PIACI KÖRKÉP Magyarország

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PIACI KÖRKÉP Magyarország"

Átírás

1 PIACI KÖRKÉP Magyarország Kisebb korrekció kezdıdött szerdán a magyar részvénypiacon, ugyanakkor az elmúlt napok száguldása után ez még nem szabad, hogy komolyan aggassza a részvények tulajdonosait. Annak ellenére sem, hogy a BUX szinte egész nap lefelé csorgott, és végül 2,1 százalékos mínuszban ponton fejezte be a kereskedést. Ennél volt lejjebb is napközben az index, a minimumot a pont jelentette. Azt, hogy igazi pesszimizmus egyelıre nincs a piacon az is bizonyíthatja, hogy a decemberi határidıs index kisebb mértékben 1,5 százalékkal esett pontra, igaz ugyan, hogy a kamattartalom elég kicsi. árfolyama 2,9 százalékkal 738 forintig csúszott le. A kisebb részvények közül a trenddel szemben több mint 3 százalékot tudott erısödni az Állami Nyomda, amely 759 forinton fejezte be a kereskedést. Ugyanakkor a részvényenkénti 2750 forintos árú másodlagos kibocsátása óta szárnyaló RFV 5,8 százalékkal 3110 forintra csúszott le. A vezetı részvények közül a Richter szenvedte meg a legjobban a korrekciós napot, ami talán nem is csoda, hiszen az emelkedésben is ez volt az egyik vezetı papír. A Richter az indexhez hasonlóan napi minimumának a közelében forinton zárt, ez 3,65 százalékos esést jelentett. A másik gyógyszergyártó az Egis jobban viselte a napot, árfolyama 0,5 százalékkal csökkent forintra. A vezetı papírok közül még a Mol esett többet az indexnél. Árfolyama 2,6 százalékkal forintra csökkent. Az OTP 1,6 százalékkal 3488 forintig csúszott vissza. A bankpapír esetében az érdekesség az volt, hogy nem a BUX mozgását követte, hanem inkább a tengerentúlon megjelenı banki gyorsjelentéseket reagálta le, így jó néhányszor megtréfálhatta a napon belül kereskedıket, a sok fel-le rántássokkal. A kisebbik bankpapír az FHB már nem úszta meg ekkora eséssel,.

2 PIACI KÖRKÉP USA Bár a Starbucks és az Apple eredményei is jobbak lettek a vártnál, a piaci szereplık mégsem voltak túl optimisták a tegnapi kereskedés során, ami részben annak tudható be, hogy a ma jelentı bankokat (Wells Fargo, Bank of New York) az elsı negyedévben a vártnál jóval nagyobb hitelezési veszteség érte. A vezetı részvényindexek közül egyedül a Nasdaq tudott emelkedni, méghozzá 0.5%-ot, a többi benchmark közül a Dow 0.4, az S&P pedig 0.1%-kal került lejjebb. A hangulat azóta kissé javult a részvénypiacokon, a Dow futures 20 pontos pluszban tartózkodik, míg Ázsiában az irányadó indexek 1-2%-os emelkedést mutatnak. A hét többi napjához hasonlóan a tegnapi kereskedést is alapvetıen a jelentésüket frissen közzétevı vállalatok eredményei befolyásolják. A gyorsjelentési szezon kezdete óta az S&P 500 vállalatok egyötöde tette közzé negyedéves jelentéseit. Bár az eredményük átlagosan 10 százalékkal jobbak a vártnál, jóval (átlagosan 30 százalékkal) elmaradnak az egy évvel korábbiaktól. Az eddig közétett jelentések alapján az egészségügyi és a technológiai szektorban tevékenykedı vállalatok teljesítettek a legjobban. A befektetık mindemellett Bernanke beszédére is kiemelt figyelmet fordítottak, bár az elhangzottak nem okoztak meglepetést a piacon. A FED elnöke lényegében ugyanazt hangsúlyozta, amit kedden is: a jegybanknak megvannak a szükséges eszközei arra az esetre, ha a gazdaság elkezd élénkülni. Elemezık szerint a két meghallgatás során elhangzottak egyértelmően arra utalnak, hogy a Fed egészen addig nem hagy fel - az úgynevezett credit easing útján történı - élénkítéssel, amíg a munkanélküliség emelkedik. Az elemzık között olyan is van, aki úgy véli, hogy Bernanke beszédének legfıbb üzenete az, hogy még sok idı telhet el addig, amíg a Fed egyszer csak úgy gondolja, hogy elérkezett az ideje annak, hogy semlegesítse korábbi intézkedéseinek hatásait. A vezetı amerikai részvényindexek a többségében vártnál jobb vállalat ieredmények ellenére vegyes elmozdulással zárták a tegnapi kereskedést, a Nasdaq 0.5%-kal került feljebb, míg a Dow 0.4, az S&P pedig 0.1%-ot gyengült. Az utóbbi benchmarkok továbbra is a sávtetın tartózkodnak, a kitörés úgy tőnik még várat magára. A nap egyik vesztese az energiaszektor lett, ennek oka, hogy hat nap után elıször ismét csökkent az olaj árfolyama. Az augusztusi határidıs WTI jegyzések 0.4%-ot gyengültek, mely elsısorban annak volt betudható, hogy a késı délután a vártnál rosszabb készletadatok láttak napvilágot (múlt héten 1.8 millió hordóval millió hordóra csökkent az állomány, míg a prognózisokban 2.1 millió körüli értékek szerepeltek.)a nagy amerikai olajvállalatok közül az Exxon Mobil 0.6, a ConocoPhilips pedig 0.9%-ot veszített értékébıl. A pénzügyi szektorban is megszaporodtak az eladók, miután a Wells Fargo és a Morgan Stanley negyedéves gyorsjelentése több negatívumot is tartalmazott. A Morgan Stanley esetében a vártnál nagyobb egy részvényre jutó veszteség mellett a bevételek meredek visszaesése, a Wells Fargo-nál pedig a problémás hitelek arányának növekedése adhat okot aggodalomra. Az elıbbi 3.6, az utóbbi pedig 0.1%-kal értékelıdött le a tegnapi kereskedésben, míg a szektor többi szereplıje közül az American Express 2.1, a JP Morgan pedig 0.3%-ot gyengült.

3 Bár a pénzügyi szektor papírjainak többsége veszített értékébıl, akadt azonban olyan is, amelyik erısödni tudott. Ilyenek voltak például a Bank of New York részvényei, pedig a pénzintézet jelentésében igen kedvezıteln értékek szerepeltek (hitelezési veszteségei a második negyedévben 61 milliárd dollárra rúgtak, ami 2 milliárd több, mint az elsı negyedévben). A bank papírjai 0.04 százalékos pluszban, dolláron zártak. kivételesen- az elemzıi konszenzusnál kedvezıbb prognózisokat adott. Költségcsökkentı intézkedéseinek köszönhetıen a világ legnagyobb kávézó láncának számító Starbucks a vártnál jobban teljesített a második negyedévben, a kedvezı számokat pedig kitörı lelkesedéssel fogadták a piaci szereplık, a vállalat részvényeinek árfolyama jelenleg 18.4%-ot erısödött. Az Apple részvények 3.5%-os emelkedése szintén a jó negyedéves eredményeknek volt betudható, a társaság bevételei és egy részvényre jutó nyeresége is kétszámjegyő mértékben növekedett és a menedzsment -

4 PIACI KÖRKÉP Európa A pénzügyi és bányászati szektor hozta a legrosszabb eredményeket az európai tızsdéken. A vezetı indexek ugyanakkor lényegében a nyitó szinten maradtak. A pénzügyi vállalatok nem szerepeltek fényesen: az Allianz árfolyama 1,3 százalékkal esett vissza, miután a biztosítási szektor jövıbeni nehézségeirıl tett bejelentést. A bányavállalatok közül a BHP Billiton árfolyama 1,8 százalékot esett, a társaság vasérckibocsátása 10 százalékkal esett vissza a júniussal végzıdött negyedik üzleti negyedévében. A bányászati szektor más szereplıi sem szerepeltek jobban: a Lonmin 3,2, a Kazakhmys 2,1 százalékkal került nyitó ára alá. Az autógyártók közül a Fiatpapírok ára csökkent 1,9 százalékkal, a vártnál nagyobb negyedéves veszteség következtében. Az európai vezetı indexek közül az FTSE 100 0,3, a DAX 0,5, a CAC-40 pedig 0,1 százalékkal zárt magasabban elızı napi záró áránál. A technológiai szektorban a navigációs rendszereket gyártó TomTom 12,1 százalékos kilövése volt a meghatározó, a várakozások feletti gyorsjelentésének a publikálását követıen. A Tele2 is a profit-bejelentésének a hatására ugrott meg 8,8 százalékot, a Norsk Hydro pedig a vártnál kisebb veszteség hírére 2,6 százalékot emelkedett.

5 PIACI KÖRKÉP Ázsia Pluszban jár a ma reggeli kereskedésben a távol-keleti részvényindexek többsége, a hongkongi Hang Seng több mint 2%-ot erısödött a pénzügyi papírok vezetésével. A japán börzén az exportorientált autógyártók és technológiai cégek részvényei haladtak az élen a jen gyengülésének köszönhetıen, amely javítja profitkilátásaikat. A National Australia Bank 5.1%-ot esett, a társaság részvényeinek kereskedését tegnap felfüggesztették az ausztrál tızsdén a cég 2 milliárd ausztrál dolláros tıkeemelésének hírére.. A Nikkei %-kal, a dél-koreai Kospi 0.2%-kal, a kínai Shanghai Composite 0.7%- kal, a hongkongi Hang Seng pedig 2.3%-kal menetelt felfelé. A Sony árfolyama 1.3%-kal, a Toyota 1.4%- kal, a Honda 1.2%-kal, a Panasonic 0.3%-kal araszolt felfelé a japán tızsdén a ma reggeli kereskedésben a jen gyengülésének köszönhetıen. A hongkongi Hang Seng mutatja a legjobb teljesítményt a régiós indexek közül, amit a kínai gazdaság élénkülésével kapcsolatos optimizmus táplál. A pénzügyi szektor mellett az ingatlanrészvények haladtak az élen, a Sun Hung Kai Properties papírjai 5.6%-kal, a Cheung Kong 3.7%-kal, a Henderson Land 2.8%-kal értékelıdtek fel.

6 Makroadatok

7 Figyelmeztetés: Tisztelt Ügyfeleink! A évi CXXXVIII. törvény 40. elıírásainak alapján felhívjuk a figyelmüket, hogy az értékpapír-ügyletek nyereséget, de veszteséget is hozhatnak. A részvények árát befolyásolhatja, az egyes vállalatok vagy részlegek árfolyam süllyedése, amit a társaságok bevétel csökkenése, a nyereség lassú növekedése, a vezetı tızsde ügynökségek csökkentett ratingje és más negatívumok idézhetnek elı. A hírlevél kizárólag informatív jellegő és nem számít ajánlatnak bármilyen értékpapíroknak a vételére vagy eladására, és nem jelent semilyen biztosítékot a haszonra. Az összeállított hírlevél nem szolgál általános áttekintéssel az egyes értékpapírokról, piacokról vagy fejlıdı trendekrıl. A történelmi részvény árak fejlıdése nem garantálja a jövıbeli hozamot. A külföldi pénznem árfolyama befolyásolhatja a hírlevélben leírt értékeket. A hírlevél a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. által hitelesnek, megbízhatónak és pontosnak tartott forrásokon alapuló információk alapján készült, de azokért a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. semmilyen szavatosságot vagy felelısséget nem vállal. A hírlevélben szereplı adatok, árfolyamok, hozamok tájékoztató jellegőek. Ezt a dokumentumot tilos reprodukálni a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. beleegyezése nélkül!!! További információkért és befektetési ajánlatok elemzéséért forduljon a befektetési tanácsadójához. CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. Derék utca 2, 1016 Budapest Tel: (1)

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX 1,7 százalékos mínuszban 14 112 ponton zárt kedden, a blue chipek közül egyedül a Mol végzett a pozitív tartományban. A kereskedés utolsó fél órájában meredek mélyrepülés

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap eleji pánik a nap végére szép lassan elmúlt a magyar tızsdén, és az egész napos emelkedés eredményeként pluszban tudott zárni a BUX. Az irányadó index 0,8 százalékkal 14

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Nap végéig sikerült megtartani az optimizmust a magyar tızsdén, annak ellenére, hogy alaposan elromlott a nemzetközi hangulat. Napközben új éves csúcsot ért el az OTP a megint

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX index 380 pontos eséssel zárta a kereskedést, a végül 20 forintot emelkedı OTP kivételével a blue chipek estek. átkötések után viszont üzlet nem született rájuk. A bankpapír

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Ledolgozta nap eleji veszteségeit a BUX, de a délutáni pluszokat már nem tudta megtartani, így mindössze 7 pontos emelkedéssel zárt. A keddi nagy lejtmenet reggel úgy tőnt, tovább

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Az elmúlt heti jó szereplést követıen hétfın is 2 százalékot emelkedett a magyar tızsde vezetı indexe a BUX. A 16 251 pontos záró érték a napi maximumot jelentette az index esetében.

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Elég haloványra sikerült a magyar tızsde csütörtöki korrekciója. A szerdai 4,4 százalékos esés után 2,5 százalékot tudott visszaszedni a BUX, ami fıleg a hét elsı felében lezajlott

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Nem volt érdemi céges hír csütörtökön a magyar tızsde szempontjából, így az árfolyamokat inkább a külföldi, fıleg a tengerentúli makroadatok mozgatták. Kivétel volt a Phylaxia,

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 23, KEDD

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 23, KEDD PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX gyakorlatilag a kereskedés elsı óráját leszámítva egész nap a negatív tartományban tartózkodott, innen emelkedett az utolsó percekben meredeken a masszív pozitív tartományba.

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország 5000 forinton zártak tegnap az OTP részvényei, a bankpapír mellett a Mol is húzta a piacot. A vártnál jobb amerikai kiskereskedelmi adatok hajtották a kelet-közép-európai piacokkal

Részletesebben

Boldog új évet kívánunk minden kedves ügyfelünknek!

Boldog új évet kívánunk minden kedves ügyfelünknek! Boldog új évet kívánunk minden kedves ügyfelünknek! PIACI KÖRKÉP Magyarország A pesti parkett irányadó mutatója 12 350 pont körüli szintekrıl kevesebb mint fél óra alatt közel 200 pontot esett, majd a

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Elillant zárásra a délután optimizmus a BÉT-en, a BUX 1,68 százalékos csökkenéssel 15 622 ponton fejezte be a napot. Az OTP a nap elején a 3533 forintot is megnézte, de délutánra

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A Budapesti Értéktızsde részvényindexe, a BUX 466 pontos, 3,58 százalékos csökkenéssel, 12 539 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 4,74 százalékkal 10 240 forintra csökkent,

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap eleji pánikeladások után magához tért a magyar tızsde, délután azonban már csak egy szők sávban mozgott az index, amely az amerikai tızsdék jelentısebb esését sem reagálta

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 17, SZERDA

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 17, SZERDA PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX 0,4 százalékos mínuszban 11741 ponton zárt kedden, azt követıen, hogy a New York-i tızsdék optimizmusának hatására késı délután sikerrel törte át a hétfıi záróérték által

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Látványos emelkedéssel kezdete a hetet a Budapesti Értéktızsde irányadó indexe. A vezetı részvények kivétel nélkül drágultak. Csak pillanatokat töltött hétfın a BUX a negatív

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap elején a hétvégi Gyurcsánybejelentés hatására óvatosan indult a kereskedés, az OTP részvénye például 2 százalék feletti mínusszal 1800 forint környékén kezdte a napot, a

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A kereskedés utolsó fél órájában a negatív tartományba került a BUX és az OTP indexe is. A Budapesti Értéktızsde mutatója 1,3 százalékos gyengüléssel 15 168 pont közelében állt

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Az OTP árfolyamán az EBRD kölcsönérıl és tervezett részvényvásárlásárlól szóló hír sem segített. A nap eleji optimizmus nem tartott sokáig a magyar tızsdén, így egész napos esés

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A keddi naphoz hasonlóan az OTP járt az élen az esésben, amelynek az árfolyama 11,5 százalékkal 1810 forintig zuhant, a keddi 12 százalékos esés után. A forgalom is nagyon nagy

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A kedvezı délutáni amerikai gyorsjelentések a régióban is fokozták a vételi kedvet, igazán komoly emelkedést azonban sehol nem láthattunk, a tegnapi szárnyalás után azonban ez

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A Budapesti Értéktızsde részvényindexe, a BUX 53,29 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 12.365,24 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 2,06 százalékkal 9.990 forintra csökkent,

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A kedvezıtlen amerikai nyitás, az S&P által a magyar bankrendszer várható leminısítésére vonatkozó utalás és az átlalánosan romló nemzetközi hangulat betett délután a budapesti

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 31, PÉNTEK

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 31, PÉNTEK PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX 13 684,2 ponton zárta a csütörtöki kereskedést, a forgalom megközelítette a 40 milliárd forintot, a részvények többsége drágult A reggel felfüggesztett OTP-részvényt leszámítva

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 15, SZERDA

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 15, SZERDA PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX 19 194,2 ponton nyitott, hogy aztán némiképp visszavegyen masszív emelkedésébıl azt követıen, hogy az OTP részvényeinek kereskedelmét közvetlenül a nyitást követıen 10 percre

Részletesebben

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Délután egy kisebb felpattanásnak lehettünk szemtanúi a részvénypiacokon, ehhez elég volt egy vártnak megfelelı, (de így is katasztrofális) amerikai foglalkoztatottsági adat.

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Egész napos emelkedés után napi csúcsán tudott zárni a magyar tızsde, technikai alapon azonban ez egyelıre még csak az elızı hetek esésének a korrekciója, és nem egy új emelkedı

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX szinte egész napi gyengülés után 2,4 százalékkal gyengült, míg az OTP Bank részvénye 5 százalékkal lett olcsóbb pénteken. A Budapesti Értéktızsde indexe esıs nemzetközi

Részletesebben

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 30. Vezetői összefoglaló Szerdán negatív tartományban zártak a nemzetközi részvényindexek. Elérte a 302-es szintet a forint ma reggel az euróval szemben. Átlag feletti forgalom

Részletesebben

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárta a tegnapi kereskedést. Csütörtökön a forint tovább folytatta esését. A BUX 8,2 milliárd forintos

Részletesebben

csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló

csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 10. Vezetői összefoglaló Szerdán a vezető európai részvényindexek nyereséggel zártak a két Ázsiából érkező kedvező piaci hír hatására, míg az amerikai börzék 1,5 százalék körüli

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

kedd, február 16. Vezetői összefoglaló

kedd, február 16. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. február 16. Vezetői összefoglaló Európa tőzsdéi jó menetben, 2 százalék feletti emelkedéssel nyitották a hetet, Ázsiában is jó hangulatban telt a keddi kereskedés a regionális részvénypiacokon.

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A Budapesti Értéktızsde indexe egész napos gyengélkedés után 0,4 százalékkal zárt lejjebb, mint pénteken. Bizonytalan nemzetközi hangulatban a BUX 19 223 pontig süllyedt. A BÉT

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap elején uralkodó pesszimizmus elillant a világ tızsdéin a hét elsı kereskedési napjának a végére. A BUX jelentısebb mínuszban 20 050 ponton is megfordult a nap elején miután

Részletesebben

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai és amerikai indexek tegnap. Hétfőn gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései 304,5-nél

Részletesebben

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak csütörtökön a vezető nemzetközi részvényindexek. Péntek reggel gyengült a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 1,6 százalékkal került

Részletesebben

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam

Részletesebben

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló Hétfőn pluszban zártak a vezető nemzetközi tőzsdeindexek, különösen a New York-i tőzsdék teljesítettek jól, Európában pedig a frankfurti DAX könyvelhette el

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 1, HÉTFı

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 1, HÉTFı PIACI KÖRKÉP Magyarország A vezetı részvények mind szép nyereségeket könyvehettek el, az összeforgalom 20 milliárd forint körül alakult. A BUX egész nap a pozitív tartományban mozgott, a zárás elıtt pedig

Részletesebben

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak az amerikai és a vezető nyugat-európai részvényindexek kedden. A 310-es szint alatt tartózkodott a forint az euróval szemben a 6 órás adatok

Részletesebben

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló Csütörtökön Amerikában és Európában is mínuszban zártak a tőzsdeindexek, az európai börzéken különösen nagy volt a visszaesés. Gyengült a forint az euróhoz

Részletesebben

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább

Részletesebben

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. augusztus 18, hétfı

CODEX HÍRLEVÉL 2008. augusztus 18, hétfı PIACI KÖRKÉP Magyarország A Budapesti Értéktızsde indexe, a BUX 20 996,4 ponton zárt pénteken, a forgalom megközelítette a 15 milliárd forintot. Az index az egész napot a pozitív tartományban töltötte,

Részletesebben

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló Csütörtökön az európai tőzsdemutatók emelkedtek és háromhavi rekordot döntöttek. Az amerikai tőzsdék a hálaadás ünnepe miatt zárva tartottak. Péntek reggel

Részletesebben

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.

Részletesebben

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. április 24. Vezetői összefoglaló Tegnap a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is negatív tartományban zártak a többségében kedvező makroadatok ellenére. Szerdán a forint

Részletesebben

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 18. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek pozitív tartományban zárták a keddi kereskedési napot. A forint továbbra sem indult erősödésnek, az euró/forint árfolyam

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 3.

Vezetői összefoglaló április 3. 2018. április 3. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, míg a dollár ellenében erősödött. A BUX 8,9 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.05.23. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben egyaránt gyengült. A BUX 8,1 milliárd

Részletesebben

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló Szerdán az európai részvényindexek növekedéssel zártak a megjelent euró zónás pozitív adatok hatására, míg az amerikai tőzsdék kismértékű negatív eredménnyel

Részletesebben

péntek, augusztus 14. Vezetői összefoglaló

péntek, augusztus 14. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Csütörtökön vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Mindhárom vezető devizával szemben erősödött a forint árfolyama. A BUX 1,3 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló Hétfőn is veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Kismértékben erősödött, de még mindig a 316-os szint fölött tartózkodik az euró/forint keresztárfolyam.

Részletesebben

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 11. Vezetői összefoglaló Alacsony kereskedési hajlandóság mellett pozitív tartományban zárt a vezető nemzetközi tőzsdék többsége. A kedvező nemzetközi piaci hangulat nem ragadt át

Részletesebben

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint

Részletesebben

péntek, július 18. Vezetői összefoglaló

péntek, július 18. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. július 18. Vezetői összefoglaló Tegnap jelentős mínuszban zártak a vezető nemzetközi részvényindexek az ukrán-orosz határon lezuhant repülőgép hírének következtében, illetve az Oroszország

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 5, PÉNTEK

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 5, PÉNTEK PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap eleji kezdeti hezitálás után száguldásba kezdette a BUX legnagyobb súlyú részvénye az OTP. A nyitás utáni 2880 forint környéki árról ugyanis pillanatok alatt 3000 forint

Részletesebben

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek negatív tartományban zártak, a tőzsdék heti szinten is érdemi árfolyamesést könyveltek el

Részletesebben

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek negatív tartományban zárták a keddi napot. Az euró/forint kurzus ma reggel megközelítette a 312-es szintet. A BUX 0,3 százalékkal

Részletesebben

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval

Részletesebben

szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló A vezető tengerentúli és nyugat-európai részvényindexek kivétel nélkül mínuszban zárták a keddi kereskedést. Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben,

Részletesebben

szerda, október 21. Vezetői összefoglaló

szerda, október 21. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. október 21. Vezetői összefoglaló Mind az amerikai, mind az európai tőzsdéket kiváró hangulat jellemezte kedden, zárásra valamennyi index enyhe mínuszban fejezte be a kereskedést. Szerdán

Részletesebben

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló Kedden az európai és amerikai vezető tőzsdeindexek vegyesen zárták a kereskedést, a legnagyobb csökkenés Londonban, a legnagyobb emelkedés Frankfurtban következett

Részletesebben

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló Hétfőn vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, de jelentős elmozdulást egyik sem mutatott. A hazai fizetőeszköz mindhárom vezető devizával szemben

Részletesebben

kedd, február 9. Vezetői összefoglaló

kedd, február 9. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. február 9. Vezetői összefoglaló Negatív hangulat uralkodott Európa tőzsdéin a hétfői kereskedés folyamán, Amerika a nap végén valamelyest visszakapaszkodott. Nagyot zuhant ma reggel a japán

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 9.

Vezetői összefoglaló november 9. 2017. november 9. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, míg a dollár ellenében erősödött. A BUX 17,2 milliárd forintos, jóval átlag

Részletesebben

hétfő, június 23. Vezetői összefoglaló

hétfő, június 23. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. június 23. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai indexek vegyesen teljesítettek pénteken, az amerikai tőzsdék viszont pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Pénteken a kisebb

Részletesebben

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint

Részletesebben

szerda, január 20.

szerda, január 20. szerda, 2016. január 20. A Nemzetközi Valutaalap lefelé módosította a világgazdaság idei és a jövő évi növekedésének várható ütemére vonatkozó előrejelzését. Nőtt az átlagos munkanélküliség a világban.

Részletesebben

kedd, január 19. Vezetői összefoglaló

kedd, január 19. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. január 19. Vezetői összefoglaló A várakozásoknak megfelelő növekedési adatokat tett közzé Kína (a GDP 6,9 százalékkal; ipari termelés 5,9 százalékkal; beruházások 10,0 százalékkal növekedtek),

Részletesebben

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló Szerdán a nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárt. Mindhárom vezető devizával szemben gyengülést mutatott a forint árfolyama. A BUX záróértéke

Részletesebben

kedd, május 26. Vezetői összefoglaló

kedd, május 26. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. május 26. Vezetői összefoglaló Negatív tartományban zárt a vezető nemzetközi részvényindexek többsége pénteken. Ma reggel az euró jegyzései 0,1 százalékos gyengülést követően 307 felett jártak.

Részletesebben

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 8. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai részvényindexek pluszban, az amerikai börzék mínuszban zártak. Erősödni tudott a forint az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX

Részletesebben

péntek, február 6. Vezetői összefoglaló

péntek, február 6. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. február 6. Vezetői összefoglaló A vezető amerikai és európai részvényindexek pozitív zárását az emelkedő olajár segítette. Tegnap másfél havi csúcsra ért a forint az euróval szemben; ma reggel

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 30., szerda

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 30., szerda PIACI KÖRKÉP Magyarország...Szerkesztette: Bánréti Gábor Reggel masszív mínuszban nyitottak az európai piacok, miután a befektetők amiatt aggódtak, hogy a bankoknak újabb leírásokat kell eszközölniük.

Részletesebben

péntek, április 24. Vezetői összefoglaló

péntek, április 24. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. április 24. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai indexek, az Egyesült Államokban jó kereskedési hangulat uralkodott. A 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam

Részletesebben

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zártak a vezető amerikai és nyugat-európai börzék. Ma reggel a 310-es szinten tartózkodott az euró/forint keresztárfolyam. A BUX 0,2 százalékot

Részletesebben

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló szerda, 2013. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zárt az összes vezető tengerentúli és európai részvényindex a keddi kereskedési napon a kedvező makrogazdasági adatok hatására. Kedden

Részletesebben

szerda, július 30. Vezetői összefoglaló

szerda, július 30. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 30. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai részvényindexek pozitív tartományban zárták a kereskedést, míg az amerikai tőzsdék veszteséggel fejezték be a napot. Rossz napot zárt

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 2.

Vezetői összefoglaló március 2. 2017. március 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben közel változatlan maradt, míg a dollárhoz képest gyengült. A BUX 11,9 milliárd forintos,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló január 18.

Vezetői összefoglaló január 18. 2018. január 18. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollárral szemben erősödött. A BUX 9,0 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 16.

Vezetői összefoglaló november 16. 2016. november 16. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben nem mutatott jelentős elmozdulást. A BUX 8,1 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett stagnálással

Részletesebben

péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, a Fed kamatemeléssel kapcsolatos nyilatkozatai hatására. Az euróval

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 24.

Vezetői összefoglaló október 24. 2017. október 24. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX értéke 8,1 milliárd forintos átlag feletti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 24.

Vezetői összefoglaló november 24. 2016. november 24. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama stagnált az euróhoz és a svájci frankhoz képest, a dollár ellenében pedig gyengült. A BUX 9,7 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

péntek, november 20. Vezetői összefoglaló

péntek, november 20. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 20. Vezetői összefoglaló A csütörtöki kereskedés során az európai tőzsdék pluszban zártak, de az amerikai tőzsdéken nem maradt meg a szerdai jó hangulat, csökkentek a részvények

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A Budapesti Értéktızsde részvényindexe, a BUX 463,84 pontos, 3,34 százalékos emelkedéssel, 14.358,08 ponton zárt pénteken. A Mol 3,10 százalékkal 11.650 forintra erısödött, az

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A BÉT indexét a pénteki zárásra a Telekom és a Mol ellenében az OTP és a Richter tudta némi pluszban tartani. A bizonytalan délelıttöt követıen kora délután 2,7 százalékos többlettel

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 3.

Vezetői összefoglaló október 3. 2016. október 3. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval szemben stagnált, a svájci frankkal szemben erősödött, a dollár ellenében viszont gyengült. A BUX 9,2 milliárd forintos,

Részletesebben

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. február 3. Vezetői összefoglaló A csütörtöki pozitív nap után pénteken folytatódott az eladási hullám a nemzetközi tőzsdéken. Péntek délután a forint elrugaszkodott a délelőtti mélypontokról;

Részletesebben

Európa-szerte nagy a baj - Fontos szintet tört a DAX

Európa-szerte nagy a baj - Fontos szintet tört a DAX Európa-szerte nagy a baj - Fontos szintet tört a DAX 2014. október 10. 11:33 Borzasztó napja volt tegnap az amerikai befektetőknek, a közelgő kamatemelés és a gyenge európai és kínai konjunktúrával kapcsolatos

Részletesebben

szerda, 2015. szeptember 16. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. szeptember 16. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. szeptember 16. Vezetői összefoglaló Emelkedtek a nyugat-európai és tengerentúli tőzsdei árfolyamok. A forint erősödni tudott a vezető devizákkal szemben. A BUX értéke 6,6 milliárd forintos

Részletesebben

péntek, október 3. Vezetői összefoglaló

péntek, október 3. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. október 3. Vezetői összefoglaló Az európai részvényindexek jelentős veszteséggel zártak. Csütörtökön a forint nem mutatott jelentős elmozdulást a főbb devizákkal szemben. A BUX 8,7 milliárd

Részletesebben

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. október 16. Vezetői összefoglaló A szerdai kereskedési napon rendkívül rossz hangulat uralkodott a nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a 307-es szint fölé emelkedett az euró/forint kurzus; a

Részletesebben

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló A pénteki kereskedés során az európai tőzsdemutatók vörösben zártak, míg tengerentúlon egyedül a Dow Jones zárt csökkenéssel. Erősödött a forint az euróval

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló A csütörtöki kereskedési napot a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is komoly veszteséggel zárták. A forint tegnap jelentős mértékben

Részletesebben

kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló Hétfőn a vezető nyugat-európai részvényindexek kismértékben emelkedtek, az amerikai tőzsdék zárva tartottak. Ma reggelre a vezető devizák többségével szemben

Részletesebben