VÁSÁRHELY KÖNYVTÁRÁÉRT" ALAPÍTVÁNY 2012.évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE
|
|
- Balázs Bogdán
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 VÁSÁRHELY KÖNYVTÁRÁÉRT" ALAPÍTVÁNY 212.évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE AJ Alapítvány bemutatása ÍJ Jogi helyzet A Csongrád Megyei Bíróság Pk.6.282/1991/2. sz. végzésével jegyezte be alapítványunkat november 21. dátummal. Ezt követően november 12-i dátummal a PK.6.282/1991/11. számú végzéssel közhasznúvá nyilvánította. 26. november 27. napján az Alapítvány kuratóriumának személyi változása miatt módosította az alapító okiratnak az alapítvány képviseletére valamint a kuratórium tagjaira vonatkozó rendelkezéseit. 2. / Alapítvány székhelye: 68. Hódmezővásárhely, Andrássy út / Alapítvány kezelő szerve, felügyeletei Az alapítvány kezelő szerve a Kuratórium. A Kuratórium 5 tagú szervezet, tagjai könyvtári szakemberek. A kuratórium elnökét és tagjait az Alapítók kérték fel. Az alapítvány a munkáját a Kuratórium határozatai alapján, az Alapító Okiratban foglaltakkal összhangban végzi. 4. / A közhasznú jogállás Az évi CLVI. sz. törvényben meghatározott feltételeknek - amelyek az Alapító Okiratban deklarálttá váltak - az alapítvány működésében 1998 óta folyamatosan eleget tett. Cél szerinti tevékenysége: a Németh László Városi Könyvtár működésének segítése, elsősorban vizuális és hangzó dokumentumok beszerzésének biztosítása, a könyvkultúra, a művelődés fejlesztésének segítése, a könyvtárosok munkájának elismerése, kiemelkedő szakmai munkájuk jutalmazása. B./ Közhasznú tevékenysége 212-ben a. / Közhasznú beszámoló A számviteli beszámolót (mérleget) külön mellékeljük. b. / Költségvetési támogatás felhasználása Az Alapítvány 212-ben központi költségvetési szervtől, állami alaptól, önkormányzattól általános működési jellegű költségvetési támogatást nem kapott. cj Vagyoni helyzet és a vagyon felhasználása 1. / Az Alapítvány induló vagyona 1991-ben forint volt. A saját tőke 1998-ig adományokból növekedett, míg ezt követően az 1 %-ok jelentették a tőke növekedését. Eredmények 212-ben: 2. / Tárgyévi pénzügyi eredmény 113 ezer Ft. Nem pénzben realizált eredmény - 67 ezer Ft Közhasznú tevékenység tárgyévi eredménye 46 ezer Ft
2 A vagyon felhasználását 212-ben az alábbi táblázat mutatja: Sorszám A tétel megnevezése 212 (adatok ezer Ft-ban) 1 A: Befektetett eszközök (2-4. sorok) 47 2 I. IMMATERIÁL1S JAVAK 3 II. TÁRGYI ESZKÖZÖK 47 4 III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK 5 B. FORGÓESZKÖZÖK (6-9. SOROK) 6 I. KÉSZLETEK II. KÖVETELÉSEK / 8 III. ÉRTÉKPAPÍROK 9 IV. PÉNZESZKÖZÖK 29 1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN (1.+5. SOR) C. SAJÁT TŐKE ( SOROK) I. INDULÓ TŐKE/JEGYZETT TŐKE II. TŐKEVÁLTOZÁS/ EREDMÉNY 14 III. LEKÖTÖTT TARTALÉK IV. TÁRGYÉVI EREDMÉNY ALAPTEVÉKENYSÉGBŐL(KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGBŐL) V. TÁRGYÉVI EREDMÉNY VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉGBŐL 17 D. TARTALÉK 18 E. CÉLTARTALÉKOK 19 2 F. KÖTELEZETTSÉGEK ( SOROK) I. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK II. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK FORRÁSOK (PASSZÍVÁK) ÖSSZESEN ( SOR) 256 á.l A cél szerinti juttatások kimutatása 212-re vonatkozóan: 212-ben az alapító okiratban foglalt cél szerinti tevékenységek megvalósítását az alapítvány Ft értékben támogatta a gyermekkönyvtár X-box játékainak gyarapítása érdekében. Ezen kívül a kiemelt könyvtári rendezvények megszervezését és lebonyolítását segítette munkájával. ev Kapott támogatások mértéke Az Alapítvány központi költségvetési szervtől, elkülönített állami pénzalaptól, helyi önkormányzattól, kisebbségi települési önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától és mindezek szerveitől, általános működési jellegű támogatást nem kapott ben pályázati forrást nem vett igénybe.
3 ÍJ Vezető tisztségviselőknek nyújtott juttatások Az alapítvány kezelő szervezete a Kuratórium. A Kuratórium elnöke és tagjai az Alapító Okirat szerint tiszteletdíjban nem részesülnek, rendszeres költségtérítést nem kapnak. g./ A közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló 212-ben is a könyvtár kiemelt rendezvényeinek lebonyolításában nyújtottunk segítséget. (Magyar Kultúra Napja, Ünnepi Könyvhét, Összefogás a könyvtárakért országos programsorozat.) Programok a Magyar Kultúra Napja alkalmából: 212. január óra Imolya Imre: Vásárhelyi jogászalmanach. Vásárhelyi jogászok - jogászok Vásárhelyen című könyvét mutattuk be. A könyvet bemutatta, és a szerzővel beszélgetett Szenti Tibor író, néprajzkutató. Vendégeink Fuchszné Bénák Katalin, a Hód Kiadó vezetője és Dr. Halmágyi Pál, a makói József Attila Múzeum igazgatója voltak. Közreműködött Borsos Annamária zongorán. Január óra Samu Katalin vásárhelyi szobrászra emlékeztünk halálának 1 éves évfordulóján. Vendégeink Dr. Nagy Imre múzeumigazgató Fülöp Erzsébet festőművész, Sonkoly Tibor festő művésztanár és Sonkoly Ágnes művelődésszervező voltak. Közreműködött: Bajnócziné Rácz Éva (próza) és Lauer Ágnes (zongora). A könyvtár előcsarnokában kiállítás nyílt Samu Katalin rajzaiból, valamint a könyvtárnak adományozott alkotásai is elhelyezésre kerültek a zenei részlegben állandó kiállítás keretében. Programok az Ünnepi Könyvhéten: Június óra Könyvheti Tárlat: Visszatekintés - életmű-poszter bemutató - vándorkiállítás prof. emeritus Kopasz Márta grafikus- és festőművész életútjáról. Megnyitotta ja a pártoló tagok nevében Szűts Rita moderátor. Vásárhely az irodalomban. Vendégeink voltak: Prof. Dr. Imre László egyetemi tanár, Kovács Imre Attila író, Fenyvesi Félix Lajos költő, író és Hegedűs Endre Liszt Ferenc-díjas zongoraművész. Moderátor: Simon Ferenc tanár. Június óra Cserjés Katalin Kép-olvasás - Művészeti írások című könyvének bemutatója. A Szegedi Tudományegyetem Modern Magyar Irodalom Tanszékén dolgozó szerzővel Gémes Noémi PhD-hallgató beszélgetett.
4 Június óra Rendhagyó irodalomóra a Pósa Lajos Gyermekkönyvtárban. Megjelentek a Krúdy Kör óbudai alkotócsoportjának tagjai: Kanizsa József költő, író, Király Lajos író, költő, Fehér József író, költő és Haranghy Géza költő. 17 óra Irodalmi délután Könyveiket ismertették: Arany Tóth Katalin költő, Fehér József író, költő, fényesi Tóth János író, költő, Haranghy Géza költő, Kanizsa József költő, Király Lajos író, költő. Közreműködött: Mucsiné Kiss Ildikó fuvolán. Június óra A Vásárhelyi Látóhatár 212/2. számának bemutatójára került sor. Vendégeink: Csete György építész, Csete Ildikó textilművész, Holler László festőművész, Rákosné Horváth Erzsébet középiskolai tanár, Villányi László, a HÓDIKÖT nyugalmazott vezérigazgatója és Bénák Katalin főszerkesztő. Közreműködött: Bajnócziné Rácz Éva és Benkő László. Október 1-7. között bonyolítottuk le az Országos Könyvtári Napok keretében meghirdetett Könyvtárak az aktív idősödésért" című programsorozatot: Október 1-5. hétfőtől péntekig - Tanfolyam Számítógép- és internet használati alapismeretek időskorúaknak. Október 1-7. hétfőtől vasárnapig - Könyvvásár hétfő-péntek, szombat, vasárnap. Október Szenténé Kálvai Mária kiállításának megnyitója. A kiállítást méltatja: Dr. Berényi Károly. Közreműködik: Fülöpné Rákos Éva és Benkő László a Wass Albert Kör tagjai, gitározik Kádár Beatrix. Október 2. kedd - a Biztonságos időskor" napja 1. Fogyasztóvédelem. Vendégünk: Bán Sándor, a Fogyasztóvédelmi Egyesület Hódmezővásárhelyi Csoportjának vezetője. Október 3. szerda - a Mozgalmas időskor" napja Egészségprogramok 1. Yumeiho -val az egészségért. Játékos torna az inkontinencia megelőzéséért. Vendégünk: Faragó Katalin orvosi gyógymasszőr, Yumeiho terapeuta. 11. Jógával az egészségért! Jóga a mindennapi életben rendszer alapján. Vendégünk: Dr. Cseuz Tamás jógaoktató. 15. A kínai orvoslás csodálatos hatásai. Vendégünk: Fekete Edit természetgyógyász, a hódmezővásárhelyi Yin-Yang Klinika vezetője. Önkéntesség 14. Önkéntesség - nemcsak fiataloknak!
5 Vendégeink: Kósa Lászlóné Tóth Krisztina képzési referens, a Csongrád Megyei Önkéntes Centrum képviselője és a Talentum Alapítvány önkéntesei. Október 4. csütörtök - a Bölcs időskor - időskori bölcsességek" napja 15. Gyakorlati ismeretek átadása: A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ hímző, szövő, kötő-horgoló, gyöngyfűző, foltmozaik és tűzzománc szakköreinek bemutatkozása. 17. író-olvasó találkozó Labozár Antal prímással, Egy prímás vallomásai című könyvének bemutatója. Vendégeink: Labozár Antal, Molnár Ernő és Simon Ferenc. Október 5. péntek - a Társas időskor" napja 1. Nagyszülői szerepek Vendégünk: Ráczné Török Erzsébet pszichológus, a HTKT Kapcsolat Központ EGYMI és Nevelési Tanácsadó munkatársa. Október 6. szombat - a Játékos időskor" napja így játszom a gyermekkönyvtárban! Bemutató és játéklehetőség a nagyszülőkkel (társasjátékok, Xbox, FIFA bajnokság). Október 7. Könyves Vasárnap" - programok az egész családnak Ingyenes beiratkozás új beiratkozóknak. Amnesztia, régi könyvtartozások díjának elengedése a könyvek visszajuttatása esetében. 9. és 1. Barangolás a könyvtárban: könyvtárbemutató séta (raktárak, emelet), bepillantás a könyvtárosok életébe Kézműves foglalkozások kukoricaháncs felhasználásával Geráné Szemenyei Olga vezetésével. 11. A Csiporka együttes népmesemondó délelőttje: Az aranyszőrű bárány Könyvvásár Árusítás kiselejtezett könyveinkből. A továbbiakban is rendezvények megvalósításával igyekszünk ráirányítani a figyelmet a könyvtár, az olvasás fontosságára. Keressük a pályázati lehetőségeket intézményünk technikai hátterének fejlesztésére. Hódmezővásárhely, 213. május 9. Soós Csilla kuratórium elnöke Nagy Katalin kuratóriumi tag mmvi imtytllttrt lupiwalt 68 Hódmezővásárhely Andrássy út 44
KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u évi közhasznúsági jelentése
KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2008. évi közhasznúsági jelentése Tartalom 1. A SZERVEZET ALAPADATAI... 2 2. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ... 3 3. KIMUTATÁS
ORMÁNSÁG SZÍVE KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY
18329394995692 statisztikai számjel ORMÁNSÁG SZÍVE KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 26 Székhely: 7838 Vajszló Rákóczi u 1 Adószám: 183293-1-2 Statisztikai számjel: 183293-9499-569-2
Jövőnk nukleáris energetikusáért alapítvány 2011.ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS SZÁMSZAKI ADATOK
Jövőnk nukleáris energetikusáért alapítvány 211.ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS SZÁMSZAKI ADATOK Az alapítvány neve: JÖVŐNK ENERGETIKUSÁÉRT ALAPITVÁNY Képviselők neve: Dr. Csom Gyula Budapest Dr. Bihari Péter
Gyermekünk a jövő Alapítvány
K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2003 Gyermekünk a jövő Alapítvány székhely: 5000.Szolnok, Széchenyi krt.22. adószám: 18830297-1-16 közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet közhasznúsági végzés:
A Byblos Alapítvány közhasznú szervezet. 2012. évi közhasznúsági jelentése
A Byblos Alapítvány közhasznú szervezet székhely: 1026 Budapest, Pasaréti út 66/b a.sz.: 18132283-1-41 2012. évi közhasznúsági jelentése Hudecz András a Kuratórium elnöke 2013. május 18. A közhasznú szervezetekről
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉVRŐL
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRŐL TARTALOMJEGYZÉK Megnevezés Oldalszám 1. Közhasznú jelentés 1.1 Számviteli beszámoló adatai 2 1.2. Kimutatás a költségvetési támogatás felhasználásáról 2 1.3. Kimutatás
2009. évi közhasznúsági jelentése
21. SZÁZADÉRT ALAPÍTVÁNY ( közhasznú szervezet ) http://www.ejk-heves.hu 2009. évi közhasznúsági jelentése Székhelye: Eötvös József Középiskola, 3360 Heves, Dobó út 29. Adószáma: 1-8579521-1-10 21. Századért
Gyermekünk a jövő Közhasznú Alapítvány
K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2009 Gyermekünk a jövő Közhasznú Alapítvány székhely: 5000.Szolnok, Széchenyi krt.22. adószám: 18830297-1-16 közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet közhasznúsági
KERESZTÚRI REFORMÁTUS MISSZIÓ ALAPÍTVÁNY. Tartalom
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009 Székhely: 1173. BUDAPEST, Pesti út 31 Adószám: 18195998-1-42 Közhasznúsági fokozat: közhasznú alapítvány Tartalom 1. Számviteli beszámoló 2. Kimutatás a költségvetési támogatás
Maroshegyi Óvoda Gyermekeiért Alapítvány
K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2010 Maroshegyi Óvoda Gyermekeiért Alapítvány székhely: 8000.Székesfehérvár, Rádió út 1. adószám: 18493636-1-07 közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet közhasznúsági
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2010 évi. Református Elemi Iskola és Szeretetotthon Alapítvány. Székhelye: 5530 Vésztő, Bartók Béla tér 6
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010 évi Református Elemi Iskola és Szeretetotthon Alapítvány Székhelye: 5530 Vésztő, Bartók Béla tér 6 Adószáma: 19061175-1-04 Közhasznúsági fokozat: Közhasznú alapítvány 1./ Számviteli
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. 01. 01.-2011. 12. 31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg
Kapolcs-Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány 8294 Kapolcs, Kossuth u. 2.
Kapolcs-Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány 8294 Kapolcs, Kossuth u. 2. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Kapolcs-Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány Közhasznúsági jelentése az 2010-es esztendőről 1.
Bevételek alakulása: Kiadások alakulása:
Alapítvány a Dányi Iskolásokért 2118 Dány, Szent Imre tér 1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. év I. ALAPÍTVÁNY BEMUTATÁSA: Az alapítvány neve: ALAPÍTVÁNY A DÁNYI ISKOLÁSOKÉRT Székhelye: 2118 Dány, Szent Imre
Gyermekünk a jövő Alapítvány
K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2005 Gyermekünk a jövő Alapítvány székhely: 5000.Szolnok, Széchenyi krt.22. adószám: 18830297-1-16 közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet közhasznúsági végzés:
A Mezőtúri Hallgatókért Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2013. év
A Mezőtúri Hallgatókért Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2013. év Székhely: 5400 Mezőtúr Petőfi tér 1. Adószám: 19223261-1-16 Közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet Közhasznúsági végzés: A Jász-Nagykun-Szolnok
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS év
MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE 1088 Budapest, Ötpacsirta u.2 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012.év 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési támogatás felhasználásáról 4.
Rotary Klub Tabán Közhasznú Alapítvány. 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE
2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Részei: I. Normál egyszerűsített éves beszámoló Mérleg Eredmény kimutatás II. Szakmai beszámoló Budapest, 2012. Május 18. 1 Statisztikai számjel: 18264148-9499-569-01
Budakeszi Cserkészekért Alapítvány 2092 Budakeszi, Rózsa u. 3.
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009 Az egyéb szervezet megnevezése: Budakeszi Cserkészekért Alapítvány Az egyéb szervezet címe (székhely): Adószám: 18693805-1-13 Közhasznúsági fokozat: közhasznú Közhasznúsági
Hajós Alfréd Általános Iskola Alapítvány
A számviteli törvény szerinti Közhasznú szervezetek egyszerűsített beszámolója 2010. év Hajós Alfréd Általános Iskola Alapítvány Gödöllő, 2011. március 8. Közhasznúsági jelentés 2010. A Hajós Alfréd Általános
Közhasznúsági jelentés
Közhasznúsági jelentés Készítette: Kiskunmajsai Keresztény Ifjúságért Alapítvány 2012. május 14. Kiskunmajsai Keresztény Ifjúságért Alapítvány Kiskunmajsa Csontos Károly utca 2. 2011. évi Közhasznúsági
2011. évi Közhasznúsági jelentése. Szabadszentkirály, 2012. 04. 06. Gyulai Krisztián elnök
Szabadszentkirályi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 7951 Szabadszentkirály Petőfi S. u. 90. Bírósági bejegyzés száma: 12.Pk.60.064/2011/6. Nyilvántartási száma: 3203 2011. évi Közhasznúsági jelentése Szabadszentkirály,
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. SZENTGYÖRGYI ÓVODÁSOKÉRT Alapítvány
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. SZENTGYÖRGYI ÓVODÁSOKÉRT Alapítvány 5054 Jászalsószentgyörgy, Rákóczi út 15. Adószám: 18829723-1-16 Jászalsószentgyörgy, 2011. május 31. a) Számviteli beszámoló 18829723949956916
FACULTAS NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT.
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS FACULTAS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT 2011. évi tevékenységéről (készült a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. Törvény 19. előírásai szerint) FACULTAS NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT.
HÉREGI KÁLVIN ALAPÍTVÁNY 2832 Héreg, Fő u. 151. Adószám: 18615537-1-11 Bankszámla szám: 63200250-11037204. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.
HÉREGI KÁLVIN ALAPÍTVÁNY 2832 Héreg, Fő u. 151. Adószám: 18615537-1-11 Bankszámla szám: 63200250-11037204 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. évi 1 Tartalom 1. Számviteli beszámoló - egyéb szervezetek közhasznú
PRIZMA KOLLEKTÍVA KORTÁRS ÖSSZMŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET
1821323-9499-529-1 PRIZMA KOLLEKTÍVA KORTÁRS ÖSSZMŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ 164 Budapest, Vörösmarty utca 59. 3/24. KÖZHASZNÚ EGYÉB SZERVEZET EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJA 21. JANUÁR 1. - 21. DECEMBER 31. 21 Kelt:
Berzsenyi Dániel Általános Iskola Pedagógium Alapítványa 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 29/c. 2011. évi Közhasznúsági jelentése
Berzsenyi Dániel Általános Iskola Pedagógium Alapítványa 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 29/c 2011. évi Közhasznúsági jelentése Kaposvár, 2012.május 18. Kovács Zoltán Kuratórium elnöke A Berzsenyi Dániel
PRIZMA KOLLEKTÍVA KORTÁRS ÖSSZMŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET
1821323-9499-529-1 PRIZMA KOLLEKTÍVA KORTÁRS ÖSSZMŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 164 Budapest, Vörösmarty utca 59. 3/24. KÖZHASZNÚ EGYÉB SZERVEZET EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJA 211. JANUÁR 1. - 211. DECEMBER
2010. évi Közhasznúsági jelentés
Törökbálinti Városőrség Polgárőr Egyesület, Törökbálint 18028049-1-13 i Közhasznúsági jelentés Kelt: Törökbálint, 2011. május 10. képviselő 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A szervezet ben gazdálkodásáról a számviteli
I. Az Együtt Magyarországért Alapítvány 2014. évi egyszerűsített éves beszámolója Az egyszerűsített éves beszámoló mérlege.
Az Együtt Magyarországért Alapítvány 2014. évi jelentése a pártok működését segítő tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási tevékenységet végző alapítványokról szóló törvény szerint Székhely: 1122
FIATALOK KÜLDETÉSSEL ALAPÍTVÁNY 1061. BUDAPEST, PAULAY EDE UTCA 15.
FIATALOK KÜLDETÉSSEL ALAPÍTVÁNY 1061. BUDAPEST, PAULAY EDE UTCA 15. 2012. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2013. május 30. Steven Johnson képviselő FIATALOK KÜLDETÉSSEL ALAPÍTVÁNY Közhasznúsági jelentés
Közhasznúsági jelentés
Közhasznúsági jelentés TORNATEREMÉRT Kiemelten Közhasznú alapítvány Kuratóriumának 1/2014. (14.03.11.) sz. határozata:(kivonat a jegyzőkönyvből): A Kuratórium elfogadta a 2013. évi TORNATEREMÉRT alapítvány
Virtuális Plébánia Alapítvány Közhasznúsági jelentés
Virtuális Plébánia Alapítvány Közhasznúsági jelentés Készítette: Wünsch Kft. 2012.02.18. Virtuális Plébánia Alapítvány 1136 Budapest, Hollán Ernő utca 38/a 2011. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2012.
Alapítvány a Dányi Iskolásokért 2118 Dány, Szent Imre tér 1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS év
Alapítvány a Dányi Iskolásokért 2118 Dány, Szent Imre tér 1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. év I. AZ ALAPÍTVÁNY BEMUTATÁSA: Az alapítvány neve: ALAPÍTVÁNY A DÁNYI ISKOLÁSOKÉRT Székhelye: 2118 Dány, Szent
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ALU-SE Alapítvány
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ALU-SE Alapítvány 1116 Budapest, Fehérvári út 144. Adószám: 19650218-1-43 Budapest, 2011. március 05. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített
Könyvtár Támogató Alapítvány
Könyvtár Támogató Alapítvány 5600 Békéscsaba, Kiss Ernő u.3. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Békéscsaba, 2012.03.24 Kertész Albertné elnök Könyvtár Támogató Alapítvány Közhasznúsági jelentése a 2011-es
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.
Zöld Liliom Alapítvány Székhely: 1114 Budapest, Villányi út 27. Adószám: 18696664-1-43 Közhasznúsági fokozat: közhasznú Közhasznúsági végzés: 2002.08.15. Budapest, 2012. május 22. Készítette: A kuratórium
2012. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2012. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012.01.01.-2012.12.31 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg b) Eredménylevezetés
2011. évi Egyszerűsített éves beszámoló
Közhasznúsági jelentés 1. számú melléklete 2011. évi Egyszerűsített éves beszámoló Tartalma: Egyszerűsített mérleg Közhasznú eredmény-kimutatás Szolnok, 2012. május 20. Szegedi György a Kuratórium elnöke
Gyermekünk a jövő Alapítvány
K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2006 Gyermekünk a jövő Alapítvány székhely: 5000.Szolnok, Széchenyi krt.22. adószám: 18830297-1-16 közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet közhasznúsági végzés:
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009 RÁKOSKERESZTÚRI REFORMÁTUS TEMPLOMÉPÍTÉSI ALAPÍTVÁNY Székhely: 1172. BUDAPEST, Ferihegyi út 21. Adószám: 18065200-1-42 Közhasznúsági fokozat: közhasznú alapítvány Tartalom 1.
Ajkai Kistérségért Közalapítvány 8400 Ajka, Szabadság tér évi Közhasznúsági jelentése
Ajkai Kistérségért Közalapítvány 8400 Ajka, Szabadság tér 12. 2012. évi Közhasznúsági jelentése Ajka, 2013. 01. 31. Kerekes Bálint elnök Az Ajkai Kistérségért Közalapítvány Közhasznúsági jelentése a 2012-es
Kardos Gábor Számítástechnikai Alapítvány 9900 Körmend, Kölcsey u évi Közhasznúsági jelentése
Kardos Gábor Számítástechnikai Alapítvány 9900 Körmend, Kölcsey u. 12. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Körmend, 2012. április 10. Kutasi Tibor elnök 1 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Kardos Gábor Számítástechnikai
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. SZERETETBEN ÉS EGYSÉGBEN KATOLIKUS ALAPÍTVÁNY, SZEGED Székhely: 6724 Szeged, Rigó u. 16/a Adószám: 18464427-1-06 Közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet Közhasznúsági végzés:
FACULTAS COGNOSCENDI AKADÉMIA ALAPÍTVÁNY
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS FACULTAS COGNOSCENDI AKADÉMIA ALAPÍTVÁNY 2007. évi tevékenységéről (készült a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. Törvény 19. előírásai szerint) FACULTAS COGNOSCENDI AKADÉMIA
Az Életvirág. Szociális Közhasznú Alapítvány.
Az Életvirág Szociális Közhasznú Alapítvány. 2011.-éves közhasznú egyszerűsített Beszámolója. 2011.Január.01.-től. - 2011.December.31.-ig. Tartalom. 1) Közhasznú beszámoló mérlege és eredmény levezetése.
2010. évi Egyszerűsített éves beszámoló
Közhasznúsági jelentés 1. számú melléklete i Egyszerűsített éves beszámoló Tartalma: Egyszerűsített mérleg Közhasznú eredmény-kimutatás Közhasznúsági jelentés Az 1997. évi CLVI tv. 19. (3) bek. b) pontja
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
GYERMEKVARÁZS ALAPÍTVÁNY 8800 Nagykanizsa, Teleki u. 7/C KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010 évről Készítette: Naprakész Könyvelő és Szolgáltató Egyesület Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2014 évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. 01.01. - 2014 12.31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg b)
Közhasznúsági jelentés
Közhasznúsági jelentés TORNATEREMÉRT Kiemelten Közhasznú alapítvány Kuratóriumának 1/2012. (12.02.06.) sz. határozata:(kivonat a jegyzőkönyvből): A Kuratórium elfogadta a 2011. évi TORNATEREMÉRT alapítvány
Magyar Ayurveda Gyógyászati Alapítvány 1055 Budapest, Balaton utca 22. VI./3. 2012. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE
Magyar Ayurveda Gyógyászati Alapítvány 1055 Budapest, Balaton utca 22. VI./3. 2012. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Budapest, 2013. április 30. elnök 1 BEVEZETŐ RÉSZ Az Magyar Ayurveda Gyógyászati Alapítvány
SANDAN KARATE KÖZHASZNÚ SPORTEGYESÜLET. 2220 Vecsés Hunyadi u. 13. Adószám: 18701335-1-13. Cégjegyzékszám: TE 3777. Ksh: 450135
SANDAN KARATE KÖZHASZNÚ SPORTEGYESÜLET 2220 Vecsés Hunyadi u. 13. Adószám: 18701335-1-13 Cégjegyzékszám: TE 3777 Ksh: 450135 2011. évi Közhasznúsági jelentése Vecsés, 2012. május 23. Közhasznúsági jelentés
Dunabogdányi Iskoláért Alapítvány
Közhasznúsági jelentés Dunabogdányi Iskoláért Alapítvány 2011. évi tevékenységéről Az adatok könyvvizsgálattalnincsenek alátámasztva! Közhasznúsági fokozat: Közhasznú Alapítvány Nyilvántartásba vételi
Közhasznúsági jelentés
Közhasznúsági jelentés TORNATEREMÉRT Kiemelten Közhasznú alapítvány Kuratóriumának 1/2013. (13.04.24.) sz. határozata:(kivonat a jegyzőkönyvből): A Kuratórium elfogadta a 2012. évi TORNATEREMÉRT alapítvány
SIKERES GAZDASÁGÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2007. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
SIKERES GAZDASÁGÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2007. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Készítette: Alf Martienssen elnök sk. - 2 - T A R T A L O M 1. A 2007. évi számviteli beszámoló 2. A költségvetési támogatás felhasználása
A Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány közhasznúsági jelentése a évről
A Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2008. évről Alapítványunknak a közhasznú szervezetekről szóló többször módosított 1997. évi CLVI. törvény rendelkezése alapján beszámolási
2012. évi Közhasznúsági jelentés
Törökbálinti Városőrség Polgárőr Egyesület, Törökbálint Adószám: 18028049-1-13 Bírósági végzés száma: 13.Pk.60.467/2009/6.sz. Képviselő neve: Géczy Krisztián i Közhasznúsági jelentés Kelt: Törökbálint,
2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. 01. 01.-2011. 12. 31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg b) Eredménylevezetés
VÁCI WALDORF ALAPÍTVÁNY K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S E Elfogadta a Kuratórium május 29-i ülésén.
VÁCI WALDORF ALAPÍTVÁNY K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S E 2006. Elfogadta a Kuratórium 2007. május 29-i ülésén. Kelt Vácott, 2007. május 25. napján T a r t a l o m I. A szervezet alapadatai II.
Fényszóró Kulturális Alapítvány Közhasznúsági jelentés 2017.év
Fényszóró Kulturális Alapítvány a sérült emberekért 2000 Szentendre, Szentlászlói út 78/b. A lh. Iktatószám:... Fényszóró Kulturális Alapítvány Közhasznúsági jelentés 2017.év Beszámolási időszak: 2017.
Szórakaténusz Európai Játékközpont Alapítvány
18341670-1-03 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) Szórakaténusz Európai Játékközpont Alapítvány 6000 Kecskemét, Gáspár András utca 11. Közhasznú alapítványok közhasznú egyszerűsített beszámolója
EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2012 év.
Név: Őszidő Alapítvány Székhely: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 101. Adószám: 18410061-1-05 EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2012 év. Tartalma: 1. Számviteli beszámoló I/A. Mérleg I/B. Eredménykimutatás (és
Közhasznúsági jelentés 2010.
Adószám: 18188394-2-42 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 60953/2005 EgÉszsség, PRevenció, BizTonság, Életmód, Közbiztonság (ÉRTÉK-REND) Alapítvány 1161 Budapest, Baross utca 191 A Közhasznúsági
Közhasznúsági jelentés 2008.
-1- Adószám: 18085167-1 - 41 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: Pk. 61.454/1996/4 1012 Budapest, Kosciuszkó T. u. 10. 2008. Beszámolási időszak: 2008. január 01. - 2008. december 31.
Biblia Centrum Alapítvány
H-227 DÖMÖS, Kossuth L. u. 173. Tel: +36 (33) 482 316 www.bibliacentrum.org info@bibliacentrum.org Bankszámlaszám: 1171134-247515 A B I B L I A C E N T R U M A L A P Í T V Á N Y A D Ó S Z Á M A : 1 9 7
Gyöngyhalászat Tehetséggondozó Alapítvány Közhasznúsági jelentés
Gyöngyhalászat Tehetséggondozó Alapítvány Közhasznúsági jelentés Készítette: Gyöngyhalászat Tehetséggondozó Alapítvány 2014. május 27. Gyöngyhalászat Tehetséggondozó Alapítvány 2800 Tatabánya Bánhidai-ltp.408.
Gyermekünk a jövő Közhasznú Alapítvány
K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2007 Gyermekünk a jövő Közhasznú Alapítvány székhely: 5000.Szolnok, Széchenyi krt.22. adószám: 18830297-1-16 közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet közhasznúsági
Közhasznúsági jelentés 2003. évről
Közhasznúsági jelentés 2003. évről LENA Leányvári Nagycsaládosok Egyesülete 2518. Leányvár, Kálvária utca 69. Adószám: 18613425-1-11 Közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet Közhasznúsági bejegyzés száma:
SPRINT Diáksport Egyesület
M É R L E G, B E S Z Á M O L Ó 2010 SPRINT Diáksport Egyesület székhely: 5000.Szolnok, Széchenyi krt.22. adószám: 19227344-1-16 Szolnok, 2011. május 31. T a r t a l o m Számviteli beszámoló egyéb szervezetek
FACULTAS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS FACULTAS Közhasznú Nonprofit Kft 2010. évi tevékenységéről (készült a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. Törvény 19. előírásai szerint) FACULTAS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2017.ÉVRŐL. Hajrá Tere! Alapítvány 1161 Budapest, Hősök tere 1.
2017.ÉVRŐL Hajrá Tere! Alapítvány 1161 Budapest, Hősök tere 1. Budapest, 2018.03.31. I. Alapítvány adatai Alapítás éve: 1992.02.04 Bírósági bejegyzés száma: 9.Pk.67193/91. Helye: Fővárosi Bíróság Közhasznúsági
2010. évi. Közhasznúsági jelentése
ŐRI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG JÖVŐJÉÉRT ALAPÍTVÁNY i Közhasznúsági jelentése Őr, 2011. június 16. Az Őri Református Egyházközség Jövőjéért Alapítvány Közhasznúsági jelentése a 2010-es esztendőről 1. SZÁMVITELI
Közhasznúsági Beszámoló. a Képző és Iparművészeti Közalapítvány a XXII. Kerület Kultúrájáért Kiemelten közhasznú Alapítvány évi tevékenységéről
Közhasznúsági Beszámoló a Képző és Iparművészeti Közalapítvány a XXII. Kerület Kultúrájáért Kiemelten közhasznú Alapítvány 21. évi tevékenységéről AZ ALAPÍTVÁNY BEMUTATÁS A.,Képző és Iparművészeti Közalapítvány
ARANYKAPU Alapítvány 2440, Százhalombatta Szent István tér 1.
Adószám: 18692536-1-13 Bejegyző szerv: Pest Megyei Bíróság Bírósági végzés száma: PK.60106/2001 Bírósági végzés kelte: 2001.02.21. ARANYKAPU Alapítvány 2440, Százhalombatta Szent István tér 1. Közhasznúsági
A Fekete Gyémánt Fúvószenekarért Egyesület
A Fekete Gyémánt Fúvószenekarért Egyesület Közhasznúsági jelentése 2010 Közhasznúsági jelentés 1/9. oldal Közhasznúsági Jelentés az A Fekete Gyémánt Fúvószenekarért Egyesület 2010. évi működéséről A szervezet
Mérleg év ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) 0 0 I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök III. Befektetett pénzügyi eszközök B.
NÉV Kíra Völgységi Kutyamentő Egyesület CÍM 7150 Bonyhád, István u. 18. 18142165-9499-529-17 Fordulónap: 2010.12.31. Megnevezés Előző évi Előző év(ek) helyesbítése Tárgyév A. Befektetett eszközök 0 0 I.
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója GYERMEKVARÁZS ALAPÍTVÁNY
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2 0 0 8 év GYERMEKVARÁZS ALAPÍTVÁNY egyéb szervezet megnevezése 8800 NAGYKANIZSA TELEKI U. 7/C. II/16. címe Keltezés:
1. Számviteli beszámoló
Név: III. Béla Gimnázium a Művelt Ifjúságért Alapítvány Székhely: 6500 Baja, Szent Imre tér 5. Adószám: 19046574-1 - 03 KÖZHASZNÚSÁGÚ JELENTÉS 2010 Tartalma: 1. Számviteli beszámoló Közhasznú egyszerűsített
2010. évi Egyszerűsített éves beszámoló
Közhasznúsági jelentés 1. számú melléklete 18693001-1-13 Pk.60.266/2001 Ceglédi Őszikék Szociális Alapítvány 2700 Cegléd Bajcsy-Zs. u. 1 2010. évi Egyszerűsített éves beszámoló Tartalma: Egyszerűsített
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2011. ÉVRŐL
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2011. ÉVRŐL I. Egyszerűsített éves beszámoló - eredménykimutatás - mérleg II. Kimutatás a nagyobb összegű támogatások felhasználásáról III. Kimutatás a cél szerinti juttatásokról
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Beszámolási időszak: 01.01. - 12.31 AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI: Alapítás éve: 2008. Működés kezdete: 2009.02.04. Bírósági bejegyzés száma: 9. Pk.60.716/2008/2. Bejegyezte: Fővárosi Bíróság
K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S
Bókay Gyermekklinikáért Kiemelten Közhasznú Alapítvány K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2011.02.23-2011.12.31. Budapest, 2012. 2 T a r t a l o m 1. A Bókay Gyermekklinikáért Kiemelten Közhasznú
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010 RÁKOSKERESZTÚRI REFORMÁTUS TEMPLOMÉPÍTÉSI ALAPÍTVÁNY Székhely: 1172. BUDAPEST, Ferihegyi út 21. Adószám: 18065200-1-42 Közhasznúsági fokozat: közhasznú alapítvány Tartalom 1.
Mancsos Segítőtársaink Terápiás Állatok és Oktatási Alapítvány. 2005. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE
A Mancsos Segítőtársaink Terápiás Állatok és Oktatási Alapítvány 2005. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A Közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény vonatkozó jogszabálya kötelezően előírja - közhasznú
EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2014 év.
Név: Őszidő Alapítvány Székhely: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 101. Adószám: 18410061-1-05 EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2014 év. Tartalma: 1. Számviteli beszámoló I/A. Mérleg I/B. Eredménykimutatás (és
Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út 1. 2012. évi Közhasznúsági jelentése
Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út 1. 2012. évi Közhasznúsági jelentése Bakonycsernye 2013.május 24. Surányi Gábor elnök Közhasznúsági jelentése a 2012-es esztendőről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2002 1
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2002 1 Békéscsabai Városi Rádióklub BÉKÉSCSABA Puskin tér 1. A közhasznúsági jelentés tartalma: I. Egyszerűsített beszámoló mérleg II. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás
7200 Dombóvár Kölcsey F. u. l-3. Tisztelt Cím!
Gárdonyi Géza Alapítvány 7200 Dombóvár Kölcsey F. u. l-3. Nevelők Háza Egyesület P é c s Adószám: 19231622-1-17 Tisztelt Cím! Kérem, szíveskedjenek megjelentetni a Gárdonyi Géza Alapítvány alábbi hirdetését:
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014.ÉVRŐL. Hajrá Tere! Alapítvány 1161 Budapest, Hősök tere 1.
2014.ÉVRŐL Hajrá Tere! Alapítvány 1161 Budapest, Hősök tere 1. Budapest, 2015.03.31. I. Alapítvány adatai Alapítás éve: 1992.02.04 Bírósági bejegyzés száma: 9.Pk.67193/91. Helye: Fővárosi Bíróság Közhasznúsági
2009. évi. Közhasznúsági jelentése
ŐRI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG JÖVŐJÉÉRT ALAPÍTVÁNY i Közhasznúsági jelentése Az Őri Református Egyházközség Jövőjéért Alapítvány Közhasznúsági jelentése a 2009-es esztendőről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Az Alapítvány
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Szociális Háló Egyesület 7960 Sellye Batthyány u. 4. Közhasznúsági fokozat: Kiemelten közhasznú Közhasznúsági végzés: Pk. 60.163/1995/22 2008.év Tartalom: I. Közhasznú beszámoló
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012.ÉVRŐL. Hajrá Tere! Alapítvány 1161 Budapest, Hősök tere 1.
2012.ÉVRŐL Hajrá Tere! Alapítvány 1161 Budapest, Hősök tere 1. Budapest, 2013.03.31. I. Alapítvány adatai Alapítás éve: 1992.02.04 Bírósági bejegyzés száma: 9.Pk.67193/91. Helye: Fővárosi Bíróság Közhasznúsági
Szervezetünk nem nyújtott, így e soron továbbra sem történtek kifizetések.
Közhasznúsági jelentés TORNATEREMÉRT Kiemelten Közhasznú alapítvány Kuratóriumának 1/2008. (08.02.04.) sz. határozata:(kivonat a jegyzőkönyvből): A Kuratórium elfogadta a 2007. évi TORNATEREMÉRT alapítvány
2010. évi Közhasznúsági jelentése
A Sonkádi Európa Nostra Díjas Református Templomért Alapítvány 4954 Sonkád, Rákóczi u. 36. i Közhasznúsági jelentése Sonkád, 2011.03.21. Róka Edit Alapítvány elnöke 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Sonkádi Európa
KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ. Országúti Keselyűk Motorkerékpáros Klub Sportegyesület 5144 Jászboldogháza, Rózsa u. 10.
KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ A hatályos 222/200...(XII.19.) Korm. Rendelet- a számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek beszámoló készítési kötelezettségeinek sajátosságairól Országúti Keselyűk Motorkerékpáros
Szolnoki Idősek Otthonaiban Élőkért és Dolgozókért Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS év
Szolnoki Idősek Otthonaiban Élőkért és Dolgozókért Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. év Kelt: Szolnok, 2010.május.05. 1. A Szolnoki Idősek Otthonaiban Élőkért és Dolgozókért Alapítvány alapadatai
Statisztikai számjel: Szervezet neve: Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület
Szervezet neve: Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület Szervezet címe: 8181 Berhida, Veszprémi út 1-3. Nyilvántartási szám: 19-02-0002960 2016. évi Egyszerűsített éves beszámoló Berhida, 2017.
2013. évi Közhasznúsági jelentése
ARWEN torna Női egészségért! Közhasznú Alapítvány 296 Üröm, Tücsök köz 1/A, 2.em. 12. 213. évi Közhasznúsági jelentése Üröm, 214. február 3. ARWEN torna Női egészségért! Közhasznú Alapítvány 213. évi Közhasznúsági
Közhasznúsági jelentés
Közhasznúsági jelentés Készítette: Viharvadászok Egyesülete 2011. január 5. Viharvadászok Egyesülete 2483 Gárdony, Babits Mihály u. 1. Pk.60.064/2010/2 3449/közhasznú szervezet 2010. évi Közhasznúsági
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
MURASZEMENYE KÖZSÉGÉRT KÖZALAPÍTVÁNY 8872 MURASZEMENYE, BÉKE U. 2. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010 évről Készítette: Naprakész Könyvelő és Szolgáltató Egyesület Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli