A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján január
|
|
- Zsófia Horváthné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján január Januárban is a támogatott munkaerıigények domináltak januárban a foglalkoztatók összesen 25,5 ezer darab munkaerıigényt jelentettek be a munkaügyi kirendeltségekhez. Az állások több mint egyharmada volt támogatás nélküli és közel kétharmada támogatott munkalehetıséget takart, ezek az arányok tavaly januárban is hasonlóak voltak. A beérkezett munkaerı-igények típusát tekintve jellegzetesek a különbségek megyénként. A hátrányos helyzető térségekben a támogatott állások vannak többségben, míg a fejlettebb megyékben a nem támogatott állások. A fıvárosban, Fejér, Zala és Komárom-Esztergom megyében 10 állásból 9 nem támogatott, addig Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Vas, Békés, Hajdú-Bihar megyében 10-bıl 8-9 támogatott állás volt januárban. Az újonnan bejelentett nem támogatott állások száma 9,7 ezer darabot tett ki, amely decemberhez képest 1,8%-kal (0,2 ezer darabbal) emelkedett, míg az elızı év januárjához képest 20,6%-os (2,5 ezer darabos) visszaesés következett be. A legtöbb nem támogatott álláshelyet Budapesten, Gyır-Moson-Sopron és Zala megyében kínálták a foglalkoztatók. A megyék többségében növekedett az állások száma egy hónap alatt, a leglátványosabb Békés megyében történt, ahol megduplázódott az állások száma. Egy év távlatában már fordított a helyzet a megyék között, hiszen a megyék több mint felében csökkent az új nem támogatott munkaerıigények száma. A növekedést produkáló megyék közül kiemelendı Fejér megye, ahol 72,6%-kal emelkedett az állományuk. A támogatott állások számában egy hónap alatt csökkenés figyelhetı meg, amelynek mértéke 32,5% volt. Ennek oka, hogy a hagyományos közfoglalkoztatási programok egy része az év végén befejezıdött és az új programok felfutóban vannak. A tárgyhónapban számuk 15,8 ezer darabra esett vissza és az elızı évhez képest is negatív elıjelő változás következett be. A legnagyobb számban támogatott állást továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Vas és Hajdú-Bihar megyében kínálták a munkáltatók. Januárban a legtöbb újonnan bejelentett álláshely a nem támogatott esetében a gépkezelıi, összeszerelıi, jármővezetıi illetve az ipari és építıipari foglalkozásokban, míg a támogatott álláshelyek esetében szakképzettséget nem igénylı illetve a mezıgazdasági, erdıgazdálkodási foglalkozásokban jelentkezett. 1
2 Egy év alatt csökkent a nyilvántartott álláskeresık száma januárban a nyilvántartott álláskeresık zárónapi száma 648,4 ezer fı volt, amely az elızı hónaphoz képest 17,4%-kal (96,1 ezer fıvel) nıtt, míg az elızı év azonos hónapjához képest 5,2%-kal (35,9 ezer fıvel) csökkent. A szokásos trendeknek megfelelıen a nyilvántartott álláskeresık zárónapi létszámában a januári hónapokban egy jelentıs mértékő növekedés következik be, amelyet erıteljes szezonális hatások eredményeznek. Ez a várt növekedés a tárgyhónapban is megtörtént, de annak mértéke erısebb volt, mint 2011-ben. Újabb recessziós hullám következtében a munkáltatók több esetben éltek a létszámleépítés eszközével, de a határozott idejő munkaszerzıdéssel rendelkezı dolgozóik egy részének sem tudtak további munkalehetıséget biztosítani. Ezen túl a hagyományos közfoglalkoztatási feladatok szezonalitása télen kisebb foglalkoztatást eredményezett. Decemberhez képest minden megyében emelkedett a nyilvántartott álláskeresık száma, a növekedés azonban a legnagyobb mértékben Észak-Alföld (24,4%) és Dél-Dunántúl (20,7%) munkaerı-piacát érintette. Továbbra is igen jelentıs megyék közötti különbségek figyelhetık meg. Kiugróbb országos átlagot (17,4%) meghaladó mértékben 9 megyében emelkedett a nyilvántartott álláskeresık száma. Azokban a megyékben emelkedett az álláskeresık száma intenzívebben, ahol a közfoglalkoztatás szignifikánsan volt jelen, de a programok kifutásával a közfoglalkoztatottak ismét megjelentek a kirendeltségeken. Kisebb mértékő emelkedés Budapesten (5,7%) és Fıvárosban (7,7%) mutatkozott. Ha az álláskeresık számát az elızı év azonos idıszakának adataihoz viszonyítjuk, akkor a területi különbségek már kisebbek. Minden megyében csökkent az álláskeresık állománya az elızı évhez képest. A legszembetőnıbb visszaesés Gyır-Moson-Sopron (18,6%) és Zala (16,6%) megyében következett Az álláskeresık zárónapi száma és változása az elızı hónaphoz és az elızı év azonos hónapjához képest, január 2
3 A belépési forgalom továbbra is növekvı trendet mutat, számuk 50,8%-os (44,4 ezer fıs) emelkedés után 131,6 ezer fıt tett ki a vizsgált hónapban, míg az elızı év azonos idıszakához képest gyakorlatilag ugyanakkora volt ez az állomány. Egy hónap alatt a férfi álláskeresık száma a nıkénél, a szakképzetlenek száma pedig a diplomás álláskeresık számánál emelkedett erıteljesebben. Éves viszonylatban az elıbb említett csoportok mindegyikében csökkenés következett be. Az álláskeresık számának iskolai végzettség szerinti eloszlása a következı volt: a legfeljebb 8 általános iskolát végzettek aránya 41,9%, a szakmunkásképzıt vagy szakiskolát végzetteké 30,0%, a szakközépiskolát vagy technikumot végezetteké 14,1%, a gimnáziumot végzetteké 9,0%, a felsıfokú végzetteké esetében pedig 5,0%. A tartós álláskeresık aránya januárban 21,0%-ot tett ki, mind az elmúlt hónaphoz, mind az elızı év azonos hónapjához képest csökkent ez az arányszám. Az egy éven túl nyilvántartott álláskeresık száma a zárónapon 136,5 ezer fı volt, ami egy év alatt egy 23,7%- os (42,3 ezer fıs) csökkenés eredménye, viszont decemberhez képest egy kis mértékő emelkedés volt tapasztalható. A tárgyhónapban 337,8 ezer álláskeresı volt jogosult álláskeresési támogatásra 1 vagy szociális ellátásra 2 és 310,6 ezer fı semmilyen pénzbeli ellátásban nem részesült. A pénzbeli ellátásban részesülı álláskeresık 32,9%-a álláskeresési támogatásban, 67,1%-a pedig szociális ellátásban részesült. Egy hónap alatt az álláskeresési ellátottak száma 5,3%-kal, a szociális ellátásban részesülık száma 18,0%-kal, az ellátatlanok száma pedig 22,0%-kal emelkedett. Egy éves távlatban az álláskeresési ellátottak száma több mint felére csökkent, míg a többi csoportban növekedés figyelhetı meg. fı A nyilvántartott álláskeresık megoszlásának alakulása az ellátás típusa szerint álláskeresési ellátásra jogosult szociális ellátásra jogosult ellátatlan /01 10/03 10/05 10/07 10/09 10/11 11/01 11/03 11/05 11/07 11/09 11/11 12/01 1 Álláskeresési támogatás: álláskeresési járadék, álláskeresési segély, nyugdíj elıtti álláskeresési segély 2 Szociális ellátás: rendszeres szociális segély, foglalkoztatást helyettesítı támogatás 3
4 Növekedésbe fordult a pályakezdı álláskeresık száma A nyilvántartott álláskeresık esetében tapasztalt növekedésnél kisebb mértékben emelkedett a nyilvántartott pályakezdı álláskeresık zárónapi száma. A tárgyhónapi zárónapon állományuk 59,3 ezer fıt tett ki, amely az elızı hónaphoz képest 13,7%-kal (7,1 ezer fıvel), az elızı év januárjához képest 4,2%-kal (2,4 ezer fıvel) volt több. Egy hónap alatt kivétel nélkül növekedés történt a megyékben. A legnagyobb emelkedés azokban a megyékben történt, ahol az összes álláskeresık száma figyelemre méltó módon nıtt: 22,6%-kal Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, 18,0%-kal Jász-Nagykun-Szolnok megyében és 17,1%-kal Hajdú-Bihar megyében. Egy hónap alatt a pályakezdı álláskeresık számának változása iskolai végzettség szerint a következı volt: a legfeljebb 8 általános iskolát végzettek száma 17,3%-kal, a szakmunkásképzıt vagy szakiskolát végzetteké 14,2%-kal, a szakközépiskolát vagy technikumot végezetteké 10,5%-kal, a gimnáziumot végzetteké 11,9%-kal, a felsıfokú végzetteké esetében pedig 7,2%-kal emelkedett. A területi különbségek továbbra is jelentısek Januárban a nyilvántartott álláskeresık aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 14,6%, a munkavállalási korú népességhez viszonyított arányuk pedig 9,7% volt. Az elızı év azonos idıszakához képest a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított mutató értéke 2,2 százalékponttal, a munkavállalási korú népességhez viszonyított relatív mutató értéke 1,5 százalékponttal volt alacsonyabb a vizsgált hónapban. A megyei adatok alapján a munkaerıpiacot továbbra is nagy területi különbségek jellemzik: a nyilvántartott álláskeresık létszámának a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 31,3%-kal szemben a fıvárosban csak 6,0%-ot tett ki. A relatív mutatók kedvezıtlenebb helyzetben lévı megyékben erıteljesebben emelkedett, míg a gazdaságilag kedvezıbb helyzető megyékben egy enyhe mértékő emelkedés volt megfigyelhetı. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti munkanélküliségi ráta KSH által publikált legfrissebb adata 10,7%, ami a munkaerı-felmérésbıl a október-decemberre a éves népességre vonatkozóan kapott országos adatot mutatja. Ez az érték az egy hónappal korábban publikált adathoz képest 0,1 százalékponttal nıtt, míg az elızı év azonos idıszakához képest pedig 0,1 százalékponttal csökkent. Januárban nıtt a csoportos létszámleépítésekben érintett munkavállalók száma A tárgyhónapban 54 cég jelentette be az illetékes munkaügyi központokban csoportos létszám leépítési döntését, amely 3,1 ezer fı munkavállalót érintett. Ez a létszám decemberhez képest és az elızı év azonos hónapjához képest is több mint másfélszeresére emelkedett. A 100 fı feletti létszámcsökkentési döntést a budapesti, a Baranya-, Komárom-Esztergom-, Pest, Hajdú-Bihar, Veszprém megyei székhellyel/telephellyel rendelkezı cégek jelentették be, amelyek a teljes létszám több mint 80%-át tették ki. A csökkentésben érintett munkavállalók legnagyobb része a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának, közigazgatás, védelem, kötelezı társadalombiztosítás nemzetgazdasági ágazatban dolgozott. Budapest, február 4
5 MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ Nyilvántartott álláskeresık: a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában lévı álláskeresı, az a személy, aki a munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel rendelkezik, oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmányokat, öregségi nyugdíjra nem jogosult, rehabilitációs járadékban nem részesül, az alkalmi foglalkoztatásnak minısülı jogviszony kivételével munkaviszonyban nem áll, egyéb keresı tevékenységet sem folytat, és elhelyezkedése érdekében az állami szervvel együttmőködik, és akit az állami foglalkoztatási szerv álláskeresıként nyilvántart. Zárónapi (stock jellegő) adatok: zárónapra, a tárgyhónap 20-ára vonatkozó idıponti adatok. A tárgyhónap alatt bekövetkezett eseményekre, áramlásokra vonatkozó (flow jellegő) adatok: az elızı hónap zárónapja és a tárgyhónap zárónapja közötti idıintervallumra vonatkoznak. Relatív mutatók: Az országon belüli különbözı szintő területi egységek munkaerı-piaci helyzetének összehasonlítására szolgálnak. a) a nyilvántartott álláskeresık száma a KSH Nemzetgazdasági Munkaerımérlegében publikált (a tárgyévet megelızı év január 1-jére vonatkozó) gazdaságilag aktív népesség adat százalékában b) a nyilvántartott álláskeresık száma a munkavállalási korú népesség százalékában. Ennek a mutatónak a nevezıje is a KSH-tól származik (eredeti forrása a Népességnyilvántartás) településenként is meg lehet határozni, ellentétben az a) mutatóval. Csoportos létszám-leépítési bejelentésekben érintett munkavállalói kör: Csoportos létszámcsökkentésnek minısül, ha a munkáltató a döntést megelızı féléves átlagos statisztikai létszáma szerint a) Húsznál több és száznál kevesebb munkavállaló foglalkoztatása esetén legalább tíz, b) Száz vagy annál több, de háromszáznál kevesebb munkavállaló foglalkoztatása esetén legalább a munkavállalók tíz százaléka, c) Háromszáz vagy annál több munkavállaló foglalkoztatása esetén legalább harminc munkavállaló munkaviszonyát kívánja harminc napos idıszakon belül a mőködésével összefüggı ok miatt megszüntetni. Ha a munkáltató csoportos létszámcsökkentés végrehajtását tervezi, a döntést megelızıen legalább tizenöt nappal köteles az üzemi tanáccsal, üzemi tanács hiányában a munkáltatónál képviselettel rendelkezı szakszervezetek és a munkavállalók képviselıibıl létrehozott bizottsággal (a továbbiakban együtt: a munkavállalók képviselıi) konzultációt kezdeményezni és azt a döntésének meghozataláig vagy a megállapodás megkötéséig folytatni. A munkáltató a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntésérıl az érintett munkavállalót a rendes felmondás, illetve a jognyilatkozat közlését megelızıen legalább harminc nappal írásban tájékoztatja. Álláskeresési járadék, álláskeresési segély: szeptember 1-jétıl megváltoztak az álláskeresési támogatások megállapításának és folyósításának feltételei. Bıvebb információ: 5
6 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Január / January 2012 Nyilvántartott álláskeresık összesen Registered jobseekers total Ebbıl / From this Kategóriák / Categories álláskeresési ellátásra jogosult / eligible for jobseekers' allowance szociális ellátásban részesülık 1 / recipients of social assistance ellátás nélküli álláskeresık / jobseekers without any benefit Létszám, fı Number of Változás az elızı hónaphoz Változás az elızı évhez képest / képest / Changes compared to Changes compared to the same fı / number previous month %-ban / in % fı / number period previous %-ban year / in % , , , , , , , ,2 pályakezdı / school-leavers , ,2 25 évesnél fiatalabb / younger than 25 years , ,1 férfi / males , ,9 nı / females , ,4 szakképzetlen 2 / without qualification , ,9 diplomás / graduates , ,0 nyilvántartásba belépık / monthly inflow to the register elsı alkalommal belépı álláskeresık / first-time entrant jobseekers tartósan regisztrált álláskeresık 3 registered jobseekers longer than a year Tartósan nyilvántartottak aránya (%) / Ratio of long-term registered (%) Átlagos regisztrációs idı (nap) / Average length of registration (day) Megjegyzések / Notes: without break. 4 %-pont / % point ,8 35 0, , , , ,7 21,0-1,9 4-5, , ,1 1 Tartalmazza a rendszeres szociális segélyben, a rendelkezésre állási támogatásban, a bérpótló juttatásban és a foglalkoztatást helyettesítı támogatásban részesőlık számát. / These data contain the recipients of regular social assistance, availability support, wage replacement allowance and employment substitution support. 2 A szakképzetlenek közé soroljuk a legfeljebb 8 általánost és a gimnáziumot végzett álláskeresıket / The category 'without qualification' contains those jobseekers, who have primary school or less than 8 grades and secondary grammar school with GCE 3 Egy éve, vagy annál régebben megszakítás nélkül minden hónapban szerepelt a nyilvántartásban. / Continuously registered longer than a year,
7 1. A nyilvántartott álláskeresık létszáma és változása Number and changes of registered jobseekers Január / January 2012 Változás az elızı hónaphoz Változás az elızı évhez képest képest Létszám, fı Changes compared to the same Changes compared to previous period previous year month Number fı / number % fı / number % , ,8 Budapest , ,4 Pest , , , ,3 Fejér , ,6 Komárom-Esztergom , ,5 Veszprém , , , ,3 Gyır-Moson-Sopron , ,6 Vas , ,6 Zala , , , ,7 Baranya , ,8 Somogy , ,6 Tolna , , , ,3 Borsod-Abaúj-Zemplén , ,8 Heves , ,5 Nógrád , ,3 Észak-Alföld Northern Great Plain , ,9 Hajdú-Bihar , ,5 Jász-Nagykun-Szolnok , ,0 Szabolcs-Szatmár-Bereg , , , ,2 Bács-Kiskun , ,1 Békés , ,9 Csongrád , , , ,2
8 2. A nyilvántartott pályakezdı álláskeresık létszáma és változása The number and changes of registered jobseeking school-leavers Január / January 2012 Változás az elızı hónaphoz Változás az elızı évhez képest képest Létszám, fı Changes compared to the same Changes compared to previous period previous year month Number fı / number % fı / number % , ,5 Budapest , ,2 Pest , , , ,5 Fejér ,3 78 3,8 Komárom-Esztergom , ,6 Veszprém , , , ,9 Gyır-Moson-Sopron , ,3 Vas , ,7 Zala , , , ,1 Baranya , ,2 Somogy , ,5 Tolna , , , ,6 Borsod-Abaúj-Zemplén , ,1 Heves , ,0 Nógrád ,9 44 2,3 Észak-Alföld Northern Great Plain , ,5 Hajdú-Bihar , ,6 Jász-Nagykun-Szolnok , ,9 Szabolcs-Szatmár-Bereg , , , ,8 Bács-Kiskun , ,4 Békés , ,7 Csongrád , , , ,2
9 3. A nyilvántartott álláskeresık relatív mutatói Relative indicators of registered jobseekers január / January 2012 A nyilvántartott álláskeresık aránya / The ratio of registered jobseekers compared to a gazdaságilag aktív népességhez* (%) / the economically active population* (%) a munkavállalási korú népességhez** (%) / the population in employment age** (%) 6,8 4,8 Budapest 6,0 4,4 Pest 7,9 5,3 11,3 7,7 Fejér 12,3 8,3 Komárom-Esztergom 9,7 6,8 Veszprém 11,7 7,9 8,9 6,1 Gyır-Moson-Sopron 6,3 4,3 Vas 8,2 5,6 Zala 13,6 9,2 Forrás: / Sources: 19,6 12,7 Baranya 19,6 12,9 Somogy 22,1 13,9 Tolna 16,2 10,6 24,3 15,2 Borsod-Abaúj-Zemplén 26,3 16,3 Heves 18,2 11,8 Nógrád 27,2 16,4 Észak-Alföld Northern Great Plain 25,4 16,0 Hajdú-Bihar 22,8 14,5 Jász-Nagykun-Szolnok 20,9 13,5 Szabolcs-Szatmár-Bereg 31,3 19,1 16,2 10,6 Bács-Kiskun 16,0 10,4 Békés 20,3 13,2 Csongrád 13,0 8,7 14,6 9,7 * A nemzetgazdaság munkaerımérlege, (KSH) / Labour Account of the National Economy 1. January (CSO, ) ** KSH Népszámlálás (ill. Népességnyilvántartás) adatai, január 1-i állapot szerint. / Data from the Census (and the population register) on 1. January (CSO, )
10 4. A hónap folyamán bejelentett nem támogatott új álláshelyek száma és változása Monthly inflow of non-supported vacancies január / January 2012 Száma, db Változás az elızı hónaphoz képest Changes compared to previous month Változás az elızı évhez képest Changes compared to the same period previous year Number darab / number % darab / number % , ,2 Budapest , ,1 Pest ,1 20 3, , ,2 Fejér , ,6 Komárom-Esztergom , ,0 Veszprém ,1 10 2, , ,0 Gyır-Moson-Sopron , ,1 Vas , ,4 Zala , , , ,8 Baranya , ,0 Somogy , ,2 Tolna ,0-3 -2, , ,1 Borsod-Abaúj-Zemplén , ,1 Heves ,0 27 5,8 Nógrád , ,9 Észak-Alföld Northern Great Plain , ,5 Hajdú-Bihar , ,6 Jász-Nagykun-Szolnok , ,7 Szabolcs-Szatmár-Bereg , , , ,4 Bács-Kiskun , ,9 Békés , ,8 Csongrád ,2 34 5, , ,6
11 5. A hónap folyamán bejelentett támogatott új álláshelyek száma és változása Monthly inflow of supported vacancies január / January 2012 Száma, db Változás az elızı hónaphoz képest Changes compared to previous month Változás az elızı évhez képest Changes compared to the same period previous year Number darab / number % darab / number % , ,9 Budapest , ,3 Pest , , ,7 68 5,7 Fejér , ,7 Komárom-Esztergom , ,0 Veszprém , , ,6-szeres ,4 Gyır-Moson-Sopron , ,4-szeres Vas ,1-szeres ,3-szeres Zala , , , ,3 Baranya , ,8 Somogy , ,8 Tolna , , , ,5 Borsod-Abaúj-Zemplén , ,4 Heves , ,3 Nógrád , ,5 Észak-Alföld Northern Great Plain , ,8 Hajdú-Bihar , ,4 Jász-Nagykun-Szolnok , ,2 Szabolcs-Szatmár-Bereg , , , ,7 Bács-Kiskun , ,3 Békés ,3 19 0,7 Csongrád , , , ,3
12 6. A bejelentett betöltetlen álláshelyek havi mérlege Monthly balance sheet of notified vacancies Január / January 2012 Elızı havi záró állomány / Closing stock of the previous month A hónap folyamán bejelentett álláshelyek száma / Inflow of vacancies during the month Havi érvényes bejelentések / Total available vacancies during the month A hónap folyamán megszőnt álláshelyek / Outflow of vacancies during the month Tárgyhavi záró állomány / Closing stock of actual month Budapest Pest Fejér Komárom-Esztergom Veszprém Gyır-Moson-Sopron Vas Zala Baranya Somogy Tolna Borsod-Abaúj-Zemplén Heves Nógrád Észak-Alföld Northern Great Plain Hajdú-Bihar Jász-Nagykun-Szolnok Szabolcs-Szatmár-Bereg Bács-Kiskun Békés Csongrád Megoszlás, % ,0 50,0 100,0 41,4 58,6
13 7. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálathoz beérkezett csoportos létszámleépítési bejelentések által érintett létszám Major layoffs reported to the National Employment Service (in number) január / January 2012 Létszám, fı Number Változás az elızı hónaphoz képest / Changes compared to previous month Változás az elızı évhez képest / Changes compared to the same period previous year fı / number Budapest Pest Fejér Komárom-Esztergom Veszprém Gyır-Moson-Sopron Vas Zala Baranya Somogy Tolna Borsod-Abaúj-Zemplén Heves Nógrád Észak-Alföld Northern Great Plain Hajdú-Bihar Jász-Nagykun-Szolnok Szabolcs-Szatmár-Bereg Bács-Kiskun Békés Csongrád
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE február/ February 2019
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE január/ January 2019
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE június/ June 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE augusztus/ August 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE július/ July 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE október/ October 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE március/ March 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE szeptember/ September 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE december/ December 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE november/ November 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE november/ November 2017
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE január/ January 2017
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE december / December 2015
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE szeptember / September 2007
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. július
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. július A foglalkoztatók az illetékes kirendeltségeken 2012. július hónap folyamán összesen 37,9 ezer
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2013. január
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2013. január A támogatott munkaerıigények domináltak januárban Az év elsı hónapjában több mint három ezer
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE október / October 2008
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE január / January 2008
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE december / December 2007
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE november / November 2007
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján november
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. november Nıtt a bejelentett álláshelyek száma az elızı év azonos hónapjához képest A novemberi hónap
Az újonnan bejelentett munkaerıigények száma februárban
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. február Februárban emelkedett a bejelentett munkaerıigények száma 2012. februárban a munkáltatók
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján május
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. május Több a munkalehetıség, mint tavaly májusban A tárgyhónapban 55,5 ezer darab új álláslehetıséget
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján október
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. október Nıtt a bejelentett álláshelyek száma az elızı év azonos hónapjához képest A tárgyhónapban
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján december
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. december Nıtt az újonnan bejelentett álláshelyek száma egy hónap alatt A tárgyhónapban több mint
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2008. augusztus 57,8 ezer álláshelyet kínált az ÁFSZ az álláskeresőknek augusztusban
ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT MONTHLY REPORT OF THE HUNGARIAN NATIONAL EMPLOYMENT OFFICE augusztus / August 2006
ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT MONTHLY REPORT OF THE HUNGARIAN NATIONAL EMPLOYMENT OFFICE / August 2006 Megnevezés / Number of 2006 aug. Aug. 2006 Változás az előző hónaphoz képest / Changes compared to previous
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján szeptember
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. szeptember 50,9 ezer munkaerıigényt jelentettek be a foglalkoztatók az NFSZ kirendeltségein 2011.
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján szeptember
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. szeptember Emelkedett a bejelentett munkaerıigények száma egy hónap alatt 2012. szeptemberben az
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2007. szeptember Több mint 72 ezer álláshelyet kínált az ÁFSZ az álláskeresőknek szeptemberben
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján augusztus
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. augusztus Nıtt a munkaügyi kirendeltségeken bejelentett munkaerıigények száma 2011. augusztusban
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján augusztus
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. augusztus 28 ezer új bejelentett állás augusztusban Augusztus folyamán a Nemzeti Foglalkoztatási
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján szeptember
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. szeptember 50,9 ezer munkaerıigényt jelentettek be a foglalkoztatók az NFSZ kirendeltségein 2011.
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján november
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. november 22,9 ezer újonnan bejelentett munkaerıigény novemberben 2012. novemberi hónap folyamán 22,9
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján május
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. május Több a munkalehetıség, mint tavaly májusban A tárgyhónapban 55,5 ezer darab új álláslehetıséget
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján március
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. március A munkaadók több álláshelyet kínáltak A foglalkoztatók a tárgyhónapban 49,2 ezer darab új
A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján
A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2008. december 46,4 ezer álláshelyet kínált az ÁFSZ az álláskeresőknek decemberben A december hónap folyamán
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján október
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. október 32 ezer újonnan bejelentett munkaerıigények októberben 2012. októberben az újonnan bejelentett
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján június
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. június 47,7 ezer új álláshelyet jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken A júniusi hónap folyamán
SAJTÓKÖZLEMÉNY. A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján április
Budapest, 2009. május 8. SAJTÓKÖZLEMÉNY A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2009. április 55,4 ezer új álláshelyet jelentettek be a munkaügyi
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján július
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. július 41,6 ezer új munkaerıigényt jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken A júliusi hónap folyamán
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján július
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. július 41,6 ezer új munkaerıigényt jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken A júliusi hónap folyamán
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2008. március 63,5 ezer álláshelyet kínált az ÁFSZ az álláskeresőknek márciusban A
TOVÁBBRA IS 400 EZER F ALATT AZ ÁLLÁSKERES K SZÁMA
A MUNKAER -PIACI HELYZET ALAKULÁSA A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT LEGFRISSEBB ADATAI ALAPJÁN 2014. október TOVÁBBRA IS 400 EZER F ALATT AZ ÁLLÁSKERES K SZÁMA NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERES K SZÁMA, ÖSSZETÉTELE
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat A MUNKAER -PIACI HELYZET ALAKULÁSA A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT LEGFRISSEBB ADATAI ALAPJÁN 2014. december AZ UTÓBBI 11 ÉVBEN IDÉN A LEGALACSONYABB AZ ÁLLÁSKERES
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat A MUNKAER -PIACI HELYZET ALAKULÁSA A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT LEGFRISSEBB ADATAI ALAPJÁN 2014. november 38 EZERREL KEVESEBB AZ ÁLLÁSKERES K SZÁMA MINT EGY ÉVVEL
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján június
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. június 47,7 ezer új álláshelyet jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken A júniusi hónap folyamán
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján február
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. február A munkaadók több álláshelyet kínáltak A foglalkoztatók a tárgyhónapban 45,6 ezer darab új
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján december
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2010. december Egytizedével több állásbejelentés történt a tárgyhónapban mint 2009. decemberben A foglalkoztatók
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2008. május 60,5 ezer álláshelyet kínált az ÁFSZ az álláskeresőknek májusban Május
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2008. július 61,8 ezer álláshelyet kínált az ÁFSZ az álláskeresőknek júliusban A július
A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján szeptember
A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2010. szeptember Csekély mértékben nıtt a bejelentett állások száma A foglalkoztatók a tárgyhónapban 28,4
A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján június
A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2009. június 23,8 ezer új álláshelyet jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken Június hónap folyamán
TOVÁBB CSÖKKENT AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT LEGFRISSEBB ADATAI ALAPJÁN 2014. július TOVÁBB CSÖKKENT AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA, ÖSSZETÉTELE ÉS ARÁNYA
A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján augusztus
A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2010. augusztus Tavaly augusztushoz képest növekedés mutatkozott a bejelentett állások számában 2010. augusztusban
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai június. Main data of the National Employment Service. June 2014
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai 2014. június Main data of the National Employment Service June 2014 NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL NATIONAL LABOUR OFFICE HUNGARY AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ
TÁJÉKOZTATÓ ápr.
TÁJÉKOZTATÓ A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ MUNKAERİ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2011. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez képest Fıben
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. január. A munkaadók több álláshelyet kínáltak
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. január A munkaadók több álláshelyet kínáltak A foglalkoztatók a tárgyhónapban 37,0 ezer darab új
A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján február
A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2010. február 24,9 ezer új álláshelyet jelentettek be az ÁFSZ kirendeltségein 2010. februárban a munkaügyi
A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján augusztus
A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2009. augusztus 24,3 ezer új álláshelyet jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken Augusztus hónapban
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2008 június 68,5 ezer álláshelyet kínált az ÁFSZ az álláskeresőknek júniusban A június
Foglalkoztatás és munkanélküliség alakulása 2012. január-február
Foglalkoztatás és munkanélküliség alakulása 2012. január-február A javuló és romló pozíciójú foglalkozások országosan és régiónként 2012-ben Országos helyzetkép A 2011. évben a munkaerőpiac tendenciáit
AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 400 EZER ALÁ CSÖKKENT
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT LEGFRISSEBB ADATAI ALAPJÁN 2014. szeptember AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 400 EZER ALÁ CSÖKKENT NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA, ÖSSZETÉTELE
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai április. Main data of the National Employment Service. April 2014
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai 2014. április Main data of the National Employment Service April 2014 NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL NATIONAL LABOUR OFFICE HUNGARY AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai március. Main data of the National Employment Service. March 2014
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai 2014. március Main data of the National Employment Service March 2014 NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL NATIONAL LABOUR OFFICE HUNGARY AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai február. Main data of the National Employment Service. February 2014
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai 2014. február Main data of the National Employment Service February 2014 NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL NATIONAL LABOUR OFFICE HUNGARY AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ
Sajtóközlemény. A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján március
Sajtóközlemény A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2009. március 37,0 ezer új álláshelyet jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken A március
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai augusztus. Main data of the National Employment Service. August 2011
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai 2011. augusztus Main data of the National Employment Service August 2011 FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL NATIONAL EMPLOYMENT OFFICE HUNGARY AZ NFSZ ADATAINAK
A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján október
A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2010. október Egy év alatt kis mértékben nıtt a bejelentett állások száma A foglalkoztatók a tárgyhónapban
TÁJÉKOZTATÓ febr.
TÁJÉKOZTATÓ A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ MUNKAERİ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2011. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez képest Fıben
A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján október
A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2009. október 24,2 ezer új álláshelyet jelentettek be az ÁFSZ kirendeltségein Az augusztusi és szeptemberi
A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján november
A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2010. november Kismértékben nıtt a bejelentett állások száma tavaly novemberhez képest A foglalkoztatók
A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján március
A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2010. március 35,9 ezer új álláshelyet jelentettek be az ÁFSZ kirendeltségein 2010. márciusban a munkaügyi
TOVÁBB CSÖKKENT AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT LEGFRISSEBB ADATAI ALAPJÁN 2014. augusztus TOVÁBB CSÖKKENT AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA, ÖSSZETÉTELE ÉS
A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján december
A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2010. december Main data on the labour market situation based on the administrative records of the National
Sajtóközlemény. A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján február
Sajtóközlemény A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2009. február 20,0 ezer új álláshelyet jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken A február
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE. 2007 augusztus / August 2007
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján november
A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2010. november Main data on the labour market situation based on the administrative records of the Public
BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA TÁJÉKOZTATÓ dec.
BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA TÁJÉKOZTATÓ A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ MUNKAERİ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2010. Változás az elızı hónaphoz
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ aug.
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2009. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı
A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján január
A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2009. január 11,7 ezer új álláshelyet jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken A január hónap folyamán
A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján július
A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2010. július Main data on the labour market situation based on the administrative records of the Public Employment
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ okt.
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2010. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ szept.
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 29. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez
A munkaer -piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján május
A munkaer -piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2010. május 40,4 ezer új álláshelyet jelentettek be az ÁFSZ kirendeltségein 2010. májusban a munkaügyi
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ máj.
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2010. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ márc.
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 21. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ dec.
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 29. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai szeptember FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. szeptemberében az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ nov.
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 29. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez
A munkaerıpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján február
A munkaerıpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2010. február Main data on the labour market situation based on the administrative records of the Public Employment
A munkaerıpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján július
A munkaerıpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2009. július Main data on the labour market situation based on the administrative records of the Public Employment
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ május Fıben %-ban Fıben %-ban
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Megnevezés Változás az elızı Változás az elızı 27. hónaphoz képest
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jún.
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2009. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı
A munkaerıpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján augusztus
A munkaerıpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2009. augusztus Main data on the labour market situation based on the administrative records of the Public
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jún.
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI nevezés 2008. jún. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai augusztus FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. augusztusában az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai december. Main data of the National Employment Service. December 2012
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai 2012. december Main data of the National Employment Service December 2012 NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL NATIONAL LABOUR OFFICE HUNGARY AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ
A munkaerıpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján március
A munkaerıpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2010. március Main data on the labour market situation based on the administrative records of the Public Employment
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban