Feke Pál Junior Prima és Artisjus- díjas színész- énekes. Feke Pál Magyarország egyik legkiemelkedőbb és legismertebb musicalszínésze. Az ország István, a királya. A Társulat című televíziós show győztese. A Magyarországon megkapható szakmai és közönségdíjak birtokosa. Az év musical színésze és Az év könnyűzenei előadója díjak nyertese. Többszörös aranylemezes előadó. Az Önkéntesség európai Évének Nagykövete. 1981. Június 6- án született Budapesten. Pályafutását 18 évesen kezdte és gyorsan a zenés színház meghatározó alakjává vált. Az országos ismertséget a Társulat című műsornak köszönheti, melyben elnyerte az István, a király 25 éves jubileumi produkciójának címszerepét. Legnagyobb sikerei a Zikkurat Színpadi Ügynökséghez és Szörényi Levente műveihez köthetők. Az ország szinte minden szabadtéri és kőszínházában, sportcsarnokában fellépett már. Teltházas koncertjeivel járja az országot. Számos televíziós műsor közreműködője. Eljátszotta a világ musicalirodalmának legnagyobb szerepeit: István, a király, Shrek, Jézus Krisztus Szupersztár, A nyomorultak, Vámpírok bálja, Mozart!, Miss Saigon, Aida, 3 testőr, Spamalot, Hair, The Blues Brothers, Jekyll és Hyde, Rocky Horror Show... Jelenleg több vidéki színház mellett az ország két nemzetközi hírű musicalszínháza, a Budapesti Operettszínház és a Madách Színház vezető művésze. 1
Előadás Szerep Helyszín Rendező Passio XXI. Shrek, a musical Péter Shrek Papp László Budapest Sportaréna Papp László Budapest Sportaréna Alföldi Róbert Szente Vajk A nyomorultak Javert Madách Színház Szirtes Tamás István, a király Koppány Királydomb, Országos turné Novák Péter Zene, New York, Szerelem Vernon Gersch Soproni Petőfi Színház Szurdi Miklós Mozart! Colloredo Budapesti Operettszínház Kerényi Miklós Gábor Tied a világ! Pali Játékszín Szente Vajk Evita Beatünnep Perón énekes Soproni Petőfi Színház Papp László Budapest Sportaréna Katona Imre Koós György Poligamy Lilla apja Madách Színház Szirtes Tamás István, a király I.K. 3.0 István, a király Szörényi Levente: Hattyúdal István István főszereplő Szegedi Szabadtéri Játékok / Papp László Budapest Sportaréna Kolozsvár - Főtér Papp László Budapest Sportaréna Alföldi Róbert Zsuráfszky Zoltán Alföldi Róbert Blues Brothers, avagy a macsó tesók Elwood Blues Margitszigeti Szabadtéri Színpad Feke Pál Veled, Uram! Vászoly Thália Színház Somogyi Szilárd Miss Saigon John Budapesti Operettszínház Kerényi Miklós Gábor A nyomorultak Jean Valjean Kecskeméti Katona József Színház Korcsmáros György Jézus Krisztus szupersztár Géniusz, az alkimista Jézus Konrád Gábor Madách Színház film Szirtes Tamás Soós Péter Trója Priamosz Igmándi Erőd, Komárom Pintér Tibor Spamalot Sir Galahad Madách Színház Szirtes Tamás Zrínyi 1566 Lahib Szigetvári vár Moravetz Levente 2
István, a király István Papp László Budapest Sportaréna / Országos turné Szikora János Egy a nép, egy a magyar István/Levente/Csaba Sepsiszentgyörgy - szabadtér Sárdi Mihály Aida Radames Margitszigeti Szabadtéri Színpad Szurdi Miklós Vámpírok bálja Krolock Magyar Színház Cornelius Baltus, Roman Polanski III. Richárd Catesby Vörösmarty Színház Szurdi Miklós A 3 testőr Richelieu bíboros Budapesti Kongresszusi Központ Balatoni Mónika Árpád népe Levente Papp László Budapest Sportaréna Nagy Viktor Kiálts a szeretetért Jézus/Vándor/Koldus Pataky Művelődési Központ Pinczés István, Miklós Tibor Mária - Égi szerelem József Papp László Budapest Sportaréna Malek Miklós Utazás Szurov Pataky Művelődési Központ Miklós Tibor, Nagy Loránt Evita Che Agria Nyári Játékok Molnár László Volt egyszer egy csapat Thomas Madách Színház Szirtes Tamás Ilyenek voltunk Harmath Albert Piccolo Színház Miklós Tibor Éljen az élet! Chocolate Békés Megyei Jókai Színház Kálloy Molnár Péter Rocky Horror Show Riff- Raff Musical Színház Kálloy Molnár Péter Atlantis Heller Tropicarium Színház Szemán Béla Diótörő és Egérkirály Zenegér Vörösmarty Színház Szurdi Miklós Valahol Európában Hosszú Thália Színház István, a király Torda Kecskeméti Nyári Játékok Jézus Krisztus szupersztár Jézus Szegedi Szabadtéri Játékok Molnár László Hair Claude Fiatalok Színháza Szurdi Miklós István, a király Koppány USA turné Jantyik Csaba Atilla - Isten kardja Csaba Szegedi Szabadtéri Játékok Iglódi István Jekyll és Hyde Ned Békés Megyei Jókai Színház Molnár László 3
Jézus Krisztus szupersztár Annás Horvátország turné Molnár László Kolombusz Caonabo Budapesti Színház Bubik István Katonadolog Makó Ádám Fiatalok Színháza Szurdi Miklós 4
Díjai, elismerései: Junior Prima Díj 2010 színház- és filmművészet Artisjus díj 2010 a kortárs zenében nyújtott kiemelkedő tevékenységéért (szakmai kuratóriumi díj) Önkéntesség Európai Évének Nagykövete 2011 Csillag díj - Az év musical színésze 2012 Budapesti Operettszínház, 2011/12- es évad (közönségszavazat alapján) ESTem A Város Kedvence díj 2011 Kecskeméti Katona József Színház, 2010/11- es évad (közönségszavazat alapján) Művészek Magyarországért Díj 2009 az év könnyűzenei előadója (szakmai jelölés és közönségszavazat alapján) Pepita- díj 2009 közönségdíj Csináljuk a Fesztivált 2009 a Honfoglalás című film főcímdalával győztes előadó (közönségszavazás alapján) A Társulat 2008 István, a király 25 éves jubileumi előadás címszereplője 5
Lemezek: Musical Live 1. (2014) Paul & Hód (2012) Jézus Krisztus szupersztár (2011) Nagy szerelmes dalok Férfiak, válogatás (2010) Zrínyi 1566 (2009) Új világ vár! (2009) Aranylemez A kölyök (2008) A Társulat - Sztárkarácsony (2008) István, a király (2008) Aranylemez A Társulat (2008) Feke Pál: A döntők legszebb dalai Aida (2007) Diótörő és Egérkirály (2007) A 3 testőr (2007) Hölgyeim és uraim (2006) Árpád népe (2006) Best of Musical 2. (2006) 6
Best of Musical 1. (2006) Kiálts a szeretetért (2005) Utazás (2004) Jekyll és Hyde (2001) Atilla - Isten kardja (2001) Katonadolog (1999) 7
Televíziós szereplések, kiemelkedő események: A Társulat ( M1 ) Sztárban Sztár ( TV2 ) Sztárban Sztár + Egy Kicsi ( TV2 ) Rising Star ( TV2 ) Junior Príma Díjátadó ( 6 éve házigazdája a színház és filmművészet kategória átadó ünnepségének ) Best of Webber (Művészetek Palotája) A Szövetség ( vetélkedő műsorvezető ) Michael Kunze Sylvester Lévay gála Bécs Ronacher Theatre Kismenők ( TV2 Döntő sztárfellépő ) Megasztár ( Döntő Sztárfellépő ) Fonogram díjátadó (MTV) Csináljuk a Fesztivált (MTV) Musical Live szóló nagykoncert Sentimento akusztikus koncert turné Prima Primissima díjátadó gála (MTV, Művészetek palotája) Nemzeti ünnepi gála (Magyar Állami Operaház) A zene az kell musical és operett magazin műsorvezető (Duna TV) Kikötő műsorvezető (Duna TV) 8