608 Egyházi év utolsó előtti (reménység) vasárnapja 2011. november 13. A vasárnapról: az egyházi év utolsó előtti vasárnapja, az örök élet vasárnapja előtt. Olyan ünnep ez, amely előrevetíti egy újabb egyházi évnek a kezdetét. A reménység vasárnapja annak a kifejezése, hogy mi bízunk Isten mindig jelenlévő kegyelmében. Hűségesen sáfárkodni Textus: Lukács 16,1 8a 1. Amit a textusról tudni kell exegetikai/kortörténeti megértés Lukács evangéliumának 16. része a vagyonhoz való hozzáállással foglalkozik. Mind a négy részletében fellelhető ez a kérdés, még a törvény érvényességéről szóló öt igeversben is megtalálható a pénzsóvár kifejezés. A hamis sáfár története a tékozló fiú története (15,11 32) után és a jézusi vagyonértelmezés summája (16,13) előtt található. Az előbbihez kapcsolódik a tékozlás motívumával (diaskorpivzw), az utóbbihoz pedig a mammon fogalmával. A hamis sáfár történetének szereplői Jézus korának ismerős alakjai. Adott egy gazdag ember, aki vagyonát mással (sáfár) kezelteti. Ennek az embernek többen tartoznak, különböző mértékben. A vagyonhoz való hozzáállásban a történet végkicsengésének fényében a gazdag ember sem makulátlan. Joggal feltételezhető, hogy a vagyon megszerzéséhez mindenféle eszközt megengedhetőnek tartott, így nem foglalkozott az uzsora ószövetségi tilalmával sem. Ez a gazdag ember nem lógott ki társadalmából, és a kölcsönadott javak után uzsorakamatot kért. Nem volt ritka abban a korban, hogy akár 100%-os kamatot kértek a kölcsönadott termény vagy más vagyon után. A történetben szereplő értékek (100 korsó olaj, 100 kórus búza) már a megkövetelt kamatot is tartalmazták. Az írásban (szerződésben) szereplő mennyiség a véglegesen visszafizetendő összeget mutatta. Elképzelhető tehát, hogy a sáfár által csökkentett értékek (50 korsó olaj és 80 kórus búza) az eredeti kölcsönadott-kölcsönvett mennyiséget jelentették. Vagyis a sáfár ezzel a tettével nem károsította meg ténylegesen az urát, csupán a kamatbevételét szüntette meg. A perikópa a hamis sáfárról három fontos dolgot említ meg. Elmondja, hogy szétszórta (eltékozolta diaskorpivzwn) ura vagyonát, ami mai szóhasználat szerint kimerítette a hűtlen kezelés bűntettét. Ezt tetézte azzal a tettével, hogy ura vagyonának a terhére elenged bizonyos menynyiséget az adósok adósságállományából. Ezért nevezi a történet a sáfárt igazságtalanul, jogtalanul cselekvőnek (oijkonovmo" th'" ajdikiva"). Ez a jelző minden valószínűség szerint Jézus értelmezése, hiszen a következő félmondatban a gazdag ember megdicséri, és azt állítja róla, hogy okosan cselekedett (fronivmw" ejpoivhsen). A történet feszültsége és értelmezési nehézsége a két utóbbi jelzőben, azok homlokegyenest ellenkező értékelésében rejlik.
Lukács 16,1 8a 2. A perikópa megértése teológiai összefüggések feltárása A történet legerőteljesebben az igazságosság kérdését veti fel nekünk. Alapvetően három mozzanattal kapcsolatban is feltehetjük a kérdést, hogy jogos volt-e úgy, ahogyan történt. Az első mozzanat a gazdag ember tette, aki elhiszi a sáfár elleni vádat, és minden vizsgálat nélkül elmozdítja állásából. A másik a sáfár tette, aki ura vagyonának felhasználásával szerez magának támogatókat. A harmadik pedig szintén a gazdag emberhez fűződik, aki megdicséri és okosnak nevezi a vagyonával immár igazoltan hűtlenül eljáró sáfárt. Ezt a kérdéskört feszegeti a tékozló fiú története is. Milyen eljárás igazságos? Mindenképpen érdekes ennek a kérdésnek fényében az a felvetés, mely szerint ezt a történetet úgy kell értelmeznünk, mint ami beleillik az Isten országáról elmondott jézusi példatörténetekbe. A gazdag ember, amikor a történet végén megdicséri ezt az embert, akkor nem tesz mást, mint hogy az ellenség szeretetének krisztusi parancsát valósítja meg. Isten országában tehát nem a földi igazságosság szerint jár el a hatalom. A másik fontos kérdéskör, amit meg kell vizsgálni, az a hatalom kérdésköre. Hogyan élt hatalmával a sáfár és hogyan élt vele a gazdag ember? Egyértelműen megfogalmazható, hogy a sáfár túllépte hatalmi körét, a gazdag ember pedig nem élt vele. Talán itt is alkalmazható az Isten országa felőli megközelítés, mely szerint a földön ugyan nem jól élnek hatalmukkal az emberek, Isten közelében azonban elképzelhetetlen, hogy bármilyen hatalmi visszaélés történjen. Van még egy távolabbi megfontolás is, ami hozzásegíthet bennünket a történet mélyebb megértéséhez. Ez pedig az a tény, hogy ez a történet a többivel együtt Jeruzsálem felé haladva hangzik el. Jézus megy, hogy feláldozza magát, hogy a nem bűnös meghaljon a vétkesekért. Ez sem igazságos. Ugyanakkor megmutatja azt is a kereszthalál, hogy az emberi hatalom túllép a saját hatáskörén (főpapok, Pilátus), a Mester pedig nem él azzal a hatalommal, ami neki adatott. Ezek mellett a kérdéskörök mellett további két fontos teológiai kérdést vetett fel számomra a történet. Az egyik az igencsak aktuális kamat-kérdés. A másik pedig az, hogy miként álljon hozzá a keresztyén, Krisztusban hívő ember a gazdagsághoz, a vagyonhoz? Sokszor beszélünk róla, jól ismert tény, hogy a római egyház kamat-tilalmát a reformáció oldotta fel. Le kell azonban szögeznünk, hogy nem a kamattal, hanem az azzal való visszaéléssel van gond. Az Istentől ránk bízott javak jó sáfáraként befektethetjük pénzünket tisztességes kamatra, de soha nem nyomoríthatunk meg a kamat mértékével másokat. Komoly etikai kérdéseket vet fel, hogy az általam a bank részére átadott (befektetett) pénzösszeg milyen kamattal történik felhasználásra? Vajon nem válok-e így én is az uzsorások eszközévé? A másik kérdéskör a hívő ember és a vagyon kérdése. Jézus számára a gazdagsággal való visszaélés egyértelműen rossz dolog. Jól mutatja ezt a gazdag és Lázár története. Ugyanakkor soha nem ítéli el a vagyonos embert, akik közül Zákeust emelném ki. Két véglettől kell mindenképpen óvakodnunk. Az egyik a vagyon, a pénz megvetése. Voltak és vannak is olyan keresztyén nézetek, amelyek szerint a vagyon minden formája elválaszt a 609
610 Egyházi év utolsó előtti (reménység) vasárnapja lelki formában imádandó Istentől. Jézus azonban nem azt mondja, hogy gazdag (vagyonos) ember nem lehet a követője. Csak azt, hogy a gazdagságnak is Isten szolgálatába kell állnia ( nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak ). A másik véglet pedig az, ha túlértékeljük a vagyonunkat, túlságosan ragaszkodunk hozzá, és az Istentől kapott gazdagságunkat nem használjuk kellőképpen fel arra, hogy másokon segítsünk. A pénz ugyanis eszköz lehet arra, hogy a körülöttünk élő rászorulóknak segítsünk. 3. Prédikációvázlat A hamis sáfár történetén keresztül Jézus első látásra a tanítványok számára akar valamit megtanítani a földi, anyagi javakhoz való hozzáállásról. Azonban ha így tekintünk a történetre, akkor csupán negatív példát kaphatunk. Alapvetően arra a kérdésre kell keresnünk a választ, hogy miként segíthet minket ez a történet abban, hogy Jézus tanításait még jobban megértsük? A sáfár munkálkodásának mozzanatait miként vetíthetjük ki a saját életünkre úgy, hogy a jövőben rejlő értékeket felfedezzük, vagyis a reménység útjára lépjünk? 3.1. Az első mozzanat abban rejlik, hogy Istennek vannak sáfárai ebben a világban Természetes, hogy a gazdag ember nem maga kezeli a vagyonát. Hasonlóképpen természetesnek mondhatjuk azt is, hogy a Teremtő embereket bíz meg azzal, hogy gazdálkodjanak a rájuk bízott javakkal. Ez a megbízatás tulajdonképpen a teremtési rend része. Isten elhelyezte az embert az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze (1Móz 2,15). A sáfárt alapvetően két jellemző teszi Isten vagyonáról gondoskodóvá. Az egyik az, hogy soha nem tekinthet úgy a kapott javakra, mint ami a sajátja. Csak kezelésre kapta meg. Ide tartozik a saját életem, a családom, a vagyonom, a tehetségem, a gyülekezet, amiben élhetek, az egyház, aminek tagja vagyok. Semmi nem a sajátom. Ugyanakkor úgy kell kezelnem, mintha az enyém lenne. A sáfár akkor ténykedik jól, ha a Tulajdonos lelkületével munkálkodik. Igyekszik úgy eljárni, ahogyan Isten elvárja tőle. A másik jellemző, ami a sáfár munkálkodását meghatározza, hogy nem tékozolhatja el ura vagyonát. Hiába van tulajdonosi szemlélete, nem kockáztathat. Nem mehet bele kétséges befektetésekbe. De nem is áshatja el azt, amit kapott (Lásd talentumok példázatát Mt 25,14 30). Nem csupán az a tékozlás, ha elszórunk valamit, hanem az is, ha nem bontakoztatunk ki valamit, amit pedig Isten ránk bízott. Nagyon divatos kifejezés manapság az önmegvalósítás, amitől mi keresztyén emberek ódzkodunk egy kicsit. Pedig más színezettel, más megközelítésben nekünk is azt kell tenni, hogy életünkben kiteljesítjük mindazt, ami Isten ajándékaiból bennünk rejlik. Két dolog mutathat ebből számunkra a jövőbe, vagyis két dolog adhat reménységet. Az egyik az, hogy minden ember beletartozik. Nincsen olyan, akire a Teremtő ne bízott volna rá valamit. A másik pedig, hogy minden emberben rejlenek olyan kincsek, amiket a felszínre kell hoznia. Nincsen tehát értéktelen, a sáfárságra alkalmatlan ember!
Lukács 16,1 8a 3.2. A sáfár munkálkodásának második mozzanata, ami számunkra útmutatást rejt, hogy a sáfárság időben korlátozott Ez pedig valamennyi emberre vonatkozik. Nincsen kivétel egy sem. Sem az, akire úgymond sok bízatott, sem pedig az, akire kevesebb. Ez a tény pedig két buktatótól ment meg minket. Egyrészt nagyban csökkenti a magabiztosságot, hogy nekem mindent szabad, én mindent megpróbálhatok, hiszen ebben a rövid időben kell megoldanom mindent ( megváltani a világot). Másrészt a felelősség súlyát enyhíti. Nem háríthatom ugyan el a felelősséget azzal, hogy én nem tehetek arról, amiben élek, ahogyan szolgálok, hiszen csak a körülmények adták, ugyanakkor, ha beállok a sorba, akkor csak az kérhető számon rajtam, ami az én szolgálati időm alatt történt. Vagyis a szolgálók sorába azzal a hittel állhatok bele, hogy a sor tovább folytatódik. Nekem a kiszabott idő alatt kell úgy forgolódnom, hogy a sor ne szakadjon meg. Ez igaz a gyülekezet létére nézve (ne velem haljon ki a helyi eklézsia), igaz a gyermekeim, unokáim hitére nézve is (ahogyan az egyik egyházi vezetőnk mondogatta: nem az a nagy dolog, ha kimondhatom, már a nagyapám is hívő református volt, hanem az, hogyha kimondhatom az unokám is az ). Ebben a mozzanatban a jövőbe mutató, vagyis reménységre okot adó biztatás az, hogy emberileg is átlátható a sáfárság. Bár az örökkévalóság fényében kell tevékenykednem, mégsem örökkévaló az, amit én teszek. Számomra emberi léptékkel mérve is befogadható sáfárságom időtartama. 3.3. A sáfár munkálkodásának harmadik mozzanata, hogy a sáfárra földi, anyagi javak is vannak bízva Kicsit talán jellemző ránk, hogy szeretünk a lelki javak sáfárainak szerepében tetszelegni. Csakhogy ez a történet világosan rámutat arra, hogy nem bújhatunk e mögé a szerep mögé. Ránk, keresztyén emberekre ugyanúgy vannak földi, anyagi javak is bízva, mint akárki másra. Ezekkel sem bánhatunk másként, mint ahogyan a sáfárnak tenni kell. Vagyis úgy, mint amit Istentől kaptunk, hogy azt okosan osszuk be. Azt látom, hogy az elanyagiasodott világ egyre érzékenyebb az egyházak, gyülekezetek, lelkészek pénzkezelési ügyei irányában. Nem tehetjük meg, hogy ne a legtakarékosabb módon, a legésszerűbb felhasználással és a legtisztességesebben éljünk ezekkel a javakkal. Hiszen ahogyan Jézus is mondja, ha a hamis mammonon nem vagyunk hűek, ki fogja ránk bízni az igazit? (Lk 16,11) Nem választható el tehát az anyagi javak felett való sáfárkodás a lelki javak felett való sáfárkodástól. Ebben a mozzanatban a jövőbe mutató az, hogy az anyagi javak felett való hűségünk másokat Isten közelébe vezethet! Az ilyen jellegű példamutatás ugyanolyan fontos, mint a lelki jellegű példamutatás. 611
Egyházi év utolsó előtti (reménység) vasárnapja 3.4. A sáfár munkálkodásának negyedik mozzanata, ami számunkra útmutatást hordoz, hogy a földi, világi megoldás csak időleges eredményt hoz Ezt a sáfárt, aki csalással oldotta meg a problémáját, csak az ura dicséri meg. Ez pedig csak időleges dicséret, olyan, amire nem nagyon lehet építeni. Ahogyan a történet elején veszélybe került minden egyik pillanatról a másikra, úgy ez a dicséret is teljesen ingatag, hiszen csak emberi szó. Természetesen nekünk, keresztyén embereknek arra kell törekednünk, hogy lelki módon oldjuk meg az elénk kerülő problémákat, hogy aztán majd lelki, isteni dicséretet kapjunk. Egyre inkább küzdenek a középkorúak és fiatalok azzal a kérdéssel, hogy miként lehet a munkahelyen megélni Krisztus-hitüket. Hiszen nem elég annyi, hogy nem lopok, nem csalok, hanem annál sokkal több kell. A munkahelyi konfliktusokat, problémákat is úgy kell megoldani, hogy az Krisztusra mutasson. Ebben a mozzanatban számunkra az a jövőbe mutató, reményt adó, hogy a lelki megoldások lelki eredményt, örökkévaló dicséretet hoznak. Olyat, amire építeni lehet, nem csupán földi életet, hanem örök életet is. A hűséges (nem hamis) sáfár odafigyel arra, hogy az Istentől kapott anyagi és lelki javakkal úgy gazdálkodjon, hogy azokat isteni lelkülettel osztja be. Az ilyen sáfár nyeri el az örökké tartó dicséretet. 4.Példák, képek, szemelvények 4.1. A történet kapcsán egy párhuzam jutott eszembe. A sáfár és a követ párhuzama. A követ, amikor elmegy követségbe, akkor megszűnik létezni. A saját urát képviseli, olyan mintha személyesen lenne jelen a küldő uralkodó. A követ nem a saját szavait mondja, nem kezd el megoldási javaslatokat gyűjteni, mert az nincsen hatáskörében. Annyira eggyé válik a követ a küldő uralkodó személyével, hogy a követ megsértése az uralkodó megsértését jelenti, a követ jól tartása pedig a másik uralkodó megbecsülését jelenti. Ilyennek kell lenni a sáfárnak is, aki tulajdonképpen semmissé válik a saját küldetésében, és mindent ugyanúgy gondol, mindent ugyanúgy tesz, mint Ura, aki ezzel a feladattal ellátta. 4.2. Élt a XX. század közepén egy hívő ember, aki egész életére nézve komolyan vette Isten útmutatását. A Horthy rendszerben főszolgabíró volt, így az 1948 utáni rendszerben nem kívánatos személynek nyilvánították. Munkát csak rövid ideig kapott 1 2 hónapra. Tudták azonban róla, hogy anyagi ügyekben teljesen megbízható. Volt egy olyan vállalat, ahol a sokféle visszaélés miatt szorult helyzetbe került a vezetőség is. Megkeresték tehát ezt az embert, hogy tegye rendbe a könyvelést, és állítsa helyre a vállalatba vetett bizalmat. A szigorú és tisztességes munka meghozta gyümölcsét, rendezetté vált ennek a cégnek az anyagi helyzete. Ez az ember nem csupán a lelki javakon volt sáfár, hanem a földi, anyagi javakon is! 612
Lukács 16,1 8a 5. További szempontok az istentisztelet alakításához Lekció: Mt 25,14 30 Énekek: RÉ 299; 397; 426; 467. Imádság (vázlat): Könyörögjünk azokért, akik anyagi terheket hordoznak, akik számára reménytelenséget okoz a hitel visszafizetés terhe. Imádkozzunk azért, hogy a Mindenható rendeljen ki olyan gyülekezeti szolgákat, akik a kevésen is hűségesek. Kérjünk az Úristentől olyan reménységet, amelyet nem fojthatnak meg a körülmények, hanem minden napon él bennünk és éltet minket! Dr. Szabó Előd (Pápa) 613