KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (21)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (21)"

Átírás

1 KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (21) Beköszönés: Köszöntöm Kedves Nézőinket! Vítam Vás Milí Diváci! Önök a Közös értékeink című Európai Unió által támogatott, Szlovákia és Magyarország közötti, határon átnyúló regionális magazinműsorunk adását látják. Vidíte cezhraničný regionálny magazín medzi Maďarskom a Slovenskom Spoločné hodnoty podporovaný Európskou úniou. Anyag címe: A Fejedelem Anyag hossza: 9:45 Televízió: Zemplén 2011-ben pont 300 éve, hogy a szatmári békekötéssel lezárult a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc. Az évforduló tisztleletére Borsod-Abaúj-Zempén Megye Közgyűlése 2011-et Rákóczi emlékévvé nyilvánította, s ezzel együtt kezdeményezte és támogatta a Rákóczi életét a szabadságharc történésein keresztül bemutató A fejedelem című musical megszületését. A darab az egri Gárdonyi Géza Színház és az Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft. közös produkciójaként jött létre. A júliusi egri ősbemutatót követően Rákóczi hazatért Sárospatakra, ugyanis Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében elsőként a bodrogparti városban, a Vizikapu szabadtéri színpadán volt látható a zenés darab. V roku 2011 slávime 300. výročie Szatmárskeho mieru - teda ukončenia Rákócziho povstania. Na počesť tohto výročia, zastupiteľstvo župnej samosprávy Boršodsko-abovsko-zemplínskej župy, vyhlásilo rok 2011, za pamätný rok Rákócziho a súčasne iniciovalo spracovanie muzikálu s názvom "Knieža". Muzikál nám približuje život Rákócziho v zrkadle dianí povstania. Dielo vzniklo spoluprácou Divadla Gejzu Gárdonyiho a neziskovej spoločnosti Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft. Po júlovej premiére v Egeri, sa knieža navrátil domov, do Šarošpataku, keďže v Boršodsko-abovsko-zemplínskej župe, ako poprvýkrát zinscenovali muzikál v meste na brehu Bodrogu, na amfiteátri pri Vodnej bráne. Kelemen Csaba, producer, címszereplő A zászlóbontás 300. éves évfordulójáról el kell, hogy mondjam, sajnos Magyarországon egyetlen egy forintot nem adtak színházi előadásra abban az évben ben a Kassai Thália Színház bemutatott egy Rákóczi előadást, egy évvel később az évforduló után, amiben volt szerencsém játszani, és akkor megfogadtuk, hogy ha tetszik, ha nem, ha akarják, ha nem, a szabadságharc végét 2011-ben a 300. éves évfordulót meg fogjuk ünnepelni. Ebben olyan partnerre találtunk a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Önkormányzat főjegyzője személyében, és hát a Hideg Imre úr személyében, akik mintegy minket megelőzve mondták, hogy ezt mindenféle képen meg kellene csinálni, és így harmonizált a kapcsolat és nagyon-nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült és most igazán egy csodálatos napnak lehetünk a tanúi, hogy végre Rákóczi hazatalált Sárospatakra. Tehát augusztus 26-án megéljük azt a pillanatot, azt a nagyon nagyszerű napot, hogy itt lehet Rákóczi darabot bemutatni, és ha a jó Isten segít, és a nézőknek tetszeni fog, - ez a mai napnak a kihívása lehet, és nagyon szeretnénk, hogy minden évben legalább egy alkalommal ezt az előadást el tudjuk játszani. Ami azt gondolom, hogy azért nagyon-nagyon jó, mi nagyon szeretjük az előadást, elfogultan szeretjük természetesen -, mert egy közösségi erő hozta létre, tehát nem volt semmilyen támogatás idén sem, - el kell, hogy mondjam -, és ha nincs a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat, ha nincs a segítség, ha nincs az összefogás, akkor nincs ez az előadás. Ebből az előadásból szerintem, az sugárzik, hogy mindenki szereti, fontosnak tartja, és érzi mindazt amit most elmondtam Rákócziról. Rákóczi méltatlanul el van felejtve, vagy nincs a helyére rakva a történelemtanításban, és azt gondoljuk, hogy nagyon-nagyon fontos az ő személyisége, mert én úgy gondolom többekkel együtt, ha ő nincs, akkor az első nemzeti egységet, Magyarországot ő teremtette meg 1703-ban, az ő nyomdokain épült és valósult meg és később Nagyon fontos az ő személyisége nekünk, a mai világban és amikor arról kell, hogy beszéljünk, hogy igen is az összefogás az egyetlen megoldás a gondjainkra a bajainkra, és először a magyar történelemben ezt Rákóczi hozta össze és ezért fontos ez az előadás itt most. Kelemen Csaba, producent, titulná postava O 300. výročí vypuknutia povstania musím povedať, že v Maďarsku sa nenašiel v tomto roku jediný forint, na zinscenovanie tohto divadelného diela. V roku 2004, divadlo Thalia predstavilo drámu o živote Rákócziho - rok po premiére sme si zaumienili, že či sa to bude páčiť niekomu, alebo nie, v roku 2011 dôstojne oslávime 300. výročie ukončenia povstania. Navyše sme našli zodpovedného partnera v osobe prednostu župného úradu Boršodsko-abovsko-zemplínskej župy a samozrejme aj v osobe pána Hidega, ktorí striktne trvali na tom, že predstavenie musí byť, vďaka čomu je náš vzťah veľmi harmonický a sme veľmi šťastní, že sa nám to podarilo a sme svedkami čarovného dňa, kedy Rákóczi sa konečne navrátil domov. Teda 26. augusta sa dožijeme chvíle, kedy predstavíme obecenstvu toto dielo, a s Božou pomocou, sa bude páčiť aj publiku - je to výzva dnešného dňa - boli by sme veľmi radi, keby sme aspoň raz do roka mohli zahrať túto hru. Bolo by to dobré z toho dôvodu, že sme si obľúbili túto drámu, sme voči nej zaujatí, lebo vznikla spoločným úsilím, to znamená, že sme nedostali ani tohto roku žiadnu podporu a nebyť zastupiteľstva Boršodsko-abovsko-zemplínskej župy, nebyť tejto pomoci, bez tohto zomknutia sa, nevzniklo 1

2 by ani toto predstavenie. Podľa mňa predstavenie symbolizuje to, že každému sa páči, považuje ho za dôležité a prežíva všetko to, čo som porozprával o osobnosti Rákócziho. Na Rákócziho nedôstojne zabúdame, alebo nemá svoje pravé miesto v dejepise, avšak si myslíme, že jeho osobnosť je veľmi, veľmi dôležitá, lebo nebyť jeho, nebolo by vzniklo prvé zjednotenie národa, on osnoval vtedajšie Maďarsko, v roku 1703, v jeho šľapajach došlo k dianiam v meruôsmom roku a neskôr k udalostiam z roku Jeho osobnosť je pre nás nesmierne dôležitá, v dnešnej dobe, keď si musíme povedať, že jediným liekom na naše neduhy, je zomknutie sa a poprýkrát v maďarských dejinách, bol toho schopný Rákóczi, preto je dôležité na tomto mieste aj toto divadelné predstavenie. Moravetz Levente, rendező Két szálon fut a produkció, az egyik a szabadságharc konkrét eseményeiből kiragadva, mert természetesen ez egy olyan nagy anyag, melyet nem lehet egy két órás produkcióban tálalni. A másik szálon pedig az európai nagyhatalmak képviselői üldögélnek, egy asztal körül egy templomban, különböző helyeken, és találják ki az ellenlépéseket, amivel az egész Rákóczi szabadságharcot le lehet verni, semmissé lehet tenni, illetve föl lehet használni, mert hogy erről is szó volt. Föl lehet használni a saját nagyhatalmi érdekeknek, mikor hogy állt az örökösödési háború éppenséggel. Moravetz Levente, režisér Dianie prebieha v dvoch rovinách: jedna predstavuje epizódy z udalostí povstania - keďže celý priebeh povstania by sme neboli schopní spracovať, neboli by sme schopní zhutniť do dvojhodinového predstavenia. Druhý dej je o tom, že zástupcovia európskych mocností posedávajú pri stole v kostole, na rôznych miestach a hútajú o protiopatreniach, ktorými by ho vedeli zdolať, pomocou ktorých by možné anulovať Rákócziho povstanie, respektíve ako by bolo možné ho využiť pre svoje mocenské ambície. A dalo sa zneužiť pre záujmy veľmocí, podľa práve aktuálneho stavu dedičných vojen. dr. Kovács János, Borsod-Abaúj-Zemplén Megye főjegyzője A 300.évforduló és a szatmári békekötés mindenki számára a feladást a megadást jelenti, hiszen tényszerűen erről van szól, azonban mi azt szerettük volna, ha egy egész éves rendezvénysorozattal nemcsak erre emlékszünk, hanem arra az emberre, aki ennek a felkelésnek az élére állt, aki feladta birtokait, egzisztenciáit, hogy az ügyet tulajdonképpen méltóan szolgálja, és hát mi itt gyakorlatilag Sárospatakon, Zemplén megyében nem tudunk pátosz nélkül beszélni II. Rákóczi Ferencről, hiszen a közelben született, a közelben van eltemetve, ez a föld Rákóczi birtok volt, ezért úgy gondoltuk, hogy ne csak a szatmári békekötés emlékéről szóljon, hanem a fejedelem egész életútjáról és munkásságáról is. dr. Kovács János, prednosta župného úradu Bodrodsko-abovsko-zemplínskej župy 300. výročie a Satmarský mier, pre každého znamená kapituláciu, veď vecne sa o to jednalo. Avšak my sme si chceli týmto programovým pásmom zaspomínať aj na toho muža, ktorý sa postavil do čela tohto povstania, ktorý sa vzdal svojich statkov, svojej existencie, aby dôstojne mohol slúžiť veci. V Šarošpataku a na Zemplíne, nevieme rozprávať o Františkovi II. Rákóczim, bez pátosu, veď narodil sa nablízku, neďaleko je tiež pochovaný. Táto zem bola zemou Rákócziovcov, preto sme považovali za potrebné, aby rok 2011 nebol len o Satmárskom mieri, ale aby sme pripomenuli aj životnú púť a dielo kniežaťa. Gyakorlatilag a mű megszületését a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat kezdeményezte, és amikor a mű megszületett, akkor annak a finanszírozása is a Megyei Önkormányzat részéről történt meg. Nem csak a Rákóczi Emlékév részekét, hanem egész egyszerűen az látszott, hogy egy Egri csillagok után, egy Zrínyi után kell, hogy a fejedelemről is szülessen egy olyan történelmi musical, amely minden generációnak tulajdonképpen közvetíteni tudja a fejedelem életútját és a munkásságát. Ez a musical és üzenete tulajdonképpen arról szól hogy hazaszeretet, Isten szeretet, Isten tisztelete és természetesen az emberek szeretet és tisztelete. Kitartás és ha kell akkor a közös ügyekért a feladás. Ezek szerintem csupa olyan emberi értékek, amelyeket minden korban gyakorlatilag kortalanul tisztelnünk kell és ki kell tűznünk magunk elé, gyermekeink, unokáink elé. Mi azt szeretnénk, ha egy ilyen mű, ez gyakorlatilag értékálló, tehát hosszú időn keresztül majd játszható, és gyakorlatilag a szövegek, a dalszövegek, a közötte levő összekötő szövegek mind-mind az gondolom, hogy ezekről az értékrendekről árulkodnak. Dielo sa zrodilo prakticky na podnet samosprávy Boršodsko-abovsko-zemplínskej župy, a keď bolo hotové, tak župná samospráva dielo aj zafinancovala. Nielen k Rákóczimu pamätnému roku, ale jednoducho sa javilo za potreby, aby po Jágerských hviezdach, po Zrínyim, sa spracoval aj historický muzikál o kniežati, ktorý vie priamo osloviť každého a vie odovzdať odkaz jeho životnej púte a diela. To je vlastne odkazom muzikálu a prakticky pojednáva o láske k vlasti, o láske k Bohu, o úcte k Bohu a samozrejme aj o láske a úcte k ľuďom. Vytrvalosť a keď treba, tak aj obeta pre spoločnú vec. Sú to také ľudské hodnoty, ktoré v každej epoche sa tešia všeobecnej pocte a staviame ich pred seba za vzor, pred svoje deti a vnúčatá. Boli by sme radi, keby takéto dielo malo trvalú hodnotu, aby po dlhú dobu bola na scéne a myslím si, že všetky texty, texty piesni nám vyprávajú o týchto hodnotách. Mengyi Roland, Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közgyűlésének elnöke Ilyen nagy alakját a magyar történelemnek nem szabad elfelednünk. Senkinek sem szabad, nemcsak politikusoknak, senkinek nem szabad elfelednie, hogy ilyen vezetőink, ilyen vezénylő fejedelmeink voltak, ilyen emberek álltak a magyar nemzet élén, és mindenkivel meg kell, hogy ismertessük és mindenkinek be kell, hogy újra mutassuk, hogy milyen érzésekkel és milyen értékekkel vezette ő az országát a szabadság irányába, és azt gondolom, hogy ez az a pillanat, amikor az emberek újra ezt tudomásul veszik, tudatosul bennük, és a jövőben így élik az életüket a nemzetükkel, a családúkkal, a hazájukkal. Ez egy nagyon-nagyon fontos mondanivaló szerintem. Hangsúlyt helyeztem arra, hogy először Sárospatakon tudjam megnézni ezt a szabadtéri előadást, bár az ősbemutató az Egerben volt. Viszont azt gondoltam, hogy itt a Rákócziak ősi fészkében kell, hogy igazán nagyot robbanjon a Megyei Önkormányzat által finanszírozott musical, és az első felvonás után nem csak én gondolom úgy, de ahogy végigsiklott a tekintetem a közönség arcán is, amikor elsőként elhangzott a zászlóval a kézben, hogy cum deo pro patria libertate, azt láttam, hogy a közönség is azt érzi, hogy ezt itt és most kellett látniuk. Szenzációs a darab, mindenkinek gratulálok. A fáradozást mindenképpen megérte. Mengyi Roland, predseda Boršodsko-abovsko-zemplínskej župy Nemôžeme zabúdať, na takú významnú osobnosť maďarských dejín. Nikto by si nemal zabúdať - najmä nie politici, že v čele maďarského národa stáli takéto kniežatá, takíto skvelí ľudia a každého by sme mali s tým oboznámiť, každému máme znovu ich predstaviť, že aké mal ľudské kvality, hodnotový systém, ktorými riadil svoju krajinu k slobode. Myslím si, že nadíde tá chvíľa, kedy to ľuďom dôjde, kedy to znovu pochopia, uvedomia si a v budúcnosti si budú podľa toho žiť, vo svojich rodinách, v národe, vo svojej vlasti. Je to veľmi dôležitým posolstvom. Považoval som za dôležité, aby som poprvýkrát videl muzikál v Šarošpataku, na amfiteátri, napriek tomu, že premiéra bola v Egeri. Mal som pocit, že práve tu, v starobylom hniezde Rákócziovcov, muzikál zafinancovaný župnou samosprávou bude taký ozajstný, zaberie najviac. Po prvom dejstve, ako som sa tak poobzeral po tvárach v publiku, keď poprvýkrát zaznelo cum deo pro patria et libertate, tak som videl, že aj obecenstvo tušilo, že muzikál si mali pozrieť práve teraz a tu. Dielo je senzačné. Gratulujem každému. Každopádne to stálo zato. 2

3 Anyag címe: 4x4 kereken Anyag hossza: 3:28 Televízió: Roviga Sár, ordító motorok, benzin göz és erös autók. Ez mind az Off road, a négy kerék meghajtású terepjárók világa és azoké a fanatikus embereké, akik ezt csinálják. Számukra egy félméteres sártenger kihívást jelent, akár éjjel, akár nappal kell rajta átgázolni. És mind ehhez feleségeik is aszisztálnak, akik az anyós ülésen ülve segítenek az akadályok leküzdésében. Rimaszombatban viszont akadt egy hölgy,aki nem elégedett meg a navigálással és átvette a kormányt. Hajnovics Márta eddig az egyetlen Off roados versenyzönö Szlovákiában. Blato, revúci motor, para benzínu a silné autá. Toto všetko je Off Road, svet terénnych áut s pohonom všetkých kolies a fanatických ľudí, ktorí ho robia. Pre nich je polmetrové bahnisko výzvou či cez neho musia prejsť v noci alebo cez deň. K tomu im asistujú manželky, ktoré sedia na sedadle spolujazdca a pomáhajú im v prekonaní prekážok. V Rimavskej Sobote však žije dáma, ktorá sa neuspokojila s navigovaním a presadla si za volant. Márta Hajnovics je zatiaľ jedinou súťažiačkou Offroad na Slovensku. Riportalany:HAJNOVICS Márta Elsö terepjárónkat 96-ban vettük és rögtön lementünk a friss terepjáróval Somogybabodba, Balaton melletti település és ott, akkor volt a reneszánsza ennek e Kelet német, már egyesült Németországból jövö több eyer terepjárónak és akkor mi mind ketten a párommal ebbe nagyon-nagyon bele szerettünk.nagyon komolyan.ez egy olyan sport és olyan lehetöség, amit nme cserélnék fel semmi másra.tehát számomra ha kikapcsolódni kell a a mindennapi feszültségek után nincs jobb kikapcsolódás mint hogy beülni a kocsiba,elmenni az erdöbe és egy igen nehéz pályán átmenni úgy, hogy az ember koncentrál, teljesíti, nézi, centikre, centiken mälik, tehát centi jobbra,centi balra.ez azért remek kikapcsolódás. Naše prvé terénne auto sme kúpili v roku 1996 a hneď sme na ňom zašli do Somogybabod, do malej obce pri Balatone. Tam bol zraz týchto východonemeckých terénnych áut. Bolo ich niekoľko tisíc a prišli vtedy už zo spojeného Nemecka. Vtedy sme sa do nich s mojim partnerom veľmi zaľúbili. Veľmi vážne. Je to šport a možnosť, ktorý by som nevymenila za nič iné. Keď si chcem oddýchnuť a odreagovať sa od každodenného stresu, nie je pre mňa nič lepšie ako sadnúť do auta, zájsť do lesa a prekonať veľmi náročnú trať tak, že sa človek sústredí, plní, pozerá, sleduje centimetre, centimeter doprava a doľava. Preto je to skvelý relax.... Nemcsak minden nönek, de minden férfinak is kikéne próbálni a terepjárózást,mert például a sárban elsajátított csúszások nagyon jól jönnének nekik mondjuk télen hóban vagy különbözö jeges útviszonyokkor is. ADrenalin sport,mind amellett nagyon szép is,mert azért egy erdöben szépen végig menni lombok alatt.az erdöb kijutni gyönyörûtisztásokra. Nagyon vigyázunk mindig, hogy csak erdei utakon mennyünk, csak mezei utakon mennyünk.tehát az offroados társaság az egy nagyon következetes társaság, tehát mi tudjuk, hogy soha nem szabad bele menni egy vetésbe,mert akkor esetleg a következö versenyen nem is indulhatunk. Nielen všetky ženy, ale aj chlapi by si to mali vyskúšať. Napríklad by si mohli vyskúšať šmyky na blate a zišlo by sa im to v zime na snehu alebo na ľadových cestách. Je to šport plný adrenalínu, ale aj pekný keď prechádzate v lese pod korunami stromov. Je fajn keď vyjdete na lúku. Vždy dávame pozor, aby sme chodili len na lesných a poľných cestách. Tím offroadistov je veľmi dôsledný, teda vieme, že nemôžeme zájsť na orné pole, lebo to môže znamenať, že sa na ďalšej súťaži nezúčastníme. Narrátor: Márti rendszeresen részt vesz Magyarországi és hazai versenyeken, mellyeken még nem akadt nöi vetélytársa. Márti sa pravidelne zúčastňuje súťaží v Maďarsku aj doma, kde sa ešte nestretla so ženskými súperkami. Riportalany::HAJNOVICS Márta: Eredményeket, ha mérhetjük kupában, akkor otthon körül-belül olyan 20 kupányit már össze gyûjtöttünk.tehát mindig ketten indulunk a versenyen.az egyikünk a vezetö a másik a navigátor,tehát tulajdonképpen általában mind kettönknek vagy mint navigátor vagy mint soför vannak különbözö díjai. Ak môžeme výsledky merať v získaných pohároch, tak doma máme už približne 20 víťazných pohárov. Na súťažiach štartujeme vždy dvaja. Jeden z nás je šofér a druhý navigátor. Čiže obaja máme ceny ako šoféri ale aj ako navigátori. Riportalany::HAJNOVICS Gábor Hát azért még jobban nem vezet csak néha viták vannak, hogy melyikünk vezessen, ha csak egy kocsival megyünk egy versenyre. Lepšie ešte nešoféruje, ale niekedy sa hádame, kto z nás bude šoférovať, keď ideme na súťaž len na jednom aute. Narrátor: Mártiék a versenyzésen kívül Off Road versenyeket is szerveznek. Olyankor egyetlen bánata az, hogy a szervezés mellett nincs ideje versenyezni. Okrem pretekania organizujú Márti aj Off Road súťaže. V takom prípade im je ľúto len to, že nemôžu súťažiť. 3

4 Anyag címe: Bélyi kastély Anyag hossza: 3:55 Televízió: Regia Néhány héttel ezelőtt fejeződött be a Bély községben található Sennyey-kastély felújításának első szakasza. Pred niekoľkými týždňami sa ukončila prvá etapa renovačných prác na kaštieli rodiny Sennyey v obci Biel. Ennek során az épület falait megerősítették, új tetőszerkezet készült, és az ingatlan központi bejárata fölé is új kupola került. V rámci nich došlo k posilneniu stien budovy, spravilo sa nové zastrešenie ako aj nová kupola nad hlavným vchodom do budovy. A nagykaposi székhelyű Prosperitas Alapítvány a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatósággal közösen a Magyar- Szlovák Határon Átnyúló Együttműködési Program címmel meghirdetett projektből 1,95 millió eurót kapott a kastély, ill. a sátoraljaújhelyi Kazinczy múzeum modernizálására. Nadácia Prosperitas so sídlom vo Veľkých Kapušanoch dostala v spolupráci s Boršodsko-abovsko-zemlínskym muzeálnym vedením 1,95 miliónov eur z projektu pod názvom Program maďarsko-slovenskej cezhraničnej spolupráce na modernizáciu spomínaného kaštieľa a Kazinczyho múzea v obci Sátoraljaújhely. NARR.: Néhány éve még szinte biztosnak látszott, hogy az enyészeté lesz a bodrogközi Bély község Sennyey-kastélya, ám a nagykaposi székhelyű Prosperitas Alapítványnak köszönhetően ez a nevezetesség felújításra került. Pred niekoľkými rokmi bolo takmer isté, že je kaštieľ rodiny Sennyey v obci Biel odsúdený na úpadok, avšak vďaka Nadácii Prosperitas so sídlom vo Veľkých Kapušanoch dôjde k renovácii tejto pamätihodnosti. Az Alapítvány a 18. században épült bélyi műemléket és a körülötte elterülő park másfél hektáros részét 2008-ban vásárolta meg a helyi önkormányzattól. V roku 2008 odkúpila nadácia v 18. storočí postavenú bielsku pamätihodnosť a jeden a pol hektárovú časť parku, ktorý ju obklopuje od miestnej samosprávy. MIHÓK GÁBOR, a PROSPERITAS ALAPÍTVÁNY igatzgatótanácsának elnöke MIHÓK GÁBOR, predseda Správnej rady Nadácie PROSPERITAS - A pályázat globális és stratégiai célja az volt, hogy a régió idegenforgalmi lehetőségeit megpróbáljuk minél hatékonyabban kihasználni. - Globálnym a strategickým cieľom projektu bolo čo najúčinnejšie využiť možnosti cestovného ruchu v regióne. - Tehát olyan központok jöjjenek létre, ahol a turisztikai tevékenységek, és kínálatokat összehangoljuk és az ideérkező turistákat pedig ily módon próbáljuk tájékoztatni, tehát globálisan az egész régió gazdasági fellendítése a célja a turizmus segítségével. - Vznikli centrá, v ktorých zosúlaďujeme turistické aktivity a ponuky a týmto spôsobom poskytujeme informácie prichádzajúcim turistom. Cieľom je pomocou turizmu ekonomicky oživiť región. NARR.: A Prosperitas Alapítvány a rekonstrukciót november elsején kezdte el, és a tervek szerint június végéig tart majd. Nadácia Prosperitas začala rekonštrukciu 1.novembra 2010 a podľa plánu bude trvať do konca júna Szakemberek szerint az építmény restaurálása az utolsó előtti pillanatban kezdődött el, hiszen az épület falai rendkívül rossz állapotban voltak, és a kastély vélhetően rövid időn belül összedőlt volna. Podľa odborníkov sa reštaurácia budovy začala takmer v hodine dvanástej, pretože steny budovy boli v mimoriadne zlom stave a kaštieľ by sa pravdepodobne v krátkom čase zrútil. Az alapítvány azonban már most azt tervezi, hogy folytatja a felújítást. Avšak nadácia už v súčasnosti plánuje v renovácii pokračovať. MIHÓK GÁBOR - Maga a komplexum három épületből áll, van még két szárnyépület, ezeknek az épületeknek a felújítása is tervben van, a most kiírásra kerülő Magyar-Szlovák Határon Átnyúló Együttműködési Program keretén belül szeretnénk megpályázni. - Samotný komplex pozostáva z troch budov. Sú tu ešte dve krídla kaštieľa, ktorých rekonštrukciu plánujeme po schválení projektu vypracovaného na základe súťaže vyhlásenej v rámci Programu maďarsko-slovenskej cezhraničnej spolupráce Itt már elsősorban idegenforgalmi célzatú fejlesztéseket akarunk megvalósítani, tehát egy autóbusznyi kapacitású vendég elszállásolására szeretnénk szálláshelyeket kialakítani, illetve az ő étkeztetésükre pedig éttermi szolgáltatásokat is szeretnénk nyújtani. - Prvoradým cieľom je rozvoj turizmu. Chceli by sme preto vytvoriť ubytovacie možnosti pre hostí v kapacite jedného autobusu a ponúknuť im aj stravovacie služby. NARR.: A bélyi kastélyt báró Sennyey László építtette 1781-ben rokokó-klasszicista stílusban, majd a 19. században felújították, átalakították és kibővítették. Bielsky kaštieľ dal roku 1781 postaviť barón László Sennyey v klasicisticko-rokokovom štýle. V 19.storočí bol kaštieľ obnovený, prestavaný a rozšírený. A második világháború után működött benne iskola, tanítói lakás, községi hivatal, majd szükséglakás is. Po druhej svetovej vojne fungoval ako škola, učiteľský byt, obecný úrad a aj ako sociálny byt. A kastély utolsó tulajdonosa Sennyey Anna 1992-ig, az az a haláláig a településen élt. Do roku 1992 bola poslednou majiteľkou kaštieľa Anna Sennyey, ktorá tu žila až do svojho skonu. 91 éves korában hunyt el. Zomrela vo veku 91 rokov. A falubeliek még ma is jószívvel gondolnak rá. Dedinčania na ňu dodnes spomínajú v dobrom. 4

5 BODNÁR MAGDA, Bély BODNÁR MAGDA, Biel - Itt lakott fent a kastélyban. - Bývala tu hore v kaštieli. - Mindennapos volt nálunk, az egész rokonsággal tartjuk mind a mai napig a kapcsolatot. - Navštívila nás každý deň a dodnes sme v kontakte s celou jej rodinou. - Azt mondta mindig, ő sem vesztett többet, mint mi, mert az a kevés nekünk olyan becses volt, mint neki a sok. - Vždy hovorievala, že ani ona nestratila viac než my, pretože to málo, čo sme mali bolo pre nás také cenné ako pre ňu to veľa. - Szóval ők ilyen fajta emberek voltak, megértők, nem olyanok, akik a fellegekbe járnak. - Slovom, boli to ľudia chápaví, ktorí nechodili v oblakoch. - Mondom, mint családtag, nálunk úgy volt. - Cítila sa u nás akoby bola členom rodiny. - Három gyerekünk volt nekünk, mindig azt mondta, hogy azok az ő unokái. - Mali sme tri deti a vždy vravievala, že sú to jej vnúčence. NARR.: A Sennyey család külföldön élő tagjai rendszeres időközönként Bélybe látogatnak. V zahraničí žijúci členovia rodiny Sennyey navštevujú Biel pravidelne. Szívükön viselik egykori kastélyuk sorsát, és örülnek a felújításnak. Osud bývalého kaštieľa im leží na srdci a tešia sa z renovácie. Az alapítvány szintén gondol rájuk, hisz egy, a Sennyey családnak emléket állító helyiséget is berendeznek majd a főépületben, de lesz még könyvtár, vendégszobák, kiállító-, és tárgyalótermek, sőt, a Sárospataki nagykönyvtár egy részlege is itt kap helyet. Nadácia myslí aj na nich, pretože v hlavnej budove kaštieľa bude zariadená pamätná miestnosť rodiny Sennyey, ale bude tu aj knižnica, hosťovské izby, výstavné a rokovacie miestnosti a poskytnú sa priestory aj pre časť veľkej knižnice obce Sárospatak. Anyag címe: Gulyásfőzés Anyag hossza: 3:24 Televízió: Regia Dobra, Bodrogköz egyik legkisebb települései közé tartozik. Obec Dobrá patrí medzi najmenšie obce Medzibodrožia. Királyhelmectől 6 km-re délkeletre fekszik. Leží 6 km juhovýchodne od Kráľovského Chlmca. A község területi fennhatósága alatt nincsenek természetvédelmi területek, viszont jellegzetes alföldi tájat találunk itt, hasonlóan a Bodrogköz legnagyobb részéhez, mocsarak maradványaival, folyóágakkal és különböző vízi élőhelyekkel. Pod obec miestne neprislúchajú žiadne chránené oblasti, je to však typická dolnozemská oblasť, podobne ako väčšina Medzibodrožia, s pozostatkom močarísk, riečnymi ramenami a rôznymi vodnými biotopmi. Komm.: A dobraiak nyilván szeretik a halból készült ételeket is, de évente egy alkalommal előnybe részesítik a sertés, marha vagy vadhúsból készült egytálételt, a gulyást. Obyvatelia obce obľubujú aj jedlá pripravené z rýb, ale raz ročne uprednostňujú guláš, pripravený z bravčoviny, hovädziny, alebo diviny. Jeles esemény ez a településen, hisz ilyenkor versenyszerűen űzik a főzést, és veszik kezükbe a főzőkanalat főként a férfiak. Je to významná udalosť v obci, pretože v tomto prípade ide o súťažné varenie a varešku si berú do ruky hlavne páni. Később a kóstolgatásnál természetesen a lányok és asszonyok is megjelennek. Neskôr, pri ochutnávaní, sa samozrejme objavia už aj dámy. Az augusztus végén megrendezett főzőversenybe 42 csapat kapcsolódott de, többek közt Dobra magyarországi testvértelepüléséről, a Dámócról érkezett főzők is. Do súťaže varenia usporiadanej koncom augusta sa zapojilo 42 družstiev. Okrem iných prišli aj kuchári z maďarskej sesterskej obce Dámóc. TÖMÖS BÉLA GYULÁNÉ, polgármester, Dámóc, Magyarország TÖMÖS BÉLA GYULÁNÉ, starostka, Dámóc, Maďarsko - Most már harmadszor voltunk zsinórban. - Boli sme tu po tretíkrát za sebou. - Volt, hogy a dobraiakat hívtuk meg hozzánk. - Inokedy sme my pozvali ľudí z obce Dobrá k nám. - Volt már például közös öregek napja, hogy mi hívtuk a dobraiakat, a dobraiak hívtak minket. - Mali sme už aj spoločný deň starších ľudí, raz sme pozývali my a raz pozývali nás. - Gulyásfőző volt már, ugye augusztus 20.-a nálunk állami ünnep, az új kenyér és Szent István ünnepe, és volt hogy meghívtuk a dobraiakat, és ez 2000-től tart. - Už aj guláš sa varil. 20. august je u nás štátny sviatok sviatok Svätého Štefana a nového chleba, a stalo sa už, že sme pozvali ľudí z obce Dobrá a trvá to už od roku CSOMA MIKLÓS, polgármester, Dobra, Szlovákia CSOMA MIKLÓS, starosta, Dobrá, Slovensko - Örömmel jönnek ide gulyást főzni, volt olyan időszakunk, amikor 57 bográcsban főtt a gulyás, a jobbnál jobb gulyás. 5

6 - Ľudia sem chodia variť guláš s radosťou. Bolo obdobie, keď sa varil v 57 kotlíkoch, jeden lepší ako druhý. - Gondolom, hogy a továbbiakban is ezzel a műsorral, mert ilyen műsorunk először van községünkben a gulyásfőző alkalmával, és legközelebb a mércét magasabbra tesszük. - Myslím si, že aj v budúcnosti s týmto programom, pretože takýto program máme pri príležitosti varenia guláša v obci po prvý krát a nabudúce dáme latku ešte vyššie. Komm.: Nem a kultúra iránti igénytelenség tartja vissza a dobraiakat attól, hogy nagyszabású programokat szervezzenek. Nie je to kultúrna nenáročnosť, čo odrádza obyvateľov obce Dobrá od organizovania veľkolepých programov. A gazdasági helyzet az, amitől jóval nagyobb falvak is lecsökkentették a kultúrára és az egyéb fejlesztésre szánt kiadásokat. Je to hospodárska situácia, kvôli ktorej aj oveľa väčšie obce než Dobrá skresali výdavky na rozvoj kultúry a iných oblastí. Jó hír viszont, hogy mindennek ellenére 30 év után ismét van énelkőcsoportja a falunak, akik a főzőverseny alkalmával be is mutatkoztak. Dobrou správou však je, že, napriek všetkému, má obec po 30 rokoch znova spevácky zbor, ktorý sa pri tejto príležitosti predstavil. CSOMA MIKLÓS, polgármester CSOMA MIKLÓS, starosta - A női énekkart én saját magam hoztam létre, mert házról házra jártam. - Ženský spevácky zbor som založil ja osobne, pretože som chodil z domu do domu. - Az anyukákat, a hölgyeket, a nagymamákat megszólítottam, hogy vegyenek részt abból a szempontból, hogy 30 évvel ezelőtt volt Dobrán női énekkar. - Oslovil som mamičky, slečny aj babičky, aby sa pripojili, hlavne z toho dôvodu, že pred 30 rokmi ženský zbor v Dobre fungoval. - Ők ezt örömmel vették, hogy én felszólítottam őket, és így alakult meg a dobrai női éneklőcsoportunk. - Boli rady, že som ich oslovil a tak vznikol ženský spevácky zbor. Komm.: A kis költségvetéssel rendelkező Dobrát és Dámócot sok esetben a munkalehetőségek hiánya és az elvándorlás ténye is súlytja. Malorozpočtové obce Dobrá a Dámóc okrem iného sužuje aj nedostatok pracovných príležitostí a migrácia. Megvalósításra váró terveik azonban vannak, és remélik, hogy jó ötletekkel, tenniakarással, a fejlődés útjára léphetnek. Majú však plány čakajúce na realizáciu a dúfajú, že dobrými nápadmi a vôľou konať sa dostanú na cestu rozvoja. CSOMA MIKLÓS, polgármester CSOMA MIKLÓS, starosta - A községünkben jelenleg hivatalosan 445 lakos van. - Naša obec má oficiálne 445 obyvateľov. - Abból a 445 lakosból 120 a munkanélküli z nich je nezamestnaných. - Tehát nagy nincstelenség van, de azért igyekszünk ebben a hiányban is nívósabbá tenni községünket. - Síce je veľká chudoba, ale aj v časoch nedostatku sa snažíme budovať prestíž obce. TÖMÖS BÉLA GYULÁNÉ - Egy közös projektben gondolkozunk a polgármester úrral. - S pánom starostom rozmýšľame o spoločnom projekte. - A határon átnyúló programokban egy közös kerékpárutat szeretnénk megvalósítani. - V rámci programov cezhraničnej spolupráce by sme chceli zrealizovať projekt spoločného cyklistického chodníka. - Ennek érdekében kedden megyünk Kassára, ennek tisztázása érdekében. - V utorok ideme do Košíc za účelom objasnenia podmienok projektu. - Remélem, hogy sikerül beadni a pályázatot és meg is nyerjük, és lehet majd közlekedni kerékpáron Dámóc és Dobra között. - Dúfam, že sa nám podarí odovzdať podklady na súťaž, vyhráme ju a bude možné premávať na bicykloch medzi obcami Dámóc a Dobrá. Komm.: A kerékpárút egyelőre távlati terv. Cyklistický chodník je zatiaľ iba perspektívnym plánom. Ugyanakkor a két település vezetője bízik abban, hogyha elkészül, elősegíti majd az idegenforgalom és a falusi turizmus fellendülését is. Vedenie oboch obcí však verí, že v prípade realizácie napomôže chodník k rozmachu turizmu a cestovného ruchu na vidieku. Anyag címe: 105 eves fuleki zomanc és tuzhelygyar Anyag hossza: 3:53 Televízió: Roviga Valószínûleg kevesen tudják, hogy a zománcozott edények a leghigiénikusabbak közé tartoznak. Antibakteriális felületük és könnyû tisztíthatóságuk miatt nagyszüleink kedvenc edényei közé tartoztak. Sajnos mára már feledésbe merültek, pedig még 6

7 ma is készülnek ilyen edények, tûzhelyek. Az egyik ilyen helyszín a Füleki Zománc és Tûzhelygyár, ahol 105 évvel ezelött indult el a termelés. A nógrádiaknak megélhetést és munkát adó nagyhírû Zománc és Tûzhelygyárat 1906-ban alapították. Pravdepodobne mnohí z nás nevedia, že smaltované riady patria medzi najhygienickejšie. Majú antibakteriálny povrch a ľahko sa čistia, preto boli obľúbené aj u našich starých rodičov. Bohužiaľ, dnes sa na nich takmer úplne zabudlo, aj keď takéto riady a piecky sa vyrábajú ešte aj dnes. Jedným takýmto miestom je aj fiľakovský závod na výrobu smaltu a pecí, kde bola výroba zahájená pred 105 rokmi. Závod na výrobu smaltu a pecí, ktorý zabezpečuje Novohradčanom živobytie a prácu, bol založený v roku Agócs Attila- a füleki Vármúzeum igazgatója-riaditeľ Tudni kell, hogy régiónkban már korábban is mûködtek zománc gyárak, Losoncon Stenliht és a Rakottyai gyárak.és pontosan a Stenliht gyárhoz fûzödik a füleki gyár meg alapítása is, hiszen onnan sikerül Barok Pálnak Fülekre hívnia Mészáros Ádámot a cég egyik szakértöjét, hogy itt alapítsanak gyárat. V našom regióne fungovali už skôr závody na výrobu smaltu, v Lučenci Stenli ht a závody v Rakytníku. A práve sa so závodom Stenli ht spája založenie závodu vo Fiľakove. Odtiaľ pozval Pál Barok odborníka z tohto závodu, Ádáma Mészárosa, aby tu založili závod. Narrátor: A gyár az évek folyamán többször is leéget, viszont mindig talpra tudott állni és a két világháború között érte el a fénykorát. Závod počas týchto rokov viackrát zhorel, no vždy sa vedel postaviť na nohy, a svoje najlepšie obdobie prežil medzi dvoma svetovými vojnami. Agócs Attila- a füleki Vármúzeum igazgatója-riaditeľ Füleket is meg viselték a kor gazdasági válságai,de ennek ellenére ekkorra fejlödött ki az a nagyon dekoratív, reprezentatív és érdekes motivika,amely máig talán a legérdekesebb korszaka a füleki zománc, tûzhely illetve kályha gyártásnak. ezek a kézzel festett motívumok memgjelennek úgy a zománc edényeken, mint a tûzhelyeken és ezeken az öntött vas kályhákon is. Aj Fiľakovo zastihli hospodárske krízy tejto doby, no napriek tomu sa postupne vyvinuli veľmi dekoratívne, reprezentatívne a zaujímavé motívy, ktoré tvoria dodnes asi najzaujímavejšie obdobie vo výrobe fiľakovského smaltu, piecky a kachlí. Tieto ručne maľované motívy sa objavia na smaltovaných riadoch, ale i na pieckach a liatinových kachliach. CHROMA Ilona- volt gyári munkás-fülek/ bývalý zamestnankyňa závodu Tizennégy éves koromban mentem a gyárba dolgozni, de nem csak én, mindennki falusi lányok, mert nem volt rá lehetöség, hogy iskolába járjunk.tudja? Habár én nagyon ügyes lány voltam. Nem azért, hogy dicsérjem és a bátyám asztalos volt a másik fiú iskolázott.mondom anyuka, hát én is mennék iskolába!nem fiam, Te akkor is meg élsz,ha nem mész iskolába és meg is éltem, mert én bíztam az erömben. Mala som štrnásť rokov, keď som začala pracovať v závode, no nielen ja, ale aj ostatné dievky z dediny, lebo sme nemali možnosť chodiť do školy. Viete? Aj keď som bola veľmi šikovné dievča. Nie zato, že by som sa chválila. Môj starší brat bol stolár a druhý chlapec chodil do školy. Vravela som mame, že by som chcela chodiť do školy. Ona povedala, že nie dieťa moje, ty vyžiješ aj keď nebudeš chodiť do školy, aj ja som vyžila, lebo som verila vo svoje sily. Narrátor: A világ fokozatosan megismerte a gyár termékeit és jelképét a kakast, amellyet mai napig használnak. Svet pomaly spoznal výrobky závodu a jeho symbol, kohúta, ktorý používajú dodnes. CHROMA Ilona- volt gyári munkás-fülek /bývalý zamestnankyňa závodu Arra emlékszek, hogy olyan fekete mûhelynek az ajt ja nyílott az útra ami vissz Sávoly, Bolgárom felé és a másik oldalon laktak egy pár család.valahogy egy kakas betévedt abba a mûhelybe. Hát mit ad Isten meg fogták az emberek, Pacek nevû mester volt ottan, hát megfogták a kakast és úgy emlékszek megpucolták és megfözték. Hát ez olyan nevetséges dolog volt akkor, no. Pamätám sa, že sa dvere čiernej dielne otvárali smerom na cestu, ktorá viedla do Šávoľa, Bulhiar a na druhej strane bývalo niekoľko rodín. Nejako sa do tej dielne zatúlal kohút. Toho chytili ľudia, bol tam majster Pacek, chytili kohúta, tak si pamätám, že ho očistili a uvarili. Vtedy to bola veľmi smiešna vec....bevágás zenével.. Itt van a kis éjjeli, lássa milyen gusztusos, no, gyönyörû. nagyon szép.ezt is spicces raszlin égették. Mert ezt nem lehetett leborítani, ugye, mert meg sérti,akkor itten.vagy pedig már ezen a modern égetö kemence volt, tunel kemence vagy pedig így akasztották. Tu je malý šerblík, vidíte aký je chutný, je krásny, veľmi pekný. Vypaľovali ho na stojanoch.toto neviete preklopiť, lebo by sa to poškodilo. Alebo tu bola moderná vypalovacia piecka, tunelová pec alebo to len tak zavesili. 7

8 Agócs Attila- a füleki Vármúzeum igazgatója-riaditeľ A második világháború után államosították a gyárat, ekkor alakult meg a híres KOvosmalt,melyet Dél-Szlovákia szerte talán mindenhol ismernek,majd ennke magánkézbe kerülése az 1990-es évek elején zajlott le. Po druhej svetovej vojne závod zoštátnili, vtedy vznikol známy Kovosmalt, ktorý poznajú asi na celom južnom Slovensku. Na začiatku roka 1990 sa dostal do súkromných rúk. Narrátor: Az 1990-es évek után több üzem is létrejött a Kovosmalt helyén. Ezek közül a legnagyobb a THORMA cég, amely ma Szlovákia legnagyobb zomángyára..a gyár napjainkban fontos szerepet játszik a régió fejlödésében és remélhetöleg még sok évtizeden keresztül folytatja a zománcozás tradícióit hogy unokáink is megismerhessék öseink zomácedényeit. Po rokoch 1990 vzniklo niekoľko závodov na mieste Kovosmaltu. Najväčšia z nich je firma THORMA, ktorá je dnes najväčším výrobcom smaltu. Závod hrá dnes dôležitú úlohu vo vývoji regiónu a dúfame, že v tradícii smaltovania bude pokračovať, aby smaltované riady našich predkov spoznali aj naše vnúčatá. CHROMA Ilona- volt gyári munkás-fülek/ bývalý zamestnankyňa závodu Aranyosak, nagyon gyönyörû.úgy a szívemhez nöttek.istenem. De jó is volt Istenem. Je to prekrásne. Tak mi prirástli k srdcu. Bože môj. Aké to bolo dobré, bože môj. Anyag címe: Munka + Tanulás Anyag hossza: 4:48 Televízió: Ózd Egy évvel ezelőtt indult útjára Ózdon a Munka + Tanulás (munka megtanulás) nevet viselő foglakoztatási program. Az indulás óta eddig hatvankét főt sikerült bevonni az új rendszerbe. A jelenleg is futó oktatások, illetve a tervezett további területek abban különböznek az eddig megszokott átképzésektől, hogy az elméleti információkat gyakorlati képzések is kiegészítik. Így munkavégzés közben sajátíthatók el az adott szakma alapvető fogásai, ismeretei. A projekt célja, hogy értéket teremtsen, valamint a képzések segítségével tovább javuljon a térség munkaerő-piaci helyzete. Pred rokom bol v Ózde spustený program zamestnávania s názvom Práca + Vzdelávanie. Od jeho začatia sa do nového systému podarilo zapojiť 62 ľudí. Vzdelávacie programy, ktoré prebiehajú aj v súčasnosti a ďalšie plánované oblasti vzdelávania, sa od seba líšia od obvyklých rekvalifikácií tým, že teoretické informácie sa doplňujú aj praktickým vzdelávaním. Týmto spôsobom je možné si v pracovnom procese osvojiť fortiele daného remesla. Cieľom projektu je vytvárať hodnoty a prostredníctvom kurzov prispieť k zlepšovaniu situácie na trhu práce. Nem a megszokott módon telt ez a nap a Türr István Képző és Kutató Intézet ózdi kirendeltségében, a korábbi ÉRÁK központban. A képzés helyett a családi szórakozás kapta főszerepet, de az ugráló vár és a kézműves foglalkozások mellett a felnőttek is részt vehettek olyan interaktív előadásokon, amelyek erősítik a társadalmi felzárkózást, és a munkaerőpiacra történő kilépést. Tento deň neplynul tradične vo filiálke Vzdelávacieho a výskumného ústavu Istvána Türra, v niekdajšom stredisku ÉRÁK. Namiesto vzdelávania zohrala hlavnú úlohu rodinná zábava. Popri nafukovacom hrade a tvorivých dielňach sa aj dospelí mohli zúčastniť takých interaktívnych prednášok, ktoré posilňujú presadenie sa na trhu práce. A családi rendezvény apropója a Munka + Tanulás komplex rendszere volt, amely nemcsak a család egy tagjának válhat a hasznára. A program a résztvevő tanulót és dolgozót állítja példaként a közösség elé, áthidalva azt a szakadékot, ami az egyén és a munka világa között húzódik. Emellett konkrét segítséget is nyújt. Podstatou rodinného podujatia bol komplexný systém programu Práca + Vzdelávanie, ktoré môže byť prospešné pre viacerých členov rodiny. Program stavia do popredia zúčastnených ako vzor študenta a pracujúceho, prekleňujúc tak priepasť ktorá sa tiahne medzi prácou a jednotlivcom. Popritom poskytuje aj konkrétnu pomoc. Berki László, a program résztvevője A munka plusz tanulás program által kaptam meg a lakásomat én,ez is egy nagy plusznak számít. Mert hozzásegítettek ahhoz, hogy egy felújított a Munka + Tanulás program által felújított lakáshoz juthassak, és ami e mellett még pluszt adott, hogy megtanított a kőműves szakma és a festőszakma alapjaira. Prostredníctvom programu Práca + Vzdelanie som dostal byt. Aj to je veľké pozitívum, lebo mi pomohli k tomu, aby som sa prostredníctvom tohto programu dostal k zrekonštruovanému bytu a popritom mi to ešte dalo plus v tom, že som sa naučil základom murárskej a maliarskej roboty. A Munka + Tanulás projekt egy évvel ezelőtt indult útjára Ózdon, nemcsak azért mert régiónk, az ózdi kistérség a társadalmi és gazdasági mutatók alapján is a legrosszabb helyzetű kistérségek utolsó harmadába tartozik. Projekt Práca + Vzdelanie bol spustený v Ózde pred rokom nie len preto, lebo náš región na základe spoločenských a hospodárskych ukazovateľov parí do tretej, poslednej tretiny regiónov, ktoré sú na tom najhoršie. Hasznos hang: dr. Köpeczi Bócz Tamás, főigazgató, Türr István Képző és Kutató Intézet 8

9 Ózd azért került első helyre, ha úgy tetszik, az egyetlen helyre, mert itt találtuk meg a legjobb helyi partnereket. Az önkormányzatban, a civil szervezetekben és Önökben is. Én bízom benne, hogy úgy ahogy ezt mi, nagyon pozitívnak ítéljük meg, ezt az öt képzést, amit kifejezetten Munka + Tanulás módszertannal végeztünk ugyanígy látták a résztvevők is, és kialakult egy nagyon fontos dolog, amit kérem, hogy ha lehet vigyenek is magukkal, ez pedig a bizalom. Ózd sa dostal preto na prvé miesto, resp. ak sa Vám to páči tak na jediné miesto, lebo sú tu najlepší miestni partneri tak v samospráve, v občianskych združeniach a vo Vás. Dúfam, že tak ako my pozitívne hodnotíme, tých päť kurzov ktoré sme robili výhradne systémom Práca + Vzdelanie, že to tak isto pozitívne videli aj účastníci a vytvorila sa tu veľmi dôležitá vec, ktorú by som bol rád, keby si odniesli so sebou a tou je dôvera. Ez már a program egyik helyszíne, a Berki család otthona. A Munka + Tanulás program keretében újította fel a Velence telepi házat, miközben több szakma alapjait is elsajátította. A pozitív példa nem egyedüli, ennek is köszönhető, hogy a jelenlegi 60-as létszám helyett a jövőben ennek tízszerese is részt vehet majd hasonló képzéseken. Toto je už jedno z miest konania programu. Je to domov rodiny Berkiových. V rámci programu Práca + Vzdelanie si účastník programu zrekonštruoval svoj dom v časti Velence telep a popritom si osvojil základy viacerých remesiel. Pozitívny príklad nie je ojedinelý a aj vďaka nemu sa programu, namiesto 60 účastníkov programu, bude môcť v budúcnosti zúčastniť desaťkrát viac ľudí. Balog Zoltán, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkár, KIM Úgynevezett szociális képzési asszisztensi képzést szeretnénk országos méretekben, 2000 főt, 2000 roma nőt szeretnénk bevonni ebbe a programba, és azt szeretnénk, ha Ózd lenne az egyik képzési központ. Nyilván nagyon nagy szerep hárul az országos romaönkormányzaton túl a helyi kisebbségi önkormányzatra abban, hogy ezeknek az embereknek a toborzását megszervezze. Ez egyszerre foglalkoztatás, hiszen ez egy 24 és 36 hónapos képzés és munkatapasztalat szerzés, és egyesek számára továbbfoglalkoztatás is. Nagyon komoly program lesz, aki ide bekerül, az évekre előre láthatja a saját perspektíváját. Ebben van egyszerre foglalkoztatás, egyszerre képzés. Chceli by sme spustiť celoštátne školenie sociálnych asistentov, čo by bolo pre 2000 ľudí. Do tohto programu by sme chceli zapojiť 2000 rómskych žien a chceli by sme, keby bol Ózd jedným zo školiacich stredísk. Určite v tom zohrajú významnú úlohu, okrem rómskych samosprávnych centier v republike, aj miestne menšinové samosprávy a to v tom, aby vykonali nábor týchto ľudí. Súčasne je to aj zamestnávanie, veď je to kurz v rozpätí mesiacov a spolu je to aj zbieranie pracovných skúseností a pre niektorých aj nasledujúce zamestnanie. Tento program má veľkú váhu, lebo ten kto sa sem dostane bude na roky dopredu vidieť svoju perspektívu. Obsahuje zamestnanie a súčasne aj vzdelanie. Ezt már Balog Zoltán államtitkár jelentette be a délután tartott sajtótájékoztatón, ahol a képzés továbbfejlesztéséről is beszélt. A folytatódó program nemcsak a foglalkoztatás növelését, hanem hatékony fűtési rendszer kialakítását is elősegíti majd a jövőben. A korszerűsítés szorosan összefügg a térség foglalkoztatás politikájával, a már jelenleg egy hektáron telepített energiaerdők gondozását ugyanis a munka+ tanulás program résztvevői végezték. Toto už vyhlásil štátny tajomník Zoltán Balog na popoludňajšej tlačovej besede a hovoril aj o ďalšom rozvoji. Tento program nezabezpečí iba zvyšovanie zamestnanosti, ale bude nápomocný aj vo vytvorení efektívneho vykurovacieho systému v budúcnosti. Modernizácia úzko súvisí s politikou zamestnanosti v regióne. Kolektory osadené na jednom hektári totiž spravujú práve účastníci programu Práca + Vzdelanie. Riz Gábor, országgyűlési képviselő Több száz hektárra szeretnénk a térségben kiterjeszteni az önkormányzati tulajdonban lévő földterületeken. Ennek nem titkolt célja az, hogy az itt megtermelt energiaerdő az önkormányzat számára álljon rendelkezésre, közösségi területek fűtésére. Chceli by sme to rozšíriť na niekoľko 100 hektároch pozemkov, ktoré sú v regióne vo vlastníctve samospráv. Nie je tajným cieľom to, že tu vyrobená energia by mala byť k dispozícii pre samosprávy na vykurovanie spoločenských priestorov. Ez az az energiaültetvény, amelynek további bővítése a terv. Az itt végzett munkások képzése április elején kezdődött, mára már le is vizsgáztak, 15-en kaptak energiaültetvény-gondozó bizonyítványt és kisgépkezelői jogosítványt. A munkaidejük nagy részében olyan csemetéket telepítettek, és gondoztak, amelyek később megfelelő energiával láthatják el a várost. Toto je energetická plantáž, ktorej ďalšie rozširovanie je v pláne. Vzdelávanie pracovníkov, ktorí tu už aj zložili skúšky, sa začalo začiatkom apríla. Pätnásteho dostali kvalifikačné certifikáty a preukaz na obsluhu malých strojov. Vo väčšine pracovného času sadia a oparujú také sadenice, ktoré neskôr zásobia mesto vyhovujúcou energiou. A rendezvényt követő szakmai egyeztetésen a városi és megyei vezetők lefektették a további együttműködés alapjait, és meghosszabbították az egy évvel ezelőtt született konzorciumi megállapodást. A korábbi partnerekhez, vagyis az önkormányzathoz és a Türr István Képző és Kutató Intézethez harmadik félként az Országos Roma Önkormányzat is csatlakozott. Na pracovnej porade po podujatí položili predstavitelia mesta a župy základy ďalšej spolupráce a predĺžili dohodu, ktorá sa zrodila pred rokom. K predošlým partnerom, ktorými bola samospráva a Vzdelávacie a výskumné centrum Istvána Türra pribudla aj tretia strana a tou je Republiková rómska samospráva. 9

10 Anyag címe: Művészetek Magtára Bódvaszilason Anyag hossza: 12:28 Televízió: Putnok Egy évvel ezelőtt indult útjára Ózdon a Munka + Tanulás (munka megtanulás) nevet viselő foglakoztatási program. Az indulás óta eddig hatvankét főt sikerült bevonni az új rendszerbe. A jelenleg is futó oktatások, illetve a tervezett további területek abban különböznek az eddig megszokott átképzésektől, hogy az elméleti információkat gyakorlati képzések is kiegészítik. Így munkavégzés közben sajátíthatók el az adott szakma alapvető fogásai, ismeretei. A projekt célja, hogy értéket teremtsen, valamint a képzések segítségével tovább javuljon a térség munkaerő-piaci helyzete. Pred rokom bol v Ózde spustený program zamestnávania s názvom Práca + Vzdelávanie. Od jeho začatia sa do nového systému podarilo zapojiť 62 ľudí. Vzdelávacie programy, ktoré prebiehajú aj v súčasnosti a ďalšie plánované oblasti vzdelávania, sa od seba líšia od obvyklých rekvalifikácií tým, že teoretické informácie sa doplňujú aj praktickým vzdelávaním. Týmto spôsobom je možné si v pracovnom procese osvojiť fortiele daného remesla. Cieľom projektu je vytvárať hodnoty a prostredníctvom kurzov prispieť k zlepšovaniu situácie na trhu práce. Nem a megszokott módon telt ez a nap a Türr István Képző és Kutató Intézet ózdi kirendeltségében, a korábbi ÉRÁK központban. A képzés helyett a családi szórakozás kapta főszerepet, de az ugráló vár és a kézműves foglalkozások mellett a felnőttek is részt vehettek olyan interaktív előadásokon, amelyek erősítik a társadalmi felzárkózást, és a munkaerőpiacra történő kilépést. Tento deň neplynul tradične vo filiálke Vzdelávacieho a výskumného ústavu Istvána Türra, v niekdajšom stredisku ÉRÁK. Namiesto vzdelávania zohrala hlavnú úlohu rodinná zábava. Popri nafukovacom hrade a tvorivých dielňach sa aj dospelí mohli zúčastniť takých interaktívnych prednášok, ktoré posilňujú presadenie sa na trhu práce. A családi rendezvény apropója a Munka + Tanulás komplex rendszere volt, amely nemcsak a család egy tagjának válhat a hasznára. A program a résztvevő tanulót és dolgozót állítja példaként a közösség elé, áthidalva azt a szakadékot, ami az egyén és a munka világa között húzódik. Emellett konkrét segítséget is nyújt. Podstatou rodinného podujatia bol komplexný systém programu Práca + Vzdelávanie, ktoré môže byť prospešné pre viacerých členov rodiny. Program stavia do popredia zúčastnených ako vzor študenta a pracujúceho, prekleňujúc tak priepasť ktorá sa tiahne medzi prácou a jednotlivcom. Popritom poskytuje aj konkrétnu pomoc. Szinkron: Berki László, a program résztvevője A munka plusz tanulás program által kaptam meg a lakásomat én,ez is egy nagy plusznak számít. Mert hozzásegítettek ahhoz, hogy egy felújított a Munka + Tanulás program által felújított lakáshoz juthassak, és ami e mellett még pluszt adott, hogy megtanított a kőműves szakma és a festőszakma alapjaira. Prostredníctvom programu Práca + Vzdelanie som dostal byt. Aj to je veľké pozitívum, lebo mi pomohli k tomu, aby som sa prostredníctvom tohto programu dostal k zrekonštruovanému bytu a popritom mi to ešte dalo plus v tom, že som sa naučil základom murárskej a maliarskej roboty. A Munka + Tanulás projekt egy évvel ezelőtt indult útjára Ózdon, nemcsak azért mert régiónk, az ózdi kistérség a társadalmi és gazdasági mutatók alapján is a legrosszabb helyzetű kistérségek utolsó harmadába tartozik. Projekt Práca + Vzdelanie bol spustený v Ózde pred rokom nie len preto, lebo náš región na základe spoločenských a hospodárskych ukazovateľov parí do tretej, poslednej tretiny regiónov, ktoré sú na tom najhoršie. Hasznos hang: dr. Köpeczi Bócz Tamás, főigazgató, Türr István Képző és Kutató Intézet Ózd azért került első helyre, ha úgy tetszik, az egyetlen helyre, mert itt találtuk meg a legjobb helyi partnereket. Az önkormányzatban, a civil szervezetekben és Önökben is. Én bízom benne, hogy úgy ahogy ezt mi, nagyon pozitívnak ítéljük meg, ezt az öt képzést, amit kifejezetten Munka + Tanulás módszertannal végeztünk ugyanígy látták a résztvevők is, és kialakult egy nagyon fontos dolog, amit kérem, hogy ha lehet vigyenek is magukkal, ez pedig a bizalom. Ózd sa dostal preto na prvé miesto, resp. ak sa Vám to páči tak na jediné miesto, lebo sú tu najlepší miestni partneri tak v samospráve, v občianskych združeniach a vo Vás. Dúfam, že tak ako my pozitívne hodnotíme, tých päť kurzov ktoré sme robili výhradne systémom Práca + Vzdelanie, že to tak isto pozitívne videli aj účastníci a vytvorila sa tu veľmi dôležitá vec, ktorú by som bol rád, keby si odniesli so sebou a tou je dôvera. Ez már a program egyik helyszíne, a Berki család otthona. A Munka + Tanulás program keretében újította fel a Velence telepi házat, miközben több szakma alapjait is elsajátította. A pozitív példa nem egyedüli, ennek is köszönhető, hogy a jelenlegi 60-as létszám helyett a jövőben ennek tízszerese is részt vehet majd hasonló képzéseken. Toto je už jedno z miest konania programu. Je to domov rodiny Berkiových. V rámci programu Práca + Vzdelanie si účastník programu zrekonštruoval svoj dom v časti Velence telep a popritom si osvojil základy viacerých remesiel. Pozitívny príklad nie je ojedinelý a aj vďaka nemu sa programu, namiesto 60 účastníkov programu, bude môcť v budúcnosti zúčastniť desaťkrát viac ľudí. Szinkron: Balog Zoltán, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkár, KIM Úgynevezett szociális képzési asszisztensi képzést szeretnénk országos méretekben, 2000 főt, 2000 roma nőt szeretnénk bevonni ebbe a programba, és azt szeretnénk, ha Ózd lenne az egyik képzési központ. Nyilván nagyon nagy szerep hárul az országos romaönkormányzaton túl a helyi kisebbségi önkormányzatra abban, hogy ezeknek az embereknek a toborzását megszervezze. Ez egyszerre foglalkoztatás, hiszen ez egy 24 és 36 hónapos képzés és munkatapasztalat szerzés, és egyesek számára továbbfoglalkoztatás is. Nagyon komoly program lesz, aki ide bekerül, az évekre előre láthatja a saját perspektíváját. Ebben van egyszerre foglalkoztatás, egyszerre képzés. 10

11 Chceli by sme spustiť celoštátne školenie sociálnych asistentov, čo by bolo pre 2000 ľudí. Do tohto programu by sme chceli zapojiť 2000 rómskych žien a chceli by sme, keby bol Ózd jedným zo školiacich stredísk. Určite v tom zohrajú významnú úlohu, okrem rómskych samosprávnych centier v republike, aj miestne menšinové samosprávy a to v tom, aby vykonali nábor týchto ľudí. Súčasne je to aj zamestnávanie, veď je to kurz v rozpätí mesiacov a spolu je to aj zbieranie pracovných skúseností a pre niektorých aj nasledujúce zamestnanie. Tento program má veľkú váhu, lebo ten kto sa sem dostane bude na roky dopredu vidieť svoju perspektívu. Obsahuje zamestnanie a súčasne aj vzdelanie. Ezt már Balog Zoltán államtitkár jelentette be a délután tartott sajtótájékoztatón, ahol a képzés továbbfejlesztéséről is beszélt. A folytatódó program nemcsak a foglalkoztatás növelését, hanem hatékony fűtési rendszer kialakítását is elősegíti majd a jövőben. A korszerűsítés szorosan összefügg a térség foglalkoztatás politikájával, a már jelenleg egy hektáron telepített energiaerdők gondozását ugyanis a munka+ tanulás program résztvevői végezték. Toto už vyhlásil štátny tajomník Zoltán Balog na popoludňajšej tlačovej besede a hovoril aj o ďalšom rozvoji. Tento program nezabezpečí iba zvyšovanie zamestnanosti, ale bude nápomocný aj vo vytvorení efektívneho vykurovacieho systému v budúcnosti. Modernizácia úzko súvisí s politikou zamestnanosti v regióne. Kolektory osadené na jednom hektári totiž spravujú práve účastníci programu Práca + Vzdelanie. Szinkron: Riz Gábor, országgyűlési képviselő Több száz hektárra szeretnénk a térségben kiterjeszteni az önkormányzati tulajdonban lévő földterületeken. Ennek nem titkolt célja az, hogy az itt megtermelt energiaerdő az önkormányzat számára álljon rendelkezésre, közösségi területek fűtésére. Chceli by sme to rozšíriť na niekoľko 100 hektároch pozemkov, ktoré sú v regióne vo vlastníctve samospráv. Nie je tajným cieľom to, že tu vyrobená energia by mala byť k dispozícii pre samosprávy na vykurovanie spoločenských priestorov. Ez az az energiaültetvény, amelynek további bővítése a terv. Az itt végzett munkások képzése április elején kezdődött, mára már le is vizsgáztak, 15-en kaptak energiaültetvény-gondozó bizonyítványt és kisgépkezelői jogosítványt. A munkaidejük nagy részében olyan csemetéket telepítettek, és gondoztak, amelyek később megfelelő energiával láthatják el a várost. Toto je energetická plantáž, ktorej ďalšie rozširovanie je v pláne. Vzdelávanie pracovníkov, ktorí tu už aj zložili skúšky, sa začalo začiatkom apríla. Pätnásteho dostali kvalifikačné certifikáty a preukaz na obsluhu malých strojov. Vo väčšine pracovného času sadia a oparujú také sadenice, ktoré neskôr zásobia mesto vyhovujúcou energiou. A rendezvényt követő szakmai egyeztetésen a városi és megyei vezetők lefektették a további együttműködés alapjait, és meghosszabbították az egy évvel ezelőtt született konzorciumi megállapodást. A korábbi partnerekhez, vagyis az önkormányzathoz és a Türr István Képző és Kutató Intézethez harmadik félként az Országos Roma Önkormányzat is csatlakozott. Na pracovnej porade po podujatí položili predstavitelia mesta a župy základy ďalšej spolupráce a predĺžili dohodu, ktorá sa zrodila pred rokom. K predošlým partnerom, ktorými bola samospráva a Vzdelávacie a výskumné centrum Istvána Türra pribudla aj tretia strana a tou je Republiková rómska samospráva. Anyag címe: Anyag hossza: 9:13 Televízió: Hagyományos disznóvágás Trizsben Putnok A hagyományőrző programok iránt egyre fogékonyabbak vagyunk. Pláne, hogyha ezt kulináris élvezetekkel is bővítik számunkra. A magyar konyha egyik elengedhetetlen fogása a disznótoros. Akcie zamerané na zachovávanie tradícií máme radi čoraz viac, najmä keď sú spojené s kulinárstvom. Neodmysliteľnou súčasťou maďarskej kuchyne je zabíjačka. Trizs községben már megszokott, hogy minden évben hagyományos disznóölésen vehetnek részt a látogatók, sőt, a feldolgozásban az elkészítésben is segíthetnek. V obci Trizs sa už každoročne môžu prítomní zúčastniť zabíjačky, dokonca môžu pomáhať aj pri spracovaní a výrobe. Narr.: A Borsodi kisközségben Trizsben a régmúlt idők tradícióit és népszokásait felelevenítő egész napos rendezvény során, betekintést nyerhettek a látogatók a falusi élet mindennapjaiba, hiszen a Gömör Tornai Fesztivál rendezvénysorozat keretein belül, a település is kivette részét. V malej obci Trizs v Borsodskom kraji si mohli prítomní priblížiť každodenný život na dedine, hlavne ako to bývalo v minulosti. Konal sa tu totiž Gemer Torna Festival. Gondtalan, tartalmas kikapcsolódásban lehetett része annak, aki ellátogatott a kisközségbe. A programokban bővelkedő nap, hagyományos disznóvágással vette kezdetét. Hasonlóan indult a nap a faluban éppen az egy évvel ezelőttihez, hiszen a ködös, hajnali csöndet most is egy disznó kétségbe esett ordítása törte meg. Na každého návštevníka čakal príjemný, bezstarostný deň. Deň bohatý na množstvo programov sa už tradične začal zabíjačkou. Deň sa začal podobne ako minulý rok, aj teraz bolo tiché, hmlisté ráno narušene spalšeným kvíkaním prasaťa. Mielőtt azonban sor került volna a végső döfésre, a hentesek a böllér, s aki segédkezett a helyszínen, úgynevezett fogópálinkát ivott, melytől elmondásuk szerint bátorítást kaptak. No predtým, ako prišiel rad na konečné bodnutie, mäsiari i pomocníci sa napili z tzv. fogópálenky, ktorá im podľa ich slov dodá odvahu. A fesztiválnak az első jelentős mozzanata a hagyományos disznóvágás, amely nagyon komoly erőt és bátorságot igényel a 11

12 férfiaktól, mivel a disznónk elég szép és nagy, ezért meghívok mindenkit egy fogó pálinkára tessék. Hybnou silou festivalu je už tradičná zabíjačka, ktorá si od mužov vyžaduje silu i odvahu. Keďže je prasa pekne urastené, každého pozývam na fogópálenku nech sa páči. A hatalmas pára, miután kilehelte az utolsót is traktoron utazva indult a következő helyszínre. Előkerült a hagyományokhoz hűen a szalma, s kezdődött a perzselés majd a bontás. Po množstve pary, ktorú naposledy vydýchlo, sa viezlo na traktori na ďalšie miesto. Podľa obyčají sa k slovu dostala slama a mohlo sa začať opáľovanie, neskôr porciovanie. Megszólaló: Tóth István - Itt a hagyományos disznóvágásnak az lényege, hogy a szalmával pirítjuk meg a disznót, az íze miatt, mert nagyapáink azt mondták, hogy így sokkal ízesebb a disznó szalonnája, hogyha szalmával pirítjuk, mintha másképpen perzselnénk. Podstatou tradičnej zabíjačky je, že prasa opálime slamou, kvôli jeho chuti. Naši starí otcovia vraveli, že slanina je vtedy oveľa chutnejšia, ak prasa opálime slamou. Miután kettévágták és az állatorvos is megvizsgálta, mondanom sem kell, makk egészségesnek találta az állatot, megkezdődött a feldolgozás. Akik részesei voltak már disznóvágásnak, azok tudják- a fenséges reggeli: a hagymás rizses vér. Ebben az esetben jókora adaggal sikeredett, hiszen több, mint 8 litert fogtak fel a fazékban az asszonyok. Po tom, ako bolo prasa rozpoltené a vyšetrené veterinárom, ani nemusím dodávať, že bolo zdravé ani buk, začalo sa spracovávanie. Ten, kto sa už zúčastnil zabíjačky, vie, že raňajkami je krv s ryžou a cibuľou. Tentoraz sa nám podarila vskutku veľká dávka, ženám sa pošťastilo zachytiť do hrncov 8 litrov krvi. Megszólaló: Dusza Ferencné - Sós vízbe tettük, azt megabároltuk. Mikor látjuk rajta, hogy ez már jó, akkor leszűrjük. A hagymát megdínszteljük jó bő zsírba, nem kell túlfőzni. Ezután rátesszük a hagymás zsírra, ezután fűszerezzük. - Dali sme ju do slanej vriacej vody, potom sme ju. Keď vidíme, že je už dobrá, scedíme ju. Cibuľu opražíme na masti. Najprv ju dáme na masť, potom ju okoreníme. Narr.: A reggelihez, ha még fért az ember gyomrába, kenyérlángos is dukált, amit a helyszínen sütött meg a pékmester. K raňajkám, ak sa ešte zmestilo, sa dá jesť aj chlebový lángoš a posúch, ktorý tu na mieste pripravil pekár. Megszólaló: Drofti Lajos - Aznap este, be kell kovászolni, mint a kenyeret, és reggelre ez a kovász beérik, savanyúra. - V ten večer treba nechať vykvasiť chlieb, ráno bude kvások hotový, kyslý. - Attól függ, hogy hány kilóból akarunk dagasztani lángost, vagy kenyeret. Aztán só, cukor, krumpli, kovász, s hogyha van, akkor tejsavó. Tejsavóval szoktuk csinálni, mint régen a parasztok, akik a tejnek minden porcikáját felhasználták. - Záleží to od toho, z koľkých kíl chceme nechať vykysnúť cesto na chlieb alebo na lángoš. Potom pridáme soľ, cukor, zemiaky, kvások, a keď máme, tak aj srvátku. Zvykli sme to robiť so srvátkou, ako kedysi dávno sedliaci, ktorí využili každú časť mlieka. - Bedagasztom, mint a kenyértésztát, ez megkel, ezután hagyom állni, vagy 10 percig. Kiszaggatom, amennyi tepsi van, kinyújtom és lehet kombinálni. Régen úgy volt, hogy volt szalonna, hagyma, tejföl. Ez volt régi hagyományos kenyérlángos. - Dám vykysnúť cesto, potom ho nechám postáť takých 10 minút. Natrhám ho, podľa toho, koľko máme plechov, natiahnem a môžem kombinovať. V minulosti sa používala slanina, cibuľa a smotana. Toto bol tradičný chlebový lángoš. - Először elkenem a tetején a tejfölt, megsózom, aztán ráteszem a szalonnát, a hagymát és a sajtot. Van még olyan, amit nagyon szeretnek az emberek, a kapros-juhtúrós tejfölös lángos. Ez is a régi hagyomány. - Najskôr natriem na vrch smotanu, posolím, dám tam slaninu, cibuľu a syr. Ľudia majú radi aj kôprovo-bryndzový smotanový lángoš. Aj toto je tradičný recept. Narr: A falu szívében, a hivatal előtt a helyi termékeket ételeket, italokat is bemutatták a falusi lányok, asszonyok, sőt meg is kóstolhatták, vásárolhatták az érdeklődők. V srdci dediny, pred úradom miestne ženy a dievčatá predstavili jedlá a nápoje, ktoré mohli záujemcovia aj ochutnať alebo kúpiť. Voltak az asztalon házi készítésű szörpök, lekvárok, méz, kecsketejből készült termékek, de kézi hímzéssel, horgolással is díszítették standjukat. Na stole boli domáce sirupy, lekváre, med, produkty z kozieho mlieka, nechýbali ani vyšívané či háčkované ozdoby na stôl. Narr.: A kis község egy festői, mondhatni vadregényes természeti környezetben terül el. Mindössze 274 lelket számlál. A falut körülölelő erdők, számtalan túraútvonalat kínálnak. Malá dedina sa nachádza v malebnom prostredí. Má 274 obyvateľov. Okolité lesy ponúkajú nespočetné možnosti na turistiky. Érdekességekkel, legendákkal átszőtt mesevilágba kalauzolják az érdeklődőket. A község nevét a könnyebb kiejtés céljából a 70-es években a falusiak szerették volna megváltoztatni - erről szól a következő történet. Záujemcov sprevádzajú do zaujímavosťami a legendami opradeného sveta. Názov obce chceli domáci zmeniť v 70-tych rokoch kvôli ľahšej výslovnosti o tom je náš ďalší príbeh. riport Ráky László Mivel a falunkat tölgyes erdő veszi körül, mint egy gyűrű, és lefelé a síkságok felé, nyílik szét a tölgyes, mint egy kapu vagy egy koszorú, Tölgyesfalvának szerették volna átkeresztelni. Ezt könnyű lett volna kimondani, és ez egy szép név lett volna. Našu dedinu obkolesujú dubové lesy. Smerom do doliny sa otvárajú ako brána alebo veniec. Preto chceli pomenovať osadu ako Dubovú dedinu, je to ľahké vysloviť a je to aj pekný názov. Dr. Mikessy Sándor névkutató március 6-án írt leveléből idézve: "Kétségtelen, hogy a község neve a szlávból származik, de, hogy melyikből, nincs eldöntve. Mai alakjában, már magyarrá vált, megváltoztatására nem látok semmi okot. Citát z listu Dr. Sándora Mikessyho výskumníka mien, 6. marca 1970: Je nepochybné, že názov obce pochádza zo slávskeho jazyka, no z ktorého, to ešte nie je určené. V súčasnej podobe, keď je už pomaďarčené, nevidím na jeho zmenu žiadny dôvod. Viszont ez a név kapcsolja össze Önöket, a múlttal. Azt, hogy Trizs 700 éves azt lehet mondani, de hogy Tölgyesfalva 700 éves, az valahogy hamisan csengene. No toto pomenovanie Vás spája s minulosťou. To, že Trizs má 700 rokov sa dá povedať. Ale aby mala Dubová dedina

13 rokov, to znie akosi čudne. Narr.: A község neve, tehát Trizs maradt. Érdekessége az 1925-ben épült huszita eredetű református templom, valamint a helyi védelem alatt álló patak parti csűrök és a régi parasztházak. Názov obce ostal teda Trizs. Zaujímavosťou je reformátsky kostol husitského pôvodu, postavený v roku 1925, ako aj pod ochranou miestnych stojace stodoly na brehy potoka a staré sedliacke domy. A Polgármesteri Hivatal egyik termében kiállítás nyílt, ahol a helyiek segítségének köszönhetően a régi korok konyháját, szobáját ismerhették meg a látogatók sok-sok népművészeti remekkel, sok-sok ma már nem használatos tárgyakkal. V jednej miestnosti Obecného úradu sa otvorila výstava, kde pomocou miestnych môžu návštevníci spoznať kuchyňu i izbu szarých čias. Tiež sa tu mohli stretnuť s množstvom artefaktov ľudového umenia, s predmetmi, ktoré sa dnes už nepoužívajú. riport: Süttő Sándorné - A konyhában a legrégibb dolog a lóca, amit egy lomtalanítás alkalmával találtam, ami nagyon szép. Ez már 100 éves elmúlt. Ezen kívül még a tűzhely nagyon régi, a vasaló, és a kredenc. - Najstarším predmetom v kuchyni je lavica, ktorú som našla pri vyraďovaní starých vecí. Je veľmi pekná. Má viac ako 100 rokov. Okrem toho je staré aj ohnisko, žehlička a kredenc. - A konyhai részt ezekkel a tárgyakkal bővítettük, mert a többi már megvolt, mint például a hímzések. Tavaly szoba rész nem volt kialakítva, a sifon, a kredenc, s egy régi fajta rekamié található itt, mely egy módosabb családé volt. - Kuchynskú časť doplňovali týmito vecami, ostatné už boli, napríklad výšivky. Minulý rok izbová časť vystavená nebola, teraz tu máme šifón, kredenc a jeden starý typ gauča, ktorý patril urodzenejšej rodine. Narr.: A kis településen egymást érik a házak, így nem sok időbe tellett, hogy az Imaházig elgyalogoljunk, ami a gasztronómia központjává vált. Nagy volt a sürgés-forgás, hiszen a kelt kalácsok számtalan formáját sütötték az ügyes kezű asszonyok, de kóstolhattunk gulykát vagy zsámiskát is. V malej dedine sa domy dotýkajú, preto nám netrvalo dlho, kým sme sa pešo dostali k modlitebni, ktorá sa stala centrom gastronómie. Bol tu veľký zhon, pretože šikovné ženy tu piekli nespočetné množstvo koláčov. Okrem toho sme mohli ochutnať zemiakové guľky či kukuričnú zsámisku. Kató néni beavatott a kelt kalács készítésének titkába. Visszatérve a falu központjába, az üstökben már javában főtt a húsleves, töltötték a kolbászt a hurkát, sütötték a tepertőt. Teta Kató nám prezradila tajomstvo pečenia koláča. Vrátiac sa do stredu dediny, v peciach sa už varila mäsová polievka, plnila sa klobása a jaternice, pripravovali sa škvarky. megszólaló: Tóth István - Körülbelül nyolc üstben főzünk a vendégeknek. Folyamatban van a hurkatöltés, a kolbásztöltés, ami 200 embernek lesz ebédje, vacsorája. - Hosťom varíme približne v ôsmich kotloch. Plnenie jaterníc a klobás je v plnom prúde, čo bude obedom i večerou pre 200 ľudí. - A hurkának a lényege a hagyma, bors, majoránna, só. A kolbásznak is ugyanezek, de abba nem kerül majoránna. Bors kell bele, paprika és fokhagyma. Ez nagyon lényeges. Ezeket összekeverjük, és úgy töltjük meg, ahogy lehet is látni. - Podstatou jaternice je cibuľa, čierne korenie, majoránka, soľ. Podobne aj s klobásou, no do tej sa nepridávam majoránka. Čierne korenie, paprika a cesnak. Toto je veľmi podstatné. Zmiešamie to a tým potom plníme, ako to môžete vidieť. - Kivettük a disznónak a háját, azt körülbelül 20 kilogramm. Ebből készült a mai napon a hájas tészta is. Ez után a disznó szalonnáját feldaraboltuk, amiből éppen most készül a tepertő és ebből lesz majd a zsír. A zsír körülbelül 50 liter lesz, a tepertő pedig 20 kilogramm. - Z prasaťa sme odstránili sadlo, približne 20 kilogramov. Dnes sa z toho robilo sadlové cesto. Potom sme slaninu rozdelili na kusy, z ktorých sa teraz robia škvarky a z toho bude aj masť. Masti bude približne 50 litrov, škvariek 20 kíl. Narr.: A nap befejeztével a vendégsereg az asztalnál foglalt helyet, s jó ízűen fogyasztotta el a nem éppen fogyókúrás ebédet. Ku koncu dňa sa hostia usadili pri stole a s chuťou konzumovali nie práve diétny obed. "Itt az első étel, kitűnő húsleves, mely tele van metélttel. Egyék jó étvággyal, mert szép asszony főzte, kinek hét faluban ízletes a főztje. Ez lett több ételnek az ágya, kívánok hozzá, pompás jó étvágyat!" Tu je prvý chod, vynikajúca mäsová polievka plná rezancov. Nech Vám chutí, varila ju pekná žena, ktorá je svojou chutnou stravou známa v siedmych dedinách. Želám Vám teda výbornú chuť! -mely ügyes-hentes vágta disznó ízes porcikájából készült húsleves, bordán söndörített csiga tésztával, főtt hússal. Szorgos menyecske dolgos kezével töltött káposzta volt, s akinek még ez sem volt elég, az megkóstolhatta a párja nincs hájas süteményt, mely Majorosné módjára készült. Mindezt leöblíthette a jól lakott vendégnek szomját oltó szőlőnek, hűs levével. - šikovný mäsiar nakrájal chutné časti prasaťa, z tých sa pripravila táto mäsová polievka, s cestovinovými slimákmi, varenám mäasom. Usilovná žienka plnila kapustu a komu by to nestačilo, môže ochutnať sadlové zákusky, ktoré sa pripravili na spôsob pani Majorosovej. Najedený hosť si mohol smäd uhasiť hroznovou šťavou. 13

Tanuljunk egymástól! Učme sa jeden od druhého

Tanuljunk egymástól! Učme sa jeden od druhého 2020 Tanuljunk egymástól! Učme sa jeden od druhého A szlovák-magyar projekt a Regionális Szociális Forrásközpont Közhasznú Nonprofit Kft., az Akadémia Vzdelávania (Művelődési Akadémia) és a Dunaszerdahelyi

Részletesebben

KRUŽNIANSKE OBECNÉ OZNAMY

KRUŽNIANSKE OBECNÉ OZNAMY Informačno-kultúrny mesačník občanov obce Kružná KRUŽNIANSKE OBECNÉ OZNAMY Číslo 8 Ročník 10 AUGUST 2011 Všetky náklady spojené s vydávaním a rozširovaním hradí obec Kružná Uznesenia zo zasadnutia obecného

Részletesebben

ERDÉSZEK A GYERMEKEKÉRT. Zárókonferencia 2013. 09. 13. Egerszalók

ERDÉSZEK A GYERMEKEKÉRT. Zárókonferencia 2013. 09. 13. Egerszalók ERDÉSZEK A GYERMEKEKÉRT Zárókonferencia 2013. 09. 13. Egerszalók Kitől? Mesél az erdő pályázat Az EGERERDŐ Zrt. működési területén található általános iskolák 8 fős, 2-4. osztályos tanulóiból álló csoportok

Részletesebben

Príležitostná činnosť: prednes básne, dramatizácia rozprávky pre. rodičov a starých rodičov

Príležitostná činnosť: prednes básne, dramatizácia rozprávky pre. rodičov a starých rodičov Názov krúžku: Slovenská konverzácia Oblasť: jazyky- Spoločensko-vedná oblasť Vedúci krúžku: Eva Bubenková Formy činnosti: Pravidelná činnosť : podľa plánu práce ZK. Príležitostná činnosť: prednes básne,

Részletesebben

Srdečne Vás vítam na slávnostnom zasadnutí Mestského zastupiteľstva v Moldave nad Bodvou pri príležitosti XVII. Dní Moldavy.

Srdečne Vás vítam na slávnostnom zasadnutí Mestského zastupiteľstva v Moldave nad Bodvou pri príležitosti XVII. Dní Moldavy. Vážené dámy, vážení páni, vážení hostia! Srdečne Vás vítam na slávnostnom zasadnutí Mestského zastupiteľstva v Moldave nad Bodvou pri príležitosti XVII. Dní Moldavy. Tisztelt Hölgyeim, tisztelt Uraim,

Részletesebben

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (46)

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (46) KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (46) Beköszönés: Köszöntöm Kedves Nézőinket! Vítam Vás Milí Diváci! Önök a Közös értékeink című Európai Unió által támogatott, Szlovákia és Magyarország közötti, határon átnyúló

Részletesebben

FKI, Csemadok irattára, rendezetlen iratok, Rezolúciók 1968, géppel írt másolat 123

FKI, Csemadok irattára, rendezetlen iratok, Rezolúciók 1968, géppel írt másolat 123 2. A Csemadok JB azonnali hatállyal újítsa fel a személyes kapcsolatokat az alapszervezetekkel, és indítsa meg a tömeges tagtoborzást minden faluban. Azokban az alapszervezetekben, ahol a mai napig nem

Részletesebben

16. 9. 2014 Utorok Ulica plná cyklistov

16. 9. 2014 Utorok Ulica plná cyklistov Naše ulice naša voľba! Európsky týždeň mobility 2014 v Moldave nad Bodvou Program 16. 9. 2014 Utorok Ulica plná cyklistov 17:00 4. ročník sprievodu bicyklov po trase Penzión Bodva Aréna šport centrum,

Részletesebben

1. A biztonsági kamerák működési feltételei szakmai tájékoztatás

1. A biztonsági kamerák működési feltételei szakmai tájékoztatás 2011. október 27. Soron kívüli ülés Program. 1. A biztonsági kamerák működési feltételei szakmai tájékoztatás 2. Telekeladás a felistáli temetőnél Ing. Sebő 3. Telekeladás transzformátor építéséhez villanyművek

Részletesebben

e je krátka a otvorená hláska, vyslovuje sa podobne ako e v slovenskom slove medzi", napr.: fekete čierny.

e je krátka a otvorená hláska, vyslovuje sa podobne ako e v slovenskom slove medzi, napr.: fekete čierny. 1. LECKE a Maďarská abeceda a, á, b, c, cs [č], d, dz, dzs [dž], e, e, f, g, gy [ď], h, i, í, j, k, 1, ly [j], m, n, ny [ň], o, ó, ö, ő, p, r, s [š], sz [s], t, ty [ť], u, ú, ü, ű, v, z, zs [ž] V zátvorkách

Részletesebben

Formát Vysvetlenie Poznámka číslic neuvádza sa. Maďarsko vydáva DIČ, ktoré sa neuvádzajú v úradných dokladoch totožnosti.

Formát Vysvetlenie Poznámka číslic neuvádza sa. Maďarsko vydáva DIČ, ktoré sa neuvádzajú v úradných dokladoch totožnosti. DAŇOVÉ IDENTIFIKAČNÉ ČÍSLA (DIČ) Informačný list krajiny: Maďarsko (HU) 1. Štruktúra DIČ Formát Vysvetlenie Poznámka 9999999999 10 číslic neuvádza sa 2. Opis DIČ Maďarsko vydáva DIČ, ktoré sa neuvádzajú

Részletesebben

Slovenská komisia Dejepisnej olympiády

Slovenská komisia Dejepisnej olympiády Slovenská komisia Dejepisnej olympiády Okresné kolo Dejepisnej olympiády pre ZŠ a 8-ročné gymnáziá 7. ročník, školský rok 2014/15 Testové úlohy pre kategóriu E (7. ročník ZŠ a 2. ročník OG) Megjegyzés:

Részletesebben

Podpora demokracie vo svete Rádio Lumen, 17:30 03/11/2008 Krajiny Vyšegrádskej štvorky by mali lepšie koordinovať rozvojovú pomoc, ktorú poskytujú na podporu demokracie vo svete. Zároveň by mali zvážiť

Részletesebben

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (44)

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (44) KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (44) Beköszönés: Köszöntöm Kedves Nézőinket! Vítam Vás Milí Diváci! Önök a Közös értékeink című Európai Unió által támogatott, Szlovákia és Magyarország közötti, határon átnyúló

Részletesebben

Jásdi. Csernyik. Csernyik. Jásdi

Jásdi. Csernyik. Csernyik. Jásdi Csernyik A bor halvány színárnyalatú, ezüstfehér. Az illat közepes intenzitású, megjelenésében letisztult, érő sárgadinnyére, zöld banánra emlékeztet. A korty szerkezete kiegyensúlyozott: a közepes testhez

Részletesebben

PRE SEGEDÍNSKYCH SLOVÁKOV SZEGEDI SZLOVÁK HIRDETMÉNY

PRE SEGEDÍNSKYCH SLOVÁKOV SZEGEDI SZLOVÁK HIRDETMÉNY Na Táloch, za nami údajne Chopok. Tále, mögöttünk állítólag a Chopok. Prvé kroky začiatočníkov A kezdők első lépései Posledný večer s divadelníkmi Commedia z Popradu Búcsúest a poprádi Commedia Társulattal

Részletesebben

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (52)

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (52) KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (52) Beköszönés: Köszöntöm Kedves Nézőinket! Vítam Vás Milí Diváci! Önök a Közös értékeink című Európai Unió által támogatott, Szlovákia és Magyarország közötti, határon átnyúló

Részletesebben

Kritéria prijímacích skúšok pre školský rok 2016/2017

Kritéria prijímacích skúšok pre školský rok 2016/2017 Cirkevné gymnázium MARIANUM s vyučovacím jazykom maďarským Ul. biskupa Királya 30; 945 01 Komárno MARIANUM Magyar Tannyelvű Egyházi Gimnázium Király püspök u. 30.; 945 01 Komárom Tel.: 035/77 30 397, fax:

Részletesebben

M E S T O K O M Á R N O KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

M E S T O K O M Á R N O KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA TE 1321/2017 M E S T O K O M Á R N O KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Pre zasadnutie Mestského zastupiteľstva v Komárne dňa : 18.05.2017 k bodu rokovania číslo : A Komáromi Városi Képviselő-testület 2017.05.18

Részletesebben

ÚSPEŠNÍ STAROSTOVIA GALANTSKÉHO A ŠALIANSKEHO REGIÓNU HODNOTIA ŽIVOT A ÚSPECHY SVOJICH OBCÍ...

ÚSPEŠNÍ STAROSTOVIA GALANTSKÉHO A ŠALIANSKEHO REGIÓNU HODNOTIA ŽIVOT A ÚSPECHY SVOJICH OBCÍ... www.zurnaly.sk GALANTSKÝ A ŠALIANSKY ŠPECIÁL o našich obciach... váš regionálny časopis, ktorý sa dobre číta... Ročník XVIII. NOVEMBER 2014 časopis pre občanov okresov Galanta a Šaľa ÚSPEŠNÍ STAROSTOVIA

Részletesebben

ZMLUVA č. 240/2011 - Ba

ZMLUVA č. 240/2011 - Ba ZMLUVA č. 240/2011 - Ba I. ZMLUVNÉ STRANY 1. OBJEDNÁVATEĽ: Claim Kôvetelésérvényesítô Úzletviteli Tanácsadó Kft. 1093 BUDAPEST, Lónyai utca 52. II/12/A Zastúpený : Dr. PÉTERINIKOLETTA MÁRTA - ugyvezetô

Részletesebben

Systém domáceho videovrátnika H1009

Systém domáceho videovrátnika H1009 SK Systém domáceho videovrátnika H1009 *H1009 www.emos.eu Systém domáceho videovrátnika Umožňuje audiovizuálne spojenie s elektrickým videovrátnikom a ovládania dverného zámku. Základným prínosom tohto

Részletesebben

ZÁKLADNÉ VÝSLEDKY Z PRIESKUMU JUŽNÉ SLOVENSKO

ZÁKLADNÉ VÝSLEDKY Z PRIESKUMU JUŽNÉ SLOVENSKO ZÁKLADNÉ VÝSLEDKY Z PRIESKUMU JUŽNÉ SLOVENSKO Všetky údaje uvedené v tabuľkách sú v percentách Počet respondentov: 721 Zber údajov: 6. 19. novembra 2007 Prezentované údaje sú výsledkom reprezentatívneho

Részletesebben

Primátor ľudí, nie strán. Az emberek polgármestere, nem a pártoké. MUDr. Anton Marek. nezávislý kandidát na primátora - független polgármesterjelölt

Primátor ľudí, nie strán. Az emberek polgármestere, nem a pártoké. MUDr. Anton Marek. nezávislý kandidát na primátora - független polgármesterjelölt Primátor ľudí, nie strán Az emberek polgármestere, nem a pártoké 5. MUDr. Anton Marek nezávislý kandidát na primátora - független polgármesterjelölt Vážení spoluobčania! Po štyroch rokoch sa opäť uchádzam

Részletesebben

Príležitostná činnosť: pred súťažou: Matematická Pytagoriáda a Zrínyi Ilona matematikaverseny, celý rok podľa potreby žiakov aj ako doučovanie

Príležitostná činnosť: pred súťažou: Matematická Pytagoriáda a Zrínyi Ilona matematikaverseny, celý rok podľa potreby žiakov aj ako doučovanie Názov krúžku: matematický krúžok Oblasť: vedy a techniky Vedúci krúžku: Mgr. Záhorská Renáta Formy činnosti: Pravidelná činnosť: raz týždenne v utorok Príležitostná činnosť: pred súťažou: Matematická Pytagoriáda

Részletesebben

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (35)

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (35) KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (35) Beköszönés: Köszöntöm Kedves Nézőinket! Vítam Vás Milí Diváci! Önök a Közös értékeink című Európai Unió által támogatott, Szlovákia és Magyarország közötti, határon átnyúló

Részletesebben

Együttműködési megállapodás

Együttműködési megállapodás Együttműködési megállapodás Budapest XVIII. kerülete (Magyarország) és Szepsi (Moldava nad Bodvou) város (Szlovákia) önkormányzatai együttműködési megállapodást kötnek az alulírott napon és helyen: I.

Részletesebben

VISEGRAD DISCUSSION PAPERS VYŠEHRADSKÉ ZÁPISNÍKY VISEGRÁDI FÜZETEK

VISEGRAD DISCUSSION PAPERS VYŠEHRADSKÉ ZÁPISNÍKY VISEGRÁDI FÜZETEK VYŠEHRADSKÉ ZÁPISNÍKY VISEGRÁDI FÜZETEK VISEGRAD DISCUSSION PAPERS droga a zákon - čo omamuje? drog és törvény - melyik kábít? drugs and law - which is more mind numbing? Obsah Tartalom content Predslov...

Részletesebben

Metódy a prostriedky hodnotenia /Az értékelés módszerei és eszközei

Metódy a prostriedky hodnotenia /Az értékelés módszerei és eszközei Literatúra / Irodalom, V. ročník Názov tematického celku vrátane tém/ Tematikus egység és tananyag SEPTEMBER Vznik písma a knihy/az írás kialakulása Začiatky písomníctva/az írásbeliség kialakulása (O knižnici)/(a

Részletesebben

Vypracovala: Mgr. Timea Molnár, vedúca odboru školstva, soc.vecí, športu a kultúry Kidolgozta: Mestské zastupiteľstvo po prerokovaní predmetu návrhu

Vypracovala: Mgr. Timea Molnár, vedúca odboru školstva, soc.vecí, športu a kultúry Kidolgozta: Mestské zastupiteľstvo po prerokovaní predmetu návrhu Materiál na rokovanie Materiál č.: 18/2015/3 3. zasadnutia Mestského zastupiteľstva Dunajská Streda v VII. volebnom období Dunaszerdahely Város Képviselő-testülete 3. ülésének beterjesztett anyaga a VII.

Részletesebben

ELIEZOVSKÝ. Mestské dni v rámci festivalu. 93701@pobox.sk. Augustové zasadnutie MsZ Nehrozí nútená správa

ELIEZOVSKÝ. Mestské dni v rámci festivalu. 93701@pobox.sk. Augustové zasadnutie MsZ Nehrozí nútená správa Ž M e s t s k é n o v i n y september 2011, XII. ročník ELIEZOVSKÝ S P R A V O D A J C A 93701@pobox.sk cena: 0,35 eur Za tie roky sme riešili mnoho priestupkov ale mnohým priestupkom a trestným činom

Részletesebben

Systém domáceho videovrátnika H1018 / H1019

Systém domáceho videovrátnika H1018 / H1019 Systém domáceho videovrátnika H1018 / H1019 *H1018 / *H1019 www.emos.eu Systém domáceho videovrátnika Umožňuje audiovizuálne spojenie s elektrickým videovrátnikom a ovládania dverného zámku. Základným

Részletesebben

Advent. v bráne Zemplína Zemplén kapujában. Hlavný usporiadateľ / Főszervező: Mesto Veľké Kapušany / Nagykapos Város. Sponzori / Támogatók:

Advent. v bráne Zemplína Zemplén kapujában. Hlavný usporiadateľ / Főszervező: Mesto Veľké Kapušany / Nagykapos Város. Sponzori / Támogatók: Hlavný usporiadateľ / Főszervező: Mesto Veľké Kapušany / Nagykapos Város Advent v bráne Zemplína Zemplén kapujában Sponzori / Támogatók: Veľké Kapušany 2017 Nagykapos 29. 3. 5. 6. 7. 8. November Zapálenie

Részletesebben

Spolunažívajme v láske. Szeretetben összefogni NOVINY SAMOSPRÁVY OBCE GBELCE KÖBÖLTKŪT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. Vážení spoluobčania

Spolunažívajme v láske. Szeretetben összefogni NOVINY SAMOSPRÁVY OBCE GBELCE KÖBÖLTKŪT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. Vážení spoluobčania IX. ročník 3/4. číslo IX. évfolyam 3/4. szám NOVINY SAMOSPRÁVY OBCE GBELCE KÖBÖLTKŪT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA ZDARMA INGYENES Vážení spoluobčania Tisztelt lakosok V mene samosprávy obce, ako aj vo

Részletesebben

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (25)

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (25) KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (25) Beköszönés: Köszöntöm Kedves Nézőinket! Vítam Vás Milí Diváci! Önök a Közös értékeink című Európai Unió által támogatott, Szlovákia és Magyarország közötti, határon átnyúló

Részletesebben

Cestovný pas Útlevél. Rozprávkové kráľovstvo slimáka kraska. Kraszko Csigácska Mesekirálysága

Cestovný pas Útlevél. Rozprávkové kráľovstvo slimáka kraska. Kraszko Csigácska Mesekirálysága Cestovný pas Útlevél Rozprávkové kráľovstvo slimáka kraska Kraszko Csigácska Mesekirálysága Cestovný pas - Útlevél Meno / Keresztnév: Priezvisko / Vezetéknév: Dátum narodenia / Születésem napja: Adresa

Részletesebben

ZÁPISNICA JEGYZŐKÖNYV 8/2012

ZÁPISNICA JEGYZŐKÖNYV 8/2012 OBECNÉ ZASTUPITEĽSTVO DOLNÝ ŠTÁL ALISTÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA ZÁPISNICA JEGYZŐKÖNYV 8/2012 Spis č. 2012/149, e. č.... napísaná v priebehu zasadnutia obecného zastupiteľstva, konaného dňa 10.7.2012 v zasadačke

Részletesebben

FLÓRA TERMÁLFÜRDŐ Kapuvár, Fürdő u. 42. +36-96-241-831 www.floratermalfurdo.hu

FLÓRA TERMÁLFÜRDŐ Kapuvár, Fürdő u. 42. +36-96-241-831 www.floratermalfurdo.hu KAPUVÁR CELLDÖMÖLK MESTERI SZENTGOTTHÁRD TATA KISBÉR BALATONFÜRED FLÓRA TERMÁLFÜRDŐ Kapuvár, Fürdő u. 42. +36-96-241-831 www.floratermalfurdo.hu Platnosť: 11.06. - 31.8.2016 KINCSEM WELLNESS HOTEL Kisbér,

Részletesebben

Trať mala síce len 5 km, no nebola to prechádzka ružovou záhradou. Štartoval si v malebnom prostredí kaštieľa, to všetko sa však rýchlo zmenilo

Trať mala síce len 5 km, no nebola to prechádzka ružovou záhradou. Štartoval si v malebnom prostredí kaštieľa, to všetko sa však rýchlo zmenilo LOBAD RACE 2016 Trať mala síce len 5 km, no nebola to prechádzka ružovou záhradou. Štartoval si v malebnom prostredí kaštieľa, to všetko sa však rýchlo zmenilo A versenyszakasz ugyan csak 5 km volt, de

Részletesebben

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (34)

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (34) KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (34) Beköszönés: Köszöntöm Kedves Nézőinket! Vítam Vás Milí Diváci! Önök a Közös értékeink című Európai Unió által támogatott, Szlovákia és Magyarország közötti, határon átnyúló

Részletesebben

1. Megnyitó. 2. Határozatok teljesítése

1. Megnyitó. 2. Határozatok teljesítése Zápisnica OZ č. 12/2012 Strana 1 z 7 1. Megnyitó Polgármester asszony, Csóka Éva köszönti a jelenlévőket és megállapítja, hogy jelen van 8 képviselő és megnyitja az ülést. Hitelesítőknek kinevezi Kelo

Részletesebben

Plánovanie dopravnej infraštruktúry

Plánovanie dopravnej infraštruktúry ROZVOJ VEREJNEJ DOPRAVY AKO NÁSTROJ PRE ZVÝŠENIE MOBILITY V MAĎARSKO-SLOVENSKOM POHRANIČNOM REGIÓNE A MOBILITÁS ELŐSEGÍTÉSE A MAGYAR-SZLOVÁK HATÁR MENTÉN A TÖMEGKÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSE RÉVÉN Modelovanie

Részletesebben

VISEGRAD DISCUSSION PAPERS VYŠEHRADSKÉ ZÁPISNÍKY VISEGRÁDI FÜZETEK

VISEGRAD DISCUSSION PAPERS VYŠEHRADSKÉ ZÁPISNÍKY VISEGRÁDI FÜZETEK VYŠEHRADSKÉ ZÁPISNÍKY VISEGRÁDI FÜZETEK VISEGRAD DISCUSSION PAPERS migrácia - sme pripravený na migráciu? migráció - fel vagyunk készülve a migrációra? migration - are we ready for the migration? Obsah

Részletesebben

Metamorfóza identity v literatúre a jazyku III. * Az identitás metamorfózisa irodalomban és nyelvben III.

Metamorfóza identity v literatúre a jazyku III. * Az identitás metamorfózisa irodalomban és nyelvben III. UNIVERZITA MATEJA BELA Filozofická fakulta Katedra hungaristiky Metamorfóza identity v literatúre a jazyku III. * Az identitás metamorfózisa irodalomban és nyelvben III. Zborník príspevkov z medzinárodnej

Részletesebben

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (22)

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (22) KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (22) Beköszönés: Köszöntöm Kedves Nézőinket! Vítam Vás Milí Diváci! Önök a Közös értékeink című Európai Unió által támogatott, Szlovákia és Magyarország közötti, határon átnyúló

Részletesebben

1/2018 uznesenie k výsledkom volieb do orgánov samosprávy mesta Komárno konaných dňa

1/2018 uznesenie k výsledkom volieb do orgánov samosprávy mesta Komárno konaných dňa 1/2018 k výsledkom volieb do orgánov samosprávy mesta Komárno konaných dňa 10.11.2018 A/ berie na vedomie 1. výsledky volieb do orgánov samosprávy mesta, 2. vystúpenie novozvoleného primátora mesta, B/

Részletesebben

Jar v našej obci bola plná aktivít Tevékenységben gazdag tavasz községünkben

Jar v našej obci bola plná aktivít Tevékenységben gazdag tavasz községünkben Veľkoúľanský obzor Noviny obyvateľov Veľkých Úľan nagyfödémesi láthatár Nagyfödémes lakosainak lapja 2. číslo 17. ročník Jún 2013 2. szám 17. évfolyam 2013 Június Jar v našej obci bola plná aktivít Tevékenységben

Részletesebben

Meghívó project indító sajtótájékoztatóra

Meghívó project indító sajtótájékoztatóra Meghívó project indító sajtótájékoztatóra Az INTERREG V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programban megvalósuló BUILCOGREEN projekt vezető partnere, az Arrabona EGTC ezúton meghívja a sajtó képviselőit

Részletesebben

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI 2 A MA GYAR TÖR TÉ NEL MI TÁR SU LAT KI AD VÁ NYAI A kö tet írá sai zöm mel a hu sza dik szá zad idõ sza ká ról szól nak, más részt pe dig át té te le sen ér vel

Részletesebben

Web: www.szegediszlovakok.hu E-mail: samosprava@segedinskislovaci.hu JEGYZŐ KÖNYV

Web: www.szegediszlovakok.hu E-mail: samosprava@segedinskislovaci.hu JEGYZŐ KÖNYV ul. Osztróvszkeho č. 6, H-6721 Segedín, Maďarsko 6721 Szeged, Osztróvszky u. 6. JEGYZŐ KÖNYV a képviselő-testületének 2012. december 14. 17.00 órakor a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Számítóközpontjában

Részletesebben

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (39)

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (39) KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (39) Beköszönés: Köszöntöm Kedves Nézőinket! Vítam Vás Milí Diváci! Önök a Közös értékeink című Európai Unió által támogatott, Szlovákia és Magyarország közötti, határon átnyúló

Részletesebben

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (49)

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (49) KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (49) Beköszönés: Köszöntöm Kedves Nézőinket! Vítam Vás Milí Diváci! Önök a Közös értékeink című Európai Unió által támogatott, Szlovákia és Magyarország közötti, határon átnyúló

Részletesebben

DEKLARÁCIA. o vytvorení Eurorégia Neogradiensis

DEKLARÁCIA. o vytvorení Eurorégia Neogradiensis DEKLARÁCIA o vytvorení Eurorégia Neogradiensis V duchu dohody podpísanej dňa 11.12.1998 v Lučenci, dolupodpísaní deklarujeme našu snahu vytvoriť cezhraničnú, interregionálnu spoluprácu v prihraničnej oblasti

Részletesebben

POŽIARNY PORIADOK REGULAČNÁ STANICA PLYNU

POŽIARNY PORIADOK REGULAČNÁ STANICA PLYNU POŽIARNY PORIADOK REGULAČNÁ STANICA PLYNU I. V regulačnej stanici sa prevádza regulácia vyššieho vstupného tlaku na konštantný výstupný tlak pre rozvod plynu pre jednotlivé kotle. Účinky zemného plynu

Részletesebben

GÉPI HANG ÉRTÉSE Elérhető pontszám: 10 pont. A hanganyag írott változata:

GÉPI HANG ÉRTÉSE Elérhető pontszám: 10 pont. A hanganyag írott változata: A hanganyag írott változata: ARMA vizsga,, 2. feladat. Hallgassa meg a következő 10 idegen nyelvű kérdést vagy állítást, és karikázza be a mellékelt feladatlapon a hozzájuk kapcsolódó helyes választ. Minden

Részletesebben

Systém domáceho videovrátnika. 2. Obsah dodávky. 3. Technická špecifikácia

Systém domáceho videovrátnika. 2. Obsah dodávky. 3. Technická špecifikácia Systém domáceho videovrátnika Umožňuje audiovizuálne spojenie s elektrickým videovrátnikom a ovládanie dverného zámku. Základným prínosom tohto systému je zvýšenie komfortu a bezpečnosti bývania. Základné

Részletesebben

Web: www.szegediszlovakok.hu E-mail: samosprava@segedinskislovaci.hu JEGYZŐ KÖNYV

Web: www.szegediszlovakok.hu E-mail: samosprava@segedinskislovaci.hu JEGYZŐ KÖNYV ul. Osztróvszkeho č. 6, H-6721 Segedín, Maďarsko 6721 Szeged, Osztróvszky u. 6. JEGYZŐ KÖNYV a képviselő-testületének 2012. november 16. 17.00 órakor a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Számítóközpontjában

Részletesebben

93701@pobox.sk. M e s t s k é n o v i n y

93701@pobox.sk. M e s t s k é n o v i n y Želiezovský 93701@pobox.sk spravodajca IX. rocník, február 2008 Z obsahu Od mája bude mestská polícia v nepretržitej 24-hodinovej službe. Hovoríme s náčelníkom Jozefom Kovácsom. 3. str. M e s t s k é n

Részletesebben

93701@pobox.sk. IX. rocník, december 2008 M e s t s k é n o v i n y

93701@pobox.sk. IX. rocník, december 2008 M e s t s k é n o v i n y Želiezovský 93701@pobox.sk spravodajca IX. rocník, december 2008 M e s t s k é n o v i n y cena: 10,- Sk (0,33 ) Kamerový systém sa rozrástol 2 Iveta Radičová bola v Želiezovciach, stretla sa s gymnazistami,

Részletesebben

TE 835/2012 M E S T O K O M Á R N O KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

TE 835/2012 M E S T O K O M Á R N O KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA TE 835/2012 M E S T O K O M Á R N O KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Pre zasadnutie Mestského zastupiteľstva v Komárne dňa 31.05.2012 k bodu rokovania číslo : A Komáromi Városi Képviselı-testület 2012.05.31-

Részletesebben

V Budapešti, 11. 03. 2006. S úctou. Sárközy Miklós iranista, historik (06 20 391 96 02, m_sarkozy@yahoo.com)

V Budapešti, 11. 03. 2006. S úctou. Sárközy Miklós iranista, historik (06 20 391 96 02, m_sarkozy@yahoo.com) Volám sa Sárközy Miklós. Narodil som sa 3. februára 1976 v Pécsi. Svoje gymnaziálne štúdia som absolvoval v Sárbogárde, kde som maturoval v roku 1994. V rokoch 1994 až 1996 som študoval odbor histórie

Részletesebben

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (43)

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (43) KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (43) Beköszönés: Köszöntöm Kedves Nézőinket! Vítam Vás Milí Diváci! Önök a Közös értékeink című Európai Unió által támogatott, Szlovákia és Magyarország közötti, határon átnyúló

Részletesebben

Vyhodnotenie volebného obdobia

Vyhodnotenie volebného obdobia Vyhodnotenie volebného obdobia 2002 2006 O b e c V e ľ k ý K ý r Členovia Samosprávy Obce Veľký Kýr Starosta obce Mgr. Ladislav Kottlík Poslanci obecného zastupiteľstva Štefan Čepedy Ladislav Dojčan Tibor

Részletesebben

ZEMPLÉN EURÓRÉGIÓ ALAPÍTÓ OKIRAT

ZEMPLÉN EURÓRÉGIÓ ALAPÍTÓ OKIRAT ZEMPLÉN EURÓRÉGIÓ ALAPÍTÓ OKIRAT A szlovák és magyar határmenti kistérségek, mikrorégiók, városok, térség-, terület-, és gazdaságfejlesztési szervezetek és együttműködő partnereik /1. sz. melléklet/ létrehozzák

Részletesebben

spravodajca Letné vydanie Kostol a námestie ako ďalej? Malá vodná elektráreň - územný plán neschválený M e s t s k é n o v i n y

spravodajca Letné vydanie Kostol a námestie ako ďalej? Malá vodná elektráreň - územný plán neschválený M e s t s k é n o v i n y Želiezovský 93701@pobox.sk Letné vydanie spravodajca X. rocník, júl-august 2009 M e s t s k é n o v i n y cena: 0,50,- (15,- Sk) Inovatívne v tepelnom hospodárstve ako horí slama v kotolni Tenerga? Prehľad

Részletesebben

HUSK/1101/1.6.2. Teljes költségvetés (100%): 67 360.00 Teljes költségvetés (100%): 74 300.00 Teljes költségvetés (100%): 59 700.00

HUSK/1101/1.6.2. Teljes költségvetés (100%): 67 360.00 Teljes költségvetés (100%): 74 300.00 Teljes költségvetés (100%): 59 700.00 Operačný program/ Operatív program: Operačný program cezhraničnej spolupráce Maďarská republika-slovenská republika 2007 2013 Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007 2013 ov

Részletesebben

KOCSÁR MIKLÓS. Dalok magyar költ k verseire

KOCSÁR MIKLÓS. Dalok magyar költ k verseire KOCSÁR MIKLÓS Dalok magyar költk verseire Énekhangra és zongorára 2. Gyurkovics Tibor versei ÖLELJ MEG ENGEM, ISTEN 1. Fönn 2. Antifóna 3. Figura 4. Istenem LÁTJÁTOK FELEIM KÉRÉS EGYHELYBEN POR-DAL Kontrapunkt

Részletesebben

MESEBÁL 3.A hõs kisegér Huszti Zoltán

MESEBÁL 3.A hõs kisegér Huszti Zoltán MSBÁL. hõs kisegér Huszti Zoltán nek 12 Marsch lt egy - szerélt a kam - ra sar - ka mé - lyén, Laczó Zoltán Vince lt egy - szerélt egy órus ora hõs kis - e-gér. Hosz - szú far - ka volt és büsz - ke nagy

Részletesebben

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (31)

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (31) KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (31) Beköszönés: Köszöntöm Kedves Nézőinket! Vítam Vás Milí Diváci! Önök a Közös értékeink című Európai Unió által támogatott, Szlovákia és Magyarország közötti, határon átnyúló

Részletesebben

Spoločne pre náš Región 2012. március

Spoločne pre náš Región 2012. március KÖZÖSEN A RÉGIÓNKÉRT Spoločne pre náš Región 2012. március Együttműködéssel élmény lehet magyarnak lenni és itthon érezni magunkat Az egész ország kampányol, és látják, sokan gusztustalanul, támadva, kétes

Részletesebben

93701@pobox.sk. R7 5. str.

93701@pobox.sk. R7 5. str. Želiezovský 93701@pobox.sk spravodajca IX. rocník, máj 2008 Z obsahu Lavičky v centr mesta - čo na to obyvatelia? 3. str. M e s t s k é n o v i n y Petícia za vybudovanie južnej rýchlostnej komunikácie

Részletesebben

Dobos Lászlóra emlékezünk...3.old.

Dobos Lászlóra emlékezünk...3.old. 9. číslo 46. szám ročník évfolyam 2014 august augusztus Dobos Lászlóra emlékezünk...3.old. O 6. športovej olympiáde pre žiakov základných škôl môžete čítat na str. 4. Mi történik a városunkban? Beszélgetés

Részletesebben

Mestský úrad Kolárovo

Mestský úrad Kolárovo Mestský úrad Kolárovo 26. zasadnutie Mestského zastupiteľstva v Kolárove Dňa: 28. januára 2013 K bodu rokovania číslo: 10/b v Žiadosť spoločnosti AGROTREND Kolárovo s.r.o. na súhlas o prevzatie nájmu poľnohospodárskeho

Részletesebben

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (3)

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (3) KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (3) Beköszönés: Köszöntöm Kedves Nézőinket! Vítam Vás Milí Diváci! Önök a Közös értékeink című Európai Unió által támogatott, Szlovákia és Magyarország közötti, határon átnyúló

Részletesebben

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (61) Vidíte cezhraničný regionálny magazín medzi Maďarskom a Slovenskom Spoločné hodnoty podporovaný Európskou úniou.

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (61) Vidíte cezhraničný regionálny magazín medzi Maďarskom a Slovenskom Spoločné hodnoty podporovaný Európskou úniou. KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (61) Beköszönés: Köszöntöm Kedves Nézőinket! Vítam Vás Milí Diváci! Önök a Közös értékeink című Európai Unió által támogatott, Szlovákia és Magyarország közötti, határon átnyúló

Részletesebben

PANORÁMA. 05 Kompas - Iránytű. 06 Mozaika - Panoráma

PANORÁMA. 05 Kompas - Iránytű. 06 Mozaika - Panoráma PANORÁMA Spravodaj Moldavy nad Bodvou - Szepsi város lapja #05/2013 Zdarma / Ingyenes www.moldava.sk 01 Úvod 03 Z nášho života - Életünk 05 Kompas - Iránytű 07 Mozaika - Panoráma 02 Strieška - Esernyő

Részletesebben

Marketing személyzet

Marketing személyzet Munkaközvetítő ügynökség Marketing személyzet Nástupný fizetés: megállapodás alapján Munkaviszony: Hlavný pracovný pomer Munkavégzés helye: SR Námestie SNP 14, Lehetséges kezdési időpont: azonnal Pozíció

Részletesebben

130. VÝROČIE ORGANIZOVANÉHO HASIČSTVA V PODUNAJSKÝCH BISKUPICIACH

130. VÝROČIE ORGANIZOVANÉHO HASIČSTVA V PODUNAJSKÝCH BISKUPICIACH 130. VÝROČIE ORGANIZOVANÉHO HASIČSTVA V PODUNAJSKÝCH BISKUPICIACH 130 Éves a pozsonypüspöki szervezett-tűzvédelem 1882-2012 130. VÝROČIE ORGANIZOVANÉHO HASIČSTVA V PODUNAJSKÝCH BISKUPICIACH 130 Éves a

Részletesebben

Opatrovateľ / ka - Holandsko

Opatrovateľ / ka - Holandsko Munkaközvetítő ügynökség Opatrovateľ / ka - Holandsko Jutalom : 1 460 za turnus beleértve az adót Elvárt végzettség: Opatrovateľ / ka Num személyek: 0 szabad hely: Ország: Holandsko A belépés időpontja:

Részletesebben

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (8)

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (8) KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (8) Beköszönés: Köszöntöm Kedves Nézőinket! Vítam Vás Milí Diváci! Önök a Közös értékeink című Európai Unió által támogatott, Szlovákia és Magyarország közötti, határon átnyúló

Részletesebben

ADÁSVÉTELI SZERZİDÉS ÉS LICENC MEGADÁSI SZERZİDÉS

ADÁSVÉTELI SZERZİDÉS ÉS LICENC MEGADÁSI SZERZİDÉS ADÁSVÉTELI SZERZİDÉS ÉS LICENC MEGADÁSI SZERZİDÉS amely a SZK Kereskedelmi Törvénykönyvének Tgy. 513/1991 sz. törvénye 409 érvényes hangzásában, és a szerzıi jogról és a szerzıi joghoz kapcsolódó jogokról

Részletesebben

ZÁPISNICA JEGYZŐKÖNYV 8/2014

ZÁPISNICA JEGYZŐKÖNYV 8/2014 OBECNÉ ZASTUPITEĽSTVO DOLNÝ ŠTÁL ALISTÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA ZÁPISNICA JEGYZŐKÖNYV 8/2014 Spis č. 2014/177 e.č. 1786 Napísaná v priebehu zasadnutia obecného zastupiteľstva, konaného dňa 09. 09. 2014 v

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

K O M Á R N O Komárom Város Önkormányzata

K O M Á R N O Komárom Város Önkormányzata TE - 2708 M E S T O K O M Á R N O Komárom Város Önkormányzata Pre zasadnutie Mestského zastupiteľstva v Komárne dňa 00.00.2010 k bodu rokovania číslo: A Komáromi Városi Képviselı-testület 2010.08.26-i

Részletesebben

93701@pobox.sk. M e s t s k é n o v i n y. Želiezovské kino stojí zatiaľ prázdne, Blue Art neakceptoval pozmenenú ponuku zastupiteľstva

93701@pobox.sk. M e s t s k é n o v i n y. Želiezovské kino stojí zatiaľ prázdne, Blue Art neakceptoval pozmenenú ponuku zastupiteľstva Želiezovský 93701@pobox.sk spravodajca X. rocník, jún 2009 M e s t s k é n o v i n y cena: 0,33 (10,- Sk) Mesto získalo Útulok od Nitrianskeho samosprávneho kraja za 1 euro Želiezovské kino stojí zatiaľ

Részletesebben

Zákon č. 372/1990 Zb. A Tt. 372/1990. számú, A SZABÁLYSÉRTÉSEKRŐL O PRIESTUPKOCH. szóló törvénye. 1990. augusztus 20. 28.

Zákon č. 372/1990 Zb. A Tt. 372/1990. számú, A SZABÁLYSÉRTÉSEKRŐL O PRIESTUPKOCH. szóló törvénye. 1990. augusztus 20. 28. 1 A Tt. 372/1990. számú, A SZABÁLYSÉRTÉSEKRŐL Zákon č. 372/1990 Zb. O PRIESTUPKOCH szóló törvénye 1990. augusztus 20. 28. augusta 1990 Módosítva: Tt. 524/1990., hatályos 1991. január 1-től Tt. 295/1992.,

Részletesebben

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (50)

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (50) KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (50) Beköszönés: Köszöntöm Kedves Nézőinket! Vítam Vás Milí Diváci! Önök a Közös értékeink című Európai Unió által támogatott, Szlovákia és Magyarország közötti, határon átnyúló

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

Tartalomjegyzék: Komlósška Mozaika...8

Tartalomjegyzék: Komlósška Mozaika...8 Tartalomjegyzék: Beszámoló a testületi ülésről...2 A csatornázásról tartottak lakossági fórumot...2 Pokorni Zoltán városunkba látogatott...3 A KFT védekezik a városunkban fellépő belvíz ellen...4 Elkezdődött

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01 Projekt címe: Turizmus határok nélkül információs látogatóközpontok fejlesztése Nagyatádon és Križevciben Projekt rövid címe: ViNaK Projekt azonosító: HUHR/1101/1.2.2/2020 Vezető Kedvezményezett: Križevci

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

Cena Pro Urbe 2012 Reformovaná kresťanská cirkev na Slovensku cirkevný zbor v Moldave nad Bodvou.

Cena Pro Urbe 2012 Reformovaná kresťanská cirkev na Slovensku cirkevný zbor v Moldave nad Bodvou. Cena Pro Urbe 2012 Reformovaná kresťanská cirkev na Slovensku cirkevný zbor v Moldave nad Bodvou. V Moldave nad Bodvou existuje už 460 rokov reformovaná cirkev. Reformácia zasiahla mesto tak výrazne, že

Részletesebben

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (6)

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (6) KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (6) Beköszönés: Köszöntöm Kedves Nézőinket! Vítam Vás Milí Diváci! Önök a Közös értékeink című Európai Unió által támogatott, Szlovákia és Magyarország közötti, határon átnyúló

Részletesebben

Opýtali sme sa pána starostu. Megkérdeztük a polgármestert VII / 2015 NOVINY SAMOSPRÁVY OBCE GBELCE

Opýtali sme sa pána starostu. Megkérdeztük a polgármestert VII / 2015 NOVINY SAMOSPRÁVY OBCE GBELCE VII / 2015 NOVINY SAMOSPRÁVY OBCE GBELCE Köbölkút község önkormányzatának lapja IX. ročník 1. číslo IX. évfolyam 1. číslo ZDARMA INGYENES Opýtali sme sa pána starostu Megkérdeztük a polgármestert Zrážky,

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ. 44. szám. Ára: 250, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ. 44. szám. Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám TARTALOMJEGYZÉK 2008:

Részletesebben

Mesto získa telocvičňu, nutná je rekonštrukcia

Mesto získa telocvičňu, nutná je rekonštrukcia Vážení čitatelia Želiezovského spravodajcu! V mene spolupracovníkov a vydavateľa, samosprávy Mesta Želiezovce, Vám prajeme láskyplné, pokojné prežitie vianočných sviatkov, v Novom roku pevné zdravie a

Részletesebben

Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05.

Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Nem lehet pontosan tudni, hogy a rendszerváltás óta mennyit költöttek a kormányok összesen a roma integrációra. Ennek oka, hogy rengeteg foglalkoztatási és

Részletesebben

AZ ANYAGI SZÜKSÉGHELYZETBEN ÉLŐK SEGÉLYEZÉSÉRŐL, O POMOCI V HMOTNEJ NÚDZI. a o zmene a doplnení niektorých zákonov

AZ ANYAGI SZÜKSÉGHELYZETBEN ÉLŐK SEGÉLYEZÉSÉRŐL, O POMOCI V HMOTNEJ NÚDZI. a o zmene a doplnení niektorých zákonov 1 A Tt. 417/2013. sz. törvénye Zákon č. 417/2013 Z.z. AZ ANYAGI SZÜKSÉGHELYZETBEN ÉLŐK SEGÉLYEZÉSÉRŐL, valamint egyes törvények módosításáról és kiegészítéséről O POMOCI V HMOTNEJ NÚDZI a o zmene a doplnení

Részletesebben

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (5)

KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (5) KÖZÖS ÉRTÉKElNK ADÁSMENET (5) Beköszönés: Köszöntöm Kedves Nézőinket! Vítam Vás Milí Diváci! Önök a Közös értékeink című Európai Unió által támogatott, Szlovákia és Magyarország közötti, határon átnyúló

Részletesebben

O POMOCI V HMOTNEJ NÚDZI AZ ANYAGI SZÜKSÉGHELYZETBEN ÉLŐK SEGÉLYEZÉSÉRŐL, valamint egyes törvények módosításáról és kiegészítéséről

O POMOCI V HMOTNEJ NÚDZI AZ ANYAGI SZÜKSÉGHELYZETBEN ÉLŐK SEGÉLYEZÉSÉRŐL, valamint egyes törvények módosításáról és kiegészítéséről 1 A Tt. 417/2013. sz. törvénye Zákon č. 417/2013 Z.z. AZ ANYAGI SZÜKSÉGHELYZETBEN ÉLŐK SEGÉLYEZÉSÉRŐL, valamint egyes törvények módosításáról és kiegészítéséről O POMOCI V HMOTNEJ NÚDZI a o zmene a doplnení

Részletesebben