A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján november

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján november"

Átírás

1 A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján november Kismértékben nıtt a bejelentett állások száma tavaly novemberhez képest A foglalkoztatók a tárgyhónapban 21,2 ezer darab új álláslehetıséget jelentettek be, melyek száma egy hónap alatt 18,4%-kal (4,8 ezer darabbal) csökkent, ennek hátterében mind a támogatott, mind a nem támogatott álláshelyek számának apadása áll. Ugyanakkor az elızı év azonos idıszakához képest a hónap folyamán bejelentett munkaerıigények száma 18,3%- kal (3,3 ezer darabbal) emelkedett. Az újonnan bejelentett állások 58,3%-a volt nem támogatott álláshely, 41,7%-át pedig valamilyen támogatott foglalkoztatási forma keretén belül kínálták a munkáltatók. Novemberben tovább emelkedett a nem támogatott álláshelyek számának aránya az összes álláshelyek között. Továbbra is négy régióban van túlsúlyban a nem támogatott állások száma, ezekben a régiókban 67%-nál nagyobb az ilyen típusú állások aránya. A támogatott állások aránya a gazdaságilag elmaradottabb régiókban a legmagasabb: Észak- Magyarországon 73,7%, Észak-Alföldön 63,5%. darab Az újonnan bejelentett álláshelyek száma a foglalkoztatás jellege szerint novemberben Támogatott Nem támogatott Közép- Magyarország Közép- Dunántúl Nyugat- Dunántúl Dél-Dunántúl Észak- Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld Novemberben a bejelentett nem támogatott állások száma 12,4 ezer darab volt, ami számában az elızı hónaphoz képest 14,4%-os csökkenést, míg az elızı év azonos idıszakához képest 12,2%-os növekedést jelent. A legtöbb új nem támogatott álláslehetıséget Közép-Magyarországon (3,0 ezer darabot) és Nyugat-Dunántúlon (2,8 ezer darabot) kínálták a foglalkoztatók. Említésre méltó Közép- Dunántúlon a 38,9%-os, míg Észak-Magyarországon a -44,5%-os változás az elızı hónaphoz képest. A megyéket tekintve a legnagyobb növekedés Veszprém megyében (50,7%-os) és a legnagyobb csökkenés Heves illetve Nógrád megyében (51,2%-os illetve 50,3%-os) történt az elızı hónaphoz képest. Az elızı év azonos hónapjához képest két régió kivételével (Nyugat-

2 Dunántúl és Észak-Alföld) nıtt a nem támogatott újonnan bejelentett álláshelyek száma. Azon megyék közül, ahol emelkedés következett be az elızı év novemberhez képest kiemelendı a Közép-dunántúli régióban végbemenı 62,2%-os növekedés, azon belül is Veszprém és Komárom-Esztergom megye (88,1%, 80,0%). Novemberben döntı többségében határozatlan idejő munkaszerzıdéső állásajánlatokat jelentettek be a munkáltatók. Az új nem támogatott állások legnagyobb részét 16,9%-át az egyéb gazdasági szolgáltatás, a 6,8%-át az építıipar, 5,5%-át az élelmiszer, ital gyártása és 5,2%-át a gép, berendezés gyártása nemzetgazdasági ágazatból jelentették be a munkáltatók. A támogatott állások száma novemberben 8,8 ezer darab volt, ami az elızı hónaphoz képest csökkenést mutatott (23,4%-ost), míg novemberhez viszonyítva a számuk nıtt (27,9%- kal). A támogatott állások legnagyobb hányadát (48,9%-át) az Út a munkához program keretén belül meghirdetett közcélú állások teszik ki, melyek között a legnagyobb számban az egyéb segédmunkások, a takarítók, ırök, tehát a szakképzettséget nem igénylı foglalkozások találhatóak. A legtöbb újonnan bejelentett támogatott állást a tárgyhónapban továbbra is Észak- Magyarországon (3,1 ezer darabot) és Észak-Alföldön (2,0 ezer darabot) kínálták és e két régió teszi az összes támogatott állás 57,7%-át. Októberhez képest kivétel nélkül minden régióban csökkent a számuk, a legnagyobb visszaesés Dél-Dunántúlon és Közép- Magyarországon történt. A megyéket vizsgálva a legnagyobb pozitív irányú változás Zala megyében, míg a legnagyobb negatív irányú Budapesten következett be. Az elızı év hasonló idıszakához viszonyítva két régióban történt csökkenés a támogatott álláshelyek számában: Közép-Magyarországon, Közép-Dunántúlon. A hónap folyamán összesen 39,0 ezer állás állt rendelkezésre a közvetítéshez, számuk az elızı hónaphoz képest 6,1 ezer darabbal, az elızı év azonos idıszakához képest pedig 3,9 ezer darabbal csökkent. A novemberi zárónapig 15,4 ezer állás maradt betöltetlen, melybıl a legtöbb állásbejelentés a közigazgatás területérıl (amely a közcélú munka és a közmunka munkaerıigényét takarja), valamint az erdıgazdálkodás és az egyéb gazdasági szolgáltatás ágazatból érkezett. Egy év alatt csökkent a nyilvántartott álláskeresık száma Tárgyhónapban az álláskeresık zárónapi száma 556,2 ezer fı volt, ami az elızı hónaphoz képest 2,0%-os (10,7 ezer fıs) emelkedést, míg az elızı év azonos idıszakához képest 4,2%- os (24,2 ezer fıs) csökkenést mutatott. A legnagyobb számú álláskeresıt továbbra is Észak-Alföldön (127,5 ezer fı) és Észak- Magyarországon (103,3 ezer fı) találhatjuk. Az elızı hónappal összevetve a nyilvántartott álláskeresık számát Észak-Alföldön és Dél-Dunántúlon volt a legnagyobb volumenő növekedés, elıbbi esetében 4,8 ezer fıs, utóbbi esetében 1,8 ezer fıs emelkedés következett be. A válság kitörése óta megfigyelt növekvı trend (a tárgyhónapban az álláskeresık számának változása az elızı év azonos idıszakához képest) már májusban megtört és novemberben is tovább folytatódott az álláskeresık számának apadása. Közép-Magyarország kivételével ahol 7,3%-os növekedés nagysága - minden régióban csökkent a számuk az 2

3 elızı év novemberhez képest. A legnagyobb csökkenés továbbra is Nyugat-Dunántúlon (13,7%-os) illetve Közép-Dunántúlon (11,2%-os) következett be. Egy év alatt az álláskeresık száma a férfiaknál 7,2%-kal, a nıknél 0,8%-kal, a szakképzetleneknél 0,5%-kal csökkent, míg a diplomás álláskeresık száma 4,5%-kal emelkedett. A nyilvántartott álláskeresık 29,9%-a tartósan (több mint egy éve folyamatosan) regisztrált álláskeresı. A novemberi zárónapon számuk 166,5 ezer fıt tett ki, ami az elızı hónaphoz képest némi növekedést jelent, egy év alatt pedig jelentısen, 13,8%-kal nıtt a számuk novemberben a nyilvántartott álláskeresık létszámának szezonálisan kiigazított értéke 578,5 ezer fı volt, míg a szezonális kiigazítás elıtti, eredeti regisztrációs létszámadat 556,2 ezer fıt tett ki. Az adatok szezonális kiigazítása után megállapítható, hogy novemberben a szezonális hatások kiszőrése után már csak 1,1 ezer fıs növekedés tapasztalható a nyilvántartott álláskeresık számában. A szezonálisan kiigazított idısor azt jelzi, hogy szezonális jellegő többlet-munkaerıkereslet volt kimutatható novemberben. A pályakezdık munkaerıpiacán továbbra is többlet-munkaerıkínálat mutatkozott, bár kisebb mértékő, mint az elızı hónapban. A nem pályakezdık csoportjában többletmunkaerıkeresletrıl beszélünk, bár már csökkent a foglalkoztatottak száma a szezonális ágazatokban. A nyilvántartásba belépık száma 67,6 ezer fıt tett ki. Az elmúlt havi értékhez képest novemberben a belépési forgalom csupán 2,5%-kal növekedett, míg az elsı alkalommal belépık száma 19,1%-kal csökkent. Az elızı évhez képest a regisztrációba belépık száma 6,1%-kal, míg az elsı alkalommal belépık száma 16,0%-kal csökkent novemberben a nyilvántartásból kilépık 37,5%-a helyezkedett el önállóan vagy közvetítéssel. fı A nyilvántartott álláskeresık számának alakulása az ellátás típusa szerint /11 08/02 08/05 08/08 08/11 09/02 09/05 09/08 09/11 10/02 10/05 10/08 10/11 szociális ellátásra jogosult álláskeresési ellátásra jogosult ellátatlan 3

4 Az álláskeresık 60,6%-a (337,3 ezer fı) volt jogosult álláskeresési vagy szociális ellátásra és több mint négytizedük (218,9 ezer fı) ellátatlan volt. Álláskeresési járadékra 103,0 ezren, álláskeresési segélyre 64,4 ezren voltak jogosultak és 169,9 ezren kaptak rendelkezésre állási támogatást 1. Az álláskeresési ellátásra jogosultak száma az elızı hónaphoz képest 5,8%-kal, a rendelkezésre állási támogatottak száma 4,0%-kal emelkedett, míg az ellátatlanok száma 2,2%-kal csökkent. E három csoport létszámának változása egy év alatt a következı volt: álláskeresési ellátottak esetében -20,3%-os, a rendelkezésre állási támogatottak számában +8,0%-os és az ellátatlanok esetében +2,7%-os változás következett be. A nyilvántartott pályakezdı álláskeresık száma csökkent novemberben november hónapban a pályakezdı álláskeresık számában 3,0%-os csökkenés figyelhetı meg az elızı hónaphoz képest. Egy hónap alatt a Közép-magyarországi régió kivételével minden régióban csökkent a létszámuk. A tárgyhavi zárónapon 53,5 ezer pályakezdı álláskeresı szerepelt a nyilvántartásban, ami 0,3%-kal kevesebb mint egy évvel korábban. A pályakezdı álláskeresık száma éves összevetésben a legnagyobb mértékben Közép- Dunántúlon csökkent (4,5%-kal). Arányuk az összes nyilvántartott álláskeresı között 9,6%-os értéket mutatott. Novemberben a pályakezdı álláskeresık iskolai végzettség szerinti megoszlása a következı: a legfeljebb 8 általános iskolát végzettek 35,7%, a szakmunkásképzıt vagy szakiskolát végzettek 18,5%, a szakközépiskolát vagy technikumot végezettek 23,8%-os, a gimnáziumot végzettek 14,5%, a felsıfokú végzettségőek esetében pedig 7,5%. A területi különbségek továbbra is jelentısek A nyilvántartott álláskeresık gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya novemberben 12,7%, a munkavállalási korú népességhez viszonyított arányuk pedig 8,3% volt. Az elızı hónaphoz képest a mindkét relatív mutató értéke 0,2 %-ponttal nıtt. A gazdaságilag aktív népességhez viszonyított relatív mutató értéke továbbra is Észak-Alföld (20,5%) és Észak-Magyarország (20,4%) esetében a legmagasabb, a legalacsonyabb értéket továbbra is Közép-Magyarország mutatta (6,6%). A régiókon belül is igen nagy különbségeket találunk a megyék között. A legrosszabb helyzetőeknél ez a mutató még nagyobb, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 24,7%, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 22,6%, miközben a fıvárosi arányszám csak 6,0% volt. Egy év alatt a legkedvezıbb és legkedvezıtlenebb rátájú régiók közötti különbség továbbra is csökkenést mutat, de az olló záródása a kedvezıbb helyzetben lévı régiók mutatóinak korábbi, átlagon felüli növekedésének az eredménye és nem a kedvezıtlenebb helyzető régiók felzárkózásának. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti munkanélküliségi ráta KSH által publikált legfrissebb adata 10,9%, ami a munkaerı-felmérésbıl a augusztus-októbere, a éves népességre vonatkozóan kapott országos adatot mutatja. Ez az érték az egy hónappal korábban publikált adathoz képest stagnálást mutat, míg elızı év azonos idıszakához képest 0,5 %-pontos emelkedés tapasztalható. 1 a rendszeres szociális segéllyel együtt 4

5 Novemberben 1818 fıt érintı csoportos létszám-leépítési bejelentés érkezett a munkaügyi központokhoz novemberben 34 cég, összesen 1818 fıt érintı csoportos létszámleépítést jelentett be a munkaügyi központok kirendeltségein. Az elızı hónaphoz képest 855 fıvel (88,8%-kal) növekedett a bejelentett elbocsátandó létszám. Az egy évvel korábbi, novemberi bejelentések létszámtartalmához képest azonban csökkenés következett be (913 fıs 33,4%- os) novemberben a legnagyobb létszámot érintı csoportos létszám-leépítési bejelentések Nyugat-Dunántúlról (910 fı) és Közép-Magyarországról (428 fı) érkeztek, e két régió adta az összes bejelentés háromnegyedét. Állománycsoportonként az elbocsátásra kerülı dolgozók megoszlása a következı: fizikai foglalkozású 1216 fı (66,9%), szellemi foglalkozású 602 fı (33,1%). A novemberi bejelentések ágazati megoszlását tekintve az érintett létszám 56,5%-át (1027 fıt) a feldolgozóiparból, 11,9%-át (216 fıt) pedig az építıiparból készülnek elbocsátani I-XI. hónapokban összesen 249 bejelentés érkezett, fıt érintıen. Az elızı év azonos idıszakában 629 bejelentés volt és összesen fıre vonatkozó leépítési döntést jelentettek be a munkaadók, így 2010-ben az elbocsátandó dolgozók száma az elızı év azonos idıszakában bejelentett létszámhoz képest egyharmadára csökkent A I-XI. havi bejelentések összességét tekintve a leépítések régiók szerinti megoszlása azt mutatja, hogy a teljes létszám 33,8%-át (3752 fı) a Közép-magyarországi, 17,7%-át (1969 fı) pedig a Nyugat-dunántúli régió adta. A nemzetgazdasági ágak I-XI. havi összesítését tekintve a feldolgozóipar részesedése az összes bejelentést nézve 53,1% (5896 fı), a következı legnagyobb az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás 10,7% (1184 fı) részesedéssel szerepel I-XI. hónapokban az elbocsátásra kerülı dolgozók 67,4%-a (7490 fı) fizikai és 32,6%-a (3622 fı) szellemi munkakörben dolgozott munkaadójánál. Budapest, December 10. 5

6 MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ Nyilvántartott álláskeresık: az Állami Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásában lévı álláskeresı, az a személy, aki a munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel rendelkezik, oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmányokat, öregségi nyugdíjra nem jogosult, az alkalmi foglalkoztatásnak minısülı jogviszony kivételével munkaviszonyban nem áll, egyéb keresı tevékenységet sem folytat, és elhelyezkedése érdekében az állami szervvel együttmőködik, és akit az állami foglalkoztatási szerv álláskeresıként nyilvántart. Zárónapi (stock jellegő) adatok: zárónapra, a tárgyhónap 20-ára vonatkozó idıponti adatok. A tárgyhónap alatt bekövetkezett eseményekre, áramlásokra vonatkozó (flow jellegő) adatok: az elızı hónap zárónapja és a tárgyhónap zárónapja közötti idıintervallumra vonatkoznak. Relatív mutatók: Az országon belüli különbözı szintő területi egységek munkaerı-piaci helyzetének összehasonlítására szolgálnak. a) a nyilvántartott álláskeresık száma a KSH Nemzetgazdasági Munkaerımérlegében publikált (a tárgyévet megelızı év január 1-jére vonatkozó) gazdaságilag aktív népesség adat százalékában b) a nyilvántartott álláskeresık száma a munkavállalási korú népesség százalékában. Ennek a mutatónak a nevezıje is a KSH-tól származik (eredeti forrása a Népességnyilvántartás) településenként is meg lehet határozni, ellentétben az a) mutatóval. Bejelentett álláshelyek száma és havi mérlege: Az ÁFSZ-hez bejelentett munkalehetıségek száma január 1-tıl az álláshelyek nem a bejelentéskor, hanem a bejelentési ügymenet lezárásakor kerülnek számbavételre. A viszonyítások megfelelıségének biztosítása érdekében az elızı év bázisadatait az új módszertan alapján átszámoltuk (ún. Janus évet iktattunk be). Csoportos létszám-leépítési bejelentésekben érintett munkavállalói kör: Csoportos létszámcsökkentésnek minısül, ha a munkáltató a döntést megelızı féléves átlagos statisztikai létszáma szerint a) Húsznál több és száznál kevesebb munkavállaló foglalkoztatása esetén legalább tíz, b) Száz vagy annál több, de háromszáznál kevesebb munkavállaló foglalkoztatása esetén legalább a munkavállalók tíz százaléka, c) Háromszáz vagy annál több munkavállaló foglalkoztatása esetén legalább harminc munkavállaló munkaviszonyát kívánja harminc napos idıszakon belül a mőködésével összefüggı ok miatt megszüntetni. Ha a munkáltató csoportos létszámcsökkentés végrehajtását tervezi, a döntést megelızıen legalább tizenöt nappal köteles az üzemi tanáccsal, üzemi tanács hiányában a munkáltatónál képviselettel rendelkezı szakszervezetek és a munkavállalók képviselıibıl létrehozott bizottsággal (a továbbiakban együtt: a munkavállalók képviselıi) konzultációt kezdeményezni és azt a döntésének meghozataláig vagy a megállapodás megkötéséig folytatni. 6

7 A munkáltató a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntésérıl az érintett munkavállalót a rendes felmondás, illetve a jognyilatkozat közlését megelızıen legalább harminc nappal írásban tájékoztatja. Közfoglalkoztatási formák Közhasznú munka A közhasznú foglalkoztatás támogatás abban az esetben nyújtható, ha a közhasznú munkára történı közvetítés idıpontjában nem jogosult álláskeresési járadékra (munkanélküli járadékra), vállalkozói járadékra. A munkaadó részére a foglalkoztatásból eredı közvetlen költség legfeljebb hetven százalékáig terjedı mértékő támogatás nyújtható, ha a lakosságot vagy a települést érintı közfeladat vagy önkormányzat által önként vállalt, a lakosságot illetıleg a települést érintı feladat ellátása, vagy közhasznú tevékenység folytatása érdekében, az állami foglalkoztatási szerv által kiközvetített álláskeresı foglalkoztatását vállalja, munkaviszony keretében úgy, hogy havi átlagos statisztikai állományi létszám bıvül a foglalkoztatással nyújtott szolgáltatás ellenértékeként más szervtıl díjazásban nem részesül. A támogatás egy munkavállaló foglalkoztatásához folyamatosan legfeljebb egyévi idıtartamra állapítható meg. A közhasznú munka támogatása a Munkaerı-piaci Alap foglalkoztatási alaprészébıl történik (Flt IV. tv.) Közcélú munka A közcélú munka azon állami, vagy helyi önkormányzati feladat, amelyrıl jogszabály alapján a helyi önkormányzat gondoskodik. Közcélú munkába vonható az a személy: Aki aktív korúak ellátására jogosult Akinek aktív korúak ellátását megállapították A közcélú munka megszervezését a települési önkormányzat társulás (más szervezet útján is végezheti). Közcélú munkavégzés keretében ellátható feladatok: települési önkormányzati feladat, amelynek ellátásáról a települési önkormányzat jogszabály vagy önkéntes vállalása alapján költségvetési szerv, önkormányzat többségi tulajdonában álló gazdasági társaság, társadalmi szervezet útján gondoskodik, költségvetési szerv, önkormányzat többségi tulajdonában álló gazdasági társaság, társadalmi szervezet által ellátott, jogszabályon alapuló helyi önkormányzati feladat, amelynek ellátásában a települési önkormányzat megállapodás alapján közremőködik költségvetési szerv, a Magyar Állam egyszemélyes tulajdonában álló gazdasági társaság, az állam többségi tulajdonában álló gazdálkodó szervezet vagy társadalmi szervezet által jogszabály alapján ellátott állami feladat, amelynek ellátásában a települési önkormányzat megállapodás alapján közremőködik (Szt III. tv.) 7

8 Közmunka A munkanélküliség csökkentésére alkalmas fejlesztési, felújítási, különösen infrastrukturális és környezetvédelmi, továbbá az elmaradott térségek felzárkóztatását célzó közfeladatok ellátásának ösztönzésére biztosított pénzügyi keretbıl finanszírozott közmunkaprogram keretében szervezett foglalkoztatás. Közmunkaprogram keretében támogatást kaphatnak, ha legalább 100 fı foglalkoztatását vállalja és közülük legalább 40% aktív korúak ellátására jogosult: központi költségvetési szervek, kisebbségi önkormányzatok és azok költségvetési szervei, a regionális, továbbá a megyei területfejlesztési tanácsok, valamint a települési önkormányzatok és azok jogi személyiséggel rendelkezı társulásai, az állami és önkormányzati tulajdon kezelésével és fenntartásával megbízott gazdálkodó szervezetek, a közhasznú társaságok. (49/1999. (III. 26.) Korm. rendelet a közmunkaprogramok támogatási rendjérıl) 8

9 AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE 2010 november / November 2010 Kategóriák / Categories Létszám, fı Number of Változás az elızı hónaphoz képest / Changes compared to previous month Változás az elızı évhez képest / Changes compared to the same period previous year fı / number %-ban / in % fı / number %-ban / in % Nyilvántartott álláskeresık összesen Registered jobseekers total Ebbıl / From this álláskeresési ellátásra jogosult / eligible for jobseekers' allowance rendelkezésre állási támogatásban részesül 1 / recepients of availability support ellátás nélküli álláskeresık / jobseekers without any benefit , , , , , , , ,7 pályakezdı / school-leavers , ,3 25 évesnél fiatalabb / younger than 25 years , ,1 férfi / males , ,2 nı / females , ,8 szakképzetlen 2 / without qualification , ,5 diplomás / graduates , ,5 nyilvántartásba belépık / monthly inflow to the register elsı alkalommal belépı álláskeresık / first-time entrant jobseekers , , , ,0 tartósan regisztrált álláskeresık 3 registered jobseekers longer than a year , ,8 Tartósan nyilvántartottak aránya (%) / Ratio of long-term registered (%) 29,9-0,1-4,7 - Átlagos regisztrációs idı (nap) / Average length of registration (day) ,6 23 6,8 1 Rendszeres szociális segélyben részesőlık számával együtt. / These data also contain the recepients of regular social assistance. 2 A szakképzetlenek közé soroljuk a legfeljebb 8 általánost és a gimnáziumot végzett álláskeresıket / The category 'without qualification' contains those jobseekers, who have primary school or less than 8 grades and secondary grammar school with GCE 3 Egy éve, vagy annál régebben megszakítás nélkül minden hónapban szerepelt a nyilvántartásban. / Continuously registered longer than a year, without break 4 %-pont / % point januártól az osztályközös megoszlásból számított közelítı érték helyett a regisztrációban töltött napok számának tényleges átlaga (nap/fı) / From January 2010 the calculation method changed: instead of the approximation estimated from the distribution, now it is the actual avarage of the the days spent in the registration.

10 1. A nyilvántartott álláskeresık létszáma és változása Number and changes of registered jobseekers 2010 november / November 2010 Régiók és megyék / Regions and counties Létszám, fı Változás az elızı hónaphoz képest Changes compared to previous month Változás az elızı évhez képest Changes compared to the same period previous year Number fı / number % fı / number % Közép-Magyarország Central , ,3 Budapest , ,0 Pest , ,2 Közép-Dunántúl Central , ,2 Fejér , ,4 Komárom-Esztergom , ,7 Veszprém , ,6 Nyugat-Dunántúl Western , ,7 Gyır-Moson-Sopron , ,6 Vas , ,1 Zala , ,5 Dél-Dunántúl Southern , ,7 Baranya , ,8 Somogy , ,5 Tolna , ,0 Észak-Magyarország Northern , ,1 Borsod-Abaúj-Zemplén , ,8 Heves , ,7 Nógrád , ,7 Észak-Alföld Northern Great Plain , ,2 Hajdú-Bihar , ,6 Jász-Nagykun-Szolnok , ,5 Szabolcs-Szatmár-Bereg , ,6 Dél-Alföld Southern Great Plain , ,8 Bács-Kiskun , ,0 Békés , ,6 Csongrád , ,1 Összesen - Total , ,2

11 2. A nyilvántartott pályakezdı álláskeresık létszáma és változása The number and changes of registered jobseeking school-leavers 2010 november / November 2010 Régiók és megyék / Regions and counties Közép-Magyarország Central Number fı / number % fı / number % , ,8 Budapest , ,7 Pest , ,3 Közép-Dunántúl Central , ,5 Fejér , ,9 Komárom-Esztergom ,7 4 0,4 Veszprém , ,9 Nyugat-Dunántúl Western , ,6 Gyır-Moson-Sopron ,2 33 3,8 Vas , ,4 Zala ,3 74 5,9 Dél-Dunántúl Southern , ,8 Baranya , ,3 Somogy , ,4 Tolna , ,1 Észak-Magyarország Northern Létszám, fı Változás az elızı hónaphoz képest Changes compared to previous month Változás az elızı évhez képest Changes compared to the same period previous year , ,6 Borsod-Abaúj-Zemplén , ,6 Heves ,3 22 1,1 Nógrád , ,5 Észak-Alföld Northern Great Plain , ,5 Hajdú-Bihar , ,8 Jász-Nagykun-Szolnok , ,2 Szabolcs-Szatmár-Bereg , ,0 Dél-Alföld Southern Great Plain ,4 53 0,6 Bács-Kiskun , ,3 Békés , ,1 Csongrád ,4 57 2,5 Összesen - Total , ,3

12 3. A nyilvántartott álláskeresık relatív mutatói Relative indicators of registered jobseekers 2010 november / November 2010 Régiók és megyék / Regions and counties A nyilvántartott álláskeresık aránya / The ratio of registered jobseekers compared to a gazdaságilag aktív népességhez* (%) / the economically active population* (%) a munkavállalási korú népességhez** (%) / the population in employment age** (%) Közép-Magyarország Central 6,6 4,5 Budapest 6,0 4,2 Pest 7,4 4,9 Közép-Dunántúl Central 10,8 7,2 Fejér 11,5 7,6 Komárom-Esztergom 9,2 6,3 Veszprém 11,3 7,5 Nyugat-Dunántúl Western 8,5 5,8 Gyır-Moson-Sopron 6,0 4,1 Vas 8,3 5,6 Zala 12,4 8,6 Dél-Dunántúl Southern 16,4 10,2 Baranya 16,4 10,1 Somogy 18,3 11,5 Tolna 13,7 8,7 Észak-Magyarország Northern 20,4 12,6 Borsod-Abaúj-Zemplén 22,6 13,6 Heves 15,2 9,7 Nógrád 21,0 13,3 Észak-Alföld Northern Great Plain 20,5 12,4 Hajdú-Bihar 19,8 11,9 Jász-Nagykun-Szolnok 15,8 10,3 Szabolcs-Szatmár-Bereg 24,7 14,5 Dél-Alföld Southern Great Plain 14,3 9,0 Bács-Kiskun 14,6 9,2 Békés 16,9 10,3 Csongrád 11,7 7,5 Összesen - Total 12,7 8,3 Forrás: / Sources: * A nemzetgazdaság munkaerımérlege, (KSH) / Labour Account of the National Economy 1. January (CSO, ) ** KSH Népszámlálás (ill. Népességnyilvántartás) adatai, 2009 január 1-i állapot szerint. / Data from the Census (and the population register) on 1. January (CSO, )

13 4. A hónap folyamán bejelentett nem támogatott új álláshelyek száma és változása* Monthly inflow of non-supported vacancies 2010 november / November 2010 Régiók és megyék / Regions and counties Száma, db Változás az elızı hónaphoz képest Changes compared to previous month Változás az elızı évhez képest Changes compared to the same period previous year Number fı / number % fı / number % Közép-Magyarország Central , ,1 Budapest , ,1 Pest , ,5 Közép-Dunántúl Central , ,2 Fejér ,1 31 9,0 Komárom-Esztergom , ,0 Veszprém , ,1 Nyugat-Dunántúl Western , ,7 Gyır-Moson-Sopron , ,7 Vas , ,2 Zala , ,6 Dél-Dunántúl Southern , ,2 Baranya , ,2 Somogy , ,1 Tolna , ,8 Észak-Magyarország Northern , ,1 Borsod-Abaúj-Zemplén , ,6 Heves ,2-9 -1,9 Nógrád , ,8 Észak-Alföld Northern Great Plain , ,4 Hajdú-Bihar , ,9 Jász-Nagykun-Szolnok , ,4 Szabolcs-Szatmár-Bereg , ,3 Dél-Alföld Southern Great Plain ,8 97 5,6 Bács-Kiskun ,6 44 6,8 Békés , ,6 Csongrád , ,7 Összesen - Total , ,2

14 5. A bejelentett betöltetlen álláshelyek havi mérlege Monthly balance sheet of notified vacancies 2010 november / November 2010 Régiók és megyék / Regions and counties Elızı havi záró állomány / Closing stock of the previous month A hónap folyamán bejelentett álláshelyek száma / Inflow of vacancies during the month Havi érvényes bejelentések / Total aviable vacancies during the month A hónap folyamán megszőnt álláshelyek / Outflow of vacancies during the month Tárgyhavi záró állomány / Closing stock of actual month Közép-Magyarország Central Budapest Pest Közép-Dunántúl Central Fejér Komárom-Esztergom Veszprém Nyugat-Dunántúl Western Gyır-Moson-Sopron Vas Zala Dél-Dunántúl Southern Baranya Somogy Tolna Észak-Magyarország Northern Borsod-Abaúj-Zemplén Heves Nógrád Észak-Alföld Northern Great Plain Hajdú-Bihar Jász-Nagykun-Szolnok Szabolcs-Szatmár-Bereg Dél-Alföld Southern Great Plain Bács-Kiskun Békés Csongrád Összesen - Total Megoszlás, % ,6 54,4 100,0 60,4 39,6

15 6. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálathoz beérkezett csoportos létszámleépítési bejelentések által érintett létszám Major layoffs reported to the Public Employment Service (in number) 2010 november / November 2010 Régiók és megyék / Regions and counties Létszám, fı Változás az elızı hónaphoz képest / Changes compared to previous month Változás az elızı évhez képest / Changes compared to the same period previous year Number fı / number Közép-Magyarország Central Budapest Pest Közép-Dunántúl Central Fejér Komárom Veszprém Nyugat-Dunántúl Western Gyır-Moson Vas Zala Dél-Dunántúl Southern Baranya Somogy Tolna Észak-Magyarország Northern Borsod-Abaúj Heves Nógrád Észak-Alföld Northern Great Plain Hajdú-Bihar Jász-Nagykun Szabolcs-Szatmár Dél-Alföld Southern Great Plain Bács-Kiskun Békés Csongrád Összesen - Total

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE október / October 2008

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE október / October 2008 AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE február/ February 2019

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE február/ February 2019 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE január/ January 2019

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE január/ January 2019 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE november/ November 2017

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE november/ November 2017 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE január/ January 2017

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE január/ January 2017 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE december / December 2015

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE december / December 2015 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE június/ June 2018

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE június/ June 2018 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE augusztus/ August 2018

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE augusztus/ August 2018 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE július/ July 2018

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE július/ July 2018 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE október/ October 2018

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE október/ October 2018 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE március/ March 2018

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE március/ March 2018 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE szeptember/ September 2018

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE szeptember/ September 2018 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE december/ December 2018

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE december/ December 2018 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE november/ November 2018

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE november/ November 2018 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE január / January 2008

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE január / January 2008 AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző

Részletesebben

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE december / December 2007

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE december / December 2007 AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző

Részletesebben

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE november / November 2007

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE november / November 2007 AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján november

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján november A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. november Nıtt a bejelentett álláshelyek száma az elızı év azonos hónapjához képest A novemberi hónap

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján május

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján május A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. május Több a munkalehetıség, mint tavaly májusban A tárgyhónapban 55,5 ezer darab új álláslehetıséget

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján október

A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján október A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2010. október Egy év alatt kis mértékben nıtt a bejelentett állások száma A foglalkoztatók a tárgyhónapban

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. július

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. július A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. július A foglalkoztatók az illetékes kirendeltségeken 2012. július hónap folyamán összesen 37,9 ezer

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján augusztus

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján augusztus A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. augusztus Nıtt a munkaügyi kirendeltségeken bejelentett munkaerıigények száma 2011. augusztusban

Részletesebben

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE szeptember / September 2007

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE szeptember / September 2007 AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján október

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján október A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. október Nıtt a bejelentett álláshelyek száma az elızı év azonos hónapjához képest A tárgyhónapban

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján szeptember

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján szeptember A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. szeptember 50,9 ezer munkaerıigényt jelentettek be a foglalkoztatók az NFSZ kirendeltségein 2011.

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2013. január

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2013. január A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2013. január A támogatott munkaerıigények domináltak januárban Az év elsı hónapjában több mint három ezer

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján szeptember

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján szeptember A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. szeptember 50,9 ezer munkaerıigényt jelentettek be a foglalkoztatók az NFSZ kirendeltségein 2011.

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján június

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján június A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. június 47,7 ezer új álláshelyet jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken A júniusi hónap folyamán

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján július

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján július A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. július 41,6 ezer új munkaerıigényt jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken A júliusi hónap folyamán

Részletesebben

Az újonnan bejelentett munkaerıigények száma februárban

Az újonnan bejelentett munkaerıigények száma februárban A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. február Februárban emelkedett a bejelentett munkaerıigények száma 2012. februárban a munkáltatók

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján február

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján február A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. február A munkaadók több álláshelyet kínáltak A foglalkoztatók a tárgyhónapban 45,6 ezer darab új

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján június

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján június A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. június 47,7 ezer új álláshelyet jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken A júniusi hónap folyamán

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján szeptember

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján szeptember A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. szeptember Emelkedett a bejelentett munkaerıigények száma egy hónap alatt 2012. szeptemberben az

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján március

A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján március A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2010. március 35,9 ezer új álláshelyet jelentettek be az ÁFSZ kirendeltségein 2010. márciusban a munkaügyi

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján július

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján július A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. július 41,6 ezer új munkaerıigényt jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken A júliusi hónap folyamán

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján február

A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján február A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2010. február 24,9 ezer új álláshelyet jelentettek be az ÁFSZ kirendeltségein 2010. februárban a munkaügyi

Részletesebben

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2008. március 63,5 ezer álláshelyet kínált az ÁFSZ az álláskeresőknek márciusban A

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján november

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján november A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. november 22,9 ezer újonnan bejelentett munkaerıigény novemberben 2012. novemberi hónap folyamán 22,9

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján augusztus

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján augusztus A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. augusztus 28 ezer új bejelentett állás augusztusban Augusztus folyamán a Nemzeti Foglalkoztatási

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján november

A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján november A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2010. november Main data on the labour market situation based on the administrative records of the Public

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján október

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján október A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. október 32 ezer újonnan bejelentett munkaerıigények októberben 2012. októberben az újonnan bejelentett

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján május

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján május A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. május Több a munkalehetıség, mint tavaly májusban A tárgyhónapban 55,5 ezer darab új álláslehetıséget

Részletesebben

A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján június

A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján június A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2009. június 23,8 ezer új álláshelyet jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken Június hónap folyamán

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján december

A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján december A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2010. december Main data on the labour market situation based on the administrative records of the National

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján december

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján december A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2010. december Egytizedével több állásbejelentés történt a tárgyhónapban mint 2009. decemberben A foglalkoztatók

Részletesebben

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2008. május 60,5 ezer álláshelyet kínált az ÁFSZ az álláskeresőknek májusban Május

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján szeptember

A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján szeptember A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2010. szeptember Csekély mértékben nıtt a bejelentett állások száma A foglalkoztatók a tárgyhónapban 28,4

Részletesebben

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2008. július 61,8 ezer álláshelyet kínált az ÁFSZ az álláskeresőknek júliusban A július

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján július

A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján július A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2010. július Main data on the labour market situation based on the administrative records of the Public Employment

Részletesebben

A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján augusztus

A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján augusztus A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2009. augusztus 24,3 ezer új álláshelyet jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken Augusztus hónapban

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. január

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. január A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. január Januárban is a támogatott munkaerıigények domináltak 2012. januárban a foglalkoztatók összesen

Részletesebben

A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján október

A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján október A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2009. október 24,2 ezer új álláshelyet jelentettek be az ÁFSZ kirendeltségein Az augusztusi és szeptemberi

Részletesebben

A munkaer -piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján május

A munkaer -piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján május A munkaer -piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2010. május 40,4 ezer új álláshelyet jelentettek be az ÁFSZ kirendeltségein 2010. májusban a munkaügyi

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján március

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján március A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. március A munkaadók több álláshelyet kínáltak A foglalkoztatók a tárgyhónapban 49,2 ezer darab új

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján augusztus

A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján augusztus A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2010. augusztus Tavaly augusztushoz képest növekedés mutatkozott a bejelentett állások számában 2010. augusztusban

Részletesebben

Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat

Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat A MUNKAER -PIACI HELYZET ALAKULÁSA A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT LEGFRISSEBB ADATAI ALAPJÁN 2014. november 38 EZERREL KEVESEBB AZ ÁLLÁSKERES K SZÁMA MINT EGY ÉVVEL

Részletesebben

Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat

Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat A MUNKAER -PIACI HELYZET ALAKULÁSA A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT LEGFRISSEBB ADATAI ALAPJÁN 2014. december AZ UTÓBBI 11 ÉVBEN IDÉN A LEGALACSONYABB AZ ÁLLÁSKERES

Részletesebben

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2008 június 68,5 ezer álláshelyet kínált az ÁFSZ az álláskeresőknek júniusban A június

Részletesebben

A munkaerıpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján február

A munkaerıpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján február A munkaerıpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2010. február Main data on the labour market situation based on the administrative records of the Public Employment

Részletesebben

TOVÁBBRA IS 400 EZER F ALATT AZ ÁLLÁSKERES K SZÁMA

TOVÁBBRA IS 400 EZER F ALATT AZ ÁLLÁSKERES K SZÁMA A MUNKAER -PIACI HELYZET ALAKULÁSA A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT LEGFRISSEBB ADATAI ALAPJÁN 2014. október TOVÁBBRA IS 400 EZER F ALATT AZ ÁLLÁSKERES K SZÁMA NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERES K SZÁMA, ÖSSZETÉTELE

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján január. A munkaadók több álláshelyet kínáltak

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján január. A munkaadók több álláshelyet kínáltak A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. január A munkaadók több álláshelyet kínáltak A foglalkoztatók a tárgyhónapban 37,0 ezer darab új

Részletesebben

Sajtóközlemény. A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján március

Sajtóközlemény. A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján március Sajtóközlemény A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2009. március 37,0 ezer új álláshelyet jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken A március

Részletesebben

Sajtóközlemény. A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján február

Sajtóközlemény. A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján február Sajtóközlemény A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2009. február 20,0 ezer új álláshelyet jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken A február

Részletesebben

Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai június. Main data of the National Employment Service. June 2014

Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai június. Main data of the National Employment Service. June 2014 Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai 2014. június Main data of the National Employment Service June 2014 NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL NATIONAL LABOUR OFFICE HUNGARY AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ

Részletesebben

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2008. augusztus 57,8 ezer álláshelyet kínált az ÁFSZ az álláskeresőknek augusztusban

Részletesebben

A munkaerıpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján március

A munkaerıpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján március A munkaerıpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2010. március Main data on the labour market situation based on the administrative records of the Public Employment

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján december

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján december A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. december Nıtt az újonnan bejelentett álláshelyek száma egy hónap alatt A tárgyhónapban több mint

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján január

A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján január A munkaerı-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2010. január Main data on the labour market situation based on the administrative records of the Public Employment

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján április

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján április Budapest, 2009. május 8. SAJTÓKÖZLEMÉNY A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2009. április 55,4 ezer új álláshelyet jelentettek be a munkaügyi

Részletesebben

Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai augusztus. Main data of the National Employment Service. August 2011

Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai augusztus. Main data of the National Employment Service. August 2011 Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai 2011. augusztus Main data of the National Employment Service August 2011 FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL NATIONAL EMPLOYMENT OFFICE HUNGARY AZ NFSZ ADATAINAK

Részletesebben

A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján január

A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján január A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2009. január 11,7 ezer új álláshelyet jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken A január hónap folyamán

Részletesebben

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2007. szeptember Több mint 72 ezer álláshelyet kínált az ÁFSZ az álláskeresőknek szeptemberben

Részletesebben

A munkaerıpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján július

A munkaerıpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján július A munkaerıpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2009. július Main data on the labour market situation based on the administrative records of the Public Employment

Részletesebben

A munkaerıpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján augusztus

A munkaerıpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján augusztus A munkaerıpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2009. augusztus Main data on the labour market situation based on the administrative records of the Public

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT MONTHLY REPORT OF THE HUNGARIAN NATIONAL EMPLOYMENT OFFICE augusztus / August 2006

ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT MONTHLY REPORT OF THE HUNGARIAN NATIONAL EMPLOYMENT OFFICE augusztus / August 2006 ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT MONTHLY REPORT OF THE HUNGARIAN NATIONAL EMPLOYMENT OFFICE / August 2006 Megnevezés / Number of 2006 aug. Aug. 2006 Változás az előző hónaphoz képest / Changes compared to previous

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. január. A munkaadók több álláshelyet kínáltak

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. január. A munkaadók több álláshelyet kínáltak A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. január A munkaadók több álláshelyet kínáltak A foglalkoztatók a tárgyhónapban 37,0 ezer darab új

Részletesebben

Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai március. Main data of the National Employment Service. March 2014

Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai március. Main data of the National Employment Service. March 2014 Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai 2014. március Main data of the National Employment Service March 2014 NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL NATIONAL LABOUR OFFICE HUNGARY AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ

Részletesebben

Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai április. Main data of the National Employment Service. April 2014

Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai április. Main data of the National Employment Service. April 2014 Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai 2014. április Main data of the National Employment Service April 2014 NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL NATIONAL LABOUR OFFICE HUNGARY AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ

Részletesebben

Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai február. Main data of the National Employment Service. February 2014

Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai február. Main data of the National Employment Service. February 2014 Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai 2014. február Main data of the National Employment Service February 2014 NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL NATIONAL LABOUR OFFICE HUNGARY AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Megnevezés 2006 január Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli és nyilvántartott

Részletesebben

A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján

A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2008. december 46,4 ezer álláshelyet kínált az ÁFSZ az álláskeresőknek decemberben A december hónap folyamán

Részletesebben

AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 400 EZER ALÁ CSÖKKENT

AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 400 EZER ALÁ CSÖKKENT A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT LEGFRISSEBB ADATAI ALAPJÁN 2014. szeptember AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 400 EZER ALÁ CSÖKKENT NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA, ÖSSZETÉTELE

Részletesebben

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése - 2004. május A regisztrált munkanélküliek főbb adatai - 2004. május Megnevezés 2004 május Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző

Részletesebben

TOVÁBB CSÖKKENT AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA

TOVÁBB CSÖKKENT AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT LEGFRISSEBB ADATAI ALAPJÁN 2014. augusztus TOVÁBB CSÖKKENT AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA, ÖSSZETÉTELE ÉS

Részletesebben

A munkaerőpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján november

A munkaerőpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján november A munkaerőpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2009. november Main data on the labour market situation based on the administrative records of the Public

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ máj.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ máj. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2010. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai július FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai július FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. júliusában az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai december FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai december FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. decemberben az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 368093

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 378737

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 364858

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ márc.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ márc. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 21. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI nevezés 2008. febr. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ május Fıben %-ban Fıben %-ban

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ május Fıben %-ban Fıben %-ban DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Megnevezés Változás az elızı Változás az elızı 27. hónaphoz képest

Részletesebben

Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai december. Main data of the National Employment Service. December 2012

Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai december. Main data of the National Employment Service. December 2012 Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai 2012. december Main data of the National Employment Service December 2012 NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL NATIONAL LABOUR OFFICE HUNGARY AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai május FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai május FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. májusában az Állami Foglalkoztatás Szolgálat adatai alapján

Részletesebben

A munkaerőpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján július

A munkaerőpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján július A munkaerőpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2007. július Main data on the labour market situation based on the administrative records of the Public Employment

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ okt.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ okt. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2010. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ szept.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ szept. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 29. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez

Részletesebben

A munkaerőpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján január

A munkaerőpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján január A munkaerőpiaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fontosabb adatai alapján 2008. január Main data on the labour market situation based on the administrative records of the Public Employment

Részletesebben