KÉMIAI ELEMZÉS Bartha András, Magyar Állami Földtani Intézet

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÉMIAI ELEMZÉS Bartha András, Magyar Állami Földtani Intézet"

Átírás

1 KÉMIAI ELEMZÉS Bartha András, Magyar Állami Földtani Intézet Azt, hogy mely komponenseket melyik laboratóriumban (illetve országban) elemezzük meg, korábbi pályázati tapasztalataink alapján a következő szempontok szerint döntöttük el A terepi komponensek és a rutin paraméterek meghatározását mindkét intézet saját mintavevő csoportja ill. laboratóriuma végezze el. A nyomelemeket és azokat a komponenseket, melyek várható koncentrációi a kimutatási határok közelébe esnek, valamennyi alkotóra egyugyanaz a laboratórium végezze el (nyomelemeket: MÁFI; peszticideket: Bálint Analitika; egyéb szerves komponenseket :az Iglói laboratórium) A költségeknek nagyjából kiegyenlítettnek és arányosnak kell lennie a két fél (magyar és szlovák) között Mintegy 1% kontrolelemzést végzünk az elemzések minőségének demonstrálása céljából A projekt során a következő szervetlen és szerves komponensek meghatározását végeztük el magyarországi és szlovákiai laboratóriumokban. A fő elemcsoportok a következők voltak: 1. Terepi komponensek: Mindkét Intézet saját mintavevő csoportja végezte az elemzéseket ph, vezetőképesség (ms/m); oldott O 2 (mg/l); O 2 telítettségi %; vízhőmérséklet ( o C); levegőhőmérséklet ( o C), redox potenciál (mv standard Hg elektród), lúgosság (ph végpont 4.5, illetve 8.3), savasság (ph végpont 8.3, illetve 4,5) 2. Általános vízkémiai paraméterek: Mindkét Intézet saját laboratóriuma végezte az elemzéseket Na +, K +, Ca 2+, Mg 2+, NH 4 +, Fe össz, Mn össz, HCO 3 -, CO 3 2-, NO 3 -, NO 2 -, Cl -, SO 4 2-, PO 4 3-, SiO 2, TOC, KOI Mn 3. Nyomelemek: A MÁFI laboratóriumában végezték az elemzéseket valamennyi mintából Ag, Al, B, Li, Ba, Be, Cd, Co, Cr, Cu, Mo, Ni, Pb, Sr, Tl, V, Zn, As, Sb, Se, Br, J, Hg, Rb, Cs, La, Tl, Bi, Th, U 4. Peszticidek: A Bálint Analitika laboratóriumában végezték az elemzéseket valamennyi mintából Triazin származékok: Atrazin, prometrin, terbutrin, terbutilazin, metribuzin, propazin, symazin, hexazinon, dezetilatrazin, dezizopropilatrazin Klórozott szénhidrogének: Szerződés száma: HU-SK-UA/5/2/166 - Magyar-Szlovák határmenti közös felszinalatti viztestek

2 Endrin; hexaklórbenzol; pentaklórbenzol; heptaklórbenzol; o,p-ddd; p,p -DDT; o,p-ddt; alaklór; isodrine; aldrin; dieldrin; hexaklórbenzol; DDE; α-hch; β-hch; γ-hch (lindán) Foszforsavészterek: Malation, metilparation, klórpirifos, diazinon, forát, etilparation, dimetoát Halogénezett savszármazékok: Metolaklór, bentazon, karbofurán, metoxiklór Fenoxi karbonsavak: 2,4 D; 2,4,5 T; MCPA 5. Egyéb szerves alkotók: A Szlovák Geológiai Intézet Iglói laboratóriumában végezték az elemzéseket valamennyi mintából TPH C1-C4 AOX PAH csoport: Acenaftilén; acenaftén; fluorén; fenantrén; antracén; fluorantén; pirén; benz(a)antracén; krizén; bbenz(b)fluorantén; benz(k)fluorantén; benz(a)pirén; idenol(1,2,3-cd)pirén; dibenz(a,h)antracén; benz(g,h,l)perilén; naftalin PCB: Delor 13, delor 16, PCB izomerek: 28,52,11, 138, 153, 18 BTEX: Benzol; toluol; O,m,p xilolok; etil-benzol Alifás klórozott szénhidrogének: Tetraklórmetán; 1,1 diklóretilén; kloroform; bromdiklórmetán, 1,1 diklórmetán; 1,1 diklóretán; bromoform; dibromklórmetán; 1,2 diklóretán; 1,1,1 triklóretán; 1,1,2,2 tetraklóretán; 1,2 diklóretilén; 1,1,2 triklóretilén, 1,1,2,2 tetraklóretilén; klórbenzol; 1,2-1,3-1,4 diklórbenzol; ciklohexanon; cikclohexanol, vinilklorid 6. Izotóp elemzések: Mindkét fél a saját országában végeztette el az izotópelemzéseket Tricium és C izotópok: Hydrosys Kft; O és H izotópok: MTA GKKL Az általános vízkémiai paraméterek meghatározását mindkét fél saját laboratóriumában végezte el. A MÁFI és az Iglói laboratórium saját akkreditált módszereivel és az elfogadott kimutatási határokkal végezte el a méréseket. A MÁFI 62 mintát gyűjtött be és elemzett meg, a szlovák fél 88 mintát. Megállapodás szerint mindkét fél 1%-nyi mintát begyűjtött, és ezeket megelemzett kontrolmérések gyanánt. Ennek megfelelően a MÁFI 6 mintát, a szlovák fél pedig 8 mintát gyűjtött be, és küldött el kontrol elemzésekre egymás laboratóriumaiba.. A nyomelemek meghatározását mindkét laboratórium számára a MÁFI-ban végezték el, mert itt áll rendelkezésre korszerű ICP-MS (Perkin-Elmer DRC II) berendezés megfelelően alacsony kimutatási határokkal. A projekt kedvéért két új komponens, a J - és a Br - meghatározására is fejlesztettünk ki analitikai módszert. Ennek megfelelően 15 minta elemzése készült el a MÁFI laborban nyomelemekre (62 minta magyar területről; 88 minta szlovák területről). Itt összesen 14 minta esetében voltak Szerződés száma: HU-SK-UA/5/2/166 - Magyar-Szlovák határmenti közös felszinalatti viztestek

3 kontrolelemzések a szlovák fél részéről, bár az elemek egy részénél nem volt sok összehasonlítható adat, mert a szlovák laboratóriumban a kimutatási határok magasabbak voltak a MÁFI laboratóriuméinál. A peszticidek vizsgálatát a magyarországi Bálint Analitika laboratóriumban végezték el összesen 5 mintára (32 minta magyar és 18 minta szlovák területről). Összesen 5 mintából (3 magyar és 2 szlovák minta) készültek kontrolelemzések. Az egyéb szerves alkotók meghatározását a szlovák fél végezte el az Iglói laboratóriumban, összesen 31 mintából (12 magyar és 19 minta szlovák területről). 2 kontrolelemzés készült el a Bálint Analitika laboratóriumában. Az izotópmeghatározásokat mindkét fél saját országában végezték el. A magyarországi minták közül a trícium tartalom meghatározását: 81 (+3 kontrol minta) mérését a Hydrosys Kft végezte el, valamint 19 minta esetében szintén ez a laboratórium mérte meg a 14C δ13c izotóp arányokat. A δ 2 H δ 18 O meghatározásokat az MTA GKL-ban végezték el összesen 99+6 kontrolminta esetében. (A szlovákiai mintáknál szlovák laboratóriumokban 48 mintából készültek oxigén és hidrogén izotóp adatok, 42 mintából trícium adatok, és terven felül 15 mintából készülnek szulfát kén és szulfát oxigén izotóp elemzések.) Az alábbi táblázatban foglaltam össze a Magyarországi mintákból és a magyar laboratóriumokban végzett kémiai elemzéseket. Analitikai csomag Laboratórium Begyűjtött minták száma Általános vízkémia MÁFI 62+6 kontrol* (a 6 kontrol mintát a szlovák fél elemzi) Nyomelemek MÁFI 15 (62 magyar és 88 szlovák minta) Peszticidek Bálint Analitika 5+5 kontrol minta (32 magyar és 18 szlovák minta; 3 magyar kontrol+2 szlovák kontrol minta) Egyéb szerves alkotók Ezeket az alkotókat a szlovák fél elemzi; a Bálint Analitika csak a kontrolméréseket végzi el 12 (+2 szlovák kontrol minta a Bálint Analitikánál elemezve) Megelemzett minták száma 62+8 kontrol* (A 8 kontrol mintát a szlovák fél gyűjtötte be) 15 (62 magyar és 88 szlovák minta) 5+5 kontrol minta (32 magyar és 18 szlovák minta; 3 magyar kontrol+2 szlovák kontrol minta) 12 (+2 szlovák kontrol minta a Bálint Analitikánál elemezve) Trícium Hydrosys Kft 81+3 kontrol 81+3 kontrol δ 2 H δ 18 O MTA GKL 99+6 kontrol 99+6 kontrol 14 C δ 13 C Hydrosys Kft táblázat Magyarországi mintákból és magyar laboratóriumokban végzett kémiai elemzések összefoglaló táblája Az általános vízkémiai paraméterek meghatározását mindkét fél saját laboratóriumában végezte el. A MÁFI és az Iglói laboratórium saját akkreditált módszereivel és az elfogadott kimutatási határokkal végezte el a méréseket. Megállapodás szerint mindkét fél 1%-nyi mintát begyűjt, és ezeket megelemzik kontrol mérések gyanánt. Ennek megfelelően a MÁFI 6 mintát, a szlovák fél pedig 8 mintát gyűjtött be, és küldött el kontrol elemzésekre. A kontrolminták eredménye megfelelő volt, mint a következő ábrákon látható, mindkét laboratórium jól végezte el az analíziseket. Szerződés száma: HU-SK-UA/5/2/166 - Magyar-Szlovák határmenti közös felszinalatti viztestek

4 7,8 y =,7774x + 1,5572 R 2 =,7467 ph y = 1,282x -,117 R 2 =, Lúgosság 7,6 35 MÁFI eredmények 7,4 7,2 7 6,8 6,6 6,4 MÁFI eredmények-mmol/l , ,5 7 7,5 8 Szlovák eredmények Szlovák eredmények-mmol/l y =,956x + 3,438 R 2 =, Vezetőképesség 7 y = 1,377x -,7447 R 2 =,9995 Na tartalom MÁFI eredmények-ms/m Szlovák eredmények-ms/m y =,894x -,521 R 2 =,9994 K Tartalom y = 1,44x R 2 =,9932 Ca tartalom MÁFI eredmények mg/l Szlovák eredmények mg/l Szerződés száma: HU-SK-UA/5/2/166 - Magyar-Szlovák határmenti közös felszinalatti viztestek

5 y = 1,2737x -,633 R 2 =,9988 Mn tartalom y =,9276x +,1637 R 2 =,9963 Cl tartalom MÁFI eredm ények-m g/l y =,9699x -,6155 R 2 =,9996 Mg tartalom y = 1,184x -,476 R 2 =,999 Fe tartalom MÁFI eredm ények-m g/l y = 1,99x -,9492 R 2 =,9991 NO3 tartalom y =,988x - 4,661 R 2 =,9979 SO4 tartalom Szerződés száma: HU-SK-UA/5/2/166 - Magyar-Szlovák határmenti közös felszinalatti viztestek

6 y = 1,255x +,3854 R 2 =, HCO3 tartalom y = 1,7141x -,456 R 2 =,571 1,2 PO4 tartalom ,8,6,4, ,1,2,3,4,5 Szlovák eredmények mg/l NO2 tartalom 4 3,5 3 2,5 2 1,5 1,5,1,2,3,4,5,6, y =,8947x +,172 R 2 =, H2SiO3 tartalom Szlovák eredmények mg/l Szerződés száma: HU-SK-UA/5/2/166 - Magyar-Szlovák határmenti közös felszinalatti viztestek

7 NH4 tartalom 2,5 y = 1,4561x -,116 R 2 =, ,5 1,5,2,4,6,8 1 1, ábrák rutin komponensek egyezése a MÁFI és az Iglói laboratórium mérési eredményei alapján A rutin komponensek egyezése a NO - 2, NH + 4 és a PO kivételével jónak mondható. A NO 2 méréseknél két mintánál a szlovák, kettőnél pedig a magyar laboratórium mért magasabb értéket, az ammónia tartalomnál egy mintát a szlovák, egyet a magyar laboratórium mért fölé. Gyaníthatóan tartósítási problémák okozták ezekben az esetekben a nem túl jelentős eltéréseket. Néhány minta esetében ugyanis 3- nem kerültek időben átadásra a kontrolminták a szlovák laboratóriumba. A PO 4 tartalomnál egy mintánál tapasztaltunk jelentős eltérést, és néhány mintánál a MÁFI kicsit magasabb értékeket mért. Az eltérés oka ebben az esetben abból adódhat, hogy a MÁFI ICP-AES módszerrel mért, a szlovák laboratórium pedig spektrofotometriásan. Ez utóbbi módszernél nem mérjük az esetlegesen nem PO 3-4 és a kolloid formában lévő foszfort, míg az ICP-AES technika ezeket is méri. A nyomelemek meghatározását a MÁFI laboratóriumában végeztük el, mert itt tudtuk a megfelelően alacsony kimutatási határokat elérni egy új Perkin Elmer DRC II ICP-MS készülékkel. A projekt kedvéért két új komponens, a J - és a Br - meghatározására is fejlesztettünk ki analitikai módszert. Szerződés száma: HU-SK-UA/5/2/166 - Magyar-Szlovák határmenti közös felszinalatti viztestek

8 Elem Mértékegység Módszer Kimutatási határ Ag Al B Li Ba Be Cd Co Cr Cu Mo Ni Pb Sr Tl V Zn As Sb Se Br J Hg Hg Rb Cs La Tl Bi Th U µg/l ICP-MS,2 µg/l ICP-MS,2 µg/l ICP-MS,2 µg/l ICP-MS,1 µg/l ICP-MS,1 µg/l ICP-MS,1 µg/l ICP-MS,2 µg/l ICP-MS,5 µg/l ICP-MS,1 µg/l ICP-MS,1 µg/l ICP-MS,5 µg/l ICP-MS,2 µg/l ICP-MS,5 µg/l ICP-MS,5 µg/l ICP-MS,2 µg/l ICP-MS,5 µg/l ICP-MS,2 µg/l ICP-MS,2 µg/l ICP-MS,2 µg/l ICP-MS,2 µg/l ICP-MS 1, µg/l ICP-MS 1, µg/l ICP-MS,1 µg/l AAS-hidrid.,5 µg/l ICP-MS,5 µg/l ICP-MS,5 µg/l ICP-MS,5 µg/l ICP-MS,2 µg/l ICP-MS,5 µg/l ICP-MS,5 µg/l ICP-MS,5 2. táblázat Nyomelemek meghatározásánál a MÁFI laboratóriumában alkalmazott kimutatási határok Szerződés száma: HU-SK-UA/5/2/166 - Magyar-Szlovák határmenti közös felszinalatti viztestek

9 A kontrolelemzések eredményei megfelelőek voltak, bár az elemek jelentős részénél nem volt sok összehasonlítható adat, mert a szlovák laboratóriumban a kimutatási határok magasabbak voltak a MÁFI laboratóriuméinál. Néhány példán bemutatom az egyezéseket a nyomelemzéseknél: y = 1,47x + 5E-5 R 2 =,9946 Ba tartalom y = 1,359x +,5938 R 2 =,9996 B tartalom,2 5,,18 45, MÁFI eredmények-mgmg/l,16,14,12,1,8,6,4,2,,2,4,6,8,1,12,14,16,18 MÁFI eredmények-ug/l ug/lug/l 4, 35, 3, 25, 2, 15, 1, 5,, Szlovák eredmények-ug/l y = 1,3553x -,152 R 2 =,9931 6, Sr tartalom y = 1,4464x -,8785 R 2 =,9793 3, As 5, 25, 4, 3, 2, 1,,,5 1 1,5 2 2,5 3 3,5 4-1, MÁFIeredmények ug/l 2, 15, 1, 5,, Szlovák eredmények ug/l ábrák nyomelemek egyezése a MÁFI és az Iglói laboratórium mérési eredményei alapján Más nyomelemek esetében csak jelzem, hogy nincs ellentmondás az eredmények között. Ezeknél a szlovák laboratóriumban alkalmazott magas kimutatási határok miatt nem érdemes ábrázolni az összefüggést. Szerződés száma: HU-SK-UA/5/2/166 - Magyar-Szlovák határmenti közös felszinalatti viztestek

10 Hg Hg Sb Sb Se Se Ni Ni Cu Cu Szlovák MÁFI Szlovák MÁFI Szlovák MÁFI Szlovák MÁFI Szlovák MÁFI minjel [ µg/l ] [ µg/l ] [ µg/l ] [ µg/l ] [ µg/l ] [ µg/l ] [ µg/l ] [ µg/l ] [ µg/l ] [ µg/l ] EWSK31 <,1 <,5 <1,2 <1,39 4 2,26 <2 1,2 EWSK32 <,1 <,5 <1,15 <1 1,54 <2,59 <2,74 EWSK33 <,1 <,5 <1 1,5 <1 3,47 <2 3,46 <2 3,92 EWSK34 <,1 <,5 <1,5 <1,54 <2,58 <2,43 EWSK35 <,1 <,5 <1 <,4 <1 1,32 <2 2,41 <2 1,28 EWSK36 <,1 <,5 <1,7 <1,26 <2,63 <2,73 EWSK37 <,1 <,5 <1,8 <1 <,2 <2 1,29 <2,48 EWSK38 <,1 <,5 <1,1 <1 <,2 <2,37 <2,39 EWHU11 <,1,14 <1,97 <1 1,45 <2 2,12 <2 1,91 EWHU171 <,1,21 <1 <,4 <1 1,57 <2 1,91 <2 1,9 EWHU31 <,1 <,1 <1,2 <1,59 4 4,1 <2,93 EWHU351 <,1 <,1 <1,53 <1,3 6 3,12 <2 2,2 EWHU51 <,1 <,1 <1 3,12 <1 <,2 <2,67 <2,28 EWHU641 <,1 <,1 <1,13 <1 <,2 <2,87 <2,97 3. táblázat Nyomelemzési eredmények a szlovák és a MÁFI laboratóriumában A J - és a Hg méréseknél bemutatok néhány, különböző analitikai technikákkal elvégzett mérési egyezést. Valamennyi mérést a MÁFI laboratóriumában végeztük el. A jodid mérések esetében nagyon jó egyezéseket kaptunk a két különböző ICP-s technika között. I- mérések összehasonlítása ICP-MS és ICP- AES technikák között ICP-OES y = 1,32x + 3,5639 R 2 =, ICP-MS 22. ábra I - értékek egyezése ICP-MS és ICP-OES mérési eredmények alapján Minta ICP-MS AAS-hidrid AMA Higany Szerződés száma: HU-SK-UA/5/2/166 - Magyar-Szlovák határmenti közös felszinalatti viztestek

11 Bikromáttal tartósítva BrCl oldattal tartósítva analizátor Bikromáttal tartósítva Hg Hg Hg µg/l µg/l µg/l EWHU11,14 <,5 <,1 EWHU21,15 <,5 <,1 EWHU31 <,1 <,5 <,1 EWHU41 <,1 <,5 <,1 EWHU51 <,1 <,5 <,1 EWHU61 <,1 <,5 <,1 EWHU71 <,1 <,5 <,1 EWHU81 <,1 <,5 <,1 EWHU11 <,1 <,5 <,1 EWHU111 <,1 <,5 <,1 EWHU121 <,1 <,5 <,1 EWHU131,13 <,5 <,1 EWHU141 <,1 <,5 <,1 EWHU151,23 <,5 <,1 EWHU161 <,1 <,5 <,1 EWHU171,21 <,5 <,1 EWHU181 <,1 <,5 <,1 EWHU191 <,1 <,5 <,1 4. táblázat Higanymeghatározások összehasonlítása ICP-MS; AAS hidrid és Direkt AAS módszerrel (AMA készülék) A higany meghatározások azt mutatják, a jövőben inkább bikromáttal célszerű tartósítani a mintákat, és akár ICP-MS-sel, akár a direkt higanymeghatározóval (AMA-254) alacsonyabb kimutatási határok érhetők el. A BrCl-os tartósítást követően már csak AAS hidrid technikát lehet használni, gyengébb kimutatási határ elérése mellett. Összességében megállapítható, hogy a nyomelemzések során megnyugtató eredményeket értünk el a kontrolméréseket összevetve. A peszticid elemzéseket a Bálint Analitika laboratóriumában végezték el mind a magyar, mind a szlovák laboratórium számára GC-MS módszerrel. A kontrolelemzések eredménye megfelelő volt mindazon komponensek esetében, melyeknél mérhető értékeket kaptunk. A következő ábrákon láthatjuk a peszticid tartalom egyezését az egyes (mérhető) komponensek esetében: Szerződés száma: HU-SK-UA/5/2/166 - Magyar-Szlovák határmenti közös felszinalatti viztestek

12 y =,8957x +,28 Atrazin kontrol R 2 =,9998,5,45,4,35,3,25,2,15,1,5,1,2,3,4,5 Első sorozat (ug/l) Második sorozat (ug/l) Dezetil atrazin kontrol y =,9219x +,9 R 2 =,9998,35 Második sorozat (ug/l),3,25,2,15,1,5,5,1,15,2,25,3 Első sorozat (ug/l) y =,9117x +,114 Összes peszticid kontrol R 2 =,9995 1,9,8,7,6,5,4,3,2,1,2,4,6,8 1 1,2 Első sorozat (ug/l) Második sorozat (ug/l) ábrák peszticid eredmények egyezése kontrolminták mérési eredményei alapján Néhány további peszticid mérése esetén szintén jó egyezéseket kaptunk, csak ezeket nem lehetett ábrázolni, mert túl kevés adat volt a kimutatási határt meghaladó mértékben. Simazin Simazin Metolaklór Metolaklór Bentazon Bentazon Prometrin Prometrin 1. kontrol 1. kontrol 1. kontrol 1. kontrol <,1 <,1,31,28,154,152,54,49 <,1 <,1,13,118,13,14 <,1 <,1,78,72 <,1 <,1 <,1 <,1 <,1 <,1 <,1 <,1 <,1,3 <,1 <,1 <,1 <,1,66,61 <,1,1 <,1 <,1 <,1 <,1 Szerződés száma: HU-SK-UA/5/2/166 - Magyar-Szlovák határmenti közös felszinalatti viztestek

13 Terbutrin Terbutrin Terbuthylazin Terbuthylazin Propazin Propazin 1. kontrol 1. kontrol 1. kontrol,1,9,389,363 <,1 <,1 <,1 <,1,96,94 <,1 <,1 <,1 <,1 <,1 <,1,52,48 <,1 <,1 <,1 <,1 <,1 <,1 <,1 <,1 <,1 <,1 <,1 <,1 5. táblázat mérhető peszticid értékek összehasonlítása a kontrolminták alapján Az egyéb szerves komponenseket a szlovák laboratóriumban mérték GC-MS módszerrel, a Bálint Analitika 2 darab szlovák minta kontrolelemzését végezte el. Gyakorlatilag az összes komponens rendkívül alacsony értéket mutatott, kimutatási határ alatti vagy közeli koncentrációban volt jelen. Ezért nem lehetett összevethető értékeket találni, de ellentmondás sem volt tapasztalható. Az AOX értékben volt egészen kis eltérés, az EWSK 81-es mintánál a szlovák laboratórium,4 mg/l-es értéket mért, a Bálint Analitika pedig,19 mg/l értéket. Ez az eltérés nem jelentős, figyelembe véve, hogy a szlovák laboratórium kimutatási határa erre az alkotóra,3 mg/l, vagyis az általuk megadott,4-es érték ezt alig haladja meg. A trícium elemzéseket a Hydrosys Kft végezte el dúsítást követően folyadékszcintillációs módszerrel. A trícium értékek egyezése a kontrol elemzések alapján jónak mondható. Második sorozat (TU) y = 1,2447x -,953 R 2 =,9284 8, 7,5 7, Tricium kontrol 6,5 6, 5,5 5, 4,5 4, 3,5 3, 3, 3,5 4, 4,5 5, 5,5 6, 6,5 7, Első sorozat (TU) Második sorozat (Bq/l) y = 1,2447x -,168 1, R 2 =,9284,9 Tricium kontrol,8,7,6,5,4,4,45,5,55,6,65,7,75,8 Első sorozat (Bq/l) ábrák tricium eredmények egyezése kontrolminták mérési eredményei alapján Az oxigén és hidrogén izotópok (δ 2 H δ 18 O) elemzése elkészült az MTA GKKL-ben vivőgázos tömegspektrometriás módszerrel megfelelő pontossággal. Ezt bizonyítja a kontrolelemzések egyezése is. Szerződés száma: HU-SK-UA/5/2/166 - Magyar-Szlovák határmenti közös felszinalatti viztestek

14 Második sorozat y = 1,38x +,266 R 2 =,9945 d18o Kontrol -9,8-11, ,8-1,6-1,4-1,2-1 -9,8-1 Első sorozat -1,2-1,4-1,6-1, ,2-11,4 Második sorozat y =,9335x - 4,8199 dd kontrol R 2 =, Első sorozat ábrák oxigén és hidrogén izotóp eredmények egyezése kontrolminták mérési eredményei alapján Szerződés száma: HU-SK-UA/5/2/166 - Magyar-Szlovák határmenti közös felszinalatti viztestek

0,25 NTU Szín MSZ EN ISO 7887:1998; MSZ 448-2:1967 -

0,25 NTU Szín MSZ EN ISO 7887:1998; MSZ 448-2:1967 - Leírás Fizikaikémiai alapparaméterek Módszer, szabvány (* Nem akkreditált) QL ph (potenciometria) MSZ EN ISO 3696:2000; MSZ ISO 10523:2003; MSZ 148422:2009; EPA Method 150.1 Fajlagos elektromos vezetőképesség

Részletesebben

A NAT által NAT-8-0003/2014 számon akkreditált jártassági vizsgálatot szervező szervezet.

A NAT által NAT-8-0003/2014 számon akkreditált jártassági vizsgálatot szervező szervezet. 2015. évi MEGRENDELŐ Megrendeljük a QualcoDuna jártassági vizsgálati program keretén belül a megrendelő mellékleteiben levő táblázatokban bejelölt mintákat, valamint a beküldött eredmények értékelését.

Részletesebben

Települési Szilárdhulladék-lerakók Országos Felmérése Phare project HU 9911-01. canor. 10. Melléklet

Települési Szilárdhulladék-lerakók Országos Felmérése Phare project HU 9911-01. canor. 10. Melléklet 10. Melléklet 3. számú melléklet a 10/2000. (VI. 2.) KöM-EüM-FVM-KHVM együttes rendelethez Anyagcsoportonként (A) háttér koncentráció és határértékek felszín alatti vizekre CAS szám = Chemical Abstract

Részletesebben

A NAT által NAT /2014 számon akkreditált jártassági vizsgálatot szervező szervezet.

A NAT által NAT /2014 számon akkreditált jártassági vizsgálatot szervező szervezet. 2017. évi MEGRENDELŐ Megrendeljük a QualcoDuna jártassági vizsgálati program keretén belül a megrendelő mellékleteiben levő táblázatokban bejelölt mintákat, valamint a beküldött eredmények értékelését.

Részletesebben

3/a. sz. melléklet. 3/a. sz. melléklet. Területi monitoring kutak szerves mikroszennyező komponenseinek mérése észlelése, értékelése. VITUKI Kht.

3/a. sz. melléklet. 3/a. sz. melléklet. Területi monitoring kutak szerves mikroszennyező komponenseinek mérése észlelése, értékelése. VITUKI Kht. 3/a. sz. melléklet Területi monitoring kutak szerves mikroszennyező komponenseinek mérése észlelése, értékelése 1 Tartalomjegyzék 1 Bevezetés... 3 2 Vizsgálati terv... 3 3 Mintavétel... 4 4 Analitikai

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1720/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: GREEN-PARK 2000 Kft. Környezet-analitikai Laboratórium 1 (3527 Miskolc, József

Részletesebben

2013. évi programajánlat

2013. évi programajánlat 272-272- 2013. évi programajánlat Általános információk Jelen programajánlat a által 2013. évre meghirdetett jártassági vizsgálatokat ismerteti. A részvétellel kapcsolatban további információ a QualcoDuna

Részletesebben

A FELSZÍN ALATTI VIZET KITERMELŐ VÍZKIVÉTELEK, VALAMINT MEGFIGYELŐ KUTAK ÜZEMI FIGYELÉSI TEVÉKENYSÉGE

A FELSZÍN ALATTI VIZET KITERMELŐ VÍZKIVÉTELEK, VALAMINT MEGFIGYELŐ KUTAK ÜZEMI FIGYELÉSI TEVÉKENYSÉGE VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 11. Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. tv. 8. (2), valamint a 288/2009. (XII.15.) Kormányrendelet alapján kötelező.

Részletesebben

A NAT /2006 számú akkreditálási ügyirathoz

A NAT /2006 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT A NAT-1-1217/2006 számú akkreditálási ügyirathoz Vízkutató Vízkémia Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 43/b.)

Részletesebben

6/2009. (IV. 14.) KvVM-EüM-FVM együttes rendelet

6/2009. (IV. 14.) KvVM-EüM-FVM együttes rendelet 6/2009. (IV. 14.) KvVM-EüM-FVM együttes rendelet a földtani közeg és a felszín alatti víz szennyezéssel szembeni védelméhez szükséges határértékekrıl és a szennyezések mérésérıl A környezet védelmének

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1217/2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Vízkutató VÍZKÉMIA KFT. Vizsgálólaboratóriuma 1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet

Részletesebben

LABORVIZSGÁLATOK ÁRJEGYZÉKE 3694-2015. Érvényes: 2015. április 1.-től

LABORVIZSGÁLATOK ÁRJEGYZÉKE 3694-2015. Érvényes: 2015. április 1.-től 1/5 LABORVIZSGÁLATOK ÁRJEGYZÉKE 3694-2015 Érvényes: 2015. április 1.-től 1. Hőmérséklet mérés 500 2. Szín vizsgálata (érzékszervi) 550 3. Szag vizsgálata (érzékszervi) 550 4. Íz vizsgálata (érzékszervi)

Részletesebben

A FELSZÍN ALATTI VIZET KITERMELŐ VÍZKIVÉTELEK, VALAMINT MEGFIGYELŐ KUTAK ÜZEMI FIGYELÉSI TEVÉKENYSÉGE

A FELSZÍN ALATTI VIZET KITERMELŐ VÍZKIVÉTELEK, VALAMINT MEGFIGYELŐ KUTAK ÜZEMI FIGYELÉSI TEVÉKENYSÉGE VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 11. Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. tv. 8. (2), valamint a 288/2009. (XII.15.) Kormányrendelet alapján kötelező.

Részletesebben

WESSLING Közhasznú Nonprofit Kft. QualcoDuna jártassági vizsgálatok 2015. évi programajánlat

WESSLING Közhasznú Nonprofit Kft. QualcoDuna jártassági vizsgálatok 2015. évi programajánlat QualcoDuna jártassági vizsgálatok 2015. évi programajánlat 1. kiadás, 1. változat Kiadás dátuma: 2014.11.21. Készítette: Szegény Zsigmond és dr. Bélavári Csilla, Átvizsgálta: Rikker Tamás Tudományos igazgató

Részletesebben

- Fajlagos elektromos vezetőképesség (konduktometria, eluálással) MSZ EN 13370:2003; MSZE : µs/cm

- Fajlagos elektromos vezetőképesség (konduktometria, eluálással) MSZ EN 13370:2003; MSZE : µs/cm Leírás Fizikaikémiai alapparaméterek Módszer, szabvány (* Nem akkreditált) QL ph (potenciometria, eluálással) MSZ EN 12506:2003; MSZ 219785:1984; MSZE 2142021:2005; EPA Method 9040B Fajlagos elektromos

Részletesebben

1. Táblázat: Nemzetközileg elfogadott mérési módszerek listája levegőben és vízben

1. Táblázat: Nemzetközileg elfogadott mérési módszerek listája levegőben és vízben 1. Táblázat: Nemzetközileg elfogadott mérési módszerek listája levegőben és vízben T= talaj; V= víz; 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Metán (CH 4 ) Szén-monoxid (CO) Szén-dioxid (CO 2 ) Fluorozott szénhidrogének

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1278/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az ELGOSCAR-2000 Környezettechnológiai és Vízgazdálkodási Kft. Vizsgáló Laboratórium (8184 Balatonfűzfő,

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1217/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Vízkutató VÍZKÉMIA KFT. Vizsgálólaboratóriuma (1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 43/b.)

Részletesebben

0,1 mmol/l Savasság EPA Method ,3 mmol/l Összes lebegőanyag-tartalom (>0,45 µm)

0,1 mmol/l Savasság EPA Method ,3 mmol/l Összes lebegőanyag-tartalom (>0,45 µm) Leírás Fizikaikémiai alapparaméterek Módszer, szabvány (* Nem akkreditált) ph (potenciometria) MSZ EN ISO 3696:2000; MSZ ISO 10523:2003; MSZ 148422:2009; MSZ 2604:1971; EPA Method 150.1 Fajlagos elektromos

Részletesebben

A vizsgált/mért jellemz, a vizsgálat típusa, alsó méréshatár. Biológiai vizsgálatok

A vizsgált/mért jellemz, a vizsgálat típusa, alsó méréshatár. Biológiai vizsgálatok Tel.: 62-553-028; Fax: 62-553-029 1/51 IVÓVÍZ, FELSZÍN ALATTI VÍZ, FELSZÍNI VÍZ, SZENNYVÍZ VIZSGÁLATOK Biológiai vizsgálatok Csíranövényteszt Ökotoxikológiai vizsgálat Daphniateszt Ökotoxikológiai vizsgálat

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1299/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az Északdunántúli Vízmű Zrt. Víz- és Környezetvédelmi Laboratórium (Ivóvíz laboratórium: 2800

Részletesebben

WESSLING Közhasznú Nonprofit Kft. QualcoDuna jártassági vizsgálatok évi programajánlat

WESSLING Közhasznú Nonprofit Kft. QualcoDuna jártassági vizsgálatok évi programajánlat QualcoDuna jártassági vizsgálatok 2017. évi programajánlat 1. kiadás, 1. változat Kiadás dátuma: 2016.12.19. Készítette: Szegény Zsigmond és dr. Bélavári Csilla, Átvizsgálta: Rikker Tamás Tudományos igazgató

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2015 nyilvántartási számú 1 akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2015 nyilvántartási számú 1 akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1299/2015 nyilvántartási számú 1 akkreditált státuszhoz Az Északdunántúli Vízmű Zrt. Víz- és Környezetvédelmi Laboratórium (Ivóvíz laboratórium: 2800 Tatabánya,

Részletesebben

10/2000. (VI. 2.) KÖM-EÜM-FVM-KHVM EGYÜTTES RENDELET A FELSZÍN ALATTI VÍZ ÉS A FÖLDTANI KÖZEG MINŐSÉGI VÉDELMÉHEZ SZÜKSÉGES HATÁRÉRTÉKEKRŐL

10/2000. (VI. 2.) KÖM-EÜM-FVM-KHVM EGYÜTTES RENDELET A FELSZÍN ALATTI VÍZ ÉS A FÖLDTANI KÖZEG MINŐSÉGI VÉDELMÉHEZ SZÜKSÉGES HATÁRÉRTÉKEKRŐL 10/2000. (VI. 2.) KÖM-EÜM-FVM-KHVM EGYÜTTES RENDELET A FELSZÍN ALATTI VÍZ ÉS A FÖLDTANI KÖZEG MINŐSÉGI VÉDELMÉHEZ SZÜKSÉGES HATÁRÉRTÉKEKRŐL A felszín alatti víz és a földtani közeg minőségi védelme, a

Részletesebben

WESSLING Nonprofit Kft. QualcoDuna jártassági vizsgálatok évi programajánlat

WESSLING Nonprofit Kft. QualcoDuna jártassági vizsgálatok évi programajánlat 2019. évi programajánlat 1. kiadás, 2. változat Kiadás dátuma: 2019.01.28. Készítette: Szegény Zsigmond és dr. Bélavári Csilla, Átvizsgálta: Rikker Tamás tudományos igazgató Jóváhagyta: Dr. Zanathy László

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1377/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1377/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1377/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A KVI-PLUSZ Környezetvédelmi Vizsgáló Iroda Kft. Vizsgálólaboratórium (1211 Budapest, Szállító

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Hatóság. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Hatóság. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Hatóság RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1364/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A MOL Petrolkémia Zrt. Tiszaújváros Termelés Igazgatóság Minőségellenőrzés Környezetanalitikai

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1537/2008 TERVEZET a felszín alatti víz és a földtani közeg szennyezéssel szembeni védelméhez szükséges határértékekrıl szóló KvVM-EüM-FVM együttes rendeletrıl

Részletesebben

a NAT / 2007 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT / 2007 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1325 / 2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmû Zrt. Laboratóriuma (4034 Debrecen, Hétvezér u. 21.) akkreditált mûszaki

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1333/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Környezetvédelmi Osztály Laboratóriumi Csoport Központi Laboratórium

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1790/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az Országos Közegészségügyi Intézet Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Igazgatóság Kémiai, Zaj-, Rezgés-

Részletesebben

a NAT-1-1088/2008 számú akkreditált státuszhoz

a NAT-1-1088/2008 számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1088/2008 számú akkreditált státuszhoz A Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet Kémiai Laboratórium (1096 Budapest,

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH11197/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Laboratóriumi Osztály 1 (8200 Veszprém, József Attila

Részletesebben

Magyar-Szlovák határmenti közös felszínalatti víztestek környezetállapota és fenntartható használata (ENWAT)

Magyar-Szlovák határmenti közös felszínalatti víztestek környezetállapota és fenntartható használata (ENWAT) Magyar-Szlovák határmenti közös felszínalatti víztestek környezetállapota és fenntartható használata (ENWAT) Szőcs Teodóra, Tóth György, Brezsnyánszky Károly, Gaál Gábor Magyar Állami Földtani Intézet

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH11197/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Laboratóriumi Osztály

Részletesebben

MSZ 20135: Ft nitrit+nitrát-nitrogén (NO2 - + NO3 - -N), [KCl] -os kivonatból. MSZ 20135: Ft ammónia-nitrogén (NH4 + -N),

MSZ 20135: Ft nitrit+nitrát-nitrogén (NO2 - + NO3 - -N), [KCl] -os kivonatból. MSZ 20135: Ft ammónia-nitrogén (NH4 + -N), Az árlista érvényes 2018. január 4-től Laboratóriumi vizsgálatok Talaj VIZSGÁLATI CSOMAGOK Talajtani alapvizsgálati csomag kötöttség, összes só, CaCO 3, humusz, ph Talajtani szűkített vizsgálati csomag

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1608/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1608/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1608/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Synlab Hungary Kft. Synlab Kecskeméti Környezetanalitikai Laboratórium (6000

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1032/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1032/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1032/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Heves Megyei Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság Központi laboratórium (3300 Eger, Hadnagy u. 2.) akkreditált területe:

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1032/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Heves Megyei Vízmű Zrt. Központi laboratórium (3301 Eger, Hadnagy u. 2.) akkreditált

Részletesebben

SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1085/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Laboratóriumi és Sugáregészségügyi Decentrum

Részletesebben

a NAT-1-1070/2006 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT-1-1070/2006 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület MELLÉKLET a NAT-1-1070/2006 számú akkreditálási ügyirathoz Az Országos Környezetegészségügyi Intézet Környezetegészségügyi Fõosztály (1097 Budapest, Gyáli út 2-6.) akkreditált

Részletesebben

6/2009. (IV. 14.) KvVM EüM FVM együttes rendelet

6/2009. (IV. 14.) KvVM EüM FVM együttes rendelet 6/2009. (IV. 14.) KvVM EüM FVM együttes rendelet a földtani közeg és a felszín alatti víz szennyezéssel szembeni védelméhez szükséges határértékekről és a szennyezések méréséről A környezet védelmének

Részletesebben

Fizikai-kémiai alapparaméterek. Általános összegparaméterek. Módszer, szabvány. Leírás

Fizikai-kémiai alapparaméterek. Általános összegparaméterek. Módszer, szabvány. Leírás Leírás Fizikaikémiai alapparaméterek ph (potenciometria) Módszer, szabvány (* Nem akkreditált) MSZ EN ISO 3696:2000; MSZ ISO 10523:2003; MSZ 148422:2009; EPA Method 150.1 QL Fajlagos elektromos vezetőképesség

Részletesebben

Diffúz szennyezések peszticidek - megjelenése a felszín alatti vízben

Diffúz szennyezések peszticidek - megjelenése a felszín alatti vízben Diffúz szennyezések peszticidek - megjelenése a felszín alatti vízben július 2-3. Zöldi Irma Országos Vízügyi Főigazgatóság Tartalom Téma aktualitása; Diffúz szennyezés fogalma a 219/2004. (VII. 21.) Korm.

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1040/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1040/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1040/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi

Részletesebben

a NAT /2006 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2006 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület MELLÉKLET a NAT-1-1062/2006 számú akkreditálási ügyirathoz Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Intézete Kémiai Laboratóriumi Osztály

Részletesebben

a NAT-1-1179/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT-1-1179/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1179/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Debreceni Vízmû Zrt. Központi Laboratóriuma (4032 Debrecen, Benczúr Gy. u. 7.) akkreditált

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1294/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Tiszamenti Regionális Vízművek Zártkörűen működő Részvénytársaság Vizsgálólaboratórium

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH-1-1225/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Egis 1 Gyógyszergyár Zrt. Műszaki Igazgatóság, Környezetvédelmi és Üzembiztonsági

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MELLÉKLET a NAT-1-1275/2004 számú akkreditálási ügyirathoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MELLÉKLET a NAT-1-1275/2004 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület MELLÉKLET a NAT-1-1275/2004 számú akkreditálási ügyirathoz Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (9021 Győr, Árpád út 28-32.) Mérőállomás

Részletesebben

Magyar joganyagok - 6/2009. (IV. 14.) KvVM-EüM-FVM együttes rendelet - a földtani 2. oldal 2. (1) A szennyező anyag elhelyezésével, bevezetésével járó

Magyar joganyagok - 6/2009. (IV. 14.) KvVM-EüM-FVM együttes rendelet - a földtani 2. oldal 2. (1) A szennyező anyag elhelyezésével, bevezetésével járó Magyar joganyagok - 6/2009. (IV. 14.) KvVM-EüM-FVM együttes rendelet - a földtani 1. oldal 6/2009. (IV. 14.) KvVM-EüM-FVM együttes rendelet a földtani közeg és a felszín alatti víz szennyezéssel szembeni

Részletesebben

BŐVÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2015 nyilvántartási számú (1) akkreditált státuszhoz

BŐVÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2015 nyilvántartási számú (1) akkreditált státuszhoz BŐVÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1333/2015 nyilvántartási számú (1) akkreditált státuszhoz A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Környezetvédelmi Osztály Laboratóriumi Csoport Központi Laboratórium

Részletesebben

A Talaj- és levegövizsgálati körmérések program keretén belül ajánlott vizsgálatok 2008.

A Talaj- és levegövizsgálati körmérések program keretén belül ajánlott vizsgálatok 2008. Talaj- és levegövizsgálati körmérések VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Kht. Minıségbiztosítási és Ellenırzési Csoport 1095 Budapest, Kvassay Jenı út 1. Tel: 06-1-215-6140/2199,

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1468/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: ANALAB Analitikai Laboratórium Kft. 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. 2) Akkreditálási

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH-1-1755/2014 1 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: ISOTOPTECH Nukleáris és Technológiai Szolgáltató Zrt. Vízanalitikai Laboratórium

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2014 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2014 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1750/2014 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz Az E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt. Vízminőség-ellenőrző Laboratórium (Ivóvíz részleg: Szekszárd, Bogyiszlói utca

Részletesebben

a NAT-1-1337/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT-1-1337/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1337/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelõség Mérõállomás (Regionális

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Laboratóriumi Osztály TEFONAZ Laboratórium 9024 Győr, Jósika u. 16.

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Laboratóriumi Osztály TEFONAZ Laboratórium 9024 Győr, Jósika u. 16. Település- és környezet-egészségügyi akkreditált vizsgálatok listája vize, hemodializáló folyadék, felszín alatti víz Fürdővíz (mesterséges, természetes) Szulfitredukáló anaerobok (Clostridiumok) spóraszáma

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1468/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az ANALAB Analitikai Laboratórium Kft. (4032 Debrecen, Egyetem tér 1.) akkreditált területe

Részletesebben

Vízvédelem KM011_1. 2015/2016-os tanév II. félév. 3. rész: Víz Keretirányelv

Vízvédelem KM011_1. 2015/2016-os tanév II. félév. 3. rész: Víz Keretirányelv Vízvédelem KM011_1 2015/2016-os tanév II. félév 3. rész: Víz Keretirányelv Dr. habil. Zseni Anikó egyetemi docens Széchenyi István Egyetem AHJK, Környezetmérnöki Tanszék in Fehér, 2009 1 Víz Keretirányelv

Részletesebben

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület MELLÉKLET a NAT-1-1183/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A GW-Borsodvíz Közüzemi Szolgáltató Kft. Központi Laboratórium (3527 Miskolc, Tömösi u. 2.) akkreditált mûszaki területe

Részletesebben

Vízvédelem KM011_1. 2014/2015-es tanév II. félév. 3. rész: Víz Keretirányelv

Vízvédelem KM011_1. 2014/2015-es tanév II. félév. 3. rész: Víz Keretirányelv in Fehér, 2009 Vízvédelem KM011_1 2014/2015-es tanév II. félév 3. rész: Víz Keretirányelv Dr. Zseni Anikó egyetemi docens Széchenyi István Egyetem AHJK, Környezetmérnöki Tanszék Víz Keretirányelv 2000/60/EK

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1750/2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve: E.R.Ö.V. Egyesült Regionális Önkormányzati Víziközmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Részletesebben

Szárazanyag-tartalom (gravimetria) MSZ :1981 0,1% Anionos detergensek MSZ : mg/kg sz.a.

Szárazanyag-tartalom (gravimetria) MSZ :1981 0,1% Anionos detergensek MSZ : mg/kg sz.a. Leírás Fizikaikémiai alapparaméterek Módszer, szabvány (* Nem akkreditált) QL ph (potenciometria, kivonatból) MSZ 214702:1981; EPA Method 9045B Fajlagos elektromos vezetőképesség (konduktometria, kivonatból)

Részletesebben

AZ MFGI LABORATÓRIUMÁNAK VIZSGÁLATI ÁRAI

AZ MFGI LABORATÓRIUMÁNAK VIZSGÁLATI ÁRAI 1. ELŐKÉSZÍTÉS Durva törés pofás törővel pofás törő 800 Törés, talaj porló kőzetek törése pofás törő+ Fritsch szinterkorund golyósmalommal max. 20 g +szitálás 1000 0,063 mm-es szitán Törés, kőzet masszív

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (4) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (4) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (4) a NAH-1-1225/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Egis 1 Gyógyszergyár Zrt. Műszaki Igazgatóság, Környezetvédelmi és Üzembiztonsági

Részletesebben

a NAT-1-1377/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT-1-1377/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1377/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A KVI-PLUSZ Környezetvédelmi Vizsgáló Iroda Kft. (budapesti telephely (1119 Budapest, Gyömrõi

Részletesebben

Minták előkészítése MSZ-08-0206-1:78 200 Ft Mérés elemenként, kül. kivonatokból *

Minták előkészítése MSZ-08-0206-1:78 200 Ft Mérés elemenként, kül. kivonatokból * Az árajánlat érvényes: 2014. október 9től visszavonásig Laboratóriumi vizsgálatok Talaj VIZSGÁLATI CSOMAGOK Talajtani alapvizsgálati csomag kötöttség, összes só, CaCO 3, humusz, ph Talajtani szűkített

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (4) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (4) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (4) a NAH-1-1638/2014 1 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve TETTYE FORRÁSHÁZ Pécsi Városi Víziközmű Üzemeltetési Zrt. Labor csoport Telephelyek

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1315/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1315/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1315/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség 1 Mérőközpont

Részletesebben

ALPHA spektroszkópiai (ICP és AA) standard oldatok

ALPHA spektroszkópiai (ICP és AA) standard oldatok Jelen kiadvány megjelenése után történõ termékváltozásokról, új standardokról a katalógus internetes oldalán, a www.laboreszközkatalogus.hu-n tájékozódhat. ALPHA Az alábbi standard oldatok fémek, fém-sók

Részletesebben

a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1586/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Halászati és Öntözési Kutatóintézet Környezetanalitikai Központ Vizsgáló Laboratórium (5540

Részletesebben

Bemutatkozás, a tárgy bemutatása, követelmények. Munkavédelmi tájékoztatás.

Bemutatkozás, a tárgy bemutatása, követelmények. Munkavédelmi tájékoztatás. Részletes tematika (14 hetes szorgalmi időszak figyelembe vételével): 1. hét (2 óra) Bemutatkozás, a tárgy bemutatása, követelmények. Munkavédelmi tájékoztatás. Kémiai alapjelenségek ismétlése, sav-bázis,

Részletesebben

a NAT-1-1462/2006 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT-1-1462/2006 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület KIEGÉSZÍTÕ RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1462/2006 számú akkreditálási ügyirathoz A Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Kar Élelmiszerminõségi és Élelmiszerbiztonsági

Részletesebben

a NAT-1-1020/2010 számú akkreditált státuszhoz

a NAT-1-1020/2010 számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1020/2010 számú akkreditált státuszhoz Az ÉRV. Északmagyarországi Regionális Vízmûvek Zrt. Központi Laboratórium (3700 Kazincbarcika, Tardonai út

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1085/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Laboratóriumi

Részletesebben

1000 = 2000 (?), azaz a NexION 1000 ICP-MS is lehet tökéletes választás

1000 = 2000 (?), azaz a NexION 1000 ICP-MS is lehet tökéletes választás 1000 = 2000 (?), azaz a NexION 1000 ICP-MS is lehet tökéletes választás Dr. Béres István 2019. június 13. HUMAN HEALTH ENVIRO NMENTAL HEALTH 1 PerkinElmer atomspektroszkópiai megoldások - közös szoftveres

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH-1-1337/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Laboratóriumi Osztály

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1337/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1337/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1337/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség 2 Mérőállomás

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1246/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Vértesi Erőmű Zrt. Környezetügyi és központi laboratórium Osztály Központi Laboratórium 1 (2840 Oroszlány,

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2015 nyilvántartási számú (1) akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2015 nyilvántartási számú (1) akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-0681/2015 nyilvántartási számú (1) akkreditált státuszhoz A Fővárosi Vízművek Zrt. Vízminőségi és környezetvédelmi osztály Laboratórium (1044 Budapest, Váci út

Részletesebben

A vámhatósági regisztrációs számot minden módosításnál, illetve bejelentésnél kötelező feltüntetni.

A vámhatósági regisztrációs számot minden módosításnál, illetve bejelentésnél kötelező feltüntetni. 89920 IV. A tevékenység végzésének típusa, helye, címe: V. A dohány típusa(i) (szárított és/vagy fermentált): A vámhatósági regisztrációs számot minden módosításnál, illetve bejelentésnél kötelező feltüntetni.

Részletesebben

Mikroszennyező anyagok a vízben szemléletváltás az ezredfordulót követően. Licskó István BME VKKT

Mikroszennyező anyagok a vízben szemléletváltás az ezredfordulót követően. Licskó István BME VKKT Mikroszennyező anyagok a vízben szemléletváltás az ezredfordulót követően Licskó István BME VKKT Mikroszennyezők definíciója Mikroszennyezőknek azokat a vízben mikrogramm/liter (µg/l) koncentrációban jelenlévő

Részletesebben

a NAT-1-0681/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT-1-0681/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-0681/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Fõvárosi Vízmûvek Zrt. Vízminõségi és Környezetvédelmi Osztály Laboratórium (1044 Budapest,

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-0790/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. Központi Vizsgálólaboratórium Dél-balatoni Vizsgálólaboratórium

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2014 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2014 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1179/2014 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz A Debreceni Vízmű Zrt. Központi Laboratóriuma (4032 Debrecen, Benczúr Gyula utca 7.) akkreditált területe

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1246/2015 3 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Vértesi Erőmű Zrt. Környezetügyi és központi laboratórium Osztály Központi Laboratórium 1 (2840 Oroszlány,

Részletesebben

VIZSGÁLATI JEGYZİKÖNYV TALAJVIZSGÁLAT

VIZSGÁLATI JEGYZİKÖNYV TALAJVIZSGÁLAT í á ő á é ö é é é é é í é ő á á ö é é é ó á á é é é é ő á á ő é ő í é é ü ő é é á é é ő á é ö é ü á ó ű é é é ő é é ü ö ö á á ó é á é á ó é ü á á é é ő á é é ó á á í á ö ü é ö ö á á ő é á á á á á á é ó

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1795/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az AIRMON Levegőszennyezés Monitoring Kft. (1112 Budapest, Repülőtéri út 6. 27. ép.) akkreditált területe: I. Az akkreditált

Részletesebben

a NAT /2009 számú akkreditált státuszhoz

a NAT /2009 számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1612/2009 számú akkreditált státuszhoz A KAVÍZ Kaposvári Víz- és Csatornamû Kft. Minõségvizsgáló Laboratórium (7400 Kaposvár, Dombóvári út 0325 hrsz.)

Részletesebben

A VÍZ- ÉS CSATORNAMŰVEK KONCESSZIÓS ZRT. SZOLNOK IVÓVÍZ MINTAVÉTELI ÉS VIZSGÁLATI ÜTEMTERVEI Érvényes: 2013. évre

A VÍZ- ÉS CSATORNAMŰVEK KONCESSZIÓS ZRT. SZOLNOK IVÓVÍZ MINTAVÉTELI ÉS VIZSGÁLATI ÜTEMTERVEI Érvényes: 2013. évre A VÍZ- ÉS CSATORNAMŰVEK KONCESSZIÓS ZRT. SZOLNOK IVÓVÍZ MINTAVÉTELI ÉS VIZSGÁLATI ÜTEMTERVEI Érvényes: 2013. évre Üzemeltető: Víz és Csatornaművek Koncessziós Zrt. Szolnok 5000 Szolnok, Vízmű u. 1., www.vcsm.hu

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1795/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: AIRMON Levegőszennyezés Monitoring Kft. (1112 Budapest, Repülőtéri út 6. 27.

Részletesebben

SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2014 nyilvántartási számú (2) akkreditált státuszhoz

SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2014 nyilvántartási számú (2) akkreditált státuszhoz SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1626/2014 nyilvántartási számú (2) akkreditált státuszhoz Az IMSYS Mérnöki Szolgáltató Kft. Környezet- és Munkavédelmi Vizsgálólaboratórium (1033 Budapest, Mozaik

Részletesebben

Dokumentumok. katalitikus égetés és IR

Dokumentumok. katalitikus égetés és IR Dokumentumok NAT határozat, melléklet Akkreditálási okirat Akkreditált må±szaki területek A vizsgált termék/anyag A vizsgált/mért jellemzå, a vizsgálat típusa, alsó méréshatár, mérési tartomány* A vizsgálati/mérési

Részletesebben

Környezetanalitikai vizsgálatok a Budapesti Vegyi Művek volt Illatos úti telephelye környékén

Környezetanalitikai vizsgálatok a Budapesti Vegyi Művek volt Illatos úti telephelye környékén Környezetanalitikai vizsgálatok a Budapesti Vegyi Művek volt Illatos úti telephelye környékén Simon Gergely 2015-11-20 Talajvíz szennyezettség A BVM Illatos úti telephelyén ármentesítést végző Elgoscar-2000

Részletesebben

RÖVID ISMERTETŐ A KAPOSVÁRI EGYETEM TALAJLABORATÓRIUMÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRŐL

RÖVID ISMERTETŐ A KAPOSVÁRI EGYETEM TALAJLABORATÓRIUMÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRŐL RÖVID ISMERTETŐ A KAPOSVÁRI EGYETEM TALAJLABORATÓRIUMÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRŐL A laboratóriumi szolgáltatások rövid bemutatása A Kaposvári Egyetem Állattudományi Kar Növénytani és Növénytermesztés-tani Tanszékéhez

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1275/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1275/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1275/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály, Környezetvédelmi

Részletesebben

Környezetvédelem / Laboratórium / Vizsgálati módszerek

Környezetvédelem / Laboratórium / Vizsgálati módszerek Környezetvédelem / Laboratórium / Vizsgálati módszerek Az akkreditálás műszaki területéhez tartozó vizsgálati módszerek A vizsgált termék/anyag Szennyvíz (csatorna, előtisztító, szabadkiömlő, szippantó

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT(1)

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT(1) Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT(1) a NAT-1-1058/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Csongrád Megyei Kormányhivatal, Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, Laboratóriumi

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT(1)

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT(1) Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT(1) a NAT-1-1362/2007 számú akkreditált státuszhoz Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Közép-magyarországi Regionális Intézete,

Részletesebben