Szavazásra teszi fel a kiküldött napirendet azzal a javaslattal, hogy az első két napirendi pontot cseréljék fel.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szavazásra teszi fel a kiküldött napirendet azzal a javaslattal, hogy az első két napirendi pontot cseréljék fel."

Átírás

1 03-3/13-3/2013. J e g y z ő k ö n y v A Pécs-Nagyárpád Településrészi Önkormányzat május 7-én, a Pécs, Kultúrház u. 1. szám alatt működő Művelődési Ház helyiségében megtartott soron következő üléséről Jelen vannak: Moór Eszter részönkormányzati vezető, Beck Tibor, Koszta Pál, Ordonics Tibor, Pálfi Ervinné tagok, Petrik Bernadett műv.szervező, Tatai Ferencné jegyzőkönyvvezető Moór Eszter köszönti a településrészi önkormányzat ülésén megjelenteket. Megállapítja, hogy a testület 5 fővel jelen határozatképes, és az ülést 17 óra 35 perckor megnyitja. Szavazásra teszi fel a kiküldött napirendet azzal a javaslattal, hogy az első két napirendi pontot cseréljék fel. Megállapítja, hogy az ülés napirendjét a Településrészi Önkormányzat 5 egybehangzó igen szavazattal az alábbiak szerint elfogadta. N a p i r e n d: 1.) Juniális rendezvény 2.) Kultúrház házirendje (szóbeli előterjesztés) 3.) Aktuális ügyek 4.) Egyebek

2 2 Napirend tárgyalása: 1.) Juniális rendezvény Előterjesztő: Moór Eszter a részönkormányzat vezetője Meghívott: Petrik Bernadett Szivárvány Gyermekház Petrik Bernadett a Szivárvány Gyermekház művelődésszervezője: ismerteti az általa összeállított programjavaslatot, mely szerint reggel zenélnének a faluban, és a délelőtt folyamán rajzverseny, zsákban futás, kézműves foglalkozás, társasjáték és babasarok lenne, majd egy báb előadás órától pedig játszóház, és délután egy dúdolda foglalkozás. Ezt követően egy zenekar játszana, amely népdalokat dolgoz fel és a gyerekekkel közösen zenél. A szórólapokat is intézi. Felmerült a faluban élő mesterszakács meghívása, aki felajánlotta a segítségét, de talán célszerűbb lenne áttenni a Búcsú programjára. Beszélt Bende Kornéliával, aki a Dúdolda programot vezeti, és azt mondta, hogy havi egy alkalommal szívesen vállal ilyen foglalkozást a kismamáknak, és esetleg megkeresné a védőnőt, akinek a bevonásával lehetne egy babamama foglalkozást tartani. Moór Eszter: a szórólapozáshoz biztosítja a segítséget, és a Pécsi Hírekben esetleg két alkalommal is megjelentethetik a programot. Van egy gyermek és isfjúságvédelmis és egy művelődésszervező közfoglalkoztatott, akiket május 1-től június 30-ig alkalmaznak, ezért ebbe a programba be tudnak segíteni. Meg lehetne próbálni esetleg délutánonként ebben a kultúrházban alkalmazni őket, és felügyelhetnének a gyerekekre például óra között. Tulajdonképpen ki lehet őket rendelni a Szivárvány Gyermekházba azzal, hogy a nagyárpádi közművelődési feladatok ellátásában, valamint az önkormányzati tavaszi rendezvényekben segítenek. További hozzászólás nem lévén, szavazást kér a program elfogadásáról. Megállapítja, hogy a településrészi önkormányzat 5 egybehangzó igen szavazattal a Juniális programját elfogadta. Pécs Nagyárpád Településrészi Ö n k o r m á n y z a t 7/2013. ( ) számú h a t á r o z a t a a június 1-én megtartandó Juniális rendezvényről A testület megtárgyalta és elfogadta a június 1-én megrendezésre kerülő Juniális programtervezetét.

3 3 Felkéri Petrik Bernadettet, a Szivárvány Gyermekház művelődésszervezőjét annak lebonyolítására. Határidő: június 1. Felelős: Moór Eszter részönkormányzati vezető Petrik Bernadett műv.szervező Kapják: Moór Eszter részönkormányzati vezető, a részönkormányzat tagjai, Petrik Bernadett műv.szervező 2.) Kultúrház házirendje (szóbeli előterjesztés) Előterjesztő: Moór Eszter a részönkormányzat vezetője Moór Eszter: felolvassa a kultúrház házirendjét. Elsőként megjegyzi, a gondnok számára célszerű lenne konkrét feladatokat meghatározni. Koszta Pál: szükségesnek tartanának havi rendszerességgel egy nagytakarítást. Moór Eszter: megkérdezi, hogy használható-e már az internet? Ordonics Tibor: igen, már használható, de szükséges lenne a router beszerzése. Moór Eszter: megkéri Ordonics Tibort, hogy amennyiben módja van rá, szerezze be, hiszen az előző ülésen döntöttek róla. Belefoglalhatnák a házirendbe, hogy a részönkormányzat biztosítja az internet használatot a felügyelettel történő nyitvatartási időben, továbbá a WIFI használatát a felügyelet nélküli időszakban. Kéri a javaslatokat a kultúrház bérleti díjára vonatkozóan. Koszta Pál: véleménye szerint különbséget kellene tenni a fűtési szezon és azon kívül eső időszak között. A kaució legyen Ft, amit az adott rendezvény végén visszakapnak, ha rendben átadják a helyiséget. Moór Eszter: a rendszeres rendezvényekre 500,- Ft-ot javasol alkalmanként és a privát rendezvényekre egy nagyobb összeget tartana célszerűnek. Más az, ha valaki egy klubot szervez, és más, ha például családi összejövetelre veszi igénybe a helyiséget. Koszta Pál: azt javasolja, hogy a családi rendezvények esetében a fűtési időszakon kívül 5000,- Ft-ot kérjenek, a fűtési időszakban pedig ,- Ftot. Moór Eszter: a ,- Ft-ot egy kicsit soknak tartja.

4 4 Koszta Pál: ha van egy délutáni rendezvény, akkor már korábban be kell fűteni, és itt vannak estig, így annak elég nagy költségvonzata van. Személy szerint ezt az összeget reálisnak tartja, ugyanis ennyi pénzért sehol nem lehet rendezvényt tartani, mert ebbe nemcsak a fűtés költségeit kell számítani. Moór Eszter: megkérdezi, a közösségi rendezvények tekintetében milyen javaslatok vannak? Koszta Pál: jóga és aerobik heti két alkalommal van, a téli időszakban össze kellene hozni egy napra a fűtés miatt. Moór Eszter: javasolja, kérjenek havi ,- Ft-ot az edzőtől. Ha a helyi fiatalok jönnek például, az legyen térítésmentes közösségi rendezvény, a jóga és az earobik pedig legyen térítéses szolgáltatás. Javasolja, hogy a terembérlet fűtési idényen kívül legyen 2.000,- Ft és fűtési idényben 5.000,- Ft. Összefoglalva a családi rendezvények díjaként fűtési idényen kívül 5.000,- Ft, fűtési idényben ,- Ft-ot határozzanak meg. Legyenek rendszeres térítési díjas foglalkozások és ingyenes közösségi foglalkozások a házirendben. Beck Tibor: megjegyzi, esetleg az aerobik, és jógaedzők eloszthatnák egymás között a díjat. Moór Eszter: ez a megoldás azért nem jó, mert akkor 2.000,- Ft-ért háromszor annyian használják a villanyt és a vizet. Ha egy napon van három foglalkozás a fűtési idényben, akkor mindenki fizessen 2.000,- Ft-ot, plusz 1.000,- Ft-ot. Legyen a fűtési idényen kívül csak 1.000,- Ft, fűtési idényben pedig Ft/nap, és ha három foglalkozás van, akkor a Ft három felé oszlik, ha egy foglalkozás van, akkor Ft-ot kell fizetni a kultúrház használatáért. A házirendben külön szabályozzák, mi a gondnok feladata, és mi a használók feladata. Szabályozni kell a kultúrház kulcsának igénylését és az igénybevétel rendjét. Ezt a gondnok is intézheti, de az igénylő nyomtatványt a gondnoknak kell eljuttatni. Ordonics Tibor: megkérdezi, hogy a projektort is használhatják? Moór Eszter: célszerű lenne, ha a projektort csak a közösségi rendezvényeken használnák. Az udvar használatát is külön részletezni kellene. Egy pontba beleírhatják, mi áll a részönkormányzat rendelkezésére, ami a programszerű rendezvényeken használható. Összefoglalva, a gondnok feladata, a használók feladata, joga, kötelessége. A gondnok tevékenységét ki kellene egészíteni a havi rendszeres nagytakarítással, illetve az igénylések folyamatos nyilvántartásával, illetve a költségtérítések beszedésével.

5 5 A felügyelettel történő nyitvatartási időben az Internet használatot biztosítják, illetve a nyitvatartási időn kívül a kultúrház körzetében a wifi elérhetőséget. A kultúrház használati díjai: kaució 5.000,- Ft minden esetben használónként és alkalmanként. Ezen felül a díjak: családi és privát közösségi rendezvények esetében fűtési szezonon kívül 5.000,- Ft/alkalom, fűtési szezonban ,- Ft/alkalom. A térítési díjas foglalkozások fűtési szezonon kívül Ft/alkalom, fűtési szezonban Ft/alkalom /nap fűtési költség. Az ingyenes közösségi programok esetében fűtési szezonon kívül térítés nélkül igénybe vehető, és fűtési szezonban Ft/alkalom. Szavazást kér a meglévő házirend kiegészítéséről az elhangzott javaslatokra figyelemmel. Megállapítja, hogy a településrészi önkormányzat 5 egybehangzó igen szavazattal a házirend módosítására vonatkozó javaslatot elfogadta. Pécs Nagyárpád Településrészi Ö n k o r m á n y z a t 8/2013. ( ) számú h a t á r o z a t a a Pécs, Kultúrház u. 1. sz. alatti Művelődési Ház házirendjének módosításáról A részönkormányzat a Kultúrház házirendjének módosításáról szóló szóbeli előterjesztést megtárgyalta, és azt a határozat melléklete szerinti tartalommal elfogadta. Határidő: Felelős: Kapják: azonnal Moór Eszter részönkormányzati vezető Moór Eszter részönkormányzati vezető, Részönkormányzat tagjai, Ritter Szilvia gondnok A határozat melléklete a jegyzőkönyv mellékletében található. 3.) Aktuális ügyek Előterjesztő: Moór Eszter a részönkormányzat vezetője Moór Eszter: ezen napirendi pont keretében megtárgyalták a falu egyes helyszínein a fűnyírás ütemezését, valamint a vízelvezetéssel kapcsolatos kérdéseket és feladatokat.

6 6 4.) Egyebek ablakok javítása kerti bútorok kihelyezése rögzítéssel Moór Eszter: további megtárgyalandó napirendi pont hiányában megköszöni a részönkormányzat tagjainak munkáját, és az ülést 18,30 órakor bezárja. K. m. f. Moór Eszter részönkormányzati vezető Ordonics Tibor részönkormányzati tag A jegyzőkönyvet készítette: Tatai Ferencné vezető főtanácsos

7 H Á Z I R E N D 1. Ez a házirend a Művelődési Ház látogatóira vonatkozik. A házirend célja, hogy meghatározza a látogatók jogait és kötelességeit az intézmény, az intézmény által szervezett programokon és az intézmény tevékenységével kapcsolatban. 2. A Művelődési Ház gondnoki feladatait a Településrészi Önkormányzat határozata alapján megbízott gondnok látja el, aki havi rendszerességgel nagytakarítást végez a teremhasználatra vonatkozó igényeket az e célra rendszeresített és sorszámozott formanyomtatványon nyilvántartja, és az igénybevételnek megfelelő, alábbiak szerinti térítési díjat beszedi, Bérleti díjak: kaució 5.000,- Ft minden esetben használónként és alkalmanként, családi és privát közösségi rendezvények fűtési szezonon kívül 5.000,- Ft/alkalom, fűtési szezonban ,- Ft/alkalom. térítési díjas foglalkozások (jóga, aerobik) fűtési szezonon kívül 1.000,- Ft/alkalom, fűtési szezonban 2.000,- Ft/alkalom ,- Ft/nap fűtési költség Közösségi programok fűtési szezonon kívül fűtési szezonban térítésmentesek, 1.000,- Ft/alkalom. a jóváhagyott használat alapján gondoskodik arról, hogy a résztvevők számára az igényelt időpontokban a terem hozzáférhető legyen. 3. A Művelődési Házat a Településrészi Önkormányzat által jóváhagyott nyitvatartási időben minden nagyárpádi lakos látogathatja, s igénybe veheti szolgáltatásait, használhatja berendezéseit és felszereléseit. biztosítja az internet használatot a felügyelettel történő nyitvatartási időben, a projektor kizárólag közösségi rendezvények alkalmával használható, WIFI használatát a felügyelet nélküli időszakban a Kultúrház körzetében 4. A kultúrházban minden látogatónak a közösségi és társas élet szabályinak megfelelően kulturált magatartást kell tanúsítani

8 8 5. Dohányozni csak az arra kijelölt helyeken és a dohányzásra vonatkozó jogszabályok figyelembe vételével szabad! 6. A kultúrház helyiségeinek és berendezéseinek védelme, felszereléseinek szakszerű és anyagi felelősséggel történő használata, a tisztaság és a rend megóvása minden látogatónak kötelessége. A használóknak kötelességük távozáskor az általuk használt helyiségeket az átvett állapotnak megfelelően bezárni és a kulcsokat az arra kijelölt személynek átadni. 7. A Művelődési Ház gondnoka, illetve a Településrészi Önkormányzat tagjai kötelesek a házirendet a látogatókkal betartatni, súlyos rendbontás esetén a hivatalos szervek eljárást kérni. 8. A házirendet be nem tartók az intézmények elhagyására felszólíthatók, (a Rendőrség segítsége kérhető), illetve a Településrészi Önkormányzat által a kultúrház látogatásától eltilthatók. 9. A házirend és a Településrészi Önkormányzat által jóváhagyott rendszeres programok a Művelődési Házban kifüggesztésre kerülnek. Pécs, május 7. Pécs Nagyárpád Településrészi Önkormányzat

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 03-3/19-2/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült a Pécs-Vasas Településrészi Önkormányzat 2014. június 17-ei a Berze N. J. Művelődési Házban, Pécs-Vasas, Szövetkezet u. 13. sz. alatt megtartott üléséről Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Határozat száma: Tárgya: 112/2014.( X.22.) Szavazatszámláló Bizottság választása titkos

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság egybehangzó 4 igen szavazattal az előterjesztések zárt ülésen történő tárgyalását elfogadta.

ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság egybehangzó 4 igen szavazattal az előterjesztések zárt ülésen történő tárgyalását elfogadta. 03-3/15-26/2016. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2016. szeptember 15-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: dr. Csizmadia

Részletesebben

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. február 17. napján 16.30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Asbóth Nándor, Németh Dávid képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Asbóth Nándor, Németh Dávid képviselők Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-4/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. július 20-án 19,00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének február 11-én órakor tartott ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének február 11-én órakor tartott ülésén. TAPOLCAFŐI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/22-2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének 2015. február 11-én 17.00 órakor tartott ülésén. Jelen vannak:, Patyi

Részletesebben

Összefoglaló. A Bizottság az ülés napirendjét 3 egybehangzó igen szavazattal elfogadta.

Összefoglaló. A Bizottság az ülés napirendjét 3 egybehangzó igen szavazattal elfogadta. 03-3/9-17/2014. Összefoglaló az Oktatási és Kulturális Bizottság 2014. július 18-án megtartott rendkívüli üléséről Helyszín: Városháza, Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 126. Jelen vannak: Lengvárszky Attila

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. június 12. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E HATÁROZAT száma 130/2013. (VI.12.) önkormányzati határozat 131/2013.

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

Jelen vannak: Moór Eszter, Beck Tibor, Koszta Pál, Ordonics Tibor, Pálfi Ervinné tagok, Sámóczi Piroska jegyzőkönyvvezető.

Jelen vannak: Moór Eszter, Beck Tibor, Koszta Pál, Ordonics Tibor, Pálfi Ervinné tagok, Sámóczi Piroska jegyzőkönyvvezető. 03-3/13-1/2011. J e g y z ő k ö n y v A Pécs-Nagyárpád Településrészi Önkormányzat 2012. április 3-án, a Pécs, Kultúrház u. 1. szám alatt működő Művelődési Ház helyiségében megtartott soron következő üléséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 11/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. november 21. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. október 29-i együttes üléséről Helye: Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó

Részletesebben

Napirendi pontok: Alap község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/ , 6 25/

Napirendi pontok: Alap község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/ , 6 25/ Alap község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/221-102, 6 25/220-370 8 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉS ALSÓSZENTIVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója

JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója 24/2013. (III. 25.) sz. határozat: Napirendi javaslat elfogadásáról. 25/2013. (III. 25.) sz.

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3/2013./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről. Jegyzőkönyv Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dr. Lakos Roland polgármester, Bögös István, Gáspár János,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V VAJSZLÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 7838 VAJSZLÓ, SZÉCHENYI U. 13. 73/485-141. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vajszló Nagyközség Önkormányzata testületének 2013. március 14-én 17 00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30-án 16 órakor megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt, Csernik József,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Szavazás: egyhangú igen (3) 1. napirendi pont:

Jegyzőkönyv. Szavazás: egyhangú igen (3) 1. napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: Veresegyház Város Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében, az Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottság 2012. október 1-én, 14.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. az Oktatási, Kulturális, Közbiztonsági és Sport Bizottság július 19-én órai kezdettel megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. az Oktatási, Kulturális, Közbiztonsági és Sport Bizottság július 19-én órai kezdettel megtartott nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V az Oktatási, Kulturális, Közbiztonsági és Sport Bizottság 2011. július 19-én 09.00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről Készült: Monorierdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 11. napján megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 11. napján megtartott rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. augusztus 11. napján megtartott rendkívüli üléséről DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

Tardona Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 18/2016. ( II. 15.) határozata

Tardona Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 18/2016. ( II. 15.) határozata Tardona Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2016. ( II. 15.) határozata az Önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbe vételének szabályozásáról, valamint a bérleti

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti

A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-10/2010./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. október 11-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Pénzügyi Bizottsága által 2016. május 19-én 17.00 órai kezdettel megtartott üléséről Jelen vannak: Mellékelt jelenléti ív szerint Helye: Önkormányzat hivatalának tanácskozó

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Mogyorósbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének február 29-én órai kezdettel megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Mogyorósbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének február 29-én órai kezdettel megtartott ülésén. Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Jelen vannak Mogyorósbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. február 29-én 13.00 órai kezdettel megtartott ülésén. Polgármesteri Hivatal Mogyorósbánya,

Részletesebben

SÁRVÁRI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ

SÁRVÁRI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ SÁRVÁRI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ A Sárvári Roma Nemzetiségi 2016. május ii-én (szerdán) 14.00 órai kezdettel a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal aljegyzői irodájában

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szeptember 11-én tartott ülésén. (Bánk, Petőfi S. út 25.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szeptember 11-én tartott ülésén. (Bánk, Petőfi S. út 25. Ikt.szám:42-39/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. szeptember 11-én tartott ülésén. (Bánk, Petőfi S. út 25.) Jelen vannak:, a testület e dr. Egyed Ferdinánd,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 1653/4/2015 Magyarcsanádi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 7. napján 14.30 órakor megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok :

Részletesebben

Készült: Ábrahámhegy, Balatonrendes és Salföld községek képviselő-testületeinek április 11 -i nyilvános együttes ülésén.

Készült: Ábrahámhegy, Balatonrendes és Salföld községek képviselő-testületeinek április 11 -i nyilvános együttes ülésén. 1 ÁBRAHÁMHEGY- BALATONRENDES -SALFÖLD KÖZSÉGEK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI -------------------------------------------------------- Ikt.szám: 620-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ábrahámhegy, Balatonrendes

Részletesebben

17. számú jegyzőkönyv. Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 29-i rendkívüli üléséről.

17. számú jegyzőkönyv. Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 29-i rendkívüli üléséről. Iktatószám:116-../2015. 17. számú jegyzőkönyv Készült: 2015. június 29-i rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Szurdokpüspöki Közös Önkormányzati Hivatal Tari Kirendeltségének aljegyzői irodájában, 3073

Részletesebben

../2009. Szalmatercs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 1-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyve

../2009. Szalmatercs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 1-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyve ../2009. Szalmatercs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 1-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyve J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült Szalmatercs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ikt.sz.: 622 12/2013. Készült: Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 22 én de. 08 00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület szeptember 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület szeptember 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve 225-25/2015. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. szeptember 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 240/2015.(IX.09.) számú határozata Napirend elfogadásáról 241/2015.(IX.09.)

Részletesebben

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 11/2017. K-t. Jegyzőkönyv

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 11/2017. K-t. Jegyzőkönyv Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 11/2017. K-t. Jegyzőkönyv A 2017. szeptember 22-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. (82-83/2017. sz. önkormányzati határozat) (-/2017. sz. önkormányzati

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége Magyargencs Község Önkormányzata Ügyszám: /2015. Jegyzőkönyv Készült: Magyargencs Község Képviselő-testülete 2016. január 14-i nyilvános üléséről, mely 16 óra 00 perckor kezdődött. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. január 16-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak: Drávucz Katalin polgármester levezetése mellett, Bagi Zsolt, Dr.

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület február 15-én megtartott rendes nyilvános üléséről

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület február 15-én megtartott rendes nyilvános üléséről 1. Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2018. február 15-én megtartott rendes nyilvános üléséről Tartalmazza: 1-3/2018.(II.15.) számú határozatokat Jegyzőkönyv Készült: Csörög Települési Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 8-án megtartott üléséről. Határozat száma: 1/2015.(I.08.) 2/2015.(I.08.) 3/2015.(I.08.) Tárgya: Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Pintér Ádám, Tolonics Gyula és Magyar Judit képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Pintér Ádám, Tolonics Gyula és Magyar Judit képviselők Szám: 12/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. augusztus 29-én (hétfőn) 17.00 órai kezdettel a Városháza Dísztermében tartott rendkívüli üléséről Jelen lévő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzata 2008. január 22-én tartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzata 2008. január 22-én tartott rendkívüli üléséről. Ügyiratszám: 40187/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzata 2008. január 22-én tartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek együttes üléséről készült 16/2012. számú Jegyzőkönyve

Részletesebben

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság január 4-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendkívüli ülésén.

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság január 4-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendkívüli ülésén. 03-3/15-1/2017. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2017. január 4-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: dr. Csizmadia Péter a

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2010/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Összefoglaló. Oszoli Dénes a Bizottság elnöke Huba Csaba bizottsági tag Dr. Keresztes László Lóránt bizottsági tag

Összefoglaló. Oszoli Dénes a Bizottság elnöke Huba Csaba bizottsági tag Dr. Keresztes László Lóránt bizottsági tag 03-3/63-20/2015. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. július 31-én, a Városháza I. emelet 125. számú helyiségében megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a Bizottság

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő: Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 40-3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. május 19-én 9,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Iktatószám: -2/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Jóléti, Ügyrendi és Sport Bizottságának 2017. május 23-án (kedden) 13:00 órai kezdettel megtartott nyilvános

Részletesebben

Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Szám: IV.128-9/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. szeptember 9-én (szerdán) 9 órakor a Babits Mihály Kulturális Központ Palánk termében megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Sándor Edit bizottsági tagok

JEGYZŐKÖNYV. Sándor Edit bizottsági tagok 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális, Oktatási és Kulturális Bizottságának 2017. április 27.-én 8.00. órai kezdettel a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében

Részletesebben

14/2018. (IX.05.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 5-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről

14/2018. (IX.05.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 5-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2018. (IX.05.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. szeptember 5-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV

Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Ikt.sz.: 33-80/2014. NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 20-án, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.

Részletesebben

Ö S S Z E F O G L A L Ó. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság november 10-ei üléséről

Ö S S Z E F O G L A L Ó. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság november 10-ei üléséről 03-3/12-28/2011. Ö S S Z E F O G L A L Ó Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság 2011. november 10-ei üléséről Helyszín: Polgármesteri Hivatal (Pécs, Széchenyi tér 1.) I. emelet

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület május 29.-én megtartott rendes nyilvános üléséről

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület május 29.-én megtartott rendes nyilvános üléséről 3. Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2017. május 29.-én megtartott rendes nyilvános üléséről Tartalmazza: 7-10/2017. (V.29.) számú határozatokat Jegyzőkönyv Készült: Csörög Települési Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület május 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület május 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve 248 / 10 /2012 Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2012. május 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 24./2012.(V.16.) határozata A 2012. évi Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Parlagfű-mentesítési

Részletesebben

Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L

Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 18. napján 17 óra 40 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Adásztevel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Szociális Bizottság június 20-án megtartott rendes nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Szociális Bizottság június 20-án megtartott rendes nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV a Szociális Bizottság 2017. június 20-án megtartott rendes nyílt üléséről Tartalmazza: 30-34/2017. (VI.20.) számú Szociális Bizottsági határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: a Szociális Bizottság

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2013. sz. jegyzőkönyve a 2013. február 21-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február

Részletesebben

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testülete 6 igen szavazattal a javaslatot elfogadta.

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testülete 6 igen szavazattal a javaslatot elfogadta. Készült: 2012. január 6-án, 14.00 15.00 óráig megtartott, Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testületének rövid úton összehívott, n y í l t ülésén, a Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatal dísztermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. július 15-én 8,30 órakor Apc község Önkormányzatának a polgármesteri hivatal tanácstermében megtartott - rendkívüli képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Ügyrendi Bizottság részéről:

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Ügyrendi Bizottság részéről: Jegyzőkönyv Készült: 2015. május 13-án, szerdán, 9.15 órakor, Szolnokon, a Megyeháza Márványtermében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi és Területfejlesztési

Részletesebben

Szám: 310-3/2017. N é m e t b á n y a

Szám: 310-3/2017. N é m e t b á n y a Szám: 310-3/2017. N é m e t b á n y a Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. február 9. napján 8 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

A CSABAGYÖNGYE KULTURÁLIS KÖZPONT HÁZIRENDJE

A CSABAGYÖNGYE KULTURÁLIS KÖZPONT HÁZIRENDJE HÁZIREND 2016. A CSABAGYÖNGYE KULTURÁLIS KÖZPONT HÁZIRENDJE Ezen dokumentum az Intézmény Szervezeti és Működési Szabályzat alapdokumentáció mellékletét képezi Az Intézmény legfontosabb adatai: Megnevezése:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 05-én 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Csernik

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2017. november 8. 8.30

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

4. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás iránti kérelmek elbírálása. 5. Étkezési térítési díj támogatás iránti kérelem elbírálása.

4. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás iránti kérelmek elbírálása. 5. Étkezési térítési díj támogatás iránti kérelem elbírálása. II-2/455-11/2011. ikt. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szociális és Egészségügyi Bizottsága 2011. december

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság június 12-én megtartott rendkívüli üléséről.

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság június 12-én megtartott rendkívüli üléséről. 03-3/12-17/2013. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság 2013. június 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Kővári János elnök, Decsi István, dr. Kóbor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: A kisebbségi Önkormányzat június 10-én megtartott üléséről. Horváth Erzsébet, Kuprák Mária képviselők.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: A kisebbségi Önkormányzat június 10-én megtartott üléséről. Horváth Erzsébet, Kuprák Mária képviselők. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A kisebbségi Önkormányzat 2010. június 10-én megtartott üléséről. Jelen vannak: Csikós Ernő elnök, Horváth Erzsébet, Kuprák Mária képviselők. Tanácskozási joggal meghívott:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: A Ludányhalászi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata képviselő-testületének február 09-én megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: A Ludányhalászi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata képviselő-testületének február 09-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: A Ludányhalászi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata képviselő-testületének 2012. február 09-én megtartott üléséről Jelen vannak: Oláh Petra elnökhelyettes Ruszóné Gazsi Alexandra

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 20-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 20-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8066 Pusztavám, Kossuth Lajos u. 64-66. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 20-án megtartott

Részletesebben

Összefoglaló. a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről

Összefoglaló. a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről 03-3/63-5/2015. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a Bizottság

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 129-2/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának 2009. december 11-én tartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Bartáné Tóth Mária Dr.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 16-án 16 órakor a Szálka Petőfi u. 2. szám alatt, a Községháza tárgyalótermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen

Részletesebben

Öcsöd Nagyközség Cigány Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének április 7. napján megtartott ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Öcsöd Nagyközség Cigány Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének április 7. napján megtartott ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Öcsöd Nagyközség Cigány Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 7. napján megtartott ülésének J e g y z ő k ö n y v e 9/2011./IV. 7./ számú kisebbségi határozat Öcsöd Nagyközség Cigány

Részletesebben

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete : 8738 Nemesvid, Rákóczi u. 2.; : 85/521-011 e-mail:polgarmester@nemesvid.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: u. 2.) Jelen vannak: Nemesvid Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. március

Részletesebben

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. április 10-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. április 10-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve 225-10/2015. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. április 10-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 141/2015. (IV.10) számú határozata Nagyrév-Tiszabög működő komp viteldíjának

Részletesebben

01/162-8/2009. JEGYZŐKÖNYV

01/162-8/2009. JEGYZŐKÖNYV 01/162-8/2009. JEGYZŐKÖNYV 2009. április 10-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterme 8130 Enying, Kossuth u. 26., Dr. Lelkes Ákos alpolgármester Bíró

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kérem, szavazzunk a napirendről, a meghívóban szereplő sorrendben. A bizottság határozatképes, a döntéshez minősített többség szükséges.

JEGYZŐKÖNYV. Kérem, szavazzunk a napirendről, a meghívóban szereplő sorrendben. A bizottság határozatképes, a döntéshez minősített többség szükséges. Ügyiratszám: 58.566 36 / 2013. Ügyintéző: Schmidt Erika JEGYZŐKÖNYV amely készült a Gazdasági Bizottság 2013. december 19 én 9:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről, a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kisebbségi Önkormányzat 2010. december 06-án megtartott üléséről. Csikós Árpád, Bancsók Elemér képviselők.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kisebbségi Önkormányzat 2010. december 06-án megtartott üléséről. Csikós Árpád, Bancsók Elemér képviselők. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisebbségi Önkormányzat 2010. december 06-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Csikós Árpádné elnök, Csikós Árpád, Bancsók Elemér képviselők. Tanácskozási joggal meghívott:

Részletesebben

2014. évi. 6. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. március 4-én megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 6. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. március 4-én megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 6. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 4-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 12/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 12/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/2015. sz. jegyzőkönyve a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről 1 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.január 16.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.január 16.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.január 16.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: Csönge Község Önkormányzata hivatalos helyiségében

Részletesebben

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (119-123)

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (119-123) 2012. augusztus 23-án megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (119-123) T á rg ysoroza t 1.) Előterjesztés a mamutfenyő környékén aranykorona vásárlása tárgyában

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. a 2014. december 22-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésről

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. a 2014. december 22-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésről EGYHÁZASHOLLÓS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV a 2014. december 22-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésről Rendeletek: 10/2014. (XII. 23.) sz. rendelet A személyes gondoskodást nyújtó ellátások

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 81-10/2016. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 20. napján 19 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 3. Településrészi Önkormányzati tájékoztatók, egyéb feladatok Előterjesztő: Nagy Attila tanácsnok

JEGYZŐKÖNYV. 3. Településrészi Önkormányzati tájékoztatók, egyéb feladatok Előterjesztő: Nagy Attila tanácsnok KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KAPOSFÜREDI TELEPÜLÉSRÉSZI ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Kaposfüredi Településrészi Önkormányzatának 2019. május 28-án a Kaposfüredi Művelődési

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-5/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 25-én, 17 órakor kezdődő üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 25-én, 17 órakor kezdődő üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 25-én, 17 órakor kezdődő üléséről Ülés helye: Önkormányzati Hivatal tanácsterme Jelen vannak: Bakai Károly

Részletesebben

Jegyző könyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén

Jegyző könyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén 113-2/2008. Jegyző könyv Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén Határozat száma: Tárgya: 8/2008.(I.30.) Családsegítési és gyermekjóléti feladatok ellátására

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT Szám: V/2-14/2018. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. szeptember 17-én 17,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete, Gyúró Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 27-i együttes üléséről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. május 29-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült 2011. augusztus 16. napján 18 00 órakor, Sződ Község Faluházában megtartott Sződ Község Képviselő-testületének, Keszeg Község Képviselő-testületének és Csörög Község

Részletesebben

Szavazásra teszi fel Gedő Györgyné jegyzőkönyv-hitelesítővé történő megválasztását.

Szavazásra teszi fel Gedő Györgyné jegyzőkönyv-hitelesítővé történő megválasztását. JEGYZŐKÖNYV Készült a Józsefvárosi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. január 11. (csütörtök) napján 16:30 órakor a 1082 Budapest, Vajdahunyad utca l./b Nemzetiségi Önkormányzatok irodájában

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án megtartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Bakonytamási Község Önkormányzat Képviselő-testülete november 20-án órai kezdettel megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Bakonytamási Község Önkormányzat Képviselő-testülete november 20-án órai kezdettel megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült a Bakonytamási Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. november 20-án 16 00 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Művelődési ház Bakonytamási Jelen vannak: Az 5 fős

Részletesebben