KerekEmese 2013/2014 Második forduló MAGONC Beküldési határidő: Jan. 31.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KerekEmese 2013/2014 Második forduló MAGONC Beküldési határidő: 2014. Jan. 31."

Átírás

1 Emesét és Kendét követve most a művészetek világába csöppenhettek, de nem maradnak ki a népszokásaink, jeles napjaink sem. Szükségetek lesz olvasmány-élményeitekre, egy kis saját kutatásra és ha figyeltetek az iskolában, akkor biztosan sok feladatban könnyen meg tudjátok adni a válaszokat. Jó munkát! 1. feladat A közelmúltban ünnepeltük Gárdonyi Géza születésének évfordulóját. Az Egri csillagok a magyar irodalom legkiemelkedőbb alkotásai közé tartozik. Az alábbi feladatban a művel és szerzőjével, Gárdonyi Gézával kapcsolatos kérdéseket találtok. Válaszoljátok meg őket! a, A történelmi regény az 1552-es szultáni hadjáratot tárgyalja. Szereplői között a kitalált figurák mellett valós, történelmi személyiségeket is találhatunk. Soroljatok fel legalább 3-at közülük! (1): (2): (3): 1

2 b) A vár védőinek fel kellett esküdniük, hogy a várat minden erejükkel megvédik a törökkel szemben. Az alábbi forrás a várvédők esküjét tartalmazza. A forrás alapján válaszoljatok a feltett kérdésekre! - Esküszöm az egy élő Istenre - hangzott az ünnepi mormolás. -...hogy véremet és életemet a hazáért és királyért, az egri vár védelmére szentelem. Sem erő, sem fortély meg nem félemlít. Sem pénz, sem ígéret meg nem tántorít. A vár feladásáról sem szót nem ejtek, sem szót nem hallgatok. Magamat élve sem a váron belül, sem a váron kívül meg nem adom. A vár védelmében elejétől végéig alávetem akaratomat a nálamnál feljebb való parancsának. Isten engem úgy segéljen! (4): Miért volt fontos a védők felesketése? (5): Ki volt az egri vár parancsnoka? c) A könyv jelentőségét jól mutatja, hogy több nyelvre is lefordították. Sorolj fel ezek közül a nyelvek közül legalább ötöt! (6): (7): (8): (9): (10): 2

3 d) A magyar olvasók kedvenc regényükké választották az Egri csillagokat a Nagy Könyv játékban. Mikor történt ez? (11): e) Gárdonyi Géza díszsírhelye az egri várban került kialakításra. Milyen felirat szerepel a fejfáján? (12): 12 3

4 2. feladat A feladatban az Egri csillagok cselekményéből találtok állításokat. Döntsétek el olvasmányaitok alapján, hogy melyik állítás bizonyul igaznak és melyik hamisnak! Az Egri csillagok Eger várának évi ostromakor játszódik. Gárdonyi eredetileg a Hold és csillagok címet adta a könyvnek. Gábor pap Jumurdzsák életét megkíméli, de elveszi annak amulettjét. Bornemissza Gergő a török harcostól megszerzi az egri vár alaprajzát. A műben Török Bálintot sikerül kiszabadítani a Héttorony fogságából. A szabadítási kísérlet után Bornemisszáék olasz énekeseknek álcázva jutnak vissza Magyarországra. Jumurdzsák, hogy bebizonyítsa, hogy nála van a fiú, eljuttatja Bornemissza Gergelyhez Jancsika sisakját. A várat nem sikerül megvédeni a török túlerővel szemben. Jancsikát egy török asszony váltságdíj fejében adja vissza anyjának. Bornemissza és Dobó elestek a vár védelme közben. 10 4

5 3. feladat Emese és Kende múzeumokba látogattak, de az ott készült képekre elfelejtették ráírni, hogy hol készültek. Segítsetek nekik ebben! Az alábbi képeken egy-egy múzeumra jellemző részleteket láttok. A képek alatti négyzetekbe kell beírnotok, hogy az alsó felsorolásból szerintetek melyik településhez tartozhat az az adott kiállítóhely. Vigyázzatok, mert kakukktojás is van a felsorolásban! Kocsi Múzeum Játék Múzeum Palóc Múzeum Kékfestő Múzeum Magyar Természettudományi Múzeum A) KESZTHELY - B) BALASSAGYARMAT C) PARÁD D) BUDAPEST E) PÁPA F) SIKLÓS 5 5

6 4. feladat Néhány jelenleg is forgalomban lévő bankjegyünk hátulján híres épületek láthatók. Párosítsátok össze a címleteket a rajtuk látható képekkel, majd nevezzétek meg, milyen épület látható a képen! Majd ne felejtsetek el válaszolni a kérdésre! A, 1. Ötszáz forintos bankjegy B, 2. Tízezer forintos bankjegy C, 3. Ötezer forintos bankjegy Milyen épület képe díszítette az ötszáz forintos címlet 1956-os forradalom emlékére készült kiadását? 6 7

7 5. feladat Az első visszaküldendő feladatotok az lesz, hogy a lejjebb látható képekhez írjatok négy soros, rímes verset! A képek melletti zöld mezőbe írhatjátok be a verseteket. A legjobbnak ítélt vers bekerül abba a kifestő könyvbe, ami rövidesen kiadásra kerül ezekkel a képekkel. 7

8 8

9 9

10 10 22

11 6. feladat Egy kicsit átevezünk az építészet világába, mégpedig a román korba. A táblázatba beírt egyes megállapítások a keresztény világ román kori építészetre, festészetre, szobrászatra vonatkoznak. Feladatotok, hogy I, vagy N betűkkel megjelöljétek meg azokat, amelyek valóban vonatkoznak a román korra! Rózsaablak Csúcsíves tartószerkezet Szűk, lőrésszerű ablakok Zömök, vaskos falak Karcsú oszlopok Külső vaskos támpillérek Vaskos dongaboltozat alkalmazása az építészetben A festészet világi témákat dolgozott fel, pontos perspektíva és fény-árnyék - ábrázolással A szobrok légiesek, karcsúak, a ruházat redői követték a test vonalait A román korban népszerű volt a trónoló Krisztus ábrázolása A román építészet virágkora a XVII-XVIII- századra tehető A templomok belső falait a Bibliából vett szöveges idézetek díszítették 12 11

12 7. FELADAT A következő feladatban régi mesterségek képeit láthatjátok. A képek alapján ismerjétek fel a mesterségeket, majd írjátok a kép mellé a mesterség nevét! KEFEKÖTŐ A KÁDÁR FAZEKAS CSIZMADIA B KALAPOS BOGNÁR C VÁLYOGVETŐ SZŰCS D 12

13 E F G H 8 13

14 8. feladat A képeken különböző magyar népszokásokhoz, eseményekhez, viselethez tartozó képeket láttok. Egy véletlen folytán közéjük keveredett egy-két oda nem illő fotó is. A képek alatt látható négyzetek megjelölésével válasszátok ki azokat, amelyek nem illenek oda! 2 14

15 9. feladat Egy felsorolást láthattok a házassághoz, gyermekáldáshoz, gyermeki élethez kapcsolódó szokások, eszközök, személyek, események közül. Ha ügyesen illesztitek be a mezőkbe a szavakat és jól teszitek egymás után a külön megjelölt mezőkben lévő betűket, akkor egy eseményt kaptok megfejtésül. Segítségként annyit, hogy a keresztény világban szokás és általában kisgyermekkorban. PASZITA, JEGYAJÁNDÉK, KOMATÁL, ISKOLAMESTER, PALAVESSZŐ, JÁRÓKA, LEGÉNY, MÁTKA, LÁNYSIRATÓ, PESZTONKA, LÁNYKÉRÉS, HÁZTŰZNÉZŐ, KÉZFOGÓ, MÉTÁZÁS Megfejtés: 15 15

16 10. feladat Biztosan hallottátok már Bárdos Lajos nevét, ha máshol nem is, énekórán biztosan. Kórus- és egyéb zeneművei itthon és külföldön egyaránt ismertté tették a nevét. A szövegben az ő életéről olvashattok pár sort. A dolgotok, kiegészíteni a szövegben a hiányzó szavakat, hogy egy értelmes szöveget kapjatok. született Bárdos Lajos Kossuth-díjas zeneszerző, karnagy, zenepedagógus, az mozgalom megszervezője, Kodály és Bartók mellett világszerte a legtöbbet énekelt magyar kórusszerző. Zeneszerető édesanyja ösztönzésére tízévesen kezdett hegedülni, a hangszert azonban csak évekkel később szerette meg, amikor egy beteg társa helyére beugrott egy.. Még egyetemi hallgató volt, amikor Bakonybélen kórust szervezett egy cserkészcsapat tagjaiból ben legendás osztályának tagjaként végzett, vizsgaműve egy vonósnégyes volt. Diplomásként rövid ideig némafilmekhez hegedült a moziban és kottákat másolt. Zenepedagógiai munkáját egykori középiskolájában, az kezdte, ahol saját módszert kifejlesztve népdalok és kánonok éneklésével próbálta a diákok érdeklődését felkelteni a muzsika iránt. Emellett az első magyar oratóriumkórust, a Palestrina kórust és a városmajori templom Cecília kórusát is vezette, ezek egyesüléséből 1941-ben alakult a és 1962 között a karnagya volt. Ő szervezte meg a ma is élő, országossá terebélyesedett Éneklő Ifjúság mozgalmat, először 1934-ben nyolc iskola énekelt együtt a Zeneakadémián. Bárdos Lajos zeneszerzőként is elsősorban jellegűt, s feldolgozta költők verseit is. Bárdos Lajos írt, köztük több egyházi halt meg Budapesten, emlékét őrzi a róla elnevezett társaság, a hazai kóruskultúra fontos eseménye a nevét őrző zenei hetek. 9 16

17 KerekEmese 2013/2014 Második forduló 11. feladat Ti is nagyon sok szép magyar népdalt ismerhettek. Nagyon sok dalunkban szerepelnek virágok és egyéb növények is, amelyek most hiányoznak a szövegekből, így nem igazán érthetőek. A képek segítségével egészítsétek ki a szövegeket úgy, hogy az eredeti szöveg váljék olvashatóvá! 1.) Fehér Sej, ugorj a Dunába! 2.) Cifra palota, Zöld az ablaka, Gyere ki te, vár a 3.) Két szál Kihajlott az útra, 4.) Tisza partján virágzik 5.) Érik a ropogós, Viszek a babámnak belőle 6.) is van, is van, Majd meghízik a kis kan 7.) Hej, Vargáné főz, Kontya alá ütött a gőz 17

18 KerekEmese 2013/2014 Második forduló 8.) Hej Teljes,,, Tele kertem, Szerelemnek lángjával. 9.) Virágzik a, Apró virág van rajta 10.) Apró lehullott a sárba, KI felszedi nem marad hiába

19 12. feladat Keresztrejtvényt láttok. A meghatározásokra adandó válaszotokat kell a rácsokba illesztenetek. Ha jól gondolkodtatok és a megfelelő válaszokat írjátok a megfelelő helyekre, akkor egy magas rangú német katonatiszt nevét kapjátok megfejtésül Népi hangszer, főkét Erdély és Moldva területein használják, általában egy húrja van, ütögetéssel szólal meg. Basszust és ritmust szolgáltat. 2. Jellegzetes népi hangszer. Az asztalra fektetve használják, pengetéssel szólaltatják meg, számos húrral rendelkezik. 3. A népdalok egyik csoportja, főként haláleset alkalmával énekelték. 4. Sajátosan megszólaltatott fémnyelves hangszer, a zenész a szájüregének alakításával változtatja a hangszínét. 5. Egyik leghíresebb népdaltudósunk vezetékneve. Munkásságához számos kórus- és zenekari mű is köthető, valamint az egyik legnagyobb népdalgyűjtőnk. 6.. a páva, Vármegye házára 7. Népdalainkban sokszor feltűnik ez a növény. Illatos, fűszerként és gyógynövényként is alkalmazzák. 8. A kalotaszegi... A kalotaszegi népzene jellemzően szép lassú darabjai. Mire használták a megfejtésben használt eszközt? 19 10

20 KerekEmese 2013/2014 Második forduló 13. feladat A képen különböző hangszereket láthattok, amelyeken biztosan közületek is többen játszanak. Különféle módon szólaltatják meg őket és mindegyiknek sajátos hangszíne és szerepe van a népzenén és klasszikus zenén belül. Az alábbi közül a négyzetek megjelölésével válasszátok ki azokat a hangszereket, amelyeket kizárólag a népzenében használatosak! 5 20

21 14. feladat Több zenével kapcsolatos feladatotok is megoldottatok az előbbiekben. Ez a kreatív feladat is ezzel kapcsolatos. Komponáljátok meg saját dalotokat, amelyet adjatok is elő. A dal rátok, a csapatra jellemző témájú legyen, Erről az előadásról készítsetek videofelvételt, amit küldjetek vissza nekünk elektronikusan! (A dalban szerepelhet ének és hangszer egyaránt.) 10 21

22 15. feladat Lazításként nyelvészkedjünk kicsit! Furcsa képzavar alakult ki. Próbáljátok meg kibogozni, hogy mit is jelentenek ezek a képek! Gondolkodjatok települések neveiben! A megfejtéseiteket a képek alatti keretekbe írjátok! + + O/A + 22

23 AT ON D» T + B + CEN + DEB 23

24 + + Ó MOS 9 Összes pontszám: 151 Rövidesen vár rátok a záró forduló feladatsora, addig pihenjetek kicsit! 24

KerekEmese 2013/2014 Második forduló MAGONC Beküldési határidő: 2014. Jan. 31.

KerekEmese 2013/2014 Második forduló MAGONC Beküldési határidő: 2014. Jan. 31. Emesét és Kendét követve most a művészetek világába csöppenhettek, de nem maradnak ki a népszokásaink, jeles napjaink sem. Szükségetek lesz olvasmány-élményeitekre, egy kis saját kutatásra és ha figyeltetek

Részletesebben

Summáját írom Eger várának Műveltségi vetélkedő 1. forduló

Summáját írom Eger várának Műveltségi vetélkedő 1. forduló Summáját írom Eger várának Műveltségi vetélkedő 1. forduló 1. feladat: A törökök várfoglalásai A térképvázlat a XV-XVI. századi várháborúk időszakával kapcsolatos. Nevezzétek meg a leírásokban szereplő

Részletesebben

KerekEmese 2013/2014 Második forduló CSEMETE Beküldési határidő: 2014. Jan. 31.

KerekEmese 2013/2014 Második forduló CSEMETE Beküldési határidő: 2014. Jan. 31. Emesét és Kendét követve most a művészetek világába csöppenhettek, de nem maradnak ki a népszokásaink, jeles napjaink sem. Szükségetek lesz olvasmány-élményeitekre, egy kis saját kutatásra és ha figyeltetek

Részletesebben

Az Egri Agria Játékok a Táncművészetért és a CONCERT EUROPE bemutatja

Az Egri Agria Játékok a Táncművészetért és a CONCERT EUROPE bemutatja Az Egri Agria Játékok a Táncművészetért és a CONCERT EUROPE bemutatja EGRI CSILLAGOK musical Gárdonyi Géza regénye nyomán Szerzők: Várkonyi Mátyás Béres Attila Rendezte: Moravetz Levente 1 / 6 Agria Nyári

Részletesebben

Érintsd meg a Holdat!

Érintsd meg a Holdat! Gárdonyi-emlékév, 2013 Érintsd meg a Holdat! rejtvényfüzet 1. forduló Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából hívunk, hogy játsszatok velünk! Az első fordulóban Gárdonyi Géza életével, a

Részletesebben

1. feladat. név. KerekEmese 2013/2014 Második forduló CSEMETE Beküldési határidő: 2014. Jan. 31. város

1. feladat. név. KerekEmese 2013/2014 Második forduló CSEMETE Beküldési határidő: 2014. Jan. 31. város Emesét és Kendét követve most a művészetek világába csöppenhettek, de nem maradnak ki a népszokásaink, jeles napjaink sem. Szükségetek lesz olvasmány-élményeitekre, egy kis saját kutatásra és ha figyeltetek

Részletesebben

Ha nem hiszed, járj utána!

Ha nem hiszed, járj utána! Gárdonyi-emlékév, 2013 Ha nem hiszed, járj utána! rejtvényfüzet 2. osztály 1. forduló Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából hívunk, hogy játssz velünk! Néhány mese és az író életrajza

Részletesebben

Egri csillagok vetélkedő április 7.

Egri csillagok vetélkedő április 7. Egri csillagok vetélkedő 1. Találjatok ki egy nevet a csapatotoknak, ami kapcsolódik az Egri csillagokhoz! 2. Ki mondta? Párosítsd össze a borítékban található mondatokat a regény szereplőivel! Bornemissza

Részletesebben

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA 2014.05.03. 05:22 szerző: Bertalan Melinda Veszprém gazdag zenei kultúráját a kiváló ének-zenei oktatás alapozta meg hangzott el a Veszprémi Történelmi Szalon 11. rendezvényén

Részletesebben

1. forduló. Részlet a feladatlapból. A feladatlap 5 feladatból áll.

1. forduló. Részlet a feladatlapból. A feladatlap 5 feladatból áll. 1. forduló Részlet a feladatlapból. 1. Magyar népmese A feladatlap 5 feladatból áll. Az égig érő fa mítosza Belső Ázsiából származik. Nemcsak hiedelemmondáink, népmeséink sajátos eleme ez a hatalmas fa,

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető

Részletesebben

Gárdonyi Géza: Egri csillagok

Gárdonyi Géza: Egri csillagok Gárdonyi Géza: Egri csillagok 1. rész: Hol terem a magyar vitéz? 1. Hol és mikor indul a történet? 2. Kikkel ismerkedték meg a fejezetben? 3. Ki érkezik lóháton az öreg Ceceyhez? 4. Kik terveztek támadást

Részletesebben

3. osztály - Olvasás Mintafeladat

3. osztály - Olvasás Mintafeladat a. Melyik hónapra jellemző? Írjátok be a naptárba! Két hónap kimarad, oda ti írjatok be egy-egy jeles napot /ünnepet! Márton nap, Karácsony, Farsang, Anna-bál, Mindenszentek-ünnepe, Sándor- József-Benedek

Részletesebben

X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály

X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály Neved: Felkészítőd: Iskolád: Osztályod: 2013. 1 Általános tudnivalók Iskolánk, a nyirádi Erzsébet királyné Általános Iskola már tízedik alkalommal

Részletesebben

1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek?

1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek? 1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek? a). b) 2.) Az 1956 os forradalom és szabadságharc miniszterelnöke látható a képen. Ki ő? Életrajzi adatainak nézzetek utána! Neve Születési helye,

Részletesebben

Javaslat az. Apátfalva népi hangszere a citera. települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat az. Apátfalva népi hangszere a citera. települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat az Apátfalva népi hangszere a citera települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Tóth

Részletesebben

TESTVÉRMÚZSÁK. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 1. korcsoport ( évf.) 3. FORDULÓ

TESTVÉRMÚZSÁK. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 1. korcsoport ( évf.) 3. FORDULÓ TESTVÉRMÚZSÁK vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére 1. korcsoport (3 4 5. évf.) 3. FORDULÓ 1. korcsoport (3 4 5. évf.) 3. forduló 1. Az alábbi - Nagykanizsával kapcsolatos - állításokról állapítsd meg, hogy

Részletesebben

Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre!

Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre! Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat 38-43. részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre! Ha a filmsorozat CD-változata nem áll rendelkezésetekre, az interneten

Részletesebben

3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232. Versenyző iskola neve:.. ... Csapattagok:...

3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232. Versenyző iskola neve:.. ... Csapattagok:... Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

Határtalanul! HAT

Határtalanul! HAT Határtalanul! HAT-15-06-0017 2. előkészítő óra Kodály Zoltán és Galánta Kápolnásnyék, 2016. február 25. Határtalanul! HAT-15-06-0017 1. utazás: 2016. március 7-11. Galánta, Szlovákia életútja Kodály Zoltán

Részletesebben

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2015. I. forduló FELADATLAP

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2015. I. forduló FELADATLAP Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2015 I. forduló FELADATLAP Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk benneteket az idei Túzok Tusa I. fordulójában, mely hagyománnyá vált verseny elnevezését

Részletesebben

Testvérmúzsák. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 1. korcsoport ( évf.) ÍRÁSBELI ELŐDÖNTŐ

Testvérmúzsák. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 1. korcsoport ( évf.) ÍRÁSBELI ELŐDÖNTŐ Testvérmúzsák vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére 1. korcsoport (3 4 5. évf.) ÍRÁSBELI ELŐDÖNTŐ Csapatnév:... Csapattagok: 1.... Csapattagok: 2.... Csapattagok: 3.... (2011. 02. 28.) Janus Pannonius Gimnázium

Részletesebben

ismered az e: fordulóját.

ismered az e: fordulóját. Irodalmi vetélkedő 2013-ban ünnepeljük Gárdonyi Géza születésének 150. évf A Hegedüs Géza Városi Könyvtár méltóképpen szeretne megemlékezni hazánk egyik legolvasottabb írójáról. Az évforduló alkalmából

Részletesebben

Könyvek Tusája 4. forduló

Könyvek Tusája 4. forduló Könyvek Tusája 4. forduló Ifjúság kategória Válaszaidat elküldheted az alábbi linkre kattintva. Minden beküldött választ, CSAK EGYSZER fogadunk el! Mielőtt rákattintasz az "Elküld" gombra, kérünk, nézd

Részletesebben

EFOP Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában

EFOP Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában EFOP-1.3.9-17-2017-00012 Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Legyen ünnep az ünnep és méltó a

Részletesebben

Jó játékot, vidám perceket, szép téli napokat kívánunk!

Jó játékot, vidám perceket, szép téli napokat kívánunk! ÜNNEPRE KÉSZÜL EURÓPA December a népi kalendáriumban karácsony havaként szerepel. A kavargó hópihék, a jégvirágos ablakok és a csilingelő száncsengők hónapjában ismét közös játékra hívunk benneteket. Fejtörőink

Részletesebben

BARÁTUNK A TERMÉSZET

BARÁTUNK A TERMÉSZET BARÁTUNK A TERMÉSZET 2018-2019 BOSZORKÁNYVAJ, FŰZFATÜDŐ, NYULICA Mit tudunk a gombákról? 5-6. osztályosok feladatai 1. MUZSIKÁLÓ GOMBAVILÁG A gombákról szóló első fejtörőhöz a titkosírás megfejtésére lesz

Részletesebben

ÓRATERV. Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések percben. Eszközök munkaformák 1 RÁHANGOLÓDÁS. Módszerek Tanulói

ÓRATERV. Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések percben. Eszközök munkaformák 1 RÁHANGOLÓDÁS. Módszerek Tanulói ÓRATERV A műveltségi terület/kompetenciaterület neve: informatika Az óra címe: A katalóguscédula Az évfolyam: 6. Az óra célja és feladata: (részletesen kifejtve, a tanítandó fogalmak és a fejlesztendő

Részletesebben

Daniel Defoe: Robinson Crusoe 4. fejezet

Daniel Defoe: Robinson Crusoe 4. fejezet A kis képek alapján mondd el a mesét saját szavaiddal! Te milyen csodatarisznyát szeretnél? Írd le! Az olvasófüzetedben dolgozz! Daniel Defoe: Robinson Crusoe 4. fejezet Írd le a fejezet címét! Hány méterre

Részletesebben

Tudós Rektor Természettudományi Csapatverseny 8. évfolyam részére. Csapat neve:... Csapattagok neve:... Iskola: Település:

Tudós Rektor Természettudományi Csapatverseny 8. évfolyam részére. Csapat neve:... Csapattagok neve:... Iskola: Település: Tudós Rektor Természettudományi Csapatverseny 8. évfolyam részére Csapat neve:... Csapattagok neve:...... Iskola: Település: 2. forduló 1. Nevezzétek el a képeken látható szöveteket és oldjátok meg a feladatokat,

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL 2014 REPRODUKÁLÁS I. ÉNEKLÉS A helyes hangzóformálás - A pontos szövegejtés és ritmus - Az intonációs biztonság - A stílusnak megfelelő, kifejező előadás Huszonnégy

Részletesebben

Feladatlap az 5-6. osztályosok részére

Feladatlap az 5-6. osztályosok részére K I S T É RSÉGI SZAKTÁRGYI TÖRTÉNELEMVERSENY Feladatlap az 5-6. osztályosok részére Az Emlékpont a magyar történelem 1945 és 1990 közötti időszakát mutatja be Hódmezővásárhely lakóinak élettörténetein

Részletesebben

JUDIT MÄKINEN NEMZETKÖZI KODÁLY HÉT FINNORSZÁGBAN 261. levél

JUDIT MÄKINEN NEMZETKÖZI KODÁLY HÉT FINNORSZÁGBAN 261. levél JUDIT MÄKINEN NEMZETKÖZI KODÁLY HÉT FINNORSZÁGBAN 261. levél Mai levelem egy világhírű magyar zeneszerző finnországi ünneplésével foglalkozik, nevezetesen az immár 30. alkalommal megrendezendő Kodály Zoltán

Részletesebben

Könyvek Tusája 3. forduló

Könyvek Tusája 3. forduló Könyvek Tusája 3. forduló Gyerek kategória Válaszaidat elküldheted az alábbi linkre kattintva. Minden beküldött választ, CSAK EGYSZER fogadunk el! Mielőtt rákattintasz az "Elküld" gombra, kérünk, nézd

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I. HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám: 70p. 2015. január 9. 1. Fejtsd meg a

Részletesebben

A Ti dolgotok az, hogy kutassátok fel, majd írjátok a szöveg alatti rubrikába annak a versnek a címét, melyben az idézett sorok szerepelnek.

A Ti dolgotok az, hogy kutassátok fel, majd írjátok a szöveg alatti rubrikába annak a versnek a címét, melyben az idézett sorok szerepelnek. A második fordulóban előtérbe kerülnek a művészetek, de mellette nem maradnak ki népszokásaink, jeles napjaink sem. Szükségetek lesz olvasmány-élményeitekre, kutatásra. Jó munkát! 1. FELADAT A XIX. század

Részletesebben

KerekEmese 2015/2016 Második forduló CSEMETE Beküldési határidő: 2016.02.08. Csapat neve. Település neve

KerekEmese 2015/2016 Második forduló CSEMETE Beküldési határidő: 2016.02.08. Csapat neve. Település neve A második fordulóban előtérbe kerülnek a művészetek, de mellette nem maradnak ki népszokásaink, jeles napjaink sem. Szükségetek lesz olvasmány-élményeitekre, kutatásra. Jó munkát! 1. FELADAT 120 éve, 1895.

Részletesebben

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja 1. Ön a szakterületén belül felkérést kap egy mű elkészítésére az ókori egyiptomi művészet Mutassa be az egyiptomi művészet korszakait, az építészet, szobrászat és festészet stílusjegyeit, jellegzetességeit!

Részletesebben

A verseny időpontja: március 23. (szerda)

A verseny időpontja: március 23. (szerda) Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, hirdessétek szabadítását mindennap! Zsoltárok 96:2. Tisztelt Igazgató Asszony / Igazgató Úr! Tisztelt Énektanár Kolléganő / Kolléga! Örömmel értesítjük Önöket, hogy

Részletesebben

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA Levelező forduló FELADATLAP

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA Levelező forduló FELADATLAP Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2017 Levelező forduló FELADATLAP Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk benneteket az idei Túzok Tusa vetélkedőn, mely hagyománnyá vált verseny elnevezését

Részletesebben

1. Mátyás híres könyvtára a Bibliotheca Corviniana. Mi volt a korabeli neve?

1. Mátyás híres könyvtára a Bibliotheca Corviniana. Mi volt a korabeli neve? "ÉRC, MÁRVÁNY ÉS KÖNYV NEM HAGY ENYÉSZNI SOHA." (BONFINI) MÁTYÁS KIRÁLY PÁLYÁZAT I. FORDULÓ (HATÁRIDŐ: 2018. MÁRCIUS 25.) FELSŐ TAGOZATOS CSAPATVERSENY CSAPATNÉV/TAGOK: ISKOLA, OSZTÁLY: ELÉRHETŐSÉG: 1.

Részletesebben

BARÁTUNK A TERMÉSZET

BARÁTUNK A TERMÉSZET BARÁTUNK A TERMÉSZET 2018-2019 BOSZORKÁNYVAJ, FŰZFATÜDŐ, NYULICA Mit tudunk a gombákról? 7-8. osztályosok feladatai 1. MUZSIKÁLÓ GOMBAVILÁG A gombákról szóló első fejtörőhöz a titkosírás megfejtésére lesz

Részletesebben

Vetélkedő. Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából. 12 18 évesek számára

Vetélkedő. Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából. 12 18 évesek számára Vetélkedő Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából 12 18 évesek számára A pályázó csapat neve: (egyéni pályázó esetén a pályázó neve) A csapattagok nevei: Elérhetőség (postacím, e mail):

Részletesebben

La Fontaine A tücsök és a hangya

La Fontaine A tücsök és a hangya 1. ÓRA LA FONTAINE MESE A tücsök és a hangya La Fontaine A tücsök és a hangya Mit csinált a Tücsök nyáron? Csak muzsikált hét határon. Aztán jött a tél a nyárra, s fölkopott a koma álla. Szomszédjában

Részletesebben

TEMATIKUS CSOMAGOK TEMATIKUS BÉLYEGCSOMAG- 1981. Híres illusztrátorok sor 2006. Szépművészeti múzeum kisív 2011. Művészetek sor

TEMATIKUS CSOMAGOK TEMATIKUS BÉLYEGCSOMAG- 1981. Híres illusztrátorok sor 2006. Szépművészeti múzeum kisív 2011. Művészetek sor CSOMAGOK BÉLYEGCSOMAG- 2012014120011 MŰVÉSZET II. 1981. Híres illusztrátorok sor 2006. Szépművészeti múzeum kisív 2011. Művészetek sor 1 955 Ft BÉLYEGCSOMAG- 2012015120011 MŰVÉSZET III. 2007. Magyar Nemzeti

Részletesebben

SZOLFÉZS-ZENEELMÉLET KATEGÓRIA

SZOLFÉZS-ZENEELMÉLET KATEGÓRIA SZOLFÉZS-ZENEELMÉLET KATEGÓRIA A versenyzők előre elkészített kártyákat húznak az alábbi feladatokból: LAPRÓLOLVASÁSI KÉSZSÉGET MÉRŐ FELADAT: I. korcsoport Egyszólamú tonális dallam lapról éneklése max.

Részletesebben

A rejtvényfüzet feladatai: 1. feladat Széchenyi István és kortársai. 2. feladat Keresztrejtvény 18 pont. 3. feladat Magyarázd el!

A rejtvényfüzet feladatai: 1. feladat Széchenyi István és kortársai. 2. feladat Keresztrejtvény 18 pont. 3. feladat Magyarázd el! A rejtvényfüzet feladatai: 1. feladat Széchenyi István és kortársai 10 pont 2. feladat Keresztrejtvény 18 pont 3. feladat Magyarázd el! 10 pont 4. feladat Kutatómunka 10 pont 5. feladat Hírességek 6 pont

Részletesebben

GEOMATECH TANULMÁNYI VERSENYEK 2015. ÁPRILIS

GEOMATECH TANULMÁNYI VERSENYEK 2015. ÁPRILIS GEOMATECH TANULMÁNYI VERSENYEK 2015. ÁPRILIS Eddig nehezebb típusú feladatokkal dolgoztunk. Most, hogy közeledik a tavaszi szünet, játékra hívunk benneteket! Kétszemélyes játékokat fogunk játszani és elemezni.

Részletesebben

GÖRÖG ILONA BALLADÁJA Színpadra állította Magerusan Katalin tanítónő, 1981-ben Besztercén.

GÖRÖG ILONA BALLADÁJA Színpadra állította Magerusan Katalin tanítónő, 1981-ben Besztercén. GÖRÖG ILONA BALLADÁJA Színpadra állította Magerusan Katalin tanítónő, 1981-ben Besztercén. A színpad közepén lányok, fiúk körben állnak, arccal a kör közepe felé. Elől, a színpad bal oldalán, Bertalaki

Részletesebben

7 mérföldes csizmában heted7 határon át Országos Mesevetélkedő 2015/ forduló Feladatsor

7 mérföldes csizmában heted7 határon át Országos Mesevetélkedő 2015/ forduló Feladatsor Mese: Kicsi Jóska 1. Villámkérdések (Válaszoljatok röviden! ) 1. Ki mesélt a csodaforrásról? 2. Hol ültek, akik a mesét hallgatták? 3. Hol volt a csodaforrás? 4. Kit változtatott királlyá a csodaforrás?

Részletesebben

Könyvek Tusája 4. forduló

Könyvek Tusája 4. forduló Könyvek Tusája 4. forduló Gyerek kategória Válaszaidat elküldheted az alábbi linkre kattintva. Minden beküldött választ, CSAK EGYSZER fogadunk el! Mielőtt rákattintasz az "Elküld" gombra, kérünk, nézd

Részletesebben

Könyvek Tusája 5. forduló

Könyvek Tusája 5. forduló Könyvek Tusája 5. forduló Gyerek kategória Válaszaidat elküldheted az alábbi linkre kattintva. Minden beküldött választ, CSAK EGYSZER fogadunk el! Mielőtt rákattintasz az "Elküld" gombra, kérünk, nézd

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév

4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév Iskola: 1 Csapatnév: 4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév 13 1. Fejtsétek meg a keresztrejtvényt!a megfejtés után megtudjátok, hogy a harmadik fordulónak mi a témája! 1. Itt adták át Közép-Európa

Részletesebben

10. A világok összekapcsolódása

10. A világok összekapcsolódása 10. A világok összekapcsolódása 1. Színezd ki a térképen pirossal az amerikai földrészt, kékkel Európát, zölddel pedig Afrikát! 2. Csoportosítsd az alábbi állításokat aszerint, hogy a hódítások okaira

Részletesebben

Népi játékok foglalkozások

Népi játékok foglalkozások Népi játékok foglalkozások Szélkakas népi játszópark (Kosaras körhinta, népi játékok) A népi játékok, nem csupán látványos népművészeti alkotások, hanem fejlesztő hatású kreatív, embert próbáló ügyességi

Részletesebben

XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny

XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny Az álom: A természetnek legszebb adománya. Megnyílik ekkor vágyaink tartománya. (Petőfi Sándor) Dunaújváros, 2016. június 3-4. Készítette: Garbacz Hajnalka gyógypedagógus

Részletesebben

1. 2. 3.. 4... 5.. 6.. 7... 8...

1. 2. 3.. 4... 5.. 6.. 7... 8... Környezetismeret-környezetvédelem csapatverseny 2014/2015. 1.a.) Mit láttok a képeken? Írjátok alá a nevüket! 2. évfolyam I. forduló 1. 2. 3.. 4.... 5.. 6.. 7... 8... b.) Alkossatok két csoportot a képekből,

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

1. ÁLLOMÁS ÁLTALÁNOS ISMERETEK ÜNNEPRE HANGOLVA

1. ÁLLOMÁS ÁLTALÁNOS ISMERETEK ÜNNEPRE HANGOLVA 1. ÁLLOMÁS ÁLTALÁNOS ISMERETEK ÜNNEPRE HANGOLVA Mottó Az ünnep a szív legfőbb gazdagsága. (Csorba Győző) Indító szöveg: Az ünnep - legyen szó személy, család, egy kis közösség vagy egy nemzet ünnepéről

Részletesebben

GÁRDONYI ZOLTÁN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA és AMI Biharkeresztes, Damjanich u. 21. Telephely: Biharkeresztes, Kossuth u. 52.

GÁRDONYI ZOLTÁN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA és AMI Biharkeresztes, Damjanich u. 21. Telephely: Biharkeresztes, Kossuth u. 52. GÁRDONYI ZOLTÁN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA és AMI 4110. Biharkeresztes, Damjanich u. 21. Telephely: Biharkeresztes, Kossuth u. 52. Telefon: 06-54-431-258, Telephely:06-30-2495215 Email cím: gardonyi.zoltan.iskola@reformatus.hu

Részletesebben

KINCSES TOLNA MEGYE ÉRTÉKVETÉLKEDŐ FELADATSOR

KINCSES TOLNA MEGYE ÉRTÉKVETÉLKEDŐ FELADATSOR A diákcsapat választott fantázianeve:. KINCSES TOLNA MEGYE ÉRTÉKVETÉLKEDŐ 2018-2019. TOLNA MEGYE NÉPMŰVÉSZETI ÉRTÉKEI FELADATSOR ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLÁS DIÁKOK RÉSZÉRE A helyi identitás és kohézió erősítése

Részletesebben

Tömbösített tanmenet 5.o

Tömbösített tanmenet 5.o Tömbösített tanmenet 5.o Ciklus I. (Vizuális) nyelvi kompetencia Alkotó és kifejező képesség. Szociális és állampolgári kompetencia Ismétlés, dalok az alsó tagozatban. Himnusz, Szózat megtanulása Vizuális

Részletesebben

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,

Részletesebben

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP Művészettörténet Teszt jellegű, rövid feladatok 30 pont 1. Az alábbi fotókon ókori egyiptomi műemlékeket, alkotásokat

Részletesebben

BARÁTUNK A TERMÉSZET

BARÁTUNK A TERMÉSZET BARÁTUNK A TERMÉSZET 2016-2017 ORSZÁGJÁRÁS 5-6. osztályosok feladatai 1. JÁTÉK A FÖLDRAJZI NEVEKKEL Első feladatunkban hazai településeket találtok. Nevüket megtudjátok, ha a magánhangzókat megfelelő módon

Részletesebben

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER Homonyik Sándor ünnepi műsora Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER ADVENTI KONCERT- 2014. NOVEMBER - DECEMBER 1 A műsorról Ünnepi dalok akusztikus köntösben ADVENT - a felkészülés időszaka. Ezekben

Részletesebben

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE 1. feladat Olvassátok el a lábmosásról és az utolsó vacsoráról szóló részletet az Evangéliumból A lábmosás 1 Közel volt már húsvét ünnepe. Jézus tudta,

Részletesebben

Az Esélyegyenlőségi klub 2014. év februári beszámolója

Az Esélyegyenlőségi klub 2014. év februári beszámolója Az Esélyegyenlőségi klub 2014. év februári beszámolója Február 03-án, az idősödő szervezet, testi változások, és az egészséges öregedés 30 pontja című olvasmányok megvitatására került sor a hallottak alapján.

Részletesebben

Katolikus iskolák XV. országos Takáts Sándor történelemversenye

Katolikus iskolák XV. országos Takáts Sándor történelemversenye Katolikus iskolák XV. országos Takáts Sándor történelemversenye Nevezési lap Az intézmény neve és címe: (lehet az intézmény hivatalos bélyegzője is) A csapat neve:... A csapat tagjainak neve, évfolyama:

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek

Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek SZÓKINCSEM füzetek A SZÓKINCSEM füzetek szókincs fejlesztő füzetek A szókincs azt jelenti, hogy hány szót ismerünk és tudunk jól használni Minél több szót ismersz és tudod a jelentésüket, annál nagyobb

Részletesebben

"E márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos"

E márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos "E márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos" Meghökkentő ezt itt olvasni, a csendes kertvárosi környezetben. Hisz Kispest talán még nem is létezett, amikor Batthyány Lajost 1849. október

Részletesebben

Magyar Biblia a reformáció korában

Magyar Biblia a reformáció korában Magyar Biblia a reformáció korában Komjáti Benedek Pozsonyi kanonok volt, s 1527 és 1529 között a bécsi egyetemen tanult. A török elől menekült, amint maga írja, Huszt várába. Perényiné Frangepán Katalin,

Részletesebben

ŐSZI JELES NAPOK, ÜNNEPI SZOKÁSOK A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN

ŐSZI JELES NAPOK, ÜNNEPI SZOKÁSOK A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN ŐSZI JELES NAPOK, ÜNNEPI SZOKÁSOK A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN 2016/2017-es tanév 1. forduló A csapat neve: Az iskola neve, címe: A felkészítő tanár neve, e-mail címe: 1. Melyik őszi jeles napra gondoltunk?

Részletesebben

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 7. 14:00. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 7. 14:00. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 007. november 7. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 007. november 7. 14:00 I. Dallamdiktálás Időtartam: 40 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Józsa Miklós Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Áprily Lajos, a jeles transzszilván költő 1887. november 14-én született Brassóban. Édesapja Jékely Lajos, édesanyja Zigler Berta. A család két év múlva Parajdra

Részletesebben

CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2016. február 21.

CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2016. február 21. III. FELADATLAP CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: 1. 2. 3. 4. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2016. február 21. I. FELADATSOR Az öreg Gyerkó Anti bá fekszik itt, de az övé a kisebb eset, mert a tánc miatt

Részletesebben

Könyvek Tusája 2. forduló

Könyvek Tusája 2. forduló Könyvek Tusája 2. forduló Gyerek kategória Válaszaidat elküldheted az alábbi linkre kattintva. Minden beküldött választ, CSAK EGYSZER fogadunk el! Mielőtt rákattintasz az "Elküld" gombra, kérünk, nézd

Részletesebben

Tanóra / modul címe: KOMPLEX BIOLÓGIAI TERPGYAKORLAT. Üljünk a térkép köré, és tekintsük át az előzetes terepgyakorlati útitervet!

Tanóra / modul címe: KOMPLEX BIOLÓGIAI TERPGYAKORLAT. Üljünk a térkép köré, és tekintsük át az előzetes terepgyakorlati útitervet! Tanóra / modul címe: KOMPLEX BIOLÓGIAI TERPGYAKORLAT A tanóra célja: A Szársomlyó - mint ökológiai egység tanulmányozása, vizsgálata. 1. Feladat Nézzük meg közösen ezt a filmrészletet! 2. Feladat Üljünk

Részletesebben

Elöljáróban. 13. hitelv

Elöljáróban. 13. hitelv hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,

Részletesebben

Helytörténeti TOTO. Jelöld egyértelműen a helyes megfejtéseket!

Helytörténeti TOTO. Jelöld egyértelműen a helyes megfejtéseket! Helytörténeti TOTO Jelöld egyértelműen a helyes megfejtéseket! 1. 48-as nemzetőr, országgyűlési képviselő, szeged árvízi kormánybiztosa. Utca viseli Pesterzsébeten a nevét. Ki ő? 1. Jókai Mór 2.Kende Kanut

Részletesebben

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szeged Városi Kórusegyesület tisztelettel meghívja Önt Kodály Zoltán születésének 135. és halálának

Részletesebben

JAVASLAT. A s6prik a papai utcat" cimu nota, telepulesi ertektarba torteno felvetelehez. Keszitette: Gracsmann Laszio. Papa, 2015. szeptember 6.

JAVASLAT. A s6prik a papai utcat cimu nota, telepulesi ertektarba torteno felvetelehez. Keszitette: Gracsmann Laszio. Papa, 2015. szeptember 6. JAVASLAT A s6prik a papai utcat" cimu nota, telepulesi ertektarba torteno felvetelehez. Keszitette: Gracsmann Laszio Papa, 2015. szeptember 6. I. A javaslattevo adatai I. A javaslatot benyujto szemely

Részletesebben

IPICS-APACS, CSÍKSZEREDA! VIII. honismereti játék Emléktáblák, domborművek MEGOLDÁSOK

IPICS-APACS, CSÍKSZEREDA! VIII. honismereti játék Emléktáblák, domborművek MEGOLDÁSOK IPICS-APACS, CSÍKSZEREDA! VIII. honismereti játék Emléktáblák, domborművek Rég elmúlt események emléke népesíti be a szív és virágok városát. Eredjünk néhányuk nyomába! MEGOLDÁSOK Név, osztály, iskola,

Részletesebben

Könyvek Tusája 6. forduló

Könyvek Tusája 6. forduló Könyvek Tusája 6. forduló Gyerek kategória Válaszaidat elküldheted az alábbi linkre kattintva. Minden beküldött választ, CSAK EGYSZER fogadunk el! Mielőtt rákattintasz az "Elküld" gombra, kérünk, nézd

Részletesebben

A tanóra/modul címe: BARTÓK BÉLA: KÉKSZAKÁLLÚ HERCEG VÁRA KOOPERATIV TANULÁSI TECHNIKÁK

A tanóra/modul címe: BARTÓK BÉLA: KÉKSZAKÁLLÚ HERCEG VÁRA KOOPERATIV TANULÁSI TECHNIKÁK A tanóra/modul címe: BARTÓK BÉLA: KÉKSZAKÁLLÚ HERCEG VÁRA KOOPERATIV TANULÁSI TECHNIKÁK A modul célja: Bartók Béla a Kékszakállú herceg vára című operáját ismerjük meg és dolgozzuk fel az elkövetkező órákon

Részletesebben

Testvérmúzsák. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 1. korcsoport (3 4 5. évf.) ÍRÁSBELI ELŐDÖNTŐ. (2011. 02. 28.) Janus Pannonius Gimnázium

Testvérmúzsák. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 1. korcsoport (3 4 5. évf.) ÍRÁSBELI ELŐDÖNTŐ. (2011. 02. 28.) Janus Pannonius Gimnázium Testvérmúzsák vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére 1. korcsoport (3 4 5. évf.) ÍRÁSBELI ELŐDÖNTŐ Megoldások (2011. 02. 28.) Janus Pannonius Gimnázium 1. Ma hét alapművészetet tartunk számon. Az első hat

Részletesebben

Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi

Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXII. évfolyam 2015. DECEMBER Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi szentmisém (egy kápolnában, ahol nem volt világítás, csak néhány gyertyafény pislákolt

Részletesebben

K&H VIGYÁZZ, KÉSZ, PÉNZ! pénzügyi vetélkedő. REGIONÁLIS KÖZÉPDÖNTŐK FELADATAI alsós korosztály (1-2., 3-4.) 2012-2013. 1-2.

K&H VIGYÁZZ, KÉSZ, PÉNZ! pénzügyi vetélkedő. REGIONÁLIS KÖZÉPDÖNTŐK FELADATAI alsós korosztály (1-2., 3-4.) 2012-2013. 1-2. K&H VIGYÁZZ, KÉSZ, PÉNZ! pénzügyi vetélkedő REGIONÁLIS KÖZÉPDÖNTŐK FELADATAI alsós korosztály (1-2., 3-4.) 2012-2013. 1-2. osztály I. BEMELEGÍTŐ KVÍZ Kaptok egy 3 kérdésből álló kvízt. Karikázzátok be

Részletesebben

Iskola neve: Csapatnév:.

Iskola neve: Csapatnév:. Iskola neve: Csapatnév:. Környezetismeret-környezetvédelem országos csapatverseny 3. évfolyam II. forduló 2018. január 15. 1. Amennyiben a rejtvényt helyesen megfejtitek, megkapjátok a verseny II. fordulójának

Részletesebben

OLVASÁS SZÖVEGÉRTÉS Feladási határidő: január 14. (hétfő) Forduló: Évfolyam: 2. A versenyző neve:

OLVASÁS SZÖVEGÉRTÉS Feladási határidő: január 14. (hétfő) Forduló: Évfolyam: 2. A versenyző neve: Tanítók Fekete István Egyesülete OLVASÁS SZÖVEGÉRTÉS Feladási határidő: 2019. január 14. (hétfő) Forduló: Évfolyam: III. 2. A versenyző neve: Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Az iskola kódja:

Részletesebben

FELFEDEZZÜK A VIGADÓT! PESTI VIGADÓ

FELFEDEZZÜK A VIGADÓT! PESTI VIGADÓ FELFEDEZZÜK A VIGADÓT! PESTI VIGADÓ 1 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ A füzetben található feladattípusokat a következő piktogramokkal jelöltük: Beszéljétek meg! Kedves....! (írd ide a neved!) Írj, rajzolj, karikázz,

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny. Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését.

TÖRTÉNELEM. XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny. Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését. XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny TÖRTÉNELEM Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését. A csapat száma, neve: Arisztotelész Dunaújváros, 2016. június 3.-4. Törökné

Részletesebben

IV. Mikszáth Kálmán. 1. Életrajzi adatok. 2. Melyek Mikszáth fõbb műfajai? Említs példákat is! 3. Mely műveivel válik ismert íróvá?

IV. Mikszáth Kálmán. 1. Életrajzi adatok. 2. Melyek Mikszáth fõbb műfajai? Említs példákat is! 3. Mely műveivel válik ismert íróvá? IV. Mikszáth Kálmán 1. Életrajzi adatok a) Hol és mikor született és halt meg Mikszáth Kálmán? b) Hogyan kötõdik az alábbi helyekhez? Balassagyarmat: Horpács: Mohora: Pest: Rimaszombat: Selmecbánya: Szeged:

Részletesebben

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között

Részletesebben

Az Ének-zenei Tanszék SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖREI ősz

Az Ének-zenei Tanszék SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖREI ősz Az Ének-zenei Tanszék DOLGOZATI TÉMAKÖREI A DOLGOZAT TÉMÁJA Asztalos Bence 1. Koncert-pedagógia, közönségnevelés óvodás kortól 2. Kreativitás és vállalkozókészség fejlesztése az ének-zene oktatásban. 3.

Részletesebben

Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015.

Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015. Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015. HV.01 1/1. sz. melléklet Hrsz 1001/2 Utca, házszám Gyár út 9., leromlott állapotban Leírás,

Részletesebben

SZTE-BTK Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszék VERSENYFELADATOK. Kultúrtörténeti teszt forduló, 1. kategória

SZTE-BTK Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszék VERSENYFELADATOK. Kultúrtörténeti teszt forduló, 1. kategória VERSENYFELADATOK Kultúrtörténeti teszt 2015 2016. 1. forduló, 1. kategória A versenyző neve:... Osztálya:... Iskolája:. Felkészítő tanára:... Pontszáma:... / 51 pont Kedves Versenyző! Minden feladatot

Részletesebben

Kecskemét Város Polgára Leszek III. forduló

Kecskemét Város Polgára Leszek III. forduló Kecskemét Város Polgára Leszek III. forduló 1. a, Reformkori színházi plakát Képzeljétek el, hogy vándorszínészek látogatnak Kecskemétre! Készítsetek fellépésüket hirdető színházi plakátot! A plakát tartalmazza

Részletesebben

Jézus vére, ments meg minket!

Jézus vére, ments meg minket! ÜZENET A CSÉPAI, SZELEVÉNYI, TISZAUGI ÉS TISZASASI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEK TÁJÉKOZTATÓJA V. évfolyam, 6. szám, 2007. július HÍREK, INFORMÁCIÓK, LELKISÉG, GYERMEKSAROK Jézus vére, ments meg minket!

Részletesebben