásának adóévét megelőző három adóévben elszámolt terv szerinti értékcsökkenés összegét. - Meglévő létesítmény tevékenységének új tevékenységgel történő bővítését eredményező beruházás esetén a támogatást igénylőnek nyilatkoznia kell, hogy a támogatási kérelem tárgyát képező fejlesztés elszámolható költségei legalább 200%-kal meghaladják az eredeti tevékenység keretében használt és az új tevékenység keretében is használni tervezett eszközöknek a beruházás megkezdése előtti adóévben nyilvántartott könyv szerinti értékét. Prospera Europe Tanácsadó Kft. 4
VII. KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSOK - Létszámtartás: A pályázónak vállalnia kell, hogy a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az éves átlagos statisztikai létszámának átlagos értéke nem csökkenhet a bázislétszám alá (a negatív eltérés nem lehet nagyobb, mint 0,5) - Fenntartási kötelezettség: A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a támogatott beruházással létrehozott termelő kapacitásokat, információs technológiai fejlesztéseket a projekt befejezését követő 3. év végéig fenntartja és üzemelteti. VIII. BIZTOSÍTÉKOK 2015. január 1-jétől külön kérelemre nem köteles biztosítékot nyújtani az a kedvezményezett, amely rendelkezik legalább egy lezárt, teljes (12 naptári hónapot jelentő) üzleti évvel, és szerepel az Art. 178. 32. pontja szerint közzétett köztartozásmentes adózói adatbázisban. Amennyiben a kedvezményezett a köztartozásmentes adózói adatbázisban nem szerepel, úgy a kérelem benyújtásával egyidejűleg vagy hiánypótlás során - köztartozás-mentességét 30 napnál nem régebben kiállított együttes adóigazolással is igazolhatja. Prospera Europe Tanácsadó Kft. 5