Nyíregyháza Megyei Jogú Város településképi védelméről. A rendelet célja. Településképi véleményezési eljárás. Településképi bejelentési eljárás
|
|
- Jakab Kiss
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYÜLÉSÉNEK 1/2013.(I.18.) önkormányzati r e n d e l e t e Nyíregyháza Megyei Jogú Város településképi védelméről Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 62. (6) bekezdésének 3. és 7. pontjában kapott felhatalmazás alapján a 29. (6) és (7), valamint a 30/C. (1) és (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: A rendelet célja 1. Nyíregyháza Megyei Jogú Város településképi védelmére, ennek érdekében a városkép megőrzésére, javítására és formálására vonatkozó szempontok meghatározása, az építtetők /és a tervezők/ részére beépítési tájékoztatás, konzultáció biztosítására, az építési tevékenységgel öszszefüggő szabályok előzetes tisztázása, az eljárási szabályok rögzítése. Településképi véleményezési eljárás 2. (1) A Polgármester településképi véleményezési eljárás keretében hozott településképi véleménye az 1. mellékletben meghatározott esetekben a főépítész, a 2. mellékletben meghatározott esetekben a helyi építészeti és műszaki tervtanács szakmai álláspontján alapul. (2) A településképi vélemény kialakítása során a vonatkozó kormányrendeletekben meghatározottakon túl az alábbi szempontokat kell figyelembe venni: a) kialakult település (telek) szerkezetnek való megfelelőség, b) a védendő (megmaradó) adottságokat figyelembe vevő megfelelőség, c) a tervezett, távlati adottságokat figyelembe vevő megfelelőség, d) vertikális megfelelőség, e) területfelhasználás megfelelősége. Településképi bejelentési eljárás 3. (1) Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni a Nyíregyháza építészeti örökségének védelméről szóló helyi önkormányzati rendeletben (a továbbiakban: helyi értékvédelmi rendelet) meghatározott helyi területi védelem alá tartozó területen és Nyíregyháza Megyei Jogú Város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló helyi önkormányzati rendeletben (a továbbiakban: helyi építési szabályzat) meghatározott lakózóna (L) területén a 3. mellékletben meghatározott közterületről vagy közforgalom céljára átadott magánterületről vagy közforgalom által használt területről látható építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek, reklámelhelyezések, továbbá az építmények rendeltetésének megváltoztatásának egyes eseteiben.
2 2 (2) A településképi bejelentési eljárásban a tevékenység tudomásulvételéről vagy megtiltásáról szóló döntés kialakítása során különösen - az alábbi szempontokat kell figyelembe venni: a) építési szabályoknak való megfelelőség, b) kialakult település (telek) szerkezetnek való megfelelőség, c) a védendő (megmaradó) adottságokat figyelembe vevő megfelelőség, d) a tervezett, távlati adottságokat figyelembe vevő megfelelőség, e) vertikális megfelelőség, f) terület-felhasználás megfelelősége. (3) Amennyiben a tevékenység megfelel az (2) bekezdésben felsorolt szempontoknak, a polgármester a tervezett építési tevékenység, reklámelhelyezés vagy rendeltetésváltoztatás tudomásul vételéről igazolást állít ki, melynek érvényességi ideje - ha az igazolás másképpen nem rendelkezik: a) állandó építmény esetén végleges, b) legfeljebb 180 napig fennálló építmény esetén 180 nap, c) reklámcélú hirdetmény és hirdető-berendezése kivéve cégér esetén 1 év, de legfeljebb az aktualitása időpontjáig d) cégér, valamint cégjelző- és címjelző hirdetmények és hirdető-berendezései esetén 5 év, de legfeljebb aktualitása időpontjáig, e) útbaigazító hirdetmény esetén 2 év, de legfeljebb aktualitása időpontjáig. (4) A településképi bejelentés igazolása az önkormányzati főépítész szakmai álláspontján alapul. (5) Amennyiben a polgármester igazolást nem állít ki, azt megadottnak kell tekinteni a (3) bekezdés szerinti érvényességi időtartamra vonatkozóan. (6) A bejelentés elmulasztása, a polgármester döntésének megszegése esetén e magatartás megszegőjével szemben forintig terjedő pénzbírság szabható ki. Településképi kötelezés 4. (1) Településképi kötelezési eljárást kell lefolytatni: a) a településképet rontó reklámok, cégérek megszüntetése érdekében, amennyiben a hirdetőberendezés nem felel meg a helyi reklámrendeletben meghatározott szabályoknak (elhelyezés, létesítés, megjelenés, méret, stb.), különösen, ha a hirdetmény és hirdető berendezése: aa) állapota nem megfelelő, ab) megjelenése idejétmúlt vagy félrevezető, ac) nem illeszkedik a megváltozott környezetéhez; b) a helyi építészeti értékvédelem érdekében, amennyiben a településképi elem (egyedi és területi) fenntartása, karbantartása, rendeltetésének megfelelő használata nem felel meg a helyi értékvédelmi rendeletben meghatározott előírásoknak, különösen ha:
3 3 ba) az épületek és építmények - jókarban tartására, - homlokzati elemeinek, színezésének védelmére, - egységes megjelenésének biztosítására, - rendeltetésnek megfelelő funkciójának megőrzésére, bb) az építési övezetre előírt zöldterület biztosítására, bc) a telek területfelhasználási szabályoknak megfelelő használatára, bd) építkezések átmeneti állapota esetében, ha a terület adottságának megfelelő szintű bekerítésére, rendben tartására vonatkozó szabályokkal ellentétes. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettségek megszegése és végre nem hajtása esetén e magatartás megszegőjével szemben forintig terjedő pénzbírság szabható ki. Helyi építészeti és műszaki tervtanács 5. (1) A Polgármester Nyíregyháza város környezete, illetve épített környezetének védelme, alakítása szempontjából jelentős, a helyi építészeti érték védelmét és a településkép alakítását érintő építészeti-műszaki tervek szakszerűségének és magas színvonalának elősegítése, valamint a vonatkozó jogszabályok és a városépítészeti érdekek összehangolt érvényre juttatása érdekében Építészeti-Műszaki Tervtanácsot (a továbbiakban: Tervtanács) működtet, melynek eljárási szabályait a településrendezési és az építészeti-műszaki tervtanácsokról szóló kormányrendelet keretei között az alábbiakban határozza meg. (2) A Tervtanács elnöke az önkormányzati főépítész. (3) Az elnök tervtanácsi tagot határozott időre, de legfeljebb négy évre bízhat meg. Ha a megbízást kizáró körülmény, feltétel a megbízást követően merül fel, az elnök a megbízást haladéktalanul visszavonja. (4) A Tervtanács 5 taggal és az elnökkel vagy annak helyettesével határozatképes. A Tervtanács megbízott tagjai közül az üléseire a főépítész kér fel 4 tagot. Szükség esetén opponenst is felkérhet. (5) A Tervtanács e rendelet 1. mellékletében meghatározott esetekben alakít ki szakmai álláspontot, melyet a polgármester a településképi véleménye kialakítása során figyelembe vesz. (6) A beterjesztett építészeti-műszaki tervdokumentációról - az elnök jóváhagyásával - az üléssel egy időben, a napirend tárgyalásának bezártáig, elektronikus úton (faxon, interneten, illetve video-konferencia jelleggel) is lehet véleményt nyilvánítani, illetve szavazni. Az ily módon történő véleménynyilvánítás, illetve szavazás további szabályait a Tervtanács ügyrendje tartalmazza.
4 4 (7) A tervtanácsi tagok álláspontját az elnök foglalja össze. A Tervtanács többségi szavazással hozza meg a véleményt. (8) A tervtanácsi ülésről jegyzőkönyv készül, amelyet a jelenlévő tagok és a jegyzőkönyvvezető alá- írással hitelesítenek. (9) A Tervtanács működéséhez szükséges forrásokat az Önkormányzat biztosítja, melyek fedezetét a mindenkori éves költségvetési rendeletében állapítja meg. (10) A Tervtanács véleményezési eljárása díj- és illetékmentes. (11) A Tervtanács tagjait amennyiben nem köztisztviselők tiszteletdíj, bírálóját szakértői díj illeti meg, melynek mértéke - a Tervtanács ülésein való részvételnek megfelelően, annak arányában - a Közgyűlés nem képviselő bizottsági tagjai tiszteletdíjának 75 %-a. (12) Az elnök egyes beterjesztések részletes vizsgálatára bírálót kérhet fel, a felkért bírálót megbízásonként Ft tiszteletdíj illeti meg. (13) A Tervtanács munkájának szervezését, valamint a működésével kapcsolatos adminisztratív feladatokat a Polgármesteri Hivatal feladatkör szerint illetékes szervezeti egysége látja el. (14) A Tervtanács működésének és eljárásának egyéb szabályait - ideértve az elnök és a tagok vonatkozásában az összeférhetetlenségi szabályozást is a Tervtanács ügyrendje határozza meg, melyet a Tervtanács elnökének javaslata alapján a Tervtanács fogad el. Előzetes tájékoztatás, konzultáció 6.. (1) A főépítész kérelemre - előzetes tájékoztatást biztosít az ingatlantulajdonosok, építtetők részére városrendezési, építési és építés-tervezési kérdésekben a telek és/vagy a terület felhasználásában, az építés feltételeinek biztosításában. (2) Előzetes tájékoztatást papíralapon vagy en benyújtott formában lehet kérni. (3) Az előzetes tájékoztatás kérelmére a főépítész 8 napon belül írásban vagy en ad választ. (4) Az előzetes tájékoztató építés-igazgatási ügyekben csak tájékoztató jellegű, hatósági eljárásban ekként lehet felhasználni. Az előzetes tájékoztatás a Tervtanácsi vélemény kéréséhez felhasználható mellékletként. (5) A főépítész építtetők és tervezők számára az engedélyezési eljárás megkezdése és a Tervtanácsi véleményezés előtt kérelemre - konzultációt biztosít. (6) A konzultáció papíralapon benyújtva vagy en kérhető. A kérelemhez legalább az ügy érdemi eldöntéséhez szükséges mélységű (kidolgozottságú) terv, tervvázlat benyújtása szükséges.
5 5 Záró rendelkezések 7.. (1) Ez a rendelet január 21. napján lép hatályba. (2) A Tervtanácsra vonatkozó rendelkezéseket a hatályba lépést követően kezdeményezett véleményezési eljárásokban kell alkalmazni. (3) Hatályát veszti az Önkormányzati Tervtanács működési rendjének megállapításáról szóló 11/2007.(II. 13.) önkormányzati rendelet. Nyíregyháza, január 17. Dr. Kovács Ferenc polgármester Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző E rendeletet január hó 18. napján kihirdetem. Nyíregyháza, január 18. Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző
6 6 1. melléklet a 12/2013.(II.15.) önkormányzati rendelethez Építmények, amelyek építésére, bővítésére, településképet érintő átalakítására irányuló építési, összevont vagy fennmaradási engedélyezési eljárásaihoz a Polgármester településképi véleményét a főépítész szakmai álláspontjára alapozza 1. Helyi területi védelem alatt álló ingatlanokon a) a 20 m 2 -t meghaladó épület, a 2. számú mellékletben meghatározottak kivételével b) valamennyi olyan épület és épületegyüttes rendeltetéstől függetlenül, amelyek nettó összalapterületének nagysága meghaladja 300 m 2 -t, de nem haladja meg az m 2 -t, 2. Önálló reklámtartó építmény, melynek a mérete az építési, bővítési, településképet érintő átalakítási tevékenység után meghaladja a) beépítésre nem szánt területen a 9,0 m magasságot, b) beépítésre szánt területen a 4,5 m magasságot. 3. Helyi védelem alatt álló építmények szomszédságában lévő építmények. 4. Közterületen önálló kert, park.
7 7 2. melléklet az 1/2013.(I.18.) önkormányzati rendelethez Építmények, amelyek építésére, bővítésére, településképet érintő átalakítására irányuló építési, összevont vagy fennmaradási engedélyezési eljárásaihoz a Polgármester a településképi véleményét a helyi építészeti és műszaki tervtanács szakmai álláspontjára alapozza 1. Helyi védelem alatt álló építmény. 2. közterületen, közlekedési területen, és a Nagykörúton belüli, és a Nagykörutat határoló 1-1 tömb, illetve telekmélységig meghatározó területen (Ferenc krt.- László u.- Inczédy-sor- Kert utca-váci M. u.- Móricz Zs. u.- Huszár sor-petőfi u.- Vasgyár u.- Mező u. Északi krt.- Erdő sor által alkotott körút), a Sóstói u. keleti oldala (Krúdy Gy. utcától a Csaló közig terjedő szakasza), a városközpontból kivezető főutak mentén kétoldalt 1 telekmélységig (Debreceni u., Bethlen G. Tiszavasvári u.- Rákóczi u.-tokaji u., Vasvári P. u.- Kótaji u., Kossuth utca, Korányi F. u.-kemecsei u., Hunyadi u.- Pazonyi u., - Szegfü u.- Semmelweis u., Bocskai u.-orosi u.- Nyíregyházi u, Kállói u., Rókabokor, Benkő-bokor területén, a Hősök temetője (Dugonics u.) Sóstógyógyfürdő valamint a különleges beépítésre szánt területen megvalósuló építmények, tervei; 3. Tömbtelek építménye. 4. Valamennyi olyan építmény és építmény együttes rendeltetéstől függetlenül, amelyek nettó összes alapterületének nagysága az m²-t meghaladja. 5. Háromnál több rendeltetési egységet tartalmazó építmény. 6. A polgárvárosi, a belvárosi és a vegyes építészeti karakterű zónába tartozó építmény. 7. Lakóparkokban, telepszerű, illetve sorházas beépítésű területen épület, épületegyüttes, legalább 3 szomszédos önálló épületegység esetében; 8. Az úgynevezett generációs lakásokat is tartalmazó lakóépületek, melyeknél a lakásszám a generációs lakásrészeket is önálló lakásegységnek tekintve eléri a 6 egységet.
8 8 3. melléklet az 1/2013.(I.18.) önkormányzati rendelethez Településképi bejelentéshez kötött tevékenységek I. Építési tevékenységek 1. Az építési engedéllyel építhető építmény homlokzatának megváltoztatása, ha az építési tevékenységgel az építmény tartószerkezeti rendszerét vagy tartószerkezeti elemeit nem kell a) megváltoztatni, b) átalakítani, c) elbontani, d) kicserélni, e) megerősíteni vagy f) változatlan formában újjáépíteni. 2. A három lakásnál kisebb lakóépület kivételével minden meglévő épület homlokzatfelületének színezése, a homlokzat felületképzésének megváltoztatása, az épületek helyi reklámrendelet szerinti reklámcélú megvilágítása. 3. Meglévő építményben alapozást nem igénylő új égéstermék-elvezető kémény létesítése, ha annak megvalósítása nem jár a meglévő építmény tartószerkezetének megbontásával, átalakításával, megerősítésével. 4. Új, önálló (homlokzati falhoz rögzített vagy szabadon álló) égéstermék-elvezető kémény építése, melynek magassága a 6,0 m-t nem haladja meg. 5. Az épület homlokzatához illesztett előtető, védőtető, ernyőszerkezet építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása, ha ehhez az épület tartószerkezetét nem kell a) megváltoztatni, b) átalakítani, c) megbontani, d) kicserélni, e) megerősíteni vagy f) újjáépíteni. 6. Műemléki jelentőségű területen a telek közterületi határához legközelebb, de legfeljebb 50 méterre álló új épület építése, és meglévő épület építésügyi hatósági engedélyhez kötött bővítése vagy átalakítása kivételével - kereskedelmi, vendéglátó rendeltetésű épület építése, bővítése, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 20,0 m 2 alapterületet. 7. Nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény építése, bővítése, melynek mérete az építési tevékenység után meghaladja a nettó 25 m 3 térfogatot és a 2,5 m gerincmagasságot, de nem haladja meg a nettó 50 m 3 térfogatot és a 3,0 m gerincmagasságot, valamint a 10 m 2 alapterületet.
9 9 8. Önálló reklámtartó építmény építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása, melynek a mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a) beépítésre nem szánt területen a 9,0 m magasságot, b) beépítésre szánt területen a 4,5 m magasságot. 9. Megfelelőség igazolással vagy teljesítmény-nyilatkozattal és jóváhagyott műszaki specifikációval rendelkező építményszerkezetű, vagy tömegtartózkodás céljára nem szolgáló, vagy legfeljebb 180 napig fennálló a) vendéglátó, kereskedelmi, sportolásra, valamint előadás tartására szolgáló építmény, b) kiállítási vagy elsősegélyt nyújtó építmény. 10. Utcai kerítés építése. 11. Szellőző-, klímaberendezés építményen való elhelyezése, ha ahhoz nem kell az építmény tartószerkezeti rendszerét vagy tartószerkezeti elemeit a) megváltoztatni, b) átalakítani, c) elbontani, d) kicserélni, e) megerősíteni vagy f) újjáépíteni. 12. Önálló elektronikus hírközlési építmény. II. Reklámok elhelyezése 1. A helyi értékvédelmi rendeletben meghatározott helyi területi védelem alá tartozó területen a reklámhordozók és hirdetmények elhelyezéséről, valamint közzétételéről szóló helyi önkormányzati rendeletben (helyi reklámrendelet) meghatározott valamennyi hirdetmény, hirdető-berendezés, létesítése, elhelyezése. 2. A helyi reklámrendeletben - a védett terület kivételével - belterületen létesíthető, elhelyezhető hirdetményre, hirdető berendezésre meghatározott feltételektől (méret, darabszám, elhelyezési mód, stb.) eltérő hirdetmény, hirdető berendezés létesítés, elhelyezés, az 1 m² felületnagyságot meg nem haladó cégtábla és az 1 m² felületnagyságot meg nem haladó méretben térbeli vagy festett betűkből álló felirat kivételével. III. Építmények rendeltetésének megváltoztatása Nyíregyháza Megyei Jogú Város helyi építési szabályzatáról és szabályozás tervéről szóló helyi önkormányzati rendeletben (a továbbiakban: helyi építési szabályzat) 5. szerinti rendeltetés megváltoztatások, különösen ha: a) az új rendeltetés parkoló igénye növekszik, b) lakó rendeltetés más rendeltetésre változik, c) meglévő rendeltetés ipari, gazdasági, vendéglátó, egészségügyi rendeltetésre változik.
10 10 INDOKOLÁS 1..-hoz A rendelet célját határozza meg. Az újonnan bevezetett településképi véleményezési eljárás keretében a polgármesternek lehetősége van arra, hogy az építésügyi hatósági engedélyhez kötött egyes építési munkákkal kapcsolatban az első fokon eljáró építésügyi hatóság döntésére nézve kötelező erejű véleményt adjon az építészeti-műszaki tervekkel kapcsolatban. 2..-hoz A véleményezési eljárás részletes szabályait tartalmazzák. 3..-hoz Településképi bejelentési eljárás szóló részletes szabályait tartalmazzák. 4..-hoz Településképi kötelezés részletes szabályait tartalmazzák. 5..-hoz Az önkormányzati építészeti és műszaki Tervtanács működését szabályozzák. 6..-hoz A főépítészi iroda az építés elősegítése érdekében nyújtott szakmai közreműködését szabályozza. 7..-hoz A hatályba léptető rendelkezéseket tartalmazza, azzal, hogy a tervtanács rendelkezéseket a hatálybalépésüket követően indult eljárásokban kell alkalmazni, a rendelet hatályát ehhez az időponthoz igazítottuk. A hatályban lévő tervtanácsi rendelet és annak módosító rendeletei hatályukat vesztik.
64/2012. (XII. 13.) önkormányzati rendelete 1. Debrecen Megyei Jogú Város településképi védelméről
1. oldal DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 64/2012. (XII. 13.) önkormányzati rendelete 1 településképi védelméről Önkormányzatának Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről
31/2013. (12. 11.) Kgy. rendelet. A városkép alakításáról és védelméről, valamint a helyi építészeti-műszaki tervtanács szabályairól
31/2013. (12. 11.) Kgy. rendelet A városkép alakításáról és védelméről, valamint a helyi építészeti-műszaki tervtanács szabályairól Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az épített
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014.(IX.19.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési és a településképi kötelezési eljárásról 1 KIHIRDETÉSI ZÁRADÉK A rendelet kihirdetésének
Szántód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (III.23.) önkormányzati rendelete Szántód Község településképi védelméről
Szántód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (III.23.) önkormányzati rendelete Szántód Község településképi védelméről Szántód Község Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról
Mórahalom Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelete
Mórahalom Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésről Mórahalom Város Képviselő-testülete
Tét Város Önkormányzat Képviselőtestületének. A településkép védelméről
Tét Város Önkormányzat Képviselőtestületének /2013 rendelete A településkép védelméről Tét Város Önkormányzata Képviselőtestülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII.
I. Általános szabályok. 2. Az Eljárások célja
Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési és településképi bejelentési eljárás szabályairól Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (III. 28.) rendelete. Csopak Község településképi védelméről. 1.
Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (III. 28.) rendelete Csopak Község településképi védelméről Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról
Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.8.) önkormányzati rendelete
Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.8.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Berhida Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 7/2015. (IV. 02.) önkormányzati rendelete Szeged városképi védelméről. 1.
1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 7/2015. (IV. 02.) önkormányzati rendelete Szeged városképi védelméről Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ 34/2014. (X.29.) önkormányzati rendelet által módosított 9/2013. (III.11.) önkormányzati rendelete egységes
Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelete a városkép alakításáról és védelméről
Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelete a városkép alakításáról és védelméről Baja Város Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a településkép bejelentési eljárásról szóló. 11/2014. (VII. 02.) sz.
0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a településkép bejelentési eljárásról szóló 11/2014. (VII. 02.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E 1 Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. (IX.22.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, a településképi bejelentési eljárások, valamint a településképi kötelezés
Szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel építése, elhelyezése, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t.
Pilisvörösvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013. (VI. 28.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésről egységes szerkezetben a 2/2014.
A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2.
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2013. (IV.17.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárás és a településképi kötelezés szabályairól Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése
A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2.
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2013. (IV.17.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárás és a településképi kötelezés szabályairól Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése
Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (VII.14.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról
Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (VII.14.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testülete az épített
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Tahitótfalu Község ÖnkormányzataKépviselő-testületének../2015. (...) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési,a településképi bejelentési eljárások, valamint a településképi kötelezés szabályairól
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat /2013. ( ) számú rendelete a településképi bejelentési eljárásról
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat /2013. ( ) számú rendelete a településképi bejelentési eljárásról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk (1) a)
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
1. A rendelet célja 2. A rendelet hatálya
Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 13/2016. (V.30.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési eljárásról Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete
Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról
Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 6/2013. (II.18.) önkormányzati rendelete
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 6/2013. (II.18.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2016.(VI.03.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési
A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2.
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2013. (IV.17.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárás és a településképi kötelezés szabályairól Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése
Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek
1. melléklet a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelethez Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek 1. A műemléki jelentőségű területen a telek közterületi határához legközelebb, de legfeljebb
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 9/2013 (IV. 5.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 9/2013 (IV. 5.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az épített környezet
Dunabogdány Község Önkormányzata 10/2013. (IV. 16.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról
Dunabogdány Község Önkormányzata 10/2013. (IV. 16.) önkormányzati e a településképi bejelentési eljárásról (Egységes szerkezetben a 12/2014. (X. 7.) és a 21/2014. (XI. 7.) módosító tel) Dunabogdány Község
Kósa Erzsébet Anikó sk. jegyző
Gomba Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2013. (IX. 13.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról (egységes szerkezetben a./2014. (IX. ) önkormányzati rendelettel) A rendelet
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. (1) A rendelet hatálya Gyömrő közigazgatási területére terjed ki.
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról 20/2014.(XI.27.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe
Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 14/2013.(II.21.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési és bejelentési eljárásról
Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 14/2013.(II.21.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési és bejelentési eljárásról (egységes szerkezetben a 24/2013.(IV.25.), 49/2013.(X.31.) önkormányzati
III. településképi kötelezés településképi kötelezés alkalmazható
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A településképi véleményezési
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 82/2012. (XII. 21.) rendelete Eger településképi védeleméről
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 82/2012. (XII. 21.) rendelete Eger településképi védeleméről Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Közgyűlése az épített
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről (Egységes szerkezetben a 27/2016.
1. A rendelet hatálya 1.
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 14/2013. (III. 29.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról * a módosításokkal egységes szerkezetben Szekszárd Megyei Jogú
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről (Egységes szerkezetben a 27/2016.
Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének rendelet-tervezete Eger településképi védeleméről
Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének rendelet-tervezete Eger településképi védeleméről Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Közgyűlése az épített környezet alakításáról és
A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL ÉS TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉSRŐL SZÓLÓ
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL ÉS TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉSRŐL SZÓLÓ 11/2017. (II.24.) önkormányzati rendelet által módosított 6/2016.(II.26.) önkormányzati
Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (IV. 23.) önkormányzati rendelete. a településképi bejelentési eljárásról
Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (IV. 23.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Budapest Főváros XIII. Kerület Önkormányzata az Alaptörvény
Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete. a városkép alakításáról és védelméről
Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete a városkép alakításáról és védelméről Mezőkövesd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített
4. Új, önálló (homlokzati falhoz rögzített vagy szabadon álló) égéstermék-elvezető kémény építése melynek magassága a 6,0 m-t nem haladja meg.
Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek (piros=módosítás, fekete = most hatályos) 1. Építmény átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése, homlokzatának megváltoztatása, kivéve
Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2014. (VII.15.) önkormányzati rendelete Szentes Város városképi védelméről BEVEZETŐ RÉSZ
Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2014. (VII.15.) önkormányzati rendelete Szentes Város városképi védelméről BEVEZETŐ RÉSZ Szentes Város Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 12/2013. (III.8.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról
MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2013. (III.8.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Mosonmagyaróvár város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország
RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2015.(VI.1.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról a 17/2016.(VI.27.) módosító önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben
1. A rendelet hatálya 1.
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 14/2013. (III. 29.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról * a módosításokkal egységes szerkezetben Szekszárd Megyei Jogú
8. számú előterjesztés Minősített többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére
8. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére Tárgy: A településképi véleményezési, bejelentési és a településképi
Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról
Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/201. (II. 21.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról egységes szerkezetben Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 5/2013. (III.27.) önkormányzati r e n d e l e t e. a településkép védelméről
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 5/2013. (III.27.) önkormányzati r e n d e l e t e a településkép védelméről Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról
Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. Törvény kivonata
A településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről szóló 6/2013. (II.18.) önkormányzati rendelet alkalmazásához kapcsolódó magasabb szintű jogszabályok előírásainak kivonatai Az épített
EGYSÉGES SZERKEZETBEN
Páty Község Önkormányzata Képvisel -testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésr l és az azt módosító 14/2014. (VI.26.)
Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek
4. melléklet a 482/2016. (XII. 28.) Korm. rendelethez 1. melléklet a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelethez Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek 1.Építési engedéllyel építhető építmény
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 53/2012. (XII.3.) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 53/2012. (XII.3.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról (módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Budapest
TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁS
Tata Város Önkormányzata Képviselő-testületének 38/2013.(XII. 19.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezés, bejelentés és kötelezés helyi szabályairól Hatályos: 2015. június 3-tól Tata Város
EGYSÉGES SZERKEZETBEN
Páty Község Önkormányzata Képvisel -testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésr l és az azt módosító 14/2014. (VI.26.)
I. fejezet. A rendelet célja
1 Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 45/2013 (XII.19.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési és kötelezési eljárásról Budapest Főváros VI. kerület
T Á G R A ZÁ R T K A P U K
T Á G R A ZÁ R T K A P U K I L L E S Z K E D É S XVIII. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KONFERENCIA NAGYKŐRÖS 2013. Augusztus 30. AZ ELŐADÁS VÁZLATA: TERVEZÉS ANNO AMIT MA MEGTEHETSZ hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről,
Építési engedély és a hatóság tudomásulvétele nélkül végezhető építési tevékenységek
Mihez kell építésügyi hatósági engedélyt kérni? Az engedélyhez és a hatóság általi tudomásulvételhez kötött munkák körét az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint
amely készült a Jogi, Ügyrendi és Etikai Bizottság 2013. január 14-én tartott nyílt ülésérő/.
1 JEGYZŐKÖNYV amely készült a Jogi, Ügyrendi és Etikai Bizottság 2013. január 14-én tartott nyílt ülésérő/. Jelen vannak: 4 fő bizottsági tag Oelenléti ív mellékelve) Dr. Tirpák Györgv: (bizottsági elnök)
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (I.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (I.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésről szóló 43/2013. (XII.13.) önkormányzati
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 7-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 57/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. március 7-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Településképi bejelentési eljárásról
1. Általános rendelkezések
Mád község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (VII.20.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési és a településképi bejelentési eljárásról Mád község Önkormányzatának Képviselő-testülete
8/2013. (III.11.) önkormányzati rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ a8/2014. (III.31.), 35/2014. (X.29.), 7/2015. (III.30.), 5/2016.(II.26.) és a 10/2017. (II.24.)önkormányzati
Cegléd Város Önkormányzata 19/2015. (VI. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról
Cegléd Város Önkormányzata 19/2015. (VI. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről
Módosította: a) 13/2015. (IV. 30.) ör. b) 30/2015. (XI. 19.) ör. /2015. XII. 1 -
Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 45/2013 (XII.19.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési és kötelezési eljárásról Módosította: a) 13/2015. (IV.
III. településképi kötelezés településképi kötelezés alkalmazható
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A településképi véleményezési
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja. A rendelet hatálya II. TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁS
Páty Község Önkormányzata Képvisel -testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésr l Páty Község Önkormányzatának Képvisel
TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének /2016. (..) önkormányzati rendelete a településképi kötelezési eljárásról (tervezet)
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA:127. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének /2016. (..) önkormányzati rendelete a településképi kötelezési eljárásról (tervezet) E L Ő
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 13/2014. (V.27.) önkormányzati r e n d e l e t e. a településkép védelméről
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 13/2014. (V.27.) önkormányzati r e n d e l e t e a településkép védelméről Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. településképi bejelentési eljárásról szóló. 13/2013. (IV. 30.) sz.
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK településképi bejelentési eljárásról szóló 13/2013. (IV. 30.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E 2 Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
8/2013. (III.11.) önkormányzati rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ a8/2014. (III.31.), 35/2014. (X.29.), 7/2015. (III.30.)és 5/2016.(II.26.)önkormányzati rendeletek által
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je J t:._. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a kőbányai építészeti-műszaki tervtanácsról szóló önkormányzati rendelet
Orosháza Város Önkormányzat képviselő-testületének 28/2013. (XI.28.) önkormányzati rendelete
Orosháza Város Önkormányzat képviselő-testületének 28/2013. (XI.28.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési eljárásról Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Bejelentési eljárás lefolytatásával Bontási engedély nélkül végezhető
Engedély nélkül végezhető 312/2012. (XI.8.) Korm. r. 1. melléklete 1. A műemléki jelentőségű területen a telek közterületi határához legközelebb, de legfeljebb 50 méterre álló meglévő épület átalakításának
Előterjesztés A Képviselő-testület november 26-án tartandó ülésére
Tárgy: Előterjesztés A Képviselő-testület 2015. november 26-án tartandó ülésére Javaslat a településképi véleményezési és településképi bejelentési eljárásról szóló 32/2015. (VII.31.) önkormányzati rendelet
k) A bruttó 50,0 m3-nél nem nagyobb térfogatú vagy a 1,5 m-nél nem mélyebb magánhasználatú kerti víz-, fürdőmedence, kerti tó építése.
Piliscsaba Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (IV. 16.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésről Piliscsaba Nagyközség Önkormányzat
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk (1)
A településképi bejelentési eljárás részletes ismertetése:
A településképi bejelentési eljárás részletes ismertetése: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete megalkotta a településképi bejelentési eljárásról szóló 25/2013. (V.27.)
Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016 (IV.27.) számú önkormányzati rendelete a településkép bejelentési eljárásról
Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016 (IV.27.) számú önkormányzati rendelete a településkép bejelentési eljárásról Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
M Á S O L A T Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013. (I. 25.) önkormányzati rendelete A településképi bejelentési eljárásról
M Á S O L A T Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013. (I. 25.) önkormányzati rendelete A településképi bejelentési eljárásról Vác Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról
ELŐTERJESZTÉS június 18-án (szerdán) órai kezdettel tartandó Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság ülésére. .ív...
ELŐTERJESZTÉS 2014. június 18-án (szerdán) 16.00 órai kezdettel tartandó Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság ülésére.ív... napirendi pont Előterjesztő: Székely László, polgármester Tárgy: Páty Község
Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(X.27.) önkormányzati rendelete
Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(X.27.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
c) védett épületen vagy területen a beavatkozás nem ellentétes-e a védelem céljával, szolgálja-e a védelem látványban is jelentkező szempontjait.
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2013. (V.27.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról /egységes szerkezetben a 4/2014.(II.18.), a 25/2014.
TELEPÜLÉSKÉPI ELJÁRÁSOK
SZÉKESFEHÉRVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSA TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSA TELEPÜLÉSKÉPI ELJÁRÁSOK LANTAY ATTILA FŐÉPÍTÉSZ 2013. MÁRCIUS 6. TELEPÜLÉSKÉPI ELJÁRÁSOK MIÉRT?
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2013.(III.04.) önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról
1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2013.(III.04.) önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról (Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva: 2013. december 16.) Siófok
3a város közigazgatási terültén, az 1. számú mellékletben lehatárolt területen kívül, azokban az esetekben, amelyeknél
Pilisvörösvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2013. (VI. 28.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról egységes szerkezetben az 1/2014. (II. 06.) és a 23/2014. (IX.
Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról
Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
1. Általános rendelkezések
Kazincbarcika Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2013. (X.25.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, bejelentési es kötelezési eljárásról Kazincbarcika Város Önkormányzatának
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete. a településképi véleményezési eljárásról
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az épített
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Zamárdi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2013. (I.22.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Zamárdi Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk
1 Módosította a 27/2014.(XII.01.) rendelet. hatályos december 15-től
Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (V.31.) önkormányzati rendelete, a 25/2014.(IX.26.) és a 27/2014.(XII.01.) önkormányzati rendeletekkel egységes szerkezetbe foglalt szövege
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (IV. 29.) ÖR. sz. rendelete a településképi bejelentési eljárásról
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (IV. 29.) ÖR. sz. rendelete a településképi bejelentési eljárásról Abony Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete az
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (IV.29.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (IV.29.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Kiskunhalas Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 232. MELLÉKLET: 1 db
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 232. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének /2016. (..) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról szóló 14/2013.
KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2013. (I.21.) önkormányzati rendelete. Kaposvár Megyei Jogú Város településképi védelméről
KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2013. (I.21.) önkormányzati rendelete Kaposvár Megyei Jogú Város településképi védelméről Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése az épített környezet alakításáról
Balatonföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013. (IV.29.) önkormányzati rendelete Balatonföldvár város településképi védelméről
Balatonföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013. (IV.29.) önkormányzati rendelete Balatonföldvár város településképi védelméről Balatonföldvár Város Képviselőtestülete az épített környezet
Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének
Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 24/2013. (III. 29.) 1 önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról, valamint a helyi építészeti-műszaki
9/2013. (II. 18.) önkormányzati rendelete
Hatályát vesztette: 2017. június 27. napján Hatályon kívül helyezte: 18/2017. (VI. 27.) önkormányzati rendelet BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 9/2013. (II. 18.) önkormányzati rendelete a településképi
Módosította: a 8/2014.(II.27.) önkormányzati rendelet. Egységes szerkezetbe foglalva: február 28.-án.
Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 40/2013.(XII.19.) önkormányzati rendelete A szentgotthárdi településképi bejelentési eljárás szabályozásáról Módosította: a 8/2014.(II.27.) önkormányzati