BA CSAY JAZZ ZENE SZEK MUSICIENS DE JAZZ EDITIONS D'ART ICARE
LE SALTIMBANQUE QUITTE LA VILLE 150 x 90 cm 1989
Az 50-es években indult el az amerikai Downbeat jazz magazinban egy máig is népszerû sorozat, ahol híres zenészeknek játszottak le pár perces felvétel részleteket, hogy véleményt mondjanak a megszólaló zenérôl. Különös forma ez a kor zenéjének megítélésérôl, mert az elôadó nevének tudta nélkül kellett véleményt mondani a meghallgatott zenérôl. Kezdô zenészként megdöbbentô volt számomra, hogy pár másodperc hangból hogy ismerték fel az elôadókat. Azóta már tudom, hogy egy jazz zenésznek ez alapvetôség. Elsô hallásra fel kell ismerni a kor meghatározó elôadóit, hiszen a zenésznek külön nyelve, hangjai, ritmikája és hangszíne felismerhetô úgy, ahogy felismerjük, hogy olaszul, franciául vagy németül beszélnek hozzánk. Meggyôzôdésem, hogy Bácsay Péter tökéletesen megfelelt volna a teszten, festményei bizonyítják, hogy minden hangot, gesztust, ritmust és hangszínt ért a zenébôl és festményein keresztül a legnagyobb érzékenységgel adja vissza ezeknek a jazz moguloknak a mûvészetét. Külön öröm számomra, hogy jazz zenészekrôl készült fantasztikus sorozata elôször Magyarországon a Budapest Music Centerben, a ház megnyitásával egy idôben láthatóak elôször. Gôz László A hetvenes években a legendás hírû székesfehérvári Alba Regia Jazz Fesztivál Európa egyik legjobb Jazz fesztiváljának számított. A fesztivál jelentôsége jóval túlnôtt a zenehallgatáson, ugyanis évekig a mûvészvilág talán legfontosabb találkozóhelyeként biztosított lehetôséget mûvészi eszmecserékre. Számos barátság és mûvészeti alkotás születési helye volt ez a rendezvény, és mi is itt találkoztunk elôször Gôz Lacival, és Szemzô Tiborral 1972-ben. Itt született meg a Jazz iránti rajongásom, és ezeknek a koncerteknek a hatására lett Laciból is Jazz zenész. Ugyanez év októberében Szemzô Tibor barátom meghívott, a Varsói Jazz Jamboreera, ahol is különbözô, szerencsés találkozásoknak, kapcsolatoknak köszönhetôen, 1974-ben elkezdtem tanulmányaimat a varsói Képzômûvészeti Akadémián. 1979-ben szereztem meg diplomámat festô, sokszorosító grafika, és plakát szakon. Természetesen minden évben jelen voltam a jazzfesztiválon, a Warszawska-Jesien-en (Varsói Ôsz, nemzetközi kortárs zene és Jazz fesztivál) és a Chopin fesztiválon is. Most 40 év múltán, egy hosszú távollétem után, íme, elsô budapesti önálló kiállításom, ahol 32 jazz zenész képét állítom ki, a Gôz Laci által megálmodott Zenei központban és jazz klubban, a Budapest Music Centerben. _ Bácsay Peter LÊUNIVERS MUSICAL DE PETER B CSAY Les relations entre peinture et musique se sont intensifiées dès le début du vingtième siècle. Quelques exemples suffisent pour en illustrer la qualité : citons en premier lieu le Lituanien Mikalojus Konstantinas Ciurlionis (1875-1911) qui excella aussi bien dans le domaine musical que pictural et dont les créations sont aujourdêhui mondialement reconnues. Le compositeur Arnold Schoenberg (1874-1951) a un fluvre peint, qui intéressa Kandinsky à lêépoque du Blaue Reiter. Quant à Paul Klee, éminent inventeur dêimages, il hésita, au bénéfice dêun talent musical inné et dêune formation poussée, à embrasser une carrière de violoniste virtuose. On pourrait poursuivre lêinventaire de ces artistes partagés entre ces deux expressions artistiques. En 1932, à Paris, il y eut même la création dêune Association des Artistes Musicalistes, qui se fit connaître à travers un manifeste ainsi quêun Salon, qui devint rapidement international. Fondé et présidé par Henry Valensi (1883-1970), le mouvement compta bientôt une quarantaine de membres de diverses nationalités. En 1936, le cinquième salon fit escale à Budapest, probablement à lêinitiative de deux artistes hongrois, membres du groupe musicaliste : Etienne Béothy, alias Beöthy István, né à Heves en 1897, qui fit carrière à Paris jusquêà sa mort en 1961, ainsi quêernest Klausz, né à Eger en 1898 et décédé à Neuilly en 1970. Le credo et la pratique artistiques des adeptes de ce mouvement, cêest la transposition en formes plastiques de compositions musicales, avec toutes les variations quêimplique une démarche aussi subjective. Tout autre est le propos de Peter Bácsay, mais il est possible de le considérer comme une suite (chrono) logique des expériences de ses prédécesseurs et une forme dêactualisation, puisque lêintérêt du peintre se focalise sur le jazz, expression musicale du vingtième siècle par excellence. Pour Bácsay, ce nêest ni un hasard, ni un choix, mais le reflet et le souvenir dêun vécu à haute dose émotionnelle. En effet, durant son séjour à Varsovie, où il accomplit sa formation à lêacadémie des beaux-arts, il profite dêune scène musicale très riche et très active dans le domaine du jazz. Il assiste ainsi à de nombreux concerts. Ces temps forts en live sont prolongés par lêécoute répétée à travers les enregistrements. Le virus de la musique lêa contaminé : il joue, pour son plaisir et celui de ses amis, de la guitare électrique avec un brio certain. Dans son atelier actuel, le coin musique le dispute à lêespace pictural et le maître des lieux abandonne volontiers, pour un instant, ses pinceaux pour saisir lêune de ses guitares et improviser. Il nêest dès lors pas étonnant de retrouver dans la peinture de Bácsay de nombreuses compositions inspirées par le monde de la musique. Comme notre artiste est particulièrement intéressé par la figure humaine, il met en scène des personnages dans des situations où la réalité et lêimaginaire souvent onirique et toujours teinté dêhumour se rejoignent et confèrent à ses tableaux une touche originale et drôle. Prenons pour exemples les différentes versions de la violoncelliste, où lêinstrument devient le corps et vice-versa, ou la flûtiste, qui joue de ses yeux et de sa nudité! La note sexy appartient aussi à lêunivers de Peter Bácsay. Dans un autre registre, qui ne se devine que grâce au titre, les deux variantes du Trompettiste de Jéricho sont à la fois proches de lêesprit du récit biblique et à mille lieues de lêimage traditionnelle que lêon sêen fait. Les fluvres des années 1990 se caractérisent par des visions plongeantes, des éléments qui sortent du cadre, des formes très éclatées, servies par une palette multicolore, mais aux teintes pastel.
Par rapport à ses tableaux antérieurs, la série des jazzmen gagne en intensité chromatique, comme pour prendre en compte les stridences de cette musique. Bácsay fait aussi le tour de ses instruments favoris, la guitare mais aussi le piano, le saxophone ou la trompette. Il convoque, comme pour un impossible concert, Miles Davis, Keith Jarret, Wayne Shorter, Charlie Mingus, Dexter Gordon ou Thelonious Monk. Mais il ne faudrait pas se laisser distraire par la seule figure du jazzman représenté. Si son identification est primordiale, les fonds nêen jouent pas moins un rôle important : Bácsay sait varier ses arrière-plans chargés de clins dêflil et nous surprendre avec un élément inattendu. Il renouvelle ainsi, en se permettant des interprétations fantaisistes, lêimage officielle du personnage. Au départ, il y a bien sûr une source photographique classique et reconnaissable par tous les habitués, mais Bácsay sêautorise des libertés avec aplomb et virtuosité et propose, au feeling, sa propre interprétation, à lêinstar des séances dêimprovisation, les fameuses jam sessions, caractéristiques du monde jazzique des après-concerts. Pour ses jazzmen, Bácsay a opté pour un format unique, le carré, qui rappelle lêaspect traditionnel de la pochette de disque. Mais les dimensions généreuses de ses toiles confèrent à cette mythique galerie de ÿ portraits Ÿ une monumentalité et un souffle aussi puissant que la musique dont ces images sêinspirent. Bernard Wyder, historien de lêart BÁCSAY PÉTER ZENEI VILÁGA A festészet és a zene közötti kapcsolat felerôsôdése a huszadik század elsô felében kezdôdött. Néhány példa elégendô e kapcsolat minôségének illusztrálására: idézhetjük a litván Mikalojus Konstantinas Ciurlionist (1875-1911 ) aki remekelt a festészetben csakúgy, mint a zenében és mûvei ma világszerte elismerésnek örvendenek. A zeneszerzô Arnold Schoenberg ( 1874-1951 ) akinek festményei felkeltették Kandinsky érdeklôdését a Blaue Reiter korszakban. Ami pedig Paul Kleet, az egyik legkiemelkedôbb képalkotót, illeti, a vele született zenei tehetség és egy komoly képzés után is ingadozott élethivatásnak választani a hegedûvirtuózi karriert. Folytathatnánk még azoknak a mûvészeknek a sorát, akik e két mûvészi kifejezés között osztották meg alkotóerejüket. Párizsban 1932-ben Muzikális Mûvészek Szövetség néven még egy egyesület is létre jött, amely egy manifesztum és egy Szalon megrendezésével gyorsan nemzetközileg is ismertté vált. A Henry Valensi (1883-1970) által alapított és vezetett Association des Artistes Musicalistes hamarosan több mint negyven különbözô nemzetiségû tagot számlált. 1936-ban, az ötödik Szalon alkalmával Budapesten is jártak, bizonyára a két magyar csoporttag kezdeményezésére: Étienne Béothy, azaz a magyar Beöthy István, aki 1897-ben született Heves községben, és aki a 1961-ben bekövetkezett haláláig Párizsban komoly mûvészi karriert futott be, illetve Ernest Klausz, aki Egerben született 1898-ban és Neuillyben halt meg 1970-ben. A mozgalom követôinek hitvallása és mûvészi gyakorlatának lényege a zenei kompozíciók plasztikus formákba való átültetése az összes lehetséges módon, amelyet egy ilyen szubjektív megközelítés lehetôvé tesz. Bácsay Peter szándéka egészen más, de tekinthetünk rá úgy, mint az elôdök tapasztalatainak (chrono) logikus folytatására, mint egy aktualizált formára, ugyanis a festô érdeklôdése a jazz-zenére, a XX. század par excellence zenei megnyilvánulására fókuszál. Bácsaynál ez se nem véletlen, se nem választás, hanem egy intenzív emóciókkal megélt zenei emlék visszatükrözôdése. Valójában Bácsayt a hat éves varsói tartózkodása alatt, amíg tanulmányait végezte a Képzômûvészeti Akadémián, egy nagyon gazdag és aktív jazz és kortárs zenei közeg vette körül. Számtalan koncerten volt jelen, és ezek az élôben megtapasztalt emocionális zenei emlékek születtek késôbb újjá színekben és formákban az alkotásaiban. A zene vírusa megfertôzte: zenélni kezdett a saját örömére és a barátok szórakoztatására, elektromos gitáron meglepô hozzáértéssel. A jelenlegi mûtermében, a zenesarok átnyúlik néha a festészeti térbe és a mester szívesen teszi le az ecsetet, hogy gitárt ragadjon és improvizálni kezdjen. Így már nem meglepô hogy Bácsay festészetében számos olyan képet találunk, amelyet a zene világa inspirált. Mivel mûvészünket különösen az emberi alakok érdeklik, személyeket állít a középpontba különbözô, de mindig álomszerû és humorral átitatott helyzetekben, ahol a valóság és a képzelet összeér és ez ad képeinek eredeti és humoros jelleget. Vegyük példának a csellista különbözô verzióit, ahol a hangszer testé válik és fordítva, vagy a fuvolista, aki a szemeivel és a meztelenségével játszik. A szexi felhang is hozzátartozik Bácsay Péter univerzumához. Egy másik regiszterben, ahol csak a címekbôl tájékozódhatunk, a Jerikói trombitás két változata egyszerre közelít a bibliai történethez és van ezer mérföldre attól, a tradicionális képtôl, ahogy azt elképzeljük. A 1990-es évek alkotásait elmosódó víziók jellemzik, a részletek túllépnek a kereteken egy sokszínû, de pasztell dominanciájú színvilágban. Az elôzô korszakok festményeihez képest a jazz-zenészek sorozat színei intenzívebbek, mintha figyelembe vennék ennek a zenének az erejét. Bácsay megidézi kedvenc hangszereit, a gitárt, a zongorát, a szaxofont, a trombitát, felkéri, mintegy soha meg-nem valósítható közös koncertre Miles Davist, Keith Jarretet, Wayne Shortert, Charlie Mingust, Dexter Gordont és Thelonius Monkot. De ne hagyjuk magunkat megtéveszteni az zenészfigura ábrázolástól, még ha a zenésszel való azonosulás alapvetô is, a háttér nem kevésbé fontos: Bácsay nagyon jól variálja a háttereket, amelyek összekacsintanak velünk és lépten-nyomon meglepnek bennünket. Fantáziadús értelmezésekre ad magának lehetôséget, így újítva meg az ábrázolt személy hivatalos megjelenítését. Természetesen a kiindulás egy klasszikus, a jazzrajongók által felismerhetô kép a zenészrôl, Bácsay azonban megadja magának a szabadságot, hogy magabiztosan és virtuózitással, feelingbôl adjon saját értelmezést, úgy ahogy a jazz világában a koncert után, a jamsession -ön szokás. A jazz-zenészeihez Bácsay egy egyéni formát választott, a négyzetet, ami a lemezborítók tradicionális jellegét idézi. De vásznainak nagyvonalú dimenziói olyan monumentalitást és lendületet adnak ennek a mitikus portré galériának, mint amilyen a zene, amelybôl e képek táplálkoznak. Bernard Wyder, mûvészettörténész (Svájc)
CHARLIE MINGUS 90 x 90 cm 2012 SONNY ROLLINSw 90 x 90 cm 2013
v JACO PASTORIUS 90 x 90 cm 2012 MARCUS MILLER 90 x 90 cm 2012
v JOE ZAWINUL 100 x 100 cm 2011 WAYNE SHORTER 90 x 90 cm 2012
PAT METHENY 90 x 90 cm 2012 MILES DAVIS w 90 x 90 cm 2012
v PIANISTE I. II. Huile sur carton plume 200 x 100 cm 2006 PETRUCCIANI 140 x 90 cm 2012
DEXTER GORDON...MERCY, MERCY 90 x 90 cm 2012 LE GUITARISTE w Huile sur carton plume 100 x 100 cm 2006
FRANK ROSOLINO 90 x 90 cm 2012 RENDEZ-VOUS w Huile sur carton plume 90 x 90 cm 2013
KEITH JARRET w 90 x 90 cm 2012
TOM WAITS...HOLD ON 90 x 90 cm 2012 SONY BOY WILLIAMSON...BYE BYE BIRD w Huile sur carton plume 90 x 90 cm 2012
JOHN CAGE, LAw 100 x 100 cm 2000
VIOLONCELLISTE I. 70 x120 cm 2000 VIOLONCELLISTE II. 70 x120 cm 2000
NIGEL KENNEDY Huile sur carton plume 95 x 150 cm 2013
LA FLðTISTE Huile sur carton plume 50 x 50 cm 2006 LE PIANISTE DU SOLEIL Huile sur carton plume 70 x 70 cm 2012
LE VIOLONCELLISTE 70 x 120 cm 1995 A VAR ZSFUVOL S Huile sur carton plume 90 x 90 cm 2012
LE PIANISTE Huile sur carto plume 50 x 50 cm 2006 LA GUITARISTE Huile sur carton plume 50 x 50 cm 2006
TROMPETTISTE DE JERICHO II. 70 x 90 cm 1990 HOMMAGE A UN GUITARISTE INCONNU 80 x 70 cm 1990
LE TROMPETTISTE 80 x 130 cm 2011 KALEIDOSCOPE w 100 x 80 cm 2006
LE VIRTUOSE 120 x70 cm 1990 LE SAXOPHONISTE 100 x 100 cm 1998
THELONIOUS MONK II. 50 x 50 cm 2004 THELONIOUS MONK w 100 x 100 cm 1998
THERAPIE SEXUELLE 100 x 100 cm 2000 MILES DAVISw 100 x 100 cm 2000
LE FLðTISTE ENCHANTE II. 80 x 70 cm 2006 LE FLðTISTE ENCHANTE I. 80 x 70 cm 1990
VIOLONISTE III. 70 x 80 cm 1990 PRIMAS 80 x 90 cm 1992
ENTRE QUATRE MAINSw 80 x 90 cm 1998
AMARCORD 80 x 130 cm 1989
BIOGRAPHIE Peintre hongrois, né à Seregélyes en 1946. En 1975, il entre à lêacadémie des Beaux-Arts de Varsovie. Il obtient son diplôme de peinture, gravure et graphisme en 1979. Au début de lêannée 1983, il quitte la Hongrie pour la Suisse et sêétablit à Martigny. Professeur à lêecole cantonale des Beaux-Arts à Sion, Sierre. Entre 1986 et 2004 Membre de la S.P.S.A.S. section valaisanne. EXPOSITIONS PERSONNELLES 1983 Galerie Supersaxo à Martigny 1983 Galerie VIII à Fribourg 1986 Galerie Casabaud à St-Maurice 1986 Galerie Faubourg à Neuchâtel 1987 Galerie Fontany à Vercorin 1988 Galerie Faubourg à Neuchâtel 1989 Galerie du Vieux-Chêne à Genève 1990 Le Manoir de la Ville de Martigny 1991 Galerie Frankengasse à Zürich 1991 Galerie Art-Top à Chernex s/montreux 1991 Galerie le Vide-Poches à Marsens 1992 Galerie l Ecole club Migros à Martigny 1995 Espace Ambuel à Sion 1996 Galerie Art-Top à Montreux 2011 Galerie le Vide-Poche à Marsens 2013 Budapest Music Center, Budapest EXPOSITIONS COLLECTIVES 1971 Galerie Chapel BalatonBoglár (Hongrie) 1972 Galerie Chapel BalatonBoglàr (Hongrie) 1972 Club Bercsényi à Budapest 1974 O.M.F. Budapest 1974 Theatre Studio à Varsovie 1974 Club MPK à Lodz(Pologne) 1981 Galerie Nationale Budapest 1982 Galerie Nationale Budapest 1982 Biennale Internationale de dessin à Pécs (Hongrie) 1988 Galerie Zur Matze à Brig 1989 Centre Culturel à Stockholm 1989 La Ferme des Arts à Vaison-la-Romaine (France) 1990 Galerie de l Hôtel-de-Ville à Yverdon 1990 Katharinen und Stadttheater à Saint-Gall 1990 Centre des Congrès de Montreux 1991 Le Manoir à Martigny Duo dêartiste 1993 Musée Cantonal des Beaux-Arts à Sion FACEASPSAS 1996 Galerie du Toit à Genève 1996 l ONU Salle des pas perdus à Genève 1996 Galerie de L Hôtel de Ville à Yverdon 1998 Le Manoir à Martigny Ateliers dêartistes 1999 Galerie de L Hôtel de Ville à Yverdon Calendrier de lêan 2000 2004 Le Manoir à Martigny 2009 Galerie 7 à Martigny COLLECTION PRIVÉE: Frédéric Dard / San-Antonio Dr. Frank von Arx COLLECTION PUBLIQUE: Commune de Martigny Hôpital de Martigny Hôpital de Viège Banque Crédit Suisse Martigny Musée d'ethnographie de Genève PUBLICATIONS: Bácsay, Peintures / Editions dêart Icare 2011 Monique Picard, Peter Bácsay Artist / Cavin 1988 Chanoine Gabriel Pont / ça ira...ça ira...ça ira! Illustrations: Peter Bácsay, artiste-peintre Martigny / Editions: Château Ravire 1988 Bernard Wyder, Bácsay - Musiciens de Jazz - Jazz Zenészek Editions dêart Icare 2013
Les photos ont été réalisées par Jérémie et Peter Bácsay Conception graphique Katalin Sóváry et Peter Bácsay Achevé à l'imprimerie Grafitpencil Budapest, 2013 H-1093 Budapest, Mátyás u.8. www.bmc.hu EDITIONS D'ART ICARE www.peterbacsay.com