A. J. Quinnell A SZENTATYA NEVÉBEN

Átírás

1

2 A. J. Quinnell A SZENTATYA NEVÉBEN I.P.C. KÖNYVEK

3 A mű eredeti címe: In the Name of the Father Copyright 1987 by Sandal A. G. Fordította: Süle Gábor Borítóterv: Szabó Árpád Hungarian translation Süle Gábor, 1993

4 Chrisnek

5 PROLÓGUS Először a pisztolyát tisztogatta meg, aztán maga is megfürdött. Mindkettőt igen alaposan csinálta. A fegyver egy orosz Makarov pisztoly volt. Az apró konyhában az asztal mellett dolgozott. Ujjai gyakorlottan, szinte automatikusan tették a dolgukat. Finom gépolajjal itatott át egy puha textíliát. Az olajat pedig szarvasbőrrel törölte le. Egy órája világos volt már, de a konyhában még égett a villany. A férfi időnként kipillantott a keskeny ablakon. Krakkó fölött borult volt az ég. Szürke téli nap volt. A férfi kiürítette a pisztoly tárát és ellenőrizte a rugót, aztán elégedetten vissza töltötte a golyókat és a tárat visszapattintotta a helyére. Kézbe vette a markolatot, a fegyver súlyelosztása olyan volt, hogy kényelmesen feküdt a tenyerében. Amikor azonban rátekerte a hangtompítót, a cső nehéz lett tőle. Nem gond, közelről fogja használni. Óvatosan lerakta a pisztolyt az összekaristolt asztallapra, fölállt, nyújtózkodott, izmai ropogtak. A zuhanyfülkében lefürdött. Az apró helyiségbe a legkisebb kád se fért volna be. A férfi így is örömmel gondolt arra, hogy a lakást őrnaggyá való előléptetésekor kapta. Életében először akkortól kezdve élhetett egyedül. Élvezte a függetlenséget. Azt a francia sampont használta, amelyet nemrég vásárolt egy, a pártelit számára fenntartott boltban. Végigdörzsölte a fürdőhabbal magát, a haját is, aztán a vízsugár alá állt. Kétszer ismételte meg a dolgot, mintha a bőre alatt is le akarta volna mosni magát. Rutinos mozdulatokkal megborotválkozott, közben egyszer sem pillantott a tükörbe. Akkurátusan összehajtogatott egyenruhája az ágyon hevert. Eszébe jutott, milyen kéjes érzés volt, amikor annak idején először fölvette. Kiszámított mozdulatokkal, lassan öltözködött, mintha szertartást végezne. Ezután az ágy alól előhúzott egy vászonzsákot. Ebbe beletett egy pár fekete cipőt, két fekete zoknit, két sötétkék alsónadrágot, két gyapjúinget, egy vastag, sötétkék gyapjúpulóvert, egy fekete gyapjúsálat, egy khakiszínű anorákot és két sötétkék kordnadrágot. Végül beletette a zsákba a toalett-táskáját is. Fekete bőr irattáskája a bejárati ajtónál lévő asztalkán hevert. A férfi bevitte a konyhába és letette az asztalra a pisztoly mellé. A két zár kombinációja 1951-et adott ebben az évben született. A táskában nem volt más, csak a két iratszorító heveder. Ezzel rögzítette a pisztolyt. Két perccel később kilépett az ajtón, kezében az aktatáskával és a vászonzsákkal. Nem nézett vissza. A csúcsforgalom már lezajlott, így tizenkét perc alatt beért a város központjában lévő SB-központba. Hallotta, hogy csörög a Skoda motorja. Hétfőn kellene bevinnie a szervizbe. Ösztönösen a műszerfalra pillantott. A kilométer-számláló már túlfordult a kilencvenezren. Ennyit tett meg azóta, hogy előléptetésekor kiutalták neki a kocsit. Rendesen az épületegyüttes mögötti parkolóba szokott beállni, de most egy

6 mellékutcában állt meg, a főbejárat melletti sarkon túl. Amikor kiszállt, csak az irattáska volt nála. Normális körülmények között bezárta volna a kocsi ajtaját, most azonban nem tette, csak arról győződött meg, hogy a csomagtartó, ahol a vászonzsák volt, be van-e zárva. A járókelők, látva egyenruháját, gyorsan elfordították a tekintetüket. Nem hozott felöltőt magával, a jeges széltől megborzongott, amikor gyors léptekkel befordult a sarkon, és fölsietett a lépcsőn. Mivel több lett a munkája, nemrég beosztottak mellé egy titkárnőt. Az épületben már így is nagy volt a zsúfoltság, ezért az irodájával szemben, egy alkóvban talált helyet a nőnek. A nő középkorú volt, korához képest ősz, maga a megtestesült aggodalom. Amint meglátta a férfit közeledni, izgatottan megszólalt: Jó reggelt, Scibor őrnagy Kerestem magát telefonon, de már nem találtam otthon. Mieszkowski brigád tábornok elvtárs titkára telefonált, hogy előbbre hozták a megbeszélést. Az órájára pillantott. Húsz perc múlva kezdődik. Rendben. Legépelte a jelentést? Természetesen, őrnagy elvtárs. Kérem, hozza be. A férfi belépett az irodájába, lerakta az irattáskát az üres íróasztalra, és széthúzta a reluxa lapjait. A szürke fény beszűrődött a helyiségbe. A nő is belépett utána, kezében egy összecsomózott barna irattartóval, amit letett az asztalra az aktatáska mellé, majd megszólalt: Még lesz ideje átnézni, őrnagy elvtárs. Ha szabad megjegyeznem, nagyon szépen fogalmaz Azonnal hozom a kávéját. Köszönöm, de ma reggel nem kérek kávét. A nő arcán meglepetés tükröződött. Hisz annyit már tudott, hogy a főnöke ragaszkodik bizonyos szokásaihoz. Köszönöm szólalt meg a férfi újból. Kérem, ne zavarjanak a megbeszélés előtt. A nő bólintott és kiment a szobából. Az őrnagy elforgatta a számzárat az irattáskán és kinyitotta, egy pillanatig a fegyvert nézte, és meglazította a hevedert. A barna irattartóra feketével a SLUZBA BEZPIECZENSTWA szavakat nyomtatták. Ezt is kinyitotta. Eszébe se jutott, hogy elolvassa a tucatnyi sűrűn gépelt oldalt. Ráhelyezte a hangtompítós pisztolyt az első oldalra. Csak ezután ült az asztal mellé. Úgy fordította a dossziét, hogy az feléje nyíljék. Jobb kezét a markolatra helyezte, majd mutatóujját becsúsztatta a ravaszhoz. Kétszer felemelte és visszatette a helyére, majd bekötötte az irattartót, amely most már valóban testesnek tűnt. A dossziét belerakta a táskába és bezárta. A férfi a következő tizenöt percben mozdulatlanul ült, és az ablakon át az utca túloldalán álló szürke épületet nézte. Elkezdett csendesen esni az eső.

7 Végül az órájára pillantott, határozott mozdulattal fölállt és kezébe vette az aktatáskát. Baloldalt a falon nagy léptékű térkép volt a városról. Néhány másodpercig elgondolkodva nézte, aztán az ajtóhoz ment. Mieszkowski brigádtábornok irodája az épület legfelső emeletén volt. A tábornok titkárnője a külső szobában ült. Vonzó, gesztenyebarna hajú nő volt. Azt pletykálták, hogy kapcsolata a tábornokkal intimebb, mint egyszerű munkakapcsolat. A nő a veje szemben lévő bőrgarnitúra felé intett és megszólalt: Konopka ezredes már bent, van. A tábornok rövidesen magát is hívatni fogja Kávéval megkínálhatom? A férfi leült, aztán megrázta a fejét. Az irattáskát a térdére helyezte. A nő rámosolygott és folytatta a gépelést. Időn ként a férfira pillantott, aki azonban mindvégig egy képzeletbeli pontra irányította a tekintetét, egy méterrel a nő feje fölé. A nő úgy látta, ma reggel szokatlanul feszült a férfi, és nem értette, miért. Hiszen a megbeszélés semmi kellemetlent nem tartogatott számára. Ellenkezőleg, az előléptetéséről volt szó. A nő újból a férfira nézett, ám a férfi tekintete most is ugyanarra a pontra szegeződött. A nő úgy becsülte, a férfi a harmincas éveinek elejét tapossa. Nagyon fiatalon lett belőle őrnagy. Vonzó férfi, bár kicsit gúnyos a tekintete. Fekete haja hosszabb a szolgálatnál elfogadottnál, szeme sötétbarna. Arca keskeny, ajka azonban telt, állán gödröcske. A barna szemű embernek rendszerint meleg a tekintete, ennek a férfinak azonban hideg, mint a szibériai tél. A nő éppen azon törte a fejét, vajon miért nem vette ezt már korábban is észre, amikor megszólalt az asztalán a telefon. Felemelte a kagylót, fejét kicsit félrebiccentette, így helyezte a füléhez a hallgatót. Igen, uram értem azonnal, uram Amikor letette a kagylót, odabiccentett a férfinak, figyelte, hogy föláll és automatikusan megigazítja a nyakkendőjét. A brigádtábornok irodája tágas volt, a padlón süppedő szőnyeg, az ablakon vörös függöny. A tábornok mogyorófa íróasztal mögött ült, amely előtt két szék állt. Az egyikben Konopka ezredes foglalt helyet. Az ezredes sovány, szögletes mozgású férfi volt, a tábornok kövér és szederjes arcú. A tábornok mosolyogva intett az üres szék felé. Mirek, örülök, hogy látom. Megkínálta a lány kávéval? Scibor megrázta a fejét. Köszönöm, de nem, kértem kávét. Az őrnagy az ezredesnek is odabiccentett, majd leült, és az íróasztalra tette a táskát. Konopka szólalt meg ezután: Remek munkát végzett a tarnowi csoporttal. Most már csak az a kérdés, elegendő-e a jelentése ahhoz, hogy vádat emelhessünk ellenük.

8 Scibor bólintott. Bizonyos vagyok benne. De ezt ön és természetesen a tábornok elvtárs ítélje meg. Rövid és nagyon lényegre törő. Előredőlt, a számzárat kezdte forgatni. Csend telepedett a szobára. A tábornok arcán várakozás tükröződött. Elmosolyodott, amikor megpillantotta a testes aktát. Mintha azt mondta volna, hogy rövid és lényegre törő? Scibor maga elé vette a dossziét, majd a táskát letette a szék lába mellé a földre. Az is, de hoztam maguknak valami mást is. Lassú mozdulatokkal kezdte kicsomózni a dossziét. Egyre mélyebbeket lélegzett, de ezt a két másik nem vette észre. Amikor kihúzta a zsinórt az utolsó lyukból, Scibor megszólalt: Mieszkowski tábornok, Konopka ezredes, nyilván emlékeznek még, amikor felvettek a testvériség soraiba, a Szyszkíbe. Tegnap ismertem meg teljesen a részleteket Ez rá a válaszom Kinyitotta a dossziét, aztán amikor kezébe szorította a markolatot, felnézett. A brigádtábornok meglepetésében eltátotta a száját. Teste megemelkedett a székben. Scibor baljával visszacsukta a dossziét, jobb kezével megemelte a pisztolyt, és meghúzta a ravaszt. Egy éles pukkanás hallatszott. A tábornok feje hátrahanyatlott, ahogy a golyó behatolt a száján, áthaladt az agyán és kijött a koponyatetőn. Scibor elfordult a pisztollyal. Konopka rémült arccal állt fel. Három éles pukkanás következett. Három golyó hatolt egyenesen az ezredes szívébe. Amikor hanyatt zuhant, magával rántotta a széket. Gurgulázó hangot hallatott, mintha mondani akart volna valamit. Scibor felállt, lassan célzott, aztán belelőtt a férfi bal halántékába. Az ezredes holtan feküdt. A szőnyeget elborította a vér. Scibor az íróasztal mögé ment. A brigádtábornok székével együtt hanyatt zuhant, feje természetellenes szögben szorult be a padló és a fal közé. A fal csupa vér volt. Scibor mozdulatlanul állt és figyelt. A szoba ajtaját vastagon párnázták. Úgy vélte, a titkárnő nem hallhatott semmit. Néhányszor mélyet lélegzett, aztán az íróasztalra fektette a táskáját, kinyitotta, majd lecsavarta a hangtompítót és beleejtette a táskába. A keze kicsit remegett, amikor visszazárta a kombinációs zárat. Ezután kinyitotta a pisztolytáskáját, kivette belőle a belegyömöszölt újságpapírt. A tokba csúsztatta a Makarovot, visszazárta, fölvette a táskáját és megindult az ajtó felé. A titkárnő meglepődött, milyen gyorsan megjelent az ajtóban az őrnagy, aki a válla fölött visszaszólt a szobába. Köszönöm, tábornok elvtárs. Igen, a szobámban leszek. Becsukta az ajtót, majd rámosolygott a nőre. Mieszkowski tábornok és Konopka ezredes meg akarja vitatni a jelentésemet. Ha szükségük lesz rám, hívatnak. Addig pedig kérik,, senki ne zavarja őket semmilyen körülmények között.

9 A nő bólintott. A férfi ismét rámosolygott, aztán kilépett az irodából. A nő ösztönösen megigazította a frizuráját. A férfi nem szállt liftbe, mert az borzasztóan lassú volt, gyalog ment le az öt emeleten. Amikor kilépett, az ügyeletes tiszt röviden szalutált neki, amit az őrnagy egy intéssel nyugtázott. Húsz perccel később megszólalt a csengő Józef Lason atya Krakkó környéki szerény házának kapujában. A pap nagyot sóhajtott. Már két órája fogalmazgatta a vasárnapi nagymisére szánt szentbeszédét. A püspök megígérte neki, hogy megjelenik a misén, és tudta, hogy nagyon kritikus véleménye van az összecsapott szentbeszédekről. Ez alatt a két óra alatt egyfolytában csengett a telefon, legtöbbször csip-csup ügyekben keresték. Már-már azon gondolkozott, hogy melléteszi a kagylót, de néha életbe vágó ügyekben kérték a segítségét. A pap kedvenc papucsában odacsoszogott az ajtóhoz, miközben rosszalló arckifejezést igyekezett ölteni magára. Egy férfi állt a szitáló esőben, kezében vászonzsákkal. Kék kordnadrágot viselt és khaki anorákot. Száját fekete gyapjúsál takarta. Fekete haja vizes volt. Hangja tompán szólt a sál mögül. Jó napot, Lason atya. Beenged? A pap egy pillanatig bizonytalankodott, aztán amikor látta, mennyire elázott már látogatója, félreállt. A férfi levette a sálat, és megkérdezte: Egyedül van? Igen, a házvezetőnőm vásárolni ment. Miközben kimondta a szavakat, a pap érezte, mennyire fél. A férfi arca fenyegetőnek tűnt. A vendég megszólalt: Mirek Scibor vagyok, az SB őrnagya. A pap rettegése kiült az arcára. Scibor halkan szólalt meg:; Nem azért jöttem, hogy bántsam vagy letartóztassam. A pap valamelyest összeszedte magát. Akkor mit keres itt? Oltalmat mint menekült jöttem magához. A pap arcán a félelem átadta a helyét a gyanakvásnak. Scibor ezt észrevette, ezért folytatta: Lason atya, fél órája sincs, hogy agyonlőttem egy SB brigádtábornokot és egy ezredest. Majd hallani fogja a hírekben. A pap belenézett Scibor szemébe és hitt neki. Keresztet vetett, és ezt morogta: Isten bocsássa meg magának, fiam. Scibor arcán torz mosoly jelent meg: A maga istene hálával tartozik nekem. Megnyomta a maga szót. A pap szomorúan megrázta a fejét, és megkérdezte: Miért tette? És miért pont hozzám jött?

10 Scibor elengedte a füle mellett az első kérdést. Azért jöttem, mert tudom, hogy maga segíti a Nyugatra menekülőket. Négy hónapja figyelem magát. Az a gyanúm, hogy Kamién, a disszidens is a maga segítségével szökött ki. Le is tartóztathattam volna, de fel akartam deríteni, kikkel van még kapcsolatban. A pap néhány másodpercig hallgatott, aztán megszólalt: Jöjjön be a konyhába! Kávét ittak, egymással szemben ülve a konyhaasztal mellett. A pap ismét feltette a kérdést: Miért tette? Scibor belekortyolt a kávéba, tekintetét az asztal lapjára szegezte. Jeges hangon szólalt meg: : A maguk vallása azt tanítja, hogy a bosszú istené. Nos, egy kicsit kölcsönöztem ebből a hatalomból. Mást nem akarok mondani erről. Tekintetét a papra emelte, aki a szemébe nézett, és látta, u-jgy beszélgetőpartnere a témát valóban lezárta. Megszólalt: Nem tudok semmiről. De ha kijut Nyugatra, ott mit fog csinálni? Scibor megvonta a vállát. Előbb sok mindenről kell beszélnünk; de ha kijutok, találkozni akarok a szalonnás pappal. Mondja meg neki mondja meg a szalonnás papnak, hogy jövök.

11 1. Mario Rossi csendőrtábornokot választották ki, hogy megvigye a jó hírt. Jó választás volt. Rossi nem az a fajta ember volt, aki túlzottan megilletődik egy pápától vagy más földi lénytől. Ugyanakkor ésszerű választás is volt. Ő volt ugyanis annak a bizottságnak az elnöke, amelyet a kormány állított fel azért; hogy a pápa biztonságát olasz földön szavatolja. A tábornok sofőrje beállt a fekete Lanciával a Damaso-udvarba. Rossi megigazította a nyakkendőjét és kiszállt a kocsiból. Rokonszenves és elegáns ember volt, halszálka-mintás, sötétkék öltönyt viselt mellénnyel, akár üzletember is lehetett volna. Lezserül vállára terítette gyöngyszürke kasmír felöltőjét. Rossi a rafináltan öltözködő férfiak városában is feltűnően elegáns jelenség volt. A zakója felső zsebében a krémselyem-zsebkendő és a gomblyukába tűzött apró, de tökéletes formájú vörös szegfű diszkrét színkontrasztot biztosított. Más férfi talán nőiesnek tűnhetett volna ebben az összeállításban, de bárki bármit is mondott Mario Rossiról és bizony sokan mondtak róla sok mindent, soha senki nem kérdőjelezte meg férfiasságát. Arcát jól ismerték svájci gárdisták, akik tisztelettel szalutáltak neki. Az apostoli palotában Cabrini fogadta, a pápai kamarás. Alig váltottak néhány szót egymással, egyenesen a lifthez mentek, amely felvitte őket a legfelső emeletre. Rossi mintha fizikailag is érezte volna, hogy Cabriniből árad a vibráló kíváncsiság. A szigorúan négyszemközti pápai audiencia nagyon ritka. Hát még ha ilyén rövid idő alatt szervezik meg; az olasz külügyminiszter a reggel folyamán kérte állambiztonsági ügyre hivatkozva. Odaértek a pápa dolgozószobájába vezető nehéz, sötét ajtóhoz. Cabrini határozottan kopogott csontos ujjával, majd benyitott, orrhangján bejelentette Rossit, aztán bekísérte a terembe. Miután a kamarás kihátrált és becsukta maga mögött az ajtót, a pápa fölállt a kisméretű, mindenféle papírokkal borított íróasztal mellől, amely inkább egy középvezető üzletemberhez illett volna. Ezzel ellentétben a pápa pontosan arra az emberre emlékeztetett, aki volt. A jól ismert fehér selyemruhát viselte, fején a kis fehér sapkát, mellén ott függött vastag aranyláncon a kereszt, arcán arisztokratikus, de jóindulatú mosoly. A pápa megkerülte az asztalt. Rossi fél térdre ereszkedett és megcsókolta a halászgyűrűt. A szentatya lehajolt és finoman felsegítette a tábornokot. Örömünkre szolgál, hogy láthatjuk, tábornok. Nagyon jól néz ki. Rossi bólintott. Jól is vagyok, Szentatyám. Egy hét Madonna di Campiglióban csodákat művel. A pápa fölhúzta a szemöldökét. És milyen volt. a síelés? Csodálatos, Szentatyám.

12 Hamiskás pillantással a pápa erre megkérdezte; És síelés után? Az is csodálatos, Szentatyám. A pápa elgondolkodva elmosolyodott. Mennyire hiányoljuk mi is a síelést! Karon fogta Rossit, és odavezette a diófa asztal mellett álló bőrszékekhez. Miután helyet foglaltak, megjelent egy apáca, kezében tálcával. Mindkettőjüknek kávét töltött, Rossinak Sambuccát, a pápának pedig egy kis metszett pohárba valami borostyánszínű folyadékot egy címke nélküli üvegből. Miután kiment, Rossi kiitta a kávét és belekortyolt a Sambuccába, majd megszólalt: Szeretném megköszönni Szentségednek, hogy ilyen gyorsan hajlandó volt fogadni. A pápa bólintott. Mivel Rossi tisztában volt azzal, hogy vendéglátójának nincs türelme csevegni, egyenesen a témára tért. Szentatyám, nyilván hallott a szökött KGB-sről, Jevcsenkóról. Újabb bólintás. Tíz napon át mi hallgattuk ki. Most veszik kezelésbe az amerikaiak. Az első figyelemre méltó dolog, hogy bár a követségük jelentéktelen személyiségnek próbálta meg beállítani, kiderült róla, hogy sokkal jelentősebb posztot töltött be a KGB-ben, mint azt gyanítottuk volna. Igazából tábornok, évtizedek óta a legfontosabb figura, aki átállt. Nagyon szépen együttműködött velünk nagyon. Rossi kiitta a Sambuccát, s a poharat óvatosan a tálcára helyezte. Tegnap este az utolsó kihallgatásakor került szóba a Szentséged ellen május 19-én elkövetett szégyenletes merénylet. A tábornok a pápára pillantott, aki eddig csupán udvarias érdeklődéssel hallgatta. Most azonban arckifejezésén meglátszott, nagyon érdekli a téma. Rossi folytatta: Megerősítette azt, amit már akkor mindenki magától értetődőnek tartott: a merénylőt irányító bolgár figurák mögött valóban Moszkva állt. Jevcsenko elmondta azt is, hogy a vérlázító merénylet kiötlője a KGB akkori feje, Jurij Andropov volt személyesen. A pápa bólintott, és komoran ezt mormolta: Azóta az SZKP főtitkára, nemrég az ország elnöke. Hirtelen megvonta a vállát. De tábornok, ezt már kezdettől fogva mindenki gyanította. Valóban, Szentatyám felelte Rossi. Am azt senki nem tételezte föl, hogy a kudarc ellenére Andropov újból próbálkozik. Rövid hallgatás után, míg megemésztette a hallottakat, a pápa csendesen megkérdezte: És Jevcsenko szerint megint megkísérlik? Rossi bólintott. Határozottan állította. A részleteket nem ismeri, de kikérték az ő véleményét is. Úgy tűnik, Andropov megszállottja a dolognak. Meggyőződése ; hogy Lengyelország a kelet-európai szovjet befolyás kulcsa. A fekvése létfontosságú volt és lesz is szerintük. Andropov úgy véli, hogy Szentséged halálos veszélyt jelent erre a

13 kulcspozícióra A tábornok a nyomaték kedvéért elhallgatott, majd megszólalt, szinte szemrehányóan: És legyünk őszinték, Szentatyám, az elmúlt másfél év folyamán tett lépései Lengyelországgal és a kommunizmussal szemben valóban nem adtak okot, hogy oldják ezt a félelmet. A pápa bosszúsan legyintett. Mindent nagy elővigyázattal tettünk, a mi Urunk tanítása szerint. Rossinak még átvillant ez is az agyán: És némi patriotizmustól vezérelve, de természetesen véleményét megtartotta magának. A pápa feléje intett. És Andropov valóban vállalna ekkora kockázatot? Mert ha a lengyelek megtudnák, hogy minket a Szovjetunió első emberének közvetlen utasítására gyilkoltak meg, olyan felkelés törne ki, amely alapjaiban rázza meg a szovjet birodalmat Igaz ismerte el Rossi. Jevcsenko is jelezte, hogy a tervnek vannak heves ellenzői a szovjet hierarchiában is, de Andropov pozíciója egyelőre sziklaszilárd. Azt is fel kell tételezzük, hogy a KGB sokat tanult az elmúlt merénylet kudarcából Szentségednek szembe kell néznie a tényekkel. A világ egyik legnagyobb hatalmú, legerkölcstelenebb és legkegyetlenebb embere, szinte kimeríthetetlen erőforrásokra támaszkodva, Szentséged halálát akarja. Újabb rövid hallgatás következett, miközben a pápa belekortyolt italába, aztán megkérdezte: Tudnak bővebbet is, tábornok? Rossi elfintorodott. Nagyon keveset. Csak annyit, hogy a merényletre nem a Vatikánban és nem is Itáliában kerül sor. Szentatyám számos tengerentúli országba tervez főpásztori látogatást. Az útvonalat mindenki ismeri, ez csak természetes. Körülbelül két hónap múlva esedékes látogatása a Távol-Keleten. Esetleg ott kísérlik meg a dolgot, vagy valahol máshol, a távolabbi jövőben. Bár véleményem szerint inkább korábban, mint később. Andropov, mint ismeretes, türelmetlen ember és az egészsége sem jó Szentatyám, egy mániás, beteg ember minél gyorsabban meg akarja valósítani a rögeszméjét. A pápa sóhajtott és szomorúan megrázta a fejét. Rossinak az volt az érzése, hogy most néhány szó következik Isten kifürkészhetetlen akaratáról és a keresztényi megbocsátásról. De nem ez történt, hanem hosszú csend borult rájuk. Az egyházfő félig behunyt szemmel gondolkodott. Rossi tekintete számba vette a világos faborítást, a felbecsülhetetlen értékű festményeket, az ablakokon lévő aranydamaszt függönyöket. Hány milliárd szempár mered tisztelettel és félelemmel ezekre az ablakokra. Tekintete ismét a pápára tévedt. Úgy látta, mintha megszületett volna a döntés. A pápa kinyitotta a szemét, a gondolkodásnak vége. A máskor oly mosolygós szemek helyett jeges tekintet meredt rá. Egy alig hallható, apró nyögéssel a pápa felállt. Rossi nem tudta, mi tévő legyen, ő is felállt. A két férfi egymás szemébe nézett. A pápa kurtán kijelentette: Tábornok, a hír, amit hozott, nem örömteli, de köszönöm, hogy személyesen tájékoztatott róla és ilyen gyorsan. A pápa megindult az ajtó felé. Rossi követte, és némi meglepetéssel a hangjában megkérdezte: Ugye mindent megtesz a biztonsága érdekében, Szentatyám? Tisztában

14 van azzal, milyen nagy a veszély esetleg, ha elhalasztaná Nem tudta folytatni. A pápa az ajtónál szembefordult vele, és nyomatékosan megrázta a fejét. Nem halaszthatunk el semmit, tábornok. Életünket nem irányíthatja más hatalom, csak isten akarata. Ez a moszkvai istentagadó bűnöző nem befolyásolhatja szent küldetésünket a Földön. Kinyitotta az ajtót. Még egyszer köszönöm, tábornok. Casaroli bíboros majd átadja köszönetünket a miniszternek. Rossi zavartan csókolta meg a felé nyújtott gyűrűt, miközben motyogott valami búcsúzásfélét, aztán elvezette Cabrini, aki ha lehet még kíváncsibban nézett rá. Amikor a lifthez értek, Rossi észrevette, hogy a pápa személyi titkára, Dziwisz atya besurran a pápa dolgozószobájába. Stanislaw Dziwisz Krakkóból jött szeretett érsekével, Wojtylával Rómába. Mindig így volt ez, amikor új pápát választottak. Luciani egész kíséretét és a háztartását Velencéből hozta magával, Pál pápa pedig milánóiakkal vette magát körül. Dziwisz atya már tizenöt éve a pápa magántitkára volt, és úgy tekintett rá, mint az apjára. Ugyanúgy meg is értett mindent, ahogyan fiú az apját. Most azonban elbizonytalanodott. Volt valami a pápa hangjában, amit még sosem hallott Ahogy ott állt a szoba közepén, egész tartásából áradt a merevség, a hidegség. Kérje meg Versano érseket, hogy azonnal jöjjön ide és mondjon le mindent ma délutánra. A meglepett Dziwisz visszakérdezett: Mindent, Szentatyám? meglátta a türelmetlenséget a pápa szemében, ezért gyorsan hozzátette: Jön egy küldöttség Lublinból, Szentatyám. A pápa fölsóhajtott. Tisztában vagyunk vele, és azzal is, hogy csalódottak lesznek. Magyarázza meg nekik, hogy váratlan és sürgős dolog jött közbe, ami igénybe veszi időnket és megköveteli a jelenlétünket. Egy pillanatig gondolkodott, aztán folytatta: Kérdezze meg Casaroli bíborost, tudna-e rájuk szánni néhány percet. Ő tudni fogja, mivel csillapíthassa csalódottságukat. Igen, Szentatyám Dziwisz várt. Várta, hogy megtudja, mi ez a váratlan fejlemény. A pápa mindig beavatta a titkaiba. Most nem ez történt. Hiába nézte a hideg, kék szemeket, nem látott bennük mást, mint türelmetlenséget. Sarkon fordult, hogy hívja Versanót. Az érsek leült és hálásan köszönté meg a kávét. Ez a pápa emelte őt érsekké; és a pápai döntés minden Vatikán-szakértőt megdöbbentett. Újabb amerikai került a vatikáni hierarchiába Paul Marcinkus chicagói bíboros-érsek után, akit viszont a Banco Ambrosiano pénzügyi botrányával kapcsolatban emlegettek. Marcinkus benn szorult a

15 mini államban, ha ugyanis kiteszi a lábát a Vatikánból, kockáztatja, hogy letartóztatják. Sokan úgy gondolták, hogy ez jó ideig meg fogja akadályozni, hogy újabb amerikai kerüljön a pápai udvarba. A lengyel pápa azonban nagyon megkedvelte Versanót, az olaszamerikait, aki gyorsan emelkedett a vatikáni hierarchiában, és most már a pápa személyes biztonságával kapcsolatos dolgokat ellenőrizte. Eközben azonban mélyreható változtatásokat is végrehajtott a vatikáni bank szerkezetében, amely ismét jelentős szerepet töltött be a Világpiacon. Versanónak bőven voltak ellenségei. A magas és jóképű férfi igen fiatalon lett érsek, és legalábbis bizonyos emberek szerint teljes egészében ki is élvezte magas pozíciójából eredő hatalmát. Kedves volt és közvetlen. Am ha kellett, tudta az embereket manipulálni, és tudott kegyetlen is lenni. Ezzel együtt jól végezte a dolgát mind a pápa biztonságával kapcsolatban, mind pedig a bank felvirágoztatásával, így aztán érthetően emelkedőben volt a csillaga. Miután érseki rangra emelték, bekerült a pápa belső köreibe. Szinte mindenről tudott, ami a Vatikánban zajlott. Arról is tudott például, hogy alig fél órával ezelőtt a pápa négyszemközt tárgyalt Mario Rossi csendőr tábornokkal. Nagyon furdalta az oldalát a kíváncsiság, hogy vajon miről. Ezt az érdeklődését igen gyorsan kielégíthette. Még meg sem itta a kávéját, a pápa már tájékoztatta is. Az érsek reakciója gyakorlati volt és azonnali. Logikus érvelésével nyugtatni akart. Emlékeztette a pápát, hogy megválasztása óta legalább féltucatnyi, dokumentumokkal bizonyítható merénylet készült ellene. Ebből csak egy jelentett közvetlen veszélyt. Elképzelhető, hogy volt még egy tucat másik terv, amely nem került napvilágra. Most azonban szinte tökéletes a biztonság, még a tengerentúli utak alkalmával is. Azt készséggel elismerte, hogy ez a fenyegetés nagyon veszélyes, de minden lehetséges eszközzel megakadályozható a dolog. A pápa a távol-keleti út biztonsági előkészületeit firtatta, Versano megint csak megnyugtató válaszokkal szolgált. Mondanivalójának az volt a lényege, hogy nyugalom, van még bőven időnk. Sok minden történhet még addig. Andropovot legyűri a betegség. Ebben az esetben pedig felülkerekednek a dolog ellenzői a Kremlben, és elállnak a tervtől. Andropov említésére a pápa fölállt, odament az ablakhoz, és szótlanul lenézett a Szent Péter térre. Aztán megfordult és megszólalt: Mario, ha Isten akarja, akkor ez a gonosz ember meghal, mielőtt végrehajthatná felháborító tettét. Ám ha nem, abban az esetben mi halhatunk meg. Versano is fölállt, és odament a pápához. A két férfi egymás szemébe nézett. Bár a pápa is megtermett ember volt, az amerikai egy fejjel magasabb volt nála. Versano rekedten suttogta: Isten akarata érvényesül. Szentséged az emberiség fáklyája, a jóság különleges megtestesülése. Egy ilyen gonosz erő nem győzheti le. Fél térdre ereszkedett, megragadta a pápa kezét és lázasan megcsókolta a halászgyűrűt. Miután visszatért az irodájába, Mario Versano érsek meghagyta, hogy senki ne zavarja. Leült íróasztala mellé, egymás után szívta a Marlborókat és gyakorlatoztatta kiváló

16 intellektusát. Lezser kinézete ellenére szigorú rendet tartott íróasztalán. Jobb kéz felől a telefon, bal kéz felől az iratrendező, közvetlenül mellette üres papírok, pontosan középen pedig egy nehéz ezüst Dunhill asztali öngyújtó. A falon körben dedikált fényképek a bankélet, a diplomácia, az fegyház, sőt a showbusiness világából. Székét két lábra döntötte, széles hátát a falnak vetette. Egy óra elteltével előrehuppant, az öngyújtóért nyúlt, meggyújtott egy cigarettát, majd megnyomott egy gombot a telefonon. Magántitkárának fémes hangja csendült meg a készülékben, azé a titkáráé, aki szinte minden titkát ismerte. Igen, kegyelmes uram? A szalonnás pap még a városban van? Igen, kegyelmes uram, a Collegio Russicóban, Holnap reggel indul Amszterdamba. Remek. Hívja föl nekem. Rövid idő telt el, aztán Versano jókedvűen szólt bele a kagylóba: Üdvözlöm, Pieter, itt Mario Versano. Mikor evett utoljára egy jót a L Eau Vive-ben? Nagyon-nagyon rég, fiatal barátom. Mint tudja, én csak egy szegény pap vagyok. Versano nevetése már mintha konspirált volna, Ma este kilenckor a hátsó helyiségben. Letette a kagylót, és azonnal behívatta a titkárát, a sápadt, sovány papot, akinek vastag szemüveglencséje egy csillagászati távcsőbe is tökéletesen beleillett volna. Versano mintha parancsot adott volna ki: Foglalja le a L Eau Vive hátsó termét ma estére. És mondja meg Cibannak a nevemben, hogy nagyon lekötelezne, ha ma délután alaposan poloskátlanítaná az egész éttermet. A titkár mindent följegyzett, aztán némi bizonytalansággal a hangjában megszólalt: Ez nagyon rövid idő, kegyelmes uram. Mi van akkor, ha a helyiséget már lefoglalta mondjuk egy bíboros? Versano szélesen elmosolyodott. Beszéljen személyesen Mária nővérrel. Mondja meg neki, hogy senki, természetesen őszentségét leszámítva, nem lehet fontosabb, mint az én vendégeim. A titkár bólintott és távozott. Versano újabb Mariboróra gyújtott rá, mélyen letüdőzte, aztán lebonyolított telefonon még egy meghívást. Ezután ismét hátradöntötte székét, hátát a falnak vetette és elégedetten fölsóhajtott.

17 2. Csendesen esett az eső, amikor Pieter Van Burgh atya kiszállt a taxiból a Pantheon tér közelében, hogy az utolsó néhány száz métert gyalog tegye meg. Az ember ragaszkodik a szokásaihoz, különösen, ha azok az életét védik. Kabátját szorosan összehúzta magán, és sietősen lépkedett végig a keskeny Via Monteronén. Hideg este volt, kevesen jártak az utcán. A pap gyors pillantást vetett a háta mögé, majd belépett egy kapunyitásba. A helyiségben világos volt, első látásra hagyományos étteremnek nézte volna az ember. Ám a kabátját egy magas, fekete lány vette el, aki hosszú, batikolt köpenyt viselt; nyakában ott lógott a feszület. A pap tudta, hogy a lány apáca, mint a többi felszolgáló. Egy francia hittérítő rendben dolgoztak valahol Nyugat-Afrikában, Megjelent egy másik nő is, ám ez hosszú fehér ruhát viselt. Idősebb volt a másiknál és fehér bőrű. Arcáról lerítt a begyakorolt áhítat. A pap korábban már járt itt, emlékezett rá, hogy Mária nővérnek hívják, ő vezette az éttermet vasszigorral. A nő azonban nem emlékezett a papra. Foglalt asztalt, atyám? Várnak rám, Mária nővér. Van Burgh atya vagyok. Ó, igen. A nő azonnal kedves lett hozzá. Kövessen, atyám! Követte a nőt a furcsa éttermen át. Bár a hely mindenki számára nyitva állt, laikusok ritkán látogatták. A vendégek majd száz százaléka egyházi ember volt, vagy egyházi körökben mozgott. Van Burgh látta, hogy a helyiség gyakorlatilag tele van. Jó néhány vendéget fel is ismert: egy püspököt Nigériából, aki együtt vacsorázott a L Osservatore Romano egyik szerkesztőjével. Egy curiabeli püspök mély beszélgetésben volt a vatikáni rádió egyik vezetőjével. Az egyik sarokban Szűz Mária gipszszobra állt. Mária nővér elhúzott egy vörös bársonyfüggönyt, kinyitotta a nehéz faajtót és beengedte a vendéget. Az ellentét azonnal szembeötlő volt. A helyiség falait gazdag brokát borította. A padlón süppedős vörös szőnyeg. Az egyetlen asztalt krémszínű damasztterítő borította. Megcsillant a gyertyafény az ezüst evőeszközön és a kristálypoharakon, s az asztal mellett ülő két ember szemében. Versano egyszerű plébánosi öltözéket viselt, a másik viszont bíborosit, amelyről Van Burgh azonnal megállapította, hogy a Gamrriarelli-ház keze munkáját dicséri ők voltak a pápai szabók immár két évszázada. Megismerte a főpap aszkétikus arcát is: ő volt a nemrég bíborossá kinevezett Angelo Mennini. A bíboros volt Róma egyik légravaszabb és legintelligensebb embere. Szerzetesrendje révén, amelynek misszionáriusai jelen voltak az egész világban, ő volt az egyik legnagyobb hatalmú és legjobban informált ember az egész egyházban. Van Burgh csak egyszer találkozott vele, akkor is csupán futólag, de nagyon jól ismerte a tekintélyét. Mindkét férfi fölállt. Van Burgh előbb megcsókolta a bíboros odanyújtott gyűrűjét, majd szívélyesen kezet rázott Versanóval. Ismerte a róla keringő összes pletykát, némelynek hitelt is adott, de annak idején ösztönösen megkedvelte az óriási amerikait.

18 Versano kihúzott számára is egy széket, majd mindhárman leültek. Az érsek jobbjánál ott állt az italoskocsi. Egy aperitifet? kérdezte. Van Burgh malátawhiskyt kért. Versano teletöltötte Mennini poharát száraz vermuttal, a magáét Negronival. A jégkockák csörrenése mintha csak fokozta volna a várakozásteli csendet. Szótlanul egymásra emelték a poharukat, majd Versano szólalt meg üzletemberhez illő hangon: Engedelmükkel már előre megrendeltem a vacsorát. Nem hinném, hogy csalódni fognak. Ez természetesen azt is jelenti, hogy kevesebbszer fognak minket zavarni. Hármójuk közül a legfiatalabb láthatóan minden nehézség nélkül átvette a megbeszélés irányítását. A nagyobb hatás kedvéért rövid szünetet tartott, majd komor hangon megszólalt: Amit ma este önöknek el kell mondanom, annak a legkomolyabb következményei vannak a mi szeretett szentatyánkkal és az anyaszentegyházzal kapcsolatban. Van Burgh köhintett és kétkedő tekintettel nézett körül a helyiségben. Versano elmosolyodott és megnyugtatóan fölemelte a kezét. Ne aggódjék, Pieter, ez a helyiség sőt az egész étterem ma-délután lett poloskátlanítva. Bizton állíthatom, hogy nincs egyetlen lehallgatókészülék az egész Vatikán területén. Az érsek egy 1977-es esetre utalt ezzel, amikor Camilio Ciban, a Vatikán biztonsági főnöke rávette Villot bíboros-államtitkárt, ellenőriztesse, nem telepítettek-e poloskákat a titkárságra. Tizenegy bonyolult készüléket találtak, mintegy fele-fele amerikai és szovjet eredetű volt. A világ egyik legbiztonságosabbnak hitt intézménye mélységesen megdöbbent ekkor. Merinini kardinális a vele szemközt ülő holland papot tanulmányozta. Kerek, vörös arcával, pocakjával maga lehetett volna Tuck barát a Sherwoodi erdőből. Az volt a szokása, hogy ujjaival a tenyerét masszírozta, és olykor úgy nézett körül, mintha meglepődött volna; egy kissé emlékeztetett arra a gyerekre, aki hirtelen egyedül találja magát a csokoládégyárban. De hatvankét évével távolról sem volt már gyermek, és Mennini azzal is tisztában volt, hogy egyszerű viselkedése borotvaéles észt takart és a leghihetetlenebb képességeket. Pieter Van Burgh atya volt a Vatikán vasfüggöny mögött tevékenykedő segélyszervezetének vezetője. A hatvanas évek eleje óta számos titkos látogatást tett Kelet-Európában, minden alkalommal más-más álruhában. A Vatikán érthető okokból nem reklámozta a tevékenységét, amelyért viszont a keleteurópai országok hivatalos egyházellenes szervei gyűlölték. Bár tudtak a tevékenységéről, soha nem tudták csapdába csalni. Ezt a Pimpernelt azért nevezték szalonnás papnak, mert a vasfüggöny mögött tett utazásaira mindig bőségesen vitt magával egész sódarokat. amelyeket titkos nyája leginkább nélkülöző tagjai között szétosztott. Közeli barátja volt a pápának, akit még abból az időből ismert, amikor kinevezték Krakkó érsekévé. Hangtalanul kinyílt az ajtó, és egy szép fekete lány begördítette az ételekkel megrakott kerekes kocsit. Elégedetten szemlélték, ahogy szerényen felszolgálja a Fettuccine con cacio e pepe-t, majd tölt mindegyiküknek a falernói borból, aztán hangtalanul visszavonul A külső étteremben francia ételeket szolgáltak fel, közepesen jó minőségűt és olcsót. A

19 különteremben az olasz konyha dívott,, csodálatosan elkészítve és észveszejtően drágán mérve. Ha itt Vacsorázik, egy plébános könnyen itt hagyja egy étkezésért a havi fizetését. Versano komoly várakozással vette kézbe a villát, ám Van Burgh diszkrét köhintése megállította. A pap várakozóan nézett a bíborosra. Mennini meglepetten nézett vissza rá, aztán megértette, mit várnak tőle. Bólintott, lehajtotta a fejét, majd halkan mormolni kezdte: Benedictus benedicat per Jesum Christum Dominum nostrum, Amen. Amikor felemelték a fejüket, Versano egyáltalán nem bűnbánó mosollyal beledöfte villáját a kifőtt tésztába. Gyorsan evett, türelmetlenül, ahogyan Mennini is, mint akinek az étel nem jelent mást, mint a szükséges tápanyagot. Van Burgh viszont megadta a módját, élvezte a változatos ízeket. Sokszor előfordult az életében, hogy az étele nem volt más, mint egy karéj kenyér és egy darab sajt; és az sem volt ritka, hogy egyáltalán nem volt mit ennie. Versano hátradőlt és megszólalt: Megmondtam nekik, hogy hagyjanak egy kis szünetet a fogások között. Fölmutatott egy szál cigarettát. Ugye, megengedik? Szeretek itt enni mondta, még ha nem is lát itt senki. Van Burgh elmosolyodott a fiatal főpap enyhén szólva önleleplező kiszó-lásán, de azzal is tisztában volt, hogy nem csevegni jöttek össze. Vajon miért kell elszigetelnünk magunkat ennyire a többi vendégtől? kérdezte mintegy önmagától. Ugyan már, Pieter szólalt meg az amerikai. Mint maga, én is szeretem az álruhát, a konspirációt. Ilyenkor támadnak a legjobb ötleteim. Van Burgh teli szájjal morgott valamit, miközben arra gondolt, vajon az érsek azt is olyan gondolatébresztőnek találná-e, ha ez a letartóztatás, a kínzás és a halál kockázatával járna? Mennini, aki a mellén lógó keresztet babrálta, türelmetlenül vágott közbe: A társaság és a környezet kongeniális, Mario, ám nyilvánvaló, hogy ami miatt összejöttünk, az jóval kevésbé. Talán belekezdhetne Versano bólintott, arca elkomorult. Cigarettáját óvatosan a hamutartó szélére helyezte. Előbb Menninire nézett, aztán Van Burghra, majd megszólalt: Sokat gondolkoztam azon, kikkel kell a dologról tárgyalnom. Egy pillanatra elhallgatott, majd mélyebb hangon folytatta: Azt kell azonban mondjam, hogy nincs az egész anyaszentegyházban másik két ember, aki jobb tanácsokat tudna adni, és hajlandó volna részt venni ebben a sorsdöntő ügyben Azonban mielőtt belekezdenék, kérem, biztosítsanak teljes titoktartásukról hangsúlyozom, teljes titoktartásukról. Van Burgh is végzett az evéssel. Félretolta a tányérját, kezébe vette a bort és belekortyolt. Versano Menninit figyelte. A beesett arcú, ősz bíboros elgondolkodva szívogatta a fogát. Van Burgh látta a kíváncsiságot a szemében. Tudta, mi lesz a bíboros válasza. Végül Mennini bólintott. A szavamat adom, Mario. Természetesen a hit adta korlátok között.

20 Ez magától értetődik. Köszönöm, Angelo. Az érsek érdeklődő arccal fordult a holland felé. Van Burgh nem bizonytalankodott. Ezt a mély konspirációban töltött élete nem engedte meg neki: Határozott hangon szólalt meg: Természetesen követem a bíboros úr példáját. Versano előrehajolt, és csendesen a következőt mondta: A mi szeretett János Pál pápánk szent élete közvetlen veszélyben forog. Ezután a döbbenettől megnémult kétszemélyes hallgatóságának részletesen elmondta, mit tudott meg délután. A második fogás abbacchio alia cacciatora volt, amelynek elfogyasztása során megtárgyalták az általános helyzetet. Versano és Mennini átengedte a szót a szalonnás papnak. Ő volt ugyan közöttük a legalacsonyabb rangú személyiség, ám az orosz gondolkodással kapcsolatos tudása legendásnak számított. Véleménye szerint az oroszok elégedettek voltak a legutóbbi merénylet kapcsán szárnyra kelt találgatással, hogy Ali Agca mögött Moszkva állt. Alig leplezett fenyegetés volt ugyanis ez a pápának, és bármely követőjének címezve: ne merjen beleavatkozni az ő dolgaikba. Ha sikerül a merénylet, annál jobb. Az oroszok is tudnak logikusan gondolkozni: nem tűnik valószínűnek, hogy újból keleteurópai főpapot válasszanak meg pápának. Ha csak sikerül ráijeszteni a pápára, már győztek. Első ránézésre úgy is tűnt, mintha ez történt volna. A pápa antikommunista retorikája enyhült. Amikor az amerikai püspökök szembefordultak Reagan rakétapolitikájával, a Vatikán hallgatott. Lengyelországban szétverték a Szolidaritást, amit a pápa kétségbeesve szemlélt, de nem tett lépéseket. Ám mindez, magyarázta Van Burgh, nem jelenti azt, hogy megváltozott volna a pápa politikája, csak a hangsúly tolódott el az újfajta pragmatizmus irányába. A szentatya újra akarja fogalmazni az egyház szerepét; az ellen a belső liberalizmus ellen akar fellépni, amely szerinte jóval kisebbnek látszó, de épp ezért jóval fenyegetőbb veszély az egyházra nézve. A Kreml az elmúlt hónapok során nyilvánvalóan rájött arra, hogy a pápa antikommunizmusa nem tűnt el, sőt, sikerült neki az egyházat még határozottabban a saját képére formálnia, ami még nagyobb veszélyt jelent a Kreml urai számára. Amennyire pedig Andropovot ismerte, és kétségtelenül sokat tudott róla, Van Burgh egyáltalán nem lepődött meg azon, hegy újabb merényletre készül. Azzal zárta a szavait, hogy mint fogadni szerető ember, a tények ismeretében nem adna tíz százaléknál nagyobb esélyt arra, hogy a pápa ezt a merényletet túlélje. Egy dolog megölni mondjuk Reagant, akinek országa retorziókkal tud élni, de Sztálin szavaival élve: Hány hadosztálya van a pápának? Versano ezután a bíboros felé fordult. Angelo, mi itt mindnyájan a gyakorlat emberei vagyunk, nincs szükségünk álszerénységre forrásainkkal kapcsolatban, sem pedig gátlásokra, ha véleményünknek akarunk hangot adni. Ön vezeti az egyház

21 leggyakorlatiasabb gondolkodású rendjét. Azzal is tisztában van, mennyire megkönnyebbült a pápa, amikor önt választották a Társaság élére. Nem árulunk el titkot, milyen fájdalmasan érintett mindenkit az ön elődjének politikája. Az egész Curia fellélegzett, ezt is tudja. Bölcsessége és segítőkészsége miatt hívtam önt ma ide ám előbb szeretném hallani a véleményét Van Burgh atya elemzésével kapcsolatban. Mennini bíboros, aki toszkán parasztcsaládból származott, épp tisztára törölte a tányérját egy darabka kenyérrel, majd elgondolkodva rágni kezdte, végül bólintott. Egyetértek az atyával. Mindkét esetben. Logikusnak látszik, hogy Andropov újra próbálkozzék. Az is logikus, hogy a rendelkezésére álló gépezettel ez a kísérlete sikerüljön is, hiszen a pápát semmi nem tántoríthatja el attól, hogy külföldi pasztorációját feladja. Megtörölte a száját a damasztkendővel, majd Versanóra nézett, és folytatta. Véletlenül tudom dél-koreai forrásaimtól, hogy az északi diktátor, Kim Ir Szen nagyon örülne annak, ha valami baj érné a pápát a látogatás során. Versano tekintete összetalálkozott Van Burghéval. Tudták, hogy a Társaság nagyon széles befolyást teremtett magának a Távol-Keleten. A holland megszólalt: Beszámolt neki erről? Tanácsolta neki, hogy ne utazzék? Mennini megvonta a vállát. Természetesen, de a pápát semmi sem tántorítja el elhatározásától. Annyit mondott csupán, hogy egy halásznak számítania kell arra, hogy olykor viharos vizekre evez. Ezzel Versano felé fordult. Nos, Mario, mi a javaslata? Ekkor rövid időre megzavarta őket az utolsó fogás, a tartuffo érkezése. Ám észre sem vették, milyen szép apáca szolgálta fel nekik. Versano ideges volt. Amikor az apáca kiment, nem kezdte azonnal, várt még néhány pillanatig. A helyiségben csak a porcelánhoz verődő ezüst evőeszköz hangját lehetett hallani. Aztán nagyon halkan megszólalt: Azt javaslom, küldjünk titkos pápai követet Andropovhoz. Mindketten meglepetten néztek rá. A hollandnak egy kis fagylaltdarab csöppent az állára. És mit mondjon ez a követ Andropovnak? kérdezte Mennini. Mi lesz az üzenet? Versano ismét nem válaszolt azonnal, született színészként élvezte a pillanat feszültségét. Előbb az egyikre nézett, aztán a másikra, egyenesen bele a kíváncsi szemükbe, végül tompán kijelentette: Nem fog semmit mondani. Megöli Andropovot. Meglepetést várt, elképedt tekintetet, dühös nevetést, értetlen szemeket. Azonban semmi nem történt, csak a teljes csend és mozdulatlanság. Akárha két vendégét is ráhímezték volna a csodálatos falikárpitra, a többi alak közé. Az első dolog, ami megmozdult, Mennini szeme volt. A hollandra tekintett. Az azonban a fagylaltos-kehelyre meredt, mintha életében először látott volna ilyesfajta édességet. Aztán nagyon lassan megmozdult a keze, és egy kanálnyit a szájába vett. Lenyelte, majd szomorúan megcsóválta a fejét.

22 A pápa nem egyezne bele ilyesmibe soha. Mennini komoly arccal bólintott. Versano magába fojtotta örömét. Gratulált magának, mert jól választotta ki az embereit. Mint a farkas a sarkvidéki télben, ő is a legerősebbeket választotta maga mellé társnak. Rágyújtott egy újabb cigarettára, a füstöt a gyertya lángjába fújta, majd megszólalt: Természetesen soha nem fog tudni a dologról; nem is szabad, hogy tudjon Újra csend telepedett rájuk, aztán a holland szólalt meg: És hogy indíthatjuk útnak a pápa követét a pápa beleegyezése nélkül? Versano némi iróniával a hangjában így válaszolt: És ezt pont ön kérdezi, Pieter? Van Burgh fürkésző szemmel figyelte, aztán bólintott, és alig észrevehetően elmosolyodott. Az amerikai visszamosolygott rá. Mennini elgondolkodva szólalt meg, mintha csak magának mondaná: Ez nagy bűn. Mintha csak azt mondta volna: Ez nagy kár. Versano számított erre. Esze ágában sem volt intellektuális párbajba bocsátkozni ezzel a híres vitázóval. Néhányan voltak azért olyan bolondok, hogy megpróbálják. Versano nem felejtette el, mit mondott Mennini a renegát Hans Kungnak. Önnek a vallását az esze parancsolja, ám ez az ész nem vesz tudomást a szívről. Versano eldöntötte, ha vitára kerül sor. akkor roppant egyszerű, de sziklaszilárd érvekkel áll elő. Angelo, ha az ön misszionáriusa arra ébred, egy afrikai sárkunyhóban, hogy mérges kígyó mered rá, mit fog tenni? Pontosabban, ön mit várna el tőle, hogy tegyen? A bíboros szája megrándult, mintha azonnal válaszolni akart volna. Természetesen fog egy botot és agyoncsapja, de ez csak egy hüllő. Maga viszont az előbb emberről beszélt. Versano készült erre a válaszra, amire megvolt a maga felelete, de meglepődött, hogy ezt a hollandtól hallotta. Van Burgh ujjaival az asztal lapját ütögetve nyomatékul, ezt mondta: Tudjuk jól, hogy ha felismerjük a gonoszt és mesterkedéseit, akkor az ember bizony néha állattá válhat. Tanításainkban megtaláljuk erre a példázatokat. Versano ebből megértette, hogy a szalonnás pap mellette áll. A szeme sarkából figyelte Menninit, várta, hogy reagál. A bíboros végighúzta keze fejét a homlokán, megvonta a vállát és megszólalt. Hagyjuk a teológiát, inkább beszéljünk arról, hogyan kivitelezhető a dolog. Versano alig észrevehetően felsóhajtott. Most már mindhárman ugyanazon az oldalon vannak. Ujjával gyorsan Van Burgh-re bökött Pieter, vegyük a következőt. A maga hálózata segítségével, amely emberek ezreit viszi be vagy hozza ki a szovjet blokkból, megoldható-e, hogy titokban Moszkvába csempésszünk valakit? Sőt, bejuttassunk a Kremlbe is? Ezen nem kell gondolkozzam. A holland hátradőlt, kihúzta magát, nagy hasa kidagadt. A törékeny szék vészjóslóan recsegett. Ilyen ügyekben ugyanolyan jók

23 vagyunk, mint a KGB, ha nem jobbak. Igen, keresztül tudunk csempészni valakit egész Európán, és eljuttatjuk Moszkvába és természetesen a Kremlbe is. De akkor még mindig megválaszolatlan három kérdés. Hogy kerül közel a kígyóhoz? Miféle bot lesz nála? És ha végez a kígyóval, hogy hozzuk őt ki onnan? Míg Versano a válasz megfogalmazásán gondolkodott, Mennini közbeszólt: És még egy, Hol találunk ilyen embert? Nem vagyunk muzulmánok, nem ígérhetjük meg neki, hogy automatikusan á hetedik mennyországba jut. És nem is adhatunk neki feloldozást, ha meg kell ölnie magát. Versano magabiztosan válaszolt: Valahol van ilyen ember, és valahogy meg is fogjuk találni. Az egész világra kiterjednek a kapcsolataink. Moszkva rátalált Ageára.., mi is megleljük a magunk emberét. Mennini, bár láthatóan támogatta,az ügyet, most mégis az ördög ügyvédjét játszotta. De mi lesz az indíték? Agca elmebeteg, aki gyűlöletét a pápa ellen fordította. Megpróbálunk olyan embert találni, akinek vallási indítékai vannak vagy aki elmebeteg? Ismét Van Burgh szólt közbe, aki mintha olvasott volna Versano gondolataiban, Kelet-Európában nem nehéz olyan embert találni, akinek van valamilyen indítéka ha nem is feltétlenül vallási indítéka Versano közbe akart szólni, de a holland leintette. Várjunk csak hadd gondolkozzam Jó két percig mozdulatlanul ült, a szeme összeszűkült, végül bólintott. Azt hiszem, már most is tudok egy ilyen emberről. Minden jel szerint van is indítéka Micsoda? kérdezte Mennini. Egyszerű gyűlölet. Gyűlöli az oroszokat. Megveti a KGB-t Utálja Andropovot, és minden jel szerint olyan mértékben, hogy azt nem is lehet elmondani. Versano kíváncsian nézett rá. De miért? A holland megvonta a vállát. Ezt nem tudom, legalábbis egyelőre. Négy hete kaptam egy jelentést, hogy egy renegát SB-tiszt úton van Nyugat felé. Védekezően fölemelte a kezét, aztán folytatta: Az SB a Sluzba Bezpieczenstwa rövidítése, vagyis a lengyel titkosrendőrségé, amelyet kifejezetten az egyház elleni harcra hoztak létre. Ezt a férfit Mirek Scibornak hívják, őrnagy volt az SB-ben. Jól ismert őrnagy, hiszen mindössze harmincéves, volt, amikor előléptették. A posztját nem a családjának köszönhette, vagy mert befolyásos protektorai voltak a pártban, hanem az intelligenciájának, kegyetlenségének és elhivatottságának. Hamiskásan elmosolyodott. Ezt magam is bizonyíthatom. Négy éve. amikor még csak százados volt, engem is majdnem elkapott Poznanban. Olyan ügyes csapdát állított, hogy csak a véletlen mentette meg az életem. Az égre emelte a tekintetét. Vagy nevezzük isteni gondviselésnek. Akkor honnan van benne a gyűlölet? kérdezte a bíboros. Van Burgh széttárta a kezét. Még nem tudom, eminenciás uram. Annyit tudok csak, hogy a múlt hónap hetedikén Mirek Scibor besétált az SB krakkói központjába, és lelőtte közvetlen főnökét egy bizonyos Konopka ezredest és egy brigádtábornokot. Kész csoda, hogy élve kijutott az épületből, de sikerült neki. Ezután fölvette a kapcsolatot az