PIACI KÖRKÉP Magyarország

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PIACI KÖRKÉP Magyarország"

Átírás

1 PIACI KÖRKÉP Magyarország Nap végéig sikerült megtartani az optimizmust a magyar tızsdén, annak ellenére, hogy alaposan elromlott a nemzetközi hangulat. Napközben új éves csúcsot ért el az OTP a megint pozitívra forduló nemzetközi hangulatban 4935 forinton, ráadásul ezzel elkezdte betölteni a tavaly maga után hagyott óriási forint között húzódó rését. A nap végére azonban a vártnál rosszabb amerikai kiskereskedelemi, és munkanélküliségi adat hatására romló nemzetközi hangulatban visszaeset a bankpapír árfolyama is. A hirtelen pánik 4726 forintig is levitte délután az árfolyamot, amely végül 4860 forinton fejezte be a kereskedést 3,4 százalékkal feljebb mint szerdán. Ezzel a legjobban teljesítı vezetı papír lett az OTP, a drágulása azonban jóval elmaradt a nagyon jó gyorsjelentést közzé tévı FHB-tól. A kisebbik bankpapír ugyanis 11,4 százalékkal 920 forintra tudott emelkedni. A Richter szinte egész nap a leginkább lemaradó részvény volt, s végül a napot is csupán 1,3 százalékos pluszban tudta zárni, ami forintot jelentett. A kisebbik gyógyszergyártó, az Egis 2,0 százalékkal forintra emelkedett. A kisebb részvények közül több nem tudta kihasználni a jó hangulatot, a Rába 0,8 százalékkal 632 forintra esett vissza, a KEG 3,8 százalékkal 769 forintig csúszott le, és a Freesoft is 2,1 százalékkal 1749 forintig szánkázott vissza. A csütörtöki napon a BUX index szinte egész végig a as pont környékén forgott, ahonnan csak a rossz délutáni makroadatok miatt zuhanó OTP rántotta ki egy kevés idıre. A vezetı index végül 2,5 százalékot emelkedve ,5 ponton fejezte be a kereskedést. A blue chipek közül az OTP kivételével mindegyik alulteljesítette az index növekedését. A Mol 2,2 százalékkal forintra, a Magyar Telekom 2,2 százalékkal 690 forintra drágult..

2 PIACI KÖRKÉP USA Emelkedéssel zárta a csütörtöki napot Amerika, az nyersanyagtermelık és a pénzügyi szektor emelkedése kompenzálta a fogyasztásicikk-gyártók gyengébb szereplését. A vezetı amerikai indexek közül a Dow Jones november eleje óta legmagasabb, 9398,19 ponton zárta a csütörtöki napot, az emelkedés 0,39 százalék volt, az S&P 500 0,69, a Nasdaq pedig 0,53 százalékkal szerdai záró értéke felett végzett. A Bank of Amerika részvényei vezették a Dow növekedését, 6,7 százalékos szárnyalással, de komolyabb rallyt mutatott be a Regions Financial (5,2 százalékos emelkedés) és a SunTrust (6 százalék) is. A szén árának emelkedésével, illetve a kereslet élénkülésével kapcsolatos várakozások miatt emelkedett a szektor: a Peabody Energy 6,1, a Consol Energy 7,3 százalékkal került a szerdai zárásnál magasabbra. A kiskereskedelmi forgalom a várt emelkedés helyett 0,1 százalékos csökkenést mutatott júliusban, a munkanélküliség pedig váratlanul emelkedett. Ez nem tett jót a többek között az egészség- és szépségiparnak. Ennek ellenére a becsléseknél jobb eredményt jelentı Wal-Mart 2,7, a Dr Pepper Snapple Group részvényeinek árfolyama pedig 6,2 százalékot emelkedett. Ugyanakkor a Wal-Mart esetében a váratlanul csökkenı értékesítési volumen jelzi: korántsem annyira ellenálló a gazdasági folyamatokkal szemben, mint az a második negyedéves jelentésébıl kiolvasható lenne. Az Advance Auto Parts 5,2, az URS építıipari vállalat pedig 6 százalékot esett csütörtökön.

3 PIACI KÖRKÉP Európa A francia és német gazdaság fellendülésérıl szóló hírek nyomán pozitív tartományban zárták a csütörtöki kereskedést Európa vezetı részvénypiacai. Tegnapa a kontinens két vezetı gazdasági nagyhatalma, Franciaország és Németország is arról számolt be, hogy a második negyedévben növekedést tudott elérni. Az optimista várakozásokat is jócskán túlszárnyaló pozitív hírek hatására a londoni Footsie 0,82, a párizsi CAC-40 0,49, a frankfurti DAX pedig 0,95 százalékos erısödéssel fejezte be a napot. Az erısödésben a banki részvények jártak az élen. Az UBS jegyzése 5,4 százalékkal javult: a befektetık ugyanis arra számítanak, hogy a pénzintézet újra a profittermelésre koncentrálhat, miután egy megállapodással pont került az amerikai adóviták végére. Csütörtökön 2,5-3,2 százalék közötti mértékben drágultak a Credit Suisse, a HSBC és az UniCredit papírjai is.

4 PIACI KÖRKÉP Ázsia Az amerikai tızsdék kismértékő emelkedéssel fejezték be a tegnapi kereskedést, az ázsiai indexek viszont vegyes képet mutatnak a mai reggelen. A Nikkei 0.8%-kal, a dél-koreai Kospi 1.7%-kal menetelt felfelé, a hongkongi Hang Seng 0.8%-ot esett, a kínai Shanghai Composite pedig 2.4%-kal értékelıdött le. Kína napok óta alulteljesíti a régiós piacokat, miután a befektetık a hitelezés visszafogásától és az esetleges gazdaságpolitikai szigorítástól tartanak, miután eszközárlufi kialakulásával kapcsolatos kockázatok állnak fenn. Ez pedig visszafoghatja a gazdasági növekedés gyorsulását. A Shanghai Composite, amely az elmúlt egy évben magasan felülteljesítette a régiós tızsdéket, 2.4%-kal értékelıdött le a ma reggeli kereskedésben. Yanzhou Coal papírjai 4.5%-kal értékelıdtek fel a kínai tızsdén, a társaság bejelentette, hogy 3.5 milliárd ausztrál dollárért (2.9 milliárd USD) vásárolja fel szektortársát, a Felix Resources-t. A dél-koreai börzén a technológiai papírok haladtak az élen, követve amerikai szektortársaikat, a Samsung Electronics árfolyama 3.4%-kal menetelt felfelé. Kínában a pénzügyi szektor nyomás alá került azt követıen, hogy a China Merchants Bank közölte, hogy 18 milliárd jüanos tıkeemelést tervez. A bank papírjai 1.2%-kal értékelıdtek le, a Bank of China árfolyama pedig szintén 1.2%-ot esett a sanghaji börzén. A nyersanyagok drágulása a bányatársaságokat felfelé segítette a ma reggeli kereskedésben, a Rio Tinto árfolyama 1.8%-kal került feljebb. A

5 Makroadatok

6 Figyelmeztetés: Tisztelt Ügyfeleink! A évi CXXXVIII. törvény 40. elıírásainak alapján felhívjuk a figyelmüket, hogy az értékpapír-ügyletek nyereséget, de veszteséget is hozhatnak. A részvények árát befolyásolhatja, az egyes vállalatok vagy részlegek árfolyam süllyedése, amit a társaságok bevétel csökkenése, a nyereség lassú növekedése, a vezetı tızsde ügynökségek csökkentett ratingje és más negatívumok idézhetnek elı. A hírlevél kizárólag informatív jellegő és nem számít ajánlatnak bármilyen értékpapíroknak a vételére vagy eladására, és nem jelent semilyen biztosítékot a haszonra. Az összeállított hírlevél nem szolgál általános áttekintéssel az egyes értékpapírokról, piacokról vagy fejlıdı trendekrıl. A történelmi részvény árak fejlıdése nem garantálja a jövıbeli hozamot. A külföldi pénznem árfolyama befolyásolhatja a hírlevélben leírt értékeket. A hírlevél a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. által hitelesnek, megbízhatónak és pontosnak tartott forrásokon alapuló információk alapján készült, de azokért a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. semmilyen szavatosságot vagy felelısséget nem vállal. A hírlevélben szereplı adatok, árfolyamok, hozamok tájékoztató jellegőek. Ezt a dokumentumot tilos reprodukálni a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. beleegyezése nélkül!!! További információkért és befektetési ajánlatok elemzéséért forduljon a befektetési tanácsadójához. CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. Derék utca 2, 1016 Budapest Tel: (1)

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX 1,7 százalékos mínuszban 14 112 ponton zárt kedden, a blue chipek közül egyedül a Mol végzett a pozitív tartományban. A kereskedés utolsó fél órájában meredek mélyrepülés

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 23, KEDD

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 23, KEDD PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX gyakorlatilag a kereskedés elsı óráját leszámítva egész nap a negatív tartományban tartózkodott, innen emelkedett az utolsó percekben meredeken a masszív pozitív tartományba.

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország 5000 forinton zártak tegnap az OTP részvényei, a bankpapír mellett a Mol is húzta a piacot. A vártnál jobb amerikai kiskereskedelmi adatok hajtották a kelet-közép-európai piacokkal

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX index 380 pontos eséssel zárta a kereskedést, a végül 20 forintot emelkedı OTP kivételével a blue chipek estek. átkötések után viszont üzlet nem született rájuk. A bankpapír

Részletesebben

Boldog új évet kívánunk minden kedves ügyfelünknek!

Boldog új évet kívánunk minden kedves ügyfelünknek! Boldog új évet kívánunk minden kedves ügyfelünknek! PIACI KÖRKÉP Magyarország A pesti parkett irányadó mutatója 12 350 pont körüli szintekrıl kevesebb mint fél óra alatt közel 200 pontot esett, majd a

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Ledolgozta nap eleji veszteségeit a BUX, de a délutáni pluszokat már nem tudta megtartani, így mindössze 7 pontos emelkedéssel zárt. A keddi nagy lejtmenet reggel úgy tőnt, tovább

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Nem volt érdemi céges hír csütörtökön a magyar tızsde szempontjából, így az árfolyamokat inkább a külföldi, fıleg a tengerentúli makroadatok mozgatták. Kivétel volt a Phylaxia,

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Az elmúlt heti jó szereplést követıen hétfın is 2 százalékot emelkedett a magyar tızsde vezetı indexe a BUX. A 16 251 pontos záró érték a napi maximumot jelentette az index esetében.

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Elillant zárásra a délután optimizmus a BÉT-en, a BUX 1,68 százalékos csökkenéssel 15 622 ponton fejezte be a napot. Az OTP a nap elején a 3533 forintot is megnézte, de délutánra

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap eleji pánik a nap végére szép lassan elmúlt a magyar tızsdén, és az egész napos emelkedés eredményeként pluszban tudott zárni a BUX. Az irányadó index 0,8 százalékkal 14

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A kereskedés utolsó fél órájában a negatív tartományba került a BUX és az OTP indexe is. A Budapesti Értéktızsde mutatója 1,3 százalékos gyengüléssel 15 168 pont közelében állt

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Elég haloványra sikerült a magyar tızsde csütörtöki korrekciója. A szerdai 4,4 százalékos esés után 2,5 százalékot tudott visszaszedni a BUX, ami fıleg a hét elsı felében lezajlott

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A Budapesti Értéktızsde részvényindexe, a BUX 466 pontos, 3,58 százalékos csökkenéssel, 12 539 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 4,74 százalékkal 10 240 forintra csökkent,

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap elején a hétvégi Gyurcsánybejelentés hatására óvatosan indult a kereskedés, az OTP részvénye például 2 százalék feletti mínusszal 1800 forint környékén kezdte a napot, a

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Kisebb korrekció kezdıdött szerdán a magyar részvénypiacon, ugyanakkor az elmúlt napok száguldása után ez még nem szabad, hogy komolyan aggassza a részvények tulajdonosait. Annak

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 31, PÉNTEK

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 31, PÉNTEK PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX 13 684,2 ponton zárta a csütörtöki kereskedést, a forgalom megközelítette a 40 milliárd forintot, a részvények többsége drágult A reggel felfüggesztett OTP-részvényt leszámítva

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Egész napos emelkedés után napi csúcsán tudott zárni a magyar tızsde, technikai alapon azonban ez egyelıre még csak az elızı hetek esésének a korrekciója, és nem egy új emelkedı

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap eleji pánikeladások után magához tért a magyar tızsde, délután azonban már csak egy szők sávban mozgott az index, amely az amerikai tızsdék jelentısebb esését sem reagálta

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A kedvezıtlen amerikai nyitás, az S&P által a magyar bankrendszer várható leminısítésére vonatkozó utalás és az átlalánosan romló nemzetközi hangulat betett délután a budapesti

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A Budapesti Értéktızsde részvényindexe, a BUX 53,29 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 12.365,24 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 2,06 százalékkal 9.990 forintra csökkent,

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 17, SZERDA

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 17, SZERDA PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX 0,4 százalékos mínuszban 11741 ponton zárt kedden, azt követıen, hogy a New York-i tızsdék optimizmusának hatására késı délután sikerrel törte át a hétfıi záróérték által

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A keddi naphoz hasonlóan az OTP járt az élen az esésben, amelynek az árfolyama 11,5 százalékkal 1810 forintig zuhant, a keddi 12 százalékos esés után. A forgalom is nagyon nagy

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Látványos emelkedéssel kezdete a hetet a Budapesti Értéktızsde irányadó indexe. A vezetı részvények kivétel nélkül drágultak. Csak pillanatokat töltött hétfın a BUX a negatív

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Az OTP árfolyamán az EBRD kölcsönérıl és tervezett részvényvásárlásárlól szóló hír sem segített. A nap eleji optimizmus nem tartott sokáig a magyar tızsdén, így egész napos esés

Részletesebben

péntek, április 24. Vezetői összefoglaló

péntek, április 24. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. április 24. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai indexek, az Egyesült Államokban jó kereskedési hangulat uralkodott. A 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam

Részletesebben

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 30. Vezetői összefoglaló Szerdán negatív tartományban zártak a nemzetközi részvényindexek. Elérte a 302-es szintet a forint ma reggel az euróval szemben. Átlag feletti forgalom

Részletesebben

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. május 14. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a nemzetközi részvényindexek szerdán. Tegnap a 304,9-308-es szintek között ingadozott az euró/forint árfolyam, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap elején uralkodó pesszimizmus elillant a világ tızsdéin a hét elsı kereskedési napjának a végére. A BUX jelentısebb mínuszban 20 050 ponton is megfordult a nap elején miután

Részletesebben

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. április 24. Vezetői összefoglaló Tegnap a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is negatív tartományban zártak a többségében kedvező makroadatok ellenére. Szerdán a forint

Részletesebben

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam

Részletesebben

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 11. Vezetői összefoglaló Alacsony kereskedési hajlandóság mellett pozitív tartományban zárt a vezető nemzetközi tőzsdék többsége. A kedvező nemzetközi piaci hangulat nem ragadt át

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Délután egy kisebb felpattanásnak lehettünk szemtanúi a részvénypiacokon, ehhez elég volt egy vártnak megfelelı, (de így is katasztrofális) amerikai foglalkoztatottsági adat.

Részletesebben

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai és amerikai indexek tegnap. Hétfőn gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései 304,5-nél

Részletesebben

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 8. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai részvényindexek pluszban, az amerikai börzék mínuszban zártak. Erősödni tudott a forint az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX

Részletesebben

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak az amerikai és a vezető nyugat-európai részvényindexek kedden. A 310-es szint alatt tartózkodott a forint az euróval szemben a 6 órás adatok

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 15, SZERDA

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 15, SZERDA PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX 19 194,2 ponton nyitott, hogy aztán némiképp visszavegyen masszív emelkedésébıl azt követıen, hogy az OTP részvényeinek kereskedelmét közvetlenül a nyitást követıen 10 percre

Részletesebben

csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló

csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 10. Vezetői összefoglaló Szerdán a vezető európai részvényindexek nyereséggel zártak a két Ázsiából érkező kedvező piaci hír hatására, míg az amerikai börzék 1,5 százalék körüli

Részletesebben

péntek, február 21. Vezetői összefoglaló

péntek, február 21. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. február 21. Vezetői összefoglaló Vegyes hírek mozgatták a nemzetközi részvényindexeket: az amerikai tőzsdék pozitív tartományban zártak, Európában a párizsi és a londoni index erősödött.

Részletesebben

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló Szerdán a nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárt. Mindhárom vezető devizával szemben gyengülést mutatott a forint árfolyama. A BUX záróértéke

Részletesebben

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárta a tegnapi kereskedést. Csütörtökön a forint tovább folytatta esését. A BUX 8,2 milliárd forintos

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. augusztus 18, hétfı

CODEX HÍRLEVÉL 2008. augusztus 18, hétfı PIACI KÖRKÉP Magyarország A Budapesti Értéktızsde indexe, a BUX 20 996,4 ponton zárt pénteken, a forgalom megközelítette a 15 milliárd forintot. Az index az egész napot a pozitív tartományban töltötte,

Részletesebben

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2013. augusztus 5. Vezetői összefoglaló Vegyes amerikai makroadatok jelentek meg, a munkanélküliségi ráta ötéves mélypontján tartózkodik, ugyanakkor a foglalkoztatottság bővülése elmaradt az elemzői

Részletesebben

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony

Részletesebben

csütörtök, november 6. Vezetői összefoglaló

csütörtök, november 6. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. november 6. Vezetői összefoglaló Pozitív hangulat uralkodott tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a forint kétéves mélypontra ért a dollárral szemben. A BUX 4,2 milliárd forintos

Részletesebben

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 18. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek pozitív tartományban zárták a keddi kereskedési napot. A forint továbbra sem indult erősödésnek, az euró/forint árfolyam

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A kedvezı délutáni amerikai gyorsjelentések a régióban is fokozták a vételi kedvet, igazán komoly emelkedést azonban sehol nem láthattunk, a tegnapi szárnyalás után azonban ez

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX szinte egész napi gyengülés után 2,4 százalékkal gyengült, míg az OTP Bank részvénye 5 százalékkal lett olcsóbb pénteken. A Budapesti Értéktızsde indexe esıs nemzetközi

Részletesebben

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló Csütörtökön Amerikában és Európában is mínuszban zártak a tőzsdeindexek, az európai börzéken különösen nagy volt a visszaesés. Gyengült a forint az euróhoz

Részletesebben

péntek, március 6. Vezetői összefoglaló

péntek, március 6. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. március 6. Vezetői összefoglaló Pluszban zártak a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek tegnap. Csütörtökön a 305-ös szint alját közelítette az euró/forint árfolyam. A BUX 0,4

Részletesebben

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló Csütörtökön az európai tőzsdemutatók emelkedtek és háromhavi rekordot döntöttek. Az amerikai tőzsdék a hálaadás ünnepe miatt zárva tartottak. Péntek reggel

Részletesebben

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. november 26. Vezetői összefoglaló Nyugat-Európa pluszban zárt, vegyes nap az amerikai tőzsdéken. A forint tegnapi gyengülése ellenére továbbra is erős szinten tartózkodik a vezető devizákkal

Részletesebben

péntek, február 6. Vezetői összefoglaló

péntek, február 6. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. február 6. Vezetői összefoglaló A vezető amerikai és európai részvényindexek pozitív zárását az emelkedő olajár segítette. Tegnap másfél havi csúcsra ért a forint az euróval szemben; ma reggel

Részletesebben

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább

Részletesebben

péntek, november 20. Vezetői összefoglaló

péntek, november 20. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 20. Vezetői összefoglaló A csütörtöki kereskedés során az európai tőzsdék pluszban zártak, de az amerikai tőzsdéken nem maradt meg a szerdai jó hangulat, csökkentek a részvények

Részletesebben

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló Szerdán az európai részvényindexek növekedéssel zártak a megjelent euró zónás pozitív adatok hatására, míg az amerikai tőzsdék kismértékű negatív eredménnyel

Részletesebben

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 5. Vezetői összefoglaló Mind az európai, mind az amerikai indexek pozitív tartományban zártak pénteken a megjelenő amerikai munkaerőpiaci adatok hatására. A 312-es szint alá erősödött

Részletesebben

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló szerda, 2013. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zárt az összes vezető tengerentúli és európai részvényindex a keddi kereskedési napon a kedvező makrogazdasági adatok hatására. Kedden

Részletesebben

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló A tegnap megjelent kedvező makrogazdasági adatok következtében pozitív hangulatú volt a kereskedés tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. A forint árfolyama

Részletesebben

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A Budapesti Értéktızsde indexe egész napos gyengélkedés után 0,4 százalékkal zárt lejjebb, mint pénteken. Bizonytalan nemzetközi hangulatban a BUX 19 223 pontig süllyedt. A BÉT

Részletesebben

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval

Részletesebben

péntek, augusztus 14. Vezetői összefoglaló

péntek, augusztus 14. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Csütörtökön vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Mindhárom vezető devizával szemben erősödött a forint árfolyama. A BUX 1,3 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. október 16. Vezetői összefoglaló A szerdai kereskedési napon rendkívül rossz hangulat uralkodott a nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a 307-es szint fölé emelkedett az euró/forint kurzus; a

Részletesebben

péntek, július 18. Vezetői összefoglaló

péntek, július 18. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. július 18. Vezetői összefoglaló Tegnap jelentős mínuszban zártak a vezető nemzetközi részvényindexek az ukrán-orosz határon lezuhant repülőgép hírének következtében, illetve az Oroszország

Részletesebben

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek negatív tartományban zártak, a tőzsdék heti szinten is érdemi árfolyamesést könyveltek el

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 30., szerda

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 30., szerda PIACI KÖRKÉP Magyarország...Szerkesztette: Bánréti Gábor Reggel masszív mínuszban nyitottak az európai piacok, miután a befektetők amiatt aggódtak, hogy a bankoknak újabb leírásokat kell eszközölniük.

Részletesebben

szerda, július 30. Vezetői összefoglaló

szerda, július 30. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 30. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai részvényindexek pozitív tartományban zárták a kereskedést, míg az amerikai tőzsdék veszteséggel fejezték be a napot. Rossz napot zárt

Részletesebben

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló Kedden az európai és amerikai vezető tőzsdeindexek vegyesen zárták a kereskedést, a legnagyobb csökkenés Londonban, a legnagyobb emelkedés Frankfurtban következett

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A BÉT indexét a pénteki zárásra a Telekom és a Mol ellenében az OTP és a Richter tudta némi pluszban tartani. A bizonytalan délelıttöt követıen kora délután 2,7 százalékos többlettel

Részletesebben

kedd, február 16. Vezetői összefoglaló

kedd, február 16. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. február 16. Vezetői összefoglaló Európa tőzsdéi jó menetben, 2 százalék feletti emelkedéssel nyitották a hetet, Ázsiában is jó hangulatban telt a keddi kereskedés a regionális részvénypiacokon.

Részletesebben

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló WWW.CAPITAL.HU @CAPITAL.HU Napi Elemzés 2010. szeptember 14. INDEXEK Záróérték Napi változás (%) Dow Jones IA 10544.13 +0.78% S&P 500 1121.90 +1.11% Nasdaq 100 1921.67 +1.55% DAX 6261.68 +0.75% BUX 23415.34

Részletesebben

szerda, május 6. Vezetői összefoglaló

szerda, május 6. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. május 6. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A kedd reggeli erősödést követően fokozatosan gyengülni kezdett a forint az euróval szemben, az árfolyam

Részletesebben

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zártak a vezető amerikai és nyugat-európai börzék. Ma reggel a 310-es szinten tartózkodott az euró/forint keresztárfolyam. A BUX 0,2 százalékot

Részletesebben

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.04.04. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró és a dollár ellenében gyengült, míg a svájci frankkal szemben

Részletesebben

hétfő, június 23. Vezetői összefoglaló

hétfő, június 23. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. június 23. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai indexek vegyesen teljesítettek pénteken, az amerikai tőzsdék viszont pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Pénteken a kisebb

Részletesebben

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló A pénteki kereskedés során az európai tőzsdemutatók vörösben zártak, míg tengerentúlon egyedül a Dow Jones zárt csökkenéssel. Erősödött a forint az euróval

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 6.

Vezetői összefoglaló április 6. 2017. április 6. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárhoz képest viszont erősödött. A BUX 17,9 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló Hétfőn vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, de jelentős elmozdulást egyik sem mutatott. A hazai fizetőeszköz mindhárom vezető devizával szemben

Részletesebben

kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló A világ vezető tőzsdéi a hétfői napon is mínuszban zártak: Amerikában a Fed programjával és a költségvetéssel kapcsolatos aggodalmak, Európában a német kormánykoalíciós

Részletesebben

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak csütörtökön a vezető nemzetközi részvényindexek. Péntek reggel gyengült a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 1,6 százalékkal került

Részletesebben

csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai részvényindexek vegyesen zártak, a tengerentúli börzék azonban pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Az euró/forint

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 18.

Vezetői összefoglaló december 18. 2017. december 18. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euró és a dollár ellenében erősödött, a svájci frankkal szemben pedig gyengült. A BUX 18,8 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 16.

Vezetői összefoglaló november 16. 2016. november 16. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben nem mutatott jelentős elmozdulást. A BUX 8,1 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett stagnálással

Részletesebben

kedd, január 19. Vezetői összefoglaló

kedd, január 19. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. január 19. Vezetői összefoglaló A várakozásoknak megfelelő növekedési adatokat tett közzé Kína (a GDP 6,9 százalékkal; ipari termelés 5,9 százalékkal; beruházások 10,0 százalékkal növekedtek),

Részletesebben

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. február 3. Vezetői összefoglaló A csütörtöki pozitív nap után pénteken folytatódott az eladási hullám a nemzetközi tőzsdéken. Péntek délután a forint elrugaszkodott a délelőtti mélypontokról;

Részletesebben

csütörtök, május 28. Vezetői összefoglaló

csütörtök, május 28. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. május 28. Vezetői összefoglaló Szerdán pozitív tartományban zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Részletesebben

péntek, október 3. Vezetői összefoglaló

péntek, október 3. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. október 3. Vezetői összefoglaló Az európai részvényindexek jelentős veszteséggel zártak. Csütörtökön a forint nem mutatott jelentős elmozdulást a főbb devizákkal szemben. A BUX 8,7 milliárd

Részletesebben

csütörtök, július 3. Vezetői összefoglaló

csütörtök, július 3. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. július 3. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai indexek vegyes teljesítményt nyújtottak, Amerikában viszont a kedvező munkaerő-piaci adatnak köszönhetően kedvező befektetői hangulat uralkodott.

Részletesebben

hétfő, február 23. Vezetői összefoglaló

hétfő, február 23. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. február 23. Vezetői összefoglaló A görög helyzettel kapcsolatos optimizmus éreztette hatását a pénteki nemzetközi kereskedésben. Pénteken a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval szemben.

Részletesebben

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.

Részletesebben

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint

Részletesebben

szerda, augusztus 27. Vezetői összefoglaló

szerda, augusztus 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. augusztus 27. Vezetői összefoglaló A világ vezető tőzsdéin jó hangulatú kereskedés folyt, így a részvényindexek pluszban zártak. Kedden a forint a 313-as szint közelében mozgott az euróval

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL DECEMBER 11, CSÜTÖRTÖK

CODEX HÍRLEVÉL DECEMBER 11, CSÜTÖRTÖK PIACI KÖRKÉP Magyarország Minimális, mindössze 36 pontos emlkedéssel zárta a tegnapi kereskedést a BUX. Az index húzópapírja az OTP volt, amely 3174 forinton zárt, s ezzel november eleje óta nem látott

Részletesebben

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló Hétfőn pluszban zártak a vezető nemzetközi tőzsdeindexek, különösen a New York-i tőzsdék teljesítettek jól, Európában pedig a frankfurti DAX könyvelhette el

Részletesebben

hétfő, november 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, november 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. november 3. Vezetői összefoglaló Nagyon jó hangulatban zajlott a kereskedés pénteken a vezető nemzetközi tőzsdéken, elsősorban a Bank of Japan bejelentésének köszönhetően. Pénteken erősödni

Részletesebben

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.05.23. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben egyaránt gyengült. A BUX 8,1 milliárd

Részletesebben

péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, a Fed kamatemeléssel kapcsolatos nyilatkozatai hatására. Az euróval

Részletesebben

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 15. Vezetői összefoglaló Kedden vegyesen teljesítettek az amerikai és az európai részvényindexek. Erősödni tudott a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is. A BUX záróértéke

Részletesebben