Szolgáltatók rovattal
|
|
- Miklós Horváth
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT RÉGIÓJÁNAK INFORMÁCIÓS HAVILAPJA w w w. v i d e k i i n f o. h u március 13. I/1. Kedves Olvasóink! Szerkesztőségünk több, mint 26 éve juttatja el hétről-hétre Kecskemét és közvetlen vonzáskörzetében élők postaládájába a Szuperinfó ingyenes információs hetilapot. Azonban megyeszékhelyünk tágabb körzetében, az Észak-Bács megyei régióban is több város, település és falu helyezkedik el, ahol felmerült az igény egy újságra, amely főként helyiekről szól helyieknek, vagyis Önökről Önöknek. Egy vidéki hang, amely közvetít a szomszédos települések, falvak és nagyobb városok között. Úgy gondoltuk, hogy ezzel a számmal, terjesztési körünket kiszélesítve, havi egy alkalmas megjelenéssel útjára bocsájtjuk Vidéki Infó címmel új, ingyenes kiadványunkat, hogy Önök is értesülhessenek a régió eseményeiről, válogathassanak helyi, illetve kecskeméti szolgáltatók, kereskedelmi egységek közül, és nem utolsó sorban böngészhessék a régió legfrissebb álláshirdetéseit. Célunk egyrészt, hogy a Kecskemét és környéke, valamint a 29 településből álló terjesztési területünk szolgáltatásai eljussanak Önökhöz, és az álláskeresők bővebb kínálatot kaphassanak a munkáltatók hirdetéseiből. Másrészt célunk az is, hogy olvasóink ne csak saját településük kulturális, szórakoztató vagy hivatalos, önkormányzati eseményeiről szerezzenek tudomást, hanem a szomszéd területeken megrendezésre kerülő fesztiválok, felvonulások, koncertek részleteiről is értesüljenek. Szeretnénk, ha megindulna egy kommunikáció a régió települései között, és így az általunk közölt események még nagyobb figyelmet kapnának. Közérdekű információk, cikkek, pályázati felhívások eljuttatása a postaládákba ugyancsak kiemelt szegmense lapunknak. Fontos része továbbá újságunknak a reményeink szerint hónapról-hónapra bővülő lakossági apróhirdetések közlése is. A Vidéki Infó segítségével az ingatlan eladási, állat, jármű és egyéb adás-vételi, mezőgazdasági, társkeresési lakossági igények a szomszéd faluban is hallatnak magukról, segítve a sikeres eladást, vásárlást. Hisszük, hogy a Vidéki Infóval megkönnyíthetjük a régióban élők és dolgozók, esetleg dolgozni vágyók mindennapjait. Zakar László, felelős kiadó Kecskemét
2 március 13. Szolgáltatók Külterületen is elérhető a szupergyors net Sokan laknak kertes házban a külterületen, közel a természethez. Itt kicsit megáll az idő, nem szűrődik be a város zaja, az autók robaja és a reggel munkába induló emberek siető léptei. A mai információs társadalomban már nem engedhetjük meg magunknak, hogy lemaradjunk bármiről is, még ha távol is vagyunk a városközponttól. Hiába a rengeteg internetszolgáltató, a külterületek internet lefedettsége még mindig problémás. A kecskeméti Deltakon Kft. célkitűzése, hogy ellássa a lakosságot szupergyors, korlátlan internettel, még a városon kívül élőket is. Gyurász Zoltán a cég tulajdonosa mindig is szerette a kihívásokat. Ő volt az, aki a Kecskeméthez tartozó Hetényegyházát és a környező tanyavilágot először ellátta jó minőségű vezeték nélküli internettel. Senki más nem látott akkor lehetőséget ebben a területben, de ő felismerte, hogy a külső körzetekre is figyelmet kell fordítani. Olyan internet lázat indított el a helyiekben, hogy azt vette észre már Kecskemét egész területét lefedték hálózatukkal, ugyanis voltak olyan igénylők, akik belterületre kérték, az egyébként külterületre szánt mikrohullámú internetet, mivel a belvárosban sem volt teljes a vezetékes szolgáltatók lefedettsége. A Deltakon Kft. családi vállalkozás. Jelenleg 15 alkalmazottal dolgoznak AZ ÉV MINDEN NAPJÁN elérhető ügyfélszolgálattal és műszaki ügyelettel. A lakossági ügyfelek jellemzően négy féle csomagból választhatnak, míg a céges megrendelők számára mindig a legkedvezőbb egyedi ajánlatot állítják össze. Több konkurens szolgáltató is nyújt hasonló szolgáltatást, de mind az előfizetők számában, mind a nyújtott szolgáltatás ár-érték arányában és minőségében piacvezetők. A vezeték nélküli, más néven mikrohullámú internethez nem kell semmilyen egyéb előfizetés, sőt ezen keresztül akár telefonszolgáltatást is tudnak nyújtani. A szolgáltatás a telepítési helyhez van kötve, de akár Kecskeméttől 50 km-re is igénybe lehet venni. Az ügyfél ingatlanának legmagasabb pontjára helyezik el az antennával egybeépített vevőberendezést, majd a jelet egy kábel segítségével juttatják le a felhasználási pontra. Itt jellemzően egy a beltérben használatos elosztó egységbe, routerbe csatlakozik a kábel, melyből az előfizető ismét vezeték nélküli üzemmódban, vagy akár kábeles csatlakozással is tudja használni az internet szolgáltatást, asztali gépén, laptopján, okos tévéjén, telefonján, tabletjén. Nem kell hosszú másodpercekig várnunk a letölteni kívánt tartalomra, hiszen a legkisebb előfizetés is jól teljesít. Természet közeli otthonunkban sem maradunk le a világban történt napi eseményekről. A lakosság mellett cégek is szívesen választják őket, hiszen a külső telephelyeket minden gond nélkül, könnyen össze tudják kötni a cég központjával. Olyan megoldásnak számít ez a technológia, amely a lakosság és a cégek internet problémáját is könnyen megoldja. Gyurász Zoltán elmondta, hogy sokan tartanak a mikrohullámú internettől, mert valakitől rosszat hallottak róla, vagy esetleg már volt negatív tapasztalatuk másik szolgáltatóval. Ez a technológia ugyanazt tudja, mint bármely más vezetékes megoldás, csak kellő figyelmet kell fordítani a telepítés során a helyi adottságokra, illetve mindig a legmodernebb eszközöket kell használni, egyszóval jól kell csinálni. Társaságuk folyamatosan fejleszti elosztó hálózatát, ennek köszönhetően rohamosan nő előfizetőik száma. Ha jó szolgáltatót választunk, akkor az információ eljut hozzánk. Az információ, pedig mint tudjuk hatalom. Deltakon Kft. Kecskemét, Izsáki út 2., SZIL-COOP áruház emelet; Takarék Agrártámogatások Előfinanszírozási Kölcsön Takarék Termőföld Vásárlási Kölcsön Takarék Gazdahitel-Gazdakártya Agrár Széchenyi Kártya MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020 Finanszírozási lehetőségek agrárvállalkozásoknak Érdeklődjön személyesen fiókjainkban vagy információs vonalunkon (06-76/ ).
3 www. videkiinfo. hu 3 A megfelelő padló típus kiválasztása A padló nagyban meghatározza otthonunk hangulatát. Különböző helyiségekbe, különböző megoldásokat választhatunk. Mindenkinek más az ízlése, más számára az otthonos. A pihe-puha padlószőnyegtől a parkettán át a PVC padlóig rengeteg féle melegburkolat közül választhatunk a kecskeméti Parketta Áruházban. A 20 éves tapasztalattal rendelkező Parketta Áruház Kecskeméten és Szolnokon is segíti a vásárlókat. A cég az évek alatt folyamatosan bővült, hogy a vásárlók teljes körű és készletű kiszolgálást kapjanak. A ház minden zugának melegburkolását meg tudják oldani készletükből. Hatalmas előny, hogy nem kell előre rendelni, hiszen az 1000 m2-es áruház raktárkészletén a választék nagy mennyiségben megtalálható. Készletükben különböző magas minőségű parketták, padlófajták, laminált padlók, PVC-ék, szőnyegpadlók és az ehhez tartozó kiegészítők kaptak helyet. De hogyan válasszunk ennyiféle burkolat közül? A nappaliban sokan szeretik a fa vagy fahatású anyagokat, a parkettát, svédpadlót vagy a laminált padlót. Ha valaki a keményfából készült padlókat szereti, akkor a svédpadló jó választás. Ez egy nagyméretű, hajópadló szerű, csaphornyos parketta, amely teljes keresztmetszetében keményfa. Van neki egy régies hatása, múltidéző hangulata, a megfelelő bútorokkal kombinálva nagyon különlegesé tudja tenni a nappalinkat. De sokan a szalagparketta mellett döntenek, hiszen gyorsan lerakható, időtálló, felújítható. A laminált padlók manapság nagyon divatosak, hiszen nagy választékban kaphatók, olcsóbbak és könnyen lerakhatóak. A Parketta Áruházban 200 különböző laminált padlóból választhatunk. Bár nem kemény fából készülnek, de ha a vastagabb, jó minőségűt veszünk, akkor hosszú ideig dísze lehet otthonunknak. Az Áruház 7 mm-től 12 mm vastagságig árul 31, 32, 33 felületi erősségű laminált padlókat. Vásárlásnál az erősségre, terhelhetőségre is oda kell figyelni. A vizes helyiségekhez jó választás lehet egy kőmintás PVC, amire 5 év garanciát kapunk, de akár 10 évet is kibír. Ha valaki fapárti, akkor már laminált padlóból is választhat olyat, amely direkt konyhába vagy fürdőszobába lett gyártva. Megjelent egy új generáció, ami hazánkban is egyre jobban terjed, és fürdőszobákban is használható. Ez a vinyl padló, ami egy erős fahatású, műanyag padló. A gyerekszobába érdemes lehet egy meleg padlószőnyeget választani, hogy a kicsi a padlón is játszhasson anélkül, hogy felfázna. Ide ajánlott egy könnyen tisztítható darabot venni, mert a gyerekszobában bármi megtörténhet. A Parketta Áruház a kertes ház tulajdonosoknak annyiból is szerencsés választás, hogy még kerítésléceket is tudnak vásárolni. Ezek akácfából készült, nyers, különböző formájú lécek, amiket felületkezeléssel, lakkozással házunk stílusához alakíthatunk. Az áruházban teljes körű tájékoztatást kapunk a hozzáértő eladóktól a melegburkolás minden oldaláról. Az összes kiegészítőt, szegélyt, alátétet, ragasztót és padlóápolószert megkapjuk a kiválasztott termékhez. A méretre vágás helyben megoldott. Ha, pedig kivitelezőt keresünk, akkor sem kell messzire menni, hiszen az áruház által ajánlott szakemberek garanciával együtt végzik el a munkát. Vágsélei Csilla Sára
4 március 13. KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ NAGYSZÍNHÁZ A MANÓVIZSGA március 14. kedd 15:00 Bartók B. b. március 16. csütörtök 15:00 Szabó L. b. KECSKEMÉTI FÜRDŐ SZAUNAPROGRAMOK CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ Nagyterem HAMUPIPŐKE március 14. kedd 14 óra március 16. csütörtök 14 óra március 17. péntek 15 óra SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELY Március 15. szerda Papírkokárdás csákó és papírkard gombos filckokárda készítés GABLER HEDDA március 18. szombat 19:00 Radó V.b. DUMASZÍNHÁZ ROAST március 13. hétfő17:00 és 20:00 CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG március 14. kedd 19:00 Páger A. b. március 15. szerda 19:00 Bérletszünet március 19. vasárnap15:00 Bérletszünet KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ ÁRMÁNY ÉS SZERELEM március 18. szombat 19:00 március 22. szerda 17:00 Nulladik óra REQUIEM március 19. vasárnap19:00 TEMESI MÁRIA ÉS NÖVENDÉKEI HANGVERSENYE március 20. hétfő 19:00 A műsorban többek között Mozart, Verdi, Puccini és Kodály művek hangzanak el. Az est háziasszonya és a műsort vezeti: Prof. Dr. Temesi Mária, operaénekes, énekmester, opera nagykövet, tanszékvezető egyetemi tanár Közreműködik: Baracskai Judit, Illés Gabriella, Zhang Yu (szoprán), Banai Sára (mezzo-szoprán), Czikora László, Gulyásik Attila (tenor) Az operaestre díjtalan jegyek igényelhetők. RUSZT JÓZSEF STÚDIÓ SZÍNHÁZ APÁTLANUL (PLATONOV) március 14. kedd 19:00 március 17. péntek 19:00 március 19. vasárnap 15:00 OTTHON MOZI Kecskemét, Katona József tér 5. Tel.: 76/ , kecskemetikatona.hu TRAINSPOTTING 2. (117 perc) magyarul beszélő, angol dráma, március 13. hétfő 18:00 március 14. kedd 18:00 március 16. csütörtök Szaunamester: Fekete László 18:00 Citrusos olajok 19:30 Joghurt-méz március 17. péntek Szaunamester: Kecskés István 18:00 Gyógynövényes 19:30 Bazsalikom-paradicsom március 18. szombat Szaunamester: Fekete László 18:00 Virágos 18:45 Kukorica-só 19:00 Citrom-sör 21:00 Naturista Szauna Est március 19. vasárnap Szaunamester: Fekete László 18:00 Mentolos olajok 19:30 Joghurt-narancs március 23. csütörtök Szaunamester: Fekte László 18:00 Gyümölcsös olajok 18:45 Citrom-só 19:30 Fahéj-kávékrém március 24. péntek 18:00 Virágos olajok 19:30 Jég-sör március 25. szombat Szaunamester: Fekete László 16:00 "Szaunázzunk helyesen" 18:00 Gyógynövényes 19:30 Narancs-méz március 26. vasárnap Szaunamester: Szabó Ágnes 18:00 Erdei olajok 18:45 Kukorica-só 19:30 Méz-banánkrém március 31. csütörtök Szaunamester: Szabó Ágnes 18:00 Mentolos olajok 19:30 Joghurt-kókusz Kecskemét, Csabai Géza krt. 5. Tel.: 76/ Négy edinborough-i srác meg a heroin története húsz évvel ezelőtt felforgatta a mozis világot. A durva valóság és az őrült humor nagy találkozásából kultikussá váló film valamint négy feledhetetlen - bár kissé veszélyes - figura született. Most mind a négyen visszatérnek: az évek őket sem kímélték, és ők továbbra sem kímélnek senkit. NÉMASÁG - kiemelt helyár (161 perc) feliratos, olasz-mexikói-amerikai tört. dráma március 16. csütörtök 16:00 március 16. csütörtök 19:00 március 18. szombat 19:45 március 19. vasárnap 18:00 A FEHÉR KIRÁLY (89 perc) magyarul beszélő, angol-német-svédmagyar dráma március 18. szombat 18:00 március 20. hétfő 18:00 március 21. kedd 18:00 Kecskemét, Kossuth tér 4. KECSKEMÉTI TAVASZI FESZTIVÁL Zenés labirintus - Ciróka Bábszínház épülete március 19. vasárnap 9:30 és 11 óra Kisterem KISTIGRIS ÉS KISMACKÓ március 13. hétfő 10 óra március 14. kedd 10 óra március 16. csütörtök 10 óra március 17. péntek 10 óra Kecskemét, Budai u / , Fax:76/ ciroka@ciroka.hu, Március 18. szombat öltöztetős papírbaba Március 18. szombat APRÓK TÁNCA Tavaszváró kézművesség: papírnapocska készítés Március 25. szombat TÁRSASJÁTÉK NAP Március 25. szombat Szóraka Tanoda Könyvkötés felnőtteknek Előre jelentkezés szükséges! Április 1. szombat 9:00-17:00 VARRJ MAGADNAK DELTA SÁR- KÁNYT! - Sárkányépítő workshop Felnőtt program Vezetik: Komjáthy Komi István, Pálenkás Gyuri, Vincze Tamás, Erdei Zsolt Részvételi díj: Ft/ fő Maximális létszám: 12 fő Előre jelentkezés szükséges. Bővebb információ, jelentkezés: Bibor Anna Kecskemét, Gáspár A. u. 11. muzeumesmuhely@szorakatenusz.hu 76/ MÁRIUS 15. ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS KISKŐRÖSÖN Kiskőrös Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves Családját az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékére március 15-én rendezendő városi ünnepségre 8:00 Koszorúzás az 1848-as emlékműnél és a Batthyány-emléktáblánál. 8:30 Önkormányzati elismerések átadó ünnepsége a Polgármesteri Hivatal dísztermében 9:45 Térzene Kiskőrös Város Fúvószenekara közreműködésével 10:00 Ünnepi megemlékezés a Petőfi Sándor Művelődési Központ színháztermében Ünnepi beszédet mond: Domonyi László polgármester Közreműködnek: a KT Bem József Általános Iskola tanulói Koszorúzás Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Jókai Mór és Bem József szobránál, valamint Petőfi Sándor szülőházánál. Kísérőrendezvények 9:00-17:00 Petőfi-versek nonstop a szülőház udvarán A költő 1848 márciusa és 1848 júliusa között született verseit kiváló előadóművészek tolmácsolják (válogatás a Petőfi Rádió felvételeiből) 9:00-17:00 Petőfi a képzőművészetben címmel állandó kiállítás látható a galériában (válogatás a múzeum gyűjteményéből) A János Vitéz Látogatóközpont 9:00-17:00 óráig várja látogatóit A Pilvax napjainkban - irodalmi barangolás minden korosztály számára a Petőfi Sándor Művelődési Központ emeleti galériájában "Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe! Oly sokáig vártunk rád epedve, Annyi éjen által, mint kísértet, Bolygott lelkünk a világban érted." Petőfi Sándor
5 www. videkiinfo. hu 5 NÉPI IPARMŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNY A MAGYAR RAJZ MESTERE - kiállítás Szalay Lajos munkáiból Megnyitó: március 17. (péntek) 15 óra Megnyitja: P. Szabó Ernő, művészettörténész Szalay Lajos Kossuth-díjas magyar grafikus, a 20. századi magyar rajzművészet megújítója. Szalay Lajost úgy tartjuk nyilván, mint az új magyar grafika újjászülőjét (Beke László, 1970). Művészetét világszerte elismerték. Pablo Picasso szerint Ha két grafikus neve marad fenn az utókornak a huszadik századból, a másik én leszek, ha csak egy, az Szalay Lajos lesz. Látogatható: március 17-től április 29-ig, keddtől-szombatig óráig. A HÍRÖS AGÓRA KULTURÁLIS KÖZPONT március 17. péntek TAVASZKÖSZÖNTŐ TÁNCHÁZ Csimota: Ölbeli játékok, élő zenés topogtató Vezeti: Böde-Harkai Csilla Aprók tánca: Tánctanítás: böjti népi játékok, táncok, helyi népszokások felelevenítése Kézműves foglalkozás: csuhé virág készítése Közreműködik: Berei Andrea szövő, a Népművészet Ifjú Mestere Csutribál: Tánctanítás: Toborzó kör és szóló verbunkok a Kárpát-medencében és táncok Közreműködnek: Kodály Zoltán Ének- Zenei Iskola népzene szakos növendékei Felnőtt táncház: Tánctanítás: széki, kalotaszegi, mezőségi, szilágysági, stb. táncrendek Táncmesterek: Böde István, Böde- Harkai Csilla, Takács István, Rózsa Sára A zenét szolgáltatja: Suttyomba Zenekar Belépő: 400 Ft március 20. hétfő 19 óra A Magnus Aircraft bemutatja: Thália bérlet 3. előadása ŐSZI SZONÁTA Szereplők: Udvaros Dorottya, Radnay Csilla, Széll Attila, Fodor Annamária Belépőjegy: 5000 Ft március 21. kedd 18 óra AntiIZGULIN Barkó Judit előadása Belépődíj: Ft március 21. kedd 19 óra XXXII. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál rendezvénye SZENVEDÉLYEM, VELENCE az Experidance Produkció előadása Belépődíj: Ft Kecskemét, Deák Ferenc tér 1. Tel.: 76/ , hirosagora@hirosagora.hu Kecskemét, Serfőző u Tel.: 76/ HÍRÖS AGÓRA IFJÚSÁGI OTTHON Március 15. szerda11 13 óra között HÁRY JÁNOS JÁTSZÓHÁZ A JÓ LOVAS KATONÁNAK Mesés-bábos és kézműves játszóház családoknak Nemzeti Ünnepünk alkalmából és órakor: HÁRY JÁNOS KALANDJAI Hári Viktória, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium 12. o. drámatagozatos diákjának egyszemélyes bábelőadása A bábokat készítette és rendezte: Szirtes Józsefné, Mészáros Vincénédíjas bábos FOLYAMATOS PROGRAMOK: - KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK különleges madárka-kokárda készítése, mézeskalács huszár és virág díszítése, vesszőparipa és kard készítése - SZIVÁRVÁNY JÁTÉKTÁR játékaival vitézi próbák Családi belépődíj: 950 Ft (max. 5 fő számára) Jegyek elővételben válthatók az Otthon pénztárában (tel.: 76/ ) óráig PILVAX kávéház a Tükörteremben Március XI. KECSKEMÉT FRINGE - MŰVÉ- SZETI FESZTIVÁL ALKOTÓ FIATA- LOKNAK Mert: A kultúrát nem lehet megúszni! Színjátszók, zenészek, filmesek, képzőművészek, irodalmárok, táncosok és egyéb területeken tevékenykedő kreatív megvalósítók árasztják el alkotásaikkal, előadásaikkal Kecskemétet négy napon át. PROGRAMHELYSZÍNEK: Hírös Agóra Ifjúsági Otthon Köztér/10 perc Otthon mozi Tudományok és Művészetek Háza (TEKA) Kilele Music Cafe Információ: Zum Erika Kecskemét, Kossuth tér 4. Tel.: 76/ KECSKEMÉTI CSOKIFESZTIVÁL március szombatvasárnap óráig Helyszín: Messzi István Sportcsarnok, Kecskemét, Olimpia u. 1. Infó: 20/ Az ország egész területéről látogatnak el városunkba neves csokoládé manufaktúrák, hogy együtt teremtsük meg Kecskeméten is a hagyományát sokunk kedvenc édességének! A fesztiválon lesz: Kalandpark Játszósarok és kézműves foglalkozás Hangszer simogató Színpadon zenél az EDS Group Gyerek jegy: 500 Ft (3 év alatt ingyenes) Felnőtt jegy: 500 Ft (hiszen itt a felnőttek is gyerekek lehetnek) További információk: Facebook, 2. kecskeméti Csokifesztivál esemény MÁRCIUS 15. ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS A NYÍRI-ERDŐBEN A Szabadságharc Alapítvány és a KEFAG Zrt. tisztelettel meghívja Önt és kedves Családját a Nemzeti Ünnepünk tiszteletére március 15- én, szerdán 14 órakor tartandó megemlékezésre a Nyíri-erdőbe (Kecskemét-Hetényegyháza). ÜNNEPI MŰSOR: Harangszó, Himnusz Nyitray András, a kuratórium elnöke - megnyitója Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója - köszöntője Kis Miklós Zsolt, agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár - ünnepi beszéde Bimbó Brigitta és Futsek Soma verset mondanak Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Móricz Zsigmond Általános Iskolája diákjainak műsora Bimbó Brigitta és Szabó Kocsis Zsuzsanna énekelnek Közreműködik: a Kecskeméti Városi Fúvószenekar Kuna Lajos vezényletével Élő történelem": A Bács Megyei Huszár Bandérium és Tüzérüteg és a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület puskaropogástól és ágyúdörgéstől hangos látványos lovas bemutatója. Narrátor: Vörösmarty Imre Tánchagyományok: A Tűzön-Vízen Át Egyesület néptáncosainak műsora, majd táncház a közönség bevonásával. A talpalávalót húzza: Hegedűs Együttes Műsorvezető: Varga Mónika Hangosítás: Art Telecom Kft. (Horváth Péter) KAFF 2017 Már fogadják a nevezéseket a június között tizenharmadik alkalommal megrendezendő Kecskeméti Animációs Filmfesztiválra (KAFF) közölték a szervezők március 3-án, pénteken az MTI-vel. A KAFF két fesztivál párhuzamosan: magyar és európai animációk seregszemléje. A magyar versenyprogramba nevezni a 2015 februárja óta készült alkotásokkal lehet egész estés filmek, tv-speciál, rövidfilm, televíziós sorozat, diákfilm, valamint alkalmazott animáció kategóriában. Ez utóbbiba várják a reklámfilmeket, szignálokat, videoklipeket, trailereket és főcímeket. Tévésorozatonként legfeljebb két epizód nevezhető. A fesztiválra elektronikus úton április 3-áig lehet jelentkezni. A nevezési lap a weblapon érhető el. A három évtizedes múltra visszatekintő Kecskeméti Animációs Filmfesztivál az egyik legjelentősebb kecskeméti kulturális esemény. Először 1985-ben tartották, akkor még csak néhány külföldi alkotást láthattak az érdeklődők óta kétévente rendezik meg a filmes seregszemlét. 12 órától étkezési lehetőséget biztosít a Sárgakocsi Vendéglő és Pizzéria (Banó Róbert). Javasolt megközelítés Méntelek felől. A parkolótól pár száz métert gyalogolni kell. A Szabadságharc Alapítvány kuratóriuma és a KEFAG Zrt. békés, meghitt megemlékezést kíván! MTI
6 március 13. KARRIER Ügyelj a helyesírásra! Evidensnek tűnhet, mégis mindig előkerül. Az elütött karakterek, elvétett szóközök nem csak rosszul mutatnak az önéletrajzban, hanem azt sugallják, hogy a szerzőjük egy pontatlan ember, aki nem ügyel a részletekre. Ráadásul az önéletrajz is egyfajta munka, amivel dolgozik az ember már csak amíg elkészíti így ebből lehet következtetni a későbbi munkavégzés milyenségére is. Tipp: Többszöri átolvasásnál a szemünk hozzászokik a hibákhoz, ezért küldés előtt változtassunk a betűméreten és/vagy betűtípuson, mert a szokatlan helyzetben szemünk is éberebben figyel! Amint kijavítottuk a hibákat visszamódosíthatunk mindent az eredeti formájára. Emellett érdemes megkérni ismerősöket, rokonokat is hogy olvassák át nekünk az önéletrajzunkat, ez egyben arra is jó, hogy új benyomásokat és ötleteket szerezzünk! Tűnj ki a tömegből légy egyedi! A munkanélküliség növekedésével egy-egy pozícióra százasával érkezhetnek pályázatok. Emiatt is kerül manapság előtérbe az individuum, vagyis az egyén maga. Az interneten elérhető önéletrajz-sablonokat a HR-esek is ismerik, ezért jó, ha a sablon kitöltésén túl időt szakítunk az önéletrajzunk hiszen mint a neve is jelzi a saját életünket mutatjuk meg benne megformázására, egyedivé tételére. Tipp: Fektessünk be egy professzionális portrékép készíttetésébe, amelyet az önéletrajz mellett akár a LinkedIn profiloldalunkon is felhasználhatunk! Változtathatunk a betűtípuson, a színeken hogy Az önéletrajzírás titkos receptje Az önéletrajzzal kapcsolatban számos cikkel találkozhatunk az interneten, de melyek azok a valóban hasznosítható dolgok, amikre oda kell figyelnünk? Jelen cikkünkben azokra az apró, de annál fontosabb témákra szeretnénk felhívni a figyelmet, amellyel jelentősen megnövelhetjük önéletrajzunk sikerességét. jól tagoltabb és átláthatóbb legyen a CV. Ellenben itt is törekedjünk a kevesebb néha több elvre, hacsak nem egy kreatív munkatársi állásra pályázunk! Irányítsd a HR-es szemét! A túl sok jelentkező és az időhiány miatt sokszor nagyon kevés idő jut egy álláskereső pályázati anyagának áttekintésére. Éppen ezért fontos, hogy megkönnyítsük a kiválasztási szakemberek dolgát. Tipp: Használjunk kiemelést akár színnel, akár a szöveg félkövérré formázásával! Hívjuk rá a figyelmet például egy korábbi munkakörünkre, vagy egy szakmai tanfolyamra akár programismeretre olyanokra amelyek relevánsak lehetnek a jövőbeni pozíció szempontjából és amelyekkel szintén kitűnhetünk a többi jelentkező közül! Légy konkrét! A munkatapasztalaton és iskolai végzettségen túl jó, ha az önéletrajzunkban feltüntetjük a fontosabb készségeinket is. Legtöbbször azonban ezek annyira általános és agyonhasznált szavak lesznek, mint a megbízható, keményen dolgozó és csapatjátékos. Tipp: Gondoljuk át, hogy az adott pozíció milyen készségeket kíván meg és ahhoz mérten próbáljunk meg konkrét képességeket feltüntetni persze olyat, ami valóban igaz ránk! Ügyfélszolgálati munkánál ilyen lehet például a tárgyalási készség, a hatékony ügyfélkezelés, a prezentációs készségek, valamint a konfliktuskezelés. Szabó Diána Forrás: cvonline.hu
7 7 ADÁS-VÉTEL SZOLGÁLTATÁS ÉREMBOLT vásárol régi pénzeket, kitüntetéseket, bélyeggyűjteményt, k é p e slapokat, papírrégiséget és militáris tárgyakat. Kecskemét, Ceglédi u / gportal.hu REDŐNY szerviz! L e s z akadt, nem működő redőnyök teljeskörű javítása, gurtnik cseréje / , 06-30/ FRISS PACAL k a p h ató, megrendelhető 900 ft/ kg, kiszállitva 1000 ft/kg V I Z E S, s a l é t r o m o s f a l a k u t ól a g o s s z i g e t e l é s e a c é l l emezzel, injektálással, fűrészeléssel / VÁSÁROLNÉK virágmintás sparheltet / VEGYES VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrógépet, gépsatut, üllőt, CO h e g e s z t ő t, m ű s z e r é s z e s z t e rg á t, m a r ó g é p e t, k o m p r e s szort, invertert, kis gépeket. 0670/ HŰTŐSZEKRÉNY 120 l-es és 3 s z e m é l y e s ü l ő k a n a p é, m e gegyezés szerinti áron eladó. 2 0 / REDŐNYKÉSZÍTÉS, teljeskörű javítás, gurtnicsere. Precíz munka, kedvező ár. 0620/ , 06-70/ S Z O B A F E S T É S - m á z o l á s, t apétázás, hőszigetelés, melegburkolás, precíz munka kedvező ár. 20/ , 20/ REDŐNYMESTER R ed ő n y, r e l u x a, s z ú n y o g h ál ó j a v í t á s a - c s e r é j e g a r a n c iával. Gurtni és zsinór csere! Tel.:06-70/ ÁLLÁST KÍNÁL F É R F I á l l a tgondozót keresünk K e c e l r e. Szállás biztosítva / KŐMŰVES és segédmunkás m u n k a v á l lalókat k e c s k e m éti keresünk, munkavégzés- r e, h o s s z ú távra. Építő Simon K f t. É r d. : 20/ A P M P e r sonal GmbH keres n é m e t o r s zági munkavégzésr e f e s t ő k et és hőszigetelőket, n é met bejelentéssel. SZOBAFESTÖ szakmunkást felveszek hosszútávra, kecskeméti munkára Tel.: 0630/ zoltan.timar@apm-personal. K E C S K E M É T I é l e l m i s z e r i p ari cég keres női betanított munkásokat.jelentkezni a 3 0 / e s t e l e f o n s z ámon munkaidőben 8-16 óra között. 1 8 H E T E S Tetra SL tojóhibrid c o m ÁLLAT j é r c e k a pható: Ft/db, u g y a n i t t napos és előnevelt c s i b e k a pható: 200 és 400 F t / d b. T e l.:06-20/ NYÍLÁSZÁRÓ TECHNIKA AJTÓ - AblAk - redőny látogasson el bemutatótermünkbe: sáki u. 31 kecskemét, Iziók kal várjuk! AHOL FOLyAmAtOs Akc és! hívjon még ma! Ingyenes helyszíni felmér ajtó kültéri IMPRESSZUM Vidéki Infó Megjelenik havonta példányban. Felelős kiadó: Hírös Modul Kft. Felelős szerkesztő: Zakar László Szerkesztőség: 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 13. Tel./fax.: videki@keszin.hu Nyomda: Lapcom Zrt., 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Terjeszti: Magyar Posta Zrt. Terjesztési területek: Kunszentmiklós, Szabadszállás, Kiskőrös, Soltvadkert, Kecel, Orgovány, Ladánybene, Kerekegyháza, Ágasegyháza, Tiszakécske, Lakitelek, Nyárlőrinc, Izsák További lerakati pontok: Felsőlajos, Kunbaracs, Kunadacs, Fülöpháza, Fülöpszállás, Csengőd, Páhi, Tabdi, Kunszállás, Kaskantyú, Bócsa, Tázlár, Bugacpusztaháza, Szentkirály, Soltszentimre, Fülöpjakab, A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! ablak gyártás és forgalmazás redőny külső és belsőtokos garázskapuk fa nyílászárók szúnyogháló 06 30/ /
8 március 13.
KECSKEMÉT MÉDIAAJÁNLÓ. Hírös Modul Kft., 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17., ,
KECSKEMÉT MÉDIAAJÁNLÓ 2019 Kecskeméti Szuperinfó Kedves Ügyfelünk! Szerkesztőségünk több, mint 28 éve juttatja el hétről-hétre a környékünkön élők postaládájába a Szuperinfó ingyenes információs lapot.
2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA
Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)
Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére
PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja
Muzsikál az erdő a Hírös Városban május
Muzsikál az erdő a Hírös Városban 2018. május 26-27. Programterv: 2018. május 26., szombat Helyszín: Vackor Vár Erdei Iskola, Nyíri-erdő, Kecskemét - Hetényegyháza 8.30 Muzsikál az erdő kerékpártúra. Indulás:
HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira
HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező
Közösségi Szolgálat Partnerintézményei
Közösségi Szolgálat Partnerintézményei Akasztói Polgárőr Egyesület (székhely:6221 Akasztó, Fő u. 40.sz.) Bács Kiskun Megyei Katona József Könyvtár (székhely: 6000 Kecskemét, Piaristák tere 8.) Bács Kiskun
A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014
A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás
S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L
Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk
Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS
Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,
Muzsikál az erdő a Hírös Városban május
Muzsikál az erdő a Hírös Városban 2017. május 26-28. Programterv: 2017. május 26. Helyszín: Kecskeméti Arborétum 15.45 Muzsikál az erdő kerékpártúra. Indulás: Kecskemét, Főtér, 0 kilométerkő. 16.00 Erdei
S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L
Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok
ÜTEMTERV a sebességellenőrző berendezések február havi vezényléséhez
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztály ÜTEMTERV a sebességellenőrző berendezések 2016. február havi vezényléséhez Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L
Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére Tárgy: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázata a 2008. évi rendezvények támogatására Az előterjesztést
Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok
Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok
MÉDIAAJÁNLÓ DÉL-PEST MEGYE. Hírös Modul Kft., 2700 Cegléd, Múzeum utca 3., ,
MÉDIAAJÁNLÓ 2019 DÉL-PEST MEGYE Dél-Pest Megyei Szuperinfó Kedves Ügyfelünk! Szerkesztőségünk több, mint 28 éve juttatja el hétről-hétre a környékünkön élők postaládájába a Szuperinfó ingyenes információs
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére
5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása
Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára
A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november
DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,
Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét
2017. szeptember 22. péntek Autómentes Nap
2017. szeptember 22. péntek Autómentes Nap XXII. Kossuth Toborzó Ünnepély és Huszárfesztivál 2017. szeptember 22-24. Cegléd Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves családját KOSSUTH LAJOS
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére
1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének
Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6.
Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, 2016. október PROGRAMFÜZET 2016. október 20. november 6. 2016. október 20., csütörtök 11:00 óra A MAGYAR IFJÚSÁG TÖRTÉNELMET ÍRT Ünnepi megemlékezés Beszédet
Jó gyakorlatok, kulturális fejlesztések Kecskeméten
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Jó gyakorlatok, kulturális fejlesztések Kecskeméten Mák Kornél alpolgármester 6000 Kecskemét, Kossuth tér 1. Tel.: +36-76-513-520 E-mail: mak.kornel@kecskemet.hu
DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra
Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2
Újra indul a Teleház! Folyamatosan bõvülõ szolgáltatásokkal várjuk vendégeinket a Mûvelõdési Központban. Szolgáltatások:
Tervezett program: 1530 Március idusára - Ünnepi mûsor Elõadják: A Bocskai István Általános Iskola és AMI 8.a osztályos tanulói Felkészítõ tanár: Váradiné Szabó Katalin Helyszín: Templomkert 1550 Koszorúzás
T Á J É K O Z T A T Ó
T Á J É K O Z T A T Ó Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy a 2011. karácsonyi és a 2012. újévi ünnepek időszakában a KUNSÁG VOLÁN Zrt. által közlekedtetett helyközi, távolsági autóbuszjáratok
PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/
PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József
Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok
Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok 2014. október 15 19. (szerda vasárnap) október 15. (szerda) 12.05 13.15 Versenyfilmek vetítése 13.30 15.00 Versenyfilmek vetítése 15.15 16.45 Versenyfilmek
KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban
1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7.
1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7. 1. Árpádvárosi Bölcsőde 6000 Kecskemét, Tóth László stny.2. 2. Forradalom utcai Bölcsőde 6000 Kecskemét, Forradalom
XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.
XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI 2013. július 7-14. A hét eseményei: 2013. július 7. vasárnap 10,00 Tábornyitó istentisztelet a református templomban - Közreműködnek:
Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit
Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között
Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja
Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közművelődési Szakmai Tanácsadó és Szolgáltató Intézete www.bacskultura.hu
Dél-alföldi Regionális Gyermek és Ifjúsági Néptáncgála területi válogatója Petőfi Sándor Művelődési Központ Kiskőrös, február 17. 2007 Évnyitó szakmai értekezlet Általános Művelődési Központ Nemesnádudvar,
VEGYESCIKK KEReSKEDÉS
DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés
XI. Őrségi Tökfesztivál
XI. Őrségi Tökfesztivál 2014. szeptember 26-28. Szeptember 26. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Fókuszban a töktermesztés, konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18
II. Országos Baptista Ki Mit Tud? április 6-7. Kisújszállás
II. Országos Baptista Ki Mit Tud? 2018. április 6-7. Kisújszállás Tisztelt Versenyzők, Kollégák és Diákok! Meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy önmagáért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó
ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés februári ülésére. Tárgy: A megyei közoktatási fejlesztési terv 6.sz. mellékletének módosítása
ELŐTERJESZTÉS a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. februári ülésére Tárgy: A megyei közoktatási fejlesztési terv 6.sz. mellékletének módosítása Az előterjesztést készítette: Farkasné Péter Ágnes vezető
Monor város évi I. féléves programtervezete
Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.
PROGRAMFÜZET. 2015. február június
PROGRAMFÜZET 2015. február június 2 www.algyokultura.hu ADATOK Faluház Búvár u. 5. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig, rendezvények esetén ettől eltérően. Hétvégenként a rendezvényeknek megfelelően.
2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek
1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es
VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/
A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Programunk a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben:
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELYBEN VALAMINT A NAIV MŰVÉSZEK GYŰJTEMÉNYÉBEN ÉS KÖZÖS UDVARÁBAN A MÚZEUMI ÉJSZAKÁJÁN MEGRENDEZETT KIS EMBEREK BARÁTOCSKÁIM CÍMŰ IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSHOZ
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele 49. hét 2017. december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája Kultúrpart-advent Kárpát-medencei folklór és kortárs költészet sok-sok zenével minden
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére
10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása
Hirdetmény a TakarékPont hálózatán belül a kölcsönös ügyfélkiszolgálás kondícióiról és feltételeiről
Hirdetmény a TakarékPont hálózatán belül a kölcsönös ügyfélkiszolgálás kondícióiról és feltételeiről A hirdetmény módosításának oka: a Bácska, Borota, Hajós és Vidéke, Rónasági valamint a Szabadszállás
Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok
Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi
SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12.
SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. A feladatok ellátásában közreműködők: Csoport neve, összetétele életkor szerint
ÉRTESÍTÉS. KVZrt-3/2013-2014.
DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. cégcsoporthoz tartozó KUNSÁG VOLÁN Zrt. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6. KVZrt-3/2013-2014. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2014. május 5-től
csepeli nyár programajánló július augusztus
csepeli nyár programajánló 2017. július augusztus FINA Vizes VB (17. Úszó, Műúszó, Műugró, Óriástorony-ugró, Nyílt Vízi Úszó és Vízilabda Világbajnokság) Időpont: 2017. július 14 30. A vízisportokat szeretők
EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata
EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata F1. számú függelék Ügyfélszolgálati egységek Elosztói üzletszabályzat F1. számú függeléke 2/7. oldal Ügyfélszolgálati
Szeptember 30. Szerda
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság ÜTEMTERV a sebességellenőrző berendezések 2015. szeptember havi vezényléséhez Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság
F.2. számú függelék Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása
Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék Az ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat
VIII. Báron Bábos Találkozó
Ó V Í H G E M VIII. Báron Bábos Találkozó 2019. április 10. Helyszín: Neumann János Egyetem Pedagógusképző Kar Díszterme Kecskemét, Kaszap u. 6-14. EFOP-3.6.1-16 A Találkozó alatt megtekinthető a "Bábtáncoltató"
MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.
MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye
PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7.
PREVENT ART 2. Programok és Módszervásár a józanságért 2011. ÁPRILIS 7. ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGRAMISMERTETŐ A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. Iránytű Ifjúsági Információs
Derecskei Zenei Esték
MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói
honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).
2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben
Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja
Kulturális rendezvénysorozat Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja 2009. július 23. csütörtök Emlékfutás Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában
XII. Őrségi Tökfesztivál
XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer
Előadó: Előkészítette: Véleményezte:
Előterjesztés Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó ülésére, a 11. számú Tájékoztató a 2015. éi városi rendezvénytervről tárgyú napirendi pontjához Előadó: Tölgyesi
Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása
Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából
A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:
A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész
Február 22. vasárnap. Február 23. hétfő. Február 24. kedd. Február 25. szerda. Február 26. csütörtök. Február 27. péntek. Február 28.
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztály Autópálya Alosztály 2015. február hónapra tervezett sebességmérések Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett
8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu
8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb
A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes
A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér
XXIV. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál 2009. március 16. - április 6.
XXIV. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál 2009. március 16. - április 6. március 16., hétfő 17 óra A XXIV. Kecskeméti Tavaszi Fesztivált megnyitja dr. Zombor Gábor polgármester A Budapesti Tavaszi Fesztivál díszvendége
KECSKEMÉT MÉDIAAJÁNLÓ Hírös Modul Kft., 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17., ,
KECSKEMÉT MÉDIAAJÁNLÓ 2018 Kecskeméti Szuperinfó Kedves Ügyfelünk! Szerkesztőségünk több, mint 27 éve juttatja el hétről-hétre a környékünkön élők postaládájába a Szuperinfó ingyenes információs lapot.
Bács-Kiskun megye összes településének térképe egy helyen - TÉRKÉPNET - térkép útvonaltervező idő
Bács-Kiskun megye összes településének térképe egy helyen - TÉRKÉPNET - térkép idő Bács-Kiskun megye összes településének térképe egy helyen! Bács-Kiskun megye településeinek térképei utcakeresővel, vel.
Vállalkozás, kultúra, polgárosodás
2011/11/04 Page 1 of 5 [1]Az Országos Széchényi Könyvtár és az MTA OSZK Res libraria Hungariae Kutatócsoport 19. századi műhelye címmel közös kiállítást rendez Heckenast Gusztáv (1811 1878) születésének
XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat
XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat Az idei évben is megvalósul a figyelemfelhívó és ismerető programokkal színesített városi és megyei Közbiztonsági Rendezvénysorozat. Az alábbiakban összegezzük, milyen
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELY valamint A MAGYAR NAIV MŰVÉSZEK GYŰJTEMÉNYE közös MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAMJÁRÓL 2016
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELY valamint A MAGYAR NAIV MŰVÉSZEK GYŰJTEMÉNYE közös MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAMJÁRÓL 2016 A Múzeumok Éjszakája a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben
9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal
KOSZORÚZÁSOK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK OKTÓBER 19-én pénteken 9.30 a Romek emlékoszlopnál (Szentpéteri kapu) Közreműködnek a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói 10.30 Ünnepi műsor a Miskolci Egyetemen 12.00
F.2. számú függelék. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása. Törölt: 5. Törölt: szeptember.
Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék Az ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat
Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei
Keszthely VároS Napja és kísérő rendezvényei Keszthely Város NapjA Kedves Keszthelyiek! Tisztelt Vendégeink! Szeretettel ajánlom figyelmükbe az idei városnapi rendezvénysorozatunk programjait. Az ünneplés
Megjelenés: hetente péntek. Anyagleadás: hetente kedd 16.00
A nyíregyházi önkormányzat hetilapja, a XXI. évfolyamát élô Nyíregyházi Napló a rendszeresen végzett közvélemény-kutatások szerint a lakosság elsô számú információs forrása: a megyeszékhelyen élôk leginkább
Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a évi. Gyóni Napok. rendezvénysorozatára
Gyóni Napok 2018 Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2018. évi Gyóni Napok rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi Zoltán polgármester Program: október 13. (szombat)
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL
Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től
Cégkivonat. Cégkivonat. Page 1 of7. 1.Cégformátói független adatok. https://cert.e-cegjegyzek.hu/imonline 2014.01.28.
Page 1 of7, Közigazgatási és Igazságagyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégkivonat... A Cg.03-09-109888 cégjegyzékszámú
ESEMÉNYNAPTÁR - május
ESEMÉNYNAPTÁR - május HEMO Csanádi Imre: Májusdícsérő Május, mosolygó, békák torkát megoldó, gyöngyvirág-nyitogató, cserebogár-zúgató. Röptetsz madarat, meghozod a nyarat, pölyhös fecskét, fára cseresnyét!
Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén.
Pannon Kultúra Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2012 Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. A Pannon Kultúra Alapítvány 2012. évi tevékenysége: Általános célok, tevékenységi formák: A Pannon
OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM
OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című
NKM Áramhálózati Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata
NKM Áramhálózati Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata F1. számú függelék Ügyfélszolgálati egységek Elosztói üzletszabályzat F1. számú függeléke 2/8. oldal Ügyfélszolgálati egységek
KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ
KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA
F.2. számú függelék Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása
Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék Az ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából
Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára
Lajosmizse Város 2019. évi kulturális rendezvénynaptára Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Csincsik Zoltán festőművész kiállítása 2019. január 09-26. Jobb agyféltekés rajztanfolyam 2019.
Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév
Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Elérhetőségeink Vigadó Kulturális és Civil Központ 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 65-67. Művelődési Ház 2200 Monor, Bocskai u. 1. Tel.:
KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program
KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István
A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház
A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház Cím: Sztregova u. 3. Tel.: 206-5300 Fonó Budai Zeneház novemberi programja November 2. Hétfı November 3. Kedd November 4.
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november
DÉL-PEST MEGYE MÉDIAAJÁNLÓ Hírös Modul Kft., 2700 Cegléd, Múzeum utca 3., ,
DÉL-PEST MEGYE MÉDIAAJÁNLÓ 2018 Dél-Pest Megyei Szuperinfó Kedves Ügyfelünk! Szerkesztőségünk több, mint 27 éve juttatja el hétről-hétre a környékünkön élők postaládájába a Szuperinfó ingyenes információs
A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény.
Kedves Lakók, Szülők, Gyerekek! A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Alaptevékenysége az iskoláskorúak általános iskolai oktatása, napközi otthonos ellátásuk, a gyermekek, fiatalok,
Decemberi programok Sárospatakon és Környékén
Turisztikai Hírlevél Tourinform Sárospatak Decemberi programok Sárospatakon és Környékén A Művelődés Háza és Könyvtára programjai: December 01. 17.00 óra Cserepes nap Értékes fazekas hagyománnyal bír Sárospatak.
Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet)
Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Májusi Program HONVÉD KULTURÁLIS KÖZPONT 1899 óta a katonaközösségek szolgálatában Nyitva: minden nap 8-22 óráig 1143 Budapest, Stefánia út 34-36. Telefon: (1) 460
VIII. DUDIK Fesztivál
VIII. DUDIK Fesztivál Szakmai beszámoló 2016.09.12. Dunaújvárosi Egyetem Dunaújvárosi Főiskola DUDIK fesztivál 2016. június 9-10-11-12. Dunaújváros, Alsó-Duna part Szakmai beszámoló Tartalom 1. DUDIK a
KORTÁRS KÖLTÉSZET KORTÁRS GRAFIKA
KORTÁRS KÖLTÉSZET KORTÁRS GRAFIKA 8. ORSZÁGOS BIENNÁLÉ CIFRAPALOTA Katona József Múzeum Kecskeméti Képtára 2009, október 31. és november 23. között A kiadványt tervezte: Damó István Pató: Bahget Iskander
A MAGYAR NÉPHADSEREG SZOLNOK HELYŐRSÉGI KLUBJÁNAK MŰSORA OKT. 3-TÓL OKT, 3 MG. TELEFON; Iroda: Étterem :
fi A MAGYAR NÉPHADSEREG SZOLNOK HELYŐRSÉGI KLUBJÁNAK MŰSORA 1961. OKT. 3-TÓL 1961. OKT, 3 MG TELEFON; Iroda: 22-67. Étterem : 22 68. Október 3.* kedd,.. TIMÚE -ÉS - CSAPATA ' című szovjet filmet.... És
Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.
Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,
Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár
Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja