Igen, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. (1 Jn 1, 2.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Igen, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. (1 Jn 1, 2."

Átírás

1 Igen, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. (1 Jn 1, 2.) Lelkipásztori körlevél a Hit évének hivatalos megnyitásának alkalmából. Kedves Pomázi Testvérek! Elérkezett az egyházi év vége. Ez azt is jelenti, Új egyházi év kezdődik. Ez a mi plébániánkon a hit évének igazi kezdete is. Habár már a szakrális művészetek hetét és az azt záró városnapot is már a hit évének keretében szerveztük. Azt is nevezhetjük egy fajta nyitánynak. De most nem csak azt a néhány szervezőt szeretnénk megszólítani, hanem mindenkit. Mint ahogy már számtalanszor említettem, most is a családlátogatásokat meghirdető, az év elején megjelent körlevélben Székely János püspök atya mindannyiunk figyelmét felhívta, hogy: Nem egy rövid, kampányszerű akciót szeretnénk elkezdeni, hanem egy éveken át tartó kezdeményezést, amely organikusan bekapcsolódik a plébániák életébe. A misszió tehát nem egy egyszeri kampány lesz, mint az emlékezetes város misszió idejében volt, hanem ezentúl beépül a plébániák életébe. És évről évre többféle - mégis nagyjából ugyanazon - rendezvény keretében zajlik majd. Sokan gondolhatják magukban: Hogyan is tudnék én ebbe belekapcsolódni, na, ne vicceljünk már? Nincs is nekem erre időm. Soha nem mentem oda vadidegenekhez térítgetni Ehhez én csak néhány dolgot mondanék. Mindenkitől csak annyit várunk amennyire képes. Bízom benne, az évek alatt a testvéreink lelkének megmentésében mindenki megtalálja a maga helyét. Ha valaki csak annyit tesz, hogy rendszeresen kinyomtat tíz szórólapot, vagy segít a székek helyszínre szállításában vagy a tea melegítésében, vagy otthon az ágyban fekve felajánlja szenvedését, az is hatalmas segítség. Ugyanis akkor rengeteg terhet vesz le azon hat-hét, éves testvérünk válláról akik, kezdet óta mindent de mindent csinálnak. Köszönet nekik! De most nem köntörfalazhatok, Isten rád is gondolt! Tőled is várja, hogy segíts Neki, és segíts Testvéreden.

2 Amikor a keresztelésünkkor a negyedik kis keresztet kaptuk, a befogadás szertartása, a keresztelendők olajával való megkenés és maga a keresztség keresztje után a pap ezt mondja: A mindenható Isten, a mi Urunk, Jézus Krisztus Atyja, megszabadított téged a bűntől. Vízből és Szentlélekből új életet ajándékozott neked. Most pedig felken téged az üdvösség krizmájával, hogy szent népéhez tartozzál, és tagja maradjál Krisztusnak, aki főpapunk, prófétánk, királyunk, és így elnyerd az örök életet. Miről is van itt szó? Arról, ha körbenézünk, akkor láthatjuk, hogy munkába, iskolába menet nem fogunk összefutni Jézussal, aki szakállal, glóriában, szandálban éppen térítgeti a járókelőket vagy éppen bezörget a helyi lakosokhoz. Hogy ez nincs így ez csakis és csakis azt jelentheti, hogy Isten az emberek megszólításában bizony ránk gondolt. Jézusnak nincs más lába csak az én lábam, amivel odamehetne az emberekhez. Nincs más keze csak az én kezem, amivel megérintheti a másikat. Nincs más szeme csak az én szemem, amivel észrevehetné a másikat. És végül nincs más szája csak a én szám, amivel végül is meg szeretné szólítani a másikat. Gondoltunk már úgy végtagjainkra, érzékszerveinkre, beépített kommunikációs szerveinkre hogy, azok mindig is a másikért voltak? Mi nem is magunkért, hanem a másikért vagyunk! Lehetne említeni azoknak a bibliai helyeknek a sorát, amelyekből egyértelműen kitűnik, hogy Isten, mint a mi Teremtőnk, egyenesen parancsolja, sőt követeli teremtményeitől, tőlünk, hogy vigyük el az Ő örömhírét azoknak, akik még nem ismerik annyira Őt. Isten a mi megalkotásunkkor, a másik ember megmentését, is beépítette a rólunk alkotott álmába. És mi e nélkül szeretnénk megjelenni Előtte? Gondoljuk, hogy ezt a részt majd átugorjuk? Hány lelket mentettél meg? Hány embert vezettél Hozzám? Hangzik majd el a kérdés. Nem csak csendes tanúságtétellel, passzív, számomra rejtett módon, hanem tudatos megszólítással, nyilvánvalóan kell megmentenünk testvéreinket. íme: "Én kaptam minden hatalmat égen és földön. Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig." (Mt 28,19)

3 Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot. (1Kor 9,16.) Emberfia, őrnek állítottalak Izrael háza mellé, hogy halld számból szavaimat és közvetítsd intelmeimet. Ha azt mondom az istentelennek: Istentelen, meg kell halnod, és te nem teszel semmit, hogy az istentelent visszatérítsd útjáról, az istentelen vétke miatt hal ugyan meg, de vérét tőled kérem számon. Ha ellenben meginted az istentelent, hogy hagyjon fel életmódjával és térjen meg, de nem tér le útjáról, meghal ugyan gonoszsága miatt, de te megmented életedet. (Ez 33, 7-99.) De ezen parancsok, nyilvánvaló fenyegetések, egyoldalúan mutatnák be azt amit az Isten ez ügyben mondani szeretne. Mert ezek nem feltételül a Krisztustól lenyűgözött ember jellemzői. A mottóban szereplő mondathoz hasonló részek, valóban kifejezik a lényeget: Igen, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. (1 Jn 1, 2.) Itt egyértelműen arról van szó, hogy egy hozzánk hasonló ember, János, hogyan jut el oda, hogy egy embert, Jézust - mivel őt sokan mai napig csupán egy híres embernek tartják - a saját maga életének nevezzen? Mi van ebben a Jézusban? A keresztény, Krisztustól lenyűgözött embernek nem kell parancsolni, abból ki csordul az Örömhír. Mint ahogy gyermekeink is tele vannak aranyossággal és azt bár nem tudatosan, de mindenfelé kilötyögtetik, minket boldogítva. Nekünk is, nem csupán örömünkben, hanem tudatosan, a mi gazdagságunkból kell öntözgetni másokat. A keresztény öröm a mennyeinek visszfénye. Talán nem tudjuk elképzelni, de odaát oly nagy és oly végtelen, örök az az öröm, hogy nem lehet hozzá szokni. Ezért az üdvözültek kénytelenek állandó ünneplésben élni, mert Isten minden pillanatban végtelenül lenyűgözi őket. Nyilván az egyházunk csak töredékesen képes ezt megértetni és ezért továbbadni. De minden Isten, Jézus örök győzelméből születik. Amely akkor is érvényes, ha éppen az én kereszténységemmel gondok vannak. Nem győzök, hálát adni lelkivezetőmnek, aki erre egy számomra örökké emlékezetes fél mondatban hívta fel a figyelmet. Bizony az ember bűnösként is lehet végtelenül boldog, mert meg van hívva, hogy csatlakozzon ehhez az örök győzelem ünnepléséhez.

4 Erre szeretnénk meghívni a kedves testvéreket. Mindenkit meghívok arra, hogy valamilyen formában járuljon hozzá a misszió sikeréhez! Most már látjuk, nem is bátorság, idő kell az első lépéshez, hanem ez az öröm, ez a lenyűgözöttség, ez a gazdagság kell. Nem csak a misszióhoz, a mindennapi életünkhöz, hogy életünk mindig értelmes felén éljünk. Ehhez tehát megújulás, a forráshoz való visszatérés, hétköznapi nevén megtérés kell. Mert bizony, tetszik, nem tetszik, kétféle ember van: Aki befogadta Jézust és van, aki nem. Akár a keresztények között is. Vannak, akik keresik, vannak, akik követik és vannak, akik hordozzák. Sajnos a többség vagy keresi, vagy követi. Az átadáshoz azonban a rátalálás és a birtoklás öröme és gazdagsága kell. Boldoggá csakis egy másik boldog lény tehet! A hit évében, tehát különböző fórumokon, a plébániánkon szép számmal működő ima és lelkiségi körökben és a jövőben megrendezendő lelki napokon, lelkigyakorlaton, ima alkalmakon, a Szentmiséken elhangzó tanúságtételek alkalmával szeretnénk elérni, hogy először mi gazdagodjunk meg. Szeretnénk azt is, sokan, hogy képviselőtestületünk és a biztonsági tagokkal kibővített operatív testületünk egy lelki közösség is legyen, amelynek vannak közös Istenélményei és közös örömemlékei. Ez a megújulás évek alatt fog lezajlani. Türelmesnek kell lennünk magunkhoz. A legfontosabbak az eredmények, de mégsem azokat kell állandóan figyelni. Lényeg, hogy elindulunk az úton és egyszer oda fogunk érni. Csak kevésszer adatik meg, hogy olyan útra lépjünk, amelynek az elején is világosan kirajzolódik a végső siker. Hát a mostani sem ilyen. De annak az egyház képnek, amely csak éli az életét a maga környezetében világosan meg nem szólítva azt, biztosan vége van. Zsugorodásnak indultunk, még ha Pomázon ezt nem is érezzük. Ennek elsődleges oka, hogy nem tudjuk megszólítani a körülöttünk élő embereket. Miért? Először is, mert nem tudunk igazán mit mondani. Másodszor pedig nem is megyünk oda, hogy mondjunk valamit. Az egyház hatékonysága, helyes irányvonala abból látszik, hogy amikor misszionálnia kell működik-e? Ezért is kell misszionálnunk, hogy tükörbe nézzünk, hogy meglássuk, milyennek látnak minket, és hogy megértsük, milyen nyelven beszélnek, gondolkodnak az emberek. Vagyis mit és hogyan adjuk át üzenetünket nekik.

5 A lelki felkészülésen túl, hogyan kapcsolódhatunk bele ebbe a megújulásba? 1.) Vegyünk részt minél többen December elején az ünnepélyes szentmisén, amelyek keretében meg nyitjuk a hit évét a plébániánkon. Ekkor annak a néhány személynek akik segítenek ebben akár mint a családok látogatásában résztvevő missziós párosok, vagy lelkipásztori kisegítők, vagy hitoktatók kapják meg hivatalosan is megbízatásukat. Ekkor ők maguk is meghívják, önöket, hogy vegyenek részt a misszióban. Ekkor lenne az új képviselő testület beiktatása is. 2.) Legyen egy jó lapod : A másik szintén egyszerű módja a missziónak, hogy vigyünk mindig magunkkal néhányat a decembertől havonta a Legyen egy jó lapod néven megjelenő programismertetőt az ismerősöknek. Van egy kedves ismerősünk, aki oly példás életet él, hogy akár rendszeresen templomba járó hívő is lehetne? Hívja meg egy neki illő közösségi alkalomra: a gyeses imakörbe, az iskolás, az ifjúsági, a cserkész vagy a családos közösségbe. Vagy csatlakozzon a biblia-kör, az alfa kurzus, vagy a Cursillo, a hit és fény vagy valamelyik más lelkiségéhez. Hívja meg a nyugdíjas közösségbe, a férfi vagy az asszonykörbe. Nem is beszélve a vallását nem gyakorló rokonokról. Ha valamelyik szentség még hiányzik valakinek az életéből, invitálja a szentségi előkészítőre. Jó barátja a postás, a hentes, az eladó, a tűzoltó, a taxis, vagy a kollégája, a szomszédja? Mire vár? Ön azért van mellette, hogy meghívja, megmentse! Hívja meg valamelyik kulturális vagy valamelyik nyitott közösségi eseményre. Ezen lapok utolsó részén lesz egy, kitölthető és letéphető rész, ami alapján, ha az ismerőse szeretné, meghívhatja a családlátogató testvéreinket. 3.) Családlátogatások: A közösségi programjainkról szóló anyagokat átadhatja családtagjainak is. Ha van érdeklődés - a püspök atya által meghirdetett családlátogatások keretében - szívesen elmegyünk egy olyan családi összejövetelre, ahová meghívja a vallásukat nem gyakorló, vagy a hithez csak lazán kapcsolódó családtagjait és minket is. Ekkor korosztályban nagyjából megegyező korú testvérünkkel megpróbáljuk közelebb hozni hozzá, bemutatni neki közösségünk életét. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy meghívjak minden olyan kedves testvért, akik képesnek érzik magukat arra, hogy tanúságot tegyenek a hitükről és lenne is kedvük hozzá! Tessék, jönni csatlakozzon a családlátogató missziós párosokhoz és látogassunk meg azokat családokat akik, ezt kérik. Érdeklődni és missziós munkatársnak jelentkezni Naszádos Józsefnél és Adolf Editnél lehet. 4.) Pomázi advent: Vegyen valamilyen módon részt az idei Pomázi Advent megszervezésében. Ha valaki csak annyit tesz, hogy rendszeresen kinyomtat tíz szórólapot, vagy segít a székek helyszínre szállításában vagy a tea melegítésében, vagy otthon az ágyban fekve felajánlja szenvedését, az is hatalmas segítség.

6 Mi is lesz ez? Missziós standot állítunk fel a Coop-előtt. December között hétfőtől szombatig. Délután 4-és 6 óra között. Ekkor szólítanánk meg az embereket különféle érdekes módon. Főbb tervezett programok: Az idei év mottója: Közelebb hozzád Adventi mottó: Legyél Te a Legszebb ajándék! A mostani advent fő célja hogy megtudják, hogy van itt egy élő közösség, aki imádkozik értük, ezzel is szebbé téve az ő karácsonyukat. Imádkozunk értetek! (Gabriella nővér csodás ötletei) Ebben szolgálatban a biblia-kör tagjainak aktivitását kérem: o Könnyek gyűjtése (Az emberek problémájáért imádkozunk. Papírzsebkendőhöz hasonló dologra írják fel fájdalmaikat, és ezeket a helyszínen felállított jászolban helyeznénk el, ugyanis a mi fájdalmainkat is magára veszi emberségünkkel együtt a Gyermekisten. (Szeretnénk segítséget kérni, hogy valaki hozza vigye ezeket o a berendezéseket. mindennap 16 előtt és 18 óra után.) Ki a legkedvesebb neked? A járókelőknek kedves személyekért imádkozunk, akiknek neveit felírják egy kis csillagra. (Ehhez kapcsolódhat az önök felajánlása, segítsenek a csillagok kivágásával, vagy sárga lapok, kartonok vásárlásával.) Imádkozz most te is egy kicsit! Égő mécseseket osztogatunk, melynek egy ima az ára. Csak akkor adjuk át, ha megígéri, hogy imádkozik valakiért. (Ehhez kapcsolódhat az önök felajánlása, támogassanak minket ilyen kis piros pohárban kapható teamécsesekkel vagy annak vásárlásával.) Itt egyértelműen az imacsoportok tagjait kérem a közreműködésre. Ismerjük meg egymást! Üzenj nekünk. Mond el véleményedet rólunk, az egyházról a táblára kitett kérdések alapján. A véleményüket felírják egy papírra és egy legjobbakat a táblára helyezik el. (Természetesen az obszcén tartalmú írásokat nem tesszük ki, de eltesszük, hogy később kiértékeljük.) Ebben a hitoktatók és a hittanosok segítségét kérem főként. (A már meglévő állványok kihelyezésében is kellene segíteni.) Küldj egy képet! Egy állványon kis színes kockák elfordításával lehetne képet készíteni. (Ennek és egyéb tárgyak elkészítéséhez szeretnék segítséget kérni.) (Természetesen az obszcén tartalmú dolgokat nem engedjük) Egy-egy tablón bemutatkoznának a plébániánk közösségei. Kérem a közösség vezetőket a jövő hét vasárnapig küldjék el anyagaikat, hogy

7 elkészülhessen az ő tablójuk is. Ennek a tablónak az elkészülte a későbbiekben is fontos lenne. Ebben a közösség vezetők által kijelölt egy-egy tag segítségét kérném. Az egész rendezvény ideje alatt osztogatjuk a Legyen egy jó lapod című program ismertetőt. Ezen lapok utolsó részén lesz egy, kitölthető és letéphető rész, ami alapján, ha az a járókelő szeretné, meghívhatja a családlátogató testvéreinket. (Aki ennek nyomtatásában tudna anyagilag vagy nyomtatással segíteni jelentkezzen nálunk) Ebben a missziós munkacsoport tagjainak szolgálatára számítok. Ha sikerül a Coop-val megállapodni, a bejáratnál tartós élelmiszereket is gyűjtenénk. Ebben kérem kifejezetten a karitász közösségünket, segítsenek felvenni a kapcsolatot a tulajdonossal, hogy sikeres legyen a gyűjtés. Ha sikerül, lenne állat simogató, ahol szamár, birka lenne ebben a jászolban (de ez még nem biztos, lehet, hogy csak szombaton lesz.). A jászol és az esetleges állatok vigyázásában a nagyifjúság fiataljainak szolgálatára számítok. Lehetne esetleg vallásos témájú könyveket is árusítani, de ehhez engedélyt az eladónak kell magának beszerezni. Mindennek aláfestéseként szólna karácsonyi zene. (A hangosításban és annak őrzésében illetve szép karácsonyi dalokat tartalmazó CD-k kölcsönadásában kérnénk segítséget) De jobban örülnék a gitáros csapat illetve a kórus szereplésének. Kérnék mindenkit, valamilyen módon kapcsolódjon bele a misszióba. A zárójelben szereplő feladatokban kérnénk önkéntes munkát. Ezentúl bármelyik missziós rendezvényünket támogathatja a rendezvényhez szükséges eszközök kölcsönadásával, beszerzésével, vagy ezek anyagi támogatásával. Jó lenne, ha a kórus és a gitáros csapatok is vállalnának itt fellépést, beosztva melyik este ki jön zenei szolgálatot végezni. Kérnénk a fiatalokat, a cserkészeket, legyenek szívesek aktívan segíteni az előkészületekben, a lebonyolításban, pakolásban, vagy akár kortársaik megszólításban, ne csak a éves korosztály. Szeretnénk kérni, segítsenek a tea főzésben, osztásban. (Gondolkodom azon, hogy lehetne igazi bögréket bevetni, mert azt nem lehet elvinni, ott kell maradni egy picit, amíg meg nem issza, de lehet, hogy maradunk a műanyag pohárnál. Kérjük, jelentkezzen, aki tudna anyagilag vagy éppen felesleges műanyagpohárral segíteni.)

8 Jövő: 2013 Pomáz néven a várossal és a többi felekezettel közösen rendezett rendezvénysorozat. A magunk részéről, cél a megújulás, minden téren a hittől egészen a leghétköznapibb dolgokig. Gondoljuk újra Pomázt! Mit lehetne jobban? Hol tehetnék én többet? Plébániánk mottója a hit évéhez kapcsolódik: Közelebb hozzád. Rendezvények egész évben: Ezeken az állandó rendezvényeken szólítanánk meg városunkat minden évben, a meglévő nyitott kulturális és közösségi programok mellett: Január V-SZo-ig ökumenikus imahét. Szólítsuk meg együtt Pomázt. Március között H-Szo.-ig: Mindennap 4-6-ig. Pomázi Húsvét kivonulás a Coop-hoz Május 25. Pomázi gyermeknap. Április 22. hétfő A Föld napja. Újuljunk meg! Takarítsuk ki közösen városunkat. Augusztus P-H-ig Búcsúi rendezvények minden este. Szeptember 23. körüli szombat. Szakrális művészetek hete és ennek végén városnap. December között H-Szo.-Ig: Mindennap 4-6-ig. Pomázi Advent. Apostolkodás, evangelizáció: Eddig is említettük, de csak mellékesen. Szükséges hirdetnünk kifejezetten is: Mindezen rendezvények egyike sem jöhetne létre, ha nem lesznek olyanok, akik tevékenyen szerepet vállalnak majd a misszióban. Szeretettel várjuk mindazon testvérünket, akik aktívan szeretnének segíteni. Érdeklődni és missziós munkatársnak jelentkezni Naszádos Józsefnél és Adolf Editnél és a pomaziplebania@gmail.com címen lehet. Végezetül engedjék meg, hogy e rendhagyó körlevél keretén belül is én magam meg köszönhessem az egyéves itt tartózkodásom alatt kapott, rengetegrengeteg szeretetet és türelmet. Az egy év talán alkalmas volt arra, hogy megismerjék szándékaimat és hibáimat egyaránt. Arra szeretném kérni a kedves Testvéreket, hogy az eddig látottak alapján legyenek szívesek megfogalmazni építő kritikájukat velem és munkatársaimmal kapcsolatban. Kíváncsiak vagyunk javaslataikra, ötleteikre, vagy azon dolgokra, amelyekről elfeledkeztünk az év során. Erre akkor is szükség van, ha az eddigi visszajelzések alapján már kialakult bennünk egyfajta kép. De nekünk szükségünk van az Ön véleményére is. Szeretettel és imádsággal: Ferenc atya, és a plébánia valamennyi munkatársa, önkéntese.

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66 TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 6 1. Ismerjük meg egymást!... 8 2. Magyar reformátusok vagyunk... 10 3. Ismerkedés a Bibliával... 12 4. Isten teremtette a világot... 14 5. Isten teremtette az embert... 18 6.

Részletesebben

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés Református Pedagógiai Intézet Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés dr. Szalai Zsolt 2018. április 13. 1 Tartalom Látás és küldetés meghatározásának fontosság A minket körülvevő valóság megértése Képességeink

Részletesebben

Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében?

Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében? A GYERMEKKERESZTELÉS LITURGIÁJA Pap: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mind: Mindörökké. Ámen. Pap: Az Atya, a Fiú, a Szentlélek nevében. Pap: Kedves keresztény hívek! A szülők számára nagy öröm és ajándék

Részletesebben

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak. Magyar honlap a Hit éve eseményeivel A püspöki kar körlevele a hit évének megnyitójára A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban

Részletesebben

Megújult az egyházközségi honlap

Megújult az egyházközségi honlap LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 3. szám 2014. március Megújult az egyházközségi honlap Amint a templomi hirdetésekben már hírül adtuk, megújult a plébánia honlapja. A

Részletesebben

A keresztelés szertartása

A keresztelés szertartása A keresztelés szertartása Pap: Kedves keresztény hívek! A szülők számára nagy öröm és ajándék a gyermek. A keresztény szülők ezt az ajándékot Istennek, minden élet forrásának köszönik meg. Szent hitünk

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. 2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,

Részletesebben

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. 2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

GYERMEKKERESZTELÉS SZERTARTÁSA

GYERMEKKERESZTELÉS SZERTARTÁSA GYERMEKKERESZTELÉS SZERTARTÁSA A résztvevők elfoglalják a helyüket. Középen az édesanya és az édesapa. Az édesanya karján van a gyermek. A keresztszülők jobbról és balról ülnek. A többi résztvevő a templom

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON 2018. szept.9. évközi 23. vas. 34. SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON A JÖVŐ HETI (SZEPT.16.) PERSELYÜNKKEL! India legkeresztényibb államában, Keralában eddig soha nem látott árvíz pusztított. 1.8 millió

Részletesebben

1.A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Molnárné Preczlik Mariann

1.A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Molnárné Preczlik Mariann I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1.A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Molnárné Preczlik Mariann 2.A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai Név: Molnárné

Részletesebben

2016.nyár. Kedves Testvéreink az Úrban! Hálaadás: Gyermekmisszió

2016.nyár. Kedves Testvéreink az Úrban! Hálaadás: Gyermekmisszió Gyermekmisszió Gyermek Evangélizációs Közösség 2016.nyár Kedves Testvéreink az Úrban! Érezzétek, és lássátok, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki hozzá menekül. Zsolt. 34,9 Hálás és örömteli a szívünk

Részletesebben

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS 3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt

Részletesebben

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7.

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7. H I R D E T É S E I N K 2014. november 30 december 7. 1. A jövő heti Baba-Mama klub kivételesen nem kedden, hanem szerdán lesz 10 órától. Ekkor mikulásünnepség lesz, Petkó Tamás atyával. 2. Az Első Szeretet

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

II. János Pál vetélkedő

II. János Pál vetélkedő II. János Pál vetélkedő Hittan forduló Szent Benedek Gimnázium, Budapest 1 Hittan verseny keretében az utcán végigsétálva embereket kérdeztünk meg arról, hogy mi a véleményük a papokról. Több embert megkérdezvén

Részletesebben

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Téma:A hit útján Tanítási egység / a tanóra anyaga:az egyházi év Kulcsfogalmak:Katolikus ünnepek, ünnepkörök, egyházi év, Az óra fő céljai:

Részletesebben

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. NOVEMBER 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák

Részletesebben

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad. Kedves Testvéreim! A Húsvét ünneplésében hangsúlyt kap az a gondolat, hogy az Egyház évről évre új nemzedékkel gazdagodik. Elsősorban a keresztségre vonatkoztatjuk ezt a megállapítást, ezt a bátorítást,

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a

Részletesebben

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Tegezés, magázás 1 ) Alapszabályok Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Magázódás: a beszélgetőpartnerünknek

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért LÁTÁS Egyetemekre, Főiskolákra járó diákok evangéliummal való elérése, keresztyén diáktársaik által. Keresztyén diákok aktivizálása,

Részletesebben

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT Szent Claret Mária Antal (1807 1870) gondolatai alapján Szeretett gyermekem! Látogass meg engem gyakran az Oltáriszentségben! Nem szükséges hosszasan maradnod és sokat

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

GYERMEK KERESZTELÉSE A VASÁRNAPI SZENTMISÉBEN

GYERMEK KERESZTELÉSE A VASÁRNAPI SZENTMISÉBEN GYERMEK KERESZTELÉSE A VASÁRNAPI SZENTMISÉBEN 1 2 I. RÉSZ A./ A GYERMEK FOGADÁSA Az egybegyűlt közösség köszöntése után a pap a szülőket és a keresztszülőket az oltár elé hívja és az alábbiak szerint szólítja

Részletesebben

BÉRMÁLÁS. Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: Nova

BÉRMÁLÁS. Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: Nova BÉRMÁLÁS Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: 2016.... - Nova A bérmálás a "keresztény nagykorúság szentsége". Urunk Pünkösd ünnepén küldte el a Szentlelket az apostolokra. A Szentlélek csodát

Részletesebben

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE 1. feladat Olvassátok el a lábmosásról és az utolsó vacsoráról szóló részletet az Evangéliumból A lábmosás 1 Közel volt már húsvét ünnepe. Jézus tudta,

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján 2016. november 13. vasárnap 13:00 Boldog Charles de Foucauld halálának 100. évfordulójáról emlékeztek meg a budapesti Páli Szent Vinceplébániatemplomban

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

Forrás. Márk evangéliuma

Forrás. Márk evangéliuma Forrás 12. évf. 1. szám 2015. január 25. a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Márk evangéliuma Jézus Krisztus Isten Fia evangéliumának kezdete. Ezekkel a szavakkal kezdődik Márk evangéliuma,

Részletesebben

ISTEN TENYERÉN Református hit- és erkölcstan munkafüzet egyházi iskolák 1. osztályos tanulói részére

ISTEN TENYERÉN Református hit- és erkölcstan munkafüzet egyházi iskolák 1. osztályos tanulói részére Ára: 960 Ft RP-001/2MFEI Hittan 1 Iskolai Munkafuzet Borito.indd All Pages 2014.07.04. 10:26:12 ISTEN TENYERÉN Református hit- és erkölcstan munkafüzet egyházi iskolák 1. osztályos tanulói részére TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

EGY LÉPÉSSEL TOVÁBB JÉZUS KÖVETÉSE LUKÁCS 9 12 GORDON CHENG. Szentírás Szövetség

EGY LÉPÉSSEL TOVÁBB JÉZUS KÖVETÉSE LUKÁCS 9 12 GORDON CHENG. Szentírás Szövetség EGY LÉPÉSSEL TOVÁBB JÉZUS KÖVETÉSE LUKÁCS 9 12 GORDON CHENG Szentírás Szövetség A mû eredeti címe: Following Jesus Pathway Bible Guides: Luke 9 12 Szerzô: Gordon Cheng Originally published by Matthias

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

Maradjunk meg a saját erősségünkben!

Maradjunk meg a saját erősségünkben! Maradjunk meg a saját erősségünkben! Pál apostol ezt írja a rómaiaknak: Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ, egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig. (Rm. 8, 22) E szavak közel kétezer éve hangoztak

Részletesebben

HÍRLEVÉL. 9. szám / 2012. december. A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele. Kedves Testvérek az Úr Jézusban!

HÍRLEVÉL. 9. szám / 2012. december. A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele. Kedves Testvérek az Úr Jézusban! HÍRLEVÉL 9. szám / 2012. december A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele Kedves Testvérek az Úr Jézusban! A Szentatya meghirdette a Hit évét, s nekünk, ferenceseknek ez a

Részletesebben

RÉSZLETEK A KERESZTELÉSI SI SZERTARTÁSB

RÉSZLETEK A KERESZTELÉSI SI SZERTARTÁSB RÉSZLETEK A KERESZTELÉSI SI SZERTARTÁSB SBÓL Retkes Zsolt 2008.03.17. 1 A gyermek fogadása Miután a pap katolikus köszöntéssel és intelemmel fogadja a szőlőket és keresztszülőket, megkérdezi: Pap: Mi a

Részletesebben

Legyenek eggyé kezedben

Legyenek eggyé kezedben Legyenek eggyé kezedben EGYETEMES IMAHÉT ÖKUMENIKUS ZÁRÓ ALKALMA KITEKINTÉSSEL A BIBLIA ÉVÉRE 2009. január 25. vasárnap - 15. 30 tól a gyülekezés alatt a Miskolc - Belvárosi Evangélikus Egyházközség In

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg KAToLIKUS egyházközségeink F Gyóni KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg Szentmiséink Gyónon hétfőnként, szerdánként, péntekenként és szombatonként 18 órakor kezdődnek. A pénteki szentmisék után 1 órás csendes szentségimádást

Részletesebben

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia 2011. március megjelenik évente néhányszor CSALÁDI LELKINAP Apák napja (és márciusban)? Idei lelkinapunk egy kicsit másképp - családi lelkinap : - egy házaspár fogja tartani:

Részletesebben

UTASÍTÁSOK. Tekergó veszélyben

UTASÍTÁSOK. Tekergó veszélyben UTASÍTÁSOK Egy kis füzetecskét fogunk készíteni, melynek címe: Tekergô veszélyben. Ez egy mulatságos kis történet, de nagyon komoly a mondanivalója. Íme, az elkészítés módja: 1. Nézzétek meg a harmadik

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!

De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el! Gyermekmisszió Gyermek Evangélizációs Közösség 2017 nyár/ősz Kedves Testvéreink az Úrban! De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)

Részletesebben

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A

Részletesebben

Karácsony előtti betegellátás

Karácsony előtti betegellátás II. évfolyam 12. szám 2015. december Karácsony Lelkünk szemével az égre nézünk, és mi is követjük a csillagot, amely vezeti Betlehembe a Napkeleti Királyok utazását. Isten igéje, a Szentháromság második

Részletesebben

Végső dolgok - Egy végtelen világ

Végső dolgok - Egy végtelen világ Végső dolgok - Egy végtelen világ Felnőtt katekézis, 2011. november 04. Előadó: Maga László Plébános atya Miről is szólhatott volna Plébános atyánk péntek esti előadása, mint a Végső dolgokról, hiszen

Részletesebben

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! AZ IRGALMASSÁG RENDKÍVÜLI SZENTÉVE Ez év március 13-án, megválasztásának második évfordulóján Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető

Részletesebben

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

1. Vers az elsőáldozási szentmisében 1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Adventi szombatok. Egyházközség

HÍRLEVÉL. Adventi szombatok. Egyházközség Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Adventi szombatok Az adventi időszak négy hete

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

Mit gondol Ön a kötelezően választható iskolai hitoktatásról?

Mit gondol Ön a kötelezően választható iskolai hitoktatásról? Mit gondol Ön a kötelezően választható iskolai hitoktatásról? Kutatási eredmények az állami iskolákban hittant tanulók szülei körében 2017.12.13. és 2018 02.06. között a Váci Egyházmegye honlapján elérhető

Részletesebben

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok

Részletesebben

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Könnyelműen vagy felelősségteljesen a hétköznapokban?

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Könnyelműen vagy felelősségteljesen a hétköznapokban? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Könnyelműen vagy felelősségteljesen a hétköznapokban? Életidőnk Nagy, meghatározó döntéseink emlékszünk-e rájuk? Nagy, meghatározó

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15.

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Csütörtök óta, amikoris az Agora című filmet megtekintettem a moziban, le nem lohadó nyugtalanság

Részletesebben

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2015. december Gyurkó József: KARÁCSONYVÁRÓ ÜZENETEK Kedves Testvérek, a 2015 év vége felé haladva

Részletesebben

Segítség a család lelki növekedéséhez

Segítség a család lelki növekedéséhez Segítség a család lelki növekedéséhez Hogyan válhatnak családi áhítataink a meghittség, a közösség és a szeretet különös pillanataivá? Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből

Részletesebben

Lelkészi jelentés a 2012. évről

Lelkészi jelentés a 2012. évről Lelkészi jelentés a 2012. évről Egy idős néni a gyülekezetből azt mondta- szinte csak magának félhangosan- hogy nem jó már ez a világ ahol mindenkinek olyan sok dolga van hogy nincs már ideje az embereknek.

Részletesebben

Majoros Mirella: Legyetek nők, ha tudtok

Majoros Mirella: Legyetek nők, ha tudtok Majoros Mirella: Legyetek nők, ha tudtok Majoros Mirella Legyetek nők, ha tudtok (Részlet) A szerelem misztérium a szex-szenvedély is az arról van szó mi férfiak, férfiak maradjunk, és nők a nők szabadok,

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, 1 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, az adventtel és a szentmisével fogunk foglalkozni..

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező

Részletesebben

VECSÉS, IRGALMAS JÉZUS PLÉBÁNIA LELKIPÁSZTORI TERVE, 2011.

VECSÉS, IRGALMAS JÉZUS PLÉBÁNIA LELKIPÁSZTORI TERVE, 2011. 1 VECSÉS, IRGALMAS JÉZUS PLÉBÁNIA LELKIPÁSZTORI TERVE, 2011. Tartalom: I. Bevezetés II. Céljaink megvalósítása munkacsoportjaink által 1. Liturgikus munkacsoport 2. Közösségi munkacsoport 3. Karitatív

Részletesebben