Paulo Coelho Maktub Angolból fordította: Nagy Atilla.

Átírás

1 Paulo Coelho Maktub Angolból fordította: Nagy Atilla. A fordító megjegyzése: Van egy ismert mondás az ördög a részletekben, rejlik, ez az én olvasatomban azzal egészül ki, hogy a részletekbe ragadás, vagy a részletek elmaradása poklot szül. A most következı írásban mindenki találhat olyat, amit kétkedve, vagy örömmel fogad. Ezzel én is így voltam. Ám nem akartam kihagyni belıle semmit sem, köll a fenének a pokol

2 . A Maktub szó azt jelenti: megíratott. Az arabok tudják, hogy ez olvasat kissé sántít- hisz annak ellenére, hogy már minden megíratott Isten könyörületes; mindent azért írt meg, hogy segítsen nekünk. Vegyük a vándor New York-i esetét. Hısünk elaludt egy megbeszélt találkozó napján, és amikor elhagyta a szállodát, avval kellett szembesüljön, hogy a rendırség elvontatta az autóját. Késın érkezett ugyan, ám a hivatalos ebéd a szokásosnál jóval hosszabbra sikeredett, így gondolatai elkalandoztak, a fizetendı bírság körül keringtek. Bizonnyal nem lesz olcsó mulatság. Hirtelen eszébe ötlött az az egydolláros bankó, amit egy napja talált az utcán. Különös összefüggésre lelt bankjegy és a reggel történtek között. Ki tudja talán meghiúsítottam valamit, egy másik ember esélyét. Esetleg egy olyantól vettem el ezt a dollárost, akinek igen nagy szüksége lett volna rá. Ki tudja, de bele tudok én avatkozni abba, ami megíratott? Érezte, meg kell szabadulnia a pénztıl, és ekkor meglátott egy járdaszigeten ücsörgı

3 koldust. Sebtében odaadta neki, és tudta, hogy a dolgok ismét egyensúlyba kerültek. - Várjon egy pillanatot - kérte a koldus. - Nem kérek alamizsnát öntıl. Költı vagyok, és fizetségképpen felolvasnék egy verset viszonzásul. - Egy rövidet válasszon, mert sietek. Kérte a vándor. - Ha még élsz, az azért van, mert még nem érkeztél, meg oda ahova meg kell, érkezzél. A gyík története. Életét túlnyomórészt a földön töltötte, irigykedvén a madarakra, méltatlankodott sorsa, és teste felett. Minden teremtmény közül tılem irtóznak a leginkább.-vélekedett.- Rusnya, vagyok visszataszító, és arra ítéltettem, hogy a földön kússzak, csússzak.egy napon a Természet Anya, megparancsolta neki bábozódjon be, a gyík megijedt hisz nem tett még ilyet soha. Olyannyira megrémült, hogy eldöntötte, elkészíti a sírhelyét, és felkészül a halálra. Jóllehet boldogtalanságban telt az élete, mégis így szólt a Jóistenhez: - Most hogy végre hozzászoktam ahhoz, aki vagyok, még ezt a kevéskét is elveszed tılem Uram.- Rémületében bebábozódott, és várta végzetét. Néhány nap múlva arra ébredt, hogy

4 gyönyörő pillangóvá változott. Képes volt kecsesen szállni az égben, és csodálták szépségét. A gyík ekkor értette meg a Teremtı tervét, és ébredt rá az élet értelmére. Egy idegen felkereste a szkétai kolostor fıapátját. - Szeretném jobbá tenni az életemet-, mondta.- de nem tudom magam megtartóztatni a bőnös gondolatoktól. Az apát látta, hogy kível élénken fúj a szél és így szólt. - Nagy itt a forróság. Azon tőnıdöm, hogy miért nem fogsz meg egy keveset belıle, és hozod be ide, hogy lehőtse a levegıt. - Az lehetetlen - hebegte az idegen. - Ahogy az is, hogy ne gondolj olyasmire, amivel vétkezel az Úr ellen.- Válaszolta a szerzetes.-viszont, ha tudod, miképpen mondj nemet a kísértésnek, akkor az nem talál ártó fogást rajtad.

5 A mester mondja: Ha dönteni kell, jobb, ha megtesszük, vállalva a véle járó következményeket. Hisz magukat a következményket elızetesen, úgy sem ismerhetjük meg. A jövendölés mővészete avval a célzattal fejlıdött ki, hogy javaslatot adjon az ember kezébe, és soha nem szolgál, szolgált az elkövetkezık megkérdıjelezhetetlen meghatározására. Jó tanácsot adhat, ám az eljövıt illetıen gyér valóságtartalommal bíró próféciát. Jézus imája így szól: legyen meg a Te akaratod. Amikor a Teremtı gondot gördít elibénk, akkor a megoldását is az utunkba vezéreli. Ha a jósolás mővészete valóban meghatározná a jövıt, akkor minden jövendımondó gazdag lenne, elégedetten és boldog házasságban élne.

6 A tanítvány e szavakkal fordult mesteréhez: - Oly sok éve keresem már a megvilágosodást. Érzem közel, vagyok már ahhoz, hogy elérjem. Csak tudnom kell, mi legyen a következı lépés. - És mibıl tartod el magad?-kérdezte a mester. - Azt még nem tanultam meg, hogyan tartsam el magamat; a szüleim segítségére szorulok. De ez csupán részletkérdés. - Akkor a következı lépés az, hogy nézz a napba egyenesen, félpercig. - kérte a mester. A tanítvány szót fogadott. A kiszabott idı leteltével a mester arra kérte mondja el milyen az a mezı ahol állnak.. - Nem látom.a nap fénye elvette a látásomat. - Válaszolta a tanítvány. - Az, aki csak a fényt keresi, és közben kitér a felelısség elıl, az sosem lel rá a megvilágosodásra. Éppúgy, mint az is, aki hosszan néz a napba, végül megvakul. -Mondta a mester. Egy férfi egy völgyön haladt keresztül a Pireneusokban, amikor találkozott egy öreg pásztorral. A juhász megosztotta vele ételét, majd

7 hosszan elüldögélve az életrıl beszélgettek.a férfi véleménye szerint az aki hisz Istenben, az tagadhatatlan, nem szabad ember,hisz annak az Úr vezeti minden lépését. Válaszul a pásztor egy vízmosta szakadékhoz vezette, ahonnan mindenünnen kristálytisztán hallatszott bármilyen nesz visszhangja. - Ezek a szirtfalak az Életet tükrözik, a sorsot pedig azok a kiáltások, amiket ki-ki a maga a módján ereszt a szélnek. Amit teszünk az a Teremtı szívéhez, jut, és egyazon alakban vissza is tér hozzánk. Isten úgy jelenik, meg mint minden tettünk visszhangja. A mester mondja: Amikor érezzük eljött a változások ideje, akkor elkezdjük - nem tudatosanvisszanézni életünk filmjét, szembesülvén minden kudarccal, ami addig ért bennünket. Természetesen, ahogy egyre idısödünk, ezzel arányosan szaporodik

8 ballépéseink száma is. Ám ezzel egyidıben a tapasztalat biztosítja, a bekövetkezett vereségek jobb megértését, ugyanakkor utat is mutat a további lépések megtételéhez. Azonban meg kell néznünk a mentális felvevınk, rögzítette sikerfilmünket is. Ha csak a bukásainkat vesszük szemügyre, az megbénít. Ha pedig csak dicsıségeink moziját vetítjük magunk elé, az a sokkal bölcsebbek vagyunk, mint valójában csapdáját hordozza magában. Éppen ezért ha a rólunk szóló film kerül terítékre, mind a két változatra egyformán szükség van.

9 A tanítvány így szólt a mesterhez: - A nap nagy részében olyan dolgokon elmélkedtem, amiken nem kellett volna, olyan vágyálmokon, amik csak vágyálmok maradnak, és olyan terveken, amiket nem valósítok meg. A mester hívta, kísérje el az erdın át a házához. Séta közben rámutatott egy növényre, és megkérdezte, a tanítványtól tudja - e a nevét. - Nadragulya -Válaszolta a tanítvány. - Bárkit megöl, aki megeszi a levelét. Ám annak nem árt, aki csak vizsgálgatja - mondta a mester. - Hasonlóképpen a gonoszra csábító vágyakhoz, amik ártalmatlanok, ha nem engedünk nekik. A francia és spanyol határ között egy hegylánc terül el. E mentén található Argeles falucska. A település hegye egy völgybe fut. Minden áldott délutánon egy öreg szertartásosan elvégzi sétáját;

10 hegyre föl és völgybe le. Amikor a vándor elsı ízben járt arra, akkor még nem volt tudomása a dologról. Ám második alkalommal, útja során feltőnt neki, hogy ugyanazt az idıs embert fújta elé a sors. És mindig, ha a falucskában idızött, keresztezték egymás útját, így egyre alaposabban megfigyelhette az öreg ruházatát, a barettjét, sétabotját, pápaszemét. Mainapság valahányszor csak eszébe jut a falucska, elévillan az öreg is, annak ellenére, hogy nem tudja biztosan a valóságban látta-e. Hisz valójában csupán egyetlen alkalommal váltottak szót. Akkor tréfásan ezt kérdezte tıle: - Tán azt hiszi, hogy ezek közt a környéket átölelı gyönyörő hegyek közt lakozik a Jóisten? Az öreg a következı választ adta: - A Jóistenek ott a hajléka, ahova beeresztik İt. A mester egy estén találkozott a tanítványaival és arra kérte ıket gyújtsanak tábortüzet, üljenek köré és beszélgessenek.

11 - A lélek útja olyan, mint az a tőz, ami elıttünk ég. - mondta.- Az, aki tüzet akar, annak el kell viselnie a könnyeztetı és fojtó füstjével járó kellemetlenségeket is. Így találja meg a hitét újra és újra. Mindazonáltal ha a láng egyszer erıre kap, a füst elenyészik, és a tőz körül minden meleget és nyugalmat, árasztó világot kap. - És mi van akkor, ha valaki más tesz tüzet helyettünk?- kérdezte az egyik tanítvány. Vagy elhárítja elılünk a füstöt, hogy na kelljen attól szenvednünk? - Aki így tesz hamis mester az. A valódi bölcs kívánalma szerint rakja meg a tüzet, vagy oltja el azt, ahányszor csak akarja. Ám ha nem tanít meg arra senkit, hogyan kell tüzet gyújtani bizonnyal egy cél vezérli, hogy mindenkit átengedjen a sötétnek. - Amikor nekivágsz az Utadnak, találsz majd egy ajtót, amin egy írás olvasható - szólt a mester -Akkor térj vissza hozzám, és mondd el mi állt rajta. A tanítvány nekivág a testi és lelki próbának, és egy napon eljut az ajtó elé, majd visszatér mesteréhez. - Az ajtó feliratát kérdezted: LEHETETLENválaszolta a tanítvány.

12 - Egy falon, vagy egy ajtón olvastad? - tudakolta a mester. - Ajtón - felelte a tanítvány. - Akkor fogd csak meg a kilincsét, és nyisd ki hát. A tanítvány engedelmeskedett. Antól fogva, hogy a feliratos ajtó azzá válik ami; utat enged. És ahogy feltárult egészen, a tanítvány nem látta többé rajta fenyegetı írást... és belépett. A mester mondja: Hunyd be a szemed. Vagy legalábbis ha nyitva hagyod, képzelj el egy a légben szárnyaló madárrajt. Most pedig mondd el, hány madarat láttál? Ötöt? Tizenegyet? Vagy öttel többet? Akármennyi is legyen a szám - egy ilyen kérdésre nehéz a felelet - ám a kísérlet egy dologra mégis rávilágít. Az ember könnyen képes egy madárseregletre gondolni, ám mikor meg kell határozni a számukat az az elme számára nagy kihívás. Még akkor is, ha az ember lelkiszemei elé vetített kép tiszta, jól körülírható, és éles.

13 Hogy azt ki határozza meg, hogy képzeletünk vásznán, hány madár szerepeljen? A kérdés megválaszolásakor egy dolog bizonyos. Nem mi emberek! Egy férfi elhatározta, hogy meglátogat egy remetét, aki mint halotta a szkétai kolostor közelében él. Hosszú céltalan pusztai bolyongás után rá is talált végül a szerzetesre. - Tudni szeretném, mi legyen az elsı lépés lelki utamon. - tudakolta. A remete válaszul elvitte egy kicsi vízgyőjtı helyhez, és megkérte nézze meg abban a tükörképét. A férfi kísérletet is tett rá, ám a szerzetes minduntalan meghiúsította a szándékait. Kavicsokat dobálva a kútba felzavarva a víz felszínét. - Képtelen vagyok meglátni az arcomat, ha mindég köveket hajigálsz a vízbe. - Jegyezte meg a férfi.

14 - Igaz. Képtelenség felkorbácsolt víztükörben megpillantani egy arcot, éppen, úgy ahogy Istent keresni is lehetetlen olyan elmével, amit a kutatás láza nyugtalanít.-válaszolta a szerzetes. - Most már tudod, mi legyen az elsı lépés! Abban az idıben történt mindez, amikor a vándor a zen elmélyedést tanulta. Egy napon meditáció közben mestere a dojo egyik részéhez ballagott (dodzsó az a hely ahol a tanítványok összegyőlnek; Akik a zent gyakorolják, arra használják, hogy feloldják a kettıs gondolkodásmódot, ráébredjenek buddhatermészetükre és megszabaduljanak egójuktól" Dojo: zen kolostor, a zen gyakorlásának a helye. Az a hely, ahol a buddha-természet letisztul. A zendo: a meditációs terem, ahol a szerzetesek élnek és gyakorolják a zazent. Szamádhi: az az állapot, amelyben az ember elfelejti saját nehézkességét, eggyé válik az idıvel, hellyel, körülményeivel, eggyé válik azzal, amit csinál. Az az állapot, amelyben eggyé válunk a jelen pillanattal.) visszatértekor egy bambuszpálcát tartva kezében. Néhány tanítvány - aki nem volt képes magos szinten az elmélyedésre megrezzent, felemelte a kezét. A mester eléjük lépett, és háromszor mindegyikük vállára sújtott. Amikor a vándor ezt elıször látta, úgy vélekedett a dolog

15 felıl, hogy az vaskalapos maradi, értelmetlenség. Késıbb megértette, hogy olykor szükséges lelki kínjainkat testi gyötrelmekre váltani, hogy a fájdalom szembesítsen mindazzal a rosszal, amit a lelki gyötrıdések okozhatnak. A santiagói Szent Jakab zarándokúton a vándor megtanult egy gyakorlatot, ez abból áll, hogy amikor önostorozó gondolatai támadnak, mutatóujja körmét a hüvelykujja körömágyába vájja. Az emésztı gondolatok nyomán felgyülemlett szörnyőségek számláját csak jóval késıbb nyújtja be nekünk a sors. Ám ha ezek jelenléte testi fájdalomként nyílvánul meg, akkor rajtuk keresztül megértjük annak a pusztításnak a természetét, amit okozhatnak. Így már ki tudjuk ıket őzni az elménkbıl. Egy 32 éves páciens felkeresett egy kezelıorvost Richard Crowleyt. - Nem tudok leszokni arról, hogy szopjam a hüvelykujjamat - panaszolta.

16 - Ne bánkódjon ezen annyira - mondta Crowley - Ehelyett minden nap szopja egy másik ujját. A kezelt megkísérelte, megfogadni a tanácsot, ám minden egyes alkalommal mikor a szájához vitte a kezét, tudatosan ki kellett választania, melyik legyen az a bizonyos ujj, amelynek mindennapi figyelmét szenteli. Még a hét a végéhez sem ért máris orvosolták a baját. - Amikor az elcsábulás szokásunkká válik, avval nehéz elbánni - mondta Richard Crowley.- Ám ha a helyzet új viselkedésformák, kialakítását kívánja meg tılünk, új döntések és választások, elé állít minket, ezek szembesítenek azzal a ténnyel, hogy nem is ér annyit az egész. Az ókori Rómában létezett egy látnoktársulás, Szibillákként ismeretesek, akik kilenc könyvben megírták a római birodalom jövendıjét. A jóslatokat elvitték Tiberius császárhoz: - Mennyit fizessek a könyvekért? - firtatta Róma ura- - Száz arany aureust Felelték a Szibillák.

17 Tiberius haragra gerjedt és elzavarta ıket. A javasok három könyvet elégettek, majd visszatértek a hadvezérhez. - Az ár változatlan - mondták a császárnak. Tiberius felkacagott és tiltakozni kezdett: miért is fizessen hat könyvért annyit, amennyibe a teljes kilenc kerül. A Szibillák távoztak, három kötet ismét a lángok martaléka lett, és a maradékkal visszamentek a császárhoz. - Az ár maradt - közölték. Tiberiuson úrrá lett a kíváncsiság, és úgy döntött fizet. Ám nem volt mit tegyen, be kellett érnie a birodalomról szóló töredék jóslatokkal. Erre mondja a mester: Az élet egyik fontos tanítása ne alkudozzunk a sorssal, amikor kedvezı alkalmat kínál nekünk. A Harmadik Birodalom Németországában két rabbi mindent megtett azért, hogy lelki vigaszt nyújtson a zsidóknak. Két évig elviselhetetlen rettegés kínozta ıket, ám sikeresen elkerülték üldözıiket, és különféle közösségekben titkon eleget tettek vallási kötelezettségeiknek. Míg végül

18 fogságba nem estek. Az egyikük nagyon megrémült, hogy mi is fog vele történni, és megszakítás nélkül fohászkodott. Ám a másik az egész napot alvással töltötte. - Miért viselkedsz így? -kérdezte a megrettent rabbi. - Azért, hogy az erım megmaradjon. Tudom, hogy késıbb szükségem lesz rá - válaszolta hittestvére. - De hát nem félsz? Nem tudhatjuk, mi történik velünk. - Rettegtem, míg el nem fogtak. Most, hogy bebörtönöztek, mi jót is szülhet az, ha folyton azon rágódom, mi történhet velem. A félelem ideje lejárt; elérkezett a reményé. A mester mondja: A nyíltságot rendszerint egyfajta gyanakvással fogadjuk. Ám tegyük szívünkre a kezünket, életünkben melyik kihagyott helyzet volt a több az, amelyik azért maradt el, mert féltünk a nyíltságtól, vagy az, amiben nem mertük vállalni a kockázatot? Egy ugyanilyen kihagyott ám észrevétlen ziccer az idegenekkel

19 való nem szóba elegyedés is, hisz az ember nem bizalmas csak úgy másokkal, olyanokkal, akiket nem ismer. Nem szokás ügyes-bajos dolgainkat vadidegenekkel megosztani még a legfelszínesebb módon sem. És úgy véljük, így van rendjén, ha ezt tesszük. Végül arra jutunk, hogy bajainkra nincs orvosság, az Élet nem segít. Távolságtartásunk biztosítja fontosságunk, és magabiztosságunk illúzióját. A valóságban azonban ezzel csak ırangyalunk megnyílvánulását, megjelenését akadályozzuk meg mások szaván keresztül. Korának leghatalmasabb királya udvarába hívatott egy idıs remetét. - Irigykedem egy ilyen szentre, aki oly kevéssel beéri - mondta a király. - Én pedig téged irigyellek felséges királyom, hisz te még nálamnál is kevesebbel megelégszel. - mondta a remete.

20 - Mit gondolsz te? Ez az egész ország az enyém - csattant fel sértıdötten a király. - Pontosan - mondta a vén bölcs. Ám az enyém a mindenség muzsikája, ahogy e kerek világ minden folyója, és hegye. Bennem világít a nap és a hold is, mert lelkemben ragyog a Teremtı. Neked pedig felséges uram csak ez a birodalmad. - Menjünk a hegyekbe ahol az Isten, lakik- kérte egy lovag a barátját. hogy bebizonyítsam az Úr minden tudása abban áll, hogy rábírjon azokra a dolgokra, amiket elvár tılünk, ám folyamatosan csak növeli a terhünket, ahelyett, hogy csökkentené.

21 - Rendben én azért megyek, mert hiszek az İ kegyelmében, és az út ennek lesz a példája. - Felelte a másik. Éjjel meg is érkeztek a hegycsúcsára kisvártatva egy hang szólt hozzájuk a sötétben: - Rakjátok meg a lovaitokat azokkal a kövekkel, amit a földön találtok. - Látod?!- csattant fel az elsı lovag.- Egy ilyen fáradságos út után még azt várná el,hogy egy még súlyosabb terhet cipeljünk. Hát én nem engedelmeskedem!-társa tette, amit a hang parancsolt. Pitymallatkor a hegy lábához ért a jámbor lovag, és a felszentülı nap elsı sugarai rátőztek a magával

22 vitt kövekre, ekkor látta: hogy mindegyik színtiszta gyémánt. A mester mondja: Isten útjai kifürkészhetetlenek; ám mindig a javunkat szolgálják. A mester mondja: Meg kell valamit osztanom veled barátom, amit talán nem tudsz. Azon tőnıdtem, hogyan is tegyem mindezt, hogy ne legyen oly kemény számodra hogyan fessem élénkebbé, biztatóbbá, a Paradicsom édeni ígéretével, a Beteljesedés látomásaival, megtőzvén ezoterikus fejtegetésekkel ám ezek mit sem használnak. Végy egy nagy levegıt, és készülj fel.

23 Úgy tőnhet elment az eszem, ám biztosíthatlak, pontosan tudom, mit beszélek. Ez a jövendölés csalhatatlan, történjék bármi, kétség sem férhet bekövetkeztéhez: Meg fogsz halni. Lehet holnap, vagy ötven év múlva- elıbb vagy utóbbbekövetkezik. Még ha nem is szeretnéd. Még ha más terveid is volnának. Ezért gondold át figyelmesen mi is a teendıd mára. Vagy holnapra. És hátralevı életedre. Egy fehér felfedezı égett a vágytól, hogy mihamarabb elérje kitőzött célját Afrika szívében,

24 ezért külön fizetséget ígért teherhordóinak, ha sebesebben szedik a lábuk. Néhány napig így is tettek. Egy délután azonban váratlanul egyemberként letették a cipelnivalót, és leültek a földre. Nem számított mennyi pénzt ígért is rá a fehér ember, azok egy tapodtat sem mentek tovább. Amikor végül az utazó megkérdezte, hogy miért viselkednek így, a következı választ kapta: - Olyan gyorsan mentünk, végül már azt sem tudtuk, hogy kik is vagyunk valójában. Most pedig arra várunk, hogy lehagyott lelkünk is beérjen bennünket.

25 Napba Öltözött Boldogasszonyunk karjában a kisded Jézussal lejött a földre, hogy meglátogasson egy kolostort. Örömükben a lelkiatyák sorba álltak, hogy kinyílvánítsák tiszteletüket, és szeretetüket: egyikük verset citált, másikuk színes miniatúrákat, bibliai képeket mutatott be, egy harmadik az összes szent nevének felsorolásával hódolt Miasszonyunknak. Míg végül egy alázatos apátra került a sor, akinek soha nem adatott meg, hogy bölcsebb emberek oktassák. Szülei egyszerő emberek voltak és vándorcirkuszosként keresték a kenyerüket. Amikor ı következett a szerzetesek véget akartak vetni a tiszteletnyilvánítási szernek,

26 attól való félelmükben, hogy rendtársuk szégyent hoz rájuk. Ám ı is bizonyítani akarta a szeretetét a Szőz elıtt. Zavarban volt, érezvén testvérei rosszallását,zsebébıl elıhalászott egy pár szem narancsot,és a elkezdte levegıbe hajigálni- azt a mutatványt adta elı amit a szüleitıl tanult a cirkuszban. Kisvártatva Jézuska elmosolyodott, és örömében tapsolt. Így ıt az, egyszerő szerzetest érte a megtiszteltetés hogy a Szentszőz, felé nyújtotta a Gyermeket, hogy egy kis ideig ringathassa a karjaiban.

27 Ne akarjunk álladóan józanok lenni. Szent Pál ezt tanítja: Nem megmutatta Isten, hogy a világ bölcsessége balgaság? Az állandó értelem nem más, mintha folyton csak azt, nyakkendıt hordanánk, ami passzol a zokninkhoz. Mintha a véleményünk, meglátásunk, nem változhatna holnapra. Tán a világ mindig ugyanúgy forog? Ha másoknak nem ártasz vele, hébe-hóba változtass te is. Válassz másik utat anélkül, hogy zavarba jönnél. Jogodban áll. Nem számít mások, mit gondolnak-mert, bárhogy is legyen, mindig azt fogják gondolni. Ezért csak lazíts. Hagyd csak, hogy forogjon a föld. És fedezd fel tenmagad meglepésének örömét. Isten azonban azt

28 választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket tanítja Szent Pál. A mester mondja: A mai nap remek alkalom arra, hogy valami szokatlant tegyünk. Például táncra, perdülhetünk az utcán munkába menet. Egy ismeretlen szemébe merülve egyetlen pillantás elteltével szerelmet vallhatunk neki. Olyan tanáccsal szolgálhatunk a fınökünknek, ami nevetségesnek hathat, olyan ötlettel amilyet eleddig még nem adtunk. A Fény Harcosai megengedhetik, és meg is engedik maguknak az

29 ilyen napokat. Ma sírhatunk olyan ısrégi igazságtalanságok miatt, amik a szívünket nyomják. Felhívhatunk valakit, akinek megesküdtünk többé nem beszélünk vele,(ám akitıl szeretnénk, ha üzenetet hagyna a rögzítınkön.) Legyen a mai nap más, mint a többi, töltsük meg ennek a napnak a krónikáját különleges történésekkel. Ma minden botlásra engedélyt és bocsánatot kapunk. Hisz ez a nap az életöröm napja. Roger Pemrose a tudós néhány barátjával sétálgatott, közben folyamatos élénkséggel vitte a szót. Csak akkor hallgatott, amikor átment az úton.

30 - Emlékszem arra amikor átkeltem a túloldalra egy hihetetlen gondolatom támadt - mondta Pemrose. - Ám amint átértünk a túloldalra, már elhagytuk azt a bizonyos helyet, és kizökkenvén nem emlékeztem arra, amire néhány perccel korábban.-késı délután Pemroset anélkül, hogy tudta volna az okát hatalmas örömérzet, kezdte átjárni -Olyan érzésem volt, mintha valami világossá vált volna elıttem. - Úgy döntött, átrostálja annak a napnak minden pillanatát - és, amikor eszébe villant a túloldali átkelés, az emlék képe magával hozta az elveszett ötletet. Amit immáron papírra is vetett. Ez pedig nem volt más, mint a modern fizikát forradalmasító elmélet a fekete lyukakról teória. És mindez annak köszönhetı, hogy Pemrose képes volt visszaidézni azt a csendet, ami mindannyiunkat betölt, mikor átkelünk az út túloldalára. A sivatagi pusztaságban élı Szent Antalt egy napon felkereste egy ifjú. - Atyám eladtam minden javamat, és amit kaptam érte azt elosztottam a szegények között. Csak azt a kevéske holmit tartottam, meg ami itt

31 elegendı a túléléshez. Arra kérnélek, mutassad meg nékem az üdvösséghez vezetı ösvényt. A remeték atyja arra kérte a legényt adja el maradék holmiját is, és az érte kapott pénzen vásároljon valami húst a városban. Amit kötözzön a testére és így térjen vissza. A fiatalember úgy is tett, ahogy kérték tıle. Útja során húsra éhes kutyák és sólymok támadtak rá. - Visszatértem - mondta a fiatal férfi, és mutatta sebesült testét, és ronggyá tépet ruházatát az atyának. - Azok, akik járatlan útnak indulnak, és meg akarják tartani régi életük egyetlen darabkáját is, azokat végül szétmarcangolja, kísértı múltjuk - mondta a szent. A mester mondja: Használj fel ma minden kegyelmet, amit az Istentıl kaptál. Ezt az ajándokot nem ırizheted. Nincs olyan bank, ahova beteheted, vagy kiveheted az áldásszámládra tetszésed szerint. Ha nem használod fel, menthetetlenül elvesznek. A Teremtı tudja, hogy mindenki alkotómővész, mikor eláraszt kegyelmével. Van mikor agyagot ad kezünkbe, hogy szobrot formázzunk, máskor

32 ecsetet és vásznat, vagy tollat. Ám soha nem festünk agyaggal a vászonra, ahogy tollal sem hozunk létre szobrokat. Minden napnak megvan a maga csodája. Fogadd el a Jóisten áldásait, és a mai napon veszni ne engedd az alkotóerıt és a benned élı kicsiny mővészt. Keltsed életre bátran. Hisz holnap új csodákat, kapsz. A spanyolországi Piedra folyó partján álló kolostort gyönyörő növényzet övezi, ami valóságos üdítı oázisként tőnik ki az ottani terméketlen területek közül. Itt a víz kis csermelyként ered, hatalmas árrá szélesedik, és tucatnyi vízeséssé szakad. A környéket járó vándor hallja a vizek muzsikáját. Váratlanul - az egyik vízesés mögött - egy grottára, barlangra lesz figyelmes. Tisztelettel szemléli az idıkoptatta sziklákat, a gyönyörő alakzatokat, amiket türelmes értı kézzel formázott meg a természet. És meglát egy dísztáblát is, amibe Rabindranath Tagore* versét rótták: Nem pöröly kalapálta e sziklákat ily tökélyre, a víz édesgette magához a köveket táncával, és dalával.

33 Ahol az erı csak pusztítani képes, ott a finomság kell, építsen. *Tagore Nobel díjas indiai költı Zajti Ferenc orientalista jó barátja, aki hazánkban is megannyi ıseredetünkre utaló emléket hagyott így vall: 2000 év elıtt a magyarok ısei egy földön laktak az én ıseimmel s ezek az emlékek mély lelki rokonságot teremtettek kettıjük között. Tudom, hogy a magyarok ısei Árpád vezérletével jöttek vissza Ázsiából, hogy Atilla volt az önök ıseinek, a hunoknak nagy fejedelme. Az én nemzetem, mint egy 400-évig élt fehér-hun tehát magyar uralom alatt s így kétségtelen, hogy közöttünk történelmi kapcsolat van. Másutt így ír: Szívemet hozzád küldöm Magyarország, kit nyugaton elıször csókol homlokon a mi áldott keleti napunk. A mester mondja: Sokan félnek a boldogságtól. İk akkor elégedettek az életükkel, ha számos szokásaikon nem kell változtatniok - ha mégis, akkor elveszettnek hiszik magukat. Gyakran méltatlankodunk azon, ha valami jó dolog ér minket. Nem akarjuk elfogadni, mert akkor olyan érzésünk támad, hogy adósai vagyunk az Istennek. Azt gondoljuk: jobb nem inni a

34 boldogság kelyhébıl, mert ha kiürül annak nagy szenvedés lesz az ára. Aki fél naggyá lenni az kicsi marad, aki fél sírni, nevetni sem tud. A szkétai kolostorban egy délután egy szerzetes megsértett egy másikat. A klastrom fıapátja Sziszoisz testvér megkérte a sérelmet, szenvedıt, hogy bocsásson meg annak, aki megsértette. - Nem cselekszem-tiltakozott.-i sértett meg, ı kell, fizessen érte. Ekkor Sziszoisz testvér az ég felé emelte karjait, és imádkozni kezdett: - Jézus Urunk immáron nincs szükségünk Reád. Immáron elnyertük azt a képességet, hogy rábírjuk a bennünket, sanyargatót, hogy fizessen a tettéért. Immáron önkezünkkel tudunk elégtételt venni, ítélkezni Jó és Rossz felett. Ezért gondot ne viselj ránk, elhagyhatsz minket.

35 A szerzetes elszégyellte magát és rögvest megbocsátott a testvérének. Egy tanítvány ezt mondotta: - Minden mester azt tanítja, hogy a léleknek kincseit mindenkinek magának kell, kikutatnia. Akkor mégis miért vagyunk mi itt együtt? - Azért mert az erdıség erısebb, mint egy magányos fa - válaszolta a mester. - Az erdı megtartja a nedvességet, ellenáll a tombolva forgó szeleknek, és segít termékennyé tenni a földet. Ám a fának valódi erejét a gyökere adja. Ezek a gyökerek bírják rá a többi palántát a növekedésre. Az azonosulás szülte egyesülés, biztosítja mindenkinek a maga szintjén, a fejlıdéséhez elengedhetetlen szabadságot. Ezt az ösvényt azoknak illı követni, akik igazán az Úristen útját szeretnék járni. Amikor a vándor tízéves lett, közösségi anyja azt parancsolta, végezzen gyakorlatokat teste

36 épülésére. Egyik társa azt javasolta, hogy ugráljon a hídról a folyóba. A legelején még megbénította a félelem. Minden áldott nap ı volt az utolsó a sorban, és folyton szenvedett attól, aki elıtte ugrott - mivel hamarosan neki is vízbe kellett vetnie magát. Egy napon az edzı - észrevévén rettegését- az ugrósor elejére parancsolta. Noha még félt, gyorsan túlesett a dolgon, ekkor szívében megszőnt az ijedtség és helyére beköltözött a bátorság. A mester mondja: Van, mikor elodázhatjuk a dolgokat. Míg máskor fel kell győrni az ingujját, és meg kell, oldjuk a helyzetet. Ilyenkor a halogatás a legártalmasabb. Egy reggel Buddha a tanítványai körében ült, amikor egy féri odament hozzájuk, és ezt kérdezte: - Létezik Isten? - tudakolta. - Igen Isten létezik - válaszolta a Magasztos. Ebéd után egy másik ember tartott feléjük. - Létezik Isten? - kérdezte ı is.

37 - Nem. Isten nem létezik - Mondta a Megvilágosodott. Még aznap jóval késıbb egy harmadik vándor is ugyanezt a kérdést intézte Szidhárthához, amire ezt felelte: - Ezt neked kell eldöntened. - Ez képtelenség Mester- Okvetlenkedett az egyik tanítvány - Hogy adhattál három különbözı választ ugyanarra a kérdésre? - Mivel mindıjük más - más ember volt.- magyarázta a Megvilágosodott. - Hisz mindenki a maga mértékével, látja az Istent: ki bizonyos Benne, ki tagadja, és akad olyan is, aki kételkedik létében. Minden embernek örömére szolgál, ha cselekszik, ha nyüzsög, ha bajokat orvosol, ha mások felıl gondoskodhat. Az ember folyton megkísérel valami terveket szıni, valamit véghez vinni. Ez így is, van rendjén - végtére is így építjük, változtatjuk világunk. Ám az Áhítat szere szintén az élet része. Az idıleges lecsendesedés, a

38 belsı csendre, a Mindenségre való figyelés. Amikor bármilyen kérés, gondolat, vagy hálaadás nélkül térdelünk le testben és lélekben. Csak, hogy érezzük a minket átölelı szerelmetesség erejét. Az ilyen pillanatok nem várt könnyeket fakaszthatnakezek oka se, nem szomorúság se nem boldogság. Az ilyen könnyeken ne lepıdjünk meg. Ajándékok. Amik tisztára mossák a lelkünk. A mester mondja: Ha sírnod kell, tedd úgy, mint ahogy a gyermek teszi. Valamikor te is az voltál, és léted elsı leckéi közt ott volt a sírás is, mert a sírás szere is az élet része. Soha ne feledd szabad vagy, és nincsen abban semmi szégyellnivaló, ha kimutatod azt, amit érzel. Sikolts, zokogj oly hangosan, ahogy érzed. Hisz a gyermek is így sír, ismeri a leggyorsabb módszerét, miképpen szabadulhat meg attól, ami a szívét nyomja. Megfigyelted - e már, azt, ahogy egy gyermek véget vet a sírásnak? Azért apadnak el hirtelen a könnyei, mert valami megzavarja pergésüket. Ami új kalandra csábítja. Ezért szakad meg azonnal a gyermekszemekbıl patakzó könnyek árja. Ez számodra is gyógyír

39 lehet szíved fájdalmára, de csak akkor, ha úgy sírsz, mint a gyermek. A vándor ebédjét költötte egy ügyész barátnıjével, Fort Lauderdaleben. Az étkezés alatt a velük szemközti asztalnál ülı erısen ittas alak kitartóan hangoskodva beszélt az asszonyhoz. Cérnája fogytával a hölgy arra kérte a piást, fejezze be. Ám az ezt kérdezte: - Miért? Úgy beszélek a szeretetrıl, ahogy ezt egy józan soha nem merészelné. Boldog vagyok, és idegenekkel vágyom beszélgetni. Mi rossz van ebben? - Az alkalom nem megfelelı. - mondta az asszony.

40 - Magácska tényleg úgy véli, hogy az ember csak akkor beszélhet a boldogságáról, ha arra megfelelı alkalom adódik? - Ezekkel, a szavakkal az illuminált ismeretlen elnyerte a hölgy meghívását az asztalukhoz. A mester mondja: Vigyáznunk kell a testünkre. Mert az nem más, mint a Szent Lélek temploma, érdemes a tiszteletünkre, szeretetünkre. Idınket a legjobban kell kitöltenünk. Álmainkért küzdeni kell, a cél eléréséhez összpontosítanunk kell, erıfeszítéseket

41 kell tennünk. Ám arról se feledkezzünk meg, hogy az élet apró örömök szövete. Amit azért kaptunk, hogy bátorítsanak, segéljék létokaink kutatását, és biztosítsák, hogy el ne hulljunk mindennapi ütközeteink vívása közepette. A boldogság nem bőn. Nincs abban semmi rossz ha-idınkéntmegszegjük bizonyos szabályainkat, a diétát, az alvást vagy boldogságot illetıen. Azért se ostorozzuk magunk, ha - alkalmasint hasztalan semmiségekkel ütjük agyon az idıt. Ezek azok az idıtöltés örömparányok, amik mindenkit ösztönöznek.

42 Arthur Rubinstein a zongoramővész késve érkezett egy elsı osztályú New-York-i étterembe. Barátai már kezdtek aggódni érte, ám a mester megjelent az oldalán egy szemrevaló szıkével, akinek kora szerint az apja lehetett volna. A legendásan zsugori zongoravirtuóz ekkor ismét elképesztette a barátait azzal, hogy a létezı legdrágább fogást rendelte, és a húsétel mellé a legkitőnıbb, legborsosabb bort. Amikor az étkezés véget ért, mosolyogva állta a számlát. -Látom mindannyian, meglepıdtetek - mondta Rubinstein. - Ám ma volt a napja, hogy az

43 ügyvédemnél jártam, a végakaratom elkészítésének ügyében. Szép summát hagytam a lányomra, és a rokonaimra, tisztes adományt hagytam jótékony célokra. És ekkor rádöbbentem, hogy mindenki kapott valamit az örökségbıl; engem kivéve. Ezért úgy döntöttem, hogy magamat is bıkezően megajándékozom, amennyire csak tudom. A mester úton volt Isten igéjét hirdette valahol, és ezalatt a tanítványai gondatlansága miatt leégett a ház, amiben éltek. - Ránk bízta ezt a hajlékot, és mi nem voltunk képesek a megfelelıen vigyázni rá - mondta az

44 egyik tanítvány. Sebtében munkához láttak hát, hogy megjavítsák a házat, arra építve, ami nem vált a tőz martalékává, ám a mester a vártnál elıbb érkezett meg, és látta, hogy mi történt. - Nohát úgy fest, kaptunk egy új házat - lelkendezett. Az egyik tanítvány feszengve vallotta meg, hogy mi is történt valójában; hogy gondatlanok voltak és közös hajlékukat lángok emésztették el. - Ezt nem értem - mondta a mester Én semmi ilyet nem látok csak olyan embereket, akik hisznek az élet szentségében, aminek épp egy új fejezetét kezdték el. Azok, akik minden javukat elveszítik,

45 sokkal jobb helyzetben vannak, mint oly sokan, hisz attól fogva a sorsuk csak jobbra fordulhat. A mester mondja: Ha álmaink útját járjuk, híven kövessük végig azt. Ne térjünk le róla, ne csábuljunk el megnyíló kiskapuknak a hát én pontosan nem is ezt akartam magyarázkodás ürügyével. Mert az ilyen magvakból kudarc terem. Járjuk az utunk, még ha lépteink bizonytalanok is, még akkor is, ha tudjuk jobban is, tehetnénk. Ha elfogadjuk a jelen adta lehetıségeket, akkor kétség sem fér hozzá, hogy azokat a jövıben jobbá

46 tesszük. Ám ha korlátainkkal szemellenzısen bánunk, vagy tagadjuk azokat akkor ezek mindig szándékaink megszabadíthatatlan béklyói, lesznek. Választott utunkkal bátran nézzünk szembe, és ne tartsunk mások bíráló megjegyzéseitıl. Ám mindenek felett, ne engedjük meg magunknak, az önostorozás bénító fényőzését. A Teremtı vélünk lesz, álmatlan éjszakáinkon, és az İ szeretete felszárítja majd a könnyeink. A Jóisten kedveli a vitézeket.

47 A mester és tanítványai úton zarándoklatuk során nem jutottak megfelelı élelemhez. A bölcs nehányat elküldött hozzanak eleséget. A nap végén vissza is tértek. Azt a kevéskét hozták mindahányan, amit alamizsnaként kaptak: rothadásnak induló gyümölcsöt, szikkadt kenyeret, és beteg bort. Ám valahára az utoljára érkezı is megjelent egy zsák érett almával. - Mindent megtettem, hogy segítsek mesteren, és rajtatok testvérek - mondta megosztván a gyümölcsöt mindenkivel. - Honnan hoztad az almát? - tudakolta a mester. - Loptam - válaszolt a tanítvány, - Az emberek csak romlott ételt adtak, annak ellenére, hogy

48 tudták Isten szolgái vagyunk, és az İ szavát hirdetjük. -Vidd innen orozott gyümölcseidet, és soha ne térj vissza parancsolta a mester. - Az aki értem lop, az tılem lop. Azért jöttünk erre a földre, hogy eszméket és álmokat keressünk. Gyakran szembesülünk, avval hogy az elérhetetlennek ható cél, karnyújtásnyira van csak tılünk. Erre eszmélve úgy érezzük, hogy hibát követtünk el, hogy csak az idınket fecséreltük a haszontalan kutatásra, és evvel a

49 tetejébe még nyakunkba vettünk egy kazal gondot is. A mester mondja: Rejtezzen bár kincsed elásva hajlékod alatt, arra csak akkor lelhetsz, ha feladod a keresését. Ha Péter nem ismerte volna meg a megtagadás kínjait, nem lett volna kiválasztott arra, hogy Egyházalapító szent legyen. Ha a tékozló fiú nem hagyott volna maga mögött mindent, akkor atyja nem rendezett volna olyan vigasságot a tiszteletére. Életünk bizonyos történéseit a sors pecsétje zárja, amin ez áll: Csak akkor fogsz értékelni, miután elvesztettél és pótoltál. Semmi jót nem szülhet az, ha megkíséreljük, levágni az utunkat.

50 A mester találkozott kedvenc tanítványával, és, lelki fejlıdése felıl tudakolódzott. A tanítvány azt válaszolta, hogy képes napja minden pillanatát Isten dicsıségének szentelni. - Ha ez így áll akkor nem maradt más hátra, mint megbocsátani az ellenségeidnek - mondta a mester. A tanítvány meglepıdve nézett mesterére: - Arra semmi szükség. Nincs harag a szívemben irántuk - Te azt hiszed, hogy a Jóisten szívében csak egy szikrányi is, van belıle bárki iránt is?. Természetesen nem - válaszolta a tanítvány. - Akkor bocsánatot kérhetsz ugye? Tégy ugyanígy az ellenségeiddel, még akkor is, ha egy

51 csekély haragot sem táplálsz ellenük. Aki megbocsát, tisztára mossa, és jó szagúvá teszi a szívét. Az ifjú Napoleon egy Tulon közeli gyilkos ágyútőz közepette remegett, mint nyárfalevél a szélben. Egy katona észrevette a fıvezér félelmét és így ócsárolta kenyeresei elıtt: - Nézzetek rá, halálra van rémülve. - Nem tagadom - mondta Bonaparte.-Mégis csatába megyek. Ha magát annak a félelemnek pusztán a fele járná át, amit én érzek, akkor már rég kereket oldott volna.

52 A mester mondja: A félelem nem a gyávaság jele. A félelem az, ami lehetıvé teszi, hogy bátrak legyünk, és megadja azt a kegyet, hogy szembeszálljunk az életadta kihívásokkal. Bárki, aki megtapasztalja a félelmet,- és ennek ellenére nem bénul meg tıle, teszi, amit kell - az bátorsága, vitézsége példáját adja. Ám az, aki a butaság bátorságával vakmerıen keveri magát szorult helyzetekbe, anélkül hogy számolna a kockázati tényezıkkel, az csak egyetlen dolgot példáz a felelıtlenségét.

53 A vándor a Szent János napi vígasság kavalkádját járta. Látta a sátrakat, az íjászversenyt, és a helyi ételek, terülj asztalkámját. Váratlanul egy bohóc elkezdte utánozni a vándor gesztusait. Az emberek, nevették, a vándor nemkülönben, és meghívta egy kávéra a mővészt. - Ez tart életben! - Mondta a mulattató. - Hisz, aki él az meg kell, mozgassa a karjait, ide-oda kell, ugráljon, zajokat kell, produkáljon, nevetnie és nevettetnie kell, vagy az emberekhez szólnia. Mert az élet az pontosan a halál ellentéte. Meghalni annyi, mint örökre ugyanabba a helyzetbe dermedni. Ha az ember nagyon hallgataggá válik, akkor nem él.

54 Egy reggelen a mester és tanítvány sétálgattak a mezın. A tanítvány azt tudakolta, hogy miféle böjt biztosítja a megtisztulást. Noha a bölcs rendíthetetlenül állította, hogy minden étel szent, a tanítvány tamáskodott. - Csak kell, legyen valami eledel, ami közelebb visz minket Istenhez - firtatta a tanítvány. - Úgylehet igazad, van. Például ezek a gombák itt, ni - válaszolta a mester. A tanítvány lázasan már szinte szıtte gondolatait a gombákról, amik elhozzák neki az áhított megtisztulás örömét. Ám ahogy megállt, hogy

55 begyőjtsön egyet a ritka kincsbıl váratlan felkiáltott: - De hiszen ezek mérgezıek! Ha csak egyet is megennék, menten szörnyethalnék!- Mondta elborzadva. - Nos én nem ismerek más eleséget, amitıl gyorsabban az Úr színe elé kerülhetnél - felelte a bölcs telén a vándor és felesége a prágai utcákat rótták, sétájuk közben a férfi észrevett egy fiút, aki a környezı házakról rajzokat készített. Az

56 alkotások elnyerték a tetszését, ezért úgy döntött megveszi az egyiket. A fizetséget nyújtván figyelt fel arra, hogy a fiú nem visel kesztyőt -holott a hideg megkívánta, volna. - Miért nincs kesztyőd? - kérdezte. -Mert azzal fogom a ceruzát. Prágáról beszélgettek egy keveset. Majd a mővész felajánlotta, hogy díjtalanul megrajzolja a vándor feleségének arcképét. A mő elkészültére várva a vándor ráeszmélt, arra hogy valami különös dolog történt: közel öt percig társalgott a fiúval, úgy hogy egyikük sem beszéli a másik nyelvét. Pusztán gesztusokat használtak, mosolyokat, és arckifejezéseket - ám a szándék, hogy

57 megosszanak egymással valamit, megadta nekik azt a kegyet, hogy beléphessenek a szavak nélküli nyelvek birodalmába. Egyik barátja Hasszánt egy mecset ajtajához vezette, ami elıtt egy vak koldus kéregetett. - Ez a világtalan, a környék legbölcsebb emberemondta. - Mióta vak? - kérdezte Hasszán a férfit. - Születésemtıl fogva - válaszolta. - És hogyan lett olyan nagy bölcs?

58 - Nem törıdtem bele világtalanságomba megpróbáltam azt, hogy csillagász legyek - felelte a férfi. Ám mivel nem láttam a mennyboltot, rákényszerültem, hogy elképzeljem a csillagokat, a napot, és a galaxisokat. És ahogy egyre közeledtem a Teremtı alkotásaihoz, annál közelebb került hozzám az İ bölcsessége. Spanyolországban Olite városától nem messze egy eldugott falucska bárjában egy felirat olvasható, amit a tulajdonosa jegyzet fel: Amikor

59 sikerült megtudnom minden kérdésemre a választ, amit kerestem, minden kérdés megváltozott. A mester mondja: Mindannyiunkat izgat, hogy megtaláljuk a válaszokat. Úgy érezzük, hogy a válaszok azért fontosak, hogy megértsük mit is jelent az élet. Ám ennél sokkal fontosabb, hogy teljes életet éljünk, és bízzuk az idıre, hogy létünk titkait elibénk tárja. Ha túlzottan belelovaljuk magunkat a lét értelmének kikutatásába, azzal meghiúsítjuk természet cselekvıkészségét, valamint képtelenné válunk a Teremtı jeleinek olvasására, értelmezésére.

60 Létezik egy ausztrál legenda, amely szerint egy sámán, aki három lánytestvérével sétálgatott, amikor összefutottak az azidıtájt leghíresebb harcossal. - Az egyik gyönyörőséges teremtést szeretném nıül kérni - mondta a vitéz. - Ha megkapnád az egyikük kezét, a másik kettı szenvedne. Keresek egy olyan törzset, ahol engedik, hogy egy férfinak három asszonya legyen. - ajánlotta a sámán. Évekig tartott, míg bejárták az egész ausztrál kontinenst, anélkül, hogy ilyen törzs nyomára

61 leltek volna - legalább egy közülünk boldog lehetett volna - mondta az egyik leány, amikor valahányan megöregedtek, és törıdötté lettek a vándorlástól. - Tévedtem - ismerte be a sámán. - De most már késı. Avval mind a három teremtést kısziklává változtatta, hogy mindenki, akinek arra visz az útja, megértse, hogy egy ember boldogsága miatt másoknak nem kell szenvedni.

62 Walter Carelli az újságíró elment az argentin íróhoz *Jorge Luis Borgeshez, hogy riportot készítsen vele. Amikor elkészültek vele, beszélgetni kezdtek arról, nyelvrıl, ami a szavakon túl létezik, és arról a nagyszerő képességrıl, ahogy az ember másokat megért. - Szolgálok is egy példával - mondta Borges. És idegen nyelven kezdett beszélni. Amikor befejezte, Borges megkérdezte az újságírót, hogy mit is mondott. Mielıtt még Carelli válaszolhatott volna, az ıt elkísérı fényképész rávágta: - A Miatyánkot. - Pontosan. - Helyeselt Borges. - Finnül recitáltam.

63 * Saját vallomása szerint ennek a kitőnı írónak köszönhetı Umberto Eco A rózsa neve címő mőve,legalábbis az ı történetei inspirálták a kiváló jeltudort a középkori klastrom krimi megírására,akit még a regényében meg is személyesít Jorge atya személyében Egy cirkuszi idomár egy roppant egyszerő furfanggal képes volt megszelídíteni az elefántokat: amikor az állatok még borjak voltak, a jószágok egyik lábát, egy fa törzséhez kötözte. Nem számított bármily keményen küzdött is az elefántkölyök képtelen volt kiszabadulni.

64 Apránként hozzászokott ahhoz, hogy a fa törzse sokkal erısebb, mint ı. Amikor az állat felnıtt, és félelmetes erı birtokosává vált, elegendı volt odakötözni a lábát akár egy facsemetéhez is. Még kísérletet sem tett arra, hogy kiszabadítsa magát. Mi is így vagyunk ezzel, mint az elefántok, a mi lábunkat is sokszor kötik összetörhetı béklyóhoz. Hisz ahhoz a fához, amihez gyermekként hozzákötöztek, és megszoktuk, az ellen nem is merészelünk küzdeni. Olyannyira nem hogy megértsük a szabaduláshoz pusztán egy bátrabb apró cselekedetre, van szükség.

65 A mester mondja: Fölösleges magyarázatot találni Istenre. Hallgathatsz fennkölt beszédeket, tartalmatlanul. Ahogy vaskos köteteken is átrághatod magad a szerelmetességrıl, anélkül, hogy tudnád, hogyan is szeress. Egy lélek, sincs, aki bizonyíthatná a Teremtı létét. Akadnak az életben ilyen dolgok, amiket egyszerően megtapasztalunk ám magyarázat nincsen rá. A szerelmetesség ezek egyike. Ahogy Isten is - Aki a Szerelmetesség Maga. A hit gyermeki tapasztalás, errıl a varázslatos érzékelésrıl tanítja Jézus: Engedjétek hozzám a kisdedeket, mert Övék a mennyek országa.

66 Az Úr nem elménk kapuján keresztül érkezik hozzánk, hanem a szívünkön át. A rendházfınök folyton azt híresztelte, hogy József apát oly sokat imádkozik, hogy neki már nincsen semmi félnivalója-, hisz lebírta a vágyait. Ez eljutott az egyik szkétai kolostorban élı bölcs fülébe, aki egy vacsora után összehívta a noviciátus szerzetes jelölteket. - Testvéreim hallottátok azt a hírt miszerint József apátnak már nincs többé olyan kísértés, amivel meg kell, küzdjön mondta - Azonban próbatétel nélkül a lélek meggyengül. Kérjük az Urat, hogy küldjön egy óriási kísértést, a mi József

67 testvérünkre. És ha annak ellent tud mondani, akkor folyamatosan könyörögjünk további csábításokért a számára. És akkor, amikor végül kap egy olyant, amit csak lelkitusával bírhat le, akkor kérjük az Urat arra, hogy testvérünk imája ne így szóljon: Uram ne kísérts, vidd el tılem ezt a gonoszt. Hanem e helyett ezt mondja: Uram adj erıt, hogy a gonosz felett gyızhessek. Minden napnak van egy szaka, amikor a tisztánlátás nehéz ez az esteli idı. A fény és sötét eggyé válik, nem lesz se ez, se az, és mégis egyik

68 is és másik is lesz. A legtöbb lelki hagyomány, ezt a szakot szentnek tartja. A katolikus tradíció azt tanítja, hogy Miasszonyunk hívásának ideje este hat óra. A kecsua indiánoknál az a szokás él, ha összefutnak egy baráttal, ismerıssel, és az este még együtt találja ıket, akkor ugyanúgy mintha akkor találkoztak volna, jó estéttel köszöntik egymást.* Az alkonyattal kerül mércére az ember és a planéta egyensúlya. A Teremtı azért elegyíti az árnyat és a fényt, hogy lássa elég bátor e ahhoz ez a Golyóbis, hogy forogjon. Ha a Földet nem rémíti a sötét, az éj elmúlik, és a következı napra ráragyog az új napnak fénye.

69 *Megjegyzem a kecsuáknál, van egy kutyafajta, amit koowas( ejtsd kuvasz)-nak, hívnak, nálunk pedig keresik a kuvasz szó eredetét... pl a törökben és másutt. A hab a tortán csak az, hogy az indiánus eb kísértetiesen hasonlít a mienkre,mert éppen az.no erre varrjon gombot a jövevényezı finnugrálós M.T.A. Schopenhauer a német filozófus a drezdai utcákon kóborolt, azokra a kérdésekre keresvén választ, amik erısen foglalkoztatták. Áthaladtában egy kerten úgy döntött, hogy leül és tanulmányozza annak virágait. Az egyik szomszédságban lakozó embernek szemet szúrt a

70 különösen viselkedı filozófus, és értesítette a rendırséget. Pár perc elteltével a kiérkezı rend ıre odament Schopenhauerhez. - Maga kicsoda? - Tört rá a szerv gorombán. Schopenhauer tetıtıl talpig végigmérte a biztos urat és így szólt: - Ha segítene nekem abban, hogy erre a kérdésre megtaláljam a választ, azzal örök hálára kötelezne. Egy férfi, aki a bölcsességet kereste - miután megtudta, hogy a Jóisten minden második évben megjelenik egy hegyen úgy döntött, elmegy oda. Az elsı évben abból élt, amit a hegy kínált. Végül

71 az önellátást kimerítınek találván, vissza kellett térjen a városba. - Isten igazságtalan! - Fakadt ki. - Tudomást se vett róla, hogy, egy évig vártam rá hogy meghalljam a hangját. Éhes voltam, és a szükség visszaőzött a városba. - Ekkor megjelent elıtte egy angyal. - A Teremtı szívesen beszélt volna veled - mondta az égi küldött - egy kerek évig táplált. Abban reménykedett, hogy ezután megteremted a magad táplálékát. Ám te ültettél valamit is? Az, aki képtelen hajlékában gyümölcsöt termeszteni, az még nem áll készen arra, hogy beszélgessen a Jóistennel.

72 Sokan így vélekednek: Úgy fest, hogy a szabadság nem áll másból, minthogy az ember kiválaszthatja azt, amit szolgálnia kell. Napi nyolc órát húzom az igát. És ha elıbbre akarok jutni, akkor már félnapos melót kell produkálni. Családom van és, nincs idım magamra. Eddig kerestem Istent, de most már, csak néha jutok el egy-egy vallási szertartásra, misére. Minden, ami egykor fontos volt, az életben - a szeretet munka és hit oly súlyos teherré vált, amihez nincs elég erım.

73 A mester így beszél: Csak a szerelmetesség, ad nekünk menedéket. Csak a szeretet váltja a szolgaságot, szabadsággá. Ha nem tudunk szeretni, akkor jobb, ha most bevégezzük. Jézus így beszél: Jobb elveszíteni egyik szemünk világát, mintsem a sötétség eméssze fel az egész testet. Súlyos szavak. Ám igazak. Egy remete egy teljes éves böjtöt tartott, úgy, hogy csak heti egy alkalommal evett. Az áldozat felajánlás leteltével arra kérte Istent, hogy adja meg neki egy bibliai passzus valódi jelentését.

74 Ám a nem kapott választ. - Micsoda idıpazarlás volt - füstölgött a remete magában. - Mily sok mindenrıl lemondtam, és az Úr még csak nem is felel! Jobb, ha ezt a módszert elfeledem, és keresek egy szerzetest, akitıl magyarázatot kaphatok. Ekkor megjelent neki egy angyal. - Kerek esztendeig tartó böjtöddel csak magadnak bizonyítottad, hogy különb vagy másoknál, Isten nem felel az önhiteknek - mondta az égi küldött. - Ám amikor alázatos lettél, és mások segítségét kérted az Úr elküldött hozzád. És ezután az angyal elmagyarázta mindazt, amit a remete tudni szeretett volna.

75 A mester mondja: Figyeld, meg hogy miképpen formázódnak meg bizonyos szavak, azért, hogy tisztán megmutathassák valódi jelentésüket. Vegyük például a preokkupáció szót. Két részbıl áll a prebıl és az okkupációból. Azaz ez annyit tesz, hogy valaki valamivel elfoglalja magát, mielıtt még az bekövetkezne. Akad e olyan ezen a planétán, aki ilyen adománnyal bírhat azaz, hogy olyasmibe mélyedhet ami még be sem következett? Ezért ne legyünk preokkupáltak. Sokkal inkább szemfülesek sorsunkat, és életutunkat illetıen.

76 Tanuljunk meg mindent, azért hogy, a sorsunk kovácsolta ragyogó kardunkat biztos kézzel forgassuk. Szenteljünk figyelmet mások tusáira, azok harcmodorára, akik a barátaink, mestereink vagy éppen ellenlábasaink. Eddzünk bıséggel, ám ne kövessük el a legnagyobb hibát: hogy tudni véljük, tanácsaink mit eredményeznek. Elérkezik a péntek, az ember hazatér, és maga elé veszi a héten el nem olvasott újságokat. Bekapcsolja a tévét, leveszi a hangot. Feltesz valami zenét. A távirányítóval ide-oda váltogatja a csatornákat, eközben megkísérel belemélyedni a

77 lapokba és a zenébe. Az újságok nem bírnak új tartalommal, a tv adások folyamatosan ismétlıdenek, és a kazetta is unásig ismert. A felesége neveli a gyerekeket, feláldozván fiatal éveit, anélkül, hogy valójában értené az asszony miért is, teszi. Illetve egy magyarázat mégis csak bevillan minderre: Hát ez az élet. Nem, az élet nem ez. Az élet elragadtatás. Próbáld meg felidézni, hová zártad el ezt a lelkesedést. Aztán foglald bele asszonyodat, és gyermekeidet is, és így folytasd a keresést, mielıtt túl késı. A szeretet nem zárja el senki elıl azt a lehetıséget, hogy kövesse álmait.