változásmutató VÁLTOZÁSMUTATÓ SZEPTEMBER VÁLOGATÁS
|
|
|
- Edit Nemesné
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 változásmutató VÁLTOZÁSMUTATÓ SZEPTEMBER VÁLOGATÁS Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpont jában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmutatóiban. A hatálybalépés időpontját csak akkor tüntetjük fel, ha az a 30 napot meghaladja. A módosított jogszabályoknál feltüntetjük, hogy mekkora részük változik. átfogóan közepesen kismértékben 6 ÚJ JOGSZABÁLYOK 246/2014. (IX. 29.) Korm. rendelet az egyes hulladékgazdálkodási létesítmények kialakításának és üzemeltetésének szabályairól 245/2014. (IX. 24.) Korm. rendelet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Csongrád Megyei Kirendeltségének Hódmezővásárhelyre történő elhelyezésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 242/2014. (IX. 24.) Korm. rendelet a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal átszervezésével összefüggő jogutódlási kérdésekről 240/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet a Pozsony, Stefanikova 1. szám alatti ingatlan tulajdonjogának a Magyar Állam javára történő megszerzéséhez és az ehhez kapcsolódó beszerzéseknek a minősített adatot, az ország alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeit érintő vagy a különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzések sajátos szabályairól szóló 218/2011. (X. 19.) Korm. rendelet 7. (5) bekezdés a) pontja szerinti minősítéséről 239/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet a nyugat-magyarországi utánpótlás-nevelési centrum beruházás megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 238/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet a Magyar Tenisz Szövetség Nemzeti Edzésközpontjának kialakítására irányuló beruházás megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 237/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet a Budapest Fehér úti lőtér fejlesztésére és bővítésére irányuló beruházás megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 235/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet a Magyar Államnak a Bombardier MÁV Hungary Kft.- ben történő részesedés szerzése társasági összefonódásának közérdekből történő nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítéséről 233/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet az Igazságügyi Hivatalról 232/2014. (IX. 10.) Korm. rendelet a Miniszterelnökség budavári elhelyezését biztosító felújítási és építési beruházás megvalósításához kapcsolódó egyes beszerzéseknek a minősített adatot, az ország alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeit érintő vagy a különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzések sajátos szabályairól szóló 218/2011. (X. 19.) Korm. rendelet 7. (5) bekezdés a) pontja szerinti minősítéséről 230/2014. (IX. 5.) Korm. rendelet az M35 autópálya Debrecen (481. számú főút) Berettyóújfalu (M4 autópálya) közötti szakasza nyomvonalának kijelöléséről 227/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet a Miniszterelnökség budavári elhelyezéséhez szükséges felújítási és építési feladatok a budai várnegyed területén programhoz kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 224/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet a Magyar Szent István Rend, a Magyar Becsület Rend, a Magyar Érdemrend és a Magyar Érdemkereszt kitüntetés adományozásának rendjéről 223/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet a vízügyi igazgatási és a vízügyi, valamint a vízvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervek kijelöléséről
2 változásmutató 33/2014. (IX. 15.) MNB rendelet a Somogyvár-Kupavár rézötvözetű emlékérme kibocsátásáról 32/2014. (IX. 10.) MNB rendelet a jövedelemarányos törlesztőrészlet és a hitelfedezeti arányok szabályozásáról /2014. (IX. 1.) MNB rendelet megújított forintos címletű bankjegy kibocsátásáról 46/2014. (IX. 25.) BM rendelet a települési önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag vásárláshoz kapcsolódó kiegészítő támogatásáról 45/2014. (IX. 23.) BM rendelet a vízrajzi feladatok ellátásáról 44/2014. (IX. 5.) BM rendelet az Itthon vagy Magyarország, szeretlek programsorozat támogatása felhasználásának részletes szabályairól 11/2014. (IX. 18.) FM rendelet a zöldség-gyümölcs termelői szervezetek kiegészítő nemzeti támogatásáról 6/2014. (IX. 1.) FM rendelet a Szelidi-tó természetvédelmi terület bővítéséről és határainak módosításáról 5/2014. (IX. 1.) FM rendelet a Pogácsa-legelő természetvédelmi terület létesítéséről 4/2014. (IX. 1.) FM rendelet a meggyfeldolgozás általános csekély összegű támogatásáról 6/2014. (IX. 19.) IM rendelet az országgyűlési képviselők időközi választása költségeinek normatíváiról, tételeiről, elszámolási és belső ellenőrzési rendjéről 38/2014. (IX. 4.) NFM rendelet a Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét gyakorló szervezet kijelöléséről 28/2014. (IX. 24.) NGM rendelet a évi munkaszüneti napok körüli munkarendről /2014. (IX. 29.) MEKH rendelet a földgáz csatlakozási díjak meghatározásának szempontjairól, a csatlakozási díjak elemeiről, a csatlakozási díjakról és alkalmazásuk szabályairól, valamint a villamos energia hálózati csatlakozási díjak meghatározásának szempontjairól, a díjak elemeiről, mértékéről és alkalmazásuk szabályairól szóló 7/2014. (IX. 12.) MEKH rendelet módosításáról 7/2014. (IX. 12.) MEKH rendelet a villamos energia hálózati csatlakozási díjak meghatározásának szempontjairól, a díjak elemeiről, mértékéről és alkalmazásuk szabályairól HATÁLYON KÍVÜL HELYEZETT JOGSZABÁLYOK 158/2014. (VI. 30.) Korm. rendelet az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet módosításáról /2014. (VI. 30.) Korm. rendelet a közfoglalkoztatással összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 171/2011. (VIII. 24.) 142/2014. (IV. 30.) Korm. rendelet a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság és az Apáczai Kiadó és Könyvterjesztő Korlátolt Felelősségű Társaság társasági üzletrészének a Magyar Állam javára történő megszerzése nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítéséről 124/2014. (IV. 10.) Korm. rendelet az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet módosításáról 102/2014. (III. 25.) Korm. rendelet az egyes kormányrendeletek postai tárgyú módosításáról 98/2014. (III. 25.) Korm. rendelet egyes agrártárgyú kormányrendeletek módosításáról
3 8 97/2014. (III. 25.) Korm. rendelet a kötelező jótállásról szóló Korm. rendeletek módosításáról /2014. (III. 20.) Korm. rendelet az új földforgalmi szabályozással összefüggésben a Nemzeti Földalapról szóló törvény egyes végrehajtási rendeleteinek módosításáról 74/2014. (III. 13.) Korm. rendelet az oktatási igazolványok, a magyar állami ösztöndíj szabályozására vonatkozó egyes kormányrendeletek módosításáról 71/2014. (III. 13.) Korm. rendelet a gyámhatóságok, a területi gyermekvédelmi szakszolgálatok, a gyermekjóléti szolgálatok és a személyes gondoskodást nyújtó szervek és személyek által kezelt személyes adatokról szóló 235/1997. (XII. 17.) /2014. (III. 13.) Korm. rendelet egyes magánjogi tárgyú kormányrendeleteknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról 62/2014. (III. 6.) Korm. rendelet az egyes építésügyi és örökségvédelmi tárgyú kormányrendeletek módosításáról 51/2014. (II. 28.) Korm. rendelet a WELT 2000 Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság társasági üzletrészének a Magyar Állam javára történő megszerzése nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítéséről 42/2014. (II. 24.) Korm. rendelet egyes kormányrendeletek vízügyi tárgyú módosításáról 41/2014. (II. 24.) Korm. rendelet a környezetvédelmi termékdíjról szóló évi LXXXV. törvény végrehajtásáról szóló 343/2011. (XII. 29.) 36/2014. (II. 19.) Korm. rendelet a tervpályázati eljárások szabályairól szóló 305/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet és a közbeszerzési eljárásokban elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények szabályairól, valamint az elektronikus árlejtés változásmutató alkalmazásáról szóló 257/2007. (X. 4.) Korm. rendelet módosításáról 28/2014. (II. 11.) Korm. rendelet az agrár- és vidékfejlesztési állami támogatásokkal kapcsolatos egyes eljárási kérdésekről szóló 353/2012. (XII. 13.) 13/2014. (I. 29.) Korm. rendelet egyes kormányrendeletek Polgári Törvénykönyvvel összefüggő módosításáról /2013. (XII. 30.) Korm. rendelet a környezetvédelmi termékdíjról szóló évi LXXXV. törvény végrehajtásáról szóló 343/2011. (XII. 29.) /2013. (XII. 30.) Korm. rendelet a vízügyi ágazat irányításának átalakításával összefüggésben, valamint a vízkárelhárítás hatékonyságának növelése érdekében egyes kormányrendeletek módosításáról 524/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról és a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról szóló 320/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet, valamint az energetikai létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről szóló 360/2013. (X. 11.) 482/2013. (XII. 17.) Korm. rendelet a vízügyi igazgatási, valamint a vízügyi hatósági feladatokat ellátó szervek kijelöléséről 223/2014. (IX. 4.) Korm. r. 476/2013. (XII. 17.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet módosításáról /2013. (XII. 12.) Korm. rendelet a földhasználati nyilvántartás részletes szabályairól szóló 356/2007. (XII. 23.)
4 változásmutató 431/2013. (XI. 15.) Korm. rendelet az álláshely-zárolásból eredő kiadási megtakarítások befizetésének rendjéről 355/2013. (X. 8.) Korm. rendelet az agrár- és vidékfejlesztési állami támogatásokkal kapcsolatos egyes eljárási kérdésekről szóló 353/2012. (XII. 13.) Korm. rendelet, valamint a területrendezési hatósági eljárásokról szóló 76/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet módosításáról 306/2013. (VIII. 1.) Korm. rendelet a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI. 17.) 234/2013. (VI. 30.) Korm. rendelet az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII. 30.) 228/2013. (VI. 25.) Korm. rendelet a földhasználati nyilvántartás részletes szabályairól szóló 356/2007. (XII. 23.) 226/2013. (VI. 24.) Korm. rendelet a könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartásba vételét végző szervezet, az adótanácsadók, adószakértők és okleveles adószakértők nyilvántartását végző szervezet, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeleti feladatokat ellátó hatóság kijelöléséről és egyes jogszabályok kapcsolódó módosításáról 207/2013. (VI. 17.) Korm. rendelet az Útravaló Ösztöndíjprogramról szóló 152/2005. (VIII. 2.) 206/2013. (VI. 17.) Korm. rendelet egyes földügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról 198/2013. (VI. 13.) Korm. rendelet a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló 55/2011. (IV. 12.) Korm. rendelet módosításáról 189/2013. (VI. 7.) Korm. rendelet az egyes kormányrendeletek agrártárgyú módosításáról 182/2013. (VI. 7.) Korm. rendelet egyes vízügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról /2013. (V. 29.) Korm. rendelet az egyes kormányzati célú hálózatokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról 152/2013. (V. 24.) Korm. rendelet a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendeletnek a fővárosi és megyei kormányhivatalok kormányablakaiban intézhető ügykörökkel kapcsolatos módosításáról 116/2013. (IV. 19.) Korm. rendelet az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló 267/2000. (XII. 26.) 109/2013. (IV. 9.) Korm. rendelet az építőipari lánctartozás megakadályozását segítő intézkedésekről 107/2013. (IV. 5.) Korm. rendelet a Lechner Lajos Tudásközpont alapításával összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról 106/2013. (IV. 5.) Korm. rendelet a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 347/2006. (XII. 23.) 99/2013. (III. 29.) Korm. rendelet egyes energetikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról 97/2013. (III. 29.) Korm. rendelet egyes gyermekvédelmi tárgyú kormányrendeleteknek a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárások egyszerűsítésével összefüggő módosításáról 84/2013. (III. 21.) Korm. rendelet egyes szakképzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról 73/2013. (III. 8.) Korm. rendelet egyes oktatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról 9
5 10 63/2013. (III. 4.) Korm. rendelet az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló 267/2000. (XII. 26.) 54/2013. (II. 26.) Korm. rendelet a földhasználati nyilvántartás részletes szabályairól szóló 356/2007. (XII. 23.) 20/2013. (I. 30.) Korm. rendelet a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló 218/2003. (XII. 11.) 5/2013. (I. 16.) Korm. rendelet a közúti közlekedési igazgatási eljárásokkal összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról 441/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a hulladékról szóló törvénnyel összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról 429/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a földhasználati nyilvántartás részletes szabályairól szóló 356/2007. (XII. 23.) 416/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet az egyes szolgálati jogviszonnyal összefüggő törvények módosításáról szóló törvénnyel összefüggésben a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló évi XLIII. törvény egyes kormányrendeleti szintű végrehajtási rendeleteinek módosításáról 414/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról 409/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet az úti okmánnyal, a jármű származásellenőrzésével, a hatósági okmányokkal, az idegenrendészettel összefüggő eljárások egyszerűsítéséről, valamint a rendészeti tárgyú joganyagot érintő módosításokról, továbbá egyes kormányrendeleteknek a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló évi II. törvény módosításával összefüggésben szükséges módosításáról változásmutató 403/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet az egyes kormányrendeleteknek a járásbíróságok, valamint a közigazgatási és munkaügyi bíróságok működésének megkezdésével összefüggő módosításáról 400/2012. (XII. 20.) Korm. rendelet a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó általános szabályokról szóló 147/2010. (IV. 29.) 394/2012. (XII. 20.) Korm. rendelet a kulturális örökségvédelmi szervezetrendszer átalakításával összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról 377/2012. (XII. 19.) Korm. rendelet a nyugellátások és egyes más ellátások január havi emeléséről 369/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet a jogosult állatorvos hatásköréről és a működésével kapcsolatos részletes szabályokról szóló 113/2006. (V. 12.) 353/2012. (XII. 13.) Korm. rendelet az agrár- és vidékfejlesztési állami támogatásokkal kapcsolatos egyes eljárási kérdésekről 352/2012. (XII. 13.) Korm. rendelet a járási (fővárosi kerületi) hivatalok által megállapítandó szociális és gyermekvédelmi pénzbeli ellátásokkal összefüggő egyes jogszabályok módosításáról 322/2012. (XI. 16.) Korm. rendelet az építésüggyel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelet a járási (fővárosi kerületi) hivatalok kialakításával öszszefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról 287/2012. (X. 11.) Korm. rendelet a nyugellátások és egyes más ellátások évi kiegészítő emeléséről 275/2012. (IX. 28.) Korm. rendelet az Országgyűlési Őrséggel összefüggésben egyes kormányrendeletek, valamint az országos településren
6 változásmutató dezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) 237/2012. (VIII. 30.) Korm. rendelet a közszolgálati tisztviselők személyi irataira, a közigazgatási szerveknél foglalkoztatott munkavállalók személyi irataira és a munkaügyi nyilvántartásra, a közszolgálati alapnyilvántartásra és közszolgálati statisztikai adatgyűjtésre, valamint a tartalékállományra vonatkozó egyes szabályokról szóló 45/2012. (III. 20.) 224/2012. (VIII. 15.) Korm. rendelet a hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) a Magyary Program Egyszerűsítési Programjának végrehajtása céljából 212/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet a Nemzeti Közlekedési Hatóságról szóló 263/2006. (XII. 20.) 156/2012. (VII. 13.) Korm. rendelet egyes vízügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról /2012. (VI. 28.) Korm. rendelet a teljes hatályú apai elismerés egyszerűsítésével öszszefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról 117/2012. (VI. 18.) Korm. rendelet a évi Tanyafejlesztési Program fejezeti kezelésű előirányzat évi felhasználásának szabályairól 111/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalról szóló 355/2011. (XII. 30.) 61/2012. (III. 30.) Korm. rendelet egyes kormányrendeleteknek a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedőképességének vizsgálatával összefüggő módosításáról 33/2012. (III. 7.) Korm. rendelet a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 168/2004. (V. 25.) 27/2012. (III. 6.) Korm. rendelet az Erkel Színház előadás tartására alkalmas állapotra történő felújításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 21/2012. (II. 29.) Korm. rendelet egyes gyermekvédelmi és családtámogatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról 7/2012. (II. 1.) Korm. rendelet a Folyó kiadások és jövedelem-támogatások fejezeti kezelésű előirányzat évi felhasználásának szabályairól 5/2012. (I. 31.) Korm. rendelet a Malév Magyar Légiközlekedési Zrt. menetrend szerinti járatainak leállása miatt beálló válsághelyzet kezeléséhez szükséges rendkívüli intézkedésekről 374/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet a védett személyek és a kijelölt létesítmények védelméről szóló 160/1996. (XI. 5.) Korm. rendelet, a rendőrség belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerve kijelöléséről, valamint feladatai ellátásának, a kifogástalan életvitel ellenőrzés és a megbízhatósági vizsgálat részletes szabályainak megállapításáról szóló 293/2010. (XII. 22.) Korm. rendelet, valamint a terrorizmust elhárító szerv kijelöléséről és feladatai ellátásának részletes szabályairól szóló 295/2010. (XII. 22.) 372/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet a megyei önkormányzat egészségügyi intézményei és a Fővárosi Önkormányzat egészségügyi intézményei átvételének részletes szabályairól 352/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló 46/2011. (III. 25.) Korm. rendeletnek az államadósság-kezeléssel összefüggő módosításáról 351/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet a kutatási és fejlesztési megállapodások egyes csoportjainak a versenykorlátozás tilalma alóli mentesítéséről szóló 206/2011. (X. 7.) 11
7 12 335/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a nyugellátások és egyes más ellátások január havi emeléséről 334/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendeletnek a családi pótlék intézményi felhasználásával kapcsolatos módosításáról 332/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a családok támogatásáról szóló évi LXXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 223/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet módosításáról 331/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet egyes kormányrendeleteknek a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokkal összefüggő módosításáról 329/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények ágazati azonosítójáról és országos nyilvántartásáról szóló 226/2006. (XI. 20.) Korm. rendelet módosításáról 319/2011. (XII. 27.) Korm. rendelet a közfoglalkoztatási bér és a közfoglalkoztatási garantált bér megállapításáról szóló 170/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet, a Foglalkoztatási és Közfoglalkoztatási Adatbázisról szóló 169/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet, valamint a harmadik országbeli állampolgárok Magyar Köztársaság területén történő engedélymentes foglalkoztatásának szabályairól szóló 355/2009. (XII. 30.) 308/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet a környezeti hatások jelentőségének vizsgálatával összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról 300/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet a vízügyi igazgatási szervek irányításának átalakításával összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról 287/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet egyes közbeszerzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról 276/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet az Alaptörvény hatálybalépésével összefüggően hazánk elnevezésének Magyar Köztársaságról Magyar változásmutató országra történő változásából eredő kormányrendeletek módosításáról 274/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet a tűzvédelmi bírságnak, valamint a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulásának a központi költségvetésbe történő befizetése és elszámolása rendjéről, valamint felhasználásának és ellenőrzésének módjáról szóló 180/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet, valamint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság piacfelügyeleti eljárásának részletes szabályairól szóló 139/2004. (IV. 29.) 272/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet egyes iparjogvédelmi tárgyú kormányrendeletek módosításáról 265/2011. (XII. 13.) Korm. rendelet a Szociális Családiház-építési Program keretében az Ócsa területén megvalósuló építési beruházással öszszefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 156/2011. (VIII. 10.) Korm. rendelet módosításáról 257/2011. (XII. 6.) Korm. rendelet a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 1.) 255/2011. (XII. 6.) Korm. rendelet a Környezet és Energia Operatív Program derogációs projektek kamattámogatásának igényléséről, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes feltételeiről szóló 139/2008. (V. 16.) Korm. rendelet módosításáról 243/2011. (XI. 22.) Korm. rendelet az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program adatgyűjtéseiről és adatátvételeiről szóló 288/2009. (XII. 15.) 240/2011. (XI. 18.) Korm. rendelet a polgári légiközlekedés védelmének szabályairól és a Légiközlekedés Védelmi Bizottság jogköréről, feladatairól és működésének rendjéről szóló 169/2010. (V. 11.) 198/2011. (X. 5.) Korm. rendelet a nyugellátások és a baleseti járadék novemberi kiegészítéséről
8 változásmutató 177/2011. (IX. 1.) Korm. rendelet a magyar légtér igénybevételéről szóló 4/1998. (I. 16.) Korm. rendelet és a Nemzeti Közlekedési Hatóságról szóló 263/2006. (XII. 20.) 175/2011. (VIII. 31.) Korm. rendelet a Nemzeti Közlekedési Hatóságról szóló 263/2006. (XII. 20.) 167/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet a fenntartható bioüzemanyag-termelés követelményeiről és igazolásáról szóló 343/2010. (XII. 28.) 162/2011. (VIII. 18.) Korm. rendelet a sportrendezvények biztonságáról szóló 54/2004. (III. 31.) Korm. rendelet és a rendőrség ellenérték fejében végezhető szolgáltató tevékenységéről szóló 16/1999. (II. 5.) 145/2011. (VII. 27.) Korm. rendelet a biztonsági okmányok védelmének rendjéről szóló 86/1996. (VI. 14.) 137/2011. (VII. 19.) Korm. rendelet a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet módosításáról 129/2011. (VII. 18.) Korm. rendelet a költségvetési bevételek és kiadások évi tervezett összegéről, valamint a Kormány irányítási és felügyeleti jogkörébe tartozó költségvetési fejezetek évekre vonatkozó kötelezettségvállalási korlátairól 127/2011. (VII. 18.) Korm. rendelet a október 6-án kihirdetett veszélyhelyzet kihirdetéséről és meghosszabbításáról szóló kormányrendeletek hatályon kívül helyezéséről 125/2011. (VII. 18.) Korm. rendelet a közalkalmazottakról szóló évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben tárgyú 138/1992. (X. 8.) 116/2011. (VII. 7.) Korm. rendelet a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) 104/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet a távhőszolgáltatásról szóló évi XVIII. törvény végrehajtásáról szóló 157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet módosításáról 101/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról szóló 375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet és a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek szociális földprogram megvalósítása céljából az önkormányzatok számára történő ingyenes tulajdonba vagy vagyonkezelésbe adásának szabályairól szóló 263/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet módosításáról 100/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet a villamos energiáról szóló évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet és a földgázellátásról szóló évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet módosításáról 99/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet a közúti közlekedéssel kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról 94/2011. (VI. 28.) Korm. rendelet egyes, a Belügyminisztérium feladatkörét érintő kormányrendeletek módosításáról 93/2011. (VI. 21.) Korm. rendelet a Szervezetátalakítási alap jogcímcsoport előirányzat felhasználásának szabályairól szóló 20/2011. (III. 2.) 88/2011. (V. 31.) Korm. rendelet a földgázellátásról szóló évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 19/2009. (I. 30.) 82/2011. (V. 18.) Korm. rendelet a környezeti hatások jelentőségének vizsgálatával összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról 13
9 14 71/2011. (IV. 28.) Korm. rendelet a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről szóló 175/2003. (X. 28.) Korm. rendelet, a Rendőrség szerveiről és a Rendőrség szerveinek feladat- és hatásköréről szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet, és a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések köréről, az e tevékenységekre vonatkozó rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, felhasználásának rendjéről és az ellenőrzésben történő közreműködés feltételeiről szóló 410/2007. (XII. 29.) 67/2011. (IV. 22.) Korm. rendelet az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) 61/2011. (IV. 12.) Korm. rendelet a légiközlekedési kötelező felelősségbiztosításról szóló 39/2001. (III. 5.) 54/2011. (IV. 7.) Korm. rendelet a földgázellátásról szóló évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 19/2009. (I. 30.) 51/2011. (III. 30.) Korm. rendelet a Kecskemét közigazgatási területén megvalósuló nagyberuházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 192/2008. (VII. 30.) 50/2011. (III. 30.) Korm. rendelet a fegyverekről és lőszerekről szóló 253/2004. (VIII. 31.) 49/2011. (III. 30.) Korm. rendelet egyes fejezeti kezelésű előirányzatokból nyújtott egyedi támogatásokról 45/2011. (III. 23.) Korm. rendelet az iparbiztonsági ellenőrzés és a telephely biztonsági tanúsítvány kiadásának részletes szabályairól szóló 92/2010. (III. 31.) 41/2011. (III. 22.) Korm. rendelet a bányászatról szóló évi XLVIII. törvény végrehajtásáról szóló 203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet és a Magyar Bányászati és Földtani Hivatalról szóló 267/2006. (XII. 20.) változásmutató 39/2011. (III. 22.) Korm. rendelet egyes felsőoktatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról 28/2011. (III. 16.) Korm. rendelet a Karitatív Tanács megalakításáról és működésének részletes szabályairól szóló 65/2000. (V. 9.) Korm. rendelet módosításáról 27/2011. (III. 10.) Korm. rendelet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításáról 22/2011. (III. 3.) Korm. rendelet a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaság által a központi költségvetés terhére, a Kormány készfizető kezessége mellett vállalható nem piacképes kockázatú biztosítások feltételeiről szóló 312/2001. (XII. 28.) 15/2011. (II. 24.) Korm. rendelet veszélyhelyzet kihirdetéséről és az ennek során teendő intézkedésekről 12/2011. (II. 22.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) 10/2011. (II. 22.) Korm. rendelet az egyes szabálysértésekkel, a közigazgatási bírsággal, a hivatásos állomány szolgálati viszonyával, a védett személyekkel, a kifogástalan életvitel ellenőrzésével, valamint az Életmentő Emlékérem adományozásával összefüggő kormányrendeletek módosításáról 8/2011. (II. 11.) Korm. rendelet egyes beszerzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról 3/2011. (I. 19.) Korm. rendelet a Kossuth-díj, a Széchenyi-díj adományozásának rend jéről, valamint a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díj alapításáról és adományozásáról szóló 271/2008. (XI. 18.) Korm. rendelet módosításáról 2/2011. (I. 14.) Korm. rendelet a zálogtárgyak bírósági végrehajtáson kívüli értékesítésének szabályairól szóló 12/2003. (I. 30.) Korm. rendelet módosításáról
10 változásmutató 373/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet a Központi Szolgáltatási Főigazgatóságról szóló 272/2003. (XII. 24.) szóló 343/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet, valamint egyes beszerzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról 361/2010. (XII. 30.) Korm. rendelet az egyes rendészeti tárgyú és az azokkal összefüggő törvények módosításáról szóló évi CXLVII. törvényhez kapcsolódóan egyes kormányrendeletek módosításáról 353/2010. (XII. 30.) Korm. rendelet a nyugellátások és a baleseti járadék emeléséről 348/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) 345/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet a pénz- és tőkepiaci szervezetek, az egyes pénz- és tőkepiaci szolgáltatásokat is végző egyéb vállalkozások, valamint a számviteli törvény szerinti egyes egyéb szervezetek (éves) beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló kormányrendeletek módosításáról 326/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet a Nemzeti Közlekedési Hatóságról szóló 263/2006. (XII. 20.) 325/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet az Oktatási Hivatalról szóló 307/2006. (XII. 23.) 309/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet egyes légiközlekedési tárgyú kormányrendeletek módosításáról 307/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet és a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 64/2008. (III. 28.) 290/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet egyes migrációs tárgyú kormányrendeleteknek az egyes migrációs tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló évi XXXV. törvénnyel összefüggő módosításáról 289/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet egyes kormányrendeleteknek a naptári napban való határidő-számítással összefüggésben történő módosításáról 284/2010. (XII. 15.) Korm. rendelet egyes fejezeti kezelésű előirányzatokból nyújtott egyedi támogatásokról 280/2010. (XII. 15.) Korm. rendelet a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló 190/2008. (VII. 29.) Korm. rendelet, valamint a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet módosításáról 264/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet a környezetvédelmi termékdíjmentesség, a termékdíj visszaigénylésének és átvállalásának, valamint a használt gumiabroncs behozatalának feltételeiről szóló 53/2003. (IV. 11.) 257/2010. (XI. 9.) Korm. rendelet az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program adatgyűjtéseiről és adatátvételeiről szóló 288/2009. (XII. 15.) 254/2010. (XI. 8.) Korm. rendelet a köztisztviselők tartós külszolgálatáról szóló 104/2003. (VII. 18.) 253/2010. (XI. 8.) Korm. rendelet a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények megküldésének és közzétételének részletes szabályairól, a hirdetmények ellenőrzésének rendjéről és díjáról, valamint a Közbeszerzési Értesítőben történő közzététel rendjéről és díjáról szóló 34/2004. (III. 12.) Korm. rendelet módosításáról 250/2010. (X. 19.) Korm. rendelet a nyugellátások és a baleseti járadék novemberi kiegészítéséről 245/2010. (X. 6.) Korm. rendelet veszélyhelyzet kihirdetéséről és az ennek során teendő intézkedésekről 15
11 16 224/2010. (VIII. 4.) Korm. rendelet a magyar állampolgárságról szóló évi LV. törvény végrehajtásáról szóló 125/1993. (IX. 22.) Korm. rendelet módosításáról 219/2010. (VII. 27.) Korm. rendelet a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal létrehozásáról és működéséről szóló 274/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról 218/2010. (VII. 23.) Korm. rendelet az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló évi CLII. törvény növénytermesztési idénymunkára vonatkozó egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 88/2010. (III. 26.) 207/2010. (VI. 30.) Korm. rendelet egyes közszolgálati jogviszonnyal összefüggő kormányrendeletek módosításáról 194/2010. (VI. 10.) Korm. rendelet a zálogtárgyak bírósági végrehajtáson kívüli értékesítésének szabályairól szóló 12/2003. (I. 30.) Korm. rendelet módosításáról 182/2010. (V. 14.) Korm. rendelet egyes építőipari kivitelezési tevékenységgel összefüggő kormányrendeletek módosításáról 152/2010. (IV. 30.) Korm. rendelet egyes kormányrendeletek módosításáról 122/2010. (IV. 20.) Korm. rendelet a évi terület- és régiófejlesztési célelőirányzat felhasználásáról 116/2010. (IV. 15.) Korm. rendelet egyes energetikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról 114/2010. (IV. 13.) Korm. rendelet a zálogtárgyak bírósági végrehajtáson kívüli értékesítésének szabályairól szóló 12/2003. (I. 30.) Korm. rendelet módosításáról 112/2010. (IV. 9.) Korm. rendelet a lakossági vezetékes gázfogyasztás és távhőfelhasználás szociális támogatásáról szóló 289/2007. (X. 31.) változásmutató 57/2010. (III. 16.) Korm. rendelet a rendelkezésre állási támogatásra jogosult személyek foglalkoztatásának támogatásához szükséges költségvetési forrás biztosításáról 50/2010. (III. 9.) Korm. rendelet a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaság által a központi költségvetés terhére, a Kormány készfizető kezessége mellett vállalható nem piacképes kockázatú biztosítások feltételeiről szóló 312/2001. (XII. 28.) 21/2010. (II. 9.) Korm. rendelet a fegyverekről és lőszerekről szóló 253/2004. (VIII. 31.) 350/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet az egyes légiközlekedéssel összefüggő kormányrendeletek módosításáról 343/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet a Központi Szolgáltatási Főigazgatóságról szóló 272/2003. (XII. 24.) 336/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet, valamint a térítési díj ellenében igénybe vehető egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díjáról szóló 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról 323/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet egyes szociális tárgyú kormányrendeletek módosításáról 322/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló 29/1993. (II. 17.) Korm. rendelet módosításáról 319/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi igazgatásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet módosításáról 317/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet, valamint a kincstári elszámolások beszámolási és könyvvezetési kö
12 változásmutató telezettségének sajátosságairól szóló 240/2003. (XII. 17.) 311/2009. (XII. 28.) Korm. rendelet az építésügyi hatósági feladatellátással összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról 290/2009. (XII. 18.) Korm. rendelet a lakossági vezetékes gázfogyasztás és távhőfelhasználás szociális támogatásáról szóló 289/2007. (X. 31.) 287/2009. (XII. 15.) Korm. rendelet a nyugellátások és a baleseti járadék emeléséről 279/2009. (XII. 9.) Korm. rendelet egyes szociális tárgyú kormányrendeleteknek a szociális foglalkoztatás és a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás állami támogatásának átalakításával, valamint az egyházi kiegészítő támogatás megtérítésével összefüggő módosításáról 275/2009. (XII. 3.) Korm. rendelet a felszámolók névjegyzékéről szóló 114/2006. (V. 12.) 266/2009. (XII. 1.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) 253/2009. (XI. 18.) Korm. rendelet az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) 247/2009. (XI. 10.) Korm. rendelet a közbiztonság és a közrend védelmében, illetve fenntartásában közreműködő szervezetekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvény okán szükséges egyes kormányrendeletek módosításáról 246/2009. (XI. 3.) Korm. rendelet a földhivatalokról, a Földmérési és Távérzékelési Intézetről, a Földrajzinév Bizottságról és az ingatlannyilvántartási eljárás részletes szabályairól szóló 338/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet, valamint az épí tésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről szóló 343/2006. (XII. 23.) 238/2009. (X. 20.) Korm. rendelet a végrehajtói kézbesítés részletes eljárási szabályairól szóló 250/2004. (VIII. 27.) 221/2009. (X. 9.) Korm. rendelet egyes fogyasztóvédelmi tárgyú kormányrendeletek módosításáról 219/2009. (X. 6.) Korm. rendelet a Húsz éves a Köztársaság Díj alapításáról 214/2009. (IX. 30.) Korm. rendelet a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló évi C. törvény hatálya alá tartozó ügyekben eljáró hatóságok kijelöléséről, valamint a nyilatkozattételi kötelezettség alá eső szolgáltatások felsorolásáról szóló 33/2008. (II. 21.) 209/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet a zálogtárgyak bírósági végrehajtáson kívüli értékesítésének szabályairól szóló 12/2003. (I. 30.) Korm. rendelet módosításáról 205/2009. (IX. 22.) Korm. rendelet az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) 189/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet a felnőttképzést folytató intézmények és a felnőttképzési programok akkreditációjának szabályairól szóló 22/2004. (II. 16.) 174/2009. (VIII. 29.) Korm. rendelet egyes szociális tárgyú kormányrendeletek módosításáról 172/2009. (VIII. 29.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet és egyes kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról 165/2009. (VIII. 14.) Korm. rendelet a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) 17
13 18 157/2009. (VII. 29.) Korm. rendelet az Útravaló Ösztöndíjprogramról szóló 152/2005. (VIII. 2.) 151/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) 141/2009. (VII. 3.) Korm. rendelet egyes, az egészségügyi ellátás során az adminisztratív terhek csökkentése érdekében szükséges kormányrendeleti rendelkezések módosításáról 140/2009. (VI. 30.) Korm. rendelet a Stratégiai Légiszállítási Képességről szóló többoldalú Egyetértési Megállapodás kihirdetéséről szóló 93/2008. (IV. 23.) 139/2009. (VI. 30.) Korm. rendelet a földgázellátásról szóló évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 19/2009. (I. 30.) 137/2009. (VI. 26.) Korm. rendelet a lakossági vezetékes gázfogyasztás és távhőfelhasználás szociális támogatásáról szóló 289/2007. (X. 31.) 136/2009. (VI. 24.) Korm. rendelet a krízishelyzetbe került személyek támogatásáról 127/2009. (VI. 15.) Korm. rendelet a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjai, az EQUAL Közösségi Kezdeményezés program és a Kohéziós Alap projektek támogatásainak fogadásához kapcsolódó pénzügyi lebonyolítási, számviteli és ellenőrzési rendszerek kialakításáról szóló 360/2004. (XII. 26.) 125/2009. (VI. 15.) Korm. rendelet a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet, valamint a fiatalok lakáskölcsönéhez kapcsolódó állami kezesség vállalásának és érvényesítésének részletes szabályairól szóló 4/2005. (I. 12.) változásmutató 118/2009. (VI. 4.) Korm. rendelet az állam által vállalt kezesség előkészítésének és a kezesség beváltásának eljárási rendjéről szóló 110/2006. (V. 5.) 109/2009. (V. 20.) Korm. rendelet az állam által vállalt kezesség előkészítésének és a kezesség beváltásának eljárási rendjéről szóló 110/2006. (V. 5.) 97/2009. (IV. 24.) Korm. rendelet az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus végrehajtási rendjéről szóló 242/2006. (XII. 5.) 94/2009. (IV. 24.) Korm. rendelet az egyes területfejlesztési és önkormányzati fejlesztési célokat szolgáló hazai támogatási előirányzatokról szóló kormányrendeletek módosításáról 85/2009. (IV. 10.) Korm. rendelet az egyes évi decentralizált önkormányzati fejlesztési és területfejlesztési célú, valamint egyes évi központi előirányzatok felhasználásának részletes szabályairól 75/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet egyes kormányrendeleteknek az aktív korúak ellátásával összefüggő módosításáról 72/2009. (IV. 3.) Korm. rendelet egyes egészségbiztosítási tárgyú kormányrendeletek módosításáról 64/2009. (III. 31.) Korm. rendelet az energia-végfelhasználás hatékonyságával és az energetikai szolgáltatásokkal összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról 60/2009. (III. 27.) Korm. rendelet egyes nyugdíj- és idősügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról 58/2009. (III. 18.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.)
14 változásmutató 20/2009. (I. 30.) Korm. rendelet a földgázellátásról szóló évi XLII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 111/2003. (VII. 29.) Korm. rendelet, valamint a villamos energiáról szóló évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet módosításáról 12/2009. (I. 28.) Korm. rendelet a köztisztviselők képesítési előírásairól szóló 9/1995. (II. 3.) 1/2009. (I. 7.) Korm. rendelet a földgázellátásról szóló évi XLII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 111/2003. (VII. 29.) 357/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásról szóló 177/2005. (IX. 2.) 353/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet a nyugellátások és a baleseti járadék emeléséről 351/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet egyes kormányrendeletek módosításáról 350/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet a villamos energiáról szóló évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 273/2007. (X. 19.) 341/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokkal kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról 332/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) 331/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet az egyes pénz- és tőkepiaci szervezetek (éves) beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló kormányrendeletek módosításáról 326/2008. (XII. 29.) Korm. rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) 320/2008. (XII. 29.) Korm. rendelet a Vám- és Pénzügyőrség szervezetéről, valamint egyes szervek kijelöléséről szóló 314/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet, valamint egyes kormányrendeletek módosításáról 297/2008. (XII. 11.) Korm. rendelet az Országos Egészségbiztosítási Pénztárról szóló 317/2006. (XII. 23.) 286/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet a lakossági vezetékes gázfogyasztás és távhőfelhasználás szociális támogatásáról szóló 289/2007. (X. 31.) 275/2008. (XI. 21.) Korm. rendelet egyes gyermekvédelmi tárgyú kormányrendeletek módosításáról 270/2008. (XI. 18.) Korm. rendelet az állami kitüntetések adományozásának rendjéről és a Kitüntetési Bizottságról 224/2014. (IX. 4.) Korm. r. 252/2008. (X. 14.) Korm. rendelet a köztisztviselők képzésével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról 244/2008. (X. 8.) Korm. rendelet a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) 241/2008. (X. 1.) Korm. rendelet a nyugellátások és a baleseti járadék évi kiegészítő emeléséről 239/2008. (IX. 29.) Korm. rendelet a villamosenergia-ipari építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról szóló 382/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról 238/2008. (IX. 29.) Korm. rendelet a lakossági vezetékes gázfogyasztás és távhőfel használás szociális támogatásáról szóló 289/2007. (X. 31.) 19
15 20 214/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet egyes fogyasztóvédelmi tárgyú kormányrendeletek módosításáról 208/2008. (VIII. 27.) Korm. rendelet az egyes közrendvédelmi bírságokból befolyó pénzösszegek felhasználásának céljáról és eljárási szabályairól 207/2008. (VIII. 27.) Korm. rendelet a nemzetgazdaságilag kiemelt építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes kormányrendeletek módosításáról 199/2008. (VIII. 4.) Korm. rendelet a közmunkaprogramok támogatási rendjéről szóló 49/1999. (III. 26.) 185/2008. (VII. 18.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. (VII. 15.) 157/2008. (VI. 10.) Korm. rendelet az előrehozott öregségi nyugdíjjogosultság feltételeivel rendelkező, helyi önkormányzatoknál alkalmazott köztisztviselők felmentéséhez kapcsolódó egyes kifizetések támogatásáról 156/2008. (VI. 6.) Korm. rendelet a Nemzeti Közlekedési Hatóságról szóló 263/2006. (XII. 20.) 155/2008. (VI. 6.) Korm. rendelet az Útravaló Ösztöndíjprogramról szóló 152/2005. (VIII. 2.) 151/2008. (V. 30.) Korm. rendelet egyes egészségbiztosítási tárgyú kormányrendeletek módosításáról 142/2008. (V. 16.) Korm. rendelet egyes szociális tárgyú kormányrendeletek módosításáról 95/2008. (IV. 28.) Korm. rendelet a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatása felhasználásának részletes szabályairól szóló 19/2005. (II. 11.) változásmutató 87/2008. (IV. 15.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló évi LXXX. törvény végrehajtásáról szóló 195/1997. (XI. 5.) 81/2008. (IV. 4.) Korm. rendelet a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala létrehozásáról, feladatairól és hatásköréről szóló 276/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról 71/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet a nyugellátások és a baleseti járadék évi évközi kiegészítő emeléséről 59/2008. (III. 26.) Korm. rendelet a évi központi költségvetés céltartaléka terhére a központi költségvetési szervek létszámcsökkentési kiadásainak támogatásáról 58/2008. (III. 26.) Korm. rendelet a hadigondozásról szóló évi XLV. törvény végrehajtásáról szóló 113/1994. (VIII. 31.) Korm. rendelet módosításáról 51/2008. (III. 14.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) 49/2008. (III. 14.) Korm. rendelet a közszféra területén dolgozók évi illetményemelésének és egyéb személyi célú kifizetéseinek támogatásáról 32/2008. (II. 21.) Korm. rendelet a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak év után járó tizenharmadik havi illetménye évi részletének finanszírozásáról 31/2008. (II. 21.) Korm. rendelet a köztisztviselői teljesítményértékelés és jutalmazás szabályairól szóló 301/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról 28/2008. (II. 15.) Korm. rendelet a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról
16 változásmutató 21/2008. (II. 7.) Korm. rendelet a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló évi L. törvény végrehajtásáról rendelkező 160/2003. (X. 7.) 7/2008. (I. 23.) Korm. rendelet a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet és az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) 400/2007. (XII. 27.) Korm. rendelet az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet, valamint a kincstári elszámolások beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 240/2003. (XII. 17.) 398/2007. (XII. 27.) Korm. rendelet egyes, a számvitelről szóló évi C. törvényhez kapcsolódó, sajátos számviteli szabályokat tartalmazó kormányrendeletek módosításáról 397/2007. (XII. 27.) Korm. rendelet a hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások, valamint a biztosítók éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló kormányrendeletek módosításáról 396/2007. (XII. 27.) Korm. rendelet a magánnyugdíjpénztárak, az önkéntes nyugdíjpénztárak, valamint az önkéntes kölcsönös egészség- és önsegélyező pénztárak beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló kormányrendeletek módosításáról 374/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet az Európai Unió soros magyar elnökségben közvetlenül résztvevők kiválasztásáról, képzéséről és anyagi elismeréséről 365/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) 352/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a nyugellátások és a baleseti járadék emeléséről 351/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások emeléséről 264/2007. (X. 10.) Korm. rendelet az egyes termékek kiegészítő oltalmára vonatkozó európai közösségi rendeletek végrehajtásához szükséges szabályokról szóló 26/2004. (II. 26.) Korm. rendelet módosításáról 259/2007. (X. 4.) Korm. rendelet a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások évi kiegészítő emeléséről 258/2007. (X. 4.) Korm. rendelet a nyugellátások és a baleseti járadék évi kiegészítő emeléséről 246/2007. (IX. 26.) Korm. rendelet az összkormányzati projektről 202/2007. (VII. 31.) Korm. rendelet a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 243/2003. (XII. 17.) Korm. rendelet módosításáról 192/2007. (VII. 25.) Korm. rendelet az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló évi CXXXII. törvény végrehajtásával kapcsolatos egyes finanszírozási, szerződéskötési és eljárási kérdésekről szóló 41/2007. (III. 13.) Korm. rendelet és az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) 187/2007. (VII. 18.) Korm. rendelet az Európai Unió Szolidaritási Alapjából a helyi önkormányzatok részére nyújtható támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének szabályairól 145/2007. (VI. 25.) Korm. rendelet a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak év után járó tizenharmadik havi illetménye ez évi részletének finanszírozásáról 21
17 22 143/2007. (VI. 20.) Korm. rendelet az Agrár Fejlesztési Hitelprogram szabályozásáról szóló 39/2005. (III. 10.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezéséről 108/2007. (V. 9.) Korm. rendelet a kettős felhasználású termékek és technológiák külkereskedelmi forgalmának engedélyezéséről szóló 50/2004. (III. 23.) 103/2007. (V. 9.) Korm. rendelet a terület- és régiófejlesztési célelőirányzat felhasználásának részletes szabályairól szóló 90/2004. (IV. 25.) 97/2007. (V. 3.) Korm. rendelet egyes egészségügyet érintő kormányrendeletek módosításáról 87/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet az egészségügyi struktúraváltásból fakadó önkormányzati kötelezettségek támogatása igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályairól 67/2007. (IV. 11.) Korm. rendelet a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI. 26.) 54/2007. (III. 28.) Korm. rendelet a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról szóló 89/1988. (XII. 20.) MT rendelet módosításáról 53/2007. (III. 28.) Korm. rendelet az egyes foglalkoztatási és szociális tárgyú kormányrendeletek módosításáról 50/2007. (III. 26.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) 39/2007. (III. 13.) Korm. rendelet a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 347/2006. (XII. 23.) változásmutató 26/2007. (II. 28.) Korm. rendelet haditechnikai eszközök és szolgáltatások kivitelének, behozatalának, transzferjének és tranzitjának engedélyezéséről szóló 16/2004. (II. 6.) 13/2007. (II. 6.) Korm. rendelet a évi központi költségvetés céltartaléka terhére a központi költségvetési szervek létszámcsökkentési kiadásainak támogatásáról 364/2006. (XII. 28.) Korm. rendelet a határon túli magyarsággal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáról és az ehhez kapcsolódó intézményrendszer átalakításáról 363/2006. (XII. 28.) Korm. rendelet a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel kapcsolatos állami feladatok ellátásáról és az ehhez kapcsolódó intézményrendszer átalakításáról 359/2006. (XII. 27.) Korm. rendelet az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet, valamint a kincstári elszámolások beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 240/2003. (XII. 17.) 357/2006. (XII. 27.) Korm. rendelet a számviteli törvényhez kapcsolódó, sajátos számviteli szabályokat tartalmazó kormányrendeletek módosításáról 329/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a nyugellátásoknak és a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátásoknak a vizitdíj bevezetésével összefüggő emeléséről 328/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló évi LXXX. törvény végrehajtásáról rendelkező 195/1997. (XI. 5.) 327/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló évi LXXXI. törvény végrehajtásáról rendelkező 168/1997. (X. 6.)
18 változásmutató 266/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet a mérésügyről szóló évi XLV. törvény végrehajtásáról szóló 127/1991. (X. 9.) 264/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet egyes közlekedési tárgyú kormányrendeleteknek a Nemzeti Közlekedési Hatóság felállításával kapcsolatos módosításáról 254/2006. (XII. 7.) Korm. rendelet a többcélú kistérségi társulások közösségi busz beszerzésének évi támogatásáról 251/2006. (XII. 6.) Korm. rendelet egyes gyermekvédelmi és gyámügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról 235/2006. (XI. 24.) Korm. rendelet az önkéntes kölcsönös egészség- és önsegélyező pénztárak egyes gazdálkodási szabályairól szóló 268/1997. (XII. 22.) 225/2006. (XI. 20.) Korm. rendelet a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások emeléséről 224/2006. (XI. 20.) Korm. rendelet a nyugellátások és a baleseti járadék emeléséről 204/2006. (X. 13.) Korm. rendelet a járóbeteg-ellátás keretében rendelt gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök és gyógyfürdőellátások árához nyújtott támogatások elszámolásáról és folyósításáról szóló 134/1999. (VIII. 31.) Korm. rendelet, valamint a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) szóló 200/2006. (X. 2.) Korm. rendelet és a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet módosításáról 202/2006. (X. 5.) Korm. rendelet a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjai, az EQUAL Közösségi Kezdeményezés program és a Kohéziós Alap projektek támogatásainak fogadásához kapcsolódó pénzügyi lebonyolítási, számviteli és ellenőrzési rendszerek kialakításáról szóló 360/2004. (XII. 26.) 199/2006. (X. 2.) Korm. rendelet a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások évi kiegészítő emeléséről 198/2006. (X. 2.) Korm. rendelet a nyugellátások és a baleseti járadék évi kiegészítő emeléséről 183/2006. (VIII. 28.) Korm. rendelet a decentralizált helyi önkormányzati fejlesztési támogatási programok előirányzatai, valamint a vis maior tartalék felhasználásának részletes szabályairól szóló 295/2005. (XII. 23.) 159/2006. (VII. 27.) Korm. rendelet egyes társadalombiztosítási tárgyú rendeletek módosításáról 155/2006. (VII. 26.) Korm. rendelet Magyarország folyóin 2006 tavaszán kialakult rendkívüli árvíz, valamint az ország egyes területein ezen év első hónapjaiban bekövetkezett jelentős belvíz miatt keletkezett károk enyhítéséről 149/2006. (VII. 21.) Korm. rendelet egyes országos hatáskörű államigazgatási szervek megszüntetéséről és jogutódlásáról 131/2006. (VI. 15.) Korm. rendelet a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) 93/2006. (IV. 18.) Korm. rendelet a környezetvédelmi célú pénzügyi eszközökről (LIFE) szóló, az Európai Parlament és a Tanács július 17-ei 1655/2000/EK rendelete végrehajtásához szükséges egyes intézkedésekről 55/2006. (III. 14.) Korm. rendelet a mezőgazdasági szövetkezeti, szakszövetkezeti járadékok, valamint a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű járadékának kiegészítő emeléséről, továbbá a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló évi LXXXI. törvény végrehajtásáról rendelkező 168/1997. (X. 6.) 23
19 24 47/2006. (III. 7.) Korm. rendelet a lakás-előtakarékosság állami támogatásáról szóló 215/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet és a lakás-takarékpénztárak általános szerződési feltételeiről szóló 47/1997. (III. 12.) 41/2006. (II. 27.) Korm. rendelet a nyugellátások és baleseti nyugellátások, valamint a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások emeléséről szóló 187/1997. (X. 31.) 40/2006. (II. 27.) Korm. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló 29/1993. (II. 17.) Korm. rendelet módosításáról 30/2006. (II. 8.) Korm. rendelet a Nemzeti Települési Szennyvíz-elvezetési és -tisztítási Megvalósítási Programról szóló 25/2002. (II. 27.) 22/2006. (II. 3.) Korm. rendelet a fiatalok lakáskölcsönéhez kapcsolódó állami kezesség vállalásának és érvényesítésének részletes szabályairól szóló 4/2005. (I. 12.) Korm. rendelet és a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) 16/2006. (I. 26.) Korm. rendelet a termőföld állam által életjáradék fizetése ellenében történő megszerzéséről szóló 210/2004. (VII. 9.) 318/2005. (XII. 26.) Korm. rendelet az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) 294/2005. (XII. 23.) Korm. rendelet a terület- és régiófejlesztési célelőirányzat felhasználásának részletes szabályairól szóló 90/2004. (IV. 25.) 292/2005. (XII. 23.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló évi LXXXI. törvény végrehajtásáról rendelkező 168/1997. (X. 6.) változásmutató 291/2005. (XII. 23.) Korm. rendelet a nyugellátások és a baleseti járadék emeléséről 290/2005. (XII. 23.) Korm. rendelet a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások emeléséről 233/2005. (X. 19.) Korm. rendelet a szomszédos államokban élő magyaroknak nyújtott támogatások központi nyilvántartásáról 219/2005. (X. 13.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló évi LXXXI. törvény végrehajtásáról rendelkező 168/1997. (X. 6.) 218/2005. (X. 11.) Korm. rendelet az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalról szóló 295/2004. (X. 28.) Korm. rendelet és a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) 216/2005. (X. 7.) Korm. rendelet a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások évi kiegészítő emeléséről 215/2005. (X. 7.) Korm. rendelet a nyugellátások és a baleseti járadék évi kiegészítő emeléséről 190/2005. (IX. 17.) Korm. rendelet a Szemünk Fénye iskolavilágítási és fűtéskorszerűsítési Program megvalósításával kapcsolatos közbeszerzési eljárás feltételeiről 172/2005. (IX. 1.) Korm. rendelet a külföldi gyógykezelésekkel kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 227/2003. (XII. 13.) 166/2005. (VIII. 22.) Korm. rendelet a független biztosításközvetítői és a biztosítási szaktanácsadói felelősségbiztosítási szerződés minimális tartalmi követelményeiről szóló 319/2004. (XII. 1.)
20 változásmutató 145/2005. (VII. 27.) Korm. rendelet a főtisztviselők és a központi tisztek illetményének részbeni fedezetéül szolgáló többlettámogatások igénylési rendjéről 102/2005. (VI. 4.) Korm. rendelet a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények megküldésének és közzétételének rendjére vonatkozó egyes szabályok módosításáról 101/2005. (V. 31.) Korm. rendelet egyes kormányrendeletek módosításáról 380/2004. (XII. 28.) Korm. rendelet a nyugellátások és a baleseti járadék emeléséről 379/2004. (XII. 28.) Korm. rendelet a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások emeléséről 377/2004. (XII. 28.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló évi LXXXI. törvény végrehajtásáról rendelkező 168/1997. (X. 6.) 349/2004. (XII. 22.) Korm. rendelet a könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartásba vételéről szóló 93/2002. (V. 5.) 311/2004. (XI. 13.) Korm. rendelet a járművezető gyakorlati szakoktatók saját jármű üzemeltetésének költségtérítéséről szóló 124/1994. (IX. 15.) 301/2004. (XI. 2.) Korm. rendelet a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról rendelkező 217/1997. (XII. 1.) 299/2004. (X. 30.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) 281/2004. (X. 20.) Korm. rendelet egyes, az egészségüggyel összefüggő kormányrendeletek módosításáról 270/2004. (IX. 29.) Korm. rendelet a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások november havi kiegészítő emeléséről 269/2004. (IX. 29.) Korm. rendelet a nyugellátások és a baleseti járadék évi kiegészítő emeléséről 251/2004. (VIII. 30.) Korm. rendelet a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) 230/2004. (VII. 31.) Korm. rendelet a munkába járással összefüggő terhek csökkentését célzó támogatásokról, valamint a munkaerő-toborzás támogatásáról szóló 39/1998. (III. 4.) Korm. rendelet módosításáról 214/2004. (VII. 13.) Korm. rendelet az ózdi martinsalak felhasználásával készült lakóépületek tulajdonosainak kárenyhítéséről szóló 40/2003. (III. 27.) 213/2004. (VII. 13.) Korm. rendelet a környezetvédelmi termékdíjmentesség, a termékdíj visszaigénylésének és átvállalásának, valamint a használt gumiabroncs behozatalának feltételeiről szóló 53/2003. (IV. 11.) 83/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet az egyes erőszakos bűncselekmények következtében sérelmet szenvedettek állam általi kárenyhítésének szabályairól szóló 209/2001. (X. 31.) Korm. rendelet módosításáról 62/2004. (IV. 15.) Korm. rendelet a területfejlesztési célok megvalósítását szolgáló fejezeti kezelésű előirányzatok pályázati rendszerben történő felhasználása összehangolásának rendjéről szóló 24/2003. (III. 4.) 52/2004. (III. 25.) Korm. rendelet a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) 268/2003. (XII. 24.) Korm. rendelet egyes kormányrendeleteknek a csatlakozással összefüggésben szükséges módosításáról 25
21 26 264/2003. (XII. 24.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) 250/2003. (XII. 23.) Korm. rendelet a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások emeléséről 249/2003. (XII. 23.) Korm. rendelet a nyugellátások és a baleseti járadék emeléséről 242/2003. (XII. 17.) Korm. rendelet a Magyar Nemzeti Bank éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 221/2000. (XII. 19.) 235/2003. (XII. 17.) Korm. rendelet a biztosítók éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 192/2000. (XI. 24.) 221/2003. (XII. 12.) Korm. rendelet a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) 203/2003. (XII. 10.) Korm. rendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet módosításáról 192/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet módosításáról 158/2003. (X. 1.) Korm. rendelet a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások november havi kiegészítő emeléséről 157/2003. (X. 1.) Korm. rendelet a nyugellátások és a baleseti járadék évi kiegészítő emeléséről 154/2003. (X. 1.) Korm. rendelet a hadigondozásról szóló évi XLV. törvény végrehajtásáról rendelkező 113/1994. (VIII. 31.) Korm. rendelet módosításáról változásmutató 143/2003. (IX. 9.) Korm. rendelet a közalkalmazottakról szóló évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben tárgyú 138/1992. (X. 8.) 130/2003. (VIII. 22.) Korm. rendelet a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) 89/2003. (VI. 25.) Korm. rendelet az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet, valamint a Magyar Államkincstár Részvénytársaság és az Államháztartási Hivatal átszervezése miatt szükségessé váló kormányrendeletek módosításáról 79/2003. (VI. 6.) Korm. rendelet a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) 57/2003. (IV. 24.) Korm. rendelet a munkaerő-kölcsönzési és a magán-munkaközvetítői tevékenység nyilvántartásba vételéről és folytatásának feltételeiről szóló 118/2001. (VI. 30.) Korm. rendelet módosításáról 14/2003. (II. 12.) Korm. rendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet módosításáról 13/2003. (II. 12.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló évi LXXXI. törvény végrehajtásáról rendelkező 168/1997. (X. 6.) 301/2002. (XII. 27.) Korm. rendelet az önkéntes kölcsönös egészség- és önsegélyező pénz tárak egyes gazdálkodási szabályairól szóló 268/1997. (XII. 22.) 294/2002. (XII. 27.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló évi LXXX. törvény végrehajtására kiadott 195/1997. (XI. 5.)
22 változásmutató 293/2002. (XII. 27.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) 288/2002. (XII. 23.) Korm. rendelet az önkéntes nyugdíjpénztárak beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 223/2000. (XII. 19.) 287/2002. (XII. 23.) Korm. rendelet a magánnyugdíjpénztárak beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 222/2000. (XII. 19.) 276/2002. (XII. 21.) Korm. rendelet a családi gazdaságok létrehozásáról, nyilvántartásba vételéről, működtetéséről, valamint kiemelt támogatásukról szóló 326/2001. (XII. 30.) Korm. rendelet módosításáról, valamint a családi gazdálkodók és más mezőgazdasági kis- és középüzemek kedvezményes hitelezéséhez kapcsolódó kamattámogatásáról és állami kezességvállalásáról szóló 317/2001. (XII. 29.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezéséről 267/2002. (XII. 20.) Korm. rendelet az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló 267/2000. (XII. 26.) 262/2002. (XII. 18.) Korm. rendelet a közmunkaprogramok támogatási rendjéről szóló 49/1999. (III. 26.) 256/2002. (XII. 13.) Korm. rendelet a pályakezdő munkanélküliek elhelyezkedésének elősegítéséről szóló 68/1996. (V. 15.) Korm. rendelet, továbbá a munkába járással összefüggő terhek csökkentését célzó támogatásokról, valamint a munkaerő-toborzás támogatásáról szóló 39/1998. (III. 4.) Korm. rendelet módosításáról 249/2002. (XI. 28.) Korm. rendelet a közmunkaprogramok támogatási rendjéről szóló 49/1999. (III. 26.) 248/2002. (XI. 28.) Korm. rendelet a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék bevezetéséről szóló 173/1995. (XII. 27.) 230/2002. (XI. 7.) Korm. rendelet a magyar igazolvány és a magyar hozzátartozói igazolvány kiadásával kapcsolatos eljárásról szóló 318/2001. (XII. 29.) 229/2002. (XI. 7.) Korm. rendelet a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) 210/2002. (X. 1.) Korm. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról szóló 133/1997. (VII. 29.) 111/2002. (V. 14.) Korm. rendelet a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) 109/2002. (V. 14.) Korm. rendelet a vízgazdálkodási társulatokról szóló 160/1995. (XII. 26.) 30/2002. (II. 28.) Korm. rendelet a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) 5/2002. (I. 25.) Korm. rendelet a szövetkezeti üzletrészek állami megvásárlásával kapcsolatos egyes kérdésekről 314/2001. (XII. 28.) Korm. rendelet az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló 267/2000. (XII. 26.) 292/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet a befektetési vállalkozások éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 251/2000. (XII. 24.) 27
23 28 291/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet a hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 250/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet módosításáról 277/2001. (XII. 22.) Korm. rendelet a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról szóló 89/1988. (XII. 20.) MT rendelet módosításáról 269/2001. (XII. 21.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló évi LXXXI. törvény végrehajtásáról rendelkező 168/1997. (X. 6.) 262/2001. (XII. 21.) Korm. rendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet módosításáról, valamint a gyámügyi, szociális, építésügyi és okmányirodai igazgatási körzeteket érintő egyes kormányrendeletek módosításáról 259/2001. (XII. 19.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló évi LXXX. törvény végrehajtására kiadott 195/1997. (XI. 5.) 228/2001. (XI. 30.) Korm. rendelet a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról rendelkező 217/1997. (XII. 1.) 207/2001. (X. 30.) Korm. rendelet a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) 271/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet módosításáról 247/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások emeléséről és a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék bevezetéséről szóló 173/1995. (XII. 27.) Korm. rendelet módosításáról változásmutató 229/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) 111/2000. (VI. 29.) Korm. rendelet a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról rendelkező 217/1997. (XII. 1.) 8/2000. (II. 2.) Korm. rendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet módosításáról 203/1999. (XII. 26.) Korm. rendelet a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról rendelkező 217/1997. (XII. 1.) 201/1999. (XII. 26.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) 190/1999. (XII. 18.) Korm. rendelet a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások emeléséről 167/1999. (XI. 19.) Korm. rendelet a védelmi stratégiai és biztonságpolitikai hatáskörök gyakorlásával kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról, illetőleg hatályon kívül helyezéséről 234/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) 226/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet a hadigondozásról szóló évi XLV. törvény végrehajtásáról rendelkező 113/1994. (VIII. 31.) Korm. rendelet módosításáról 224/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet módosításáról
24 változásmutató 168/1998. (X. 6.) Korm. rendelet a Miniszterelnöki Hivatal átalakításával összefüggő egyes jogszabályok és kormányhatározatok módosításáról 252/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet a mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló 228/1996. (XII. 26.) 187/1997. (X. 31.) Korm. rendelet a nyugellátások és baleseti nyugellátások, valamint a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások emeléséről 92/1997. (VI. 4.) Korm. rendelet a közúti gépjárművek, az egyes mezőgazdasági, erdészeti és halászati erőgépek üzemanyag- és kenőanyag-fogyasztásának igazolás nélkül elszámolható mértékéről szóló 60/1992. (IV. 1.) Korm. rendelet, továbbá a járművezető gyakorlati szakoktatók saját jármű üzemeltetésének költségtérítéséről szóló 124/1994. (IX. 5.) 88/1997. (V. 28.) Korm. rendelet a külföldi kiküldetéshez kapcsolódó elismert költségekről szóló 168/1995. (XII. 27.) 83/1997. (V. 21.) Korm. rendelet a mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló 228/1996. (XII. 26.) 79/1997. (V. 13.) Korm. rendelet az Egzisztencia Hitelről és Részletfizetési Kedvezményről szóló 28/1991. (II. 21.) 58/1997. (IV. 10.) Korm. rendelet a hadigondozásról szóló évi XLV. törvény végrehajtásáról szóló 113/1994. (VIII. 31.) Korm. rendelet módosításáról 130/1995. (X. 26.) Korm. rendelet a Nemzeti alaptanterv kiadásáról 31/1995. (III. 24.) Korm. rendelet a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról szóló 89/1988. (XII. 20.) MT rendelet módosításáról 105/1993. (VII. 16.) Korm. rendelet a nemzeti gondozási díj emeléséről, továbbá a kiegészítő hadigondozotti pénzellátásról szóló 6/1992. (I. 16.) 59/1992. (III. 26.) Korm. rendelet az Egzisztencia hitelről és részletfizetési kedvezményről szóló 28/1991. (II. 21.) 55/1992. (III. 21.) Korm. rendelet az egészségügyről szóló évi II. törvény végrehajtásáról rendelkező 16/1972. (IV. 29.) MT rendelet módosításáról 12/1986. (IV. 22.) MT rendelet a sajtóról szóló évi II. törvény végrehajtásáról 33/1978. (VII. 4.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Osztrák Köztársaság Kormánya között Budapesten, az évi május hó 2. napján aláírt, a vámkérdésekben történő együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtásról szóló egyezmény kihirdetéséről 3/2010. (I. 28.) MNB rendelet a forint- és az euroérmék utánzatáról 36/2014. (IX. 25.) MNB r /2002. (X. 29.) KvVM rendelet a települési szilárd hulladék kezelésére szolgáló egyes létesítmények kialakításának és üzemeltetésének részletes műszaki szabályairól 246/2014. (IX. 29.) Korm. r. 5/2010. (III. 26.) MeHVM rendelet a rádióberendezésekről és az elektronikus hírközlő végberendezésekről, valamint megfelelőségük kölcsönös elismeréséről szóló 5/2004. (IV. 13.) IHM rendelet módosításáról 6/2009. (VII. 3.) MeHVM rendelet a nem polgári célú frekvenciagazdálkodás egyes hatósági eljárásairól és a nem polgári célú frekvenciasávok felhasználási szabályairól szóló 29/2005. (VII. 27.) HM rendelet módosításáról 2/2009. (II. 14.) MeHVM rendelet a Miniszterelnökség fejezetnél a hazai nemzeti és etnikai kisebbségek, valamint a határon túli magyarok támogatásával kapcsolatos fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának szabályairól 29
25 30 4/2008. (X. 1.) MeHVM rendelet a Miniszterelnökség fejezetnél a hazai nemzeti és etnikai kisebbségek, valamint a határon túli magyarok támogatásával kapcsolatos fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának szabályairól szóló 1/2008. (V. 8.) MeHVM rendelet módosításáról 1/2008. (V. 8.) MeHVM rendelet a Miniszterelnökség fejezetnél a hazai nemzeti és etnikai kisebbségek, valamint a határon túli magyarok támogatásával kapcsolatos fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának szabályairól 13/2007. (IV. 24.) MeHVM rendelet a Miniszterelnökség fejezetnél a hazai nemzeti és etnikai kisebbségek, valamint a határon túli magyarok támogatásával kapcsolatos fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának szabályairól 12/2007. (III. 28.) MeHVM-SZMM együttes rendelet a évi Humánerőforrás Fejlesztési Operatív Program 1.1. intézkedése: a munkanélküliség megelőzése és kezelése keretében nyújtható támogatások felhasználásának részletes szabályairól szóló 5/2006. (VIII. 11.) MeHVM SZMM együttes rendelet módosításáról 76/2011. (XII. 21.) NFM rendelet a közcélú villamos hálózatra csatlakozás pénzügyi és műszaki feltételeiről 39/2014. (IX. 30.) NFM r. 146/2011. (XII. 23.) VM rendelet a vízrajzi feladatok ellátásáról 45/2014. (IX. 23.) BM r. 105/2011. (XI. 10.) VM rendelet a zöldség-gyümölcs termelői szervezetek kiegészítő nemzeti támogatásáról 11/2014. (IX. 18.) FM r. 6/2014. (VIII. 28.) MEKH rendelet a földgáz csatlakozási díjakról és alkalmazásuk szabályairól 9/2014. (IX. 29.) MEKH r. MÓDOSÍTOTT JOGSZABÁLYOK évi CCLII. törvény egyes törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról évi XXXIX. tv. változásmutató évi CCL. törvény egyes törvényeknek agrár- és környezetügyi tárgyban történő módosításáról évi XXXIX. tv évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról évi XXXIX. tv évi CXXXV. törvény a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról évi XXXIX. tv évi CXXXIV. törvény egyes közszolgáltatások ellátásáról és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról évi XXXIX. tv évi CLXXXV. törvény a hulladékról évi XXXIX. tv évi CLIX. törvény a postai szolgáltatásokról évi XXXIX. tv évi CXXVIII. törvény a szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről évi XXXIX. tv évi CXCV. törvény az államháztartásról évi XXXIX. tv évi CLXX. törvény a hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról évi XXXIX. tv évi CVIII. törvény a közbeszerzésekről évi XXXIX. tv évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról évi XXXIX. tv évi XC. törvény egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról évi XXXIX. tv évi XL. törvény a földgázellátásról évi II. törvény a mozgóképről évi XXXIX. tv évi XXXIX. tv.
26 változásmutató évi CXXVI. törvény a közösségi vámjog végrehajtásáról évi XXXIX. tv évi C. törvény az elektronikus hírközlésről évi XXXIX. tv évi XX. törvény a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról évi XXXIX. tv évi XI. törvény az ügyvédekről évi XXXIX. tv évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról évi XXXIX. tv évi XLII. törvény a Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról évi XXXIX. tv évi LXXVIII. törvény a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról évi XXXIX. tv évi XXXIV. törvény a szerencsejáték szervezéséről évi XXXIX. tv. 192/2014. (VII. 31.) Korm. rendelet az Európai Halászati Alaphoz, az Európai Tengerügyi és Halászati Alaphoz kapcsolódó igazoló hatóság és ellenőrző hatóság kijelöléséről 244/2014. (IX. 24.) Korm. r. 183/2014. (VII. 25.) Korm. rendelet a Nemzeti Befektetési Ügynökségről 182/2014. (VII. 25.) Korm. rendelet a Külügyi és Külgazdasági Intézetről 177/2014. (VII. 18.) Korm. rendelet a Gyöngyöshalászon megvalósuló ipari telephely kialakításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 166/2014. (VII. 17.) Korm. rendelet az MCS Vágóhíd Kft. Mohácson megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 162/2014. (VII. 8.) Korm. rendelet a vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj megállapítására vonatkozó eljárási szabályokról 158/2014. (VI. 30.) Korm. rendelet az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet módosításáról 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről 233/2014. (IX. 18.) Korm. r. 151/2014. (V. 6.) Korm. rendelet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem MOME Campus Kreatív Innovációs és Tudáspark megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 150/2014. (V. 6.) Korm. rendelet a Miskolci Egyetem hazai és nemzetközi versenyképességének komplex megújítása projekt komplex kivitelezési munkáival összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 126/2014. (IV. 10.) Korm. rendelet a as programozási időszakban a transznacionális és interregionális együttműködési programok végrehajtási intézményeiről 119/2014. (IV. 8.) Korm. rendelet a kiemelt nemzeti emlékhely használatának rendjéről 101/2014. (III. 25.) Korm. rendelet az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad fejlesztésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint az eljárások lefolytatására hatáskörrel rendelkező hatóságok kijelöléséről 31
27 32 60/2014. (III. 6.) Korm. rendelet a támogatásból megvalósuló fejlesztések központi monitoringjáról és nyilvántartásáról 59/2014. (III. 4.) Korm. rendelet a gödöllői uszoda beruházási programmal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 55/2014. (III. 4.) Korm. rendelet a Magyar Nyelvstratégiai Intézet létrehozásáról 54/2014. (III. 3.) Korm. rendelet Magyarország Kormánya és az Indonéz Köztársaság Kormánya között az Indonéz Köztársaság részére Magyarország által nyújtandó kedvezményes hitel általános feltételeiről, eljárási rendjéről, intézményi hátteréről és pénzügyi kereteiről szóló keretmegállapodás szövegének kihirdetéséről 50/2014. (II. 28.) Korm. rendelet a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia beruházási programjával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 49/2014. (II. 28.) Korm. rendelet a dél-pesti utánpótlás-nevelési centrum beruházási programjával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 32/2014. (II. 14.) Korm. rendelet Magyarország Kormánya és a Jordán Hásimita Királyság Kormánya közötti gazdasági és műszaki együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről 31/2014. (II. 12.) Korm. rendelet az egyes sajátos ipari építményekre vonatkozó építésügyi hatósági eljárások szabályairól 26/2014. (II. 7.) Korm. rendelet a FINA évi Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megrendezéséhez szükséges létesítmény-fejlesztés megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről változásmutató 25/2014. (II. 7.) Korm. rendelet egyes területrendezésről szóló kormányrendeletek módosításáról 18/2014. (II. 3.) Korm. rendelet az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont létrehozásáról 221/2014. (IX. 4.) Korm. r. 17/2014. (II. 3.) Korm. rendelet a felszámolási eljárásban az adós vagyontárgyainak elektronikus értékesítéséről 15/2014. (I. 30.) Korm. rendelet a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósítandó egyes labdarúgó sportlétesítményfejlesztési beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 236/2014. (IX. 18.) Korm. r. 4/2014. (I. 10.) Korm. rendelet a rendvédelmi szervek, a Magyar Honvédség, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, az Országgyűlési Őrség, valamint a honvédelemért felelős miniszter tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaságok közegészségügyi-járványügyi feladatait ellátó egyes szervek kijelöléséről 21/2014. (IX. 4.) Korm. r. 565/2013. (XII. 31.) Korm. rendelet a Magyarország német megszállásának emléket állító, Budapest V. kerületben felállításra kerülő emlékmű megvalósításához szükséges közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 229/2014. (IX. 5.) Korm. r. 562/2013. (XII. 31.) Korm. rendelet a 2014/2015-ös tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről és a 2014/2015-ös tanévben induló képzésekben szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakképesítésekről, valamint egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról 555/2013. (XII. 31.) Korm. rendelet a fogyatékos felsőoktatási hallgatók közigazgatási ösztöndíjprogramjának létrehozásáról 552/2013. (XII. 31.) Korm. rendelet az Információs Hivatal hivatásos állománya teljesítményértékelésének ajánlott elemeiről, a teljesítményértékelés elemeinek alkalmazásához kapcsolódó
28 változásmutató eljárási szabályokról, a minősítés rendjéről és a szervezeti teljesítményértékelésről 549/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet az Uniós fejlesztések fejezetbe tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről 525/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara által működtetett falugazdász-hálózat igazgatási és egyéb feladatainak a meghatározásáról 521/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet az egészségügyi válsághelyzeti ellátásról 515/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet a kormányablakokról 506/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet a Karcagi Járási Hivatal elhelyezéséül szolgáló ingatlan átalakításával és felújításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 501/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló évi CCXXXII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról, valamint a tankönyvellátásban közreműködők kijelöléséről 489/2013. (XII. 18.) Korm. rendelet az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok állami támogatásáról 484/2013. (XII. 17.) Korm. rendelet a Nemzeti Kiberbiztonsági Koordinációs Tanács, valamint a Kiberbiztonsági Fórum és a kiberbiztonsági ágazati munkacsoportok létrehozásával, működtetésével kapcsolatos szabályokról, feladat- és hatáskörükről 481/2013. (XII. 17.) Korm. rendelet a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről 472/2013. (XII. 11.) Korm. rendelet a székesfehérvári stadionrekonstrukciós program megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 468/2013. (XII. 9.) Korm. rendelet a Magyarország Kormánya és az Argentin Köztársaság Kormánya között a kétoldalú gazdasági együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről 466/2013. (XII. 5.) Korm. rendelet az Európai Rendőr-akadémia (CEPOL) székhelyének kialakítását célzó beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 463/2013. (XII. 4.) Korm. rendelet a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia beruházási programmal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 462/2013. (XII. 4.) Korm. rendelet a szombathelyi sportcélú beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 461/2013. (XII. 4.) Korm. rendelet a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósítandó Diósgyőri Stadion rekonstrukció beruházás megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 460/2013. (XII. 4.) Korm. rendelet a Nemzeti Lovarda fejlesztésével kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 456/2013. (XI. 29.) Korm. rendelet a Takata Safety Systems Hungary Kft. Miskolcon megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 33
29 34 452/2013. (XI. 28.) Korm. rendelet a Magyar Nemzeti Bank központi épülete felújítására, fejlesztésére irányuló építési beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 449/2013. (XI. 28.) Korm. rendelet a közgyűjteményekben őrzött vitatott tulajdonú kulturális javak visszaadásának rendjéről 439/2013. (XI. 20.) Korm. rendelet a régészeti örökséggel és a műemléki értékkel kapcsolatos szakértői tevékenységről 389/2013. (XI. 12.) Korm. rendelet a Magyarország Kormánya és Katar Állam Kormánya közötti gazdasági, üzleti és műszaki együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről 383/2013. (XI. 4.) Korm. rendelet az MT-WHEAT Búzafeldolgozó Kft. Visontán megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 373/2013. (X. 25.) Korm. rendelet a VERITAS Történetkutató Intézet létrehozásáról 369/2013. (X. 24.) Korm. rendelet a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartásáról és ellenőrzéséről 363/2013. (X. 11.) Korm. rendelet a Külügyminisztérium diplomáciai célokra használt informatikai eszközeinek, hardver- és szoftver összetevőinek karbantartása, felügyelete, üzemeltetése, részleges rendszergazdai támogatása szolgáltatás ellátására vonatkozó pályázathoz kapcsolódó informatikai beszerzéseknek a minősített adatot, az ország alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeit érintő vagy a különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzések sajátos szabályairól szóló 218/2011. (X. 19.) Korm. rendelet 7. (5) bekezdés a) pontja szerinti minősítéséről változásmutató 361/2013. (X. 11.) Korm. rendelet a segélyhívásokat fogadó szerv hatásköréről, feladatairól, továbbá feladatai ellátásának részletes szabályairól 334/2013. (IX. 20.) Korm. rendelet Magyarország Kormánya és a Libanoni Köztársaság Kormánya közötti gazdasági és műszaki együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról 318/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet a hulladéklerakási járulék megfizetéséről és felhasználásának céljairól 314/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet a szakképzési megállapodásról 303/2013. (VII. 31.) Korm. rendelet az egyes nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső jogviszonyokról és a nemzetbiztonsági ellenőrzéssel összefüggő lényeges adatokról, valamint a lényeges adatok bejelentésének rendjéről 301/2013. (VII. 29.) Korm. rendelet a Nemzeti Elektronikus Információbiztonsági Hatóság és az információbiztonsági felügyelő feladat- és hatásköréről, valamint a Nemzeti Biztonsági Felügyelet szakhatósági eljárásáról 294/2013. (VII. 26.) Korm. rendelet a Normafa Park történelmi sportterület megvalósításához szükséges közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 292/2013. (VII. 26.) Korm. rendelet a nem rendszeres hulladékszállítás szabályairól és az ennek során eljáró állami szervek kijelöléséről 246/2014. (IX. 29.) Korm. r. 291/2013. (VII. 26.) Korm. rendelet az ifjúság- és gyermekvédelmi programok, az aktív kikapcsolódás lehetőségeit ötvöző közösségi tér megteremtése és működtetése érdekében megvalósuló
30 változásmutató Erzsébet téri beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 289/2013. (VII. 26.) Korm. rendelet a Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye - Európai Oktatási Központ létrehozásához szükséges közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 285/2013. (VII. 26.) Korm. rendelet a Stipendium Hungaricumról 282/2013. (VII. 24.) Korm. rendelet a Hyginett Magyar-Amerikai Higiéniai Cikkeket Gyártó Kft. Csömörön épülő gyártóüzemének megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 278/2013. (VII. 24.) Korm. rendelet Magyarország Kormánya és Georgia Kormánya közötti gazdasági együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről 225/2013. (VI. 24.) Korm. rendelet a Szegedi Tudományos Park kialakításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről, valamint egyes kormányrendeletek módosításáról 213/2013. (VI. 21.) Korm. rendelet a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap Szakbizottságról 212/2013. (VI. 19.) Korm. rendelet a közforgalmú gyógyszertárakban a gyógyszerészi tulajdonarány növelésének elősegítéséről 209/2013. (VI. 18.) Korm. rendelet az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő megtett úttal arányos díjról szóló évi LXVII. törvény végrehajtásáról 226/2014. (IX. 4.) Korm. r. 180/2013. (VI. 7.) Korm. rendelet a Veszprémi Járási Hivatal elhelyezéséül szolgáló ingatlanok átalakításával és felújításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 178/2013. (VI. 4.) Korm. rendelet a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácsról 165/2013. (V. 28.) Korm. rendelet a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjról 149/2013. (V. 16.) Korm. rendelet a Budapest Belváros-Lipótváros építési beruházásaival összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről, A belvárosi Olimpia Park és a környező utcák teljes körű felújításának kivitelezése tárgyú beruházásnak a minősített adatot, az ország alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeit érintő vagy a különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzések sajátos szabályairól szóló 218/2011. (X. 19.) Korm. rendelet 7. (5) bekezdés a) pontja szerinti minősítéséről, valamint egyes kormányrendeleteknek az építésügyi és az építésfelügyeleti bírságokkal összefüggő módosításáról 144/2013. (V. 14.) Korm. rendelet a Nemzeti Örökség Intézete létrehozásáról 133/2013. (V. 9.) Korm. rendelet a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciójával és fejlesztésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 132/2013. (V. 9.) Korm. rendelet az integrált kormányzati ügyfélszolgálatok (kormányablakok) létrehozását és az azokhoz kapcsolódó munkaügyi kirendeltségek fejlesztését célzó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 131/2013. (V. 2.) Korm. rendelet az Információs Hivatal járműveinek üzemben tartásával és használatával kapcsolatos egyes szabályokról 35
31 36 121/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet az Oktatási Hivatalról 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelet a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról 83/2013. (III. 21.) Korm. rendelet a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum létrehozásáról 221/2014. (IX. 4.) Korm. r. 65/2013. (III. 8.) Korm. rendelet a létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről szóló évi CLXVI. törvény végrehajtásáról 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól 50/2013. (II. 25.) Korm. rendelet az államigazgatási szervek integritásirányítási rendszeréről és az érdekérvényesítők fogadásának rendjéről 39/2013. (II. 14.) Korm. rendelet a dohánytermékek előállításáról, forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről, a kombinált figyelmeztetésekről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól 31/2013. (II. 13.) Korm. rendelet az IBIDEN Hungary Kft. Dunavarsányi Ipari Parkban megvalósuló, kipufogórendszerekhez kapcsolódó újgenerációs termékek gyártását eredményező beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 29/2013. (II. 12.) Korm. rendelet a szennyvíz-elvezetési és -tisztítási beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 231/2014. (IX. 5.) Korm. r. 12/2013. (I. 22.) Korm. rendelet sík- és dombvidéki tározók létesítéséhez és rekonstrukciójához kapcsolódó beruházások megvalósításá változásmutató val összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 229/2014. (IX. 5.) Korm. r. 10/2013. (I. 21.) Korm. rendelet a közszolgálati egyéni teljesítményértékelésről 228/2014. (IX. 5.) Korm. r. 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet az államháztartás számviteléről 233/2014. (IX. 18.) Korm. r. 2/2013. (I. 4.) Korm. rendelet a Tüskecsarnok beruházáshoz kapcsolódó uszodafejlesztés programmal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 446/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. Tatabányai Ipari Parkban megvalósuló új személygépkocsi gumiabroncs gyártó üzemének beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 438/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a közszolgáltató hulladékgazdálkodási tevékenységéről és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről 410/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában való részvételről szóló évi CCXVII. törvény végrehajtásának egyes szabályairól 225/2014. (IX. 4.) Korm. r. 393/2012. (XII. 20.) Korm. rendelet a régészeti örökség és a műemléki érték védelmével kapcsolatos szabályokról 354/2012. (XII. 13.) Korm. rendelet az emberkereskedelem áldozatai azonosításának rendjéről 233/2014. (IX. 18.) Korm. r. 346/2012. (XII. 11.) Korm. rendelet a Nemzetstratégiai Kutatóintézet létrehozásáról
32 változásmutató 327/2012. (XI. 16.) Korm. rendelet a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató munkáltatók akkreditációjáról, valamint a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásokról 326/2012. (XI. 16.) Korm. rendelet az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus es időszakának végrehajtási rendjéről 316/2012. (XI. 13.) Korm. rendelet a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságról 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről 313/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központról, valamint az Országos Építésügyi Nyilvántartásról 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról 311/2012. (XI. 7.) Korm. rendelet az ikerintézményi program fejlesztési tevékenységének ellátásáról és a projektjei lebonyolításának szabályairól, valamint a projektekben résztvevő szakértőkre vonatkozó szabályokról 302/2012. (X. 26.) Korm. rendelet a BBCA Szolnok Biokémia Zrt. Szolnoki Ipari Parkban megvalósuló citromsavat előállító üzemének beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 297/2012. (X. 25.) Korm. rendelet a Déli Áramlat földgázszállító-vezeték kiépítéséhez és a vezeték üzemszerű működtetéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 289/2012. (X. 11.) Korm. rendelet a vasúti építmények építésügyi hatósági engedélyezési eljárásainak részletes szabályairól 285/2012. (X. 9.) Korm. rendelet az EU Önerő Alap felhasználásának részletes szabályairól 274/2012. (IX. 28.) Korm. rendelet a rendészeti alapvizsgáról és a rendészeti szakvizsgáról, a Rendészeti Alap- és Szakvizsga Bizottságról, valamint a rendészeti alapvizsga vizsgabiztosi és a rendészeti szakvizsga vizsgabizottsági névjegyzékről 273/2012. (IX. 28.) Korm. rendelet a közszolgálati tisztviselők továbbképzéséről 267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet a Korányi Projekthez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 249/2012. (VIII. 31.) Korm. rendelet a közszolgálati tisztviselők részére adható juttatásokról és egyes illetménypótlékokról 218/2012. (VIII. 13.) Korm. rendelet a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról 214/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központról 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról 177/2012. (VII. 26.) Korm. rendelet a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalról 233/2014. (IX. 18.) Korm. r. 173/2012. (VII. 26.) Korm. rendelet az új ferencvárosi labdarúgó stadion megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 37
33 38 172/2012. (VII. 26.) Korm. rendelet a tartós külszolgálatról és az ideiglenes külföldi kiküldetésről 168/2012. (VII. 20.) Korm. rendelet a Kormánytisztviselői Döntőbizottságról 166/2012. (VII. 19.) Korm. rendelet a debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukciós programjához kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes kormányrendeletek módosításáról 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről 149/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprészéből a Kormány egyedi döntésével nyújtható támogatások részletes szabályairól 148/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet a Kormányablakkal összefüggő feladatokat ellátó személyek kiválasztásának és képzésének szabályairól 128/2012. (VI. 26.) Korm. rendelet a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. működésével kapcsolatos egyes szabályokról 243/2014. (IX. 24.) Korm. r. 126/2012. (VI. 26.) Korm. rendelet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusban történő elhelyezéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, az eljáró hatóságok kijelöléséről, valamint az ezzel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról 119/2012. (VI. 26.) Korm. rendelet a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletének részletes szabályairól 100/2012. (V. 16.) Korm. rendelet a Budapest V. kerület Kossuth Lajos téri beruházási programmal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről változásmutató 95/2012. (V. 15.) Korm. rendelet a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalról, valamint a szakmai irányítása alá tartozó rehabilitációs szakigazgatási szervek feladat- és hatásköréről 86/2012. (IV. 26.) Korm. rendelet a Magyar Corvin-láncról és a Magyar Corvin-lánc Testületről 85/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet az elektronikus ügyintézés részletes szabályairól 84/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet egyes, az elektronikus ügyintézéshez kapcsolódó szervezetek kijelöléséről 83/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokról és az állam által kötelezően nyújtandó szolgáltatásokról 46/2012. (III. 28.) Korm. rendelet a fekvőbeteg szakellátást nyújtó intézmények részére történő gyógyszer-, orvostechnikai eszköz és fertőtlenítőszer beszerzések országos központosított rendszeréről 45/2012. (III. 20.) Korm. rendelet a közszolgálati tisztviselők személyi irataira, a közigazgatási szerveknél foglalkoztatott munkavállalók személyi irataira és a munkaügyi nyilvántartásra, a közszolgálati alapnyilvántartásra és közszolgálati statisztikai adatgyűjtésre, valamint a tartalékállományra vonatkozó egyes szabályokról 38/2012. (III. 12.) Korm. rendelet a kormányzati stratégiai irányításról 34/2012. (III. 9.) Korm. rendelet az Európai Unió intézményeiben nemzeti szakértőként foglalkoztatott köztisztviselőkről, kormánytisztviselőkről és a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjairól 32/2012. (III. 7.) Korm. rendelet a budapesti Tüskecsarnok beruházási programmal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről
34 változásmutató 31/2012. (III. 7.) Korm. rendelet a közszolgálati tisztviselőkkel szembeni fegyelmi eljárásról 30/2012. (III. 7.) Korm. rendelet a közszolgálati tisztviselők munka- és pihenőidejéről, az igazgatási szünetről, a közszolgálati tisztviselőt és a munkáltatót terhelő egyes kötelezettségekről, valamint a távmunkavégzésről 27/2012. (III. 6.) Korm. rendelet az Erkel Színház előadás tartására alkalmas állapotra történő felújításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 26/2012. (III. 6.) Korm. rendelet az otthonteremtési kamattámogatásról szóló 341/2011. (XII. 29.) 22/2012. (II. 29.) Korm. rendelet Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalról 19/2012. (II. 22.) Korm. rendelet a felsőoktatási minőségértékelés és -fejlesztés egyes kérdéseiről 17/2012. (II. 16.) Korm. rendelet az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságáról 1/2012. (I. 20.) Korm. rendelet a hallgatói hitelrendszerről 373/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet a munkavédelmi hatósági feladatokat ellátó egyes szervek kijelöléséről 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról 367/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet az egyes kereskedelmi építmények létesítésével öszszefüggő Bizottság működéséről, valamint a felmentési kérelem adattartalmáról 364/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet a budapesti Istvánmező rehabilitációs programjával, kiemelten a Budapesti Olimpiai Központ integrált rekonstrukciójával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 363/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló évi CXXXII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról 355/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalról 343/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a környezetvédelmi termékdíjról szóló évi LXXXV. törvény végrehajtásáról 234/2014. (IX. 18.) Korm. r. 341/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet az otthonteremtési kamattámogatásról 338/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a Nemzeti Jogszabálytárról 333/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a korhatár előtti ellátás, a szolgálati járandóság, a balettművészeti életjáradék és az átmeneti bányászjáradék eljárási szabályairól, valamint egyes kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról 323/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet a Nemzeti Munkaügyi Hivatalról és a szakmai irányítása alá tartozó szakigazgatási szervek feladat és hatásköréről 315/2011. (XII. 27.) Korm. rendelet a világörökségi kezelési tervről, a világörökségi komplex hatásvizsgálati dokumentációról és a világörökségi várományos helyszínekről 39
35 40 311/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet a Várbazár, valamint a budavári királyi kertek rekonstrukciójához kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 309/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet a központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokról 302/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet a nemzeti emlékhelyek használati rendjéről 297/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet az ipari parkokról 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról 280/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet a gyakorlati képzés költségeinek a szakképzési hozzájárulás terhére történő elszámolásánál figyelembe vehető gyakorlati képzési normatívák mértékéről és a csökkentő tétel számításáról 278/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszer rendeltetéséről, feladatairól, eljárási rendjéről, a közreműködők kötelezettségeiről 267/2011. (XII. 13.) Korm. rendelet a bajba jutott légi járművek megsegítését, valamint a katasztrófák elleni védekezéssel és a mentéssel összefüggő tevékenységet ellátó légi kutató-mentő szolgálat szervezetéről, működésének, fenntartásának, riasztásának és a mentéssel járó költségek viselésének rendjéről, e tevékenységek engedélyezésére vonatkozó szabályokról 261/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet a díj ellenében végzett közúti árutovábbítási, a saját számlás áruszállítási, valamint az autóbusszal díj ellenében végzett személyszállítási és a saját számlás személyszállítási tevékenységről, továbbá az ezekkel öszszefüggő jogszabályok módosításáról változásmutató 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról 229/2014. (IX. 5.) Korm. r. 258/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet a megyei intézményfenntartó központokról, valamint a megyei önkormányzatok konszolidációjával, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egészségügyi intézményeinek átvételével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról 256/2011. (XII. 6.) Korm. rendelet a lakásépítési támogatásról 252/2011. (XII. 1.) Korm. rendelet a hatvani Grassalkovich-kastély és parkja rekonstrukciója keretében megvalósuló beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 248/2011. (XII. 1.) Korm. rendelet a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal létrehozásáról 244/2011. (XI. 22.) Korm. rendelet a vasúti pályahálózat működtetésének az állam által meg nem térített költségei finanszírozására felvett hitelre és annak ügyleti kamataira történő állami kezességvállalás szabályairól 234/2011. (XI. 10.) Korm. rendelet a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról 230/2011. (XI. 8.) Korm. rendelet a magyar-szlovák összekötő földgázszállító-vezeték kiépítéséhez és a vezeték üzemszerű működtetéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 228/2011. (X. 28.) Korm. rendelet a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjról 220/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a Nemzeti Földalapról szóló törvény szerinti közös tulajdonosi joggyakorlás alatt álló ingatlanokról
36 változásmutató 218/2011. (X. 19.) Korm. rendelet a minősített adatot, az ország alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeit érintő vagy a különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzések sajátos szabályairól 174/2011. (VIII. 31.) Korm. rendelet a közigazgatási és az ügykezelői alapvizsgáról 169/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet a Foglalkoztatási és Közfoglalkoztatási Adatbázisról 160/2011. (VIII. 18.) Korm. rendelet a haditechnikai eszközök és szolgáltatások kivitelének, behozatalának, transzferjének és tranzitjának engedélyezéséről, valamint a vállalkozások tanúsításáról 156/2011. (VIII. 10.) Korm. rendelet a Szociális Családiház-építési Program keretében az Ócsa területén megvalósuló építési beruházással öszszefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 154/2011. (VIII. 10.) Korm. rendelet a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv kijelöléséről 142/2011. (VII. 21.) Korm. rendelet a Pesti Vigadó épületének rekonstrukciójával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 130/2011. (VII. 18.) Korm. rendelet a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok költségvetésének és gazdálkodásának egyes speciális szabályairól 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint viszszafizetésének szabályairól 97/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet az ELI (Extreme Light Infrastructure) integrált európai kutatási nagyberendezés magyarországi megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 87/2011. (V. 31.) Korm. rendelet a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával öszszefüggő egyes törvénymódosításokról szóló évi CLIV. törvény végrehajtásáról 78/2011. (V. 12.) Korm. rendelet a Magyar Honvédség által védendő létesítmények kijelöléséről, valamint a magyar állam folytonosságát és függetlenségét megtestesítő ereklyék köréről és az őrzésükre vonatkozó szabályokról 68/2011. (IV. 28.) Korm. rendelet a Széchenyi Programirodákról 62/2011. (IV. 13.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szaúd-Arábiai Királyság Kormánya közötti Együttműködési Keretegyezmény kihirdetéséről 59/2011. (IV. 12.) Korm. rendelet a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetről 55/2011. (IV. 12.) Korm. rendelet a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól 48/2011. (III. 30.) Korm. rendelet a környezetkímélő és energiahatékony közúti járművek beszerzésének előmozdításáról 46/2011. (III. 25.) Korm. rendelet a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről 241/2014. (IX. 23.) Korm. r. 44/2011. (III. 23.) Korm. rendelet a büntetés-végrehajtási szervezet részéről a központi államigazgatási szervek és a rendvédelmi szervek irányában fennálló egyes ellátási kötelezettségekről, a termékek és szolgáltatások átadás-átvételének és azok ellentételezésének rendjéről 38/2011. (III. 22.) Korm. rendelet a nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások adatfeldolgozásának biztosításáról 41
37 42 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről 24/2011. (III. 9.) Korm. rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény hatálya alá tartozó munkáltatóknál működő szakszervezetek reprezentativitásának megállapításáról 16/2011. (II. 24.) Korm. rendelet az AUDI HUNGÁRIA MOTOR KFT. Győr közigazgatási területén megvalósuló nagyberuházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 13/2011. (II. 22.) Korm. rendelet a kettős felhasználású termékek külkereskedelmi forgalmának engedélyezéséről 11/2011. (II. 22.) Korm. rendelet a Nemzeti Földalap vagyonnyilvántartásának szabályairól 9/2011. (II. 15.) Korm. rendelet a vis maior támogatás felhasználásának részletes szabályairól 5/2011. (II. 3.) Korm. rendelet a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Programról 367/2010. (XII. 30.) Korm. rendelet a Bethlen Gábor Alapról szóló évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról 346/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet a kormányzati célú hálózatokról 335/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet egyes központi államigazgatási szervek személyügyi nyilvántartási és integrált emberi erőforrás-gazdálkodási rendszeréről 328/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet a fővárosi és megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szerveinek kijelöléséről 323/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról, a népegészségügyi szakigazgatási feladatok ellátásáról, valamint a gyógyszerészeti államigazgatási szerv kijelöléséről változásmutató 321/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet a műszaki biztonsági hatóságok műszaki biztonsági tevékenységének és a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal piacfelügyeleti eljárásának részletes szabályairól 320/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról és a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról 319/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet az egészségbiztosítási szervekről 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet a levegő védelméről 303/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet a Nemzeti Innovációs Hivatalról 302/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet az Európai Unió jogának való megfelelés érdekében szükséges jogszabály-előkészítési feladatok teljesítéséről 301/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet a jogszabálytervezetek és szabályozási koncepciók közzétételéről és véleményezéséről 297/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történő átlépéshez kapcsolódó eljárási szabályokról 295/2010. (XII. 22.) Korm. rendelet a terrorizmust elhárító szerv kijelöléséről és feladatai ellátásának részletes szabályairól 293/2010. (XII. 22.) Korm. rendelet a rendőrség belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerve kijelöléséről, valamint feladatai ellátásának, a kifogástalan életvitel ellenőrzés és a megbízhatósági vizsgálat részletes szabályainak megállapításáról 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet a fővárosi és megyei kormányhivatalokról 287/2010. (XII. 16.) Korm. rendelet a Hamisítás Elleni Nemzeti Testületről
38 változásmutató 268/2010. (XII. 3.) Korm. rendelet a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségről 263/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek szociális földprogram megvalósítása céljából az önkormányzatok számára történő ingyenes tulajdonba vagy vagyonkezelésbe adásának szabályairól 259/2010. (XI. 16.) Korm. rendelet egyes költségvetési szervek központi hivatali jogállásáról 231/2010. (VIII. 18.) Korm. rendelet a csemegeszőlő és alanyszőlő ültetvény telepítésének engedélyezéséről 210/2010. (VI. 30.) Korm. rendelet az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóságról 192/2010. (VI. 10.) Korm. rendelet az állami vezetők és az államigazgatási szervek köztisztviselői számára biztosított juttatásokról és azok feltételeiről 178/2010. (V. 13.) Korm. rendelet a vizek többletéből eredő kockázattal érintett területek meghatározásáról, a veszély- és kockázati térképek, valamint a kockázatkezelési tervek készítéséről, tartalmáról 174/2010. (V. 13.) Korm. rendelet a Nabucco Gas Pipeline International GmbH. által megvalósítandó, a Nabucco gázvezeték magyarországi szakaszának kiépítéséhez és a vezeték üzemszerű működtetéséhez kapcsolódó beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 173/2010. (V. 13.) Korm. rendelet a magyar-horvát összekötő földgázszállító-vezeték kiépítéséhez és a vezeték üzemszerű működtetéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 167/2010. (V. 11.) Korm. rendelet az országos nukleárisbaleset-elhárítási rendszerről 161/2010. (V. 6.) Korm. rendelet a minősített adat elektronikus biztonságának, valamint a rejtjeltevékenység engedélyezésének és hatósági felügyeletének részletes szabályairól 160/2010. (V. 6.) Korm. rendelet az integrált ügyintézési és tájékoztatási pont kialakításáról, működtetéséről, valamint a működtető és az érintett szervek együttműködésének rendjéről 153/2010. (V. 4.) Korm. rendelet az Országos Közigazgatási Vizsgabizottságról 104/2010. (IV. 9.) Korm. rendelet a Köztársasági Érdemjel díj adományozásáról 92/2010. (III. 31.) Korm. rendelet az iparbiztonsági ellenőrzés és a telephely biztonsági tanúsítvány kiadásának részletes szabályairól 90/2010. (III. 26.) Korm. rendelet a Nemzeti Biztonsági Felügyelet működésének, valamint a minősített adat kezelésének rendjéről 78/2010. (III. 25.) Korm. rendelet az elektronikus aláírás közigazgatási használatához kapcsolódó követelményekről és az elektronikus kapcsolattartás egyes szabályairól 61/2010. (III. 18.) Korm. rendelet az EM-Bioetanol Kft. Bioetanol-Biogáz-Kiserőmű projekt Kaba város közigazgatási területén megvalósuló nagyberuházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 60/2010. (III. 18.) Korm. rendelet a DUNA-ETANOL Zrt. Bioetanol-Biogáz-Kiserőmű projekt Dunaalmás község közigazgatási területén megvalósuló nagyberuházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 46/2010. (II. 26.) Korm. rendelet az Európai Szabadalmi Egyezmény 2000-ben felülvizsgált szövegéhez kapcsolódó Végrehajtási Szabályzat október 28-án, az Európai Szabadalmi Szervezet Igazgatótanácsának CA/D 18/09. számú határozatával megállapított módosításának kihirdetéséről 43
39 44 354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet a munkabiztonsági szakértői tevékenységről 297/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízgazdálkodási és tájvédelmi szakértői tevékenységről 288/2009. (XII. 15.) Korm. rendelet az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program adatgyűjtéseiről és adatátvételeiről 282/2009. (XII. 11.) Korm. rendelet a kiemelt térségi és megyei területrendezési tervek, valamint a településrendezési tervek készítése során az országos, a kiemelt térségi és a megyei övezetek területi érintettségével kapcsolatosan állásfoglalásra kötelezett államigazgatási szervek köréről és az eljárás részletes szabályairól 239/2009. (X. 20.) Korm. rendelet a szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes feltételeiről és a szálláshely-üzemeltetési engedély kiadásának rendjéről 218/2009. (X. 6.) Korm. rendelet a területfejlesztési koncepció, a területfejlesztési program és a területrendezési terv tartalmi követelményeiről, valamint illeszkedésük, kidolgozásuk, egyeztetésük, elfogadásuk és közzétételük részletes szabályairól 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről 178/2009. (IX. 4.) Korm. rendelet a borászati termékek eredetmegjelöléseinek és földrajzi jelzéseinek közösségi oltalmára irányuló eljárásról, valamint ezen termékek ellenőrzéséről 160/2009. (VIII. 3.) Korm. rendelet a programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alap, valamint az Előcsatlakozási Támogatási Eszköz pénzügyi alapok egyes, a területi együttműködéshez kapcsolódó programjainak végrehajtásáról 134/2009. (VI. 23.) Korm. rendelet a fiatalok, valamint a többgyermekes családok lakáscélú kölcsöneinek állami támogatásáról változásmutató 103/2009. (V. 11.) Korm. rendelet a Kereskedelem Technikai Akadályairól szóló Megállapodásban előírt bejelentési és tájékoztatási kötelezettségek teljesítéséről 102/2009. (V. 11.) Korm. rendelet az áruk és egyes szolgáltatások szabad áramlásának biztosításával összefüggésben egyes európai uniós jogi aktusokban előírt bejelentési, értesítési, tájékoztatási és jelentéstételi kötelezettségek teljesítéséről 80/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer II. ütem megvalósítása tárgyú projekt megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 229/2014. (IX. 5.) Korm. r. 79/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet a Tisza hullámtér projekt megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 229/2014. (IX. 5.) Korm. r. 78/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet a Ráckevei (Soroksári) - Duna-ág (RSD) vízgazdálkodásának, vízminőségének javítása tárgyú projekt megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 229/2014. (IX. 5.) Korm. r. 77/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet a Duna projekt megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 229/2014. (IX. 5.) Korm. r. 44/2009. (III. 4.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között a nemzeti kisebbségek kölcsönös oktatási és kulturális támogatásáról szóló megállapodás kihirdetéséről 5/2009. (I. 16.) Korm. rendelet a kis- és középvállalkozások helyzetével, támogatásával összefüggő adatszolgáltatásról 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet a Nemzeti Hírközlési Hatóság eljárásában közreműködő szakhatóságok kijelöléséről, valamint egyes szakhatósági közreműködések megszüntetéséről és módosításáról
40 változásmutató 356/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény egészségügyi intézményekben történő végrehajtásáról 337/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló évi CXXXII. törvény végrehajtásáról 310/2008. (XII. 20.) Korm. rendelet az ózonréteget lebontó anyagokkal és egyes fluortartalmú üvegházhatású gázokkal kapcsolatos tevékenységekről 276/2008. (XI. 21.) Korm. rendelet a Magyar Honvédség feladatainak ellátásával összefüggő nemzetközi kártérítési ügyekkel kapcsolatos eljárás részletes szabályairól 271/2008. (XI. 18.) Korm. rendelet a Kossuth-díj, a Széchenyi-díj adományozásának rendjéről, valamint a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díj alapításáról és adományozásáról 255/2008. (X. 21.) Korm. rendelet a szépkorúak jubileumi köszöntéséről 248/2008. (X. 14.) Korm. rendelet az M7-es autópálya, Sávoly község északi közigazgatási határa, a Marótvölgyi-csatorna és Szőkedencs község déli közigazgatási határa által lehatárolt területen megvalósuló nagyberuházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 229/2014. (IX. 5.) Korm. r. 228/2008. (IX. 12.) Korm. rendelet a programozási időszakban az Európai Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszközből társfinanszírozott Magyarország-Szlovákia-Románia- Ukrajna ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Program végrehajtásáról 226/2008. (IX. 11.) Korm. rendelet a évi CIX. törvénnyel kihirdetett, a biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, május 24-én aláírt Cartagena Jegyzőkönyv végrehajtásáról 192/2008. (VII. 30.) Korm. rendelet a Kecskemét közigazgatási területén megvalósuló nagyberuházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 153/2008. (VI. 6.) Korm. rendelet a Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtér rövid távú fejlesztése projekthez tartozó egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 229/2014. (IX. 5.) Korm. r. 141/2008. (V. 16.) Korm. rendelet a szabadalmi bejelentés államtitokká minősítéséhez szükséges eljárás részletes szabályairól 115/2008. (IV. 30.) Korm. rendelet a Magyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság között Bécsben, az évi május hó 19. napján aláírt kulturális és tudományos együttműködési egyezmény kihirdetéséről 113/2008. (IV. 30.) Korm. rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Líbiai Arab Szocialista Népi Dzsamahirija között Tripoliban, az március 16-án aláírt kulturális együttműködési egyezmény kihirdetéséről 85/2008. (IV. 11.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és Japán Kormánya között a vezetői engedélyek kölcsönös elismeréséről szóló Megállapodás kihirdetéséről 78/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet a természetes fürdővizek minőségi követelményeiről, valamint a természetes fürdőhelyek kijelöléséről és üzemeltetéséről 74/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet a Pécs Európa Kulturális Fővárosa program fejlesztési kulcsprojektjeihez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 229/2014. (IX. 5.) Korm. r. 67/2008. (III. 29.) Korm. rendelet a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény végrehajtásáról 34/2008. (II. 21.) Korm. rendelet a Márciusi Ifjak Díj - a fiatal magyar tehetségekért alapításáról 45
41 46 33/2008. (II. 21.) Korm. rendelet a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló évi C. törvény hatálya alá tartozó ügyekben eljáró hatóságok kijelöléséről, valamint a nyilatkozattételi kötelezettség alá eső szolgáltatások felsorolásáról 20/2008. (II. 7.) Korm. rendelet a Kormánynak a közigazgatási hatósági ügyekkel öszszefüggő jogorvoslati eljárás során való képviseletéről 382/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a villamosenergia-ipari építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról 335/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet a döntéselőkészítéshez szükséges adatok hozzáférhetőségének biztosításáról szóló évi CI. törvény végrehajtásáról 333/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet a belső határon a határellenőrzés ideiglenes visszaállításának feltételeinek szabályairól 330/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet a határterületről, valamint a határátkelőhely területére nem határátlépés céljából történő belépés és tartózkodás szabályairól 323/2007. (XII. 11.) Korm. rendelet az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló évi LX. törvény végrehajtásának egyes szabályairól 225/2014. (IX. 4.) Korm. r. 303/2007. (XI. 14.) Korm. rendelet a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról 294/2007. (XI. 8.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és Ukrajna Miniszteri Kabinetje között az állampolgárok utazásának feltételeiről szóló, Kijevben, október 9. napján aláírt Megállapodás módosításáról szóló, jegyzékváltás útján létrejött Megállapodás kihirdetéséről 293/2007. (XI. 8.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya, valamint Szerbia és Montenegró Minisztertanácsa között az állampolgáraik utazásának feltételeiről szóló, Budapesten, október 21. napján aláírt Megállapodás módosításáról szóló, jegyzékváltás útján létrejött Megállapodás kihirdetéséről változásmutató 289/2007. (X. 31.) Korm. rendelet a lakossági vezetékes gázfogyasztás és távhőfel használás szociális támogatásáról 282/2007. (X. 26.) Korm. rendelet a szakterületek ágazati követelményeiért felelős szervek kijelöléséről, valamint a meghatározott szakkérdésekben kizárólagosan eljáró és egyes szakterületeken szakvéleményt adó szervekről 278/2007. (X. 20.) Korm. rendelet a szénipari szerkezetátalakítási támogatás meghatározásának és kezelésének részletes szabályairól 273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet a villamos energiáról szóló évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról 256/2007. (X. 4.) Korm. rendelet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalról 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet az állami vagyonnal való gazdálkodásról 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról 219/2007. (VIII. 15.) Korm. rendelet a folyami információs szolgáltatásokról 197/2007. (VII. 30.) Korm. rendelet az ingatlanértékelést végző természetes személy és szervezet felelősségbiztosítási szerződésének minimális tartalmi követelményeire vonatkozó részletes szabályokról 123/2007. (V. 31.) Korm. rendelet a felnőttképzési normatív támogatás részletes szabályairól 114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló évi II. törvény végrehajtásáról 101/2007. (V. 8.) Korm. rendelet a Deák Ferenc Ösztöndíjról
42 változásmutató 91/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet a természetben okozott károsodás mértékének megállapításáról, valamint a kármentesítés szabályairól 90/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet a környezetkárosodás megelőzésének és elhárításának rendjéről 89/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet a budapesti 4-es metróvonal Kelenföldi pályaudvar- Bosnyák tér közötti szakasza megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 229/2014. (IX. 5.) Korm. r. 82/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, az Európai Halászati Alapból, valamint az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból támogatott programok és intézkedések pénzügyi, számviteli és ellenőrzési rendszerek kialakításáról, lebonyolításának rendjéről 78/2007. (IV. 24.) Korm. rendelet a környezeti alapnyilvántartásról 72/2007. (IV. 17.) Korm. rendelet a környezetvédelmi és vízügyi hatósági eljárás során felmerülő egyéb eljárási költségekről 221/2014. (IX. 4.) Korm. r. 49/2007. (III. 26.) Korm. rendelet a programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alap, valamint az Előcsatlakozási Támogatási Eszköz és az Európai Szomszédsági és Partnerségi Eszköz pénzügyi alapok egyes, a területi együttműködéshez kapcsolódó programjaiból származó támogatások hazai felhasználásának intézményeiről 31/2007. (II. 28.) Korm. rendelet a területfejlesztéssel és a területrendezéssel kapcsolatos információs rendszerről és a kötelező adatközlés szabályairól 338/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a földhivatalokról, a Földmérési és Távérzékelési Intézetről, a Földrajzinév Bizottságról és az ingatlannyilvántartási eljárás részletes szabályairól 323/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az Országos Vérellátó Szolgálatról 322/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az Országos Mentőszolgálatról 311/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a Magyar Államkincstárról 221/2014. (IX. 4.) Korm. r. 309/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a Balassi Intézet létrehozásáról 305/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központról 302/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a védett foglalkoztatók részére fenntartott közbeszerzések részletes szabályairól 289/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságról 278/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a Közlekedésbiztonsági Szervezetről 276/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala létrehozásáról, feladatairól és hatásköréről 267/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet a Magyar Bányászati és Földtani Hivatalról 263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet a Nemzeti Közlekedési Hatóságról 257/2006. (XII. 15.) Korm. rendelet a Bátaapátiban létesülő kis és közepes aktivitású radioaktív hulladéktároló projektjéhez kapcsolódó egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 229/2014. (IX. 5.) Korm. r. 252/2006. (XII. 7.) Korm. rendelet a településrendezési és az építészeti-műszaki tervtanácsokról 212/2006. (X. 27.) Korm. rendelet a Pályamódosító hitelprogram keretében nyújtott hitel igénybevételének feltételeiről 47
43 48 151/2006. (VII. 21.) Korm. rendelet az észak-balatoni hulladékgazdálkodási projekt és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei hulladékgazdálkodási projekt megvalósításához szükséges egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 229/2014. (IX. 5.) Korm. r. 150/2006. (VII. 21.) Korm. rendelet a budapesti központi szennyvíztisztító telep és kapcsolódó létesítményei projekt, a Zalaegerszeg és térsége szennyvízelvezetési és kezelési projekt és a Veszprém és térsége szennyvízelvezetési és kezelési projekt megvalósításához szükséges egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 229/2014. (IX. 5.) Korm. r. 114/2006. (V. 12.) Korm. rendelet a felszámolók névjegyzékéről 110/2006. (V. 5.) Korm. rendelet az állam által vállalt kezesség előkészítésének és a kezesség beváltásának eljárási rendjéről 89/2006. (IV. 18.) Korm. rendelet a Hágai Nemzetközi Magánjogi Értekezlet Alapszabályának, valamint a Hágai Nemzetközi Magánjogi Értekezlet Huszadik Ülésszakán, június 30-án elfogadott módosításának kihirdetéséről 79/2006. (IV. 5.) Korm. rendelet a felsőoktatásról szóló évi CXXXIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról 67/2006. (III. 27.) Korm. rendelet az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényben meghatározott határidők ismételt megnyitásáról és a kárpótlás lezárásáról szóló évi XLVII. törvény végrehajtásáról 62/2006. (III. 27.) Korm. rendelet az egyes pénzbeli szociális ellátások elszámolásának szabályairól 53/2006. (III. 14.) Korm. rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény felsőoktatásban való végrehajtásáról és a felsőoktatási intézményekben történő foglalkoztatás egyes kérdéseiről változásmutató 27/2006. (II. 7.) Korm. rendelet a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet a közérdekű adatok elektronikus közzétételére, az egységes közadatkereső rendszerre, valamint a központi jegyzék adattartalmára, az adatintegrációra vonatkozó részletes szabályokról 289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet a felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről 282/2005. (XII. 20.) Korm. rendelet az Egyesült Európáért Díj alapításáról 277/2005. (XII. 20.) Korm. rendelet az Országos Meteorológiai Szolgálatról 129/2005. (VII. 1.) Korm. rendelet a Szociálpolitikai Tanács összetételéről, szervezetéről és működéséről 54/2005. (III. 26.) Korm. rendelet a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjai és az EQUAL Közösségi Kezdeményezés Program esetében alkalmazandó biztosítékokkal kapcsolatos szabályokról 21/2005. (II. 11.) Korm. rendelet a gyorsforgalmi utak építésével összefüggő elővásárlási jog gyakorlásának részletes szabályairól 11/2005. (I. 26.) Korm. rendelet egyes lakáscélú kölcsönökből eredő adósságok rendezéséről 9/2005. (I. 19.) Korm. rendelet a postai szolgáltatók, a postai közreműködők és a titkos információgyűjtésre, illetve titkos adatszerzésre felhatalmazott szervezetek együttműködésének részletes szabályairól
44 változásmutató 6/2005. (I. 19.) Korm. rendelet a mezőgazdasági eredetű etil-alkoholok közösségi rendtartásával kapcsolatos nemzeti hatáskörbe utalt feladatokról 2/2005. (I. 11.) Korm. rendelet egyes tervek, illetve programok környezeti vizsgálatáról 374/2004. (XII. 26.) Korm. rendelet a Kiváló Művész, az Érdemes Művész, valamint a Népművészet Mestere járadék folyósításáról 360/2004. (XII. 26.) Korm. rendelet a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjai, az EQUAL Közösségi Kezdeményezés program és a Kohéziós Alap projektek támogatásainak fogadásához kapcsolódó pénzügyi lebonyolítási, számviteli és ellenőrzési rendszerek kialakításáról 359/2004. (XII. 26.) Korm. rendelet az INTERREG III Közösségi Kezdeményezés programok végrehajtásának részletes szabályairól 317/2004. (XI. 25.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és a Japán Kormány között a Károli Gáspár Egyetem japán nyelvoktatási berendezéssel való ellátása tárgyában történő levélváltás kihirdetéséről 295/2004. (X. 28.) Korm. rendelet az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalról 280/2004. (X. 20.) Korm. rendelet a környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről 268/2004. (IX. 24.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja, a Népművészet Mestere díj alapításáról 262/2004. (IX. 23.) Korm. rendelet a magánszemélyek közműfejlesztési támogatásáról 253/2004. (VIII. 31.) Korm. rendelet a fegyverekről és lőszerekről 250/2004. (VIII. 27.) Korm. rendelet a végrehajtói kézbesítés részletes eljárási szabályairól 231/2004. (VIII. 6.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a magyarországi levéltárakban őrzött, és az Egyesült Államok Holocaust Emlékmúzeuma részére átadott Holocaustdokumentumokban található személyes adatok védelme tárgyában Washingtonban, november 5-én létrejött adatvédelmi szerződés kihirdetéséről 226/2004. (VII. 27.) Korm. rendelet a honvédelmi szervek működésének az államháztartás működési rendjétől eltérő szabályairól 221/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a vízgyűjtő-gazdálkodás egyes szabályairól 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a felszín alatti vizek védelméről 180/2004. (V. 26.) Korm. rendelet az elektronikus hírközlési feladatokat ellátó szervezetek és a titkos információgyűjtésre, illetve titkos adatszerzésre felhatalmazott szervezetek együttműködésének rendjéről 179/2004. (V. 26.) Korm. rendelet a Schengen Alap felhasználásának pénzügyi tervezési, lebonyolítási és ellenőrzési rendjének kialakításáról 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről 132/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet a géntechnológiai tevékenység engedélyezési eljárási rendjéről, valamint az eljárás során az Európai Bizottsággal való kapcsolattartásról 119/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet az Európai Uniós előcsatlakozási eszközök és az Átmeneti Támogatás felhasználásának pénzügyi tervezési, lebonyolítási, számviteli és ellenőrzési rendjéről 49
45 50 100/2004. (IV. 27.) Korm. rendelet az elektronikus hírközlés veszélyhelyzeti és minősített időszaki felkészítésének rendszeréről, az államigazgatási szervek feladatairól, működésük feltételeinek biztosításáról 41/2004. (III. 12.) Korm. rendelet az olimpiai járadékról 28/2004. (II. 28.) Korm. rendelet a magyar Nemzeti Kábítószer Adatgyűjtő és Kapcsolattartó Központ feladatainak ellátásával kapcsolatos egyes kérdésekről 1/2004. (I. 5.) Korm. rendelet az Európai Unió strukturális alapjaiból és Kohéziós Alapjából származó támogatások hazai felhasználásáért felelős intézményekről 243/2003. (XII. 17.) Korm. rendelet a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról 232/2003. (XII. 16.) Korm. rendelet az Eximbank által folyósítható kötött segélyhitelek feltételeiről és a segélyhitelnyújtás részletes szabályairól 225/2003. (XII. 13.) Korm. rendelet a magyar vízi utakon külföldi államok lobogója alatt közlekedő tengeri hajók biztonsági ellenőrzéséről 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról 131/2003. (VIII. 22.) Korm. rendelet a nemzetgazdaság védelmi felkészítése és mozgósítása feladatai végrehajtásának szabályozásáról 119/2003. (VIII. 14.) Korm. rendelet az általános gyermek- és ifjúsági baleset-biztosításról 73/2003. (V. 28.) Korm. rendelet az Országos Dokumentumellátási Rendszerről 45/2003. (IV. 3.) Korm. rendelet a többnemzetiségű műszaki zászlóalj és a katasztrófavédelemben érintett más állami szervek kölcsönös tájékoztatási, egyeztetési és együttműködési rendjéről változásmutató 43/2003. (III. 31.) Korm. rendelet az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló évi III. törvény végrehajtásáról 40/2003. (III. 27.) Korm. rendelet az ózdi martinsalak felhasználásával készült lakóépületek tulajdonosainak kárenyhítéséről 31/2003. (III. 27.) Korm. rendelet az élet elvesztéséért járó egyösszegű kárpótlás végrehajtásáról 20/2003. (II. 20.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és a Japán Kormány között az Országos Széchényi Könyvtár felvevőberendezéssel való ellátása tárgyában történő levélváltás kihirdetéséről 283/2002. (XII. 21.) Korm. rendelet a balatoni vízpart-rehabilitációs szabályozás követelményeiről 275/2002. (XII. 21.) Korm. rendelet az országos sugárzási helyzet és radioaktív anyagkoncentrációk ellenőrzéséről 147/2002. (VI. 29.) Korm. rendelet a Nemzetközi Ösztöndíj Fórumról, valamint a Magyar Ösztöndíj Bizottságról 68/2002. (IV. 5.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és a Japán Kormány között a Budapesti Történeti Múzeum audiovizuális berendezéssel való ellátása tárgyában történő levélváltás kihirdetéséről 40/2002. (III. 21). Korm. rendelet a sajátos építményfajták körébe tartozó honvédelmi és katonai célú építményekre vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások szabályairól 13/2002. (I. 31.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és Izrael Állam Kormánya között a magyarországi levéltárakban őrzött, védett személyes adatot tartalmazó Holocaustdokumentumok másolatának a jeruzsálemi Yad Vashem, a Holocaust Mártírjai és Hősei Megemlékezési Hivatala részére történő átadása és felhasználása tárgyában készült adatvédelmi szerződés kihirdetéséről
46 változásmutató 1/2002. (I. 11.) Korm. rendelet a veszélyes áruk közúti szállításának ellenőrzésére vonatkozó egységes eljárásról 318/2001. (XII. 29.) Korm. rendelet a magyar igazolvány és a magyar hozzátartozói igazolvány kiadásával kapcsolatos eljárásról 282/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet a magánnyugdíjpénztárak befektetési és gazdálkodási tevékenységéről 281/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárak befektetési és gazdálkodási szabályairól 266/2001. (XII. 21.) Korm. rendelet a Magyar Formatervezési Tanácsról 237/2001. (XII. 10.) Korm. rendelet a nemzeti gyászról 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről 199/2001. (X. 20.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és a Japán Kormány között a Debreceni Csokonai Színház videofelvevő és szerkesztő berendezéssel való ellátása tárgyában történő levélváltás kihirdetéséről 191/2001. (X. 18.) Korm. rendelet az örökségvédelmi bírságról 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről 83/2001. (V. 18.) Korm. rendelet a hazai gyakorló- és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről 50/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet a szennyvizek és szennyvíziszapok mezőgazdasági felhasználásának és kezelésének szabályairól 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet a lakáscélú állami támogatásokról 6/2001. (I. 17.) Korm. rendelet a könyvtárhasználókat megillető egyes kedvezményekről 252/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet az önkéntes kölcsönös egészség- és önsegélyező pénztárak beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól 251/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet a befektetési vállalkozások éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól 250/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet a hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet a számviteli törvény szerinti egyes egyéb szervezetek beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól 222/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet a magánnyugdíjpénztárak beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól 221/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet a Magyar Nemzeti Bank éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól 198/2000. (XI. 29.) Korm. rendelet az úszólétesítmények lajstromozásáról 190/2000. (XI. 14.) Korm. rendelet a határátlépéssel járó csapatmozgások engedélyezésének kormányzati feladatairól 149/2000. (VIII. 31.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és az Európa Tanács tagállamai között, január 16-án kelt, Vallettában aláírt, a régészeti örökség védelméről szóló Európai Egyezmény kihirdetéséről 51
47 52 74/2000. (V. 31.) Korm. rendelet a Duna védelmére és fenntartható használatára irányuló együttműködésről szóló, június 29-én, Szófiában létrehozott Egyezmény kihirdetéséről 65/2000. (V. 9.) Korm. rendelet a Karitatív Tanács megalakításáról és működésének részletes szabályairól 30/2000. (III. 10.) Korm. rendelet a mezőgazdasági termelők kibontakozási hitelkonstrukciójáról és a gazdahitel programról 168/1999. (XI. 24.) Korm. rendelet a személyazonosító igazolvány kiadásáról és nyilvántartásáról 162/1999. (XI. 19.) Korm. rendelet a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalról 156/1999. (XI. 3.) Korm. rendelet a Szerzői Jogi Szakértő Testület szervezetéről és működéséről 148/1999. (X. 13.) Korm. rendelet az országhatáron átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról szóló, Espooban (Finnország), február 26. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről 110/1999. (VII. 7.) Korm. rendelet a Szabad Magyarországért Emléklap alapításáról és adományozásáról, valamint a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék bevezetéséről szóló 173/1995. (XII. 27.) 86/1999. (VI. 11.) Korm. rendelet a technológia-átadási megállapodások egyes csoportjainak a versenykorlátozás tilalma alól történő mentesítéséről 68/1999. (V. 21.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és Ukrajna Kormánya között a határon átnyúló együttműködésről szóló, Budapesten, november 11-én aláírt Egyezmény kihirdetéséről 34/1999. (II. 26.) Korm. rendelet a büntetőeljárásban résztvevők, valamint az eljárást folytató hatóság tagjai személyi védelme elrendelésének feltételeiről és végrehajtásának szabályairól változásmutató 3/1999. (I. 18.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és a Paraguayi Köztársaság Kormánya közötti kulturális, oktatási és tudományos együttműködési Egyezmény kihirdetéséről 223/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet a családok támogatásáról szóló évi LXXXIV. törvény végrehajtásáról 203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet a bányászatról szóló évi XLVIII. törvény végrehajtásáról 194/1998. (XII. 4.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai közötti Társulási Tanácsnak 3/98. számú, a Magyar Köztársaságnak a közösségi kulturális programokban történő részvétele módozatainak és feltételeinek elfogadása tárgyában hozott határozata kihirdetéséről 189/1998. (XI. 23.) Korm. rendelet a központi fűtésről és melegvíz-szolgáltatásról 149/1998. (IX. 18.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és a Libanoni Köztársaság Kormánya közötti kulturális, felsőoktatási és tudományos együttműködési Egyezmény kihirdetéséről 148/1998. (IX. 18.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és az Orosz Föderáció Kormánya között a kultúra, a tudomány és az oktatás területén folyó együttműködésről szóló Egyezmény kihirdetéséről 35/1998. (II. 27.) Korm. rendelet a közigazgatási szakvizsgáról 4/1998. (I. 16.) Korm. rendelet a magyar légtér igénybevételéről 268/1997. (XII. 22.) Korm. rendelet az önkéntes kölcsönös egészség- és önsegélyező pénztárak egyes gazdálkodási szabályairól 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról
48 változásmutató 183/1997. (X. 17.) Korm. rendelet a Magyarság Hírnevéért Díjról 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló évi LXXXI. törvény végrehajtásáról 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról 103/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló évi XXXII. törvényt módosító évi XXIX. törvény végrehajtásáról 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról 221/2014. (IX. 4.) Korm. r., /1996. (XII. 23.) Korm. rendelet az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről 160/1996. (XI. 5.) Korm. rendelet a védett személyek és a kijelölt létesítmények védelméről 105/1996. (VII. 16.) Korm. rendelet az energiamegtakarítást eredményező épület felújítások támogatásáról 86/1996. (VI. 14.) Korm. rendelet a biztonsági okmányok védelmének rendjéről 233/2014. (IX. 18.) Korm. r. 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról 221/2014. (IX. 4.) Korm. r /1996. (I. 31.) Korm. rendelet a talált, illetve a lefoglalt radioaktív vagy nukleáris anyagokkal kapcsolatos intézkedésekről 173/1995. (XII. 27.) Korm. rendelet a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék bevezetéséről 106/1995. (IX. 8.) Korm. rendelet a felszámolási eljárás és a végelszámolás környezetés természetvédelmi követelményeiről 98/1995. (VIII. 24.) Korm. rendelet az egyes értékpapírok előállításának, kezelésének és fizikai megsemmisítésének biztonsági szabályairól 233/2014. (IX. 18.) Korm. r. 54/1994. (IV. 13.) Korm. rendelet a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíjról 146/1993. (X. 26.) Korm. rendelet a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló évi LXVI. törvény végrehajtásáról 125/1993. (IX. 22.) Korm. rendelet a magyar állampolgárságról szóló évi LV. törvény végrehajtásáról 29/1993. (II. 17.) Korm. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezésére 92/1992. (VI. 10.) Korm. rendelet a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában az május 1-jétől június 8-ig terjedő időben alkotott jogszabályok alkalmazásával igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló évi XXIV. törvény végrehajtásáról 86/1992. (V. 22.) Korm. rendelet a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló évi XXV. törvényben, valamint a szövetkezetekről szóló évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló évi II. törvényben foglalt földügyi feladatokról és végrehajtásuk költségvetési támogatásáról 53
49 54 82/1992. (V. 14.) Korm. rendelet május 21-ének a Magyar Honvédelem Napjává nyilvánításáról 20/1992. (I. 28.) Korm. rendelet a helyi önkormányzatok egyes szerveinek és a köztársasági megbízottaknak a közművelődési, közgyűjteményi, művészeti, továbbá más kulturális tevékenységekkel kapcsolatos államigazgatási feladat- és hatásköreiről 145/1991. (XI. 22.) Korm. rendelet az egységes termékazonosító kód alkalmazásáról 126/1991. (IX. 29.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és Izrael Állam Kormánya között az egészségügyi együttműködés tárgyában, Budapesten, november 23-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről 104/1991. (VIII. 3.) Korm. rendelet a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló évi XXV. törvény végrehajtásáról 233/2014. (IX. 18.) Korm. r. 33/1991. (II. 26.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és az Albán Szocialista Népköztársaság Kormánya között az egészségügyi együttműködés tárgyában Tiranában, április 5-én aláírt Egyezmény kihirdetéséről 155/1989. (XII. 30.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Belga Királyság Kormánya között az egészségügy és az orvostudomány területén való együttműködésről Brüsszelben, november 17-én aláírt Egyezmény kihirdetéséről 93/1989. (VIII. 22.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség között kötött, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség által Magyarországnak nyújtott műszaki segítségről szóló, június 12-én aláírt Felülvizsgált Kiegészítő Megállapodás kihirdetéséről 91/1989. (VIII. 17.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Finn Köztársaság Kormánya között a beruházások védelméről szóló Megállapodás kihirdetéséről változásmutató 89/1989. (VIII. 5.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság és a Svájci Államszövetség között a beruházások kölcsönös elősegítéséről és védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről 76/1989. (VII. 10.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Venezuelai Köztársaság Kormánya közötti kulturális egyezmény kihirdetéséről 68/1989. (VII. 1.) MT rendelet az államhatárokon jogellenesen átszállított kulturális javak visszatartásának és visszaadásának kérdéseivel kapcsolatos együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtásról szóló, Plovdivban az évi április hó 22. napján kelt Egyezmény kihirdetéséről 53/1989. (VI. 10.) MT rendelet a vámokmányoknak a közvetlen közúti árufuvarozásban való alkalmazásáról Varsóban az évi november hó 17. napján kelt egyezmény kihirdetéséről szóló 51/1985. (XI. 12.) MT rendelet módosításáról 47/1989. (VI. 5.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Koreai Köztársaság Kormánya között február 1-jén, Szöulban aláírt, kulturális együttműködési Egyezmény kihirdetéséről 46/1989. (V. 31.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Koreai Köztársaság Kormánya között a beruházások elősegítéséről és kölcsönös védelméről szóló Megállapodás kihirdetéséről 33/1989. (IV. 24.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Finn Köztársaság Kormánya között a két ország területén ideiglenesen tartózkodó személyek orvosi ellátásáról Budapesten, június 6-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről 26/1989. (III. 22.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Szíriai Arab Köztársaság Kormánya között a Magyar Népköztársaságban és a Szíriai Arab Köztársaságban kiállított iskolai bizonyítványok, egyetemi diplomák és a tudományos fokozatok kölcsönös elismeréséről szóló, Damaszkuszban, szeptember 17-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről
50 változásmutató 25/1989. (III. 17.) MT rendelet a gyorsan romló élelmiszerek nemzetközi szállításáról és az ilyen szállításhoz használt különleges szállítóeszközökről szóló, Genfben, szeptember 1. napján kelt Európai Megállapodás kihirdetéséről 21/1989. (III. 7.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Görög Köztársaság Kormánya között az egészségügyi együttműködés tárgyában Budapesten, április 22-én aláírt Egyezmény kihirdetéséről 14/1989. (II. 17.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Németországi Szövetségi Köztársaság Kormánya között Budapesten január 3. napján aláírt a Magyar Népköztársaságban székhellyel bíró vállalatok magyar munkavállalóinak vállalkozási szerződés alapján foglalkoztatási célból történő kiküldetéséről szóló megállapodás kihirdetéséről 7/1989. (I. 15.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Belga- Luxemburgi Gazdasági Unió között a beruházások kölcsönös elősegítéséről és védelméről szóló Megállapodás kihirdetéséről 6/1989. (I. 15.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Dán Királyság Kormánya között a beruházások elősegítéséről és kölcsönös védelméről szóló Megállapodás kihirdetéséről 77/1988. (XI. 11.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között kulturális, tudományos és oktatási együttműködésről Budapesten, az évi június hó 17. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről 71/1988. (IX. 29.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és Málta Köztársaság Kormánya között Máltán, az évi december hó 16. napján aláírt, a területeik közötti és azon túli légi járatokról szóló légügyi egyezmény kihirdetéséről 63/1988. (VIII. 1.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság és a Holland Királyság között a beruházások elősegítéséről és kölcsönös védelméről szóló Megállapodás kihirdetéséről 34/1988. (V. 6.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és Kanada Kormánya között az atomenergia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló, november 27-én aláírt egyezmény kihirdetéséről 21/2014. (IX. 4.) Korm. r. 28/1988. (IV. 11.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Máltai Köztársaság Kormánya között Budapesten, február 4-én aláírt, az egészségügyi együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről 27/1988. (IV. 11.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége Kormánya között Budapesten, az évi február hó 26. napján aláírt, a Magyar Népköztársaság Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központja létesítéséről és tevékenységéről a Szovjetunióban szóló megállapodás kihirdetéséről 16/1988. (III. 25.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Zimbabwei Köztársaság Kormánya között Budapesten, június 19-én aláírt, az egészségügyi együttműködésről szóló Egyezmény kihirdetéséről 12/1988. (III. 10.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és Spanyolország Kormánya között Madridban, az évi július hó 9. napján aláírt, a jövedelem- és a vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról szóló egyezmény kihirdetéséről 10/1988. (III. 10.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Holland Királyság Kormánya között Hágában, az évi június hó 5. napján aláírt, a jövedelem- és a vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról szóló egyezmény kihirdetéséről 8/1988. (II. 17.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Németországi Szövetségi Köztársaság Kormánya között kulturális és tájékoztatási központok kölcsönös felállításáról szóló megállapodás kihirdetéséről 55
51 56 5/1988. (II. 12.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és Nagy- Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről 4/1988. (II. 12.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Svéd Királyság Kormánya között az egészségügyi együttműködés tárgyában Budapesten, szeptember 21-én kötött egyezmény módosításáról szóló, Stockholmban, év június hó 12. napján aláírt Jegyzőkönyv kihirdetéséről 70/1987. (XII. 10.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Osztrák Köztársaság Kormánya között a nukleáris létesítményeket érintő, kölcsönös érdeklődés tárgyát képező kérdések szabályozásáról Bécsben, április 29-én aláírt egyezmény kihirdetéséről 59/1987. (XI. 29.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Francia Köztársaság Kormánya között a beruházások kölcsönös elősegítéséről és védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről 29/1987. (VIII. 9.) MT rendelet a Bécsben, szeptember 26-án aláírt, a nukleáris baleset, vagy sugaras veszélyhelyzet esetén való segítségnyújtásról szóló egyezmény kihirdetéséről 28/1987. (VIII. 9.) MT rendelet a Bécsben, szeptember 26-án aláírt, a nukleáris balesetekről adandó gyors értesítésről szóló egyezmény kihirdetéséről 25/1987. (VII. 28.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Svéd Királyság Kormánya között a beruházások elősegítéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről 23/1987. (VII. 22.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Kormánya között Budapesten, évi november hó 24. napján aláírt, a magyarcsehszlovák vasúti forgalom szabályozásáról szóló Egyezmény kihirdetéséről változásmutató 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet a szakfordításról és tolmácsolásról 51/1985. (XI. 12.) MT rendelet a vámokmányoknak a közvetlen közúti árufuvarozásban való alkalmazásáról szóló, Varsóban az évi november hó 17. napján kelt egyezmény kihirdetéséről 33/1985. (VII. 1.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Görög Köztársaság Kormánya között Budapesten, az évi május hó 25. napján aláírt, a jövedelem- és a vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény kihirdetéséről 57/1984. (XII. 8.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének Kormánya között, Budapesten, az évi október hó 3. napján aláírt egészségügyi és orvostudományi együttműködési egyezmény kihirdetéséről 27/1984. (IX. 12.) MT rendelet a nemzetközi forgalomban használt gépjárművek számára történő műszaki és egyéb segítségnyújtásról szóló megállapodás kihirdetéséről 25/1984. (VIII. 8.) MT rendelet iskolai végzettséget, valamint tudományos fokozatot tanúsító okiratok egyenértékűségének kölcsönös elismeréséről szóló magyar-laoszi megállapodás kihirdetéséről 20/1984. (IV. 18.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Belga Királyság Kormánya között a jövedelem- és a vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról szóló egyezmény kihirdetéséről 17/1984. (III. 27.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Angolai Népi Köztársaság Kormánya között Budapesten az évi szeptember hó 20. napján aláírt egészségügyi együttműködési egyezmény kihirdetéséről
52 változásmutató 12/1984. (II. 14.) MT rendelet a magántulajdonú közúti járművek ideiglenes behozataláról szóló, New Yorkban június 4-én kelt vámegyezmény kihirdetéséről 5/1983. (IV. 13.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Svéd Királyság Kormánya között Budapesten az évi július hó 8. napján aláírt egészségügyi ellátási egyezmény kihirdetéséről 82/1982. (XII. 29.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Ciprusi Köztársaság Kormánya között Budapesten, az évi november hó 30. napján aláírt, a jövedelem- és a vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény kihirdetéséről 80/1982. (XII. 27.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Kormánya között Budapesten, az évi december hó 22. napján aláírt egészségügyi és orvostudományi együttműködési egyezmény kihirdetéséről 56/1982. (X. 22.) MT rendelet a hajók köbözésére vonatkozó évi nemzetközi egyezmény kihirdetéséről 55/1982. (X. 22.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Svéd Királyság Kormánya között Stockholmban az évi október hó 12. napján aláírt, a jövedelem- és a vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény kihirdetéséről 35/1982. (VIII. 25.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Tunéziai Köztársaság Kormánya között Budapesten, évi július hó 6. napján aláírt nemzetközi közúti fuvarozási Megállapodás kihirdetéséről 34/1982. (VIII. 18.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és Kuvait Állam Kormánya között Budapesten, évi június hó 22. napján aláírt, a posta és távközlés területén történő együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről 33/1982. (VIII. 11.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Németországi Szövetségi Köztársaság Kormánya között Budapesten, február 12-én aláírt, a nemzetközi forgalomban részt vevő közúti járművek adóztatásáról szóló megállapodás kihirdetéséről 21/1982. (V. 24.) MT rendelet a nemzetközi kiállításokra vonatkozó, Párizsban, az évi november hó 22. napján kelt egyezmény módosításáról szóló, Párizsban, az évi november hó 30. napján kelt jegyzőkönyv kihirdetéséről 2/1982. (I. 27.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Görög Köztársaság Kormánya között Budapesten az évi október hó 8. napján aláírt, a tudományos-műszaki együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről 69/1981. (XII. 27.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács között Budapesten, az évi november hó 27. napján aláírt, a kulturális és tudományos együttműködésről szóló egyezmény kihirdetéséről 67/1981. (XII. 16.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Norvég Királyság Kormánya között Oslóban az évi október hó 21. napján aláírt, a jövedelem- és a vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény kihirdetéséről 66/1981. (XII. 16.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Finn Köztársaság Kormánya között Budapesten az évi október hó 25. napján aláírt, a jövedelem- és a vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény kihirdetéséről 65/1981. (XII. 16.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Francia Köztársaság Kormánya között Párizsban az évi április hó 28. napján aláírt, a jövedelem- és a vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény kihirdetéséről 57
53 58 59/1981. (XI. 26.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Mozambiki Népi Köztársaság Kormánya között Maputóban, az évi szeptember hó 24. napján aláírt kulturális és tudományos együttműködési egyezmény kihirdetéséről 34/1981. (IX. 25.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Szocialista Etiópia Ideiglenes Katonai Kormánya között Addis Abebában az évi szeptember hó 17. napján aláírt kulturális, tudományos és oktatási együttműködési megállapodás kihirdetéséről 23/1981. (VIII. 10.) MT rendelet a Magyar Népköztársaságban és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságban kiállított, iskolai végzettséget tanúsító bizonyítványok, valamint oklevelek egyenértékűségének kölcsönös elismeréséről szóló, Budapesten, évi március hó 7. napján aláírt megállapodás kihirdetéséről 22/1981. (VIII. 6.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Olasz Köztársaság Kormánya között Rómában, június hó 17. napján aláírt, az idegenforgalmi együttműködésről szóló egyezmény kihirdetéséről 19/1981. (VI. 19.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Ciprusi Köztársaság Kormánya között Budapesten, május 13. napján aláírt, a Gazdasági, Műszaki és Ipari Együttműködésről szóló hosszú lejáratú Megállapodás kihirdetéséről 15/1981. (V. 23.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Jordán Hasemita Királyság Kormánya között Budapesten, az évi augusztus hó 31. napján aláírt, az egészségügyi együttműködésről szóló egyezmény kihirdetéséről 13/1981. (V. 6.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és Spanyolország Kormánya között Madridban, az évi november hó 27. napján aláírt, kulturális és tudományos együttműködésről szóló egyezmény kihirdetéséről 4/1981. (II. 26.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Osztrák Szövetségi Kormány között Bécsben, október változásmutató 17. napján aláírt idegenforgalmi együttműködési egyezmény kihirdetéséről 3/1981. (II. 23.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és Spanyolország Kormánya között Madridban, évi február hó 19. napján aláírt nemzetközi közúti fuvarozási megállapodás kihirdetéséről 61/1980. (XII. 27.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Afganisztáni Köztársaság Kormánya között Kabulban, az évi október hó 16. napján aláírt egészségügyi együttműködésről szóló egyezmény kihirdetéséről 53/1980. (XII. 12.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Olasz Köztársaság Kormánya között Budapesten, az évi május hó 16. napján aláírt, a jövedelem- és a vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról szóló egyezmény kihirdetéséről 41/1980. (X. 21.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Svájci Szövetségi Tanács között Budapesten, január 16. napján aláírt nemzetközi közúti fuvarozási megállapodás kihirdetéséről 27/1980. (VII. 15.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége Kormánya között Budapesten, az évi június hó 1. napján aláírt kulturális és tudományos együttműködési egyezmény kihirdetéséről 21/1980. (VI. 20.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Fülöpszigeti Köztársaság Kormánya között Manilában, az évi július hó 15. napján aláírt kulturális egyezmény kihirdetéséről 18/1980. (V. 29.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Máltai Köztársaság Kormánya között Budapesten, az évi szeptember hó 6. napján aláírt kulturális és tudományos együttműködési egyezmény kihirdetéséről
54 változásmutató 15/1980. (V. 23.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Olasz Köztársaság Kormánya között Rómában, az évi október hó 30. napján aláírt, az egészségügyi együttműködésről szóló egyezmény kihirdetéséről 11/1980. (IV. 4.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Szocialista Népi Líbiai Arab Jamahiriya között Tripoliban, az évi január hó 22. napján aláírt, az egészségügyi együttműködésről szóló egyezmény kihirdetéséről 55/1979. (XII. 30.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Portugál Köztársaság Kormánya között Budapesten, évi március hó 24. napján aláírt Kereskedelmi Hajózási Megállapodás kihirdetéséről 50/1979. (XII. 14.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Jordániai Hasemita Királyság Kormánya között Budapesten, évi május hó 24. napján aláírt nemzetközi közúti fuvarozási megállapodás kihirdetéséről 46/1979. (XI. 27.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Görög Köztársaság Kormánya között Athénben, az évi március hó 18. napján aláírt kulturális, oktatási és tudományos együttműködési egyezmény kihirdetéséről 44/1979. (XI. 10.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kuvaiti Állam Kormánya között Kuvaitban, az évi március hó 19. napján aláírt Légügyi Egyezmény kihirdetéséről 34/1979. (X. 24.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között Budapesten, az évi április hó 6. napján aláírt kulturális, oktatási, tudományos és műszaki-tudományos együttműködési egyezmény kihirdetéséről 33/1979. (X. 14.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és Kuvait Állam Kormánya közötti egészségügyi együttműködésről szóló egyezmény kihirdetéséről 29/1979. (VIII. 7.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Mozambiki Népi Köztársaság Kormánya közötti, Budapesten az évi november hó 8. napján aláírt, egészségügyi együttműködésről szóló egyezmény kihirdetéséről 21/1979. (VI. 26.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és Nagy- Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága Kormánya között Budapesten, az évi november hó 1. napján aláírt, az orvostudományi és az egészségügyi együttműködésről szóló egyezmény kihirdetéséről 17/1979. (V. 9.) MT rendelet a Nemzetközi Tudományos és Műszaki Tájékoztatási Központ jogállásáról és kiváltságairól szóló, Moszkvában, június hó 26. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről 16/1979. (IV. 27.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Görög Köztársaság Kormánya között Athénban, március 18. napján aláírt nemzetközi közúti fuvarozási megállapodás kihirdetéséről 15/1979. (IV. 15.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Finn Köztársaság Kormánya között Budapesten, az évi június hó 27. napján aláírt, az egészségügy, az orvostudomány és a társadalombiztosítás területén történő együttműködésről szóló Egyezmény kihirdetéséről 13/1979. (III. 31.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kubai Köztársaság Kormánya között Budapesten, az évi március hó 29. napján aláírt, a polgári légiközlekedésről szóló egyezmény kihirdetéséről 12/1979. (III. 24.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Svéd Királyság Kormánya között, Budapesten az évi szeptember hó 21. napján aláírt egészségügyi együttműködésről szóló egyezmény kihirdetéséről 7/1979. (II. 13.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Spanyol Királyság Kormánya között Madridban, július 10-én aláírt állat-egészségügyi egyezmény kihirdetéséről 59
55 60 55/1978. (XII. 10.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Kormánya között a határvizek vízgazdálkodási kérdéseinek szabályozásáról Budapesten, évi május hó 31-én aláírt Egyez mény kihirdetéséről 50/1978. (X. 28.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Jordániai Hasemita Királyság Kormánya között, Budapesten az évi február hó 27. napján aláírt kulturális és tudományos együttműködésről szóló egyezmény kihirdetéséről 48/1978. (X. 12.) MT rendelet a Nemzetközi Közös Konténerhasználatról szóló, Karl- Marx-Stadtban június hó 29-én kelt Egyezmény kihirdetéséről 47/1978. (X. 4.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Iraki Köztársaság Kormánya között, Budapesten az évi július hó 8. napján aláírt egészségügyi együttműködésről szóló egyezmény kihirdetéséről 43/1978. (IX. 5.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Iraki Köztársaság Kormánya között Bagdadban, az évi október hó 3. napján aláírt állat-egészségügyi egyezmény kihirdetéséről 42/1978. (VIII. 31.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Afgán Köztársaság Kormánya között Kabulban, október 16-án aláírt nemzetközi közúti árufuvarozási megállapodás kihirdetéséről 40/1978. (VII. 20.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Afgán Köztársaság Kormánya között Kabulban az évi október hó 16. napján aláírt, a légijáratokról szóló Egyezmény kihirdetéséről 32/1978. (VI. 21.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Ciprusi Köztársaság Kormánya közötti idegenforgalmi együttműködés tárgyában Budapesten, az április 15-én aláírt egyezmény kihirdetéséről változásmutató 27/1978. (V. 19.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság Kormánya között Vientianéban, az évi május hó 6. napján aláírt kulturális és tudományos együttműködési egyezmény kihirdetéséről 26/1978. (V. 11.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Portugál Köztársaság Kormánya között Budapesten, az évi március hó 31. napján aláírt műszaki-tudományos együttműködési egyezmény kihirdetéséről 25/1978. (IV. 22.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Pakisztán Iszlám Köztársaság Kormánya között a légijáratok tárgyában Budapesten, az évi május hó 11. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről 24/1978. (IV. 22.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Szíriai Arab Köztársaság Kormánya között Budapesten, az évi március hó 29. napján aláírt nemzetközi közúti fuvarozási megállapodás kihirdetéséről 23/1978. (IV. 15.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Finn Köztársaság Kormánya között Helsinkiben, az évi szeptember hó 23. napján aláírt Állat-egészségügyi Egyezmény kihirdetéséről 1/1978. (I. 9.) MT rendelet a Moszkvában, július 28-án aláírt jegyzőkönyv által módosított A száj- és körömfájás megelőzése és az ellene való hatékony védekezés problémái, valamint nagy hatékonyságú száj- és körömfájás elleni vakcinák gyártása terén a KGST-tagországok közötti tudományos-műszaki együttműködésről szóló, Szófiában, december 20-án aláírt egyezmény kihirdetéséről 37/1977. (IX. 29.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Spanyol Állam Kormánya között a növényvédelmi együttműködés tárgyában Budapesten, augusztus 24. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről
56 változásmutató 31/1977. (VIII. 17.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság Kormánya között a postai és távközlési szolgálat tárgyában Vientianeban, az évi május hó 28. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről 30/1977. (VIII. 9.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Portugál Köztársaság Kormánya között Budapesten, az évi május hó 13. napján aláírt közúti fuvarozási megállapodás kihirdetéséről 29/1977. (VIII. 9.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Portugál Köztársaság Kormánya közötti idegenforgalmi együttműködés tárgyában az évi március hó 19. napján Lisszabonban aláírt egyezmény kihirdetéséről 27/1977. (VIII. 1.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Olasz Köztársaság Kormánya között a polgári légiközlekedés tárgyában Budapesten, az évi május hó 25. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről 26/1977. (VIII. 1.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Spanyol Állam Kormánya között Madridban, az évi április hó 30. napján aláírt légügyi egyezmény kihirdetéséről 18/1977. (VI. 5.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és Kuvait Állam Kormánya között Kuvait városban az évi június hó 25. napján aláírt, a nemzetközi közúti fuvarozásról szóló megállapodás kihirdetéséről 17/1977. (V. 27.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Líbiai Arab Köztársaság Kormánya között a területeik közötti és azon túli menetrendszerű légijáratok szabályozása tárgyában Tripoliban, november 27. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről 16/1977. (V. 25.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Indiai Köztársaság Kormánya között az évi december hó 9. napján, New-Delhiben aláírt egészségügyi együttműködési egyezmény kihirdetéséről 14/1977. (IV. 22.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Mongol Népköztársaság Kormánya között Ulánbátorban, az évi augusztus hó 10. napján aláírt, az állategészségügy területén való együttműködésről szóló egyezmény kihirdetéséről 13/1977. (IV. 22.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Líbiai Arab Köztársaság Kormánya között Tripoliban, az évi november hó 27. napján aláírt Állat-egészségügyi Egyezmény kihirdetéséről 9/1977. (III. 21.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Indiai Köztársaság Kormánya között a középiskolákban, felsőoktatási intézményekben, egyetemeken, oktatási és tudományos szervezetekben kibocsátott bizonyítványok, oklevelek és a tudományos fokozatok egyenértékűségéről szóló, New Delhiben, évi október hó 23. napján aláírt jegyzőkönyv kihirdetéséről 1/1977. (I. 26.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Lengyel Népköztársaság Kormánya között a légiközlekedés tárgyában Varsóban, az évi február hó 12. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről 32/1976. (VIII. 29.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Sierra Leone Köztársaság Kormánya között a területeik közötti és azon túlra irányuló légijáratok tárgyában Budapesten, az évi november hó 5. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről 31/1976. (VIII. 25.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Norvég Királyság Kormánya között a nemzetközi közúti fuvarozás tárgyában Oslóban, az évi október hó 6. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről 30/1976. (VIII. 19.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa és az Egyiptomi Arab Köztársaság Kormánya közötti idegenforgalmi együttműködésről szóló, Kairóban május 1-jén aláírt egyezmény kihirdetéséről 29/1976. (VIII. 19.) MT rendelet a Magyar Népköztársaságban és a Bolgár Népköztársaságban kiállított, iskolai végzettséget, valamint 61
57 62 tudományos fokozatot és címet tanúsító okiratok egyenértékűségének kölcsönös elismeréséről szóló, Szófiában évi december hó 19. napján aláírt megállapodás kihirdetéséről 20/1976. (VI. 24.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és Portugália Kormánya között Lisszabonban, az évi május hó 22. napján aláírt légügyi egyezmény kihirdetéséről 15/1976. (VI. 1.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság Kormánya között Budapesten, az évi május hó 3. napján aláírt légügyi egyezmény kihirdetéséről 11/1976. (V. 20.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Vietnami Demokratikus Köztársaság Kormánya között a postai és távközlési szolgálat tárgyában Budapesten, az évi december hó 2. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről 9/1976. (IV. 30.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Dán Királyság Kormánya között a nemzetközi közúti fuvarozás tárgyában Koppenhágában, az évi április hó 11. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről 37/1975. (XII. 19.) MT rendelet a Magyar Népköztársaságban és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségében kiállított, iskolai végzettséget, valamint tudományos fokozatot tanúsító okiratok egyenértékűségének kölcsönös elismeréséről szóló, Moszkvában évi október hó 11. napján aláírt megállapodás kihirdetéséről 25/1975. (IX. 17.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Német Demokratikus Köztársaság Kormánya között az évi december hó 13. napján Berlinben aláírt egészségügyi együttműködési egyezmény kihirdetéséről 22/1975. (VIII. 1.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Pakisztán Iszlám Köztársaság Kormánya közötti, Iszlamabadban év november 12. napján aláírt kulturális és tudományos együttműködési egyezmény kihirdetéséről változásmutató 14/1975. (V. 14.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Kormánya között az évi június hó 24. napján Budapesten aláírt egészségügyi együttműködési egyezmény kihirdetéséről 49/1974. (XII. 24.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Német Demokratikus Köztársaság Kormánya között, a Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság középiskoláiban, szakközépiskoláiban, főiskoláin és egyetemein folytatott tanulmányok befejezéséről, valamint a tudományos fokozatok és címek megszerzéséről kiállított okiratok egyenértékűségének kölcsönös elismeréséről létrejött, az évi május hó 22. napján Berlinben aláírt Jegyzőkönyv kihirdetéséről 29/1974. (VII. 10.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Mongol Népköztársaság Kormánya között az évi december hó 20. napján Budapesten aláírt egészségügyi együttműködési egyezmény kihirdetéséről 13/1973. (V. 24.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság és a Mongol Népköztársaság közötti postai és távközlési forgalom tárgyában Budapesten, az évi január hó 19. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről 6/1973. (II. 7.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Román Szocialista Köztársaság Kormánya között a nemzetközi közúti személy- és árufuvarozás tárgyában Temesvárott, az évi február hó 9. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről 5/1973. (II. 7.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének Kormánya között a postai és távközlési együttműködés tárgyában Budapesten, az évi október hó 13. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről 12/2011. (IX. 6.) MNB rendelet az érmék feldolgozásáról, forgalmazásáról, valamint hamisítás elleni védelmével kapcsolatos technikai feladatokról 35/2014. (IX. 25.) MNB r.
58 változásmutató 11/2011. (IX. 6.) MNB rendelet a bankjegyek feldolgozásáról, forgalmazásáról, valamint hamisítás elleni védelmével kapcsolatos technikai feladatokról 34/2014. (IX. 25.) MNB r. 2/2010. (I. 28.) MNB rendelet a forint- és az eurobankjegyek utánzatáról 36/2014. (IX. 25.) MNB r /2010. (IV. 15.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 1/2014. (IX. 15.) MvM r. 24/2010. (III. 19.) FVM rendelet a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásáról 11/2014. (IX. 18.) FM r. 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelet a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól 10/2014. (IX. 18.) FM r. 34/2008. (III. 27.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az öntözés, a melioráció és a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek fejlesztéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 1/2014. (IX. 15.) MvM r. 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról 12/2014. (IX. 24.) FM r. 52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 1/2014. (IX. 15.) MvM r. 7/2001. (I. 17.) FVM rendelet a növényegészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól 9/2014. (IX. 12.) FM r. 109/1999. (XII. 29.) FVM rendelet az ingatlan-nyilvántartásról szóló évi CXLI. törvény végrehajtásáról 13/2014. (IX. 25.) FM r. 29/2009. (VI. 25.) KHEM rendelet a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó árak képzéséről 39/2014. (IX. 30.) NFM r. 28/2013. (XI. 15.) KIM rendelet az országgyűlési képviselők és az Európai Parlament tagjainak választásán a választási irodák hatáskörébe tartozó feladatok végrehajtásának részletes szabályairól, a választási eljárásban használandó nyomtatványokról, valamint a választási eredmény országosan összesített adatai körének megállapításáról 6/2014. (IX. 19.) IM r. 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól 226/2014. (IX. 4.) Korm. r. 156/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet a Szelidi-tó természetvédelmi terület védettségének fenntartásáról 6/2014. (IX. 1.) FM r. 17/2013. (IV. 30.) NFM rendelet a földgáz rendszerüzemeltetők és egyetemes szolgáltatók által külön díj ellenében végezhető, valamint ingyenesen biztosítandó szolgáltatásokról 39/2014. (IX. 30.) NFM r. 51/2011. (IX. 30.) NFM rendelet a távhőszolgáltatási támogatásról 39/2014. (IX. 30.) NFM r. 50/2011. (IX. 30.) NFM rendelet a távhőszolgáltatónak értékesített távhő árának, valamint a lakossági felhasználónak és a külön kezelt intézménynek nyújtott távhőszolgáltatás díjának megállapításáról 39/2014. (IX. 30.) NFM r. 19/2010. (XII. 3.) NFM rendelet az egyetemes szolgáltatók részére vételre felajánlott földgázforrás és a hazai termelésű földgáz mennyiségéről és áráról, valamint az igénybevételre jogosultak és kötelezettek köréről 39/2014. (IX. 30.) NFM r. 47/2013. (XI. 7.) NGM rendelet az adóügyek állami adóhatóság előtt történő elektronikus intézésének szabályairól és egyéb adózási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 27/2014. (IX. 12.) NGM r. 19/2012. (VII. 20.) NGM rendelet a gáz csatlakozó vezetékek és felhasználói berendezések műszaki-biztonsági felülvizsgálatáról 29/2014. (IX. 25.) NGM r. 1/2012. (I. 26.) NGM rendelet a rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételeiről és igazolásának módjáról 27/2014. (IX. 12.) NGM r. 63
59 64 48/2014. (IV. 25.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Gazdálkodói Információs Szolgálat működtetéséhez nyújtott támogatás részletes feltételeiről 1/2014. (IX. 15.) MvM r. 41/2014. (IV. 8.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdőterületeket érintő tűzkárok megelőzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 1/2014. (IX. 15.) MvM r. 17/2014. (III. 7.) VM rendelet az Európai Halászati Alapból a 3. prioritási tengely szerinti közös érdekeket célzó intézkedések támogatásának részletes feltételeiről 2/2014. (IX. 15.) MvM r. 116/2013. (XII. 12.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból egyes jogcímek esetében technológiai berendezések korszerűsítés céljából történő beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 1/2014. (IX. 15.) MvM r. 113/2013. (XII. 10.) VM rendelet az óvoda-, és iskolatej program szabályozásáról 8/2014. (IX. 10.) FM r. 104/2013. (XI. 14.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 1/2014. (IX. 15.) MvM r. 103/2013. (XI. 8.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2013-tól igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről 1/2014. (IX. 15.) MvM r. 69/2013. (VII. 29.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az innovatív technológiák bemutató-üzemi tájékoztató programokkal való megismertetéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 1/2014. (IX. 15.) MvM r. 62/2013. (VII. 24.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez a évben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 1/2014. (IX. 15.) MvM r. változásmutató 35/2013. (V. 22.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 1/2014. (IX. 15.) MvM r. 11/2013. (III. 5.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a LEADER térségek közötti együttműködés végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 1/2014. (IX. 15.) MvM r. 150/2012. (XII. 28.) VM rendelet a zöldség-gyümölcs termelői csoportokról és termelői szervezetekről 7/2014. (IX. 5.) FM r. 129/2012. (XII. 17.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a nem mezőgazdasági tevékenységgé történő diverzifikálásra nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 1/2014. (IX. 15.) MvM r. 103/2012. (X. 1.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a vidéki örökség megőrzéséhez LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről 1/2014. (IX. 15.) MvM r. 102/2012. (X. 1.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről 1/2014. (IX. 15.) MvM r. 99/2012. (IX. 25.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a LEADER Európai Unión belüli és harmadik országbeli területekkel való nemzetközi együttműködés végrehajtásához 2012-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 1/2014. (IX. 15.) MvM r. 61/2012. (VI. 29.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az állattartó telepek korszerűsítéséhez évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 1/2014. (IX. 15.) MvM r. 52/2012. (VI. 8.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 1/2014. (IX. 15.) MvM r.
60 változásmutató 49/2012. (V. 22.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez a évben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 1/2014. (IX. 15.) MvM r. 47/2012. (V. 11.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-ben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 1/2014. (IX. 15.) MvM r. 43/2012. (V. 3.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól 1/2014. (IX. 15.) MvM r. 30/2012. (III. 24.) VM rendelet a LEADER Helyi Akciócsoportok feladat ellátásához az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatás részletes feltételeiről 1/2014. (IX. 15.) MvM r. 22/2012. (III. 9.) VM rendelet a húsmarha és a juh ágazatokban nyújtott kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott különleges támogatásának igénybevételéhez kapcsolódó feltételek megállapításáról 8/2014. (IX. 10.) FM r. 17/2012. (II. 29.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a genetikai erőforrások megőrzése intézkedés keretében a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzéséhez nyújtandó támogatások igénybevételének részletes feltételeiről 1/2014. (IX. 15.) MvM r. 111/2011. (XI. 24.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból mezőgazdasági utak fejlesztéséhez a évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 1/2014. (IX. 15.) MvM r. 103/2011. (XI. 8.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 1/2014. (IX. 15.) MvM r. 55/2011. (VI. 10.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, létesítéséhez évtől nyújtandó támogatások igénybevételének részletes feltételeiről 1/2014. (IX. 15.) MvM r /2011. (VI. 10.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a genetikai erőforrások megőrzése intézkedés keretében a növényi genetikai erőforrások és mikroorganizmusok ex situ megőrzéséhez nyújtandó támogatások igénybevételének részletes feltételeiről 1/2014. (IX. 15.) MvM r. 50/2011. (VI. 6.) VM rendelet az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló Halászati Operatív Program 2. prioritási tengelye szerinti beruházási támogatások feltételeiről 2/2014. (IX. 15.) MvM r. 3/2013. (I. 11.) NMHH rendelet a honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatok ellátásában közreműködésre kötelezett elektronikus hírközlési szolgáltatók kijelöléséről és felkészülési feladataik meghatározásáról 6/2014. (IX. 10.) NMHH r. 2/2011. (IX. 26.) NMHH rendelet az elektronikus hírközlő hálózatok azonosítóival kapcsolatos gazdálkodás rendjéről 5/2014. (IX. 4.) NMHH r. 7/2014. (IX. 12.) MEKH rendelet a villamos energia hálózati csatlakozási díjak meghatározásának szempontjairól, a díjak elemeiről, mértékéről és alkalmazásuk szabályairól 9/2014. (IX. 29.) MEKH r. 1/2013. (VII. 11.) MEKH rendelet a földgáz rendszerhasználati díjakról, a rendszerüzemeltető által nyújtott szolgáltatás minőségének a rendszerhasználati díjakon keresztül történő ösztönzésének szabályairól, a nyújtott szolgáltatás minőségétől függően alkalmazható rendszerhasználati díjakról, valamint a rendszerhasználati díjak alkalmazásának feltételeiről 8/2014. (IX. 15.) MEKH r. 65
A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke
A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke 20 augusztusban megjelent csökkentett joganyag (Alaptörvény módosításai, törvények, kormányek, PSZÁF, MNB, NMHH MEKH és miniszteri, ek). *jelöltek
39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról. A járási hivatalok feladatai
39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról A járási hivatalok feladatai Járási hivatalvezetői titkársági feladatok 61. (1) A járási hivatalok
Jogszabályváltozások 2014. szeptember
Jogszabályváltozások 2014. szeptember MUNKAVÉDELEM Módosított jogszabályok: 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről Módosítva:2014.09.05
Változásmutató 2011. február válogatás
Változásmutató 2011. február válogatás 6 Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmutatóiban.
Változásmutató XII. 30.
Változásmutató 2016. XII. 30. 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról Hivatalos Értesítő 2016/67. (XII. 30.) 67/2016. (XII. 30.) EMMI
Általános közzétételi lista II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok
Általános közzétételi lista II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok 1. A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó ágazati jogszabályok
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. alapcélja koordinációs
71/2012. (XII. 14.) BM rendelet a járások kialakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról Hatályos:
ÚJ JOGSZABÁLYOK 71/2012. (XII. 14.) BM rendelet a járások kialakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról 2012. évi CXC. törvény egyes ingatlanok fővárosi önkormányzat részére történő
Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály. Igazságügyi Osztály. Áldozatsegítés
Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Igazságügyi Osztály Áldozatsegítés a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. a hozzátartozók
A Projekt Igazgatóságon alkalmazott rendeletek és jogszabályok
A Projekt Igazgatóságon alkalmazott ek és jogszabályok SOR- SZÁM 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. NYILV. SZÁM MEGNEVEZÉS FELLELHETŐSÉG 1959. évi IV. törvény 1988. évi I. törvény 1992. évi XXXVIII.
A Győri Járási Hivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály eljárásai során használt jogszabályok jegyzéke
1. számú melléklet A Győri Járási Hivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály eljárásai során használt jogszabályok jegyzéke I. Osztályai: Családtámogatási és Pénzbeli Ellátási Osztály
Ágazati jogszabályok. Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály. Családtámogatási Osztály
Ágazati jogszabályok Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály Családtámogatási Osztály 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról 1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről
Jogszabályváltozások 2015. január
Jogszabályváltozások 2015. január MUNKAVÉDELEM Módosított jogszabályok: 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 2012. évi XC. törvény a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról 2012. évi II. törvény
Kormányablak ügyintézéssel kapcsolatos jogszabályok
Kormányablak ügyintézéssel kapcsolatos jogszabályok MINDEN KORMÁNYABLAK ÜGYINTÉZÉS 2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról 66/2015. (III.30.) Korm. rendelet a fővárosi és megyei
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök A Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit
ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)
HONVÉDELMI MINISZTER ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szerv alapító okirata
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 2013. évi 57. szám 20401 Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szerv alapító okirata Az Oktatási Hivatal Alapító Okirata (a módosításokkal egységes
A Polgármesteri Hivatal feladatát, hatáskörét és alaptevékenységet meghatározó jogszabályok
A Polgármesteri Hivatal feladatát, hatáskörét és alaptevékenységet meghatározó jogszabályok 2010. évi L. törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról 2010. évi I. törvény az
Tájékoztató a jogszabályváltozásokról
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Tájékoztató a jogszabályváltozásokról Előterjesztő: Az előterjesztést
366/2006. (XII. 28.) Korm. rendelet a közigazgatási hivatalokat érint egyes kormányrendeletek módosításáról
366/2006. (XII. 28.) Korm. rendelet a közigazgatási hivatalokat érint egyes kormányrendeletek módosításáról A Kormány az Alkotmány 35. -ának (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében,
Ágazati jogszabályok évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól,
Szociális és gyámügyi igazgatás Ágazati jogszabályok 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól, 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális
Fejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége alaptevékenysége, feladat- és hatásköre
Fejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége alaptevékenysége, feladat- és hatásköre A Fejér Megyei Kormányhivatal, így a Közlekedési Felügyelőség SZMSZ-ének hatályos szövegét a 3/2013. (I.8.)
Egyes miniszteri rendeletek területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő módosításáról
Egyes miniszteri rendeletek területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő módosításáról A tervezet a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő azon miniszteri
Tájékoztató a jogszabályváltozásokról
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Tájékoztató a jogszabályváltozásokról Előterjesztő: Az előterjesztést
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala >>>1145 Budapest, Pétervárad utca 2. SZMSZ BUDAPEST FŐVÁROS XIV. KERÜLET ZUGLÓ ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA Városépítési Osztály
Ágazati jogszabályok. A hatályos szöveg elérhető: Nemzeti Jogszabálytár. Több ágazatot érintő jogszabályok
Ágazati jogszabályok A hatályos szöveg elérhető: Nemzeti Jogszabálytár Több ágazatot érintő jogszabályok 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 378/2016.
Jogszabályok listája
Kiadás száma 03 Kiadás dátuma: 2018.07.10. Oldal 1/8. KÖRNYEZETVÉDELEM 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól 83/1997. (IX.26.) OGY határozat a Nemzeti Környezetvédelmi Programról
H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P
H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P I. Költségvetési hatások: Az előterjesztésben foglalt módosítás kizárólag az új tűzoltólaktanyák létrehozását és fejlesztését célzó beruházások megvalósításával összefüggő
Az Építésügyi Hivatal szervezeti egységeinek tevékenységét meghatározó jogszabályok. Az állami főépítész tevékenységet meghatározó jogszabályok
1. SZÁMÚ MELLÉKLET Az Építésügyi Hivatal szervezeti egységeinek tevékenységét meghatározó jogszabályok Az állami főépítész tevékenységet meghatározó jogszabályok Jogszabály száma 2012. évi CXCI. Jogszabály
2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG
22. sz. melléklet a HHK/57-1/2017. nyt. számhoz 2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.)
A rendelet 2013. november 1-jén lép hatályba. A rendelet 2013. október 15-én lép hatályba
október 1 A Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatal, valamint a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei előtt kezdeményezett eljárásokban fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak
A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke
A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke 2015.áprilisban csökkentett joganyag (Alaptörvény módosításai, törvények, kormányek, PSZÁF, MNB, NMHH MEKH és miniszteri, ek). *jelöltek a weboldalról
2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG
21. sz. melléklet a HHK/57-1/2017. nyt. számhoz 2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.)
A rendelet egyes rendelkezéseit kivéve a kihirdetését követő napon 2013. december 11-én lép hatályba. rendeletek. rendelet.
december 1 Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú miniszteri ek módosításáról szóló 76/ (XII. 10.) EMMI 2 Az Európa Tanács egészségügyi termékek hamisításáról és hasonló, közegészségügyi veszélyt
Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála
Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 1. oldal 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet a környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgálatával kapcsolatos
Változásmutató. Hatályon kívül helyezett jogszabályok
Változásmutató Hatályon kívül helyezett jogszabályok 2017.XI.30. 16/1992.(VIII.31.) sz. önkormányzati rendelet A helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről 35/2017.(XI.30.) sz. önkormányzati
1. melléklet a 165/2015. (VI. 30.) Korm. rendelethez. A kiegészítő pótlék összege (Ft)
16564 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 95. szám A Kormány 165/2015. (VI. 30.) Korm. rendelete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti
Magyar joganyagok - Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okira 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz
Magyar joganyagok - Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okira 1. oldal Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 A katasztrófavédelemről
c) a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram pályázataival kapcsolatos feladatokat a módosítás alapján az ESZA Kht. helyett az NCSSZI látja el.
A kormányzati szervezetrendszer átalakítása keretében a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet is átalakításra kerül, szociális ágazati feladatait a továbbiakban Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: A-198/1/2019 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Környezetvédelmi jogszabályok listája JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA TÉMAKÖR: 1 / 30
JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA 2011. TÉMAKÖR: 1 / 30 Hulladékgazdálkodás Levegővédelem Termékdíj Természetvédelem Vízvédelem, vízgazdálkodás Zaj- és rezgésvédelem 2 / 30 TÖRVÉNYEK
Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz
Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 1. oldal Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben 1 A katasztrófavédelemről
6. számú melléklet AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSÉT SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE
6. számú melléklet AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSÉT SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE Törvények 1991. évi XI. törvény az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről 1992. évi XXII. tv. a Munka Törvénykönyvéről
Ágazati jogszabályok. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. Törvény (továbbiakban: Ákr.),
Ágazati jogszabályok Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. Törvény (továbbiakban: Ákr.), A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban:
Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.
18.Az állami szociálpolitika rendszere, a szociális ellátások típusai. Az állami és az önkormányzati szociális feladatok /A szociálpolitika fogalma/ Ferge Zsuzsa megfogalmazásában a szociálpolitika a társadalmi
A Szervezeti és Működési Szabályzat jogforrásai. 2. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló évi CLXI. törvény
4. számú melléklet A Szervezeti és Működési Szabályzat jogforrásai I. Jogszabályok: 1. Magyarország Alaptörvény 2. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 3. A bírák jogállásáról
MAGYAR KÖZLÖNY 122. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 122. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2014. szeptember 5., péntek Tartalomjegyzék 228/2014. (IX. 5.) Korm. rendelet A közszolgálati egyéni teljesítményértékelésről szóló 10/2013. (I. 21.)
a 7. alcím tekintetében a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 74. (1) bekezdés p) pontjában kapott felhatalmazás
MAGYAR KÖZLÖNY 2014. évi 39. szám 3965 A nemzeti fejlesztési miniszter 12/2014. (III. 14.) NFM rendelete egyes miniszteri rendeleteknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról
SZÁNTÓ ÉS TÁRSA december 21. (hétfő) naptól december 30. napig (szerda) megjelenő egyes jogszabályok, kormányhatározatok
2015. december 21. (hétfő) naptól 2015. december 30. napig (szerda) megjelenő egyes jogszabályok, kormányhatározatok MK 201. szám: - 2015. évi CCXVI. törvény A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI.
A BELÜGYMINISZTÉRIUM II. FÉLÉVI JOGALKOTÁSI MUNKATERVE
A BELÜGYMINISZTÉRIUM 2017. II. FÉLÉVI JOGALKOTÁSI MUNKATERVE Jogszabály/ közjogi szervezetszabályozó eszköz/ jelentés megjelölése 1. törvény Cím Egyes migrációs tárgyú törvények módosításáról A jogszabálytervezet
8/2014. (II. 28.) KIM 3/2013. (I. 18.) KIM
8/2014. (II. 28.) KIM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról szóló 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás módosításáról A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint
8/2012. (II. 15.) NFM rendelet A vasúti rendszer kölcsönös átjárhatóságáról szóló 30/2010. (XII. 23.) NFM rendelet módosításáról
A munkavédelmet érintő 2012.-benhatályba lépett, vagy módosult jogszabályok. 2012. JANUÁR MK 2. (január 6.) 2012. évi I. törvény A munka törvénykönyvéről 2012. évi II. törvény A szabálysértésekről, a szabálysértési
NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság. Jogszabályi alapok
NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Alapító: a magyar állam, Részvényesi jogok gyakorlója: nemzeti fejlesztési miniszter Tulajdonosi jogok gyakorlója: MNV Zrt.,
C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG
C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG TÉTELEK ÉS ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG MUNKAJOG A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.), a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi
Jogszabályváltozások. Jogszabály száma. Megjelenés helye. Megjelenés időpontja. Hatálybalépés időpontja. Oldal. Tárgy
Jogszabályváltozások Jogszabály száma 2010. évi CLIII. 7/2010. (XII.14.) NGM rendelet 18/2010. (XI.29.) 2010. évi CXXIII. 2010. évi CXXII. 262/2010. (XI.17.) 2010. évi CXIV. 253/2010. (XI.8.) 14/2010.
2. oldal A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alaptevékenységét a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet, val
1. oldal Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alapító okirata 1 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (2) bekezdése alapján a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alapító okiratát (a továbbiakban:
2015. évi beszámoló Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat költségvetési bevételei és kiadásai alakulásáról
Előterjesztés 2015. évi beszámoló Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat költségvetési bevételei és kiadásai alakulásáról Előterjesztés 01 - K1-K8. Költségvetési kiadások # Megnevezés Eredeti
Frissítve: október 2. 11:00 Netjogtár Hatály: 2018.I.1. - Magyar joganyagok - 239/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet - a nyugat-magyarországi ut 1.
Magyar joganyagok - 239/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet - a nyugat-magyarországi ut 1. oldal 239/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet a nyugat-magyarországi utánpótlás-nevelési centrum beruházás megvalósításával
XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda
XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése A Miniszterelnöki Kabinetiroda (továbbiakban: MK) látja el a miniszterelnök által meghatározott
Jogszabályváltozás 2013. július hó
MUNKAVÉDELEM, TŰZVÉDELEM Módosított jogszabályok: Jogszabályváltozás 2013. július hó 2012. évi CLXVI. törvény a létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről 2011.
MKTB (MA) KÉPZÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR június. Társadalombiztosítási nyugdíj
Társadalombiztosítási nyugdíj 1. A nem társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó nyugellátások kapcsolata a társadalombiztosítási nyugdíjtörvénnyel 2. Határolja el a társadalombiztosítási nyugdíjakat
A rendelet a kihirdetését követő napon 2014. február 4-én lép hatályba. A határozat a közzététel napján 2014. február 8- án lép hatályba.
1 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) módosításáról szóló
MKTB (MA) KÉPZÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR június. Társadalombiztosítási nyugdíj
Társadalombiztosítási nyugdíj 1. A nem társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó nyugellátások kapcsolata a társadalombiztosítási nyugdíjtörvénnyel 2. Határolja el a társadalombiztosítási nyugdíjakat
Rendészeti igazgatás. Rendészet. Jogi szabályozás
Gazdasági élet Igazgatása Környezet Védelme Közrend, Közbiztonság védelme, rendészet Humán igazgatás Rendészeti igazgatás Jogi szabályozás Alaptörvény (46. cikk) Rtv 1994:XXXIV. tv. Hszt 1996: XLIII. tv.
Tigáz-DSO Kft-t érintő hatályos, illetve - az elmúlt 5 évben - hatályát vesztett jogszabályok
Tigáz-DSO Kft-t érintő hatályos, illetve - az elmúlt 5 évben - hatályát vesztett jogszabályok Törvények: - 2013. évi CLXXXVIII. törvény az egységes közszolgáltatói számlaképről - 2013. évi V. törvény a
A határozat a kihirdetését követő napon szeptember 4-én lép hatályba.
szeptember 1 A közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről szóló 1700/2012. (XII. 29.) Korm. határozatnak az oktatási, a szakképzési területen való végrehajtásáról szóló 1599/ (IX. 3.) Korm. határozat
Magyar joganyagok - 30/2016. (XI. 15.) MvM rendelet - az állami tisztviselők kiemelt 2. oldal (2) Ha a kiemelt ügyintézői osztályba sorolt állami tisz
Magyar joganyagok - 30/2016. (XI. 15.) MvM rendelet - az állami tisztviselők kiemelt 1. oldal 30/2016. (XI. 15.) MvM rendelet az állami tisztviselők kiemelt ügyintézői osztályba sorolásáról, az állami
II. Kormány- és miniszteri rendeletek
I. Törvények A helyi önkormányzatokról szóló 1990 évi. LXV. A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. Az információs önrendelkezési jogról
A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai:
A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai: 17. függelék a 7/2015. (III. 31.) MvM utasítás mellékletéhez A Szabolcs-Szatmár-Bereg
A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok
A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi
A szociális ellátórendszer ellátásai 2015 (Szociálpolitika) Dr. Mélypataki Gábor
A szociális ellátórendszer ellátásai 2015 (Szociálpolitika) Dr. Mélypataki Gábor A társadalombiztosítás rendszere ellátások 1997:LXXXI. és LXXXIII. törvény Egészségbiztosítási ellátások: a) egészségügyi
Időközi költségvetési jelentés hó
Adatellenőrző kód: 5812c-56-14-31a-2f-d34-29-13-61-493a-1f-354-5c-52 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 17 ${pukorzet} 0403 94 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus
A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke
A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke 2014. márciusban megjelent csökkentett joganyag (Alaptörvény módosításai, törvények, kormányek, PSZÁF, MNB, NMHH MEKH és miniszteri, ek). *jelöltek
BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT
BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalva) Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról 8. (5) bekezdésében
