II. JEGYZŐKÖNYV. Egerfarmos Község Képviselő-testülete egyhangúan elfogadta a évi költségvetést, és az alábbi határozatot hozta:
|
|
- Róbert Csonka
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 II. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2010.február 09-én órakor a Művelődési Házban (Szihalom, Hunyadi u. 138.) megtartott közös Képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Egerfarmos község részéről: A mellékelt jelenléti ív alapján Mezőszemere község részéről: A mellékelt jelenléti ív alapján Szihalom Település részéről: Zelei András polgármester Albert Lászlóné képviselő Antal Mihály képviselő Ficsór Kálmánné képviselő Kiss László képviselő Kósa Jenő képviselő Póka Sándorné képviselő Ragány András képviselő Tóth Barnabás képviselő Tanácskozási joggal: Széll Gáborné Blaskó Erzsébet jegyző Jegyzőkönyvvezető: Erdős Ákosné ig.fea. Napirend: Zelei András polgármester köszönti a megjelenteket. Tájékoztatja a képviselőket, hogy a korábban megtartott Pénzügyi bizottsági ülésen a bizottság javaslata elfogadásra került, csak egy kis kiegészítést kellett hozzátenni. Várja a javaslatokat, hozzászólásokat. Poczokné Blanár Gabriella Egerfarmos község Polgármestere: Felteszi a kérdést, hogy Egerfarmos község Képviselő-testülete elfogadja-e a Fogászat költségvetését? Egerfarmos Község Képviselő-testülete egyhangúan elfogadta a évi költségvetést, és az alábbi határozatot hozta: Egerfarmos Község Képviselő-testületének 1/2010. (II. 09.) számú HATÁROZATA Egerfarmos Község Képviselő-testülete részletesen megtárgyalta a évi fogászati költségvetést, melyet a Pénzügyi bizottság javaslatára egyhangúan elfogadott. 13
2 Bukta Gábor Mezőszemere Község Polgármestere: Felteszi a kérdést, hogy Mezőszemere község Képviselő-testülete elfogadja-e a Fogászat költségvetését? Mezőszemere Község Képviselő-testülete egyhangúan elfogadta a évi költségvetést, és az alábbi határozatot hozta: Mezőszemere Község Képviselő-testületének 11/2010. (II. 09.) számú HATÁROZATA Mezőszemere Község Képviselő-testülete részletesen megtárgyalta a évi fogászati költségvetést, melyet a Pénzügyi bizottság javaslatára egyhangúan elfogadott. Zelei András Szihalom Település Polgármestere: Felteszi a kérdést, hogy Szihalom Település Képviselő-testülete elfogadja-e a Fogászat évi költségvetését? Szihalom Település Képviselő-testülete egyhangúan elfogadta a évi költségvetést, és az alábbi határozatot hozta: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2010. (II. 09.) számú HATÁROZATA Szihalom Település Képviselő-testülete részletesen megtárgyalta a évi fogászati költségvetést, melyet a Pénzügyi bizottság javaslatára egyhangúan elfogadott. Poczokné Blanár Gabriella Egerfarmos Község Polgármestere: mindenki tudja, hogy több megbeszélés is volt már a vízzel kapcsolatban. Kértek jogi segítséget, aki mélyrehatóan segített is, de ennek anyagi vonzata is van. Megkérdezi, hogy Mezőszemere és Szihalom Önkormányzata tudna-e ebbe a tételbe belefizetni? Zelei András Szihalom Település Polgármestere: Véleménye szerint szét kellene osztani a költségeket. Póka Sándorné képviselő: Javasolja, hogy lakos arányosan kerüljön megosztásra a költség. Ez által a tanácsadás által okosabbak lettünk? Letisztult minden? Poczokné Blanár Gabriella Egerfarmos Község Polgármestere: Igen, hasznos volt. Küldött az ügyvéd egy megállapodást, amit még nem írt alá, megvárta a mai napot. Örül ennek a megnyilvánulásnak. Átküld mindegyik önkormányzat részére 1-1 példányt átolvasásra, tanulmányozásra. Ez az ügyvéd már csinált ilyet, nem volt újság számára az ügy. Kicsit meglepődött az összegen, kevesebbre számított. Korábban többször is rákérdezett, hogy mivel tartozunk, mindig forszírozta ezt a kérdést, de választ soha nem adott. Véleménye szerint megdolgozott ezért a pénzért, tette a dolgát. 14
3 Bukta Gábor Mezőszemere Község Polgármestere: Kicsit bosszús az összeg miatt, mert még a további munkálatokért is kell majd fizetni. Poczokné Blanár Gabriella Egerfarmos Község Polgármestere: Most küldte a megállapodást, amit még nem írt alá. A számlát az elvégzett munka alapján készítették el. Bukta Gábor Mezőszemere Község Polgármestere: Ebben a megállapodásban benne van, hogy teljes mértékben levezényli a dolgot? Zelei András Szihalom Település Polgármestere: Javasolja, hogy ez az összeg kerüljön kifizetésre és ne hozzuk kellemetlen helyzetbe a Polgármester Asszonyt. Ezt az összeget amúgy is ki kellene fizetni. Póka Sándorné képviselő: Ebben nincs benne a Kft. átalakítása? Poczokné Blanár Gabriella Egerfarmos Község Polgármestere: Az elvégzett munkáról szól és a közeljövőben végzendő munka. Póka Sándorné képviselő: Akkor zárja le ezért a pénzért az ügyet. Ha több munka lesz, akkor adjon rá ajánlatot. Poczokné Blanár Gabriella Egerfarmos Község Polgármestere: Amikor Kft-vé alakultak 100 ezer forintba került, nem olcsó dolgok ezek. Zelei András Szihalom Település polgármestere: A közjegyző előtt készített címpéldányok ára darabonként 1500 Ft. 17 ezer forintba kerül egy szerződés megkötése, úgy hogy minden adatot mi küldünk meg. Itt az ügyvédnek utána kell járni a dolgoknak, ezért nem tartja magasnak az összeget. Véleménye szerint lehet majd egyezkedni vele. Szihalom Település Képviselő-testülete részére szavazásra bocsátja azt a javaslatot, hogy a vízzel kapcsolatos ügyvédi díj összege lakos arányosan kerüljön megfizetésre, melyet a Képviselő-testület egyhangúan elfogadott és az alábbi határozatot hozta: Tárgy: Ügyvédi költségek megfizetése. Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2010. (II. 09.) számú HATÁROZATA Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangúlag hozzájárul ahhoz, hogy a Mezőszemere Község, Egerfarmos Község, valamint Szihalom Település ivóvíz-hálózat üzemeltetésének átvételével kapcsolatos ügyvédi költségekről kiállított számla lakos arányosan a települések között megosztásra kerüljön. Az önkormányzatok a rájuk jutó költséget átadott pénzeszköz formájában térítsék meg Egerfarmos község javára. Hi.: értelem szerint Lövei László körjegyző: Az a kérése, hogy ha írásban megfogalmazott dolog van, a jegyzők egyeztessenek egymással, mert ha nem látják, akkor időben nem tudnak szólni. Poczokné Blanár Gabriella Egerfarmos Község Polgármestere: Egy 3,2 milliárdos beruházásnál senki nem gondolhatja, hogy ezt valaki ingyen elvégzi. Ki kellett fizetni 400 ezer forintot a pályázatírásért, a 15
4 települések 75 % megszavazta, ezért nem érzi magát felelősnek. Ezért az esetért vállalja a felelősséget. Bukta Gábor Mezőszemere Község Polgármestere: Esély sem volt arra, hogy ez az említett pályázat nyer. Vannak dolgok, amikbe belehajszoljuk egymást. Nem mondta el az ügyvéd, hogy ennek mennyi lesz a költsége. Soha nem volt erről szó. Nem kapott ezzel kapcsolatban semmilyen állásfoglalást, szeretne erről többet tudni. Poczokné Blanár Gabriella Egerfarmos Község Polgármestere: Az ezzel kapcsolatos megállapodást mindenkinek megküldi, olvassák át. Azt gondolja, hogy ne Egerfarmos szerződjön az ügyvéddel. Az ő etikai normájával nem függ össze, hogy ne fizesse ki ezt az összeget. Ez nemcsak Egerfarmos érdeke. Mezőszemere Község képviselője: A csatorna-beruházással kapcsolatban érdeklődik. Zelei András Szihalom Település polgármestere: A kormányzati politika az oka, nem vagyunk kedvencek. Elvileg csak mi adhattuk volna be, mert mi feleltünk meg a kitételeknek. Kompolt község be sem adhatta volna, de mégis nyert. Van egy országgyűlési képviselőnk, aki nem képviselő, leszavazta a Parlamentben, ezt az újságban is meg fogja írni. Ide semmilyen támogatást nem hoz, ezért nincs csatorna, ezért tartunk ott, ahol vagyunk. Poczokné Blanár Gabriella Egerfarmos Község Polgármestere: Amikor a pályázatot benyújtottuk alapfeltétel volt, hogy Füzesabony körzetéhez tartozzunk. Amikor először beadtuk, azért utasították el, mert ezt a változatot nem támogatták, érdemi vizsgálat nélkül utasították el. Átdolgozták a pályázatot, az 1. sz. verzió szerint, Füzesabonyba menne a szennyvíz. Mire ennek megjött az eredménye, egy kormányrendelet megváltoztatta az agglomerációt és a 4 községet kizárták. Pár nap múlva jött az értesítés, hogy nem feleltünk meg. Kompolt ugyanúgy nem tartozik az agglomerációhoz, ennek ellenére nyert, illetve 6 település. Nem volt olyan pályázati kiírás, aminek Kompolt megfelelne. Fontos a szennyvíz, de bármilyen üzemeltetés akkor olcsó, ha minél többen csatlakoznak. Minden településen sok a kisebbség, az idősember, ha benyújtjuk a pályázatot a 80 %- os rákötést igazolni kell. Nem biztos, hogy ezt tudnánk igazolni. Aki rendesen fizet, az fogja majd megfizetni ennek a díját. Bukta Gábor Mezőszemere Község Polgármestere: Ha ez így lesz, ennek mi fogjuk a kárát látni. A vízre nagyon kell figyelni, a jövő nemzedékre tekintettel. A Heves Megyei térségnél Mezőszemerét kivették a védett vízbázisból, azért, hogy át tudják adni Kompoltnak. Mezőszemere Község képviselője: Mi volt az az érdemi munka amit az ügyvéd elvégzett? Poczokné Blanár Gabriella Egerfarmos Község Polgármestere: Többször kint volt, és a kérdésekre válaszolt, adatokat egyeztetett, utána járt a dolgoknak. Kidolgozta a lehetőségeket. Sok munkája volt vele. Bukta Gábor Mezőszemere Község Polgármestere: A szerződéseket felülvizsgálta, megmondta, hogy mikortól lehet a 3 településnek közösen üzemeltetni. Zelei András Szihalom Település Polgármester: Közös szennyvíz nem lesz én kellett volna kihirdetni, hogy nyertünk, addigra módosították egy kormányrendelettel. Póka Sándorné képviselő: Nem lehet ezt megtámadni? A kormány felé jelezni kell. 16
5 Bukta Gábor Mezőszemere Község Polgármestere: A pályázatoknál az első 10-nek jut, a többit forráshiány miatt elutasítják. Poczokné Blanár Gabriella Egerfarmos Község Polgármestere: Konkrétum nincs a kezünkben. Több napirendi pont nem volt, több kérdés, észrevétel nem hangzott el, Zelei András Szihalom Település Polgármestere 18,15 perckor az ülést bezárta. Szihalom, február 9. Poczokné Blanár Gabriella Egerfarmos Község Polgármestere Bukta Gábor Mezőszemere Község Polgármestere Zelei András Szihalom Település Polgármestere Széll Gáborné Blaskó Erzsébet Jegyző Lövei László Jegyző 17
XIX. JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal: Széll Gáborné Blaskó Erzsébet jegyző
XIX. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. október 25-én 15 órakor a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében (Szihalom, Hunyadi út 78.) megtartott Képviselő-testületi ülésről. Jelen voltak: 1. Bóta József Sándor
XX. JEGYZŐKÖNYV. Testületi ülés helye: Szihalmi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozó terme
XX. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. november 27-én (szerda) 15.00 órakor tartott Képviselő-testületi ülésén. Testületi ülés helye: Szihalmi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozó terme Jelen vannak: Bóta József
JEGYZŐKÖNYV. I. Napirendi pont: Szennyvízberuházással kapcsolatos megbeszélés.
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2010. szeptember 08-án 15 órakor a Polgármesteri Hivatalban (Szihalom, Hunyadi u. 78.) megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésről. Jelen voltak: 1. Zelei András polgármester
XIV. JEGYZŐKÖNYV. I. Napirendi pont: Szennyvíz beruházással kapcsolatos döntések meghozatala
XIV. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. szeptember 28-án 15.00 órakor tartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésén. Testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal Szihalom Jelen vannak: Bóta József Sándor polgármester
Jegyzőkönyv. Nyírlövő Község Önkormányzata Nyírlövő Kossuth Lajos utca 46. Telefon: 45/ , fax: 45/
Nyírlövő Község Önkormányzata Nyírlövő Kossuth Lajos utca 46. Telefon: 45/704-002, fax: 45/704-060 email:nyirlovo@vodafone.hu Jegyzőkönyv Készült: Nyírlövő Község Önkormányzata Képviselőtestületének és
Jegyzőkönyv. Készült: A Ludányhalászi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata képviselő-testületének 2012. március 28-án megtartott közmeghallgatásáról.
Jegyzőkönyv Készült: A képviselő-testületének 2012. március 28-án megtartott közmeghallgatásáról. Jelen vannak: Oláh Petra elnök Ruszóné Gazsi Alexandra elnökhelyettes Gazsi Viktorné képviselő Kereszti
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. július 15-én 8,30 órakor Apc község Önkormányzatának a polgármesteri hivatal tanácstermében megtartott - rendkívüli képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-8/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 07. napján (csütörtök)
IV. JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal jelen van: Széll Gáborné Blaskó Erzsébet jegyző
IV. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. február 13-án (szerda) 15.00 órakor tartott Képviselő-testületi ülésén. Testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal Szihalom Jelen vannak Szihalom Község részéről: Bóta József
JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Rendelet: Határozatok: Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről
EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről Rendelet: 6 /2014.(IV.29.) Önkormányzat 2013. évi költségvetési rendeletének módosítása
Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. március 4-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve
225-7/2015. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. március 4-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testületének 122/2015. (III.04.) számú
JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak:
JEGYZŐKÖNYV Uraiújfalu, Vasegerszeg,Nagygeresd, Nemesládony, Simaság és Vámoscsalád községek képviselő-testületeinek 2014. december 18-án 17 óra 30 perckor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó
a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T
ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. április 8. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 8-án megtartott üléséről. Határozat száma: 1/2015.(I.08.) 2/2015.(I.08.) 3/2015.(I.08.) Tárgya: Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási
T á r g y s o r o z a t a
1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 30-án megtartott rendes ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 39/2011.(V. 30.) d, rendeletei: Iktatószáma: 1-30/2011.
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Egészségügyi Bizottsága 2010. augusztus 30-án 13 30 órakor megtartott nyílt ülésén. A bizottsági ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme Jelen van: Tóth István elnök,
Szám: 175-3/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve
Szám: 175-3/2015. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth u.
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 23-án, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 23-án, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 79/2012. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők
JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak:
JEGYZŐKÖNYV Uraiújfalu, Vasegerszeg,Nagygeresd, Nemesládony, Simaság és Vámoscsalád községek képviselő-testületeinek 2014. december 18-án 17 óra 30 perckor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. december 20- án a Petőfiszállási Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott üléséről.
8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV
Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend
Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13. számú nyílt ülési J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Kisbágyon Község Önkormányzata
Palotás Község Önkormányzata 13. számú nyílt ülési Kisbágyon Község Önkormányzata 7. számú nyílt ülési Szarvasgede Község Önkormányzata 8. számú nyílt ülési Készült: Palotás, Kisbágyon és Szarvasgede Községek
Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 26.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat 2015. március 26-án 18.00 órakor megtartott üléséről.
JEGYZŐKÖNYV. Alsónemesapáti Óvodai Intézményfenntartó Társulás. 2013. augusztus 12-én. megtartott nyilvános, alakuló üléséről HATÁROZATOK
JEGYZŐKÖNYV Alsónemesapáti Óvodai Intézményfenntartó Társulás 2013. augusztus 12-én megtartott nyilvános, alakuló üléséről Szám: 1395/2013/ANA. 1/2013. (VIII.12.) határozat Társulási Tanács elnökének megválasztásáról
Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA
Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 2012. augusztus 27-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 5/2012. (VIII. 27.) 2012.
Cseh József polgármester
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 154/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. szeptember 12-én (csütörtök) 18,00 órai kezdettel megtartott
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE november 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. november 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez 117/2017.(XI.27.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról
Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről.
Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------
1. Jegyző helyettesítése Pollák Tibor polgármester. 2. Az önkormányzat évi költségvetése Pollák Tibor polgármester
Készült: Jegyzőkönyv Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. július 15-ei soron kívüli üléséről Jelen vannak: jelenléti ív szerint: Pollák Tibor, Baksay Endre, Demjén Imre, Majercsik
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-18/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17. napján
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. mely készült Makád község Képviselő-testületének Szigetbecse Község Képviselőtestületével
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Makád község Képviselő-testületének Szigetbecse Község Képviselőtestületével közösen 2011. április 27.-én megtartott üléséről a Petőfi Sándor Művelődési Házban - Szigetbecsén
JEGYZŐKÖNYV KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. FEBRUÁR 23. NAPJÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. FEBRUÁR 23. NAPJÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV Készült: Királyszentistván Közösségi Ház tárgyalótermében 2011.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. március 12-én a Petőfiszállási Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott rendkívüli üléséről.
Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.:
Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Ónod Képviselő-testülete 2008. november 5-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésén Meghozott határozatok: 93/2008. (XI. 5.) határozat:
TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E 2011. OKTÓBER 6-ÁN. megtartott. rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E 2011. OKTÓBER 6-ÁN megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 56/2011. (X.06.) számú képviselő-testületi határozat
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Makád Község Polgármesteri Hivatalában a 2012. április 23-án tartott Makád község képviselő-testülete és Szigetbecse község képviselő-testülete által tartott közös ülésről.
J E G Y Z Ő K ÖN Y V E
Iktatószám: 1636/3/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Ügyrendi és Pénzügyi Bizottságának 2015. március 26. napján 14.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok :
Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének
7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján
4. Egyek Nagyközség Önkormányzatának évi költségvetésének elfogadása Előadó: Dr. Miluczky Attila polgármester 7/2018.(II.12.) sz.
4/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2018. február 12. napján 15:00 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi, Gyermekvédelmi, Közrend és
JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.
Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak: Bukodi Károly
Kovács Béla polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Elmondja, hogy az ülés összehívására telefonon keresztül került sor.
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 APÁCATORNA Szám: 125-42/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 21-én (csütörtökön) 13,00 órai kezdettel
J e g y z ő k ö n y v
Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296. Hegyesd, Zrínyi u.1. Tel: 87/435-038. Száma: 120-14/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete által 2013.
12/2013. sz. jegyzőkönyv
12/2013. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2013. június 17-én 16 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Egészségügyi Bizottsága 2008. szeptember 15-án 14 30 órakor megtartott nyílt ülésén. A bizottsági ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme. Jelen van: Pőcze Levente,
JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 25-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 476/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. január 25-én 18 órakor megtartott rendkívüli
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kétpó Községi Önkormányzat Képviselőtestületének július 21-én megtartott soron kívüli képviselőtestületi üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Kétpó Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. július 21-én megtartott soron kívüli képviselőtestületi üléséről. Jelen vannak:boldog István polgármester Enyedi Ferencné képviselő
Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. június 25-i soron kívüli nyílt üléséről
Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5137 Jászkisér, Fő út 7. E-mail: jaszkiser@vnet.hu Tel.: 57/550-130 Fax: 57/550-120 Ikt. sz.: 13-19/2015. Je gyz őkönyv. Jászkisér Város Önkormányzata
J e g y z ő k ö n y v
Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 07-én, hétfőn 19.00 órakor megtartott rendkívüli testületi
Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 12-én megtartott soron kívüli üléséről
Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 12-én megtartott soron kívüli üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2015.
a) Tárgysorozata b) Jegyzőkönyve c) Határozata T Á R G Y S O R O Z A T
82-13/2014. SZENDRŐLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT, BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS LÁDBESENYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 24. napján megtartott együttes rendkívüli nyílt ülésének
Jegyzőkönyv. Napirend
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30-án 16 órakor megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt, Csernik József,
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2016. augusztus 30. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2016. augusztus 30 -án 15.00 órakor
Legénd Községi Önkormányzat. Képviselő-testületének. 2008. évi. 10. számú. jegyzőkönyve
Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. évi 10. számú jegyzőkönyve Készült: 2008 június 27én a nógrádsápi Polgármesteri Hivatalban megtartott Nógrádsáp és Legénd községek -testületeinek
Jegyzőkönyv. Készült: Mezőszemere Község Önkormányzat Képviselő-testületének ülésén április 29-én (kedd) du. 17 órai kezdettel.
57 Jegyzőkönyv Készült: Mezőszemere Község Önkormányzat Képviselő-testületének ülésén 2014. április 29-én (kedd) du. 17 órai kezdettel. Az ülés helye: Mezőszemere Község Önkormányzatának tanácskozó terme.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. KISPIRIT Szám: 342-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kispirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 29-én (hétfőn) 10,00 órai kezdettel megtartott
Szám: 116/2013. JEGYZŐKÖNYV. Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének január 16-án megtartott nyílt üléséről
Szám: 116/2013. JEGYZŐKÖNYV Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. január 16-án megtartott nyílt üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 1/2013. (I. 16.) Z 1 2/2013. (I. 16.) Z 1 Szám:
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének november 11-én megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 11-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat Tárgya: száma: 89/2015.(XI.11.) Pedagógiai asszisztens álláshely 90/2015.(XI.11.)
a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1. Víziközmű-rendszerre vonatkozó Gördülő Fejlesztési Terv jóváhagyásáról
ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. szeptember 25. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatal Abodi Kirendeltségén (3753 Abod, Magyar út 42.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének
8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselőtestület Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. Száma: 182-6/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat
1./ Szob-Nagybörzsöny erdei kisvasút turisztikai 70/2008. (VI. 11.) hat.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagybörzsöny Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. június 11-én megtartott rendkívüli üléséről. t á r g y a l t n a p i r e n d e k : o k : h a t á r o z a t 1./ Szob-Nagybörzsöny
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 Tormásliget Község Önkormányzat 1/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Társulás társulási tanácsának 2013. július 16-án 13.00 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Csepreg Város Önkormányzatának
13/2011. Karancsság Község Önkormányzata és Szalmatercs Község Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2011. szeptember 13-án megtartott együttes
13/2011. Karancsság Község Önkormányzata és Szalmatercs Község Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2011. szeptember 13-án megtartott együttes ülésének jegyzőkönyve 1 Jegyzőkönyv Készült: Karancsság Község
J E G Y ZŐKÖNYV. Domony Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 26.-án megtartott testületi ülésén.
J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Helye: Domony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 26.-án megtartott testületi ülésén. Polgármesteri Hivatal Domony, Fő út 98. Jelen vannak: jelenléti ív szerint
JEGYZŐKÖNYV. Pluhár László (elnök-elek polgármester) A meghívóban feltüntetett napirendeket tárgyalnánk meg, melyeket ismertetnék:
JEGYZŐKÖNYV Készült: Kistérségi Iroda (5700.Gyula, Damjanich. u.6. sz.) 2010. június. 25-én 10.00 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa Rendkívüli ülésén. Jelen
ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. április 29-ei nyilvános ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK
ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. április 29-ei nyilvános ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 152-3/2013. HATÁROZATOK Tartalom: KÓD 8/2013.(IV.29.) határozat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján
Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről.
Jegyzőkönyv Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dr. Lakos Roland polgármester, Bögös István, Gáspár János,
JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)
BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. SZEPTEMBER03-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. SZEPTEMBER03-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 71/2015. (IX.03.) számú Bkt. 72/2015. (IX.03.) számú Bkt. 73/2015. (IX.03.) számú
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2010. február 25. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 25-én 10.00
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 16/2014.(II.20.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 17/2014.(II.20.)
JEGYZŐKÖNYV. Szabó Sándorné Megyesi Elemér. Tóth Péter Benjámin Dobos Lászlóné. Maginé dr. Csirke Erzsébet
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2016. szeptember 7-én, Tiszagyulaházán, Tiszagyulaháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének, a Tiszagyulaháza Őszirózsa Idősek Klubja termébe megtartott rendkívüli, nyilvános
Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének június 30.-án megtartott testületi ülésén.
J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 30.-án megtartott testületi ülésén. Helye: Polgármesteri Hivatal Domony, Fő út 98. Jelen vannak:
8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete
Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 182-4/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. június 12. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E HATÁROZAT száma 130/2013. (VI.12.) önkormányzati határozat 131/2013.
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 18/2014.(IV.01.) önkormányzati határozat 19/2014.(IV.01.)
JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek
Szám: 178/2013. JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek 2013. február 7-én megtartott együttes üléséről Zalacséb határozatok: Sorszáma Kódja 2/2013.
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. sz. példány Szám: 476-23/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012.
KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV
KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. február 17. napján 16.30 órai kezdettel megtartott
A május 15.-én, kedden tartott nyílt rendkívüli testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e
Pákozd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete A 2012. május 15.-én, kedden tartott nyílt rendkívüli testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e Napirend: 1. Javaslat a közbeszerzési szabályzat elfogadására
Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének szeptember 30-án (kedd) órai kezdettel megtartott testületi üléséről.
Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 13/2014. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének 2014. szeptember 30-án (kedd) 18 00 órai kezdettel
Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10. számú nyílt ülési J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Kisbágyon Község Önkormányzata
Palotás Község Önkormányzata 10. számú nyílt ülési Kisbágyon Község Önkormányzata 8. számú nyílt ülési Szarvasgede Község Önkormányzata 7. számú nyílt ülési Készült: Palotás, Kisbágyon és Szarvasgede Községek
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án 14 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 469-5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
JEGYZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság május 24-én megtartott rendes nyílt üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi Bizottság 2017. május 24-én megtartott rendes nyílt üléséről Tartalmazza: 19-24/2017. (V.24.) számú PÜB határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: a Pénzügyi Bizottság 2017. május 24-án
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Varsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 26-án (hétfő) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné
JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete, Gyúró Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 27-i együttes üléséről
Jegyzőkönyv mely Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 08.-án 9.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésén készült.
1 Jegyzőkönyv mely Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 08.-án 9.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésén készült. Napirendi pontok: 1. Előterjesztés ingatlancsere lebonyolítás
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. július hó 5. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 17. rendkívüli, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak:
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott
2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 105/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. május 31-én (péntek) 18,00 órai kezdettel megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2012. szeptember 27-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály
JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 25.-én, 12.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 25.-én, 12.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pergõ Margit Nyírõ István Fülöp Attila Gerõfi
JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott üléséről. Rendeletek és Határozatok mutatója
JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott üléséről Rendeletek és Határozatok mutatója 11/2013. (IX: 27.) önkormányzati rendelet A lakások és helyiségek bérletéről,
JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója
JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója 24/2013. (III. 25.) sz. határozat: Napirendi javaslat elfogadásáról. 25/2013. (III. 25.) sz.
JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: jelenléti ív alapján Gémes Virág képviselő, Klajzsovics Ferenc képviselő és Körömi Kázmér képviselő jelezte távolmaradását.
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2016. december 13-án 14,00 órakor a polgármesteri hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: jelenléti ív alapján Gémes Virág képviselő,
1. Tájékoztató az előző időszak óta eltelt eseményekről
Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. december 28-án,