HOMOKHÁTI HUNGÁRIA KUPA VERSENYÉRTESÍTŐ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HOMOKHÁTI HUNGÁRIA KUPA VERSENYÉRTESÍTŐ"

Átírás

1 HOMOKHÁTI HUNGÁRIA KUPA 5 NAPOS NEMZETKÖZI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY MÓRAHALOM ÁSOTTHALOM KISSZÁLLÁS AUGUSZTUS (szerda vasárnap) VERSENYÉRTESÍTŐ Szeretettel köszöntjük a verseny valamennyi résztvevőjét! RENDEZŐSÉG Maccabi Vívó és Atlétikai Club Tájékozódási Futó szakosztálya A verseny fővédnökei Monspart Sarolta tájékozódási futó világbajnok, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség elnöke Nógrádi Zoltán országgyűlési képviselő, Mórahalom város polgármestere, a Homokháti Kistérség Többcélú Társulás elnöke A verseny védnökei Jusztin Ádám, a Maccabi Vívó és Atlétikai Club elnöke Sulyok Ferenc, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója Dr. Lednitzky András, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke, Izrael állam tiszteletbeli konzulja Szántó Éva, a Nemzeti Sportszövetség főtitkára Verseny főtámogatója Mórahalom Város Önkormányzata, Homokháti Kistérség Többcélú Társulás Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő

2 Támogatók: Mórahalom Város Önkormányzata Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Szt. Erzsébet Gyógyfürdő Colosseum Hotel Csongrád megye Szeged MJV Ásotthalom Község Önkormányzata Ruzsa Község Önkormányzata Kisszállás Község Önkormányzata Balotaszállás Község Önkormányzata Újszentiván Község Önkormányzata Ásotthalom Önkéntes Tűzoltó Egyesület DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt. Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Platán panzió Texpack Kft. Hok-Plastic Kft. Bauszer Kft. Magyarvíz Kft. Adidas Szeged Kárász u. 2. Maccabi VAC Szegedi Zsidó Hitközség Nemzeti Sportszövetség Nemzeti Szabadidősport Szövetség Szentinel Kft. Netion Informatika TMX 2000 Kft. Kár-Plaszt 2000 Kft. Copy Invest 2005 Kft. Palarex Reklámdekor SIREMA Irányítástechnikai és Számítástechnikai Kft. PC-Box Kft. Unilever Kft. Minipak Kft. Török kulcsszerviz Innowear-Tex Kft. Bali Caffe Proko Travel FLOW Csoport HRP Hungary Kft.

3 Köszöntő Tisztelt Tájfutók, Kedves Vendégeink! Mórahalom város polgármestereként és a Homokháti Hungária Kupa fővédnökeként a vendégváró házigazda tiszteletével és szeretetével köszöntöm Önöket településünkön. Nagy megtiszteltetés számunka, hogy Mórahalom adhat otthont az öt napos nemzetközi tájékozódási futóversenynek, melyen húsz ország több mint ezer versenyzője és hozzátartozói, barátai vesznek részt. Bízunk benne, hogy a verseny mellett arra is jut idejük, hogy megismerjék településünk kincseit : a Szent Erzsébet Gyógyfürdőt és a nagy gyógyhatású termálvizet, az ízletes ételeket és homoki borokat, a színes kulturális rendezvényeket, a vendégszerető embereket, valamint a nyugtató tájat és a gazdag természeti értékeket. Reméljük, hogy itt tartózkodásuk után számos élménnyel gazdagodva, kellemes érzésekkel térnek vissza otthonukba, és kedves barátként újra ellátogat hozzánk. A verseny során a Homokháti Kistérség erdeiben mérhetik össze gyorsaságukat és tereptájékozódási képességüket, melyhez mindenkinek sok sikert és jó szórakozást kívánunk! Nógrádi Zoltán polgármester országgyűlési képviselő

4 Rendezőség Pályakitűzők és ellenőrzőbírók A verseny formája 5 fordulós nappali, egyéni verseny, összesített eredménnyel. Mind az öt nap rangsoroló.

5 Programok PROGRAM IDŐPONT HELYSZÍN Augusztus 15. hétfő Jelentkezés 16:00-22:00 Versenyközpont Augusztus 16. kedd Jelentkezés 8:00-22:00 Versenyközpont Edzés 10:00-18:00 Ruzsa Ünnepélyes megnyitó Fellép a Zákányszéki Néptánc- 20:00 Rendezvényház csoport és a Kéknefelejcs Citerazenekar Köszöntőt mond: Csányi László alpolgármester és Monspart Sarolta tájfutó világbajnok Nyitó tájfutó buli Utcabál az Aranyszöm rendezvényház udvarán 21:00-24:00 Rendezvényház Augusztus 17. szerda Normáltávú verseny 10:00-16:00 Kisszállás Tájbringa 14:00-17:00 Kisszállás Tájékozódási túraverseny 14:00-19:00 Kisszállás Városnézés magyar, angol 16:30 Szeged Térképkiállítás-megnyitó 18:00 Versenyközpont Röszkei Hastánccsoport fellépése 19:30 Rendezvényház Kisszállási verseny eredményhirdetése 20:00 Rendezvényház Nemes Levente népdalénekes 20:30 Rendezvényház Spiralflames tűzzsonglőr társulat 21:00 Rendezvényház Tájfutó buli Utcabál Dj. Mátraival és Kókaival 21:30-24:00 Rendezvényház Augusztus 18. csütörtök Rekordkísérlet 9:00 Kisszállás Normáltávú verseny 10:00-16:00 Kisszállás Tájbringa 14:00-17:00 Kisszállás Szeged-Szent István tér Víztorony városnézés 17:00-18:00 Zsinagóga látogatás 18:00-19:00 Szeged-Zsinagóga Microsprint 15:00-18:00 Mórahalom Domaszéki Népdalkör fellépése Rendezvényház Kisszállási verseny eredményhirdetése 20:00 Rendezvényház Tóth Jonatán musical énekes 20:30 Rendezvényház Spiralflames tűzzsonglőr társulat 21:00 Rendezvényház Tájfutó buli Utcabál Dj. Mátraival és Kókaival Rendezvényház Augusztus 19. péntek Trail-o 9:00-13:00 Mórahalom Vadaspark látogatás 9:00-13:00 Szeged-Vadaspark Móra Ferenc Múzeum látogatás 10:00-11:00 Szeged Dóm tornyából városnézés 11:00-12:00 Szeged Rövidtávú verseny 14:00-17:00 Mórahalom Mobil-o 16:00-19:00 Mórahalom Bordányi Borostyán Népdalkör fellépése 19:30 Rendezvényház Mórahalmi verseny eredményhirdetés 20:00 Rendezvényház Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola néptánccsoportja 20:30 Rendezvényház Tájfutó buli Utcabál Dj. Mátraival és Kókaival 21:00-24:00 Rendezvényház Szellemek éjszakája 22:00-24:00 Mórahalom Augusztus 20. szombat Normáltávú verseny 10:00-16:00 Ásotthalom Tájduatlon 16:00-19:00 Ásotthalom Sörváltó 16:00-19:00 Ásotthalom Forráskúti népdalkör 19:30 Rendezvényház Ásotthalmi verseny eredményhirdetése 20:00 Rendezvényház Mórahalmi Kötélugró Csoport Kötélugró Show 20:30 Rendezvényház Élőzenés nosztalgia utcabál 21:00-24:00 Rendezvényház Augusztus 21. vasárnap Normáltávú verseny 10:00-16:00 Ásotthalom Eredményhirdetés 15:00 Ásotthalom

6 Versenyközpont Móra Ferenc Általános Művelődési Központ 6782 Mórahalom, Barmos György tér 2. GPS koordináta: É K Megközelítés Szeged felől érkezők Mórahalom központjában lévő körforgalomnál jobbra kanyarodjanak Zákányszék irányába, és 400 m után elérik a Versenyközpontot. Tömegközlekedéssel: Mórahalom a Tisza Volán buszjárataival megközelíthető Szegedről. Az alábbi linken megtekinthető a menetrend: Google link: nap/day Edzés /Training, 0. nap/day Szeged kollégium/ Dormitory in Szeged Versenyközpont / Comp. Centre 3.nap/ day, Camping 4-5. nap/day Ásotthalom Kollégium/ Dormitory in Ásotthalom Erdei Iskola/ Youth hostel Nagyszéksósi Kulcsosház/ accomodation in Nagyszéksós

7 Szállások, helyszínek címei Kollégiumi szállások Kollégium Szegeden: Károlyi Mihály Kollégium, Szeged, Kossuth L. sgt. 74. Kollégium Mórahalmon: MÓRA FERENC ÁMK / GARABONCIÁS SZÁLLÁS 6782 Mórahalom, Kölcsey utca 1. Kollégium Ásotthalom: Bedő Albert Erdészeti Szakközépiskola és Kollégium Ásotthalom, Kiss Ferenc u. 76. Ifjúsági szállások Erdei Iskola 6782 Mórahalom IV. kerület 65. Nagyszéksósi szálláshely 6782 Mórahalom, IV. kerület 155. Tornaterem 6782 Mórahalom, Barmos György tér 2. Kemping (ideiglenes) Kemping Mórahalmon 6782 Mórahalom, Zákányszéki út A kempingben 15-én 16 órától a jelentkezés után lehet a helyeket elfoglalni, az irányító rendezők segítségével, és karszalaggal. A gépjárművek külön területen parkolhatnak. A kemping területén mobil WC (kézmosóval) rendelkezésre áll. Vízvételi és tusolási lehetőség csak a Gyógyfürdő területén lehetséges. A nyári bejárat nyitva tartása augusztus én óráig, án óráig, 21-én óráig. Belépés csak a nyári bejáraton keresztül. Ezen időpontokon túl az iskolában és a tornateremben lévő vizesblokkok használhatók. Áramvételi lehetőség csak az VK területén lehetséges. A kemping bejáratánál 24 órás őrzés lesz, tehát csak azt engedik be, akinek neon zöld színű karszalagja van. De felhívjuk a figyelmet, hogy a sátrakban hagyott értéktárgyakért felelősséget vállalni nem tudunk. Kemping Erdei Iskola 6782 Mórahalom IV. kerület 65. Kemping Nagyszéksósi szálláshely 6782 Mórahalom, IV. kerület 155 A kempingekben kérjük, hogy mindenki kulturáltan viselkedjen. 22 órától reggel 7 óráig pihenőidő van, ne zavarjátok hangoskodással a többieket. Aranyszöm" Rendezvényház Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő 6782 Mórahalom, Röszkei út Mórahalom, Szent László park 4. Google link:

8 Camping Gym Kisszállás 1-2. nap/day Ásotthalom 4-5. nap/day St. Erzsébet Gyógyfürdő/ St. Elizabeth Spa 3.nap/ day Versenyközpont/ Comp. Centre SZEGED "Aranyszöm" Rendezvényház /Event house Kollégium/ Dormitory in Mórahalom /2 Erdei Iskola/ Youth hostel Nagyszéksósi Kulcsosház/ accomodation in Nagyszéksós

9 Térkép a vendéglátóhelyekről

10 Szolgáltatások Mórahalmon Háziorvosi, Szakorvosi, Fogászati rendelők / doctor, dentist: Mórahalom, Millenniumi sétány 3-5. Tel: 62/ Rendőrség / Police: Mórahalom, Kölcsey u. 2/b. Tel: 62/ vagy 107; 112. Tűzoltóság / Fire brigade: Mórahalom, Kölcsey u. 2/a. Tel: 105 Orvosi ügyelet / Medical service: Mórahalom, Kölcsey u. 2/a. Tel: 62/ vagy 104 Gyógyfürdő /Spa: Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő**** Mórahalom, Szent László park 4., Tel: 62/ web: Gyógyászati recepció / Medical reception: Mórahalom, Szent László park 4. Tel.: 62/ Gyógyszertár / Pharmacy: Ezüstkehely Patika, Mórahalom, Szegedi út 14. Tel: 62/ , Nyitva tartás: H P: , Sz.: Szent Margit Patika, Mórahalom, Millenniumi sétány 3-5. Tel: 62/ Nyitva tartás: H P: , Sz.: Polgármesteri Hivatal / Mayor s Office: Mórahalom, Millenniumi sétány 2. Tel: 62/ ; Fax: 62/ ; info@morahalom.hu; web: Aranyszöm Rendezvényház: Mórahalom, Röszkei út 1. Tel: 62/ ; Fax: 62/ rendezvenyhaz@morahalom.hu; web: Pénzintézet, Bank automata / Bank Pillér Takarékszövetkezet, Mórahalom, Millenniumi sétány 1. Tel: 62/ Nyitva tartás: H Cs.: 7:30 16:00, P.: 7:30 12:00 OTP Bank NyRt. Mórahalmi Fiók, Mórahalom, Szegedi u. 3. Tel: 62/ Nyitva tartás: H Cs.: 8:00 14:30, P.: 8:00 12:00 ABC áruház, élelmiszer bolt / Shop: Real Élelmiszer Mórahalom, Szegedi út 34. Tel.: 62/ Nyitva tartás: H P: , Sz.: , V.: , augusztus 20-án: ZÁRVA. CBA Mórahalom, István király út 10. Nyitva tartás: H Sz.: , V.: , V.: , augusztus 20-án ZÁRVA. Coop Mórahalom, Röszkei út 3. Nyitva tartás: H Sz: , V.: , augusztus 20-án ZÁRVA. Kenyérváró, István király út 8. Nyitva tartás: H P: 7:30 18:00, Sz.: 7:30 12:00 Étterem, vendéglő / Restaurant: Marco Polo Pizzéria, Mórahalom, Zákányszéki út. IV-es Vendéglő, Mórahalom, Szegedi út 18. Tel: 62/ Nyitva tartás: H Sz.: 6:00 22:00, V.: 7:00 22:00 Augusztus 20-án: 7:00 22:00 Pótkerék Csárda, Mórahalom, II. kerület 4/a Tel: 62/ Varga Csárda, Mórahalom, Szegedi út 1/c. Tel: 62/ Nyitva tartás: H V: 8:00 22:00 Cukrászda kávézó /Coffee bar Erzsébet Kávézó, Mórahalom, Millenniumi sétány 16. Lidó Cukrászda, Mórahalom, Szőlő utca 2. Tel: 62/ Lila Presso, Mórahalom, Szegedi út 10. Tel: 62/ Nyitva tartás: H Cs: 7:00 22:00, P Sz: 7:00 04:00, V: 7:00 22:00 Sissi Kávézó, Mórahalom, Szent László park 4. Doszpod Cukrászda, Mórahalom, Szegedi út 16. Fodrászat, Kozmetika, Pedikűr-manikűr / hairdresser, cosmetics: A városban, több helyszínen és a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő****-ben, Tel: 62/ ; Információ / Information: Tourinform Iroda, Mórahalom, Röszkei út 1. Tel: 62/ Autóbusz állomás / Bus station: Mórahalom, Szegedi út 1/a. Nyilvános telefonfülke / public telephone booth: Szent László park, Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő**** főbejárat, Posta / Post: Mórahalom, Millenniumi sétány 15. Tel: 62/ Autójavító műhelyek / Car services: Mórahalom, István király u. 4. (volt TSZ udvara) és Szegedi út 88. Gumi szerviz / Tire services: Mórahalom, Gyep sor 1. és István király út 14. Tel: 62/

11 Jelentkezés a csapatvezetőknek: augusztus 15-én óráig, augusztus 16-án 8-22 óráig a versenyközpontban augusztus 17-én a célban már nem lesz lehetőség a jelentkezésre. Jelentkezés menete: - A csapatvezetőknek átadjuk a versenyanyagot, amely csak az előre kifizetett szolgáltatásokat tartalmazza. Személyi igazolvány/útlevél felmutatásával és aláírással kell igazolni a megfelelő számú hátizsák és karszalag átvételét, ezért kérjük, hogy mindenképpen számoljátok át őket az átvétel során. - Új nevezésre, módosításra, szállás rendelésre és parkolójegy vásárlásra csak ezután van lehetőség a különböző infópontokon. - Azoknál a nevezéseknél, amelyeknél a nevezési díj nem került befizetésre, a helyszíni nevezésre érvényes díjakat számoljuk fel! (Ez így igazságos azokkal szemben, akik befizették a díjakat a megadott határidőkig.) - Kérünk mindenkit, hogy a befizetéseiről szóló banki igazolását hozza magával, az esetlegesen szükséges egyeztetésekhez. Bármelyik szolgáltatás lemondása esetén az előre befizetett díjat már nem áll módunkban visszafizetni. A név, és kategória módosítás díja: 500, Ft/db/nap. A dugóka módosítás díjtalan. Helyszíni nevezés csak az üres helyek erejéig lehetséges, vagy a 3 nyílt és M/W21Br kategóriákba korlátlanul. Nevezési díjak a helyszínen: F/N -14 és 60- F/N Nyílt 1 nap 5 nap 1 nap 5 nap 1 nap Ft Ft Ft Ft Ft Dugóka bérlet: 200 Ft/fő/nap. A es kategóriákban indulóknak ingyenes dugókát biztosít az MTFSZ. Az egyesületen kívüli és külföldi versenyzőktől dugóka bérlésekor egy fényképes igazolványt vagy Ft letéti díjat kérünk letétbe átvételi elismervény ellenében. Dugóka elvesztése esetén a dugóka árát meg kell téríteni. A versenyanyaggal együtt kapott neon zöld színű karszalag jogosít mind a szállások elfoglalására, mind a fürdőbe való belépésre. A kék színű karszalag csak fürdő belépésre jogosít. A karszalag esetleges sérülése esetén, az eredeti ellenében cserét biztosítunk. A helyszíni nevezés, módosítás esetén csak készpénzes fizetés lehetséges. A gyorsabb nevezés érdekében, aki bármit módosít, vagy a helyszínen nevez, azt kérnénk, hogy még a sorba állás előtt, a lenti űrlap kitöltésével tegye meg. Az értesítő végéről kinyomtatható, de a helyszínen is ki lesz helyezve. Kategóriák: F/N 10D, 10DK, 12C, 14B, 14C, 15-18C, 16B, 18B, 20A, 21E, 21B, 21Br, 21C, 35A, 35Br, 40A, 45A, 45Br, 50, 55, 60, 65, F70, F75, Nyílt kezdő, Nyílt technikás rövid, Nyílt technikás hosszú. Az alábbi kategóriákat vontuk össze illetve szüntettük meg: F21A --> F21E, N21A --> N21E, N70 -->N65, F80 -->F75

12 Versenyiroda nyitvatartása Augusztus 15. hétfő : Jelentkezés Versenyközpont (Móra Ferenc ÁMK, Mórahalom) Augusztus 16. kedd : Jelentkezés Versenyközpont Augusztus 17. szerda : Verseny Kisszállás : Mórahalom, Versenyközpont Augusztus 18. csütörtök : Verseny Kisszállás : Mórahalom, Versenyközpont Augusztus 19. péntek : Verseny Mórahalom, Versenyközpont Augusztus 20. szombat : Verseny Ásotthalom : Mórahalom, Versenyközpont Augusztus 21. vasárnap : Verseny Ásotthalom Kísérő rendezvények: mikrosprint, mobil-o, tájkerékpár, Trail-O, tájduatlon, sörváltó, szellemek éjszakája, tájékozódási túraverseny Kiírások, bővebb infó: A kísérő versenyekre előzetes jelentkezés a versenyirodában kifüggesztett jelentkezési lapokon, valamint az egyes programok rendezőinél és helyszínein. Edzés: augusztus 16-án, kedden, Ruzsán óráig. Terepbemutató térképek a versenyközpontban vásárolhatók. Díja: Ft / térkép. Ruzsát és Pusztamérgest összekötő úton Pusztamérges felé haladva a 2-es kilométertábla után 350 méterre jobbra kanyarodva találjuk a rajt-cél helyet. Versenyterepek megközelítése 1. nap: Kisszállás: 55. sz. főútról való letérés (48-as km), után 1,8 km: GPS koordináta: É K nap: Kisszállás: 55. sz. főútról való letérés (48-as km), után 1,8 km: GPS koordináta: É K nap: Mórahalom: Versenyközpont: GPS koordináta: É K nap: Ásotthalom: 55. sz. főútról való letérés (33-as km), után 1,8 km: GPS koordináta: É K nap: Ásotthalom: 55. sz. főútról való letérés (33-as km), után 1,8 km: GPS koordináta: É K Szállítás: A kevés számú igénylő miatt nem lesz szervezett szállítás. A három ember számára, aki az Entry-ben igényelte, a szállítást megoldjuk, amelyről külön fogjuk őket tájékoztatni.

13 Parkolás Parkolójeggyel lehetséges, amely kötelező és megváltható mind az öt napra vagy napijegy vásárolható. Kérjük a rendezők és a polgárőrök utasításainak betartását. Bérlet 5 napra: Ft Napi jegy: Ft/nap Az előre rendelt és kifizetett parkolójegyeket a versenyanyaggal megkapjátok. A parkolójegy megvásárolható a parkolási területre való belépés előtt is, de kérjük, hogy lehetőleg a jelentkezés után vásároljátok meg a versenyközpontban, hogy elkerüljük a reggeli torlódásokat a parkolók bejáratánál. Kérjük, jól láthatóan a gépkocsi szélvédője mögé helyezzétek el. Az 1., 2., 4. és az 5. versenynapokon a parkolás közvetlenül a célterület mellett lesz. A 3. versenynapon a cél Mórahalom belvárosában lesz, parkolás az ideiglenes kemping melletti területen lesz. Kérjük azokat, akiknek a szállása Mórahalmon van, gépjármű nélkül érkezzenek. 0 idő 1. nap: Kisszállás: normál táv 10 óra 2. nap: Kisszállás: normál táv 10 óra 3. nap: Mórahalom: rövidtáv 14 óra 4. nap: Ásotthalom: normál táv 10 óra 5. nap: Ásotthalom: normál táv 10 óra Cél rajt távolság 1. nap: 950 m 2. nap: 1000 m 3. nap: 300 m 4. nap: 1700 m 5. nap: 1500 m Kék fehér szalagozás mentén. Rajtolás módja A rajtfolyosóba 3 perccel a rajtidő előtt kell belépni. A térképek térképtartó állványon lesznek elhelyezve. A térképfelvétel 1 perccel a rajtidő előtt lehetséges. Figyelem! A Nyílt kategóriák külön kordonból indulnak, nincs előre megadott rajtidő, az indulás idejét a rajtvonalon elhelyezett Rajt-doboz adja. A rajtszám jogosít a kordonba való belépésre. A rajtolás 0 és 120 perc között lehetséges. Az eltérő pályákra 1-1 percenként engedjük ki az induló versenyzőket, illetve csoportokat (ha többen együtt akarnak futni). A rajtban hagyott felszereléseket a rajt bontása után a VK-ba visszaszállítjuk. A leadott tárgyakért felelősséget nem vállalunk!

14 Óra / clock rajtszám, SI ellenőrzés /Start bib, SI check SI clear / check Maps Óra / clock (Beep) Nők / Women Start point Férfiak / Men NYK /OB Nyílt TH / OAL Nyílt TR /OAS Rajtdoboz / SI start START -3 perc / min. -2 perc / min. -1 perc / min. Rajtszám: minden induló rajtszámot kap, amelynek viselése minden futamon kötelező. Terepek: 1-2. nap: Alföldi homokbuckás erdő, néhol mély homokkal, változatos futhatósággal és láthatósággal, sok nyílt (írtott) résszel. A terepen intenzív erdőművelés folyik (tuskókihúzás és összetolás). A nyílt részeken és a fiatal ültetésekben erősen felnőtt a selyemkóró (vaddohány), néhol csalánfoltok is találhatók. Hosszú bozótalsó viselése ajánlott. 3. nap: Mórahalom település 4-5. nap: Alföldi nyiladékhálós erdő, változó futhatósággal, nagyrészt tiszta fenyvesekkel. Térkép 1-2. nap: Helyesbítés: február június, Tóth Gábor, Vancsik Nándor Méretarány 1: 10000, alapszintköz: 2m. Méret: A3 (29,7x42 cm) 3. nap: Helyesbítés: február június, ifj. Rácz Sándor Méretarány 1: 4000, alapszintköz: 1m. Méret: A3 (29,7x42 cm) 4-5. nap: Helyesbítés: február június, Forrai Gábor, Forrai Miklós, Paskuj Mátyás Méretarány 1: 10000, alapszintköz: 1m. Méret: A3 (29,7x42 cm) A rajtban fóliát biztosítunk. Zöld rendezvényünkre való tekintettel kérünk mindenkit, hogy lehetőleg az első napon kapott fóliáját használja a verseny többi napján is! 3. napi térkép speciális jelöléseket tartalmaz: x buszmegálló, egyéb objektumok kiépített gázbekötések dobozai A térképek leadása A térképet nem kell leadni, de számítunk a sportszerű magatartásotokra, hogy nem mutatjátok meg a térképet a verseny előtt lévő sporttársaknak. Az 1., 2., 4. és az 5. napi versenyterületekről már készültek korábban térképek, melyek a célban megtekinthetőek. Pontmegnevezés: A rajtkordon előtt mindenki rendelkezésére áll. Szimbol a térképen is van. Ollót, átlátszó ragasztószalagot biztosítunk.

15 Frissítőpont: A 10 km feletti pályákon ellenőrző ponton vagy a térképen pohárral jelzett helyen frissítőpont lesz kihelyezve. Frissítő A befutó versenyzők frissítőt kapnak a célban. Kérjük, hogy a kapott műanyag palackokat a kijelölt a szemetesekbe rakjátok. Ellenőrző pontok felszerelése Állvány, narancs-fehér bója, 1 db SI-doboz, szórócédula. A kód az állvány tetején vízszintesen vagy az oldalán függőlegesen elhelyezkedő SI-dobozon található. Az ellenőrzőpontok helyét eltűnésük esetén szórócédula jelzi (a célban ezt közölni kell). Pontérintés igazolása: SPORTident elektronikus pontérintő rendszerrel. Az ellenőrzőpontokon hagyományos lyukasztó is található (a fehér állványokon függőlegesen), melyet akkor kell használni, ha a SPORTident nem működne, ilyenkor a térkép szélére kell lyukasztani, és a célban ezt közölni kell. Ha a pontot ellopták, megsemmisült, szórócédulák jelzik a helyét, melyeket nem kell begyűjteni. Versenyidő 1., 2., 4. és az 5. napokon: 180 perc 3. napon: 60 perc 3. versenynap sajátosságai A 3. napi mórahalmi verseny rövidtávú verseny, de alkalmazkodva a terület adta lehetőségekhez a Versenybizottság engedélyével némileg megemelt tervezett győztes időkkel (12 15 perc helyett perc) a szokottnál valamivel hosszabb versenypályák lesznek. Az E, A és B szintű pályák egy a versenytérképen elkülönítve ábrázolt, kiépített labirintust is tartalmaznak. A labirintus a pályák utolsó harmadában található. Ezek a pontok a szimbolban kóddal, de szimbol nélkül megjelennek. A labirintusban található pontok közül kategóriánként változó számú ellenőrző pontot (nem az összeset) kell a versenyzőknek érinteni. A C és D kategóriák, valamint a Nyílt pályák nem érintik a labirintust. Példa:

16 Eredményszámítás A Hungária Kupa eredménye a verseny 5 napja alapján kerül kiszámításra. Az összetett eredménybe a legjobb 4 eredmény számít bele. A napi eredmények kiszámítása az alábbi képlet szerint történik. Versenyző pontja = (versenyző ideje győztes idő) / győztes idő * 100 pont. A hibapontos versenyző, valamint az adott napon nem indult versenyző 0 pontot kap. Eredményhirdetés Napi győztesek hirdetése: 1-4. nap 20 órakor az Aranyszöm rendezvényházban Összetett eredmények: 21-én 15:00-kor, az Ásotthalmi Célban. A 3 Nyílt kategóriában nem lesz eredményhirdetés és díjazás. Díjazás A napi győztesek sárga pólót kapnak. Az összetett versenyben 1 3. helyezettek serleget és egyedi (Paskuj Sára keramikus által készített) érmet kapnak. Óvoda 1., 2., 4. és az 5. napokon a célban óvodát üzemeltetünk 09:00-tól 13:00-ig. Az óvodában 3 szakképzett óvónő fogja felügyelni a gyerekeket. Gyerekverseny 1., 2., 4. és az 5. napokon gyerekverseny a cél közelében, 10:00-tól 13:00-ig. A részvétel minden nap ingyenes, és minden 10 év alatti induló ajándékot kap. Eltévedt versenyzők Eltévedt, a pályát nem teljesített versenyzők is jelentkezzenek a célban. A Cél értesíthető a mobil telefonszámon. Emléktárgyak A verseny emblémájával feliratozott emléktárgyak megvásárolhatók lesznek a versenyközpontban és a célterületén. Egyéb A versenyközpontban WIFI internet csatlakozási lehetőség lesz. A célban büfé üzemel, hideg és meleg ételek, italok vásárolhatók. A célterületen bárminemű kereskedelmi tevékenység csak a Rendezőség írásbeli engedélyével folytatható. A célban versenyorvos található. Kérjük, hogy a kihelyezett mobil WC-ket használjátok. A versenyeken mindenki saját felelősségére vesz részt. A vadállomány megóvása érdekében a terepre kutyát kivinni nem szabad és a Célban is pórázon kérjük tartani őket. A résztvevők (versenyzők, kísérők, nézők) elfogadják, hogy a versenyen készült képek, videofelvételek ellenkező értelmű írásos nyilatkozat hiányában nyomtatott és elektronikus sajtóban, ezen belül az Interneten is közzétehetők. A célban, a parkoló területén, a terep bármely részén a rendezőség és az erdészet is szigorúan tiltja a dohányzást, tűzrakást és nyílt láng használatát. Ügyeljünk a szálláshelyek és versenyközpont létesítményeinek épségére, rendjére és tisztaságára!

17 Zöld Fesztivál Örömmel értesítünk Benneteket, hogy a Homokháti Hungária Kupa 2011 rendezősége pályázatot nyert a Vidékfejlesztési Minisztériumtól. A pozitív elbírálás következtében az augusztus 17-én Kisszálláson óráig, augusztus 18-án Kisszálláson óráig, augusztus 19-én Mórahalmon óráig, augusztus 20-án Ásotthalmon óráig, valamint az augusztus 21-én Ásotthalmon óráig tartandó versenyeinken jogosulttá váltunk a Zöld Fesztivál cím használatára. A Vidékfejlesztési Minisztérium a fesztiválszervező szakmával és zöld civil szervezetekkel közösen kialakította azt a szempontrendszert, amivel csökkenthető a rendezvények, fesztiválok környezetterhelése. A Zöld Fesztivál cím elnyeréséhez szükséges kritériumok azt is biztosítják, hogy a rendezvények, fesztiválok az élményszerzés mellett környezettudatos gondolkodásra neveljék a szórakozni vágyókat. A nagy látogatottságú rendezvények óhatatlanul magas környezetterheléssel járnak: szerves és szervetlen hulladék keletkezésével, a természeti környezet sérülésével, nagyobb mértékű ivóvíz-fogyasztással, por- és szén-dioxid-szennyezéssel. A fesztiválok rendezőinek 4 környezettudatos alapkövetelményt kötelező vállalnia, és ezen felül, legalább 4 szabadon választható kritériumot kell teljesítenie. A vállalt környezettudatos kritériumok betartását civil szervezetekből és a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Pont Irodáinak szakembereiből álló csoport szúrópróbaszerűen ellenőrizheti a versenyeink ideje alatt. Kérünk Benneteket, hogy környezetbarát hozzáállásotokkal és aktivitásotokkal segítsetek bennünket, hogy maradéktalanul teljesíthessük vállalásainkat, illetve maradéktalanul méltóak lehessünk a Zöld Fesztivál cím használatára. Ezen pályázat benyújtásával, és a Zöld Fesztivál cím elnyerésével szeretnénk a tájfutók életérzését, természetszeretetét hivatalossá tenni, valamint, hogy az általunk szervezett Zöld Rendezvény minta- és példaértékű legyen a többi sportrendezvény számára, a felnövekvő tájfutó nemzedéknek, illetve, hogy a látogatóknak és érdeklődőknek átadhassuk környezettudatos szemléletünket és fejleszthessük a természet iránti szeretetüket és ragaszkodásukat. A részletes tudnivalókat az alábbi Zöld Házirendben olvashatjátok. ZÖLD HÁZIREND Csak fotókat hozz és csak lábnyomokat hagyj! 1. Szervezett közösségi közlekedés Használd a tömegközlekedési eszközöket! Tájékozódj előre a menetrendről! Ha autóval érkezel, szervezz előre telekocsit, vagy vegyél fel stopposokat! Használd a kijelölt parkolóhelyeket! Tervezd meg előre utadat! Próbáld kombinálni a közlekedési eszközöket, pl. hozd a kerékpárodat! Mindig a legcélszerűbb járművet válaszd!

18 2. A hulladék csökkentése érdekében használjátok a forgalmasabb helyeken kihelyezett szelektív hulladékgyűjtőket, melyeken magyarázó kiírásokat is találtok! A PET-palackokat zsugorítsátok össze! Hozd magaddal a saját poharad, evőeszközöd! Az otthonról hozott elemózsiádat ne nejlonzacskóban, hanem étkezési dobozban vagy környezetbarát csomagolásban készítsd el magadnak! Ha az ételt nem otthonról hozod, hanem pl. boltban vásárolod, részesítsd előnyben a nagyobb kiszerelésű, illetve kevésbé csomagolt termékeket! Vásárolj olyan frissítőt, amely pl. visszaváltható üvegben van! Kerüld a fémdobozos vagy eldobható kiszerelésű italokat! Figyelmesen olvassátok el a büfénél és a szelektív hulladékgyűjtőknél elhelyezett tájékoztató kiírásokat! 3. A környezet védelme Az ivóvizet szolgáltató lajtos kocsinál ügyelj a víztakarékosságra! Kíméld a természetet, kizárólag a mobil WC-t vedd igénybe! Vigyázz a növények épségére, az állatok nyugalmára! Szigorúan tilos a dohányház, a tűzrakás, a nyílt láng használata! Kérjük, hogy ha bárki bármilyen problémát észlel, akkor azt jelezze nekünk, hogy azonnal orvosolhassuk a problémát, így jogosultak maradhassunk a Zöld Fesztivál cím használatára! Ölelj meg egy fát!!! A nemzetközi faölelési mozgalom keretén belül már hazánkban is több rekord született az egy időben, egyszerre történő faölelésre ben a Normafánál, idén pedig Sopronban gyűltek össze a faölelők. Eredetileg Chipko mozgalom néven terjedt el maga a faölelés mely az erőszakmentes passzív ellenállási stratégiát alkalmazva próbál változásokat kieszközölni. A legkorábbi feljegyzés a Chipiko-ról 1730-ból származik. A mozgalmat a hetvenes évek végén élesztette újra az egyre növekvő erdőirtás. A Homokháti Hungária kupa szervezősége figyelembe véve a tájfutás alapvető természetét és a versenyre jelentkező több mint ezerszáz résztvevő hajlandóságát, kísérletet tesz az egy időben, egy helyen történő faölelés magyarországi rekordjának megdöntésére. A rekordkísérlet a Homokháti Hungária Kupa kisszállási helyszínén lesz megtartva augusztus 18-án csütörtökön. A rendezvényen a résztvevők érkezése, regisztráció 8 órától kezdődik a célban, a 9 óra 30 perckor megvalósítandó rekordkísérlet után közös ünneplés, majd az esemény zárása következik a célban. Előzetesen a versenyközpontban is lehet regisztrálni. Várunk mindenkit, aki szívügyének érzi az erdők megmentését vagy csak részt kíván venni a rekordkísérletben.

19 Tájékoztató a kulturális programokról FIGYELEM: Azok akik részt kívánnak venni az alábbi programokon, kérjük, hogy pontosan jelenjenek meg a megadott időpontokban és helyszíneken, mert csak ebben az esetben tudjuk biztosítani az ingyenes belépést! Szegedi városnéző séta magyar és angol idegenvezetéssel augusztus 17. (szerda) Indulás: Városháza, Szeged, Széchenyi tér Útvonal: Széchenyi tér, Kárász utca, Klauzál tér, Dugonics tér, Dóm tér, Oskola u. Roosevelt tér, Széchenyi tér Szent István tér és a víztoronyból városnézés Szeged, Szent István tér augusztus 18. (csütörtök) A teret 1880-tól a szegediek Gabonapiacnak nevezik, jóllehet ez a titulus az árvíz előtti Dugonics és Árpád teret illette meg. A fő építményét, látványosságában és funkcióiban is kiegészült víztornyot, Zielinski Szilárd tervezte. Az 1004,8 m3 víz befogadására alkalmas, teljes egészében vasbetonból készült építmény év végére épült meg. Szerkezetében és anyagában a kor technikai színvonalán az országban egyedülálló építmény volt. Az ugyancsak vasbetonból készített zászlótartó rúdjával együtt a víztorony 54,9 m magas. Az újjávarázsolt térnek a pihenő-, és emlékpark jellege a meghatározó a korábbi piac funkcióval szemben. A víztorony megtartva az eredeti funkciót turisztikai látványosság is. A benne elhelyezett Foucault-inga segítségével bizonyosodhatunk meg arról, hogy a Föld forog a saját tengelye körül. A víztornyot 2006-ban felújították. A víztoronyban a csodálatos mérnöki alkotás szépségein túl a szikvíz készítésével, a fizika történetével kapcsolatos kiállítások, festmények, rajzok, fotók, fotografikák tekinthetők meg, a kilátószinten pedig Szeged panorámájában gyönyörködhetünk. Új Zsinagóga Szeged, Jósika u augusztus 18. (csütörtök) A Klauzál térről kiinduló Kígyó utcán, rövid sétával jutunk el a századfordulón mór-szecessziós stílusban épült, monumentális Zsinagógához. A festett üvegablakok, a művészien faragott padok, az egymással harmonizáló elefántcsont fehér, kék és arany díszítések mind Löw Immánuel elképzelései alapján készültek. A márványoltár záróköve jeruzsálemi márványból készült, a frigyszekrény ajtaja Nílus menti akácfából, melynek kilenc rekeszében 18 tóratekercset őriznek. A festett üvegablakok és a belső ornamentika Róth Miksa műhelyében készültek. A Hajnóczy utcában találjuk a klasszicizmus építészetének egyik legszebb szegedi emlékét, a régi zsinagógát.

20 Szegedi Vadaspark Szeged, Cserepes sor augusztus 19. (péntek) FIGYELEM: A rendezőség 100 db ingyenes belépőjegyet biztosít a gyermekeknek, a készlet erejéig, melyeket a jelentkezéskor lehet igényelni a versenyirodán. Családonként maximum 2 db gyerekjegy igényelhető! 1989-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Az ország legfiatalabb, ugyanakkor legnagyobb területű állatkertje. A 42 hektárnyi elegyes tölgyerdő és a hozzá kapcsolódó három tó természetvédelmi terület. Az állatfajokat nagy, természetszerű kifutókban mutatják be. A különböző élőhelyeket földrészek szerint helyezték el. A távoli tájak különleges fajainak bemutatása mellett fontosnak tarják a hazai élővilág ismertetését is. A fogságban bemutatott állatfajok száma kb. 120, melyek között sok ritka, kihalástól veszélyeztetett faj található (23 faj) pl. hópárduc, kis panda, sörényes farkas, makákó, vikunya. Itt található Közép-Európa leggazdagabb karmos majom gyűjteménye. Móra Ferenc Múzeum Szeged, Roosevelt tér augusztus 19. (péntek) A Dóm térről kiinduló Oskola utcán végigsétálva jutunk el a Roosevelt térre, ahol az ötvenes évekig a halpiac működött. A tér Tisza felőli oldalán áll a szeretett folyóját elmélyülten szemlélő Juhász Gyula szobra. A Belvárosi híd eredetileg Feketeházy János terve alapján az Eiffel-cég által kivitelezett első közúti híd helyén épült újjá 1948-ban. A híd alatt tovább haladva Móra Ferenc szobrához jutunk, mellette egy gabonakévén üldögélő parasztfigura, Mátyás, az író Ének a búzamezőkről című regényének hőse. A Móra szoborral szemben látható a hajdani múzeumigazgató Tömörkény István szobra és a Múzeummal szemben, a hídfő oldalánál Mikszáth Kálmán mellszobra áll. Ezen a téren áll a Móra Ferenc Múzeum, mely 1896-ban neoklasszicista stílusban, és ahogy a korinthoszi oszlopokon nyugvó timpanon felirata is jelzi: A KÖZMŰVELŐDÉSNEK épült. Mindjárt a lépcső mellett áll Reizner János, a múzeum egykori igazgatójának mellszobra. A két szélső oszlop előtt Homérosz és Szókratész, a bejárat két oldalán pedig Klió és Euterpé szobrai állnak. A múzeumban többek között a következő állandó kiállításokat tekinthetjük meg: Móra emlékszobát, Avarnak mondták magukat című kiállítást, Csongrád megye népművészete néprajzi kiállítást, Lucs Ferenc gyűjteményét, Patikatörténeti kiállítást.

21 Dóm tornyából városnézés Szeged, Dóm tér augusztus 19. (péntek) A Dóm tér méretét tekintve megegyezik a velencei Szent Márk tér méretével, négyzetméter. Ez a tér ad otthont a nemzetközi jelentőségű Szegedi Szabadtéri Játékoknak, mely először 1931-ban került megrendezésre. Az észak-európai stílusú, vörös téglás egységes épületek árkádjai alatt látható a Nemzeti emlékcsarnok (Pantheon), mely Klebelsberg Kunónak, az első magyar vallás- és közoktatásügyi miniszternek köszönheti születését és a magyar történelem, irodalom, művészet és természettudomány kimagasló személyiségeinek szobrait, domborműveit tartalmazza. A téren áll a város legrégibb műemléke a Dömötör-torony. Alapjaiban XI. századi, alsó, négyszögletes, román stílusú része XII. századi, felső, kora gótikus emeletei a XIII. század második feléből valók. Az ajtó bélletébe a vár bontása során megmentett, román kori faragott köveket, ívmezejébe a város legrégebbi szobrászati emlékét, a XII. századi Kőbárányt illesztették. A kovácsoltvas ajtó, az élet kapuja, az élet egyes mozzanatait szemlélteti a keresztény liturgia jelképeivel. Az évi nagy árvíz után a városatyák fogadalmat tettek egy monumentális templom felépítésére, ez a mai Fogadalmi templom. A Dómot kívül és belül is mozaikok, szobrok, domborművek sokasága díszíti. A 9040 sípos orgona Európa templomi orgonái közül a harmadik legnagyobb. A dóm altemplomában jelentős egyházi személyiségek temetkezőhelyét találjuk. A dóm egyik legjelesebb alkotása Fadrusz János Krisztus a keresztfán című szobra, mely az 1900-as Párizsi világkiállításon fődíjat nyert. A templom másik érdekessége, hogy a szentély mennyezeti mozaikján Máriát szegedi papucsban és alföldi szűrbe öltöztetve ábrázolták. A Fogadalmi templomból kilépve a térre, a körben elhelyezkedő épületekben működik többek között az orvosvegytani intézet, ahol Szent-Györgyi Albert végezte azon kutatásait, melyekért 1937-ben megkapta az orvosi Nobel-díjat. Eredményes versenyzést kíván a rendezőség!

22 Pályaadatok A két szalagos pálya ugyanazon a szalagozáson halad, csak eltérő pontokkal. 1. nap 2. nap 3. nap 4. nap 5. nap Hossz / Length (km) Ell. pontok / Controls Hossz / Length (km) Ell. pontok / Controls Hossz / Length (km) Ell. pontok / Controls Hossz / Length (km) Ell. pontok / Controls Hossz / Length (km) Ell. pontok / Controls Kat. /Class F10D 2,1/2,9 8 1,9/2,8 6 1,0/1,7 4 2,7/4,8 6 2,1/3,9 8 F10DK 2,1/2,9 8 1,9/2,8 6 1,0/1,7 4 2,7/4,8 6 2,1/3,9 8 F12C 3,2 11 3,1 9 1,9 11 2,9 7 3,1 9 F14B 5,4 14 5,7 17 2,6 23 5,9 14 5,6 15 F14C 4,3 11 4,8 14 2,1 12 4,6 10 4,4 10 F15-18C 4,3 11 4,8 14 2,1 12 4,6 10 4,4 10 F16B 7,8 15 7,9 23 3,2 28 7,4 17 7,7 19 F18B 9,2 19 9,1 21 3,7 23 9,6 22 9,4 18 F20A 10,6 19 9, , ,2 25 F21E 13, ,9 29 4, , ,5 30 F21B 9,2 19 9,1 21 3,7 23 9,6 22 9,4 18 F21BR 5,5 14 5,6 15 2,6 22 5,5 16 5,7 17 F21C 6,5 16 6,9 20 2,5 17 7,4 12 7,6 9 F35A ,5 20 3, , F35BR 4,2 12 4,4 13 2,2 19 4,6 10 4,7 12 F40A 8,8 18 8,6 20 3,5 24 8,8 19 8,6 17 F45A 7,1 16 7,3 19 3,1 23 7,6 17 7,6 20 F45BR 3,7 12 3,7 10 2,2 19 3,7 9 3,6 9 F50 6,5 16 6, ,7 14 6,5 17 F55 5,8 13 5,1 14 2,9 23 5,7 13 5,8 15 F60 4,5 13 4,8 13 2,4 25 4,9 12 4,8 16 F65 3,9 13 4,2 10 2,3 21 4,4 13 3,9 12 F70 3,1 9 3,2 8 1,9 19 3,3 9 2,9 9 F75 2,8 9 2,8 10 1,6 17 2,8 10 2,5 8 N10D 2,1/2,9 8 1,9/2,8 6 1,0/1,7 4 2,7/4,8 6 2,1/3,9 8 N10DK 2,1/2,9 8 1,9/2,8 6 1,0/1,7 4 2,7/4,8 6 2,1/3,9 8 N12C 2,4 10 2,7 7 1,4 8 2,9 8 2,9 9 N14B 3,7 12 3,7 10 2,2 19 3,7 9 3,6 9 N14C 3, , ,1 8 N15-18C 3, , ,1 8 N16B 4,2 12 4,4 13 2,2 19 4,6 10 4,7 12 N18B ,5 13 2,9 23 6,4 15 5,9 13 N20A 7,1 16 7,3 19 3,1 23 7,6 17 7,6 20 N21E 7,8 15 7,9 23 3,2 28 7,4 17 7,7 19 N21B 5,4 14 5,7 17 2,6 23 5,9 14 5,6 15 N21BR 3 8 3,4 9 1,8 18 3, N21C 4,3 11 4,8 14 2,1 12 4,6 10 4,4 10 N35A ,5 13 2,9 23 6,4 15 5,9 13 N35BR 3,1 9 3,2 8 1,9 19 3,3 9 2,9 9 N40A 4,5 13 4,8 13 2,4 25 4,9 12 4,8 16 N45A 3,7 12 3,7 10 2,2 19 3,7 9 3,6 9 N45BR 2,8 9 2,8 10 1,6 17 2,8 10 2,5 8 N50 3,1 9 3,2 8 1,9 19 3,3 9 2,9 9 N55 2,8 9 2,8 10 1,6 17 2,8 10 2,5 8 N60 2,5 8 2,6 9 1,5 15 2,5 7 2,2 8 N65 2,5 8 2,6 9 1,5 15 2,5 7 2,2 8 NYK /OB 3,2 9 3,3 11 1,8 8 3,1 8 3,3 10 Nyílt TH / OAL 6,7 14 6,5 15 2,9 23 7,2 18 7,2 15 Nyílt TR /OAS 3,6 9 3, ,8 12 3,6 10

23 Módosító űrlap Kérjük NYOMTATOTT NAGYBETŰVEL kitölteni! / Please fill in with CAPITAL letters! Új nevezés adatai / Módosítás esetén a régi adat / New entry's data In case of change, the original data Kérjük NYOMTATOTT NAGYBETŰVEL kitölteni! / Please fill in with CAPITAL letters! Új nevezés adatai / Módosítás esetén a régi adat / New entry's data In case of change, the original data Vezetéknév / Last name Vezetéknév / Last name Keresztnév / First name Keresztnév / First name Kategória / Category F/M: N/W: F/M: N/W: Kategória / Category F/M: N/W: F/M: N/W: Nevezési nap / Entry day 1: 2: 3: 4: 5: 1: 2: 3: 4: 5: Nevezési nap / Entry day 1: 2: 3: 4: 5: 1: 2: 3: 4: 5: SI bérlés / Rent SI card Igen / Yes: Nem / No: Igen / Yes: Nem / No: SI bérlés / Rent SI card Igen / Yes: Nem / No: Igen / Yes: Nem / No: SI száma / SI card number SI száma / SI card number Egyesület / Club Egyesület / Club Ország / Country HUN: Egyéb / Other: HUN: Egyéb / Other: Ország / Country HUN: Egyéb / Other: HUN: Egyéb / Other: Kérjük NYOMTATOTT NAGYBETŰVEL kitölteni! / Please fill in with CAPITAL letters! Új nevezés adatai / Módosítás esetén a régi adat / New entry's data In case of change, the original data Kérjük NYOMTATOTT NAGYBETŰVEL kitölteni! / Please fill in with CAPITAL letters! Új nevezés adatai / Módosítás esetén a régi adat / New entry's data In case of change, the original data Vezetéknév / Last name Vezetéknév / Last name Keresztnév / First name Keresztnév / First name Kategória / Category F/M: N/W: F/M: N/W: Kategória / Category F/M: N/W: F/M: N/W: Nevezési nap / Entry day 1: 2: 3: 4: 5: 1: 2: 3: 4: 5: Nevezési nap / Entry day 1: 2: 3: 4: 5: 1: 2: 3: 4: 5: SI bérlés / Rent SI card Igen / Yes: Nem / No: Igen / Yes: Nem / No: SI bérlés / Rent SI card Igen / Yes: Nem / No: Igen / Yes: Nem / No: SI száma / SI card number SI száma / SI card number Egyesület / Club Egyesület / Club Ország / Country HUN: Egyéb / Other: HUN: Egyéb / Other: Ország / Country HUN: Egyéb / Other: HUN: Egyéb / Other: Kérjük NYOMTATOTT NAGYBETŰVEL kitölteni! / Please fill in with CAPITAL letters! Új nevezés adatai / Módosítás esetén a régi adat / New entry's data In case of change, the original data Kérjük NYOMTATOTT NAGYBETŰVEL kitölteni! / Please fill in with CAPITAL letters! Új nevezés adatai / Módosítás esetén a régi adat / New entry's data In case of change, the original data Vezetéknév / Last name Vezetéknév / Last name Keresztnév / First name Keresztnév / First name Kategória / Category F/M: N/W: F/M: N/W: Kategória / Category F/M: N/W: F/M: N/W: Nevezési nap / Entry day 1: 2: 3: 4: 5: 1: 2: 3: 4: 5: Nevezési nap / Entry day 1: 2: 3: 4: 5: 1: 2: 3: 4: 5: SI bérlés / Rent SI card Igen / Yes: Nem / No: Igen / Yes: Nem / No: SI bérlés / Rent SI card Igen / Yes: Nem / No: Igen / Yes: Nem / No: SI száma / SI card number SI száma / SI card number Egyesület / Club Egyesület / Club Ország / Country HUN: Egyéb / Other: HUN: Egyéb / Other: Ország / Country HUN: Egyéb / Other: HUN: Egyéb / Other:

HOMOKHÁTI MACCABI KUPA VERSENYÉRTESÍTŐ

HOMOKHÁTI MACCABI KUPA VERSENYÉRTESÍTŐ HOMOKHÁTI MACCABI KUPA 3 NAPOS NEMZETKÖZI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY Dél-alföldi Regionális Éjszakai Bajnokság Maccabi Kupa Váltóverseny (váltóliga futam) MÓRAHALOM BALOTASZÁLLÁS 2012. MÁJUS 26 28. (szombat

Részletesebben

HOMOKHÁTI MACCABI KUPA VERSENYÉRTESÍTŐ

HOMOKHÁTI MACCABI KUPA VERSENYÉRTESÍTŐ HOMOKHÁTI MACCABI KUPA 3 NAPOS NEMZETKÖZITÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY WRE VILÁGRANGLISTA FUTAM MÓRAHALOM BALOTASZÁLLÁS 2014. JÚNIUS 7 9. (szombat hétfő) VERSENYÉRTESÍTŐ Szeretettel köszöntjük a verseny valamennyi

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS HOMOKHÁTI MACCABI KUPA

VERSENYKIÍRÁS HOMOKHÁTI MACCABI KUPA VERSENYKIÍRÁS HOMOKHÁTI MACCABI KUPA WRE VILÁGRANGLISTA FUTAM 3 NAPOS TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY MÓRAHALOM BALOTASZÁLLÁS 2013. MÁRCIUS 29 31. (péntek vasárnap) Rendező: Maccabi Vívó és Atlétikai Club Tájékozódási

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS HOMOKHÁTI MACCABI KUPA 3 NAPOS NEMZETKÖZI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY VILÁGRANGLISTA FUTAM

VERSENYKIÍRÁS HOMOKHÁTI MACCABI KUPA 3 NAPOS NEMZETKÖZI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY VILÁGRANGLISTA FUTAM VERSENYKIÍRÁS HOMOKHÁTI MACCABI KUPA 3 NAPOS NEMZETKÖZI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY VILÁGRANGLISTA FUTAM MÓRAHALOM BALOTASZÁLLÁS 2014. JÚNIUS 7 9. (szombat hétfő) Rendező: Maccabi Vívó és Atlétikai Club Tájékozódási

Részletesebben

II. Papp János Emlékverseny Regionális Középtávú Egyéni tájékozódási futóverseny

II. Papp János Emlékverseny Regionális Középtávú Egyéni tájékozódási futóverseny VERSENYÉRTESÍTŐ II. Papp János Emlékverseny Regionális Középtávú Egyéni tájékozódási futóverseny RENDEZŐSÉG Maccabi Vívó és Atlétikai Club Tájékozódási Futó szakosztálya A verseny fővédnöke Sánta Gizella

Részletesebben

MAGYARORSZÁG 2015. évi TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓ NYÍLT HOSSZÚTÁVÚ ORSZÁGOS EGYÉNI BAJNOKSÁGA VERSENYÉRTESÍTŐ

MAGYARORSZÁG 2015. évi TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓ NYÍLT HOSSZÚTÁVÚ ORSZÁGOS EGYÉNI BAJNOKSÁGA VERSENYÉRTESÍTŐ MAGYARORSZÁG 2015. évi TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓ NYÍLT HOSSZÚTÁVÚ ORSZÁGOS EGYÉNI BAJNOKSÁGA VERSENYÉRTESÍTŐ Szeretettel köszöntjük a verseny valamennyi résztvevőjét! RENDEZŐSÉG A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség

Részletesebben

MAGYAR EGYETEMI ÉS FŐISKOLAI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG SZEGED KUPA 2 NAPOS REGIONÁLIS RANGSOROLÓ TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY

MAGYAR EGYETEMI ÉS FŐISKOLAI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG SZEGED KUPA 2 NAPOS REGIONÁLIS RANGSOROLÓ TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY MAGYAR EGYETEMI ÉS FŐISKOLAI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG SZEGED KUPA 2 NAPOS REGIONÁLIS RANGSOROLÓ TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY ÁSOTTHALOM, 2013. október 26 27. Rendező: A Magyar Egyetemi-Főiskolai

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS HOMOKHÁTI MACCABI KUPA 3 NAPOS NEMZETKÖZI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY VILÁGRANGLISTA FUTAM. ZSANA 2015. MÁJUS 23 25.

VERSENYKIÍRÁS HOMOKHÁTI MACCABI KUPA 3 NAPOS NEMZETKÖZI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY VILÁGRANGLISTA FUTAM. ZSANA 2015. MÁJUS 23 25. VERSENYKIÍRÁS HOMOKHÁTI MACCABI KUPA 3 NAPOS NEMZETKÖZI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY VILÁGRANGLISTA FUTAM ZSANA 2015. MÁJUS 23 25. (szombat hétfő) Rendező: Maccabi Vívó és Atlétikai Club Tájékozódási Futó

Részletesebben

VERSENYÉRTESÍTŐ. RENDEZŐSÉG A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség megbízásából a Maccabi Vívó és Atlétikai Club Tájékozódási Futó Szakosztálya

VERSENYÉRTESÍTŐ. RENDEZŐSÉG A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség megbízásából a Maccabi Vívó és Atlétikai Club Tájékozódási Futó Szakosztálya VERSENYÉRTESÍTŐ MAGYARORSZÁG 2016. évi TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓ NYÍLT ÉJSZAKAI ORSZÁGOS EGYÉNI BAJNOKSÁGA ZSANA 2016. június 11. (szombat) Szeretettel köszöntjük a verseny valamennyi résztvevőjét! RENDEZŐSÉG

Részletesebben

HOMOKHÁTI MACCABI KUPA VERSENYÉRTESÍTŐ

HOMOKHÁTI MACCABI KUPA VERSENYÉRTESÍTŐ HOMOKHÁTI MACCABI KUPA 3 NAPOS NEMZETKÖZI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY WRE VILÁGRANGLISTA FUTAM MÓRAHALOM BALOTASZÁLLÁS 2013. MÁRCIUS 29 31. (péntek vasárnap) VERSENYÉRTESÍTŐ Szeretettel köszöntjük a verseny

Részletesebben

SZEGED KUPA 2 NAPOS REGIONÁLIS RANGSOROLÓ TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY VERSENYÉRTESÍTŐ. Szeretettel köszöntjük a verseny valamennyi résztvevőjét!

SZEGED KUPA 2 NAPOS REGIONÁLIS RANGSOROLÓ TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY VERSENYÉRTESÍTŐ. Szeretettel köszöntjük a verseny valamennyi résztvevőjét! SZEGED KUPA 2 NAPOS REGIONÁLIS RANGSOROLÓ TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY VERSENYÉRTESÍTŐ Szeretettel köszöntjük a verseny valamennyi résztvevőjét! Rendező: A Magyar Egyetemi Főiskolai Sportszövetség megbízásából

Részletesebben

VERSENYÉRTESÍTŐ JONATHERMÁL KUPA 2 NAPOS TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY. SZANK SZEPTEMBER (szombat vasárnap)

VERSENYÉRTESÍTŐ JONATHERMÁL KUPA 2 NAPOS TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY. SZANK SZEPTEMBER (szombat vasárnap) VERSENYÉRTESÍTŐ JONATHERMÁL KUPA 2 NAPOS TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY SZANK 2016. SZEPTEMBER 24 25. (szombat vasárnap) Rendező: Maccabi Vívó és Atlétikai Club Tájékozódási Futó Szakosztálya A verseny fővédnöke:

Részletesebben

MAGYARORSZÁG évi TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓ NYÍLT HOSSZÚTÁVÚ ORSZÁGOS EGYÉNI BAJNOKSÁGA VERSENYÉRTESÍTŐ

MAGYARORSZÁG évi TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓ NYÍLT HOSSZÚTÁVÚ ORSZÁGOS EGYÉNI BAJNOKSÁGA VERSENYÉRTESÍTŐ MAGYARORSZÁG 2015. évi TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓ NYÍLT HOSSZÚTÁVÚ ORSZÁGOS EGYÉNI BAJNOKSÁGA VERSENYÉRTESÍTŐ Szeretettel köszöntjük a verseny valamennyi résztvevőjét! RENDEZŐSÉG A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség

Részletesebben

Gyöngyös Kupa 2015. Versenyértesítő. 2015. május 31. Mátraszentimre. Szeretettel köszöntjük a 2015. évi Gyöngyös Kupa résztvevőit!

Gyöngyös Kupa 2015. Versenyértesítő. 2015. május 31. Mátraszentimre. Szeretettel köszöntjük a 2015. évi Gyöngyös Kupa résztvevőit! Gyöngyös Kupa 2015 Versenyértesítő 2015. május 31. Mátraszentimre Szeretettel köszöntjük a 2015. évi Gyöngyös Kupa résztvevőit! Rendező: Támogatóink: Gyöngyösi Tájfutó Klub Egererdő Zrt. Három Patak Panzió,

Részletesebben

MAGYARORSZÁG 2014. évi ORSZÁGOS NYÍLT TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓ NORMÁLTÁVÚ EGYÉNI BAJNOKSÁG KISKUNMAJSA ZSANA 2014. OKTÓBER 11-12.

MAGYARORSZÁG 2014. évi ORSZÁGOS NYÍLT TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓ NORMÁLTÁVÚ EGYÉNI BAJNOKSÁG KISKUNMAJSA ZSANA 2014. OKTÓBER 11-12. MAGYARORSZÁG 2014. évi ORSZÁGOS NYÍLT TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓ NORMÁLTÁVÚ EGYÉNI BAJNOKSÁG KISKUNMAJSA ZSANA 2014. OKTÓBER 11-12. VERSENYÉRTESÍTŐ Szeretettel köszöntjük a verseny valamennyi résztvevőjét! RENDEZŐSÉG

Részletesebben

III. Földeák Hagymatikum Kupa

III. Földeák Hagymatikum Kupa III. Földeák Hagymatikum Kupa Földeák Makó, 2016. március 19 20. szombat vasárnap VERSENYÉRTESÍTŐ Szeretettel köszöntjük a verseny valamennyi résztvevőjét! RENDEZŐ: Maccabi Vívó és Atlétikai Club Tájékozódási

Részletesebben

EGRI TESTEDZŐ CLUB. 3300 Eger, Klapka György utca 1. etc2001@freemail.hu www.egritc.hu facebook.com/egritestedzoclub

EGRI TESTEDZŐ CLUB. 3300 Eger, Klapka György utca 1. etc2001@freemail.hu www.egritc.hu facebook.com/egritestedzoclub EGER 2013. június 29. VERSENYÉRTESÍTŐ Rendezőség: Egri Testedző Club Szeretettel köszöntjük a verseny valamennyi résztvevőjét! A verseny fővédnöke: Rázsi Botond Eger MJV alpolgármestere Dr. Juhász Attila

Részletesebben

VERSENYÉRTESÍTŐ. Rendező: Káldi Természetjáró és Tájékozódási Futó Sportegyesület. Verseny főtámogató: Verseny támogatói: Sárvár i Gyógy- Élményfürdő

VERSENYÉRTESÍTŐ. Rendező: Káldi Természetjáró és Tájékozódási Futó Sportegyesület. Verseny főtámogató: Verseny támogatói: Sárvár i Gyógy- Élményfürdő VERSENYÉRTESÍTŐ Rendező: Káldi Természetjáró és Tájékozódási Futó Sportegyesület Verseny főtámogató: Verseny támogatói: Sárvár i Gyógy- Élményfürdő Szeleste Önkormányzata Gyógyfürdő Szeleste Versenybíróság:

Részletesebben

VERSENYÉRTESÍTŐ. HOMOKHÁTI JONATHERMÁL KUPA Papp János Emlékverseny 3 NAPOS NEMZETKÖZI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY

VERSENYÉRTESÍTŐ. HOMOKHÁTI JONATHERMÁL KUPA Papp János Emlékverseny 3 NAPOS NEMZETKÖZI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY VERSENYÉRTESÍTŐ HOMOKHÁTI JONATHERMÁL KUPA Papp János Emlékverseny 3 NAPOS NEMZETKÖZI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY FISCHERBÓCSA KISKUNMAJSA - SZANK 2018. MÁJUS 19-21. (szombat - hétfő) Szeretettel köszöntjük

Részletesebben

III. Földeák Hagymatikum Kupa

III. Földeák Hagymatikum Kupa III. Földeák Hagymatikum Kupa Földeák Makó, 2016. március 19 20. szombat vasárnap VERSENYÉRTESÍTŐ Szeretettel köszöntjük a verseny valamennyi résztvevőjét! RENDEZŐ: Maccabi Vívó és Atlétikai Club Tájékozódási

Részletesebben

HOMOKHÁTI MACCABI KUPA VERSENYÉRTESÍTŐ

HOMOKHÁTI MACCABI KUPA VERSENYÉRTESÍTŐ HOMOKHÁTI MACCABI KUPA 3 NAPOS NEMZETKÖZITÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY WRE VILÁGRANGLISTA FUTAM ZSANA 2015. MÁJUS 23 25. (szombat hétfő) VERSENYÉRTESÍTŐ Szeretettel köszöntjük a verseny valamennyi résztvevőjét!

Részletesebben

II. Kórház Kupa. Értesítő

II. Kórház Kupa. Értesítő II. Kórház Kupa 2016.08.28. Értesítő 1. futam 2. futam Versenyközpont helye: Jelentkezés : Parkolás: Rajtlista: Jósa András Oktatókórház Zalka Máté utcai bejárat mellett, lásd mellékelt térképen Versenyközpontban

Részletesebben

TIPO kupa 2013. 2013. május 4 5. Szélrózsa éjszakai kupa 2013. május 3. Mátrafüred. Kiírás

TIPO kupa 2013. 2013. május 4 5. Szélrózsa éjszakai kupa 2013. május 3. Mátrafüred. Kiírás TIPO kupa 2013 2013. május 4 5. és Szélrózsa éjszakai kupa 2013. május 3. Mátrafüred Kiírás Rendező: Tipo TKE 1133 Budapest, Pozsonyi út 52. Tájoló Erdei és Tájékozódási Sportok Alapítvány 1122 Budapest,

Részletesebben

VERSENYÉRTESÍTŐ HOMOKHÁTI MACCABI KUPA 3 NAPOSNEMZETKÖZI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY. KISKUNMAJSA MÁJUS

VERSENYÉRTESÍTŐ HOMOKHÁTI MACCABI KUPA 3 NAPOSNEMZETKÖZI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY. KISKUNMAJSA MÁJUS VERSENYÉRTESÍTŐ HOMOKHÁTI MACCABI KUPA 3 NAPOSNEMZETKÖZI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY KISKUNMAJSA 2016. MÁJUS 14-16. (szombat - hétfő) Szeretettel köszöntjük a verseny valamennyi résztvevőjét! RENDEZŐSÉG Maccabi

Részletesebben

Tipo kupa Károlytáró. Szélrózsa éjszakai és Budapest Éjszakai Bajnokság május Tipo Kupa május

Tipo kupa Károlytáró. Szélrózsa éjszakai és Budapest Éjszakai Bajnokság május Tipo Kupa május Tipo kupa 2018 Károlytáró Szélrózsa éjszakai és Budapest Éjszakai Bajnokság 2018. május 11. 44. Tipo Kupa 2018. május 12-13. Versenyértesítő Szeretettel üdvözöljük a 2018. évi 44. Tipo kupa és Szélrózsa

Részletesebben

TIPO kupa május

TIPO kupa május TIPO kupa 2018 2018. május 12-13. és és Budapest Éjszakai Bajnokság 2018. május 11. Károlytáró Kiírás Rendezők: Tipo TKE 1133 Budapest, Pozsonyi út 52. Tájoló Erdei és Tájékozódási Sportok Alapítvány 1122

Részletesebben

XIX. Kalocsa Kupa

XIX. Kalocsa Kupa XIX. Kalocsa Kupa 2018. 09. 29-30. Versenyértesítő Ágasegyháza-Fülöpháza térsége Rendező: Kalocsai SE (Kalocsa, Hunyadi J.u. 82) E-mail:deneszoli@t-online.hu; Telefon: 20-5149667 Versenybíróság: Elnök:

Részletesebben

Magyarország évi Egyetemi és Főiskolai Tájékozódási Futó Országos Bajnoksága és a 3 napos Jurisics Kupa versenyértesítője

Magyarország évi Egyetemi és Főiskolai Tájékozódási Futó Országos Bajnoksága és a 3 napos Jurisics Kupa versenyértesítője Magyarország 2015. évi Egyetemi és Főiskolai Tájékozódási Futó Országos Bajnoksága és a 3 napos Jurisics Kupa versenyértesítője A verseny fővédnöke: Dr. Németh István, a NYME rektorhelyettese Prof. Dr.

Részletesebben

VERSENYÉRTESÍTŐ. A verseny védnökei:

VERSENYÉRTESÍTŐ. A verseny védnökei: VERSENYÉRTESÍTŐ A verseny védnökei: Schmidt Csaba Tatabánya polgármestere Turainé John Katalin Tatabánya alpolgármestere Kocsis Mihály Vértesi Erdő Zrt. vezérigazgatója Horváthy Lóránt KEM SZÖSZ elnöke

Részletesebben

Versenyértesítő Borsod Kupa. 63. Herman Ottó váltóverseny

Versenyértesítő Borsod Kupa. 63. Herman Ottó váltóverseny Versenyértesítő Borsod Kupa 2014. június 14-15. 63. Herman Ottó váltóverseny 2014. június 14. Miskolc Tapolca, Diósgyőr, Bükkszentkereszt Rendező: B.A.Z. Megyei Tájékozódási Futó Szövetség Diósgyőri Tájékozódási

Részletesebben

XXV.HONVÉD KUPA május Vinye Hódos-ér VERSENYÉRTESÍTŐ

XXV.HONVÉD KUPA május Vinye Hódos-ér VERSENYÉRTESÍTŐ XXV.HONVÉD KUPA 2015. május 09 10. Vinye Hódos-ér VERSENYÉRTESÍTŐ Szeretettel köszöntjük a 25. alkalommal megrendezésre kerülő tájfutóversenyünk résztvevőit! A verseny védnökei: Szűcs Pál ezredes MH Összhaderőnemi

Részletesebben

VERSENYÉRTESÍTŐ. Védnökök: Prof. Dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke Monspart Sarolta tájfutó világbajnok Bugár József, az MTFSZ elnöke

VERSENYÉRTESÍTŐ. Védnökök: Prof. Dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke Monspart Sarolta tájfutó világbajnok Bugár József, az MTFSZ elnöke VERSENYÉRTESÍTŐ Szeretettel köszöntjük a Magyar Egyetemi Főiskolai Tájékozódási Futó Országos Bajnokság a 2. alkalommal megrendezésre kerülő ARAK-VADEX Kupa tájfutóversenyünkre érkező versenyzőket. A verseny

Részletesebben

Versenyértesítő Magyarország évi Tájékozódási Futó Országos Éjszakai Bajnokságáról

Versenyértesítő Magyarország évi Tájékozódási Futó Országos Éjszakai Bajnokságáról Versenyértesítő Magyarország 2018. évi Tájékozódási Futó Országos Éjszakai Bajnokságáról Szeretettel köszöntjük a bajnokság résztvevőit, kiemelve az előszőr induló 16 éves korosztályt! Rendező: A Magyar

Részletesebben

Mátra Kemping Hungária kupa 2014 2014. augusztus 20 24.

Mátra Kemping Hungária kupa 2014 2014. augusztus 20 24. Mátra Kemping Hungária kupa Rendező: Fővédnök: Védnökök: Támogató: Versenybíróság: Elnök: Elnök h.: Titkár: Versenyiroda: Pályakitűzők: 2014 2014. augusztus 20 24. Gyöngyös - Mátrafüred Kiírás A Magyar

Részletesebben

55. TAVASZI SPARTACUS KUPA

55. TAVASZI SPARTACUS KUPA 55. TAVASZI SPARTACUS KUPA CEYOC 2018 KÍSÉRŐ VERSENYE VERSENYÉRTESÍTŐ 2018. 04. 06 08. IDŐPONT ÉS HELYSZÍN 2018. április 6., prológ Csákvár, Kiskotló (Csákvár felől kitáblázva Csákvárt az Oroszlány felé

Részletesebben

VÉRTES-KUPA 2018 Tatabánya-Körtvélyes

VÉRTES-KUPA 2018 Tatabánya-Körtvélyes VÉRTES-KUPA 2018 Tatabánya-Körtvélyes 2018. 07. 21-22. A 3. Vértes Kupa idén 2018. július 21-22. között kerül megrendezésre. Az első napon ismét egy új térképpel lepjük meg a versenyzőket Tatabánya-Dózsakert

Részletesebben

TIPO kupa 2012 2012. április 28 30.

TIPO kupa 2012 2012. április 28 30. TIPO kupa 2012 2012. április 28 30. TIPO kupa váltó 2012. április 29. és Szélrózsa éjszakai kupa 2012. április 27. Pusztamarót Kiírás Rendező: Tipo TKE 1133 Budapest, Pozsonyi út 52. Tájoló Erdei és Tájékozódási

Részletesebben

A 2013. ÉVI ORSZÁGOS PONTBEGYŰJTŐ CSAPATBAJNOKSÁG VERSENYÉRTESÍTŐJE 2013. szeptember 8. (vasárnap)

A 2013. ÉVI ORSZÁGOS PONTBEGYŰJTŐ CSAPATBAJNOKSÁG VERSENYÉRTESÍTŐJE 2013. szeptember 8. (vasárnap) A 2013. ÉVI ORSZÁGOS PONTBEGYŰJTŐ CSAPATBAJNOKSÁG VERSENYÉRTESÍTŐJE 2013. szeptember 8. (vasárnap) Szeretettel köszöntjük a benevezett versenyzőket, kísérőiket. Rendező: A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség

Részletesebben

Bakó Áron (1. nap), Bugár Gergely (2. nap) Erdélyi Tibor (mindkét nap) TIS Bt., Tabáni Spartacus SKE Rajtfelelős:

Bakó Áron (1. nap), Bugár Gergely (2. nap) Erdélyi Tibor (mindkét nap) TIS Bt., Tabáni Spartacus SKE Rajtfelelős: 52. TAVASZI SPARTACUS KUPA NEMZETKÖZI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY VERSENYÉRTESÍTŐJE 1. nap: Budapest Nyílt Középtávú Bajnoksága 2. nap: Budapest Nyílt Normáltávú Bajnoksága A Tabáni Spartacus Sport és Környezetvédő

Részletesebben

Magyar Tájékozódási Futó Szövetség ORSZÁGOS DÖNTŐ. Pécs - Mánfa 2014. május 24-25.

Magyar Tájékozódási Futó Szövetség ORSZÁGOS DÖNTŐ. Pécs - Mánfa 2014. május 24-25. Magyar Tájékozódási Futó Szövetség ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs - Mánfa 2014. május 24-25. 1 2013/2014. TANÉVI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A tájékozódási

Részletesebben

VERSENYÉRTESÍTŐ. A verseny időpontja: Gyula szeptember 1-2. (szombat-vasárnap) A verseny rendezője: Maccabi VAC Tájékozódási Futó Szakosztálya

VERSENYÉRTESÍTŐ. A verseny időpontja: Gyula szeptember 1-2. (szombat-vasárnap) A verseny rendezője: Maccabi VAC Tájékozódási Futó Szakosztálya VERSENYÉRTESÍTŐ A verseny időpontja: Gyula 2018. szeptember 1-2. (szombat-vasárnap) Szeretettel köszönjük a verseny valamennyi résztvevőjét! A verseny rendezője: Maccabi VAC Tájékozódási Futó Szakosztálya

Részletesebben

A verseny védnökei: A verseny támogatói:

A verseny védnökei: A verseny támogatói: 40. POSTÁS KUPA nemzetközi tájfutóverseny Szabadszállás 2018. április 14-15. A verseny védnökei: Sulyok Ferenc KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója Dr. Vörös József a POSTÁS SE elnöke

Részletesebben

Őrség Kupa és Vas-Veszprém-Zala megyék normáltávú bajnoksága. Értesítő

Őrség Kupa és Vas-Veszprém-Zala megyék normáltávú bajnoksága. Értesítő Őrség Kupa és Vas-Veszprém-Zala megyék normáltávú bajnoksága 2018. október 6-7. Értesítő Időpont: 2018. október 6-7. Versenyközpont: Kercaszomor, Haricsa-forrás. GPS-koordináták: 46.785901, 16.367104 A

Részletesebben

BUDAPESTI ÉS PEST MEGYEI DIÁKOLIMPIA VERESNYÉRTESÍTŐ

BUDAPESTI ÉS PEST MEGYEI DIÁKOLIMPIA VERESNYÉRTESÍTŐ BUDAPESTI ÉS PEST MEGYEI DIÁKOLIMPIA VALAMINT BUDAPESTI ÉS PEST MEGYEI AMATŐR DIÁKOLIMPIA VERESNYÉRTESÍTŐ IDŐPONT, HELYSZÍN 2015.04.25 Szombat Farkas-erdő - Káposztásmegyer. (Budapest, Újpest) RENDEZŐ

Részletesebben

Rendező: Káldi Természetjáró és Tájékozódási Futó Sportegyesület. Versenybíróság: Középtáv Váltó Éjszakai Rövidtett normáltáv

Rendező: Káldi Természetjáró és Tájékozódási Futó Sportegyesület. Versenybíróság: Középtáv Váltó Éjszakai Rövidtett normáltáv Rendező: Káldi Természetjáró és Tájékozódási Futó Sportegyesület Versenybíróság: Elnök: Titkár: Pályakitűző: Ellenőrzőbíró: SporIdent: Középtáv Váltó Éjszakai Rövidtett normáltáv Verebélyi Zsolt Nagy Katinka

Részletesebben

VERSENYÉRTESÍTŐ. Budapesti és Pest megyei Diákolimpia

VERSENYÉRTESÍTŐ. Budapesti és Pest megyei Diákolimpia VERSENYÉRTESÍTŐ 2018/19. tanévi Budapesti és Pest megyei Diákolimpia Budapesti és Pest megyei Amatőr Diákolimpia valamint Gödöllő Kupa A verseny célja: a Budapesti és Pest megyei Diákolimpiai Bajnoki címek

Részletesebben

POSTÁS PARKERDŐ KUPA nemzetközi tájfutó verseny

POSTÁS PARKERDŐ KUPA nemzetközi tájfutó verseny POSTÁS PARKERDŐ KUPA nemzetközi tájfutó verseny 2019. március 30-31. Pilismarót A verseny fővédnöke: Reinitz Gábor A Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója Védnökök: Dr. Vörös József A Pilisi Parkerdő Zrt.

Részletesebben

VÉRTES-KUPA 2017 Tatabánya-Várgesztes

VÉRTES-KUPA 2017 Tatabánya-Várgesztes VÉRTES-KUPA 2017 Tatabánya-Várgesztes 2017. 07. 22-23. Szeretettel üdvözöljük a 2017. évi Vértes Kupa résztvevőit. Reméljük, hogy az 1. napi verseny új terepével és a 2. napi verseny jól futható, de domborzatilag

Részletesebben

Versenyértesítő. Rendező: Tipo Tájfutó és Környezetvédő Egyesület, 1133 Budapest, Pozsonyi út 52. és Tájoló Erdei és Tájékozódási Sportok Alapítványa

Versenyértesítő. Rendező: Tipo Tájfutó és Környezetvédő Egyesület, 1133 Budapest, Pozsonyi út 52. és Tájoló Erdei és Tájékozódási Sportok Alapítványa Tipo kupa Szélrózsa éjszakai kupa 2013. május 4. 5. Mátrafüred 2013. május 3. Mátrafüred Kétnapos összetett nappali, egyéni, normáltávú országos rangsoroló verseny Versenyértesítő Rendező: Éjszakai, egyéni

Részletesebben

A ÉVI, 66. ŐSZI SPARTACUS KUPA VERSENYÉRTESÍTŐJE

A ÉVI, 66. ŐSZI SPARTACUS KUPA VERSENYÉRTESÍTŐJE A 2018. ÉVI, 66. ŐSZI SPARTACUS KUPA VERSENYÉRTESÍTŐJE A Tabáni Spartacus Sport és Környezetvédő Egyesület szeretettel köszönti a külföldi és hazai versenyzőket, kísérőiket hagyományos versenyünkön. A

Részletesebben

A ÉVI ORSZÁGOS NYÍLT EGYÉNI ÉJSZAKAI BAJNOKSÁG VERSENYÉRTESÍTŐJE

A ÉVI ORSZÁGOS NYÍLT EGYÉNI ÉJSZAKAI BAJNOKSÁG VERSENYÉRTESÍTŐJE A 2019. ÉVI ORSZÁGOS NYÍLT EGYÉNI ÉJSZAKAI BAJNOKSÁG VERSENYÉRTESÍTŐJE Köszöntjük az Országos Éjszakai Bajnokság indulóit és kísérőit, minden sportbarátot! IDŐPONT, HELYSZÍN: 2019. június 22. szombat,

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS Rendező: info@hungariacup2013.hu A verseny időpontja: Fővédnök: Védnökök: Versenybíróság: A verseny formája: Versenyközpont:

VERSENYKIÍRÁS Rendező: info@hungariacup2013.hu A verseny időpontja: Fővédnök: Védnökök: Versenybíróság: A verseny formája: Versenyközpont: Rendező: Postás SE, Tájrend SE, Veszprémi Tájfutó Club Elérhetőség: info@hungariacup2013.hu A verseny időpontja: 2013. augusztus 16-20. VERSENYKIÍRÁS Fővédnök: Dr. Navracsics Tibor - Miniszterelnök-helyettes,

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. 31. PÉCS-HARKÁNY ORSZÁGÚTI FUTÓVERSENY 2015. március 08., vasárnap

VERSENYKIÍRÁS. 31. PÉCS-HARKÁNY ORSZÁGÚTI FUTÓVERSENY 2015. március 08., vasárnap VERSENYKIÍRÁS 31. PÉCS-HARKÁNY ORSZÁGÚTI FUTÓVERSENY 2015. március 08., vasárnap Versenykiírás Rendező: PVSK Atlétikai Szakosztály Időpont: 2015. március 08., vasárnap; rajt 11:00 óra Verseny távja: 25

Részletesebben

65. VILLAMOSENERGIA-IPARI ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓRÓL

65. VILLAMOSENERGIA-IPARI ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓRÓL ELŐZETES TÁJÉKOZTATÓ A 65. VILLAMOSENERGIA-IPARI ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓRÓL (Székesfehérvár, 2015. július 17-19.) KÖSZÖNTŐ Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntjük a résztvevőket a MAVIR ZRt.

Részletesebben

NYÍLT KÖZÉPTÁVÚ ORSZÁGOS EGYÉNI BAJNOKSÁG (KOB) és NYÍLT ORSZÁGOS VÁLTÓBAJNOKSÁG (OVB) VERSENYKIÍRÁSA

NYÍLT KÖZÉPTÁVÚ ORSZÁGOS EGYÉNI BAJNOKSÁG (KOB) és NYÍLT ORSZÁGOS VÁLTÓBAJNOKSÁG (OVB) VERSENYKIÍRÁSA A 2019. évi NYÍLT KÖZÉPTÁVÚ ORSZÁGOS EGYÉNI BAJNOKSÁG (KOB) és NYÍLT ORSZÁGOS VÁLTÓBAJNOKSÁG (OVB) VERSENYKIÍRÁSA 2019. június 1-2. Öskü Támogatóink: Program: KOB selejtező 2019. június 1. 10:00 KOB döntő

Részletesebben

Baranya Somogy megyei Rövidtávú Bajnokság Rövidtávú egyéni Regionális Rangsoroló és Sprintváltó verseny 2016

Baranya Somogy megyei Rövidtávú Bajnokság Rövidtávú egyéni Regionális Rangsoroló és Sprintváltó verseny 2016 A verseny rendezője: BmTFSz Baranya Somogy megyei Rövidtávú Bajnokság Rövidtávú egyéni Regionális Rangsoroló és Sprintváltó verseny 2016 Versenyértesítő A verseny időpontja: 2016. augusztus 27. szombat

Részletesebben

SZEGED KUPA WRE, kiemelt rangsoroló és váltóverseny Kiskunhalas, 2018 március

SZEGED KUPA WRE, kiemelt rangsoroló és váltóverseny Kiskunhalas, 2018 március VERSENYKIÍRÁS SZEGED KUPA WRE, kiemelt rangsoroló és váltóverseny Kiskunhalas, 2018 március 17-18. S Z O M B A T D É L E L Ő T T : S Z O M B A T D É L U T Á N : V A S Á R N A P D É L E L Ő T T : R E N

Részletesebben

VERSENYÉRTESÍTŐ. Nyílt Országos Normáltávú Egyéni Bajnokság (ONEB) Nyílt Országos Egyesületi Váltóbajnokság (OEVB) A V E R S E N Y F Ő V É D N Ö K E

VERSENYÉRTESÍTŐ. Nyílt Országos Normáltávú Egyéni Bajnokság (ONEB) Nyílt Országos Egyesületi Váltóbajnokság (OEVB) A V E R S E N Y F Ő V É D N Ö K E VERSENYÉRTESÍTŐ Nyílt Országos Normáltávú Egyéni Bajnokság (ONEB) Kiskunmajsa, 2017.10.21. szombat 10.00 óra Nyílt Országos Egyesületi Váltóbajnokság (OEVB) Kiskunmajsa, 2017.10. 22. vasárnap 10.00 óra

Részletesebben

A ÉVI RÖVIDTÁVÚ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VERSENYÉRTESÍTŐJE szeptember 7. (szombat)

A ÉVI RÖVIDTÁVÚ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VERSENYÉRTESÍTŐJE szeptember 7. (szombat) A 2013. ÉVI RÖVIDTÁVÚ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VERSENYÉRTESÍTŐJE 2013. szeptember 7. (szombat) Szeretettel köszöntjük a versenyzőket és kísérőiket. Rendező: A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség megbízásából

Részletesebben

Szeretettel üdvözöljük a évi Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Tájékozódási Futó Bajnokság résztvevőit!

Szeretettel üdvözöljük a évi Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Tájékozódási Futó Bajnokság résztvevőit! Szeretettel üdvözöljük a 2019. évi Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Tájékozódási Futó Bajnokság résztvevőit! MEFOB 2019.04.6-7. Lengyel Annafürdő és Paks Versenyértesítő A verseny célja: A Magyar

Részletesebben

Rendező : PVSK Atlétikai Szakosztály Időpont. : március 05., vasárnap; rajt óra Verseny távja : 25 km (váltóknak 8,5 9 7,5 km

Rendező : PVSK Atlétikai Szakosztály Időpont. : március 05., vasárnap; rajt óra Verseny távja : 25 km (váltóknak 8,5 9 7,5 km Rendező : PVSK Atlétikai Szakosztály Időpont : 2017. március 05., vasárnap; rajt 11.00 óra Verseny távja : 25 km (váltóknak 8,5 9 7,5 km N E V E Z É S Postai úton, faxon: - a nevezési lap(ok) kitöltésével,

Részletesebben

Nyílt Éjszaki Országos Egyéni Bajnokság 2014. október 23. Rejtek

Nyílt Éjszaki Országos Egyéni Bajnokság 2014. október 23. Rejtek Nyílt Éjszaki Országos Egyéni Bajnokság 2014. október 23. Rejtek Versenyértesítő Időpont: 2014. 10.23. Rendezőség: A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség megbízásából az Egri Testedző Club A verseny Védnökei:

Részletesebben

HONVÉD KUPA 2014. május 10-11.

HONVÉD KUPA 2014. május 10-11. HONVÉD KUPA 2014. május 10-11. Hajmáskér VERSENYÉRTESÍTŐ Szeretettel köszöntjük a 24. alkalommal megrendezésre kerülő tájfutóversenyünk résztvevőit. A verseny védnökei: Zentai László ezredes MH 54 Veszprém

Részletesebben

IV. Eger Nagydíj. TRIATLON Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyéni és Váltó Országos Bajnokság. Triatlon egyéni bajnokság, Kiemelt Amatőr Kupa

IV. Eger Nagydíj. TRIATLON Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyéni és Váltó Országos Bajnokság. Triatlon egyéni bajnokság, Kiemelt Amatőr Kupa IV. Eger Nagydíj TRIATLON Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyéni és Váltó Országos Bajnokság Triatlon egyéni bajnokság, Kiemelt Amatőr Kupa FŐVÉDNÖKÖK: Dr. Habis László, Eger MJV. Polgármestere Rendező: Dr.

Részletesebben

56 km-es szupermaraton Homokhátságon éremmel, pólóval, gulyással és fürdőzéssel

56 km-es szupermaraton Homokhátságon éremmel, pólóval, gulyással és fürdőzéssel 56 km-es szupermaraton Homokhátságon éremmel, pólóval, gulyással és fürdőzéssel A hagyományos őszi utcai futóversenyeként ezúttal szupermaratont rendez a Napraforgó Futóklub Mórahalom Város önkormányzatával

Részletesebben

ELŐZETES TÁJÉKOZTATÓ

ELŐZETES TÁJÉKOZTATÓ ELŐZETES TÁJÉKOZTATÓ Kedves Vendégeink! A 2018-as évben az NKM Áramszolgáltató Zrt. és az NKM Elektromos SE közösen rendezi a 68. Villamosenergia-ipari Országos Természetbarát Találkozót Szegeden. Társaságunk

Részletesebben

V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL

V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL 2015. március 29. Rajt: 9.30 óra - Jótékonysági Futás 11.00 óra - 1/4 maraton 11.05 óra - 1/2 maraton 11.10 óra - maraton (egyéni, váltó) Helyszín Debrecen, Gyulai István Atlétikai

Részletesebben

I. FARKASSZIGETI DARUVONULÁS ESEMÉNYINFORMÁCIÓ

I. FARKASSZIGETI DARUVONULÁS ESEMÉNYINFORMÁCIÓ I. FARKASSZIGETI DARUVONULÁS ESEMÉNYINFORMÁCIÓ Időpont, helyszín: Időpont: 2015. április 26. Rajt/Cél: 4150 Püspökladány, Farkassziget 3. Rajt időpontja: 10:00 Táv, útvonal, frissítés Távok: 5250m, 10500m

Részletesebben

Nyílt Normáltávú Országos Egyéni Bajnokság. Nyílt Országos Egyesületi Váltóbajnokság

Nyílt Normáltávú Országos Egyéni Bajnokság. Nyílt Országos Egyesületi Váltóbajnokság Nyílt Normáltávú Országos Egyéni Bajnokság és Nyílt Országos Egyesületi Váltóbajnokság Versenyértesítő Hegyvidék SE MOM tájfutó szakosztály Program 2015. október 17. Nyílt Normáltávú Országos Egyéni Bajnokság

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ. Magyarország 2016. évi Egyetemi és Főiskolai Tájékozódási Futó Országos Bajnoksága. valamint. Borsod Kupa és Herman Ottó Emlékverseny

ÉRTESÍTŐ. Magyarország 2016. évi Egyetemi és Főiskolai Tájékozódási Futó Országos Bajnoksága. valamint. Borsod Kupa és Herman Ottó Emlékverseny ÉRTESÍTŐ Magyarország 2016. évi Egyetemi és Főiskolai Tájékozódási Futó Országos Bajnoksága valamint Borsod Kupa és Herman Ottó Emlékverseny számára SZERETETTEL ÜDVÖZÖLJÜK AZ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, VALAMINT

Részletesebben

V E R S E N Y K I Í R Á S

V E R S E N Y K I Í R Á S V E R S E N Y K I Í R Á S DECATHLON NAGYERDEI MARATON Futónaptár.hu 2015. szeptember 27. Helyszín Debrecen, Nagyerdő. Rajt 500 m-re a temető sarkától (Köztemető 3-as számú kapu Benczúr Gyula utca, körforgalom)

Részletesebben

Versenykiírás. Bátgrill Bonyhád Bátaszék Futóverseny Versenykiírás. Időpontja: szeptember 20. szombat, 10 óra. A verseny rendezője:

Versenykiírás. Bátgrill Bonyhád Bátaszék Futóverseny Versenykiírás. Időpontja: szeptember 20. szombat, 10 óra. A verseny rendezője: Versenykiírás Bátgrill Bonyhád Bátaszék Futóverseny 2014. Versenykiírás Időpontja: 2014. szeptember 20. szombat, 10 óra A verseny rendezője: Vergo Kft. Borvidék Futóegyesület. - 7100 Szekszárd, Mátyás

Részletesebben

Nyílt Kempo Világkupa

Nyílt Kempo Világkupa E M L É K V E R S E N Y Nyílt Kempo Világkupa Ideje: 2017 március 3-5. INFO: A Világkupán 8 éves kortól vehetnek részt a nevezők. A FULL A és a Kevert Küzdelem szabályrendszerben csak a már 18. életévüket

Részletesebben

BELÜGYMINISZTÉRIUM ORSZÁGOS MEGHÍVÁSOS SÍ- ÉS SNOWBOARD VERSENYE ÉV

BELÜGYMINISZTÉRIUM ORSZÁGOS MEGHÍVÁSOS SÍ- ÉS SNOWBOARD VERSENYE ÉV BELÜGYMINISZTÉRIUM ORSZÁGOS MEGHÍVÁSOS SÍ- ÉS SNOWBOARD VERSENYE 2019. ÉV VERSENYKIÍRÁS A verseny helye: SÁTORALJAÚJHELY, ZEMPLÉN KALANDPARK A verseny ideje: 2019. január 24. (esőnap: 2019.02.14.) A verseny

Részletesebben

A verseny fővédnöke: Béres Ernő Világcsúcsot futott atléta

A verseny fővédnöke: Béres Ernő Világcsúcsot futott atléta VERSENYKIÍRÁS A verseny fővédnöke: Béres Ernő Világcsúcsot futott atléta A verseny célja: Versenyzés biztosítása mindenek előtt a gyerekek, továbbá az erdei futást szerető amatőr és igazolt sportolók részére,

Részletesebben

Magyar Tájékozódási Futó Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ. Zánka Tapolca 2015. május 16-17.

Magyar Tájékozódási Futó Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ. Zánka Tapolca 2015. május 16-17. Magyar Tájékozódási Futó Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ Zánka Tapolca 2015. május 16-17. 1 2014/2015. TANÉVI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos

Részletesebben

TIPO kupa május 2 4. Tipo kupa váltó: május 3. Szélrózsa Éjszakai május 1. Pusztamarót. Kiírás

TIPO kupa május 2 4. Tipo kupa váltó: május 3. Szélrózsa Éjszakai május 1. Pusztamarót. Kiírás TIPO kupa 2014 2014. május 2 4. Tipo kupa váltó 2014. május 3. és Szélrózsa éjszakai kupa 2014. május 1. Pusztamarót Kiírás Rendezők: Tipo TKE 1133 Budapest, Pozsonyi út 52. Tájoló Erdei és Tájékozódási

Részletesebben

<< Versenykiírás >> XXIII. Tereptriatlon egyéni-, nyílt-, gyermek-, és váltóversenyek, terepfutó versenyek. A verseny ideje

<< Versenykiírás >> XXIII. Tereptriatlon egyéni-, nyílt-, gyermek-, és váltóversenyek, terepfutó versenyek. A verseny ideje > XXIII. Tereptriatlon egyéni-, nyílt-, gyermek-, és váltóversenyek, terepfutó versenyek - az X2S versenysorozat része - A verseny ideje 2014. augusztus 09. (szombat) A versenyek helyszíne,

Részletesebben

XX. Kalocsa Kupa. Versenyértesítő

XX. Kalocsa Kupa. Versenyértesítő XX. Kalocsa Kupa 2019.09.28-29. Versenyértesítő Verseny helyszíne: Rendezők: Lengyel-Annafürdő Kalocsai Természetjáró és Szabadidő Sport Egyesület Cím: 6300 Kalocsa, Csalogány u. 8. Tel: +36 30 5892377

Részletesebben

XI. Tájfutó Maraton Nagy Imre emlékverseny és Tavaszi Elektromos Kupa

XI. Tájfutó Maraton Nagy Imre emlékverseny és Tavaszi Elektromos Kupa XI. Tájfutó Maraton Nagy Imre emlékverseny és Tavaszi Elektromos Kupa 2015. március 21-22 értesítő Rendező: Veszprémi Bridzs és Tájékozódási SE Versenybíróság: Elnök: Hites Viktor Pályakitűző: Hites Viktor

Részletesebben

Versenykiírás. multinavigator. Országos Hegyifutó Kupasorozat 9. futama

Versenykiírás. multinavigator. Országos Hegyifutó Kupasorozat 9. futama Versenykiírás multinavigator Országos Hegyifutó Kupasorozat 9. futama Bükk-Kapu Trail 24km 875m D+, Futás: 10km 420m D+, Prana Kilátófutás 6km 220m D+, Vitapartner Manófutás 400m 1m D+) A verseny ideje

Részletesebben

VERSENYÉRTESÍTŐ 55. Mecsek Kupa 2014. Május 24.-25. Országos ranglista verseny

VERSENYÉRTESÍTŐ 55. Mecsek Kupa 2014. Május 24.-25. Országos ranglista verseny VERSENYÉRTESÍTŐ 55. Mecsek Kupa 2014. Május 24.-25. Országos ranglista verseny Kedves Tájfutó Barátaink! Nagyon sok szeretettel köszöntelek Benneteket a Pécsi tájfutók nevében az 55. alkalommal megrendezésre

Részletesebben

Gábor Dénes Számítástechnikai Emlékverseny 2014/2015 Alkalmazói kategória, I. korcsoport 2. forduló

Gábor Dénes Számítástechnikai Emlékverseny 2014/2015 Alkalmazói kategória, I. korcsoport 2. forduló Gábor Dénes Számítástechnikai Emlékverseny 2014/2015 Alkalmazói kategória, I. korcsoport 2. forduló Kedves Versenyző! A feladatsor megoldására 90 perc áll rendelkezésre. A feladatok megoldásához használható

Részletesebben

Budapesti Tájfutó Fesztivál 2008. szeptember 20 21.

Budapesti Tájfutó Fesztivál 2008. szeptember 20 21. Budapesti Tájfutó Fesztivál 2008. szeptember 20 21. Budapest Nyílt Középtávú Bajnoksága 9. Nemzetközi Rendészeti Találkozó és Tájfutó Bajnokság (középtáv) 2008. szeptember 20. és Budapest Nyílt Rövidtávú

Részletesebben

Magyarország évi Nyílt Hosszútávú Országos Egyéni Bajnoksága. Versenyértesítő

Magyarország évi Nyílt Hosszútávú Országos Egyéni Bajnoksága. Versenyértesítő Magyarország 2018. évi Nyílt Hosszútávú Országos Egyéni Bajnoksága Versenyértesítő Velem, 2018. március 31. A verseny célja: Magyarország 2018. évi Tájékozódási Futó Bajnoki címeinek eldöntése a Hosszútávú

Részletesebben

NAGYERDEI FÉLMARATON

NAGYERDEI FÉLMARATON V E R S E N Y K I Í R Á S NAGYERDEI FÉLMARATON 2016. május 1. Helyszín Debrecen, Nagyerdő. Rajt 500 m-re a temető sarkától (Köztemető 3-as számú kapunál a Benczúr Gyula utcai, körforgalomnál) befelé az

Részletesebben

Magyarország évi Nyílt Rövidtávú Országos Bajnokság VERSENYÉRTESÍTŐ szeptember 8.

Magyarország évi Nyílt Rövidtávú Országos Bajnokság VERSENYÉRTESÍTŐ szeptember 8. Magyarország 2012. évi Nyílt Rövidtávú Országos Bajnokság VERSENYÉRTESÍTŐ 2012. szeptember 8. Rendező: A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség megbízásából a Zalaegerszegi Tájékozódási Futó Club, Védnökök:

Részletesebben

Versenyszabályzat. Farkasokkal Kocogó. http://www.medveotthon.hu/ Rajt

Versenyszabályzat. Farkasokkal Kocogó. http://www.medveotthon.hu/ Rajt Versenyszabályzat Farkasokkal Kocogó http://www.medveotthon.hu/ Rendezvény időpont: 2015. október 4. (vasárnap) Rajt Futás 11:00-tól 3,5 km (7-14 év) 11:30-tól 3,5 km (15-30 év) 12:00-tól 3,5 km (31 év

Részletesebben

54. TAVASZI SPARTACUS KUPA NEMZETKÖZI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY VERSENYÉRTESÍTŐJE

54. TAVASZI SPARTACUS KUPA NEMZETKÖZI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY VERSENYÉRTESÍTŐJE 54. TAVASZI SPARTACUS KUPA NEMZETKÖZI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY VERSENYÉRTESÍTŐJE 2. nap: Budapest Nyílt Normáltávú Bajnoksága A Tabáni Spartacus Sport és Környezetvédő Egyesület szeretettel köszönti a

Részletesebben

45. Komárno - Komárom Nemzetközi Utcai Futóverseny április 28. Versenykiírás

45. Komárno - Komárom Nemzetközi Utcai Futóverseny április 28. Versenykiírás 45. Komárno - Komárom Nemzetközi Utcai Futóverseny 2019. április 28. Versenykiírás Rendező: Verseny védnökei: Komárom Európa Futó Egyesület (KEFE) Mgr. Keszegh Béla Komárno (Észak-Komárom) Város Polgármestere

Részletesebben

V E R S E N Y K I Í R Á S Édes és félédes futás

V E R S E N Y K I Í R Á S Édes és félédes futás Kopasz-hegyi Futóverseny Tarcal, 2015. március 22. V E R S E N Y K I Í R Á S Édes és félédes futás Idén először, hagyományteremtő szándékkal kerül megrendezésre a Kopasz-hegyi futóverseny, amely az elmúlt

Részletesebben

Az akrobatikus torna népszerűsítése, minőségi színvonalának emelése. Versenyalkalom biztosítása a minősítési követelmények teljesítéséhez.

Az akrobatikus torna népszerűsítése, minőségi színvonalának emelése. Versenyalkalom biztosítása a minősítési követelmények teljesítéséhez. ORSZÁGOS AKROBATIKUS TORNA VERSENY II. BASE Budapest-Vidék Bajnokság 2012. Versenykiírás 1. A VERSENY CÉLJA: Az akrobatikus torna népszerűsítése, minőségi színvonalának emelése. Versenyalkalom biztosítása

Részletesebben

26. PÉCS-HARKÁNY ORSZÁGÚTI FUTÓVERSENY (2010. március 07., vasárnap, 11.00) VERSENYKIÍRÁS

26. PÉCS-HARKÁNY ORSZÁGÚTI FUTÓVERSENY (2010. március 07., vasárnap, 11.00) VERSENYKIÍRÁS 26. PÉCS-HARKÁNY ORSZÁGÚTI FUTÓVERSENY (2010. március 07., vasárnap, 11.00) VERSENYKIÍRÁS Rendező: Időpont: Verseny távja: PVSK Atlétikai Szakosztály 2010. március 07., vasárnap; rajt 11 óra 25 km (váltóknak

Részletesebben

TIPO kupa 2016 2016. április 30 - május 1.

TIPO kupa 2016 2016. április 30 - május 1. TIPO kupa 2016 2016. április 30 - május 1. és 2016. április 29. Héreg Kiírás Rendezők: Tipo TKE 1133 Budapest, Pozsonyi út 52. Tájoló Erdei és Tájékozódási Sportok Alapítvány 1122 Budapest, Határőr út

Részletesebben

VERSENYÉRTESÍTŐ LVI. Mecsek Kupa Országos rangsoroló verseny Abaliget, 2015. Október 3-4.

VERSENYÉRTESÍTŐ LVI. Mecsek Kupa Országos rangsoroló verseny Abaliget, 2015. Október 3-4. VERSENYÉRTESÍTŐ LVI. Mecsek Kupa Országos rangsoroló verseny Abaliget, 2015. Október 3-4. Rendező A Baranya Megyei Tájékozódási Futó Szövetség megbízásából a Pécsi Vörös Meteor Sportkör Tájékozódási Futó

Részletesebben

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2018. június 4-5. A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI

Részletesebben

Baranya és Somogy Megyei Rövidtávú Egyéni Bajnokság Zselic Szíve kupa

Baranya és Somogy Megyei Rövidtávú Egyéni Bajnokság Zselic Szíve kupa Baranya és Somogy Megyei Rövidtávú Egyéni Bajnokság Zselic Szíve kupa és Baranya és Somogy Megyei Sprint Váltó Bajnokság Szarvasfarm Kupa MÓDOSÍTOTT Versenykiírása A verseny rendezője: A Somogy és a Baranya

Részletesebben

MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.)

MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.) Móra Ferenc Múzeum Kongresszusi kitűzővel ingyenesen látogatható (április 19-22. között, hivatalos látogatási időben): MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.) A Városi Múzeumot és a Somogyi-könyvtárat

Részletesebben

III. GYULAI VÁRFÜRDŐ KUPA 2014 TEREP-RALLYE NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG III. FUTAMA 2014. 06. 06-08. RALLY GUIDE

III. GYULAI VÁRFÜRDŐ KUPA 2014 TEREP-RALLYE NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG III. FUTAMA 2014. 06. 06-08. RALLY GUIDE III. GYULAI VÁRFÜRDŐ KUPA 2014 TEREP-RALLYE NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG III. FUTAMA 2014. 06. 06-08. RALLY GUIDE TARTALOMJEGYZÉK: BEMUTATÁS... 2 IDŐPONTOK:... 3 1. LEÍRÁS... 4 2. RENDEZŐ... 4 3. NEVEZÉSEK...

Részletesebben

V. Triatlon Fesztivál

V. Triatlon Fesztivál V. Triatlon Fesztivál TRIATLON Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyéni és Csapat Országos Bajnokság MIX Váltó-csapatverseny Országos Bajnokság Shimano nyílt kiemelt amatőr kupa FŐVÉDNÖK: Dr. Habis László,

Részletesebben