SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
|
|
- Alexandra Deák
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/1998.(X.1.) sz. rendelete egységes szerkezetben a 4/2000.(II.28.) sz. rendelettel az adósságkezelési támogatásról Szeghalom Város Képviselő-testülete a szociálisan hátrányos helyzetben lévők adósságterheinek csökkentése érdekében a helyi önkormányzatokról szóló módosított évi LXV. Tv ában kapott felhatalmazás alapján figyelemmel az azonos tárgyban rendelkező 142/1998. (VIII. 25.) Korm.sz. rendelettel módosított 96/1998.(V.13.) Korm.sz. rendeletben foglaltakra - a következő rendeletet alkotja. I. Fejezet Általános rendelkezések 1. (1) A rendelet célja, hogy a szociálisan hátrányos helyzetben lévő egyének és családok gondjainak rendkivül indokolt esetben történő enyhítése és lakhatási körülményeinek javítása érdekében meghatározza a Szeghalom Városban lakóhellyel rendelkező állampolgárai számára adható pénzbeli adósságkezelési támogatás, mint rendkívüli szociális ellátási formát, az ellátásra való jogosultság feltételeit, az Önkormányzati ellátás megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint ellenőrzésének szabályait. (2) Az együttes tehervállalás alapelve érvényesítése érdekében az adósságkezelés során az abban érdekelt valamennyi szereplőnek Önkormányzatoknak, szolgáltatóknak (hitelezőknek), valamint az érdekelt állampolgároknak együtt kell működniük. 2. A rendelet hatálya Szeghalom Város közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező azon állampolgárokra terjed ki, akiknek legalább 6 havi tartozása közüzemeknél, közszolgáltatóknál, illetve pénzintézeteknél május 21-én már fennállt.
2 3. (1) A rendelet alkalmazásában: a.) Jövedelem: a személyi jövedelemadóról szóló törvényben jövedelemként meghatározott vagyoni érték (bevétel) munkavállalói járulékkal, személyi jövedelemadóval, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal, valamint a személyi jövedelemadóról szóló törvényben elismert költségekkel csökkentett része függetlenül attól, hogy adómentesnek vagy adókötelesnek minősül. Nem minősül jövedelemnek a temetési segély, az alkalmanként adott átmeneti segély, rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, valamint a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési támogatása, a rokkantsági járadék és a vakok személyi járadéka., b.) Vagyon: ha e rendelet másként nem rendelkezik, az a lakott lakásán kívül tulajdonában álló ingatlan kivéve a zártkert, konyhakert, amelyben saját szükségletei számára termel-, bármilyen értékű személygépkocsi kivéve az orvosi szakvéleménnyel alátámasztott, súlyosan mozgáskorlátozott személy esetét. Továbbá egyéb gépjármű, gépi meghajtású termelő- és munkaeszköz, továbbá vagyoni értékű jog, amelynek értéke a mindenkori öregségi nyugdíj összegének 50-szeresét meghaladja, és az adósságkezelés érdekében történő értékesítése nem veszélyezteti a család létfenntartását., c.) Család: egy háztartásban életvitelszerűen együtt lakó közeli hozzátartozók., d.) Közeli hozzátartozó: a házastárs, az élettárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbe fogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbe fogadó, a mostoha- és nevelőszülő., e.) f.) Egyedülélő: az a személy, aki egyszemélyes háztartásban lakik, Háztartás: az egy lakásban életvitelszerűen együttlakó személyek, g.) Rendszeres pénzellátás: a táppénz, a terhességi-gyermekágyi segély, a gyermekgondozási díj, az öregségi nyugdíj, a rokkantsági nyugdíj, az öregségi járadék, a munkaképtelenségi járadék, az özvegyi járadék, a növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi és özvegyi járadék, az özvegyi nyugdíj kivéve az ideiglenes özvegyi nyugdíjat, továbbá a házastársa jogán legalább két árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról gondoskodó személy özvegyi nyugdíját -, a baleseti táppénz, a baleseti rokkantsági nyugdíj, a hozzátartozói baleseti nyugellátás, az Flt.(1991. évi IV. törvény) alapján folyósított pénzbeli ellátás, az átmeneti járadék, a rendszeres szociális járadék, a bányászok egészségkárosodási járadéka, a rokkantsági járadék, a hadigondozottak és nemzeti gondozottak pénzbeli ellátásai., a gyermekgondozási segély, a gyermekvédelmi támogatás, az időskorúak járadéka, a munkanélküliek jövedelempótló támogatása, a rendszeres szociális segély, az ápolási díj, a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék, rendszeres gyermekvédelmi támogatás, lakásfenntartási támogatás, valamint a rendszeres nevelési segély, h.) Kereső tevékenység: minden olyan munkavégzéssel járó tevékenység, amelyért ellenérték jár. II. Fejezet Az adósságkezelés formái és pénzügyi fedezete 4.
3 (1) Az adósságkezelési támogatás körébe vonható tartozások: a. ) Közüzemi díjtartozások közül: a.a. vezetékes gáz a.b. vízszolgáltatási a.c. csatornahasználati a.d. áramszolgáltatási a.e szemétszállítási díjtartozás a.f. lakbérhátralék b.) Az december 31-ig megkötött, pénzintézeti lakás hiteltartozás. (2) Adósságkezelési támogatás kizárólag azoknál az adósságtípusoknál nyújtható, amelyeknél az Önkormányzat a hitelezővel keret megállapodást kötött. A keret megállapodás megkötésére a polgármester jogosult. (3) Amennyiben a kérelmezőnek több hitelező felé is fennáll az adósságkezelésbe bevonható hátraléka és mindegyik tartozástípusnál teljesíti a rendeletben előírt feltételeket, úgy valamennyi hátralékhoz támogatás nyújtható. 5. Szeghalom Város Önkormányzata az adósságkezelési eljárás során szociális rászorultságtól függő, vissza nem térítendő, egyösszegű, egyszeri pénzbeli adósságkezelési támogatást nyújt. 6. (1) A szociális rászorultságtól függő adósságkezelési támogatás pénzügyi fedezetét és a felhasználható pénzügyi keretet a költségvetésről szóló önkormányzati rendeletben kell meghatározni. (2) A keret felhasználását követően támogatás nem állapítható meg. III. Fejezet Adósságkezelési támogatás 7. (1) Adósságkezelési támogatás nyújtható annak a családnak, vagy személynek, akinek: a.) családjában a vele közös háztartásban élők, bármely forrásból származó 1 főre eső havi nettó jövedelme az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének (jelenleg: Ft.) 140 %-át
4 ( Ft.), gyermekét egyedül nevelő esetén 180 %-át ( Ft.), egyedülálló esetén pedig 200 %-át ( Ft.) nem haladja meg. b.) A tulajdonában lévő lakás nem haladja meg a településen elismerhető (az Önkormányzat módosított 5/1997.(III.28.) sz. rendelete 11. (2) bekezdésében meghatározott) lakásnagyságot. c.) Nincs a tulajdonában olyan egyéb ingatlanvagyon (további lakás, telek, üdülő, nem lakás céljára szolgáló helyiség), amelynek értékesítésével a fennálló tartozás kiegyenlíthető lenne. d.) A fennálló tartozás legalább 30 %-ának megfizetését vállalja. Az (1) bekezdésben felsorolt feltételeknek értelemszerűen, együttesen kell fennállni. 8. A rendeletben meghatározott feltételeknek megfelelő adósok közül elsősorban azokat kell támogatni, akik: a.) lakáshitel tartozás esetén a hátralékuk kiegyenlítése érdekében kölcsönszámlájukra a bevezetőben megjelölt Kormányrendelet hatálybalépése előtt is teljesítettek rendszeresen, vagy esetenként befizetéseket, b.) c.) d.) alacsonyabb összegű tartozásokkal rendelkeznek, magasabb arányú sajátrész törlesztését vállalják, alacsonyabb az egy főre eső jövedelmük. IV. Fejezet Eljárási szabályok 9. (1) Az adósságkezelési támogatás iránti kérelmet amennyiben erre a Képviselő-testület költségvetésében előirányzatot biztosít március 20-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Szociális Csoportjához. A határidő elmulasztása jogvesztő. (2) A kérelmező köteles a vele egy lakásban élő családtagjai vagyoni, jövedelmi viszonyairól részletesen nyilatkozni. 10. (1) A kérelemhez csatolni kell: a.) Valamennyi jövedelemmel rendelkező családtag jövedelméről szóló igazolást az alábbiak szerint: a.a. A havonta mérhető jövedelmek esetén a munkaviszonyban állók a kérelem benyújtását megelőző három hónap nettó jövedelméről átlagkereset-igazolást,
5 a.b. rokkantnyugdíjasok, nyugdíjasok a kérelem benyújtását megelőző havi nyugdíjszelvényt vagy nyugdíjigazolást. a.c. Egyéb kereső tevékenységből származó jövedelmek esetén a kérelem beadását megelőző 12 hónap nettó jövedelméről szóló hiteles igazolást. b.) Munkanélküli kérelmező esetében igazolást arról, hogy regisztrált munkanélküli és legalább havi rendszerességgel kapcsolatot tart a Munkaügyi Központtal. c.) Alkalmi munkavállalói könyvvel rendelkező kérelmező esetén annak másolatát. d.) Elvált vagy különélő családi állapotú kérelmező esetében a gyermektartásdíjról rendelkező jogerős, bírói ítélet másolatát. e.) Saját tulajdonú lakás esetén a tulajdoni lap másolatát vagy hiteles igazolást arról, hogy a tulajdonjog bejegyzése folyamatban van, ez esetben az adás-vételi szerződés másolatának becsatolása is szükséges. Önkormányzattól megvásárolt lakás adásvételi szerződésének másolatát. f.) Önkormányzati tulajdonú lakás esetén a lakbér összegéről szóló hiteles igazolást. g.) Bérelt lakás esetén amennyiben a kérelmező igazolja, hogy a kérelem benyújtását megelőzően minimum 6 hónapja bejelentett lakóhelye van a bérleti szerződés másolatát. h.) Saját tulajdonú lakás esetén a pénzintézet által kiadott lakásvásárlásra vagy építésre nyújtott hitel összegére és havi törlesztőrészletre vonatkozó igazolást. i.) Igazolást az adósságkezelésbe bevonni kívánt tartozásairól, amely tartalmazza a fogyasztás mértékét, hátralék összegét, és hátralék keletkezésének időszakát. j.) Az adóst terhelő legalább 30 %-os önrész előzetes befizetését igazoló bizonylatot, illetve a hitelező által kiállított igazolást. k.) Hozzájárulást arra vonatkozóan, hogy az adósságkezelési eljárásban a személyes adatai kezeléséhez, hitelezőktől való adatkéréshez hozzájárul, felmentést ad a banktitok alól. (2) Az adósságkezelési támogatás megállapítását megelőzően a kérelmező életkörülményeinek, szociális helyzetének feltárása céljából környezettanulmányt kell készíteni. 11. Nem nyújtható adósságkezelési támogatás, ha a kérelmező és a vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozók: a.) b.) ingatlan különösen lakásingatlan hasznosításából származó jövedelemmel rendelkezik, üdülő, vagy üdülőtelek tulajdonnal rendelkezik, c.) a támogatott lakáson kívül további lakásingatlannal rendelkezik, kivéve, ha ez az ingatlan az ingatlan-nyilvántartásban is feltüntetett haszonélvező használatában áll. d.) a támogatott lakáson kívül az e rendeletben körülírt vagyonnal rendelkezik.
6 e.) adósságkezelési támogatásban már részesültek. (2) Adósságkezelési támogatás ugyanazon lakásra csak egy jogosultnak állapítható meg, függetlenül a lakásban élő személyek és háztartások számától. (3) A (2) bekezdés alkalmazásában külön lakásnak kell tekinteni a társbérletet, az albérletet és jogerős bírói határozattal megosztott lakás lakrészeit. 12. (1) A kérelemről az Egészségügyi és Népjóléti Bizottság határozattal dönt. A határozatban rendelkezni kell a kifizetés, illetve a folyósítás módjáról. (2) A támogatást a jogosult javára, de közvetlenül a hitelező számlájára kell átutalni. V. Fejezet Zárórendelkezések 13. (1) Ez a rendelet október 1-én lép hatályba. Kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. (2) Az itt nem szabályozott kérdésekben az Önkormányzat módosított 5/1997.(III.28.) sz. rendeletében foglaltakat kell alkalmazni. Kosaras Béla polgármester Dr.Oláh Ernő jegyző
JÖVEDELEMNYILATKOZAT
JÖVEDELEMNYILATKOZAT A Személyi adatok 1. Az ellátást igénylő neve: (Leánykori név: 2. Az ellátást igénylő bejelentett lakóhelyének címe: 3. Az ellátást igénylő tartózkodási helyének címe: 4. Ha az ellátást
I. A rendelet szabályozási célja. II. Általános rendelkezések
SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 15/1998. /IX. 25./ számú r e n - d e l e t e a SZOCIÁLISAN HÁTRÁNYOS HELY- ZETBEN LÉVŐK ADÓSSÁGTERHÉNEK ENYHíTÉSÉRŐL =============================================================
A tűzifa igénylésére vonatkozó általános eljárási szabályok
Kőszárhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X. 15.) önkormányzati rendelete a természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről Kőszárhegy Község Önkormányzatának
I. fejezet. A rendelet célja
Kalocsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/1998. (X.9.) ör. sz. rendelete a szociálisan hátrányos helyzetben lévők nehézségeinek enyhítéséről és a lakhatás körülményeinek javításáról Kalocsa
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 26/2009.(IX. 1.) KGY. r e n d e l e t e
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 26/2009.(IX. 1.) KGY r e n d e l e t e a szociális rászorultságtól függő egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 8/2007. (II. 13.)
2005. évi CLXX. törvény. a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról1
2005. évi CLXX. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról1 1. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény
2.. 3.. Az Ör 1. számú melléklete helyébe jelen rendelet 1. számú melléklete lép:
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2006.(06.15.) számú rendelete az adósságkezelési szolgáltatásról szóló 38/2003. (10.03.) számú rendelet módosításáról Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése,
IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA III. törvény 32/B valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendel
EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSRA JOGOSÍTÓ HATÓSÁGI BIZONYÍTVÁNY III. törvény 54. valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet 50. Jegyzői hatáskör
HAJDÚBAGOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 1/2004. ( II. 16. ) ÖR. számú RENDELETE
HAJDÚBAGOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2004. ( II. 16. ) ÖR. számú RENDELETE A szociális igazgatásról és a szociális ellátások helyi rendszeréről szóló 7/2003. (IX. 11.) ÖR. számú rendelet
Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/1999. sz.(viii. 05.) rendelete
Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/1999. sz.(viii. 05.) rendelete a szociálisan hátrányos helyzetben lévők adósságterheinek enyhítését célzó támogatások jogosultsági feltételeiről,
TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS KÉRELEM - Beteggondozási támogatás megállapításához-
TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS KÉRELEM - Beteggondozási támogatás megállapításához- I. A gondozást végző személyre vonatkozó adatok Neve: Születési neve:. Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:. TAJ szám:..
Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól
Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Úrkút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az
15/2014. (XI.17.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tüzifa juttatásról /Egységes szerkezetben/
TISZASZENTIMRE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2014. (XI.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzifa juttatásról /Egységes szerkezetben/ Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Időskorúak járadéka Jegyző PH. Ügyfélszolgálati Osztály Szociális Irodája Jászberény Illetékmentes
Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető eljárási szabályok (jogszabályok) Eljárás megindító
GYÖMRŐ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL 2230 Gyömrő, Szabadság tér 1-4. Tel: , ; Fax:
GYÖMRŐ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL 2230 Gyömrő, Szabadság tér 1-4. Tel: 29-330-011, 29-330-012; Fax: 29-330-078 pmhiv@gyomro.hu I. Személyes adatok 2. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez
Prügy Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól
Prügy Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Prügy Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi
Tájékoztató a szociális ellátásokról a SINOSZ tagjai számára Szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások
Szt. (1993. évi III. törvény) Mindegyik pénzbeli ellátás igénylése a Polgármesteri Hivatalban történik! Hatályos: 2011.12.31-ig! Tájékoztató a szociális ellátásokról a SINOSZ tagjai számára Szociális rászorultságtól
Jászivány Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. (XI.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifavásárlásról
Jászivány Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. (XI.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifavásárlásról Jászivány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális igazgatásról
Kérelem szociális ellátás igénybevételére vonatkozóan
Kérelem szociális ellátás igénybevételére vonatkozóan 1.) A kérelmező neve: 2.) Lakcíme: 3.) Születési helye, ideje: 4.) Anyja neve: 5.) TAJ száma: A kért szociális ellátási forma megnevezése: a.) Átmeneti
Budapest Józsefváros Önkormányzatának. az adósságkezelési szolgáltatásról *
Budapest Józsefváros Önkormányzatának 1 49/2003. (IX.18.) ök. sz. rendelete az adósságkezelési szolgáltatásról * Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
2. Az Ör. 3. helyébe a következő rendelkezés lép:
Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2011.(VI.23.) önkormányzati rendelete az egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 45/1995. (XI. 30.) Makó ör. módosításáról
KÉRELEM az időskorúak járadékának megállapítására. Lakóhely:
KÉRELEM az időskorúak járadékának megállapítására I. Személyi adatok 1.A kérelmező személyre vonatkozó személyi adatok: Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, év, hó, nap: Lakóhely: Tartózkodási
KÉRELEM időskorúak járadékának megállapítására
A Hivatal tölti ki! Átvettem Dátum: Aláírás: KÉRELEM időskorúak járadékának megállapítására Az időskorúak járadékának megállapítás iránti kérelemhez csatolni kell: a) Jövedelmek valódiságának igazolására
Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.(V. 20.) Ök. számú rendelete
Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.(V. 20.) Ök. számú rendelete a szociális igazgatásról és ellátásról, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 12/2003.
K É R E L E M ápolási díj megállapításához
K É R E L E M ápolási díj megállapításához I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyi adatok: Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, év, hó, nap: Lakóhely: Tartózkodási hely:
K É R E L E M Az időskorúak járadékának megállapításához. I. Személyes adatok. 1. A kérelmező személyre vonatkozó személyes adatok:
I. Személyes adatok K É R E L E M Az időskorúak járadékának megállapításához 1. A kérelmező személyre vonatkozó személyes adatok: Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely,, hó, nap: Lakóhely: Tartózkodási
Ugod Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015. (X.25.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól
Ugod Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015. (X.25.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Ugod Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról
Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 31/2015. (X. 28.) önkormányzati rendelete. szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól
Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének 31/2015. (X. 28.) önkormányzati rendelete szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
25/2004. (VI.01.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet
25/2004. (VI.01.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet a pénzbeni és természetben nyújtott szociális ellátások helyi szabályairól szóló többször módosított 35/1996. (VI.25.) sz. önkormányzati rendelet
Az ügytípus megnevezése: Adósságkezelési szolgáltatás
Az ügytípus megnevezése: Adósságkezelési szolgáltatás Eljáró osztály: Illetékességi terület: Eljárási illeték: Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető jogszabályok Hatósági osztály Sárbogárd Város
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 34/1998. (IX.29) számú. r e n d e l e t e
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 34/1998. (IX.29) számú r e n d e l e t e a lakhatással kapcsolatos adósságterhek enyhítéséről egységes szerkezetben a 39/1998. (XI.10.) számú rendelet-módosítással
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 34/1998. (IX.29) számú. r e n d e l e t e. a lakhatással kapcsolatos adósságterhek enyhítésérõl
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 34/1998. (IX.29) számú r e n d e l e t e a lakhatással kapcsolatos adósságterhek enyhítésérõl egységes szerkezetben a 39/1998. (XI.10.) számú rendelet-módosítással
Fűtés módja:.. gázfűtés...távfűtés.villanyfűtés. vegyestüzelés (olaj, fa, szén,pb gáz)
KÉRELEM fűtéstámogatás megállapítására Személyi adatok: Kérelmező neve: Születési neve: Születési helye, ideje: Anyja születési neve: Társadalombiztosítási azonosító jele (TAJ száma): Lakóhely: Tartózkodási
Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (XI.24.) számú önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól
Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (XI.24.) számú önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Úrkút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgy
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2004. (02.20.) számú rendelete az önkormányzat pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásairól és gyermekvédelmi támogatásairól szóló 27/2003.
F O R M A N Y OM T AT V Á N Y szociális tűzifa támogatás igényléséhez
F O R M A N Y OM T AT V Á N Y szociális tűzifa támogatás igényléséhez Név /leánykori is / Születési hely, idő: Anyja neve: Társadalombiztosítási Azonosító Jel: A kérelmező családi állapota*: nőtlen, hajadon,
KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására
12. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez 201 KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására I. Személyi adatok 1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: Neve:... Születési
A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2015. (X.30.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifára való jogosultságról, és az igénylés feltételeiről Bucsa Község Önkormányzat képviselő-testülete
Nagytevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2014. (XII.1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól
Nagytevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2014. (XII.1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Nagytevel Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
KÉRELEM az ápolási díj megállapítására
Vác Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztálya 2600. Vác, Március 15. tér. 11. I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyes adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására Neve:... Születési
Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete
Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete a szociális igazgatásról és ellátásról, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 12/2003.
ESZI-ADOS www.algyo.hu A beérkezés dátuma: 200. Ügyintéző aláírása:
6750 Algyő, Piac tér 17. ESZI-ADOS www.algyo.hu A beérkezés dátuma: 200. Ügyintéző aláírása: ADÓSSÁGCSÖKKENTÉSI TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSE Név: Születéskori név: Születési hely, év, hó, nap:, év hó nap. Anyja
K é r e l e m szociális tűzifa juttatásra való jogosultság megállapításához
Melléklet a 3/2013.(XI.30.) sz. rendelethez K é r e l e m szociális tűzifa juttatásra való jogosultság megállapításához A kérelmező személyes adatai Neve:. Születési neve:. Anyja neve: Születési hely,
JÖVEDELEMNYILATKOZAT. 1. A pályázó neve: Születési név: 2. A pályázó bejelentett lakóhelyének címe: 3. A pályázó tartózkodási helyének címe:
1. számú melléklet a 15/2011.(IX.29.) önkormányzati rendelethez JÖVEDELEMNYILATKOZAT A) Személyi adatok 1. A pályázó neve: Születési név: 2. A pályázó bejelentett lakóhelyének címe: 3. A pályázó tartózkodási
IGÉNYLŐ LAP A KÖZGYÓGYELLÁTÁSRA VALÓ JOGOSULTSÁG MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ (Kérjük olvashatóan kitölteni!)
IGÉNYLŐ LAP A KÖZGYÓGYELLÁTÁSRA VALÓ JOGOSULTSÁG MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ (Kérjük olvashatóan kitölteni!) I. A kérelmező személyi adatai Név:... Születési név:... Születési hely:...év:...hónap:...nap:..... Anyja
KÉRELEM Egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság megállapítására. Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:...
I. Személyi adatok KÉRELEM Egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság megállapítására 1. A kérelmező személyre vonatkozó személyi adatok: Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év,
Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala
Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Tel.: (36)-23-565-610, (36)-23-565-612 Fax: (36)-565-629 E-mail: hivatal@zsambek.hu Web: www.zsambek.hu 4. számú melléklet a 63/2006.
Általános rendelkezések
Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2016.(XI.19.) rendelete a szociális célú tüzelőanyag vásárláshoz kapcsolódó támogatásról* Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
KÉRELEM. Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében Kérjük nyomtatott nagybetűkkel, olvashatóan kitölteni
KÉRELEM Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében Kérjük nyomtatott nagybetűkkel, olvashatóan kitölteni Név:... Születéskori név:... TAJ szám:... Anyja neve:... Születési hely,
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2017.(..)önkormányzati rendelete. a szociális célú tűzifa juttatásról
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017.(..)önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa juttatásról Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017.(..)önkormányzati
Kérelem a közgyógyellátás megállapítására
9. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez Kérelem a közgyógyellátás megállapítására I. A kérelmező személyes adatai Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:...
1.Személyi adatok: 2. A kérelmező családi állapota: egyedülálló házastársával/élettársával él együtt
63/2006.(III.27.) kormányrendelet alapján készült minta Kérelem egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság vagy járulékfizetés alapjául szolgáló hatósági bizonyítvány kiállításához 1.Személyi adatok:
Döntést hozza: Szociális Bizottság
Lakásfenntartási támogatás Leírás A lakásfenntartási támogatás a szociálisan rászorult személyeknek, családoknak az általuk lakott lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség fenntartásával kapcsolatos
KÉRELEM az ápolási díj megállapítására
sz. r. 11. -ához I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Személyes adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:...
IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA. Az időskorúak járadéka a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére nyújtott támogatás.
IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA Az időskorúak járadéka a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére nyújtott támogatás. Időskorúak járadékára jogosult az a személy, aki: a reá irányadó
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. (...) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. (...) önkormányzati rendelete a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról
Kérelem a települési támogatás (lakhatási támogatás) megállapításához
I. Személyi adatok 2.számú melléklet a 12/2013.(XII.28.)önkormányzati rendelethez Kérelem a települési támogatás (lakhatási támogatás) megállapításához 1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: A támogatást
Igényllap a távh- vagy gázártámogatás megállapításához
I. Alapadatok 1. számú melléklet a 138/2006. (VI. 29.) Korm. rendelethez Igényllap a távh- vagy gázártámogatás megállapításához 1. A kérelmez személyre vonatkozó személyi adatok: Neve:... Születési neve:...
K É R E L E M lakásfenntartási támogatás megállapításához. I. KÉRELMEZŐ ADATAI 1.Kérelmező neve: születési neve: 3. Anyja neve:
Sáránd Község Önkormányzatának Szociális és Egészségügyi Bizottsága 4272 Sáránd, Nagy u. 44. K É R E L E M lakásfenntartási támogatás megállapításához I. KÉRELMEZŐ ADATAI 1.Kérelmező neve: születési neve:
Pápasalamon Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (.) önkormányzati rendelet-tervezete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól
Pápasalamon Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (.) önkormányzati rendelet-tervezete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Pápasalamon Község Önkormányzat Képviselő-testülete az
Egységes szerkezetben. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének az 5/2013.(IV.12.) önkormányzati rendelettel módosított 17/2012. (XII.13.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifára való jogosultságról, és az
Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján
Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése szerint a jogszabályok előkészítése során
Monostorapáti, november 8. T a k á cs Lászlóné jegyző
MONOSTORAPÁTI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 8296 Monostorapáti Petőfi u. 123. Telefon; 87/435-055, 87/535-005; Fax: 87/435-055 E-mail: mapatik@hu.inter.net Hirdetmény Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testületének
Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2010. (XII.22.) RENDELETE. a helyi adókról
Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2010. (XII.22.) RENDELETE a helyi adókról Szigethalom Város Önkormányzatának Képviselő testülete (továbbiakban: Testület) a helyi önkormányzatokról
Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2014 (XI.17) önkormányzati rendelete a természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás
Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2014 (XI.17) önkormányzati rendelete a természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről Báránd Község Önkormányzat
K É R E L E M LAKHATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ RENDSZERES KIADÁSOK VISELÉSÉHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNT
2. melléklet K É R E L E M LAKHATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ RENDSZERES KIADÁSOK VISELÉSÉHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNT Kérelmező adatai: Név:... Születési név:... Születési hely, idő:... Anyja neve:...
PÁLYÁZATI ADATLAP F I G Y E L E M!
2. melléklet a.../2011.(...) önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATA TULAJDONÁBAN LÉVŐ, RENDELTETÉSSZERŰ HASZNÁLATRA ALKALMATLAN LAKÁS BÉRLŐ ÁLTALI HELYREÁLLÍTÁSSAL
Tiszacsege Város Önkormányzata 23/2013.(XI. 25.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa-támogatásról
Tiszacsege Város Önkormányzata 23/2013.(XI. 25.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa-támogatásról Tiszacsege Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
KÉRELEM közlekedési kedvezmények iránt
KÉRELEM közlekedési kedvezmények iránt Bősárkány Nagyközség J e g y z ő j é n e k A l u l í r o t t : Név:... Születési név:... Születési helye, ideje:.. Anyja neve:... Lakcíme:... Tartózkodási helye:...
K É R E L E M. Alulírott kérem, hogy részemre rendkívüli gyermekvédelmi támogatást szíveskedjenek megállapítani.
K É R E L E M Alulírott kérem, hogy részemre rendkívüli gyermekvédelmi támogatást szíveskedjenek megállapítani. Kérelmező neve:.. Leánykori neve:... Születési helye, ideje:... Anyja neve:.. Bejelentett
Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete
Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete a természetbeni ellátásban nyújtott szociális célú tűzifa juttatásról Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének
Kérelem a közgyógyellátás megállapítására
I. A kérelmező személyi adatai Kérelem a közgyógyellátás megállapítására Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:... Tartózkodási hely:... Társadalombiztosítási
DEBRECEN Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. (52) 517-750
DEBRECEN Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. (52) 517-750 NYUGDÍJASOK TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI TÁMOGATÁST IGÉNYLŐ ADATLAP 1./ Kérelmező neve /születési név
Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (XII. ) önkormányzati rendelete
Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (XII. ) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Tabajd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális
KÉRELEM AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS SZOCIÁLIS RÁSZORULTSÁGI ALAPON HATÓSÁGI BIZONYÍTVÁNY KIÁLLÍTÁSÁHOZ
MB 07 10-37/B Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szociális Támogatások Osztálya KÉRELEM AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS SZOCIÁLIS RÁSZORULTSÁGI ALAPON TÖRTÉNŐ IGÉNYBEVÉTELÉNEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRA
KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY TEMETÉSI KÖLTSÉGEKHEZ VALÓ HOZZÁJÁRULÁS céljára történő megállapítására
I. SZEMÉLYI ADATOK KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY TEMETÉSI KÖLTSÉGEKHEZ VALÓ HOZZÁJÁRULÁS céljára történő megállapítására Megnevezés kérelmező házastárs (élettárs) Neve (születési név is) Anyja neve Születési
K É R E L E M. Települési támogatás Rendkívüli támogatás 2015. márc.1-től hatályos szabályok alapján
K É R E L E M Települési támogatás Rendkívüli támogatás 2015. márc.1-től hatályos szabályok alapján I. KÉRELMEZŐ ADATAI 1./ Kérelmező neve:... 2./ Kérelmező leánykori neve:... 3./ Születési helye:...születési
KÉRELEM. BEISKOLÁZÁSI SEGÉLY MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ (Tankönyv és Tanszertámogatás)
KÉRELEM BEISKOLÁZÁSI SEGÉLY MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ (Tankönyv és Tanszertámogatás) I. Személyi adatok 1. A kérelmező személyre vonatkozó személyi adatok: Neve:... Születési neve: Anyja neve:. Születési hely,év,hó,nap:
Oroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól
Oroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól Oroszi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására
I. Személyi adatok KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására Kérelmező neve :...... Születési neve:...... Születési helye, ideje:...... Anyja neve:...... Lakóhely:...... Tartózkodási
Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (XI. 1.) önkormányzati rendelete. a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól
Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (XI. 1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Vámosszabadi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete,
Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015.(II.26.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátási formák helyi szabályozásáról
Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015.(II.26.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátási formák helyi szabályozásáról Kocs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális
Sajóvámos Község Önkormányzatának Képviselőtestülete 11/2015. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól
Sajóvámos Község Önkormányzatának Képviselőtestülete 11/2015. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Sajóvámos Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az alaptörvény
KALOCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 19/2012. (X.1.) önkormányzati rendelete
KALOCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2012. (X.1.) önkormányzati rendelete a köznevelési intézményekben kérhető térítési díj és tandíj megállapításának szabályairól, valamint a tanulmányi
Jövedelemnyilatkozat a személyi térítési díj megállapításához
3.sz. melléklet (5. melléklet a 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelethez) Jövedelemnyilatkozat a személyi térítési díj megállapításához Az ellátást igénybe vevőre vonatkozó személyes adatok*: Név: Anyja
Tisztelt Képviselő-testület!
(Név) 4822 Nyírparasznya út szám. Ópályi - Nyírparasznya Községi Önkormányzatok Képviselő-testületének körjegyzősége 4821 Ópályi Rajk László u. 4. 4822 Nyírparasznya Szabadság u. 23. Tisztelt Képviselő-testület!
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat POLGÁRMESTERI HIVATAL SZOCIÁLIS FŐOSZTÁLY SZOCIÁLIS OSZTÁLY PÁLYÁZATI ADATLAP
1042 Budapest, Király u. 12-14. 231-3101, Fax.: 231-3183 szocialis_osztaly@ujpest.hu Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat POLGÁRMESTERI HIVATAL SZOCIÁLIS FŐOSZTÁLY SZOCIÁLIS OSZTÁLY www.tuv.com
PÁLYÁZATI ADATLAP F I G Y E L E M!
1. számú melléklet KÓDSZÁM PÁLYÁZATI ADATLAP KOMFORTOS VAGY ÖSSZKOMFORTOS KOMFORTFOKOZATÚ HELYREÁLLÍTOTT LAKÁS BÉRBEADÁSÁHOZ F I G Y E L E M! A pályázat elbírálásakor kizárólag ezen adatlap VII VIII. részében
KÉRELEM tankönyvtámogatás megállapításához
KÉRELEM tankönyvtámogatás megállapításához I. Személyi adatok 1. A kérelmező személyre vonatkozó személyi adatok: Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely,év,hó,nap:... állampolgársága:.
KÉRELEM TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNT LAKÁSFENNTARTÁSI TÁMOGATÁSHOZ
1. Személyi adatok KÉRELEM TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNT LAKÁSFENNTARTÁSI TÁMOGATÁSHOZ 1.1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja neve:...
KÉRELEM ápolási célú települési támogatás megállapítására
Községi Önkormányzat KÉRELEM ápolási célú települési támogatás megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja
Kérelem települési támogatáshoz
Kérelem települési támogatáshoz Lakásfenntartási támogatás I. A kérelmező adatai Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Bejelentett lakóhely:.. Bejelentett tartózkodási
Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól
Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország
Csévharaszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2017.(XI.20.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól
Csévharaszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2017.(XI.20.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Csévharaszt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
ÚJLENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 7/1998. (VI.25.) számú rendelete a
ÚJLENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 7/1998. (VI.25.) számú rendelete a a szociálisan hátrányos helyzetben lévők adósságterhének enyhítéséről és lakhatási körülményeinek javításáról Újlengyel község Önkormányzata
Sárkeresztúr község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2/2008. (I.31.) számú RENDELETE
Sárkeresztúr község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2008. (I.31.) számú RENDELETE az egyes szociális ellátási formák szabályozásáról szóló 3/2003. (II. 28.) számú rendelet módosításáról. Sárkeresztúr
10/2004. (VII.02.) rendelete
NAGYTEVEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 10/2004. (VII.02.) rendelete Egyes önkormányzati rendeletek módosításáról Nagytevel Község Önkormányzat Képviselőtestülete /Továbbiakban: Képviselőtestület/
Alulírott, kérem T.Címet, hogy szíveskedjen részemre eseti átmeneti segélyt megállapítani.
Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének SZOCIÁLIS, EGÉSZSÉGÜGYI OKTATÁSI ÉS KULTÚRÁLIS BIZOTTSÁGA Nyírbogdány, Kéki u.2. K É R E L E M Alulírott, kérem T.Címet, hogy szíveskedjen részemre
- - Baracska Község Önkormányzata 2471 Baracska, Kossuth u. 29. Tel.: 22/ , Fax: 22/
Baracska Község Önkormányzata 2471 Baracska, Kossuth u. 29. Tel.: 22/454-050, Fax: 22/454-052 1. melléklet a 2/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelethez KÉRELEM a 18. életévét betöltött tartósan beteg
Rendkívüli települési támogatás keretében nyújtható TEMETÉSI TÁMOGATÁS. iránti kérelem. Kérelmezô neve:... Születési neve:... Anyja neve:...
Rendkívüli települési támogatás keretében nyújtható TEMETÉSI TÁMOGATÁS iránti kérelem I. Személyi adatok 1. A kérelmezô személyre vonatkozó adatok: Kérelmezô neve:... Születési neve:... Anyja neve:...