Antoni Gaudi: Victor Horta: Lechner Ödön: Sagrada Familia Tassel-ház Postatakaréktár

Átírás

1 Századvég, századelő művészete Szecesszió Nemzetközi művészeti stílus a 19. és a 20. század fordulóján. Szecessziónak csak Ausztriában és Magyarországon hívták, Németországban Jugendstil, Olaszországban art nuovo, francia nyelvterületen art nouveau, Angliában modern style vagy liberty style volt a neve, és még más elnevezéseit is számon tartja a szakirodalom. A nálunk elterjedt szecesszió szó kivonulást jelent. Támadja a gyáripari tömegtermelést, szorgalmazza a hagyományos kézműves technikák alkalmazását (üvegművesség, kerámia, fafaragás, szövés, fémművesség). A szecesszió legfőbb ismertetőjele a sajátos, egyedi és utánozhatatlan formakincs: a növényi motívumok csavart, hullámzó, ritmikus ismétlődése, a síkszerű képépítés, szereti a különös színeket, pl. a fémszíneket. Lényege az ornamentika - különösen a vonalasan kígyózó növényi ornamentika túlburjánzása, a stilizálás, a homogén, dekoratív színfelületek szinte kizárólagos alkalmazása. Ez a stílus nem tesz különbséget magas művészet és alkalmazott művészet között, sőt, kimondottan érdeme, hogy a mindennapi élet számos területét bevonja az esztétikai alakítás körébe. Újraformálja a lakberendezési és használati tárgyakat, a plakátot, a reklámgrafikát, a nyomtatott betűt, a divatcikkeket stb. A szecesszió az építészettől a díszítőművészetekig minden műfajt (belsőépítészet, iparművészet, formatervezés, alkalmazott grafika stb.) áthatott. A díszítés néhol oly mértékű, hogy már a használat rovására megy, ennek ellenére ebben a mindenre kiterjedő alakítási szándékban kereshetjük a modern design-szemlélet eredetét. Hasonló ellentmondás figyelhető meg a századvég különösen jelentős építészetében is: rengeteg a felületi dekoráció és a már-már öncélú, szeszélyes térformálási ötlet, mégis, mögöttük sok esetben a legkorszerűbb technológiai megoldások húzódnak meg, kihasználva az acélban, vasbetonban, üvegben rejlő új lehetőségeket. A szecessziós építészet fő képviselői: a spanyol Gaudi, a magyar Lechner Ödön (Iparművészeti Múzeum, kecskeméti Városháza), a német P. Behrens, a belga H. van de Velde, Victor Horta, az osztrák Otto Wagner. Antoni Gaudi: Victor Horta: Lechner Ödön: Sagrada Familia Tassel-ház Postatakaréktár

2 Otto Wagner: A bécsi Secession épülete Gaudi: Güel park

3 Magyar Ede: Reök palota (Szeged) Szecessziós ékszer, bútor és Tiffani-lámpa Gustav Klimt:Csók Alfonz Mucha: A nő Egon Schiele: Fák

4 (Gustav) Klimt: Judith, 1901 A szecesszió festészete tipikusan századvégi, átmeneti jelenség: legjelentősebb képviselői: Egon Schiele, Gustav Klimt, Ferdinand Hodler, Edvard Munch, Akseli Gallen-Kallela (hamar elfordultak tőle; sokuk az avantgárd művészet úttörőjévé vált). A magyarországi szecesszió egyik központja a gödöllői művésztelep, mindazonáltal Rippl- Rónai József, Gulácsy Lajos, Beck Ö. Fülöp, Körösfoi-Kriesch Aladár képei is mutatnak szecessziós vonásokat. Az iparművészetben Kozma Lajost és a Zsolnay-gyárat kell megemlíteni. Folytatása az art deco. Szimbolizmus A görög szümbolon: ismertetőjegy szóból származik. 19. század végén, alakult ki, hívei szerint az ábrázolt tárgy nem önmagáért, hanem valami általa hordozott tartalom sejtetőjeként fontos. Annak hátterében, hogy a múlt század utolsó harmadában egy életérzés önálló művészeti irányzatként, a szimbólumok nyelvén szólaljon meg, már mélyreható társadalmi változásokat kell feltételeznünk. Lezárult a nemzeti felszabadító mozgalmak nagy korszaka, a polgárság kiábrándultnak érezte magát, vezető rétege pedig már világrészméretű imperialista

5 vállalkozásokat készített elő, hatalmas lendületet vett a technikai és az ipari fejlődés, kialakultak a világ nagy metropoliszai, az egyes társadalmi rétegek közötti különbség ijesztő méreteket öltött, a társadalomtudomány pedig egy új fogalom, az elidegenedés köré csoportosította a jelenségek leírását. A szimbolista költészet (Baudelaire, Verlaine, Mallarmé) és művészet (már Gauguin is) homályosan többértelmű, kifinomultan dekadens nyelvezetet dolgoz ki magának, hogy a társadalmi valóság elől az irracionalitás világába menekülhessen. Mi ez a dekadencia? Szini Gyula írja 1903-ban: Örökzöldben járunk, amely kövéren és dúsan tenyész elmúlt emberek elviharzott szenvedéseinek termőtalajából. Valami különös fűszeres illat szállong a levegőben. Nagy, egzotikus szemű virágok nyílnak mindenfelé, és becéző nevüket suttogják: mi vagyunk a thuják, orchisok, ranunculusok, heliotrópok, dháliák, cyclamenek, hysópok. Ó, hogy szerették e különös virágokat különös nevükön a dekadensek! Mámorosan jártak a misztikus illatárban, és bonyolult érzékkel a szagokban színeket, a színekben hangokat, a hangokban színeket láttak... Az utóbbi jelenség a szimbolistáknak oly kedves szinesztézia, amit szin-hallásnak vagy hang-látásnak nevezhetünk, s ez kapcsolja össze a különböző Gesamtkunstwerk ( összművészeti alkotás ) törekvéseket, melyek egyik meghirdetője az operaszerző Richard Wagner volt. A szimbolikus művész az új élmények keresése során szívesen téved a tilosba : a mámor, az erotika, a halálvágy, az egzotikum, a vér és arany, a misztika, az okkultizmus stb. területére. Hasonlók a szecesszió témái is - a két irányzat között a határvonalat nehéz meghúzni. A szimbolista elvek szerint a művésznek a dolgok mögött meghúzódó eszmei valóságot is érzékeltetnie kell. A szimbolista festmény eszmei, szimbolikus, szintetikus, szubjektív és dekoratív egyszerre. Mesterei vonzódtak az idealista, a misztikus és a morbid iránt. A legjelentősebb szimbolista festők: Paul Gauguin, G. Moreau, O. Redon, P. Puvis de Chavannes, A. Böcklin, Edvard Munch, J. Ensor. Csontváry néhány képe szintén szimbolista. Csontváry Kosztka Tivadar (1853, Kisszeben , Budapest) Gyógyszerész volt, s csak 41 éves korától tanult rendszeresen festeni ben fél évig Münchenben Hollósy Simon növendéke, majd 1895-tõl Karlsruhében, Düsseldorfban és Párizsban képezte tovább magát, de lényegében autodidakta volt. Az 1890-es évek végén Dalmáciában, Olasz- és Németországban járt ben festette Selmecbánya látképe c. művét, majd Jajcéban és a Hortobágyon dolgozott, 1904-ben Egyiptomban, Palesztinában és Athénben járt. Ez út emlékét Kocsizás újholdnál Athénban, a Jupiter-templom romjai Athénban c. képei őrzik ben festette a Nagy-Tarpatak a Tátrában, a Görög színház Taorminában c. több négyzetméteres tájképeit. Ezután ismét Palesztinában, Egyiptomban járt ben készült a Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben c. sokalakos, expresszionista kompozíciója, 1906-ban pedig fő művének érzett legnagyobb méretű vászna, a Naptemplom Baalbekben. Szíriából Párizsba, majd ismét a Libanoni hegyekbe utazott, s megfestette két nagy művét, a Magányos cédrust és a Zarándoklás a cédrusfához címűt (1907) ban a Mária kútja c. kompozícióját és a Marokkói embert festette. Valószínűleg 1910-ben Nápolyban készült utolsó műve, a Sétalovaglás a tengerparton. Lappangó skizofréniája egyre jobban elhatalmasodott. Utazott még keleten, s a háború éveiben ismét rajzolt. A magyarok bejövetele c. kartonján dolgozott, amely lényegében Csontváry Koszta Tivadar apothézise. Ebben az időben önéletrajza számtalan variációján is dolgozott és vitázó röpiratokat írt ban és 1910-ben volt kiállítása. Kortársai nem értették meg művészetét. A meg nem értés, a magány megbontotta lelki egyensúlyát, alkotóereje mindinkább felbomlott. Az as gyűjteményes kiállításán fedezték fel jelentőségét. Vízionárius festészetét expresszionista

6 hevület, ragyogó kolorit és szimbólumteremtő erő jellemzi. Műveinek túlnyomó része Gerlóczy Gedeon magánygyűjteményében található, nagyméretű vásznak pedig letétként a Magyar Nemzeti Galériában ban Székesfehérvárott, utána Budapesten a Magyar Nemzeti Galéria rendezet kiállítást műveiből. Több külföldi kiállításon szerepeltek művei nagy sikerrel, pl. az 1958-as brüsszeli világkiállításon, 1963-ban Belgrádban. Festői elve szerint naturalista lenne, kit a plein-air festészet foglalkoztatott, a plein-air, melyet ő napút -festésnek nevezett, különleges, mitikus-panteisztikus hangulatot adva e szakkifejezésnek. Küszködött világítási és atmoszferikus problémákkal. Képeit szinte kivétel nélkül a motívum előtt festette meg, e vízióból költői látomásokat varázsolt a vászonra. Szimbolikus tartalom. Formálása, színezése, szerkesztése önkényes, előadása, ecsetjárása szenvedélyes, oldott, sokszor szabados. Főművének A Naptemplom Baalbekben című művét tartotta. Színei ragyogóbbak és árnyaltabbak, mint eddigi képein. Már itt is megjelenik a cédrusfa, ami később nagy jelentőségű lesz: Zarándoklás a cédrusokhoz, Magányos cédrus. Ez utóbbin nyilatkozik meg Csontváry nagysága. Utolérhetetlenül gazdag a színharmónia. Csontváry Kosztka Tivadar: zarándoklás a kettős törzsű cédrushoz (1904) A Mária kútja Názáretben című festményen új elem jelentkezett Csontváry stílusában, a síkszerű komponálás és dekorativitás.

7 Kiemelkedő műveit három csoportra lehet felosztani: lírai hangulatú képek, monumentális képek, emberábrázolás. Technikailag a képek igen változatosak. Kisebb vásznait általában terpentinnel hígított olajfestékkel készítette, de - főleg nagyobb vásznain - gyakran hígítás nélkül, vastagon rakta fel a festéket. Néha egészen pasztózusan: domborműszerűen mintázott festékkel, máskor meg leheletfinom lazúrozás technikáját alkalmazta. Csontváry jelkép- és szimbólum világa Cédrus: magány, méltóság egyedül van, de nagyon erős, hatalmas, értékes Zarándoklás a cédrushoz: azt szerette volna, ha szeretik. Hegyen körbeállt cédrus: a magaslatokon imádták a pogány istenségeket. Paradicsommadár: gőg, büszkeség. Kút: nagy, hosszú méltóságteljes magányt jelképezi, a víz az inspiráló példa. Büszkén vállalja az elszigeteltséget. Tengerpart: üres magány, mint a hajnal, a mozdulatlanságban van magány, de a hajó nem tűnik magányosnak, mert tombol a tenger. Mecset: méltóságtejesen kiemelkedik A magányos fák mindenhol ferdén, torzul állnak, de van bennük tekintély Rippl-Rónai József (1861, Kaposvár , Kaposvár) A modern magyar festőművészet egyik vezéralakja. A francia posztimpresszionisták, az ún. Nabis-csoport tagja, a posztimpresszionista és szecessziós törekvések legjobb magyar képviselője. Művészetét gazdag színvilág, bátran stilizáló vonaljáték, dekorativitás jellemzi ben Zichy Ödön családja házitanítójaként Szurdon és Kalksburgban élt ben iratkozott be a müncheni akadémiára, de 1887-ben már Párizsban volt. Két éven át Munkácsy Mihály mellett dolgozott, egy ideig hatása alá is került. Bekapcsolódott a francia modern művészeti életbe is. Francia nőt vett feleségül, Lazarine Baudriont.

8 1889-tõl alakította ki saját formanyelvét, elszakadt a Munkácsy-hatástól ben festette Nő fehérpettyes ruhában c. posztimpresszionista képét Whistler hatása alatt. Nagy hatással voltak rá az impresszionisták. Csatlakozott a Nabis nevű művészcsoporthoz. Ezekben az években került barátságba Maillollal a kiváló szobrásszal, akivel 1892-ben közös műterme is volt és később nagyszerű portrét is festett róla (Párizs, Modern Múzeum). Egészen 1901-ig dolgozott Franciaországban. Itt alkotta ifjúkori fő műveit, az Ágyban fekvő nőt, a Párizsban is nagy sikert aratott Öreganyámat (1892, Magyar Nemzeti Galéria), a Kuglizók c. dekoratív ritmusú képét (1892, Magyar Nemzeti Galéria). Ekkori művei a Nabis-csoport munkásságának szerves részét alkotják. Ebben a korszakában a színeket korlátozta. Jóformán csak fehérrel és feketével festett. Képeinek nem volt tere. Alak és háttér síkszerű dekoratív egységbe forrott. Ez a stílusa érett tovább lassan színesebbé a következő években, Párizsból több ízben hazalátogatott, 1895-ben festette Apám, anyám c. kettős mellképét, majd két év múlva a Szüleim negyven éves házasság után (Budapest, magántulajdon) c. művét ben Andrássy Tivadar részére szecessziós stílusú modern intérieurt tervezett. Ezekben az években többször szerepelt párizsi kiállításokon is ben Dél-Franciaországba ment, ahol felfedezte a színeket. Képein megjelent a határozott távlat, nagyvonalú tájképein ecsetjárása szabadabb, faktúrája érdekesebb lett. A századforduló után hazaköltözött decemberében műveiből kiállítást rendezett, de a magyar közönség még nem értette meg munkáit nyarán Belgiumban, majd Oroszországban járt tanulmányúton. Művészetében fekete korszakát (érdekelte a fekete és szürke szín, mit hogyan lehet velük megfesteni. Néhány olajképénél az erős fekete kontúrokat lazán, hígan festett színfoltok veszik körül, a képek alaphangulata szomorúságot áraszt) dekoratív szecessziós színvilág, majd a friss pasztelltechnikával készült impresszionisztikus forma váltotta fel ben festette Amikor az ember visszaemlékezéseiből él... c. művét (Magyar Nemzeti Galéria), amelyre 1906-ban társulati díjat kapott.

9 Az 1906-os Könyves Kálmán cégnél rendezett kiállításának már nagy sikere volt. Ez időtől többnyire Kaposvár mellett, az ún. Róma-villában dolgozott. Ott festette pointillista-szecessziós képeit. Apró, mozaikszerű pontokból állította össze. Ezt a korszakát a vattaszerűen szabdalt, foltos festékfelrakásokról kukoricás -nak nevezte el. A kornak fő műve az Apám én Piacsek bácsi vörösbor mellett (Magyar Nemzeti Galéria) ben készítette az Ernst Múzeum nagyméretű üvegablakát. Részt vett a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIÉNK) alapításában, a Nyugat mozgalmában. Ady barátja volt ben Párizsban a I. világháború kitörésekor internálták, csak 1915 februárban tért haza. Az internálásban készített rajzait 1915-ben az Ernst Múzeum mutatta be. A háború után alkotta nagy erejű íróportréit (Móricz, Babits, Szabó Lőrinc stb.), a háború után színezése plain airré, elõadása impresszionistává vált ban a Uffizibe került Önarcképe. ben Rippl Rónai képi világa Témák: fiatal és idős nők (anyja, nagyanyja), életképek, portrék, tájképek, enteriőr (lakás: meghitt hely, ahol pihenni lehet, a lakásnak derűsnek kell lenni, megnyugtatónak) Eleinte a körvonalra helyezte a hangsúly, később pedig a térbeliségre. Nyitva van a kép két oldala, a középpont felé sűrűsödnek a motívumok, szeretetteljes arcok, összekulcsolt kezek. Családias meghittség jellemzi. Gulácsy Lajos (1882, Budapest , Budapest) Rippl-Rónai József: Móricz Zsigmond

10 Festő. A budapesti mintarajziskolában kezdett tanulni, lényegében azonban autodidakta volt ben Rómában, majd Firenzében és Párizsban járt tanulmányúton. Olaszországot később több ízben is felkereste, s számos képén festette meg az olasz városok középkori, reneszánsz hangulatát ben volt első gyűjteményes kiállítása Budapesten, az Uránia műkereskedésben, 1911-ben Nagyváradon és Temesvárott, 1912-ben Szegeden állította ki műveit, amelyek egy sajátos álomvilág költői megnyilvánulásai (Dal a rózsatőről, Flórenzi tragédia stb.) ban elnyerte a Ferenc József jubileumi díjat. A háború kitörésekor Velencében idegrendszere összeroppant, s ettől kezdve rövid megszakításokkal az idegszanatóriumok, 1917-től kezdve pedig haláláig elmegyógyintézet lakója volt. E korszakban álombirodalmának, Naconxipannak tájait, embereit ábrázolja gyöngéd színű, lágy tónusú szürrealisztikus képekben (Ópiumszívó álma; Rózsalovag) ban csatalozott a nyolcakhoz. Festészetének azonban véget vetett 1924-ben bekövetkezett vaksága ben az Ernst Múzeumban gyűjteményes kiállítást rendeztek műveiből. Ekkor írta hozzá barátja, Juhász Gyula megrázó versét (Gulácsy Lajosnak). Művei a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában és magángyűjteményekben vannak. Művészete a preraffaelitizmus magyar változata, bár víziói már néhol a szürrealistákhoz közelítették életművét. Alig tanult valamit, de utazásai során fürdött a különféle hatásokban. Képeinek méretei általában kicsinyek. Technikájuk sima, bársonyos, színezése hangolt, számított, s egységesen barnás-arany vagy ezüstszürke tónussal egybefogott. Alakjai néha, különösen kezdetben, stilizáltak, az angol preraffaelitákat követik, később torzultak, de a valóságtól a testetlenné eszményesítés légkörébe emelkedők. Gulácsy Lajos: A varázsló kertje, 1904