HITEL HIRDETMÉNY lakossági ügyfelek részére 1 1 A 2018.április 01-től szerződött ügyletekre 1
A hirdetményben szereplő konstrukciókra vonatkozóan A kamatszámítás módja: A Takarékszövetkezet az Ügyféllel szemben fennálló követelések után kamatot számít fel (ügyleti kamat). A Takarékszövetkezet az ügyleti kamatot, a rendelkezésre tartási jutalékot és más, időtartamhoz kötött díjakat - ha a szerződés másképp nem rendelkezik a következő módon számolja el: Tőke x kamatláb x kamatnapok száma 360 2
Fogalomtár Biztosítéknyújtó jelenti a hitel/kölcsön biztosítékát nyújtó, a Hitelintézettel biztosítéki szerződést kötő készfizető kezest valamint a zálogkötelezettet. BUBOR(Budapest Interbank Offered Rate) jelenti azt az éves százalékban kifejezett, budapesti bankközi ajánlati kamatlábat, amelyet a Magyar FOREX Club szabályzatának mindenkori előírásai szerint állapítanak meg és a Reuters monitor "BUBOR" oldalán (vagy ennek hiányában a Telerate monitor megfelelő oldalán) BUBOR-ként megjelenik. Előtörlesztési Díj jelenti a hitelszerződésben megállapított teljesítési határidő előtti részleges vagy teljes előtörlesztés esetén, a hitelszerződésben meghatározott feltételek szerint és a Hirdetményben meghatározott mértékben, a Hitelintézetnél az előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó, objektíve indokolt költségek megtérítésére szolgáló, az Ügyfél által a Hitelintézetnek megfizetendő díjat. Fogyasztási hitel Előtörlesztett összeg 1 %- 12 hónapnál hosszabb Nem számolható fel előtörlesztési díj: 12 a hátralévő futamidő esetén hónap alatt egy alkalommal a fogyasztó által Előtörlesztett összeg 0,5 12 hónapnál rövidebb teljesített előtörlesztés összege nem haladja meg a 200.000 Ft-ot %-a, hátralévő futamidő esetén Az előtörlesztés díjmentes, ha visszafizetési biztosítékként kötött biztosítási szerződés alapján történt. Jelzálog fedezet mellett folyósított Előtörlesztett összeg 1 %- Az előtörlesztés díjmentes, fogyasztási hitel és lakáscélú hitel a ha visszafizetési biztosítékként kötött biztosítási szerződés alapján történt. Egyes konstrukciók fentiektől eltérhetnek, mértéküket lásd az egyes konstrukcióknál. Esedékesség jelenti az Adós Szerződés szerinti fizetési kötelezettségeire meghatározott teljesítési napot, ideértve a törlesztő részletek, kamatok, díjak, költségek megfizetésére előírt fizetési határnapot. Amennyiben az esedékesség munkaszüneti napra esik, úgy az esedékesség napja eltérő megállapodás hiányában az ezt követő első munkanap. Eseti Igazolások, Számlaegyenlegek Díja jelenti az Adós kérésére kiállított igazolásokhoz kapcsolódóan felszámításra kerülő díjat, ide nem értve a Hitelintézet által az Adós részére díj-, költség-, és egyéb fizetésikötelezettség mentesen kiállítandó törlesztési táblázatot. Mértékére és megfizetésének időpontjára - eltérő megállapodás hiányában - az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó Hirdetmény az irányadó. Éves zárlati díj/éves Zárlati költség *: jelenti a Hitelintézet által az Ügyfél részére megnyitott hitelszámla után megállapításra kerülő, a Hirdetményben meghatározott mértékű díjat, mely minden naptári év Hirdetményben megjelölt napján esedékes. A zárlati költség a szerződött összeg alapján kerül megállapításra. 2 Fedezetmódosítási díj: a szerződés biztosítékát szolgáló bármely fedezet Adós által kezdeményezett módosításának díja. Mértékét a mindenkori Hirdetmény tartalmazza. A díj a fedezet módosítás miatt szükségessé vált szerződés(ek) aláírásakor esedékes. Felszólító levél: Amennyiben az Ügyfél tartozását határidőben nem fizeti meg, úgy a Hitelintézet írásban felszólítja az adóst, adóstársat, kezeseket, valamint a dologi kötelezetteket a teljesítésre. A levelek díját a mindenkori Hirdetmény tartalmazza, melyet minden egyes kiértesített személy vonatkozásában fel kell számolni. Felmondó levél díja: Amennyiben a hitel felmondásra kerül, úgy a felmondás tényéről a Hitelintézet tájékoztatja a szerződés szereplőit (Adós, adóstárs, kezes, dologi kötelezett). A felmondásról való tájékoztató levél díját a mindenkori Hirdetmény tartalmazza. * A Takarékszövetkezet éves zárlati költség elnevezéssel alkalmazza 3
Felügyelet, Felügyeleti Hatóság jelenti a Magyar Nemzeti Bankot (székhelye: 1054 Budapest, Szabadság tér 8 9.). Fizetési haladék (lejárat hosszabbítása nélkül/futamidőn belüli átütemezés) Ha az Adós törlesztési kötelezettségének nem tud eleget tenni írásbeli kérelme alapján részére haladék engedélyezhető oly módon, hogy a kölcsön az előírt határidőre kiegyenlítésre kerüljön. Az elmaradt befizetést a havi törlesztő részleten felül kell megfizetni az Adósnak a megjelölt határidőre. A fizetési haladékért a hirdetményben meghatározott díjat kell felszámolni. Ha az Adós az elmaradt törlesztést az előírt módon nem rendezi, a hátralék idejére késedelmi kamatot kell felszámítani. Fizetési számla jelenti a fizetési műveletek teljesítésére szolgáló, a pénzforgalmi szolgáltató egy vagy több ügyfele nevére megnyitott számlát, ideértve a bankszámlát. Fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret-szerződés: olyan hitelszerződés, amellyel a Hitelintézet a fogyasztó fizetési számlájának egyenlegét meghaladó összeget bocsát a fogyasztó rendelkezésére. Fogyasztási kölcsön: jelenti a mindennapi élet szokásos használati tárgyainak, tartós fogyasztási cikkeinek (ide nem értve a gépjárművet) megvásárlásához, javíttatásához, illetve szolgáltatások igénybevételéhez Fogyasztó részére nyújtott kölcsönt és a Fogyasztó részére nyújtott felhasználási célhoz nem kötött kölcsönt. Fogyasztó jelenti azt a természetes személy Adóst, aki az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljárva vesz igénybe valamely pénzügyi szolgáltatást. Folyósítási díj: jelenti a Szerződésben vagy a Hirdetményben a folyósított Kölcsön százalékában vagy konkrét összegben meghatározott mértékű, a Hitelintézetnél a folyósítással közvetlenül összefüggésben felmerülő eljárási és adminisztráció költségek megtérítésére szolgáló díjat, melynek megfizetése az első folyósítással egyidejűleg esedékes. Mértéke nem lehet magasabb a folyósított összeg 1%-ánál, és nem haladhatja meg a 200 000 forintot. Hitelintézet jelenti a 3A Takarékszövetkezet (székhely: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 50. sz; cégjegyzékszám: 06-02-000977. tevékenységi engedélyszám: 804/1997/F.ÁPTF. Hitelkamat: a Adós által igénybe vett hitelösszeg rögzített vagy változó százalékában, éves szinten meghatározott pénzösszeg. Hitelkeret jelenti a Hitelkeret szerződés alapján a Hitelintézet által a Számlatulajdonos fizetési számláján rendelkezésére bocsátott összeget, melynek terhére és erejéig a Hitelintézet Kölcsönt nyújt a Számlatulajdonosnak. Hitelkeret beállítási díj: Amennyiben az ügyfél részére hitelkeret kerül beállításra, úgy a Hitelintézet jogosult hitelkeret beállítási díjat szedni, aminek alapja a beállított hitelkeret összege, mértéke a mindenkori Hirdetményben található. Hitelkeret Szerződés jelenti a Hitelintézet és a Számlatulajdonos között létrejött fizetési számlához kapcsolódó Folyószámla hitel szerződést egységes egészként valamennyi mellékletével. Hitelszerződés: jelenti a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvényben (a továbbiakban: Polgári törvénykönyv) meghatározott hitelszerződést és kölcsönszerződést, valamint eltérő rendelkezés hiányában pénzügyi lízing szerződést, ide nem értve az olyan szerződést, amely alapján folyamatos szolgáltatásnyújtás vagy azonos termék azonos mennyiségben történő értékesítése ellenében az Adós részletfizetést teljesít. Hirdetmény/Kondíciós lista jelenti az egyes Szerződésekhez kapcsolódó azon dokumentumot, melyben az adott Szerződés alapján a Hitelintézet által az Ügyfélnek nyújtott szolgáltatáshoz kapcsolódó kondíciók (kamat, díj, költség) feltüntetésre kerülnek. Ennek megfelelően jelenti a Személyi Kölcsön Hirdetményt, a Szabad Felhasználású Jelzáloghitel Hirdetményt, és a Folyószámlahitel Hirdetményt. 4
Hitelbírálati díj/hitel előkészítési díj * *: A Hitelintézet eltérő megállapodás hiányában az Adós által benyújtott hitelkérelem hitelbírálati eljárásáért díjat számít fel. A hitelbírálati díj mértékét az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó Hirdetmény tartalmazza. A hitelbírálati díj megfizetése új ügylet esetén a hitelkérelem benyújtásakor, meglévő ügylet megújítása esetén a megújítást követő első folyósításkor (illetve folyószámlahitel esetén a hitelkeret megújításakor) teljes összegben esedékes. A hitelkérelem elutasítása esetén nem téríthető vissza, elfogadás esetén az egyéb díjakba nem beszámítható. Hitelelszámolási számla jelenti a Hitelintézet által az Adós részére nyitott azon számlát, melyre az Adós a Kölcsönt a Szerződésben meghatározott feltételek szerint és részletekben törleszti, amennyiben az Adós nem rendelkezik a Hitelintézetnél fizetési számlával. Hitel teljes díja: a hitelező által ismert minden olyan - a teljes hiteldíj mutató számításánál a külön jogszabály szerint figyelembe veendő - ellenszolgáltatás, amelyet a Adós a hitelszerződés kapcsán megfizet. Honlap jelenti a www.3atakarek.hu weboldalt. Hpt. jelenti a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvényt. Kamat jelenti az Ügyleti Kamatot és a Késedelmi Kamatot. Kamat,- díj,- költség fizetések teljesítése: a Hitelszerződésben meghatározott kamat, költség és egyéb díjak megfizetése eltérő megállapodás hiányában az Adós Hitelszerződés megkötésekor adott felhatalmazása alapján oly módon történik, hogy azok esedékes összegével a Hitelintézet az Adós nála vezetett fizetési számláját az esedékesség napján megterheli. Amennyiben a hiteldíj esedékessége munkaszüneti napra esik, úgy az esedékesség napja az ezt követő első munkanap. Kamatfelár jelenti a referencia-kamatlábon felül - a hitelkamat részeként - fizetendő kamatot, a hitelkamat és a referenciakamat különbségeként meghatározott kamatrészt, amely éves százalékban kifejezett értéke az Ügyféllel való megállapodás alapján, egyedi (kockázati) döntéssel kerül a Hitelintézet által meghatározásra. Kamatfelár-változtatási mutató jelenti a kamatfelár módosításának alapjául szolgáló kamatváltoztatási mutatót, amely a Szerződésben kerül meghatározásra és amelynek a Szerződésekben történő alkalmazhatóságát a Magyar Nemzeti Bank a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően honlapján közzétette. (www.mnb.hu) Kamatfelár-változtatási mutató: jelenti a kamatfelár módosításának alapjául szolgáló kamatváltoztatási mutatót, amely alkalmazása esetén a hitelszerződésben kerül meghatározásra. A Hitelintézet csak olyan Kamatfelár-változtatási mutatót alkalmaz, amelyet a Magyar Nemzeti Bank a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően honlapján közzétett. (www.mnb.hu) A Felügyelet által honlapján közzétett Kamatfelár-változtatási mutatók közül az adott ügyletre alkalmazandót a Hitelszerződés tartalmazza. Kamatperiódus jelenti azt a Szerződésben meghatározott időtartamot, amely alatt az Ügyleti Kamat mértéke egyoldalúan a Hitelintézet által nem változtatható meg. Az első kamatperiódus Kölcsönszerződés esetében a Kölcsön folyósítása napján, Hitelkeret Szerződés esetében a Hitelkeret megnyílásának napján kezdődik, és a Szerződésben meghatározott időtartam utolsó napjáig tart. Minden további kamatperiódus az előző kamatperiódus utolsó napját követő első napon kezdődik és a következő kamatperiódus utolsó napján, illetve az utolsó kamatperiódus esetében a Kölcsön lejáratának napján végződik. A Kamatperiódus hossza a Hitelszerződésben kerül meghatározásra. Kamatváltoztatási mutató jelenti a hitelezés refinanszírozási költségeihez és a hitel nyújtásához kapcsolódó, az üzleti kockázat körén kívül álló, a Hitelintézet által nem befolyásolható, tőle független, valamint általa el nem hárítható körülményekben bekövetkező változást objektív módon kifejező, a kamatmódosítás számításának alapjául szolgáló és a nyilvánosság számára hozzáférhető viszonyszámot, amely a Szerződésben kerül meghatározásra és, amelynek a Szerződésekben történő alkalmazhatóságát a Magyar Nemzeti Bank a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően honlapján közzétette. (www.mnb.hu) Késedelmi Kamat jelenti azt a Szerződésben és a Hirdetményben meghatározott mértékű kamatot, melyet az Ügyfél az általa az esedékességkor a Hitelintézetnek meg nem fizetett összeg után köteles a késedelem * A Takarékszövetkezet hitelelőkészítési díj elnevezéssel alkalmazza 5
idejére fizetni. Késedelmes teljesítése esetén a késedelem időtartamára a Hitelintézet évi 6%, de legfeljebb olyan mértékű késedelmi kamatot számít fel a Fogyasztó Ügyféllel szemben, amely nem haladja meg a Hitelszerződésben kikötött ügyleti kamat másfélszeresének legfeljebb 3 százalékponttal növelt mértékét, és nem lehet magasabb, mint a hitelszerződés típusa tekintetében az Fhtv.-ben meghatározott teljes hiteldíj mutató maximális mértéke. Késedelmes tétel: a hitelezési kockázat kezeléséről és tőkekövetelményéről szóló 575/2013/EU. rendelet értelmében az Ügyfélnek a hitelintézettel, annak anyavállalatával vagy leányvállalatával szembeni fizetési kötelezettségének késedelme, ha az kilencven napon vagy három hónapon keresztül folyamatosan fennáll, és amelynek összege meghaladja a késedelembe esés időpontjában érvényes legkisebb összegű havi minimálbért, vagy az ügyfél szerződés szerinti összes kötelezettségének kettő százalékát vagy az egy havi törlesztő részletet. A hivatkozott jogszabály megváltozása esetén a helyébe lépő jogszabályi kritériumok szerinti késedelem, a jogszabály megszűnése esetén a jelen meghatározás szerinti késedelem minősül késedelmes tételnek. Központi hitelinformációs rendszer (KHR) jelenti azt a zárt rendszerű adatbázis, amelynek célja a hitelképesség megalapozottabb megítélése, valamint a felelős hitelezés feltételei teljesítésének és a hitelezési kockázat csökkentésének előmozdítása az Adósok és a referenciaadat-szolgáltatók biztonságának érdekében. Prolongációs díj jelenti az ügyfél kérésére a hitel futamidejének megváltoztatásának/hosszabbítására irányuló a szerződésmódosítás esetén a Hitelintézet által felszámításra kerülő, a Hirdetményben meghatározott mértékű díjat. Referencia-kamatláb jelenti azt a bármilyen alkalmazandó kamat számításának alapjául szolgáló, a nyilvánosság számára hozzáférhető mindenkori kamatlábat, amelynek mértékére a Hitelintézetnek nincs ráhatása. A Hitelintézet által a forintban nyújtott Kölcsön esetében alkalmazott referencia-kamatláb a belföldi bankközi pénzpiacon hivatalosan elfogadott BUBOR kamatláb, amelynek a Szerződésekben történő alkalmazhatóságát a Magyar Nemzeti Bank a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően honlapján közzétette. A különböző futamidejű BUBOR-ok közül az adott ügyletre alkalmazandót a Szerződés tartalmazza. A Felügyelet által honlapján közzétett Referencia-kamatlábak közül az adott ügyletre alkalmazandót a Hitelszerződés tartalmazza. A Hitelintézet a Felügyelet honlapján közzétett Referencia-kamatlábak közül az alábbiak valamelyikét alkalmazza: 1 havi BUBOR, 3 havi BUBOR, 6 havi BUBOR, 12 havi BUBOR, jegybanki alapkamat, állampapír hozam. A referencia kamatlábak alkalmazása a hitelkonstrukciótól függ, melyet az egyedi szerződések tartalmaznak. A fogyasztási és jelzálog kölcsönök esetében alkalmazott referencia kamatláb a 3 havi és 6 havi BUBOR, mely mindenkori mértéke és közzététele a BUBOR fogalomnál került részletezésre. Rendelkezésre Tartási jutalék: jelenti a Szerződés alapján, a Számlatulajdonos rendelkezésére tartott, általa igénybe nem vett Hitelkeret százalékában a Hirdetményben meghatározott mértékű, - azonban a százalékban meghatározott Ügyleti Kamat 50%-ánál nem magasabb - Számlatulajdonos által a Hitelintézetnek megfizetendő díjat, melynek megfizetése eltérő megállapodás hiányában a rendelkezésre tartási időszak alatt minden naptári hónap végén, illetve a Hitelkeret Szerződés megszűnésekor esedékes. A rendelkezésre tartási jutalék felszámításának kezdő időpontja a Hitelkeret megnyílásának napja, végső időpontja az igénybevételi lehetőség utolsó napját megelőző nap, illetve a tényleges igénybevétel (folyósítás) napját megelőző nap. Rendkívüli Ügyintézési Díj jelenti a mindenkori Hirdetményben meghatározott összegű, az Ügyfél által a kérésére, a jogszabály vagy a Szerződés rendelkezése alapján történő normál ügyintézést meghaladó, de szerződésmódosítást nem igénylő, egyedi ügyintézéskor (halasztás, és egyéb esetekben) fizetendő díjat. Rendkívüli levelezési díj kerül felszámításra olyan esetekben, amikor az ügyfél kérésének teljesítése miatt postai küldemény kerül előállításra és postázásra. Amennyiben elektronikusan kerül kiküldésre úgy szintén felszámításra kerül a díj, mert a levél előállítása ügyintézői időt vesz igénybe. 6
Szerződéskötési díj: a Hitelszerződésben kerül megállapításra. Amennyiben a Felek másképp nem állapodnak meg, mértékére az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó Hirdetmény az irányadó. Szerződésmódosítási díj: az Adóssal megkötött Hitelszerződés illetve az ahhoz kapcsolódó biztosítéki Hitelszerződések aláírását követően végrehajtott, a jogviszony tartalmát, a Hitelszerződés(ek) bármely feltételét, és/vagy időtartamát érintő változtatás (ideértve a prolongálást, futamidő hosszabbítást, Hitelszerződés megújítást, fizetési átütemezést, fedezetcserét is) esetén a Hitelintézet szerződésmódosítási díjat számít fel, kivéve a Hitelintézet által végrehajtott egyoldalú szerződésmódosítási eseteket. Megfizetése a szerződésmódosítás aláírásakor esedékes. Mértékére - eltérő megállapodás hiányában - az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó Hirdetmény az irányadó. Jelzáloghitel esetén a futamidő meghosszabbításáért a Hitelintézet nem számít fel semmilyen díjat, jutalékot vagy költséget, amennyiben a futamidő meghosszabbítására öt éven belül nem került sor. Amennyiben a Hitelszerződés alapján fennálló kötelezettsége teljesítésével az Adós legalább kilencven napos késedelemben van, az Adós a futamidő alatt egy alkalommal írásban kezdeményezheti a futamidő meghosszabbítását legfeljebb öt évvel. Az ilyen kérelem teljesítését a Hitelintézet alapos ok nélkül nem tagadhatja meg. Ebben az esetben a Hitelintézet nem számít fel semmilyen díjat, jutalékot vagy költséget. Szerződésmódosítási díj hitelkeret esetén: Szerződésmódosítási díj: az Adóssal megkötött Hitelkeret-szerződés illetve az ahhoz kapcsolódó biztosítéki szerződések aláírását követően végrehajtott, a jogviszony tartalmát, a szerződés(ek) bármely feltételét, és/vagy időtartamát érintő változtatás (ideértve a prolongálást, futamidő hosszabbítást, szerződés megújítást, fizetési átütemezést, fedezetcserét is) esetén a Hitelintézet szerződésmódosítási díjat számít fel, kivéve a Hitelintézet által végrehajtott egyoldalú szerződésmódosítási eseteket. Megfizetése a szerződésmódosítás aláírásakor esedékes. Mértékére - eltérő megállapodás hiányában - az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó Hirdetmény az irányadó. Ügyfél az a természetes személy (magánszemély), amelynek részére a Takarékszövetkezet hitelintézeti szolgáltatást nyújt. Ügyfél jelenti az Adóst, a Számlatulajdonost, és a Biztosítéknyújtót. Ügyleti Kamat jelenti a Szerződésben meghatározott mértékű hitelkamatot, melyet az Ügyfél a folyósított Kölcsön összege után fizet a Hitelintézetnek. Az Ügyleti Kamatot a Hitelintézet a folyósított Kölcsön összege után naptári napokra számítja fel. Az első kamatnap a folyósítás napja, az utolsó kamatnap a törlesztést megelőző nap. Az utolsó kamatfizetés a Kölcsön lejáratának a napján esedékes. Ha az Ügyfél a Kölcsönt lejárat előtt fizeti vissza, az ügyleti kamat a Kölcsön visszafizetésének a napján válik esedékessé. A Hitelintézet az Ügyleti Kamatot a tényleges visszafizetés napját megelőző napig számítja fel. Az ügyleti kamat lehet rögzített mértékű, vagy változó. A változó kamat lehet Referencia-kamatlábhoz kötött. A Referenciakamatlábhoz kötött ügyleti kamat esetében az ügyleti kamat mértéke megegyezik az adott ügyletre alkalmazott érvényes Referencia-kamatláb és az egyedileg meghatározott Kamatfelár összegével. A Referenciakamatlábhoz kötött kamat a Referencia-kamatláb változásához igazodóan Kamatperiódusonként automatikusan változik, Kamatperióduson belül rögzített. A Szerződésben a Hitelintézet a szerződéskötés napja szerinti tárgyhóra, vagy az első Kamatperiódusra érvényes Ügyleti Kamat mértéket tünteti fel, melytől a folyósítás napján a folyósítás napja szerinti Kamatperiódusra irányadó Referencia-kamatláb, és annak megfelelően a ténylegesen felszámításra kerülő ügyleti kamat mértéke eltérhet. A kamat, késedelmi kamat, rendelkezésre tartási jutalék számítása az alábbi képlettel történik: Kamat/késedelmi kamat = fennálló tőke * naptári napok száma * kamatláb 360 * 100 Rendelkezésre tartási jutalék = le nem hívott tőke * naptári napok száma*kamatláb 360 * 100 Ügyvédi (követeléskezelői) felszólító levél: Amennyiben az Ügyfél tartozását határidőben nem fizeti meg, és a Felszólító levél nem vezetett eredményre, úgy a Hitelintézet írásban ismét felszólítja az adóst, adóstársat, kezeseket, valamint a dologi kötelezetteket a teljesítésre. A levelek díját a mindenkori Hirdetmény tartalmazza, melyet minden egyes kiértesített személy vonatkozásában fel kell számolni. 7
Folyószámlahitel - Lakossági folyószámla hitel LFOLYOSZLA Hitel célja: egyéb, célhoz nem kötött szabad felhasználású hitel Hitel futamideje: 12 hónap a számlára érkező munkabér kétszerese, minimum 100.000,-Ft Hitel összege: maximum 500.000,-Ft (1.000 forintra kerekített összeg) Hitel fedezete: munkabér Hitel devizaneme: forint Tőketörlesztés A tőketörlesztés szerződés lejáratakor, ill. a számlára érkező jóváírásokkor. A hitelkeret igénybevétele automatikusan történik Kondíciók: Megnevezés Mérték Esedékesség THM % Ügyleti kamat (évi) 3 22% havonta 30,22 Rendelkezésre tartási jutalék (évi) Hitel előkészítési díj (egyszeri) Díjak: 1,34 % 1,54% Megnevezés Késedelmi kamat a teljes lejárt követelésre Kényszerhitel kamata Felszólítási díj, felmondási díj Ügyvédi felszólítás díja havonta, illetve rendelkezésre tartás végén kölcsönkérelem befogadásakor Igazolás kiadásának díja (ügyfél kérésére különböző igazolások, másolatok kiállítása, pl. hitelegyenleg igazolása) Keretbeállítási jutalék (szerződött kölcsönösszegre vetítve a hitelkeret (limit) beállításakor esedékes) Éves felülvizsgálati díj=hitelbírálati díj (újbóli elbíráláshoz szükséges adatok, okmányok benyújtásakor) Hitelszámla egyenlegértesítő - év végén egyszer Ügyféltudakozvány (KHR nyilvántartásba vételéről szóló információ kérése) Át nem vett KHR ügyféltudakozvány megsemmisítés díja Mérték Ügyleti kamaton felül 6 %/év, de maximum az ügyleti kamat * 1,5 + 3 % p.a. és nem lehet több, mint az érintett naptári félévévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat + 39 százalék. 2 054 Ft/érintett fő/alkalom 5 135 Ft/érintett fő/alkalom 2 054 Ft/alkalom 1,54 % 1,54 % 0 Ft 0 Ft 5 135 Ft/alkalom Szerződésmódosítási díj az új szerződéses összeg alapján 1,54 % Rendkívüli ügyintézés díja (a kérelem benyújtásakor) 3 081 Ft/ügyintézés Rendkívüli levelezés díja (a postai küldemény küldésekor kerül felszámításra)0 513Ft/levél 3 Az Ügyleti Kamat rögzített hitelkamat a Hitelkeret egy éves futamidején belül. 8
A hitelkonstrukcióra vonatkozó reprezentatív példa: Érvényes 2018. április 01-től Reprezentatív példa: A 83/2010. (III.25.) Korm. rendelet rendelkezései szerinti hitelösszeg (hitelkeret összege) 375 000 forint, futamidő 1 év; a hitelkeret a futamidő első napján (2018. január 1.) teljes összegben lehívásra kerül, és egy összegben, a futamidő utolsó napján kerül visszafizetésre; az ügyleti kamat és a bankszámla havi számlavezetési díja minden naptári hónap végén fizetendő. Hitelkamat mértéke és típusa: évi 22%, fix, futamidő alatt nem változik. Rendelkezésre tartási díj 1,34%. Havi számlavezetési díj: 251 Ft. A fentiek alapján havonta 251 Ft számlavezetési díj, 83.417 Ft kamat, 5.775 Ft hitel előkészítési díj, 5.775 Ft keret beállítási jutalék fizetendő, továbbá 375.000 Ft kölcsönösszeg lejáratkor egy összegben. A rendelkezésre tartási díj 0 Ft. A THM 30,22%. A hitel teljes díjában foglalt díjak összege 14.562 Ft, a teljes visszafizetendő összeg 472.979 Ft. Hitelkeret összege: 375.000 Ft Kamat mértéke %-ban: évi 22% Kamat típusa: rögzített hitelkamat a Hitelkeret egy éves futamidején belül Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 30,22% Rendelkezésre tartási jutalék: évi 1,34% Számlavezetési díj: havi 251 Ft Hitel előkészítési díj: 5.775 Ft Keret beállítási jutalék díja: 5.775 Ft Futamidő: 12 hónap Fizetendő teljes összeg: 472.979 Ft Törlesztőrészlet összege: Nem értelmezhető A THM mutató értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A hitelkeret rendelkezésre tartásának feltétele amennyiben a szerződés előírja hitelfedezeti életbiztosítási szerződés megkötése vagy megléte. A mutató meghatározása az aktuális feltételek, jogszabályi előírások alapján történt és a feltételek megváltozása esetén a jövőben módosulhat. A hitelre vonatkozó további információk és feltételek a Hitelintézet vonatkozó Üzletszabályzatában és Általános Szerződési Feltételeiben találhatóak. A Hitelintézet a hitelbírálat jogát fenntartja. 9
Fogyasztási hitel Személyi hitel 2 Mó Ft-ig SZEMHT1Mó1 - Személyi hitel 1-3 év SZEMHT1Mó2 - Személyi hitel 3-5 év SZEMHT1Mó2 - Személyi hitel 5-10 év Hitel célja: Hitel futamideje: Hitel összege: Hitel fedezete: Hitel devizaneme: Tőketörlesztés: Kamatperiódus: Kamatfelár-kamatperiódus: mindennapi élet szokásos használati tárgyainak megvásárlásához, javíttatásához, illetve szolgáltatások igénybevételéhez, felhasználási célhoz nem kötött kölcsön max. 120 hónap min. 13 hó minimum 200 000 Ft maximum 2 000 000 Ft (1 000 Ft-ra kerekített összeg) munkabér forint havonta 6 hónap 3 év Kondíciók: Megnevezés Mérték Esedékesség THM % Ügyleti kamat (évi) 4 6 havi BUBOR + 16,45% havonta 19,53 Hitel előkészítési díj (egyszeri) Zárlati költség (a szerződött tőkére vetítve) 200.000-400 000 Ft-ig 3 081 Ft 400 001 Ft 700 000Ft-ig 6 162 Ft 700.000Ft-2.000.000Ft-ig 10270Ft kölcsönkérelem benyújtásakor 0,154 %/minden év végén és lejáratkor Díjak: Megnevezés Késedelmi kamat a teljes lejárt követelésre Átütemezési díj/prolongációs díj (az átütemezéssel érintett tőke százaléka) Felszólítási díj, felmondási díj Ügyvédi felszólítás díja Igazolás kiadásának díja (ügyfél kérésére különböző igazolások, másolatok kiállítása) Szerződés módosítási díj Hitelszámla egyenlegértesítő - év végén egyszer Ügyfél tudakozvány (KHR nyilvántartásba vételéről szóló információ kérése) Át nem vett KHR ügyfél tudakozvány megsemmisítés díja Rendkívüli ügyintézés díja (a kérelem benyújtásakor) Rendkívüli levelezés díja (a postai küldemény küldésekor kerül felszámításra)0 Előtörlesztési díj Mérték Ügyleti kamaton felül 6 %/év, de maximum az ügyleti kamat * 1,5 + 3 % p.a. és nem lehet több, mint az érintett naptári félévévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat + 24 százalék. 2,054 %, de min. 4 108 Ft 2 054 Ft/alkalom/fő 5 135 Ft/alkalom/fő 2 054 Ft/alkalom 2,054 % max.: 15 406 Ft 0 Ft 0 Ft 5 135 Ft/alkalom 3 081 Ft/ügyintézés 513 Ft/levél Fogalomtár szerint 4 Ha a futamidő 3 évnél rövidebb a kamatfelár a kölcsön teljes futamidejére rögzített. Amennyiben a hitel futamideje a 36 hónapot meghaladja, 3 évente változhat az MNB által közzétett H4F3 elnevezésű kamatfelár-változtatási mutató mértékével. http://www.mnb.hu/fair-bank/kamatfelar-valtoztatasi-mutato/forinthitel 10
A hitelkonstrukcióra vonatkozó reprezentatív példa: Érvényes 2018. április 01-től 1 millió forint alatt kölcsönösszeg esetén: Kölcsön összege: 500.000 Ft Kamat mértéke %-ban: évi 16,51% Kamat típusa: változó hitelkamat Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 19,53% Hitel előkészítési díj: 6.162 Ft Zárlati ktg: 770 Ft/év Futamidő: 3 év Fizetendő teljes összeg: 648.654 Ft Törlesztőrészlet összege: 17.847 Ft/hó 1 millió forint feletti kölcsönösszeg esetén: Kölcsön összege: 2.000.000 Ft Kamat mértéke %-ban: évi 16,51% Kamat típusa: változó hitelkamat Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 18,69% Hitel előkészítési díj: 10.270 Ft Zárlati ktg: 3080 Ft/év Futamidő: 5 év Fizetendő teljes összeg: 2.993.950 Ft Törlesztőrészlet összege: 49.728 Ft/hó A THM mutató értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A hitel folyósításának feltétele amennyiben a szerződés előírja hitelfedezeti életbiztosítási szerződés megkötése vagy megléte. A mutató meghatározása az aktuális feltételek, jogszabályi előírások alapján történt és a feltételek megváltozása esetén a jövőben módosulhat. A hitelre vonatkozó további információk és feltételek a Hitelintézet vonatkozó Üzletszabályzatában és Általános Szerződési Feltételeiben találhatóak. A Hitelintézet a hitelbírálat jogát fenntartja. 11
Fogyasztási hitel Jelzáloghitel (ingatlan fedezet és értékbecslés) JELZHIT13 - Jelzáloghitel 1-3 év JELZHIT35 - Jelzáloghitel 3-5 év JELZHIT520 - Jelzáloghitel 5-20 év Hitel célja: Hitel futamideje: Hitel összege: Hitel fedezete: Hitel devizaneme: Tőketörlesztés Kamatperiódus: Kamatfelár-kamatperiódus: mindennapi élet szokásos használati tárgyainak megvásárlásához, javíttatásához, illetve szolgáltatások igénybevételéhez, felhasználási célhoz nem kötött kölcsön Min. 13 hónap max. 240 hónap minimum 1.000 000 Ft maximum 20 000 000 Ft munkabér, ingatlan Forint havonta 6 hónap 3 év Kondíciók: Megnevezés Mérték Esedékesség THM % Referencia-kamat (évi) 6 havi BUBOR havonta Kamat-felár (évi) 5 6,56% havonta 7,14 Kockázati felár(évi)* 5,44% havonta Hitel előkészítési 1.000.000-5.000.000Ft-ig 10270Ft kölcsönkérelem díj (egyszeri) 5. 000.001-20.000.000Ft-ig 20 541 Ft benyújtásakor * Felszámítására kizárólag akkor kerül sor, ha az igénylő személyi hitel keretében nyújtja be kérelmét 1.000.000 Ft feletti összegben, de a hitel megtérülésének valószínűsége az átlagos kockázatnál magasabb és a Takarékszövetkezet ingatlan fedezet bevonását írja elő. A THM értéke ebben az esetben sem lépheti át jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértékét. Díjak: Megnevezés Mérték Ügyleti kamaton felül 6 %/év, maximum az ügyleti kamat * 1,5 + 3 % Késedelmi kamat a teljes lejárt követelésre p.a. és nem lehet több, mint az érintett naptári félévévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat + 24 százalék. Helyszíni szemle (alkalmanként) 5 135 Ft Átütemezési díj/prolongációs díj (az átütemezéssel érintett tőke százaléka) 2,054 %, de min. 4 108 Ft Felszólítási díj, felmondási díj 2 054 Ft/alkalom/fő Ügyvédi felszólítás díja 5 135 Ft/alkalom/fő Igazolás kiadásának díja (ügyfél kérésére különböző igazolások, másolatok kiállítása) 2 054 Ft/alkalom Szerződéskötési díj 2 054 Ft/fajtánként 6 Szerződés módosítási díj a fennálló összegre 7 2,054 % max.: 15 406 Ft Hitelszámla egyenlegértesítő - év végén egyszer 0 Ft Ügyféltudakozvány (KHR nyilvántartásba vételéről szóló információ kérése) 0 Ft Át nem vett KHR ügyféltudakozvány megsemmisítés díja 5.135 Ft/alkalom Értékbecslés díj Takarék által elfogadott szakértők díjszabása alapján, 27.500,-Ft-tól Közjegyzői okirat díja közjegyző díjszabása alapján, közjegyzőnek fizetendő Földhivatali eljárás díja/ bejegyzés, törlés díja 12.600,-Ft, 5 Ha a futamidő 3 évnél rövidebb a kamatfelár a kölcsön teljes futamidejére rögzített. Amennyiben a hitel futamideje a 36 hónapot meghaladja, 3 évente változhat az MNB által közzétett H4F3 elnevezésű kamatfelár-változtatási mutató mértékével. http://www.mnb.hu/fair-bank/kamatfelar-valtoztatasi-mutato/forinthitel 6 Pl. kölcsönszerződés, jelzálogszerződés, készfizető kezesi szerződés. 7 díjmentes a Fogalomtárban a Szerződésmódosítási díjnál meghatározottak szerint 12
Tulajdoni lap díja Ingatlan biztosítás költsége Fedezet felülvizsgálat költsége ingatlanonként Rendkívüli ügyintézés díja (a kérelem benyújtásakor) Rendkívüli levelezés díja (a postai küldemény küldésekor kerül felszámításra)0 Előtörlesztési díj Idegen pénznemben fennálló tartozás átváltásának díja 8 (Ügyintézésre vonatkozó hiánytalan kérelem benyújtásakor) 6.600,-Ft Földhivatal díjszabása szerint, Földhivatalnak fizetendő Biztosító díjszabása szerint, biztosítónak fizetendő Takarék által elfogadott szakértők díjszabása alapján 3 081 Ft/ügyintézés 513 Ft/levél Fogalomtár szerint Fennálló tartozás 2%-a A hitelkonstrukcióra vonatkozó reprezentatív példa: Érvényes 2018. április 01-től Kölcsön összege: 5.000.000 Ft Kamat mértéke %-ban:: 6,62 % Kamat típusa: változó hitelkamat Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 7,14 % Hitel előkészítési díj: 10.270 Ft Szerződéskötési díj: 6.162 Ft (3 fajta) Értékbecslés díja: 27.500 Ft Ingatlan nyilvántartási eljárás díja: 19.200 Ft (bejegyzés és törlés) Tulajdoni lap díja: 12.500 Ft ( 2 x 6.250 Ft) Futamidő: 20 év Fizetendő teljes összeg: 9.177.152 Ft Törlesztőrészlet összege: 37.923 Ft/hó Törlesztőrészletek száma: 240 db Hitel fedezete: Ingatlanra bejegyzett jelzálogjog A fedezetül bevont ingatlanra érvényes vagyonbiztosítás megkötése vagy megléte szükséges, amelynek díját - a pontos összeg ismeretének hiányában - a reprezentatív példa nem tartalmazza. A THM mutató értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A hitel folyósításának feltétele amennyiben a szerződés előírja hitelfedezeti életbiztosítási szerződés, a fedezetül bevont ingatlanra érvényes vagyonbiztosítási szerződés megkötése vagy megléte. A mutató meghatározása az aktuális feltételek, jogszabályi előírások alapján történt és a feltételek megváltozása esetén a jövőben módosulhat. A hitelre vonatkozó további információk és feltételek a Hitelintézet vonatkozó Üzletszabályzatában és Általános Szerződési Feltételeiben találhatóak. A Hitelintézet a hitelbírálat jogát fenntartja. 8 Egy adott hitel pénzneme, akkor tekinthető idegen pénznemnek, ha az a hiteligénylés időpontjában eltér az Ügyfél állandó lakóhelye szerinti tagállam hivatalos pénznemétől, vagy a jelzálog-hitelszerződés pénzneme eltér attól a pénznemtől, amelyben az Adós a hitel visszafizetéséhez felhasználandó jövedelmének több mint 50 százalékát szerzi, vagy amelyben a hitel visszafizetéséhez szükséges vagyonának több mint 50 százalékát tartja. Az idegen pénznemű hitelt forintról euróra, illetve euróról forintra lehet átváltani a jogszabályi (2009. évi CLXII. törvény (Fhtv.)) feltételek teljesülése esetén. 13
Piaci kamatozású nem támogatott lakáscélú hitelek LKÓEGYING1 - Piaci kamatozású nem támogatott lakáscélú hitelek 1-3 év LKÓEGYING2 - Piaci kamatozású nem támogatott lakáscélú hitelek 3-5 év LKÓEGYING3 - Piaci kamatozású nem támogatott lakáscélú hitelek 5-20 év Hitel célja: Lakóingatlan, lakás, egyéb ingatlan építése, vásárlása, korszerűsítése, felújítása Hitel futamideje: Minimum 24 hónap, maximum. 240 hónap Hitel összege: minimum 1.000.000 Ft maximum 20.000.000 Ft (1.000 Ft-ra kerekítve) Hitel fedezete: munkabér, ingatlan Hitel devizaneme: Forint Tőketörlesztés: Kamatperiódus: Kamatfelár-kamatperiódus: Havonta 6 hónap 3 év Kondíciók: Megnevezés Mérték Esedékesség THM % Referencia kamat (évi) 6 havi BUBOR havonta Kamat-felár (évi) 9 5,00 10 4,56% havonta Rendelkezésre tartási jutalék (évi) Hite előkészítési díj havonta, illetve 1 % rendelkezésre tartás végén 1,000 000 Ft 5 000 000Ft-ig 10 270 Ft kölcsönkérelem 5 000 001 Ft-20 000 000Ft-ig 20 541 Ft befogadásakor Díjak: Megnevezés Mérték Ügyleti kamaton felül 6 %/év, de maximum az ügyleti kamat * 1,5 + 3 % p.a. és nem Késedelmi kamat a teljes lejárt követelésre lehet több, mint az érintett naptári félévévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat + 24 százalék. Helyszíni szemle (alkalmanként) 5 135 Ft Átütemezési díj/prolongálási díj (az átütemezéssel érintett tőke százaléka) 2,054 %, de min. 4 108 Ft Felszólítási díj, felmondási díj 2 054 Ft/alkalom/fő Ügyvédi felszólítás díja 5 135 Ft/alkalom/fő Igazolás kiadásának díja (ügyfél kérésére különböző igazolások, másolatok kiállítása) 2 054 Ft/alkalom Szerződéskötési díj 2 054 Ft/fajtánként 11 Szerződés módosítási díj 12 2,054 % max.: 15 406,- Ft Hitelszámla egyenlegértesítő - év végén egyszer 0 Ft Ügyfél tudakozvány (KHR nyilvántartásba vételéről szóló információ kérése) 0 Ft Át nem vett KHR ügyfél tudakozvány megsemmisítés díja 5 135 Ft/alkalom Értékbecslés díj Takarék által elfogadott szakértők díjszabása alapján, 27.500,-Ft-tól Közjegyzői okirat díja közjegyző díjszabása alapján, közjegyzőnek fizetendő Fedezet felülvizsgálat költsége ingatlanonként Takarék által elfogadott szakértők díjszabása alapján 9 A kamatfelár, kamatfelár kedvezmény biztosítása esetén eltérhet (részletek a hirdetmény Kamatfelár kedvezmény mértéke résznél olvasható) 10 Ha a futamidő 3 évnél rövidebb a kamatfelár a kölcsön teljes futamidejére rögzített. Amennyiben a hitel futamideje a 36 hónapot meghaladja, 3 évente változhat az MNB által közzétett H4F3 elnevezésű kamatfelár-változtatási mutató mértékével. http://www.mnb.hu/fair-bank/kamatfelar-valtoztatasi-mutato/forinthitel 11 Pl. kölcsönszerződés, jelzálogszerződés, készfizető kezesi szerződés. 12 díjmentes a Fogalomtárban a Szerződésmódosítási díjnál meghatározottak szerint 14
Földhivatali eljárás díja/bejegyzés, törlés Tulajdoni lap díja Ingatlan biztosítás költsége Rendkívüli ügyintézés díja (a kérelem benyújtásakor) Rendkívüli levelezés díja (a postai küldemény küldésekor kerül felszámításra)0 Előtörlesztési díj Idegen pénznemben fennálló tartozás átváltásának díja 13 (Ügyintézésre vonatkozó hiánytalan kérelem benyújtásakor) 12.600,-Ft 6.600,-Ft Földhivatal díjszabása szerint, Földhivatalnak fizetendő Biztosító díjszabása szerint, biztosítónak fizetendő 3 081 Ft/ügyintézés 513 Ft/levél Fogalomtár szerint Fennálló tartozás 2%-a Kamatfelár kedvezmény mértéke : 0,56% amennyiben az igénylő Fundamenta-Lakáskassza előtakarékossági szerződéssel fedezett piaci kamatozású nem támogatott lakáscélú hitel Konstrukció keretében nyújtja be kérelmét 1.000.000 Ft feletti összegben, de a hitel megtérülésének valószínűsége az átlagos kockázatnál magasabb és a Takarékszövetkezet ingatlan fedezet bevonását írja elő. A hitelkonstrukcióra vonatkozó reprezentatív példa: Érvényes 2018. április 01-től Kölcsön összege: 5.000.000 Ft Kamat mértéke %-ban:: 4,62 % Kamat típusa: változó hitelkamat Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 4,98 % Rendelkezésre tartási jutalék: Évi 1% Hitel előkészítési díj: 10.270 Ft Szerződéskötési díj: 6.162 Ft (3 fajta) Értékbecslés díja: 27.500 Ft Ingatlan nyilvántartási eljárás díja: 19.200 Ft (bejegyzés és törlés) Tulajdoni lap díja: 12.500 Ft ( 2 x 6.250 Ft) Futamidő: 20 év Fizetendő teljes összeg: 7.789.952 Ft Törlesztőrészlet összege: 32.143 Ft/hó Törlesztőrészletek száma: 240 db Hitel fedezete: Ingatlanra bejegyzett jelzálogjog Építési jellegű hitelcél esetén, 2 helyszíni szemlét feltételezve: Kölcsön összege: 5.000.000 Ft Kamat mértéke %-ban:: 4,62 % Kamat típusa: változó hitelkamat Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 5,00 % Rendelkezésre tartási jutalék: Évi 1% Hitel előkészítési díj: 10.270 Ft Szerződéskötési díj: 6.162 Ft (3 fajta) Értékbecslés díja: 27.500 Ft Ingatlan nyilvántartási eljárás díja: 19.200 Ft (bejegyzés és törlés) Tulajdoni lap díja: 12.500 Ft ( 2 x 6.250 Ft) Helyszíni szemle díja: 10.270 (2 alkalom) Futamidő: 20 év Fizetendő teljes összeg: 7.800.222 Ft Törlesztőrészlet összege: 32.143 Ft/hó Törlesztőrészletek száma: 240 db Hitel fedezete: Ingatlanra bejegyzett jelzálogjog 13 Egy adott hitel pénzneme, akkor tekinthető idegen pénznemnek, ha az a hiteligénylés időpontjában eltér az Ügyfél állandó lakóhelye szerinti tagállam hivatalos pénznemétől, vagy a jelzálog-hitelszerződés pénzneme eltér attól a pénznemtől, amelyben az Adós a hitel visszafizetéséhez felhasználandó jövedelmének több mint 50 százalékát szerzi, vagy amelyben a hitel visszafizetéséhez szükséges vagyonának több mint 50 százalékát tartja. Az idegen pénznemű hitelt forintról euróra, illetve euróról forintra lehet átváltani a jogszabályi (2009. évi CLXII. törvény (Fhtv.)) feltételek teljesülése esetén. 15
A fedezetül bevont ingatlanra érvényes vagyonbiztosítás megkötése vagy megléte szükséges, amelynek díját - a pontos összeg ismeretének hiányában - a reprezentatív példa nem tartalmazza. A THM mutató értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A hitel folyósításának feltétele amennyiben a szerződés előírja hitelfedezeti életbiztosítási szerződés, a fedezetül bevont ingatlanra érvényes vagyonbiztosítási szerződés megkötése vagy megléte. A mutató meghatározása az aktuális feltételek, jogszabályi előírások alapján történt és a feltételek megváltozása esetén a jövőben módosulhat. Fundamenta Lakáskassza előtakarékossági szerződéssel kombinált konstrukció reprezentatív példa: Érvényes: 2018. április 01-től Kölcsön összege 1.002.000 Ft Kamat mértéke %-ban 4,06% Kamat típusa változó hitelkamat Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban 8,18% Rendelkezésre tartási jutalék évi:1% Hitel előkészítési díj 10.270 Ft Szerződéskötési díj 8.216 Ft (4 fajta) Értékbecslés díja 27.500 Ft Ingatlan nyilvántartási eljárás díja 19.200 Ft (bejegyzés és törlés) Tulajdoni lap díja 12.500 Ft ( 2 x 6.250 Ft) Számlavezetési díj havi 251 Ft Hitel törlesztéshez kapcsolódó tranzakciós illeték: 0,3%, maximum 6.000,-Ft, adott esetben 3.406,-Ft Előtakarékossági szerződés szerint fizetendő havi 120 Ft/hó, adott esetben 4.200 Ft megtakarítási összeg átutalásához kapcsolódó felhatalmazáson alapuló csoportos beszedés díja: Előtakarékossági szerződés szerint fizetendő havi megtakarítási összeg átutalásához kapcsolódó 0,3%, maximum 6.000,-Ft, adott esetben 2.100,-Ft tranzakciós illeték: Előtakarékossági szerződés szerinti havi 150 Ft/hó, adott esetben 6.000 Ft számlavezetési díj Előtakarékossági szerződés megtakarítási részre 10.027 Ft jutó számlanyitás díja Futamidő 40 hó Fizetendő teljes összeg Törlesztőrészlet összege az utolsó havi kamatfizetéssel együtt: Törlesztőrészletek száma Kamat fizetések száma Törlesztőrészlet és kamatfizetések száma összesen Hitel fedezete 1.253.093 Ft 1.005.503 Ft Törlesztés futamidő végén egy összegben, futamidő alatt havonta kamatfizetés 1 db (tőketörlesztés + utolsó havi kamatfizetés) 39 db 40 db Ingatlanra bejegyzett jelzálogjog, Fundamenta Lakáskassza előtakarékossági szerződés zárolás Építési jellegű hitelcél esetén, 2 helyszíni szemlét feltételezve: Kölcsön összege 1.002.000 Ft Kamat mértéke %-ban 4,06% Kamat típusa változó hitelkamat Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban 8,58% Rendelkezésre tartási jutalék évi:1% Hitel előkészítési díj 10.270 Ft Szerződéskötési díj 8.216 Ft (4 fajta) Értékbecslés díja 27.500 Ft Ingatlan nyilvántartási eljárás díja 19.200 Ft (bejegyzés és törlés) Tulajdoni lap díja 12.500 Ft ( 2 x 6.250 Ft) 16
Helyszíni szemle díja Számlavezetési díj Hitel törlesztéshez kapcsolódó tranzakciós illeték: Előtakarékossági szerződés szerint fizetendő havi megtakarítási összeg átutalásához kapcsolódó felhatalmazáson alapuló csoportos beszedés díja: Előtakarékossági szerződés szerint fizetendő havi megtakarítási összeg átutalásához kapcsolódó tranzakciós illeték: Előtakarékossági szerződés szerinti havi számlavezetési díj Előtakarékossági szerződés megtakarítási részre jutó számlanyitás díja Futamidő Fizetendő teljes összeg Törlesztőrészlet összege az utolsó havi kamatfizetéssel együtt Törlesztőrészletek száma Kamat fizetések száma Törelsztőrészlet és kamatfizetések száma összesen Hitel fedezete 10.270 (2 alkalom) havi 251 Ft 0,3%, maximum 6.000,-Ft, adott esetben 3.406,-Ft 120 Ft/hó, adott esetben 4.200 Ft 0,3%, maximum 6.000,-Ft, adott esetben 2.100,-Ft 150 Ft/hó, adott esetben 6.000 Ft 10.027 Ft 40 hó 1.263.363 Ft 1.005.503 Ft Törlesztés futamidő végén egy összegben, futamidő alatt havonta kamatfizetés 1 db (tőketörlesztés + utolsó havi kamatfizetés) 39 db 40 db Ingatlanra bejegyzett jelzálogjog, Fundamenta Lakáskassza előtakarékossági szerződés zárolás A fedezetül bevont ingatlanra érvényes vagyonbiztosítás megkötése vagy megléte szükséges, amelynek díját - a pontos összeg ismeretének hiányában - a reprezentatív példa nem tartalmazza. A THM mutató értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A hitel folyósításának feltétele amennyiben a szerződés előírja hitelfedezeti életbiztosítási szerződés, a fedezetül bevont ingatlanra érvényes vagyonbiztosítási szerződés megkötése vagy megléte. A mutató meghatározása az aktuális feltételek, jogszabályi előírások alapján történt és a feltételek megváltozása esetén a jövőben módosulhat. A hitelre vonatkozó további információk és feltételek a Hitelintézet vonatkozó Üzletszabályzatában és Általános Szerződési Feltételeiben találhatóak. A Hitelintézet a hitelbírálat jogát fenntartja. 17
Kamattámogatásos hitelek 134/2009.(VI.23.) Korm.rendelet alapján HIT 160 Korszerűsítési hitel HIT 161 35 év alatti legfeljebb 1 gyermek HIT 162 45 év alatti két gyermekes HIT 163 45 év alatti három gyermekes Hitel célja: Új lakóingatlan építése, új lakás vásárlása, lakás korszerűsítése Hitel futamideje: Minimum 24 hónap, maximum. 240 hónap Minimum: 500.000 Hitel összege: Maximum: lakás építése, új lakás vásárlása Budapesten és a megyei jogú városokban legfeljebb a 12,5 millió forint, esetén egyéb településeken legfeljebb 10 millió forint lakás korszerűsítése legfeljebb 5 millió forint esetén Hitel fedezete: munkabér, ingatlan Hitel devizaneme: Forint Tőketörlesztés Havonta Kondíciók 2018.04.01-től Ügylet szolgáltatás megnevezés Kondíciók 14 Referencia THM HIT 160 Korszerűsítési hitel Kamat évi Állampapírhozam 110%+3,00 % 3,26% Kamattámogatás a referencia kamat arányában HIT 161 35 év alatti legfeljebb 1 gyermek új lakóingatlan építés, vásárlás esetén Kamata évi Kamattámogatás a referencia kamat arányában HIT 162 45 év alatti két gyermekes új lakóingatlan építés, vásárlás esetén Kamata évi 40,00 % Állampapírhozam 110%+3,00% 3,28% 50,00 % Kamattámogatás 52,00% Állampapírhozam 110%+3,00% 3,28% HIT 163 45 év alatti három gyermekes új lakóingatlan építés, vásárlás esetén Kamata évi Kamattámogatás a referencia kamat arányában Hitel előkészítési díj Állampapírhozam 110%+3,00% 3,28% 55,00% 500 000 Ft 5 000 000Ft-ig 10 270 Ft 5,000.001,- Ft felett 20 541 Ft 14 Amennyiben a kamattámogatás időtartama alatt valamely időszakban a törlesztés folyamán felszámított ügyleti kamat Adós által fizetett része 6 százalék alá csökkenne, úgy azon időszakra a kamattámogatás olyan mértékben csökken, hogy a támogatott személy által fizetett ügyleti kamat mértéke a 6 százalékot elérje. Amennyiben az ügyleti kamat 6 százalék alá csökken, úgy az Adós a teljes ügyleti kamatot fizeti. 18
Díjak: Megnevezés Késedelmi kamat a teljes lejárt követelésre Helyszíni szemle (alkalmanként) Átütemezési díj/prolongálási díj (az átütemezéssel érintett tőke százaléka) Felszólítási díj, felmondási díj Ügyvédi felszólítás díja Igazolás kiadásának díja (ügyfél kérésére különböző igazolások, másolatok kiállítása) Szerződés módosítási díj 15 Hitelszámla egyenlegértesítő - év végén egyszer Ügyfél tudakozvány (KHR nyilvántartásba vételéről szóló információ kérése) Át nem vett KHR ügyfél tudakozvány megsemmisítés díja Értékbecslés díj Közjegyzői okirat díja Fedezet felülvizsgálat költsége ingatlanonként Földhivatali eljárás díja/bejegyzés, törlés Tulajdoni lap díja Ingatlan biztosítás költsége Rendkívüli ügyintézés díja (a kérelem benyújtásakor) Rendkívüli levelezés díja (a postai küldemény küldésekor kerül felszámításra)0 Előtörlesztési díj Mérték Ügyleti kamaton felül 6 %/év, de maximum az ügyleti kamat * 1,5 + 3 % p.a. és nem lehet több, mint az érintett naptári félévévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat + 24 százalék. 5 135 Ft 2,054 %, de min. 4 108 Ft 2 054 Ft/alkalom/fő 5 135 Ft/alkalom/fő 2 054 Ft/alkalom 2,054% max.: 15 406,- Ft 0 Ft 0 Ft 5 135 Ft/alkalom Takarék által elfogadott szakértők díjszabása alapján, 27.500,-Ft-tól közjegyző díjszabása alapján, közjegyzőnek fizetendő Takarék által elfogadott szakértők díjszabása alapján 12.600,-Ft 6.600,-Ft Földhivatal díjszabása szerint, Földhivatalnak fizetendő Biztosító díjszabása szerint, biztosítónak fizetendő 3 081 Ft/ügyintézés 513 Ft/levél Fogalomtár szerint A hitelkonstrukciókra vonatkozó reprezentatív példa: Érvényes 2018. április 01-től Kölcsön összege: 5.000.000 Ft Kamat mértéke %-ban: 3,01 % Kamat típusa: változó hitelkamat Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 3,26 % Hitel előkészítési díj: 10.270 Ft Értékbecslés díja: 27.500 Ft Ingatlan nyilvántartási eljárás díja: 19.200 Ft (bejegyzés és törlés) Tulajdoni lap díja: 12.500 Ft ( 2 x 6.250 Ft) Futamidő: 20 év Fizetendő teljes összeg: 6.765.230 Ft Törlesztőrészlet összege: 27.899 Ft/hó Törlesztőrészletek száma: 240 db Hitel fedezete: Ingatlanra bejegyzett jelzálogjog 15 díjmentes a Fogalomtárban a Szerződésmódosítási díjnál meghatározottak szerint 19
Építési jellegű hitelcél esetén, 2 helyszíni szemlét feltételezve: Kölcsön összege: 5.000.000 Ft Kamat mértéke %-ban:: 3,01 % Kamat típusa: változó hitelkamat Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 3,28 % Hitel előkészítési díj: 10.270 Ft Értékbecslés díja: 27.500 Ft Ingatlan nyilvántartási eljárás díja: 19.200 Ft (bejegyzés és törlés) Tulajdoni lap díja: 12.500 Ft ( 2 x 6.250 Ft) Helyszíni szemle díja: 10.270 Ft (2 alkalom) Futamidő: 20 év Fizetendő teljes összeg: 6.775.500 Ft Törlesztőrészlet összege: 27.899 Ft/hó Törlesztőrészletek száma: 240 db Hitel fedezete: Ingatlanra bejegyzett jelzálogjog A fedezetül bevont ingatlanra érvényes vagyonbiztosítás megkötése vagy megléte szükséges, amelynek díját - a pontos összeg ismeretének hiányában - a reprezentatív példa nem tartalmazza. A THM mutató értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A hitel folyósításának feltétele amennyiben a szerződés előírja hitelfedezeti életbiztosítási szerződés, a fedezetül bevont ingatlanra érvényes vagyonbiztosítási szerződés megkötése vagy megléte. A mutató meghatározása az aktuális feltételek, jogszabályi előírások alapján történt és a feltételek megváltozása esetén a jövőben módosulhat. A hitelre vonatkozó további információk és feltételek a Hitelintézet vonatkozó Üzletszabályzatában és Általános Szerződési Feltételeiben találhatóak. A Hitelintézet a hitelbírálat jogát fenntartja. 20
Otthonteremtési kamattámogatásos hitelek 341/2011.(XII.29.) Korm.rendelet alapján HIT 164 Használt lakás vásárlási, korszerűsítési hitel HIT 165 Kamattámogatásos hitel legfeljebb 2 gyermek esetén HIT 166 Kamattámogatásos hitel kettőnél több gyermek esetén Hitel célja: új lakás építéséhez, vásárlásához, használt lakásvásárlásához, korszerűsítéséhez, valamint legalább komfortos, használt lakás bővítéséhez, a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. vagyonkezelésébe tartozó lakóingatlan visszavásárlásához felvett hitelintézeti kölcsön (a továbbiakban: kölcsön) kamatainak megfizetéséhez Hitel futamideje: Hitel összege: új lakás építése vagy vásárlása esetén használt lakás vásárlása, korszerűsítése vagy bővítése esetén Nemzeti Eszközkezelő Zrt. vagyonkezelésébe tartozó lakóingatlan visszavásárlás Hitel fedezete: Hitel devizaneme: Tőketörlesztés Minimum 24 hónap, maximum. 240 hónap minimum 500. 000 Ft maximum 15,000. 000 Ft nem haladhatja meg a 15 millió forint nem haladhatja meg a 10 millió forint nem haladhatja meg a 6 millió forintot munkabér, ingatlan Forint Havonta Kondíciók 2018.04.01-től Ügylet szolgáltatás megnevezés HIT 164 Használt lakás vásárlási, korszerűsítési hitel Kamat évi Kamattámogatás a referencia Kamat arányában Kondíciók 16 Referencia THM Állampapírhozam 130%+3,00 % 3,26 % 50,00 %* HIT 165 Kamattámogatásos hitel legfeljebb 2 gyermek, új lakóingatlan építés, vásárlás esetén Kamata évi Kamattámogatásos a referencia Kamat arányában Állampapírhozam 130%+3,00% 60,00 %* 3,28 % HIT 166 Kamattámogatásos hitel kettőnél több gyermek új lakóingatlan építés, vásárlás esetén Állampapírhozam 130%+3,00% 3,28 % Kamata évi Kamattámogatásos a referencia kamat arányában Hitel előkészítési díj (egyszeri) 70,00 %* 500 000 Ft 5 000 000Ft-ig 10 270 Ft 5,000.001,-Ft felett 20 541 Ft 16 Amennyiben az otthonteremtési kamattámogatás időtartama alatt valamely időszakban a törlesztés folyamán felszámított ügyleti kamat Adós által fizetett része 6 százalék alá csökkenne, úgy azon időszakra a kamattámogatás olyan mértékben csökken, hogy a támogatott személy által fizetett ügyleti kamat mértéke a 6 százalékot elérje. Amennyiben az ügyleti kamat 6 százalék alá csökken, úgy az Adós a teljes ügyleti kamatot fizeti. 21
*A kamattámogatás időtartama legfeljebb 5 év Díjak: Megnevezés Késedelmi kamat a teljes lejárt követelésre Helyszíni szemle (alkalmanként) Átütemezési díj/prolongálási díj (az átütemezéssel érintett tőke százaléka) Felszólítási díj, felmondási díj Ügyvédi felszólítás díja Igazolás kiadásának díja (ügyfél kérésére különböző igazolások, másolatok kiállítása) Szerződés módosítási díj 17 Hitelszámla egyenlegértesítő - év végén egyszer Ügyfél tudakozvány (KHR nyilvántartásba vételéről szóló információ kérése) Át nem vett KHR ügyfél tudakozvány megsemmisítés díja Értékbecslés díj Közjegyzői okirat díja Fedezet felülvizsgálat költsége ingatlanonként Földhivatali eljárás díja/bejegyzés, törlés Tulajdoni lap díja Ingatlan biztosítás költsége Rendkívüli ügyintézés díja (a kérelem benyújtásakor) Rendkívüli levelezés díja (a postai küldemény küldésekor kerül felszámításra)0 Előtörlesztési díj Mérték Ügyleti kamaton felül 6 %/év, de maximum az ügyleti kamat * 1,5 + 3 % p.a. és nem lehet több, mint az érintett naptári félévévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat + 24 százalék. 5 135 Ft 2,054 %, de min. 4 108 Ft 2 054 Ft/alkalom/fő 5 135 Ft/alkalom/fő 2 054 Ft/alkalom 2,054% max.: 15 406,- Ft 0 Ft 0 Ft 5 135 Ft/alkalom Takarék által elfogadott szakértők díjszabása alapján, 27.500,-Ft-tól közjegyző díjszabása alapján, közjegyzőnek fizetendő Takarék által elfogadott szakértők díjszabása alapján 12.600,-Ft 6.600,-Ft Földhivatal díjszabása szerint, Földhivatalnak fizetendő Biztosító díjszabása szerint, biztosítónak fizetendő 3 081 Ft/ügyintézés 513 Ft/levél Fogalomtár szerint A hitelkonstrukciókra vonatkozó reprezentatív példa: Érvényes 2018. április 01-től Kölcsön összege: 5.000.000 Ft Kamat mértéke %-ban: 3,01 % Kamat típusa: változó hitelkamat Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 3,26 % Hitel előkészítési díj: 10.270 Ft Értékbecslés díja: 27.500 Ft Ingatlan nyilvántartási eljárás díja: 19.200 Ft (bejegyzés és törlés) Tulajdoni lap díja: 12.500 Ft ( 2 x 6.250 Ft) Futamidő: 20 év Fizetendő teljes összeg: 6.765.230 Ft Törlesztőrészlet összege: 27.899 Ft/hó Törlesztőrészletek száma: 240 db Hitel fedezete: Ingatlanra bejegyzett jelzálogjog 17 díjmentes a Fogalomtárban a Szerződésmódosítási díjnál meghatározottak szerint 22
Építési jellegű hitelcél esetén, 2 helyszíni szemlét feltételezve: Kölcsön összege: 5.000.000 Ft Kamat mértéke %-ban:: 3,01 % Kamat típusa: változó hitelkamat Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 3,28 % Hitel előkészítési díj: 10.270 Ft Értékbecslés díja: 27.500 Ft Ingatlan nyilvántartási eljárás díja: 19.200 Ft (bejegyzés és törlés) Tulajdoni lap díja: 12.500 Ft ( 2 x 6.250 Ft) Helyszíni szemle díja: 10.270 Ft (2 alkalom) Futamidő: 20 év Fizetendő teljes összeg: 6.775.500 Ft Törlesztőrészlet összege: 27.899 Ft/hó Törlesztőrészletek száma: 240 db Hitel fedezete: Ingatlanra bejegyzett jelzálogjog A fedezetül bevont ingatlanra érvényes vagyonbiztosítás megkötése vagy megléte szükséges, amelynek díját - a pontos összeg ismeretének hiányában - a reprezentatív példa nem tartalmazza. A THM mutató értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A hitel folyósításának feltétele amennyiben a szerződés előírja hitelfedezeti életbiztosítási szerződés, a fedezetül bevont ingatlanra érvényes vagyonbiztosítási szerződés megkötése vagy megléte. A mutató meghatározása az aktuális feltételek, jogszabályi előírások alapján történt és a feltételek megváltozása esetén a jövőben módosulhat. A hitelre vonatkozó további információk és feltételek a Hitelintézet vonatkozó Üzletszabályzatában és Általános Szerződési Feltételeiben találhatóak. A Hitelintézet a hitelbírálat jogát fenntartja. CSALÁDOK OTTHONTEREMTÉSI KEDVEZMÉNYE: Hatálybalépés napja: 2018. április 01. A hitelintézet az igénylőtől, ha lakáscélját kölcsön igénybevétele nélkül valósítja meg, a közvetlen támogatásokra való jogosultság elbírálásáért a megelőlegező kölcsön és az akadálymentesítési támogatás kivételével a támogatás összegének 1,5%-át, de legfeljebb 30 ezer forintot, az értékbecslés és a helyszíni szemle díját nem tartalmazó bírálati díjat kérhet. A hitelintézet a családi otthonteremtési kedvezmény készültségi fokkal arányos folyósítását megelőzően, a készültségi fok feltételeinek teljesítését külső szakértő által készített helyszíni ellenőrzéséért 18.806 Ft-ot számol fel alkalmanként. A lakhatási feltételeknek való megfelelést a hitelintézet munkatársa a helyszínen ellenőrzi, melynek díjaként 5 135 Ft-ot számol fel. Akadálymentesítési támogatás esetén a hitelintézet az igénylőtől a támogatásra való jogosultság elbírálásért az ingatlan-nyilvántartási tulajdoni lap hiteles másolatának díját kivéve egyéb díjat, illetve ellenszolgáltatást nem számíthat fel. 23
Fundamenta-Lakáskassza előtakarékossági szerződéssel fedezett piaci kamatozású nem támogatott lakáscélú hitel FUNDING1 - Fund.előtak.szerz.fed.lakásc.hit.6hó-1év FUNDING2 - Fund.előtak.szerz.fed.lakásc.hit.1-3év FUNDING3 - Fund.előtak.szerz.fed.lakásc.hit.3-5év FUNDING4 - Fund.előtak.szerz.fed.lakásc.hit.5-8év Hitel célja: Lakóingatlan, lakás építése, vásárlása, korszerűsítése, felújítása és bővítés Hitel futamideje: Minimum 6 hónap, maximum 96 hónap 18 Hitel összege: minimum 500.000 Ft maximum 5.000.000 Ft (1.000 Ft-ra kerekítve) Hitel fedezete: munkabér, Fundamenta lakáselőtakarékossági szerződés állami támogatással csökkentett megtakarítási részének zárolása Hitel devizaneme: Tőketörlesztés: Kamatperiódus: Kamatfelár-kamatperiódus: Forint Futamidő végén egy összegben 6 hónap 3 év Kondíciók: Megnevezés Mérték Esedékesség THM % Referencia kamat (évi) 6 havi BUBOR havonta Kamat-felár (évi) 19 4,00% havonta 8,17 Hite előkészítési díj 500 000 Ft 5 000 000Ft-ig 10 270 Ft Díjak: Megnevezés Mérték Ügyleti kamaton felül 6 %/év, de maximum az ügyleti kamat * 1,5 + 3 % p.a. és nem lehet Késedelmi kamat a teljes lejárt követelésre több, mint az érintett naptári félévévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat + 24 százalék. Helyszíni szemle (alkalmanként) 5 135 Ft Átütemezési díj/prolongálási díj (az átütemezéssel érintett tőke százaléka) 2,054 %, de min. 4 108 Ft Felszólítási díj, felmondási díj 2 054 Ft/alkalom/fő Ügyvédi felszólítás díja 5 135 Ft/alkalom/fő Igazolás kiadásának díja (ügyfél kérésére különböző igazolások, másolatok kiállítása) 2 054 Ft/alkalom Szerződéskötési díj 2 054 Ft/fajtánként 20 Szerződés módosítási díj 2,054 % max.: 15 406,- Ft Hitelszámla egyenlegértesítő - év végén egyszer 0 Ft Ügyfél tudakozvány (KHR nyilvántartásba vételéről szóló információ kérése) 0 Ft Át nem vett KHR ügyfél tudakozvány megsemmisítés díja 5 135 Ft/alkalom Közjegyzői okirat díja közjegyző díjszabása alapján, közjegyzőnek fizetendő Tulajdoni lap díja Földhivatal díjszabása szerint, Földhivatalnak fizetendő Rendkívüli ügyintézés díja (a kérelem benyújtásakor) 3 081 Ft/ügyintézés Rendkívüli levelezés díja (a postai küldemény küldésekor kerül felszámításra)0 513 Ft/levél Előtörlesztési díj Fogalomtár szerint 18 A futamidő maximum a lakás-előtakarékossági szerződés szerinti kiutalási időszak + 2 hónap lehet 19 Ha a futamidő 3 évnél rövidebb a kamatfelár a kölcsön teljes futamidejére rögzített. Amennyiben a hitel futamideje a 36 hónapot meghaladja, 3 évente változhat az MNB által közzétett H4F3 elnevezésű kamatfelár-változtatási mutató mértékével. http://www.mnb.hu/fair-bank/kamatfelar-valtoztatasi-mutato/forinthitel 20 Pl. kölcsönszerződés, jelzálogszerződés, készfizető kezesi szerződés. 24
A hitelkonstrukcióra vonatkozó reprezentatív példa: Érvényes 2018. április 01-től 1 millió forint alatti kölcsönösszeg esetén: Kölcsön összege: 500.000 Ft Futamidő: 3 év Kamat mértéke %-ban: 4,06% Kamat típusa: változó hitelkamat Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 8,17% Hitel előkészítési díj: 10 270 Ft Szerződéskötési díj: 4 108 Ft (2 fajta) Tulajdoni lap díja: 6.250 Ft Számlavezetési díj: havi 251 Ft Hitel törlesztéshez kapcsolódó tranzakciós illeték: 0,3%, maximum 6.000,-Ft, adott esetben 1.680,-Ft Előtakarékossági szerződés szerint fizetendő havi megtakarítási összeg átutalásához kapcsolódó felhatalmazáson alapuló csoportos beszedés díja: 120 Ft/hó, adott esetben 3.720 Ft Előtakarékossági szerződés szerint fizetendő havi megtakarítási összeg átutalásához kapcsolódó tranzakciós illeték: 0,3%, maximum 6.000,-Ft, adott esetben 1.860,-Ft Előtakarékossági szerződés szerinti havi számlavezetési díj: 150 Ft/hó, adott esetben 5.400 Ft Előtakarékossági szerződés megtakarítási részre jutó számlanyitás díja: 10.027 Ft Fizetendő teljes összeg: 614.156 Ft Törlesztőrészlet összege az utolsó havi kamatfizetéssel együtt: 501.748 Ft Törlesztés futamidő végén egy összegben, futamidő alatt havonta kamatfizetés 1 millió forint feletti kölcsönösszeg esetén: Kölcsön összege: 3.000.000 Ft Futamidő: 5 év Kamat mértéke %-ban: 4,06% Kamat típusa: változó hitelkamat Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 4,77% Hitel előkészítési díj: 10 270 Ft Szerződéskötési díj: 4 108 Ft (2 fajta) Tulajdoni lap díja: 6.250 Ft Számlavezetési díj: havi 251 Ft Hitel törlesztéshez kapcsolódó tranzakciós illeték: 0,3%, maximum 6.000,-Ft, adott esetben 7.770,-Ft Előtakarékossági szerződés szerint fizetendő havi megtakarítási összeg átutalásához kapcsolódó felhatalmazáson alapuló csoportos beszedés díja: 120 Ft/hó, adott esetben 6.600 Ft Előtakarékossági szerződés szerint fizetendő havi megtakarítási összeg átutalásához kapcsolódó tranzakciós illeték: 0,3%, maximum 6.000,-Ft, adott esetben 3.300,-Ft Előtakarékossági szerződés szerinti havi számlavezetési díj: 150 Ft/hó, adott esetben 9.000 Ft Előtakarékossági szerződés megtakarítási részre jutó számlanyitás díja: 15.868 Ft Fizetendő teljes összeg: 3.696.010 Ft Törlesztőrészlet összege az utolsó havi kamatfizetéssel együtt: 3.010.488 Ft Törlesztés futamidő végén egy összegben, futamidő alatt havonta kamatfizetés Építési jellegű hitelcél esetén, 2 helyszíni szemlét feltételezve: 1 millió forint feletti kölcsönösszeg esetén: Kölcsön összege: 3.000.000 Ft Futamidő: 5 év Kamat mértéke %-ban: 4,06% Kamat típusa: változó hitelkamat 25
Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 4,85% Hitel előkészítési díj: 10 270 Ft Szerződéskötési díj: 4 108 Ft (2 fajta) Tulajdoni lap díja: 6.250 Ft Helyszini szemle díja: 10.270 Ft (2 alkalom) Számlavezetési díj: havi 251 Ft Hitel törlesztéshez kapcsolódó tranzakciós illeték: 0,3%, maximum 6.000,-Ft, adott esetben 7.770,-Ft Előtakarékossági szerződés szerint fizetendő havi megtakarítási összeg átutalásához kapcsolódó felhatalmazáson alapuló csoportos beszedés díja: 120 Ft/hó, adott esetben 6.600 Ft Előtakarékossági szerződés szerint fizetendő havi megtakarítási összeg átutalásához kapcsolódó tranzakciós illeték: 0,3%, maximum 6.000,-Ft, adott esetben 3.300,-Ft Előtakarékossági szerződés szerinti havi számlavezetési díj: 150 Ft/hó, adott esetben 9.000 Ft Előtakarékossági szerződés megtakarítási részre jutó számlanyitás díja: 15.868 Ft Fizetendő teljes összeg: 3.706.280 Ft Törlesztőrészlet összege az utolsó havi kamatfizetéssel együtt: 3.010.488 Ft Törlesztés futamidő végén egy összegben, futamidő alatt havonta kamatfizetés A THM mutató értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A hitel folyósításának feltétele amennyiben a szerződés előírja hitelfedezeti életbiztosítási szerződés, a fedezetül bevont ingatlanra érvényes vagyonbiztosítási szerződés megkötése vagy megléte. A mutató meghatározása az aktuális feltételek, jogszabályi előírások alapján történt és a feltételek megváltozása esetén a jövőben módosulhat. A hitelre vonatkozó további információk és feltételek a Hitelintézet Általános Üzletszabályzatában és Általános Szerződési Feltételeiben találhatóak. A Hitelintézet a hitelbírálat jogát fenntartja. 26
TAKARÉK FOLYÓSZÁMLAHITEL HIRDETMÉNY Takarék folyószámlahitel TFEDHIT1 - Takarék folyószámlahitel 30.000-100.000 1,34%-os rendelkezésre tartási díj TFEDHIT2 - Takarék folyószámlahitel 100.001-300.000 1,34%-os rendelkezésre tartási díj TFEDHIT3 - Takarék folyószámlahitel 300.001-1,000.000 1,34%-os rendelkezésre tartási díj TFEDHIT1R0 - Takarék folyószámlahitel 30.000-100.000 0%-os rendelkezésre tartási díj TFEDHIT2R0 - Takarék folyószámlahitel 100.001-300.000 0%-os rendelkezésre tartási díj TFEDHIT3R0 - Takarék folyószámlahitel 300.001-1,000.000 0%-os rendelkezésre tartási díj A 3A Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Folyószámlahitelt az alábbi feltételek szerint nyújtja: Takarék Folyószámlahitel célja: A Takarék Folyószámlahitel standard igénylési feltételekkel és kondíciókkal, felhasználási hitelcél megjelölése nélkül, gyors ügyintézéssel igényelhető hiteltermék. Hitelkeret összege: Minimum 30.000 Ft, Maximum 1.000.000 Ft (1000 Ft-ra kerekített összeg) Hitel feltétele: Hitel futamideje: Hitel devizaneme: Tőketörlesztés: Az igénylő fizetési számlájára minimum 3 havi Ft összegű elfogadható jövedelemnek kell rendszeresen érkeznie. 12 hónap forint A tőketörlesztés szerződés lejáratakor, ill. a számlára érkező jóváírásokkor. A hitelkeret igénybevétele automatikusan történik Kondíciók: Megnevezés Mérték Esedékesség THM % Ügyleti kamat 21 (évi fix) - a fennálló tőketartozás után Kezelési díj (a szerződött hitel összegére vetítve) Rendelkezésre tartási díj (a ki nem használt hitelkeret része után): (évi) 20% 18% 16% 30 000-100 000 Ft hitelkeret esetén 100 001 Ft-300 000 Ft hitelkeret esetén 300 001 Ft- 1,000 000 Ft hitelkeret esetén -- * havonta a hitelkeret megnyitásakor 22 /felülvizsgálat kor havonta, illetve rendelkezésre tartás végén 23,27 20,83 18,23 * A rendelkezésre tartási díj mértéke évi 0% új igénylés esetén (amennyiben nem a Takarékszövetkezet korábbi saját folyószámlahitel konstrukciója keretében értékesített, éves felülvizsgálatra kerülő és jelen egységes konstrukcióra átszerződő ügylet megkötésére kerül sor). 21 Az Ügyleti Kamat rögzített hitelkamat a Hitelkeret egy éves futamidején belül 22 jelenleg nem kerül felszámításra a hitelkeret megnyitásakor 27
A Takarékszövetkezet korábbi saját folyószámlahitel konstrukciója keretében értékesített, éves felülvizsgálatra kerülő és jelen egységes konstrukcióra átszerződő ügyletei esetében saját hatáskörben hozott döntéssel továbbra is felszámíthatja a korábbi időszakban alkalmazott rendelkezésre tartási jutalék mértékét. Díjak/költségek: Késedelmi kamat mértéke (esedékes, de meg nem fizetett tartozás után): Szövetkezeti Hitelintézet által meghatározott mérték, de a törvényben meghatározott maximális mértéket nem haladhatja meg Megnevezés Mérték Megfizetés módja Ügyleti kamaton felül 6 %/év, de maximum az ügyleti kamat * 1,5 + 3 % p.a. és nem lehet Késedelmi kamat a teljes késedelmes követelésre több, mint az érintett (tőkére, késedelmes kamatra és minden egyéb díjra naptári félévévet vagy költségre) megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat + 39 százalék. Felszólítási díj, felmondási díj 2 054 Ft/érintett Ügyvédi felszólítás díja Ügyfél kérésére kiállított eseti igazolások, számlaegyenlegek díja (Az ügyfél által kért igazolások kiadásával egy időben kerül felszámításra) Kezelési díj (szerződött hitel százalékában) Szerződéskötési díj Szerződés módosítási díj (a fennálló tőketartozás százalékában) Rendkívüli ügyintézés díja (a rendkívüli ügyintézésre vonatkozó kérelem benyújtásakor kerül felszámításra) Rendkívüli levelezés díja (a postai küldemény küldésekor kerül felszámításra) Hitelszámla egyenlegértesítő - év végén egyszer Ügyféltudakozvány (KHR nyilvántartásba vételéről szóló információ kérése) Át nem vett KHR ügyféltudakozvány megsemmisítés díja fő/alkalom 5 135 Ft/érintett fő/alkalom 1.027 Ft/alkalom nincs nincs 1,54 % 3 081 Ft/ügyintézés 513 Ft/levél 0 Ft 0 Ft 5 135 Ft/alkalom A fizetési számlára történő befizetés, vagy átutalás A hitelkeret megnyitásakor/felülvizsg álatakor A fizetési számlára történő befizetés, vagy átutalás A fizetési számlára történő befizetés, vagy átutalás A hitelkonstrukcióra vonatkozó reprezentatív példa: Érvényes: 2018. április 01-től A hitelkonstrukciókra vonatkozó reprezentatív példa: (a Hitelintézet által meghatározott további feltételek függvényében a mintapéldában megadott számok és értékek változhatnak) Reprezentatív példa: A 83/2010. (III.25.) Korm. rendelet rendelkezései szerinti hitelösszeg (hitelkeret összege) 375 000 forint, futamidő 1 év; a hitelkeret a futamidő első napján (2018. április 1.) teljes összegben lehívásra kerül, és egy összegben, a futamidő utolsó napján kerül visszafizetésre; az ügyleti kamat és a Takarék Bankszámla havi számlavezetési díja minden naptári hónap végén fizetendő. Hitelkamat mértéke és típusa: évi 16%, fix, futamidő alatt nem változik. Rendelkezésre tartási díj 0%. Havi számlavezetési díj: 200 Ft. 28
A fentiek alapján havonta 200 Ft számlavezetési díj és 60.667 Ft kamat fizetendő, továbbá 375.000 Ft kölcsönösszeg lejáratkor egy összegben. A rendelkezésre tartási díj 0 Ft. A THM 18,23%. A hitel teljes díjában foglalt díjak összege 2.400 Ft, a teljes visszafizetendő összeg 438.067 Ft. Hitelkeret összege: 375.000 Ft Kamat mértéke %-ban: évi 16% Kamat típusa: rögzített hitelkamat a Hitelkeret egy éves futamidején belül Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 18,23% Rendelkezésre tartási jutalék: évi 0% Számlavezetési díj: havi 200 Ft Futamidő: 12 hónap Fizetendő teljes összeg: 438.067 Törlesztőrészlet összege: Nem értelmezhető Teljes Hiteldíj Mutató (THM): hitel teljes díjának aránya a hitel teljes összegéhez éves százalékában kifejezve. THM: 30 000-100 000 Ft hitelkeret esetén 23,27% 100 001 Ft-300 000 Ft hitelkeret esetén 20,83% 300 001 Ft-1,000 000 Ft hitelkeret esetén 18,23% (A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, és a feltételek változása esetén mértéke módosulhat.) A Takarék Folyószámlahitelre vonatkozó további információk és feltételek a vonatkozó Általános Szerződési Feltételekben találhatóak. A Hitelintézet a hitelbírálat jogát fenntartja. 29
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN és AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY A 3A Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt, valamint a Fix Takarék Személyi Kölcsönt és Akciós Fix Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint nyújtja: Kölcsön célja: A Takarék Személyi Kölcsön standard igénylési feltételekkel és kondíciókkal, felhasználási hitelcél megjelölése nélkül, gyors ügyintézéssel igényelhető hiteltermék. Az Akciós Fix Takarék Személyi Kölcsön a Fix Takarék Személyi Kölcsön feltételeinek megfelelően igényelhető, akciós kondíciókkal. A Kiváltó Takarék személyi kölcsön kizárólag fennálló fogyasztási hitelek (személyi kölcsön, hitelkártya hitelkeret, folyószámlahitel keret, gépjárműhitel, áruhitel) fennálló tartozásának kiváltására használható fel, azzal azonos összegben. Takarék Személyi Kölcsön kondíciói: A kölcsön összege 100.000,- Ft és 5.000.000,- Ft közötti összeg lehet. A kölcsön futamideje: 12-84 hónap Ügyleti kamat: a referencia-kamatláb és a kamatfelár összege Referencia-kamatláb: 3 havi BUBOR Referencia-kamatláb kamatperiódus hossza: naptári negyedév A kamatfelár a futamidőtől függően fix, vagy 3 éves kamatfelár- kamatperiódusokban rögzített. Az Ügyleti kamat mértéke referencia-kamatláb kamatperióduson belül nem változik, kamatperiódusonként a referencia-kamatláb változásából eredően, azzal azonos mértékben automatikusan változik. Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön kondíciói: A kölcsön összege 300.000,- Ft és 5.000.000,- Ft közötti összeg lehet. A kölcsön futamideje: 24-84 hónap Ügyleti kamat: a referencia-kamatláb és a kamatfelár összege Referencia-kamatláb: 3 havi BUBOR Referencia-kamatláb kamatperiódus hossza: naptári negyedév. A kamatfelár a futamidőtől függően fix, vagy 3 éves kamatfelár-kamatperiódusokban rögzített. Az Ügyleti kamat mértéke referencia-kamatláb kamatperióduson belül nem változik, kamatperiódusonként a referencia-kamatláb változásából eredően, azzal azonos mértékben automatikusan változik. Fix Takarék Személyi Kölcsön kondíciói: A kölcsön összege 100.000,- Ft és 5.000.000,- Ft közötti összeg lehet. A kölcsön futamideje: 12-84 hónap A futamidő teljes ideje alatt változatlan az ügyleti kamat. Akciós Fix Takarék Személyi Kölcsön kondíciói: A kölcsön összege 100.000,- Ft és 5.000.000,- Ft közötti összeg lehet. A kölcsön futamideje: 12-84 hónap A futamidő teljes ideje alatt változatlan az ügyleti kamat. Az ügyleti kamat mértékének és összetevőinek adatai/alakulása: 30
Hitelösszeg sáv HIT422F (13-36hó) HIT422G (37-60hó) HIT422H (61-84hó) Referencia-kamat éves mértéke 23 Takarék Személyi Kölcsön Kamatfelár 24 éves Ügyleti kamat éves mértéke mértéke (minimum 150.000 Ft jövedelem jóváírás vállalásával) Ügyleti kamat éves mértéke (minimum 200.000 Ft jövedelem jóváírás vállalásával) Ügyleti kamat éves mértéke Jövedelem jóváírás vállalása nélkül (Referencia-kamat és kamatfelár összege) 100 000-300 000 Ft között 14,58 % 14,11 % 14,11 % 14,61 % 300 001-600 000 Ft között 13,58 % 12,61 % 12,61 % 13,61 % 0,03 % 600 001-1 500 000 Ft között 12,58 % 11,61 % 10,61 % 12,61 % 1 500 001-5 000 000 Ft között 11,58 % 9,61 % 9,11 % 11,61 % Hitelösszeg sáv 25 HIT422FKiv (24-36hó) 300 000-5 000 000 Ft között HIT422GKiv (37-60hó) 300 000-5 000 000 Ft között HIT422HKiv (61-84hó) 300 000-5 000 000 Ft között Referencia-kamat éves mértéke 23 0,03 % Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön Kamatfelár éves mértéke 24 Ügyleti kamat éves mértéke (minimum 150.000 Ft jövedelem jóváírás vállalásával) Ügyleti kamat éves mértéke (minimum 200.000 Ft jövedelem jóváírás vállalásával) Ügyleti kamat éves mértéke Jövedelem jóváírás vállalása nélkül (Referencia-kamat és kamatfelár összege) 12,62% - 9,65 % 12,65 % 12,62% - 9,65 % 12,65 % 12,62% - 9,65 % 12,65 % 23 2018. április 01-jétől érvényes Referencia kamat. A Referencia-kamat fordulónapját megelőző hónap utolsó munkanapja előtt 2 nappal érvényes 3 havi BUBOR alapján kerül meghatározásra. 24 Ha a kölcsön futamideje nem haladja meg a 36 hónapot, a Kamatfelár a futamidő végéig állandó. Amennyiben a hitel futamideje a 36 hónapot meghaladja, a kamatfelár mértéke 3 évente változhat az MNB által közzétett H4F3 elnevezésű kamatfelár-változtatási mutató mértékével a jogszabályban meghatározott időközönként. http://www.mnb.hu/fair-bank/kamatfelarvaltoztatasi-mutato/forinthitel A kamatfelár mértéke, kamatfelár kedvezmény biztosítása esetén eltérhet (részletek a hirdetmény Kamat/Kamatfelár kedvezmény mértéke résznél olvasható) 25 De maximálisan a kiváltásra kerülő fogyasztási kölcsön(ök)ből még fennálló tartozás 31
Amennyiben a kölcsön futamideje a 36 hónapot meghaladja, úgy a kölcsön futamideje 3 éves kamatfelár kamatperiódusokból áll, azzal, hogy az utolsó kamatfelár kamatperiódus a hitel lejáratától függően 3 évnél rövidebb is lehet. Ebben az esetben a Hitelintézet a Kamatfelár mértékét, mindig csak az új kamatfelár kamatperiódus fordulónapján, az MNB által közzétett H4F3 elnevezésű kamatfelár-változtatási mutató alapján kiszámított mértékkel változtathatja meg (www.mnb.hu). Amennyiben az Adós a Takarék Személyi Kölcsön esetében az egyszeri folyósítási díj mentes konstrukciót választja, úgy 40 bázispont további kamatfelár kerül felszámításra. E lehetőség a KIVÁLTÓ Takarék Személyi Kölcsön esetében nem választható! I. Hitelösszeg sáv Referencia-kamat éves mértéke annak futamidejére FIX Takarék Személyi Kölcsön Kamatfelár éves mértéke Ügyleti kamat éves mértéke (minimum 150.000 Ft jövedelem jóváírás vállalásával) * Ügyleti kamat éves mértéke (minimum 200.000 Ft jövedelem jóváírás vállalásával) * Ügyleti kamat éves mértéke Jövedelem jóváírás vállalása nélkül HIT422FFix (13-36hó) 100 000-5 000 000 Ft között HIT422GFix (37-60hó) 100 000-5 000 000 Ft között HIT422HFix (61-84hó) 100 000-5 000 000 Ft között - - 11,99%* 14,99%* - 11,99%* 14,99%* - 11,99%* 14,99%* * A kamat mértéke teljes futamidőre fix. További kedvezmények igénybevétele Kamat/Kamatfelár kedvezmény mértéke résznél olvasható * Kamat/Kamatfelár kedvezmény mértéke (érvényes 2018. január 01-től szerződött ügyletek esetében): A kamat/ kamatfelár kedvezmény igénybevételének feltétele, hogy a jövedelem jóváírást a hitel teljes futamideje alatt, az adós minden hónapban és egy jóváírással teljesítse! 32
Hitelösszeg sáv minimum 150.000 Ft jövedelem jóváírás vállalásával minimum 200.000 Ft jövedelem jóváírás vállalásával Kamat/kamatfelár kedvezmény mértéke 100 000-300 000 Ft között 50 bázispont 50 bázispont 300 001-600 000 Ft között 100 bázispont 100 bázispont 600 001-1 500 000 Ft között 200 bázispont 1 500 001-5 000 000 Ft között 200 bázispont 250 bázispont KIVÁLTÓ Takarék Személyi kölcsön 300 000 5 000 000 Ft között - 300 bázispont Fix Takarék Személyi Kölcsön 300 bázispont 300 bázispont A feltétel (jövedelem jóváírás vállalása) nem teljesülés esetén a Hitelintézet a feltüntetett kamat/kamatfelár kedvezményt véglegesen megszüntetheti és a jövedelem jóváírás vállalása nélküli kamatot/kamatfelárat alkalmazza. A kedvezményes kamat/kamatfelár visszaállítására a kedvezmény megvonását követően a feltételek újbóli teljesítése esetén sincs mód! A kamat- és kamatfelár-kedvezmény minden esetben a meghirdetett kamatfelár felső értékéből kerül levonásra. II. AKCIÓS Fix Takarék Személyi Kölcsön meghatározott főbb kondíciói az 2018. április 3. és 2018. június 30. között befogadott ügyletekre: Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy: A Hitelintézet 2018. április 03-től visszavonásig, de legkésőbb 2018. június 30-ig (befogadott kérelmek esetén) a Fix Takarék személyi Kölcsönt akciós feltételekkel nyújtja. Az akciós kamat elérésének feltétele minimum 110.000 Ft jövedelem átutalásának vállalása és fenntartása az ügyfél Hitelintézetnél vezetett bankszámlájára. Azon ügyfeleink akik minimum 110.000 Ft jövedelem átutalását vállalják és hitelintézetünknél hiteligényléskor minimum 6 hónapja bankszámlát nyitottak 1 százalékkal kedvezőbb kamatra jogosultak (a 240.000 Ft vagy azt meghaladó jövedelem átutalást vállalók esetében ez a további kamatkedvezmény nem érvényes!) Akciós kamat feltétele Adós, vagy az Adóstárs munkáltatójától/nyugdíjfolyósít ótól minimum 240.000,- Ft összegű,vagy azt meghaladó összegű jövedeleméből Akciós Ügyleti kamat éves mértéke (%/év) THM** Nem akciós kamat mértéke (kamatkedvezmény elvesztése esetén) (%/év) THM** 7,99%* 9,16% 14,99%* 13,65% 33
származó jóváírás a hitel teljes futamideje alatt teljesül.* Adós, vagy az Adóstárs munkáltatójától/nyugdíjfolyósít ótól minimum 110.000,- Ft összegű,vagy azt meghaladó összegű jövedeleméből származó jóváírás a hitel teljes futamideje alatt teljesül.* Az adós igényléskor minimum 6 hónapos bankszámla múlttal rendelkezik a hitelintézetnél, továbbá az Adós, vagy az Adóstárs munkáltatójától/nyugdíjfolyósít ótól minimum 110.000,- Ft összegű,vagy azt meghaladó összegű jövedeleméből származó jóváírás a hitel teljes futamideje alatt teljesül.* 11,99%* 13,65% 14,99%* 17,13% 10,99%* 12,51% 13,99%* 15,96% * A kamat mértéke teljes futamidőre fix. A kamatkedvezmény igénybevételének feltétele, hogy a jövedelem jóváírást a hitel teljes futamideje alatt, az adós minden hónapban teljesítse, azonban az AKCIÓS Fix Takarék Személyi Kölcsön esetében nincs korlátozva a havi jövedelem jóváírások száma! A feltétel (jövedelem jóváírás vállalása) nem teljesülés esetén a Hitelintézet a feltüntetett kamat/kamatfelár kedvezményt véglegesen megszüntetheti és a jövedelem jóváírás vállalása nélküli kamatot/kamatfelárat alkalmazza. A kedvezményes kamat/kamatfelár visszaállítására a kedvezmény megvonását követően a feltételek újbóli teljesítése esetén sincs mód! A kamat- és kamatfelár-kedvezmény minden esetben a meghirdetett kamatfelár felső értékéből kerül levonásra. 34
35 3A Takarékszövetkezet Ha a kölcsönszerződés egyoldalú módosításának alapjául szolgáló feltételek az ügyleti kamat, a kamatfelár, a költség vagy a díj csökkentését teszik lehetővé, a Hitelintézetnek ezt a szerződéses kötelezettsége részeként az ügyfél javára mindenkor érvényesíti. Teljes Hiteldíj Mutató (THM): A teljes hiteldíj mutató a hitel összes költségének arányát fejezi ki a hitel teljes összegéhez viszonyítva éves alapon és százalékban kifejezve. Takarék Személyi Kölcsön THM értéke: 1 millió forint alatti kölcsönösszeg esetén: 16,69 % 1 millió forint feletti kölcsönösszeg esetén: 13,21 % Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön THM értéke: 1 millió forint alatti kölcsönösszeg esetén: 15,57 % 1 millió forint feletti kölcsönösszeg esetén: 14,41 % FIX Takarék Személyi Kölcsön THM értéke: 1 millió forint alatti kölcsönösszeg esetén: 18,31% 1 millió forint feletti kölcsönösszeg esetén: 17,13% AKCIÓS FIX Takarék Személyi Kölcsön THM értéke minimum 240.000,- Ft összegű jövedelemből származó jóváírás esetén: 1 millió forint alatti kölcsönösszeg esetén: 10,30% 1 millió forint feletti kölcsönösszeg esetén: 9,16% AKCIÓS FIX Takarék Személyi Kölcsön THM értéke minimum 110.000,- Ft összegű jövedelemből származó jóváírás esetén: 1 millió forint alatti kölcsönösszeg esetén: 14,82% 1 millió forint feletti kölcsönösszeg esetén: 13,65% AKCIÓS FIX Takarék Személyi Kölcsön THM értéke minimum 110.000,- Ft összegű jövedelemből származó jóváírás és 6 hónapos bankszámlamúlt esetén: 1 millió forint alatti kölcsönösszeg esetén: 13,67% 1 millió forint feletti kölcsönösszeg esetén: 12,51% (a Hitelintézet által meghatározott további feltételek függvényében a THM értéke változhat) Takarék Személyi Kölcsön, Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön, valamint Fix Takarék Személyi Kölcsön és AKCIÓS Fix Takarék Személyi Kölcsön esetében alkalmazott díjak, költségek és egyéb díjak: Díjak és költségek: Megnevezés Mértéke (a szerződött összeg százalékában) Esedékesség Megfizetés módja Hitelbírálati díj 0% Folyósítást megelőzően Folyósítási díj 1% Folyósítással egyidejűleg esedékes Szerződésmódosítási díj 2,054% max.:15.406,-ft Szerződésmódosítással egyidejűleg Rendkívüli ügyintézési díj 3 081,- Ft Rendkívüli ügyintézési kérelem benyújtásakor Rendkívüli levelezési díj 513,- Ft/levél A postai küldemény megküldésekor kerül felszámításra
36 3A Takarékszövetkezet Előtörlesztési díj (amennyiben az előtörlesztés időpontja és a hitel szerződés szerinti lejárata közötti időtartam nem haladja meg a 12 hónapot), 2009. évi CLXII. törvényben (Fhtv.) meghatározott esetekben nem kell előtörlesztési díjat fizetni Az előtörlesztett összeg 0,5 %-a, de legfeljebb az előtörlesztés időpontja és a kölcsön szerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartamra az ügyfél által fizetendő kamat összege Előtörlesztéskor Pénztári befizetés Előtörlesztési díj (amennyiben az előtörlesztés időpontja és a hitel szerződés szerinti lejárata közötti időtartam meghaladja a 12 hónapot, az Fhtv.-ben meghatározott esetekben nem kell előtörlesztési díjat fizetni Az előtörlesztett összeg 1%-a, de legfeljebb az előtörlesztés időpontja és a kölcsön szerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartamra az ügyfél által fizetendő kamat összege Előtörlesztéskor Ügyfél kérésére kiállított eseti igazolások (Ügyfél kérésére kiállított igazolásokhoz kapcsolódóan felszámításra kerülő díj, ide nem értve a Hitelintézet által az Ügyfél részére díj-, költség-, és egyéb fizetésikötelezettség mentesen kiállítandó törlesztési táblázatot.) 999,- Ft Az Ügyfél által kért igazolások kiadásával egy időben kerül felszámításra Pénztári befizetés A Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön esetében a más hitelintézetnél fennálló hiteltartozás lezárásának, előtörlesztésének költségét az igénylő viseli. Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön esetén amennyiben a folyósított hitelösszeg a más hitelintézetnél fennálló tartozás rendezéséhez felhasznált tényleges összeget meghaladja, úgy a különbözetet a folyósított hitel előtörlesztésére kell fordítani. Ebben az esetben az előtörlesztés díjmentes. Késedelmi kamat mértéke (esedékes, de meg nem fizetett tartozás után): Szövetkezeti Hitelintézet által meghatározott mérték, de a törvényben meghatározott maximális mértéket nem haladhatja meg Megnevezés Mérték Ügyleti kamaton felül 6%, maximum az ügyleti kamat x 1,5 + 3 százalékpont és Késedelmi kamat éves mértéke a késedelmes tőkére, nem lehet több, mint az érintett naptári kamatra és minden egyéb díjra vagy költségre félévévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat + 24 százalékpont. Átütemezési díj/prolongálási díj (az átütemezéssel érintett tőke százaléka) Felszólítási díj, felmondási díj Ügyvédi felszólítás díja Hitelszámla egyenlegértesítő - év végén egyszer Ügyfél-tudakozvány (KHR nyilvántartásba vételéről szóló információ kérése) Át nem vett KHR ügyféltudakozvány megsemmisítés díja 2,054 %, de min. 4 108 Ft 2 054 Ft/alkalom/fő 5 135 Ft/alkalom/fő 0 Ft 0 Ft 5 135 Ft/alkalom
37 3A Takarékszövetkezet Mintapélda: (a Hitelintézet által meghatározott további feltételek függvényében a mintapéldában megadott számok és értékek változhatnak) A hitelkonstrukcióra vonatkozó reprezentatív példa: Érvényes 2018. április 01-től (a Hitelintézet által meghatározott további feltételek függvényében a mintapéldában megadott számok és értékek változhatnak) Takarék Személyi Kölcsön 1 millió forint alatti kölcsönösszeg esetén: Kölcsön összege: 500.000 Ft Kamat mértéke %-ban: 13,61%/év Kamat típusa: változó hitelkamat Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 16,69% Hitel előkészítési díj: 0 Ft Folyósítási jutalék: 5.000 Ft (1%) Számlavezetési díj: 200,-Ft/hó (Takarék Lakossági Bankszámlavezetés díjával számolva) Hiteltörlesztéshez kapcsolódó tranzakciós illeték: 0,3%, maximum 6.000,-Ft, adott esetben 1 872 Ft (törlesztés havi díja: 52,-Ft) Futamidő: 3 év Fizetendő teljes összeg: 628.040 Ft A hitel teljes díjában foglalt díj, jutalék, költség és adó összege: 128.040 Ft Törlesztőrészlet összege: 17.045 Ft/hó 1 millió forint feletti kölcsönösszeg esetén: Kölcsön összege: 3.000.000 Ft Kamat mértéke %-ban: 11,61%/év Kamat típusa: változó hitelkamat Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 13,21% Hitel előkészítési díj: 0 Ft Folyósítási jutalék: 30.000 Ft (1%) Számlavezetési díj: 200,-Ft/hó (Takarék Lakossági Bankszámlavezetés díjával számolva) Hiteltörlesztéshez kapcsolódó tranzakciós illeték: 0,3%, maximum 6.000,-Ft, adott esetben 12.300 Ft (törlesztés havi díja: 205,-Ft) Futamidő: 5 év Fizetendő teljes összeg: 4.040.405 Ft A hitel teljes díjában foglalt díj, jutalék, költség és adó összege: 1.040.405 Ft Törlesztőrészlet összege: 66.408 Ft/hó Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön 1 millió forint alatti kölcsönösszeg esetén: Kölcsön összege: 500.000 Ft Kamat mértéke %-ban: 12,65%/év Kamat típusa: változó hitelkamat Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 15,57% Hitel előkészítési díj: 0 Ft Folyósítási jutalék: 5 000 Ft (1%) Számlavezetési díj: 200,-Ft/hó (Takarék Lakossági Bankszámlavezetés díjával számolva) Hiteltörlesztéshez kapcsolódó tranzakciós illeték: 0,3%, maximum 6.000,-Ft, adott esetben 1.836 Ft (törlesztés havi díja: 51,-Ft) Futamidő: 3 év Fizetendő teljes összeg: 619.502 Ft
38 3A Takarékszövetkezet A hitel teljes díjában foglalt díj, jutalék, költség és adó összege: Törlesztőrészlet összege: 119.502 Ft 16.809 Ft/hó 1 millió forint feletti kölcsönösszeg esetén: Kölcsön összege: 3 000.000 Ft Kamat mértéke %-ban: 12,65%/év Kamat típusa: változó hitelkamat Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 14,41% Hitel előkészítési díj: 0 Ft Folyósítási jutalék: 30 000 Ft (1%) Számlavezetési díj: 200,-Ft/hó (Takarék Lakossági Bankszámlavezetés díjával számolva) Hiteltörlesztéshez kapcsolódó tranzakciós illeték: 0,3%, maximum 6.000,-Ft, adott esetben 12.600 Ft (törlesztés havi díja: 210,-Ft) Futamidő: 5 év Fizetendő teljes összeg: 4.137.308 Ft A hitel teljes díjában foglalt díj, jutalék, költség és adó összege: 1.137.308 Ft Törlesztőrészlet összege: 68.015 Ft/hó FIX Takarék Személyi Kölcsön 1 millió forint alatti kölcsönösszeg esetén: Kölcsön összege: 500.000 Ft Kamat mértéke %-ban: 14,99%/év Kamat típusa: fix hitelkamat Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 18,31% Hitel előkészítési díj: 0 Ft Folyósítási jutalék: 5 000 Ft (1%) Számlavezetési díj: 200,-Ft/hó (Takarék Lakossági Bankszámlavezetés díjával számolva) Hiteltörlesztéshez kapcsolódó tranzakciós illeték: 0,3%, maximum 6.000,-Ft, adott esetben 1.908 Ft (törlesztés havi díja: 53,-Ft) Futamidő: 3 év Fizetendő teljes összeg: 640.421 Ft A hitel teljes díjában foglalt díj, jutalék, költség és adó összege: 140.421 Ft Törlesztőrészlet összege: 17.386 Ft/hó 1 millió forint feletti kölcsönösszeg esetén: Kölcsön összege: 3 000.000 Ft Kamat mértéke %-ban: 14,99%/év Kamat típusa: fix hitelkamat Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 17,13% Hitel előkészítési díj: 0 Ft Folyósítási jutalék: 30 000 Ft (1%) Számlavezetési díj: 200,-Ft/hó Hiteltörlesztéshez kapcsolódó tranzakciós illeték: 0,3%, maximum 6.000,-Ft, adott esetben 13.380 Ft (törlesztés havi díja: 223,-Ft) Futamidő: 5 év Fizetendő teljes összeg: 4.360.105 Ft A hitel teljes díjában foglalt díj, jutalék, költség és adó összege: 1.360.105 Ft Törlesztőrészlet összege: 71.711 Ft/hó AKCIÓS Fix Takarék Személyi Kölcsön mintapélda:
39 3A Takarékszövetkezet (a Hitelintézet által meghatározott további feltételek függvényében a mintapéldában megadott számok és értékek változhatnak) Minimum 110.000 Ft Konstrukció: Minimum 240.000 Ft jövedelem jóváírás vállalásával Minimum 110.000 Ft jövedelem jóváírás vállalásával jövedelem jóváírás vállalásával (6 havi bankszámla múlt esetén) hitelösszeg: 500.000 Ft futamidő: 3 év hitelkamat: 7,99% 11,99% 10,99% hitelkamat típusa: rögzített, a teljes futamidő alatt fix folyósítási jutalék: 1% bankszámlavezetés díja: 200 Ft/hó törlesztés beszedésének díja: 48 Ft 51 Ft 50 Ft havi törlesztőrészlet: 15.694 Ft 16.648 Ft 16.407 Ft a hitel teljes díja: 79.108 Ft 113.702 Ft 104.928 Ft visszafizetendő teljes összeg: 579.108 Ft 613.702 Ft 604.928 Ft THM: 10,30% 14,82% 13,67% Konstrukció: Minimum 240.000 Ft jövedelem jóváírás vállalásával Minimum 110.000 Ft jövedelem jóváírás vállalásával Minimum 110.000 Ft jövedelem jóváírás vállalásával (6 havi bankszámla múlt esetén) hitelösszeg: 3.000.000 Ft futamidő: 5 év hitelkamat: 7,99% 11,99% 10,99% hitelkamat típusa: rögzített, a teljes futamidő alatt fix folyósítási jutalék: 1% bankszámlavezetés díja: 200 Ft/hó törlesztés beszedésének díja: 187 Ft 207 Ft 202 Ft havi törlesztőrészlet: 60.988 Ft 66.993 Ft 65.472 Ft a hitel teljes díja: 713.613 Ft 1.075.661 Ft 983.262 Ft visszafizetendő teljes összeg: 3.713.613 Ft 4.075.661 Ft 3.983.262 Ft THM: 9,16% 13,65% 12,51% A hitelre vonatkozó további információk és feltételek a Hitelintézet vonatkozó Üzletszabályzatában és Általános Szerződési Feltételeiben találhatóak. A Hitelintézet a hitelbírálat jogát fenntartja.
40 3A Takarékszövetkezet Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel három vagy több gyermekes család esetén HIRDETMÉNY A hirdetésben szereplő három vagy több gyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása Magyarország Kormánya által nyújtott támogatás. Hatálybalépés napja: 2018. április 01. Jelen Hirdetmény a 2018. március 31. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2018. április 30. napjáig igényelt és befogadott, Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel kapcsán alkalmazott kondíciókat tartalmazza. HIT1672018 - Új lak ép. vás otth 3v.több gy.család r. Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel kondíciói: A kölcsön összege: 1.000.000,- Ft 10.000.000,- Ft A kölcsön futamideje: 60 hónap 300 hónap Rendelkezésre tartási idő 26 : 2 év Kamatperiódus: 5 év Bruttó kamat: az 5 éves ÁKKH (állampapírhozam/referenciahozam) * 130 % + 3%- kal növelt értéke. Kamattámogatás: 5 éves ÁKKH (állampapírhozam/referenciahozam) * 130% Az ügyfél által fizetendő, nettó kamat: 3 % A Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel igénylése feltételekhez kötött. A részletes igénylési feltételeket a Terméktájékoztató tartalmazza, amelyet elérhet a Szövetkezeti Hitelintézet kirendeltségein Nettó kamat Hatályos (dátum) Bruttó kamat* Kamattámogatás (ügyfél által fizetendő) THM** 2017. július 01-től 5,70% 2,70% 3% 3,12-3,20% 2017. augusztus 01-től 5,43% 2,43% 3% 3,12-3,20% 2017. szeptember 01-től 5,30% 2,30% 3% 3,12-3,20% 2017. október 01-től 5,26% 2,26% 3% 3,12-3,20% 2017. november 01-től 5,07% 2,07% 3% 3,12-3,20% 2017. december 01-től 4,86% 1,86% 3% 3,12-3,20% 2018. január 01-től 4,55% 1,55% 3% 3,12%-3,20% 2018. február 01-től 4,46% 1,46% 3% 3,12%-3,20% 2018. március 01-től 4,37% 1,37% 3% 3,12%-3,20% 2018. április 01-től 4,56% 1,56% 3% 3,12%-3,20% * 5 éves ÁKKH: az ÁKK Zrt. által havi rendszerességgel közzétett, a közzétételt megelőző három naptári hónapban tartott 5 éves névleges futamidejű államkötvény aukcióin kialakult átlaghozamok adott aukciókon 26 szakaszos finanszírozású építési hitel esetén, indokolt esetben 1 évvel meghosszabbítható
41 3A Takarékszövetkezet elfogadott mennyiségekkel súlyozott számtani átlaga. A bruttó kamat mértéke kamatperióduson belül nem változik, kamatperiódusonként az 5 éves ÁKKH változásából eredően, azzal azonos mértékben változik. ** A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt. A THM értékek 5 millió forint összegű 20 éves futamidejű kölcsönre és 1 db ingatlanfedezetre vonatkoznak és a feltételek változása esetén módosulhatnak. A THM számítás során figyelembe vett díjak: nettó kamat (Ügyfél által fizetendő), ingatlan nyilvántartási eljárás díja, 2 db helyszíni szemle díja. A THM értéke módosulhat több ingatlan biztosíték felajánlása esetén, mert a biztosítékok tekintetében csak az első ingatlan értékbecslési díjának, tulajdoni lap lekérdezési díjának megfizetését vállalja át a Hitelintézet. Az Ügyfél által fizetendő kamat mértéke a teljes futamidő alatt fix 3%. A THM értéke függ a hitel folyósítási módjától, mert szakaszos folyósítású építési hitel esetén a helyszíni szemlék száma is befolyásolja, illetve függ az Ügyfél számlanyitási szándékától is, a szükséges tulajdoni lapok, és az ingatlanok számától. A THM értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A fedezetként bevont ingatlanra érvényes ingatlanbiztosítás megkötése, vagy megléte szükséges. A biztosítás összegének el kell érnie a mindenkori újjáépítési értéket. A vagyonbiztosítás díját - a pontos összeg ismeretének hiányában - a THM nem tartalmazza. Hitelintézeti fizetési számla fenntartása/nyitása nem kötelező, ezért a számlavezetés díját a THM nem tartalmazza. Díjak és költségek: Megnevezés Mértéke Esedékesség Folyósítási díj A szerződött összeg 1%-a, maximum 200 ezer Ft*** Folyósítással egyidejűleg esedékes ***: az akció időszaka alatt, a 2018. július 31. napjáig befogadott, 2018. szeptember 30-ig szerződött ügyletekre vonatkozóan az ügyfélnek nem kell megfizetnie. Késedelmi kamat éves mértéke 27 : Megnevezés Késedelmi kamat a késedelmes tőkére, ügyleti kamatra és minden egyéb díjra vagy költségre Kamat éves mértéke 6% az ügyleti kamaton felül, de maximum ügyleti kamat * 1,5 + 3 % p.a. és nem lehet több, mint az érintett naptári félévévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat + 24 százalék. A hitelintézet ügyletenként az alábbi induló díjak megfizetését vállalja feltételesen az ügyfél helyett vagy téríti vissza a folyósítást követően az ügyfél részére a 2018. július 31-ig befogadott és legkésőbb 2018. szeptember 30-ig szerződött ügyletekre vonatkozóan: Nem kerül felszámításra: egyszeri folyósítási díj: 1%, tulajdoni lapok/térképmásolat lekérdezésének költsége az alapfedezetre (1 ingatlan) vonatkozóan, amennyiben azt az ügyfél a Hitelintézetnél kéri le a TakarNeten keresztül, a szerződés, vagy az egyoldalú kötelezettségvállalást tartalmazó nyilatkozat közokiratba foglalásának közjegyzői költsége 50 ezer forintig. Az első folyósítást követően kerül visszatérítésre: első értékbecslés díja az alapfedezetre (1 ingatlan) vonatkozóan. Az ügyfél köteles a helyette a hitelintézet által feltételesen átvállalt díjakat és költségeket a hitelintézet részére visszatéríteni, amennyiben - a kölcsön összege a rendelkezésre tartási időszak alatt nem kerül folyósításra, vagy az ügyfél a kölcsön összegének igénybevételéről a rendelkezésre tartási időszak alatt lemond, vagy - az ügyfél a szerződéskötéstől számított 3 (három) éven belül a szerződött összeg 50%-ánál nagyobb összegű előtörlesztést teljesít (több alkalommal történt előtörlesztések esetén az előtörlesztések együttes összegének figyelembevételével), vagy - 3 éven belül a kölcsön végtörlesztésre, illetve hitelintézeten kívül álló okokból felmondásra kerül. Egyéb díjak: 27 Lakáscélú jelzáloghitel esetén a szerződés felmondását követő kilencvenegyedik naptól a késedelmi kamat nem haladhatja meg a szerződés felmondását megelőző napon érvényes ügyleti kamatot, költséget és díjat.
42 3A Takarékszövetkezet Megnevezés Mértéke Esedékesség Rendkívüli ügyintézési díj 28 5.015,- Ft Az Ügyfél kérésére ügyintézéskor kerül felszámításra. Előtörlesztés díj 29 Rendelkezésre tartási díj 30-1,5%, a jelzáloglevéllel nem finanszírozott ügyleteknél; - 1,5%, a jelzáloglevéllel finanszírozott ügyletek esetén, amennyiben az előtörlesztés kamatperiódus fordulókor történik; - 2%, a jelzáloglevéllel finanszírozott ügyleteknél, amennyiben az előtörlesztés nem kamatperiódus fordulón történik. 2%, de maximum az ügyleti kamat 50%-a Az előtörlesztés bejelentett és Hitelintézet által elfogadott értéknapján, a ténylegesen előtörlesztett kölcsöntartozás összege után. Szakaszos finanszírozás esetén a ki nem folyósított összeg után Tulajdoni lap másolat Térképmásolat lekérdezés Takarneten keresztül Nem hiteles tulajdoni lap másolat lekérdezés Takarneten keresztül Jelzálog bejegyzés költsége Értékbecslés díja (kivéve termőföld) 31 Hitelbiztosítéki érték felülvizsgálati (helyszíni szemle díja) díj Ingatlan biztosítási költsége Közjegyzői okiratba foglalás költsége 3.600 Ft / ingatlan 3.000 Ft./ ingatlan 1.000 Ft / ingatlan 12.600,-Ft/ingatlan Bruttó 31.794,-Ft/ ingatlan Bruttó 18.806,-Ft/ingatlan Biztosító díjszabása szerint az ingatlanra meghatározott újjáépítési érték erejéig, építés esetén az építkezés speciális kockázataira is kiterjedően közjegyző által meghatározott díj Az ügyintézésre vonatkozó kérelem benyújtásakor, illetve a lekérdezés megtörténtekor. Az ügyintézésre vonatkozó kérelem benyújtásakor, illetve a lekérdezés megtörténtekor. Közvetlenül az Illetékes Földhivatalnak fizetendő Ingatlanonként. A kölcsönkérelem illetve a fedezetcserére vonatkozó igény befogadásakor. Szakaszos folyósítású építési hitelek esetén. Ingatlanonként, helyszíni szemlénként, illetve a vizsgálatra vonatkozó időpontban. A Biztosítónak fizetendő A közokiratba foglaláskor közjegyzőnek fizetendő. Ügyfél tudakozvány (KHR nyilvántartásba vételéről szóló információ kérése) 0 Ft 28 Az alábbi esetekben kerül felszámítása: eseti igazolás, tételes kimutatás kiállítása fizetési haladék, halasztás kérése, szerződésről és egyéb dokumentumról másolat kiadása, hozzájáruló nyilatkozat kiállítása jelzálogjog bejegyzéséhez, igazolás fennálló tartozásról, már kiadott dokumentum pótlása (ismételt kiállítása), rendelkezésre tartási határidő hosszabbításának kérése, egyéb, egyedi ügyfélkérelem teljesítése, feldolgozása. 29 Nem kerül felszámításra díj, ha az előtörlesztés visszafizetési biztosítékként kötött biztosítási szerződés alapján történt. 30 A szerződéskötés napjától a kölcsön teljes összegének kifolyósításáig, de legkésőbb a rendelkezésre tartási időszak végéig fizetendő a ki nem folyósított kölcsönösszeg után. 31 Amennyiben termőföldre vonatkozó értékbecslés szükséges, úgy annak költsége egyedi megállapodás alapján kerül megállapításra az értékbecslő díjszabása szerint.
43 3A Takarékszövetkezet Át nem vett KHR ügyfél tudakozvány megsemmisítés díja Átütemezési díj/prolongálási díj (az átütemezéssel érintett tőke százaléka) Igazolás kiadásának díja (ügyfél kérésére különböző igazolások, másolatok kiállítása) Rendkívüli levelezés díja (a postai küldemény küldésekor kerül felszámításra) 5 135 Ft/alkalom 2,054 %, de min. 4 108 Ft 2 054 Ft/alkalom 513 Ft/levél Felszólítási díj, felmondási díj 2 054 Ft/alkalom/fő Késedelembe esés esetén Ügyvédi felszólítás díja 5 135 Ft/alkalom/fő Késedelembe esés esetén Az alábbi példával prezentáljuk a Hitelintézetnél igényelt Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitelre vonatkozó kondíciókat ingatlan vásárlási hitelcélt, a Hirdetmény készítésekor érvényes referencia kamat és kamatfelár mértéket,, valamint minden hónap 15-én esedékes törlesztést figyelembe véve: Reprezentatív példa I.: A hitel teljes összege: 5.000.000,-Ft A hitel futamideje: 240 hónap A hitelkamat típusa: változó, 5 éves kamatperiódussal A hitel bruttó kamata: 4,56% Kamattámogatás: 1,56% Ügyfél által fizetendő nettó kamat: 3% Egyéb díjak: Jelzálogbejegyzés földhivatali díja: 12.600,-Ft/ingatlan A teljes hiteldíj mutató: 3,12% Törlesztőrészletek összege: 27.842,-Ft/hó Törlesztőrészletek száma: 240 A teljes hiteldíj összege, amely magába foglalja az adós által fizetendő összes kamatot, díjat, költséget: 1.694.629,-Ft Az adós által visszafizetendő teljes összeg, tőke+ teljes hiteldíj: 6.694.629,-Ft Reprezentatív példa II. Építési jellegű hitelcél esetén, 2 helyszíni szemlét feltételezve: A hitel teljes összege: 5.000.000,-Ft A hitel futamideje: 240 hónap A hitelkamat típusa: változó, 5 éves kamatperiódussal A hitel bruttó kamata: 4,56% Kamattámogatás: 1,56% Ügyfél által fizetendő nettó kamat: 3% Egyéb díjak: Jelzálogbejegyzés földhivatali díja: 12.600,-Ft/ingatlan Helyszíni szemle díja: 18.806,-Ft/alkalom A teljes hiteldíj mutató:: 3,20% Törlesztőrészletek összege: 27.842,-Ft/hó Törlesztőrészletek száma: 240 A teljes hiteldíj összege, amely magába foglalja az adós által fizetendő összes kamatot, díjat, költséget: 1.732.241,-Ft Az adós által visszafizetendő teljes összeg, tőke+ teljes hiteldíj: 6.732.241,-Ft Mindkét példában 1 ingatlanfedezettel számoltunk. Tájékoztatjuk, hogy a hitel fedezete ingatlanra bejegyzett jelzálogjog. A fedezetül bevont ingatlanra érvényes vagyonbiztosítás megkötése vagy megléte szükséges, amelynek díját - a pontos összeg ismeretének hiányában - a reprezentatív példa nem tartalmazza. Hitelintézeti fizetési számla fenntartása/nyitása nem kötelező, ezért a számlavezetés díját a reprezentatív példa nem tartalmazza.
44 3A Takarékszövetkezet A Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitelre vonatkozó további információk és feltételek a Hitelintézet vonatkozó Üzletszabályzatában és Általános Szerződési Feltételeiben találhatóak. A Hitelintézet a hitelbírálat jogát fenntartja.