JEGYZŐKÖNYV Kibővített Évzáró Országos Elnökségi Ülés 2017. február 06. Napirend: 1. Elnöki köszöntő 2. 2016 évi tevékenységekről, és a 2017 évi elképzelésekről szóló beszámoló dr. Tóth János úr előadásában 3. Kitüntetések átadása 4. Zárszó Dr. Tóth János a KTE főtitkára köszönti az elnökség tagjait, a meghívottakat és a kitüntetetteket. Elnökségi tagok száma: Jelen van: 66 fő 34 fő Ez 51,51 %-os részvétel, így az elnökségi ülés határozatképes. Dr. Tóth János felkéri Rákóczi Barbarát jegyzőkönyvvezetőnek. Dr. Tóth János átadja a szót Holnapy Lászlónak, aki röviden kimenti Dr. Fónagy János elnök urat, aki parlamenti kötelezettségei miatt nem tud részt venni az ülésen. Dr. Tóth János a javaslatot tesz a kibővített elnökségi ülés napirendjének módosításara, tekintettel arra, hogy Dr. Fónagy János elnök úr nem tudja elnöki köszöntőjét megtartani. Az elnökség egyhangúlag jóváhagyja a napirend változtatásra tett javaslatot. 2. napirendi pont, 2016 évi tevékenységekről, és a 2017 évi elképzelésekről szóló beszámoló dr. Tóth János úr előadásában Dr. Tóth János elmondja, hogy a 2016-os év hasonlóan sikeres év volt, mint ahogy a 2015-ös. A pénzügyi részletekről pontos, és végleges adatokat még nem lehet mondani, de biztosan elmondható, hogy eredményes évet zárt az Egyesület. A 2016-os év során lezajlott 16 nagyrendezvény keretében 332 előadót és közel 2100 résztvevőt sikerült megmozgatni. A szakma összetartó ereje érezhető a nagyrendezvényeken és azokon túl, a tagozati és területi események hangulatában. A tájékoztatás is gördülékenyebben zajlik, főként a honlapon keresztül. A főtitkár úr célkitűzése a széleskörű szakmai beszélgetések megteremtése lenne, akár a megyehatárokat átívelően. A Közlekedés Kultúra Napjának megszervezése az Nemzeti Közlekedési Hatósággal és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal együttműködésben 2016. után, 2017-ben ismét a Közlekedéstudományi Egyesület feladatai közé tartozik. 2015-ben 15 szervezet csatlakozott ország szerte a kezdeményezéshez, 2016-ban tovább nőtt e szervezetek száma, és sikerült a közlekedésben résztvevőkhöz is eljuttatni a Közlekedési Kultúra Napjának figyelemfelhívását. Az E-mobilitás konferencia 2016-os sikere ösztönözte a szervezőket, hogy 2017-ben is vállalják magukra a szervezés feladatait. Dr. Tóth János beszámol az Építőipari Nívódíj pályázat javaslattételi lehetőségéről, melynek részletei a KTE honlapján érhetőek el.
Kitér az együttműködési megállapodásokra, melyek ápolása nagyon fontos, amellett, hogy újakat is kell keresni. A közös együttműködés példájaként megemlíti a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-t, az Evopro-t és a Hungarocontrol Zrt.-t. Röviden beszámol a KTE megbízásos munkákról. A 2010-es évektől kezdődően csökkenő tendenciát mutattak a megkeresések, de az elmúlt két évben újra több szerződéskötés is történt az Egyesülettel. Nemzetközi pályázatokon is igyekszik érvényesülni a KTE, bízva a sikeres részvételben. A 2017-es év egyik nagyszabású eseménye a hazánkban rendezett nemzetközi EPTS konferencia lesz júniusban. 2016-ban a KTE képviseltette magát Bécsben, idén pedig már folynak az előkészületek a konferencia megszervezésére, hamarosan a honlapon keresztül is elérhetők lesznek az információk. A 2016-os év egyik sikere, hogy ötévnyi szünet után, sikerült újraindítani a Városi Közlekedés című lapot, mely az Egyesület gondozásában, a BKK hathatós támogatásával jelenik meg. A bevezető szám megjelenésére szeptemberben került sor, a Városi Közlekedés c. konferencia résztvevői elsők közt kapták kézhez a lapot. A második szám decemberben jelent meg, a harmadik szám márciusban érkezik, közlekedési modellezési témákkal. Dr. Tóth János az Egyesület közhasznú tevékenységéről és terveiről néhány szóban számolt be. A Közlekedéstudományi Intézettel való együttműködésben valósult meg a 2016-os iskolakezdés kapcsán, egy közlekedésbiztonságra irányuló figyelemfelkeltő plakátkampány. Továbbá az Egyesület kezdeményezi, hogy szerepet vállaljon a közlekedésnevelésben. 2017-ben is sor kerül a Közlekedési Kultúra Napjának nagyszabású megrendezésére, melynek keretében az Egyesület célul tűzte ki, hogy nemzetközi szinten is elterjedjen a hagyomány. Ennek első lépéseként, az osztrák Egyesülettel egyeztet a KTE. Röviden megemlíti az adminisztrációs változásokat, a tagnyilvántartó és a honlap fejlesztés kapcsán. Továbbá beszámol róla, hogy a megnövekedett feladatok indokolttá tették a Titkárság létszámbővítését, így 2016 nyarától Rákóczi Barbara személyében egyel nőtt a Titkársági dolgozók száma. A 2017-es év első konferenciája, hagyományosan, A magyar közlekedés helyzete az EU-ban címmel, új helyszínen kerül megrendezésre, részletek már elérhetőek a holnapon. Dr. Tóth János felkéri az Elnökséget és a meghívottakat, hogy egyperces néma felállással emlékezzenek meg a 2016-ban elhunyt tagokról. Bajók János Boglári József Dr. Bokor Zoltán Előhegyi István Kapronczai János Dr. Kopár István Kubinszky Mihály Vasúti Tagozat Baranya Megyei Területi Szervezet Általános Közlekedési Tagozat Sopron Városi Szervezet Vas Megyei Területi Szervezet Hajózási Tagozat Soproni Városi Szervezet
Lánczos Péter Lőkös László Mihalecz Károly Palatinszky János Paróczi János Simon Miklós Újhelyi Jenő Vasúti Tagozat Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezet Vasúti Tagozat Vasúti Tagozat Városi Közlekedési Tagozat Közlekedésépítési Tagozat Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezet 3. napirendi pont: a kitüntetések átadása. Magda Attila olvassa fel. Jáky József díj (pénzjutalom nettó 25.000.-Ft) A KTE elnöksége kimagasló tudományos munkájáért Jáky József díjat adományoz Feltétel: 15 éves tagság, arany jelvény, magas szintű tudományos munka 1. Nagy István Csongrád megyei Területi Szervezet 2. Dr. Székely Csaba Sopron Városi Szervezet 3. Tóth Tibor Közlekedésbiztonsági Tagozat Széchenyi István emlékplakett (pénzjutalom nettó 25.000.-Ft) Az Egyesületben végzett magas szintű szervező tevékenység elismeréseként az elnökség Széchenyi István emlékplakett kitüntetésben részesíti Feltétel: 10 éves tagság, arany jelvény, magas szintű szervező tevékenység 1. Göbölös András Békés megyei Területi Szervezet
2. Hadúrné Molnár Edit Tolna megyei Területi Szervezet 3. Dr. Heinczinger Mária KTE Vezetőség 4. Horváth May Richárd Fejér megyei Területi Szervezet 5. Katona János Csongrád megyei Területi Szervezet 6. Németh Tamás János Komárom-Esztergom megyei Területi Szerv. 7. Paróczi János posztumusz Városi Közlekedési Tagozat Kerkápoly Endre díj (pénzjutalom nettó 25.000.-Ft) Az Egyesület elnöksége a több évtizedes tudományos és szervező munka elismeréseként Kerkápoly Endre díjat adományoz Feltétel: 15 éves folyamatos tagság, arany jelvény, életmű díjként adható több évtizedes tudományos és szervező munka elismeréseként 1. Kecskés Zoltánné Nógrád megyei Területi Szervezet 2. Sülle Ferenc Baranya megyei Területi Szervezet 3. Vörös József Közlekedésépítési Tagozat Czére Béla díj Közlekedéstörténeti Pályázat I. kategória Horváth Csaba Sándor A vasút funkciói és hatásai Magyarországon 1920-ig c. pályamű Czére Béla díj, nettó 25.000.-Ft pénzjutalom, 5 évre szóló Közlekedéstudományi Szemle előfizetés és a szerző Czére Éva által dedikált Czére Béla életrajzi könyv)
I. kategória Varga Gábor A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút üzemtörténeti gyűjteménye, a gyűjtemény történeti és módszertani áttekintés c. pályázata 5 évre szóló Közlekedéstudományi Szemle előfizetés és a szerző Czére Éva által dedikált Czére Béla életrajzi könyv) II. kategória Helena Bunijevac- Busch Károly Sínpárok a közös múltból c. könyve Czére Béla díj, nettó 25.000.-Ft pénzjutalom, 5 évre szóló Közlekedéstudományi Szemle előfizetés és a szerző Czére Éva által dedikált Czére Béla életrajzi könyvek) KTE-ért emlékplakett (oklevél) Az Egyesület elnöksége a közlekedéstudományt segítő tevékenységéért KTE-ért emlékplakett kitüntetésben részesíti Feltétel: Egyesületi életet, tevékenységet kiemelkedően segítő természetes és jogi személy (természetes személy esetén ne legyen KTE tag) 1. 2. 3. 4. Ekho Tours Utazási Iroda Palviscsák Trans Kft. Swietelsky Magyarország Kft. Észak-kelet Magyarországi Területi Főmérnöksége Szöllösi Roland Tolna megyei Területi Szervezet Borsod-Abaúj-Zemplén m-i Ter. Szerv. Borsod-Abaúj-Zemplén m-i Ter. Szerv. Hajdú-Bihar megyei Területi Szervezet GÁRDAI GÁBOR emléklap (könyvutalvány 10.000.-Ft) A Közlekedéstudományi Egyesület a Senior Bizottság javaslata alapján, idős egyesületi tagok kiváló munkájáért Gárdai Gábor emléklapot adományoz Feltétel: 20 éves folyamatos tagság, betöltött 65 éves életkor
1. Harmatos János Vasúti Tagozat 2. Papp Gábor Borsod-Abaúj-Zemplén m-i Ter. Szervezet 3. Schiszler László Somogy megyei Területi Szervezet 4. Sepsi Pál Gépjárműközlekedési Tagozat 5. Dr. Zahumenszky József Fuvaroztatók és Szállítmányozók Tagozat Ifjúsági díj (könyvutalvány 10.000.-Ft) Az Egyesület elnöksége kiemelkedő társadalmi tudományos és szervező tevékenységéért Ifjúsági díjban részesíti Feltétel: 3 éves tagság, 35. életévét még nem töltötte be, kiemelkedő társadalmi tudományos és szervező tevékenység 1. 2. 3. Gaál Bertalan Horváth László Kucsara Péter Győr-Moson-Sopron m-i Ter. Szervezet Városi Közlekedési Tagozat Városi Közlekedési Tagozat Örökös tag (nyakkendőtű ill. sáltű) 1. Bajók János posztumusz Vasúti Tagozat 50 éves tagság 2. Benczik Béla Gépjárműközlekedési Tagozat 50 éves tagság 3. Bíró József KTE Vezetőség 4. Bősze Sándor KTE Vezetőség 5. Dr. Koller Sándorné Közlekedésbiztonsági Tagozat 6. Somfai András Győr-Moson-Sopron m-i Ter. Szerv. 50 éves tagság 7. Tóth István Somogy megyei Területi Szervezet
Az Egyesület elnöksége kiemelkedő szakmai tudományos tevékenységéért Örökös tagságot adományoz Feltétel: 30 éves tagság, Jáky díj, Széchenyi emlékplakett vagy Kerkápoly díj kitüntetés, kiemelkedő szakmai tudományos tevékenység. 50 év folyamatos tagság után az elnökség örökös tagnak nyilvánítja az egyéni tagot. Irodalmi díj (5.000.-Ft könyvutalvány) Az elnökség az Egyesület Közlekedéstudományi Szemle folyóiratában megjelent színvonalas tudományos szakcikkéért Irodalmi díj-ban részesíti: A cikkek nem rangsor szerint szerepelnek, hanem egységesen irodalmi díjra javasolja a szerkesztőség a szerzők névsora szerint 1. 2. 3. Horváth Márton Tamás- Dr. Tettamanti Tamás- Dr. Varga István Dr. Kormányos László- Perger Imre- Földiák János Szűcs Lajos 2016. évi 3. szám Közúti eljutási idő becslésének lehetősége adatfúziós technikával városi úthálózaton 2016. évi 3. szám A budapesti körvasút bevonási lehetősége a vasúti személyszállításba 2015. évi 4. szám A magyar közlekedéspolitikák múltja, jelene és jövője Diplomaterv pályázat Diplomaterv pályázatra összesen 22 db pályamű érkezett, amelyből 12 fő kapott díjazást: I. helyezett 1 pályamű bruttó 1x70.000.-eFt= 70.000.-Ft II. helyezett 5 pályamű bruttó 5x50.000.-eFt = 250.000.-Ft III. helyezett 6 pályamű bruttó 6x30.000.-eFt = 180.000.-Ft Összesen 12 pályamű 500.000.-Ft
+ 1 éves ingyenes tagság + 1 éves Közlekedéstudományi Szemle előfizetés + 1 éves Városi Közlekedés előfizetés I. helyezettek 1. Tóth Tamás Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar - Eltérő városi útdíj-struktúrák hatásának vizsgálata II. helyezettek 2. 3. 4. 5. 6. Eller Balázs Firgi Renáta Földes Dávid Károly Bianka Kozma Bence Széchenyi István Egyetem Közlekedésmérnöki Kar - Az aszfalt védőréteg hatékonysága, hibáinak katalógusba foglalása, valamint technológiai javaslattétel a Dombóvár-Godisa szakasz felújítására Építőmérnöki Kar Tokaj állomás korszerűsítésének terve Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Korszerű kerékpáros információs rendszer fejlesztése Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar A WAM rendszer telepítésének vizsgálata Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar A dunai hajózóút magyarországi szakasza, fenntartható fejlesztési lehetőségeinek vizsgálata III. helyezettek 7. 8. Forgács Gellért Holló Annamária Pécsi Tudományegyetem Villány állomás fejlesztése Építőmérnöki Kar A preventív sínköszörülés hatása a sínek élettartamára
9. 10. 11. 12. Rosta Szabolcs S. Vígh Judit Spohn Márton Toma Tamás Építőmérnöki Kar Drénaszfalt és aszfaltbeton kopóréteg öregedésének vizsgálata ciklikus fagyasztással Széchenyi István Egyetem Közlekedésmérnöki Kar Motorbalesetek bekövetkezésének okai, megelőzésük lehetőségei Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Elővárosi és városi helyi érdekű vasúti közlekedés (HÉV) szervezeti és műszaki feltételei a MÁV budapesti nagyvasúti pályahálózatán Építőmérnöki Kar Fertőboz állomás korszerűsítésének terve Arany jelvény (5.000.-Ft könyvutalvány) Az Egyesület elnöksége kimagasló társadalmi munka elismeréseként arany jelvény kitüntetésben részesíti Feltétel: Kiemelkedő egyesületi munka vagy támogató tevékenység (külső), 5 éves folyamatos tagság 1. Dr. Fónagy János KTE Vezetőség 2. Dr. Bálint Ákos KTE Vezetőség 3. Imrey Gábor Hajózási Tagozat 4. Pál Sándor Közlekedésbiztonsági Tagozat 5. Dr. Legeza Enikő Légiközlekedési Tagozat 6. Aszódi Sándor Vasúti Tagozat 7. Both Tamás Vasúti Tagozat 8. Balogh László Imre Városi Közlekedési Tagozat 9. Dr. Igazvölgyi Zsuzsanna Városi Közlekedési Tagozat
10. Gáspár István Baranya megyei Területi Szervezet 11. Vogyicska Zsolt Baranya megyei Területi Szervezet 12. Patyiné Brezovich Éva Bács-Kiskun megyei Területi Szervezet 13. Kucsara Tibor Békés megyei Területi Szervezet 14. Garamvölgyi Mihály Borsod-Abaúj-Zemplén m-i Területi Szervezet 15. Dr. Lovassyné Németh Mária Borsod-Abaúj-Zemplén m-i Területi Szervezet 16. Horváth László Csongrád megyei Területi Szervezet 17. Osztotics Zoltán Fejér megyei Területi Szervezet 18. Fehér Tamás Hajdú-Bihar megyei Területi Szervezet 19. Tamási Árpád Hajdú-Bihar megyei Területi Szervezet 20. Botos Éva Heves megyei Területi Szervezet 21. Balázs Béla Nógrád megyei Területi Szervezet 22. Németh Zsolt Somogy megyei Területi Szervezet 23. Szekeres István Szabolcs-Szatmár-Bereg m-i Területi Szervezet 24. Sersztnyev Tamás Veszprém megyei Területi Szervezet Ezüst jelvény (3.000.-Ft könyvutalvány)az Egyesület elnöksége kimagasló társadalmi munka elismeréseként ezüst jelvény kitüntetésben részesíti Feltétel: Kiemelkedő egyesületi munka, vagy támogató tevékenység (külső), 5 éves folyamatos tagság 1. Dr. Cserhalmi Dóra KTE Vezetőség 2. György Tibor KTE Vezetőség 3. Dr. Horváth Balázs KTE Vezetőség 4. Kövesdi Szilárd KTE Vezetőség 5. Thoroczkay Zsolt KTE Vezetőség 6. Kovács Vendel Fuvaroztatók és Szállítmányozók Tagozat 7. Csermely Tibor Gépjárműközlekedési Tagozat
8. Tauszik Viktor Hajózási Tagozat 9. Biró Angelika Közlekedésbiztonsági Tagozat 10. Karkus János Közlekedésépítési Tagozat 11. Dr. Kisgyörgy Lajos Közlekedésépítési Tagozat 12. Schaffhauser Gellért Közlekedésépítési Tagozat 13. Szirányi Balázs Közlekedésépítési Tagozat 14. Suteu Edith Városi Közlekedési Tagozat 15. Szabó Gábor Városi Közlekedési Tagozat 16. Balla László Baranya megyei Területi Szervezet 17. Fontányi Eszter Baranya megyei Területi Szervezet 18. Kozma Tiborné Baranya megyei Területi Szervezet 19. Ládonyi Ákos Baranya megyei Területi Szervezet 20. Baranyi Miklós Bács-Kiskun megyei Területi Szervezet 21. Madaras Ágnes Bács-Kiskun megyei Területi Szervezet 22. Flinta János Békés megyei Területi Szervezet 23. Pusztai Éva Békés megyei Területi Szervezet 24. Szabó Lászlóné Békés megyei Területi Szervezet 25. Bodnár László Borsod-Abaúj-Zemplén m-i Ter. Szerv. 26. Csengő Péter Borsod-Abaúj-Zemplén m-i Ter. Szerv. 27. Juhász István Borsod-Abaúj-Zemplén m-i Ter. Szerv. 28. Pelcz Gábor Borsod-Abaúj-Zemplén m-i Ter. Szerv. 29. Dr. Sánta Edina Csongrád megyei Területi Szervezet 30. Kalmár-Ruskovics Tamás Fejér megyei Területi Szervezet 31. Szalai Tamás Fejér megyei Területi Szervezet 32. Kármán József Hajdú-Bihar megyei Területi Szervezet 33. Mészáros László Hajdú-Bihar megyei Területi Szervezet 34. Rusznák András Hajdú-Bihar megyei Területi Szervezet
35. Czankné Kulcsár Anikó Heves megyei Területi Szervezet 36. Barabás Zsolt Komárom-Esztergom m-i Területi Szervezet 37. Tóth Krisztina Komárom-Esztergom m-i Területi Szervezet 38. Laczkóné Sári Andrea Nógrád megyei Területi Szervezet 39. Horváth Tamás Somogy megyei Területi Szervezet 40. Nagy Károly Sopron Városi Szervezet 41. Hollóné Molnár Éva Tolna megyei Területi Szervezet 42. Bolfán Zoltán Vas megyei Területi Szervezet 43. Böröcz Miklós Vas megyei Területi Szervezet 44. Papp László Vas megyei Területi Szervezet 45. Sátori Zoltán Vas megyei Területi Szervezet 46. Szijártó Zsolt Veszprém megyei Területi Szervezet Köszönő Oklevél 1. Varga József KTE Vezetőség 4. napirendi pont, zárszó: Dr. Tóth János gratulál a kitüntetetteknek, mindenkit arra buzdít, hogy dolgozzunk közösen a szakmáért és az egyesületért. Emlékezteti az elnökséget, hogy közelítenek az elnökségi és titkári ülések időpontja, melyek okán a hasznos munkavégzésre ösztönöz és sikeres 2017-es évet kíván mindenkinek.