SULIBÖRZE VERESEGYHÁZ
|
|
- Anna Soós
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SULIBÖRZE VERESEGYHÁZ 2011
2 KEDVES PÁLYAVÁLASZTÓK, KEDVES SZÜLŐK! A pályaválasztás mindig is az egyik legfontosabb, és talán legnehezebb döntés. Egyrészt kevés fiatalnak van kialakult elképzelése a jövőjéről, hiszen ebben az életkorban még sok mindenre nyitottak, de nem tudják igazán, mit is szeretnének. Másrészt a választható szakmáknak, foglalkozásoknak még a szülők is csak kis hányadát ismerik, ezért rendszerint a családi hagyomány dönt, vagy az aktuálisan felkapott szakmák közül választanak. A döntés hátterében talán nem is mindig tudatosan- az áll, hogy mi a hozadéka az adott iskola elvégzésének, vagyis befektetésünkkel (idő, pénz, sok- sok tanulás) milyen sikereket érünk el életpályánk során. Különösen nehéz a választás jelen gazdasági körülmények között, márpedig a most pályaválasztás előtt állókra pontosan ez a feladat vár. Olyan megoldásra váró probléma ez, mellyel eddigi életük során valószínűleg még nem találkoztak, és tudjuk, elkél a segítség. Pályakezdőként nem könnyű az elhelyezkedés, sokszor még piacképes szakmával sem. Így meghatározó fontosságú, hogy a leendő szakma, szakképesítés kiválasztása során tartsák szem előtt azt is, hogy a jelen munkaerőpiacán mik a keresett szakmák és hogy a jól képzett gyakorlatias beállítottságú szakemberek /akár kétkezi munkások-szakmunkások legyenek is/, mindig megtalálják és megállják a helyüket a munka világában. Kívánom, hogy mielőbb túlléphessenek a pályaválasztás, később a pályakezdés nehézségein, és sikeresen építsék egyéni karrierjüket! HORVÁTH TERÉZIA Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ Gödöllői Kirendeltség vezetője
3 AMI A SULIBÖRZE MÖGÖTT VAN, VAGYIS: KIK A SZERVEZŐK? Mi, a KINCS Alapítvány önkéntes munkatársai magunk is édesanyák vagyunk. Fő célunk, hogy a Veresegyház térségében élő kamasz korosztály tipikus problémáira megoldási lehetőséget adjunk, ezért szervezzük idén már harmadik alkalommal a Sulibörzét. Három évvel ezelőtt született az ötlet, tenni kell valamit, hogy az általános iskolások és persze a szüleik is- segítséget kapjanak az iskolaválasztáshoz. A gondolatot tett követte, felvettük a kapcsolatot a térség tanintézményeivel és a pályaválasztást segítő szakemberekkel, akik örömmel jöttek el Veresegyházra, hogy megkönnyítsék a továbbtanulás útvesztőjében való eligazodást. Ez év tavaszán a Sulibörze folytatásaként első alkalommal szerveztünk a 7. évfolyamosok számára 4 alkalomból álló pályaorientációs tréninget. Ez nagy segítséget nyújthat a résztvevő diákoknak, mert kellő odafigyeléssel megtudhatják, hogy érdeklődésüknek és képességeiknek megfelelően milyen területen érdemes a továbbtanulási lehetőségeket keresniük. Ehhez kívánunk sok sikert, amihez ez évben ezzel a kiadvánnyal is reméljük, hozzájárulunk! Gál Éva, Ilyés Juli, Lőrincz Ildikó, Rekvényi Katalin, Szodoray Zoltánné, Vassné Bejk Beáta, Zsitnyák Andrea A sikeres megvalósításért köszönet a Kontakt Alapítvány, a Jóravaló Alapítvány és a Fabriczius József Általános Iskola munkatársainak! 3
4 TARTALOM Bevezető A szervezők...3 Ady Endre Gimnázium...5 Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskola...6 Bolyai János Gyakorló Műszaki Szakközépiskola...7 Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium...8 Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola...10 Fóti Ökumenikus Általános Iskola és Gimnázium...11 Fóti Népművészeti Szakközép-, Szakiskola és Gimnázium...12 Katona József Műszaki, Közg.-i Szakképző Isk. és Gimnázium...13 Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola...14 Madách Imre Szakközépiskola...15 Magyar Hajózási Szakközépiskola és Szakiskola...16 Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola...17 Újpesti Két Tanítási Nyelvű Szakközépisk., Szakisk., és Gimnázium...18 Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakképző Iskola...20 Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskola...21 Verebély László Szakközépiskola és Szakiskola...22 Xantus János Két Tanítási Nyelvű Gyakorló Középiskola...24 II. Rákóczi Ferenc Fővárosi Gyakorló Közgazdasági Szakközépisk...25 Pályaorientáció (Kontakt Alapítvány)...27 Pályaorientáció (Jóravaló Segítő és Tanácsadó Alapítvány)...29 Tájékoztató a hiányszakmákról...30 Általános tudnivalók a felvételi eljárásról...30 TÁMOGATÓK
5 ADY ENDRE GIMNÁZIUM Cím: Budapest, Röppentyű utca 62. Web: OM azonosító: A as tanévre tervezett osztályok 2012 szeptemberében 19 tanulócsoporttal kezdjük meg a tanévet. Két 9.-es és egy nyelvi előkészítő, valamint egy 7.-es osztály indítását tervezzük. H AT É V F O LYAM O S K É PZ É S (6. osztályos tanulóknak): hetedikes osztály (egy idegen nyelv 9. osztályig: angol vagy francia) 01 kód (30 fő) ÖT É V F O LYAM O S K É PZ É S (8. osztályos tanulóknak): nyelvi előkészítő osztály: angol középhaladó 9 óra, francia vagy német kezdő 3 óra 02 kód (32 fő) N É G YÉ V F O LYAM O S K É PZ É S (8. osztályos tanulóknak): 03 kód biológia (16 fő) 04 kód általános tantervű osztály (16 fő) 05 kód humán (emelt óraszám magyarból és történelemből) (32 fő) TANÍTOTT IDEGEN NYELVEK: angol, francia, német, olasz, igény szerint orosz. A kilencedik osztályok és a hetedik osztály fele angol nyelvet tanul egyik idegen nyelvként. Nyelvi előkészítő osztály: Angol középhaladó 9 órában, második idegen nyelv német v. francia 3 órában Humán osztály: emelt óraszámban magyar és történelem. Speciális biológia félcsoport, emelt óraszámban biológia. Általános félcsoport A nyelvi előkészítő osztály kivételével választható idegen nyelvek: német, francia, olasz és orosz. Előkészítők indulnak: magyar, matematika, angol és biológia tantárgyak szeptember 19.-étől. Díja: 7000Ft/ félév SZÜLŐI TÁJÉKOZTATÓK: 6 osztályos gimnázium: 2011 november :00 4 és 5 osztályos gimnázium: 2011 november :00 NYÍLT NAPOK - óralátogatásokkal: és 29 9:00-14 óráig 6 osztályos gimnázium: november : és 5 osztályos gimnázium: november :00 8:00-8:45-ig IGAZGATÓI TÁJÉKOZTATÓ (előzetes regisztráció szükséges!). 5
6 BETHLEN GÁBOR KÖZLEKEDÉSI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA INDULÓ KÉPZÉSEINK: Közlekedési szakmacsoport Közgazdasági szakmacsoport Ügyviteli szakmacsoport Cím: 1157 Budapest, Árendás köz. 8. Telefon: +36 (1) / Fax: +36 (1) Web: titkarsag@bethlenszki.hu OM azonosító: GYERE KÖZÉNK, MERT AZ ALÁBBI JÓ DOLGOK VÁRNAK RÁD: szinte ingyen jogsi: elméleti és gyakorlati oktatás helyben többféle sportolási lehetőség /foci, röpi, kosárlabda/ minden tanteremben számítógép, tv, Internet Bethlen napok sítábor külföldön kenutábor zárt kerékpártároló többféle tanórán kívüli program /kirándulások, tanár-diák sportversenyek, múzeum-látogatás/ gólyatábor ISKOLÁNK AZ ALÁBBI LEHETŐSÉGEKET KÍNÁLJA: nyílt napon tájékoztatás az iskolai képzésekről előkészítő tanfolyamok matematikából és magyar nyelvből nyelvoktatás csoportbontásban irodatechnikai ismeretek keretében gépírási készség fejlesztése számítástechnikai oktatás gyakorlati életben használható ismeretek átadása tanulhatsz közlekedési, közgazdasági és ügyviteli területen. itt foglalkozhatsz többek között közlekedési informatikával, díjszámítással, elméleti gazdaságtannal, üzleti gazdaságtannal, jogi ismeretekkel, szövegfeldolgozással, informatikai alkalmazással, szakmai angollal. emelt szintű érettségi, valamint előrehozott érettségi letételének lehetősége iskolánk mozgáskorlátozott diákokat is tud fogadni külföldi szakmai gyakorlat (Nagy-Britannia, Németország) 6
7 BOLYAI JÁNOS MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA Cím: 1134 Budapest, Váci út 21. Web: OM azonosító: Iskolánk a főváros XIII. kerületében - a Váci út elején, az M3-as metróval jól megközelíthető helyen működik. Széles alapműveltséget nyújtunk, s egyenrangúan kezeljük a közismereti, a szakmai előkészítő és a szakmacsoportos alapozó képzést. Iskolánkban a felzárkóztatás és a tehetséggondozás egyaránt kiemelt szerepet kap. Diákjaink műszaki pályákra készülnek. Érettségi után sok diákunk megy egyetemre. MIÉRT JÓ A BOLYAIBA JÁRNI? Kedvesek az emberek, még a tanárok is! Közvetlen, családias a légkör! Sok érdekes program van a tanuláson kívül is: Gólyatábor, gólyabál, 12 órás foci, főzőverseny, nyári táborok, Ki mit tud? Könnyen megközelíthető, saját kollégiummal rendelkezünk Milyen osztályok indulnak a 2012/2013-as tanévben? - Elektrotechnika-elektronika (nyelv: angol vagy német), tagozatkód: 01 - Informatika (nyelv: angol) tagozatkód: 02 Hogyan lehet bekerülni? Mindkét tanulmányi területre a jelentkezések elbírálása egységes. FIGYELEMBE VESSZÜK! az általános iskolai tanulmányi eredményeket az általános típusú központi írásbeli vizsga eredményét az iskola által szervezett szóbeli meghallgatás eredményét A szóbeli meghallgatásra minden jelentkezőt behívunk. Ennek időpontjáról mindenkit írásban értesítünk. A részletekért nézd meg a honlapunkon a felvételi tájékoztatót. TÉGED VÁRUNK, HA Érdekelnek a műszaki kütyük belülről is, s az is, hogy hogyan működnek Jó kézügyességed van, és szívesen barkácsolsz Érdekel a matek és a fizika is. 7
8 BORONKAY GYÖRGY MŰSZAKI KÖZÉPISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Cím: 2600 Vác, Németh László utca 4-6. Telefon: 27/ / Fax: 27/ WEB: boronkay@vac.hu OM azonosító: Jelmondatunk: A TUDÁS HATALOM Középiskolánkban országosan is elismert színvonalon folyik az érettségi és technikusi vizsgára, felsőoktatási felvételire, valamint a nyelvvizsgára való felkészítés. A hozzánk jelentkező tanulók az alábbi lehetőségek közül választhatnak: NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ CSOPORTOK Azonosító számok: 01 Angol (humán folytatással, nincs szóbeli a felvételin) 02 Angol (szakmai folytatással, nincs szóbeli a felvételin) 03 Nemet kezdő (humán folytatással, szóbeli felvételi német nyelvből) 04 Angol kezdő (humán folytatással, szóbeli felvételi angol nyelvből) MŰSZAKI JELLEGŰ OSZTÁLYOK 11 informatika (angol nyelvű órákkal is) Az érettségi után főleg szoftverfejlesztő, internetes alkalmazásfejlesztő, információrendszer-elemző és tervező, web programozó, mozgókép és animációsfilmkészítő, valamint informatikai rendszergazda képesítő bizonyítvány szerezhető. 12 gépipari szakmacsoport (angol nyelvű órákkal is) Az érettségi után elsősorban gépgyártás-technológiai technikus vagy CAD- CAM informatikus szakmai képesítő bizonyítvány szerezhető. 8
9 13 hardver-elektronika (angol nyelvű órákkal is) Az érettségi után főleg hardver technikus, informatikus, műszaki informatikus, elektronikai technikus, internetes alkalmazásfejlesztő, információrendszerelemző és tervező, valamint mozgókép és animációs-filmkészítő képesítő bizonyítvány szerezhető. 14 környezetvédelem-vegyészet (angol nyelvű órákkal is) Elsősorban környezetvédelmi technikus, vegyész, energetikus és ezek leágazásaira készít fel, de a kiemelten magas biológia és kémia órák miatt jó alapokat teremt az orvosi és gyógyszerészeti szakok mindegyikére. SZAKMAI KÉPZÉST NEM FOLYTATÓ OSZTÁLYOK Azonosító számok: 21 Német kéttannyelvű-humán képzés 22 Angol kéttannyelvű-humán képzés Az érettségit követően lehetőség van technikusi képzést is választani, ami általában két éves lesz, mivel nincs szakmai alapképzés a évfolyamokon NYÍLT NAPOK: december 05-én, 07-én és 09-én (hétfőn, szerdán és pén teken) 9 órától. Pontosabb tájékoztatás honlapunkon az Általános iskolásoknak szóló link megnyitása után a SZAKOKROL RÉSZLETESEBBEN menüpont alatt. FELVÉTELI INFORMÁCIÓ: A KÖZPONTI FELVÉ TELIN KÍVÜL Iskolánkban szóbeli vizsgát is kell tenni (maximum. 50 pont) a választott idegen nyelvből (angol vagy német) az alábbi kódszámok: 03; 04; 21 és 22 valamelyikére jelentkező tanulók közül azoknak, akik az addig megszerzett pontok (hozott és a központi összege) alapján a megjelölt kódú képzésben a szakoknál leírt pontszámokat elérik. A szóbeli időbeosztása az iskola honlapján lesz olvasható legkésőbb február 22-től. Jó tanulást! Sikeres felvételit kívánok mindenkinek! FÁBIÁN GÁBOR igazgató 9
10 DÓZSA GYÖRGY GIMNÁZIUM ÉS TÁNCMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA Alapítás éve: Alapító: Dr. Negyedi Szabó Alajos Cím: 1151 Budapest, Fő út 70. Telefon / Fax: +36 (1) Web: OM azonosító: Az 1878-ban alapított magángimnázium utódja a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola. Rákospalotán, csendes, jó levegőjű zöldövezetben, parkosított környezetben található. Iskolánk a XV. kerület legrégebbi középfokú oktatási intézménye. A négy és öt évfolyamos képzésünkben nyelvi előkészítő osztályokat indítunk angol német és olasz nyelvből, továbbá indítunk humán és testnevelés tagozatot. A táncművészeti képzésben résztvevők az ötödik év végén, mint kortársmoderntáncosok fejezik be tanulmányaikat. VÁLASZTHATÓ IDEGEN NYELVEK: angol, francia, latin, német, olasz, orosz. A hat évfolyamos osztályokban angol és német nyelvek közül választhatnak a kisdiákok. Tanulóinknak lehetőségük van iskolai keretek között az ECDL vizsga letételére. Támogatjuk a nyelvvizsga megszerzését is. A gimnázium tíz tárgyból biztosít diákjainak emeltszintű érettségire felkészítést. Az iskola légkörét a közvetlen diák tanár kapcsolat jellemzi, melynek alapja a kölcsönös tisztelet és követelmény. Tantestületünk jelentős része volt diákjainkból áll. Várjuk a jó tanulmányi eredményt elért, jó képességű, továbbtanulni szándékozó gyermekeket! A gimnázium tantestülete nevében: ÁBRI LÁSZLÓ igazgató 10
11 FÓTI ÖKUMENIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Cím: 2151 Fót, Vörösmarty u. 4. Telefon: 27/ / Fax: 27/ titkarsag@okosuli.hu Web: OM azonosító: Kedves Szülők! Közeledik az iskolaválasztás ideje. Ebben a fontos döntésben szeretnénk Önöknek segítséget nyújtani, bemutatva iskolánk sajátos arculatát. Intézményünket 1991-ben alapította - akkor egyedülálló kezdeményezésként - a katolikus, a református, az evangélikus és a baptista felekezet az ökumené jegyében. Ökumenikus alapelveink lényege, hogy a keresztény felekezetek közti különbségeket nem összemosva és kiélezve, hanem azok közös értékeit megragadva, közös céljait kiemelve egységes nevelési koncepciót képviseljünk. MI JELLEMZI GIMNÁZIUMUNKAT? elkötelezett, keresztény értékrenden alapuló oktatás és nevelés heti 2 hittanóra mindenkinek saját felekezete szerint hétkezdő áhítatok, csendes napok, részvétel a felekezetek istentiszteletén honismereti program felzárkóztatás, tehetség-gondozás hatékony nyelvoktatás, kis létszámú csoportok: angol, német, francia nyelv magas szintű művészeti oktatás délutáni és szabadidős programok széles választéka színház- és múzeum látogatások családias hangulat NYÍLT NAPOK: november és január Helyszín: az iskola központi épülete (Fót, Vörösmarty u.4.) Felvételi követelmények: központi írásbeli, tanulmányi eredmények, beszélgetés a jelentkezővel és szüleivel, lelkészi véleményt kérünk. Gimnáziumi tagozatkód: 01 JEKLINÉ PINTÉR ZSUZSANNA igazgató 11
12 FÓTI NÉPMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉP-, SZAKISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Cím: 2153 Fót, Vörösmarty tér 2. Telefon: 06 27/ / Fax: 06 27/ Web: OM azonosító: MŰVÉSZETI KÉPZÉSEK 2011-ben Oktatási programunk az egyes szakmák gyakorlati elsajátítására és ennek elméleti megalapozására épül. Szakközépiskolai szakmáinkról: 4 párhuzamos évfolyam után (közismereti és művészeti tantárgyak) az érettségi utáni, 5. évfolyam a szakképzésé. A sokféle tantárgy miatt a heti óraszám40 óra. Minden szakmánál kiemelt hangsúlyt helyezünk a magyar néphagyományok megismertetésére, ezért folklórismeretet is tanulnak diákjaink. Államilag elismert, középfokú művészeti oklevelet adó mesterségeink: Keramikus - OKJ , Textilműves (textilrajzoló és modelltervező asszisztens) - OKJ Textilműves (kéziszövő) - OKJ A szakközépiskolai néptánc tagozaton tanuló fiatalok középfokú művészeti oklevelet kapnak: Táncos (néptánc) OKJ Ebben a képzésben fogadunk érettségivel rendelkező tanulókat 2 éves szakmai képzésben is. NYELVI ELŐKÉSZÍTŐS, AZAZ 5 ÉVES GIMNÁZIUMI KÉPZÉS 2011-ben angol és német nyelvi csoportok indulnak, ECDL vizsgalehetőség A FELVÉTELI ELJÁRÁS: 1. központi felvételi pontszámai, évvégi és 8. félévi bizonyítványából az érettségi tantárgyak érdemjegyeit (magyar, matematika, történelem, idegen nyelv) A művészeti tagozatokra jelentkezők ezen felül szakmai képesség- és készségfelmérő vizsgán vesznek részt. 12
13 KATONA JÓZSEF MŰSZAKI, KÖZGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Cím: 1138 Budapest, Váci út 107. Telefon: +36 (1) , , Web: OM azonosító: A 9. ÉVFOLYAMON AZ ALÁBBI OSZTÁLYOK INDULNAK a tanévben Műszaki Szakközépiskola (4 év) - tagozatkód:12 Közgazdasági Szakközépiskola (4 év) - tagozatkód: 11 Informatikai szakközépiskola (4 év) - tagozatkód: 15 Közlekedési Szakközépiskola (4 év) - tagozatkód: 16 NYÍLT HÉT: október e között. Ingyenes felvételi előkészítőt indítunk magyarból és matematikából (nyílt hét után) október 17-től. Felvételi beszélgetést tartunk ismerkedő jelleggel. A 9. évfolyamon heti 1 órában tanulásmódszertant tanulnak diákjaink. Csoportbontásban oktatjuk az informatikát és az idegen nyelvet 4 éven át. Az első idegen nyelvet emelt óraszámban tanítjuk. A 9. évfolyamon minden tagozaton tanítunk gépírást. A 10. évfolyamtól lehetőséget biztosítunk 2. idegen nyelv tanulására (angol, német, orosz) Az emelt szintű érettségi vizsgára történő felkészítést a következő tantárgyakból biztosítjuk: Kötelező érettségi tantárgyak: magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, egy idegen nyelv. Választható érettségi tantárgyak: fizika, gépészeti alapismeretek, informatika, közlekedési alapismeretek, közismereti informatika, ügyviteli alapismeretek. A 12. évfolyam végén a tanulók - választásuk szerint közép- vagy emelt szintű érettségi vizsgát tesznek, a választott szakmának megfelelően továbbtanulhatnak valamelyik Térségi Integrált Szakképző Központban (ÉPTISZK, Gazdasági TISZK), illetve felsőoktatási intézménybe jelentkezhetnek. DR. SOLYMOSINÉ VATAL EMÍLIA igazgató 13
14 KOZMA LAJOS FAIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA Cím: 1041 Budapest, Deák Ferenc út 40. Telefon: +36 (1) , , +36 (1) / Fax: +36(1) kozma@kozmafa.sulinet.hu Web: OM azonosító: FAIPARI TECHNIKUS KÉPZÉSÜNK KERETÉBEN: A tanuló a 12. (nyelvi előkészítő esetében 13.) évfolyam végén közép- vagy emeltszintű érettségi vizsgát tehet. Ezután jelentkezhet két éves képzésünkre, ahol faipari technikus bizonyítványt szerezhet. Megismerkedhet a szakmai fogásokkal, a kézi szerszámok használatától a legmodernebb CNC-gépek programozásáig. Belekóstolhat a szakma szépségeibe: pl. bútorrestaurálás, intarziakészítés, fafaragás, esztergályozás stb. A legkorszerűbb eszközökkel felszerelt számítástechnikai laborunkban Európai Számítógép-használói Jogosítványt (ECDL) szerezhet, CAD segítségével tervezhet. Önálló vállalkozás indításához szükséges gazdasági alapismereteket szerezhet. A 14. évfolyam végén önállóan megtervezheti és elkészítheti vizsgamunkáját. A legjobb vizsgamunkákat immár hagyományosan kiállítjuk a Nemzetközi Bútorszakvásáron is. LAKBERENDEZŐ KÉPZÉSÜNK KERETÉBEN: A tanuló a 13. évfolyam végén érettségi bizonyítványt, majd lakberendező végzettséget szerezhet. Belsőépítészeti, bútortervezési, művészettörténeti ismereteket sajátíthat el. A legkorszerűbb eszközökkel felszerelt számítástechnikai laborunkban Európai Számítógép-használói Jogosítványt (ECDL) szerezhet kötetes könyvtárunk olvasója lehet, használhatja az internetet. Angol vagy német nyelvből felkészülhet a nyelvvizsgára. Felkészülhet művészeti irányú továbbtanulásra. Tanulmányait iskolánkban is folytatatja: részt vehet két éves bútorműves képzésünkön. MINDKÉT KÉPZÉSI FORMÁN indítunk nyelvi előkészítő osztályt, ahol emelt óraszámban tanulhat idegen nyelvet, informatikát. ISKOLÁNK ELVÉGZÉSE UTÁN GYERMEKE: Továbbtanulhat bármelyik felsőoktatási intézményben, elhelyezkedhet egy olyan szakmában, ahol nem ismerik a munkanélküliség fogalmát. Sikerélményekben gazdag alkotó munkát végezhet, anyagi problémák nélkül. 14
15 MADÁCH IMRE SZAKKÖZÉPISKOLA Cím: 2100 Gödöllő, Ganz Ábrahám u Telefon: +36 (1) , , +36 (1) / Fax: +36(1) Web: OM azonosító: SZAKKÖZÉPISKOLAI KÉPZÉS Érettségit adó 4 évfolyamos képzés az általános kerettanterv alapján. Választható idegen nyelv az angol vagy a német. OKJ szerinti elektronika és könnyűipar szakmacsoportos alapozó oktatás folyik. A két szakmacsoport: 11-es kód: elektronika 12-es kód: könnyűipar A képzés során a diákok megfelelő alapokat kapnak az elektronikai technikus és a ruhaipari technikus szakmák tovább-tanulásához. Felvételi vizsga nincs, tanulmányi eredmények alapján állítjuk össze a sorrendet. SZAKISKOLAI KÉPZÉS A évfolyamokon az általános képzés mellett szakmacsoportos alapozás folyik. Választható idegen nyelv az angol vagy a német. A jelentkezők hét szakmacsoport közül választhatnak: 21-es kód; könnyűipar (női szabó) 22-es kód; egyéb szolgáltatások (fodrász) 23-as kód; gépészet (gázfogyasztó-berendezés- és csőhálózat-szerelő, hegesztő, központifűtés- és csőhálózat-szerelő, vízvezeték-és vízkészülék-szerelő) 24-es kód; elektrotechnika-elektronika (villanyszerelő, elektronikai műszerész) 25-ös kód; informatika (számítógép-szerelő, karbantartó) 26-os kód; építészet (festő, mázoló és tapétázó, kőműves) 27-es kód; közlekedés (karosszérialakatos) Felvételi vizsga nincs, tanulmányi eredmények alapján állítjuk össze a sorrendet ELŐREHOZOTT SZAKKÉPZÉS 31-es kód: 3 évfolyamos előrehozott szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel (8. osztállyal) rendelkezőknek indul a karosszérialakatos képzésben. Felvételi vizsga nincs, tanulmányi eredmények és orvosi alkalmassági. 15
16 MAGYAR HAJÓZÁSI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA Cím: 1131 Budapest, Jász utca 155. Telefon: +36 (1) , , +36 (1) Web: OM azonosító: Iskolánkban a 2012/2013. tanévben négy hagyományos osztályt indítunk. A képzés ideje alatt gépkocsivezetői jogosítvány és tengeri vitorlás-vezetői vizsga szerezhető. A tanulók - sikeres érettségi után - külön felvételi vizsga nélkül tanulhatnak tovább a közlekedési szakmacsoportú TISZK-ben, és a következő OKJ-s szakképesítéseket szerezhetik meg: hajózási technikus 2 év közlekedés üzemellátó (*szállítmányozó vagy viziközlekedés-ellátó) 1+1 év* Felvételi vizsgát nem tartunk! Felvételt az általános iskolai eredmények (7.osztály végi, 8. osztály félévi) alapján bíráljuk el. Legalább közepes tanulmányi eredménnyel rendelkező tanulók jelentkezését várjuk. Az iskola alapító okirata alapján sajátos nevelési igényű (SNI-s) (dislexia, disgrafia, diskalkulia) tanulók fogadására nincs lehetőségünk. 8. osztály félévi eredményében bármely tantárgyből kapott elégtelen osztályzat szintén kizáró ok. NYÍLT NAP: október 3. (hétfő) óráig a tanulóknak/szülőknek, 17 órakor a szülőknek Tagozatkódok: 10 - szakközépiskolai képzés Előkészítő tanfolyam: (matematika, magyar): október 6-tól december 15-ig csütörtöki napokon 14:30-16:15 óráig. Térítési díj: Ft Jelentkezni a tanfolyam kezdetéig lehet személyesen vagy telefonon. Szeretettel várunk! 16
17 SELYE JÁNOS HUMÁN ÉS ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA Cím: 2600 Vác, Jávorszky sétány 2. Telefon: +36 (27) / Fax: +36 (27) humanszakkozep@vnet.hu Web: OM azonosító: Egészségügyi szakmacsoport: 9-12.(13.) évfolyam Érettségire felkészítő szakasz, szakmai alapozó oktatással: 01 kód : 4 éves szakközépiskola Tanult nyelv haladó angol vagy haladó német heti 4-(6) óra Szakmai orientáló és alapozó tárgyak +2 óra választható: Magyar, történelem ( pedagógiai osztály ) Angol nyelv, informatika ( nyelvi-informatikai osztály) Testnevelés (sport, egészséges életmód osztály) 10. évfolyam végén újabb választási lehetőség a választott érettségi tárgyaknak és szintnek megfelelően FELVÉTELI ELJÁRÁS: Központi írásbeli eredménye (100x1,4 = 140 )+ hozott pontok (140) Magatartás, szorgalom jegyeket is kérjük!! Megyei, országos sporteredményekért plusz pont (sport osztály) Szóbeli meghallgatást nem tartunk Szakmatanulás (OKJ, Egészségügyi vagy szociális területen) Ápoló (3 év) Egészségügyi asszisztens, egészségügyi operátor ( 2 év) Szociális szakgondozó; szociális gondozó, szervező (2 év) 17
18 ÚJPESTI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Cím: 1041 Budapest, Görgey Artúr u. 26. Telefon: +36 (1) , +36 (20) / Fax: +36 (1) umszki@umszki.hu Web: OM azonosító: Iskolánkban a magyar nyelvű, a két tanítási nyelvű osztályokban szakmai alapozás történik az érettségi megszerzéséig, majd ezt követően egy-, illetve kétéves szakmai képzést kínálunk. ELEKTROTECHNIKA-ELEKTRONIKA SZAKMACSOPORTOS ALAPOZÁS (magyar, angol két tanítási nyelvű) Elektronikai áramkörök és készülékek működésének megismerése (javítás, karbantartás, gyártás) Magyar nyelvű 4 év (érettségi) +1 év technikus képzés 02 - Angol két tanítási nyelvű 5 év (érettségi) + 1 év technikus képzés GÉPÉSZET SZAKMACSOPORTOS ALAPOZÁS (magyar, német két tanítási nyelvű) A számítógép gépipari alkalmazása tervezésre, szerszámgépek vezérlésére Magyar nyelvű 4 év (érettségi) +1 év technikus képzés 04 - Német két tanítási nyelvű 5 év (érettségi) +1 év technikus képzés 18
19 INFORMATIKA SZAKMACSOPORTOS ALAPOZÁS (angol két tanítási nyelvű) A számítógépek áramköri és hálózati ismeretei, számítógépek és hálózatok üzembe helyezése, javítása. 05 Angol két tanítási nyelvű: 5 év (érettségi) +1 év technikus képzés Szívesen biztosítunk lehetőséget arra, hogy az érdeklődő tanulók, szüleik és tanáraik betekintést nyerjenek iskolánk életébe. Rövid tájékoztatóval és az iskolán belüli sétával a Nyitott kapuk során kínálunk erre alkalmat. A Nyitott kapuk időpontja : szeptember 26-tól - 30-ig mindennap 9 óra és a felvételiig minden pénteken 9 óra. Előkészítő tanfolyamot szervezünk magyar nyelv és matematika tantárgyakból. Jelentkezési határidő október 5. A 40 tanórás tanfolyam díja Ft. Jelentkezni az iskola tanulmányi irodájában lehet. Az első foglalkozás időpontja október 6. 15:00 óra. A beiskolázásért felelős: Kasza Gyuláné igh. Tagozatkódok (11. évfolyamtól) Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport alapozás - magyar 01 Elektrotechnika-el. szakmacsoport alapozás angol két tanítási nyelvű 02 Gépészet szakmacsoport alapozás - magyar 03 Gépészet szakmacsoport alapozás - német két tanítási nyelvű 04 Informatika szakmacsoport alapozás - angol két tanítási nyelvű 05 *Tanulmányaik alatt diákjaink többféle további végzettséget is szerezhetnek. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság akkreditált vizsgaközpontjaként az ECDL vizsga letételét tesszük lehetővé. A CISCO hálózati akadémia keretein belül nemzetközileg elismert számítógép-hálózat üzemeltető végzettség megszerzéséhez, a gépészet szakmacsoporton belül számítógépes tervező program (AutoCAD) alkalmazói vizsga letételéhez biztosítunk feltételeket. 19
20 FVM KASZK - TÁNCSICS MIHÁLY MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉG. ÉS FVM GYAKORLÓISK. Cím: 2600 Vác, Telep u Telefon: +36 (27) iskola@vacimezo.com / Web: OM azonosító: FELVÉTELT HIRDET AZ ALÁBBI SZAKKÖZÉPISKOLAI OSZTÁLYOKBA: 12 MEZŐGAZDASÁGI SZAKMACSOPORT (Mezőgazdasági technikus; Kertész-növényvédő technikus, Vidékfejlesztő technikus) 13 MEZŐGAZDASÁGI SZAKMACSOPORT (Agrárközgazdasági és -áruforgalmazó technikus) 14 LÓTARTÓ ÉS TENYÉSZTŐ (2+2 év szakmunkás képzés) Az iskola saját kollégiummal rendelkezik, ahol minden jelentkezőt kényelmes, négyágyas szobában tud elhelyezni. Iskolánkba nyolcadik osztályt végzett tanulókat várunk. A jelentkezés az általános iskolákon keresztül lehetséges. Általános felvételi eljárást tartunk. Végzett diákjaink az ország valamennyi felsőoktatási intézményébe jelentkezhetnek. Természetesen a legnagyobb eséllyel a szakiránynak megfelelő mezőgazdasági főiskolákra és agrártudományi egyetemekre pályázhatnak a nálunk érettségizettek. A felvételi eredményébe az általános iskolában elért tanulmányi eredményeket vesszük figyelembe. (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, biológia, kémia 5., 6., 7. év végi, illetve 8. félévi jegyei) A maximálisan szerezhető pontszámok: 80 pont A felvétel az elért pontok alapján készített rangsor szerint történik. Tanulóink számára tanulmányi kirándulásokat, táborozásokat szervezünk. NYÍLT NAP: ősszel, az időpontokról az általános iskolákat tájékoztatjuk. Felvilágosítást ad: G O M B O S P É T E R igazgatóhelyettes, VA R G A TA M Á S igazgatóhelyettes 20
21 FVM VARGA MÁRTON KASZK - KERTÉSZETI ÉS FÖLDMÉRÉSI SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, VM GYAKORLÓISKOLA Cím: 1149 Budapest, Mogyoródi út Telefon: +36 (1) / Fax +36 (1) vmszki@fre .hu Web: OM azonosító: A es tanévben - az elmúlt évekhez hasonlóan - kertész, természet és környezetvédelmi szakon két osztályt indítunk, létszámuk osztályonként 30 fő. Jelentkezés a kertész, természet- és környezetvédő, valamint a földmérő és térképész szakra: Felvételi követelmény: egészségügyi alkalmasság, 8 osztályos általános iskolai végzettség. Jelentkezni az általános iskolán keresztül, jelentkezési lappal lehet. A tanulók felvételéről az általános iskolai tanulmányi eredmény alapján döntünk. Tagozatkódok: kertész: 15 földmérő-térképész: 16 természet- és környezetvédő: 18 A tizenkettedik osztályt érettségi vizsga, a szakképzési évfolyamokat ( 2 év ) - az egyéni választásnak megfelelően - technikusi, illetve szakképesítő vizsga zárja. A szakok választására a 10., illetve a 12. osztály elvégzése után van lehetőség. Választható idegen nyelv a német és az angol. NYÍLT NAPOK: szeptember 28-tól január 27-ig minden hét szerdai napján ig. 21
22 VEREBÉLY LÁSZLÓ SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA Cím: 1139 Budapest, Üteg u. 15. Telefon: +36 (1) Web: OM azonosító: Iskolánk komoly hagyományokkal rendelkező műszaki-informatikai szakközépiskola, ahol az újító-kezdeményező szándék mindig jellemző volt. Az elmúlt fél évszázadban mi képeztük a villamosenergia-ipar középfokú szakembereit, munkánk országos hírű, diákjaink keresettek. Kilenc kiválóan felszerelt informatikai szaktantermünkben, amelyek többsége a máshol még nem elterjedt, hatékony vékony-kliens rendszerrel működik, tanítványaink korszerű informatikai ismeretekre tehetnek szert. SZAKMAI ALAPOZÓ KÉPZÉSEK ÉVFOLYAMON: Elektrotechnika-elektronika Informatika Az érettségi utáni szakképzést az Észak Pesti Térségi Integrált Szakképző Központ végzi. Emelt óraszámban tanítjuk az idegen nyelveket (angol-német). Külkapcsolataink révén diákjainknak lehetősége nyílik a nyelvek anyanyelvi környezetben történő gyakorlására és más országok fiataljainak megismerésére. Informatikából és idegen nyelvekből iskolánk tanulóinak jelentős része előrehozott érettségi vizsgát tesz. Évről-évre növekszik az emelt szintű érettségi vizsgára és nyelvvizsgára készülők száma. Tanítványaink ügyesen szerepelnek a tanulmányi-, kulturális- és sportversenyeken. Középfokú tanulmányaik befejezése után a felsőoktatásban is helytállnak. Akiket jobban vonzanak a gyakorlati feladatok és érettségi vizsga helyett a munkaerő piacon keresett szakmában szeretnének elhelyezkedni, azok számára a szakiskolai képzéseinket ajánlunk. Az alternatív villanyszerelői osztályunkban három év alatt szerezhetnek szakmai végzettséget. A szakiskolai évfolyamainkon általános szakiskolai oktatás, és elektrotechnika-elektronika szakmacsoportos alapozó képzés folyik. Szakiskolai osztályainkba felvételi nélkül, megfelelő pályaalkalmasság esetén lehet bejutni. 22
23 Diákéletünk egyre színesebb. Itt mindenki találhat kedvére való programokat: gólyaavatás szalagavató fordított nap Verebély-nap megemlékezések a jeles napokról sportnap, különböző sportbajnokságok természetjárás stb. Amennyiben felkeltettük érdeklődésedet, akkor ismerkedj meg velünk! NYITOTT KAPUK rendezvénysorozatunkról, az előkészítő foglalkozásainkról és egyéb hasznos kérdésekről honlapunkról bővebb információt szerezhetsz. 23
24 XANTUS JÁNOS KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ GYAKORLÓ KÖZÉPISKOLA Cím: 1055 Budapest, Markó u Telefon: +36 (1) (Tanulmányi iroda) / Web: OM azonosító: Iskolánk célja korszerű műveltséggel és ismeretekkel rendelkező tanulók képzése és felkészítése a felsőfokú intézményekben való továbbtanulásra. A célok megvalósítása érdekében kiemelt feladatunknak tekintjük: a magas szintű idegen nyelvi képzést, a magyar és egyetemes kultúra értékeinek közvetítését, a kompetencia alapú oktatást. TANULMÁNYI TERÜLETEK ÉS TAGOZATKÓDOK 10: 5 évfolyamos két tanítási nyelvű oktatási célnyelv: angol (kezdő szintű) 11: 5 évfolyamos két tanítási nyelvű o. célnyelv: angol (középhaladó szintű) 12: 5 évfolyamos két tanítási nyelvű o. célnyelv: angol (haladó szintű) 13: 5 évfolyamos két tanítási nyelvű o. célnyelv: olasz (kezdő szintű) KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉPISKOLA 14: 5 évfolyamos két tanítási nyelvű oktatás, vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás célnyelv: angol (kezdő szintű) 15: 5 évfolyamos két tanítási nyelvű oktatás, vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás célnyelv: angol (haladó szintű) 16: 5 évfolyamos két tanítási nyelvű oktatás, vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás célnyelv: német (kezdő szintű) Mindkét tanulmányi területen a képzés alapítványi támogatása Ft/félév. FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ november 7- től január 21-ig tart. Jelentkezési határidő: október 30. NYÍLT NAPOK: október 12-én (szerdán) és 13-án (csütörtökön) 17 órától nyílt napokat rendezünk, melyre szeretettel várunk minden diákot és szülőt! 24
25 II. RÁKÓCZI FERENC FŐVÁROSI GYAKORLÓ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA Cím: 1075 Budapest, Wesselényi u. 38. Telefon: +36 (1) / Fax +36(1) rakoczi@mail.rakoczif.hu Web: OM azonosító: Iskolánkat, a II. Rákóczi Ferenc Fővárosi Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskolát elsősorban közgazdasági és informatikai érdeklődésű diákoknak ajánljuk, akik szeretnének egy diákközpontú iskolában tanulni. Tanulóink középfokú tanulmányaik befejeztével kielégítő általános műveltséggel rendelkeznek majd, képesek lesznek írott és szóbeli kommunikációra magyar és idegen nyelven, és az információval való produktív és kreatív bánásmódra. Lehetőség van ECDL és EBCL vizsga letételére. Érettségizett diákjaink szakképzésben ( vehetnek részt, vagy továbbtanulhatnak a felsőoktatási intézmények valamelyikében. NYITOTT NAPOK november és november Minden nap h-ig Regisztrálj a tanulmányi versenyre! Regisztrálni lehet: november 11-től 25
26 HORIZONT NYELVISKOLA Folyamatosan induló, kis létszámú / Angol, német, francia, spanyol, olasz, orosz nyelvtanfolyamok kezdőtől a felsőfokig, on-line órák, anyanyelvi tanár, sürgősségi ellátás-rövid határidejű állásinterjúra, vizsgára, dolgozatra való felkészítés, Junior nyelvvizsgára való felkészítés (Cambridge, Origo). Fordítóiroda, lektorálás, szövegátolvasás. Ingyenes bemutatóóra! Tel.: HELEN DORON NYELVISKOLA Gyermekek angol nyelvi oktatása 3 hónapos kortól 14 éves korig. Ingyenes bemutatóóra! Folyamatos csoportindítás 4-8 fővel. Tel.: ARTIMA EGYÉN - CSALÁD - SZERVEZET Önismereti csoportok indítása, Egyéni fejlesztések-munkateljesítmény fejlesztés, Családműhely, Szervezetfejlesztés / HANGVÁR JÁTSZVA MINDENT MEGTANULHATSZ! Alkalmazott terápiák: AYRES terápia TSMT (tervezett senzo motoros tréning) Klasszikus logopédiai terápiák Beszédészlelés- és beszédmegértés terápiája Fejlesztő- felzárkóztató foglalkozás lassabb fejlődési tempójú gyermekeknek Részképesség zavarok (dyslexia, dysgrafia, dyscalculia) prevenciós és terápiás ellátásaiskola előkészítő foglalkozások Korai fejlesztés, 0-3 éves korig a fejlődésükben eltérő gyermekeknek Pszichológiai tanácsadás -a tanulószobai ellátások, tantárgyi korrepetálások az általános iskolás gyermekek számára -előadások,fórumok októbertől gyermekeinket érintő kérdésekben Tel.: Címünk: 2112 Veresegyház, Mogyoródi u A tudás otthona.
27 KONTAKT ALAPÍTVÁNY SZOLGÁLTATÁSOK PÁLYAVÁLASZTÁS ELŐTT ÁLLÓ FIATALOKNAK! INFORMÁLÓ TANÁCSADÁS A fiatal életpályáján egy-egy meghatározott döntéséhez információt kér. Általában egy alkalmas tanácsadási forma. PÁLYAORIENTÁCIÓS EGYÉNI TANÁCSADÁS A fiatal életpályájának egy fordulópontján tájékozódni kíván a lehetőségeiről és tanácsadás során a személyiség igényeinek megfelelő pálya-, vagy munka kiválasztása történik. A tanácsadás során a fiatal önismerete és pályaismerete bővül. Általában négy-öt alkalmas tanács adási forma. PÁLYAORIENTÁCIÓS CSOPORTFOGLALKOZÁS A pályaorientációs csoportfoglalkozás a pályaválasztás gondolatának tudatosítását, a pályamunka elfogadását segítő program. A csoportfoglalkozás célja, hogy a résztvevők felismerjék a szakma-, és munkaválasztás fontosságát, megismerjék képességeik minőségét és érdeklődési irányaikat. A csoportfoglalkozás segít a tanulás, mint tevékenység elfogadásában és a pályaismeret bővítésében. A foglalkozás végén egyéni terv kialakítására kerül sor, amely a képzési folyamat vállalását, és képzési irány megnevezését eredményezi. 27
28 PÁLYANET Művészetek Háza 2100 Gödöllő, Szabadság út (28) / +36 (20) tamaszpont@kontaktalapitvany.org 2001 óta működteti az Alapítvány a honlapot, amelyen a fiatalok számára kívánunk segítséget nyújtani a pálya-munkavállaláshoz, de képzések, továbbképzések, programok is megismerhetőek a honlap segítségével. REFERENCIA MUNKÁINK: Veresegyház, Fabriczius József Általános Iskola pályaorientációs csoportfoglalkozás Pécel, Petőfi Sándor Általános Iskola pályaorientációs csoportfoglalkozás Budapest, Diadal úti Általános Iskola pályaorientációs csoportfoglalkozás Aszód, Evangélikus Gimnázium pályaorientációs csoportfoglalkozás Gödöllő, Török Ignác Gimnázium pályaorientációs csoportfoglalkozás Veresegyház, Sulibörze egyéni pályaorientációs tanácsadás Isaszeg, Pályaválasztási kiállítás - egyéni pályaorientációs tanácsadás Támasz-pont iroda (kistérségi iskolákból)- egyéni pályaorientációs tanácsadás Szolgáltatásaink díjmentesek! 28
29 JÓRAVALÓ ALAPÍTVÁNY J Ó R AVA LÓ Tanácsadó és Segítő A L A P Í T VÁ NY 1085 Budapest, Pál utca 6. /fsz (1) alapitvany@joravalo.hu Alapítványunk több éve dolgozik azért, hogy segítséget nyújtson pályaválasztó fiataloknak, álláskeresőknek, valamint civil szervezeteknek, munkáltatóknak. Elsődlegesen a kézírás elemzésével, vagyis a grafológia módszerével dolgozunk. mely gyors és objektív képet ad a jelentkezőkről. A továbbtanulás előtt álló fiatalok nem csak iskolai eredményeik alapján kapnak tőlünk szakosodási, továbbtanulási ajánlást, hanem felmérjük képességeiket kézírásuk vizsgálatával. Ez a speciális tanácsadás alkalmas arra, hogy egy sokkal személyre szabottabb és a későbbiekben valóban megvalósítható pályához segítse a fiatalokat. Miben segíthet Önnek egy grafológus? Ha tanulna, átképezné magát, kézírása alapján megállapítható, hogy melyik az a szakma, vagy szakirány, iskolatípus, melyre Ön a legalkalmasabb, azaz ami a leginkább megfelel képességeinek és igényeinek. Ha munkát keres, a grafológus meg tudja állapítani kézírásából, hogy milyen munkaterület a legmegfelelőbb Önnek, mely tulajdonságai segítik, és melyek hátráltatják a sikeres elhelyezkedésben. Ha reális önismeretre törekszik, a lehető legjobb módszert választja, hiszen írását több mint száz jelentéssel bíró jel alapján elemzi a szakember, és olyan elfogulatlan és objektív képet tud Önnek adni személyiségjegyeiről, amilyet csak hosszas pszichológiai feltárással tudhatna magáénak. 29
30 A Budapest Főváros Kormányhivatala, a Munkaügyi Központ Gödöllői Kirendeltségétől kapott tájékoztatás szerint a jelenleg keresett szakmák jellemzően: Lakatos Pék Forgácsoló Bútorasztalos Elektroműszerész Hegesztő Lángvágó NC-CNC gépkezelő Kőműves Fémmegmunkáló gépkezelő Épületasztalos Nyomdaipari gépkezelő Villanyszerelő Raktárkezelő Szerszámkészítő Gépésztechnikus Ápolónő Gépészmérnök Vegyész, vegyészmérnök, és technikus Szociális munkás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A FELVÉTELI ELJÁRÁSRÓL Minden jelentkezőnek központi felvételit kell írnia magyar nyelvből és matematikából ( , azaz maximum 200 felvételi pontért (az alappontszámot szorozni kell kettővel) 30
31 PONTSZÁMÍTÁS: A középfokú iskola a felvételi kérelmekről több módon is dönthet: a tanulmányi eredmények alapján, vagy a tanulmányi eredmények és a központi írásbeli vizsga eredményei alapján, a tanulmányi eredmények, a központi írásbeli vizsga és a szóbeli vizsga eredményei alapján. A központi írásbeli vizsgán elérhető eredménynek az iskola felvételi eljárásában a megszerezhető felvételi összpontszám minimum 50%-át kell képviselnie. A szóbeli meghallgatás eredménye ha az iskola azt előírja maximum az elérhető felvételi összpontszám 25%-át képviselheti. A tanulmányi eredmények beszámításánál az iskola maga döntheti el, hogy mely tantárgyak osztályzatait veszi figyelembe, és azokból a megszabott jogi keretek között hogyan képez pontszámot saját felvételi eljárásában, azonban a felvételi tájékoztatóban minden a fentiekre vonatkozó tájékoztatást köteles nyilvánosságra hozni. A tanulmányi eredményekbe a magatartás és szorgalom minősítése nem számítható be. Vagyis minden esetben a választott iskola honlapján vagy más elérhetőségén keresztül meg kell tudni a felvételi követelményeket! A központi írásbeli vizsgához magyar nyelvi és matematika kompetenciákat mérő külön-külön feladatlapok készülnek a. a nyolc évfolyamos gimnáziumba b. a hat évfolyamos gimnáziumba c. az általános tanterv alapján folyó felkészítést nyújtó középfokú iskola 9. évfolyamára d. a kiemelkedő tehetséget kibontakoztató felkészítést nyújtó (tehetség gondozó) középfokú iskola kilencedik évfolyamára. A felvételi vizsgán részt vevő diákoknak mind az anyanyelvi, mind a matematika írásbeli vizsgákon 45 perc alatt tíz feladatból álló feladatsort kell megoldaniuk, ezzel tárgyanként pontot szerezhetnek. 31
32 A felvételi vizsga jelentkezési határideje: december 10. Helye: az írásbeli vizsgára jelentkezni az általános iskolában, vagy a vizsga helyszínéül választott középiskola tanulmányi irodáján lehet személyesen. A tanulási nehézséggel küzdő tanulók esetében a jelentkezéshez mellékelni kell a mentességre vonatkozó szakvéleményt és szülői kérvényt. A JELENTKEZÉSI LAPON AZ INDULÓ CSOPORTOK ES SZAKOK KÖZÜL TÖBBET IS CÉLSZERŰ MEGJELÖLNI. A megjelölt helyeket rangsorolni kell! A rangsorolást a tanulói adatlapon és a jelentkezési lapon egyaránt a kódszámok sorba állításával kell elvégezni. FORRÁSOK, HASZNOS LINKEK: GYIK: Korábbi beiskolázási időszakok adatai, írásbeli felvételi feladatsorai és javítási útmutató: Kapcsolódó jogszabályok, közlemények: Online kérdőívek iskolaválasztás: A feladatlapokra vonatkozó tartalmi tájékoztató megtalálható címen Segítségnyújtás, információ A Jelentkezési lapok és a Tanulói adatlapok kitöltésében elsősorban az osztályfőnök tud segíteni. A jelentkezést segítő minden dokumentum az interneten is elérhető a vagy a címen. Az elektronikus levélcím: felveteli@kir.hu 32
33 HATÁRIDŐK: : :00 A középfokú iskoláknak felvételi tájékoztatóban kell nyilvánosságra hozniuk a felvételi eljárásuk rendjét, és a felvételi tájékoztatót közzé kell tenniük a közoktatás információs rendszerében. A 6 és 8 évfolyamos gimnáziumok az írásbeli felvételi megrendezéséhez előírt fenntartói hozzájárulásokat megküldik az Oktatási Hivatalnak. Az általános iskola szóban tájékoztatja a nyolcadikos tanulókat a felvételi eljárás rendjéről. Az Oktatási Hivatal közzéteszi a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumi írásbeli felvételit szervező gimnáziumok, továbbá a nyolcadik évfolyamosok számára írásbeli felvételit szervező középfokú intézmények jegyzékét. A tanulók jelentkezése a központilag, egységes követelmények szerint szervezett írásbelikre közvetlenül a vizsgát szervező a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjára történő pályázat benyújtása esetén a pályázatban megjelölt intézménybe. Egységes írásbeli felvételi vizsgák az érintett 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban. Egységes írásbeli felvételi vizsgák a kilencedik évfolyamos általános tantervű képzésre és a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjába jelentkezők számára az érintett középfokú intézményekben. Pótló írásbeli felvételi vizsgák a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban, továbbá a kilencedik évfolyamos általános tantervű képzésre, valamint a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjába jelentkezők számára azoknak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni. 33
34 : : Egységes írásbeli felvételi vizsgák a kilencedik évfolyamos tehetséggondozó képzésre jelentkezők számára az érintett középiskolákban. Pótló írásbeli felvételi vizsgák a kilencedik évfolyamos tehetséggondozó képzésre jelentkezők számára azoknak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni. Az egységes írásbelit szervező középfokú intézmények értesítik az írásbeli eredményéről a tanulókat. Az általános iskola továbbítja a tanulói jelentkezési lapokat a középfokú iskoláknak, a tanulói adatlapok első példányát pedig a Felvételi Központnak. (A 6 és 8 évfolyamos gimnáziumba történő jelentkezésről a tanuló közvetlenül is megküldheti a jelentkezési lapot a gimnáziumnak, a tanulói adatlapot a Felvételi Központnak.) A szóbeli meghallgatások az általános felvételi eljárás keretében. A középfokú iskola eddig az időpontig nyilvánosságra hozza az ideiglenes felvételi jegyzéket. A tanulói adatlapok módosításának lehetősége. A felvételt hirdető középfokú iskolák megküldik a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a jelentkezőknek és az általános iskoláknak Beiratkozás a középfokú iskolákba az iskola igazgatója által meghatározott időben. 34
35 JEGYZETEK
36 TÁMOGATÓK FABRICZIUS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA Veresegyház, Fő út OM azonosítója: EZERKINCS ÉLETMÓD CENTRUM Alternatív Egészségközpont Veresegyház, Fő út 59 (emelet). www. ezerkincs.hu SEGÍTSÉG A PÁLYAVÁLASZTÁSHOZ Miben segíthetnek a lélektan szakértői, a pszichológusok a pályaválasztás során? Röviden: a kellő önismeret elsajátításában, ami nélkül helyes döntést hozni lehetetlen. Akkor is segíthet a pártatlan harmadik fél, a mediáló (közvetítő) pszichológus, ha a szülő és gyermeke között ellentét feszül, nincsenek egy állásponton, vagy nem tudnak közös megegyezésre jutni. Ilyen esetekben a szakértő nem alkot véleményt, hanem a viselkedés mögötti szándékot kutatja a kérdéseivel. Szóra bírja az egyik felet, és meghallgatásra kéri a másikat. Arra törekszik, hogy a kamaszok nyíltan kimondják gondjaikat, gondolataikat, és egymás megsértése nélkül, egymás értékrendjét tiszteletben tartva szüleikkel közös megegyezésre juthassanak. Ez sokszor nem könnyű feladat, mi, fiatal szakemberek, igyekszünk könnyed légkört teremteni ehhez. A pályaválasztáshoz szükséges önismereti tanácsadásban tesztekre, és feltáró beszélgetésre támaszkodunk. Képesség- és érdeklődés felmérő tesztjeinket a gödöllői Szent István Egyetemen dolgozták ki. Egyéni, és csoportos, játékos kvíz jellegű pályaválasztást segítő teszt is létezik. Ez utóbbit a legjobb barátok vagy szülők társaságában érdemes kitölteni, így mások tükrében jobban láthatja magát a teszt kitöltője. 36
37 A problémafeltáró beszélgetést négyszemközt folytatjuk. Itt bártan el lehet mondani mindent, ami aggaszt e nehéz és életre szóló döntés, a középiskolai továbbtanulás meghozatala kapcsán. Előfordul, hogy ez a döntéshelyzet olyan más, súlyosabb problémákat is felszínre hoz, amelyekhez családterápiás, vagy egyéni terápiás megoldás szükséges. Ők a Sulibörzén megismerhetik azt a gyermek- illetve felnőtt terápiában, családterápiában jártas szakembert, akitől ennek megoldásában is segítséget kaphatnak. R E K V É NYI K ATA L I N pszichológus, integratív hipnoterapeuta S TA N D O VÁ R S Á R A gyermekpszichológus GYÓGYNÖVÉNY ÉS DROGÉRIA SZAKÜZLET Déri Imréné Veresegyház, Fő tér (Innovációs Központ) Tel: 06-30/ , 06-28/ VERDI-COM MÉRNÖKI SZOLGÁLTATÓ Kft. VERESEGYHÁZ ÖNKORMÁNYZATA ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS (ERZSÓ) Molnár István Zsoltné Veresegyház, Szabó Máté u. 13. Telefon: 06-30/ ITgen Kft. Szoftvertechnológiai és üzleti tanácsadás NCA NEMZETI CIVIL ALAPPROGRAM ANNO 3D DEKOR OTTHONTEREMTŐ információs magazin 37
38 GENERAL ELECTRIC ENERGY 2112 Veresegyház, Kisrét út 1. Kis rét, nagy gyár... Azért, nem volt ez mindig így. Terület volt, gyár meg lett. Emlékszem, 2000-et írtunk, 11 éve volt. Azóta szépen benépesedtünk, jelenleg több mint 1000 munkatársunk van, a felépítésünk pedig nem sokban különbözik attól a rendszertől, amit már megismerhettetek maradjunk tehát az iskolánál. Nálunk magyar, illetve matek órák helyett egyszerű munkaórákról beszélhetünk, de biztosan ti is hallottatok már olyanról, hogy valakinek 8 órája van egy nap. Persze többek számára soknak tűnhet az, ha mindennap ennyi órával kell számolni, de megint csak biztos vagyok abban, hogy mindnyájan végig tudnátok ülni akár 8 órát is, ha mindegyik arról szólna, ami érdekel titeket. Aki a verseket szereti, szívesen vesz részt 8 magyar órán; aki a számokat kedveli, az 8 matek órától sem riad vissza; akit pedig a történelem hoz lázba Tudjátok a választ. És hogy ki, mit választ? Mindenki maga dönti el, hiszen csak ő tudja, mire vágyik, mi nem mondhatjuk meg. Egyet azonban tehetünk: adhatunk neked munkahelyet, ha érdeklődésed megegyezik azzal, amire mi is vágyunk. Ha babráltad már a biciklid láncát, nem is vagy olyan messze attól, hogy mindent megtudj az energiátvitelről ezesetben pedig szükségünk van rád. Ha láttál már dinamót, és végigfutott rajtad, vajon mitől működhet, szinte karnyújtásnyira vagy csak attól, hogy megismerj egy erőművet ha így van, mi számítunk rád. Érdekel, mitől van áram a konnektorban? Ha már megépíteni is tudod, mi várunk szeretettel. Ha úgy érzed, a matek és a fizika áll legközelebb a szívedhez, járj utána, melyik szakközépiskolában, főiskolán, illetve egyetemen összesíthetnéd és csiszolhatnád magadban eme két területet annak érdekében, hogy felvételt nyerj hozzánk. Hiszen kellesz nekünk és persze nem csak a munkában. Ahogyan Ti az iskolai menzán, úgy mi sem szeretünk egyedül ülni az étteremben. Ahogyan Nálatok is kell egy csapat ahhoz, hogy jót kosarazzatok, úgy mi is többen szeretünk a palánkra támadni. 38
39 Na nem, nálunk nincsenek tornaórák, sportlétesítményeink viszont vannak. Itt ugyanis nem azért sportolunk, mert van rá 45 perc, hanem azért, mert jól esik. Mozogni, együtt lenni, a testet megdolgozni. Meg dolgozni is. Hiszen aki jól választja meg a szakmáját, az majd rájön, hogy egyetlen percet sem dolgozott az életében. Ha te is jól szeretnél dönteni, gyere hát, és nézd meg a gyárat, ahol mi dolgozunk! Dátum: október 13-án és október 20-án 15 órától Jelentkezés: Zsitnyák Andrea / KERSTNER Faipari és Fémöntő Bt. www. kertbevalo.hu info@kertbevalo.hu Telefon: , Mobil: Ha valaki azt hallja, hogy öntöde, általában az a kép ugrik be, hogy nagy kohókban izzik az acél, daruval emelik a tégelyeket és így öntik az anyagot formába. De ha azt hallanák, hogy dísz-mű-önt-vény, erről már nem biztos, hogy bármilyen kép beugrana. Ezek a kisebb öntödék nem acélt, hanem alumíniumot, bronzot vagy rezet öntenek. Itt általában dísztárgyak, szobrok készülnek kis szériában, ezért nem annyira ismert a létezésük. A mi öntödénk is ilyen, egyedi termékeket készítünk hagyományos kézműves eljárással. Speciális homokból van megformázva a darab negatívja, ebbe öntik hatalmas kanállal a 800 fokon pirosan izzó alumíniumot. Lenyűgöző látvány, ahogy folyik a fém. Sajnos más csábítási forma erre a szakmára már nincs is, mivel a képzés nagyon rég megszűnt. A fiatalok csak úgy ismerhetik ezt meg, hogy megnéznek egy ilyen műhelyt, és vagy beleszeretnek vagy elszaladnak már a látványtól is. Mert ez nem steril, fehér köpenyes munka. Nehéz fizikai állóképességet kíván, ja, és koszos és büdös is. Ez az igazság! De csodálatos élmény, amikor a homokból kiemelik a kész terméket, legyen az egy míves oszlop, korlátelem, vagy gyertyatartó. A kiadványt tervezte és előkészítette: Ilyés Juli grafikus / illusztrátor ilyesjulianna@gmail.com
40
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Újpesti Két Tanítási nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Felvételi tájékoztató
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Újpesti Két Tanítási nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203058 Cím: 1041 Budapest, Görgey Artúr utca 26. Web: www.umszki.hu
TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Budapesti Tagintézménye OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar
Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév
Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu
Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója
Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG
Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód
KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka.
Kedves Szülők! Köszönjük érdeklődésüket iskolánk hat évfolyamos gimnáziumi képzése iránt. E tájékoztató honlapunkon történő megjelentetésével is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Önök minél több információhoz
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011-2012-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019
Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019. OM azonosító: 203058 Feladatellátási hely: Cím: 1134 Budapest, Váci út 21. Tel.:1-3208-233 Web: www.bolyai-szakgimnazium.hu
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.
Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 8200 Veszprém, Csap u. 9. Tel: 88/560-590 Fax: 88/560-570 Igazgató: ifj. Szathmáry Árpád Pályaválasztási felelős: Juhász Tamás
Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)
KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2016/2017 OM azonosító: 203058 Iskolakód: 051402 Telephelykód: 03 Cím: 134 Budapest, Váci
2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu
Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu
Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004
Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/004 Cím: 6724 Szeged, Kálvária tér 7. Telefonszám: 62/424-874, 62/426-955 Fax: 62/547-039 E-mail: igazgato@derimiksa.hu
Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /014
Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/014 Cím: 6724 Szeged, Mars tér 14. Telefonszám: 62/558-751 Fax: 62/558-755 E-mail: igazgato.szszc.gd@gmail.com Honlap:
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes
Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280
Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,
Felvételi tájékoztató
Felvételi tájékoztató 2019-2020 A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tájékoztatója Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Nevelő-oktató munkánk feladata: Korszerű oktatás (kiemelkedően felszerelt
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 2019. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu
Felvételi tájékoztató 2017/18
Felvételi tájékoztató 2017/18 Tomori Pál Magyar - Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium Cím: 1223 Budapest, Művelődés utca 21-27. Telephely kód: 001 Telefon: 06 1 362-1551 OM azonosító:
Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium OM azonosító:
Intézmény neve: Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium OM azonosító: 031619 Igazgató: Rozmán Éva Pályaválasztási felelős: Pércsi Edit, igazgatóhelyettes Elérhetőségek:
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes
Miskolci Tagintézmény Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium
Miskolci Tagintézmény Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium JELENTKEZÉS Iskolánkról: A Bencés Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Miskolci Tagintézménye 2009. szeptember 1-jén nyitotta
Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap
Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Intézmény neve: Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 1. Általános felvételi eljárásban felvételi
Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)
GYŐRI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító:
TELEKI. A JÖVŐ ISKOLÁJA. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018.
TELEKI. A JÖVŐ ISKOLÁJA. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018. 1. TELEKI. A JÖVŐ ISKOLÁJA. ALAPVETŐ CÉLJAINK: 1. biztos nyelvtudás legalább egy nyelvből; 2. diákjaink olyan egyetemekre jussanak be, amely megfelel
2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016/2017. tanév
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév Igazgató: Molnárné Somogyi Margit Műszaki Igazgató: Molnár József Igazgatóhelyettes: Zsemberi Zoltán Kedves pályaválasztó diákok! 14 évesen egy olyan választás előtt
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: http://szig.sopron.hu
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. osztályos diákoknak a 2014/2015-ös tanévre Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola OM azonosító: 035409 Elérhetőségeink: Cím: 1106 Budapest, Maglódi út 8. Telefon: (06-1) 261
HISZK_Kalmár_PÁV_adatlap_2011
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONT SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA KALMÁR ZSIGMOND TAGINTÉZMÉNY OM azonosító száma:029678 Cím: 68 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zs. u. 7-9. Telefonszám 62-222-246 Fax
8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre. Hunfalvy János
8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. www.hunfalvy-szki.hu
OM azonosító: 200951
Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola 6440 Jánoshalma, Béke tér 11. E-mail: hunyadi.kir@gmail.com Honlap: www.hunyadi.janoshalma.hu Tel.: 06-77/501-180 Fax:06-77/501-180 FELVÉTELI
Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12.
Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Horváth Boldizsár i és Informatikai Szakgimnáziuma 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 203063 Elérhetőségek: Web: http://www.hbsz-szhely.hu
Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium
Felvételi tájékoztató a 2016/17 os tanévre Az iskola mottója : Legfontosabb adatok Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium e mail.: honlap: OM azonosító: 036723 "A míveletlen föld csak gazt terem, A lélek
Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre
Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre Szegedi Szakképzési Centrum 6722 Szeged, Gutenberg u. 11. Az intézmény OM azonosítója: 203052 Tel.: 62/425-322 E-mail: info@vasvari.hu Honlap: www.vasvari.hu
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2011.10.01. TANULMÁNYI
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium 2890. Tata, Új út 19. Tel/Fax.: 34/ 587-580 E-mail: javorka@javorka-tata.sulinet.hu Internet cím: www.javorka-tata.sulinet.hu
Felvételi eljárási rend
Felvételi eljárási rend 2014/2015-ös tanév Európai Üzleti Szakközép és Szakiskola OM: 200466 Tisztelt Szülő, Kedves Érdeklődő Nyolcadikos! Iskolánkban 2004-től érettségire épülő szakképzés folyik. Közel
Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 036742
Horváth Boldizsár i és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 036742 Elérhetőségek: Web: http://www.hbsz.sulinet.hu E-mail: akta@hbsz.sulinet.hu
Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre
Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 3532 Miskolc, Herman Ottó utca 2. Tel: 46 / 508-252 www.ker-misk.sulinet.hu Felvételi tájékoztató
Felvételi tájékoztató
Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti
Bókay János Humán Szakközépiskola
Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2010.10.01. TANULMÁNYI
2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu
Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:
Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola. 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431
Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431 Iskolánk 2008-ban elnyerte a Kereskedelmi,Vendéglátó és Idegenforgalmi Iskolák Országos Szövetsége
felvételi tájékoztatója a 2016/2017. tanévre
Hordozd a gyertyát! A Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium felvételi tájékoztatója a 2016/2017. tanévre Intézményi adatok: Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális Szakiskola
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200909 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2020 2021. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2017/2018. tanév
Igazgató: Molnárné Somogyi Margit Kedves pályaválasztó diákok! FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018. tanév 14 évesen egy olyan választás előtt álltok, amely talán az egész további életeteket meghatározhatja.
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium Budapest Telefon: 397-4569 Szabadság u. 23. Fax: 376-8344 1028 E-mail: klebi@klebelsberg.sulinet.hu TÁJÉKOZTATÓ ügyiratszám: 922/2018. OM azonosító: 035327
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. Négy évfolyamos és öt évfolyamos képzés
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: soproniszig.hu
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016-os tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A as TANÉVRE
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019 2020-as TANÉVRE Tagintézményünkben, a szakgimnáziumi osztályokban a 9-12. évfolyamokon szakmai érettségire, majd egy éves képzéssel technikusi OKJ-s vizsgára készítjük fel
KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA
A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait
PÁLYAVÁLASZTÁS 2016/ OSZTÁLYOSOKNAK ÉS A SZÜLŐKNEK
PÁLYAVÁLASZTÁS 2016/2017. 8. OSZTÁLYOSOKNAK ÉS A SZÜLŐKNEK 2016.10.20. A középfokú iskoláknak, kollégiumoknak nyilvánosságra kell hozniuk honlapjukon a felvételi tájékoztatójukat. 2016.10.31. Az általános
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.
Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató
Alapítva 1885-ben Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató 2016-2017. tanév Iskolánkban közgazdasági ágazatban folytatunk oktatást a 9-13. évfolyamon.
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail: info@pok.suli.hu
A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója
A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300
Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz)
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
3232 Mátrafüred, Erdész út 11. www.matra-szakkepzo.sulinet.hu OM azonosító: 027986 Telephely kódja: 004 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018/2019. TANÉV Mátrafüred, 2018. október 1. Felvételi tájékoztató_2018_mf
8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016 2014. OKTÓBER 28. Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. TANULMÁNYI TERÜLETEK (TAGOZATOK)
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 ÓCSA, Falu Tamás u. 35. Telefon/Fax: 29/378-045 Honlap: www.bogim.hu E-mail: gimi@bogim.hu OM azonosító: 032552 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Középiskolánk
2018/2019 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2018/2019 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna
Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium
Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Beiskolázási nyílt nap Szülői értekezlet 2018. szeptember 12. Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Sok szeretettel köszöntjük a kedves Szülőket, Hozzátartozókat, Érdeklődőket!
Pályaválasztási felelős: Dr. Papné Mátyus Zsuzsanna Az iskola OM azonosítója:
Intézmény neve: József Attila Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3200 Gyöngyös, Kócsag u. 36-38. Tel./fax: 37/311-857, 37/311-673 Honlap: www.jozsefa-gy.sulinet.hu E-mail: jaszk@jozsefa-gy.sulinet.hu
Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató
Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató OM azonosító: 200886 Cím: 3900 Szerencs, Ondi út 1. Telefon: 47/362-533 47/361-444 47/362-132 Fax: 47/362-533/102-es
Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002
Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: isktitkar@kossuthzs-szeged.sulinet.hu
Felvételi tájékoztató
Felvételi tájékoztató Jelen tájékoztató a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet és a 3/2012. (VI. 8.) EMMI rendelet 3. számú melléklete alapján a Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ
Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /003
Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: 203052/003 Cím: 6720 Szeged, Horváth Mihály u. 2-6. Telefonszám: 62/547-160 Fax: 62/547-160 E-mail: epki@vedres.sulinet.hu
A TERPLÁN ZÉNÓ FERENCES SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2015/2016. TANÉVRE
A TERPLÁN ZÉNÓ FERENCES SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2015/2016. TANÉVRE OM azonosítónk: 102547 Kedves pályaválasztó diákok! 14 évesen egy olyan választás előtt álltok, amely
TÁJÉKOZTATÓ. A további órakeret felbontása a nyelvi előkészítő évfolyamon a következőképpen alakul:
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium Budapest Telefon: 397-4569 Szabadság u. 23. Fax: 376-8344 1028 e-mail: klebi@klebelsberg.sulinet.hu www.klebi.hu TÁJÉKOZTATÓ ügyiratszám: 833/2019. OM azonosító:
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: soproniszig.hu
FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE a es tanévre. MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola
MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Cím: Miskolc, 3530 Meggyesalja út 26. OM: 201189 Intézményvezető: Németh Katalin Pályaválasztási felelős: Pócsik Julianna igazgatóhelyettes Telefon: 06-46-505-195
Kedves Tanuló! A 2017/2018-as tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító:
Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2012.10.30. TANULMÁNYI TERÜLETEK
Felvételi tájékoztató 2013/2014-es tanév
Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu
Pályaválasztás-beiskolázás
Pályaválasztás-beiskolázás Országos beiskolázási adatok a diákok 96,9 %-ának felvétele már az általános felvételi eljárásban (79 363 tanuló) az ekkor kimaradók részére (2 520 tanuló) 72 000 szabad férőhely
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2013-2014-es tanévre Szakközépiskola 01 KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉP (német) (1 osztály 34 fő) 02 NYELVI ELŐKÉSZÍTŐS
A évi május-júniusi írásbeli érettségi vizsgák
A 2016. évi május-júniusi írásbeli érettségi vizsgák A B C 1. Emelt szintű írásbeli érettségi vizsga 2. magyar nyelv és irodalom Középszintű érettségi írásbeli vizsga magyar nyelv és irodalom, magyar mint
Felvételi eljárás rendje a 2017/2018-as tanévre
Felvételi eljárás rendje a 2017/2018-as tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 0011 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év) A helyi
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)
A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója. Tanulmányi területek kódja, neve és leírása:
1 A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója Cím: 1016, Budapest, Mészáros utca 5-7. Tel/Fax: 225-7055 OM azonosító: 035219 Intézményvezető: Bajkó Judit Tanulmányi területek
8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017
8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 2015. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskolája 1011 Budapest,
Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:
Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029741 Cím: 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Telefonszám: 62/213-227 Fax: 62/213-227 E-mail: jgyg@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap:
Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:
Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2018/2019-es tanévben a következő gimnáziumi
Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre
Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 01 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év ) A helyi tanterv
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésrõl szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2013-2014-es tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013-2014-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC Harsányi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 005 Iskola címe 1091 Budapest Ifjúmunkás
OM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító:036729 9700 Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/501-341 e-mail: info@kdg.szombathely.hu www.kdg.sulinet.hu Felvilágosítást ad: Módos Tibor igazgató és Merklin Ferenc igazgatóhelyettes
Felvételi a GUNDEL-ben
Felvételi a GUNDEL-ben BVHSZC = Budapesti Vendéglátó és Humán Szakképzési Centrum (összesen 9 iskola) Közös (!) oktatási azonosító: 203078 Négy vendéglátó szakképző iskola Dobos C. József Szakképző Iskola,
Arany János Általános Iskola és Gimnázium
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a 2018/2019. tanévre Felvételt hirdetünk az általános iskolák 4. osztályos tanulóinak nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályba.
Tagozatkódok és leírásuk
BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC (Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma) Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 006 Iskola címe 1011 Budapest,
6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2
2018/2019. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016-2017-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail: