Hétrétország - a szerek és porták fesztiválja
|
|
- Ottó Budai
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Hétrétország - a szerek és porták fesztiválja augusztus Ahogy az elnevezés sugallja, egy képzeletbeli országba lép, aki ezekben az augusztusi napokban kalandkereső hevülettel, fölfedező lelkülettel bóklászik az Őrségben. Ennek az országnak tartományai lesznek. Szám szerint: hét. (Vagy több, vagy kevesebb.) Végül is: azokból az őrvidéki falvakból, szerekből, rétekből, helyekből, tártkapus portákból áll össze ez az alkalmi ország, ahol azt fölvállalják és azok lesznek polgáraivá, akik csatlakoznak a játékhoz. Ilyenkor kicsit kizökken az idő, a napok mintha meghosszabbodnának. Hajnali gombaszedő túrák nyitják és csillagnéző éjszakai túrák fejezik be őket a Csillagréten. (Ilyen nevű rét is csak Hétrétország idején létezik ám, mint ahogy a Sárkányrét is...) Napközben van evés-ivás, mézkóstolás, sárkányolás, kézművesség, lábmívesség (értsd: tánc) és kialakult egy sajátos "hétrét" műfaj is: a látogatás. Régi falusi porták fogadják a "vizit órákban" a látogatókat, vagy itt élő művészek műtermeibe nyerhetnek bebocsátást az érdeklődők - akik nem csak a látni- vagy kóstolnivalók végett időzhetnek szívesen, hanem a jóízű beszélgetés kedvéért is. Az "emberközeli" események mellett lesznek "állatközeli" programok is. Szerveződik a tavalyihoz hasonló média-tábor, Dér András filmrendező és csapata szolgáltatja a saját "hétrét" médiát. "Vissza a rádióhoz!" - hirdeti az augusztus 20-i esti program címe: egymás, az Őrség és a művészet barátai adnak műsort a születőben lévő "Triangulum" őriszentpéteri közösségi rádió javára. Az esti koncertek sorát az őrségi Hétrét együttes nyitja és Sebestyén Márta zárja a Gryllus testvérekkel. A Musica Sonora kamarazenekar Beethoven művekkel koncertezi keresztül-kasul Hétrétországot. Mindezekhez - egy rendes összművészeti fesztiválhoz illően - kiállítások, színházi előadás és sokféle más esemény is csatlakozik majd. A fesztivál központja az Őrségi TeleHáz Őriszentpéteren. A TeleHáz honlapján keresztül ( vagy élőben lehet részletes tájékoztatást kapni a programokról, melyekből ízelítőt nyújt az alábbi előzetes. Augusztus 14. Kercaszomor, Szervátiusz-porta Nyitott műterem Látogatás Szervátiusz István szobrászművésznél Kercaszomor, Református templom A Vezényel: Bolyky Zoltán Program: J. Haydn - C Dúr gordonkaverseny Ph. E. Bach - Fuvolaverseny J. Haydn - Versenymű két kürtre Beethoven - Coriolan nyitány Beethoven - VII. szimfónia Augusztus Gyógynövényezés Gyógynövények keresése, szedése Orbán Lajos segítségével tól ig Szatta, Tóth-porta Lóközelben Lótartás, -gondozás, barátkozás a lovakkal Csörötnek, Katolikus templom Kézművesség Csuhézás szlovén kézművesekkel tól Kercaszomor, Kézdi Anna műterme
2 ig Virágnyelven Őrségi virágfotók a művész otthonában Szőce, faluközpont Férfi-női egyéni tekeverseny a tekézőben tól Nagyrákos, Németh porta Boci-várás Házigazda: Némethné, Baksa Eszti - az "Őrség mesemondója" Hodos (Szlovénia), Evangélikus templom HÉTRÉT együttes koncertje Őriszentpéter, Csillagrét Csillagnéző Barangolás a csillagos égbolton Varga Márta csillagász kalauzolásával. (Takarót, hosszú ruhát érdemes hozni!) Augusztus ig Kézművesség Csuhézás szlovén kézművesekkel Szőce, faluközpont Gyermekprogramok, kerékpárverseny Labdarúgó- és kosárlabda mérkőzések Citerazene, lovasbemutató, vacsora A körmendi színjátszók műsora Béri Balogh Ádám néptánc együttes Mulatság hajnalig Szalafő, Németh Vilmos portája Hogy készül a "kópic"? Szalafő, Jakosa porta Okos gépek Tökmagolajütő és régi paraszti eszközök bemutatása Kézművesség Csuhézás szlovén kézművesekkel Kerkáskápolna, lovaspálya Vas megyeí Díjugrató Verseny Őriszentpéter, Zsohár-porta Szó szót követ Zsohár Pista bácsi őrségi méhész és kosárkötő mester fogadja a látogatókat Magyarföld, Harangláb Györe Etelka és Túróczi Erika pantomim és jelnyelv előadása. Részletek a Dzsungel könyvéből és a János vitézből.
3 A csesztregi Rózsatánc Kamarakórus énekel A Blues Faces együttes játszik Andrej Tarkovszkíj életműve I. Iván gyermekkora (1962) Ivánc, Katolikus templom Zalán Tibor és Huzella Péter estje Augusztus tól Magyarföld, Gyöngy Oszkár és Ildikó jurtája Nomádul Paticsfal készítés, a nagyobb gyermekeknek legeltetés (kecske, bárány, szamár, ló) Kercaszomor, Kézdi Anna műterme Virágnyelven Őrségi virágfotók a művész otthonában Rönök, Szent Imre templom Kerkáskápolna, lovas pálya Meghívásos Fogathajtó Verseny Andrej Tarkovszkíj életműve II. Andrej Rubljov (1966) Laár András és a TŰZBÁLNA koncertje Őriszentpéter, Csillagrét Csillagnéző Barangolás a csillagos égbolton Varga Márta csillagász kalauzolásával. (Takarót, hosszú ruhát érdemes hozni!) Augusztus tól ig tól ig Szatta, Tóth fjord ménes Lóközelben Lótartás, -gondozás, barátkozás a lovakkal Magyarföld, Gyöngy Oszkár és Ildikó jurtája Nomádul Paticsfal készítés, a nagyobb gyermekeknek legeltetés (kecske, bárány, szamár, ló) Őrimagyarósd, Hegyi Vilmos portája Perec sütés Vasi hőkönsült perec sütés kemencében Őriszentpéter, Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága Közös zenélés A Musica Sonora kamarazenekar és a helyi zeneiskolások találkozása - közös zenélés
4 tól Virágkötészet Őriszentpéter, Sziklakert Vendégház Szövés Szalafő, Jakosa porta Okos gépek Tökmagolajütő és régi paraszti eszközök bemutatása Andrej Tarkovszkíj életműve III. Solaris (1972) Őriszentpéter, Pajtaszínház Hrabal: Gyöngéd barbárok A Körmendi Alternatív Színjátszó Társaság előadása. "Minden kocsmában elhangzott valami olyasmi, amit sehol máshol nem tudhat meg az ember." A Társaság arra vállalkozott, hogy ha csak egy órára is, de visszaállítsa a kocsma "becsületét", ahova -jobb esetben-nemcsak a "mindennapi betevőért" jártak-járnak az emberek, hanem egymásért... Augusztus tól ig Magyarföld, Gyöngy Oszkár és Ildikó jurtája Nomádul Paticsfal készítés, a nagyobb gyermekeknek legeltetés (kecske, bárány, szamár, ló) Kercaszomor, Szervátiusz-porta Nyitott műterem Látogatás Szervátiusz István szobrászművésznél Szalafő, Németh Vilmos portája Hogy készül a "kópic"? Virágkötészet
5 Őriszentpéter, Zsohár-porta Szó szót követ Zsohár Pista bácsi őrségi méhész és kosárkötő mester fogadja a látogatókat Andrej Tarkovszkíj életműve IV. Tükör (1974) Szentgotthárd, Evangélikus templom Őriszentpéter, Csillagrét Csillagnéző Barangolás a csillagos égbolton Varga Márta csillagász kalauzolásával. (Takarót, hosszú ruhát érdemes hozni!) Augusztus Őriszentpéter, Sárkányrét Sárkányolás Sárkánykészítés és eregetés Fehér Zoltánnal. Találkozás és indulás az őriszentpéteri TeleHáztól ig Őrimagyarósd, Hegyi Vilmos portája Dödölle készítés Viszák, faluközpont Búcsú Velemér, Árpád-kori templom Ünnepi szentmise Őriszentpéter, Katolikus templom Andrej Tarkovszkíj életműve V. Stalker (1979) Őriszentpéter, Pajtaszínház Vissza a rádióhoz! Műsor a leendő őrségi Triangulum rádió javára. Vendégek: Huzella Péter, Rátóti Zoltán, Hétrét együttes és sokan mások Augusztus
6 Gyógynövényezés Gyógynövények keresése, szedése Orbán Lajos segítségével tól Magyarföld, Gyöngy Oszkár és Ildikó jurtája Nomádul Paticsfal készítés, a nagyobb gyermekeknek legeltetés (kecske, bárány, szamár, ló) Kercaszomor, Kézdi Anna műterme Virágnyelven Őrségi virágfotók a művész otthonában Szövés Szalafő, Csörgőszer 20. Őrségi rétes készítés Szalafő, Jakosa porta Okos gépek Tökmagolajütő és régi paraszti eszközök bemutatása Andrej Tarkovszkíj életműve VI. Nosztalgia (1983) Őriszentpéter, Malom Fuvolahangok Suszter Ágnes fuvolaestje. Zongorán közreműködik Tóth László. Berecz András ének- és mesemondó estje Közreműködik: Jancu Laura Szentgyörgyvölgy, GÓ-NA Körforgás Kövi Szabolcs fuvolaestje Augusztus 22. Szalafő, Németh Vilmos portája Hogy készül a "kópic"? Szövés
7 tól Nagyrákos, Németh porta Boci-várás (nézés) Házigazda: Némethné, Baksa Eszti -az "Őrség mesemondója" Őriszentpéter, Malom Bach-koncert Karaszon Dénes csellókoncertje Andrej Tarkovszkíj életműve VII. Áldozathozatal (1985) Szentgyörgyvölgy, GÓ-NA Mistrál-koncert Augusztus Őriszentpéter, Sárkányrét Sárkányolás Sárkányeregetés Fehér Zoltánnal. Találkozás és indulás az őriszentpéteri TeleHáztól ig Őriszentpéter, Zsohár-porta Szó szót követ Zsohár Pista bácsi őrségi méhész és kosárkötő mester fogadja a látogatókat Felsőmarác, faluközpont 9.00 Biciklis ügyességi verseny Paint ball Kispályás labdarúgó mérkőzések Sztárvendégek a Kultúrházban: Harangozó Teréz, Dömsödi Farkas Bálint, Fábián János Bál Szalafő, Jakosa porta Okos gépek Tökmagolajütő és régi paraszti eszközök bemutatása Őriszentpéter, Malom Bence-napi variációk I. Gulyás Bence zongorázik. Szalafő, Császár-porta Császár Attila emlékkiállítás Az elhunyt festőművész munkáiból láthatnak válogatást a látogatók Őriszentpéter, Malom Bence-napi variációk II. Gulyás Bence zongorázik.
8 Egy Kiss Erzsi Zene Augusztus Felsőmarác, faluközpont Légvár a gyerekeknek 9.30 Aerobic a Kultúrház udvarán Csapatok vetélkedője Az Önkormányzat gulyással várja a falu lakóit Íjászbemutató Szentmise Néptánc, bábelőadás, asszonykórus, zenés műsor Őriszentpéter, Református templom 15 zsoltár Sebestyén Márta és a Gryllus testvérek koncertje Állandó programok a rendezvény ideje alatt tól ig és tól ig Kisrákos, Tanya Panzió Állatnézőben Bivalyok, tehenek, borjak tól Nagyrákos, Farsang Adrianna fazekas műhelye Kézművesség Korongozás, agyagállat festés, termésbáb készítés Helyszínek Őrségi TeleHáz Őriszentpéter, Városszer 116. Pajtaszínház, Malom Őriszentpéter, Városszer 116. Művelődési Ház Őriszentpéter, Városszer 55. Szabadtéri színpad Őriszentpéter, Református templom mellett Sárkány-rét Őriszentpéter Csillag-rét Őriszentpéter, Katolikus templom parkolójában Városszeri Kézműves Műhely Őriszentpéter, Városszer 95. Református templom Őriszentpéter, Városszer 93. Gyógynövényezés Indulás az őriszentpéteri TeleHáztól Jóga tábor, domboldal GÓ-NA Szabadidőközpont Szentgyörgyvölgy, Farkasi u. 1. Közösségi Ház Bajánysenye, Rákóczi F. u. 2. A programban szereplő porták címei: Balogh-porta Velemér, Fő u. 28. Császár-porta Szalafő, Felsőszer 17/A Csörgő vendégházű Szalafő, Csörgőszer 20. Dobokay udvar Őriszentpéter, Alszer Farsang Adrianna Nagyrákos, Nemesszer 2.
9 Gyöngy Oszkár Találkozás, indulás a TeleHáznál Őriszentpéteren Hegyi-porta Őrimagyarósd, Dózsa Gy. U. 35. Horváth-porta Szalafő, Alsószer 23/A Jakosa-porta Szalafő, Csögőszer 16. Kézdi Anna Kercaszomor, Fő u Németh-porta Nagyrákos, Alsószer 36. Németh Vilmos Szalafő, Templomszer 22. Szervátiusz-porta Kercaszomor, (Szomoróc) Fő u. 111/B Sziklakert vendégház Őriszentpéter, Alszer 21/A Tanya Panzió Kisrákos, Fő u. 60. Tóth fjord ménes Szatta, Fő út 2. Zsohár-porta Őriszentpéter, Baksaszer 10. A műsorváltozás jogát a rendezők fenntartják!
HÉTRÉTORSZÁG - a szerek és porták fesztiválja 2002. augusztus 14-24.
HÉTRÉTORSZÁG - a szerek és porták fesztiválja 2002. augusztus 14-24. 2002. augusztus 14. szerda 11.00 17.00 Balogh porta Nyitott műterem. Látogatás Balogh István Péter festőművész műtermében. 20.30 TeleHáz
HÉTRÉTORSZÁG a szerek és porták fesztiválja
HÉTRÉTORSZÁG a szerek és porták fesztiválja Őrvidék, 2006. augusztus 11-20. Augusztus 11. péntek Kockázatok és mellékhatások Bródy János önálló estje 22.00 Őriszentpéter, Malom-tárlat Zenészportrék Hérics
RÖVID PROGRAM. Hétrétország- a szerek és porták köztiválja 2014. augusztus 9-20.
RÖVID PROGRAM Hétrétország- a szerek és porták köztiválja 2014. augusztus 9-20. 2014. augusztus 9. Szombat 22:30 Csillagrét, Őriszentpéter Csillagnéző Találka az Árpád-kori templom parkolójában 2014. augusztus
XII. Őrségi Tökfesztivál
XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer
XI. Őrségi Tökfesztivál
XI. Őrségi Tökfesztivál 2014. szeptember 26-28. Szeptember 26. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Fókuszban a töktermesztés, konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18
4/2002. (II. 27.) KöM rendelet. az Őrségi Nemzeti Park létesítéséről
4/2002. (II. 27.) KöM rendelet az Őrségi Nemzeti Park létesítéséről A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 24. (1) bekezdés a) pontjában, 57. -ának (2) bekezdésében, valamint 85. b) pontjában
Tel.: 06-70/426-7686. Fatemplom Fesztivál Magyarföld 2015. július 17-19. További információk: Honlap: www.magyarfold-falu.hu, www.kalakazenebolt.
Őrállók kézműves és katonai hagyományőrző táborok és vándortábor az Őrségben és az Őrvidéken Időpontok: 2015. július 1-5. 2015. július 14-19. 2015. július 27-31. 2015. augusztus 10-14. Információ: Őrállók
Tavaszi tőzike túra , 10:00-12:00. Szerről-szerre Szalafőn , 10:00-13:00. Csörgőalma oltónap , 10:00-15:00
Tavaszi tőzike túra 2019-03-02, 10:00-12:00 Körmend - Horvátnádalja - Dobogó-erdő Találkozási pont: Horvátnádalja, Dobogó-erdő EOV : 461 285; 186 850 Szerről-szerre Szalafőn 2019-03-16, 10:00-13:00 Gyalogtúránk
Kiállítások 09.00 19.00 Bach Hedda, Gy. Szabó Béla, Pallos Jutta, Szakonyi-Nagy Ágnes Őriszentpéter, TeleHáz
HÉTRÉTORSZÁG a szerek és porták fesztiválja Őrség, 2004. augusztus 13-22. Augusztus 13. 20.30-tól A véletlen szavai Cseh Tamás koncertje. Bereményi Géza és Cseh Tamás 6 év hallgatás után jelentkezett új
Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015
Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Zsigárd 2015. július 13-augusztus 8. 2015. július 13-17. Kistérségi nyári kézműves tábor Helyszín: tájház Napi foglalkozások: 09:00-14:00 5 napon keresztül különböző
NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TAGJAI
NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TAGJAI Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3. Acsád Község Önkormányzata 9746 Acsád, Béke
2013. évi kistérségi rendezvények. Március. Április
2013. évi kistérségi rendezvények Március Március 21. Őcsény Városkörnyéki Mezei futóverseny - Őcsény több helyszín Deák István 70/943-6537 Április Április 20. Báta X. Hímestojás Fesztivál Bátai Tájház
Őrségi Vásár Programok június 25. csütörtök június 26. péntek
2009. június 25. csütörtök Őrségi Vásár Programok 10 00 Kétvölgyi túra Indulás a kétvölgyi élelmiszer bolt elől. A túra során a vendvidéki táj, a Vendvidékre jellemző népi építészet, keresztek, harangláb,
Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY
Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 Helyszín: KOMÁROM GYÓGYFÜRDŐ FEDETT USZODA EREDMÉNYEK 0. KORCSOPORT - FIÚ 33,3 m GYORS 1. Halász Viktor (oklevél) 1 : 05 : 30 Gesztenyés Óvoda 33,3 MELL 1. Halász
XI. Őrségi Tökfesztivál
XI. Őrségi Tökfesztivál 2014. szeptember 26-28. Szeptember 26. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Fókuszban a töktermesztés, konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18
2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG
2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január
KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program
KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Önkormányzata Képviselő-testületének
PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/
PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József
X. Kiscsőszi Pajtafesztivál Hidak Kulturális Találkozó a Somló-Ság tengelyén Kiscsősz Iszkáz, Kispirit 2014. július 10-13.
X. Kiscsőszi Pajtafesztivál Hidak Kulturális Találkozó a Somló-Ság tengelyén Kiscsősz Iszkáz, Kispirit 2014. július 10-13. Július 10. csütörtök Nap közben népzene, népdal és néptánc tanítás az Interaktív
Monor város évi I. féléves programtervezete
Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.
ELŐTERJESZTÉS A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI TANÁCS HELYETTES KÉPVISELŐJÉNEK MEGVÁLASZTÁSÁRA
ELŐTERJESZTÉS A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI TANÁCS HELYETTES KÉPVISELŐJÉNEK MEGVÁLASZTÁSÁRA Tisztelt Község/Város Önkormányzata! A Nyugat-dunántúli
Üzemeltetési engedély száma és az engedély kiadásának dátuma. Ideiglen es bezárás tényét és időtarta mát. Megsz űnés időpo ntja és oka
ŐRISZENTPÉTER SZÁLLÁSHELY-NYILVÁNTARTÁS A -szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes feltételeiről és a -üzemeltetési engedély kiadásának rendjéről szóló 239/2009. (X.20.) Korm. Rendelet 12. -ában
A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes
A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér
A falusi vendéglátás, mint a helyi értékek kihasználásának lehetősége. Ricz András Regionális Tudományi Társaság Szabadka
A falusi vendéglátás, mint a helyi értékek kihasználásának lehetősége Ricz András Regionális Tudományi Társaság Szabadka Helyi értékek - vonzerőleltár Kulturális hagyaték Természetvédelmi értékek Turisztikai
INGYENES KÜLÖNSZÁM. parton! Érdi Tamás
2017. 10. www.papageno.hu INGYENES KÜLÖNSZÁM parton! Érdi Tamás Ha valaki sétált már nyárestéken a Balaton partján, vagy üldö Impresszum A TEHETSÉG BENNED VAN! MOL TEHETSÉGTÁMOGATÓ TÓ PROGRAM Az Új Európa
Települési Rendezvény Naptár 2009.
Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező
XXVIII. CSUTORÁS NEMZETKÖZI NÉPZENEI ÉS NÉPTÁNC TÁBOR 2013. AUGUSZTUS 4-11. PROGRAM
XXVIII. CSUTORÁS NEMZETKÖZI NÉPZENEI ÉS NÉPTÁNC TÁBOR 2013. AUGUSZTUS 4-11. PROGRAM Augusztus 4. Vasárnap 13.00-15.00 Érkezés, elhelyezkedés 15.00-18.00 Kézműves foglalkozások (Varga Edit, Katona Mihály,
2010. december 10 23.
2010. december 10 23. Helyi termékek kóstolójával, helyi és szomszédos települések ünnepi műsoraival, karácsonyi kézműves játszóházzal, kiállítással és koncerttel várják az érdeklődőket! December 10. péntek
Derecskei Zenei Esték
MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2013. (I. 30.) számú. h a t á r o z a t a. a 2013. évre tervezett kulturális programokról
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Képviselő-testületének 2013.
ELŐTERJESZTÉS Velem községi Önkormányzat Képviselő-testülete február 26-i ülésének 14. napirendi pontjához
ELŐTERJESZTÉS Velem községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. február 26-i ülésének 14. napirendi pontjához A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI TANÁCS
CSUPOR KERT. Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA
CSUPOR KERT Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A I KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET V I S 1 Z Á K KASZÁS A I KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET TÖRTÉNETÜNK Két évvel később egy újabb vállalkozásba
Hirdetmény NAGYON FONTOS TUDNIVALÓK!
Hirdetmény A Körmendi Járási Hivatal Földhivatali Osztálya (továbbiakban: Földhivatal) ezúton értesíti az érintetteket, hogy a Körmendi és Szentgotthárdi Járások területén, a hirdetményben felsorolt ingatlanokon,
8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu
8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb
FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL
FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés
csepeli nyár programajánló július augusztus
csepeli nyár programajánló 2017. július augusztus FINA Vizes VB (17. Úszó, Műúszó, Műugró, Óriástorony-ugró, Nyílt Vízi Úszó és Vízilabda Világbajnokság) Időpont: 2017. július 14 30. A vízisportokat szeretők
Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ
MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések
HÉTRÉT MAGYAR-AMERIKAI MŰVÉSZETI KFT. 9941 Őriszentpéter Gombászó 3. Tel./Fax: 94/548-038 Adószám: 12635616-2-18 Bankszámlaszám: 72100464-11082644
HÉTRÉT MAGYAR-AMERIKAI MŰVÉSZETI KFT. 9941 Őriszentpéter Gombászó 3. Tel./Fax: 94/548-038 Adószám: 12635616-2-18 Bankszámlaszám: 72100464-11082644 Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388. Budapest, Pf.
természetbôl a java mûvészetbôl a magva nyitott porták, nyíltszívû emberek értelmes szórakozás miegymás
9 a szerek és porták hírmondója természetbôl a java mûvészetbôl a magva nyitott porták, nyíltszívû emberek értelmes szórakozás miegymás Különszám a Hétrétország fesztivál programjával 2007. augusztus Köszöntô
VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/
A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes
Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)
2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)
1. Asztalos Antónia 2008 Békéscsaba Előre ÚK 0:45,58 141p 5. Kósa Nikolett 2008 Békéscsaba Előre ÚK 1:03,7 51p
50 m. leány gyorsúszás 7. Csendes Eszter 2007 Békéscsaba Előre ÚK 0:46,73 130p 8. Hrabovszki Lara 2007 Békéscsaba Előre ÚK 0:47,00 128p 14. Endrényi Lara 2007 Békéscsaba Előre ÚK 1:05,30 48p 1. Asztalos
S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L
Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok
K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi
- SZOLGÁLTATÓ SZEMLÉLET A KÖZSZFÉRA MŰKÖDÉSÉBEN -
PERSPECTIVES OF LOCAL GOVERMENTS IN CENTRAL-EASTERN EUROPE PRACTICE AND INNOVATIONS 2019. MÁRCIUS 5-6. AQUAWORLD RESORT BUDAPEST - SZOLGÁLTATÓ SZEMLÉLET A KÖZSZFÉRA MŰKÖDÉSÉBEN - VILÁGUNK, SZENTGYÖRGYVÖLGY
forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március
forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja
2011-es eseménynaptár
Művelődési Ház Katolikus Egyház Fakult Egyesület Iskola, Óvoda Német kissebbségi Kertbarát Kör 2011-es eseménynaptár A program és időpontváltozás joga fenntartva! Január 7. (péntek) Fábián Zoltán prózamondó
Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010-ben tervezett nagyrendezvényei
Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010-ben tervezett nagyrendezvényei Mûvelõdési Központ Jan. 16. Derecske Város Bálja Jan. 21. A Magyar Kultúra Napja Jan. 23. Színház Febr. 6. "Hajdú Komák
XIV. Hunyadivárosi Napok Támogatók
XIV. Hunyadivárosi Napok Támogatók Akhim Csaba, Szakál-Metál Autóalkatrész (Méhecske csoport) Apró Market (Czollner köz) Bács Security Kft. Bács-Zöldért Bakó család (Napocska csoport) Balla Bence Kálmán
Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.
Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,
Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő
Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton
ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009.
ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. Esemény Időpont Helyszín Szervező Újévi Koncert január 3. Ritmus zenekar, Évnyitó túra Január 3. Ökumenikus imahét Január 14. Mesevetélkedő Január 19. Jókai
Munkaterv a évre. Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok
Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára Általános adatok Szervezet neve: Budaörsi Pro Musica Kórusalapítvány Címe: 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Levelezési cím: 2040 Budaörs, Víg u.63.
III. Budapesti I. Országos Nagybőgő Fesztivál
III. Budapesti I. Országos Nagybőgő Fesztivál 2017. február 17., péntek 14 óra Molnár Antal Zeneiskola Kocsis Zoltán terem 1071 Budapest, Rottenbiller u. 43-45. Program: 12:00 Érkezés regisztráció gyakorlási
SZEKSZÁRD KISTÉRSÉGI RENDEZVÉNYEK 2012.
SZEKSZÁRD KISTÉRSÉGI RENDEZVÉNYEK 2012. Március 3. Tolna, Városi Hangverseny Helyszín: Tolna, Bezerédj Pál Szabadidőközpont 74/540-035 Március 3. Télűző Sárpilisen Helyszín: Önkormányzat és környéke Információ:
XXXII. Stromfeld napok programjai 2011. április 7. GÉPÉSZ PROGRAMOK 8.00 Ünnepélyes megnyitó Koszorúzás az iskola névadójának szobránál
XXXII. Stromfeld napok programjai 2011. április 7. GÉPÉSZ PROGRAMOK 8.00 Ünnepélyes megnyitó Koszorúzás az iskola névadójának szobránál Építs hidat magad felé - tréning diákoknak aula Filmvetítés - Modern
Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok
Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi
2018. május 11. péntek - Maros megye napja
PROGRAMFÜZET 2018. május 11. péntek - Maros megye napja 08.30-10.00 Ünnepélyes megnyitó a Maros Művészegyüttes közremüködésével 11.00-12.00 Nyárádmenti és mezőmadarasi táncok a Maros Művészegyüttes előadásában,
Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola "Pais anyanyelvi verseny" 2011.03.28. I. korcsoport
Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola I. korcsoport Kódszám: Név: Iskola neve: Tollbamondás: Teszt: Fogalmazás: Összesen: 1. Varga Dorottya Dózsa Ált. Isk. 13 36 17 66 2. Vigh Dorottya Dózsa Ált. Isk.
MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.
MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye
REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XIX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam április 7-8.
Ksz Név Feladatok I. II. III. IV. V. VI. VII. Összpont Helyezés Palotás Ákos KRK Központi Általános Gy. Szabó Béla Gyóni Julianna Tagiskolája, 0, I. Rácz Huba Kiss Bálint Református Horvát József, 0, II.
Vas megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó
Vas megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó 1 Acsád 8.000 Ft/év 2.000 Ft/fő 5.000 Ft/év 2 Alsószölnök 1.500 Ft/év 1,4% 3 Alsóujlak 2.500 Ft/év 2.000 Ft/fő 1,8% 5.000 Ft/év
Megye Kirendeltség Férőhely Melegedőhely megnevezése, címe
Megye Kirendeltség Férőhely Melegedőhely megnevezése, címe Vas Körmend 85 0 Vas Körmend 220 Vas Körmend 80 Vas Körmend 0 0 Vas Körmend 42 Vas Körmend 85 Alsószölnök, Alsószölnök, Alsószölnök, Fő u. 19
Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár
Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője 2015.01.109:00-13:00 Harsányi Zsuzsa grafikus kiállítása 2015.01.16-02.23 Háza és Magyar Kultúra
Futapest Crossfutás Csömör december 11.
Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS
Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika
Március. Jézus Szent Szíve templom Kossuth Lajos park, Művelődési Ház 18-23 Lelkigyakorlat: szentmise 17,00 Jézus Szent Szíve templom
Március 15 Ünnepi szentmise Ünnepi megemlékezés, centenáriumi megnyitó Kossuth Lajos park, Művelődési Ház 18-23 Lelkigyakorlat: szentmise 17,00 22 Jubileumi Missziós Keresztút 13,00 Útvonal: Plébánia,
X. Gömör-Tornai Fesztivál TALPALATNYI CSEREHÁT
2010. X. Gömör Tornai Fesztivál Tornabarakony X. Gömör-Tornai Fesztivál TALPALATNYI CSEREHÁT Tornabarakony 2010. július 30. 1/9 A végleges program a tervezetthez képest az időjárás (árvizek, súlyos esőzések)
Kimutatás a Vas megye területén aktiválható melegedőhelyekről
Kimutatás a Vas megye területén aktiválható melegedőhelyekről Kirendeltség Település Melegedőhely megnevezése, címe Rum Játékvár Rum, Kossuth u. 2. Velem Kultúrotthon és Könyvtár Velem, Rákóczi u. 18.
Kiss Kálmán Művelődési Ház 2014. évi programterve
Kiss Kálmán Művelődési Ház 2014. évi programterve Hónap Időpont Megvalósítás Program részletei Előkészítés Január 01-31. Szervezési munkák Munkaterv, statisztika, beszámoló készítése Programok egyeztetése
Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja
ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés
XIII. KEVI JUHÁSZFESZTIVÁL 2011. május 14-15. tervezett programok:
2011. május 14. szombat: XIII. KEVI JUHÁSZFESZTIVÁL 2011. május 14-15. tervezett programok: Időpont Helyszínek Színpad Liget- Piactér Egyéb helyszínek Kísérő rendezvények, programok 8.00- Népművészeti-,kézműves-
Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit
Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából
2014 év. Környezettisztasági hét
2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,
8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu
8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 10 ÉVE VÁROS BERHIDA- SZÍNES PROGRAMOK HÁROM NAPON ÁT Berhidán az év egyik legnagyobb eseménye a Berhidai Napok rendezvénysorozat,
Back in the day Projektnyitó rendezvény Szlovéniában
Back in the day Projektnyitó rendezvény Szlovéniában A Göcseji Falumúzeum és a szlovéniai Rakicanban található Batthyány Várkastély Oktatási Központ kétéves együttműködési projektet indított Back in the
CsengőFest. 2010. május 22. Meghívó
CsengőFest 2010. május 22. Meghívó A Szironta Együttes és a Sziront'Art Közhasznú Egyesület sok szeretettel meghívja Önt és családját a besnyői Faluház udvarára 2010. május 22-én (szombaton) 10 órára a
Példány adatok: CD4397 A 25 Fz (HANGZÓ HELIKON) 25 CD5625 A 25 Fz (HANGZÓ HELIKON) 25
A 25 Ady / Ady Endre ; előadó Cseh Tamás ; zsz. Novák János. Budapest : Helikon, 2004. 1 CD (57.57 perc) + Könyv: 158541 (CD5625). (Hangzó Helikon) 9789632088914. ISBN 978 963 2088 91 4 : 4490,- Ft 894.511-1Ady
4. Gál Zsombor Máté 2000 Békéscsabai EÚK 0:32,55. 5. Kovács Martin Mór 2003 Békéscsabai EÚK 0:37,26. 2. Nagy Dominik Donát 2004 Békéscsabai EÚK 0:36,6
V. SZUSE KUPA Szarvasi "Szent Klára" Gyógyfürdő, 2015.04.25 50 m. fiú hátúszás 1. versenyszám 4. Gál Zsombor Máté 2000 Békéscsabai EÚK 0:32,55 2002 2. Sipaki Zsombor 2002 Békéscsabai EÚK 0:33,00 5. Fazekas
Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.
Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:
A./ KATEGÓRIA MŰVÉSZETI TEVÉKENYSÉGEK
A./ KATEGÓRIA MŰVÉSZETI TEVÉKENYSÉGEK 2016. évi Közművelődési és művészeti pályázatok A/1. IRODALOM ÉS SZÍNHÁZMŰVÉSZET 2016. Békéscsaba Városi Nyugdíjas Irodalmi kör Békés Megyei Károlyi-Huszár és Honvéd
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére
Iktatószám:21-3/2017/ALJEGYZ Ügyintéző: dr. Nagy Rusztem ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017.02.22-ei ülésére Tárgy: Városi rendezvénynaptár összeállítása Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület
BESZÁMOLÓ 2015 TOURINFORM Keleti-Mecsek
BESZÁMOLÓ 2015 TOURINFORM Keleti-Mecsek Az iroda tárgyi- és személyi feltételei Tárgyi eszközök: - 5 db számítógép - 1 db multifunkciós készülék (nyomtató, szkenner, fénymásoló, fax) - 1 db telefon - Szélessávú
Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával
Mottó: Hiszek a szeretet végső győzelmében Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával Emberhalász tábor 2013. július
KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011.
KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. Január: 23. Vince napi borszentelés 24. Magyar Kultúra Napja Megemlékezés osztályonként 24-28. Ökomenikus imahét Helye: a községi templomok 29. Előadássorozat
Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február
Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE
Lajosmizse város. 2010. évi kulturális rendezvénynaptára
Lajosmizse város 2010. évi kulturális rendezvénynaptára Rendezvény megnevezése Szervezıje Idıpontja Helyszíne Magyar Kultúra Napi rendezvények Lajosmizse Város január Lajosmizse Szabadság bérletes felnıtt-
A Meteorit 2006. Nemzetközi Művészeti Fesztivál Ünnepélyes Megynitója: 2006. június 2. (péntek)
1. A fesztivál egész ideje alatt megtekinthető kiállítások Prágai Quadriennale 2007 Csehország Kállai-Tóth Anett fotográfus kiállítása Magyarország Hegyi Péter festőművész kiállítása Magyarország ZLSZ
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS
Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi
Rendezvénynaptár 2015.
Rendezvénynaptár 2015. Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező Január 18. 15 00 Magyar Kultúra Napja Művelődési Ház Művelődési Ház 30. közgyűlése Művelődési Ház Február 13. Tűzoltó közgyűlés Művelődési
Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA
DÍJ / HELYEZÉS TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA I. díj Homonnay Bálint Bp VIII. Budapest I. díj Németh Ilona Bp VIII. Budapest II. díj Tatár Dániel Bp VIII. Budapest II. díj Ágoston Péter Bp VIII. Budapest
1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick
3 Virsinger Balázs 1. Kis Kasza Miklós Virsinger Balázs 9 Tóth Levente 21:16 2. Nagy Richárd Virsinger Balázs 7 Szalontai Dominik 21:14 3. Virsinger Balázs Mészáros Márton 6 Mészáros Márton 21:09 3. Helbig
TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK 2016 / 2017.
TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK 2016 / 2017. Városi Német Csapatverseny (nov. 25.) Holy Fanni, Skrinyár Simon, Dubiel Mercedes, Petrik Áron 3. hely V. Komárom-Esztergom Megyei Tehetségkutató Rajzverseny (nov.
100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009)
100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 1. Holoda Péter 1996 Hőgyes G SZKI Hszob. 0:52,74 2. Gyulai Dávid 1996 Tóth Á G Debrecen 0:56,12 3. Kosina Gergő Péter
Elérhetőségeink: Tárt Kapu ingyenes sportolási, pályahasználati lehetőség a lakosság részére. Nordic Walking Érdeklődni: Borsányiné Ildikó 70/221-5417
Városi Sportcsarnok elől Zöld Ház tornaterem Széchenyi Ltp. Műfüves pálya Nordic Walking Érdeklődni: Borsányiné Ildikó 70/221-5417 Senior torna Könnyed, zenés torna szépkorúak részére Tárt Kapu ingyenes
Kimutatás a Vas megye területén aktiválható melegedőhelyekről
Kimutatás a Vas megye területén aktiválható melegedőhelyekről Ssz. Település Járás Megnevezés Cím 1. Acsád Szombathelyi járás Mézeskalács Óvoda Acsád, Béke utca 58. 2. Acsád Szombathelyi járás Kultúrház
Új Szöveges dokumentum NÉPSZERŰ ZENEI ESTÉK BÉRLET
NÉPSZERŰ ZENEI ESTÉK BÉRLET 2007. október 15. 19.00 Mozart: Varázsfuvola-nyitány Mozart: A-dúr zongoraverseny K.488 Schumann: III. (Esz-dúr) Rajnai szimfónia Szegedi Szimfonikus Zenekar Zongora: Kassai