Néhány fogalom meghatározás a táblázat használatához fűzött magyarázat előtt:
|
|
- Etelka Tóthné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ezőgazdasági gépekre vonatkozó, harmonizált szabványok jegyzéke (a ezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, Gépkatalógus kódjegyzékének figyelembevételével) táblázat a 006/4/EK irányelvhez tartozó harmonizált, valamint az SZT szabványjegyzéke alapján összeállított, honosított harmonizált, elsősorban a mezőgazdasági gépekre vonatkozó szabványokat tartalmazza. Néhány fogalom meghatározás a táblázat használatához fűzött magyarázat előtt: Harmonizált európai szabvány: z európai szabványügyi szervezetek (CE N,CE NELEC,ETSI) által jóváhagyott és az EU hivatalos lapjában (OJ) kihirdetett, kötelező erővel nem bíró műszaki előírás, mely egy irányelvhez kapcsolódva olyan megoldást kínál, amely egyúttal az irányelv követelményeinek való megfelelést is biztosítja. Honosított harmonizált szabvány: Elismert szabványügyi testület által, az Európai Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) megbízása alapján a műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási el- járás megállapításáról szóló 998. június -i 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben megállapított eljárással összhangban az európai meghatározása céljából elfogadott, kötelező erővel nem bíró műszaki előírás, amelyet a magyar eljárási rendnek megfelelően nemzeti szabványként közzétettek. Olyan harmonizált európai szabvány, amelyet a magyar eljárási rendnek megfelelően nemzeti szabványként közzétettek. biztonsági szabványok szerkezeti felosztása: az típusú szabványok (biztonsági alapszabványok) azokat az alapfogalmakat, kialakítási elveket, és az általános szempontokat tartalmazzák, amelyek minden gépre alkalmazhatók; a B típusú szabványok (az általános biztonsági alapszabványok) egy biztonsági szempontot vagy egy olyan típusú biztonsági berendezést tárgyalnak, amelyek a gép egy nagyobb csoportjához használhatók; B típusú szabványok meghatározott biztonsági szempontokra, (például biztonsági távolságokra, felületi hőmérsékletre, a zajra) vonatkoznak, B típusú szabványok biztonsági berendezésekre (például kétkezes kapcsolásra, reteszelőberendezésekre, a nyomásra érzékeny berendezésekre, a védőburkolatokra) vonatkoznak); a C típusú szabványok (gépek biztonsági szabványai) részletes biztonsági et tartalmaznak egy meghatározott gépre vagy a gépek egy meghatározott csoportjára. mikor egy C típusú szabvány eltér ebben a szabványban, vagy egy B típusú szabványban tárgyalt egy vagy több műszaki intézkedéstől, akkor a C típusú szabvány elsőbbséget élvez.
2 agyarázat táblázat használatához z első, alap összeállítás (jelölés=index nélkül) i állapotot tükrözi. változásokat index száma jelzi, ezek a következők: Verziók (változások számozása): megjegyzés rovatban az betű az angol nyelvű, az betű a magyar nyelvű változatot jelzi. háttérszínek jelentése: Sárga a közvetlen mezőgazdasági gépekre vonatkozó szabványok jelölése Fehér (színtelen) a kapcsolódó szabványok jelölése. Zöld közvetlen élelmiszeripari gépekre vonatkozó szabványok jelölése Szürke Visszavont szabványok jelölése.
3 006/4 EK irányelvhez kapcsolódó harmonizált szabványok ezőgazdasági és élelmiszeripari gépekre vonatkozó, harmonizált szabványok jegyzéke Honosított, harmonizált szabványok SZT Cím egjegyzés Szabványjelzet EN 67:009+:0 SZ EN 67:009+:0 utomata blokkégők folyékony tüzelőanyagokhoz EN 303-5:0 Fűtőkazánok. 5. rész: Szilárd tüzelőanyagokkal üzemelő, kézi és automatikus táplálású, legfeljebb 300 kw névleges hőteljesítményű fűtőkazánok. Fogalommeghatározások,, vizsgálat és megjelölés EN 349:993+:008 SZ EN 349:993+:008 Gépek biztonsága. Legkisebb távolságok a testrészek összenyomódásának elkerüléséhez SZ EN 378-:008+:009 Hűtőrendszerek és hőszivattyúk. Biztonsági és környezetvédelmi EN 378-:008+:009.. rész: Tervezés, gyártás, vizsgálat, megjelölés és dokumentáció EN 378-:008+:0 Hűtőrendszerek és hőszivattyúk. Biztonsági és környezetvédelmi.. rész: Tervezés, gyártás, vizsgálat, megjelölés és dokumentáció EN 45-:000+:009 SZ EN 45-:000+:009 Csomagológépek biztonsága.. rész: Csomagológépek és a kapcsolódó berendezések fogalommeghatározása és osztályozása EN 45-3:999+:009 SZ EN 45-3:999+:00 Csomagológépek biztonsága. 3. rész: Formázó-, töltő- és zárógépek EN 45-5:006+:009 SZ EN 45-5:006+:00 Csomagológépek biztonsága. 5. rész: Burkológépek EN 45-6:006+:009 SZ EN 45-6:006+:00 Csomagológépek biztonsága. 6. rész: Egységrakomány- burkoló gépek EN 45-7:006+:008 SZ EN 45-7:006+:009 Csomagológépek biztonsága. 7. rész: Gyűjtőcsomagoló gépek EN 45-8:008 SZ EN 45-8:009 Csomagológépek biztonsága. 8. rész: Pántológépek EN 45-9:009 SZ EN 45-9:009 csomagológépek biztonsága. 9. rész: Csomagológépek, csomagológépsorok és tartozékaik zajmérési módszerei,. és 3. pontossági osztály EN 453:000+:009 SZ EN 453:000+:00 Élelmiszer-ipari gépek. Dagasztógépek. Biztonsági és higiéniai EN 454:000+:009 SZ EN 454:000+:00 Élelmiszer-ipari gépek. Bolygóműves keverők. Biztonsági és higiéniai 3
4 EN 474-:006+:009 SZ EN 474-:006+:009 Földmunkagépek. Biztonság.. rész: Általános EN 474-:006+:008 SZ EN 474-:006+:009 Földmunkagépek. Biztonság.. rész: földtoló gépek követelményei EN 474-3:006+:009 SZ EN 474-3:006+:009 Földmunkagépek. Biztonság. 3. rész: rakodógépek követelményei EN 474-4:006+:0 SZ EN 474-4:006+:0 Földmunkagépek. Biztonság. 4. rész: kotró-rakodó gépek EN 474-5:006+:0 SZ EN 474-5:006+:0 Földmunkagépek. Biztonság. 5. rész: hidraulikus kotrógépek követelményei követelményei EN 474-6:006+:009 SZ EN 474-6:006+:009 Fölmunkagépek. Biztonság. 6. rész: billenőkocsik követelményei EN 474-7:006+:009 SZ EN 474-7:006+:009 Földmunkagépek. Biztonság. 7. rész: földnyeső gépek követelményei EN 474-8:006+:009 SZ EN 474-8:006+:009 Földmunkagépek. Biztonság. 8. rész: földgyaluk követelményei EN 474-9:006+:009 SZ EN 474-9:006+:009 Földmunkagépek. Biztonság. 9. rész: csőfektető gépek követelményei EN 474-0:006+:009 SZ EN 474-0:006+:009 Földmunkagépek. Biztonság. 0. rész: z árokásó gépek követelményei EN 474-:006+:008 SZ EN 474-:006+:009 Földmunkagépek. Biztonság.. rész: talaj- és szeméttömörítők követelményei EN 474-:006+:008 SZ EN 474-:006+:009 Földmunkagépek. Biztonság.. rész: köteles kotrók követelményei EN 547-:996+:008 SZ EN 547-:996+:009 Gépek biztonsága. z emberi test méretei.. rész: z egésztesthozzáférési helyek méretei meghatározásának alapelvei gépi munkahelyeken EN 547-:996+:008 SZ EN 547-:996+:009 Gépek biztonsága. z emberi test méretei.. rész: hozzáférési nyílások méretezésének alapelvei EN 547-3:996+:008 SZ EN 547-3:996+:009 Gépek biztonsága. z emberi test méretei. 3. rész: Testméretek EN 574:996+:008 SZ EN 574:996+:008 Gépek biztonsága. Kétkezes kapcsolók. űködési szempontok. Kialakítási elvek EN 609-:999+:009 SZ EN 609-:999+:00 ezőgazdasági és erdészeti gépek. Fahasító gépek biztonsága.. rész: Ékes hasítógépek EN 609-:999+:009 SZ EN 609-:999+:00 ezőgazdasági és erdészeti gépek. Fahasító gépek biztonsága.. rész: Csavaros hasítógépek EN 64-:006+:009 SZ EN 64-:006+:009 Gépek biztonsága. kialakítás ergonómiai alapelvei.. rész: Szakkifejezések és általános alapelvek EN 64-:000+:008 SZ EN 64-:000+:009 Gépek biztonsága. kialakítás ergonómiai elvei.. rész: gépek és a munkafeladatok kialakítása közötti kölcsönhatások EN 67:00+:00 SZ EN 67:00+:0 Folyamatos működésű anyagmozgató berendezések és rendszerek. 4
5 Silókban, tartályokban, földfelszín alatti tartályokban és töltőgaratokban tárolt ömlesztett anyagok berendezéseinek biztonsági és elektromágneses összeférhetőségi követelményei EN 68:00+:00 SZ EN 68:00+:0 Folyamatos működésű anyagmozgató berendezések és rendszerek. Ömlesztett anyagok anyagmozgató berendezéseinek biztonsági és elektromágneses összeférhetőségi követelményei a rögzítetten telepített hevederes szállítószalagok kivételével EN 69:00+:00 SZ EN 69:00+:0 Folyamatos működésű anyagmozgató berendezések és rendszerek. Egységrakományok mechanikai mozgatóberendezéseinek biztonsági és elektromágneses összeférhetőségi követelményei EN 60:00+:00 SZ EN 60:00+:0 Folyamatos működésű anyagmozgató berendezések és rendszerek. Ömlesztett anyagok rögzítetten telepített hevederes szállítószalagjainak biztonsági és elektromágneses összeférhetőségi követelményei EN 66-:994+:008 SZ EN 66-:994+:008 Gépek biztonsága. gépek által kibocsátott veszélyes anyagokból származó egészségkárosodási kockázatok csökkentése.. rész: lapelvek és a gépgyártókra vonatkozó előírások EN 66-:996+:008 SZ EN 66-:996+:008 Gépek biztonsága. gépek által kibocsátott veszélyes anyagokból származó egészségkárosodási kockázatok csökkentése.. rész: verifikálási eljárások kidolgozásának módszerei EN 676:003+:008 SZ EN 676:003+:008 Ventilátoros, automatikus égők gáz-halmazállapotú tüzelőanyagokhoz EN 690:994+:009 SZ EN 690:994+:009 ezőgazdasági gépek. Szervestrágya-szórók. Biztonság EN 703:004+:009 SZ EN 703:004+:009 ezőgazdasági gépek. Silótöltő, -keverő és/vagy -aprító és -elosztó gépek. Biztonság EN 704:999+:009 SZ EN 704:999+:009 ezőgazdasági gépek. Bálázók. Biztonság EN 706:996+:009 SZ EN 706:996+:009 ezőgazdasági gépek. Szőlőlombmetsző eszközök. Biztonság EN 707:999+:009 SZ EN 707:999+:009 ezőgazdasági gépek. Hígtrágya-tartálykocsik. Biztonság EN 709:997+4:009 SZ EN 709:997+4:00 ező- és erdőgazdasági gépek. Egytengelyes traktorok rászerelt talajmaróval, motoros kapák, hajtott kerekű kapák. Biztonság EN 74:000+:00 SZ EN 74:000+:0 Folyamatos működésű anyagmozgató berendezések és rendszerek. Ömlesztett anyagok (áruk) pneumatikus szállítórendszereinek és rendszerelemeinek biztonsági követelményei EN 745:999+:009 SZ EN 745:999+:009 ezőgazdasági gépek. Rotációs kaszálógépek és szárzúzók. Biztonság EN 786:996+:009 SZ EN 786:996+:00 Kertészeti eszközök. Gyalogvezetésű és hordozható villamos fűnyíró és fűszegélynyíró. echanikai biztonság 5
6 EN 809:998+:009 SZ EN 809:998+:00 Folyadékot szállító szivattyúk és szivattyúegységek. Általános biztonsági EN 836:997+4:0 SZ EN 836:997+4:0 Kertészeti eszközök. otoros fűnyíró gépek. Biztonság EN 84:996+:008 SZ EN 84:996+:009 Gépek biztonsága. Optikai veszélyjelzések. Általános, kialakítás és vizsgálat EN 894-:997+:008 SZ EN 894-:997+:009 Gépek biztonsága. kijelzők és a kezelőelemek tervezésének ergonómiai követelményei.. rész: z ember, a kijelzők és a kezelőelemek közötti kölcsönhatás általános elvei EN 894-:997+:008 SZ EN 894-:997+:009 Gépek biztonsága. kijelzők és a kezelőelemek tervezésének ergonómiai követelményei.. rész: Kijelzők EN 894-3:000+:008 SZ EN 894-3:000+:009 Gépek biztonsága. kijelzők és a kezelőelemek tervezésének ergonómiai követelményei. 3. rész: Kezelőelemek EN 894-4:00 SZ EN 894-4:00 Gépek biztonsága. kijelzők és a kezelőelemek tervezésének ergonómiai követelményei. 4. rész: kijelzők és kezelőelemek elhelyezése és elrendezése EN 908:999+:009 SZ EN 908:999+:009 ezőgazdasági és erdészeti gépek. Csévélhetőtömlős öntözőberendezések. Biztonság EN 909:998+:009 SZ EN 909:998+:009 ezőgazdasági és erdészeti gépek. Körben járó és járva üzemelő öntözőberendezések. Biztonság EN 953:997+:009 SZ EN 953:997+:009 Gépek biztonsága. Védőburkolatok. rögzített és a nyitható védőburkolatok kialakításának és beépítésének általános követelményei EN 98:996+:008 SZ EN 98:996+:009 Gépek biztonsága. kusztikai és optikai vészjelzések és információs jelek rendszer EN 005-:00+:008 SZ EN 005-:00+:009 Gépek biztonsága. z ember fizikai teljesítménye.. rész: Fogalommeghatározások EN 005-:003+:008 SZ EN 005-:003+:009 Gépek biztonsága. z ember fizikai teljesítménye.. rész: gépek és a géprészek kézi kiszolgálása EN 005-3:00+:008 SZ EN 005-3:00+:009 Gépek biztonsága. z ember fizikai teljesítménye. 3. rész: gépkezeléshez ajánlott erőhatárok EN 005-4:005+:008 SZ EN 005-4:005+:009 Gépek biztonsága. z ember fizikai teljesítménye. 4. rész: géphez viszonyított, munka közbeni testtartások és mozgások értékelése EN 0-:00 SZ EN 0-:0 Kompresszorok és vákuumszivattyúk. Biztonsági.. rész: Levegőkompresszorok EN 0-:996+:009 SZ EN 0-:996+:00 Kompresszorok és vákuumszivattyúk. Biztonsági.. 6
7 rész: Vákuumszivattyúk EN 03:003+:008 SZ EN 03:003+:009 echanikai rezgés. obil gépek vizsgálata a rezgéskibocsátási értékek meghatározására EN 037:995+:008 SZ EN 037:995+:008 Gépek biztonsága. váratlan indítás megelőzése EN 088:995+:008 SZ EN 088:995+:009 Gépek biztonsága. védőburkolatokkal összekapcsolt reteszelőberendezések. kialakítás és a kiválasztás elvei EN 7-:0 SZ EN 7-:0 Robbanóképes közegek. Robbanásmegelőzés és robbanásvédelem.. rész: lapelvek és módszertan EN 75-:998+:00 SZ EN 75-:998+:0 Targoncák biztonsága. Villamos.. rész: kkumulátorhajtású targoncák általános követelményei 3 EN 75-:998+:00 SZ EN 75-:998+:0 Targoncák biztonsága. Villamos.. rész: Belső égésű motoros targoncák általános követelményei 3 EN 75-3:998+:00 SZ EN 75-3:998+:0 Targoncák biztonsága. Villamos. 3. rész: Belső égésű motoros targoncák villamos erőátviteli rendszerének különleges 3 követelményei EN 99:997+:008 SZ EN 99:997+:009 echanikai rezgés és lökés. Gépek rezgésszigetelése. datok a rezgésforrás szigeteléséhez EN 374:000+:00 SZ EN 374:000+:00 ezőgazdasági gépek. Hengeres silókba telepíthető kitároló szerkezetek.. Biztonság EN 459:998+3:0 SZ EN 459:998+3:0 Targoncák biztonsága. Változtatható kinyúlású gépi hajtású targoncák EN 493:00 SZ EN 493:00 Járműemelők EN 56:997+:008 SZ EN 56:997+:009 Targoncák biztonsága. targoncák automatikus funkcióinak kiegészítő követelményei EN 539:009 SZ EN 539:00 Szárítók és kemencék, amelyekben éghető anyagok szabadulnak fel. Biztonsági EN 554:0 Szállítóhevederek. Dobsúrlódás-vizsgálat EN 67-:005+:009 SZ EN 67-:005+:009 Élelmiszer-ipari gépek. Általános kialakítási elvek.. rész: Higiéniai EN 673:000+: :000+:00 Élelmiszer-ipari gépek. Forgóállványos sütők. Biztonsági és higiéniai EN 674:000+:009 SZ EN 674:000+:00 Élelmiszer-ipari gépek. Tésztanyújtó gépek. Biztonsági és higiéniai EN 678:998+:00 SZ EN 678:998+:00 Élelmiszer-ipari gépek.. Zöldségaprító gépek. Biztonsági és higiéniai. 7
8 EN 755:000+:009 SZ EN 755:000+:009 Targoncák biztonsága. Üzemelés robbanásveszélyes környezetben. Üzemeltetés éghető gázos, gőzös, ködös és poros közegben EN 760-:997+:009 SZ EN 760-:997+:009 Gépek biztonsága. Nyomásra érzékeny védőberendezések.. rész: nyomásra érzékeny szőnyegek és padlók kialakításának és vizsgálatának általános elvei EN 760-:00+:009 SZ EN 760-:00+:009 Gépek biztonsága. Nyomásra érzékeny védőberendezések.. rész: nyomásra érzékeny peremek és rudak kialakításának és vizsgálatának általános elvei EN 760-3:004+:009 SZ EN 760-3:004+:009 Gépek biztonsága. Nyomásra érzékeny védőberendezések. 3. rész: nyomásra érzékeny ütközők, lemezek, huzalok és hasonló eszközök kialakításának és vizsgálatának általános elvei EN 837:999+:009 SZ EN 837:999+:00 Gépek biztonsága. Gépek beépített világítása EN 853:999+:009 SZ EN 853:999+:00 ezőgazdasági gépek. Billenthető felépítményű pótkocsi. Biztonság EN 974:998+:009 SZ EN 974:998+:009 Élelmiszer-ipari gépek. Szeletelőgépek. Biztonsági és higiéniai EN ISO 5:008 SZ EN ISO 5:009 kusztika. Kompresszorok és vákuumszivattyúk zajvizsgálati előírásai. űszaki módszer (-es pontossági osztály) (ISO 5:004) EN ISO 860:008 SZ EN ISO 860:009 Földmunkagépek. legkisebb kezelőnyílás-méretek (ISO 860:99 EN ISO 867:0 SZ EN ISO 867:0 Földmunkagépek. Feljárók (ISO 867:0) EN ISO 364:008 SZ EN ISO 364:009 Földmunkagépek. védőszerkezetek laboratóriumi vizsgálatai. hajlási tér határainak előírása (ISO 364:995) EN ISO 34:007 SZ EN ISO 34:007 Földmunkagépek. gépkezelők testméretei és a legkisebb kezelőtér méretei (ISO 34:007) EN ISO 3449:008 SZ EN ISO 3449:009 Földmunkagépek. Leeső tárgyak ellen védő szerkezetek. Laboratóriumi vizsgálatok és teljesítmény (ISO 3449:005) EN ISO 3450:0 SZ EN ISO 3450:0 Földmunkagépek. Gumiabroncsos gépek fékrendszerei. Rendszer- és működési, valamint vizsgálati módszerek (ISO 3450:0) EN ISO 3457:008 SZ EN ISO 3457:009 Földmunkagépek. Védőburkolatok. Fogalommeghatározások és (ISO 3457:003) EN ISO 347:008 SZ EN ISO 347:009 Földmunkagépek. Átforduláskor védő szerkezetek. Laboratóriumi vizsgálatok és teljesítmény (ISO 347:008) EN ISO 454-:009 SZ EN ISO 454-:00 ezőgazdasági gépek. Biztonság.. rész: Általános (ISO 454-:008) 8
9 EN ISO 454-5:009 SZ EN ISO 454-5:00 ezőgazdasági gépek. Biztonság. 5. rész: otoros hajtású talajművelő gépek (ISO 454-5:008) EN ISO 454-6:009 SZ EN ISO 454-6:00 ezőgazdasági gépek. Biztonság. 6. rész: Permetező- és folyékonytrágya-kijuttató gépek (ISO 454-6:009) EN ISO 454-7:009 SZ EN ISO 454-7:00 ezőgazdasági gépek. Biztonság. 7. rész: rató-cséplő, járvaszecskázó és gyapotbetakarító gépek (ISO 454-7:008) EN ISO 454-0:009 SZ EN ISO 454-0:00 ezőgazdasági gépek. Biztonság. Rotációs szénaforgató és összegyűjtő gépek (ISO 454-0:009) EN ISO 454-:00 SZ EN ISO 454-:0 ezőgazdasági gépek. Biztonság.. rész: Rendfelszedő bálázók (ISO 454-:00) EN ISO 454-:0 ezőgazdasági gépek. Biztonság.. rész: Forgótárcsás és dobos aratógép és cséplőgép (ISO 454-:0) EN ISO 443: 00 SZ EN ISO 443:0 Hidraulikus teljesítményátvitel. rendszerek és szerkezeti elemeik általános szabályai és biztonsági követelményei (ISO 443:00) 3 EN ISO 444:00 SZ EN ISO 444:0 Pneumatikus teljesítményátvitel. rendszerek és szerkezeti elemeik általános szabályai és biztonsági követelményei (ISO 444:00) 3 EN ISO 487:009 SZ EN ISO 487:009 kusztika. Gépek és berendezések zajkibocsátási értékeinek megadása és igazolása (ISO 487:996) EN ISO 5674:009 SZ EN ISO 5674:009 Traktorok, mezőgazdasági és erdészeti gépek. Teljesítményleadó tengelycsonkok (TLT) védőburkolatai. Szilárdság- és kopásvizsgálatok, valamint átvételi feltételek (ISO 5674:004) EN ISO 668:008 SZ EN ISO 668:009 Földmunkagépek. Kényelmi tartományok és a kezelőelemek elérhetőségi tartományai (ISO 668:986, tartalmazza az md :989 módosítást) EN ISO 6683:008 SZ EN ISO 6683:009 Földmunkagépek. Rögzítőövek és a rögzítőövek bekötési pontjai. Követelmények és vizsgálatok (ISO 6683:005) EN ISO 7096:008 SZ EN ISO 7096:009 Földmunkagépek. kezelőülés rezgésének laboratóriumi értékelése EN ISO 7096:008/C:009 (ISO 7096:000) EN ISO 057:009 SZ EN ISO 057:009 Hordozható, motoros sövénynyírók. Biztonság (ISO 057:009) EN ISO 6:007 SZ EN ISO 6:007 Gépek biztonsága. Integrált gyártórendszerek. lap (ISO 6:007) EN ISO 5:008 SZ EN ISO 5:008 Lézerek és lézerberendezések. Lézerkészülékek. dokumentáció minimumkövetelményei (ISO 5:004) 9
10 EN ISO 680-:0 EN ISO 680-:0 EN ISO 68-:0 EN ISO 68-:0 EN ISO 806-:0 EN ISO 806-:0 EN ISO 850:0 SZ EN ISO 680-:0 Erdészeti gépek. Rúdra szerelt motoros gallyazók biztonsági követelményei és vizsgálata.. rész: Beépített belső égésű motoros berendezések (ISO 680-:0) SZ EN ISO 680-:0 Erdészeti gépek. Rúdra szerelt motoros gallyazók biztonsági követelményei és vizsgálata.. rész: Háti motoros készülékek (ISO 680-:0) SZ EN ISO 68-:0 Erdészeti gépek. Hordozható láncfűrészek biztonsági követelményei és vizsgálata.. rész: Erdészeti láncfűrészek (ISO 68-:0) SZ EN ISO 68-:0 Erdészeti gépek. Hordozható láncfűrészek biztonsági követelményei és vizsgálata.. rész: Gallyazó láncfűrészek (ISO 68-:0) SZ EN ISO 806-:0 ező- és erdőgazdasági gépek. Hordozható, kézi bozótírtók és fűnyírók biztonsági követelményei és vizsgálata.. rész: Beépített belső égésű motoros gépek (ISO 806-:0) SZ EN ISO 806-:0 ező- és erdőgazdasági gépek. Hordozható, kézi bozótírtók és fűnyírók biztonsági követelményei és vizsgálata.. rész: Háton hordozható energiaforrással használható gépek (ISO 806- :0) SZ EN ISO 850:0 Erdészeti gépek. Általános biztonsági (ISO 850:0) EN 04:000+:009 SZ EN 04:000+:009 Élelmiszer-ipari gépek. Formázók. Biztonsági és higiéniai EN 04:005+:00 SZ EN 04:005+:0 Élelmiszer-ipari gépek. utomata tésztaosztók. Biztonsági és higiéniai EN 043:000+:00 SZ EN 043:000+:0 Élelmiszer-ipari gépek. Köztes kelesztő. Biztonsági és higiéniai EN 053:00+:008 SZ EN 053:00+:009 Targoncák biztonsága. zajkibocsátás mérésének vizsgálati módszerei EN ISO 00:00 SZ EN ISO 00:0 Gépek biztonsága. kialakítás általános elvei. Kockázatértékelés és kockázatcsökkentés. (ISO 00:00) EN 67:003+:00 SZ EN 67:003+:00 Élelmiszer-ipari gépek.. Körfűrészgépek. Biztonsági é higiéniai 0
11 EN 68:003+:00 SZ EN 68:003+:00 Élelmiszer-ipari gépek.. Szalagfűrészek. Biztonsági é higiéniai EN 33:003+:00 SZ EN 33:003+:00 Élelmiszer-ipari gépek. Húsdarálók. Biztonsági és higiéniai EN 355:003+:00 SZ EN 355:003+:00 Élelmiszer-ipari gépek. Bőrkéző-, bőrfejtő és kopasztó gépek. Biztonsági és higiéniai EN 463:004+:0 SZ EN 463:004+:0 Élelmiszer-ipari gépek. Töltőgépek és kiegészítő berendezések. Biztonsági és higiéniai EN 505:000+:009 SZ EN 505:000+:00 Élelmiszer-ipari gépek. Étolaj- és zsírfeldolgozó centrifugák. Biztonsági és higiéniai EN 55:000+:00 SZ EN 55:000+:00 ezőgazdasági gépek. Homlokrakodók. Biztonság EN 547:999+:009 SZ EN 547:999+:009 Centrifugák. Általános biztonsági EN 60:00 SZ EN 60:0 Dugattyús belső égésű motorral hajtott áramfejlesztő gépek. Biztonság EN 643:997+: :997+:009 Földmunkagépek. Gumiabroncsos kerekes járművek. Kormányozhatóság (ISO 500:99, módosítva) EN 693:008 SZ EN 693:008 Hűtőrendszerek és hőszivattyúk. Biztonsági és környezetvédelmi. Dugattyús hűtőkompresszorok EN 733:00+:009 SZ EN 733:00+:009 ező- és erdőgazdasági gépek. Gyalogvezetésű motoros kaszálógépek. Biztonság EN 85:005+:00 SZ EN 85:006 Élelmiszer-ipari gépek. Kiegészítő hajtótárcsás nagykonyhai gépek. Biztonsági és higiéniai EN 85:00+:00 SZ EN 85:00+:00 Élelmiszer-ipari gépek. Élelmiszer-feldolgozók és keverők. Biztonsági és higiéniai EN 853:00+:00 SZ EN 853:00+:00 Élelmiszer-ipari gépek. Kézi keverők és habverők. Biztonsági és higiéniai EN 854:003+:00 SZ EN 854:003 Élelmiszer-ipari gépek. Állványos keverőgépek. Biztonsági és higiéniai EN 855:003+:00 SZ EN 855:003+:00 Élelmiszer-feldolgozó gépek. Forgó tartályos vágóberendezés.. Biztonsági és higiéniai EN 88:008 SZ EN 88:009 Szállítóhevederek általános célú felhasználásra. Elektromos és tűzveszélyességi biztonsági EN 965:003+:009 SZ EN 965:003+:009 ező- és erdőgazdasági traktorok és gépek. Teljesítményleadó tengelycsonkok és védőberendezéseik. Biztonság EN 984:005+:00 SZ EN 984:005+:00 Élelmiszer-ipari gépek. Hordozható és/vagy kézi vezetésű gépek és
12 mechani- kus hajtású vágószerszámú berendezések. Biztonsági és higiéniai követelmé- nyek EN 38:000+:009 SZ EN 38:000+:009 ezőgazdasági gépek. Burgonyabetakarító gépek. Biztonság EN 340:000+:009 SZ EN 340:000+:00 ezőgazdasági gépek. Cukorrépa- és takarmányrépa-betakarító gépek. Biztonság EN 308:003+:00 SZ EN 308:003+:00 Élelmiszer-ipari gépek. Zöldséghámozó gépek. Biztonsági és higiéniai EN 388:005+:009 SZ EN 388:005+:00 Élelmiszer-ipari gépek. Tartályemelő és - döntő gépek. Biztonsági és higiéniai EN 3389:005+:009 SZ EN 3389:005+:00 Élelmiszer-ipari gépek. Vízszintes tengelyű keverőgépek. Biztonsági és higiéniai EN 3390:00+:009 SZ EN 3390:00+:00 Élelmiszer-ipari gépek. Tészta- és lepénykészítő gépek. Biztonsági és higiéniai EN 3448:00+:009 SZ EN 3448:00+:00 ező- és erdőgazdasági gépek. Oldalazókaszák. Biztonság EN 3478:00+:008 SZ EN 3478:00+:008 Gépek biztonsága. Tűzmegelőzés és tűzvédelem EN 355:005+:009 SZ EN 355:005+:00 Erdészeti gépek. Faaprító gépek. Biztonság EN 3534:006+:00 SZ EN 3534:006+:00 Élelmiszer-ipari gépek. Húsbesózógépek. Biztonsági és higiéniai EN 3570:005+:00 SZ EN 3570:005+:00 Élelmiszer-ipari gépek. Keverők. Biztonsági és higiéniai EN 359:005+:009 SZ EN 359:005+:00 Élelmiszer-ipari gépek. Rögzített kemenceberakó berendezések. Biztonsági és higiéniai EN 367-:004+:009 SZ EN 367-:004+:00 Üzemanyagtöltő állomások.. rész: Kútoszlopok, nyomott rendszerű kútoszlopok és nyomószivattyús egységek szerkezetének és működésének biztonsági követelményei EN 367-:0 SZ EN 367-:0 Üzemanyagtöltő állomások.. rész: Kútoszlopok, nyomott rendszerű kútoszlopok és nyomószivattyús egységek szerkezetének és működésének biztonsági követelményei EN 36:004+:00 SZ EN 36:004+:00 Élelmiszer-ipari gépek. Salátacentrifugák. Biztonsági és higiéniai EN 3683:003+:0 SZ EN 3683:003+:0 Kertészeti eszközök. otorhajtású zúzók/aprítók. Biztonság EN 3684:004+3:009 SZ EN 3684:004+3:00 Kertészeti eszközök. Gyalogvezetésű talaj szellőztetők és - lazítók. Biztonság EN 373:00+:009 SZ EN 373:00+:009 Élelmiszer-ipari gépek. Elegytejhütő berendezések tejtermelő
13 gazdaságokban. szerkezet, a teljesítmény, a használhatóság, a biztonság és a higiénia követelményei. EN ISO 3849-:008 SZ EN ISO 3849-:008 Gépek biztonsága. Vezérlőrendszerek biztonsággal összefüggő szerkezeti részei.. rész: kialakítás általános elvei (ISO :006) EN ISO 3849-:008 SZ EN ISO 3849-:008 Gépek biztonsága. Vezérlőrendszerek biztonsággal összefüggő szerkezeti részei.. rész: Validálás (ISO 3849-:003) EN ISO 3850:008 SZ EN ISO 3850:008 Gépek biztonsága. Vészkikapcsolás. Tervezési alapelvek (ISO 3850:006) EN ISO 3855:00 SZ EN ISO 3855:00 Gépek biztonsága. biztonsági berendezések elrendezése a testrészek közelítési sebességének figyelembevételével (ISO 3855:00) EN ISO 3857:008 SZ EN ISO 3857:008 Gépek biztonsága. Biztonsági távolságok a veszélyes terek felső és alsó végtaggal való elérése ellen (ISO 3857:008) EN 3870:005+:00 SZ EN 3870:005+:00 Élelmiszer-ipari gépek.. Daraboló vágógépek. Biztonsági és higiéniai EN 387:005+:00 SZ EN 387:005+:00 Élelmiszer-ipari gépek.. Kockadaraboló gépek. Biztonsági és higiéniai EN 3885:005+:00 SZ EN 3885:005+:00 Élelmiszer-ipari gépek. Szeletelőgépek. Biztonsági és higiéniai EN 3886:005+:00 SZ EN 3886:005 Élelmiszer-ipari gépek. Keverőszerkezetes és/vagy keverőlapátos főzőüstök. Biztonsági és higiéniai EN 395:003+:008 SZ EN 395:003+:009 Folyadékszivattyúk. Biztonsági. Élelmiszer- ipari berendezések. használat közbeni higiénia biztosításának szabályai EN 395:0 Folyadékszivattyúk. Biztonsági. Élelmiszer- ipari berendezések. használat közbeni higiénia biztosításának szabályai EN 3954:005+:00 SZ EN 3954:006 Élelmiszer-ipari gépek. Kenyérszeletelő gépek. Biztonsági és higiéniai EN 407:005+:009 SZ EN 407:005+:009 ező- és erdőgazdasági gépek. Szilárd műtrágyát kijuttató gépek. Biztonság EN 408:005+:009 SZ EN 408:005+:00 ező- és erdőgazdasági gépek. Sorvető gépek. Biztonság EN ISO 4-:00 SZ EN ISO 4-:00 Gépek biztonsága. Gépi berendezések helyhez kötött feljárói..rész Két szint közötti helyhez kötött feljáró kiválasztása (ISO 4-:00) EN ISO 4-:00/:00 SZ EN ISO 4-:00/:00 Gépek biztonsága. Gépi berendezések helyhez kötött feljárói..rész Két szint közötti helyhez kötött feljáró kiválasztása ((ISO 4-3
14 :00/md :00) EN ISO 4-:00 SZ EN ISO 4-:00 Gépek biztonsága. Gépi berendezések helyhez kötött feljárói..rész Kezelőállások és kezelőhidak (ISO 4-:00) EN ISO 4-:00/:00 SZ EN ISO 4-:00/:00 Gépek biztonsága. Gépi berendezések helyhez kötött feljárói..rész Kezelőállások és kezelőhidak (ISO 4-:00/md :00) EN ISO 4-3:00 SZ EN ISO 4-3:00 Gépek biztonsága. Gépi berendezések helyhez kötött feljárói. 3.rész Lépcsők, létrák és védőkorlátok. (ISO 4-3:00) EN ISO 4-3:00/:00 SZ EN ISO 4-3:00/:00 Gépek biztonsága. Gépi berendezések helyhez kötött feljárói. 3.rész Lépcsők, létrák és védőkorlátok. (ISO 4-3:00/md :00) EN ISO 4-4:004 SZ EN ISO 4-4:005 Gépek biztonsága. Gépi berendezések helyhez kötött feljárói. 4. rész: Rögzített létrák (ISO 4-4:004) EN ISO 4-4:004/:00 SZEN ISO 4-4:004/:00 Gépek biztonsága. Gépi berendezések helyhez kötött feljárói. 4. rész: Rögzített létrák (ISO 4-4:004/md :00) EN ISO 459:008 SZ EN ISO 459:008 Gépek biztonsága. Gépek kialakításának higiéniai követelményei (ISO 459:00) EN 4655:005+:00 SZ EN 4655:005 Élelmiszer-ipari gépek. Bagott kenyér-szeletelő gép. Biztonsági és higiéniai EN 490:007+:009 SZ EN 490:007+:009 Kertészeti eszközök. Gyalogvezetésű, belső égésű motoros fűnyírók. Biztonság EN 4930:007+:009 SZ EN 4930:007+:009 ezőgazdasági és erdészeti gépek, valamint kertészeti eszközök. Gyalogvezetésű és kézben tartott gépek. forró felületek hozzáférhetőségének meghatározása EN 4957:006+:00 SZ EN 4957:006+:00 Élelmiszer-ipari gépek. Szállítószalagos mosogatóberendezés. Biztonsági és higiéniai EN 4958:006+:009 SZ EN 4958:006+:009 Élelmiszer-ipari gépek. Liszt- és daraőrlő, valamint -feldolgozó gépek. Biztonsági és higiéniai EN ISO 498:009 SZ EN ISO 498:009 ezőgazdasági és erdészeti gépek. Elektromágneses összeférhetőség. Vizsgálati módszerek és átvételi feltételek (ISO 498:998) EN 566:008 SZ EN 566:009 Élelmiszer-ipari gépek. Önműködő húsipari hasítógépek. Biztonsági és higiéniai EN 568:008 SZ EN 568:009 Üzemanyagtöltő állomások. merülőszivattyú-csoportok biztonsági követelményei 4
15 EN 5503:009 SZ EN 5503:00 Kertészeti eszközök. Kerti fúvókészülék, szívókészülék és fúvó- /szívókészülék. Biztonság. EN 5695-:009 SZ EN 5695-:009 ezőgazdasági traktorok és gépi hajtású permetezőgépek. kezelő (vezető) veszélyes anyagok elleni védelme.rész: kezelőfülkék osztályozása,, vizsgálatok. EN 5695-:009 SZ EN 5695-:009 ezőgazdasági traktorok és gépi hajtású permetezőgépek. kezelő (vezető) veszélyes anyagok elleni védelme.rész: Szűrők, vizsgálatok. EN 5774:00 SZ EN 5774:0 Élelmiszer-ipari gépek. Friss és töltött tésztaféléket feldolgozó gépek (tagliatella, cannelloni, ravioli, tortellini, orecchiette és gnocci). Biztonsági és higiéniai EN 58:009 SZ EN 58:00 ezőgazdasági gépek. Hajtásátviteli mozgó részek védőburkolatai. EN 58:009/C:00 Szerszámmal nyitható védőburkolat (ISO/TS 893:007, módosítva EN 5830:0 SZ EN 5830:0 Változatatható kinyúlású terepjáró targoncák. Láthatóság. Vizsgálati módszerek és igazolás EN 586:0 Élelmiszer-ipari gépek. Füstölőfülkék. Biztonsági és higiéniai EN 609:0 SZ EN 609:0 Közúti forgalomban való részvételre nem alkalmas, személyek szállítására tervezett motoros járművek. Egy nyomvonalú, kétkerekű motoros járművek. Biztonsági és vizsgálati módszerek EN ISO 036:009 SZ EN ISO 036:009 Folyadékszivattyúk és szivattyús gépcsoportok. Zajvizsgálati előírások.. és 3. pontossági osztály (ISO 036:007) EN ISO 0643:008 SZ EN ISO 0643:008 echanikai rezgés. Kézben tartott és kézi vezetésű gépek. 3 rezgéskibocsátás értékelésének alapelvei (ISO 0643:005) EN ISO 0643:008/:0 EN ISO 867: 0 SZ EN ISO 867:0 Erdészeti gépek. Belső égésű motoros, hordozható, kézi gépek rezgésvizsgálati előírásai. fogantyúk rezgése (ISO 867:0) EN ISO 868:0 SZ EN ISO 868:0 Erdészeti és kertészeti gépek. Belső égésű motoros, hordozható, kézi gépek zajvizsgálati előírásai. űszaki módszer (. pontossági osztály) (ISO 868:0) EN ISO 839:009 SZ EN ISO 839:00 ezőgazdasági és erdészeti gépek. Belső égésű motoros, ködfúvó háti 5
16 permetezőgépek. Biztonsági (ISO 839:009) EN 6004-:006 SZ EN 6004-:00 Gépi berendezések biztonsága. Gépek villamos szerkezetei.. rész: Általános előírások IEC 6004-:005 (ódosítva) EN :0 SZ EN :0 Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság.. rész: Általános IEC :00 (ódosítva) EN :00 SZ EN :0 Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek biztonsága rész: készülék mögül történő gyalogvezetésű, villamos működtetésű fűnyírók követelményei IEC :00 (ódosítva) EN :009 SZ EN :00 Villamos motoros kéziszerszámok. Biztonság.. rész: Általános IEC :006 (ódosítva) EN :009/:00 SZ EN :009/:0 Villamos motoros kéziszerszámok. Biztonság.. rész: Általános (IEC :006, módosítva) EN :009 SZ EN :00 Villamos motoros kéziszerszámok. Biztonság. -3. rész: Láncfűrészek követelményei (IEC :006, módosítva) EN :009/:00 SZ EN :009/:0 Villamos motoros kéziszerszámok. Biztonság. -3. rész: Láncfűrészek követelményei (IEC :006/:009) EN :009 SZ EN :00 Villamos motoros kéziszerszámok. Biztonság. -5. rész: Sövénynyírók követelményei IEC :006 (ódosítva) EN :009/:00 SZ EN :009/:0 Villamos motoros kéziszerszámok. Biztonság. -5. rész: Sövénynyírók követelményei (IEC :006/:009) EN 630-:008 SZ EN 630-:008 Gépi berendezések biztonsága. Jelzés, megjelölés és működtetés.. rész: látható, hallható és tapintható jelek követelményei IEC 630-:007 EN 630-:008 SZ EN 630-:008 Gépi berendezések biztonsága. Jelzés, megjelölés és működtetés.. rész: megjelölés követelményei IEC 630-:007 EN 630-3:008 SZ EN 630-3:008 Gépi berendezések biztonsága. Jelzés, megjelölés és működtetés. 3. rész: működtetőelemek elhelyezésének és működtetésének követelményei IEC 630-3:007 EN 6496-:004 SZ EN 6496-:00 Gépi berendezések biztonsága. Elektromosan érzékelő védőszerkezetek.. rész: Általános és vizsgálatok IEC 6496-:004 (ódosítva) EN 606:005 EN 606:005/C:00 SZ EN 606:005 Gépi berendezések biztonsága. biztonsággal összefüggő villamos, elektronikus és programozható elektronikus vezérlőrendszerek működési biztonsága IEC 606:005 6
17 7
Néhány fogalom meghatározás a táblázat használatához fűzött magyarázat előtt:
Mezőgazdasági gépekre vonatkozó, harmonizált szabványok jegyzéke (a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, Gépkatalógus kódjegyzékének figyelembevételével) táblázat a 00//EK irányelvhez tartozó harmonizált,
RészletesebbenMezőgazdasági gépekre vonatkozó, harmonizált szabványok jegyzéke
ezőgazdasági gépekre vonatkozó, harmonizált szabványok jegyzéke (a agyar Államkincstár ezőgazdasági és Vidékfejlesztés lkalmazások Gépkatalógus kódjegyzékének figyelembevételével) táblázat a 2006/42/EK
RészletesebbenMezőgazdasági gépekre vonatkozó, harmonizált szabványok jegyzéke
Mezőgazdasági gépekre vonatkozó, harmonizált szabványok jegyzéke (a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, Gépkatalógus kódjegyzékének figyelembevételével) táblázat a 2006/42/EK irányelvhez (z Európai
Részletesebben(2) A harmonizált szabványoknak három olyan típusa létezik, amelyek vélhetően megfelelnek a 2006/42/EK irányelv rendelkezéseinek.
L 75/108 2019.3.19. A BIZOTTSÁG (EU) 2019/436 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA (2019. március 18.) a 2006/42/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv támogatása céljából a gépekre vonatkozóan kidolgozott harmonizált
Részletesebben(2006/C 180/03) (Az irányelv értelmében összehangolt szabványok címeinek és hivatkozásainak közzététele) (EGT vonatkozású szöveg) 2001.11.27.
2006.8.2. C 180/11 A Bizottság közleménye a tagállamok gépekre vonatkozó jogszabályainak közelítéséről szóló, 1998. június 22-i 98/37/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv végrehajtása keretében (2006/C
Részletesebben(2005/C 336/05) (Az irányelv értelmében összehangolt szabványok címeinek és hivatkozásainak közzététele) (EGT vonatkozású szöveg) 27.11.
C 336/12 2005.12.31. A Bizottság közleménye a tagállamok gépekre jogszabályainak közelítéséről szóló, 1998. június 22-i 98/37/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv végrehajtása keretében (2005/C 336/05)
RészletesebbenTAGÁLLAMOKTÓL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK
2007.5.8. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 104/1 IV (Tájékoztatások) TAGÁLLAMOKTÓL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK A Bizottság közleménye a tagállamok gépekre vonatkozó jogszabályainak közelítéséről szóló,
Részletesebben(Tájékoztatások) AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK EURÓPAI BIZOTTSÁG
2010.10.20. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 284/1 IV (Tájékoztatások) AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK EURÓPAI BIZOTTSÁG A Bizottság
RészletesebbenTájékoztatások és közlemények AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK
Az Európai Unió Hivatalos Lapja ISSN 1725-518X C 284 Magyar nyelvű kiadás Tájékoztatások és közlemények 53. évfolyam 2010. október 20. Közleményszám Tartalom Oldal IV Tájékoztatások AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL,
RészletesebbenÚj szabványok 2014. szeptember
Új szabványok 204. szeptember A kihirdetett munkabiztonságot, tűzvédelmet is érintő szabványok MAGYARUL Az idegen nyelvű szabvány magyar nyelvű változata nem egyszerűen a forrásszabvány fordítása, hanem
Részletesebben(Tájékoztatások) AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK EURÓPAI BIZOTTSÁG
2010.7.7. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 183/1 IV (Tájékoztatások) AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK EURÓPAI BIZOTTSÁG A Bizottság közleménye
Részletesebben(Tájékoztatások) AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK BIZOTTSÁG
2009.9.8. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 214/1 IV (Tájékoztatások) AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK BIZOTTSÁG A Bizottság közleménye a gépekről és a 95/16/EK irányelv
Részletesebben(2006/C 168/04) (EGT vonatkozású szöveg) Az összehangolt szabvány hivatkozása és címe (és referenciadokumentum)
C 168/6 A Bizottság közleménye a robbanásveszélyes légkörben való használatra szánt felszerelésekre és védelmi rendszerekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1994. március 23-i 94/9/EK
RészletesebbenMagyarázat A táblázat használatához
Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépekre vonatkozó, egyéb szabványok jegyzéke (a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, Gépkatalógus kódjegyzékének figyelembevételével) Magyarázat A táblázat használatához
Részletesebbena NAT-1-1204/2006 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület MELLÉKLET a NAT-1-1204/2006 számú akkreditálási ügyirathoz Az AGROVÉD Biztonságtechnikai Mûszaki Fejlesztõ és Minõsítõ Kft. (2100 Gödöllõ, Tessedik S. u. 4.) akkreditált mûszaki
Részletesebben71/1995. (XII. 26.) IKM rendelet a motorhajtó anyagok és egyes kőolajtermékek belföldi forgalmazásáról
5/2001. (GFK 2.) GM közlemény a műszaki termékek megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek kijelölésének részletes szabályairól szóló 4/1999. (II. 24.) GM rendelet szerint kijelölt szervezetek
RészletesebbenZáróvizsga kérdések a Gépek és berendezések biztonságtechnikája c. tantárgyból
Záróvizsga kérdések a Gépek és berendezések biztonságtechnikája c. tantárgyból 1. A munkaeszközök, illetve gépek biztonságával foglalkozó fontosabb jogszabályok és szabványok. A nemzeti szabvány és a honosított
RészletesebbenTájékoztatások és közlemények AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK
Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 173 Magyar nyelvű kiadás Tájékoztatások és közlemények 59. évfolyam 2016. május 13. Tartalom IV Tájékoztatások AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL
RészletesebbenÉpületvillamosság. Robbanásbiztos villamos gyártmányok. Gyújtószikramentes védelem "i" MSZ EN 50020:2003
Épületvillamosság Robbanásbiztos villamos gyártmányok. I-es alkalmazási csoport. Gyújtószikramentes rendszerek. 1. rész: Szerkezet és vizsgálatok MSZ EN 50394-1:2004* Villamos gyártmányok robbanóképes
RészletesebbenTraktorokra vonatkozó, munka és közlekedésbiztonsági követelményeket tartalmazó, jogszabályok jegyzéke
Traktorokra vonatkozó, munka és közlekedésbiztonsági követelményeket tartalmazó, jogszabályok jegyzéke 1. Traktorok nomenklatúrája a Gépkatalógus szerint 1 ERŐGÉPEK 11 Traktorok 111 Hagyományos felépítésű
RészletesebbenZónabesorolás a gyakorlatban. Az alapok alapjai
Zónabesorolás a gyakorlatban Az alapok alapjai Jogszabályi háttér 3/2003. (III. 11.) FMM ESZCSM együttes rendelet 9. (1) A munkáltató [SIC] munkáltatói kötelezettségek keretében köteles robbanásvédelmi
RészletesebbenPiacfelügyeleti program a 2014. évre. Az alkalmazandó EU jogforrás száma. 2006/42/EK irányelv
Piacfelügyeleti program a 2014. évre Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Piacfelügyeleti Osztály Az alkalmazandó hazai, A termékkategória Biomassza (közvetlen égetésre) előkészítés gépei (bálázó,
RészletesebbenIDİSZAKOS BIZTONSÁGI FELÜLVIZSGÁLAT JEGYZİKÖNYVE. 1. oldal, összesen: 12 Kiadás: 1 Dátum: Vizsgálati jegyzőkönyv
1. oldal, összesen: 12 IDİSZAKOS BIZTONSÁGI FELÜLVIZSGÁLAT JEGYZİKÖNYVE A vizsgálati száma: A vizsgált gép megnevezése: Gyártó megnevezése: Típusa: Azonosítója Gyártási év A vizsgálat kelte: A vizsgálat
RészletesebbenNemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1760/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1760/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A TÜV Rheinland InterCert Kft. Termék üzletág Gépészeti laboratórium (1132 Budapest, Váci út
RészletesebbenPiacfelügyeleti program a 2013. évre. Az alkalmazandó EU jogforrás száma 2006/42/EK
Piacfelügyeleti program a 2013. évre Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Piacfelügyeleti Osztály Az alkalmazandó hazai, A termékkategória nyomda- és papíripari gépek mezőgazdasági gépek faipari gépek
RészletesebbenTestméretek, mozgástartományok. Szabó Gyula
Testméretek, mozgástartományok Szabó Gyula Az antropometria helye TERMÉKFEJLESZTÉS / TERV ERGONÓMIAI FELADATOK ÉS TEVÉKENYSÉGEK ANTROPOMETRIAI ADATOK Az antropometria alkalmazásának célja a hatékony, biztonságos
RészletesebbenTANÚSÍTÁS - MEGFELELŐSÉG IGAZOLÁS AZ ÉPÜLETGÉPÉSZETBEN
TANÚSÍTÁS - MEGFELELŐSÉG IGAZOLÁS AZ ÉPÜLETGÉPÉSZETBEN A MEGFELELŐSÉG IGAZOLÁS MÓDSZEREI: a/ termék típusvizsgálata a gyártó, vagy egy kijelölt szervezet által, b/ gyártónál vett minták vizsgálata- gyártó,
RészletesebbenA szállítható nyomástartó berendezések biztonsági követelményeiről és megfelelőség-tanúsításáról szóló 8/2003. (II. 19.
1/2009. NFGM közlemény a műszaki ek megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító ek kijelölésének részletes szabályairól szóló, a 26/2001. (X. 4.) GM és a 75/2004. (IV. 29.) GKM rendelettel módosított
RészletesebbenXXIV. évfolyam, II. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA I. negyedév
XXIV. évfolyam, II. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA 2015. Főbb mezőgazdasági gépek forgalma Főbb mezőgazdasági gépek forgalma XXIV. évfolyam, II. szám, 2015 Megjelenik negyedévente
RészletesebbenA BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.12.19. C(2016) 8383 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2016.12.19.) az (EU) 2016/1628 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a nem közúti
RészletesebbenKertészeti gépek - Tartalomjegyzék
Kertészeti gépek - Tartalomjegyzék Gép főcsoport Megnevezés Oldal szám 1111 Kerekes traktorok 1 1112 Lánctalpas traktorok 71 1113 Gumikerekes traktorok 74 1121 Eszközhordók 74 1122 Hidas traktorok 77 1129
RészletesebbenXXIV. évfolyam, III. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA I. félév
XXIV. évfolyam, III. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA 2015. Mezőgazdasági gépek forgalma Mezőgazdasági gépek forgalma XXIV. évfolyam, III. szám, 2015 Megjelenik negyedévente
Részletesebbena MEE tagja Budapest, 2011
Arató Csaba a MEE tagja Budapest, 2011 Minden villamos berendezésnél, él készüléknél alapvető szempont: a BIZTONSÁG, ajóműszaki Ű MINŐSÉGŐ és a megbízható működés. Ezek megvalósítási feltételeit és követelményeit
RészletesebbenTÜV Rheinland-KTI Kft. H-1119 Budapest, Thán Károly u H-1519 Budapest, Pf.: 327.
EU előírások: Irányelv 70/157 Zajszint és kipufogó berendezések Pótalkatrész kipufogó berendezés 70/220 Károsanyag kibocsátás, légszennyezés Műszaki terület 715/2007 692/2008 Károsanyag-kibocsátás 70/221
RészletesebbenKÉMÉNYKONFERENCIA 2008
KÉMÉNYKONFERENCIA 2008 Építtetők, tervezők, műszaki ellenőrök és felelős műszaki vezetők felelőssége a megfelelő minőség megvalósításában ÉMI Kht. Épületgépészeti és Energetikai Tudományos Osztály Haszmann
Részletesebben- MSZ EN 50110-1:2005 Villamos berendezések üzemeltetése. - MSZ 447:1998+1M:2002 Közcélú kisfeszültségű hálózatra kapcsolás
Az alábbiakban összefoglaltuk a fontosabb szabványokat, amelyek szükségesek lehetnek a mindennapi munkáink során. Igyekszünk minden változást naprakészen vezetni ezen az oldalon. Minden ezzel kapcsolatos
Részletesebben.Munka és közlekedésbiztonsági tevékenysége 2013. február 1.
Vidékfejlesztési Minisztérium Mezőgazdasági Gépesítési Intézet 2100 Gödöllő Tessedik Sámuel u.4..munka és közlekedésbiztonsági tevékenysége 2013. február 1. 1 Mikor biztonságos egy gép, berendezés? Egy
Részletesebben2010.8.13. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 213/37 IRÁNYELVEK
2010.8.13. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 213/37 IRÁNYELVEK A BIZOTTSÁG 2010/52/EU IRÁNYELVE (2010. augusztus 11.) a kerekes mezőgazdasági vagy erdészeti traktorok utasülésére vonatkozó 76/763/EGK tanácsi
RészletesebbenAz építési folyamatok minőségbiztosítása. Wiesner György Építéskivitelezési Tanszék
Az építési folyamatok minőségbiztosítása Wiesner György Építéskivitelezési Tanszék Építési folyamatban résztvevők Megrendelő, beruházó Beruházást lebonyolító Tervező szaktervezők Hatóságok Építéshatóság
Részletesebben1. melléklet a 49/2010. (IV. 27.) FVM rendelethez
1. melléklet a 49/2010. (IV. 27.) FVM rendelethez 1. számú melléklet a 26/2008. (III. 7.) FVM rendelethez 1. Szakmai szempontok Értékelési szempontok A B C 2 Az ügyfél zöldség-gyümölcs termelői csoport,
RészletesebbenA rendelet hatálya (1. )
AZ ÉPÍTÉSI TERMÉKEK MŰSZAKI KÖVETELMÉ YEI EK, MEGFELELŐSÉG IGAZOLÁSÁ AK, VALAMI T FORGALOMBA HOZATALÁ AK ÉS FELHASZ ÁLÁSÁ AK RÉSZLETES SZABÁLYAIRÓL [3/2003. (I. 25.) BM-GKM-KVVM EGYÜTTES RE DELET] A rendelet
RészletesebbenFoglalkozási napló. Autógyártó 11. évfolyam
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Autógyártó 11. évfolyam (OKJ száma: 34 521 01) szakma gyakorlati oktatásához A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma:
Részletesebbenilletve a gyártónak a Unió (vagy az Európai Gazdasági Térség) területén letelepedett, meghatalmazott képviselője nevében (ha értelmezhető)
Alulírott, az alábbi gyártó képviseletében Szám: 92/2016 (címoldal) gyártó: Simovill 2006 Kft. cím: 7081 Simontornya Beszédes Ferenc u. 24/b illetve a gyártónak a Unió (vagy az Európai Gazdasági Térség)
RészletesebbenNARDI gyártású WA-G típusú VEGYES TÜZELÉSŰ KAZÁN MOZGÓ ROSTÉLLYAL
NARDI gyártású WA-G típusú VEGYES TÜZELÉSŰ KAZÁN MOZGÓ ROSTÉLLYAL A berendezés leírása A NARDI WA-G egy 2 bar nyomásra tervezett 3 huzagú gázcsöves kazán (melyből 2 a hőcserélőben van), max. 110 ºC melegvíz
RészletesebbenMEZŐGAZDASÁGI GÉPEK A KÖZÚTI FORGALOMBAN - GÖDÖLLŐ
- GÖDÖLLŐ 2011. MÁRCIUS 24. Fontosabb jogszabályok FONTOSABB JOGSZABÁLYOK 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól 5/1990.(IV.12.) KöHÉM (ER) rendelet a közúti járművek
RészletesebbenXXIII. évfolyam, III. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA I. félév
XXIII. évfolyam, III. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA 2014. Mezőgazdasági gépek forgalma Mezőgazdasági gépek forgalma XXIII. évfolyam, III. szám, 2014 Megjelenik negyedévente
Részletesebben1. MSZ EN ISO 12100:2011 Gépek biztonsága. A kialakítás általános elvei. Kockázatértékelés és kockázatcsökkentés (ISO 12100:2010)
S Z A B V Á N Y O K Honosított európai-nemzetközi szabványok: 1. MSZ EN ISO 12100:2011 Gépek biztonsága. A kialakítás általános elvei. Kockázatértékelés és kockázatcsökkentés (ISO 12100:2010) 2. MSZ EN
RészletesebbenA BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.5.18. C(2018) 2473 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2018.5.18.) az (EU) 2016/1628 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a nem közúti
RészletesebbenA 31/2008. (III.31.)MVH Közlemény módosított 12.melléklete
A 31/2008. (III.31.)MVH Közlemény módosított 12.melléklete (12.melléklet: A támogatási rendelet 2. és 3. számú melléklete) A támogatási rendelet 2. számú melléklete A rendelet alapján támogatható gépváltozatok
Részletesebbenszerint módosult. 1. számú melléklet Melléklet a 125/2007. Kijelölési Okirathoz
2/2009. NFGM közlemény a műszaki ek megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító ek kijelölésének részletes szabályairól szóló, a 26/2001. (X. 4.) GM és a 75/2004. (IV. 29.) GKM rendelettel módosított
Részletesebbena NAT-6-0035/2006 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület KIEGÉSZÍTÕ RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-6-0035/2006 számú akkreditálási ügyirathoz A Magyar Elektrotechnikai Ellenõrzõ Intézet Kft. (1132 Budapest, Váci út 48/a-b) akkreditált mûszaki
RészletesebbenANYAGMOZGATÁS ÉS GÉPEI 3 FÕ ANYAGMOZGATÓ TEVÉKENYSÉGET KÜLÖNBÖZTETTÜNK MEG SZÁLLÍTÁS (S)
3 FÕ ANYAGMOZGATÓ TEVÉKENYSÉGET KÜLÖNBÖZTETTÜNK MEG RAKODÁS (R) kis horizontális és vertikális távolság, kis mûveleti idõ. nagy mûveleti idõ, minimális mozgatás. TÁROLÁS (T) SZÁLLÍTÁS (S) nagy horizontális
RészletesebbenAz erdőgazdálkodás hatékonyságának javításához szükséges gépek, eszközök
4. számú melléklet Az erdőgazdálkodás hatékonyságának javításához szükséges gépek, eszközök I. Erdőgazdálkodásban használt gépek, eszközök beszerzése: A. Fatermesztési gépek: 1. Talaj-előkészítés gépei:
RészletesebbenFelépítés. Fogantyú és rögzít heveder Egyszer kezelés, biztonságos, a szabványoknak megfelel rögzítés.
cat_drain_c3 01_0609_HU.book Page 36 Thursday, July 5, 007 9:40 AM sorozat leírás Felépítés Nemesacél motor Jól bevált felépítés modern INOX & kompozit kialakítás, optimalizált hatásfokú szabad örvénykerékkel.
RészletesebbenEx Fórum 2010 Konferencia. 2010. június 8. robbanásbiztonság-technika haladóknak 1
1 Zónabesorolást csak A Fokozottan tűz- és robbanásveszélyes és B Tűz- és robbanásveszélyes tűzveszélyességi osztályba sorolt területeken kell végezni? Az OTSZ 5. Melléklet II. Fejezet 2.8.-2.13. pontjai
RészletesebbenSTATISZTIKAI JELENTÉSEK
XXVI. évfolyam 2. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA Főbb mezőgazdasági gépek forgalma Főbb mezőgazdasági gépek forgalma XXVI. évfolyam 2. szám 2016 Megjelenik negyedévente
RészletesebbenMAGYAR SZABVÁNYÜGYI TESTÜLET
MAGYAR SZABVÁNYÜGYI TESTÜLET 2010 Az európai szabványok szerepe a CE-jelölésben 2010. 11. 18 CE-jelölés, belépő Európa piacára MSZT Szabó József Magyar Szabványügyi Testület TÖRVÉNY HOZTA LÉTRE, 1995.
RészletesebbenKezelési útmutató AS 100 kapuvezérlés
Bevizsgálva a következő szabvány alapján: EN 12453 1 / 5 oldal 06 javítás Kezelési útmutató Az AS 100 vezérlést Totmann-üzemű, háromfázisú kapunyitó berendezésekkel történő használatra tervezték. A kapu
RészletesebbenMunkahelyi egészség és biztonság. helyi programja
Munkahelyi egészség és biztonság tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2013. A tantárgy tanításának célja: A tanuló általános felkészítése az egészséget nem veszélyeztető
RészletesebbenTARTOZÉKOK MOTOROS KASZÁKHOZ ÉS BOZÓTVÁGÓKHOZ
HOROSZCOOP Kft. SOLO GÉP ÉS TARTOZÉK ÁRLISTA Érvényes: 2013.05.01-től visszavonásig SOLO MOTOROS KASZÁK ELEKTROMOS KASZÁK nettó 112 10 00 112 01 Akkus bozótvágó 24V/1,4 Ah 49 900 Ft KÖNNYŰ BENZINMOTOROS
RészletesebbenFOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet)
verzió szám: 1.0 FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) 201/2018-as tanév Kétegyházai Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Mezőgazdasági gépész szakma i képzéséhez OKJ szám: 34 521 08 Évfolyam:
RészletesebbenGR BluePRO. Darálókéses szivattyúk. Általános jellemzők
Darálókéses szivattyúk Általános jellemzők Kivitel Elektromechanikus szerelvény EN-GJL-250 öntöttvasból, bemerítéssel történő működtetésre, 2 (két) ellentétes oldalon elhelyezkedő szilícium-karbid mechanikus
RészletesebbenDL drainback napkollektor rendszer vezérlése
DL drainback napkollektor rendszer vezérlése Tartalom Rendszer jellemzői Rendszer elemei Vezérlés kezelőfelülete Működési elv/ Állapotok Menüfunkciók Hibaelhárítás Technikai paraméterek DL drainback rendszer
RészletesebbenTŰZVÉDELEM. Győr Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium
TŰZVÉDELEM Győr Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium 2014. december 5.-én kiadásra került az új 54/2014 BM rendelet, az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat. A jogszabály
RészletesebbenKalkulációs adatlap 1. rész
Kalkulációs adatlap 1. rész gép, 1 db Rizs adagoló és csomagoló gépsor Részei: Vibrációs adagoló garat. fedett ferdefelhordó, volumetrikus adagoló, függőleges rendszerű csomagológép, továbbító szalag Gyártás
RészletesebbenÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA VEGYIPAR ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK
VEGYIPAR ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK 1. feladat 12 pont Anyagszállítás 1. Az ábrán egy egyszeres működésű dugattyús szivattyú látható. Nevezze meg a szivattyú számokkal jelölt
RészletesebbenFŐBB MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA I-III.
FŐBB MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA 2011. év Főbb mezőgazdasági gépek forgalma Készítette: Boldog Valéria boldog.valeria@aki.gov.hu TARTALOMJEGYZÉK Mezőgép forgalmazásunk piaci helyzete...3 Főbb mezőgazdasági
RészletesebbenTájékoztató. 1. A nem közúti mozgó gépekbe, mobil berendezésekbe beépített vagy beépítendő belső égésű motorok teljesítményének meghatározása.
Tájékoztató A mezőgazdasági gépeket gyártók és forgalmazók részére A mezőgazdasági gépkatalógusba bejelentett illetve bejelentésre kerülő, belsőégésű motorral rendelkező, traktorok, önjáró mezőgazdasági
RészletesebbenNIVOMAG MÁGNESES SZINTKAPCSOLÓK SZINTKAPCSOLÓK
NIVOMAG MÁGNESES SZINTKAPCSOLÓK M I N D I G A F E L S Ô S Z I N T E N SZINTKAPCSOLÓK M I N D I G A F E NIVOMAG MÁGNESES SZINTKAPCSOLÓK JELLEMZŐK Mágneses csatolás az úszó és kapcsolóelem között Segédenergia
Részletesebben(2006/C 128/02) (Az irányelv értelmében összehangolt szabványok címeinek és hivatkozásainak közzététele) (EGT vonatkozású szöveg)
C 128/2 A Bizottság közleménye a gázüzemű berendezésekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1990. június 29-i 90/396/EGK tanácsi irányelv végrehajtása keretében (2006/C 128/02) (EGT
RészletesebbenBÕVÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1)
Nemzeti Akkreditáló Testület BÕVÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1) a NAT-1-1034/2009 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az ExVÁ Robbanásbiztos Berendezések Vizsgáló Állomása Kft. Vizsgálólaboratórium
RészletesebbenFood Processing Equipment. NEAEN Unicook ATMOSZFÉRIKUS NYOMÁSON SZAKASZOSAN ÜZEMELŐ FŐZŐÜST
Food Processing Equipment NEAEN Unicook ATMOSZFÉRIKUS NYOMÁSON SZAKASZOSAN ÜZEMELŐ FŐZŐÜST Az univerzális szakaszosan üzemelő NEAEN Unicook főzőüst hatékony és kedvező megoldást kínál különböző élelmiszer
RészletesebbenIsmertesse a munkavédelem fogalmát, feladatát a tevékenység szabályozóit, felügyeleti szerveit!
1. Ismertesse a munkavédelem fogalmát, feladatát a tevékenység szabályozóit, felügyeleti szerveit! Információtartalom vázlata: Munkavédelem fogalma, célja, szerepe Munkavédelmi szabályozás jogi hátterének
RészletesebbenOsztályozó és javító vizsga formája és követelményei Munkahelyi egészség és biztonságtantárgyból
Osztályozó és javító vizsga formája és követelményei Munkahelyi egészség és biztonságtantárgyból A vizsga formája: Írásbeli vizsga. A vizsga időtartama: 60 perc A vizsga leírása: A vizsgázó feladatlapot
RészletesebbenAZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1100/2008/EK RENDELETE. (2008. október 22.)
2008.11.14. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 304/63 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1100/2008/EK RENDELETE (2008. október 22.) a tagállamok határain a közúti és belvízi közlekedés terén végzett ellenőrzések
RészletesebbenA rendelet alapján támogatható gépváltozatok
1. számú melléklet a 35/2009. (IV.2.) FVM rendelethez 2. számú melléklet a 26/2008. (III. 7.) FVM rendelethez A rendelet alapján támogatható gépváltozatok (A felsorolás a gépkatalógusban található gépváltozat
RészletesebbenMűanyagipari Kereskedelmi BT
Műanyagipari Kereskedelmi BT FULL SHINE Extrúziós flakonfúvó gépek H tipuscsalád A Full Shine (Tajvan) H Széria flakonfúvó gépek alkalmasak 0.2 10 L űrméretű különféle műanyag flakonok gyártására. lehet
RészletesebbenFOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet)
verzió szám: 1.0 FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) 20 /20 tanév Mezőgazdasági gépész szakma i képzéséhez OKJ szám: 34 521 08 Évfolyam: 2/10. évfolyam (közismereti oktatással) Gazdálkodó szervezet neve: Képzőhely
RészletesebbenRoHS direktíva. 2011/65/EU irányelv. 374/2012. (XII. 18.) Korm. rendelet. Zsákai Zoltán osztályvezető. MEEI Kft. member of TÜV Rheinland Group
RoHS direktíva 2011/65/EU irányelv 374/2012. (XII. 18.) Korm. rendelet Zsákai Zoltán osztályvezető 1 Jelentése:RoHS (Reduce of Hazardous Substances) 2011/65/EU irányelv - Magyar rendelet: 374/2012. (XII.
RészletesebbenA MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐESZKÖZ KERESKEDELMI SZERVEZETEK FORGALMA A FŐBB MEZŐGAZDASÁGI GÉPEKBŐL ÉV
A MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐESZKÖZ KERESKEDELMI SZERVEZETEK FORGALMA A FŐBB MEZŐGAZDASÁGI GÉPEKBŐL 2009. ÉV A mezőgazdasági termelőeszköz kereskedelmi szervezetek forgalma a főbb mezőgazdasági gépekből TARTALOMJEGYZÉK
RészletesebbenA BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE ( )
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.2.28. C(2018) 1116 final A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2018.2.28.) a menetíró készülékek és alkatrészeik kialakítására, tesztelésére, beépítésére, működtetésére
RészletesebbenDETK. Szippantó és kiszóró tartálykocsik
DETK Szippantó és kiszóró tartálykocsik A DETK típusjelzésű tartálykocsik alkalmasak a legfeljebb 15% szárazanyagtartalmú hígtrágya, egyéb nem aktívan korrozív folyadékok, víz, és vízzel egyenértékű anyagok
RészletesebbenXXIV. évfolyam, V. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA év
XXIV. évfolyam, V. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA 2014. év Mezőgazdasági gépek forgalma Mezőgazdasági gépek forgalma XXIV. évfolyam, V. szám, 2014 Megjelenik negyedévente
Részletesebben2011 Budakalász, Petőfi tér KÉRELEM. telepengedély kiadásához
Budakalászi Polgármesteri Hivatal Lakosságszolgálati és Szervezési Iroda 2011 Budakalász, Petőfi tér 1. 06 26 340-266 info@budakalasz.hu www.budakalasz.hu KÉRELEM telepengedély kiadásához I. Az ipari tevékenység
RészletesebbenFémtömegcikkgyártó Fémipari megmunkálógépsor és berendezés-üzemeltető
A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Részletesebben(EGT-vonatkozású szöveg) EN 26:1997/A1: megjegyzés Az időpont lejárt ( )
C 278/6 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2009.11.18. A Bizottság közleménye a gázüzemű berendezésekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 90/396/EGK tanácsi irányelv végrehajtása keretében
RészletesebbenA vasbeton gazdaságossági méretezése
A vasbeton gazdaságossági méretezése dr. Hajtó Ödön 1 Vegyünk egy 6 métert áthidaló vasbeton lemezt, melyet az önsúly és 2,5 kn/fm hasznos teher terhel 1 fm termék árát a továbbiakban az alábbi alapárakkal
RészletesebbenAdatlap üzemi szántóföldi permetezőgépekhez
1 A típus megnevezése: A gyártó neve és címe (amennyiben nem egyezik a bejelentővel): A gép rendszere: 104/1 104/2 A megjelölés (adattábla) helye: 101 Maradékmennyiség Műszakimaradék m. vízszintesen: l
Részletesebben24/1998. (IV. 29.) IKIM-NM együttes rendelet a gyermekjátékszerek biztonsági követelményeiről, vizsgálatáról és tanúsításáról
26/2000. (IKK 15.) GM közlemény a műszaki termékek megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek kijelölésének részletes szabályairól szóló 4/1999. (II. 24.) GM rendelet szerint kijelölt szervezetek
RészletesebbenT a r g o n c á k. Szállító targoncák. Emelő targoncák. - kézi működtetésű, -gépi működtetésű. - kézi működtetésű, -gépi működtetésű.
T a r g o n c á k A targoncák elsősorban darabáruk rakodására és rövid távú szállítására használt, szakaszos működésű anyagmozgató eszközök. Targonca-típusok osztályozása: Szállító targoncák (egy, vagy
RészletesebbenMFZ. A ZM-SKS B áramkör kezelési útmutatója. A ZM-SKS B áramkör / Rev. 1.1 1
A ZMSKS B áramkör kezelési útmutatója H A ZMSKS B áramkör / Rev. 1.1 1 1. Tartalom 3. Általános biztonsági utasítások 1. Tartalom 2 2. Szimbólumok magyarázata 2 3. Általános biztonsági utasítások 2 4.
RészletesebbenTARTALOMJEGYZÉK Műszaki Biztonsági Szabályzat 11/2013.(III.21.) NGM
TARTALOMJEGYZÉK Műszaki Biztonsági Szabályzat 11/2013.(III.21.) NGM 1. A Műszaki Biztonsági Szabályzat alkalmazási területe 6226 2. Fogalom meghatározások 6226 2.1. Általános fogalom meghatározások 6226
RészletesebbenTargoncák biztonsága. Változtatható kinyúlású gépi hajtású targoncák
2012. augusztus MAGYAR SZABVÁNY MSZ EN 1459:1998+A3 Targoncák biztonsága. Változtatható kinyúlású gépi hajtású targoncák Az MSZ EN 1459:1998+A2:2010 helyett. Az MSZ EN 1459:1998+A3 szabvány 2012. augusztus
Részletesebben25%-os intenzitással támogatható gépek, technológiai berendezések
2. számú melléklet a 26/2007. (IV. 17.) FVM rendelethez 25%-os intenzitással támogatható gépek, technológiai berendezések (A felsorolás a gépkatalógusban található gépváltozat azonosító számot és megnevezést
RészletesebbenRÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1811/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A VILLBEK Villamosipari és Kereskedelmi Kft. Vizsgálólaboratórium (6728 Szeged, Vágány u. 15.) akkreditált területe I. Az
RészletesebbenTűzoltó készülékekre vonatkozó szabályok
Tűzoltó készülékekre vonatkozó szabályok az OTSZ-ben (2008. április) Szabados László tű. szds. 1 4. rész, I/5. fejezet 2.2. A helyiséghez kötött, 600 l névleges űrtartalom feletti tárolók közelében tárolóhelyiségenként
RészletesebbenBIZTONSÁGI VIZSGÁLATOK GÉPEKEN, HORDOZHATÓ KÉSZÜLÉKEKEN, KAPCSOLÓSZEKRÉNYEKEN ÉS MÁS BERENDEZÉSEKEN
BIZTONSÁGI VIZSGÁLATOK GÉPEKEN, HORDOZHATÓ KÉSZÜLÉKEKEN, KAPCSOLÓSZEKRÉNYEKEN ÉS MÁS BERENDEZÉSEKEN Hermann Zoltán C+D Automatika Kft. 1191. Budapest, Földvári u. 2. Tel. +36 1 2829676, 2829896 Fax.+36
RészletesebbenFoglalkozási napló a 20 /20. tanévre
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Elektromos gép- és készülékszerelő szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 522 02 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának
Részletesebben