ELŐSZÓ I. A BAJNOKSÁGOK CÉLJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ELŐSZÓ I. A BAJNOKSÁGOK CÉLJA"

Átírás

1 2015

2 ELŐSZÓ Az ORFK Rendészeti Szervek Kiképző Közpntja (a tvábbiakban: RSZKK) feladata, hgy évről évre összeállítsa a Belügyminisztérium Éves Sprtnaptárát, ellássa a sprtversenyek szervezési és krdinációs feladatait, valamint azk szakmai felügyeletét. A Belügyminisztérium rszágs hatáskörű szervei sprtversenyeiket saját hatáskörükben rendezik, azkat önállóan szervezik, illetve hajtják végre. Az RSZKK jelen Módszertani Útmutató kiadásával a BM Országs Pntszerző Sprtbajnkságk (a tvábbiakban: Bajnkságk) szakszerű lebnylításáhz kíván segítséget nyújtani annak érdekében, hgy a versenyek egységes elvek és egységesen alkalmaztt módszerekkel kerüljenek megrendezésre. A rendészeti állmány sprtlási aktivitásának növelése érdekében a Bajnkságkn való részvételt a versenyzők állmányilletékes vezetői, mindenkr minősítsék szlgálati útnak, és a részvétel feltételeit (különös figyelemmel a versenyre való utazásra) ennek megfelelően biztsítsák. Az RSZKK mint a kiképzési kmpetenciák biztsításának elkötelezett híve, és mint a rendészeti sprt szakmai irányító szerve - szrs együttműködésben a társ rendészeti szervekkel -, fnts feladatának tekinti, hgy a rendelkezésére álló személyi és tárgyi feltételrendszerével a Bajnkságk megrendezéséhez hatékny és minél szélesebb körű segítséget nyújtsn. A Bajnkságk célja, hgy: I. A BAJNOKSÁGOK CÉLJA - Versenyzési, sprtlási lehetőség biztsításával segíteni Belügyminisztérium dlgzóinak fizikai aktivitását, ezzel elősegítve az egészségmegőrzést és az egészségfejlesztést. - A sprtmzgalm közösségfrmáló erejének felhasználásával sprtbarátságk, munkakapcslatk kialakítása; a Minisztériumhz, a rendészeti pályáhz való kötödés elősegítése, megszilárdítása. - Az egyes sprtágakban a szervezeti egységek közötti rszágs egyéni, párs, váltó és csapat BM bajnki címek eldöntése. - A szlgálati, illetőleg munkahelyi feladatkra és a kötelező fizikai állaptfelmérésekre való felkészülés elősegítése a sprt eszközrendszerével. II. A BAJNOKSÁGOKON INDULÁSRA JOGOSULT SZERVEK - a Belügyminisztérium közpnti szervei, - a Belügyminisztérium irányítása alá tartzó szervek: Országs Rendőr-főkapitányság közpnti szerve (beleértve a közpnti besrlású háttérintézményeket is, kivétel képez az önálló indulási jgsultsággal bíró Készenléti Rendőrség és a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság), a 19 megyei rendőr-főkapitányság és a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, a Büntetés-végrehajtás Országs Parancsnkság közpnti és területi besrlású szervei, az Országs Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közpnti és területi szervei, Módszertani útmutató a BM Országs Pntszerző Sprtbajnkságkhz ldal 2

3 a Nemzeti Védelmi Szlgálat, a Terrrelhárítási Közpnt, a Szervezett Bűnözés elleni Krdinációs Közpnt, az Alktmányvédelmi Hivatal, a Nemzetbiztnsági Szakszlgálat, a Bevándrlási és Államplgársági Hivatal, a Közigazgatási és Elektrnikus Közszlgáltatásk Közpnti Hivatala, a BM Közszlgálati Szervezetfejlesztési Főigazgatóság, a BM Országs Vízügyi Főigazgatóság, a Nemzeti Közszlgálati Egyetem Rendészettudmányi Kara, a BM Nemzetközi Oktatási Közpnt, az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskla, a Misklci Rendészeti Szakközépiskla, a Szegedi Rendészeti Szakközépiskla, a Körmendi Rendészeti Szakközépiskla, Országgyűlési Őrség. A Bajnkságkra nevezhetők az indulásra jgsult szervek krmánytisztviselői, köztisztviselői, közalkalmaztti, munkavállalói, hivatáss állmányú és nyugállmányú tagjai, tvábbá a felsrlt ktatási intézmények tanárai és hallgatói (tanulói). A Bajnkságkra történő nevezéseket mindenkr a rendezők által biztsíttt nevezési lapkn, a versenykiírásban meghatárzttak szerint és határideig kell megtenni. A Bajnkságkn indulók személyaznsságát, tvábbá a nevezést leadó szervezeti egységgel fennálló munkavisznyát, szlgálati illetve tanulói jgvisznyát minden versenyen indulási feltételként kell ellenőrizni. A sprtló személyaznsságát személyaznsító igazlvánnyal, munkavisznyát szlgálati vagy munkahelyi fényképes igazlvánnyal, hallgatói (tanulói) jgvisznyát egyéb annak hitelt érdemlő megállapítására alkalmas kirattal igazlhatja. III. A BAJNOKSÁGOK ÉRTÉKELÉSE A Bajnkságk értékelése, a végeredmények kiszámítása: 1. A Bajnkságkn induló csapatk összes pntjai úgy kerülnek megállapításra, hgy minden csapat számára a lehetséges 6 (hat) sprtágból a számára legjbb 5 (öt) Bajnkságban elért helyezéseik alapján szerzett pntszámai összeadódnak. A csapatk által így megszerzett összes pntszámk alapján kerülnek megállapításra a Bajnkság végső helyezései. 2. Pntegyenlőség esetén a Bajnkság végeredmény-számításánál lépésről-lépésre a következő versenyeredmények határzzák meg a végső srrendet: Első. a jbb összesített helyezés az atlétika bajnkságban, Másdik. a jbb összesített helyezés a terepfutó bajnkságban, Harmadik. a jbb összesített helyezés a jud bajnkságban, Negyedik. a jbb összetett helyezés a karate bajnkságban, Ötödik. a jbb összesített helyezés labdarúgó bajnkságban, Hatdik. a jbb összetett helyezés az úszó bajnkságban. 3. Az egyes sprtági bajnkságkn az összetett csapatverseny srrendje alapján szerezhető pntk alakulása: az I. helyezett 40 pntt kap, a II. helyezett 38 pntt kap, minden tvábbi csökkenő helyezési érték 1-1 pnttal kevesebbet ér ( III. hely 37 pnt, stb..., XXXIX. hely - 1 pnt) minden, a versenyen résztvevő (elinduló) csapat minimum 1 pntt kap. Módszertani útmutató a BM Országs Pntszerző Sprtbajnkságkhz ldal 3

4 IV. IRÁNYELVEK A BAJNOKSÁGOK MEGRENDEZÉSÉHEZ 1. JUDO a. A verseny jellege: egyéni és szervek közötti összesített pntverseny b. Versenyszámk: Nők: Férfiak: 52 kg; 57 kg; 63 kg; 70 kg; 78 kg; + 78 kg mérkőzésidő: 3 perc 35 év alatt: 66 kg, 73 kg, 81 kg, 90 kg, 100 kg, kg mérkőzésidő: 4 perc 35 év és felette: 73 kg, 81 kg, 90 kg, 100 kg, kg mérkőzésidő: 3 perc c. Lebnylítási rendszer: A Magyar Jud Szövetség versenyszabályai szerint. Francia visszamérkőzéses rendszer, egy súlycsprtban 3-5 fő induló esetén körmérkőzés frmájában. 3 főnél kevesebb induló esetén magasabb súlycsprtban való indulás engedélyezett. d. Nevezhető: Egy szervtől maximum 11 fő férfi és 6 fő női versenyző, tvábbá egy súlycsprtban egy szervtől maximum 2 fő. e. Értékelés: Az összetett csapatverseny értékelése: az egyes súlycsprtkban elért I-V helyezés (Francia visszamérkőzéses rendszerben: I. hely: 7 pnt, II. hely: 5 pnt, III. hely: 4-4 pnt, V. hely: 2-2 pnt; körmérkőzésnél: I. hely: 7 pnt, II. hely: 5 pnt, III. hely: 4 pnt, IV. hely: 3 pnt, V. hely: 2 pnt) után járó pntk összeadása alapján történik. Pntegyenlőség esetén az előkelőbb helyezések száma dönt a csapatk között. A versenyszámkban pntt nem szerző csapatk az utlsó (pntt szerzett) csapat mögé kerülnek besrlásra azns helyezési számmal. 2. BM KARATE VERSENY a. A bajnkság jellege: egyéni és szervek közötti összesített pntverseny b. Versenyszámk: WKF Tradicinális Karate Kata és Kumite Verseny Versenyszabályk: A WKF hivatals webldalára feltöltött érvényes szabálykönyv alapján Kumite: Nők: nyílt kategória (-60kg, +60 kg), Módszertani útmutató a BM Országs Pntszerző Sprtbajnkságkhz ldal 4

5 Férfiak: nyílt kategória (-65 kg, -75 kg, - 85 kg,, +85 kg) 40 év és felette kategória (-85 kg, +85kg) Kata: női nyílt kategória női 40 év és felette kategória férfi nyíltkategória férfi 40 év és felette kategória WAKO K1 amatőr Full-cntact verseny Versenyszabályk: WAKO hivatals webldalára feltöltött érvényes szabálykönyv alapján női: - 60 kg, + 60 kg, férfi:- 70 kg, - 75 kg, - 80 kg, - 85 kg, - 90 kg,- 95 kg, + 95 kg, férfi +40 év feletti kategória: -80 kg vagy +80 kg, Knck Dwn Kykushin Karate Kata és Kumite Verseny Versenyszabályk: A Magyar Karate Szakszövetség Knck Dwn Kykushin Verseny szabálykönyve (2. kiadás Budapest, 2011.) kivnata alapján kumite: Férfi (-70 kg, -80 kg, + 80 kg) női (-60kg, +60 kg) nyílt kategória, 40 év és felette férfi kategória (-80 kg, + 80 kg) Kata (frmagyakrlat): női nyílt kategória férfi nyílt kategória c. Nevezhető: Egy versenyző csak egy sprtág versenyszámaiban (kata, kumite) indulhat. Egy szervtől való indulási létszám nincsen krlátzva. d. Értékelés: Az összetett csapatverseny értékelése: az egyes súlycsprtkban, valamint kata versenyszámkban elért I-V helyezés (I.- 7 pnt, II.- 5 pnt, III. 4-4 pnt, V. 2-2 pnt; körmérkőzésnél: I.- 7 pnt, II.- 5 pnt, III. 4 pnt, IV. 3 pnt, V. 2 pnt) után járó pntk összeadása alapján történik. Pntegyenlőség esetén az előkelőbb helyezések száma dönt a csapatk között. A versenyszámkban pntt nem szerző csapatk az utlsó (pntt szerzett) csapat mögé kerülnek besrlásra azns helyezési számmal. Módszertani útmutató a BM Országs Pntszerző Sprtbajnkságkhz ldal 5

6 3. ATLÉTIKA a. A bajnkság jellege: egyéni, váltó és szervek közötti összesített pntverseny b. Versenyszámk: Nők: 100 m síkfutás 400 m síkfutás 1500 m síkfutás 35 év és felette 1500 m síkfutás 35 év alatt 4x200 m váltófutás távlugrás kézigránát-hajítás (35 dkg) súlylökés (4 kg) Férfiak: 100 m síkfutás 400 m síkfutás 1500 m síkfutás 35 év és felette 1500 m síkfutás 35 év alatt 4x400 m váltófutás távlugrás kézigránát - hajítás (55 dkg) súlylökés (7,26 kg) svédváltó (pntversenyen kívül) c. Lebnylítási rendszer: A versenyszámkat a Magyar Atlétikai Szövetség szabályai szerint kell lebnylítani. Az eltéréseket a technikai értekezletén a résztvevőkkel közölni kell. A női és a férfi 100 m-es síkfutásban nylcas A és B,távlugrásban és kézigránát hajításban hats döntőt kell rendezni. d. Nevezhető: Szervenként és versenyszámnként 2 fő és 1 váltó. Egy versenyző maximum 2 egyéni, vagy 1 egyéni és 1 váltó számban indulhat. e. A helyezések eldöntése, az összetett csapatverseny értékelése: Az egyéni és váltó számkban megszerzett I-XVI. helyezés után megszerzett pntk matematikai összege alapján (egyéni I. h.:17 pnt, II. h:15 pnt, III. h.:14 pnt, IV. h.:13 pnt, V. h.:12 pnt, VI. h.:11 pnt, VII. h.:10 pnt, VIII. h.: 9 pnt, IX. h.: 8 pnt, X. h.: 7 pnt, XI. h.: 6 pnt, XII. h.: 5 pnt, XIII. h.: 4 pnt, XIV. h.: 3 pnt, XV. h.: 2 pnt, XVI. h.: 1 pnt; váltó: a helyezésnek megfelelő egyéni pnt kétszerese) A versenyszámkban pntt nem szerző csapatk az utlsó (pntt szerzett) csapat mögé kerülnek besrlásra azns helyezési számmal. Módszertani útmutató a BM Országs Pntszerző Sprtbajnkságkhz ldal 6

7 4. TEREPFUTÁS a. A bajnkság jellege: krsztálys egyéni és csapatverseny (3 fő), valamint szervek közötti összesített pntverseny b. Versenyszámk: Nők: 4000 m nyílt kategória egyéni és 3 fős csapat 3000 m év között egyéni és 3 fős csapat 2000 m 40 év és felette egyéni és 3 fős csapat Férfiak: 6000 m nyílt kategória egyéni és 3 fős csapat 4000 m év egyéni és 3 fős csapat 3000 m 40 év és feletti egyéni és 3 fős csapat c. Lebnylítási rendszer: A versenyt alapvetően a Magyar Atlétikai Szövetség szabályai szerint - sík és dmbs terepen, erdei, füves (eső esetén aszfalts útn) - kell megrendezni. d. Nevezhető: Szervenként és versenyszámnként 3 fő. Maximum létszám 18 fő szervenként. Egy versenyző csak egy versenyszámban indulhat. e. Értékelés: Csapatverseny: a csapat tagjainak az egyéni versenyszámkban elért helyezési számainak összeadása alapján kerül meghatárzásra. A csapatk helyezési számait a megszerzett kevesebb helyezési pntktól a legmagasabb helyezési pntkig haladva kell rangsrlni (I. helyezett: a legkevesebb helyezési pntt elért csapat). Pntegyenlőség esetén az egyéni kategóriában előkelőbb helyezést elért versenyző eredményét kell figyelembe venni. Összetett csapatverseny: az egyéni és csapatszámkban megszerzett I-XVI. helyezés után járó pntk matematikai összege alapján kialakult srrend, amelyben első a legtöbb pntt szerzett csapat. (egyéni I. h.: 17 pnt, II. h: 15 pnt, III. h.: 14 pnt, IV. h.: 13 pnt, V. h.: 12 pnt, VI. h.: 11 pnt, VII. h.:10 pnt, VIII. h.: 9 pnt, IX. h.: 8 pnt, X. h.: 7 pnt, XI. h.: 6 pnt, XII. h.: 5 pnt, XIII. h.: 4 pnt, XIV. h.: 3 pnt, XV. h.: 2 pnt, XVI. h.: 1 pnt; csapat I. h.: 34 pnt, II. h: 30 pnt, III. h.: 28 pnt, IV. h.: 26 pnt, V. h.: 24 pnt, VI. h.: 22 pnt, VII. h.:20 pnt, VIII. h.: 18 pnt, IX. h.: 16 pnt, X. h.: 14 pnt, XI. h.: 12 pnt, XII. h.: 10 pnt, XIII. h.: 8 pnt, XIV. h.: 6 pnt, XV. h.: 4 pnt, XVI. h.: 2 pnt) A versenyszámkban pntt nem szerző csapatk az utlsó (pntt szerzett) csapat mögé kerülnek besrlásra azns helyezési számmal. Módszertani útmutató a BM Országs Pntszerző Sprtbajnkságkhz ldal 7

8 5. KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS a. A Bajnkság jellege: csapatverseny b. Lebnylítási rendszer: c. Nevezhető: A Bajnkságn a Szabadidős Kispályás Labdarúgó Szövetség gndzásában kiadtt, a szabadidős kispályás labdarúgás szabályait kell alkalmazni. A mérkőzések ideje 2x 15 perc. A 16 döntőbe juttt csapat 4 selejtező csprtba kell srslni. A csapatk körmérkőzéseken döntik el a csprtkn belüli srrendet. A srrend megállapításánál az elért pntkat (győzelem 3, döntetlen 1 pntt ér), pntaznsság estén a csapatk közötti egymás ellen elért eredményeiket, azt követően azk gólkülönbséget, majd pedig a több rúgtt gólt kell figyelembe venni. Teljes aznsság esetén a körmérkőzések végén büntetőrúgáskkal (3-3 rúgás, egyenlőség esetén felváltva az első gólkülönbségig) kell eldönteni a helyezéseket. A csprtk I. - II. helyezettjei kerülnek a legjbb 8 közé. A legjbb 8 között, illetőleg a IX-XVI. helyekért, egyenes kieséses rendszerben kell flytatni a küzdelmet. Az azns selejtező csprtból tvábbjutó csapatk csak a döntőben, vagy a helysztók alkalmából mérkőzhetnek ismételten. A selejtező csprtk srslását a technikai értekezlet keretében kell végrehajtani. A srslásnál, az előző évi bajnkság figyelembe vételével, a kiemelés megengedett. 10 fő (1 fő kapus + 5 fő mezőnyjátéks és 4 cserejátéks) d. A bajnkságn indulásra jgsultak: éves rendőr bajnkság I-VI. helyezettje, éves büntetés-végrehajtás bajnkság I-III. helyezettje, éves katasztrófavédelmi bajnkság I-IV. helyezettje, a saját bajnksággal nem rendelkező szervek bajnkságának (minisztériumi válgató) győztese a tanintézeti bajnkság I. helyezettje rendező szerv. A saját bajnksággal nem rendelkező szervek bajnkságán (minisztériumi válgató) indulásra jgsult szervek: a Nemzeti Védelmi Szlgálat, a Terrrelhárítási Közpnt, a Szervezett Bűnözés elleni Krdinációs Közpnt, az Alktmányvédelmi Hivatal, a Nemzetbiztnsági Szakszlgálat, a Bevándrlási és Államplgársági Hivatal, a Közigazgatási és Elektrnikus Közszlgáltatásk Közpnti Hivatala, a BM Oktatási, Képzési és Tudmányszervezési Főigazgatóság, a BM Országs Vízügyi Főigazgatóság, az Országgyűlési Őrség. Módszertani útmutató a BM Országs Pntszerző Sprtbajnkságkhz ldal 8

9 6. ÚSZÁS a. A bajnkság jellege: egyéni, váltó és szervek közötti és csapatverseny b. Versenyszámk (nők és férfiak esetében aznsak): gyrs, mell, hát, 4x50m gyrsváltó, 4x50m gyrs mix váltó (2 férfi 2 nő, és nem krsztálys). c. Krcsprtk (nők és férfiak esetében aznsak): 30 év alatt 30 és 39 év között 40 év és felette d. Versenytávk (nők és férfiak esetében aznsak): 30 év alatt, egyéni versenyszámban 100 m, minden más egyéni krcsprtban 50 m, a váltó számkban egységesen 4x 50 m. f. Nevezhető: egyéni versenyszámk esetében, egy versenyszámban, egy szervtől, maximum kettő fő nevezhető, a 4x50 m gyrsváltó számkban szervenként és krcsprtnként egy csapat nevezhető, a 4x50 m gyrs mix váltó szervenként összesen egy csapat nevezhető, egy versenyző két egyéni, vagy egy egyéni és egy váltó számban indulhat. E krlátzó szabály nem vnatkzik a gyrs mix váltó számban történő indulásra, a rendező számára biztsíttt az a jg, hgy a 4x50 m gyrsváltó számk esetében, ha a krcsprtban indulók száma 5 (őt) csapat alá csökken, a versenyzői krcsprtkat összevnhassa. Ebben az esetben a rendező elv az, hgy a 40 év és feletti krcsprtt a év közötti krcsprttal, a év közötti krcsprtt a 30 év alatti krcsprttal, a 30 év alatti krcsprtt a év közötti krcsprttal kell összevnni. Ha az összevnásk után sem éri el az induló csapatk létszáma az öt csapatt, akkr mindhárm krcsprt össze kell vnni. A szervező az érintetteket az összevnás(-k) tényéről a nevezési határidőt követő 3 (hárm) napn belül értesíti. g. A helyezések eldöntése: egyéni és váltó számkban a helyezéseket a beérkezés srrendje határzza meg, az összetett csapatverseny értékelése: az egyéni és váltószámkban megszerzett I-XVI. helyezés után járó pntk matematikai összege alapján kialakult srrend, amelyben első a legtöbb pntt Módszertani útmutató a BM Országs Pntszerző Sprtbajnkságkhz ldal 9

10 szerzett csapat. (egyéni I. h.: 17 pnt, II. h: 15 pnt, III. h.: 14 pnt, IV. h.: 13 pnt, V. h.: 12 pnt, VI. h.: 11 pnt, VII. h.:10 pnt, VIII. h.: 9 pnt, IX. h.: 8 pnt, X. h.: 7 pnt, XI. h.: 6 pnt, XII. h.: 5 pnt, XIII. h.: 4 pnt, XIV. h.: 3 pnt, XV. h.: 2 pnt, XVI. h.: 1 pnt; csapat I. h.: 34 pnt, II. h: 30 pnt, III. h.: 28 pnt, IV. h.: 26 pnt, V. h.: 24 pnt, VI. h.: 22 pnt, VII. h.:20 pnt, VIII. h.: 18 pnt, IX. h.: 16 pnt, X. h.: 14 pnt, XI. h.: 12 pnt, XII. h.: 10 pnt, XIII. h.: 8 pnt, XIV. h.: 6 pnt, XV. h.: 4 pnt, XVI. h.: 2 pnt), Pntegyenlőség esetén az egyéni kategóriában több első helyezést elért csapat a kedvezményezett. Ha az első helyezést elérők száma megegyezik, akkr a több egyéni másdik helyezést elérők száma dönt a srrend megállapításában. Tvábbi egyenlőség esetén, ugyanezen elvet kell alkalmazni, míg a helyezés nyilvánvalóan eldönthetővé nem válik. A versenyszámkban pntt nem szerző csapatk az utlsó (pntt szerzett) csapat mögé kerülnek besrlásra azns helyezési számmal. V. A RENDEZÖ SZERV FELADATAI A Bajnkságk megrendezéséért mindenkr a rendezést vállaló és arra kijelölt szerv a felelős. Az RSZKK szakmailag irányítja, krdinálja és felügyeli a Bajnkságkat, segíti a rendezők munkáját. A rendező szerv feladata, hgy - az RSZKK segítségével - elkészítse az adtt bajnkság versenykiírását és költségvetését. A versenykiírást előzetes egyeztetésre, majd legalább 30 nappal a versenyt megelőzően jóváhagyásra az RSZKK igazgatójának meg kell küldenie. A jóváhagytt versenykiíráskat a rendezők a versenyek előtt legalább 25 nappal kötelesek megküldeni az indulásra jgsult szerveknek, intézményeknek. A Bajnkságkn - a hatálys és vnatkzó előírásknak, és az érvényben lévő utasításknak megfelelően - a rendezők kötelesek gndskdni az rvsi ellátásról, sérült szállítására alkalmas járműről (lehetőleg mentőről). Ezek hiányában a versenyeket nem lehet megrendezni. A Bajnkságk rendezői a verseny eredményhirdetését követően kötelesek: a. versenyjegyzőkönyvet adni az RSZKK helyszínen jelenlévő képviselőjének, b. a verseny napját követő 5 munkanapn belül az RSZKK részére elektrnikusan megküldeni az eredménylistát, kiemelt figyelemmel a szervek közötti összetett pntverseny pnts végeredményére, c. a verseny napját követő 10 munkanapn belül az RSZKK részére elektrnikusan megküldeni versenyen indultak létszám adatait (férfi, női induló, szerv szerinti bntásban), a szöveges beszámlót, ftókat, baleseti jegyzőkönyvet az esetleges serülésekről, d. gndskdni az eredmények elektrnikus útn történő elérhetőségéről a résztvevők számára. VI. A VERSENYKIÍRÁSOK TARTALMI KÖVETELMÉNYEI A versenykiírásk tartalmi követelményei az alábbiak: 1. a verseny megnevezése, verseny jellegének megjelölése, célja, a verseny szervezeti vagy szakmai célja, 2. a verseny helye és időpntja, 3. a rendező szerv megnevezése és címe, elérhetőségei, 4. a résztvevők, meghívttak menevezése és a verseny fővédnökének, védnökeinek és a versenybíróság elnökének megjelölése (a verseny fővédnöke mindenkr a belügyminiszter), 5. a versenyszámk, Módszertani útmutató a BM Országs Pntszerző Sprtbajnkságkhz ldal 10

11 6. a helyezések eldöntésének rendje, 7. a versenyen alkalmazandó szabályrendszer részletei, 8. a díjazás rendje (pld. serleg, érem, klevél, tárgyjutalm, stb.), 9. a költségviselés rendje, 10. pnts nevezése határidő, nap, óra megjelöléssel, 11. előnevezési és nevezési lapk, 12. egyéb közlemények (minden lyan infrmáció, ami a résztvevőkre tartzhat). VII. A BAJNOKSÁGOK KÖLTSÉGEI A Bajnkságk megrendezésével kapcslats költségeket a Belügyminisztérium által a bajnkságkra biztsíttt céltámgatásból - a Magyar Rendészeti Sprtszövetség és a rendező közösen viseli. A rendezési költségen túl a fenti szervek lehetőségeikhez mérten részben vagy teljes egészében fedezik a bajnkságk helyszínén és idején történő ellátási és elszálláslási költségeiket is. Külső támgatók anyagi hzzájárulásaikkal elősegíthetik a bajnkságk színvnalas lebnylítását. A résztvevő szerveket és intézményeket elsősrban az utazási és szükség szerint az ellátási és szállásköltségek terhelik. A Bajnkságk díjazásának rendszere: IX. A BAJNOKSÁGOK DÍJAZÁSA 1. A Bajnkságk versenyszámaiban: az I.-III. helyezést elértek érem, klevél, esetleg tárgyjutalm, a IV-VI. helyezettek klevél elismerésben részesülnek. 2. A Bajnkságk összetett pntversenyében I.-VI. helyezést elért szervek serleg és klevél díjazásban részesülnek. 3. A miniszteri vándrdíjért flyó évenkénti összesített pntverseny I-VI. helyezettjei serleg, klevél elismerésben, illetőleg lehetőség szerint tárgyjutalm (sprteszköz, sprtruházat, sprtfelszerelés, stb.) részesülnek. 4. A pntverseny győztese egy évig őrizheti a belügyminiszteri vándrdíjat (az rszágház ezüstből készített kicsinyített mását). X. EGYEBEK A Módszertani Útmutatóban nem szabályztt kérdések az egyes bajnkságk versenykiírásában kerülnek pntsításra. A versenyző krcsprtjának meghatárzásánál - krcsprts versenyszámkban - a verseny évében betöltött életkrt kell figyelembe venni. A bajnkságkn való részvétel mindenkr szlgálati útnak minősül. A csapatvezető kötelezi magát, hgy csapata az összetett csapatverseny eredményének kihirdetése végéig a verseny helyszínén marad, azt krábban csak az ORFK RSZKK jelenlévő képviselőjének külön engedélyével, indklt esetben hagyhatja el. Ha a Bajnkságk srán óvásra kerül sr, azt írásban kell benyújtani a versenybíróság elnökének. Ha a sprtszakmai versenybíróság elnökének döntése ellen írásbeli fellebbezés történik, akkr az RSZKK Módszertani útmutató a BM Országs Pntszerző Sprtbajnkságkhz ldal 11

12 képviselője, a versenybíróság elnöke és a szervező bizttság vezetője 3 fős bizttságt alkt, mérlegeli a benyújttt óvást és dönt a vitás kérdésekben. A bizttság általi döntés ellen fellebbezésnek helye nincs. Jelen Módszertani Útmutató rendelkezéseit a évi versenysrzatra kell alkalmazni. Budapest, január VINCZE P. MÁRTON s.k. ORFK RSZKK igazgatója Módszertani útmutató a BM Országs Pntszerző Sprtbajnkságkhz ldal 12

ELŐSZÓ I. A BAJNOKSÁGOK CÉLJA

ELŐSZÓ I. A BAJNOKSÁGOK CÉLJA 2014 ELŐSZÓ Az ORFK Rendészeti Szervek Kiképző Közpntja (a tvábbiakban: RSZKK) feladata, hgy évről évre összeállítsa a Belügyminisztérium Éves Sprtnaptárát, ellássa a sprtversenyek szervezési és krdinációs

Részletesebben

BM TANINTÉZETEK ÉVI ORSZÁGOS TEREPFUTÓ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA

BM TANINTÉZETEK ÉVI ORSZÁGOS TEREPFUTÓ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA BM TANINTÉZETEK 2019. ÉVI ORSZÁGOS TEREPFUTÓ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA Szeged, 2019. április 12. Szám: /2019. 1. Bajnokság célja Versenyzési, sportolási lehetőség biztosításával segíteni a BM tanintézetek

Részletesebben

BM ORSZÁGOS ATLÉTIKAI BAJNOKSÁG

BM ORSZÁGOS ATLÉTIKAI BAJNOKSÁG BM ORSZÁGOS ATLÉTIKAI BAJNOKSÁG Budapest, 2015. június 04. 1. A verseny céljai: A 2015. évi BM Országos Atlétikai Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA Versenyzési, sportolási lehetőség biztosításával segíteni a Belügyminisztérium

Részletesebben

BELÜGYMINISZTÉRIUMI SPORTBAJNOKSÁGOK

BELÜGYMINISZTÉRIUMI SPORTBAJNOKSÁGOK 1 ELŐSZÓ Az ORFK Rendészeti Szervek Kiképző Központja (a továbbiakban: RSZKK) évente összeállítja a Belügyminisztérium éves Sport - és Rendezvénynaptárát, ellátja a sportversenyek szervezési és koordinációs

Részletesebben

BM ORSZÁGOS ATLÉTIKAI BAJNOKSÁG Budapest, május 24.

BM ORSZÁGOS ATLÉTIKAI BAJNOKSÁG Budapest, május 24. BM ORSZÁGOS ATLÉTIKAI BAJNOKSÁG Budapest, 2017. május 24. 1. A Bajnokság céljai: A 2017. évi BM Országos Atlétikai Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA Versenyzési, sportolási lehetőség biztosításával segíteni a Belügyminisztérium

Részletesebben

BM ORSZÁGOS ATLÉTIKA BAJNOKSÁG Budapest, május 23.

BM ORSZÁGOS ATLÉTIKA BAJNOKSÁG Budapest, május 23. BM ORSZÁGOS ATLÉTIKA BAJNOKSÁG Budapest, 2018. május 23. 1. A Bajnokság céljai: A 2018. évi BM Országos Atlétika Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA Versenyzési, sportolási lehetőség biztosításával segíteni a Belügyminisztérium

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. A 2012. évi BM Országos Atlétikai Bajnokságra

VERSENYKIÍRÁS. A 2012. évi BM Országos Atlétikai Bajnokságra 2012. ÉVI BM ORSZÁGOS ATLÉTIKAI BAJNOKSÁG WEGLÁRZ IVÁN EMLÉKVERSENY BUDAPEST 2012. május 23. VERSENYKIÍRÁS A 2012. évi BM Országos Atlétikai Bajnokságra 1. A verseny céljai: - eldönteni az egyéni, csapat

Részletesebben

A 2013. évi BM Országos Atlétikai Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA. 2. A verseny jellege: egyéni, váltó és szervek közötti összesített pontverseny

A 2013. évi BM Országos Atlétikai Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA. 2. A verseny jellege: egyéni, váltó és szervek közötti összesített pontverseny BM ORSZÁGOS ATLÉTIKAI BAJNOKSÁG Debrecen, 2013. május 16. 1. A verseny céljai: A 2013. évi BM Országos Atlétikai Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA Versenyzési, sportolási lehetőség biztosításával segíteni Belügyminisztérium

Részletesebben

2018. ÉVI BM TANINTÉZETI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG

2018. ÉVI BM TANINTÉZETI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG 2018. ÉVI BM TANINTÉZETI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG 2018. SZEPTEMBER 20. Adyligeti Rendészeti Szakgimnázium 2 VERSENYKIÍRÁS 1. A bajnokság célja: A szakmai és sportbarátság erősítése. A tanintézeti

Részletesebben

BM TANINTÉZETEK ÉVI ORSZÁGOS JUDO BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA

BM TANINTÉZETEK ÉVI ORSZÁGOS JUDO BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA BM TANINTÉZETEK 2016. ÉVI ORSZÁGOS JUDO BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA Miskolc, 2016. február 25. Szám: 23023/201/../2016. MISKOLCI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA 1. A bajnokság célja 2. A bajnokság ideje és

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. A 2011-2012. tanévi BM Tanintézeti Kispályás Labdarúgó Bajnokságra

VERSENYKIÍRÁS. A 2011-2012. tanévi BM Tanintézeti Kispályás Labdarúgó Bajnokságra 2 VERSENYKIÍRÁS A 2011-2012. tanévi BM Tanintézeti Kispályás Labdarúgó Bajnokságra 1. A bajnokság célja: Elősegíteni a mindennapos testedzés feltételeinek megteremtését. A tanulók és a hallgatók figyelmének

Részletesebben

AZ IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM 2010. ÉVI ORSZÁGOS TEREPFUTÓ BAJNOKSÁG

AZ IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM 2010. ÉVI ORSZÁGOS TEREPFUTÓ BAJNOKSÁG AZ IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM 2010. ÉVI ORSZÁGOS TEREPFUTÓ BAJNOKSÁG VESZPRÉM MEGYE 2010. június 02. ZÁNKA 2 VESZPRÉM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Szám: V E R S E N Y K I Í R Á S AZ IGAZSÁGÜGYI

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Mecsek Meghívásos Terepfutó OB

VERSENYKIÍRÁS. Mecsek Meghívásos Terepfutó OB Jóváhagyom! Budapest, 2013. augusztus 14. Bittmann Tibor tű. ezredes sk. BM OKF Humán Szolgálat szolgálatvezető VERSENYKIÍRÁS Mecsek Meghívásos Terepfutó OB Felterjesztem! Pécs, 2013. augusztus 13-án Mácsai

Részletesebben

A bajnokságon induló minden kollégának eredményes, sérülésmentes és sportszerű versenyzést kívánok!

A bajnokságon induló minden kollégának eredményes, sérülésmentes és sportszerű versenyzést kívánok! 2 TISZTELT VERSENYZŐK! SPORTBARÁTAINK! A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetése és teljes személyi állománya nevében tisztelettel köszöntök minden, a megyénk által szervezendő rendezvényre készülő

Részletesebben

BELÜGYMINISZTÉRIUM ORSZÁGOS TEREPFUTÓ BAJNOKSÁGA

BELÜGYMINISZTÉRIUM ORSZÁGOS TEREPFUTÓ BAJNOKSÁGA Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság BELÜGYMINISZTÉRIUM ORSZÁGOS TEREPFUTÓ BAJNOKSÁGA TATABÁNYA 2012. április 19. 2 Tisztelt Versenyzők, kollegák! Nagy tisztelettel köszöntök mindenkit a Komárom-Esztergom

Részletesebben

Tisztelt Versenyzők, Sportbarátok!

Tisztelt Versenyzők, Sportbarátok! 2 Tisztelt Versenyzők, Sportbarátok! Örömteli tisztelettel köszöntöm a sportolókat, szervezőket, kedves vendégeinket a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság teljes személyi állománya nevében a Belügyminisztérium

Részletesebben

A 2016. évi BM Országos Atlétikai Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA. 2. A verseny jellege: egyéni, váltó és szervek közötti összesített pontverseny

A 2016. évi BM Országos Atlétikai Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA. 2. A verseny jellege: egyéni, váltó és szervek közötti összesített pontverseny BM ORSZÁGOS ATLÉTIKAI BAJNOKSÁG Debrecen, 2016. június 02. 1. A verseny céljai: A 2016. évi BM Országos Atlétikai Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA Versenyzési, sportolási lehetőséggel biztosítani Belügyminisztérium

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. A 2008-2009. tanévi IRM Tanintézeti Kispályás Labdarúgó Bajnokságra

VERSENYKIÍRÁS. A 2008-2009. tanévi IRM Tanintézeti Kispályás Labdarúgó Bajnokságra 2 VERSENYKIÍRÁS A 2008-2009. tanévi IRM Tanintézeti Kispályás Labdarúgó Bajnokságra 1. A bajnokság célja: Elősegíteni a mindennapos testedzés feltételeinek megteremtését. A tanulók és a hallgatók figyelmének

Részletesebben

Versenykiírás. BM Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság Gazdasági Ellátó Központ Sportnapok. Országos Strandfoci Bajnokság 2014.

Versenykiírás. BM Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság Gazdasági Ellátó Központ Sportnapok. Országos Strandfoci Bajnokság 2014. Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Humán Szolgálat H-1149 Budapest, Mogyoródi út 43. : 1903 Budapest, Pf.: 314 Tel: (36-1) 469-4150 Fax: (36-1) 469-4150 e-mail: okf.human@katved.gov.hu

Részletesebben

Miskolc 2012. szeptember 27-28.

Miskolc 2012. szeptember 27-28. BELÜGYMINISZTÉRIUM 2012. ÉVI ORSZÁGOS KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁGA Miskolc 2012. szeptember 27-28. VERSENYKIÍRÁS A bajnokság célja: A bajnokság rendezője: A bajnokság ideje, helye: Felkért fővédnök:

Részletesebben

Éves Sportmunkaterv. Jóváhagyom: Budapest, január 16-n. Dr. Bakondi György tű. altábornagy sk. főigazgató

Éves Sportmunkaterv. Jóváhagyom: Budapest, január 16-n. Dr. Bakondi György tű. altábornagy sk. főigazgató Szám: 30-1/2012/OKT. Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Humán Szolgálat H-1149 Budapest, Mogyoródi út 43. : 1903 Budapest, Pf.: 314 Tel.: (06-1)469-4150 Fax: (06-1)469-4151 -

Részletesebben

2018. április 18. Gaja-völgyi Tájcentrum 1

2018. április 18. Gaja-völgyi Tájcentrum 1 BELÜGYMINISZTÉRIUM 2018. évi ORSZÁGOS TEREPFUTÓ BAJNOKSÁG 2018. április 18. Gaja-völgyi Tájcentrum 1 Tisztelt Versenyzők, Sportbarátok! Tisztelettel köszöntöm Önöket a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

Részletesebben

TISZTELT VERSENYZŐK! SPORTBARÁTAINK!

TISZTELT VERSENYZŐK! SPORTBARÁTAINK! 2 TISZTELT VERSENYZŐK! SPORTBARÁTAINK! A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetése és teljes személyi állománya nevében tisztelettel köszöntök minden, a megyénk által szervezendő rendezvényre készülő

Részletesebben

BELÜGYMINISZTÉRIUM 2014. ÉVI ORSZÁGOS TEREPFUTÓ BAJNOKSÁGA

BELÜGYMINISZTÉRIUM 2014. ÉVI ORSZÁGOS TEREPFUTÓ BAJNOKSÁGA Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság BELÜGYMINISZTÉRIUM 2014. ÉVI ORSZÁGOS TEREPFUTÓ BAJNOKSÁGA Csákányospuszta 2014. április 16. 2 Tisztelt Versenyzők, Kollégák! Nagy tisztelettel köszöntök mindenkit

Részletesebben

BM Országos Atlétikai Bajnokság VERSENYKIÍRÁS

BM Országos Atlétikai Bajnokság VERSENYKIÍRÁS BM ORSZÁGOS ATLÉTIKAI BAJNOKSÁG Debrecen, 2016. június 02. BM Országos Atlétikai Bajnokság VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny céljai: Versenyzési, sportolási lehetséggel biztosítani Belügyminisztérium dolgozóinak

Részletesebben

2017. április 27. Komárom Monostori Erőd

2017. április 27. Komárom Monostori Erőd BELÜGYMINISZTÉRIUM 2017. évi ORSZÁGOS TEREPFUTÓ BAJNOKSÁG 2017. április 27. Komárom Monostori Erőd 1 Tisztelt Versenyzők, Sportbarátok! Tisztelettel köszöntöm Önöket a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi

Részletesebben

A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG ÉVI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG ORSZÁGOS DÖNTŐJÉNEK VERSENYKIÍRÁSA

A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG ÉVI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG ORSZÁGOS DÖNTŐJÉNEK VERSENYKIÍRÁSA Belügyminisztérium Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság H-9700 Szombathely, Ady Endre tér 1. E-mail: vas.mki@katved.gov.hu Hivatali: Tel: 06-94/513-430, Fax: 06-94/513-437, BM: 03-1/22-830, BM FAX:

Részletesebben

Versenykiírás. Általános rendelkezések

Versenykiírás. Általános rendelkezések Versenykiírás Általános rendelkezések 1. A Campus Olimpia bemutatása A Campus Olimpia 2010. július 20-22 között megrendezendő sportrendezvény a magyarországi és a határon túli felsőoktatási intézmények

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS az Országos Meghívásos Rendőrségi Tenisz Versenyre

VERSENYKIÍRÁS az Országos Meghívásos Rendőrségi Tenisz Versenyre VERSENYKIÍRÁS az Országos Meghívásos Rendőrségi Tenisz Versenyre A verseny célja: Az Országos Rendőr-főkapitányság szerveinél dolgozók közül a teniszt kedvelőknek versenyzési, sportolási lehetőség biztosítása,

Részletesebben

Úszás budapesti diákolimpia döntő

Úszás budapesti diákolimpia döntő Úszás budapesti diákolimpia döntő BVSC Uszoda (1142 Budapest, Szőnyi út 2.) 2017. január (később kijelölendő időpontban) www.bpdiaksport.hu ÚSZÁS I., II. korcsoport 1. A verseny ideje, helye: 2017. január

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS A VII. KATASZTRÓFAVÉDELMI ERGOMÉTERES ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

VERSENYKIÍRÁS A VII. KATASZTRÓFAVÉDELMI ERGOMÉTERES ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Szám: Jóváhagyom: Bittmann Tibor tű. dandártábornok főtanácsos humán szolgálatvezető Budapest, 2015. január -n. VERSENYKIÍRÁS A VII. KATASZTRÓFAVÉDELMI ERGOMÉTERES ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2015. március 14.

Részletesebben

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó 1. Célja: A 2014. év uszonyosúszó ifjúsági, junior és felnőtt korcsoport

Részletesebben

SPORTPONT - KRE TAVASZI SPORTNAP LABDARÚGÓ HÁZI KUPA április 09.

SPORTPONT - KRE TAVASZI SPORTNAP LABDARÚGÓ HÁZI KUPA április 09. 2014. április 09. 1. A verseny célja: Az egyetemi hallgatók játéklehetőségeinek bővítése. Az elért eredmények alapján a torna győztesének és helyezettjeinek megállapítása. A mérkőzés nézőinek kulturált

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése VERSENYKIÍRÁS A verseny megnevezése: XVIII. Nyílt WKF Egyéni Súlycsoportos és Csapat Karate Magyar Bajnokság (Gyermek, Ifjúsági, Kadet, Junior, U21 és Felnőtt) III. WKF Para Karate Bajnokság VIII. Nyílt

Részletesebben

A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG ÉVI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA

A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG ÉVI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Szám:150-1/2013/HU Jóváhagyom: Budapest, 2013. hó -n. Dr. Bakondi György tű. altábornagy főigazgató A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG 2013. ÉVI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Az IRM 2010. évi Országos Atlétikai Bajnokságára

VERSENYKIÍRÁS. Az IRM 2010. évi Országos Atlétikai Bajnokságára 2010. ÉVI IRM ORSZÁGOS ATLÉTIKAI BAJNOKSÁG BUDAPEST 2010. június 10. VERSENYKIÍRÁS Az IRM 2010. évi Országos Atlétikai Bajnokságára 1. A verseny célja: Sportolási lehetőség biztosítása, az országos bajnoki

Részletesebben

A Diákolimpia Versenyszabályzata

A Diákolimpia Versenyszabályzata 2 3 A Diákolimpia Versenyszabályzata 1. Diákolimpia célja, feladata: A versenykiírásban szereplő sportágakban a tanév megyei diákolimpiai címeinek, helyezéseinek eldöntése a sportágak népszerűsítése. 2.

Részletesebben

BUDAPESTBANK CSALÁDI ÉS SPORTNAP ZÁNKA VERSENYKIÍRÁS KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS

BUDAPESTBANK CSALÁDI ÉS SPORTNAP ZÁNKA VERSENYKIÍRÁS KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS BUDAPESTBANK CSALÁDI ÉS SPORTNAP 2019.07.06. ZÁNKA VERSENYKIÍRÁS KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS Pályák száma: Pályaméret: Csapatlétszám: Játékidő: Játékvezető: Nevezési határidő és sorsolás: Mérkőzések kezdete:

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése VERSENYKIÍRÁS A verseny megnevezése: XVII. Nyílt WKF Egyéni Súlycsoportos és Csapat Karate Magyar Bajnokság (Gyermek, Ifjúsági, Kadet, Junior, U21 és Felnőtt) II. WKF Para Karate Bajnokság VII. Nyílt WKF

Részletesebben

Szakszervezetek az egészségért. Férfi kispályás labdarúgó torna:

Szakszervezetek az egészségért. Férfi kispályás labdarúgó torna: Férfi kispályás labdarúgó torna: Pályák: Csapatok: Lebonyolítás: Füves szabadtéri pályák. Nevezhető létszám csapatonként 10 fő (játszik 5+1 fő). A résztvevő csapatok számától függően minden csapat legalább

Részletesebben

ATLÉTIKAI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA ÉS EGYÉNI MEGYEI BAJNOKSÁGAINAK V E R S E N Y K I Í R Á S A

ATLÉTIKAI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA ÉS EGYÉNI MEGYEI BAJNOKSÁGAINAK V E R S E N Y K I Í R Á S A ATLÉTIKAI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA ÉS EGYÉNI MEGYEI BAJNOKSÁGAINAK V E R S E N Y K I Í R Á S A II-III-IV. korcsoport 1. A bajnokság célja: A megyebajnoki cím eldöntése. Versenyalkalom biztosítása a 2000-2001-2002-2003-2004-2005-ben

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése VERSENYKIÍRÁS A verseny megnevezése: XVIII. Nyílt WKF Egyéni Súlycsoportos és Csapat Karate Magyar Bajnokság (Gyermek, Ifjúsági, Kadet, Junior, U21 és Felnőtt) III. WKF Para Karate Bajnokság VIII. Nyílt

Részletesebben

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A ÉVI BENU FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2016/2017. ÉVI BAJNOKI SZEZON

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A ÉVI BENU FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2016/2017. ÉVI BAJNOKI SZEZON MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A 2016. ÉVI BENU FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2016/2017. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése VERSENYKIÍRÁS A verseny megnevezése: A verseny célja: XIV. Nyílt WKF Egyéni Súlycsoportos és Csapat Karate Magyar Bajnokság (Gyermek, Ifjúsági, Kadet, Junior, U21 és Felnőtt) IV. Nyílt WKF Egyéni Utánpótlás

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI FLOORBALL - NAGYPÁLYÁS DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI FLOORBALL - NAGYPÁLYÁS DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI FLOORBALL - NAGYPÁLYÁS DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Floorball - nagypályás Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti

Részletesebben

ZALA MEGYE SPORTNAPJA DECATHLON KUPÁÉRT. 2011. szeptember 17. Hévíz

ZALA MEGYE SPORTNAPJA DECATHLON KUPÁÉRT. 2011. szeptember 17. Hévíz ZALA MEGYE SPORTNAPJA A DECATHLON KUPÁÉRT 2011. szeptember 17. Hévíz ZALA MEGYE SPORTNAPJA 2011. szeptember 17. szombat 10.30 óra Hévíz Hagyományteremtő szándékkal nyolcadik éve hívjuk mozogni, sportolni

Részletesebben

MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÍVÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS

MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÍVÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÍVÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A felsőoktatási intézmények női és férfi hallgatói részére színvonalas versenyzési lehetőség biztosítása vívás sportágban.

Részletesebben

SPORTPONT - KRE TAVASZI SPORTNAP FÉRFI LABDARÚGÓ TORNA. 2014. április 09.

SPORTPONT - KRE TAVASZI SPORTNAP FÉRFI LABDARÚGÓ TORNA. 2014. április 09. 2014. április 09. 1. A verseny célja: A résztvevő csapatok játéklehetőségeinek bővítése. Az elért eredmények alapján a torna győztesének és helyezettjeinek megállapítása. A mérkőzés nézőinek kulturált

Részletesebben

A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG

A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG 2014. ÉVI FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2014/2015. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

ÚSZÁS VÁROSI DIÁKOLIMPIA B kategória (I-II-III-IV. korcsoport) ÚSZÁS VÁROSI MEGYEI DIÁKOLIMPIA B kategória (V-VI. korcsoport)

ÚSZÁS VÁROSI DIÁKOLIMPIA B kategória (I-II-III-IV. korcsoport) ÚSZÁS VÁROSI MEGYEI DIÁKOLIMPIA B kategória (V-VI. korcsoport) ÚSZÁS VÁROSI DIÁKOLIMPIA B kategória (I-II-III-IV. korcsoport) ÚSZÁS VÁROSI MEGYEI DIÁKOLIMPIA B kategória (V-VI. korcsoport) A verseny célja: XIII. KONKOLY EMŐKE EMLÉKVERSENY (V-VI. korcsoport) VERSENYKIÍRÁS

Részletesebben

PEST MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG

PEST MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG PEST MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG Jóváhagyom: Kelt: Budapest, Vietórisz Ágnes tű. ezredes tűzoltósági főtanácsos szolgálatvezető Versenykiírás Belügyminisztérium 2019. évi Országos Terepfutó Bajnokság

Részletesebben

MEGHÍVÓ DIÁKOK ITF TAEKWON-DO OLIMPIÁJA GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI ÉS FELNŐTT KOROSZTÁLY RÉSZÉRE. Monor november 5.

MEGHÍVÓ DIÁKOK ITF TAEKWON-DO OLIMPIÁJA GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI ÉS FELNŐTT KOROSZTÁLY RÉSZÉRE. Monor november 5. MEGHÍVÓ DIÁKOK ITF TAEKWON-DO OLIMPIÁJA GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI ÉS FELNŐTT KOROSZTÁLY RÉSZÉRE Monor 2016. november 5. A verseny fővédnöke: Harmat László VIII. dan nagymester A Magyar ITF Taekwon-do

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése VERSENYKIÍRÁS A verseny megnevezése: XV. Nyílt WKF Egyéni Súlycsoportos és Csapat Karate Magyar Bajnokság (Gyermek, Ifjúsági, Kadet, Junior, U21és Felnőtt) V. Nyílt WKF Egyéni Utánpótlás Karate Magyar

Részletesebben

Magyar Pétanque Szövetség

Magyar Pétanque Szövetség Magyar Pétanque Szövetség Fédération Hongroise de Pétanque Hungarian Federation of Pétanque H-7396 Magyarszék, Kossuth L. u. 33. Tel: +3630 405-4511 Fax: +3672 521-006 2014. évi válogató versenysorozat

Részletesebben

I. Nyíregyházi VIDOR félmaraton futóversenyt. A VIDOR fesztivállal kapcsolatos tudnivalók, részletek a www.vidorfest.hu weboldalon olvashatóak.

I. Nyíregyházi VIDOR félmaraton futóversenyt. A VIDOR fesztivállal kapcsolatos tudnivalók, részletek a www.vidorfest.hu weboldalon olvashatóak. I. Nyíregyházi VIDOR Félmaratn futóverseny A Nyírségi Futók Sprtegyesület Nyíregyháza Megyei Jgú Várs Önkrmányzatának támgatásával 2014. 09. 06-án a XIII. VIDOR fesztivál keretében megrendezi az I. Nyíregyházi

Részletesebben

24. KIDS ATLÉTIKA KUPA

24. KIDS ATLÉTIKA KUPA 24. KIDS ATLÉTIKA KUPA 2017.04.22. A verseny célja: Az ország különböző területein élő katolikus iskolás diákok számára lehetőséget biztosítani, hogy összemérjék tudásukat az atlétika versenyszámaiban.

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 8200 Veszprém, Wartha V. u. 3. Tel.: 88/ vagy 20/

VESZPRÉM MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 8200 Veszprém, Wartha V. u. 3. Tel.: 88/ vagy 20/ 2017/2018. TANÉVI ÚSZÁS VERSENYKIÍRÁSA VESZPRÉM MEGYEI DÖNTŐ A és B kategória 1./ A verseny célja: a sportág népszerűsítése, a MEGYEI DIÁKOLIMPIA BAJNOKA cím valamint az ORSZÁGOS döntőn való részvétel

Részletesebben

XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG Magyar Repülő Szövetség MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Nyíregyháza, 2011. 07. 28 07.

Részletesebben

Budapesti Tollaslabdázók Szövetsége B U D A P E S T / évi, 42. nyílt Női Csapatbajnoksága. Versenykiírás

Budapesti Tollaslabdázók Szövetsége B U D A P E S T / évi, 42. nyílt Női Csapatbajnoksága. Versenykiírás Budapesti Tollaslabdázók Szövetsége B U D A P E S T 2017 / 2018. évi, 42. nyílt Női Csapatbajnoksága Versenykiírás 1. A CsB célja - a tollaslabdasport népszerűsítése; - versenyzési lehetőség biztosítása

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI KNOCK DOWN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI KNOCK DOWN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI KNOCK DOWN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Knock Down Karate Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg;

Részletesebben

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A 2015. ÉVI FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A KYOKUSHIN Karate Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a

Részletesebben

XXXIX. MŰSZAKI FELSŐOKTATÁSI SPORTNAPOK

XXXIX. MŰSZAKI FELSŐOKTATÁSI SPORTNAPOK XXXIX. MŰSZAKI FELSŐOKTATÁSI SPORTNAPOK 2008. OKTÓBER 23-24. DEBRECEN PROGRAM A SPORTNAPOK RÉSZVEVŐI: - DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA - KECSKEMÉTI FŐISKOLA - PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM - BUDAPESTI MÜSZAKI FŐISKOLA

Részletesebben

25. KIDS-KUPA ATLÉTIKA

25. KIDS-KUPA ATLÉTIKA 25. KIDS-KUPA ATLÉTIKA - 2018.04.21. A verseny célja: Az ország különböző területein élő katolikus iskolák diákjai számára lehetőséget biztosítani, hogy összemérjék tudásukat az atlétika versenyszámaiban.

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2018/2019. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Aerobik Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen

Részletesebben

Magyarország Felnőtt, U23 és Junior Összetett Atlétikai Bajnoksága 2019

Magyarország Felnőtt, U23 és Junior Összetett Atlétikai Bajnoksága 2019 Magyarország Felnőtt, U23 és Junior Összetett Atlétikai Bajnoksága 2019 A verseny célja: Magyarország szabadtéri összetett bajnoki címeinek eldöntése felnőtt, U23 és junior korcsoportokban. A verseny dátuma:

Részletesebben

2017. ÉVI VETERÁN TRIPLETT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG ÉS VÁLOGATÓ VERSENYKIÍRÁSA

2017. ÉVI VETERÁN TRIPLETT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG ÉS VÁLOGATÓ VERSENYKIÍRÁSA Magyar Pétanque Szövetség Fédération Hongroise de Pétanque Hungarian Federation of Pétanque H-7396 Magyarszék, Kossuth Lajos u. 33. Tel: +36 70 933 0215 Fax: +36 72 521-006 E-mail: info@petanque.hu 2017.

Részletesebben

II. Monor Kupa. Gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt "B" kategóriájú országos ITF Taekwon-Do verseny. Monor Május 29.

II. Monor Kupa. Gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt B kategóriájú országos ITF Taekwon-Do verseny. Monor Május 29. II. Monor Kupa Gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt "B" kategóriájú országos ITF Taekwon-Do verseny Monor 2010. Május 29. Szeretettel meghívjuk a Monori Sportegyesület ITF Taekwon-Do szakosztály által

Részletesebben

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG 53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Szeged 2015. 09. 17-20. 53. EJTŐERNYŐS

Részletesebben

XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny

XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny SOPRON 2015. november 21-22. 37. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny Sopron Kupa 2015. november 21-22. A verseny célja Dr. Csik Ferenc Olimpiai Bajnok tiszteletére olyan úszóverseny

Részletesebben

Atlétikai Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság

Atlétikai Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság Atlétikai Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Atlétikai Szövetséggel (MASZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: Az atlétika sportág utánpótlásbázisának

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Aerobik Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a versenyt az MDSZ-szel

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI XXIV. WKF KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI XXIV. WKF KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI XXIV. KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Karate Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a versenyt az

Részletesebben

IV. Tüker M. SC Kupa

IV. Tüker M. SC Kupa IV. Tüker M. SC Kupa versenykiírása 2018. 08. 08-22-23-24-25-26. 2018.06.02. Rendező: Az 1952-ben alapított Tüker M. SC Tekeszakosztálya A Tüker M. SC Tekeszakosztálya hagyományőrző céllal a 2018-es naptári

Részletesebben

A verseny megnevezése: Nyílt Nemzetközi egyéni kata, kumite karate verseny, gyermek, ifjúsági, kadet, junior és felnőtt korosztály részére.

A verseny megnevezése: Nyílt Nemzetközi egyéni kata, kumite karate verseny, gyermek, ifjúsági, kadet, junior és felnőtt korosztály részére. Goju Kupa 2016 A verseny megnevezése: Nyílt Nemzetközi egyéni kata, kumite karate verseny, gyermek, ifjúsági, kadet, junior és felnőtt korosztály részére. A verseny időpontja: 2016. Október 01. Szombat,

Részletesebben

XX.JUBILEUMI PÉCSI SHOTOKAN KARATE EURÓPA K UPA 2015. MÁJUS 3.

XX.JUBILEUMI PÉCSI SHOTOKAN KARATE EURÓPA K UPA 2015. MÁJUS 3. XXJUBILEUMI PÉCSI SHOTOKAN KARATE EURÓPA K UPA 2015 MÁJUS 3 A verseny megnevezése: A verseny célja: A verseny időpontja: A verseny helyszíne: A verseny rendezője: A verseny főszervezője: A verseny főbírója:

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS BÁCSVÍZ KUPA Uszonyosúszó verseny

VERSENYKIÍRÁS BÁCSVÍZ KUPA Uszonyosúszó verseny VERSENYKIÍRÁS BÁCSVÍZ KUPA Uszonyosúszó verseny 1. A verseny célja: A sportág népszerűsítése, versenyzési lehetőség biztosítása. 2. Verseny helye és ideje: Kecskemét, Kecskeméti Fürdő, 50m-es 10 pályás

Részletesebben

WKF meghívásos, régiós karate verseny

WKF meghívásos, régiós karate verseny 1 WKF meghívásos, régiós karate verseny A verseny rendezője: SAKURA Karate S.E. A verseny célja: a karate sport népszerűsítése, a sportkapcsolatok építése A verseny ideje: 2017. február 25. Szombat A verseny

Részletesebben

SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2016

SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2016 SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2016 ORSZÁGOS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÉS TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY VERSENYKIÍRÁS Verseny rendezője és szakmai megvalósítója Helyszín, időpont Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport

Részletesebben

Magyar Kyokushin Karate Szervezet és a gas.hu által támogatott

Magyar Kyokushin Karate Szervezet és a gas.hu által támogatott Magyar Kyokushin Karate Szervezet és a gas.hu által támogatott gas.hu HUNGARIAN OPEN 2009 VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: Az MKKSZ bajnoki címének eldöntése A barátság ápolása a résztvevő klubok között

Részletesebben

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A 2017. ÉVI BENU FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

Debrecen, április 26.

Debrecen, április 26. Debrecen, 2018. április 26. V E R S E N Y K I Í R Á S A verseny célja: Versenyzési, sportolási lehetőség biztosításával segíteni a rendőrség dolgozóinak fizikai aktivitását, ezzel elősegítve az egészségmegőrzést

Részletesebben

Budapesti Tollaslabdázók Szövetsége B U D A P E S T / évi, 55. nyílt Férfi Csapatbajnoksága. Versenykiírás

Budapesti Tollaslabdázók Szövetsége B U D A P E S T / évi, 55. nyílt Férfi Csapatbajnoksága. Versenykiírás Budapesti Tollaslabdázók Szövetsége B U D A P E S T 2017 / 2018. évi, 55. nyílt Férfi Csapatbajnoksága Versenykiírás 1. A CsB célja - a tollaslabdasport népszerűsítése; - versenyzési lehetőség biztosítása

Részletesebben

FARSANG KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016.

FARSANG KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016. FARSANG KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016. 1.) Verseny célja: Az uszonyos úszás népszerűsítése, valamint minden korosztály részére versenyzési lehetőség biztosítása. 2.)Rendező: Debreceni Búvárklub /4031. Debrecen,

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása Vidékbajnokság

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása Vidékbajnokság Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2018. évi Versenykiírása Vidékbajnokság 1. A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken Magyarország

Részletesebben

2019. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA SPORT TEHETSÉGPROGRAM Bajai EGYMI május

2019. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA SPORT TEHETSÉGPROGRAM Bajai EGYMI május SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2018 2019. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA 2019. május 16-17-18. Bajai EGYMI VERSENYKIÍRÁS Sportosan Könnyebb! Speciális Szakiskolák Országos Sportfesztiválja tanulásban

Részletesebben

ÜGYVITELI SZABÁLYZAT

ÜGYVITELI SZABÁLYZAT ÜGYVITELI SZABÁLYZAT Az Internatinal Plice Assciatin (Nemzetközi Rendőrszövetség) Magyar Szekció Elnöksége (tvábbiakban Elnökség) az Egyesületekről szóló 1989. évi II. tv. és Alapszabályának rendelkezéseire

Részletesebben

JUBILEUMI PÉCSI IPPON SHOBU SHOTOKAN K ARATE KUPA 2015. MÁJUS 2.

JUBILEUMI PÉCSI IPPON SHOBU SHOTOKAN K ARATE KUPA 2015. MÁJUS 2. JUBILEUMI PÉCSI IPPON SHOBU SHOTOKAN K ARATE KUPA 2015 MÁJUS 2 A verseny megnevezése: A verseny célja: A verseny időpontja: A verseny helyszíne: A verseny rendezője: A verseny főszervezője: A verseny főbírója:

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2015/2016. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2015/2016. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL Verseny rendezője: TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2015/2016. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség Verseny célja: A MEFS által 2015/16. tanévben meghirdetett egyetemi

Részletesebben

XXXV. Viharsarok Kupa. Békéscsaba, 2009.december 12-13.

XXXV. Viharsarok Kupa. Békéscsaba, 2009.december 12-13. XXXV. Viharsarok Kupa Békéscsaba, 2009.december 12-13. 1. Verseny rendezője: Békéscsabai Előre Úszó Klub Békéscsaba, Árpád sor 3. Szarvas János +36-30/700-10 39 2. A versenybíróság elnöke: Polonka György,

Részletesebben

Budapesti Középiskolás Atlétikai Kupa

Budapesti Középiskolás Atlétikai Kupa Budapesti Középiskolás Atlétikai Kupa Iharos Sándor Margitszigeti Atlétikai Centrum 1138, Budapest, Margitsziget 2014. október 10. (péntek) 13. óra www.bpdiaksport.hu Budapesti Középiskolás Atlétikai Kupa

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2017/2018. TANÉVI KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2017/2018. TANÉVI KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A KYOKUSHIN Karate Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a

Részletesebben

ZALA MEGYE SPORTNAPJA DECATHLON KUPÁÉRT szeptember 12. Keszthely

ZALA MEGYE SPORTNAPJA DECATHLON KUPÁÉRT szeptember 12. Keszthely ZALA MEGYE SPORTNAPJA A DECATHLON KUPÁÉRT 2009. szeptember 12. Keszthely ZALA MEGYE SPORTNAPJA 2009. szeptember 12. szombat 10.30 óra Keszthely Hagyományteremtő szándékkal hetedik éve hívjuk mozogni, sportolni

Részletesebben

1. ATLÉTIKAI IFJÚSÁG MAGYAR LIGA DÖNTŐ és 1. ATLÉTIKAI JUNIOR MAGYAR LIGA DÖNTŐ - Budapest

1. ATLÉTIKAI IFJÚSÁG MAGYAR LIGA DÖNTŐ és 1. ATLÉTIKAI JUNIOR MAGYAR LIGA DÖNTŐ - Budapest 1. ATLÉTIKAI IFJÚSÁG MAGYAR LIGA DÖNTŐ és 1. ATLÉTIKAI JUNIOR MAGYAR LIGA DÖNTŐ - Budapest A verseny célja: A versenyzési lehetőségek minőségi fejlesztése, az atléták megbecsülésének javítása, az atlétika

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS XXXV. Gyermek- XLVII. Ifjúsági- L. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017)

VERSENYKIÍRÁS XXXV. Gyermek- XLVII. Ifjúsági- L. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017) 1. A verseny célja: VERSENYKIÍRÁS XXXV. Gyermek- XLVII. Ifjúsági- L. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017) A 2017. év uszonyosúszó gyermek, ifjúsági és felnőtt korcsoport Magyar Bajnokainak

Részletesebben

XXI. Egyetemi Városok Sporttalálkozója. Versenykiírás

XXI. Egyetemi Városok Sporttalálkozója. Versenykiírás XXI. Egyetemi Városok Sporttalálkozója (Regionális sporttalálkozó) Győr, 2013. november 9. Versenykiírás A verseny célja: A nyugat-magyarországi régióban működő Egyetemek közti sportbarátság kialakítása,

Részletesebben

MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG

MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG ORSZÁGOS SERDÜLŐ ÉS IFJÚSÁGI FIÚ EGYÉNI, SPRINT ÉS ÖSSZETETT EGYÉNI BAJNOKSÁG 2014-2015. ÉVI V E R S E N Y K I Í R Á S A A bajnokság kiírása a Magyar Bowling és Tekeszövetség Teke Szakági Szövetsége /továbbiakban:

Részletesebben

Rákoshegyi Vasutas SE V.

Rákoshegyi Vasutas SE V. Rákoshegyi Vasutas SE. 2007. V. Csipet Kupa 1. A VERSENY CÉLJA A tekesport népszerűsítése. A sportolók tudásszintjének emelése. Megfelelő minőségi versenyzési lehetőség biztosítása a résztvevők számára.

Részletesebben

OPEN MAGYAR BAJNOKSÁG 2018

OPEN MAGYAR BAJNOKSÁG 2018 OPEN MAGYAR BAJNOKSÁG 2018 Verseny megnevezése: Gyermek, Ifjúsági, Kadet, Junior, Felnőtt és Veterán egyéni és csapat Wado kata, kumite Magyar bajnokság Verseny időpontja: 2018. október 27. 10.00 órától

Részletesebben

Európai Diáksport Napja Magyarország

Európai Diáksport Napja Magyarország Európai Diáksport Napja Magyarország Budapesti rendezvény 2016. szeptember 30. Programfüzet Európai Sporthét Köszöntő A Magyar Diáksport Szövetség immár egy évtizede hirdeti meg a Magyar Diáksport Napját

Részletesebben