A Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 2015. évi határozatai 1/2015.(I.14.) IKB határozat: Bizottsága úgy dönt, hogy az alábbi napirendi pontokat fogadja el: Napirendi pontok: 1. A 2015. évi városi rendezvények koordinálása, programok egyeztetési fóruma időpontjának meghatározása IKB véleményezés 2. Javaslat, hogy a Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft. névváltoztatására és szervezeti átalakítására IKB véleményezés 3. Javaslat a Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft. felügyelő bizottságának az átszervezésére IKB véleményezés 4. Egyebek 2/2015.(I.14.) IKB határozat: A 2015. évi városi rendezvények koordinálása, programok egyeztetési fóruma időpontjának meghatározása Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság egyetért azzal, hogy 2015. február 11-én 16 órai kezdettel egyeztetési fórumot tart a 2015. évi városi rendezvények koordinálására. 3/2015.(I.14.) IKB határozat: Javaslat, hogy a Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft. névváltoztatására és szervezeti átalakítására Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság egyetért azzal, hogy a Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft. neve A Művelődés Háza Esztergom Nonprofit Kft. névre változzon. 4/2015.(I.14.) IKB határozat: Javaslat a Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft. felügyelő bizottságának az átszervezésére
Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság egyetért azzal, hogy a Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft. felügyelőbizottság tagjainak válassza Horányi Lászlót, Ambrus Reginát, jogi, gazdasági területen jártas személyt, ennek hiányában Koditek Pált. Azzal, hogy a frakció döntésével egybehangzóan a személyek nevei változhatnak. 5/2015.(I.14.) IKB határozat: Javaslat a Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft. felügyelő bizottságának az átszervezésére Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság egyetért azzal, hogy Ambrus Reginát koordinátori személyként a Városháza alkalmazza. 6/2015.(I.21.) IKB határozat: Bizottsága úgy dönt, hogy az alábbi napirendi pontokat fogadja el: Napirendi pontok: 1. Döntés az Önkormányzat, valamint a Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft-vel megkötésre kerülő, 2015. évre szóló megállapodásról IKB véleményezés 2. Települési Értéktár létrehozásával, valamint Települési Értéktár Bizottság felállításával kapcsolatos döntés Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester IKB véleményezés 3. A Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom igazgatói álláshelyére pályázat kiírása Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester IKB véleményezés 4. Egyebek 7/2015.(I.21.) IKB határozat: Döntés az Önkormányzat, valamint a Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft-vel megkötésre kerülő, 2015. évre szóló megállapodásról 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére döntsön úgy, hogy a 2007. december 19-én 810/2007. T. számon kötött közszolgáltatási szerződés alapján döntsön úgy, hogy fogadja el a
Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft-vel annak a 2015. évi feladatainak ellátására - kötendő megállapodást, valamint felhatalmazza a polgármestert annak aláírására. 2. A Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére döntsön úgy, kérje fel a polgármester útján a jegyzőt, hogy gondoskodjon az 1. pontban szereplő megállapodásban lévő összeg fedezetének (50 millió Ft keretösszeg) a 2015. évi önkormányzati költségvetésbe történő betervezéséről. 8/2015.(I.21.) IKB határozat: Települési Értéktár létrehozásával, valamint Települési Értéktár Bizottság felállításával kapcsolatos döntés 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek döntsön úgy, hogy hozza létre és az 1. számú mellékletben foglalt szervezeti és működési szabályzatnak megfelelően megalakítja az Esztergomi Értéktár Bizottságot. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek döntsön úgy, hogy az Esztergomi Értéktár Bizottság elnökévé választja: Bánhidy Lászlót tagjaivá választja: Tóth Tamást, Dr. Horváth Istvánt, Kontsek Ildikót, Hartl Mónikát, Koditek Pált, Decsi Attilát és Kovátsné Várady Esztert. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselőtestületének Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek döntsön úgy, hogy az Esztergomi Értéktár működtetéséhez a 2015. évi költségvetésben biztosít keretet. 9/2015.(I.21.) IKB határozat: A Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom igazgatói álláshelyére pályázat kiírása 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére döntsön úgy, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. -a és a 23. (2) bekezdése, valamint a törvény végrehajtásáról rendelkező 150/1992. (XI. 20.) Kormányrendelet alapján nyilvános pályázatot ír ki a Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom intézmény igazgatói állásának betöltésére. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére döntsön úgy, hogy a kérje fel a Polgármestert, hogy a Jegyző útján gondoskodjon az 1. pontban foglalt pályázati felhívásnak a Nemzeti Közigazgatási Intézet internetes oldalán, valamint az Önkormányzat internetes oldalán és székhelyén történő megjelentetéséről.
10/2015.(I.21.) IKB határozat: A Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom igazgatói álláshelyére pályázat kiírása Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testületének Idegenforgalmi s Kulturális Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére döntsön úgy, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. (6) bekezdése és a törvény végrehajtására kiadott 150/1992. (XI. 20.) Kormányrendelet 7. (6) bekezdése alapján a Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom igazgatói állására érkező pályázatok véleményezésére az alábbi személyekből álló bizottságot kéri fel: Elnök: Meszes Balázs képviselő Tagok: - Tóth Tamás képviselő - Horányi László - Könyvtári Intézet által delegált tag 11/2015.(I.21.) IKB határozat: Törvényességi észrevétel Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testülete Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága úgy dönt, hogy a 2/2015. (I.14.) IKB határozatot, a 3/2015. (I. 14.) IKB határozatot, a 4/2015. (I. 14.) IKB határozatot és az 5/2015. (I. 14.) IKB határozatot visszavonja. 12/2015.(II.4.) IKB határozat: Bizottsága úgy dönt, hogy az alábbi napirendi pontokat fogadja el: Napirendi pontok: 1. A Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosítása, valamint az önkormányzat képviselőjének a társulási tanácsban való helyettesítési rendje Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester IKB véleményezés 2. A Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom intézmény státuszbővítése Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester IKB véleményezés 13/2015.(II.4.) IKB határozat:
A Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosítása, valamint az önkormányzat képviselőjének a társulási tanácsban való helyettesítési rendje 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 87-88. -aiban foglaltak alapján a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás társulási megállapodását a határozat mellékletét képező tartalommal - módosítja, azt egységes szerkezetbe foglalva fogadja el. 2. A Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy ezzel egyidejűleg vonja vissza A Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosítása tárgyú 168/2013.(IV.11.) esztergomi öh. határozatát. Határidő: tájékoztatás: a soron következő képviselő-testületi ülés 14/2015.(II.4.) IKB határozat: A Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosítása, valamint az önkormányzat képviselőjének a társulási tanácsban való helyettesítési rendje Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére döntsön úgy, hogy a Csatlakozás a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társuláshoz tárgyú, 837/2010.(XI.25.) esztergomi öh. határozat 2. pontja helyébe az alábbi szöveg lép: 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom Város Polgármesterének akadályoztatása esetére a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsában Esztergom Város Önkormányzata teljes körű képviseletére felhatalmazza Bánhidy László alpolgármestert, illetve a polgármester és az alpolgármester egyidejű akadályoztatása esetén Meszes Balázs képviselőt. Határidő: tájékoztatás: a soron következő képviselő-testületi ülés 15/2015.(II.4.) IKB határozat: A Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom intézmény státuszbővítése 1. Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére döntsön úgy, hogy megemeli a Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom létszámát, 1 fő teljes munkaidős takarítói létszámmal 2015. március 1-től. A 7 fő teljes munkaidős státusz 8 fő teljes munkaidős státuszra emelkedik. 2. Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére döntsön úgy, hogy kérje fel a polgármester útján a jegyzőt, hogy a 2015. évi költségvetési rendelet megfelelő mellékletében vezesse át.
Határidő: tájékoztatás: a soron következő képviselő-testületi ülés 16/2015.(II.25.) IKB határozat: Bizottsága úgy dönt, hogy az alábbi napirendi pontokat fogadja el: Napirendi pontok: 1. Tájékoztató a 2015. február 11-én megtartott programegyeztető fórumról előterjesztő: Birkés Ferenc 2. Tájékoztató a kulturális és idegenforgalmi költségek költségvetési előirányzatairól (költséghelyek, sorok) előterjesztő: Túri Krisztina 3. A képviselő testület 2015. évi munkatervéhez kiegészítő javaslatok előterjesztő: Koditek Pál 4. Tájékoztató Feigler Ferenc sírjával kapcsolatos felújítási, helyreállítási feladatokról előterjesztő: Városüzemeltetési iroda (Lugosi Szilveszter) 5. Tájékoztató a Moriani Consulting Kft. névhasználati kérelméről előterjesztő: Meszes Balázs (folyamatban az ügy) 6. Az Esztergomi Várszínház igazgatójának kérése, iroda helység bérlésére vonatkozóan előterjesztő Horányi László (folyamatban: Vagyoniroda) 7. A Szentgyörgymezői Olvasókör, Esztergom intézmény státuszbővítése Előterjesztő: Romanek Etelka Polgármester, IKB véleményezés 8. Csatlakozás a Mária Út Közhasznú Egyesülethez Előterjesztő: Romanek Etelka Polgármester, IKB véleményezés 9. Döntés kitüntetés adományozásáról Előterjesztő: Romanek Etelka Polgármester, IKB véleményezés (ZÁRT ÜLÉS) 10. Egyebek 17/2015.(II.25.) IKB határozat: Regisztrált helyi TDM szervezet megalakításának előfeltételeként meghatározott, turisztikai egyesületet létrehozó alapító tagságról döntés 1. Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés k) pontja és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló CLXXXIX. törvény 42. 5. pontja alapján döntsön úgy, hogy alapító tagként csatlakozik az Esztergom és Térsége Turisztikai Egyesülethez, egyetért céljaival, és elfogadja annak Alapszabály tervezetét. 2. Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy döntsön úgy, hogy Esztergom Város Polgármesterének akadályoztatása esetére az egyesületben Esztergom Város
Önkormányzatának teljes körű képviseletére a Polgármester egyedi meghatalmazása alapján kijelölt önkormányzati képviselőt bízza meg. 3. Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy hatalmazza fel a polgármestert az egyesület létrehozásához szükséges dokumentumok aláírására és a tagdíj megfizetésére. 4. Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy kérje fel a polgármester útján az aljegyzőt, hogy az alakuló ülésen meghatározott egyesületi tagdíjat a 2015. évi költségvetésbe tervezze be. 18/2015.(II.25.) IKB határozat: Hozzájárulás az Esztergom településnév és szóembléma használatához a Moriani Consulting Kommunikációs és Tanácsadó Kft. részére Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testülete Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hogy Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés i) pontja, valamint a cégnyilvántartásról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 4. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - a városi címer, zászló és szóembléma alkotásáról, használatának rendjéről szóló 63/2003. (XII. 22.) önkormányzati rendeletének 8. (2) bekezdésében a Kulturális és Sport Bizottság hatáskörét a Magyarország helyi önkormányzatairól 1 szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. (4) bekezdése szerint jelen esetben visszavonva ne járuljon hozzá ahhoz, hogy a Moriani Consulting Kommunikációs és Tanácsadó Kft. az Esztergom logót és az Esztergom nevet használja. 19/2015.(II.25.) IKB határozat: A Szentgyörgymezői Olvasókör, Esztergom intézmény státuszbővítése 1. Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek döntsön úgy, hogy megemeli a Szentgyörgymezői Olvasókör, Esztergom létszámát, 1 fő teljes munkaidős gazdaságiügyintéző létszámmal 2015. március 1-től. A 2 fő teljes munkaidős státusz 3 fő teljes munkaidős státuszra emelkedik. 2 Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek döntsön úgy, hogy kérje fel a polgármester útján a jegyzőt, hogy a 2015. évi költségvetési rendelet megfelelő mellékletében vezesse át. 20/2015.(II.25.) IKB határozat: Csatlakozás a Mária Út Közhasznú Egyesülethez
1. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testülete Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés k) pontja és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló CLXXXIX. törvény 42. 5. pontja alapján döntsön úgy, hogy csatlakozik a Mária Út Közhasznú Egyesülethez, egyetért céljaival, és elfogadja annak Alapszabályát. 2. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testülete Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy Esztergom Város Polgármesterének akadályoztatása esetére a Mária Út Egyesületben Esztergom Város Önkormányzatának teljes körű képviseletére a Polgármester egyedi meghatalmazása alapján kijelölt önkormányzati képviselőt bízza meg. 3. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testülete Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy hatalmazza fel a polgármestert a Mária Út Egyesülethez való csatlakozáshoz szükséges dokumentumok aláírására és a tagdíj megfizetésére. 4. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testülete Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy kérje fel a polgármester útján az aljegyzőt, hogy a Mária Út Közhasznú Egyesület tagdíját a 2015. évi költségvetésbe tervezze be. 21/2015.(II.25.) IKB határozat: A Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft-vel kapcsolatos döntések 1. Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft-vel (2500 Esztergom, Imaház u. 2/A., cg. 11-09-013060, képviseli: Maronka Csilla ügyvezető) 2007. december 19-én kötött közszolgáltatási szerződést szerződő felek közös megegyezésével 2015. február 27-i nappal helyezze hatályon kívül és a határozat mellékletét képező tartalommal, 2015. február 28. napjától határozatlan időre új közszolgáltatási szerződést kössön a Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kftvel. 2. A Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy hatalmazza fel a polgármestert a közszolgáltatási szerződés aláírására. 22/2015.(II.25.) IKB határozat: A Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft-vel kapcsolatos döntések 1. Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft. (2500 Esztergom, Imaház u. 2/A., cg. 11-09-013060, képviseli: Maronka Csilla ügyvezető) felügyelő bizottsági tagjának az alábbi személyeket válassza meg 2015. február 27. napjától.. szóló határozott időre díjazás nélkül:
Koditek Pál Ambrus Regina Horányi László 2. Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy hatalmazza fel a polgármestert a határozat végrehajtásával kapcsolatos cégjogi okiratok aláírására. 23/2015.(II.25.) IKB határozat: Javaslat kitüntetés adományozására Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a városi kitüntetések adományozásáról szóló 47/2005. (XI. 9.) esztergomi ör. rendelet 5. -a alapján 2015. évben Pro Urbe Esztergom kitüntetést adományozzon Nagyfalusi Tibor (posztumusz) részére. 24/2015.(II.25.) IKB határozat: Javaslat kitüntetés adományozására Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a városi kitüntetések adományozásáról szóló 47/2005. (XI. 9.) esztergomi ör. rendelet 5. -a alapján 2015. évben Pro Urbe Esztergom kitüntetést adományozzon Füvessi József részére. 25/2015.(II.25.) IKB határozat: Javaslat kitüntetés adományozására Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a városi kitüntetések adományozásáról szóló 47/2005. (XI. 9.) esztergomi ör. 1. -a alapján az összmagyarság szellemi-lelki egységének megteremtése, önismeretének mélyítése, öntudatának erősítése terén végzett - Esztergom polgárainak érdekeit is szolgáló - kimagasló írói és közéleti tevékenysége elismeréseként Esztergom Díszpolgára címet adományozzon Csoóri Sándor részére 2015. március 15-én.. 26/2015.(III.11.) IKB határozat:
Bizottsága úgy dönt, hogy az alábbi napirendi pontokat fogadja el: Napirendi pontok: 1. Támogatások elbírálásának véleményezése 2. Egyebek 27/2015.(III.18.) IKB határozat: Bizottsága úgy dönt, hogy az alábbi napirendi pontokat fogadja el: Napirendi pontok: 1. A Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom igazgatói álláshelyére kiírt pályázat elbírálása Előterjesztő: Romanek Etelka, polgármester, IKB véleményezés 2. Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom intézmény 2014-es beszámolója IKB döntés 3. Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom intézmény 2015-ös munkaterv IKB döntés 4. A Szentgyörgymezői Olvasókör, Esztergom intézmény státuszbővítése előterjesztő: Romanek Etelka, polgármester, IKB véleményezés 5. Esztergom Város Önkormányzatának közművelődési feladatairól szóló 6/2000. (IV.17.) KT. számú rendelet módosítása előterjesztő: Romanek Etelka, polgármester, IKB véleményezés 6. Féja Géza Közösségi Ház, Esztergom intézmény 2014-es beszámolója IKB döntés 7. Féja Géza Közösségi Ház, Esztergom intézmény 2015-ös munkaterv IKB döntés 8. Szentgyörgymezői Olvasókör, Esztergom intézmény 2014-es beszámoló IKB döntés 9. Szentgyörgymezői Olvasókör, Esztergom intézmény 2015-ös munkaterv IKB döntés 10. A Nemzeti Kulturális Alap pályázati felhívásán való részvétellel kapcsolatos döntés 11. Egyebek
12. Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft-vel kapcsolatos döntések (Zárt) Előterjesztő: Romanek Etelka, polgármester, IKB véleményezés 28/2015.(III.18.) IKB határozat: A Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom igazgatói álláshelyére kiírt pályázat elbírálása 1. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testülete Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a végrehajtásáról rendelkező 150/1992.(XI. 20.) Kormányrendelet 7. (6) bekezdése alapján a Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom intézmény igazgatói feladatainak ellátásával 2015. március 23-tól 2020. március 20-ig Kovátsné Várady Esztert bízza meg. 2. A Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testülete Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy kérje fel a Polgármestert, hogy a Jegyző útján készíttesse el az igazgatói megbízás munkaügyi okmányait. 29/2015.(III.18.) IKB határozat: A Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom intézmény 2014. évi beszámolójának jóváhagyása Bizottsága a Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 1. sz. melléklet 5.2. pontja alapján jóváhagyja a Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom intézmény 2014. évi beszámolóját., az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 30/2015.(III.18.) IKB határozat: A Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom intézmény 2015. évi munkatervének jóváhagyása Bizottsága a Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 1. sz. melléklet 5.2. pontja alapján jóváhagyja a Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom intézmény 2015. évi munkatervét., az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 31/2015.(III.18.) IKB határozat: A Szentgyörgymezői Olvasókör, Esztergom intézmény státuszbővítése
1. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testülete Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek döntsön úgy, hogy megemeli a Szentgyörgymezői Olvasókör, Esztergom létszámát, 1 fő teljes munkaidős adminisztrátor létszámmal 2015. április 1-től. A 2 fő teljes munkaidős státusz 3 fő teljes munkaidős státuszra emelkedik. 2. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testülete Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek döntsön úgy, hogy felkéri a polgármester útján a jegyzőt, hogy a 2015. évi költségvetési rendelet megfelelő mellékletében vezesse át. 32/2015.(III.18.) IKB határozat: Esztergom Város Önkormányzatának közművelődési feladatairól szóló 6/2000. (IV.17.) KT. számú rendelet módosításáról Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hogy alkossa meg Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének.../2015.(...) önkormányzati rendeletét a közművelődési feladatairól szóló 6/2010. (IV. 17.) KT. számú rendelet módosításáról. 33/2015.(III.18.) IKB határozat: A Féja Géza Közösségi Ház, Esztergom-Kertváros intézmény 2014. évi beszámolójának jóváhagyása Bizottsága a Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 1. sz. melléklet 5.2. pontja alapján jóváhagyja a Féja Géza Közösségi Ház, Esztergom-Kertváros intézmény 2014. évi beszámolóját., az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 34/2015.(III.18.) IKB határozat: A Féja Géza Közösségi Ház, Esztergom-Kertváros intézmény 2015. évi munkatervének jóváhagyása Bizottsága a Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 1. sz. melléklet 5.2. pontja alapján jóváhagyja a Féja Géza Közösségi Ház, Esztergom-Kertváros intézmény 2015. évi munkatervét., az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 35/2015.(III.18.) IKB határozat:
A Szentgyörgymezői Olvasókör, Esztergom intézmény 2014. évi beszámolójának jóváhagyása Bizottsága a Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 1. sz. melléklet 5.2. pontja alapján jóváhagyja a Szentgyörgymezői Olvasókör, Esztergom intézmény 2014. évi beszámolóját., az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 36/2015.(III.18.) IKB határozat: A Szentgyörgymezői Olvasókör, Esztergom intézmény 2015. évi munkatervének jóváhagyása Bizottsága a Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 1. sz. melléklet 5.2. pontja alapján jóváhagyja a Szentgyörgymezői Olvasókör, Esztergom intézmény 2015. évi munkatervét., az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 37/2015.(III.18.) IKB határozat: A Nemzeti Kulturális Alap pályázati felhívásán való részvétellel kapcsolatos döntés 1. Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére döntsön úgy, hogy indulni kíván a Nemzeti Kulturális Alap által kiírásra kerülő A Kulturális Fesztiválok Kollégiuma" nyílt pályázati felhívásán 8.000.000,- Ft pályázati támogatás elnyeréséért a "ESZTERGOMI HISTÓRIÁS NAPOK" című fesztivál megrendezéséhez. 2. Az 1. pontban szereplő rendezvény megrendezésére és a pályázat benyújtásához szükséges 1.600.000 Ft, azaz egymillió-hatszázezer forint önrész fedezete Esztergom Város Önkormányzat 2015. évi költségvetésről szóló 5/2015. (II.2.) ör. Rendelet 10-es melléklet k355-0008 pályázati önrész soron rendelkezésre áll. 3 Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére döntsön úgy, hogy hatalmazza fel a polgármestert a pályázati dokumentáció aláírására. 38/2015.(III.18.) IKB határozat: A Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft-vel kapcsolatos döntések 1. Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére döntsön úgy, hogy alapító jogkörében eljárva úgy dönt, hogy a Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft. (székhely: 2500 Esztergom, Imaház u. 2/A., cg. 11-09-013060, képviseli: Maronka Csilla ügyvezető) cégnevét A Művelődés Háza Esztergom Nonprofit Kft. cégnévre módosítja.
A Képviselő-testület az Alapító Okirat I. A társaság cégneve, székhelye, elektronikus kézbesítési címe, az alapító, a társaság tartama, a társaság jogállása, jellege fejezete 1. pontját fentieknek megfelelően módosítja. A Képviselő-testület az Alapító Okirat I. A társaság cégneve, székhelye, elektronikus kézbesítési címe, az alapító, a társaság tartama, a társaság jogállása, jellege fejezete 2. pontját az alábbiak szerint módosítja: 2. A társaság tagja (alapítója): Esztergom Város Önkormányzata székhely: 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. képviseli: Romanek Etelka polgármester statisztikai jelzőszáma: 15729600-8411-321-11 adószáma: 15729600-2-11 2. Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére döntsön úgy, hogy a Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft. - névváltozást követően: A Művelődés Háza Esztergom Nonprofit Kft. - (székhely: 2500 Esztergom, Imaház u. 2/A., cg. 11-09-013060, képviseli: Maronka Csilla ügyvezető) Alapító Okiratában szereplő tevékenységi köröket az alábbiak szerint módosítja: Az Alapító Okirat II. A társaság feladata, tevékenységei illetve közhasznú tevékenységei fejezet 1. pontjából az önálló művészi-színházi értékek létrehozása mellett befogadó színházként a helyi sajátosságokat figyelembe vevő produkciókat mutasson be, továbbá a művészeti főiskolák végzős, azaz pályakezdő művészei számára koncentrált bemutatkozási lehetőséget biztosítson, valamint gazdag folklór programmal járuljon hozzá a város idegenforgalmának fejlesztéséhez törlésre kerül; Az Alapító Okirat II. A társaság feladata, tevékenységei illetve közhasznú tevékenységei fejezet 2. pontjából az nyilvános könyvtári ellátás biztosítása; az előadó művészeti tevékenység feltételeinek megteremtése (2008. évi XCIX. törvény az előadó művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkozatási szabályairól 3. (1); valamint a nemzetiségi kitüntetés/ösztöndíj alapítása, helyi írott és elektronikus sajtó hagyományápolás és közművelődés, társadalmi felzárkózás, szociális, ifjúsági, kulturális igazgatás (2011. évi CLXXIX. törvény a nemzetiségek jogairól 23. (4) 8.) részek törlésre kerülnek; Az Alapító Okirat II. A társaság feladata, tevékenységei illetve közhasznú tevékenységei fejezet 3. pontjában főtevékenységként 90.02 Előadó-művészetet kiegészítő tevékenység kerül megnevezésre, és az alábbi tevékenységi körök törlésre kerülnek: A Társaság cél szerinti közhasznú tevékenységei TEÁOR 08 szerinti meghatározásban: 90.01 Előadó-művészet (főtevékenység) 72.20 Társadalomtudományi, humán kutatás, fejlesztés A Társaság üzletszerű gazdasági tevékenységei TEÁOR 08 szerinti meghatározásban: 18.14 Könyvkötés, kapcsolódó szolgáltatás 60.10 Rádió-műsorszolgáltatás 60.20 Televízióműsor összeállítása, szolgáltatása
61.90 Egyéb távközlés 77.33 Irodagép kölcsönzése (beleértve: számítógép) 82.92 Csomagolás Az Alapító Okirat XIII. Nyilvánosság, a társaság közhasznú szolgáltatásai igénybevételének módja fejezet 4. és 8. pontja az alábbiak szerint módosul: 4. A társaság, mint közhasznú szervezet beszámolói közlésének nyilvánosságára az önkormányzat honlapján történő közzététel rendelkezései irányadók. A társaság tevékenységének, gazdálkodásának legfontosabb adatait az önkormányzat honlapján történő megjelentetéssel nyilvánosságra hozza. 8. A társaság, mint közhasznú szervezet szolgáltatásai igénybevételének módja: -egyéni vagy csoportos kérelem -pályázat Pályázat: pályázat kiírásáról, annak feltételeiről az ügyvezető határoz. A pályázati felhívást (pályázat feltételeit) legalább egy helyi hirdetési felületen közzé kell tenni. A pályázati felhívás eredménytelensége esetén az ügyvezető új feltételek szerinti pályázatot írhat ki. A pályázatok elbírálásáról az ügyvezető dönt, döntéséhez szükség szerint szakértőt vehet igénybe. Az Alapító Okirat XIV. A művészeti igazgató fejezete törlésre kerül. 3. Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére döntsön úgy, hogy a Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft. - névváltozást követően: A Művelődés Háza Esztergom Nonprofit Kft. - (székhely: 2500 Esztergom, Imaház u. 2/A., cg. 11-09-013060, képviseli: Maronka Csilla ügyvezető) könyvvizsgálói feladatainak ellátásával, évi bruttó 200.000 Ft megbízási díjért Esztergomi Zsuzsannát bízza meg 2015. június 1. napjától 2019. május 31. napjáig szóló határozott időre azzal, hogy a megbízási díj minden év május 31-ig felülvizsgálatra kerül és a felek kölcsönös megállapodása alapján változhat. A Képviselő-testület úgy dönt, hogy az Alapító Okirat XI. fejezetét a fentieknek megfelelően módosítja. 4. Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére döntsön úgy, hogy a Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft. - névváltozást követően: A Művelődés Háza Esztergom Nonprofit Kft. - (székhely: 2500 Esztergom, Imaház u. 2/A., cg. 11-09-013060, képviseli: Maronka Csilla ügyvezető) felügyelő bizottsági tagjának az alábbi személyeket választja meg 2019. május 31-ig szóló határozott időre díjazás nélkül: Tóth Tamás Béla Ambrus Regina Koditek Pál A Képviselő-testület úgy dönt, hogy az Alapító Okirat X. fejezetét a fentieknek megfelelően módosítja. 5. Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére döntsön úgy, hogy a határozat mellékletét képező tartalommal elfogadja a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratát.
6. Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére döntsön úgy, hogy hatalmazza fel a polgármestert a határozat végrehajtásával kapcsolatos cégjogi okiratok aláírására, Cégbírósághoz történő benyújtására. 39/2015.(III.18.) IKB határozat: A Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft-vel kapcsolatos döntések 1. Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hogy a Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft-vel - névváltozást követően: A Művelődés Háza Esztergom Nonprofit Kft-vel - (székhely: 2500 Esztergom, Imaház u. 2/A., cg. 11-09-013060, képviseli: Maronka Csilla ügyvezető) 2007. december 19-én kötött közszolgáltatási szerződést szerződő felek közös megegyezésével 2015. március 20-i nappal hatályon kívül helyezi és a határozat mellékletét képező tartalommal, 2015. március 21. napjától határozatlan időre új közszolgáltatási szerződést köt a Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft-vel - névváltozást követően: A Művelődés Háza Esztergom Nonprofit Kft-vel. 2. A Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hogy hatalmazza fel a polgármestert a közszolgáltatási szerződés aláírására. 40/2015.(III.30.) IKB határozat: Bizottsága úgy dönt, hogy az alábbi napirendi pontokat fogadja el: Napirendi pontok: 1. Közterületek elnevezése előterjesztő: Romanek Etelka, polgármester, IKB véleményezés 2. Támogatások elbírálása előterjesztő: Meszes Balázs IKB elnök, IKB döntés 3. A Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosítása előterjesztő: Romanek Etelka, polgármester, IKB véleményezés 4. Egyebek 41/2015.(III.30.) IKB határozat: Közterületek elnevezése
Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a Károlyi Mihály utca (18848. hrsz.) nevét Dr. Etter Jenő utcára változtassa át. Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a Ságvári telep (17796/2. hrsz.) nevét SZIM telepre változtassa át. 3. Továbbá javasolja, hogy Esztergom Város közigazgatási területén már névvel rendelkező közterületek elnevezését az alábbiak szerint módosítsa a Képviselő-testület: A közterület leírása Módosított elnevezés 1. Bajor Ágoston utca Bajor Ágost utca 2. Kőrössy László utca Kőrösy László utca 3. Mathyász János utca Mathiász János utca 4. Mindszenty hercegpr. tér Mindszenty hercegprímás tér 5. Nagy Duna sétány Nagy-Duna sétány 6. Poór Antal tér Pór Antal tér 7. Schleiffer Mátyás utca Schleifer Mátyás utca 8. Örtorony utca Őrtorony utca 9. Szent János-Kúti út Szent János-kúti út, a nyilvántartáson történő átvezetés: a döntést követő 15 napon belül 42/2015.(III.30.) IKB határozat: Támogatások elbírálása Bizottsága úgy dönt, hogy az Esztergomi Várszínház részére a Várszínházi előadások lebonyolítására 9.500.000 Ft támogatást nyújt, valamint a Bazilika előtti ünnepnapok megszervezésére 10.500.000 Ft támogatást nyújt. A Bizottság felhatalmazza a polgármestert a támogatási szerződés aláírására. Felelős: Polgármester Határidő: 2015. április 15. 43/2015.(III.30.) IKB határozat: Támogatások elbírálása Bizottsága úgy dönt, hogy az Esztergomi Művészek Céhe részére a 25 éves jubileumi kiállításhoz 1.500.000 Ft támogatást nyújt. A Bizottság felhatalmazza a polgármestert a támogatási szerződés aláírására. Felelős: Polgármester Határidő: 2015. április 15.
44/2015.(III.30.) IKB határozat: Támogatások elbírálása Bizottsága úgy dönt, hogy az Esztergomi Szimfonikus Zenekar részére a 2015. április 25-ei Mozart: Davide Penitete c. előadás lebonyolítására 300.000 Ft támogatást nyújt. A Bizottság felhatalmazza a polgármestert a támogatási szerződés aláírására. Felelős: Polgármester Határidő: 2015. április 15. 45/2015.(III.30.) IKB határozat: Támogatások elbírálása Bizottsága úgy dönt, hogy az ENÉKE Esztergom és Környéke Nyugdíjasok Érdekvédelmi Kulturális Egyesület részére a működési és fennmaradási költségekre 400.000 Ft támogatást nyújt. A Bizottság felhatalmazza a polgármestert a támogatási szerződés aláírására. Felelős: Polgármester Határidő: 2015. április 15. 46/2015.(III.30.) IKB határozat: Támogatások elbírálása Bizottsága úgy dönt, hogy a Rugby Club Hotel részére a Városi rendezvénysorozat áprilistól szeptemberig időszak lebonyolítására 7.000.000 Ft támogatást nyújt. A Bizottság felhatalmazza a polgármestert a támogatási szerződés aláírására. Felelős: Polgármester Határidő: 2015. április 15. 47/2015.(III.30.) IKB határozat: Támogatások elbírálása Bizottsága úgy dönt, hogy az Esztergom Barátainak Egyesülete részére a Szamárhegyi csata 70 éves emlékére 50.000 Ft támogatást nyújt. A Bizottság felhatalmazza a polgármestert a támogatási szerződés aláírására. Felelős: Polgármester Határidő: 2015. április 15. 48/2015.(III.30.) IKB határozat: Támogatások elbírálása
Bizottsága úgy dönt, hogy a Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeumok Duna Múzeum részére a Zsembery gyűjtemény kiállításra 25.000 Ft támogatást nyújt. A Bizottság felhatalmazza a polgármestert a támogatási szerződés aláírására. Felelős: Polgármester Határidő: 2015. április 15. 49/2015.(III.30.) IKB határozat: Támogatások elbírálása Bizottsága úgy dönt, hogy a Horror Színház Kft. működési költség, színház üzemeltetése, színház bejáratása célokat nem támogatja. 50/2015.(III.30.) IKB határozat: Támogatások elbírálása Bizottsága úgy dönt, hogy az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat részére A fizika mindenkié c. országos rendezvény megvalósítására 30.000 Ft támogatást nyújt. A Bizottság felhatalmazza a polgármestert a támogatási szerződés aláírására. Felelős: Polgármester Határidő: 2015. április 15. 51/2015.(III.30.) IKB határozat: Támogatások elbírálása Bizottsága úgy dönt, hogy az Esztergom Szentgyörgymező Kertbarátköri Egyesület részére az Ökumenikus búzaszentelő ünnepségre; Arató ünnepségre; Új-kenyér szentelő ünnepségre és a Szüreti ünnepségre 200.000 Ft támogatást nyújt. A Bizottság felhatalmazza a polgármestert a támogatási szerződés aláírására. Felelős: Polgármester Határidő: 2015. április 15. 52/2015.(III.30.) IKB határozat: Támogatások elbírálása Bizottsága úgy dönt, hogy a MNM Esztergomi Vármúzeuma részére az ESZTÖR-napok lebonyolítására 1.000.000 Ft támogatást nyújt. A Bizottság felhatalmazza a polgármestert a támogatási szerződés aláírására. Felelős: Polgármester
Határidő: 2015. április 15. 53/2015.(III.30.) IKB határozat: Támogatások elbírálása Bizottsága úgy dönt, hogy a Moriani Consulting Kommunikációs és Tanácsadó Kft. részére a Commedium Corso utcaszínház és Kortárs Művészeti Fesztivál, Ízek-Korok-Hangulatok Kulturális és Gasztronómiai Fesztivál, Borhíd Fesztivál és Borünnep rendezvényeket nem támogatja. 54/2015.(III.30.) IKB határozat: A Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosítása 1. Bizottsága javasolja a képviselő-testület részére, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 87-88. -aiban foglaltak alapján a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás társulási megállapodását a határozat mellékletét képező tartalommal - módosítja, azt egységes szerkezetbe foglalva fogadja el. 2. Bizottsága javasolja a képviselő-testület részére, hogy ezzel egyidejűleg vonja vissza A Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosítása tárgyú 72/2015.(II.5.) esztergomi öh. határozatát. 55/2015.(IV.22.) IKB határozat: Bizottsága úgy dönt, hogy az alábbi napirendi pontokat fogadja el: Napirendi pontok: 1. A Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom intézmény helyismereti könyvtáros státuszbővítése előterjesztő: Romanek Etelka, polgármester, IKB véleményezés 2. A Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom intézmény Alapító Okiratainak módosítása előterjesztő: Romanek Etelka, polgármester, IKB véleményezés 3. Csatlakozás a Hungarikum Szövetséghez előterjesztő: Romanek Etelka, polgármester, IKB véleményezés 4. Testvérvárosi kapcsolat felvételére irányuló szándéknyilatkozat elfogadása előterjesztő: Romanek Etelka, polgármester, IKB véleményezés 5. Esztergom Város Önkormányzatának, az Esztergomi Várszínház és a Magyar Nemzeti Műzeum Esztergomi Vármúzeumának közös rendezvénye 2015. aug. 17-2015. aug. 20. előterjesztő: Romanek Etelka, polgármester, IKB véleményezés
6. Leporelló újranyomása előterjesztő: Koditek Pál (bizottsági tag), IKB döntés 7. Szlovák lap (tájékoztatás) előterjesztő: Meszes Balázs elnök 8. Az Esztergom név használatáról szóló rendelet megalkotása Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester 9. Támogatási kérelmek elbírálása előterjesztő: Meszes Balázs elnök Egyebek 56/2015.(IV.22.) IKB határozat: Támogatások odaítéléséről szóló határozatok módosítása Esztergom Város Önkormányzatának Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága úgy dönt, hogy a 44/2015.(III.30.) IKB határozatát úgy módosítja, hogy az Esztergomi Szimfonikus Zenekar helyett támogatottként az Esztergomi Szimfónikusok Alapítványát jelöli meg. 57/2015.(IV.22.) IKB határozat: Támogatások odaítéléséről szóló határozatok módosítása Esztergom Város Önkormányzatának Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága úgy dönt, hogy a 46/2015.(III.30.) IKB határozatát úgy módosítja, hogy a Rugby Club Hotel helyett támogatottként az Esztergomi Rögbi Sport Idegenforgalmi Vendéglátó és Szolgáltató Kft.-ét jelöli meg. 58/2015.(IV.22.) IKB határozat: Támogatások odaítéléséről szóló határozatok módosítása Esztergom Város Önkormányzatának Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága úgy dönt, hogy a 48/2015.(III.30.) IKB határozatát úgy módosítja, hogy a) a Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeumok Duna Múzeum helyett támogatottként a Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeumot jelöli meg; b) támogatási célként a Zsembery gyűjtemény helyett a Rauscher kiállítás kerül, c) 25.000 Ft támogatás helyett 50.000 Ft támogatást nyújt. 59/2015.(IV.22.) IKB határozat: Támogatások odaítéléséről szóló határozatok módosítása
Esztergom Város Önkormányzatának Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága úgy dönt, hogy a 42/2015.(III.30.) IKB határozatát úgy módosítja, hogy az Esztergomi Várszínház helyett támogatottként a SUPREMA THEATRON Játékszíni Korlátolt Felelősségű Társaságot jelöli meg. 60/2015.(IV.22.) IKB határozat: A Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom intézmény helyismereti könyvtáros státuszbővítése 1. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testülete Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére döntsön úgy, hogy megemeli a Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom létszámát, 1 fő teljes munkaidős helyismereti könyvtáros létszámmal 2015. május 1-jétől. 2. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testülete Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek hogy kérje fel a polgármester útján a jegyzőt, hogy a 2015. évi költségvetési rendelet megfelelő mellékletében vezesse át. Határidő: tájékoztatásra: soron következő képviselő-testületi ülés 61/2015.(IV.22.) IKB határozat: A Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom intézmény Alapító Okiratainak módosítása Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hogy az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (5) bekezdésben foglalt felhatalmazás alapján, tekintettel az Áht. 8. -ának (1) bekezdése b) pontjára, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet 5. (1)-(2) bekezdésében foglalt tartalmi követelményeknek megfelelően tartalommal módosítsa a Helischer József Városi Könyvtár Alapító Okiratát. Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hogy az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (5) bekezdésben foglalt felhatalmazás alapján tekintettel az Áht. 8. -ának (1) bekezdése b) pontjára, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet 5 (1)-(2) bekezdésében foglalt tartalmi követelményeknek megfelelően hagyja jóvá a módosított a Helischer József Városi Könyvtár Alapító Okiratát és azt a határozat mellékletét képező tartalommal egységes szerkezetbe foglalva adja ki. Határidő: tájékoztatásra: soron következő képviselő-testületi ülés 62/2015.(IV.22.) IKB határozat:
Csatlakozás a Hungarikum Szövetséghez 1. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testülete Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés k) pontja és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló CLXXXIX. törvény 42. 5. pontja alapján döntsön úgy, hogy csatlakozik a Hungarikum Szövetséghez, egyetért célkitűzéseivel, és elfogadja annak Alapszabályát. 2. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testülete Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy hatalmazza fel a polgármestert a Hungarikum Szövetséghez való csatlakozáshoz szükséges dokumentumok aláírására, valamint a regisztrációs díj és a tagdíj megfizetésére. 3. A Hungarikum Szövetség 2015. évi tagdíjának forrása az 5/2015.(III. 02.) önkormányzati rendelet 10. melléklet K355-0001 Tagdíjak - sora. Határidő: tájékoztatásra: soron következő képviselő-testületi ülés 63/2015.(IV.22.) IKB határozat: Testvérvárosi kapcsolat felvételére irányuló szándéknyilatkozat elfogadására 1. Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy hatalmazza fel a Polgármestert, hogy Portugália Fatime városa és Magyarország Esztergom városa közötti gazdasági, turisztikai és kulturális kapcsolatok kölcsönös fejlesztése céljából aláírja a határozat mellékletét képező szándéknyilatkozatot a testvérvárosi kapcsolat felvételére annak érdekében, hogy a későbbiekben hivatalosan is megköthesse a testvérvárosi megállapodást. 2. Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy hatalmazza fel a Polgármestert a testvérvárosi kapcsolat létrehozására irányuló tárgyalások lefolytatására. Határidő: tájékoztatásra: soron következő képviselő-testületi ülés 64/2015.(IV.22.) IKB határozat: Leporelló újranyomása Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság elvi egyetértését adja, hogy a Leporelló 10.000 magyar, 5.000 német, 5.000 angol, 5.000 francia valamint 5.000 szlovák nyelvű utánnyomására a nyelvi változatok szövegének lektorálásával együtt. Az előzetes árajánlat pontosítására felkéri a bizottság az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatalt. 65/2015.(IV.22.) IKB határozat: Az "Esztergom" név használatáról szóló rendelet megalkotása
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testülete Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága nem javasolja a Képviselő-testületnek, hogy alkossa meg Esztergom Város Önkormányzatának /2015.( ) önkormányzati rendeletét az "Esztergom" név használatáról. 66/2015.(IV.22.) IKB határozat: Támogatási szerződések 1. Bizottsága úgy dönt, hogy a Moriani Consulting Kommunikációs és Tanácsadó Kft. részére a Comedium Corso Utcaszínház rendezvényre 1.800.000,- Ft és Kortárs Művészeti Fesztivál; Ízek-Korok-Hangulatok Kulturális és Gasztronómiai Fesztiválra 800.000,- Ft és a Borhíd Fesztivál és Borünnep lebonyolítására 500.000 Ft támogatást nyújt. 2. 3. A kötelezettségvállalás az 5/2015.(III.5.) évi költségvetés 10 számú melléklet Kulturális feladatok során, K 511-03 oszlopon/rovaton kiadás/bevétel terhére/javára történik. Határidő: 2015. május 22. 67/2015.(IV.22.) IKB határozat: Támogatási szerződések 1. Bizottsága úgy dönt, hogy a Szent István Alma Mater Alapítvány részére a Fáklyás ballagás lebonyolítására 50.000 Ft támogatást nyújt. 2. 3. A kötelezettségvállalás az 5/2015.(III.5.) évi költségvetés 10 számú melléklet Kulturális feladatok során, K 511-03 oszlopon/rovaton kiadás/bevétel terhére/javára történik. Határidő: 2015. május 22. 68/2015.(IV.22.) IKB határozat: Támogatási szerződések 1. Bizottsága úgy dönt, hogy a Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung Német Nemzetiségi Önkormányzat részére a Gizella-nap lebonyolítására 65.000 Ft támogatást nyújt.
2. 3. A kötelezettségvállalás az 5/2015.(III.5.) évi költségvetés 10 számú melléklet Kulturális feladatok során, K 511-03 oszlopon/rovaton kiadás/bevétel terhére/javára történik. Határidő: 2015. május 22. 69/2015.(IV.22.) IKB határozat: Támogatási szerződések 1. Bizottsága úgy dönt, hogy a Féja Géza Közösségi Ház részére a Kalifa-tanya 2015. lebonyolítására 650.000- Ft támogatást nyújt és a XII. Ister Granum Eurorégiós Vers- és mesemondóverseny lebonyolítására 160.000,- Ft támogatást nyújt. 2. 3. A kötelezettségvállalás az 5/2015.(III.5.) évi költségvetés 10 számú melléklet Kulturális feladatok során, K 511-03 oszlopon/rovaton kiadás/bevétel terhére/javára történik. Határidő: 2015. május 22 70/2015.(IV.22.) IKB határozat: Támogatási szerződések 1. Bizottsága úgy dönt, hogy a Haladó Esztergomért Egyesület részére az I. Kertvárosi Paprika és Lecsó Fesztivál lebonyolítására 1.500.000 Ft támogatást nyújt; Az egyesület alapításának 10. évfordulójának lebonyolítására 60.000 Ft támogatást nyújt; Az esztergomi énekkar és egy amerikai kórus Bazilikában történő fellépés lebonyolítására 100.000,- Ft támogatást nyújt és a gyermeknap lebonyolítására 100.000,- Ft támogatást nyújt. 2. 3. A kötelezettségvállalás az 5/2015.(III.5.) évi költségvetés 10 számú melléklet Kulturális feladatok során, K 511-03 oszlopon/rovaton kiadás/bevétel terhére/javára történik. Határidő: 2015. május 22. 71/2015.(IV.22.) IKB határozat: Támogatási szerződések Bizottsága úgy dönt, hogy a Kisebbségekért Pro Minoritate Alapítvány részére a XXVI.
Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor az erdélyi Tusnádfürdőn lebonyolítására 0,- Ft támogatást nyújt. 72/2015.(IV.22.) IKB határozat: Támogatási szerződések 1. Bizottsága úgy dönt, hogy özv. Végvári I. Jánosné részére a Végvári emlékkiállítás lebonyolítására 100.000,- Ft támogatást nyújt. 2. 3. A kötelezettségvállalás az 5/2015.(III.5.) évi költségvetés 10 számú melléklet Kulturális feladatok során, K 511-03 oszlopon/rovaton kiadás/bevétel terhére/javára történik. Határidő: 2015. május 22. 73/2015.(IV.22.) IKB határozat: Támogatási szerződések Bizottsága úgy dönt, hogy a Pannoniay FilmStudio Hungary részére az Az Újjáéledő Esztergom című 70 perces dokumentumfilm elkészítéséhez 0 Ft támogatást nyújt. 74/2015.(IV.22.) IKB határozat: Támogatási szerződések Bizottsága úgy dönt, hogy a Boldog Ceferino Alapítvány részére a közfoglalkoztatottak alkalmazásához szükséges önrészköltségekre 342.000,- Ft támogatást nyújt. A Bizottság felhatalmazza a polgármestert a támogatási szerződés aláírására. A kötelezettségvállalás az 5/2015.(III.5.) évi költségvetés 10 számú melléklet Kulturális feladatok során, K 511-03 oszlopon/rovaton kiadás/bevétel terhére/javára történik. Határidő: 2015. április 22. 75/2015.(IV.22.) IKB határozat: Támogatási szerződések Bizottsága úgy dönt, hogy a Szentgyörgymezői Olvasókör részére a költészet napi rendezvény
lebonyolítására 30.000,- Ft támogatást nyújt és a VÁRALJA Néptáncegyüttes támogatására 400.000,- Ft támogatást nyújt. A Bizottság felhatalmazza a polgármestert a támogatási szerződés aláírására. A kötelezettségvállalás az 5/2015.(III.5.) évi költségvetés 10 számú melléklet Kulturális feladatok során, K 511-03 oszlopon/rovaton kiadás/bevétel terhére/javára történik. Határidő: 2015. április 22. 76/2015.(IV.30.) IKB határozat: Bizottsága úgy dönt, hogy az alábbi napirendi pontokat fogadja el: Napirendi pontok: 1. Csatlakozási szándéknyilatkozat a III. Sobieski János Emlékút gazdasági marketing elnevezésű projekthez előterjesztő: Romanek Etelka, polgármester, IKB véleményezés 2. Döntés a Dunakanyar Rendezvényiroda részére hozzájárulás az Esztergom szóembléma használatához előterjesztő: Meszes Balázs, IKB döntés 3. Támogatási kérelmek elbírálása előterjesztő: Meszes Balázs, IKB döntés 4. Várszínház Kft. 2014. évi szakmai beszámoló jóváhagyása előterjesztő: Romanek Etelka, polgármester, IKB véleményezés Egyebek 77/2015.(IV.30.) IKB határozat: Csatlakozási szándéknyilatkozat kinyilvánítása a III. Sobieski János Emlékút gazdasági marketing elnevezésű projekthez 1. Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés k) pontja és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló CLXXXIX. törvény 42. 6. pontja alapján döntsön úgy, hogy kinyilvánítja csatlakozási szándékát a III. Sobieski János Emlékút gazdasági marketing elnevezésű projekthez. 2. Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy hatalmazza fel a polgármestert a III. Sobieski János Emlékút gazdasági marketing elnevezésű projekttel kapcsolatos szándéknyilatkozat aláírására, a határozat mellékletét képző tartalommal. 78/2015.(IV.30.) IKB határozat: