Mi egy szép dalcsokorral köszöntöttük őket. Az ismert dalokat velünk együtt énekelték, jó volt örömet és mosolyt csalni nyugdíjas társaink arcára.



Hasonló dokumentumok
.a Széchenyi iskoláról

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

9 tipp fejfájás ellen


Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek

Svájci tanulmányút. Basel

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

8. A TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS 2015.MÁJ

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Időpont: Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

Beszámoló Szabó Letícia

rajz: Balogh Oszkár I. évfolyam - 3. szám, december - január

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

Adventi időszak az óvodában

Csillag-csoport 10 parancsolata

Erasmus+ Lengyelország

December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT!

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

A Szent Mór Iskolaközpont negyedikes diákjai és tanítói sok szeretettel várják a nagycsoportos óvodások szüleit november 11-én, kedden nyílt napjukra.

Az Esélyegyenlőségi klub év februári beszámolója

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van.

A kötőszók. Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható:

Mámorító fűnyírás Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Eme írás készíttetett az Úr Évének Augusztus havában,

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek!

Nemzetiségi nap az első osztályban

Boldogság a panel falak között -Egy panellakó perspektívája

HITTANOS TÁBOR jún

A környék legjobb sulija

Ha 12, akkor csütörtök délelőtt (Az én új naptáram)

Szerző: Horváth-Lukács Judit

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

2012. Május ANGYALKERTI HÍRMONDÓ


SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló évről

Határtalanul program Erdély május 3-6.


MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre

A pillangófa. Olvasószint: B. Mester Györgyi meséje nyomán. Angelov Kati képei. Megoldások: A pillangófa. Magyar ábécéposzter Olvass magyarul!

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat!

3. szám Crystal. tapasztalat füzet - XXII.

I. díjas Károlyi Pályázatok Alsó tagozat 2015/16.

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

Szardínia Szicília március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

Nagyboldogasszony Székesegyház

Manuka, a csodaméz Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

A Lakatos Család Évi Fényképes Krónikái

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Annus szobalányként dolgozott,

Pap János HANGOK-HANGSZEREK INTERJÚ ELEK TIHAMÉRRAL

December 6-kán Fogyatékkal élők világnapja alkalmából tartott ünnepségen a Művelődési Házban az 6-7. osztály tanulói Németh Lászlóné által

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter október 18.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV

Erasmus+ : Lengyelország

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Korrektúra: Egri Anikó

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám december

Természetvédelem: Gyógynövények (50 pont/ ) Csapatnév:... I. Gyógynövények (15 pont/..)

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

2014. június. Nagypall Község Önkormányzatának lapja

2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon


Összefoglaló a Nyári táborról

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! december 204

2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015


Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház január-június

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva

Átírás:

Klubunk kórusa meghívást kapott 2012. október 3-án Vasvárra, a Vas Megyei Idősek Otthona és Gondozóházba, ahol az otthon lakói születés- és névnapjukat ünnepelték. Mi egy szép dalcsokorral köszöntöttük őket. Az ismert dalokat velünk együtt énekelték, jó volt örömet és mosolyt csalni nyugdíjas társaink arcára. Meghatódva köszöntünk el tőlük, megígérve, hogy újra eljövünk hozzájuk. Abajkovics Jánosné I. számú Idősek Klubja 1

2012. október 10-én reggel gyermekkori kirándulások izgalmával szálltunk vonatra. Celldömölkig utaztunk, ahol már várt minket az idegenvezető, és segítségével megismerkedtünk a celldömölki nagytemplom történetével, ereklyéivel. Miután megnéztük a templomot, egy külön busz jött értünk, és elvitt bennünket a Sághegyre. Már várt minket a borosgazda természetesen finom kisüsti pálinkával és házi sajtos kiflivel. A gazda elmesélte a Ság-hegy történetét és nevezetességeit, majd a borait mutatta be és kóstoltatta meg velünk. Közben már a kandallóval jól befűtött vendégszobában megterítettek nekünk. Nagyon finom vaddisznóhúsból készült gulyást ebédeltünk, friss puha kenyérrel, hozzá finom helyi vörös- és fehérbor is dukált. A hangulat gyorsan a tetőpontra hágott, köszönhetően a házigazda vendégszeretetének. Kifogyhatatlan volt a sok vidám nóta egészen hazáig. Nagyon jó sikerült ez az őszi kirándulás. Abajkovics Jánosné I. számú Idősek Klubja 2

Izgalommal készültünk december 20-ára, ugyanis akkor tartottuk a klubkarácsonyunkat. Ajándékokat készítettünk meghívott vendégeinknek és egymásnak is. Délelőtt vártuk Polgármester Urat, aki munkatársaival jött hozzánk és elhozta nekünk az önkormányzat ajándékát. Karácsonyi énekekkel vártuk őket és köszönettel fogadtuk az ajándékokat, a vízforralót és a fűnyírót. Saját készítésű kis ajándékokkal kedveskedtünk vendégeinknek. Ebéd után került sor klubunk karácsonyi ünnepségére. Már hagyományosan visszatérő vendégünk volt Szabolcs atya a katolikus, és Szakál Elemér a református lelkész. Klubvezetőnk köszöntője után Szabolcs atya egy nagyon szép és tanulságos novellát olvasott fel, majd Szakál Elemér lelkész mondta el karácsonyi köszöntőjét. Ezután Bánkiné Kati klubtársunk egy gyönyörű karácsonyi verset mondott el, amellyel emelte az ünnep áhítatát. A kórushoz csatlakozva énekeltük el a szép karácsonyi énekeket. Némethné Ilike klubtársunk felolvasta Ady Endre: Karácsony című csodaszép versét. Ezután következett az ajándékosztás, és várt minket a szépen megterített asztal a gondozónőink által sütött finomabbnál finomabb süteményekkel, üdítőkkel. Úgy érzem, hogy mindnyájunkat az őszinte szeretet hatotta át ezen a szép karácsonyi megemlékezésen. Abajkovics Jánosné I. számú Idősek Klubja 3

A legelső emlékem, életutam írása révén, pici gyermekkoromra vezethető vissza. Éjjel-nappali fényesség, rakéták világítottak. Szobában anyukámat szólítottam, mert oly erős fegyverropogás ébresztett fel. Anyu, a testvéreim, nagymama sehol. Kijöttem az utcára és elkezdtem keresni őket. Az út fényes volt, végigmentem rajta. A jobb oldali árokban német katonák feküdtek, az erdő felől orosz katonák néztek egymással farkasszemet. Arra határozottan emlékszem, ahogy a fegyverropogás elhalkult, majd csend lett. Az utca végén visszafordultam és jöttem, jöttem a házunk felé, persze sírtam és csak sírtam, mert nem találtam meg anyukámat. Akkor négy-öt éves lehettem. Nagyszüleim házában laktunk, nagypapa katona volt, a fronton, apukám a hátországban szolgált. A háztól nem messze anyukám sírva rohant felém. Az udvaron volt egy krumplis verem, az volt a család óvóhelye. Később megkérdeztem anyukámat, hogy miért hagytak a szobában, a következőket mesélte el. Öten vagyunk testvérek, én a legidősebbre voltam bízva, de ő egyszerűen elfelejtett magával vinni. A veremben kezdett anyu keresni, majd a szobában, végül az utcára ment, de szerencsére mindketten ép bőrrel megúsztuk. Pecöl egy Vas megyei kicsi falucska volt, akkor haladt a front Ausztria felé. Az általános iskoláimat Szombathelyen végeztem. Rossz volt nézni, hogy nézett ki háború után a város, a szőnyegbombázás után. Lassan elkezdődtek a helyreállítási munkák. Tanulmányaim befejezése után Budapestre kerültem vasútgépészeti technikumba diáknak és ott voltam kollégista is. Teltek-múltak a hónapok. Jó volt a fővárosban lenni. Udvaroltam egy kislánynak, nem lehet elég korán kezdeni. Randink lett volna a Hűvösvölgyben. Álltam a villamosmegállóban és vártam. Sokat vártam, egyszer csak hatalmas tömeg közeledett felém. Kiabáltak, verseket szavaltak és a tömeg magával vitt. Mentünk és egyszer csak a rádió székházánál találtam magamat. A tömeg szabad rádiót akart, de az ávós katonák nem engedtek be minket. Körülbelül két óra múlva egy Csepel teherautó tele fegyverrel távolabb megállt és osztani kezdték a fegyvert és lőszert. Az ávós katonák a tömegbe lőttek. Utcát én még olyan gyorsan nem láttam kiürülni, csak a halottak feküdtek ott. Megkezdődött a fegyveres harc a rádió ellen. A legtöbb kapu be volt zárva, menekültem, ahogy tudtam, mert nekem csak egy pisztoly jutott. 4

A kollégiumban az igazgató nagyon aggódott pár kollégistáért, akik este nem értek be. De végül sikerült nagy fejmosásban részesülnöm. Akik nem tudtak hazamenni, azoknak a napi élelem öt darab keksz és egy pohár tea volt. Telefonáltak a Déli pályaudvarról, hogy este 18.00 óráig, ha kiérek, akkor hazahoznak Szombathelyre. Akkor már november volt. 12.00 óra körül elindultam. Vöröskeresztes vonatot kellett keresnem, amely kötszert hozott Budapestre, a Déli pályaudvarra. Később gondolva nem volt egyszerű kijutni a pályaudvarra. Ahogy mentem, soha nem tudhattam, melyik ablakból lőnek ki. Az utolsó percben megtaláltam a kettő kocsiból álló vonatot. Mondtam, ki vagyok. Menet közben a Margit-hídról bedobtam a pisztolyt, féltem magamnál tartani. A mozdonyvezető, amikor lehajolt, egy hatalmas forgópisztoly esett ki a belső zsebéből. Azt mondta, nem árt, ha van, mikor meglátta a meglepett arcomat. Közölte velem, hogy édesapám személyesen kérte meg, hogy vigyen haza. Sikeresen haza is értem, a családban nagy volt az öröm. Kijárási tilalom volt, 8.00-16.00 óráig lehetett csak a városban lenni. Hallottam, hogy a köztemetőben halottak egymás hegyén-hátán feküdtek, nemzetőrök voltak. Megnéztem, igaz volt. Mindenhol tankok, orosz katonák. Kettő testvérem az ÁVH székhelyének megsemmisítése miatt nyugatra szökött, jelenleg is ott élnek. Márciusban újra beindult az iskola, visszamentem Budapestre. Négy középiskolai osztály befejezése után egyéb okok miatt Szolnokra mentem géplakatos szakmát tanulni. Pár év múlva visszaköltöztem Szombathelyre. 1978-ban mellékfoglalkozású iparos lettem. A cégtáblán ez állt: géplakatos. A valóságban díszmű lakatos voltam. Különös kapcsolat létezik ember és anyag között. Van, aki fából tudja kihozni a legszebb formát és van, aki a vasból. Ha nem is kedveljük a fémtárgyakat magunk körül, rabul ejthetnek a kovácsoltvas kapuk, indák, levelek, a burjánzó, könnyed formák kerítéseken, csillárokon, ablakdíszeken. Tud játékos és esztétikus lenni a vas, ha mester kezébe kerül. Az egész életem kitérő volt, ha visszatekintve nézem az öt évtizedet. Csak az volt biztos, hogy szerettem fémmel dolgozni, hogy a vasas szakmát kedveltem. Édesapám tűzoltó hadnagy volt, édesanyám öt fiúgyermeket nevelt. Tudomásom szerint nem volt más a családban, aki vassal dolgozott volna. A munka örömét saját kis műhelyemben találtam meg. Az én időm 1992-ben jött el. Már szakoktató voltam a vasútnál, de kiléptem és belevágtam az önállóságba. Ötvenegy éves voltam akkor, amikor a magam ura 5

lettem, megváltozott az életem. A díszmű lakatosságot szerettem volna jól csinálni, nézegettem a műemlékek kovácsoltvas kapuit, ablakait. Szakkönyveket szereztem be, elolvastam a szakmáról, amit lehetett. Nagy örömömre a KIOSZ kiküldött egy hathetes németországi tanfolyamra, Münsterben vehettem részt műemléki helyreállításban, felújításban. Azt tanultuk meg, hogyan kell a régi kastélyok vasszerkezeteit, díszítő elemeit felújítani, pótolni. Utána nagy hiányosságnak éreztem, hogy nem tudok úgy kovácsolni. Ajánlották a debreceni születésű Molnár Józsefet, be is álltam hozzá tanulni, őt tekintem példaképemnek. Gyönyörű dolgokat készít, tehetsége van a tervezéshez is. Hazajöttem és nekiláttam igazán kovácsolni. Nem mondom, hogy nem fáradtam el a nap végére, de nagyon elégedett voltam, örömömet megtaláltam a munkában. Amiért ezt mégis leírom, az egy hiány, egy kudarc féle: nem tudok bizonyítani a díszmű kovács számára legvonzóbb területen, a műemlékvédelemben. Annak idején ajánlkoztam a műemlékvédelmi hivatalnál, érdemben nem reagáltak rá. Mit is válaszolhattak volna rá, önkormányzati, állami pénzből műemléki helyreállítás a környéken évek óta alig folyik. Maradt a privát megrendelés. Első munkám: egy dozmati családnak készítettem ívelt kapukat. 150 évig is el fog tartani. Szerettem volna adni munkámból valami maradandót szülővárosomnak. Így jutott eszembe a régi temető. Ha felújítják, szükség lesz a kerítések, fémdíszek restaurálására is. Szívesen, díjmentesen kandelábert sikerült eredeti formájában készíteni, melyet a Savaria Múzeumnak adtam át megőrzésre. A vas nem adja meg magát könnyen, az izzó vas diktálja a munka ütemét. A rendelések is beleszólnak a munkavégzésbe. A vasnak lelke van, melyet tapintással érez az ember igazán. Pályázatok útján sikerült városomnak temetőkapukat kovácsolnom, beállítanom, a Fő tér Szentháromság szobrának kerítését elkészíteni. Ha visszatekintek ezen munkákra, teljesült a nagy álmom, sikerült maradandót alkotnom. A munkát 68 éves koromig tudtam végezni. Ekkor közbeszólt a sors. Szemeim megbetegedtek, makula degenerációt kaptam, megpecsételte sorsomat. Befejezésül: jelentősebb élményeimet, érzéseimet írtam le. Boldog ember vagyok, mert az életben azt csináltam, amit a legjobban szerettem. A család nélkül, a megértő feleség segítése nélkül mindezt nem tudtam volna megtenni. Öt gyermekünk van, tanultak, tanulnak főiskolán, egyetemen, általános iskolában. Így volt igazán teljes az életem. 6 Váradi Adolf I. számú Idősek Klubja

A hosszúnak tűnő tél után már nagyon várja mindenki a kikeletet, a tavaszt. Szívet és szemet gyönyörködtetőek a klubunk kertjében fejecskéjükkel kibújó kis tőzikék, hóvirágok, krókuszok, nárciszok és jácintok. Külön öröm, hogy ezeket a virághagymákat - a virágokat és a természetet kedvelő - klubtagok ültették. Tavaszvárásunk szép eseménye volt február 27-én a klubunkban tartott Irodalmi Kávéház. A rendezvény most is, mint sok alkalommal a Váci Mihály Általános Iskola és Művészetoktatási Intézmény tanulóinak műsorával kezdődött. Juli és Marci egy szép zenés-verses összeállítással jó hangulatot teremtett. A diákok után a klubtagok az általuk választott Gazdag Erzsi, Weöres Sándor, Devecsery László, Balogh József verseit olvasták fel. Közösen elénekeltük Weöres Sándor: Bóbita, Bóbita táncol című megzenésített versét is. Jó volt hallani, hogy szinte mindenki énekelt. Nagy érdeklődéssel fogadtuk Ujvári Andreának, az I. számú Idősek Klubja vezetőjének és néhány IV. számú Idősek Klubjába járó klubtagnak a felolvasását. Kevesek által ismert, a megyében alkotó költők Stekovits Baráth Irén és Tábori Ottó írásaival ismertettek meg bennünket. Abajkovics Jánosné I.sz. Idősek Klubja 7

Az 1967-es évben meglátogatott az Isten. Luca napján a kórházban meglátogattam a férjem, amikor egy autóbaleset ért. Így a karácsonyt én is a kórházban töltöttem, 1968 májusában egy súlyos műtéten estem át. Augusztusban végre jó is történt velünk, hiszen kaptunk egy lakást. Hittük, hogy most már minden rendbe jön. Pénzünk alig volt, kölcsönből vettünk a gyermekünknek kabátot. Ismét kórházba kerültem és akkor nyertünk annyit a lottón, hogy egy kis karácsonyfát és egy babaszobát vettünk. Karácsony délután feldíszítettem a fát, majd eljött az este. Ildikét beküldtük a szobába, követtük őt. Mintha földbe gyökerezett volna a lába, percekig állt, majd felkiáltott: Apu, Anyu, nézzétek mit hozott a Jézuska! Szegénységben is lehet boldog a karácsony! Teri néni III. számú Idősek Klubja A december mozgalmasan telt klubunkban, sok vendég látogatott el hozzánk: a Váci Mihály Általános Iskola diákjai, a Brenner János Óvoda ovisai, a Százszorszép Bölcsőde apróságai és természetesen a Polgármesteri Hivatal vezetősége. A Váci Iskolások ismét igényes kisplasztika, festmény és rajzkiállítással örvendeztettek meg bennünket. 8

Karinthy Frigyes és Bartók Béla évforduló alkalmából velük kapcsolatos munkák születtek. Leginkább a Lógok a szeren c. mű kapcsán született alkotások nyerték el a tetszésünket. A kiállítás megnyitása után a már megszokott és hagyománnyá vált karácsonyi műsor következett, melyben mi magunk is aktív közreműködőkké váltunk azáltal, hogy közösen énekeltük a gyerekekkel a karácsonyi dalokat. Polgármester Úrtól ismét szép és hasznos ajándékokat kaptunk. Klubunk kávéfőzővel, mikrohullámú sütővel, porszívóval és vasalóval gazdagodott. Jól esik nekünk, hogy minden évben gondolnak ránk és személyesen is ellátogatnak klubunkba. Külön öröm és dicsőség volt, hogy a Magyar Vöröskereszt kitüntette Móger Zoltán klubtársunkat, mint 150-szeres önkéntes véradót. A bölcsődések évente több ízben ellátogatnak klubunkba, decemberben két alkalommal is, hiszen Mikulás napján és Luca napján is meglepnek minket egy kis műsorral. A klubkarácsonyunk is bensőséges hangulatban telt, elsőként a Brenner János Óvoda nagycsoportosai adták elő betlehemes műsorukat, majd a klub dolgozói, végül mi, klubtagok adtunk egy rövid műsort. A délután zenehallgatással, sütizéssel telt. Reméljük, még sok évig alkalmunk lesz részt venni ebben a karácsonyi készülődésben. Soós Lászlóné III. sz. Idősek Klubja 9

Az idei évet nem tudtuk mulatság nélkül elkezdeni. Egy nagyon jó hangulatú, igazán hosszúra nyúló szilveszteri pótlással próbálkoztunk, sikerrel. Hogy a virsli és sonka meg ne feküdje gyomrunkat, táncra perdültünk. Sokat nevettünk, adomáztunk és persze koccintottunk egészségre, vidámságra, egyetértésre! I. számú Idősek Klubja A Magyar Kultúra Napja alkalmából tartott előadást közösségünkben Tóth Csaba, aki az 1900-as évek elején Vas megyében élő és alkotó, méltatlanul elfeledett művészekről, festőkről tartott előadást bőséges képanyaggal fűszerezve. A rendkívül humoros, közvetlen hangvételű és információban gazdag előadás után lehetőség volt az előadóval való beszélgetésre, eszmecserére. Rövid időre sikerült idevarázsolni egy kis kulturális kávéházi hangulatot. Tartalmas délután volt. I. számú Idősek Klubja Kvízkérdések megoldásai: 1.)-2, 2.)-2, 3.)-X, 4.)-2, 5.)-1, 6.)-1, 7.)-X, 8.)-X 9.)-2, 10.)- X, 11.)-2, 12.)-2, 13.)-X, 13+1.)-2 10

2013-ban különösen rövidre nyúlt a farsang. Február 6-ára hívtuk a zenészt, hátha lesz belőle valami. Aztán lett is. Nem maradtak el az ötletes jelmezek, volt katica, gyönyörű cigányasszonyok gyerekkel és anélkül, északi és déli boszorkány, Pinokkió, kéményseprő, Pöttyös Panni, gésa, szakács, Mikulás, jósnő, macska. A közös bolondozás, majd a finom és elmaradhatatlan szalagos fánk egy vidám délutánt adott nekünk. Jövőre velünk még többen!!! I. számú Idősek Klubja 11

Annának nem volt messze az iskola, ezért 3. osztályban már egyedül ment. Nagyon szeretett iskolába járni, jó tanuló volt. Egy hangszerbolt előtt vezetett az útja, ahol mindig megállt, mert nagyon tetszett neki a fuvola, amelyik a kisfiú kezében volt a kirakatban. Anna már tudott furulyázni, de szeretett volna fuvolán is megtanulni. Egy napon kérte anyját: - Anyu, szeretnék egy fuvolát kapni karácsonyra a Jézuskától! - Hogy képzeled? - A Jézuskának nincs 140.000,- Ft-ja egy fuvolára. Különben meg azon is meg kell tanulni játszani. Holnap beíratlak a Zeneiskolába. Anna hamar megtanult fuvolázni, de egyre jobban fájt a szíve egy saját fuvolára. Hazafele meg-megállt a hangszerbolt előtt és addig nézte a fiút a fuvolával, míg egyszer csak sírva fakadt. Egyik nap úgy látta, hogy feléje lépked a szobor és megszólal: - Szervusz Anna. Én Ádám vagyok. Hosszú nevem van: Wolfgang Amadeus Mozart. Te csak hívjál Ádámnak. Ne sírj Anna! Tudom, hogy szeretnél egy fuvolát. Nekem is szegények voltak a szüleim. Apám karmester volt, ezért én is csak a saját erőmből, kitartással tudtam híres zeneszerző lenni. Higgyél magadban, higgyél a kis Jézusban és meg fogod kapni a fuvolát! Anna megnyugodva hazaindult. Egyszer visszanézett, és úgy látta, mintha a szobor integetett volna felé a kirakatból. Eljött a szenteste. Kinyílt a szobaajtó. Anna szorongva lépett be a szobába. Nézte a karácsonyfát és egyszer csak meglátta egy hosszúkás, díszes dobozban a fuvolát. Örömében sírva ugrált, megölelt, megcsókolt mindenkit, azután kivette a fuvolát a tokból és elkezdett rajta játszani mindent, amit addig tanult. Gyönyörűen játszott. A fuvola hangja betöltötte az egész szobát. Odavarázsolta a kis Mozartot, az éj királynőjét, Orfeuszt, meg sok mást is, hiszen varázsfuvola volt. A vidéken élő nagymama csendesen üldögélt karácsony másnapján kedvenc karosszékében. Egyszer csak nyílt az ajtó. Annáék jöttek. Anna már az ajtóban elkezdett fuvolázni. Olyan szép volt, hogy a nagymama végigsírta az egészet örömében. A fuvola hangjától és az örömtől 12

teljesen meggyógyult, nagyon boldog volt, hiszen a szép zene gyógyít, gyógyszer, varázslat. Anna fuvolája már nagyon ritkán kerül elő a tokjából. Egyetemen tanul, nemzetközi kommunikáció szakon. Két nyelvből is sikeres vizsgát tett. A tanulás mellett két helyen is dolgozik. A Várszínházban ruhatáros, és a Cinema Cityben pénztáros. Mindent elvállal, hogy könnyebb legyen az édesanyjának. A nagymama azért még hallja a fuvola hangját. Boldogan emlékezik vissza arra a kislányra, aki fuvolázott neki karácsonykor. Kajcsos Jánosné IV. számú Idősek Klubja A karácsony a szeretet ünnepe, de mi is a szeretet? Egy belülről jövő érzés, mely eláraszt bennünket. Ez az érzés kitágítja szívünket, melyből adni akarunk, segítséget adni azoknak, akik rászorulnak. Mélyen belül mindenki szeretetre, melegségre, békességre vágyik. Az ajándék nem pótolja a szeretetet! Jólesik viszont egy kedves szó, egy gyengéd simogatás, együtt érző tekintet, amely szívből jön. Régen a bábák az újszülöttet pár percre az anyja mellére tették, hogy átvegye az anyja szívének dobogását, miután a világra jön. A jászolban fekvő kis Jézus is érezte Mária meleg szeretetét és a bárányok meleg leheletét. Úgy ünnepelünk most mi is, hogy mindent megbocsátunk, minden rosszat elfelejtünk, és csak szeretet adunk a botladozó, megfáradt embereknek, családunknak, minden jóakaratú embernek. A kis Jézus segítségével és a szeretet összetartó erejével minden napunkat úgy tölthetjük, hogy karácsony van, szeretet és békesség van bennünk és közöttünk. Kajcsos Jánosné IV. számú Idősek Klubja 13

Zúzmara és Hópihe Délutánra hópihéknek Kezdődik el szellőtánca. Hópihe száll jobbra, balra Ki lesz az ő táncos párja? Zúzmara Zozó odacsalja 14 Zúzmara hull januárra Ezüstfenyő ágaira Téli reggel betakarja Fehér ruhába burkolja Jégből tűbrossok díszítik Zúzmara csillagok belepik. Pihécskét, gyengéden karolja. Hópihelány csúszkálj velem! Fagyos ágon körbe-körbe, Egyik ágról másik ágra Táncoljunk a fagyos télbe. Zúzmara és hópihécske Zúzmarás faágon ülve Egymásnak hűséget esküdnek. Zizegő szél szép dalt zenél, Kíséri a sápadt holdfény. Egyszer elmúlik majd a tél. Ha eljön a tavasz tündére Elhozza a jó meleget, Egymástól akkor sem vállnak meg. Vízcseppben olvadnak össze. Télen újra találkoznak, Ha előbb nem, karácsonyra. Kercai Sós Lenke IV. számú Idősek Klubja

Klubunkban 2013. január 31-én egy nagy sikerű rendezvény zajlott. Erről szeretnék néhány mondatban beszámolni az Őszirózsa Klubhíradó minden olvasójának. Intézményünk egyik házi gondozója, Tihanyi Károlyné idejét és fáradságát nem kímélve eljött hozzánk, hogy bemutatót tartson régi magyar táncokból, melyeket megtanított az érdeklődő klubtársaknak is. Nagyszerű hangulat alakult ki. Mindenki szívesen ropta a csárdást, amelyet talán már évtizedek óta nem járt. A jó hangulatot mutatják az alábbi képek is, amelyeket akkor készítettünk. A képek a szavaimnál is jobban érzékeltetik a program sikerét. A sikeren felbuzdulva azóta a klub már helyet adott újabb táncos programnak is, amelyen az angol és bécsi keringőt a klubunkban dolgozó Murai Józsefné és az I. számú Idősek Klubjának egyik tagja, Németh Csaba mutatták be és tanították meg az alaplépéseket. A jövőben is lesznek ilyen jellegű rendezvények, melyeket ezúton is köszönünk a programszervezőnek. Varga István IV. sz. Idősek klubja 15

2013. február 1-jén egy különleges eseményre készülődtünk a klubban. Egyik klubtagunk, Horváth József 95. évét töltötte be ezen a napon. A város első embere, Puskás Tivadar polgármester úr is eljött, hogy Józsi bácsit emléklappal és virággal köszöntse fel ezen a nevezetes napon. Kulcsár Lászlóné intézményvezetőnk virággal és pezsgővel, klubtársai pedig szintén pezsgővel ajándékozták meg. Józsi bácsi nagyon örült a jókívánságoknak, köszönetképpen játszott a jelenlévőknek pár nótát a szintetizátorán. Józsi bácsi mindig ilyen vidám, jókedvű, aktívan részt vesz a klub programjain is. Szeretnénk öt év múlva is ilyen jó egészségi állapotban köszönteni a 100. születésnapján! 16

Nem vagyok megkeresztelve, de azért be vagyok oltva. A nagyi azért kövér, mert tele van szeretettel. Nagyon megijedtem, amikor anya megbetegedett. Azt hittem, apu fog főzni ránk. A férfiak nálunk csak egy nővel házasodhatnak. Ezt úgy hívják, hogy monotónia. Két ovis beszélget: - Mivel repked egy modern boszorkány? - Nem tudom. - Hát sárkányrepülővel. Tanár a diákhoz: - Mi jut eszedbe Kleopátráról, Antoniusról és egy kígyóról? - Megettek egy kígyót - hangzik a válasz. - Nem jó. - Akkor a kígyó ette meg őket. A tanító néni dolgozatot írat a harmadikosokkal "Mi leszek, ha nagy leszek? címmel. A dolgozatjavításnál aztán egyik-másik óhajt külön is megtárgyalja a gyerekekkel. - Misike, te azt írtad, hogy rendőr szeretnél lenni, mert így segíthetsz az embereken. Kezdd mindjárt Péterkével, mert ő ugyanis bankrabló akar lenni. Házasnak vagy egyedülállónak jobb lenni? A lányoknak jobb egyedülállónak lenni, de a fiúknak nem. A fiúknak kell valaki, aki takarít utánuk. Szerinted mi a közös a szüleidben? Egyikük sem akar több gyereket. 17

Honnan tudja egy idegen, hogy valakik házasok? Szerintem csak kitalálni lehet, pl. ha mindketten ugyanazzal a gyerekkel ordítoznak. Kisgyerek kérdi az apjától: - Apu te még növésben vagy? - Ugyan, dehogy! Miből gondolod? - Mert úgy látom, a fejed búbja már túlnőtt a hajadon. - Anya, apa miért kopasz? - Mert sokat gondolkodik. - Neked miért hosszú a hajad? - Na, menjél szépen játszani! Templomunkban áldozáskor a gyerekek nemcsak kenyeret kapnak, hanem egy kis bort is. Istentisztelet után a pap félrehívott, hogy hétéves fiamról beszéljen velem. - Kérem, szóljon Jánosnak - mondta szelíden -, hogy a bor után mindig áment kell mondani, nem azt, hogy "hű, de finom!" Hároméves lányom egész nap rosszalkodott. Amikor végre eljött a lefekvés ideje, határozottan leszögeztem: - Belebújsz a pizsibe, megmosod a fogad, és aztán olvasok neked egy, de csak egy mesét. Utána lámpaoltás! Odabújt hozzám, karját a nyakam köré fonta, és az ő édes kis hangján azt mondta - Mami, a vasárnapi iskolában olyan kisfiúkról és kislányokról tanultunk, akiknek nincs anyukájuk meg apukájuk. Azt hittem, szigorúságom ellenére mégis értékeli, hogy én vagyok neki. Már kezdtem elérzékenyülni, de suttogva hozzátette - Talán lehetnél az ő mamájuk. 18

KVÍZKÉRDÉSEK A MAGYAR TÖRTÉNELEMBŐL 1.) Melyik magyar politikus halt meg száműzetésben? 1.).Deák Ferenc 2.) Kossuth Lajos X.) Széchenyi István 2.) Miről volt híres Kinizsi Pál? 1.) Az éles eszéről 2.) A nagy erejéről X.) A gazdagságáról 3.) Melyik magyar király mondta? Boszorkányok pedig nincsenek! 1.) Nagy Lajos 2.) Zsigmond X.) Könyves Kálmán 4.) Mi volt Budai Nagy Antal? 1.) Erdélyi fejedelem 2.) Parasztfelkelők vezére X.) Első magyar könyvnyomdász 5.) Kit temettek el az indiai Dardzsilingban? 1.) Kőrösi Csoma Sándort 2.) Vámbéry Ármint X.) Benyovszky Móricot 6.) Hol lépték át a Kárpátok hegyláncát a honfoglaló magyarok? 1.) A Vereckei-hágón 2.) A Király-hágón X.) A Latorcánál 7.) Ki volt az utolsó magyar király? 1.) Ferencz József 2.) Habsburg Ottó X.) IV. Károly 19

8.) Hol született Hunyadi Mátyás király? 1.) Nagyváradon 2.) Székelyudvarhelyen X.) Kolozsváron 9.) Miről ismert Szent Gallen? 1.) Itt született István felesége Gizella 2.) Itt jártak a kalandozó magyarok X.) Itt temették el Szent László királyt 10.) Hol történt először a Habsburg-ház trónfosztása? 1.) Esztergomban (1720-ban) 2.) Sopronban (1901-ben) X.) Az ónodi országgyűlésen (1849-ben) 11.) Ki volt az első magyar parasztfelkelés vezére? 1.) Dózsa György 2.) Budai Nagy Antal X.) Esze Tamás 12.) Mi volt Szent István király eredeti neve? 1.) Vazul 2.) Vajk X.) Buda 13.) Honnan eredeztethető a 12 pont hármas jelszava: Egyenlőség, szabadság, testvériség? 1.) Az 1848-as francia forradalom jelszava volt. 2.) Az 1640-es angol polgári forradalom jelszava volt X.) Az 1789-es nagy francia forradalom jelszava volt 13+1.) Melyik személy nem volt tagja a Batthyány-kormánynak? 1.) Deák Ferenc 2.) Petőfi Sándor X.) Eötvös József 20

A gyömbér jótékony hatásairól Amikor süt a nap, és meleg van, és nyár - teázásra még csak gondolni sem tudok. Ezzel szemben télen.! Most megint eljött az évszak, amikor napi 3 liternyi folyadékadagom min. felét tea képezi. Iszonyú sok citrommal, édesítés nélkül. Imádom! Tavaly egy baráti összejövetelen találkoztam először gyömbérteával. Fűszeres, pikáns, picit csípős minden megvan benne ahhoz, hogy a kedvenceim közé kerüljön! Kezdetben csak színt hozott a teázásaimba a gyömbér, azóta megtudtam, hogy milyen elképesztően egészséges! Kóstold meg ha még nem tetted volna és ha ízlik, építsd ki a beszerzőhelyeidet, és fogyassz minél több gyömbért, mert hihetetlen, hogy mennyi bajt előzhetsz meg vele, és a belőle készült végtelenül finom és egyszerű itallal, a gyömbérteával! Miért ajánlom? A gyömbérben 12 féle antioxidáns van, ezen kívül; 23 féle gombaölő vegyület 11 különböző fekélyellenes hatású vegyület 10 féle vírusellenes vegyület 21

8 féle májvédő vegyület Csökkenti a koleszterinszintet Csökkenti a magas vérnyomást Jó hatással van a szívre A gyömbér egyik legaktívabb összetevője, a zingibain nevű vegyület, a természet egyik leghatásosabb fehérjebontó enzimje. Mindössze 1 g zingibain 10 kg hús megpuhítására is képes. A fehérjebontó enzimeknek fontos szerepük van az autoimmun betegségek szabályozásában Fájdalomcsillapító Gyulladáscsökkentő Nézzünk konkrét problémákat, amire jó: Agyi katasztrófa (stroke) Napi 2 evőkanál gyömbér elfogyasztása egy héten keresztül 100 g telített zsír vérrögképző hatását semlegesíti. (A vajban nagyon sok a telített zsír, ami hozzájárul a stroke kialakulásához.) Bütyök A fűszeres gyömbér fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatású, segíthet a bütyök okozta fájdalom enyhítésében. Indiai kutatók egy vizsgálat során 3-7 g (1,5-3,5 teáskanál) gyömbérport adtak 28 fájdalmas izületi gyulladásban szenvedő embernek. Több mint 75% állapota észrevehetően javult, a fájdalmuk enyhült, izületi duzzanatuk lelohadt. A dózistól 30 hónapig tartó kezelés után sem észleltek mellékhatásokat. Bütyökkezelésre belsőleg gyömbérteát javasolnak (1 teáskanálnyi frissen reszelt gyömbért tégy 1 csésze forró vízbe, és ezt mindennap fogyaszd) és tegyél reszelt gyömbért közvetlenül a bütyökre is, naponta egyszer-kétszer. Csalánkiütés Ételallergia okozta csalánkiütés esetén egy nagy fazék vízben (kb. 4 liter) főzz lassú tűzön 230 g gyömbért 5 percen át és az így kapott főzetet öntsd meleg fürdővízhez. Áztasd magad a vízben, majd dörzsöld le magad kamillateával (1 teáskanál kamilla, 1 csészényi forró víz)! 22

Depresszió A gyömbért a népi orvoslás régóta használja szorongás és depresszió gyógyítására. Kellemes, hangulatjavító íze van. Fűszerezd vele az ételed és az életed minden nap, és elkerül a (téli) depresszió! Duzzanat (ödéma) India ájurvédikus orvosai évszázadokon keresztül ajánlották a gyömbért elsősorban az izületi gyulladás okozta duzzanat csökkentésére. Újabban több kutató kimutatta, hogy a benne is megtalálható fehérjebontó enzimnek jócskán van gyulladáscsökkentő hatása is. Fájdalomcsillapítás Egy vizsgálatban a kutatók 56 önkéntes beteget figyeltek meg, akik közül 28-an reumás izületi gyulladásban, 18-an artrózisban, 10-en pedig fibromyalgia néven ismert, fájdalmas betegségben szenvedtek. A kísérleti alanyok napi 2-4 teáskanálnyi gyömbérport kaptak. Három hónap után több mint 75%-nál jelentős mértékben enyhülnek a fájdalmak, és mellékhatásokat sem tapasztaltak. A gyömbért külsőleg is használhatod. A meleg, gyömbéres borogatás enyhíteni látszik a hasi görcsöket, a fejfájást és az izületi merevséget. A borogatáshoz készített folyadékba tegyél csípős paprikát is! Fejfájás és migrén Rágcsálj 5 g (k. 2,5 teáskanál) friss, reszelt gyömbért! Ha ezt nem kedveled, akkor 500 mg-os, szárított gyömbért tartalmazó kapszulát szedj fejfájásra. Hatását fokozhatod kurkumával, amely gyulladáscsökkentő szer, és a gyömbérrel sok tekintetben azonos a gyógyhatása. Mindkettőből tegyél 1 teáskanállal 1 pohár limonádéba. Fogfájás A csípős fűszerekből készített borogatás enyhíti a fogfájást. Tovább fokozhatod a csípősségét piros csilipaprika hozzáadásával. Mind a gyömbér, mind a pirospaprika külsőleg izgatják a bőrt, és a felületes bőrgyulladás ellensúlyozza az erősebb fogfájást. 23

A borogatás elkészítéséhez keverd össze a porított fűszert vagy fűszereket annyi vízzel, hogy ragacsos masszát kapj. Márts bele egy kis vattacsomót, majd a kinyomkodott vattát közvetlenül tedd a fogra úgy, hogy ne érjen a fogínyhez! Ha nem bírod a fűszerek égető hatását, öblítsd ki a szádat, és keress más gyógymódot! Torokfájás Gargalizálj gyömbérrel torokfájás ellen. Készíts gyömbéres gyógyitalt citromléből, ecetből és mézből. Fekély Kevesen tudják, hogy a gyömbér fekély kezelésére is alkalmas gyógynövény, 11 különböző fekélyellenes hatású vegyületet tartalmaz. A mézzel kandírozott gyömbér jóízű és kellemes gyógymód a fekélyre. A méz és a gyömbér együttes alkalmazása különösen hatásos. A gyömbér baktériumölő vegyületei mellett a méz ugyancsak baktériumellenes hatású, és úgy tűnik, a kettő együtt szinergikus hatást ér el. Mit szólnál egy kis kandírozott gyömbérhez a különféle gyógyszerek helyett? Az íze biztosan sokkal jobb! A kandírozott gyömbér csípős, fűszeres édesség, amely sok, ínyencségeket árusító boltban kapható. Ha nincs kedved rágcsálni, a gyömbér kapszula formájában is beszerezhető. (Bél)férgek A csípős gyökerek rendkívül hatásosak lehetnek a világ legveszélyesebb parazitáinak egy része ellen, amik a nyers halban is megtalálhatóak. Ha tehát szereted a sushit, jól teszed, ha sok savanyított gyömbért eszel hozzá. Lehet, hogy nem véletlenül szolgálnak fel a japánok gyömbért a sushihoz? Ugyanez a tanács vonatkozik a ceviche, a pácolt nyers halból készült latin-amerikai étel fogyasztására is egyél mellé sok gyömbért! Gyomorrontás Gyomorrontás esetén tegyél a teádba 2 g (kb. egy teáskanálnyi) gyömbért. A gyömbér olyan vegyületeket, amelyek nem csupán a gyomrot nyugtatják, de az emésztést is elősegítik. 24