1. GEROTS ZOLTÁN: EZ AZ ÉV IS JÓL KEZDŐDÖTT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1. GEROTS ZOLTÁN: EZ AZ ÉV IS JÓL KEZDŐDÖTT"

Átírás

1 XXV. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán JANUÁR 1. GEROTS ZOLTÁN: EZ AZ ÉV IS JÓL KEZDŐDÖTT Nem elég, hogy a karácsonyi ünnepeket végigtarokkoztuk, mivel kezdhettük volna az új évet, mint tarokkal, sőt! Remek társasággal, jó kis négyest szerveztem hozzánk, royalozás céljából. Sajnos, az egyik meghívottnak közbejött valami, ám nemhogy, elmaradt volna a játék, akkora, de akkora kártyázás lett belőle Szóval, míg Berczelly Tibor úrral és Vladár Király Fecsóval vártuk D.Gerit, nekiálltunk altizni. (Altiansz: a három nagy magyar kártyajáték: az alsós, az ulti és a preferansz versenyszerűen is játszható eszenciája). Óriási Klopitzkyzások után kiderülvén, hogy Geri sajnos nem tud jönni, megeresztettünk egy S.O.S-t V.Szűcs Imolának, aki közölte, ha rá tudom beszélni kedves férjét, hogy engedje el, máris röpül a villamos szárnyán át, a felújított Szabadság-hídon. A rábeszélés nekem sosem volt akadály: perceken belül royaloztunk is. A kellemes trófeák után, gondoltuk, ha már altiztunk, royaloztunk, játsszunk egy kedves kis paskievicset is a békés hangulat pillanat alatt ahogy a húhiban már megszokott öldöklő szabálymagyarázatba torkollott. Levezetésképpen miután Mollinak menni kellett még játszottunk egy Tibi-kedvencét : azaz egy vérbő, trófea-teli hármas royalt. Kifelé-menet a társaság megállapította, szenzációs este volt, 4-féle játékot is játszottunk mire a plébános úr megjegyezte, ne feledjük, míg egyikünk a kis-helyiségbe ment, osztottunk pár ultit is. Tarokkélet 1

2 A csapatbajnokság januári eredményei: 1. Szintézis Zagyvakeszi 102:95 Internet, január 1. Szint: Mózer Sándor m.v., Gerots Zoltán (Szfinx, Manille). Zagyva: Nagy Gábor m.v., Vladár Ferenc (Spadille). A nem mindennapi mérkőzésen nem mindennapi leosztással kezdődött az idei évad: rögtön szinte terített Gloria kiosztást kaptunk, egy apró bökkenővel: pikk lopás kellett belé. Ha nem a szezon első leosztása, biztos bemondom: így viszont megúsztuk Vladár Feriék 0/4-es azonnal buktató kiosztását. (Természetesen, a hiányzó magasütő is rossz helyen ült.) 2. Szintézis Zagyvakeszi 95:82 Internet, január 1. Szint: Mózer Sándor m.v., Gerots Zoltán. Zagyva: Nagy Gábor m.v., Vladár Ferenc. Feri: Éreztem, ezt már nem kellett volna bevállalnom, elfáradtam. 3. Kőbányai Sárkány Atletrico Hatvan 95:93 Internet, január 3. Kőb: dr.dózsa Mariann, Mózer Sándor m.v. AHat: Podonyi Mihály, Nagy Gábor. 4. Playing Kard s Kőbányai Sárkány 92:90 Internet, január 4. Playing: Kardos Péter, Gerots Zoltán m.v., Nagy Gábor m.v. Kőbánya: dr.dózsa Mariann, Mózer Sándor m.v. Peti kétféle licitrendszerrel is sikerrel megbirkózott. 5. Playing Kard s Szintézis 97:96 Internet, január 4. Playing: Stocker Éva m.v. (Mariage), Kardos Péter. Szint: Mózer Sándor m.v., Gerots Zoltán (Dzsinn). Remekül játszottak az újoncok, maximális gratuláció nekik mi viszont elbuktunk egy 4 ütős + 1 szingli feketekirályos + 3 színlopásos Gémet, mert egy színt sem sikerült elvinnünk, ellenfelünk ugyanis tökéletes keresztmisfitben: pikk/kőr ill. treff/káró hiányban ült. (98%-tól estünk el ) 6. Kőbányai Sárkány Máltai Sólyom 94:87 Internet, január 7. Kőbánya: dr.dózsa Mariann, Mózer Sándor m.v. (Spadille). Máltai: Redl Tibor, Gerots Zoltán m.v. Igazságos játék a royal: nagyon rosszul játszottunk, Mariannék abszolút megérdemelten nyertek. Tarokkélet 2

3 7. Playing Kard s Zagyvakeszi 97:81 Internet, január 7. Playing: Kardos Péter, Gerots Zoltán m.v. Zagyva: Hermann Péter, Vladár Ferenc. Ritkán látható jelenet játszódott le a 2. leosztásban: Feri igazi erős, hosszú hajtólappal Hermann Peti első körös Honőre után annak rendje, módja szerint bemondta a XXI-fogást. Némi meglepett szünet után, kezében a skízzel (!!!) a még újonc Kardos Peti, kellő tisztelettel megkérdezte: illik ezt most megkontráznom??? (Ezek után nem meglepően hosszas chatelés következett Zagyváék részéről az első körös Honőr jelentéstartalmát illetően ) 8. Székelyfonó Szintézis 98:91 Internet, január 8. Szfonó: Stocker Éva (Scala), Vladár Ferenc m.v. Szint: Mózer Sándor m.v., Gerots Zoltán. Éviéknek minden (védő Vannak, védő-fogás, színlopós-scala) bejött, nekünk azonban végig fit/misfitekkel kellett hadakoznunk. Jellemző, az utolsó, védő 80-ban Kasszával 95%-on végzünk, mi, azonban óvatosságból csak Gémet mondtunk, ami a teljes (4 színbéli) ellenmisfit miatt elbukott, s lett 91%-unk 9. Imperial Playing Kard s 95:93 Internet, január 9. Imp: Csathó Áron, Mózer Sándor. Playing: Kardos Péter, Gerots Zoltán m.v. 10. Szintézis Zagyvakeszi 92:88 Internet, január 10. Szint: Mózer Sándor m.v., Gerots Zoltán. Zagyva: Nagy Gábor m.v., Vladár Ferenc. Feri licitjére Gábor jogosan Manille-t mondott, ám, mint kiderült, a licit rossz volt, így a lejátszás is félrement, és bukott az egyébként teljesíthető trófea. Mi sem örülhettünk igazán: extrém ellenelosztás miatt Spadille-t buktunk. 11. Szintézis Zagyvakeszi 98:92 Internet, január 10. Szint: Mózer Sándor m.v. (Manille), Gerots Zoltán (Spadille). Zagyva: Nagy Gábor m.v., Vladár Ferenc. 12. Zagyvakeszi Playing Kard s 99:96 Internet, január 11. Zagyva: Hermann Péter, Vladár Ferenc (Manille, Spadille). Playing: Kardos Péter, Nagy Gábor m.v. (Spadille). Kibicmódban zsűriztem a meccset a neten, gondoltam, közben nézem a sztárfocista David Beckham európai visszatérését a Milan csapatába, a Róma elleni rangadón. Nos, olyan partit produkált a négy remek royalista, hogy a zöld gyep helyett végig a zöld asztalt kellett bámuljam Szép volt, fiúk!! (Beckhamet egyébként lecserélték ) Tarokkélet 3

4 13. Zagyvakeszi Szintézis 95:88 Internet, január 12. Zagyva: Hermann Péter, Vladár Ferenc. Szint: Mózer Sándor m.v., Gerots Zoltán. Feriék remek játékkal szerezték meg a győzelmet, mi ellenben elbuktunk két olyan Spadille-t, melynek bukási kockázata 12,75% volt Miután ez volt pár nap alatt háromból a harmadik ilyen bukásunk, kicsit ideges lettem; másnap Varga Peti barátom próbált vigasztalni: tegnap bridzseztünk, és négy felvételünkből mind a négyszer a létező lehető legrosszabb ellenelosztást kaptuk, és mi is buktunk, rendesen Ezzel most nagyon megvigasztalódtam! 14. Zagyvakeszi Rocko 97:88 Bp.Belváros, január 13. Zagyva: Hermann Péter, Vladár Ferenc. Rocko: Kovács Tamás, Rózsavölgyi Attila. Vladár Feri zsinórban a 4. Spadillt buktatta el, szélsőséges elosztásának ezúttal a Rockó esett áldozatul. A fehérváriaknak nincs túl jó emlékük róla: a tavalyi bajnokság fináléjában szintén Feri buktatta 0/4-ben egy Scalájukat 15. Pikoló HP Palotai Matadorok 95:95 Bp.Belváros, január 13. Pikoló: dr.németh Kálmán, Németh Baba. Palota: Sprecher Károly, Kardos László. Kálmánék is elkezdték az idényt. 16. Palotai Matadorok Pikoló HP 98:89 Bp.Belváros, január 13. Palota: Sprecher Károly, Kardos László (Dzsinn). Pikoló: dr.németh Kálmán, Németh Baba (Spadille). A fehérváriak valószínűleg kissé elfáradhattak a végére, különben a 8 tarokkos kézzel támadó Sprechi ellen nem mondanak Pagátfogást, minek azonnali kontrájával nemcsak 2 bajnoki ponttal ajándékozták meg a szerencsés palotaiakat, hanem 90 alá is buktak. 17. Playing Kard s Imperial 89:85 Bp.Belváros, január 13. Playing: Hadházy Ágnes m.v., Kardos Péter. Imp: dr.büki Tamás, Mózer Sándor. Mózer Sanyi: ma jöttek ki azok a licithiányosságok, amikre edzőmeccsek híján csak élesben derülhetett fény. Tarokkélet 4

5 18. Örök Malom Luzitán Sasok 97:96 Bp.Belváros, január 13. Örök: Varga Péter, dr.füsthy Zsolt. Luzitán: Sikora István, dr.székely Géza. Örökrangadóval és remek eredménnyel kezdte idei szezonját a két, nagymúltú csapat. 19. Rocko Zagyvakeszi 102:64 Bp.Belváros, január 13. Rocko: Kovács Tamás (XXI-fogás, Spadille). Zagyva: Hermann Péter, Vladár Ferenc. A pesti klub eredetileg közgyűlésre összejött tagjai kétszer is körülállták az asztalt: egyszer Ro(c)kóék százfölötti bravúrjára, másodszor zagyvakesziék negatív rekord-kísérletére 20. Szombathely Belváros BudHa 98:93 Bp.Belváros, január 13. Szhely: Károly Márton (Spadille), Gyulai Árpád Márton (Betlehem). BHa: Janóczki Mihály, Patkós Zoltán. Károly M.: Gyilkosan éles leosztások voltak, kezdve Árpi 12-es Betlehemétől az elbukott Kasszámig szerencsére, ez utóbbit egy Lessel valamennyire visszahoztuk. 21. Playing Kard s Kőbányai Sárkány 96:95 Internet, január 14. Playing: Kardos Péter, Gerots Zoltán m.v. Kőbánya: dr.dózsa Mariann, Mózer Sándor m.v. 22. Szintézis Székelyfonó 95:90 Internet, január 19. Szint: Mózer Sándor m.v., Gerots Zoltán. Szfonó: Stocker Éva, Vladár Ferenc m.v. Ellenfelünk nem bukott semmit, csak kicsit bátortalan volt. 23. Máltai Sólyom Zagyvakeszi 96:94 Bp.Belváros, január 20. Málta: Gerots Zoltán m.v., Redl Tibor. Zagyva: Hermann Péter (Manille), Vladár Ferenc. A royal 25-éve alatt először sikerült bemondva megfogni a támadó (!) elfogó (!!) XIX-ét ráadásul, a kiosztás terítve volt!!! Máltai Sólyom Zagyvakeszi Gerots Zoltán m.v. Redl Tibor Hermann Péter Vladár Ferenc skíz, XII, XXI, XVIII, XIX, VIII, XX, XVI, IX, pagát, XVII, XIV, sas, színek, XV, XIII, színes lapok, cacadu, színek, színes lapok, 10 tarokk! Petiék támadtak, Feri 10 tarokkos kézből be is mondta az Ultimót, némi gondolkodás után rávágtam a kontra L amour, L amourt Óriási csodálkozás az asztalnál, majd a XV-el elindul Feri. Tibi üt a XXI-el, lehívja a XVII-ét, kis tarokkok esnek. A következő hívásába belerepül a XIX-es, és üt a skíz! Vákuumritka kiosztás Tarokkélet 5

6 24. Máltai Sólyom Székelyfonó 96:93 Internet, január 21. Málta: Redl Tibor, Gerots Zoltán m.v. Szfonó: Stocker Éva, dr.székely Géza m.v. 25. Playing Kard s Zagyvakeszi 95:90 Internet, január 22. Play: Kardos Péter, Kardos László m.v. Zagyva: Vladár Ferenc (Spadille), Nagy Gábor m.v. 26. Zagyvakeszi Playing Kard s 93:92 Internet, január 22. Zagyva: Vladár Ferenc, Nagy Gábor m.v. Play: Kardos Péter, Kardos László m.v. Nagyobb arányban is nyerhetett volna a Zagyva, ha Ferikirály nem kísérti meg a lehetetlent egy 5 (!) tarokkos védő (!!) Manillal. 27. Imperial Playing Kard s 99:98 Internet, január 26. Imp: Csathó Áron (Scala), Mózer Sándor. Play: Kardos Péter, Gerots Zoltán m.v. (Spadille). Áronnak elsült a keze 28. Rocko Szintézis 96:95 Bp.Belváros, január 27. Rocko: Kovács Tamás, Rózsavölgyi Attila. Szint: Gerots Zoltán, Varga Péter m.v. Minden vacak kis pontért nagyon meg kellett küzdeni jellemzően, a 12/11- es consolatiókban mindig a legrosszabbat, a 11-tarokkos, indító XXI-es, és legkisebb majorütőset (XVI) kaptuk 29. Palotai Matadorok Playing Kard s 95:83 Bp.Belváros, január 27. Palota: Sprecher Károly, Kardos László. Play: Vladár Ferenc m.v., Kardos Péter. Kardos Peti: Sajnos, nem sikerült a Trojkám. Royal tarokk heti klubnapok Hétfő 16 órától Győr Törökverő Étterem Kedd 17 órától Budapest Árpádház Étterem Szerda 18 órától Hatvan Windsor Pub Csütörtök 18 órától Budakeszi Black Horse Pub Péntek 18 órától Székesfehérvár Spagetti Ház Szombat 20 órától Internet Royal Netklub Vasárnap 20 órától Internet Royal Netklub Tarokkélet 6

7 30. Rocko Palotai Matadorok 95:83 Bp.Belváros, január 27. Rocko: Kovács Tamás, Rózsavölgyi Attila. Palota: Sprecher Károly, Kardos László. Karcsi 12-es XXI-fogást bukott Utózöngék: Kardos Laci: De hát, Karesz, csapatbajnokin nem lehet ilyet mondani Kovács Tomi: Nem is értem, Sprechi nem szokott ilyeneket brahizni! Karesz: Amióta van pókeres szerencsepatkóm, mindig kirakom az asztalra és sose buktam. Most mit csináljak?? (A Szerk.: Vegyél egy újat!) 31. Playing Kard s Rocko 100:90 Bp.Belváros, január 27. Play: Kardos Péter (Spadille), Kardos László m.v. Rocko: Kovács Tamás, Rózsavölgyi Attila. Kardosék ma este megjárták a poklot és a mennyet egyaránt 32. Máltai Sólyom Playing Kard s 95:78 Internet, január 28. Málta: Redl Tibor, Gerots Zoltán m.v. Play: Kardos Péter, Vladár Ferenc m.v. (Héja). Feri bekockáztatott két trófeát, ebből az egyiken nyert ugyan 20 pontot, a másikon viszont 100-at bukott 33. Hatvani Amazonok BudHa 96:95 Hatvan, január 29. Ham: Szüle Mária, Nagy Gábor m.v. BHa: Janóczki Mihály, Patkós Zoltán. 34. BudHa Hatvani Amazonok 95:93 Hatvan, január 29. BHa: Janóczki Mihály, Patkós Zoltán. Ham: Szüle Mária, Nagy Gábor m.v. (Spadille). Jó eredményekkel rajtolt a hatvani idény. 35. Kőbányai Sárkány Zagyvakeszi 100:94 Internet, január 30. Kőbánya: dr.dózsa Mariann, Mózer Sándor m.v. (Kentaur). Zagyva: Nagy Gábor m.v., Vladár Ferenc. Mózer: Jobb licitrendszerrel a Kentaur (130) Hárpia (160) lehetett volna Tarokkélet 7

8 A XXV. royal tarokk Piatnik Magyar Csapatbajnokság állása január 30-án, 35 mérkőzés után: 1. Playing Kard's ,8 Kardos Péter, (Kardos Krisztina) 2. Zagyvakeszi ,5 Vladár Ferenc, Hermann Péter 3. Szintézis ,7 Gerots Zoltán, (G.Szabó Attila) 4. Kőbányai Sárkány ,8 (Pándorfalvi Zoltán,) dr.dózsa Mariann 5. Rocko ,2 Kovács Tamás, Rózsavölgyi Attila 6. Máltai Sólyom ,5 Redl Tibor, (Farkas Péter) 7. Palotai Matadorok ,8 Sprecher Károly, Kardos László 8. BudHa ,3 Janóczki Mihály, Patkós Zoltán 9. Székelyfonó ,7 Stocker Éva, (V.Szűcs Imola, Vas György) 10. Imperial ,0 Csathó Áron, Mózer Sándor, dr.büki Tamás 11. Hatvani Amazonok ,5 Szüle Mária 12. Pikoló HP ,0 dr.németh Kálmán, Németh Baba 13. Szombathely Belváros ,0 Károly Márton, Gyulai Árpád Márton 14. Örök Malom ,0 Varga Péter, dr.füsthy Zsolt 15. Luzitán Sasok ,0 Sikora István, dr.székely Géza 16. Atletrico Hatvan ,0 Podonyi Mihály, Nagy Gábor 17. Vendégjátékos Keret mérkőzés nélkül Hadházy Ágnes Tarokkélet 8

9 A XI. royal tarokk Piatnik Magyar Pontszerző Bajnokság állása január 31-én: 1. Gerots Zoltán (Bp.) Vladár Ferenc (Zagyvaszántó) Redl Tibor (Mór) Mózer Sándor (Nyíregyháza) dr.wersényi Fújó György (Győr) Kardos Péter (Bp.) Nagy Gábor (Hatvan) Sámson Géza (Abda) dr.ádám János (Győr) dr.paál Sándor (Győr) Szokoly Gábor (Abda) Berczelly Tibor (Bp.) Kardos László (Bp.) dr.székely Géza (Alsógöd) Sprecher Károly (Bp.) Hermann Péter (Dunakeszi) 718 (Összesen: 42 játékos.) Trófealista január Gerots Zoltán (Bp.) 1804 Triumf 2. dr.wersényi Fújó György (Győr) 1132 Triumf 3. Hargitai Zoltán (Pécel) 735 Triumf 4. Sipos Zoltán (Székesfehérvár) 665 Triumf 5. Mózer Sándor (Nyíregyháza) 590 Gloria 6. dr.ádám János (Győr) 551 Triumf 7. Nagy Márta (Bp.) 541 Triumf 8. Csathó Áron (Bp.) 507 Triumf 9. Vladár Ferenc (Zagyvaszántó) 486 Hárpia 10. Redl Tibor (Mór) 482 Triumf 11. Garami Gábor (Hatvan) 436 Triumf 12. Nagy Gábor (Hatvan) 436 Gloria 13. Kádár György (Székesfehérvár) 414 Royal 14. Podonyi Mihály (Hatvan) 391 Gloria 15. Rák Mari (Bp.) 384 Triumf 16. dr.wersényi II. György (Győr) 378 Royal (Összesen: 183 játékos) Tarokkélet 9

10 2. GEROTS ZOLTÁN: DUPLÁZOTT A GYŐR A Csapatbajnokság mellé imponáló fölénnyel a Magyar Kupát is megnyerte a Győr HaWer együttese. dr.wersényi Fújó György és Hargitai Zoli a második duplázást érte el a sportág történetében! (2002-ben a Korinek Tamás, Nagy Gergely alkotta Negyvenkettő csapatának sikerült egyazon évben Csapatbajnokságot és Kupát is nyerni.) MK döntő/1. Győr HaWer Imperial 97:93 Bp.Belváros, január 13. Győr: Hargitai Zoltán, dr.wersényi Fújó György. Imp: dr.büki Tamás, Mózer Sándor. Fújóék rögtön védő Vannakkal nyitottak, majd előnyük ellenfelük 80-as Gém, majd Banda-bukásával 4 bajnoki pontra nőtt. MK döntő/2. Győr HaWer Imperial 94:78 Bp.Belváros, január 13. Győr: Hargitai Zoltán, dr.wersényi Fújó György. Imp: dr.büki Tamás, Mózer Sándor. Büki Trojkája rossz játék következtében elbükott. MK döntő/3. Győr HaWer Imperial 93:87 Bp.Belváros, január 13. Győr: Hargitai Zoltán, dr.wersényi Fújó György. Imp: dr.büki Tamás, Mózer Sándor. Ez nem az Imperial napja volt: Fújóék félgőzzel is K.O.-val, 284:258 arányban nyerték a Kupadöntőt! Vastaps közepette adta át Hadházy Ági a díjat Fújónak és Haresnak. Tarokkélet 10

11 3. MÓZER SÁNDOR: MANILLE, MINDÖSSZE 10 TAROKKAL XXV. Piatnik Magyar Csapatbajnokság, január 10. Internet. Szintézis Zagyvakeszi Mózer Sándor m.v. Gerots Zoltán Nagy Gábor m.v. Vladár Ferenc skíz, XXI, XX, XIII, XVIII, XVII, XV, XIV, XIX, XVI, VIII, VII, IX, VI, XII, XI, cacadu, pagát, D, 10, V, kanári, X, sas, K, K, L, L, B, K, D, B, K, L. D, 10. B, L. B, D. Passz Matador Matador 2 treff 2 pikk Vizi (1) Passz L amour (1) 2 treff Tous les trois (3) Angelo (1) Kassza (20) Passz Passz Passz Manille (30) XVI + VIII (indul) kanári XIV pagát XX + V sas XIX + XIII XVII X skíz + VII VI XI XXI + D IX XII cacadu 10 XVIII + XV K + L B D K + L B B L + 10 L B K + D K D Tarokkélet 11

12 4. BERCZELLY TIBOR: ISMÉT ELREPÜLT EGY JÁTÉKOS ESZTENDŐ Ha Tolsztoj: Háború és béke c. regényénél kissé fajsúlyosabb olvasni valóra vágyom, előveszem a Tarokkélet korábbi számait. (A fene egye meg a gusztusomat.) A teljesség igénye nélkül mindjárt három remek cikkről néhány mondatot szeretnék szólni. A szerzők S. Karcsi, F. Péter és K. Marci barátunk. A címek: Európai élmények, Balaton + tarokk + Aliga és Bajor tarokk ismertő. Karcsi írásából süt a kártya szeretete. Képes volt külföldre utazni, hogy néhány pakli ritka Piatnik kártyát beszerezzen. Csak csodálni és irigyelni tudom Őt. Csak csendesen jegyzem meg, hogy egy speciális kártya szakbolt (volt egy a Déli pályaudvarnál) nagyon kellene kicsiny fővárosunkban, hátha akad néhány tucat kártyabolond vagy esetleg megátalkodott gyűjtő. Peti írását olvasva szinte ott éreztem magam a hőségben a parton, érezve a sült hal (én speciel nem szeretem, de ez magánügy) finom illatát. A cikk felvillantja Peti remek humorát. Így az igen szimpatikus oldalát is megismertem. Ami Marci barátunk cikkét illeti, a fonalat már a nyolcadik mondat után elvesztettem azóta is keresem de az igyekezet mindenképpen tiszteletet érdemel. Bajor tarokkot a hátralévő életemben már nem fogok játszani, elég nekem a bridzs és az ALTI is. Van valami royal tarokk nevű játék is. Ezzel kapcsolatban Barcza Gedeon bácsi aranyköpését kell felhoznom, aki, túl a hetvenen a világ tíz legjobb játékosa között tartották számon mindig mondogatta: hol vagyok még attól, hogy tudjak sakkozni Na, mára elég ennyi. Nem untatlak tovább benneteket. Nem fenyegetésnek szánom, de a búvárkodást folytatni kívánom, legfeljebb azt a cikket átugorjátok. TAROKKÉLET Alapítva: Főszerkesztő: Gerots Zoltán. Főmunkatárs: Koncz Balázs. Munkatárs: Nagy Márta, Farkas Péter. A kiadó címe: 1085 Budapest, Horánszky u. 4. ISSN Tarokkélet 12

17. GEROTS ZOLTÁN: KÁDÁR GYÖRGY ÉS SIPOS ZOLTÁN NYERTE A SUZUKI HÁZ GRAND PRIX-T

17. GEROTS ZOLTÁN: KÁDÁR GYÖRGY ÉS SIPOS ZOLTÁN NYERTE A SUZUKI HÁZ GRAND PRIX-T XXIII. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2007. JÚNIUS 17. GEROTS ZOLTÁN: KÁDÁR GYÖRGY ÉS SIPOS ZOLTÁN NYERTE A SUZUKI HÁZ GRAND PRIX-T A II. Suzuki Ház Grand Prix végeredménye: 1. Sipos Zoltán,

Részletesebben

14. GEROTS ZOLTÁN: MÁR ELSŐ JÁTÉKÉVÉBEN BAJNOK A CLUB FEHÉRVÁR!

14. GEROTS ZOLTÁN: MÁR ELSŐ JÁTÉKÉVÉBEN BAJNOK A CLUB FEHÉRVÁR! XXIX. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2013. DECEMBER 14. GEROTS ZOLTÁN: MÁR ELSŐ JÁTÉKÉVÉBEN BAJNOK A CLUB FEHÉRVÁR! Ez évben immár másodszor kerül címlapra Rózsavölgyi Attila és Kádár György

Részletesebben

9. GEROTS ZOLTÁN: SIKORA ISTVÁN NYERTE AZ ELSŐ HÁRMAS ROYAL VERSENYT

9. GEROTS ZOLTÁN: SIKORA ISTVÁN NYERTE AZ ELSŐ HÁRMAS ROYAL VERSENYT XXVI. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2010. MÁRCIUS 9. GEROTS ZOLTÁN: SIKORA ISTVÁN NYERTE AZ ELSŐ HÁRMAS ROYAL VERSENYT A két korábbi, Kontra Grand Prix-n lezajlott próba egyéni verseny után

Részletesebben

12. GEROTS ZOLTÁN: A FEHÉRVÁRI CLUBBA KERÜLT A HATVANI SERLEG

12. GEROTS ZOLTÁN: A FEHÉRVÁRI CLUBBA KERÜLT A HATVANI SERLEG XXIX. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2013. OKTÓBER 12. GEROTS ZOLTÁN: A FEHÉRVÁRI CLUBBA KERÜLT A HATVANI SERLEG A II. Hatvani Mesterverseny végeredménye: 1. Kádár György, Rózsavölgyi Attila

Részletesebben

3. GEROTS ZOLTÁN: TANÁCSOK KEZDŐKNEK

3. GEROTS ZOLTÁN: TANÁCSOK KEZDŐKNEK XXVI. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2010. FEBRUÁR 3. GEROTS ZOLTÁN: TANÁCSOK KEZDŐKNEK Mostanában hál istennek újra akad jónéhány érdeklődő kedvenc játékunk iránt. Nekik küldöm az alábbi

Részletesebben

24. GEROTS ZOLTÁN: NÉMETVÖLGYI TRÓFEÁK

24. GEROTS ZOLTÁN: NÉMETVÖLGYI TRÓFEÁK XXVI. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2010. AUGUSZTUS 24. GEROTS ZOLTÁN: NÉMETVÖLGYI TRÓFEÁK Egy kellemes augusztusi koraestén míg a fiatalság egy része szabályszerű közelharcot vívott, hogy

Részletesebben

45. GEROTS ZOLTÁN: GYŐRI KIRÁLYOK

45. GEROTS ZOLTÁN: GYŐRI KIRÁLYOK XXIV. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2008. OKTÓBER 45. GEROTS ZOLTÁN: GYŐRI KIRÁLYOK Győr legerősebb tarokk-köre, a Törökverő étteremben játszó hetesfogat (fotónkon: dr.paál Sándor, dr.wersényi

Részletesebben

23. GEROTS ZOLTÁN: AZ ÉLET ÁTÍRJA A CÍMLAPOT

23. GEROTS ZOLTÁN: AZ ÉLET ÁTÍRJA A CÍMLAPOT XXIV. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2008. JÚNIUS 23. GEROTS ZOLTÁN: AZ ÉLET ÁTÍRJA A CÍMLAPOT Itt a nyár, lassan megérkezik a kánikula is. Irány a strand, a vízpart esténként meg a tévé:

Részletesebben

51. GEROTS ZOLTÁN: RÉGI, NAGY JÁTÉKOSOK AZ I. KONTRA GRAND PRIX DOBOGÓJÁN

51. GEROTS ZOLTÁN: RÉGI, NAGY JÁTÉKOSOK AZ I. KONTRA GRAND PRIX DOBOGÓJÁN XXIV. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2008. NOVEMBER 51. GEROTS ZOLTÁN: RÉGI, NAGY JÁTÉKOSOK AZ I. KONTRA GRAND PRIX DOBOGÓJÁN A verseny előtt az országra leszakadó óriási hóesés és a jéggé

Részletesebben

8. GEROTS ZOLTÁN: PARKOLHATUNK ITT?

8. GEROTS ZOLTÁN: PARKOLHATUNK ITT? XXVIII. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2012. ÁPRILIS 8. GEROTS ZOLTÁN: PARKOLHATUNK ITT? Hosszas egyeztetés után végre találtunk egy időpontot, hogy mi, pesti royalisták meglátogathassuk szombathelyi

Részletesebben

28. BERCZELLY TIBOR: CSODÁLATOS HELYSZÍN, CSODÁLATOS ÉLMÉNY VLADÁR FERENC GYŐZELEM A II. EUROLEASING GP-N

28. BERCZELLY TIBOR: CSODÁLATOS HELYSZÍN, CSODÁLATOS ÉLMÉNY VLADÁR FERENC GYŐZELEM A II. EUROLEASING GP-N XXVII. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2011. NOVEMBER 28. BERCZELLY TIBOR: CSODÁLATOS HELYSZÍN, CSODÁLATOS ÉLMÉNY VLADÁR FERENC GYŐZELEM A II. EUROLEASING GP-N Kicsit fintorogtam magamban,

Részletesebben

15. VLADÁR FERENC: MEGVAN A HÚSZEZREDIK TRÓFEA!!

15. VLADÁR FERENC: MEGVAN A HÚSZEZREDIK TRÓFEA!! XXVII. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2011. JÚLIUS 15. VLADÁR FERENC: MEGVAN A HÚSZEZREDIK TRÓFEA!! A Tarokkélet májusi számában Farkas Péter sporttársunk hívta fel a figyelmet: Nemsokára

Részletesebben

31. GEROTS ZOLTÁN: ÚJABB GYŐRI SIKER

31. GEROTS ZOLTÁN: ÚJABB GYŐRI SIKER XXV. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2009. SZEPTEMBER 31. GEROTS ZOLTÁN: ÚJABB GYŐRI SIKER Úton a győri klub felé dr.eőri Gyula 100. trófeájának díjátadásának apropóján azon morfondíroztam,

Részletesebben

24. GEROTS ZOLTÁN: ÉV VÉGI ESEMÉNYEK

24. GEROTS ZOLTÁN: ÉV VÉGI ESEMÉNYEK XXVII. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2011. OKTÓBER 24. GEROTS ZOLTÁN: ÉV VÉGI ESEMÉNYEK Befejezéséhez közeledik a XXVII. Piatnik Magyar Csapatbajnokság. Noha évtizedek óta első ízben leszállítottuk

Részletesebben

12. GEROTS ZOLTÁN: A SIKORA, SZÉKELY PÁROS NYERTE A HATVANI NAGYDÍJAT

12. GEROTS ZOLTÁN: A SIKORA, SZÉKELY PÁROS NYERTE A HATVANI NAGYDÍJAT XXIV. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2008. ÁPRILIS 12. GEROTS ZOLTÁN: A SIKORA, SZÉKELY PÁROS NYERTE A HATVANI NAGYDÍJAT A verseny második harmadában élre álló, majd a finisben a bajnokcsapatot

Részletesebben

29. GEROTS ZOLTÁN: ISMÉT ÚJ HELYEN

29. GEROTS ZOLTÁN: ISMÉT ÚJ HELYEN XXVI. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2010. OKTÓBER 29. GEROTS ZOLTÁN: ISMÉT ÚJ HELYEN A royal mozgalom azaz a tarokk versenyszerű lehetőségének kidolgozása, fejlesztése és játszása e sorok

Részletesebben

19. GEROTS ZOLTÁN: HOGY BÍROM KI EZT A HOSSZÚ IDŐT??

19. GEROTS ZOLTÁN: HOGY BÍROM KI EZT A HOSSZÚ IDŐT?? XXVIII. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2012. SZEPTEMBER 19. GEROTS ZOLTÁN: HOGY BÍROM KI EZT A HOSSZÚ IDŐT?? Mikor e sorokat papírra vetem, kedd reggel van, este klubnap, szombaton meg verseny.

Részletesebben

30. GEROTS ZOLTÁN: A ROYAL MESTEREI

30. GEROTS ZOLTÁN: A ROYAL MESTEREI XXIV. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2008. JÚLIUS 30. GEROTS ZOLTÁN: A ROYAL MESTEREI Fantasztikus heteknek lehetnek szemtanúi a royal-kedvelők! Játékosaink egész sora jubilált: nagymesterünk,

Részletesebben

47. GEROTS ZOLTÁN: FÚJÓ 100. TRÓFEÁJA - HÁRMASBAN

47. GEROTS ZOLTÁN: FÚJÓ 100. TRÓFEÁJA - HÁRMASBAN 00. XIX. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán OKTÓBER 47. GEROTS ZOLTÁN: FÚJÓ 100. TRÓFEÁJA - HÁRMASBAN Pezseg a tarokkélet gyõri szakosztályunkban! A Törökverõ vendéglõben egymást érik a royal,

Részletesebben

8. GEROTS ZOLTÁN: DÍJKIOSZTÁS - KUPAÖZÖNNEL

8. GEROTS ZOLTÁN: DÍJKIOSZTÁS - KUPAÖZÖNNEL 2004. XX. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán FEBRUÁR 8. GEROTS ZOLTÁN: DÍJKIOSZTÁS - KUPAÖZÖNNEL Harmadszor is bajnokok a Darazsak Nagy Márti és Surányi Ági nagyszerû évet zárt Sikora István

Részletesebben

29. GEROTS ZOLTÁN: PULAI TRÓFEÁK

29. GEROTS ZOLTÁN: PULAI TRÓFEÁK XXIII. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2007. SZEPTEMBER 29. GEROTS ZOLTÁN: PULAI TRÓFEÁK Lassan több éves hagyománnyá válik jónéhány tarokk-klasszisunk szeptember eleji horvátországi nyaralása,

Részletesebben

31. GEROTS ZOLTÁN: XXVII. PIATNIK CSAPATBAJNOKSÁG

31. GEROTS ZOLTÁN: XXVII. PIATNIK CSAPATBAJNOKSÁG XXVII. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2011. DECEMBER 31. GEROTS ZOLTÁN: XXVII. PIATNIK CSAPATBAJNOKSÁG A tarokkjátékok királykategóriájában, a royalban 2011-ben veretes mezőny gyűlt össze

Részletesebben

15. GEROTS ZOLTÁN: 2002, MAJD UTÁN MEGSZÜLETETT A 3. ROYAL!

15. GEROTS ZOLTÁN: 2002, MAJD UTÁN MEGSZÜLETETT A 3. ROYAL! XXVI. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2010. MÁJUS 15. GEROTS ZOLTÁN: 2002, MAJD 2005. UTÁN MEGSZÜLETETT A 3. ROYAL! Bizony, bizony, ennyit öt évet (!) kellett várni arra, hogy az egyetemes

Részletesebben

10. GEROTS ZOLTÁN: ÚJ FŐSZÖVEG A WWW.ROYALTAROKK.HU-N

10. GEROTS ZOLTÁN: ÚJ FŐSZÖVEG A WWW.ROYALTAROKK.HU-N XXVII. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2011. MÁJUS 10. GEROTS ZOLTÁN: ÚJ FŐSZÖVEG A WWW.ROYALTAROKK.HU-N (A royalisták honlapja folyamatosan frissül nemcsak az eredményközlésekben, hanem egyéb

Részletesebben

2. GEROTS ZOLTÁN: EGY ÚJ JÁTÉK, AZ ALTIANSZ

2. GEROTS ZOLTÁN: EGY ÚJ JÁTÉK, AZ ALTIANSZ 1996. XII. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán DECEMBER 2. GEROTS ZOLTÁN: EGY ÚJ JÁTÉK, AZ ALTIANSZ Miután royal bajnoki meccsek kezdésére várva - negyedik játékos híján - hol ultizunk, hol alsózunk

Részletesebben

39. GEROTS ZOLTÁN: FÚJÓ HARMADSZOR, HARES ELŐSZÖR

39. GEROTS ZOLTÁN: FÚJÓ HARMADSZOR, HARES ELŐSZÖR XXIII. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2007. NOVEMBER 39. GEROTS ZOLTÁN: FÚJÓ HARMADSZOR, HARES ELŐSZÖR A kitűnő konyhájú Spagetti-Ház emeletén tartott IV. fehérvári GP-n rajt-cél győzelmet

Részletesebben

45. GEROTS ZOLTÁN: A GYŐR HAWER RAJT-CÉL GYŐZELEMMEL NYERTE A CSAPATBAJNOKSÁGOT

45. GEROTS ZOLTÁN: A GYŐR HAWER RAJT-CÉL GYŐZELEMMEL NYERTE A CSAPATBAJNOKSÁGOT XXIII. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2007. DECEMBER 45. GEROTS ZOLTÁN: A GYŐR HAWER RAJT-CÉL GYŐZELEMMEL NYERTE A CSAPATBAJNOKSÁGOT A múlt évben ezüstig jutó Győr HaWer csapata az idén káprázatos,

Részletesebben

10. GEROTS ZOLTÁN: DR.ÁDÁM JÁNOS EZREDIK TRÓFEÁJA

10. GEROTS ZOLTÁN: DR.ÁDÁM JÁNOS EZREDIK TRÓFEÁJA XXIX. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2013. AUGUSZTUS 10. GEROTS ZOLTÁN: DR.ÁDÁM JÁNOS EZREDIK TRÓFEÁJA A royal tarokk nagy ünnepére készülvén autóztunk Budapestről egy kis küldöttséggel Győrbe,

Részletesebben

54. GEROTS ZOLTÁN: A GYŐR HAWER MEGVÉDTE BAJNOKI CÍMÉT

54. GEROTS ZOLTÁN: A GYŐR HAWER MEGVÉDTE BAJNOKI CÍMÉT XXIV. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2008. DECEMBER 54. GEROTS ZOLTÁN: A GYŐR HAWER MEGVÉDTE BAJNOKI CÍMÉT A Győr HaWer csapata bajnokhoz méltó játékkal imponáló fölénnyel védte meg csapatbajnoki

Részletesebben

1. GEROTS ZOLTÁN: A DARAZSAK MEGVÉDTÉK KUPAGYŐZTESI CÍMÜKET

1. GEROTS ZOLTÁN: A DARAZSAK MEGVÉDTÉK KUPAGYŐZTESI CÍMÜKET XXIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2007. JANUÁR 1. GEROTS ZOLTÁN: A DARAZSAK MEGVÉDTÉK KUPAGYŐZTESI CÍMÜKET Hibátlan játékkal, megérdemelten nyerték a januárra áthúzódott 2006-os Piatnik

Részletesebben

Alapította: Gerots Zoltán

Alapította: Gerots Zoltán 00. XIX. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM. 8. BERCZELLY TIBOR: SOPRON, TE DRÁGA! Zolika unszolására (nagyon nem kellett unszolnia) ismét repül velem az Ikva- Isis IC Sopronba. Kedves - korombéli - bridzs partnereim érdeklõdtek:

Részletesebben

34. GEROTS ZOLTÁN: REDL TIBOR MESTERHÁRMASA

34. GEROTS ZOLTÁN: REDL TIBOR MESTERHÁRMASA XXIII. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2007. OKTÓBER 34. GEROTS ZOLTÁN: REDL TIBOR MESTERHÁRMASA Október utolsó napjaiban, egy interneten játszott csapatbajnoki mérkőzésen nagy bravúrt ért

Részletesebben

GEROTS ZOLTÁN: ÁDÁM JÁNOS 200. TRÓFEÁJA

GEROTS ZOLTÁN: ÁDÁM JÁNOS 200. TRÓFEÁJA 200. XX. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán MÁJUS 22. GEROTS ZOLTÁN: ÁDÁM JÁNOS 200. TRÓFEÁJA Gyõri szakosztályunk kitûnõsége, az Arrabona Stars csapatkapitánya, dr.ádám János - Szokoly Adrien

Részletesebben

27. GEROTS ZOLTÁN: MEGVAN AZ ELSÕ QUART IS!

27. GEROTS ZOLTÁN: MEGVAN AZ ELSÕ QUART IS! XVII. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM. A szép tavasz (Rák Mari: Triumf) után jól kezdõdik a nyár: megvan az elsõ Quart is! Nemcsak mennyiségileg, hanem sportág-történetileg is hullanak a trófeák köszönhetõen annak,

Részletesebben

4. KARDOS PÉTER: ROYAL TAROKK (írás az Óbudai Egyetem Béta-verzió című újsága számára)

4. KARDOS PÉTER: ROYAL TAROKK (írás az Óbudai Egyetem Béta-verzió című újsága számára) XXVII. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2011. MÁRCIUS 4. KARDOS PÉTER: ROYAL TAROKK (írás az Óbudai Egyetem Béta-verzió című újsága számára) Van-e élet a zsírozáson, a snapszlin és a pókeren

Részletesebben

51. GEROTS ZOLTÁN: ÚJABB ROSTA, WERSÉNYI SIKER!

51. GEROTS ZOLTÁN: ÚJABB ROSTA, WERSÉNYI SIKER! 00. XIX. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM. Alapította: NOVEMBER 51. GEROTS ZOLTÁN: ÚJABB ROSTA, WERSÉNYI SIKER! Lassan már hozzászokhatunk, ha párosverseny= Rosta, Wersényi gyõzelem! A nagyszerû páros nem csak kitûnõ

Részletesebben

10. GEROTS ZOLTÁN: HA MÁJUS, AKKOR GYŐR!

10. GEROTS ZOLTÁN: HA MÁJUS, AKKOR GYŐR! XXVIII. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2012. MÁJUS 10. GEROTS ZOLTÁN: HA MÁJUS, AKKOR GYŐR! Ezzel a jelszóval vágtunk neki május második hétvégéjének, hogy jól bejáratott helyünkön, a győri

Részletesebben

47. SPRECHER KÁROLY: GRAND PRIX A SUZUKI HÁZBAN

47. SPRECHER KÁROLY: GRAND PRIX A SUZUKI HÁZBAN 2002. XVIII. ÉVFOLYAM,. SZÁM. 47. SPRECHER KÁROLY: GRAND PRIX A SUZUKI HÁZBAN Seres Gábor elnök-vezérigazgató úr meghívására november 24-én a royal tarokk krémje gyûlt össze a Suzuki Ház autószalonban,

Részletesebben

16. GEROTS ZOLTÁN: ELŐSZÖR DOBOGÓN A NÉMETH HÁZASPÁR!

16. GEROTS ZOLTÁN: ELŐSZÖR DOBOGÓN A NÉMETH HÁZASPÁR! XXVIII. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2012. AUGUSZTUS 16. GEROTS ZOLTÁN: ELŐSZÖR DOBOGÓN A NÉMETH HÁZASPÁR! Egyesületünk jeles tagja, Kovács Tamás, a fehérvári szakosztály-elnök újabb remek

Részletesebben

Alapította: Gerots Zoltán

Alapította: Gerots Zoltán 2002. XVIII. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán JÚLIUS 25. DR.WERSÉNYI II. GYÖRGY: AZ ELSÕ ROYAL XVIII. Piatnik Magyar Csapatbajnokság, 326/8. 2002. július 30. Bp.Belváros. Gyõri Geszt és Ostyagyár

Részletesebben

23. GEROTS ZOLTÁN: ROCKO, ROCKO, ROCKO

23. GEROTS ZOLTÁN: ROCKO, ROCKO, ROCKO XXV. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2009. JÚNIUS 23. GEROTS ZOLTÁN: ROCKO, ROCKO, ROCKO Június 6-án, a győri Amstel Hattyú Fogadó kártyatermében példátlan bravúrt ért el a székesfehérvári

Részletesebben

4. GEROTS ZOLTÁN: INTERJÚ GYÖNGYÖSI GÁBORRAL

4. GEROTS ZOLTÁN: INTERJÚ GYÖNGYÖSI GÁBORRAL XXIII. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2007. FEBRUÁR 4. GEROTS ZOLTÁN: INTERJÚ GYÖNGYÖSI GÁBORRAL A tarokkjátékosok számára a Piatnik név fogalom. Nem csoda, hogy a hazai tarokkozók legnagyobb

Részletesebben

25. HARGITAI ZOLTÁN: SZENZÁCIÓS VILÁGCSÚCS PÁZMÁNDON!

25. HARGITAI ZOLTÁN: SZENZÁCIÓS VILÁGCSÚCS PÁZMÁNDON! XXIII. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2007. AUGUSZTUS 25. HARGITAI ZOLTÁN: SZENZÁCIÓS VILÁGCSÚCS PÁZMÁNDON! Pázmánd, 2007. augusztus 3. Amikor Márti néhány nappal előtte rám csörgött, tudok-e

Részletesebben

1. GEROTS ZOLTÁN: ZÖLD ÚT A JÁTÉKNAK

1. GEROTS ZOLTÁN: ZÖLD ÚT A JÁTÉKNAK XXIV. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2008. JANUÁR 1. GEROTS ZOLTÁN: ZÖLD ÚT A JÁTÉKNAK Az évadnyitó közgyűlés eltörölte a csapatbajnoki meccskorlátot, így az 52 mérkőzést mindenki azokkal

Részletesebben

1. GEROTS ZOLTÁN: PONTOSÍTÁSOK A ROYAL TAROKK ÉRTÉKELÉSÉBEN

1. GEROTS ZOLTÁN: PONTOSÍTÁSOK A ROYAL TAROKK ÉRTÉKELÉSÉBEN 00. XIX. ÉVFOLYAM,. SZÁM.. GEROTS ZOLTÁN: PONTOSÍTÁSOK A ROYAL TAROKK ÉRTÉKELÉSÉBEN A tavalyi évadban meglehetõsen "laza" consolatiós értékekkel kezdtünk, mondván majd meglátjuk a szezon alatt, hol kell

Részletesebben

1. GEROTS ZOLTÁN: A HARVARG EGYETEM NYERTE A XII. ROYAL TAROKK PIATNIK MAGYAR KUPÁT

1. GEROTS ZOLTÁN: A HARVARG EGYETEM NYERTE A XII. ROYAL TAROKK PIATNIK MAGYAR KUPÁT XXX. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2014. MÁRCIUS 1. GEROTS ZOLTÁN: A HARVARG EGYETEM NYERTE A XII. ROYAL TAROKK PIATNIK MAGYAR KUPÁT Szokás szerint az évadzáró / évadnyitó közgyűlésen ültek

Részletesebben

21. GEROTS ZOLTÁN: NAGY MÁRTA POSTHUMUS TRÓFEÁI

21. GEROTS ZOLTÁN: NAGY MÁRTA POSTHUMUS TRÓFEÁI XXVI. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2010. JÚLIUS 21. GEROTS ZOLTÁN: NAGY MÁRTA POSTHUMUS TRÓFEÁI A sokak által szeretett, kiváló klasszisjátékosunk, Nagy Márti betegsége utolsó időszakában

Részletesebben

17. BERCZELLY TIBOR: GYŐRBEN JÁRTUNK, VERSENYEN

17. BERCZELLY TIBOR: GYŐRBEN JÁRTUNK, VERSENYEN XXIV. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2008. MÁJUS 17. BERCZELLY TIBOR: GYŐRBEN JÁRTUNK, VERSENYEN Azt hittem, engem már semmivel sem lehet meglepni. Amikor a Liszt Ferenc expressz vonatról

Részletesebben

51. GEROTS ZOLTÁN: ÚJ ASZTALREKORD = 5 TRÓFEA!

51. GEROTS ZOLTÁN: ÚJ ASZTALREKORD = 5 TRÓFEA! . XVII. ÉVFOLYAM,. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán NOVEMBER 5. GEROTS ZOLTÁN: ÚJ ASZTALREKORD = 5 TRÓFEA! Szenzációs új csúcsot sikerült felállítani a józsefvárosi új klubunkban: hatos asztalon négyünk

Részletesebben

7. FARKAS PÉTER: BALATONALMÁDI KÉRDÉSEK

7. FARKAS PÉTER: BALATONALMÁDI KÉRDÉSEK XXVII. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2011. ÁPRILIS 7. FARKAS PÉTER: BALATONALMÁDI KÉRDÉSEK Április nyitányaként csapatommal, a Máltai Sólymokkal Balatonalmádiba utaztunk, remek rangadókat

Részletesebben

35. GEROTS ZOLTÁN: ÖSSZETETT BAJNOKSÁG, JÖVÕRE!

35. GEROTS ZOLTÁN: ÖSSZETETT BAJNOKSÁG, JÖVÕRE! 2000. XVI. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán OKTÓBER 35. GEROTS ZOLTÁN: ÖSSZETETT BAJNOKSÁG, JÖVÕRE! Csak magam alatt vágom a fát, hiszen tudom, hogy ez (is) egy újabb pluszmunka, amit csinálni

Részletesebben

1. BERCZELLY TIBOR: FEHÉRVÁRON JÁRTUNK

1. BERCZELLY TIBOR: FEHÉRVÁRON JÁRTUNK XXVI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2010. JANUÁR 1. BERCZELLY TIBOR: FEHÉRVÁRON JÁRTUNK Ismét elrepült egy játékos esztendő. Megszokhattuk már, hogy január a közgyűlés, no meg a kupaszüret

Részletesebben

19. BERCZELLY TIBOR: KELLEMES NAP GÖDÖN

19. BERCZELLY TIBOR: KELLEMES NAP GÖDÖN XXVII. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2011. SZEPTEMBER 19. BERCZELLY TIBOR: KELLEMES NAP GÖDÖN Gyönyörű, ideális kártya időben indulok a kies Gödre. A Nyugati pályaudvaron rendszeresen rossz

Részletesebben

12. GEROTS ZOLTÁN: VILÁGREKORD ÉS NAGYSIKERÛ GP GYÕRBEN

12. GEROTS ZOLTÁN: VILÁGREKORD ÉS NAGYSIKERÛ GP GYÕRBEN . XVIII. ÉVFOLYAM,. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán ÁPRILIS. GEROTS ZOLTÁN: VILÁGREKORD ÉS NAGYSIKERÛ GP GYÕRBEN TAROKKÉLET Az 998-ban bajnokságot nyert Varga Péter, dr. Füsthy Zsolt páros gyõzelmével

Részletesebben

34. GEROTS ZOLTÁN: A FEHÉRVÁR ELSÕ SIKERE

34. GEROTS ZOLTÁN: A FEHÉRVÁR ELSÕ SIKERE 2004. XX. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán AUGUSZTUS 34. GEROTS ZOLTÁN: A FEHÉRVÁR ELSÕ SIKERE A tarokk élvonalába, a royalba az idén bekapcsolódott székesfehérvári együttes: Kádár György (a

Részletesebben

26. GEROTS ZOLTÁN: NÉGYEN A BAJNOKI CÍMÉRT

26. GEROTS ZOLTÁN: NÉGYEN A BAJNOKI CÍMÉRT XXV. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2009. AUGUSZTUS 26. GEROTS ZOLTÁN: NÉGYEN A BAJNOKI CÍMÉRT Az idén megtörhet a tavaly, tavalyelőtt zsinórban csapatbajnokságot nyert Győr HaWer sorozata

Részletesebben

14. GEROTS ZOLTÁN: A PODONYI MIHÁLY, NAGY GÁBOR PÁROS MEGVÉDTE GP-GYŐZTESI CÍMÉT GYŐRBEN!

14. GEROTS ZOLTÁN: A PODONYI MIHÁLY, NAGY GÁBOR PÁROS MEGVÉDTE GP-GYŐZTESI CÍMÉT GYŐRBEN! XXIII. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2007. MÁJUS 14. GEROTS ZOLTÁN: A PODONYI MIHÁLY, NAGY GÁBOR PÁROS MEGVÉDTE GP-GYŐZTESI CÍMÉT GYŐRBEN! A VI. Richter János emlékverseny Győr Nagydíjának

Részletesebben

Alapította: Gerots Zoltán

Alapította: Gerots Zoltán XXI. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM. 17. GEROTS ZOLTÁN: KEZDÕDIK A GP-SZEZON A napokban meghívó érkezett gyõri szakosztály-elnökünktõl, dr.wersényi Fújó Györgytõl, melyben a május 14-i, idénynyitó gyõri párosversenyre

Részletesebben

8. GEROTS ZOLTÁN: GYERTEK GYÕRBE!

8. GEROTS ZOLTÁN: GYERTEK GYÕRBE! . XVIII. ÉVFOLYAM,. SZÁM. Április --én kerül megrendezésre a gyõri royal-hétvége, benne -án, szombaton a Richter János emlékverseny (Grand Prix). Igen sokan jelezték, hogy már a pénteki szabadjátékra is

Részletesebben

Alapította: Gerots Zoltán

Alapította: Gerots Zoltán 1987. III. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán DECEMBER 10. GEROTS ZOLTÁN: ÚJ BAJNOK, A SZINTÉZIS Két újlaki gyõzelem után új név került a bajnokok serlegére: a Szintézis csapatának a neve. Miután

Részletesebben

38. GEROTS ZOLTÁN: JOHN MCLEOD BUDAPESTEN

38. GEROTS ZOLTÁN: JOHN MCLEOD BUDAPESTEN 00. XX. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM. Szeptember utolsó hétvégéjén barátaival ismét Magyarországra látogatott John McLeod, a világ legismertebb kártyaszakértõje. Csathó Áron szervezésében neki is ültünk mindjárt

Részletesebben

12. GEROTS ZOLTÁN: A KÁROLY, GYULAI PÁROS NAGY SIKERE GYÕRBEN

12. GEROTS ZOLTÁN: A KÁROLY, GYULAI PÁROS NAGY SIKERE GYÕRBEN 2004. XX. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán MÁRCIUS 12. GEROTS ZOLTÁN: A KÁROLY, GYULAI PÁROS NAGY SIKERE GYÕRBEN TAROKKÉLET 33. A szenzációs teljesítményt nyújtó, Golgotát, Courtot teljesítõ

Részletesebben

7. BERCZELLY TIBOR: RENDHAGYÓ DICSÉRET EGY ILLUSZTRÁLT TAROKK VERSENYRŐL

7. BERCZELLY TIBOR: RENDHAGYÓ DICSÉRET EGY ILLUSZTRÁLT TAROKK VERSENYRŐL XXIII. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2007. MÁRCIUS 7. BERCZELLY TIBOR: RENDHAGYÓ DICSÉRET EGY ILLUSZTRÁLT TAROKK VERSENYRŐL Évek óta próbálom meggyőzni magam (nem könnyű dolog), hogy lehet-e,

Részletesebben

Alapította: Gerots Zoltán

Alapította: Gerots Zoltán 1986. II. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán DECEMBER 10. GEROTS ZOLTÁN: AZ ÚJLAK MEGVÉDTE BAJNOKI CÍMÉT 1984 telén néhányan úgy gondoltuk, hogy fel kellene ébreszteni 1985 folyamán már ébresztettük

Részletesebben

Alapította: Gerots Zoltán

Alapította: Gerots Zoltán 00. XIX. ÉVFOLYAM,. SZÁM. 9. GEROTS ZOLTÁN: TRÓFEAKUPA Az elnökség döntése értelmében ezentúl minden századik trófeát elérõ játékostársunkat Trófeakupával jutalmazzuk. Remélhetõleg ez az intézkedés tovább

Részletesebben

35. GEROTS ZOLTÁN: NEHÉZ AZ ISKOLATÁSKA

35. GEROTS ZOLTÁN: NEHÉZ AZ ISKOLATÁSKA 2002. XVIII. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán SZEPTEMBER 35. GEROTS ZOLTÁN: NEHÉZ AZ ISKOLATÁSKA A minap az élete elsõ néhányadik royal meccsén sírva borult az asztalra az egyébként más tarokkjátékokban

Részletesebben

1. GEROTS ZOLTÁN: AZ ÖRÖK MALOM NYERTE A KUPADÖNTÕT

1. GEROTS ZOLTÁN: AZ ÖRÖK MALOM NYERTE A KUPADÖNTÕT 2004. XX. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán JANUÁR 1. GEROTS ZOLTÁN: AZ ÖRÖK MALOM NYERTE A KUPADÖNTÕT dr. Füsthy Zsolt Trojkájával és Golgotájával - Oravecz Spadille-ja ellenében - biztosan

Részletesebben

53. FARKAS PÉTER: MI A JÁTÉK?

53. FARKAS PÉTER: MI A JÁTÉK? XXI. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2005. NOVEMBER 53. FARKAS PÉTER: MI A JÁTÉK? Nyáron csehországi körúton vettem részt egyik kollegámmal, feleségével, valamint az öcsémmel. Már előre örültem,

Részletesebben

BERCZELLY TIBOR: NÉHÁNY MONDAT KÖZGYÛLÉS ÜRÜGYÉN

BERCZELLY TIBOR: NÉHÁNY MONDAT KÖZGYÛLÉS ÜRÜGYÉN 2000. XVI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán JANUÁR 1. BERCZELLY TIBOR: NÉHÁNY MONDAT KÖZGYÛLÉS ÜRÜGYÉN 53 díjat: 19 kupát, 19 dísztálat, 2 plakettet, 10 Tarokk-kódexet és 3 Kártya Codexet osztottunk

Részletesebben

3. GEROTS ZOLTÁN: A ROYAL FÕBB ELTÉRÉSEI A PÁROS TAROKKTÓL

3. GEROTS ZOLTÁN: A ROYAL FÕBB ELTÉRÉSEI A PÁROS TAROKKTÓL 1991. VII. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán DECEMBER 3. GEROTS ZOLTÁN: A ROYAL FÕBB ELTÉRÉSEI A PÁROS TAROKKTÓL A tarokk történetében az elsõ nagy váltás akkor volt, amikor a hívásos játékmód

Részletesebben

45. BERCZELLY TIBOR: HA SZEPTEMBER, AKKOR ALBA REGIA

45. BERCZELLY TIBOR: HA SZEPTEMBER, AKKOR ALBA REGIA XXI. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2005. SZEPTEMBER 45. BERCZELLY TIBOR: HA SZEPTEMBER, AKKOR ALBA REGIA Még alig hevertem ki Sopron megpróbáltatásait, máris indulni kell az ősi királyi városba.

Részletesebben

21. FARKAS PÉTER: BALATON + TAROKK = ALIGA

21. FARKAS PÉTER: BALATON + TAROKK = ALIGA XXIII. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2007. JÚLIUS 21. FARKAS PÉTER: BALATON + TAROKK = ALIGA A fenti képlet jegyében hagytam el munkahelyemet és Budapestet július 20-án délután, ezúttal kedvesemmel,

Részletesebben

40. GEROTS ZOLTÁN: MEGJELENT A ROYAL TAROKK KÖNYV!

40. GEROTS ZOLTÁN: MEGJELENT A ROYAL TAROKK KÖNYV! 2002. XVIII. ÉVFOLYAM, 0. SZÁM. 40. GEROTS ZOLTÁN: MEGJELENT A ROYAL TAROKK KÖNYV! 8 év elteltével megjelent a royal tarokk elsõ önálló könyve: e sorok szerzõjének egyszerûen "Royal tarokk" címet viselõ

Részletesebben

GEROTS ZOLTÁN: 52 MECCS

GEROTS ZOLTÁN: 52 MECCS 1995. XI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán JÚNIUS 1. GEROTS ZOLTÁN: 52 MECCS Szinte hihetetlen: kedvenc játékunk, a royal tarokk immár évtizedes (!) múltra tekint vissza... Ennyi ideje kezdtem

Részletesebben

25. GEROTS ZOLTÁN: A KÁDÁR, SIPOS PÁROS NYERTE A IV. GYŐRI RICHTER JÁNOS EMLÉKVERSENYT

25. GEROTS ZOLTÁN: A KÁDÁR, SIPOS PÁROS NYERTE A IV. GYŐRI RICHTER JÁNOS EMLÉKVERSENYT XXI. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2005. MÁJUS 25. GEROTS ZOLTÁN: A KÁDÁR, SIPOS PÁROS NYERTE A IV. GYŐRI RICHTER JÁNOS EMLÉKVERSENYT Már Győr felé jó hangulatban teltek az autóban a percek:

Részletesebben

42. GEROTS ZOLTÁN: ÚJ NEVEK A BAJNOKOK SERLEGÉN

42. GEROTS ZOLTÁN: ÚJ NEVEK A BAJNOKOK SERLEGÉN 2000. XVI. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán DECEMBER 42. GEROTS ZOLTÁN: ÚJ NEVEK A BAJNOKOK SERLEGÉN Szinte példátlan izgalmak után dõlt el az idén a bajnoki cím sorsa! A tavasszal nagy lendülettel

Részletesebben

egy-egy Trófeakupa (dr.füsthy 94, dr.büki 91), megállapíthatjuk, már itt is az újabb trófeaszerzési

egy-egy Trófeakupa (dr.füsthy 94, dr.büki 91), megállapíthatjuk, már itt is az újabb trófeaszerzési 2004. XX. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM. Két kitûnõ játékosunk is jubilál a trófealistán: Csathó Áron a 300., míg Károly Márton a 100. szuperkombinációját teljesítette. Tekintve, hogy nemrég ünnepeltük Ádám Jancsi

Részletesebben

39. GEROTS ZOLTÁN: A DUNAI DARAZSAK ÁTVETTÉK A VEZETÉST!

39. GEROTS ZOLTÁN: A DUNAI DARAZSAK ÁTVETTÉK A VEZETÉST! 2000. XVI. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán NOVEMBER 39. GEROTS ZOLTÁN: A DUNAI DARAZSAK ÁTVETTÉK A VEZETÉST! A néhány évvel ezelõtti mérhetetlen izgalmakat, és elképesztõ végjátékot hozó

Részletesebben

41. BERCZELLY TIBOR: ISMÉT SOPRON!

41. BERCZELLY TIBOR: ISMÉT SOPRON! XXI. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2005. AUGUSZTUS 41. BERCZELLY TIBOR: ISMÉT SOPRON! Lapozgatom a Tarokkélet korábbi számait. Meglepett csodálkozással konstatálom, hogy immár ötödik alkalommal

Részletesebben

50. GEROTS ZOLTÁN: A HÚSZASHÍVÁSOS TAROKKTÓL A MEGBORSOZOTT" SKÍZHÍVÁSIG

50. GEROTS ZOLTÁN: A HÚSZASHÍVÁSOS TAROKKTÓL A MEGBORSOZOTT SKÍZHÍVÁSIG XXI. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2005. OKTÓBER 50. GEROTS ZOLTÁN: A HÚSZASHÍVÁSOS TAROKKTÓL A MEGBORSOZOTT" SKÍZHÍVÁSIG Sok új játékos kérésére az alábbiakban egy kis áttekintést nyújtok

Részletesebben

41. GEROTS ZOLTÁN: TESZTELÉSEK

41. GEROTS ZOLTÁN: TESZTELÉSEK XVII. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán 4. GEROTS ZOLTÁN: TESZTELÉSEK SZEPTEMBER 2. Megkezdõdtek a consolatios rendszer a jövõ versenyévadban bevezetendõ utolsó simításainak tesztelései. A tesztmeccseket

Részletesebben

GEROTS ZOLTÁN: ÚJ TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS: A KRITÉRIUMOS RENDSZER

GEROTS ZOLTÁN: ÚJ TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS: A KRITÉRIUMOS RENDSZER 1990. VI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán MÁJUS 1. GEROTS ZOLTÁN: ÚJ TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS: A KRITÉRIUMOS RENDSZER Január elsején megkezdõdött az immár 6. tízlapos tarokk magyar csapatbajnokság.

Részletesebben

34. GEROTS ZOLTÁN: SOPRONI SZFINX

34. GEROTS ZOLTÁN: SOPRONI SZFINX XVII. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM. Az eddig megrendezett két nagydíj sikere után a játékosok szinte állandóan kérdezték: mikor lesz folytatás? Nos, mivel nyáron mindenképpen szerettünk volna egy kirándulással egybekötött

Részletesebben

Alapította: Gerots Zoltán

Alapította: Gerots Zoltán 2002. XVIII. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM. 29. GEROTS ZOLTÁN: A BÜKI, GYÖNGYÖSI PÁROS ELSÕ GP GYÕZELME Egyre népszerûbbek a - nemritkán nyaralással összekötött - vidéken megrendezett nyári versenyek. Az idén ezekbõl

Részletesebben

1. GEROTS ZOLTÁN: FEDÁK SÁRI

1. GEROTS ZOLTÁN: FEDÁK SÁRI XXVIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2012. JANUÁR 1. GEROTS ZOLTÁN: FEDÁK SÁRI Nemrégiben meghívó érkezett a szerkesztőségbe: X városkában Paskievics Országos Versenyt rendeznek. Nézegetem

Részletesebben

5. GEROTS ZOLTÁN: RIPP ÁGNES HARMADIK SPECTRUMA

5. GEROTS ZOLTÁN: RIPP ÁGNES HARMADIK SPECTRUMA 1998. XIV. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán AUGUSZTUS 5. GEROTS ZOLTÁN: RIPP ÁGNES HARMADIK SPECTRUMA Ripp Ági nem tud lekerülni a címoldalról! Ezúttal azért, mert olyan bravúrt ért el, melyhez

Részletesebben

2013. november 01.-30. között tervezett sebességellenőrző tevékenység

2013. november 01.-30. között tervezett sebességellenőrző tevékenység 1. oldal 2013. november 01.-30. között tervezett sebességellenőrző tevékenység Nap Időpont Helyszín 1 08.00-10.00 Bp. III. ker. Jeles u. péntek 08.00-10.00 Bp. IV. ker. Csíksomlyó u. 08.00-10.00 Bp. IX.

Részletesebben

2014. február 01.-28. között tervezett sebességellenőrző tevékenység

2014. február 01.-28. között tervezett sebességellenőrző tevékenység 1. oldal 2014. február 01.-28. között tervezett sebességellenőrző tevékenység Nap Időpont Helyszín 1 09.00-11.00 Bp. XI. ker. Nagyszőlős u. szombat 09.00-13.00 Bp. XV. Ker. Régi Fóti út 10.00-12.00 M1

Részletesebben

Alapította: Gerots Zoltán

Alapította: Gerots Zoltán 2000. XVI. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán JÚNIUS 19. DR: SZÉKELY GÉZA: NYÁRI FÉL(HOLT) IDÉNY Tombol a nyár, sokan szabadságukat töltik, de azért az Árpádház étteremben így is minden kedden

Részletesebben

28. BERCZELLY TIBOR: NÉHÁNY MONDAT A MÚLÓ IDÕRÕL ÉS A FEJLÕDÉSRÕL

28. BERCZELLY TIBOR: NÉHÁNY MONDAT A MÚLÓ IDÕRÕL ÉS A FEJLÕDÉSRÕL 2000. XVI. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán AUGUSZTUS 28. BERCZELLY TIBOR: NÉHÁNY MONDAT A MÚLÓ IDÕRÕL ÉS A FEJLÕDÉSRÕL Gatyaszaggató meleg van. Tombol a nyár. Ülök a ventillátor elõtt, lábam

Részletesebben

Alapította: Gerots Zoltán

Alapította: Gerots Zoltán 1988. IV. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán MÁJUS 1. GEROTS ZOLTÁN: MEGKEZDÕDÖTT A 4. BAJNOKSÁG Egy játék felnõtté válásának egyik legfontosabb mércéje - a felügyelõ szerv, az ÁISH szerint -

Részletesebben

DR. BÜKI TAMÁS: 2001 A VERSENYASZTAL MELLÕL

DR. BÜKI TAMÁS: 2001 A VERSENYASZTAL MELLÕL 00. XVIII. ÉVFOLYAM,. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán JANUÁR. DR. BÜKI TAMÁS: 00 A VERSENYASZTAL MELLÕL Újabb bajnokság fejezõdött be a royal versenytarokk immár 7 éves történetében - reméljük, hogy 00

Részletesebben

GEROTS ZOLTÁN: MEGKEZDÕDÖTT A 9. ROYAL VERSENYIDÉNY

GEROTS ZOLTÁN: MEGKEZDÕDÖTT A 9. ROYAL VERSENYIDÉNY 1993. IX. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán JÚLIUS 1. GEROTS ZOLTÁN: MEGKEZDÕDÖTT A 9. ROYAL VERSENYIDÉNY Továbbra is létrarendszerben kezdõdött meg az idei, immár 9. magyar royal tarokk csapatbajnokság,

Részletesebben

A Szenior Örömtánc foglalkozások helyszínei BUDAPEST (kerületek szerinti bontásban)

A Szenior Örömtánc foglalkozások helyszínei BUDAPEST (kerületek szerinti bontásban) NYÁRI TÁNCOLÁSI LEHETŐSÉGEK: - Aranytíz Kulturális Központ (V., Arany János u. 10.) Július 4., 11., 18., 25., csütörtök 10.00 órától ALAPSZINT, 11.30-tól HALADÓ SZINT. - Danza Táncstúdió (a Burger King

Részletesebben

1. oldal. 2011. december 1.-31. között tervezett sebességellenőrző tevékenység

1. oldal. 2011. december 1.-31. között tervezett sebességellenőrző tevékenység 2011. december 1.-31. között tervezett sebességellenőrző tevékenység Nap Időpont Helyszín 1. 07.30-09.00 Bp. X. ker. Albertirsai út csütörtök 07.30-09.00 Bp. III. ker. Árpád fejedelem útja 07.30-09.00

Részletesebben

1. oldal 2013. szeptember 01.-30. között tervezett sebességellenőrző tevékenység Nap Időpont Helyszín 1. 07.30-09.15 Bp. III. ker. Határ út (30 km/h övezet) vasárnap 08.30-10.30 Bp. XV. Ker. Régi Fóti

Részletesebben

Kedves Tarokkos társaim!

Kedves Tarokkos társaim! Szőrös sorok Kedves Tarokkos társaim! Az Első Magyar Tarokk Egylet ( EMTE, alapították a Szegedi Biológiai Kutató munkában megfáradt kutatói és dolgozói 1975-ben ) tagjai rendszeresen játsszák az Illusztrált

Részletesebben

DR.KÉZDY ÁRPÁD: BAJNOKI SZAKTÜKÖR 85

DR.KÉZDY ÁRPÁD: BAJNOKI SZAKTÜKÖR 85 1986. II. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán MÁRCIUS 1. DR.KÉZDY ÁRPÁD: BAJNOKI SZAKTÜKÖR 85 Befejezõdött az 1. Magyar Bajnokság, amely fix páros (csapatverseny) formában, 33 mérkõzésbõl állt.

Részletesebben

NBI/B Nıi Keleti csoport bajnokság 2010-2011. évi sorsolása info@worldhandball.com

NBI/B Nıi Keleti csoport bajnokság 2010-2011. évi sorsolása info@worldhandball.com Sorszám: Csapat NBI/B Keleti csoport Nıi 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. I. Forduló szeptember 12. II. Forduló szeptember 19. III. Forduló október 3. IV. Forduló október 10. www.worldhandball.com

Részletesebben

Gáspár Gyula: ÉS CSAK FÜST MARAD

Gáspár Gyula: ÉS CSAK FÜST MARAD Gáspár Gyula: ÉS CSAK FÜST MARAD Tegnap még úgy szerettem e dohányfüstös termet! A Költő elgondolkozva lépett ki a metrószerelvény ajtaján. Engedte, hogy a hullámzó embertömeg a felszínig sodorja. emberlajtorján

Részletesebben