S z e p t e m b e r

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2 0 0 9 S z e p t e m b e r"

Átírás

1 k u l t ú r h á z S z e p t e m b e r

2 Kedves Vendégeink! Szeretettel várjuk idén is, megújult programjainkkal!. Klasszicizmusba illesztett modernség és ezerszínű kulturális élet. Az Aranytíz. Programok kicsiknek és nagyoknak néha külön, néha együtt, ahogy tetszik. Az állandó programok mellett színvonalas színházi előadások, könnyű- és komolyzenei koncertek, kiállítások, film-, tánc- és képzőművészet, a magyar nép hagyományainak színes palettája várja az ideérkezőket, ahol a kerületi és országos civil szervezetek, klubok is helyet kapnak. Programjainkról ezen programfüzetünk mellett honlapunkon is tájékozódhat, a weboldalon. Szeretettel: Balogh Erika, ügyvezető és munkatársai Tartalom Köszöntő tartalom REFLEKTOR SZÍNHÁZ, IRODALOM ZENE/KOMOLYZENE NÉPI KULTÚRA tánc mozgás gyermek szeptemberi Kalendárium KISMAMAPROGRAMOK,. PÁROS ÉS BABÁS KÉSZÜLŐDÉS KIÁLLÍTÁSOK/KÉPZŐMŰVÉSZET KLUB, CIVIL kurzus, oktatás Programnaptár AJÁNLÓ Szolgáltatásaink hirdetések Információk Balogh Erika

3 REFLEKTOR REFLEKTOR Szeptember ⁰⁰ óra ELŐTTED URAM A HON JAVA, S HULLJON A LOMB, CSAK ÉLJEN A FA Szentpéteri Eszter Istenről, Hazáról, Szerelemről szóló önálló estje Az esten elhangzó versekből merítsenek erőt, ahhoz a szent törekvéshez, hogy hazánkat, népünket megbecsülve lássuk, hogy a magyar munka első legyen a világon, hogy a magyar tudomány magasra emelkedjék, hogy a magyar nép hite szilárd legyen, mint a felhőkbe nyúló hegyóriások, s erkölcse ragyogó és tiszta, mint a gyermekek szeme Eddigi tevékenységeimtől talán egy kicsit eltérő formában mutatkozom be Önöknek, de tulajdonképp ezzel a gyökerekhez térek vissza. Az esten Áprily Lajos, Babits Mihály, Dsida Jenő, József Attila, Kányádi Sándor, Petőfi Sándor, Pósa Zoltán, Radnóti Miklós és Wass Albert versei hangzanak el. Közreműködik:. Lőte Enikő, zongoraművész Lőte Enikő Szentpéteri Eszter

4 SZÍNHÁZ, IRODALOM SZÍNHÁZ, IRODALOM Szeptember ⁰⁰ óra SZERETETNYELV - III. Szakrális Művészetek Hete bemutató előadás Irodalmi est a szerelemről. Szeretlek - mondom.. Szeretlek - mondod.. És mindketten mást értünk rajta.. A férfi és a nő párbeszédére épül ez a pódiumműsor,. a félreértett szavakról, az egymás mellett való elbeszélésről, az oda (nem) fordulásokról. Rólad, rólam és Róla, aki minden szeretetek Mestere.. Az est műsorát a világirodalom klasszikusaiból, és kortárs alkotók legszebb verseiből állítottuk össze.. A forgatókönyv írója, az előadás szerkesztője:. Miklya-Luzsányi Mónika Szeptember ⁰⁰ óra FÜGGETLENEK ÉJSZAKÁJA programsorozat keretében LIGHTMAGYARMIX - mocskosul szelíd magyarság-paródia (Készült Vörösmarty Mihály: Csongor és Tündéje, Madách Imre: Az ember tragédiája, Katona József: Bánk Bánja nyomán.) - a szegedi FOCUS MŰHELY vendégjátéka - Üdv a nagy magyar karakterpiacon! Ezek maradtak csak raktáron: íme Bánk bán, a becsület megszállottja, a hazafiasság idolja és Bojóti Melinda, aki beleőrült, majd belehalt Bánk hajthatatlan becsület-szajkózásába. Ott meg Csongor, akit beszippantott az Örök Szerelem és Tünde, aki lemondott Tündérhonról és új hazát választott: Magyarhont, Csongorért, az Örök Boldogságért. És Ádám? Igen, Ádám, aki most sem nem küzd, sem nem bízik. Nem messze tőle Éva, derekán kígyó tekergőzik, és igen, igen, igen: most harapott bele az almába. ( ) Az irodalom ismét visszavág, néhány nem túl divatos modellel. A színház talán arcul legyint saját magunkkal, de az is lehet, hogy finoman ránk lehel egy ország szájszaga. A»nagy kánon«összemixelte a jelent, a múltat, s jövendőt. S hol vagyunk mi ebben, kiktől vagyunk mi azok, akik? Mi, mint önmagunk paródiái? És Ti?.. Játsszák: Czene Zoltán, Csorba Kata, Szerdahelyi Mátyás, Markó Brigitta, Erlauer Balázs, Barta Zsuzsa, Seres István Pipu Dramaturg: Csikós Ildikó Fények: Szabó Gábor 6 Rendező: Benkő Imola Orsolya 7 LIGHTMAGYARMIX forrás:

5 ZENE/KOMOLYZENE Szeptember ⁰⁰ óra kapunyitás ILLÉS KLUB az FG-4 zenekarral Élő koncert Illés és Fonográf dalokból... jegyár:1500 huf; tagsági igazolvánnyal: 1300 huf FG-4 zenekar ZENE/KOMOLYZENE Szeptember ³⁰ óra kapunyitás BEAT KLUB a BlackBirds együttessel Házigazda a BlackBirds, Magyarország legelismertebb Beatles emlékzenekara, akik első magyar zenekarként rendszeres vendégei a világ legnagyobb Beatles Fesztiváljának a Beatleweek-nek, Liverpoolban. Egy kis vetítés után indul a tánc és a buli a felejthetetlen Beatles dalokkal.. Az Illés és Fonográf együttes tagjai állandó meghívást kaptak a Klubba, de a zenekar számos legendás zenész barátja és más neves vendég is gyakran tiszteletét teszi a klubesteken. Az aktuális vendéglistát lásd a plakátokon és a weblapokon. jegyár:1300 huf Szeptember ⁰⁰ - 17⁰⁰ óráig ingyenes HANGSZEREINK VILÁGA - Komolyzenei sorozat Műsort vezeti: Bárkányi Horváth Éva Közreműködnek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Szent István Király Gimnázium növendékei.. (A Belváros-Lipótvárosi Mozgássérültek Egyesülete szervezésében) Szeptember ⁰⁰ - 17⁰⁰ óráig ingyenes ÉVFORDULÓK NYOMÁBAN - Komolyzenei sorozat Műsort vezeti: Bárkányi Horváth Éva Közreműködnek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Szent István Király Gimnázium növendékei. (A Belváros- Lipótvárosi Mozgássérültek Egyesülete szervezésében) 9

6 NÉPI KULTÚRA CSILLAGSZEMŰ TÁNCEGYÜTTES Szerda, péntek 16⁰⁰ - 17⁰⁰ és 17⁰⁰ - 18⁰⁰ óráig A Csillagszemű Táncegyüttes szeptembertől már Pesten is indít oktatást, melynek helyszíne az Aranytíz!. Szeretettel várnak 3 éves kortól minden olyan gyermeket, aki szeretne megismerkedni a magyar néptánc és népzene hagyományaival a Timár-módszer segítségével.. Információ: (+36-30) Kezdés: szeptember Csillagszemű táncegyüttes

7 NÉPI KULTÚRA NÉPI KULTÚRA MAGYAR TÁNCHÁZ Minden szombaton 17⁰⁰ - 18⁰⁰ óráig Aprók tánca (vezeti: Halmos Kata). 18⁰⁰ - 19⁰⁰ óráig Játszóház (vezeti: Horti Zoltán). 19⁰⁰ - 20⁰⁰ óráig Tánctanítás (magyarpalatkai táncok)... (tanít: Bohus György és Redő Júlia). 20⁰⁰ - 00⁰⁰ óráig Magyar Táncház... hetente változó zenekarokkal. A Kalamajka együttes távozása után, idén nem lesz táncházunknak állandó együttese. Kéthetente, Blaskó Csaba és zenésztanár barátai (Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola és LFZE) muzsikálnak nálunk, a váci konzisok színesítik a programot. A többi szombaton különböző generációkhoz tartozó együttesek váltogatják egymást (Kovács Márton zenekara, Magos zenekar, Mészáros zenekar, Üsztürü zenekar és Virágvölgyi Márta zenekara).. Táncházunk a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszak és a Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola Népzene Szak hallgatóinak gyakorlóhelye. Táncházunkat az NKA Népművészeti Kollégiuma támogatja. Kezdés: szeptember Blaskó Csaba és zenekara jegyár: 700 huf; gyerek táncház: 500 huf Szeptember ⁰⁰ óra BERECZ ESTEK AZ ARANYTÍZBEN Mese a Meséről Szeptembertől újra folytatjuk. a Berecz Estek sorozatunkat!. Havi rendszerességgel találkozhat a közönség Berecz András előadóművésszel. Hol önálló műsoraival, hol meghívott vendégelőadókkal varázsolja el önöket. A szeptemberi 17-i előadáson ars poetikus mesék hangzanak el. Ez az este a műhelytitkoké. Szóbeliség a digitális korban.. NÉPTÁNC TANFOLYAM Hétfő: 19⁰⁰ - 22⁰⁰ óráig (kalotaszegi táncok). Tanít: Redő Júlia és Bohus György Szerda: 19⁰⁰ - 22⁰⁰ óráig (vajdaszentiványi magyar táncok). Tanít: Redő Júlia és Tompa Attila Szombat: 17³⁰ - 19⁰⁰ óráig (magyarpalatkai ritka és sűrű magyar). Tanít: Bohus György 12 Kezdés: szeptember jegyár: 1800 huf Berecz András

8 tánc tánc FORRÓ RITMUSOK, LATIN EST A SALSA PALOTÁBAN Minden szombaton 22¹⁵ - 23⁰⁰ óráig Alapfokú SALSA és MERENGUE tanítás. 23⁰⁰ - 03⁰⁰ óráig Salsa buli! A PALACIO de la SALSA, vagyis SALSA PALOTA, olyan rendezvény, melynek nagy tradíciói vannak Kubában, Havannában, és amely itt Budapesten szintén hagyományt teremt. Ez egy olyan hely, ahol minden szombaton a latin zene (főleg SALSA, de Merengue, Samba, ChaChaCha és Bachata is) szerelmesei kedvükre gyakorolhatják kedvenc táncaikat. Azoknak pedig, akik nem ismerik a lépéseket,. de nagyon kedvelik ezt a zenei stílust, itt lehetőségük nyílik arra, hogy belekóstoljanak a latin táncokba.. A rendezvénysorozatnak a Magyarországon élő latin dj.,. DJ. José Rey Cuba a házigazdája... jegyár: 1000 huf Szeptember ⁰⁰ óra TABULATÚRA HISTORIKUS TÁNCKLUB A Tabulatúra Régizenei Együttes és a Mare Temporis Alapítvány táncosai közreműködésével... jegyár: 1000 huf; diák, tanár, nyugdíjas jegy: 500 huf EAST-WEST JAZZTÁNC Tanít: Bakó Gábor, koreográfus, táncos. Kezdő: hétfő, szerda 18⁰⁰ - 19³⁰ óráig vasárnap 11⁰⁰ - 12³⁰ óráig Kezdés: szeptember 7. ERICA C. DANCE SCHOOL & COMPANY Alapította: Zoltán Erika Vezető tánctanár és koreográfus: Robby D. Órák minden hétköznap délután. Információ: (+36-20) , (+36-20) Kezdés: szeptember Salsa Palota SALSA-MERENGUE A SALSA TROPICAL TÁNCISKOLÁBAN Tanít: José Rey, Antonio Gambadoro, Kiss Beáta Kezdő: hétfő, szerda 18¹⁰ - 19¹⁰ óráig kedd, csütörtök 19⁴⁰ - 20⁴⁰ óráig Középhaladó: hétfő, szerda 19²⁰ - 20²⁰ óráig kedd, csütörtök 20⁴⁰ - 21⁴⁰ óráig Haladó: Tinisalsa: Kezdés: augusztus 31. hétfő, szerda 20³⁰ - 21³⁰ óráig péntek 16⁰⁰ - 17⁰⁰ óráig 17⁰⁰ - 18³⁰ óráig 15

9 tánc mozgás JESZENSZKY BALETT Tanít: Darab Katalin, moderntánc-pedagógus, koreográfus. Szerda, péntek: 16³⁰ - 18⁰⁰ óráig Információ: (+36-30) Kezdés: szeptember 9. ARANYTÍZ NÉPTÁNCEGYÜTTES Csütörtök: 19⁴⁵ - 21⁴⁵ óráig Információ: Masát Ádám (+36-70) RANEE HASTÁNC Tanít: Farkas Renáta Kezdő: szerda 17³⁰ - 18³⁰ óráig Haladó: szerda 18³⁰ - 19³⁰ óráig. Kezdés: szeptember 9. ÍR SZTEP Tanít: Király Vali Péntek 18³⁰ - 19³⁰ óráig PILATES TORNA Tanít: Dóczy Andrea, edző. Hétfő: 16³⁰ - 17³⁰, 17³⁰ - 18³⁰, 18³⁰ - 19³⁰ óráig Kedd: 17⁰⁰ - 18⁰⁰, 19⁰⁰ - 20⁰⁰ óráig Csütörtök: 15³⁰-16³⁰, 16³⁰ - 17³⁰ óráig 17³⁰ - 18³⁰, 18³⁰ - 19³⁰ óráig Információ: (+36-20) ZENÉS KONDÍCIONÁLÓ TORNA Tanít: Dóczy Andrea, edző. Kedd: 18⁰⁰ - 19⁰⁰ óráig Információ: (+36-20) COSMIC DANCER YOGA Erőfejlesztő és nyugtató jóga Tanít: Kiss Andrea, yoga instructor. Kedd, csütörtök: 8⁰⁰ - 9⁰⁰ óráig Információ: (+36-70) INTIM TORNA Tanít: Posch Zsuzsanna Szerda: 18⁰⁰ - 20³⁰ óráig Szombat: 10⁰⁰ - 12³⁰ óráig Információ: (+36-70) KICK-BOKSZ KEZDŐKNEK ÉS HALADÓKNAK Oktató: Juhász Gábor, 1 danos mester. Kedd, csütörtök: 18⁰⁰ - 21⁰⁰ óráig 16 Információ: (+36-30)

10 mozgás gyermek MUAY-THAI BOKSZ Oktató: BRUTI Vedres Krisztián Szerda, péntek: 18⁰⁰ - 19³⁰ óráig Információ: (+36-20) ARANYTÍZ MUSICAL STÚDIÓ Minden szombaton: 9¹⁰ - 15⁰⁰ óráig 1990 óta működik az Aranytíz Musical Stúdió az V. kerületben. A kezdetek óta sok változás történt ugyan, de a cél ugyanaz maradt: stúdió formában KISMAMA JÓGA. működni, vagyis nem színészképzőként, vagy A kismama jóga a várandósság 13. hetétől egészen a. iskolaként, hanem olyan, speciális elfoglaltságot szülésig javasolt alternatív felkészülési módszer.. jelentő közösséget teremtve a fiataloknak, hogy aki Vezeti: Ambrus Krisztina, jógaoktató ide jár, amellett, hogy jól érezze magát, fejlődjön KISMAMA FITNESS. beszédkészsége, határozottabb legyen fellépése, Ritmus-mozgás-harmónia.. Vezeti: Horváth Éva, sportrekreátor gyarapodjon önbizalma.. Természetesen minden évben voltak és vannak olyan növendékek, akik a stúdió hatására a művészi TESTHARMÓNIA FITNESS. pályát választották.. Csoportvezetők: Horváth Éva, sportrekreátor és László A Stúdió növendékei fellépnek nagyrendezvényeken, televíziós műsorokban, ifjúsági és diákelőadá- Zsuzsanna, gyógytornász SZÜLÉS UTÁNI TORNA ÉS BABATORNA. sokon. Hagyománnyá váltak a karácsonyi és tanév Szabad a mozgás az anyáknak és csemetéiknek egyaránt!. végi gálaműsoraink is, melyek rengeteg érdeklődőt Vezeti: Horváth Éva, sportrekreátor vonzanak szeptemberétől új tantárggyal dráma, improvizáció és új tanárral Sorbán Csaba bővül INTIMTORNA. Vezeti: Horváth Éva, rekreációs szakember a stúdió. Tanítanak: Póka Éva, Kiss Anikó, Bakó Gábor, Gebora György, Sorbán Csaba. Felvételi: szeptember ⁰⁰ órától 7-12 éves korig. 17⁰⁰ órától éves korig. 18⁰⁰ órától éves korig. Beiratkozás: szeptember 17. és ⁰⁰-19⁰⁰ óráig. Évnyitó és kezdés: szeptember 19. 9⁰⁰ óra 19

11 gyermek gyermek 20 Szeptember ⁰⁰ - 13⁰⁰ óráig VARÁZSGÖMB JÁTSZÓHÁZ Kézműves foglalkozás: selyemkép készítése. Álomfogók ismeretterjesztő klub (Böszörményi Gyula: Gergő és az Álomfogók című regénye nyomán). Álomvilág Harry Potter rajongói klub. Játékpark: ügyességi, logikai és családi játékok tárháza CSILLAGSZEMŰ TÁNCEGYÜTTES Szerda, péntek 16⁰⁰ - 17⁰⁰ és 17⁰⁰ - 18⁰⁰ óráig Információ: (+36-30) Kezdés: szeptember 4. MAGYAR TÁNCHÁZ Gyerekeknek Minden szombaton 17⁰⁰ - 18⁰⁰ óráig Aprók tánca (vezeti: Halmos Kata). 18⁰⁰ - 19⁰⁰ óráig Játszóház (vezeti: Horti Zoltán). Kezdés: szeptember jegyár: 500 huf GYEREK JAZZBALETT Szerda, péntek: 15³⁰ - 16³⁰ óráig Tanít: Darab Katalin, moderntánc-pedagógus, koreográfus BÓBITA CSOPORT. Babás-mamás énekes foglalkozás 0,5-1,5, és 1,5-3 éveseknek. A gyermekek zenei készségfejlesztését játékos mondókák, dalok, gyermekjátékok közös tanulásával segítjük, kielégítjük mozgásigényüket, fejlesztjük ritmusérzéküket és fogékonnyá tesszük őket a dalolásra.. Vezeti: Hegedűsné Tóth Zsuzsanna, óvoda-, és zenepedagógus MANÓTÁNC-KÉP Ebben az értelmükre, érzékeikre és érzelmeikre egyaránt pozitívan ható közegben nemcsak kreatív módon tapasztalhatnak, alkothatnak, hanem a mozgásfejlődésben oly fontos finommotorika, szem-kéz koordináció stb. gyakorlására is folyamatos lehetőség nyílik.. Vezeti: Horváth Éva, rekreációs szakember MANÓTORNA Játékos, mozgásos foglalkozás 1-2, és 2-3 éveseknek. Vezeti: Horváth Éva, sportrekreátor VARÁZSSZIGET Zenés, mozgásos MESE-JÁTÉK 0-1, 1-2, és 2-3 éveseknek. A babás foglalkozások a zene és mozgás harmonikus egyensúlyára törekednek a zeneirodalom, illetve a hangok világának segítségével.. Vezeti: Horváth Éva, sportkreátor, Gulyás Magda, pszichológus és Hegedűsné Tóth Zsuzsanna, óvoda-, és zenepedagógus Interaktív Személyiségfejlesztő Kurzus gyermekeknek 8-17 éves korig, korosztályonként, szeptembertől. Információ: (+36-20)

12 szeptemberi Kalendárium szeptemberi Kalendárium (forrás: Magyar Néprajz VII o.) SZEPTEMBER 1. EGYED NAPJA E napon kezdték a búza, másutt a rozs vetését. Turán azt tartották, hogy aki Egyed napján veti el a búzát, bő termésre számíthat. Ilyenkor fogják hízóra a disznót, ha karácsony táján le akarják vágni. Az e napi esőből esős őszre jósoltak, ellenkező esetben szárazra. Néhol a szőlővel kapcsolatosan is kialakultak hiedelmek, például gonoszelhárító varázscselekmény: virradat előtt a gazda meztelenül járta körül a szőlőjét, négy sarkán összekötötte a gallyakat, hogy a gonosz elől elzárja (Bálint S. 1977: II. 256). Ismert találós kérdés: Mikor van a túróscsusza nevenapja? Egyed napján. SZEPTEMBER 8. KISASSZONY NAPJA Kisasszony napja volt sokfelé a cselédek szolgálatba lépésének az ideje. Ilyenkor kezdték a dióverést. Időjárásjóslás is fűződik ehhez a naphoz. Bugyborékos vagy ritkaszemű eső esős időszakot jósol. Úgy vélték, hogy Kisasszony-napkor rózsát hány a nap. A Középső-Ipoly menti községekben az asszonyok felmentek a közeli dombra a felkelő napot nézni, abban a hitben, hogy meglátják benne Máriát és a nap körüli rózsákat. Vetés kezdetét jelentette a nap. Pereszlényben ez hagyományosan úgy történt, hogy a gazda megszentelte a vetőmagot. Tiszta ruhába öltözött, s menet közben senkihez sem szólt. Vetés közben tilos volt káromkodni. Miután végzett, magasra dobta a zsákot, hogy akkorára nőjön a gabona. A Mura-vidéken Kisasszonynapkor az elvetendő búzát ponyvában kiteszik a harmatra, hogy meg ne dohosodjon. Ha ezt a vetőmag közé keverik, megmentik az üszkösödéstől. Pereszlényben úgy vélték, hogy Kisasszonynapkor búcsúznak a fecskék, de még nem indulnak útnak. SZEPTEMBER 21. MÁTÉ NAPJA Máté hetében vetették egyes helyeken a búzát. Másutt azonban ezen a napon nem szántottak, mert úgy vélték, akkor a földet fel fogja verni a gaz. Göcsejben is pelvahétnek nevezték Máté hetét, mert úgy tartották, hogy az ilyenkor vetett búza polyvás lesz. A Szerémségben a Máté-napi tiszta időből jó bortermésre következtettek. SZEPTEMBER 29. MIHÁLY NAPJA A szeptemberi jeles napok közül kiemelkedik Szent Mihály napja.. E napot a gazdasági év fordulójaként tartották számon az állattartók, és a Szent György-napkor legelőre hajtott állatokat ilyenkor hajtották vissza.. A pásztorok elszámoltatásának, szegődtetésének időpontja volt. A Hortobágy környéki juhászokat Mihály-naptól Mihály-napig fogadták fel, így ez a nap volt számukra a legnagyobb ünnep, s mulatságokat, bálokat rendeztek.. A cselédfogadás ideje is Szent Mihály volt. A Bács megyei Topolyán, ha valaki arra kényszerült, hogy költözködjék, azt mondták róla: No ennek is már szentmihály van. E naphoz is kapcsolódik női munkatilalom. Aki ilyenkor mos, kisebesedik a keze, aki pedig mángorol, annak egész évben dörögni fog a háza felett az ég. Sokféle, időjárással kapcsolatos szólás, közmondás ismeretes Szent Mihály-napra vonatkozóan, például: Aki Szent Mihály napján gatyába öltözik, attól nem kell tanácsot kérni; Vagyis aki Szent Mihály nap után is úgy öltözik, mint nyáron szokott, az nem lehet okos ember. Szeptember 29. után már nem nő a fű, mondják is: Szent Mihály nap után harapófogóval sem lehetne kihúzni a füvet. Számos időjósló hiedelem ismert a pásztorok körében. Például állatok viselkedéséből jósoltak az elkövetkező időszak időjárására. Ha Szent Mihály éjszakáján a juhok vagy a disznók összefeküdtek, hosszú, erős telet vártak, ellenkező esetben enyhét. Szent Mihály-nap után kezdték a kukoricát törni. E nappal megkezdődött az ún. kisfarsang ideje, a SZEPTEMBER 12. MÁRIA NAPJA A név gyakorisága miatt kedvelt névünnep. Egyes vidékeken a búcsú napja, a rokonokat kacsával, töltött paprikával, lepénnyel, kalácsokkal kínálják. Bukovinában az istensegítsiek búcsúnapja. Vendégségeket, táncmulatságokat rendeznek, négy faluból is várják a vendégeket. nap a név gyakorisága miatt kedvelt névünnep maradt országszerte. lakodalmazások őszi időszaka, mely Katalin napjáig (nov. 25.) tartott. Mihály

13 A SZÜLÉSRŐL SZUBJEKTÍVen A SZÜLÉS ELŐTT Vezeti: Békési Beáta, pszichológus A SZÜLÉSRŐL SZUBJEKTÍVen A SZÜLÉS után Vezeti: Békési Beáta, pszichológus KISMAMA KLUB Vezeti: Sződy Judit, pszichológus, szakújságíró PÁROS KÉSZÜLŐDÉS. Csoportvezető: Törzsök Kata, kultúrantropológus, mozgásterapeuta RELAXÁCIÓS CSOPORT. Vezetik: Varga Katalin, pszichológus SZÜLÉSBESZÉLGETÉSEK EGYETEMISTÁKNAK Vezeti: Dulácska Csilla, Martos Tamás, pszichológusok HORDOZÓKENDŐ TANFOLYam 24 KISMAMAPROGRAMOK, PÁROS ÉS BABÁS KÉSZÜLŐDÉS IKERVONAL. Ikerterhességgel, ikerbabák gondozásával, nevelésével kapcsolatos kérdésekkel, ikerbabák szülőjeként felmerülő gondokkal és örömökkel kapcsolatban várjuk hívásukat a megadott telefonszámon (+36-30) Vezeti: Oyeyele Mónika, pedagógus CSECSEMŐGONDOZÁS. Vezeti: Némethné Gregor Judit, védőnő, csecsemőmasszázs oktató BABAMASSZÁZS. Vezeti: Némethné Gregor Judit, védőnő, csecsemőmasszázs oktató ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁSI ISMERETEK. Vezeti: Némethné Gregor Judit, védőnő, csecsemőmasszázs oktató KISMAMAPROGRAMOK, PÁROS ÉS BABÁS KÉSZÜLŐDÉS AKTÍV SZÜLÉS PROGRAM-ról bővebb információk Békési Beáta, klinikai pszichológus. Tel.: (+36-20) (18⁰⁰-21⁰⁰ óráig). Üzenetrögzítő/fax: (+36-26) Kezdés: szeptember 7. 25

14 KIÁLLÍTÁSOK/KÉPZŐMŰVÉSZET KIÁLLÍTÁSOK/KÉPZŐMŰVÉSZET DÉSI GALÉRIA Belváros-Lipótváros Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottsága által ösztöndíjjal támogatott, kerületi képzőművész palánták kiállítása Belváros-Lipótváros Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottsága már harmadik éve segíti művészeti ösztöndíjjal a kerületben élő tehetséges diákokat. Az ünnepélyes ösztöndíj átadó idén kibővül egy kiállítással, ahol a képzőművész palánták alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.. A kiállítás megtekinthető szeptember 16-tól 20-ig. Szeptember ⁰⁰ óra DÉSI GALÉRIA JONÁS TAMÁS festménykiállításának megnyitója. A tárlat október 2-ig látogatható. Antos Péter Somogyi Réka Szeptember 4. 18⁰⁰ óra ÁTRIUM GALÉRIA ANTOS PÉTER és SOMOGYI RÉKA festőművészek kiállításának megnyitója. A tárlatot megnyitja: Jolsvai András, publicista Közreműködik: Zsolnai Júlia, színművész. A kiállítás megtekinthető szeptember 27-ig. Szeptember ⁰⁰ óra ELŐTÉR GALÉRIA HONFOGLALÁS 2000 EGYESÜLET gyermekrajz kiállításának megnyitója. A tárlat szeptember 20-ig látogatható. Jonás Tamás 26 27

15 KIÁLLÍTÁSOK/KÉPZŐMŰVÉSZET KIÁLLÍTÁSOK/KÉPZŐMŰVÉSZET 28 Dr. Németh Beáta Judit : Szilánkos mennyország, folyékony, torz tükör ELŐTÉR GALÉRIA SZILÁNKOS MENNYORSZÁG, FOLYÉKONY, TORZ TÜKÖR Dr. Németh Beáta Judit fotókiállítása A kiállítás megtekinthető szeptember 28-tól október 30-ig. Szeptember ⁰⁰- 20³⁰ INGYENES! SZAKRÁLIS MŰVÉSZETEK HETE keretén belül Képmeditációs Műhely Felsőrajnai mester: Paradicsomkert (1410/20, Frankfurt, Stadel) című festménye alapján.. A műhelyen talán a legszebb gótikus paradicsomkertfestmény száz éves autentikus festménymásolata előtt beszélgetünk.. Egy külső szakrális kép belsővé fordítása, majd a belső képpel való munka rejtett erőforrásokat szabadíthat fel a pszichében. Eddig csak homályosan sejtett igazságok válhatnak élményszerűen hozzáférhetővé és érthetővé.. A műhelyt vezeti: Bátorfi Andrea, művészettörténész.. Előzetes jelentkezés szükséges a kiscsoportos foglalkozáshoz a batorfia@gmail.com címen.. A program maximum 20 fővel indul. DÉSI HUBER ISTVÁN KÉPZŐMŰVÉSZETI KÖR Hétfőtől csütörtökig: 17⁰⁰ - 21⁰⁰ óráig modell utáni rajz, festészet. Egész évben az újonnan jelentkezők számára a folyamatos tanulmányrajzolás feltételei biztosítottak a kockától a portréig, igény szerint.. Korrektúra személyenként, az alkotó egyénisége és képessége szerint.. Művésztanár: Túri Éva 1. félév: A kockától a koponyatanulmányig. (szeptember - január) Szükséges eszközök: 1 íves papír, ceruza, pittkréta, szén Munkamenet: 1 hetes beállítások. Kezdés: szeptember

16 KLUB, CIVIL KLUB, CIVIL ÖRÖKIFJAK KLUBJA Szeptember ⁰⁰ óra - Zenés Klubdélután a Seres duóval.. Szeptember ⁰⁰ óra - A Szabadság tér története és épületei városnéző séta. Közreműködik: Vízy László, az Aranytíz Helytörténeti Klub vezetője. ARANYTÍZ HELYTÖRTÉNETI KLUB Szeptember ⁰⁰ óra Az Aranytíz Helytörténeti Klub elsődleges feladata, hogy színvonalas előadásokat tartson az V. kerületről.. A belépés ingyenes.. A Szabadság tér története és épületei városnéző séta az Örökifjak Klubbal Közreműködik: Vízy László, a Helytörténeti Klub vezetője. CIN-KE FILMKLUB Szeptember ⁰⁰ óra Sztalker, Rendezte: Andrej Tarkovszkij Új névvel és műsorral a Noir Filmklub! ÁSVÁNYGYŰJTŐK KLUBJA Szeptember ⁰⁰ - 20⁰⁰ óráig A klub az ásványgyűjtők lelkes táborának ásványtani ismereteit mélyíti vetítéssel, mikroszkóphasználattal színesítve.. Termésólom és termésón zeolitos környezetben. PESTI SAKK KÖR Péntek: 16³⁰ - 18³⁰ óráig A Pesti Sakk Kör Tichy-Rács József, Testnevelési Főiskolát végzett szakedző irányításával öt éve működik intézményünkben.. Kezdés: szeptember 4. BUDAPESTI KÓRUS Hétfő, csütörtök 19⁰⁰ - 21⁰⁰ óráig Az 1941-ben alakult kórus a hazai oratórium kóruskultúra egyik legjelesebb és legismertebb képviselője.. Információ: Pödör Ferencné (elnök) podor.ieb@fre .hu Gadó Gábor (titkár) gado@budapestikorus.hu. (+36-20) HERMAN OTTÓ BIOLÓGIAI KÖR PESTI SRÁC KLUB Szeptember 2. 18⁰⁰ óra Szeptember ⁰⁰ - 20⁰⁰ óráig ZÜRICHI MAGYAR TÖRTÉNELMI EGYESÜLET A klub célja az 56-os Pesti Srácok tevékenységének valós Szeptember ⁰⁰ óra megismertetése, a magyar történelem és kultúra - különös A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, a felvidéki tekintettel a fiatalság szerepére - terjesztése.. reformátusság helyzete az EU csatlakozás után. Elsősorban fiatalok (főiskolások, egyetemisták, már Előadó: Th.dr. Erdélyi Géza püspök, Rimaszombat, ZMTE dolgozók részére), akiket érdekel a magyar történelem és kultúra, de minden érdeklődőt szívesen látnak.. ARANYTÍZ BRIDZS KLUB 56-os Múzeum és Ifjúsági tábor - Kiskunmajsa Péntek: 17⁰⁰ - 20⁰⁰ óráig bemutatása; 56-os kápolna tervezése és építése; 30 Kezdés: szeptember 4. Krónikás énekek (élőzene) 31

17 KLUB, CIVIL KLUB, CIVIL BELVÁROS-LIPÓTVÁROSI MOZGÁSSÉRÜLTEK EGYESÜLETE BELVÁROS-LIPÓTVÁROS POLGÁRAIÉRT SZOCIÁLIS EGYESÜLET Klubnap: szeptember 8. 16⁰⁰ - 18⁰⁰ óráig Fogadóóra: szeptember 8. 14⁰⁰ - 16⁰⁰ óráig, illetve előzetesen egyeztetett időpontban (+36-20) Árkádia spirituális kör: szeptember 7. és ⁰⁰ óra Vezeti: Ohád Zsuzsa, információ: (+36-20) Segíts magadon kineziológiai (természetgyógyász) tanfolyam szeptember 27. 8⁰⁰-12⁰⁰ óráig Vezeti: Lenz Gyula, természetgyógyász KVÍZJÁTÉKOSOK KLUBJA Szeptember 5., 19., ⁰⁰ - 19³⁰ óráig MSZOSZ V. KERÜLETI NYUGDÍJAS ALAPSZERVEZET KLUBNAPJA Szerda: 14⁰⁰ - 17⁰⁰ óráig Kezdés: szeptember 9. BUDAPESTI SZÉKELY KÖR Szerda: 17⁰⁰ - 20⁰⁰ óráig Klubnap. Kezdés: szeptember 2. ARANYTÍZ TERMÉSZETBARÁT KLUB Szeptember ⁰⁰ óra Klubnap MENŐ-MANÓ TÁJAK KOROK MÚZEUMOK KLUBJA Szeptember ³⁰ - 17³⁰ óráig Klubnap. Szeptember 5. A sashegyi természetvédelmi terület. Szeptember 11-től 13-ig Kirándulás a Mecsekben. Szeptember Európai kulturális örökség napok. Szeptember 26. Balatonfüredi kirándulás a Kokoska völgybe. Információ: Scherr Zoltánné dr. (+36-1) ROCKENBAUER PÁL TÚRAVEZETŐK KLUBJA Szeptember ³⁰ - 18³⁰ óráig Klubnap. A Budapesti Természetbarát és Sportszövetséghez tartozó klub minden hónap második hétfőjén tartja összejöveteleit.. Téma: Izrael, előadó: Varga Gyula BELVÁROSI TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG Szeptember 3. 16⁰⁰ - 18⁰⁰ óráig Klubnap. 32 Szeptember ⁰⁰ - 17⁰⁰ óráig Klubnap 33

18 kurzus, oktatás kurzus, oktatás POLIFILM FILMES ISKOLA AKKREDITÁLT SZAKKÉPZÉS Mozgóképgyártó és videóműsor készítő akkreditált szakképzés.. Információ: Felvételi: szeptember 21.. Kezdés: szeptember 30. KOMLÓSI OKTATÁSI STÚDIÓ Riporter-, szerkesztő- és újságíró iskola. Információ: Felvételi: szeptember 12.. Kezdés: szeptember 26. WERK FILM, STÍLUS ÉS KOMMUNIKÁCIÓS AKADÉMIA Szeptembertől ismét Werk az Aranytíz 4. emeletén!. Induló szakok: filmes (rendezés, vágás, gyártás, forgatókönyvírás), stylist, enteriőrstylist, art coaching, kreatív szépírás, online reklámszövegírás.. Wedd kezedbe a világot! Légy a Werk Műhely tagja! Információ: (+36-30) KÖNYVKÖTŐ TANFOLYAM Októbertől indul hétfőként 18⁰⁰ órai kezdettel.. Könyvkötés, könyvkészítés alapjai. Vezeti: Somogyi Márk, képzett könyvkötő, múzeumi könyvrestaurátor. Bejelentkezés: (+36-20) (A tanfolyam 4 alkalomból áll, minimum 5 főtől indul!) IRKA EGYESÜLET Csütörtök: 14⁰⁰ - 16⁰⁰ óráig SZABÁSTANFOLYAM. Speciális script kurzus az ELTE akkreditált hallgatóinak. Péntek: 17⁰⁰ óra Kurzusvezető: Dr. Nagy András Az egyórás Lutterloh szabásztanfolyam alatt az érdeklődők 34 Kezdés: októberben megtanulnak méretre szabni! 35

19 Programnaptár Programnaptár Szept. 2. Szerda Szept. 8. Kedd Szept. 14. Hétfő 17⁰⁰ óra 18⁰⁰ óra 14⁰⁰ - 18⁰⁰ óráig 15⁰⁰ - 17⁰⁰ óráig ZÜRICHI MAGYAR HERMAN OTTÓ BIOLÓGIAI BELVÁROS - LIPÓTVÁROSI ÉVFORDULÓK NYOMÁBAN TÖRTÉNELMI EGYESÜLET KÖR MOZGÁSSÉRÜLTEK Komolyzenei sorozat 19⁰⁰ óra Szept. 3. Csütörtök EGYESÜLETE 16³⁰ - 18³⁰ óráig BERECZ ESTEK AZ 16⁰⁰ - 18⁰⁰ óráig BELVÁROS-LIPÓTVÁROS ROCKENBAUER PÁL ARANYTÍZBEN BELVÁROSI POLGÁRAIÉRT SZOCIÁLIS TÚRAVEZETŐK KLUBJA Szept. 18. Péntek TERMÉSZETBARÁT EGYESÜLET Klubnap 14⁰⁰ - 19⁰⁰ óráig SZÖVETSÉG Klubnap és fogadóóra Szept. 16. Szerda DÉSI GALÉRIA ARANYTÍZ MUSICAL Klubnap Szept. 11. Péntek Belváros-Lipótváros STÚDIÓ Szept. 4. Péntek 15³⁰ - 17³⁰ óráig Kulturális, Emberi jogi Beiratkozás 16³⁰ - 18³⁰ óráig MENŐ-MANÓ TÁJAK és Kisebbségi Bizottsága 16⁰⁰ - 19⁰⁰ óráig KOROK MÚZEUMOK PESTI SAKK KÖR által ösztöndíjjal ARANYTÍZ MUSICAL KLUBJA 17⁰⁰ - 20⁰⁰ óráig támogatott, kerületi STÚDIÓ Klubnap ARANYTÍZ BRIDZS KLUB képzőművész palánták Felvételi 16³⁰ - 18³⁰ óráig 18⁰⁰ óra ÁTRIUM GALÉRIA kiállítása 16³⁰ - 18³⁰ óráig PESTI SAKK KÖR ANTOS PÉTER és SOMOGYI Szept. 17. Csütörtök PESTI SAKK KÖR 17⁰⁰ - 20⁰⁰ óráig RÉKA festőművészek 14⁰⁰ óra 17⁰⁰ - 20⁰⁰ óráig ARANYTÍZ BRIDZS KLUB kiállításának megnyitója. ÖRÖKIFJAK KLUBJA ARANYTÍZ BRIDZS KLUB 19⁰⁰ óra kapunyitás Zenés Klubdélután. Szept. 5. Szombat ILLÉS KLUB az FG-4 Szept. 19. Szombat a Seres duóval 14⁰⁰ - 19³⁰ óráig zenekarral 9¹⁰ - 15⁰⁰ óráig 14⁰⁰ - 19⁰⁰ óráig KVÍZJÁTÉKOSOK KLUBJA Szept. 12. Szombat ARANYTÍZ MUSICAL ARANYTÍZ MUSICAL 22¹⁵ - 03⁰⁰ óráig 14⁰⁰ óra ELŐTÉR GALÉRIA STÚDIÓ STÚDIÓ FORRÓ RITMUSOK, LATIN HONFOGLALÁS 2000 Beiratkozás 14⁰⁰ - 19³⁰ óráig EST A SALSA PALOTÁBAN EGYESÜLET gyermekrajz 15⁰⁰ - 17⁰⁰ óráig KVÍZJÁTÉKOSOK KLUBJA Szept. 7. Hétfő kiállításának megnyitója. BELVÁROSI 17⁰⁰ - 19⁰⁰ óráig 18⁰⁰ óra 22¹⁵ - 03⁰⁰ óráig TERMÉSZETBARÁT GYEREK TÁNCHÁZ 36 ÁRKÁDIA SPIRITUÁLIS KÖR FORRÓ RITMUSOK, LATIN EST A SALSA PALOTÁBAN SZÖVETSÉG Klubnap 19⁰⁰ - 00⁰⁰ óráig MAGYAR TÁNCHÁZ 37

20 Programnaptár Programnaptár 38 22¹⁵ - 03⁰⁰ óráig FORRÓ RITMUSOK, LATIN EST A SALSA PALOTÁBAN Szept. 20. Vasárnap 10⁰⁰ - 13⁰⁰ óráig VARÁZSGÖMB JÁTSZÓHÁZ Szept. 21. Hétfő 18⁰⁰ óra ÁRKÁDIA SPIRITUÁLIS KÖR Szept. 22. Kedd 16⁰⁰ óra DÉSI GALÉRIA JONÁS TAMÁS festménykiállításának megnyitója 18⁰⁰ - 20⁰⁰ óráig ÁSVÁNYGYŰJTŐK KLUBJA 18⁰⁰- 20³⁰ SZAKRÁLIS MŰVÉSZETEK HETE keretén belül - Képmeditációs Műhely 18⁰⁰ - 20⁰⁰ óráig PESTI SRÁC KLUB Szept. 24. Csütörtök 15⁰⁰ óra ÖRÖKIFJAK KLUBJA A Szabadság tér története és épületei - városnéző séta 15⁰⁰ óra ARANYTÍZ HELYTÖRTÉNETI KLUB A Szabadság tér története és épületei - városnéző séta 19⁰⁰ óra TABULATÚRA HISTORIKUS TÁNCKLUB Szept. 25. Péntek 15⁰⁰ óra ARANYTÍZ TERMÉSZETBARÁT KLUB Klubnap 16³⁰ - 18³⁰ óráig PESTI SAKK KÖR 17⁰⁰ - 20⁰⁰ óráig ARANYTÍZ BRIDZS KLUB 18⁰⁰ óra CIN-KE FILMKLUB 19³⁰ óra kapunyitás BEAT KLUB a BlackBirds együttessel Szept. 26. Szombat 9¹⁰ - 15⁰⁰ óráig ARANYTÍZ MUSICAL STÚDIÓ 14⁰⁰ - 19³⁰ óráig KVÍZJÁTÉKOSOK KLUBJA 17⁰⁰ - 19⁰⁰ óráig GYEREK TÁNCHÁZ 19⁰⁰ - 00⁰⁰ óráig MAGYAR TÁNCHÁZ 21⁰⁰ óra FÜGGETLENEK ÉJSZAKÁJA programsorozat keretében LIGHTMAGYARMIX - mocskosul szelíd magyarság-paródia (Készült Vörösmarty Mihály: Csongor és Tündéje, Madách Imre: Az ember tragédiája, Katona József: Bánk Bánja nyomán.). - a szegedi FOCUS MŰHELY vendégjátéka - 22¹⁵ - 03⁰⁰ óráig FORRÓ RITMUSOK, LATIN EST A SALSA PALOTÁBAN Szept. 27. Vasárnap 8⁰⁰-12⁰⁰ óráig SEGÍTS MAGADON KINEZIOLÓGIAI (TERMÉSZETGYÓGYÁSZ) TANFOLYAM 17⁰⁰ óra ELŐTTED URAM A HON JAVA, S HULLJON A LOMB, CSAK ÉLJEN A FA Szentpéteri Eszter Istenről, Hazáról, Szerelemről szóló önálló estje Szept. 28. Hétfő ELŐTÉR GALÉRIA SZILÁNKOS MENNYORSZÁG, FOLYÉKONY, TORZ TÜKÖR - Dr. Németh Beáta Judit fotókiállítása 15⁰⁰ - 17⁰⁰ óráig HANGSZEREINK VILÁGA- Komolyzenei sorozat 39

21 Októberi ajánló Október 1. 18⁰⁰ óra HAYDN KORA ÉS KÖRE Belvárosi Vonóstrió koncertje A Zene Világnapján Haydn éve alkalmából koncertet ad a Belvárosi Vonóstrió Haydn kora és köre címmel.. A koncerten Joseph Haydn művei mellett hallhatjuk Michael Haydn, az öccse és Pleyel, a tanítványa, stílusának folytatójának darabjai valamint Tomassini, koncertmestere számára írt hegedűversenyei és hegedűs kamaradarabjai... Jegyár: 500 huf Nyitvatartás: Hétköznap: 09⁰⁰ - 21⁰⁰ óráig Szombat: 09⁰⁰ - 20⁰⁰ óráig Vasárnap: 09⁰⁰ - 20⁰⁰ óráig Virágneked Budapest, Kossuth Lajos tér 18. Tel.: virag@viragneked.hu Szolgáltatásaink Aranytíz Kávézó Szeretettel várja az Aranytíz Kávézó Hétfőtől Szombatig 9-től 21 óráig Vasárnap program szerint. Terembérleti lehetőség, catering.. Vállaljuk konferenciák, esküvők teljes körű szervezését és lebonyolítását!.. info@hct.hu teremberlet@aranytiz.hu. 40 a virághírű

22 Információk JEGYPÉNZTÁR Nyitva tartás:. hétfőtől péntekig óráig. szombaton 9-12 óráig és óráig. vasárnap a program kezdete előtt 1 órával. jegyrendelés: jegyrendeles@aranytiz.hu Információ: Aranytíz Kft Budapest, Arany János utca 10.. Telefon: (+36-1) Fax: (+36-1) E - mail: aranytiz@aranytiz.hu Honlap: Felelős kiadó: Aranytíz Kultúrház, Balogh Erika ügyvezető. Szerkesztő: Kovács Veronika. Tördelés, látvány: arttitude.hu. Megjelenik 1500 példányban A műsorváltozás jogát fenntartjuk! CHOCOSHOP Csokoládé, édesség és ajándékbolt 1051 Budapest, Nádor u. 20. Tel: (+36-1) info@chocoshop.hu Nyitvatartás: H-P 09⁰⁰-18⁰⁰ óráig w w w. c h o c o s h o p. h u Aranytíz Kft Budapest, Arany J. utca 10.. Tel.: (+36-1) Fax: (+36-1) E - mail: aranytiz@aranytiz.hu. 43

23 k u l t ú r h á z

BELVÁROSI FESZTIVÁL - 2009. JÚNIUS 5-6... 3-6

BELVÁROSI FESZTIVÁL - 2009. JÚNIUS 5-6... 3-6 2 0 0 9 N y á r Tartalom tartalom......................................... 2 BELVÁROSI FESZTIVÁL - 2009. JÚNIUS 5-6..... 3-6 NYÁRI KURZUSOK, TÁBOROK......................... 7 NÉZŐTÉR.......................................

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

tartalom... 3 Színház... 5 MÁJUSI KAlendárium... 18-19 Tanfolyam, Oktatás... 24 Tánc, mozgás... 25-27 Táncos rendezvények... 28-29

tartalom... 3 Színház... 5 MÁJUSI KAlendárium... 18-19 Tanfolyam, Oktatás... 24 Tánc, mozgás... 25-27 Táncos rendezvények... 28-29 2 0 0 9 M á j u s Tartalom A magyar nem fajta, hanem lélek, közös fogékonyság a magasra, nemesre Éppen ezért még szellemi nép, létköre ismeri a közép fogalmát, vagyis a rendet, melyet állandó elnyomattatásában

Részletesebben

Programfüzet. 2 0 0 9 Fe b r u á r

Programfüzet. 2 0 0 9 Fe b r u á r Programfüzet 2 0 0 9 Fe b r u á r Tartalom tartalom......................................... 3 KIEMELT PROGRAMunk........................... 4-5 Színház......................................... 6-7 NÉZŐTÉR.......................................

Részletesebben

Programfüzet. 2 0 0 9 J a n u á r

Programfüzet. 2 0 0 9 J a n u á r Programfüzet 2 0 0 9 J a n u á r Tartalom tartalom......................................... 2 KIEMELT PROGRAMunk............................. 3 Színház......................................... 4-8 NÉZŐTÉR.......................................

Részletesebben

A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház

A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház Cím: Sztregova u. 3. Tel.: 206-5300 Fonó Budai Zeneház novemberi programja November 2. Hétfı November 3. Kedd November 4.

Részletesebben

2009. április 18. 10⁰⁰ óra együtt kerek a világ. össznépi sokadalom az Aranytízben. Fogyatékos Fesztivál. Programfüzet. 2 0 0 9 Á p r i l i s

2009. április 18. 10⁰⁰ óra együtt kerek a világ. össznépi sokadalom az Aranytízben. Fogyatékos Fesztivál. Programfüzet. 2 0 0 9 Á p r i l i s 2009. április 18. 10⁰⁰ óra együtt kerek a világ össznépi sokadalom az Aranytízben Fogyatékos Fesztivál Programfüzet 2 0 0 9 Á p r i l i s Tartalom Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy

Részletesebben

Programfüzet 2 0 0 8 D e c e m b e r

Programfüzet 2 0 0 8 D e c e m b e r Programfüzet 2 0 0 8 D e c e m b e r KIEMELT PROGRAMunk December 5. 11⁰⁰ óra ŐSBEMUTATÓ! Ludas Matyi előadás gyerekeknek és felnőtteknek, dallal és veréssel. Fazekas Mihály műve alapján írta: Hollós Gábor.

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

Programfüzet. 2 0 0 9 M á r c i u s

Programfüzet. 2 0 0 9 M á r c i u s Programfüzet 2 0 0 9 M á r c i u s Kiemelt program Tartalom Március 12. 19⁰⁰ óra JELLEM-VONÁSOK Balogh Erika Jászai Mari-díjas színművész beszélgetéssorozata. Kikelet havában politikamentes beszélgetésen

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra Előzetes könyvtári programok június 2., hétfő 11.00 Hahó, könyvtársak! Megyei olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntője. A vetélkedő győztesei, összesen 45 gyermek egyhetes balatoni táborozáson vehet részt

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2019.02.7 Csütörtök Vámos Miklós: Legközelebb majd sikerül 2019.02.8 Péntek Világjárók Hátizsákkal Vietnámtól Mexikóig 2019.02.14.

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. 2015. február június

PROGRAMFÜZET. 2015. február június PROGRAMFÜZET 2015. február június 2 www.algyokultura.hu ADATOK Faluház Búvár u. 5. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig, rendezvények esetén ettől eltérően. Hétvégenként a rendezvényeknek megfelelően.

Részletesebben

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11.

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11. 2010. NOVEMBER 11. (CSÜTÖRTÖK) 15.00-17.00 Nemcsak a húszéveseké a világ! Örökifjak bálja zenél a Seres Duó zártkörû rendezvény helyszín: Aranytíz, Lovagterem, 18.00 Reitter Ferenc Díjátadó Ünnepség A

Részletesebben

Programfüzet 2 0 0 8 N o v e m b e r

Programfüzet 2 0 0 8 N o v e m b e r Programfüzet 2 0 0 8 N o v e m b e r KIEMELT PROGRAMunk November 15. 19⁰⁰ óra Ez a vonat elindult, hadd menjen CSÍK ZENEKAR LEMEZBEMUTATÓ KONCERTJE A Csík zenekar 20 éve meghatározó szereplője Magyarország

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet)

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Májusi Program HONVÉD KULTURÁLIS KÖZPONT 1899 óta a katonaközösségek szolgálatában Nyitva: minden nap 8-22 óráig 1143 Budapest, Stefánia út 34-36. Telefon: (1) 460

Részletesebben

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén Turisztikai Hírlevél Tourinform Sárospatak Decemberi programok Sárospatakon és Környékén A Művelődés Háza és Könyvtára programjai: December 01. 17.00 óra Cserepes nap Értékes fazekas hagyománnyal bír Sárospatak.

Részletesebben

Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Kulturális rendezvénysorozat Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja 2009. július 23. csütörtök Emlékfutás Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

XII. Őrségi Tökfesztivál

XII. Őrségi Tökfesztivál XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer

Részletesebben

22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014. Analitikus program

22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014. Analitikus program A nevelés egyet jelent azzal, hogy segítünk a gyermeknek valóra váltani lehetőségeit Kosztolányi Dezső 22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014 Differenciált oktatás, felzárkóztatás és tehetségápolás a A. Curriculáris

Részletesebben

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár 2019. szeptember 9 15. II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Szeptember 11., szerda 14.00 Mit Miskolc adhatott az elővárosainak is Kerekasztal-beszélgetés Miskolc város és a Miskolc

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény.

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Kedves Lakók, Szülők, Gyerekek! A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Alaptevékenysége az iskoláskorúak általános iskolai oktatása, napközi otthonos ellátásuk, a gyermekek, fiatalok,

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Programfüzet 2008 Október

Programfüzet 2008 Október Programfüzet 2008 Október KIEMELT PROGRAM Tartalom Október 27. 17⁰⁰ óra TOLNAy KLÁRI ÁLLANDÓ EMLÉKKIÁLLTÁS Gyerekkorától kezdve énekelt és zenélt. Karrierje filmszínészként indult a Meseautóval, és egészen

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program 23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015 "A nyelv írja a szöveget, a beszéd szövi a szellemet" Kántor Zoltán A kommunikációs kompetenciák fejlesztése tanórán A. Curriculáris szempontok Analitikus program 1. Tanfolyam

Részletesebben

Kedves Hímző Alkotó! A találkozó célja:

Kedves Hímző Alkotó! A találkozó célja: Kedves Hímző Alkotó! A Hagyományok Háza támogatásával 2017. május 12-13-án szervezzük meg az Országos Hímző Találkozót és Továbbképzést. Ennek keretében nyílik meg Dr. Illés Károlyné, Népi Iparművész,

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok

Részletesebben

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele 49. hét 2017. december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája Kultúrpart-advent Kárpát-medencei folklór és kortárs költészet sok-sok zenével minden

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér

Részletesebben

2018. május 11. péntek - Maros megye napja

2018. május 11. péntek - Maros megye napja PROGRAMFÜZET 2018. május 11. péntek - Maros megye napja 08.30-10.00 Ünnepélyes megnyitó a Maros Művészegyüttes közremüködésével 11.00-12.00 Nyárádmenti és mezőmadarasi táncok a Maros Művészegyüttes előadásában,

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról Pályázati azonosító: 204108/01422 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról (a beszámoló megtalálható a www.mvkkvar.hu

Részletesebben

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár 2019. évre Időpont Rendezvény Helye Jan. 04. Egy kis esti természettudomány Múzeumi rejtélyek Jan. 06. Újévi koncert a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekarral

Részletesebben

Gyõr-Moson-Sopron Megye

Gyõr-Moson-Sopron Megye Közmûvelõdési Programok Tájoltatásának Programfüzete Gyõr-Moson-Sopron Megye Bartók Béla Megyei Mûvelõdési Központ Közhasznú Társaság 9022 Gyõr, Czuczor Gergely utca 17. Tisztelt Polgármester! Kedves Közönség!

Részletesebben

Intézmény neve: József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM azonosítója: 032 462

Intézmény neve: József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM azonosítója: 032 462 Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

www.harufoto.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. február

www.harufoto.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. február www.harufoto.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. február Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7.

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7. PREVENT ART 2. Programok és Módszervásár a józanságért 2011. ÁPRILIS 7. ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGRAMISMERTETŐ A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. Iránytű Ifjúsági Információs

Részletesebben

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a évi. Gyóni Napok. rendezvénysorozatára

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a évi. Gyóni Napok. rendezvénysorozatára Gyóni Napok 2018 Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2018. évi Gyóni Napok rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi Zoltán polgármester Program: október 13. (szombat)

Részletesebben

A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT

A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT HELYSZÍN PROGRAM ÉRINTETTEK KÖRE FELELŐS AUGUSZTUS 27. hétfő 14.00 Tanszakvezetői értekezlet k 28. kedd 14.00 Alakuló

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

Különös közzétételi listája

Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

Támogatás kedvezményezettjének neve Támogatás célja Támogatás összege (Ft) támogatása

Támogatás kedvezményezettjének neve Támogatás célja Támogatás összege (Ft) támogatása A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2003. évi XXIV. törvény 5.

Részletesebben

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft). 2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben

Részletesebben

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

Tanév rendje 2017/18 tanév

Tanév rendje 2017/18 tanév Tanév rendje 2017/18 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2017. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben

Rendezvények színházterem. Apáczai terem: 7 30 Német nyelvvizsga Tárgyaló terem: Kerekítő játékklub

Rendezvények színházterem. Apáczai terem: 7 30 Német nyelvvizsga Tárgyaló terem: Kerekítő játékklub 01. 04. 01. 05. 01. 06. 01. 07. 01. 0. 10 55 Gimnázium rendezvény 12 45 Gimnázium rendezvény 7 30 Német nyelvvizsga Tárgyaló terem: 7 30 Német nyelvvizsga 10 00 Kerekítő játékklub Tárgyaló terem: 17 00

Részletesebben

X. Gömör-Tornai Fesztivál TALPALATNYI CSEREHÁT

X. Gömör-Tornai Fesztivál TALPALATNYI CSEREHÁT 2010. X. Gömör Tornai Fesztivál Tornabarakony X. Gömör-Tornai Fesztivál TALPALATNYI CSEREHÁT Tornabarakony 2010. július 30. 1/9 A végleges program a tervezetthez képest az időjárás (árvizek, súlyos esőzések)

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015.

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015. A tanév tervezett ütemterve A 2014/2015. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2014. szeptember 1. A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola Az

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

A játszóház nyitvatartása. Helyszín:

A játszóház nyitvatartása. Helyszín: A játszóház nyitvatartása 2018. 09. 03. 12. 31. Hétfôtôl péntekig: 09.00 18.00 Szombaton: 15.00 18.00 Vasárnap: 10.00 13.00 Játszóház hétköznap: 1000 Ft/gyermek/óra, utána minden megkezdett 30 perc 500

Részletesebben

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14 KLAZZ koncert A hazai jazzélet sztárjai Babos Gyula, Borbély Mihály, Berki Tamás, Balázs Elemér, Barcza Horváth József, Dés László, Fekete-Kovács Kornél, Horváth Kornél, Kaltenecker Zsolt, Lantos Zoltán,

Részletesebben

TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ

TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ Támogató: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Támogatási rendelet száma: 2/2008. (II.20.) Azonosító: S/08-01187, 01188 Támogatott: Székesfehérvári

Részletesebben

RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET JANUÁR JÚNIUS

RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET JANUÁR JÚNIUS RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET 2019. JANUÁR JÚNIUS kurátori tárlatvezetés A MI SZECESSZIÓNK CÍMŰ KIÁLLÍTÁSBAN Múzeumi kollégák szakmai tárlatvezetése a Ráth György-villa állandó kiállításában. 01.18. PÉNTEK

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centum Gábor Dénes Szakgimnáziuma 2017/2018. tanév Munkaterv. Eseménynaptár augusztus

Szegedi Szakképzési Centum Gábor Dénes Szakgimnáziuma 2017/2018. tanév Munkaterv. Eseménynaptár augusztus Szegedi Szakképzési Centum Gábor Dénes Szakgimnáziuma 2017/2018. tanév Munkaterv Eseménynaptár 2017. augusztus 08.09. szerda Tankönyvek kiszállítása Balla-Mustos Mónika 08.23. szerda 8.30 Alakuló értekezlet

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Kortalanul. XIV. Idősek Hónapja rendezvénysorozat a Debreceni Művelődési Központ egységeiben

Kortalanul. XIV. Idősek Hónapja rendezvénysorozat a Debreceni Művelődési Központ egységeiben Kortalanul XIV. Idősek Hónapja rendezvénysorozat a Debreceni Művelődési Központ egységeiben Szeptember 29., 14.00 KORTALANUL XIV. IDŐSEK HÓNAPJA RENDEZVÉNYSOROZAT ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓJA Október 1., 13.00-14.00

Részletesebben

Programok. szeptember 16. (vasárnap) óra Elégedetten az élettel Pál Ferenc atya előadása Helyszín: Sári Zarándok és Kulturális színtér

Programok. szeptember 16. (vasárnap) óra Elégedetten az élettel Pál Ferenc atya előadása Helyszín: Sári Zarándok és Kulturális színtér Programok szeptember 14. (péntek) 18.00 óra MÚLTUNK, LAKÓHELYÜNK, FELSŐDABAS hely és ipartörténeti tárlatok megnyitása koncert a Pátria Énekegyüttes előadásában Helyszín: a volt felsődabasi iskola szeptember

Részletesebben

Maros Megye. Konferál: Onodiné Csécsi Katalin. 11:30-12:30 Bekecs Néptáncegyüttes folklór előadása

Maros Megye. Konferál: Onodiné Csécsi Katalin. 11:30-12:30 Bekecs Néptáncegyüttes folklór előadása PROGRAMFÜZET 1 2019. május 10. péntek Maros Megye Konferál: Onodiné Csécsi Katalin 10:30-11:30 Fesztivál Hivatalos Nyitóünnepsége- A Szépszivárvány Táncegyüttes és Kovács Imre és népi zenekara közreműködésével

Részletesebben

CSODÁLATOS PROGRAMFÜZET

CSODÁLATOS PROGRAMFÜZET Szolárium Újdonság Kollagén csövek Szarvasi Gyógyfürdő KEDVEZMÉNYES ÚSZÓJEGY: Reggeli úszójegy 06.00-10.00 VAGY 10.00-15.00 bármelyik 2 órás időtartamban! Cím: 5540 Szarvas, Kossuth Lajos u. 23, - Telefonszám:

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november 20-ig. XV. Könyvszalon

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

A játszóház nyitvatartása Helyszín:

A játszóház nyitvatartása Helyszín: A játszóház nyitvatartása 2019. 09. 01. 12. 21. Hétfôtôl péntekig: 09.00 18.00 Szombaton: 15.00 18.00 Vasárnap: 10.00 13.00 Helyszín: Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Ház, 1138 Budapest, Dagály utca 15/A

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14. XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI 2013. július 7-14. A hét eseményei: 2013. július 7. vasárnap 10,00 Tábornyitó istentisztelet a református templomban - Közreműködnek:

Részletesebben

K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének

Részletesebben

NÁDASI FERENC GIMNÁZIUM ÉVES PROGRAMJA 2019/2020

NÁDASI FERENC GIMNÁZIUM ÉVES PROGRAMJA 2019/2020 NÁDASI FERENC GIMNÁZIUM ÉVES PROGRAMJA 2019/2020 Időpont Esemény Felelős SZEPTEMBER Szeptember 02. 11.00 Ünnepélyes tanévnyitó szeptember 27. (17.15) OKTÓBER október 3. október 4. október 22. 2019. okt.

Részletesebben

A Hamvas Béla Városi Könyvtár 2015/első félévi programjai

A Hamvas Béla Városi Könyvtár 2015/első félévi programjai A Hamvas Béla Városi Könyvtár 2015/első félévi programjai JANUÁR január 20. kedd 18:00 Ünnepi est a Magyar Kultúra Napja alkalmából Árny az árnyban versszínházi előadás Radnóti Miklós életéről és költészetéről

Részletesebben

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok 2014. október 15 19. (szerda vasárnap) október 15. (szerda) 12.05 13.15 Versenyfilmek vetítése 13.30 15.00 Versenyfilmek vetítése 15.15 16.45 Versenyfilmek

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben