Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 12-én (szerda) órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 12-én (szerda) 17.58 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről."

Átírás

1 Szám: 1/1-246/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 12-én (szerda) órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza Díszterme (Keszthely, Fő tér 1.) Jelen vannak: Ruzsics Ferenc polgármester Pálinkás Róbert alpolgármester Borosné Eitner Kinga, Csótár András, Dr. Ifi Ferenc, Kocsis Miklós, Mohácsi József, Rigó Ferenc, Selmeczy Zsuzsanna, Szabó György és Vozár Péterné képviselő. Tanácskozási joggal jelen vannak: Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető Dr. Horváth Teréz jogi és szervezési osztályvezető Szigligeti Aladár városüzemeltetési osztályvezető Ruzsics Ferenc polgármester köszöntötte a képviselő-testület tagjait. Megállapította, hogy az ülés szabályszerű módon került összehívásra, a képviselő-testület tagjai teljes létszámban a teremben tartózkodnak, ily módon a testület határozatképes, ezáltal a rendkívüli képviselőtestületi ülést megnyitotta. A napirendi javaslatot azzal a módosítással terjesztette a képviselő-testület elé, hogy az ülésre megérkező Vállus Község Polgármesterére tekintettel elsőként a két önkormányzatot érintő előterjesztés kerüljön megtárgyalásra. E módosító javaslatát szavazásra bocsátotta. A képviselő-testület 11 egyhangú igen szavazattal elfogadta a napirend módosítására vonatkozó javaslatot. A képviselők részéről a napirenddel kapcsolatban nem volt hozzászólás, így a módosított napirendi javaslatot szavazásra bocsátotta. A képviselő-testület 11 egyhangú igen szavazattal elfogadta az alábbi napirendet. NAPIREND: 3. Közös önkormányzati hivatal létrehozása Vállus Község Önkormányzatával 1. A köznevelési intézmények átadás-átvételéről szóló megállapodás jóváhagyása 2. A Balatoni Múzeum fenntartói jogának átvétele II. 4. A Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás társulási megállapodásának módosítása

2 2 5. Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában való részvétel 6. Keszthely Város Önkormányzata folyószámla-hitel szerződésének meghosszabbítása 3. Közös önkormányzati hivatal létrehozása Vállus Község Önkormányzatával (Az előterjesztés, valamint a Pénzügyi, Jogi és Ügyrendi Bizottság üléséről készült feljegyzés a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Szabó György pénzügyi, jogi és ügyrendi bizottsági elnök ismertette a bizottság támogató javaslatát. Ruzsics Ferenc polgármester az előterjesztés előzményeiről adott tájékoztatást, továbbá arról, hogy a hivatal államilag finanszírozott létszámkerete 40 főre emelkedett a korábbi 36-ról. Ha Vállus csatlakozik a városhoz, akkor több mint egy fővel emelkedik a finanszírozás, bár nem tudható, hogy tört létszámot is finanszíroznak-e. Tény és való, hogy többletterhet ró ez a hivatal munkatársaira, hiszen az önkormányzatot minden formában működtetni kell. Keszthely számára ez könnyebbséget és nehézséget is jelent egyben. Herczeg Béla vállusi polgármester köszöntött mindenkit, megköszönte a meghívást és azt, hogy sikerült egy emberi szóval megelőzni ezt a testületi döntést. Nem szeretnének Keszthelynek többletfeladatot adni, ezért mindent megteszek. 22 éve voltak körjegyzőségben, de a két település nem éri el a törvény által kívánt létszámot. Balatongyörök lélekszámát az állandó lakosságszám alapján vették figyelembe, nem pedig a üdülők számával együtt, így kellett más megoldást keresniük, s ezért kellett Várvölgy felé közeledniük, ahol nem volt fogadókészség, ily módon más irányban próbáltak megállapodni. Magukra maradtak és partnert kellett keresniük, melyek közül lehetőségként Gyenesdiás és Keszthely maradt. Gyenesdiás Önkormányzata a törvényes keretekhez ragaszkodott, mely által nemleges választ kaptak. Mohácsi József képviselő szomorúan hallgatta a polgármester vesszőfutását, különösen Balatongyörök tekintetében, amely elgondoltató volt a számára. Dr. Ifi Ferenc képviselő megítélése szerint ez a döntés a hivatal munkatársai számára eredményez többletmunkát, ezért megkérdezte, tudják-e a csökkentett hivatali létszámmal vállalni ezeket a feladatokat. elmondta, ezzel a létszámmal teljes mértékben biztosan nem tudják megoldani, de ez majd a megállapodás és a költségvetés függvénye lesz. Ruzsics Ferenc polgármester az elhangzottakhoz hozzátette, hogy a járás területén az építéshatósági feladatokat ugyancsak Keszthely fogja ellátni. Pálinkás Róbert alpolgármester ennek olyan eredményét látta, hogy ezek után meggyorsul az ügyintézés, mivel nem marad rá idő. A humort félretéve azt tartotta volna legmegfelelőbb megoldásnak, ha az egész környék összefog egy közös nagy önkormányzati hivatal létrehozásában, de természetesen ezt a megoldást is örömmel üdvözölte. Ruzsics Ferenc polgármester azt jegyezte meg a témával kapcsolatban, hogy új feladatot fog jelenteni ez a döntés a hivatal számára, mivel a település nagyságából eredően teljesen eltérő megoldásokat kell alkalmazni. További hozzászólást nem tapasztalva a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta.

3 3 339/2012. (XII. 12.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Közös önkormányzati hivatal létrehozása Vállus Község Önkormányzatával című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta. 23. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 85. (7) bekezdésében foglaltak alapján tudomásul veszi Vállus Község Önkormányzata Képviselő-testülete kezdeményezését közös önkormányzati hivatal létrehozására. 24. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a közös önkormányzati hivatal létrehozására irányuló megállapodást terjessze a képviselő-testület évi januári soros ülésére. Határidő: tájékoztatásra december 20. dr. Gábor Hajnalka aljegyző (dr. Horváth Teréz osztályvezető) 1. A köznevelési intézmények átadás-átvételéről szóló megállapodás jóváhagyása (Az előterjesztés, illetve az Oktatási, Kulturális és Ifjúsági Bizottság, valamint Pénzügyi, Jogi és Ügyrendi Bizottság üléséről készült feljegyzés a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Csótár András oktatási, kulturális és ifjúsági bizottsági elnök elsőként összefoglalta az előterjesztés tartalmát és a határozati javaslat döntési elemeit, ahol is a II. határozati javaslatnál a bizottságok elsődlegesen az A./ változat elfogadását javasolták, s csak annak meghiúsulása esetén tartották indokoltnak a B./ változatban leírtak megvalósulását. Szabó György pénzügyi, jogi és ügyrendi bizottsági elnök az elhangzottakkal egyező formában ismertette a bizottság álláspontját. Mohácsi József képviselő úgy látta, több sebből vérzik ez az átalakítás, nagy a kapkodás, a vége pedig az lesz, hogy komoly létszámleépítésre kerül majd sor akkor, amikor diákok tüntetnek. Ruzsics Ferenc polgármester maga is megnézte a televízió híradásait, amikből láthatónak vélte, kik is kezdeményezték a demonstrációt. Nem a poroszos rendszert sírta vissza az oktatásban, de a túl liberálist sem tartotta helyesnek. Fontos a fiatalok nevelésének kérdése a jövő szempontjából, kiemelten kezelve azon belül is a nemzettudat kialakítását és formálását. Az új rendszernek biztosan lesznek gyermekbetegségei és kisebb hibái, de a Kormány céljai egyértelműen láthatók, mely szerint az önkormányzatokat konszolidálni akarja, ami után viszont kőkemény gazdálkodási követelményeket fognak életbe léptetni, melynek megvalósításában ha mindannyian segítenek, akkor jobb lesz a végeredmény. Csótár András oktatási, kulturális és ifjúsági bizottsági elnök a közoktatás tekintetében elmondta, a szándék az, hogy minden település tekintetében egy átlagos, de azonos színvonalon tudja működtetni. A technikai létszám egyelőre az önkormányzat döntése, amit a későbbiekre a törvény kötelezően ír elő.

4 4 Nem tartott jelentős létszámcsökkentéstől, hiszen az intézményeknek működniük kell, így nem javasolta riogatni a dolgozókat. A Gazdasági Ellátó Szervezet vezetője megteszi majd javaslatát arra vonatkozóan, hogy a következő nevelési évben milyen létszámmal induljanak. Az elmondottakat oly módon foglalta össze, hogy a közoktatás konszolidációja jó úton halad, a pedagógusok átlag 30 %-os béremelésre számíthatnak, bár a követelmények is emelkedni fognak. Dr. Ifi Ferenc képviselő meggyőződése volt, hogy a technikai kiszolgálás jobb és olcsóbb lesz az új rendszerben. Kérte továbbá Klebelsberg Kuno nevét kérte pontosan írni, hiszen a magyar oktatásügy nagy formátumú alakja volt. Ruzsics Ferenc polgármester megköszönte az észrevételt és az I. határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. A képviselő-testület 10 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett meghozta az alábbi határozatot. 340/2012. (XII. 12.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta A köznevelési intézmények átadás-átvételéről szóló megállapodás jóváhagyása című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta. 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 31-i hatályba lépéssel a Melléklet szerint jóváhagyja a Csány-Szendrey ÁMK alapító okiratának módosítását és felhatalmazza a polgármestert és az aljegyzőt az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására. 2. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a hozott döntésről az alapító okirat és jelen határozat megküldésével egyidejűleg a Magyar Államkincstárt tájékoztassa. Határidő: december 13. dr. Gábor Hajnalka aljegyző (dr. Horváth Teréz osztályvezető) Ruzsics Ferenc polgármester befogadta a bizottságok módosító javaslatát és a II. határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. A képviselő-testület 10 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett meghozta az alábbi határozatot. 341/2012. (XII. 12.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta A köznevelési intézmények átadás-átvételéről szóló megállapodás jóváhagyása című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta. 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete hozzájárul ahhoz, hogy a Keszthelyi Tankerület ingyenes használatába kerüljön a Keszthelyi Járási Hivatallal történő megállapodás alapján a 8360 Keszthely, Kossuth Lajos u. 42. szám alatti ingatlan utcafronti, az ingatlan-nyilvántartásban 774/9 hrsz. alatt nyilvántartott része. Amennyiben erre nincs lehetőség, a képviselő-testület hozzájárul ahhoz, hogy a Keszthelyi Tankerület a 8360 Keszthely, Deák F. u. 23. szám alatti ingatlan udvari, 5 helyiségből álló részében kerüljön elhelyezésre.

5 5 2. A képviselő-testület a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló évi CLXXXVIII. törvény alapján a köznevelési intézmények átadás-átvételéről szóló megállapodást az előterjesztés 3. számú mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja és felhatalmazza a polgármestert és az aljegyzőt a megállapodás és mellékletei aláírására. Határidő: december 13. dr. Gábor Hajnalka aljegyző (dr. Horváth Teréz osztályvezető) Ruzsics Ferenc polgármester szavazásra bocsátotta a III. határozati javaslatot. A képviselő-testület 10 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett meghozta az alábbi határozatot. 342/2012. (XII. 12.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta A köznevelési intézmények átadás-átvételéről szóló megállapodás jóváhagyása című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta. 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló évi CLXXXVIII. törvény 7. (5) és (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az előterjesztés 4. számú mellékletében foglalt alkalmazottak január 1. napjától történő foglalkoztatását a Gazdasági Ellátó Szervezet állományában biztosítja. 2. A képviselő-testület felkéri a Gazdasági Ellátó Szervezet vezetőjét, hogy vizsgálja meg az önkormányzat fenntartásában működő, továbbá az önkormányzat fenntartásába átkerülő intézmények, valamint a köznevelési intézmények technikai működtetésének takarékos, költséghatékony lehetőségeit és tegyen javaslatot, hogy az előterjesztés 5. számú mellékletben foglalt alkalmazottak közül, mely személyeknek január 1. napjától a Gazdasági Ellátó Szervezet állományában történő foglalkoztatása indokolt. 3. A képviselő-testület felkéri a Gazdasági Ellátó Szervezet vezetőjét, hogy vizsgálja meg az önkormányzat fenntartásában működő, továbbá az önkormányzat fenntartásába átkerülő intézmények, valamint a köznevelési intézmények technikai működtetésének takarékos, költséghatékony lehetőségeit és tegyen javaslatot a képviselő-testület részére január 31. napjáig. 4. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy gondoskodjon a Gazdasági Ellátó Szervezet jelen döntésben foglaltaknak megfelelő alapító okirata jóváhagyásának képviselő-testület elé történő beterjesztéséről. Határidő: 1. pontra: azonnal, illetve január pontra: december pontra: január pontra: december 17. dr. Gábor Hajnalka aljegyző (dr. Horváth Teréz osztályvezető) Dallos Csaba, a Gazdasági Ellátó Szervezet vezetője érintett intézményvezetők

6 6 2. A Balatoni Múzeum fenntartói jogának átvétele II. (Az előterjesztés, illetve az Oktatási, Kulturális és Ifjúsági Bizottság, valamint Ügyrendi Bizottság üléséről készült feljegyzés a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Pénzügyi, Jogi és Csótár András oktatási, kulturális és ifjúsági bizottsági elnök tudatosítani kívánta, hogy önálló intézményként fog majd funkcionálni, javaslatait együttesen beszélik meg, a fenntartás kérdéseire megnyugtató választ kaptak az ülésen, így az intézmény visszakerül a helyére, melynek sikeres működéséért mindent megtesznek. Ruzsics Ferenc polgármester szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. 343/2012. (XII. 12.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Balatoni Múzeum fenntartói jogának átvétele II. című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény módosításáról szóló évi CLII. törvény alapján a Balatoni Múzeumra vonatkozó fenntartói jog, illetve kötelezettség átadás-átvételéről szóló megállapodást az előterjesztés 2. sz. mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja, felhatalmazza a polgármestert, valamint az aljegyzőt a megállapodás és mellékletei aláírására. Határidő: december 15. (Dr. Horváth Teréz jogi és szervezési osztály vezető, Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető) 4. A Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás társulási megállapodásának módosítása (Az előterjesztés és a Pénzügyi, Jogi és Ügyrendi Bizottság üléséről készült feljegyzés a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Szabó György pénzügyi, jogi és ügyrendi bizottsági elnök ismertette a bizottság javaslatát. Ruzsics Ferenc polgármester szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. 344/2012. (XII. 12.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta A Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás társulási megállapodásának módosítása című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete az előterjesztés 2. számú mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja a Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás társulási

7 7 megállapodásának módosítását és felhatalmazza a polgármestert a módosításokat tartalmazó, egységes szerkezetbe foglalt megállapodás aláírására. Határidő: a tájékoztatásra december 15. (Dr. Horváth Teréz jogi és szervezési osztályvezető) 5. Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában való részvétel (Az előterjesztés és az Oktatási, Kulturális és Ifjúsági Bizottság üléséről készült feljegyzés a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Ruzsics Ferenc polgármester a bizottsági elnök által ismertetett támogató javaslatokat követően hozzászólást nem látva a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. 345/2012. (XII. 12.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában való részvétel című előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozta: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete benyújtja pályázatát a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában való részvételre. Támogatja, hogy Szabó Esztella (született Keszthely, , anyja neve: Mészárics Györgyi) nyolcadik évfolyamos tanuló Keszthely város képviseletében részt vegyen a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában. Az önkormányzat elviekben támogatja a tanulót, azonban anyagi támogatást nem tud nyújtani számára. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a pályázat mellékletét képező határozat határidőre történő megküldéséről a Zrínyi Miklós Gimnázium (8900 Zalaegerszeg, Rákóczi út 30.) részére gondoskodjon. Határidő: december 15. (Dr. Horváth Teréz jogi és szervezési osztályvezető) 6. Keszthely Város Önkormányzata folyószámla-hitel szerződésének meghosszabbítása (Az előterjesztés, valamint a Pénzügyi, Jogi és Ügyrendi Bizottság üléséről készült feljegyzés a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Szabó György pénzügyi, jogi és ügyrendi bizottsági elnök ismertette a bizottság támogató javaslatát.

8 8 Ruzsics Ferenc polgármester Dr. Ifi Ferenc képviselő kérdésére megerősítette, hogy a szerződéshosszabbítás előnyösebb a város számára. További hozzászólás nem volt, így a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. 346/2012. (XII. 12.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Keszthely Város Önkormányzata folyószámla-hitel szerződésének meghosszabbítása c. előterjesztést és az alábbi határozatot hozta: 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 272/2012. (X. 17.) számú, valamint a 273/2012. (X. 17.) számú határozatát hatályon kívül helyezi. 2. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete hozzájárul az Önkormányzat december 15-én lejáró, Ft összegű folyószámla-hitel szerződésének június 28-ig történő meghosszabbításához. A hitel célja: átmeneti likviditási problémák kezelése A hitel lejárata: június 28. A hitel és járulékai visszafizetésének biztosítékául a képviselő-testület az alábbi fedezeteket ajánlja fel: az önkormányzat költségvetési bevételeit, a helyi adók, a gépjárműadó helyben maradó részének, valamint a központi támogatások és SZJA engedményezését. A képviselő-testület kötelezettséget vállal arra, hogy a hitel-visszafizetés időtartama alatt a kért hitelt és járulékait a futamidő éveiben - a felhalmozási és tőke jellegű kiadásokat megelőzően - a költségvetésébe betervezi és jóváhagyja, illetve költségvetési előirányzat módosításai során figyelembe veszi. Az önkormányzat képviselő-testülete felhatalmazást ad a polgármesternek, a jogi, valamint a pénzügyi ellenjegyzésre jogosultaknak, hogy a határozatban szereplő feltételekkel történő hitelfelvétel ügyében eljárjon és a hitelszerződést az Önkormányzat képviseletében az OTP Bank Nyrt-vel megkösse. Határidő: december 15. (Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető) Ruzsics Ferenc polgármester megállapította, hogy az elfogadott napirenddel kapcsolatban nincs hozzászólási igény, így a képviselő-testület rendkívüli ülését órakor bezárta. Kmf. Dr. Gábor Hajnalka aljegyző Ruzsics Ferenc polgármester

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. december 4-én (szerda) 15.07 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. december 4-én (szerda) 15.07 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-234/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. december 4-én (szerda) 15.07 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. október 17-én (szerda) 18.59 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésérıl.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. október 17-én (szerda) 18.59 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésérıl. Szám: 1/1-197/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. október 17-én (szerda) 18.59 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésérıl. Az ülés helye:

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-173/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Szám: 1/1-145/2014. Az ülés helye: Városháza Udvari tárgyaló (Keszthely, Fő tér 1.)

Szám: 1/1-145/2014. Az ülés helye: Városháza Udvari tárgyaló (Keszthely, Fő tér 1.) Szám: 1/1-145/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 11- én (csütörtök) 12.30 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az

Részletesebben

A képviselő-testület 9 egyhangú igen szavazattal elfogadta az alábbi napirendet.

A képviselő-testület 9 egyhangú igen szavazattal elfogadta az alábbi napirendet. Szám: 1/1-145/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. augusztus 29- én (csütörtök) 14.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1/1-93/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. május 14-én (csütörtök) 10.10 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. november 15-én a Mérges Községházban megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Balázs

Részletesebben

BELOIANNISZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BELOIANNISZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Szám: 01-377/2012/6. BELOIANNISZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 2012. április 25. 6. számú jegyzőkönyv 1 Határozatok: 25/2012. (IV.25.) számú Képviselő-testület

Részletesebben

- szociális utalvány elfogadó hely iránti kérelem tárgyalja meg a Képviselő-testület

- szociális utalvány elfogadó hely iránti kérelem tárgyalja meg a Képviselő-testület J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 14-én (péntek) 13.20 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 14-én (péntek) 13.20 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-30/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 14-én (péntek) 13.20 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete 457/3/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 23.-án megtartott rendkívüli üléséről - 1 - Izsák Város Önkormányzat

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 7/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. április 25-én 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 29-én (csütörtök) 10.04 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 29-én (csütörtök) 10.04 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Szám: 1/1-13/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 29-én (csütörtök) 10.04 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 12/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 15-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 15-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 476-14/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. október 29-én (szerda) 13:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte.

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte. 1 BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 290-61/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 20-án 18,30 órakor kezdődött rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

ERDŐKERTES JEGYZŐKÖNYVE

ERDŐKERTES JEGYZŐKÖNYVE 11/2014/J ERDŐKERTES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JÚLIUS 23-ÁN MEGTARTOTT NYILVÁNOS RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Az ülésen alkotott rendeletek és hozott határozatok jegyzéke: 54/2014.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 8/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság

Részletesebben

14/2012. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 10- én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

14/2012. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 10- én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 14/2012. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 10- én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 09- én megtartott soron kívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 09- én megtartott soron kívüli üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 09- én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Czédly

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről. 1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről. Időpont: 2012. augusztus 22. Helyszín: Polgármesteri Hivatal, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u. 39. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. február 12-én 17 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 10-én 17,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat Képviselő- testületének december 13- án tartandó soron kívüli üléséről.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat Képviselő- testületének december 13- án tartandó soron kívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat Képviselő- testületének 2012. december 13- án tartandó soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Bejelentéssel vannak: Meghívottak: távol Dr. Sütő

Részletesebben

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI XII. JEGYZŐKÖNYVE 2009. november 30 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal II. emeleti tanácsterme

Részletesebben

Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének január 14-én megtartott r e n d k í v ü l i ülésén hozott határozatai

Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének január 14-én megtartott r e n d k í v ü l i ülésén hozott határozatai Száma: 591-1/2014. Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2014. január 14-én megtartott r e n d k í v ü l i ülésén hozott határozatai Határozat száma Határozat tárgya Kód 1/2014. (I. 14.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-18/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17. napján

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 14/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 28-án 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

K I V O N A T Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 26-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 26-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. nyilvános ülésének könyvéből. 83/2009. (V. 26.) Kt. határozat egyetért azzal, hogy a 2009. május 26.-ai nyilvános ülés egyebek napirendi pontját az alábbi napirendi pontokkal egészítse ki: A 3. napirendi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Czövekné Duduma Ildikó. Zsobrákné Balogh Mária. Távol vannak: Krausz Balázs képviselő (Isztimér) Napirend előtti esemény

Jegyzőkönyv. Czövekné Duduma Ildikó. Zsobrákné Balogh Mária. Távol vannak: Krausz Balázs képviselő (Isztimér) Napirend előtti esemény Jegyzőkönyv Készült: Isztimér és inek 2012. szeptember 17-én 16 órakor megtartott együttes üléséről. Az ülés helye: Községháza 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u. 39. Jelen vannak: Isztimér: Orbán Tibor Nesztor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Rábacsécsény Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Rábacsécsény, Deák tér 6. 7-A/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rábacsécsény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. május 26- án 19.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete március 8-i. rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete március 8-i. rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 8-i rendkívüli, nyílt üléséről Tartalomjegyzék 22/2016. (III.08.) Kt. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én (szerda) órai kezdettel megtartott alakuló üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én (szerda) órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Szám: 1/1-187/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. október 22-én (szerda) 16.00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Balatoni

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek

JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek Szám: 178/2013. JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek 2013. február 7-én megtartott együttes üléséről Zalacséb határozatok: Sorszáma Kódja 2/2013.

Részletesebben

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete január 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete január 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyve Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. január 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyve 4/2017.(I.16.) határozat Dédestapolcsány Község Önkormányzata 2017. évi Startmunka

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/16-18/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 3. napján 18,20 órakor

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2009. november 19-én megtartott soron kívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2009. november 19-én megtartott soron kívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2009. november 19-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Bordás Imre polgármester,

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. augusztus 22-i üléséről.

JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. augusztus 22-i üléséről. JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. augusztus 22-i üléséről. Időpontja: 2013. augusztus 22. 19:20 órai kezdettel Helye: Kiskunlacháza Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: polgármester Dr.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. augusztus 8-án (csütörtök) 14.04 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. augusztus 8-án (csütörtök) 14.04 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-141/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. augusztus 8-án (csütörtök) 14.04 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés

Részletesebben

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.október 21-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.október 21-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.október 21-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 228/2015.(X.21.) határozat az önkormányzati tulajdonú tornateremben természeti eredetű

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 107/2012. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. december 12-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tárgyaló Termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 10-én a Sárbogárdi Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége ( 8782 Zalacsány, Zrínyi u. 6. I. emelet házasságkötő terem)

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége ( 8782 Zalacsány, Zrínyi u. 6. I. emelet házasságkötő terem) 1 Jegyzőkönyv Készült: Zalacsány Önkormányzat Képviselő-testületének, Almásháza Önkormányzat Képviselő-testületének, Tilaj Önkormányzat Képviselő-testületének és Ligetfalva Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI 66/2013.(VIII.09.) határozat a Védőnői Szolgálatot Fenntartó Egészségügyi Társulás megszüntetése

HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI 66/2013.(VIII.09.) határozat a Védőnői Szolgálatot Fenntartó Egészségügyi Társulás megszüntetése A L S Ó N E M E S A P Á T I és N E ME S A P Á T I Községek ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2013. augusztus 9-ei együttes ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 151-2/2013/ANA. Tartalom:

Részletesebben

Ecsegfalva Község Önkormányzata 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67 Tel/Fax: 66/ ,

Ecsegfalva Község Önkormányzata 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67 Tel/Fax: 66/ , Ecsegfalva Község Önkormányzata, Fő u. 67 Tel/Fax: 66/487-100, e-mail: ecsegfalva@t-online.hu 973-10/2015.ikt.sz J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. J e g y z ő k ö n y v KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Paál István polgármester Berki Zoltán alpolgármester

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 53-20/2013. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 557, 558, 559, 560/2013. (IX. 11.) 2 Jegyzőkönyv Készült

Részletesebben

LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V

LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 640-1/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lesencetomaj Települési Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete június 16-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete június 16-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 16-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 172/2015. (VI.16.) határozata a Dédes Szolgáltató Nonprofit Kft. VA és az Önkormányzat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott rendkívüli üléséről. Jegyzőkönyv Készült Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 13-án megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Könyvtár Söréd 8072 Söréd Rákóczi u. 54. Jelen vannak: Végh Rudolf

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. Száma: 182-6/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat

Részletesebben

24. számú. Jegyzőkönyv. Mátraverebély Községi Önkormányzat. Képviselő-testületének

24. számú. Jegyzőkönyv. Mátraverebély Községi Önkormányzat. Képviselő-testületének 24. számú Jegyzőkönyv ének 2014. december 10-én megtartott rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: ének a Polgármesteri Hivatalban 2014. december 10-én megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-11/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014.szeptember 10-én (szerdán) 14 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről R E N D E

Részletesebben

Valente József képviselő késése okát előre jelezte.

Valente József képviselő késése okát előre jelezte. 1 Sümegprága Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8351 Sümegprága, Rákóczi u. 17. T: 87/350-587, Fax:87/550-038. Szám: 20-64/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: és Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 7-én megtartott rendkívüli üléséről felvett J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 7-én megtartott rendkívüli üléséről felvett J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097. Kunadacs Rákóczi u. 2. Telefon: 76/558-131 Fax: 76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 47-5/2016. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2015. augusztus 25-én az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács

Részletesebben

Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 11/ sz. Jegyzőkönyv

Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 11/ sz. Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 11/2017. 11.sz. Jegyzőkönyv Készült: Csörög Község Polgármesteri Hivatal (2135 Csörög, Akácfa utca 30.) hivatalos helyiségében 2017. szeptember

Részletesebben

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-6/2011. JEGYZŐKÖNYV

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-6/2011. JEGYZŐKÖNYV PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-6/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pápakovácsi, Ganna, Döbrönte Kup, Nóráp Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.február 11.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.február 11.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.február 11.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: Csönge Község Önkormányzata hivatalos helyiségében

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2010.április 27-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: 2010.április 27-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jegyzőkönyv Készült: 2010.április 27-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 25-én 15,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 25-én 15,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről Ikt.szám: 669-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 25-én 15,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. J e g y z ő k ö n y v

Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. J e g y z ő k ö n y v Szám: 38-8/2010. Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. J e g y z ő k ö n y v Készült: Felsőpáhok Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. május 27-én

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 05-én 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Csernik

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 3-án megtartott soron következő üléséről. Az ülés helye: Mártírok u.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: KVÖ/413/43/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. június 13-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 13. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Doba Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8482 Doba, Kossuth u. 10. Szám: D- 17 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Doba Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. január 22 -én 17,30 órai kezdettel

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somogyzsitfa Község Önkormányzata

Részletesebben

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról.

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról. 1/E/TD/2013. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 13-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 9/2013. (II.13.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én megtartott nyílt ülésről

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én megtartott nyílt ülésről 64/13/2013 Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 31-én megtartott nyílt ülésről Határozatok: 87/2013.(X.31.) kt. határozat 88/2013.(X.31.)

Részletesebben

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 30-án megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 30-án megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v SZAKONYFALU Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 30-án megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szakonyfalu Község megtartott nyílt üléséről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Gazdasági Főosztály, főosztályvezető Oktatási, Művelődési és Humánpolitikai Osztály, osztályvezető

JEGYZŐKÖNYV. Gazdasági Főosztály, főosztályvezető Oktatási, Művelődési és Humánpolitikai Osztály, osztályvezető JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási, Művelődési, Sport és Ifjúsági Bizottsága 2010. december 16-án 8:20 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatalban megtartott

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 29/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. szeptember 17. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 5/2011. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2011. február 21. napján megtartott RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRŐL Készült: 4 példányban. Fertőd Város Képviselő-testülete 5/2011. számú J E G

Részletesebben

A javaslatot a Képviselő-testület 5 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás

A javaslatot a Képviselő-testület 5 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás 1 SÜMEGPRÁGA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T/F: 87/350-587 Szám: 291-58/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sümegprága Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2012. június 6-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2012. június 6-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. június 6-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 79-13/2012. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 50/2012.(VI.06.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Testületi ülés helye: Felsőegerszeg. Faluház 7370 Felsőegerszeg. Fő utca 7. Jelen

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. október 29-i ülésre

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. október 29-i ülésre ELŐTERJESZTÉS e 2007. október 29-i ülésre Tárgy: A 42/2007.(II.15.) Kt. számú határozat módosítása Előadó: Ottó Péter Előterjesztés tartalma: határozati javaslat Szavazás módja: egyszerű többség Az előterjesztés

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/21/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 17. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. 1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. Időpont: 2010. május 26. Helyszín: Községi Önkormányzat székhelye, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: 80-8/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. május 29-én

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE július 12-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE július 12-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. július 12-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez 79/2016.(VII.12.) Kt. Hat. 80/2016.(VII.12.) Kt. Hat. 81/2016.(VII.12.)

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 332-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestülete,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 11-A/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án megtartott üléséről. 2 Mérges

Részletesebben