XVIII. Országos Szülésznői Konferencia

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "XVIII. Országos Szülésznői Konferencia"

Átírás

1 XVIII. Országos Szülésznői Konferencia Szeged, június 3-5. Szervezők: Magyar Ápolási Egyesület Szülésznői Szekciója Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Ebben az évben a Szegedi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája és Szeged városa ad otthont a XVIII. Országos Szülésznői Konferenciának. E rangos esemény megszervezése megtiszteltetés számunkra, ugyanakkor komoly kihívást is jelent, mert a hagyományoknak megfelelően idén is szeretnénk magas szakmai színvonalú tudományos konferenciát szervezni és lehetőséget adni az ország minden részéből Szegedre látogató szülésznőknek arra, hogy szakmai ismereteiket felfrissítsék és a tudományos programok mellett kötetlen baráti beszélgetések keretében tapasztalataikat kicseréljék. A magyarországi bábaképzés több száz éves múltra tekint vissza, a bába elnevezés először egy 1111-ből való királyi oklevélben olvasható. Az első magyar nyelvű bábaképző 1770-ben Nagyszombaton nyílt meg. Kétszázötven évvel később, 1920-ban a mai Magyarország területén 10 hónapos képzési idővel hét bábaiskola működött, közülük egy Szegeden. A hagyomány kötelez. A Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Karán a moduláris kerettanterv alapján 2005/2006 tanévben indítottuk az akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzést (AIFSZ) keretében. A Bolognai folyamatnak megfelelően engedélyezés folyamatában van Bachelor (BSc) képzés. Az évenként rendezendő kongresszus jó alkalmat ad arra, hogy a szülésznői társadalom számot adjon a legújabb szakmai eredményekről, bemutassa azt a gyakorlatot, mely a hazai szülészetet eredményei alapján Európa élvonalában jegyzi. Az idei kongresszuson előzetes adatok szerint több mint 400 résztvevőre számítunk. A felkért referátumok mellett több mint 40 előadás hangzik el. A szülésznők közötti párbeszéd mellett a szülésznőgyógyász szakorvosok is megtisztelő kötelességüknek érzik, hogy a legújabb klinikai eredményekről számot adjanak, hogy azok beépülhessenek mind a szülészeti oktatás anyagába, mint a napi gyakorlatba. A három napos kongresszus azonban akkor éri el célját, ha a színvonalas szakmai program mellett lehetőséget biztosít baráti beszélgetésekre, eszmecserékre, melyre Szeged mint egyetemi és fesztivál város a nyár elején különösen alkalmas. Számos látnivalójával, gazdag kulturális programjával, történelmi és építészeti emlékeivel és nem utolsó sorban, a híres szegedi halászlével, gyógyfürdőivel kiváló lehetőséget biztosít a kikapcsolódásra is. Mind a magam, valamint a kongresszus szervezői nevében sikeres tanácskozást és kellemes szegedi tartózkodást kívánok valamennyi résztvevőnek. Prof. Dr. Pál Attila tanszékvezető egyetemi tanár a konferencia elnöke

2 TÁMOGATÓK Kiemelt támogatóink Bayer Hungária Kft. bella-hungária Kft. GlaxoSmithKline Kft. LadeePharma Kft. Mölnlycke Health Care Kft. Richter Gedeon Nyrt. Kiállítók, hirdetők, támogatók B. Braun Medical Kft. Baby Service 2000 Kft. Balla Géza Pincészete, Ménes-Aradhegyalja BEACO BT Boiron Hungária Kft. BONITA Direkt Kft. Clearwater Kft Csertex Kft. Dia-Med Kft. Dispomedicor Zrt. Dr. Maklári Lászlóné Ecolab-Hygiene Kft. Euromedic Diagnostics Kft. Euromedic Trading Kft. Felicitas Kft. Fetal Medicine Laboratory Johnson&Johnson Kft. Advanced Sterilization Products KRIO Intézet Merck Kft. MSD Magyarország Kft. Novartis Hungária Kft. Numil Kft. Phytotec Hungária Kft. Pro-Mama Kft. Protokoll Monitoring Bt. Reisinger&Reményi Kereskedelmi Kft. Sanatmöbel Kft. SCA Hygiene Products Kft. Sejtbank Kft. Speeding Kft. Team 98 Kft. Teva Magyarország Kft. Tisza-Med '97 Kft. Visual Media Wörwag Pharma Kft. A Konferencia szervezői köszönetüket fejezik ki a kiállító-hirdető cégek és a szponzorok által nyújtott támogatásért! A Konferencia Védnökei Prof. Dr. Szabó Gábor a Szegedi Tudományegyetem rektora Prof. Dr. Benedek György a Szegedi Tudományegyetem ÁOK dékánja Dr. Botka László Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Csanádi Lajosné a Klinikai Központ főnővére A Konferencia Elnöke Prof. Dr. Pál Attila Magyar Nőorvos Társaság elnöke Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika tanszékvezető egyetemi tanára A Szervező Bizottság Elnöke: Bársony Jenőné intézetvezető szülésznő Tagok: Berta Lászlóné osztályvezető ápolónő Borsos Marianna osztályvezető ápolónő Csatlós Béláné osztályvezető szülésznő Gálné Róka Tünde ambulancia vezető asszisztensnő Németh Katalin osztályvezető szülésznő Tudományos Bizottság Elnöke: Dr. Daru József egyetemi docens Tagok: Dr. Németh Gábor egyetemi docens Simon Katalin főiskolai adjunktus Tóth Erzsébet szülőszoba-vezető szülésznő

3 A KONFERENCIA HELYSZÍNE: Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi- és Információs Központ (TIK) 6722 Szeged, Ady tér 10. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A KONFERENCIA IDŐPONTJA: június 3-5. A KONFERENCIA HELYE: Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi- és Információs Központ (TIK) 6722 Szeged, Ady tér 10. REGISZTRÁCIÓS IRODA NYITVA TARTÁSA: június 4-én, pénteken a konferencia helyszínén : június 5-én, szombaton a konferencia helyszínén : REGISZTRÁCIÓS IRODA TELEFONSZÁMA: (csak június én hívható!) RÉSZVÉTELI DÍJ A HELYSZÍNEN: Szakdolgozóknak Ft Orvosoknak Ft Hallgatók: Ft Napijegy (jún. 4 és 5-én) Ft/nap ÁTTEKINTŐ PROGRAM június 3. (csütörtök) Klinika osztályainak megtekintése Kerti parti a Klinika kertjében Orgonahangverseny a Fogadalmi Templomban június 4. (péntek) tól Regisztráció Megnyitó, üdvözlések Tudományos program Ebédszünet Tudományos program Kávészünet Tudományos program Fogadás június 5. (szombat) Tudományos program Kávészünet Tudományos Program A konferencia zárása, ebéd A szakdolgozók és orvosok részvételi díjából Ft közvetített étel- és italként kerül leszámlázásra a fogadás és a kávészüneti italok költségeként. A regisztrált résztvevők megkapják a kongresszus kiadványait és jogosultak a szakmai kiállítás, valamint a tudományos programok látogatására, illetve a kávészüneteken és a június 4-i fogadáson való részvételre. A Hallgatók díja és a napijegy a kávészüneteken és a június 4-i fogadáson való részvételre nem jogosít. NÉVKITŰZŐK A rendezvény tudományos és társasági programjai kizárólag névkitűzővel, illetve belépőkártyával látogathatók. ELŐADÁSOK Kérjük az előadókat, hogy a számítógépes anyagok előkészítését időben végezzék el és a szekciók kezdete előtt legalább 1 órával adják le azokat a technikusnak. Az előadások időtartama 8 perc. Az előadók technikai lehetőségei: számítógép + videoprojektor. TOVÁBBKÉPZÉS Kérjük, hogy a jelenléti ív adatait a regisztráció alkalmával szíveskedjenek kitölteni, (ehhez szükséges az országos nyilvántartási kártya száma is) mert a pontigazolást csak ennek függvényében tudjuk kiadni. A rendezvény akkreditálása folyamatban van. SZAKMAI KIÁLLÍTÁS A konferencia idején az érdekelt gyártó, forgalmazó cégek, vállalkozások szakmai termékbemutatóra várják a résztvevőket. PARKOLÁS SZEGEDEN Szeged belvárosában, illetve a Mars téren és a Nagykörút által határolt terület jelentős részén csak fizető parkolóhelyek vannak, melyek (hétfőtől-péntekig 8-18 óra között) előre megváltott és a helyszínen érvényesített parkoló jeggyel vehetők igénybe. A parkolási zónákat a táblák színei jelzik (zöld, sárga, kék). A jegy nélkül parkoló autókról videofelvétel készül, és bírságot kell

4 fizetniük. A tiltott helyen parkoló autókra kerékbilincset is helyezhetnek, vagy elszállítják azokat. Parkolószelvény minden élelmiszerboltban, trafikban, újságárusnál vásárolható. Újszegeden nincs fizető parkolási zóna. Részletes információk a szegedi parkolási rendszerről az Interneten: A szimpózium helyszínén, a TIK mélygarázsában is van parkolási lehetőség, díja Ft/nap/gépkocsi. TAXI3 Telefon: 06/62/ vagy 06/20/ A regisztráción átvehető utazási kártyával autónként 100 Ft kedvezményt biztosítanak. PÉNZÜGYEK - SZÁMLÁZÁS A megrendelt szolgáltatások költségét az érvényes jogszabályok szerint tüntetjük fel a számlán. Számla-módosítás, új számla kiállítása a rendezvény végéig, legkésőbb június 5-ig lehetséges, az eredeti számla-példány visszajuttatásával. Ezen időpont után nem áll módunkban a megrendelés szerint kiadott számlán változtatni. MÓDOSÍTÁSI, LEMONDÁSI FELTÉTELEK Esetleges módosítást, lemondást díjmentesen csak írásban, április 20-ig fogadtunk el. Ezután beérkezett lemondások esetén a részvételi díj és a megrendelt szolgáltatások díjának visszafizetése nem áll módunkban. FELELŐSSÉG- ÉS EGYÉB BIZTOSÍTÁS A konferencia közzétett részvételi és egyéb díjai nem tartalmaznak baleset, betegség, poggyász és felelősségbiztosítási díjat. Így baleset, betegség és valamely káresemény bekövetkezése esetén a szervezőknek nem áll módjukban semmilyen felelősséget vagy kártérítést vállalni. EBÉD Kétfogásos ebéd (főétel, desszert) a konferencia helyszínén. Ára: Ft/ebéd Június 4-én és 5-én a fakultatív ebéd a visszaigazolt előzetes megrendelés szerint vehető igénybe. A helyszínen már csak erősen korlátozott számú ebéd rendelésére van lehetőség. FOGADÁS Június 4-én (pénteken) , a konferencia helyszínén, az SZTE Tanulmányi- és Informatikai Központban. A jó hangulatról az est sztárvendége és a StandUp tánczenekar gondoskodik. SZÁLLODAI ELHELYEZÉS Az előre megrendelt szállodai szobákat a résztvevő(k) nevére lefoglaltuk, azok a megküldött visszaigazolás szerint vehetők igénybe, az érkezés napján 14 órától az elutazás napján 10 óráig. Korábbi érkezés/későbbi elutazás esetén a csomagok elhelyezésében a szállodai porta nyújt segítséget. A befizetett díjak tartalmazzák a reggelit, azonban nem tartalmazzák az IFA-t (idegenforgalmi adót), amely érkezéskor a szállodai portán fizetendő. (380 Ft/fő/éj) Hotel Novotel*** (Szeged, Maros u. 1.) Hotel Korona *** (Szeged, Petőfi S. sgt. 4.) Hotel Bella *** (Szeged, Pacsirta u. 31.) Hotel Tisza *** (Szeged, Széchenyi tér 3.) Hotel Alfa *** (Szeged, Teréz u. 30.) TUDOMÁNYOS PROGRAM JÚNIUS 4. PÉNTEK Regisztráció Megnyitó, üdvözlések Prof. Dr. Pál Attila a Magyar Nőorvos Társaság elnöke, a Konferencia elnöke, a Klinikai Központ elnöke, klinikaigazgató Prof. Dr. Tóth Zoltán a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium elnöke Prof. Dr. Szabó Gábor a Szegedi Tudományegyetem rektora Prof. Dr. Benedek György a Szegedi Tudományegyetem ÁOK dékánja Dr. Ványai Éva Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlés Egészségügyi és Szociális Bizottság Elnöke, képviselő Bugarszki Miklós a Magyar Ápolási Egyesület elnöke Csetneki Julianna a Magyar Ápolási Egyesület Szülésznői Szekciójának elnöke Tóth Anna a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Szülésznői tagozatvezetője, országos tagozatvezető Dr. Csanádi Lajosné a Klinikai Központ főnővére Tiszteletbeli Szülésznő cím átadása Felkért referátumok Üléselnökök: Prof. Dr. Bártfai György (Szeged) - Dr. Csanádi Lajosné (Szeged) 01 Tájékoztató a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégiumról (20 perc) Prof. Dr. Tóth Zoltán Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Debrecen 02 Minimálisan invazív nőgyógyászati egynapos sebészet (20 perc) Prof. Dr. Bódis József Pécsi Tudományegyetem, Klinikai Központ, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Pécs 03 Tünetmentes homeostasis és immunműködési zavarok szerepe a sikertelen és szövődményes terhességek kialakulásában (20 perc) Prof. Dr. Pajor Attila Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Budapest 04 A praeclampsia előrejelzésének lehetőségei (20 perc) Prof. Dr. Rigó János Semmelweis Egyetem I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Budapest 05 Önálló bábaság a Dél-pesti kórházban (15 perc) Dr. Csákány M. György, Juhacsek Ildikó, Békési Erzsébet Fővárosi Önkormányzat Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, Szülészet-nőgyógyászati Osztály, Budapest 06 Önálló szülésznői szakmakód (15 perc) Csetneki Julianna Magyar Ápolási Egyesület, Budapest 07 Szülésznői motivációs és elégedettségi felmérés eredményei (15 perc) Tóth Anna Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, Budapest Ebédszünet

5 Előadások Üléselnökök: Csordás Péterné (Salgótarján) Tóth Anna (Budapest) - Bársony Jenőné (Szeged) 08 Multikulturális ápolás (8 perc) Gulyás Lenke, Heinrichné Kőszegi Katalin 09 Anyaszerepben gyermekfejjel (8 perc) Gerevich Adrienn, Heinrichné Kőszegi Katalin 010 HPV fertőzöttség a terhesség alatt (8 perc) Hreskó Barbara, Vass Kinga Dóra, Heinrichné Kőszegi Katalin 011 HPV vakcináció a női nőgyógyász szemszögéből (8 perc) Dr.Varga-Tóth Andrea, (GlaxoSmithKline Kft. által felkért előadás) 012 Intrauterin magzati retardáció és anyai szenvedélybetegségek jelentősége (8 perc) André Olga Fejér Megyei Szent György Kórház, Szülészet-nőgyógyászati Osztály, Székesfehérvár 013 Toxémiás terhesek gondozása osztályunk gyakorlatában (8 perc) Szabó Imréné Zala Megyei Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztály, Zalaegerszeg 014 Keringésvizsgálat - magzati veszélyállapotok (8 perc) Sípos Zsuzsa, Szabó István Semmelweis Egyetem I. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Budapest 015 Haemodinamikai vizsgálatok terhességben (8 perc) Széplábi Mártonné, Dr. Tamás Péter Pécsi Tudományegyetem, Klinikai Központ, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Pécs 016 Szociális munka a szülészeti klinikán (8 perc) Varga Marietta Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ, Ápolás Igazgatás, Szeged 017 Méltósággal megszületni Az intézeti szülés és az otthonszülés összehasonlítása a szükségletek figyelembevételével (8 perc) Szögi Andrea 018 Innováció a hüvelyi szülések során: Könnyebb, gyorsabb, biztonságosabb anyának és gyermekének! (12 perc) Dr. Vermes Gábor Állami Egészségügyi Központ, Budapest (GlaxoSmithKline Kft. által felkért előadás) Kávészünet Előadások Üléselnökök: Zsámboki Judit (Debrecen) -Kaszás Györgyné (Székesfehérvár) -Csatlós Béláné (Szeged) 019 Pályakezdő szülésznők élete (8 perc) Zsák Andrea, Juhász Ildikó Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály, Miskolc 020 Modern oktatási eszközök a szülésznő képzésben (8 perc) Farkas Eszter M. Speeding Kft., Budapest 021 Vállelakadás a szülésznő szemével -avagy mit érzek, mit teszek- (8 perc) Éberling Katalin, Mészáros Judit Semmelweis Egyetem II. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Budapest 022 Van elég időnk? Az egyszerhasználatos szülésvezető szett bemutatása (8 perc) Tóth Erzsébet, (Dispomedicor Zrt. által felkért előadás) 023 Szülés utáni inkontinencia (15 perc) Koszta Julianna Békés Megyei Képviselő Testület Pándy Kálmán Kórháza, Gyula (bella-hungária Kft. által felkért előadás) 024 Egynapos sebészeti ellátás a nyíregyházi Szülészet-nőgyógyászati Osztályon (8 perc) Heinrichné Kőszegi Katalin 1, Dr. Pap Károly 2 1, 2 Jósa András Oktatókórház Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft., Nyíregyháza 025 Kinek jobb? Egynapos betegellátás (8 perc) Kovácsné Varga Edit, 026 Egynapos ellátás a betegjogok tükrében (8 perc) Kovács Zsuzsanna 1, Dr. Váradyné Horváth Ágnes 2 1 Pécsi Tudományegyetem, Klinikai Központ, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Rákóczi úti szervezeti egység, Pécs; 2 Pécsi Tudományegyetem Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola, Pécs 027 LadeePharma - Tekintettel a hölgyekre (10 perc) Dr. Ferencz Vera LadeePharma Kft., Budapest 028 Hysterectomisalt beteg pszichés állapota (8 perc) Vass Kinga Dóra, Hreskó Barbara, Heinrichné Kőszegi Katalin 029 Ambuláns hiszteroszkópia /O-HC/ (8 perc) Veressné Posta Mária, Dr. Török Péter Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrum, Debrecen Fogadás

6 2010. JÚNIUS 5. SZOMBAT Előadások Üléselnökök: Csetneki Julianna (Budapest) Bársony Istvánné (Miskolc) - Tóth Erzsébet (Szeged) 030 A gyermekvállalás problémái a mai Magyarországon (8 perc) Kószóné Czikora Judit, Farkasné Kutasi Katalin, 031 Habituális vetélés (RSA) és ismételt beágyazódási zavar (RIF) okai, kivizsgálása és terápiája kismolekulasúlyú heparinnal (8 perc) Szabó Erzsébet, Dr. Kőrösi Tamás Kaáli Intézet, Győr 032 A HPV fertőzés klinikai jelentősége (15 perc) Dr. Novák Tibor 033 Sürgősségi betegellátás jelentősége a szülészetben (8 perc) Ács Jánosné, Ámon Tímea, Jagados Szilvia, Márta Lászlóné Kaposi Mór Oktató Kórház, Szülészet-Nőgyógyászati Osztály, Kaposvár 034 Pánikbetegség és szülés (8 perc) Töreki Annamária 035 Tapasztalataink a Dianatal Szülészeti gél alkalmazásával (8 perc) Dr. Pál Zoltán 036 Homeopátia a szülőszobán (8 perc) Weszné Süle Marianna, Kovács Zsuzsanna Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Rákóczi úti szervezeti egység, 037 Új szemlélet a Zala Megyei Kórház Szülészetén (8 perc) László Szilvia, Dr. Vajda György Zala Megyei Kórház, Zalaegerszeg 038 Ki van a szülőszobán? (8 perc) Nováky Rita Országos Bábaszövetség, Dunakeszi 039 Szülés utáni fogamzásgátlás (15 perc) Dr. Mészáros Gyula (Bayer Hungária Kft. által felkért előadás) Kávészünet Előadás Üléselnökök: Széplábi Mártonné (Pécs) Láposi Andrea (Budapest) - Németh Katalin (Szeged) 040 Császármetszés anyai kérésre Mit gondolnak a dél-alföldi szülésznők? (8 perc) Dr. Dweik Diána, Dr. Mészáros Gyula, 041 A minőség biztonsága az őssejtmegőrzésben (10 perc) Licskó Adrienn Sejtbank Kft., Budapest 042 A császármetszést követő fájdalom megítélése a gyermekágyas anyák szemszögéből (8 perc) Kovács Eszter, Dr. Bódis József, Kriszbacher Ildikó Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar, Ápolás- és Betegellátás Intézet, Pécs 043 Megváltozott szülésznői feladatok a császármetszésen átesett nők körében (8 perc) Nagyné Szabó Ágnes, Nagy Györgyné, 044 A hüvelyhám szülés utáni regenerációjának elősegítése (15 perc) Dr. Szabó László Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza, Szegedi Tudományegyetem ÁOK Oktató Kórháza, Kecskemét (Phytotec Hungária által felkért előadás) 045 "Ki sír többet? a baba vagy a mama? A szülés utáni psychés kórképek (8 perc) Váradiné Szabó Csilla, Dr. Török Zsuzsa, Bereczki Erika Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrum, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Debrecen 046 A korai hazaadás (8 perc) Lévai Lászlóné 047 Gyermekágyi torna (8 perc) Dávid Éva 048 Csak három nap a kórházban (8 perc) Bozsa Anikó Fejér Megyei Szent György Kórház, Szülészet-Nőgyógyászati Osztály, Székesfehérvár 049 Minőség a mennyiségben az ápolási napok csökkenése (8 perc) Bódás Szilvia Fejér Megyei Szent György Kórház, Szülészet-Nőgyógyászati Osztály, Székesfehérvár Zászlóátadás- A kongresszus zárása

7 SZERVEZŐBIZOTTSÁG CÍME: Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika H-6725 Szeged, Semmelweis u. 1. SZERVEZŐBIZOTTSÁG ELNÖKE: Bársony Jenőné intézetvezető szülésznő Telefon/fax: 62/ SZERVEZŐ IRODA CÍME: Congress & Hobby Service Kongresszus- és Rendezvényszervező Iroda 6701 Szeged, Pf.: Telefon: 62/ , Fax: 62/ A KONFERENCIA HONLAPJA:

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR 2011. JÚNIUS 2-3 SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR HOTEL MAGYAR KIRÁLY TÁMOGATÓK ASTELLAS PHARMA KFT. BAYER HUNGÁRIA KFT. ELISSO KFT.

Részletesebben

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓ XXXV. KONGRESSZUSA

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓ XXXV. KONGRESSZUSA MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓ XXXV. KONGRESSZUSA MÁSODIK ÉRTESÍTŐ BÉKÉSCSABA 2014. október 3-4. Phaedra Rendezvényközpont Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy 1997, 2005 után 2014-ben

Részletesebben

Magyar Urológus Társaság XVII. Kongresszusa Szeged, október

Magyar Urológus Társaság XVII. Kongresszusa Szeged, október Magyar Urológus Társaság XVII. Kongresszusa Szeged, 2012. október 18-19-20. A KONGRESSZUS HELYSZÍNE SZTE Tanulmányi és Információs Központ 6722 Szeged, Ady tér 10. (GPS koordináták: 46.247339, 20.141838)

Részletesebben

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

Allergiás betegségek 2. továbbképzõ tanfolyam

Allergiás betegségek 2. továbbképzõ tanfolyam Allergiás betegségek 2. továbbképzõ tanfolyam Szeged, 2004. szeptember 22-23-24. Szervezõ: Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szent-Györgyi Albert Orvos- és Gyógyszerésztudományi Centrum

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban PROGRAMFÜZET Szociális Szekció X. Országos Konferenciája Kihívások a szociális ellátásban 2011. június 30. július 1-2. Visegrád Fővédnök: Soltész Miklós szociális államtitkár VÉDNÖK Helyszín: Visegrád

Részletesebben

Magyar Szülészeti- Nőgyógyászati Ultrahang Társaság XII. Kongresszusa. Debrecen, 2013. szeptember 5-7.

Magyar Szülészeti- Nőgyógyászati Ultrahang Társaság XII. Kongresszusa. Debrecen, 2013. szeptember 5-7. Magyar Szülészeti- Nőgyógyászati Ultrahang Társaság XII. Kongresszusa Debrecen, 2013. szeptember 5-7. Tisztelt Kolléganők, Kollégák! Megtisztelő számunkra, hogy a Magyar Szülészeti- Nőgyógyászati Ultrahang

Részletesebben

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula 2011. május 13. Péntek: 08:0010:00-10:30 Regisztráció Megnyitó, köszöntők Dr. Párducz László a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház

Részletesebben

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA Pécs, 2014. június 5 7. 2 0 1 3. á p r i l i s 2 4 2 7. Meghívó MAGYAR Endokrinológiai és anyagcsere TÁRSASÁG XXV. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

VI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége és IV. szegedi diabétesz nap

VI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége és IV. szegedi diabétesz nap VI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége és IV. szegedi diabétesz nap Szeged, 2009. október 8 10. A Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika és a Magyar Diabetes Társaság tisztelettel meghívja

Részletesebben

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49.

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Meghívó tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. REGISZTRÁCIÓS LAP tudományos ülés Helyszín Debreceni Akadémiai

Részletesebben

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15.

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. Meghívó Sürgősségi Orvostani Fórum tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi

Részletesebben

Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület MOHE XVI. OTTHONI SZAKÁPOLÁSI KONGRESSZUS. Az otthoni szakápolás története Magyarországon 1994-2014

Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület MOHE XVI. OTTHONI SZAKÁPOLÁSI KONGRESSZUS. Az otthoni szakápolás története Magyarországon 1994-2014 Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület MOHE Az otthoni szakápolás története Magyarországon 1994-2014 Budapest 2014. szeptember 18-19 Fővédnök Dr. Zombor Gábor Emberi Erőforrások Minisztériuma

Részletesebben

XIII. Budapesti Gyermekgyógyászati Továbbképzô Tanfolyam

XIII. Budapesti Gyermekgyógyászati Továbbképzô Tanfolyam Továbbképzô Tanfolyam Budapest, Kempinski Hotel Corvinus***** 2010. március 5 6. Budapest, Kempinski Hotel Corvinus Továbbképzô Tanfolyam 2010. március 5 6. A továbbképzés elnöke: Prof. Dr. Tulassay Tivadar

Részletesebben

XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA

XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom (Zsolt.127.3.) XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA 2014. április 24-26. Nyíregyháza, Hotel Pagony MÁSODIK értesítô Kedves SZÜLÉSZNÔK! TISZTELT

Részletesebben

VIII. szegedi Diabétesz nap

VIII. szegedi Diabétesz nap VIII. szegedi Diabétesz nap szeged, 201 3. NOV E MBER 22 2 3. 6722 Szeged, Ady tér 10. MEGHÍVÓ VIII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika tisztelettel meghívja Önt

Részletesebben

ELŐZETES PROGRAM. 2014.04.24. Csütörtök. 2014.04.25. Péntek. 13:00 Regisztráció 16:00-18:00 Baráti találkozó 19:00-21:00 Nyitó fogadás

ELŐZETES PROGRAM. 2014.04.24. Csütörtök. 2014.04.25. Péntek. 13:00 Regisztráció 16:00-18:00 Baráti találkozó 19:00-21:00 Nyitó fogadás ELŐZETES PROGRAM (A szervezőbizottság a programváltoztatás jogát fenntartja!) 2014.04.24. Csütörtök 13:00 Regisztráció 16:00-18:00 Baráti találkozó 19:00-21:00 Nyitó fogadás 2014.04.25. Péntek 08:00 Regisztráció

Részletesebben

Fiatal Nőorvosok VIII. Kongresszusa Debrecen, 2012. november 30 - december 1.

Fiatal Nőorvosok VIII. Kongresszusa Debrecen, 2012. november 30 - december 1. Fiatal Nőorvosok VIII. Kongresszusa Debrecen, 2012. november 30 - december 1. Köszöntő Tisztelt leendő és fiatal szülész-nőgyógyász kollégák! Megtisztelő számunkra, hogy a Fiatal Nőorvosok Társasága VIII.

Részletesebben

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10.

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. MEGHÍVÓ A Kongresszus fővédnöke: Dr. Szócska Miklós Egészségügyért Felelős Államtitkár

Részletesebben

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A rendezvény házigazdája: Kenézy Gyula Kórház-Rendelőintézet Belgyógyászati Osztálya Dr. Petró Gizella főorvos A szervező bizottság elnöke Tel.: +36/52-511 777 Email: petrogizi@gmail.com

Részletesebben

Köszöntő. Kedves Kollégák!

Köszöntő. Kedves Kollégák! Köszöntő Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Sürgősségi Orvostan Tanszék, a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság, a Magyar

Részletesebben

A Magyar Ápolási Egyesület I. Kongresszusa

A Magyar Ápolási Egyesület I. Kongresszusa A Magyar Ápolási Egyesület I. Kongresszusa PROGRAMFÜZET M A G Y A R Á P O L Á S I E G Y E S Ü L E T Hungarian Nursing Association H-1431 Budapest, Pf. 190. Tel/Fax: 36 1 266 5935, 36 20 216-4280 http://www.apolasiegyesulet.hu

Részletesebben

MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017)

MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017) MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017) EGYETEMEK 1 Vargáné Budai Erika Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Budapest Városmajor utca 68. 1122 1/458-6754 1/458-6755 20/666-3038

Részletesebben

VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP

VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP SZEGED, 2012. OKTÓBER 12 13. SZTE JÓZSEF ATTILA TANULMÁNYI ÉS INFORMÁCIÓS KÖZPONT 6722 SZEGED, ADY TÉR 10. MEGHÍVÓ VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés MEGHÍVÓ Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés Makó, Korona Étterem és Konferencia-Központ 2014. március 28-29. 1 Tisztelt Kollégák! Idén 45. alkalommal

Részletesebben

Köszöntő. Kedves Kollégák!

Köszöntő. Kedves Kollégák! Köszöntő Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézet Sürgősségi Orvostani Tanszék, a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet, az Országos Mentőszolgálat

Részletesebben

Család és Nővédelem aktuális kérdései. Uzsoki utcai Kórház, Budapest, Uzsoki u. 29-41. 2015 április 24. 12 00

Család és Nővédelem aktuális kérdései. Uzsoki utcai Kórház, Budapest, Uzsoki u. 29-41. 2015 április 24. 12 00 Család és Nővédelem aktuális kérdései Uzsoki utcai Kórház,, Uzsoki u. 29-41 2015 április 24. 12 00 Szeretettel köszöntöm Önöket a Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság Szimpoziumán! A tavasz megérkeztével

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály

Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály MEGHÍVÓ Tisztelt Kollégák! Nagy örömünkre szolgál, és megtisztelő számunkra, hogy a Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-magyarországi Decentrumának következő tudományos rendezvényére Gyopárosfürdőn, az

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés MEGHÍVÓ Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés Gyopárosfürdő, Alföld Gyöngye Konferenciaközpont 2015. április 24-25. 1 Kedves Kollégák, Tisztelt Résztvevők!

Részletesebben

Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága IX. Kongresszusa

Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága IX. Kongresszusa Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága IX. Kongresszusa ELSŐ ÉRTESÍTÉS Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály Miskolc-Lillafüred, 2013. szeptember

Részletesebben

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2013 Szervező Intézmény A Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája az idei évtől új, kétnapos szakmai továbbképző tanfolyamot rendez,

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Időpont: 2015. május 14-16.

MEGHÍVÓ. Időpont: 2015. május 14-16. MEGHÍVÓ A Magyar Diabetes Társaság ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG XXIII. KONGRESSZUSÁRA, mely 2015-ben Budapesten kerül megrendezésre. Időpont: 2015. május

Részletesebben

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő 2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2014 Szervező intézmény A tavalyi rendezvény sikerére alapozva a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati

Részletesebben

Endokrinológiai kötelezı szintentartó továbbképzı tanfolyam

Endokrinológiai kötelezı szintentartó továbbképzı tanfolyam Endokrinológiai kötelezı szintentartó továbbképzı tanfolyam Szegedi Tudományegyetem I. számú Belgyógyászati Klinika Tanterme 6720 Szeged, Korányi fasor 8-10. 2010. január 21-23. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A

Részletesebben

Térkép a szálláshelyekkel

Térkép a szálláshelyekkel Térkép a szálláshelyekkel Tisztelt Kolléganők, Kollégák! Öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy meghívhatjuk Önt a Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika által megrendezésre kerülő

Részletesebben

ÁNTSZ Országos Gyermekegészségügyi Intézet. Meghívó

ÁNTSZ Országos Gyermekegészségügyi Intézet. Meghívó Meghívó Engedje meg, hogy figyelmébe ajánljuk 2010. június 10-11-én megrendezésre kerülő konferenciánkat, melynek címe: Konferencia a Perikoncepcionális Egészségről és a Veleszületett Rendellenességek

Részletesebben

Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája

Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája Szeged, 2015. május 22-23. MÁSODIK ÉRTESÍTŐ KONFERENCIA FELHÍVÁS Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája címmel a Magyar Egészségügyi

Részletesebben

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. PROGRAM

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. PROGRAM MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Szeged, 2015. október 16-17. PROGRAM MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

Fejfájáscentrumok Magyarországon

Fejfájáscentrumok Magyarországon Fejfájáscentrumok Magyarországon B.A.Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Ideggyógyászati szakrendelés (ügyeleti ambulancia is) Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. Telefonszám: 46/515-200

Részletesebben

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa XXXIst. Hungarian Congress on Pediatric and Adolescent Gynecology I. Értesítő Az elmúlt évek nagysikerű rendezvényeinek, a

Részletesebben

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ Információk A kongresszus ideje: 2012. február 3-4. Helyszíne: NOVOTEL Hotel 8000 Székesfehérvár, Ady Endre utca 19-21. A tudományos program szervezője:

Részletesebben

NŐORVOS PROGRAM DÉL-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXIV. KONGRESSZUSA. Kecskemét, 2013. október 4-5.

NŐORVOS PROGRAM DÉL-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXIV. KONGRESSZUSA. Kecskemét, 2013. október 4-5. NŐORVOS MAGYAR TÁRSASÁG DÉL-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXIV. KONGRESSZUSA Kecskemét, 2013. október 4-5. PROGRAM Tisztelt Kollégák! Rendkívül megtisztelő számunkra, hogy a Magyar Nőorvos Társaság Dél-magyarországi

Részletesebben

TINÉDZSER-SZERELEMTŐL AZ AKTÍV IDŐSKORIG ( A nemzedékek közötti szolidaritás és az aktív időskor európai éve 2012 keretében)

TINÉDZSER-SZERELEMTŐL AZ AKTÍV IDŐSKORIG ( A nemzedékek közötti szolidaritás és az aktív időskor európai éve 2012 keretében) TINÉDZSER-SZERELEMTŐL AZ AKTÍV IDŐSKORIG ( A nemzedékek közötti szolidaritás és az aktív időskor európai éve 2012 keretében) A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság és a Magyar Védőnők Egyesülete

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye

MEGHÍVÓ. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye MEGHÍVÓ Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye Nyíregyháza, 2013. szeptember 6-7. Helyszín: Hotel Pagony**** 4400 Nyíregyháza,

Részletesebben

XXIII. PROGRAM ORSZÁGOS SZÜLÉSZNŐI KONFERENCIA. 2015. május 14-16. Budapest, Ramada Resort Aquaworld www.convennon.hu

XXIII. PROGRAM ORSZÁGOS SZÜLÉSZNŐI KONFERENCIA. 2015. május 14-16. Budapest, Ramada Resort Aquaworld www.convennon.hu XXIII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNŐI KONFERENCIA PROGRAM 2015. május 14-16. Budapest, Ramada Resort Aquaworld www.convennon.hu 2015. MÁJUS 14., CSÜTÖRTÖK 16:00- Regisztáricó 18:00-19:00 A Dél-pesti Kórházban szültem

Részletesebben

A Magyar Nõorvos Társaság Gyermeknõgyógyász Szekció XXVIII. Kongresszusa

A Magyar Nõorvos Társaság Gyermeknõgyógyász Szekció XXVIII. Kongresszusa 2008. április 18-19. Debrecen A Magyar Nõorvos Társaság Gyermeknõgyógyász Szekció XXVIII. Kongresszusa Program A kongresszus rendezõje A Magyar Nõorvos Társaság Gyermeknõgyógyász Szekciója, a Debreceni

Részletesebben

TERVEZETT PROGRAM GASZTROENTEROLÓGIAI ÉS INFEKTOLÓGIAI BETEGSÉGEK. a mindennapi gyakorlat szemszögéből

TERVEZETT PROGRAM GASZTROENTEROLÓGIAI ÉS INFEKTOLÓGIAI BETEGSÉGEK. a mindennapi gyakorlat szemszögéből 2017 GASZTROENTEROLÓGIAI ÉS INFEKTOLÓGIAI BETEGSÉGEK a mindennapi gyakorlat szemszögéből TERVEZETT PROGRAM 2017. január 27-28. Hotel Park Inn by Radisson Budapest www.convention.hu PÉNTEK 2017. JANUÁR

Részletesebben

III. Kongresszusa. Magyar Fejlődésneurológiai Társaság. 2013. május 10-11. Eurostars Budapest Center Hotel. www.conf.hu/mft2013

III. Kongresszusa. Magyar Fejlődésneurológiai Társaság. 2013. május 10-11. Eurostars Budapest Center Hotel. www.conf.hu/mft2013 Magyar Fejlődésneurológiai Társaság Eurostars Budapest Center Hotel 2013. május 10-11. www.conf.hu/mft2013 1 A veleszületett kóros mozgás- és értelmi fejlődés prevenciója Gyermekgyógyász, gyermekneurológus,

Részletesebben

IV. SZEGEDI BÕRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZÕ HÉT

IV. SZEGEDI BÕRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZÕ HÉT IV. SZEGEDI BÕRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZÕ HÉT Regional Meeting of the International Society of Dermatology Szeged 2007. március 5-9. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK IV. SZEGEDI BÕRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZÕ HÉT Helyszín

Részletesebben

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A MEGHÍVÓ A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett II. Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2015. május 17 én 10.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Mercure Budapest

Részletesebben

MEGHÍVÓ TURISZTIKAI SZAKMAI KONFERENCIÁRA

MEGHÍVÓ TURISZTIKAI SZAKMAI KONFERENCIÁRA MEGHÍVÓ TURISZTIKAI SZAKMAI KONFERENCIÁRA Nyíregyháza Megyei Jogú Város, és a Nyíregyházi Főiskola tudományos turisztikai konferenciát szervez 2010. május 20-21-én Nyíregyházán a Városháza Krúdy termében

Részletesebben

Magyar Nőorvos Társaság Délkelet- Magyarországi Szekciójának XXXIII. Kongresszusa. Program. Szolnok, 2012. szeptember 14-15.

Magyar Nőorvos Társaság Délkelet- Magyarországi Szekciójának XXXIII. Kongresszusa. Program. Szolnok, 2012. szeptember 14-15. Magyar Nőorvos Társaság Délkelet- Magyarországi Szekciójának XXXIII. Kongresszusa Program Szolnok, 2012. szeptember 14-15. VENDÉGVÁRÓ A hagyományosan évenként megrendezésre kerülő Magyar Nőorvos Társaság

Részletesebben

XXV. KONGRESSZUSA SEBÉSZETI KUTATÁSOK KLINIKAI SZEMMEL

XXV. KONGRESSZUSA SEBÉSZETI KUTATÁSOK KLINIKAI SZEMMEL Magyar Sebész Társaság Kísérletes Sebészeti Szekció XXV. KONGRESSZUSA SEBÉSZETI KUTATÁSOK KLINIKAI SZEMMEL Pécs, Tudásközpont 2015. május 14-16. A Magyar Sebész Társaság Kísérletes Sebészeti Kongresszusai

Részletesebben

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG ÉSZAKNYUGAT-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK IX. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJA. Sopron, 2013. március 1-2. Hotel Lövér PROGRAM

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG ÉSZAKNYUGAT-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK IX. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJA. Sopron, 2013. március 1-2. Hotel Lövér PROGRAM MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG ÉSZAKNYUGAT-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK IX. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJA Sopron, 2013. március 1-2. Hotel Lövér PROGRAM Köszöntő Általános információk Nagy megtiszteltetés számunkra,

Részletesebben

SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT)

SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT) SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT) Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák! Szeretettel meghívjuk Önt és Kedves Munkatársait a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati

Részletesebben

IV. Szegedi Emlőrák Szimpózium Szeged, szeptember

IV. Szegedi Emlőrák Szimpózium Szeged, szeptember IV. Szegedi Emlőrák Szimpózium Szeged, 2011. szeptember 16-18. Tervezett program Köszöntő Kedves Kollégák! 2011-ben a negyedik Szegedi Emlőrák Szimpóziumot szervezzük. Immár hagyomány, hogy a programban

Részletesebben

EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály Magyar Egészségügyi Társaság Hargita Megye Orvosi Kollégium Pápai Páriz Ferenc Alapítvány

EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály Magyar Egészségügyi Társaság Hargita Megye Orvosi Kollégium Pápai Páriz Ferenc Alapítvány EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály Magyar Egészségügyi Társaság Hargita Megye Orvosi Kollégium Pápai Páriz Ferenc Alapítvány XXI. CSALÁDORVOSI TOVÁBBKÉPZŐ KONFERENCIÁJA PROGR AMFÜZET Székelyudvarhely,

Részletesebben

Meghívó. A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése

Meghívó. A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése Meghívó A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése Kaposvár 2004. november 4-6. A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni.

Részletesebben

ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK

ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK 1 ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK..EGYETEMEK. Prof. Dr. Szendrői Miklós egyetemi tanár Semmelweis Egyetem 1111 Budapest, XI., Karolina út 27. Tel.: +36-1-4666611 (Kp), +36-1-4666059 (közv),

Részletesebben

Magyar Ápolási Egyesület III. Országos Kongresszusa 2013. április 24-26., Visegrád

Magyar Ápolási Egyesület III. Országos Kongresszusa 2013. április 24-26., Visegrád Magyar Ápolási Egyesület III. Országos Kongresszusa 2013. április 24-26., Visegrád Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaim! Az idei évben harmadik alkalommal lehetünk együtt a Magyar Ápolási Egyesület Országos

Részletesebben

A MAGYAR TRANSZPLANTÁCIÓS TÁRSASÁG VI. KONGRESSZUSA

A MAGYAR TRANSZPLANTÁCIÓS TÁRSASÁG VI. KONGRESSZUSA A MAGYAR TRANSZPLANTÁCIÓS TÁRSASÁG VI. KONGRESSZUSA SZEGED 2004. november 25-27. ELSŐ ÉRTESÍTÉS JELENTKEZÉSI LAP ÉS ABSZTRAKT FELHÍVÁS Köszöntő Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim! A Magyar Transzplantációs

Részletesebben

Heim Pál Gyermekkórház

Heim Pál Gyermekkórház K e d v e s K o l l é g á k! S z e r e t e t t e l v á r u n k m i n d e n g y e r m e k p u l m k é r d é s e i i r ődő á n g t y e é r m d e k o l r v o s t a őg G y e ó r g m y á e s k z t S z e k c

Részletesebben

XV. DOWN SZIMPÓZIUM Korszakváltás a klinikai genetikában

XV. DOWN SZIMPÓZIUM Korszakváltás a klinikai genetikában XV. DOWN SZIMPÓZIUM Korszakváltás a klinikai genetikában Kötelező szinten tartó tanfolyam Szervező: A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Genetikai Intézete PROGRAMFÜZET Helyszín:

Részletesebben

Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ

Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ 2013 Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ Fiatal Diabetológusok Fóruma Kedves Fiatal Kollégánk! Szeretettel várunk 2013. november 14-16-án a Budapesten megrendezésre kerülő

Részletesebben

XII. Háziorvos Napok

XII. Háziorvos Napok IX. ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK XII. Háziorvos Napok 20 ÉVES A CSALÁDORVOSKÉPZÉS A PÉCSI EGYETEMEN PROGRAM Pécs, 2013. október 10 12. XII. HÁZIORVOS NAPOK 2013. október 10. (csütörtök) Helyszín: PTE ÁOK

Részletesebben

MEGHÍVÓ Június 29. Scleroderma Világnap

MEGHÍVÓ Június 29. Scleroderma Világnap Június 29. PÉCS PTE KK Reumatológiai és Immunológiai Klinika (Pécs, Akác u. 1.) A rendezvény fővédnöke: Prof. Dr. Czirják László 9.00-10.00 Regisztráció, reggeli falatkák, üdítő, kávé 10.00-10.10 Megnyitó

Részletesebben

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ Információk A kongresszus ideje: 2012. február 3-4. Helyszíne: NOVOTEL Hotel 8000 Székesfehérvár, Ady Endre utca 19-21. A tudományos program szervezője:

Részletesebben

KARDIABETOLÓGIA 2015. Tudományos ülés. emlékére MEGHÍVÓ. BAJA 2015. június 19 20.

KARDIABETOLÓGIA 2015. Tudományos ülés. emlékére MEGHÍVÓ. BAJA 2015. június 19 20. KARDIABETOLÓGIA 2015 Tudományos ülés Prof. Dr. de Chatel Rudolf emlékére MEGHÍVÓ BAJA 2015. június 19 20. Kardiabetológia 2015 Kedves Kollégák! Baja városa és gyógyítói régóta elkötelezettek a modern orvostudomány,

Részletesebben

SZAKDOLGOZAT TÉMAAJÁNLÁS Szülésznő szakirány

SZAKDOLGOZAT TÉMAAJÁNLÁS Szülésznő szakirány SZAKDOLGOZAT TÉMAAJÁNLÁS Szülésznő szakirány Téma 1. Szülésznői észlelés szerepe a szülőszobai ellátásban 2. A császármetszés gyakoriságának emelkedése (ok, háttér, következmény) 3. Burokrepesztés hatása

Részletesebben

MOLSZE Vezetőségi tagok elérhetősége Név Munkahely Telefon

MOLSZE Vezetőségi tagok elérhetősége Név Munkahely  Telefon Aradi Andrea Balázs Istvánné Balláné Leloczki Annamária Bertalan Tímea Ágnes Csillikné Holló Erzsébet Csondor Tünde Dömötör Edit Duczáné Nagy Erika Édenhofferné Haller Mária Fridrich Edit MOLSZE Vezetőségi

Részletesebben

VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége. meghívó. első értesítés. Debrecen, 2013. október 10 október 12.

VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége. meghívó. első értesítés. Debrecen, 2013. október 10 október 12. VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége meghívó első értesítés Debrecen, 2013. október 10 október 12. A Kenézy Kórház Nonprofit Kft. Belgyógyászati Osztálya és a Magyar Diabetes Társaság ezúton tisztelettel

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ SZEGED 2016. OKTÓBER 6-9. A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE 44. KONGRESSZUSA

ÉRTESÍTŐ SZEGED 2016. OKTÓBER 6-9. A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE 44. KONGRESSZUSA A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE 44. KONGRESSZUSA Szeged, 2016. AZ MFOE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 53. VÁNDORGYŰLÉSE ÉRTESÍTŐ SZEGED 2016. OKTÓBER 6-9. A RENDEZVÉNY HELYSZÍNE

Részletesebben

PROGRAMFÜZET VI. DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK HOL TART MA A MINŐSÉGFEJLESZTÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN? (2006. május 11-12.)

PROGRAMFÜZET VI. DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK HOL TART MA A MINŐSÉGFEJLESZTÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN? (2006. május 11-12.) PROGRAMFÜZET VI. DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK HOL TART MA A MINŐSÉGFEJLESZTÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN? (2006. május 11-12.) Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas Mann u. 49.) 2

Részletesebben

PROGRAM. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye

PROGRAM. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye PROGRAM Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye Nyíregyháza, 2016. szeptember 2-3. Helyszín: Hotel Pagony**** 4400 Nyíregyháza,

Részletesebben

A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Tudományos Ülése

A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Tudományos Ülése A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Tudományos Ülése SZÉKESFEHÉRVÁR 2005. Október 7-8. ELŐZETES PROGRAM JELENTKEZÉSI LAP ÉS ABSZTRAKT FORMA Gyermekdiabetes

Részletesebben

III. Szakdolgozói Tudományos Nap

III. Szakdolgozói Tudományos Nap III. Szakdolgozói Tudományos Nap Mosonmagyaróvár Karolina Kórház-Rendelőintézet Ápolásfejlesztési és Oktatási Munkacsoportja Szakdolgozói Továbbképző Tudományos Napot szervez Időpont: 2014. február 07.

Részletesebben

A Magyar Szemorvostársaság 2016. évi Kongresszusa

A Magyar Szemorvostársaság 2016. évi Kongresszusa A Magyar Szemorvostársaság 2016. évi Kongresszusa Annual Congress of the Hungarian Ophthalmological Society 2016 Pécs, 2016. június 30-július 2. ÉRTESÍTŐ A Magyar Szemorvostársaság 2016. évi Kongresszusa

Részletesebben

A Magyar Tudományos Parkinson Társaság konferenciájának programja. Budapest 2010. május 28 29. Hotel Thermal Margitsziget

A Magyar Tudományos Parkinson Társaság konferenciájának programja. Budapest 2010. május 28 29. Hotel Thermal Margitsziget A Magyar Tudományos Parkinson Társaság konferenciájának programja Budapest 2010. május 28 29. Hotel Thermal Margitsziget Bevezető Kongresszusi iroda VIP Utazási Iroda: Kovács Rózsa 1051 Budapest, Bajcsy

Részletesebben

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK KÖSZÖNTŐ. Kedves Kollégák! A rendezvény időpontja június 7-10.

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK KÖSZÖNTŐ. Kedves Kollégák! A rendezvény időpontja június 7-10. Kedves Kollégák! KÖSZÖNTŐ Különleges alkalomra hívjuk fel a figyelmét. A Magyar Neurológusok Társasága 2018 nyarán Debrecenben tartja XXXVII. Konferenciáját, amelyhez csatlakozott az 50. Nemzetközi Duna

Részletesebben

Belgyógyászati és endokrinológiai kötelező szintentartó továbbképző tanfolyam

Belgyógyászati és endokrinológiai kötelező szintentartó továbbképző tanfolyam Belgyógyászati és endokrinológiai kötelező szintentartó továbbképző tanfolyam Szegedi Tudományegyetem I. számú Belgyógyászati Klinika Tanterme 6720 Szeged, Korányi fasor 8-10. 2014. november 27-29. 1 ÁLTALÁNOS

Részletesebben

M E G H Í V Ó XII. OBAT

M E G H Í V Ó XII. OBAT Gróf Tisza István Kórház Berettyóújfalu Pathologiai Osztály Osztályvezető főorvos: Dr. Dombi Imre 4100 Berettyóújfalu, Orbán Balázs tér 1. Tel.: 06/54/507-534, Fax: 06/54/507-551 e-mail: pathologia@berettyokorhaz.hu

Részletesebben

2016. október 7-8. Garden Hotel, Szolnok, Tiszaligeti Sétány

2016. október 7-8. Garden Hotel, Szolnok, Tiszaligeti Sétány A Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Gyermekorvosok Társasága Gyermekkardiológiai Szekciójának Tudományos Ülése 2016. október 7-8. Garden Hotel, Szolnok, Tiszaligeti Sétány Tisztelt Kollégák, Tisztelt

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200 Sürgősségi fogamzásgátlási ambulanciák Bács-Kiskun megye: Bajai Városi Kórház Cím: 6500 Baja, Rókus u. 10. Tel.: (79) 422-233, (79) 422-328, (79) 423-373, (79) 425-575, (79) 428-452 Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

A SZTÓMÁVAL ÉLŐK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS PSZICHÉS

A SZTÓMÁVAL ÉLŐK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS PSZICHÉS ILCO 2016 EGÉSZSÉG REHABILITÁCIÓ KONFERENCIA SOROZAT VIII. 2016. SZEPTEMBER 30. Helyszín: Colosseum Hotel, Mórahalom Milleniumi sétány 4-6. A SZTÓMÁVAL ÉLŐK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS PSZICHÉS ÉLETVITELÉNEK

Részletesebben

Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága

Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága Kedves Kollégák! Immár hagyománnyá vált, hogy minden év végén megrendezésre kerül a Fiatal Nőorvosok Társaságának Kongresszusa. Biztosan állíthatom, hogy ezeken az összejöveteleken öv et el eken en a fiatal

Részletesebben

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2012; 5 (SUPPL. 3) S 1 - S 8 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2012; 5 (SUPPL. 3) S 1 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG IX. KONGRESSZUSA AZ ELHÍZÁS INTERDISCIPLINÁRIS

Részletesebben

TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM PROGRAMJA csütörtök 9.00 A Konferencia megnyitása Munkabiztonság helyzete 2019-ben Nesztinger Péter

TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM PROGRAMJA csütörtök 9.00 A Konferencia megnyitása Munkabiztonság helyzete 2019-ben Nesztinger Péter TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM PROGRAMJA 2019. 05. 30. csütörtök 9.00 A Konferencia megnyitása 9.00-9.30 Munkabiztonság helyzete 2019-ben Nesztinger Péter főosztályvezető Pénzügyminisztérium 9.30-10.00 A foglalkozás-egészségügy

Részletesebben

XVIII. PEST MEGYEI ORVOSNAPOK BUDAPEST 2009. NOVEMBER 5-7. VÁRMEGYEHÁZA

XVIII. PEST MEGYEI ORVOSNAPOK BUDAPEST 2009. NOVEMBER 5-7. VÁRMEGYEHÁZA XVIII. PEST MEGYEI ORVOSNAPOK BUDAPEST 2009. NOVEMBER 5-7. VÁRMEGYEHÁZA Az orvosnapok tiszteletbeli elnöke: Prof. dr. Vizi E. Szilveszter akadémikus Az orvosnapok fővédnöke: dr. Szűcs Lajos Pest Megye

Részletesebben

Semmelweis Egyetem VIII. Infektológiai Továbbképző Tanfolyam

Semmelweis Egyetem VIII. Infektológiai Továbbképző Tanfolyam 2015. március 20 21. Fókuszban az antibiotikum terápia PROGRAM 2015. MÁRCIUS 20. PÉNTEK 07.30 09.00 Regisztráció 09.00 09.30 Antibiotikum kezelés jelene és jövője 09.30 10.00 10.00 10.30 Prof. Dr. Ludwig

Részletesebben

Visegrád, március

Visegrád, március Visegrád, 2018. március 22-24. Májbetegekért Alapítvány, Magyar Májkutatási Társaság, Magyar Gasztroenterológiai Társaság Hepatológiai Szekció szervezésében 2018.03.22. CSÜTÖRTÖK 14.00 14.10 MEGNYITÓ Makara

Részletesebben

péntek Workshop Laparoscopos szimulátoros gyakorlási lehetőség (bejelentkezés alapján) Speeding Kft.

péntek Workshop Laparoscopos szimulátoros gyakorlási lehetőség (bejelentkezés alapján) Speeding Kft. 2017.09.22. péntek 8.00-18.00 Regisztráció 10.00-15.00 Workshop Laparoscopos szimulátoros gyakorlási lehetőség (bejelentkezés alapján) Speeding Kft. 9.30-9.45 Megnyitó Dr. med. habil. Molnár-G. Béla, Dr.

Részletesebben

JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK

JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK 2014/1-2. IX. évfolyam 1 2. szám 2014 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KAR Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézet

Részletesebben

A MEGELŐZÉS SZOLGÁLATÁBAN

A MEGELŐZÉS SZOLGÁLATÁBAN A MEGELŐZÉS SZOLGÁLATÁBAN VI. TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Gyula, 2014. november 27. A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság Békés Megyei Szervezetének és MTA Szegedi Területi Bizottsága Orvostudományi

Részletesebben

A Magyar Kardiológus Társaság és a

A Magyar Kardiológus Társaság és a A Magyar Kardiológus Társaság és a Magyar Gyermekgyógyász Társaság Gyermekkardiológiai Szekciójának Ülése Mátraháza Lifestyle Hotel Mátra**** 2012. október 5 6. 1 Megnyitó: 2012. október 5., péntek, 11.00

Részletesebben

Batthyány-Strattmann László díjban részesült. kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként

Batthyány-Strattmann László díjban részesült. kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként Batthyány-Strattmann László díjban részesült kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként Dr. Bazsó György Garadna község háziorvos Dr. Bazsó Péter Prügy község háziorvosa Prof. Dr. Falkay György a Szegedi

Részletesebben

2. F Meghívó Program-tervezet FAT 2(011) Fehérvári Atherosclerosis Találkozó 2. Az ajánlásoktól a megvalósulásig Kedves Kolléga!

2. F Meghívó Program-tervezet FAT 2(011) Fehérvári Atherosclerosis Találkozó 2. Az ajánlásoktól a megvalósulásig Kedves Kolléga! 2. Fehérvári Atherosclerosis Találkozó Székesfehérvár, 2011. november 11-12. Meghívó Program-tervezet FAT 2(011) Fehérvári Atherosclerosis Találkozó 2. Kedves Kolléga! Másodjára kerül megrendezésre a Fehérvári

Részletesebben

MAGYAR MÉHNYAKKÓRTANI ÉS KOLPOSZKÓPOS TÁRSASÁG IV. KONGRESSZUSA

MAGYAR MÉHNYAKKÓRTANI ÉS KOLPOSZKÓPOS TÁRSASÁG IV. KONGRESSZUSA MAGYAR MÉHNYAKKÓRTANI ÉS KOLPOSZKÓPOS TÁRSASÁG IV. KONGRESSZUSA I. Interdiszciplináris HPV-kongresszus Szülész-nőgyógyász, urológus, bőrgyógyász, mikrobiológus, patológus, fül-orr-gégész, proktológus sebész,

Részletesebben

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2019;12(SUPPL.1):1-19 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2019;12(SUPPL.1):S1-S19 S 1 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG XIX. KONGRESSZUSA ELHÍZÁS KALEIDOSZKÓP PROGRAM

Részletesebben

Pulmonológiai Mozaikok 2015

Pulmonológiai Mozaikok 2015 Pulmonológiai Mozaikok 2015 Tüdőgyógyászati Továbbképző Konferencia Miskolctapolca, 2015. október 16-17. 1 tudogyogyaszati_mozaikok.indd 1 14/10/15 12:12 PULMONOLÓGIAI MOZAIKOK 2015. Tüdőgyógyászati Továbbképző

Részletesebben

Meghívó. Nôk Egészsége, Családok Egészsége XX. Jubileumi Konferencia ÉRTÉKET TEREMTÜNK. 2016. március 4-5.

Meghívó. Nôk Egészsége, Családok Egészsége XX. Jubileumi Konferencia ÉRTÉKET TEREMTÜNK. 2016. március 4-5. Magyar Védônôk Egyesülete Országos Elnöksége Meghívó e, Családok Egészsége XX. Jubileumi Konferencia ÉRTÉKET TEREMTÜNK 2016. március 4-5. Kölcsey Központ 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3. 1 00 éve a családok

Részletesebben