A REMÉNYKÜSZÖBÖN ÁT 2015-BE.
|
|
- Bertalan Orbán
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 15. évfolyam 6. szám A MEÖK információs lapja A TARTALOMBÓL Magyar bálba hív a muzsika. Bővebben a 2. oldalon Élőzenés Táncházba hívja Kovács Dénes a GME nevében a gráci magyarokat Bővebben a 2. oldalon Karácsony napján, december 25- én 17 órakor közösen ünnepeljük Krisztus születését Bővebben a 3. oldalon A REMÉNYKÜSZÖBÖN ÁT 2015-BE. A GMÚ 15. évfolyamának utolsó, 2014.dec jan. számát tartja most kezében az olvasó. Szerkesztőnk, Koós János igyekezett az Offi ce MEOEK címére beküldött közösségi és egyéni értesítéseket, meghívókat, beszámolókat az újság lehetőségei szerint terjesztésre alkalmassá tenni. Egy szakember ismerősöm megdicsérte munkáját, amelyért ezúton mondunk köszönetet szerkesztőnknek. Most az esztendő fordulóján 2014-re visszatekintve, újságunk tükrében mozgalmas gráci magyar életet láttak olvasóink honlapunkon, amiért Mag a.petritz Juditot illeti köszönet, aki éveken keresztül szerkesztője volt lapunknak. A MEÖK a Műsorismertetővel és a GMÚ-val utat nyitott az itteni közösségeknek és egyesületeknek az együttműködésre azzal, hogy híreiknek, programjaiknak, irásaiknak, helyet ad az újságban. A katolikus és protestáns közösség lelkészei és a közösségeken belül működő csoportok szervezői, a GME vezetősége, a magyaroktatást végző pedagógusok éltek ezzel a lehetőséggel. Ezt látjuk, ha az újság 2014-ben megjelent számaiban lapozgatunk. Köszönet nekik és mindenkinek, akik írásukkal megtisztelték az újságot. A Magyar Egyetemisták és Öregdiákok Klubja adja ki az újságot. Az Osztrák Kancellári Hivatal a népcsoport támogatási alapból fedezi a kiadások nagy részét az egyesület (MEÖK) beadott kérvénye alapján. Eddig az érem derűs oldala, amely reménybeli utat mutat a jövőbe. Nézzük meg, hogy mit látunk az érem másik felén? Részben megoldott és részben megoldásra váró problémákat. Az idő múlását idős és fi atal egyaránt megérzi. Az idősek tempója lelassul és nyugalomra vágynak. A fi atalok idejét a családi, munkahelyi, tanulmányi gondok foglalják le. Az újságot közvetlen érinti a MEÖK létkérdése. Ettől függ a táncház és a GMÚ támogatása, továbbvitele is. Évek óta többször sürgettük, (eddig hiába), a generációváltás tényleges, megvalósítását. Most is erre hívjuk az itt élő fi atalokat: Álljatok a közösségi munkába az elfáradt öregek helyébe, akik erejük, lehetőségük szerint szolgálták a magyar ügyet itt Grácban. Nekik köszönhető, hogy léteznek még közösséget alkotó csoportok, amelyekre a jövőben is szükség lesz akkor is, ha statisztikailag kisebbségben maradnak, a magyarok között. Fogjatok össze, vegyetek részt megújulásra szoruló közösségek, egyesületek életében, vezetésében. A múlt maradandó értékeiből alkossatok magatoknak, gyermekeiteknek a mának megfelelő olyan magyar jövőt, amely kettős identitásával megtalálja helyét az itteni társadalomban és elismerést nyer Magyarországon. Az év folyamán gazdát cserélt a Magyar Gyermekklub. Mag a. Cresnar-Maurer Katalintól Horváth Zuzana és Komon Erika vette át a szervezést. hhorváth Csaba a GMÚ előző számában vett búcsút hegyező barátaitól. vh Koós János is belefáradt a szerkesztői munkába. Köszönet helytállásukért. Reám is, eddig félretett, más feladatok várnak. Advent a remény és a megú julás ideje is. Jövőbe vetett hittel lépjük át együtt 2015 reményküszöbét. Ugri Mihály Elindult a játékműhely kézműves foglalkozás a gyermekklubban Napsugár vezetésével Bővebben a 6. oldalon Kedves Olvasóink! Miután ez év végével igéretemhez híven minden nemű MEÖK tevékenységről lemondtam, szeretném ez úton kifejezni köszönetemet kitartó hűségükért és türelmükért, amivel az elmúlt öt év folyamán tevékenységemet támogatták. Ugyancsak ez úton mondok hálás köszönetet a három királyok édesanyjának, akitől e feladatot november 25-én átvettem, a szakma minden csínja-bínja elsajátításában mindenkor készséges segítségéért. Koós János KÖVETKEZŐ SZÁMUNK FEBRUÁR ELEJÉN JELENIK MEG!
2 PROGRAMAJÁNLÓ G RÁCI MAGYAR ÚJSÁG MAGYAR FILMKLUB Folytatódik a magyar fi lmklub, ahogy korábban jeleztük, általában minden páratlan hónap harmadik péntekén. A fi lmvetítések helyszíne változatlanul Nikolaiplatz 4, az Europäisches Fremd sprachenzentrum földszin ti terme. A fi lmeket angol vagy német felirattal vetítjük, hogy magyarul nem beszélő barátaink és családtagjaink is bepillantást nyerhessenek a magyar fi lmek világába. A terembérlet fedezésére néhány eurós adományokat kérünk. Szívesen szolgálok további információval az erika.komon@gmail.com e- mail címen, vagy a as tele fonszámon. Ha valakinek vetítésre érdemes felirattal ren delkező fi lmjei vannak, kérem, jelentkezzen. Komon Erika ADVENTI KINCSESLÁDA néven újra kinyítottuk a Gráci Kincsesládát! Tarcsay Tünde dec. 15-én hétfőn 18 órakor a Weikhard-óránál várja a korábbi kincsesláda vezetések résztvevőit és minden érdeklődőt, akik a fényben úszó belváros utcáit járva a gráci Advent hangulatában akarnak elmerülni. MAGYAR BÁLBA HÍV A MUZSIKA! A Gráci Magyar Egyesület január 17-én szombaton tartja meg 127. alkalommal hagyományos magyar bálját a puntigámi sörgyár (Brauhaus Puntigam) helységében Program: 19 órától magyar táncház, 20 órakor hivatalos megnyítás a magyar Himnusszal. Azt követően 25 év után ismét székelyföldi együttes Nándi és Bandája húzza a lábalávalót és biztosítja a jó hangulatot. Asztalfoglalás reservierung-ball@gmx.at Belépődíj nincs, adományokat köszönettel fogadunk. Mindenkit szeretettel várnak a rendezők. REZZENÉS Nem dalolok immár se neked, se másnak, Sorsa bánat völgyében összetört madárnak. Ne kérdezd, mi történt, csalóka remény volt, Balgaság - lelkemre éj honolt. Mégis szép volt, csupa tüz és álom, Szemem fénye voltál, drága virágom. Köszönetet mondok, áldjon meg az Isten, Utadra engedlek, járj szerencsével. A szívem szakad meg, csillagát veszítve, Mázsakövek súlyát, nem tudom, érzed-e? Ha meglátsz valahol egy büszkén ringó rózsát, Mely szirmaiban rejti könnyét, harmatcsepp-bánatát, Gondolj rám egyszer s aztán feledj el, Megszenvedtem én ezt nem szászszor, de ezerszer... Primus-Kövendi Tünde MEGHÍVÓ január 25-én (vasárnap) 18:00 órakor a Kalváriahegyi plébánia nagytermében Kalvarienbergstr.155 MAGYAR OPERETT ÉS SANZON EST TÁNCBEMUTATÓVAL fellépnek: MARJAI VIRÁG SZÍNMŰVÉSZ ÉS EGYÜTTESE Mindenkit szeretettel hív: a Magyar Katolikus Közösség Pasztorális Tanácsa Belépő: önkéntes adomány Támogatónk az Osztrák Kancellári Hivatal (Aus Mitteln der Volksgruppenförderung 2
3 G RÁCI MAGYAR ÚJSÁG AZ EGYHÁZAK HÍREI A MAGYAR KATOLIKUS KÖZÖSSÉG KÖZLEMÉNYE KARÁCSONYI GONDOLATOK. Van, aki kénytelen karácsony kor rövidnadrágban medencéje mellé műanyag karácsonyfát állítani, mások kánikulában sütnek vaníliás kifl it, de azt a meghitt, téli hangulatot, amely nekünk itt adva van, még egy légkondícionált lakás sem tudja pótolni. Nem véletlen, hogy földünk déli féltekén élő honfi társainkat leginkább karácsonykor fogja el a honvágy. De minden nehézség ellenére, úgy ahogy lehet, karácsonykor ők is ünnepelnek. Karácsony öröméből senki sincs kizárva, mert Jézus születésével az élet születését ünnepeljük. Nagy Szent Leo pápa így ír Üdvözítőnk születéséről: «Vigadjon a szent, mert közeleg győzelmi pálmája. Örüljön a bűnös, mert megbocsátásra kap meghívást. Örvendezzen a pogány is, mert őt is az életre hívják.» Nincs kizárva, hogy egy szer a földön minden összekeveredik és szétmosódik, az ünnepek ellaposodnak és elkopnak, de szerintem karácsony még a világűrben is lesz. Lehet, hogy nem fogják már tudni mit és miért is ünnepelnek karácsonykor, de ünnepelnek, mert az ember Jézus születése óta az Isten szeretetének és méltóságának örömteli része. MOLNÁR Ottó, prelátus magyar lelkész MEGHÍVÓ Szeretettel hívunk minden gráci és környékbeli krisztushívő magyart Karácsony napján december 25-én 17 órára a Kálvária templomba (Kalvarienbergstr.155) hogy az ünnepi szentmisén és azt követően a plébánia nagytermében ökumenikus lelkülettel együtt énekeljük Dicsőség mennyben az Istennek és kedvelt karácsonyi énekeinket. A Magyar Katolikus Közösség pasztorális tanácsa Köszönet. (eredményesen zárult a gyűjtés). A GMÚ április májusi számában indított segíts segíteni felhívásunkban a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, Böjte Csaba ferences testvér részére indítottunk gyűjtést, melyet a november 9-i magyar misén lezártunk. A bankszámlánkra átutalt adományokat (1.260,00 és a misék utáni gyűjtés eredményét 480,00, összesen t), nov.14-én átutaltuk az alapítványnak. Minden adakozónak köszönetet mondanak a MKK lelkészei és a Pasztorális Tanács. Magyarnyelvű szentmise minden vasárnap órakor a Kálvária templomban (Kalvarienbergstrasse 155). Szentmisék után a plébánia nagytermében kötetlen együttlétre, esetenként kulturális programmal várjuk az érdeklődőket. Újabb kérésünk: Bizonyára meglepődnek a GMÚ olvasói, hogy idén másodszor találják az újságban a MKK befi zetési lapját. Mint az előző értesítésből látható, tavasszal nem magunk részére fordultunk támogatásért a lap olvasóihoz. A két egyesület (MEÖK és a MKK) évenként felváltva kér adományokat programjai kiadásainak fedezésére. Idén, 2014-ben mi vagyunk soron. Reméljük, hogy nem veszik zaklatásnak kérésünket, mert a csökkenő (BKA) állami támogatás mellett csak az egyéni adományok segítségével tudjuk kultúrális célkitűzéseinket magvalósítani. Megértésükért és adományukért ezúttal is köszönetet mond a Pasztorális Tanács. PROTESTÁNS ISTENTISZTELETEK GRÁCBAN Az Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezet protestáns magyar nyelvű istentiszteleteit az evangélikus Heilandskirchében (8010, Graz Kaiser-Josef Platz 9) tartja a következő időpontokban: december 14. vasárnap óra január 11. vasárnap óra március 1. vasárnap 16 óra. Az istentiszteleteket agapé követi a gyülekezeti teremben. Szeretettel várunk mindenkit! Evangélikus lelkész, Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezet Mindenkit szeretettel hívunk és várunk az Ökumenikus Istentiszteletre és utána az agapéra: FEBRUÁR 1., VASÁRNAP, 16 ÓRA, HEILANDSKIRCHE GRÁC, KAISER-JOSEF-PLATZ 9 FÓNYAD PÁL lelkész az Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezet nevében ÖKUMENIKUS IMAHÉT 2015 Adj innom! János evangéliuma 4,7 alapján A keresztény egyházak 1968 óta évente megtartják az Ökumenikus Imahetet a Krisztus-hívők egységéért és az ökumenikus istentiszteletet. Évről-évre más ország egyházai határozzák meg az Imahét témáját és állítják össze az istentisztelet liturgiáját. A 2015-ös liturgiát brazil egyházak készítették elő. 3
4 GRÁCI MAGYAR MŰSORISMERTETŐ GRÁCI MAGYAR MŰSORISMERTETŐ G RÁCI MAGYAR ÚJSÁG DECEMBER DÁTUM IDŐ HELY RENDEZVÉNY RENDEZŐ Gösser PÁLL SÁNDOR KEREKASZTAL-TÁRSALGÁS MEÖK hétfő Neutorgasse 48 inf.: kerekasztal@meoek.net Salvator plébánia MAGYAR GYERMEKKLUB * MKK/MEÖK Kálvária plébánia SZENTMISE, utána agapé MKK 2. advent Salvator plébánia MAGYAR GYERMEKKLUB * MKK/MEÖK Kálvária plébánia ADVENTI CSALÁDI DÉLUTÁN, bővebben a 6.oldalon. MKK 3. adventvasárnap Kalvarienbergstraße 155 Info. Horváth Zuzana 0699/ , Komon Erika 0699/ Heiland-templom PROTESTÁNS ÁDVENTI ISTENTISZTELET AMEGY Kaiser-Josef-Platz 9. Bővebben az 3. oldalon Kálvária-templom SZENTMISE, utána agapé MKK Kalvarienbergstraße 155 inf.: Prel. Molnár Ottó, 0316/ , Mag. Holló István 0676/ Weikhard óra ADVENTI KINCSESLÁDA - vezetés az adventi hangulatu belvárosban. MEÖK hétfő Hauptplatz 13 Bővebben a 2. oldalon! Salvator plébánia MAGYAR GYERMEKKLUB * MKK/MEÖK Kálvária-templom SZENTMISE, utána agapé MKK 4. advent Kálvária-templom KARÁCSONYI ÜNNEPI SZENTMISE, utána agapé MKK csütörtök Kalvarienbergstraße 155 Meghívó a 3. oldalon! Kálvária-templom SZENTMISE ÉVVÉGI HÁLAADÁSSAL, utána agapé MKK Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk kedves Olvasóinknak! A Gráci Magyar Újság szerkesztősége. 4 Rövidítések: MEÖK-Magyar Egyetemisták és Öregdiákok Klubja, MKK-Magyar Katolikus Közösség, GME-Gráci Magyar Egyesület, AMEGY-Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezet
5 G RÁCI MAGYAR ÚJSÁG GRÁCI MAGYAR MŰSORISMERTETŐ GRÁCI MAGYAR MŰSORISMERTETŐ JANUÁR DÁTUM IDŐ HELY RENDEZVÉNY RENDEZŐ Kálvária-templom SZENTMISE, utána újévköszöntő agapé a plébánia nagytermében MKK Heiland-templom PROTESTÁNS ISTENTISZTELET, utána agapé AMEGY vasárnap Kaiser-Josef-Platz 9. Bővebben az 3. oldalon Kálvária-templom SZENTMISE, utána agapé MKK Kalvarienbergstraße 155 inf.: Prel. Molnár Ottó, 0316/ , Mag. Holló István 0676/ Salvator plébánia MAGYAR GYERMEKKLUB * MKK/MEÖK ECML nagyterem FILMKLUB * MEÖK péntek Nikolaiplatz 4. info. Komon Erika erika.komon@gmail.com 0699/ Brauhaus Puntigam TÁNCHÁZ GME szombat Triesterstrasse 361 inf.: Mag. Kovács Dénes 0650 / Brauhaus Puntigam MAGYAR BÁL Bővebben a 2.oldalon. GME Triesterstrasse 361 info.: Mag.A.Molnar 0676 / , Mag.Kovács Dénes 0650 / Kálvária-templom SZENTMISE, utána agapé MKK Salvator plébánia MAGYAR GYERMEKKLUB * MKK/MEÖK Kálvária-templom SZENTMISE MKK Kálvária plébánia MAGYAR OPERETT ÉS SANZON EST TÁNCBEMUTATÓVAL MKK Kalvarienbergstraße 155 fellépnek: MARJAI VIRÁG színművész és együttese Salvator plébánia MAGYAR GYERMEKKLUB * MKK/MEÖK FEBRUÁR (ELŐZETES) DÁTUM IDŐ HELY RENDEZVÉNY RENDEZŐ Heiland-templom ÖKOMENIKUS ISTENTISZTELET MKK/AMEGY vasárnap Kaiser-Josef-Platz 9. Ez évben a házigazda az Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezet Salvator plébánia MAGYAR GYERMEKKLUB * MKK/MEÖK Kálvária-templom SZENTMISE Balázsáldással MKK Salvator plébánia MAGYAR GYERMEKKLUB * MKK/MEÖK Kálvária-templom SZENTMISE, utána agapé MKK Gefördert aus Mitteln der Volksgruppenförderung (Bundeskanzleramt) A Gráci Magyar Filmklubot a bécsi Collegium Hungaricum támogatja. 5
6 Kuckó (NEM) CSAK GYERMEKEKNEK G RÁCI MAGYAR ÚJSÁG December, ber-ber-ber, lábán áll a hóember. Január az első hónap, hideg van, és rövid a nap. Nagy örömünkre szeptember 16-án megkezdődött a Magyar Gyermekklub idei tanévének első foglalkozása. Igaz, tanévről ebben az esetben nem igazán beszélhetünk, mivel a Gyermekklub legaktívabb tagjai éppen a legkisebbek. Mondókáscsoportunkba 0-4 éves korig várjuk a kicsiket. Szeptemberben örömmel üdvözöltük a régi pajtásokat és megismerkedtünk újakkal is. Külön öröm, hogy egy osztrák anyuka is rendszeresen látogatja kisfi ával a foglalkozásokat, amelyek elején a kedvenc mondókákat gyakoroljuk, aztán tanulunk újakat is. Ha ideje engedi, időnként Tarjányi Eszter vezeti a foglalkozást. Ilyenkor hangszereket is használunk, amit nagyon élveznek a gyerekek. A foglalkozás végén olvasni szoktunk, eddig Boribon és Maszat történeteit követhették a nagyobbak, a kicsik közben más könyveket lapozgathatnak. Csofcsics-Malics Orsolya Vidám mesék olvasása a felnőtteket is elbűvölte. Úgy tűnik, hogy növekedvén egyre elfoglaltabbak a gyerekek, különösen, ha több testvér van egy családban, így 6 A MAGYAR GYERMEKKLUB HÍREI a zenés foglalkozás elegendő jelentkezés hiányában sajnos nem indult el. Reméljük, hogy Orgován Boglárka tanárnővel még fogunk a későbbiekben találkozni! Nagy újdonság viszont, hogy párhuzamosan a mondókáscsoporttal Tóth Zsuzsanna Napsugár elindította Játékműhely kézműves foglalkozását. Fantasztikus, amit egy óra alatt tudnak alkotni a gyerekek Zsuzsa irányításával! Erre a foglalkozásra alkalmanként is lehet csatlakozni (5 Euroba kerül), fontos viszont az előző napi jelentkezés, hogy Zsuzsa elegendő anyaggal tudjon készülni. Zsuzsa, köszönjük igényes munkádat! Örömmel jelentjük, hogy a gyerekek szorgalmasan látogatják a kedd délutáni mondókáscsoportot és a Játékműhely foglalkozásait. Idén az utolsó foglalkozás december 16-án lesz, aztán néhány hét karácsonyi szünet után január 13-tól újra fogunk találkozni a megszokott helyen a megszokott időpontban, kedd délután között. Mindig örülünk, ha új gyerekek jönnek vagy láthatjuk a gyorsan növekvő babákat is. A fényképek magukért beszélnek, mennyire jól érezzük magunkat ezeken a találkozásokon! Október 4-én a soproni Habakuk Bábszínház előadásában láthattuk a Zsiga és Csipet című előadást, kicsik és nagyok egyaránt nagyon élvezték. Köszönjük Cresnar-Maurer Katalinnak a szervezést és a Magyar Katolikus Közösségnek az anyagi támogatást. Reméljük, lesz még alkalom máskor is meghívni a bábosokat! Hogy azokkal is tudjunk időnként találkozni, akik keddenként nem tudnak eljönni a foglalkozásokra, további gyerek- és családi programok állnak szervezés alatt, az első hamarosan most decemberben: Reméljük, hogy december 14-én az adventi családi délutánon minél többen találkozunk majd! Közben már a jövő évi programokon is gondolkozunk, a 2015-ös év elején farsangi rendezvénnyel és bábszínházzal szeretnénk kedveskedni a gyerekeknek és a szülőknek. Ezekről jövőre tájékoztatunk Benneteket. Kérdés esetén bátran keressetek bennünket: Horváth Zuzana tel: 0699/ Komon Erika erika.komon@gmail.com Minden gyermeknek és családnak jó telet és élményekben gazdag ünnepeket kívánunk és reméljük, hogy minél többen találkozunk majd az adventi délutánon! A Gyermekklub szervezői: Horváth Zuzana és Komon Erika
7 G RÁCI MAGYAR ÚJSÁG GRÁCI MOZAIK BESZÁMOLÓK ŐSZI RENDEZVÉNYEINKRŐL Október 4-én ismét sok szülő hozta gyermekét a plébánia nagytermébe, ahol a soproni Habakuk Bábszínház Egyesület immár megszokott magas nívójú előadásával lépett a színpadra. A félénk kiskutya Zsiga, és a bátor kiscsibe Csipet bátorságáról szóló vidám darab magával ragadott kicsitnagyot. Zsiga megtanult szimatolni, házat őrizni, miközben még újdonsült barátját is megmentette a rá leselkedő veszedelemtől. Kár, hogy az eddigi szokástól eltérően csak kevés interaktív szerep jutott a nézőknek és a kicsikre való tekintettel nem volt szünet. Október 12-én a 17. szd. Európai eseményeit foglalta össze hallgatóinak, Szentgotthárd-Vasvár 1664 európai események és helyi vonatkozások c. előadásában Dr. Tóth Ferenc a MTA és TTI főmunkatársa. Franciaországi kutatásai, a témával foglalkozó kongresszusok eredményei kiegészítették a csatával kapcsolatos képeket. Megemlítette a Wesselényi összeesküvés Grácba vezető szálait. Nekünk nem szabad feledni Az 56-os szabadságharc 58. évfordulójának megünneplése Grácban bizony, nekünk nem szabad feledni a főnévi igenevek mögött rejlő mártír miniszterelnököt, Nagy Imrét, akinek monogramját Nagy Gáspár szedte nagybetűvel az Öröknyár: elmúltam 9 éves c. versében. Nagy Imre és a mártírok tisztességes örök nyugalomra helyezését és a gyilkosok néven nevezését szorgalmazta. Ez lehetne mottója azon méltó megemlékezések sorozatának, melyen most az 56-os szabadságharc 58. évfordulóján, a Magyar Katolikus Közösség és a Magyar Egyetemisták és Öregdiákok Klubja rendezésében vehettünk részt. Október 19-én a Kálvária templomban ünnepi szentmisét mutatott be hazánkért Mag.Holló István deutschlandsbergi plébános. A mise után a plébánián Dr. Radics Éva, a gráci Zeneművészeti Egyetem ny. tanára tartott előadást 1956 a költészetben címmel. Megrázóan szép verseket válogatott az ünnepélyre. Emléket állított a szent suhancoknak, s annak, hogy Dávid ismét legyőzte Góliátot. A magyar és külföldi költők műveit, nemzetek, népek lelkiismeretének és együttérzésének bizonyítékait a burgenlandi szavalókör tagjai adták elő, kiegészítve gráci magyarokkal. Zongorán közreműködött Hribik Noémi, aki Liszt Ferenc két Consolationját játszotta. Csakis az áldozatvállalás értelmébe vetett hittel lehetett túlélni a kivégzések tragikumát, a rabságot, a zsarnokságot, az otthon maradást és az emigrációt, és minden iszonyatot. Ahogy az áldozatok meghaltak, úgy csak hittel lehet meghalni. Miképpen élni is csak hittel érdemes mondta Dr. Radics Éva. Az ünnepség a magyar Himnusszal zárult. Október 23-án hagyományos keretek között helyezték el a dómnál a kegyelet koszorúját 56-ra emlékezve és emlékeztetve. A megemlékezések lelke és mozgató rugója immár 58 éve Ugri Mihály. Legfőképp neki köszönhető, hogy él 56 szelleme, és színvonalas magyar kulturális élet folyik Grácban. (fi gyelő) Október 30-án nagy élményben volt része azoknak a fi ataloknak, akik összegyűltek Dénes egyre kedveltebb d Art Caféjában a Zinzendorfgasseban. Grác jelenlegi ösztöndíjas írója, Garai László és élettársa az Amerikában született, ma már hazánkban élő Nagy Ildikó Noémi olvastak fel verseikből, novelláikból, amelyeket nagy élvezettel hallgattak és hangos ovációval köszöntek meg a résztvevők. Furtenbacher Tamás dob, valamint Kovács Dénes hosszúfurulya és doromb-játéka méltó keretet adott az estnek. Köszönet illeti Keszthelyi-Brunner Anettet a bemutató szavakért és az író-olvasó találkozás létrehozásáért, Beát és Árpit a fi nom inni és harapnivalókért. November 9-én Dr.Zágorhídí-Czigány Balázs a korai magyar határvédelemmel ismertette meg hallgatóit. Kiemelte és vizrajzi térképekkel illusztrálta a folyóvizek jelentősőgét. Felvázolta a korai védősáncok vasmegyei és dunántúli vonulatait. Bemutatta a Vasvár környéki rekonstruált sáncot. Kár, hogy Kiss Gábor régészkollégája nélkül kellett megtartania a kettőjükre tervezett előadást. Zágorhídí levélben köszönte meg a városi vezetést: Nagy élmény volt nekem és a gyerekeknek is a gráci program, öröm volt látni ezt a kicsi, de összetartó magyar közösséget. November 25-én Doz. Dr. Barbara Stelzl- Marx Das Lager Graz- Lie benau 1945-eine Zwischenstation auf den Todesmärschen ungarischer Jüdinnen und Juden c. tartott előadást. A Magyar katolikus Közösség, a Magyar Egyetemisták és Öregdiákok Klubja és a Károly Ferenc Egyetem Forditástudományi Tanszék közös rendezvénye több nyelven volt hallható szinkron tolmácsolásban. Az előadás ismertetésére a GMÚ-ban kitérünk az évforduló alkalmával. 7
8 G RÁCI MAGYAR ÚJSÁG GRÁCI HÍRADÓ GRATULÁLUNK Mag a. Szeitl Zitának orgona diplomavizsgájához és Dr.Artium Füzesséry Zoltánnak doktormunkája megvédéséhez. Teljes szívből gratulálunk Kis Beának a bravúrral letett mestervizsgájához és örömmel közöljük, hogy a magyar közösség ezuton egy kitüntetett mesterszabóval gazdagodott. Nem feledkeztünk el jubiláló öregdiák társainkról, akik 2014-ben magas kort értek el, 80 évesek: Kótai István, Papp László, és Rákosi Ernő. 75 évesek: Ágoston Zsuzsa, Ament Albert, Csrepka Róbert, Fábián László, Kincses Gabi, Kiss Katalin, Ludván Margit, Orosz Attila,Pattantyús Péter, Perlaki Emese, Schweiger Éva, Simonyi Attila, Szentmihályi Mihály és Zimics Júlia. Fogadjátok a talán megkésett, de szívből jövő jókívánságainkat: A MEÖK vezetősége. AZ ÖRÖK HAZÁBA KÖLTÖZÖTT Luganoban elhunyt Saáry Éva, aki az Életünk Újságban megjelent írásain keresztül sokak szívébe belopódzott. R.I. P Elhunyt Haas György, a Szabad Európa Rádió egykori bécsi tudósítója, aki a korábbi években többször tartott előadást. Idősebbjeink bizonyára emlékeznek még reá..r.i.p. APRÓHIRDETÉSEK 37 m 2 -es bútorozott lakás hálószoba, Wohnküche (nappalikonyha),fürdőszoba WC-vel Grácban, a Wienerstrsse-n kiadó: Érdeklődni lehet: Megjelent az Őrség Naptár az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége kiadásában a évre, Burgenland háromnyelvű helységnévtára melléklettel. Megrendelhető a kiadónál 1010 Wien, Schwedenplatz 2/ Laurenzenberg 5/1/8-9 INNEN - ONNAN Üdvözlet és kérés: Szadeczky-Kardoss Géza üdvözletét küldi otthonról és hangszereket kér. Géza a Máltai Szeretetszolgálat munkatársaként a Szimfónia Program 15 iskolájában tanít zenét az ország különböző városaiban mint Pécsett és Miskolc környékén. Jól érzi magát, szép kihívás minden nap a nagyrészt cigány gyerekek tanítása. Az iskolákban nem jut minden gyerek kezébe, hanem csak 8-10 fős csoportonként egy-egy hangszer. Azért kéri azokat, akiknek otthon elfekvő, használható hangszerük van, amit szívesen adnának jótékony célra, minden mennyiségben jó helyre találna náluk (értesítés Géza Szadeczky-Kardoss, szkg@gmx.at) A SZERKESZTŐSÉG FELHÍVÁSA Szerkesztőségünk szívesen ad hírt személyes és családi eseményekről (esküvő, születés, évforduló stb.), szakmai eredményekről stb. Olvasóink írták című rovatunkban szívesen közöljük hozzászólásaikat, véleményüket bármilyen, a magyar közösségünket érintő témában. Újságunkban a szerkesztési költségek fedezésére felajánlott anyagi hozzájárulás ellenében hirdethet. Az értesítéseket, hozzászólásokat és apróhirdetéseket a szerkesztőség postai elérhetőségére, illetve címünkre várjuk. (8011 Graz, Pf. 295, vagy offi ce@meoek.net). Lapzárta: óra Impressum: Grazer Ungarische Zeitung 15, Jahrgang 6. Ausgabe / Gráci Magyar Újság: 15. évfolyam 6. szám Herausgegeben von /Kiadja: Club Ungarischer Studenten und Akademiker in Graz/Magyar Egyetemisták és Öregdiákok Klubja. Redaktion/Szerkesztőségi cím: 8302 Nestelbach bei Graz, Nestelbachberg 1. offi ce@meoek.net Internet: Redaktion/Szerkesztőség: Horváth Csaba, Koós János, Kovács Dénes, Tarcsay Tünde, Ugri Mihály. A Gráci Magyar Újságban megjelent cikkek és írások a mindenkori szer zők magánvéleményét képviselik, és nem egyeznek szükségszerűen a szerkesztők véleményével, így azok tartalmáért sem a szerkesztőség, sem az újság kiadója felelősséget nem vállal. A lapban található összes írás és illusztráció szerzői jogvédelem alatt áll. Minden jog fenntartva. Gefördert aus Mitteln der Volksgruppenförderung. Auf Ihre Spenden sind wir auch künftig angewiesen! Kérjük, hogy felajánlásukkal a jövőben is segítsék munkánkat! Bankverbindung: Die Steiermärkische BLZ számlaszám (Kto. Nr.): BIC: STSPAT2G IBAN: AT Absender: Club ungarischer Studenten und Akademiker in Graz, 8011 Graz, Pf. 295 Österreichische Post AG Info.Mail Entgelt bezahlt
A TARTALOMBÓL TÁMOGATÓNK A BETHLEN GÁBOR ALAPKEZELŐ ZRT. www.gracimagyarujsag.at
13. évfolyam 6. szám A MEÖK információs lapja A TARTALOMBÓL TÁMOGATÓNK A BETHLEN GÁBOR ALAPKEZELŐ ZRT. Az Arcképcsarnokban Bicsérdi Kingával beszélgetett Keszthelyi-Brunner Anett. Bővebben a 2. oldalon.
Gondolatok a 2014-es Év Előadásaihoz.
15. évfolyam 5. szám A MEÖK információs lapja A Tartalomból Minden túrának vége van egyszer... Bővebben a 2. oldalon Szeretettel várjuk a hónap első hétfői kerekasztal találkozónkhoz a Gösser- Bräu-ba.
AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség
hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),
A TARTALOMBÓL KÉTSZÁZ ÉVE SZÜLETETT LISZT FERENC. A MEÖK információs lapja www.gracimagyarujsag.at
A MEÖK információs lapja 2011. 2010. április december május A TARTALOMBÓL KÉTSZÁZ ÉVE SZÜLETETT LISZT FERENC Az Arcképcsarnokban Tarcsay Tündével beszélgetett Petritz Judit. Bővebben a 2. oldalon. Devecserben
egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség
2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét
egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség
2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS
HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra Dabasi-Szőlők,
A MEÖK információs lapja. office@meoek.net. 1 Tarcsay Tündét a MEÖK vezetősége 2010. január 14-i hatállyal vezetőségébe felvette (kooptálta).
A MEÖK információs lapja office@meoek.net 2010. február március A TARTALOMBÓL TARCSAY TÜNDE LETT A MEÖK ÚJ ELNÖKASSZONYA Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az Arcképcsarnokban Arch. Dipl.-Ing. Sas Jánossal beszélgetett
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS
2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,
GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia
egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség
hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti
Újrakezdés? www.gracimagyarujsag.at A TARTALOMBÓL KÖVETKEZŐ SZÁMUNK 2015. ÁPRILIS ELEJÉN JELENIK MEG!
16. évfolyam 1. szám A MEÖK információs lapja 2015. február - március www.gracimagyarujsag.at A TARTALOMBÓL Újrakezdés? Grácban tesz lelkipásztori látogatását DR. CSERHÁTI FERENC Bővebben a 3. oldalon
22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs
Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes
KATolikus egyházközségeink F
2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)
KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F
KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött
Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET
2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap
December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.
A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,
HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.
Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.
Hitéleti alkalmaink a as tanévben
Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)
egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink
2019. június hit vallás egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI KAtolIKus egyházközség miserend a nyári időszakban: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (dabas-szőlők),
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS
Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi
A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév
2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján
Betlehemezés Létavértesen
A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi
Megújult az egyházközségi honlap
LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 3. szám 2014. március Megújult az egyházközségi honlap Amint a templomi hirdetésekben már hírül adtuk, megújult a plébánia honlapja. A
XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési
b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda
TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.
H I R D E T É S E I N K november 30 december 7.
H I R D E T É S E I N K 2014. november 30 december 7. 1. A jövő heti Baba-Mama klub kivételesen nem kedden, hanem szerdán lesz 10 órától. Ekkor mikulásünnepség lesz, Petkó Tamás atyával. 2. Az Első Szeretet
Iskolai programterv ( as tanév) Szeptember
Iskolai programterv (2017-18-as tanév) Szeptember 1. péntek 8.00 Tanévnyitó ünnepség, osztályfőnöki órák 17.00 Szülői értekezlet 1.a és 1.z osztálynak 4. hétfő 16.00 Összevont szülői értekezlet 5. osztályoknak
Pápai Petőfi Sándor Gimnázium
A tanév rendje, a 2018/19-es tanév feladatainak ütemezése augusztus 24. péntek augusztus 25. szombat augusztus 26. vasárnap augusztus 27. hétfő augusztus 28. kedd augusztus 29. szerda augusztus 30. csütörtök
A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/2017. évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján
A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/ évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján 1. Tanítási napok szünetek: Tanítási napok száma: A tanítási napok száma
HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.
Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető
Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44
A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira
Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2.
Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Karácsony fénye Múzeumi nap 2. Múzeumi nap 2. tematika Múzeumi nap helye és ideje:
A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014
A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás
Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00
Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános
SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME
SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. július 26. FŐVÉDNÖK: DR. VERES ANDRÁS szombathelyi megyéspüspök A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. 2014. július 26.
EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS
2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),
Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve
Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június
VISSZAPILLANTÁS 2011-RE
13. évfolyam 1. szám A információs lapja VISSZAPILLANTÁS 2011-RE A TARTALOMBÓL Páll Sándorra emlékezünk. Bővebben a 2. oldalon. Felhívás a Pasztorális Tanács aktív újraválasztására. Bővebben a 3. oldalon.
HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia
HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,
Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.
Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!
SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:
Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:
2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.
2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,
www.gracimagyarujsag.at
14. évfolyam 3 4. szám A MEÖK információs lapja A Tartalomból A Magyar Kultúra Napja Grácban! A Stübingi Szabadtéri Múzeumban jártunk, hogy kipróbáljuk a szalmazsákos ágyat Bővebben a 4. oldalon. Őriszentpéter,
KATolIKUS egyházközségeink F
KATolIKUS egyházközségeink F GyÓNI KATolIKUS egyházközség MiserenDÜnk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 10.30 (Gyón) Augusztus 21 24-ig a hétköznapi szentmisék
Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév
Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária Éves munkaterv, 2018-2019. tanév Dátum Esemény Alsó tagozat Felső tagozat Középiskola Összes tagozat AUGUSZTUS 23.
2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG
2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!
A 2017/18-as tanév helyi rendje
A 2017/18-as tanév helyi rendje Az első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) Az utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) Tanítási szünetek: Őszi szünet: 2017. október 30-tól november 3-ig tart.
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS
2019. május HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),
A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre
A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet ideje: 2017. augusztus 21. /hétfő/ 9 óra A tanévnyitó
A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre
A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2015. augusztus 24. /hétfő / 9 óra A tankerületi
A TARTALOMBÓL GRÁC VÁROSA ÉS A STÁJER TARTOMÁNYI HIVATAL ENGEDÉLYEZTE A KÉTTANNYELVŰ ISKOLÁT. A MEÖK információs lapja
A MEÖK információs lapja office@meoek.net 2010. április május A TARTALOMBÓL GRÁC VÁROSA ÉS A STÁJER TARTOMÁNYI HIVATAL ENGEDÉLYEZTE A KÉTTANNYELVŰ ISKOLÁT Az Arcképcsarnokban Dr. Neuburg Neogrády Bélával
A TARTALOMBÓL BÚCSÚZUNK JUCI NÉNITŐL VARRÓ DÁNIEL: TÉLI SZONETT. 7. évfolyam 1. szám 2006. február - március
7. évfolyam 1. szám VARRÓ DÁNIEL: TÉLI SZONETT Hát, mondja, kedves, miért olyan fehér? Kövér szeplőit hol hullatta el? Hisz prüszköl is! Ez, kérem, csúnya jel. Magácskának megárthatott a tél. A dér bár
2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI
2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabasi-szőlők),
Tanítási év helyi rendje 2015/2016
Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez
XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.
XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI 2013. július 7-14. A hét eseményei: 2013. július 7. vasárnap 10,00 Tábornyitó istentisztelet a református templomban - Közreműködnek:
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért
Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Pakod, Csány László u. 2.
Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola Pakod, Csány László u. 2. MUNKATERV 2014/2015. tanévre Készítette: Ódorné Marton Edit tagintézmény vezető Pakod, 2014. augusztus 25. A 2014-2015 tanév rendje:
DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR / A TANÉV HELYI RENDJE:
DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR 78. 2017/2018. - A TANÉV HELYI RENDJE: Szorgalmi idő, tanítási szünetek: 2017. szeptember 1. Első tanítási nap péntek 2017. okt. 30. - nov. 3. Őszi szünet Utolsó
es tanév programtervezete szülőknek, tanulóknak
2018-19-es tanév programtervezete szülőknek, tanulóknak Szeptember 3. 8 óra: tanévnyitó ünnepély 16 órától kamara és hangszeres órabeosztása külön értesítést kapnak az érintettek 17 órától szülői értekezlet:1.a,
Személyes Jókívánságok
- Házasság Gratulálok! Nagyon sok boldogságot kívánok! Friss házaspárnak gratulációkor Gratulálok és a legjobbakat kívánom mindkettőtöknek az esküvőtök napján. Frissen összeházasodott párnak gratulációkor
Havi munkaterv: augusztus: Nap Óra Program Felelős 22. k. 9:00 Alakuló értekezlet igazgató 23.sz-31.cs. 9:00
Az őszi szünet 2017. október 30-ától 2017. november 3-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2017. október 27. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2017. november 6. (hétfő). A téli szünet
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk
A TANÉV RENDJE 2018/2019.
A TANÉV RENDJE 2018/2019. AUGUSZTUS SZEPTEMBER OKTÓBER 1 2 3 4 5 6 7 8 Hétfő 6 13 20 27 Hétfő 3 10 17 24 Hétfő 1 8 15 22 Kedd 7 14 21 28 Kedd 4 11 18 25 Kedd 2 9 16 23 Szerda 1 8 15 22 29 Szerda 5 12 19
Gráci Magyar Cserkészcsapat alakult!
14. évfolyam 2. szám A MEÖK információs lapja A Tartalomból Gráci Magyar Cserkészcsapat alakult! 100 éves a magyar cserkészet, ennek megünneplésére Nemzeti Nagytáborban találkoznak a Kárpát-medence cserkészei.
Tanítási év helyi rendje 2014/ /2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján
Tanítási év helyi rendje 2014/2015 35/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok száma: 5 nap 1 hónap nap hét napja tanítási nap sorszám feladat óra
Személyes Jókívánságok
- Házasság Gratulálok! Nagyon sok boldogságot kívánok! Friss házaspárnak gratulációkor Gratulálok és a legjobbakat kívánom mindkettőtöknek az esküvőtök napján. Frissen összeházasodott párnak gratulációkor
PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe
PROGRAMNAPTÁR 2018. szeptember 09.03. hétfő Tanévnyitó VeniSancte iskolai 09.03- Befogadás, (csoportszintű) mérése (folyamatosan) 09.05. Tanévnyitó Mocorgó mise VeniSancte 09.06. Szülői értekezlet 1. osztály
a Szent István Római Katolikus Általános Iskola 2017/2018-as tanévének rendje
titeket pedig az Úr gyarapítson és gazdagítson a szeretetben egymás iránt és mindenki iránt Tessz. 3.12 Szeptember a Szent István Római Katolikus Általános Iskola 2017/2018-as tanévének rendje 1. Első
A 2018/2019-es tanév rendje
A 2018/2019-es tanév rendje Szorgalmi idő A 2018/19. tanévben a szorgalmi idő első napja 2018. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási nap 2018. június 14. (péntek). A tanítási napok száma 181 nap + 6 tanítás
es tanév helyi rendje
2016-2017-es tanév helyi rendje Dátum Esemény Tanítási nap 22 hétfő 23 kedd 24 szerda Javítóvizsga 09:00 óra Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 12.00-18.00 25 csütörtök Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 08.00-12.00
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk
A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:
A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész
Eseménynaptár 2018/2019-es tanév
Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.
Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők
TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör
JANUÁR. Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés TÉLI SZÜNET. Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében
JANUÁR 1. hétfő 2. kedd TÉLI SZÜNET 3. szerda Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében Kormos Noémi Szünet utáni 1. tanítási nap E-napló, ellenőrzők egyeztetése Osztályfőnökök 4. csütörtök
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban
BEE HÍRLEVÉL. A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Tavasz
BEE HÍRLEVÉL A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Az iroda nyitva: Hétfő: 14.00-18.00; Csütörtök: 8.00-10.00; 14.00-16.00 A lelkészi pihenőnap: kedd (ezen a napon
TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most
2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot
DECEMBER 2. Advent első vasárnapja
DECEMBER 2. Advent első vasárnapja BAJAI VÁROSI SZÍNHÁZTEREM 15.00 Melyiket a 9 közül? Zenés karácsonyi történet egy felvonásban Jókai Mór novellája alapján. Jegyek válthatók: Bácskai Kultúrpalota Jegyiroda
Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap
Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap Szeptember Tanítási napok száma: 22 nap Feladatok Határidők Szervezők Tanévnyitó szentmise (Endrődi Lukács László 2014. 08. 31. 17-18.30 óra
Karácsonyi reménnyel
RÉPCESZEMEREI Hírlevél V. évfolyam, 2. szám 2009. december Karácsonyi reménnyel Szépen lassan fogyunk, hiszen idén is többen szenderültek örök nyugalomra a szemerei temetőben, mint ahány gyermekkel gyarapodott
Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről
Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Oldal: 2 / 7 Székhelyünk: 2085 Pilisvörösvár, Fő utca 134. Telefon: (26) 374 457 (26) 611-477 Iskolaigazgató: Szakmai vezető: Iskolatitkár: Gazdasági vezető: Gazdasági
Szekszárdi Garay János Gimnázium
Szekszárdi Garay János Gimnázium H-7100 Szekszárd, Szent István tér 7-9. Tel./fax: 00-36-74-315-633 E-mail: gjg@garayj.sulinet.hu Honlap: www.garayj.sulinet.hu Tisztelt Szülők! Köszöntöm Önöket a 2018/2019.
Szegedi Szakképzési Centum Gábor Dénes Szakgimnáziuma 2017/2018. tanév Munkaterv. Eseménynaptár augusztus
Szegedi Szakképzési Centum Gábor Dénes Szakgimnáziuma 2017/2018. tanév Munkaterv Eseménynaptár 2017. augusztus 08.09. szerda Tankönyvek kiszállítása Balla-Mustos Mónika 08.23. szerda 8.30 Alakuló értekezlet
A 2015/2016-os tanév ütemterve
A 2015/2016-os tanév ütemterve Augusztus: - nyári gyakorlat szervezése a 12.évfolyam számára - KÖSSZ- tábor - javító-osztályozó vizsgák szervezése - Kollégiumi szokásrend kialakítása, szülői értekezlet,
A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll.
A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. Program Időpont Felelős Tanévnyitó ünnepély szept. 3. 8 00 1. osztály, Szőcei Renáta,
A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER
A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.
Tisztelt Olvasók! Kedves Barátaink! Felhívjuk szíves figyelmüket a Hollandiai Magyar Szövetség lent közölt híreire. Amennyiben barátaik, ismerőseik
Tisztelt Olvasók! Kedves Barátaink! Felhívjuk szíves figyelmüket a Hollandiai Magyar Szövetség lent közölt híreire. Amennyiben barátaik, ismerőseik között vannak olyanok, akik szívesen olvasnák a Hírlevelet,
MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.
MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye
Derecskei Zenei Esték
MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói
Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok
Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi
Mosonmagyaróvári Éltes Mátyás Általános Iskola, Óvoda, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
Mosonmagyaróvári Éltes Mátyás Általános Iskola, Óvoda, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Eseménynaptár 2018/2019 SZEPTEMBER 03. hétfő Tanévnyitó ünnepély
AUGUSZTUS SZEPTEMBER
2017/2018-as tanév munkaterve Időpontok Programok AUGUSZTUS 2017.08.22. Javító vizsga 2017.08.28. Tankönyvosztás 2017.09. 01. 08.00 2017.09.04. 16:30 2017.09.13-14. 14.00-17.00-ig 2017.09.15-ig SZEPTEMBER
A 2016/17. tanév munkaterve
A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet
Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember
Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér
PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap
Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap 1. 3. Hétfő Tanévnyitó ünnepély - A szorgalmi idő első tanítási napja 2. 4. Kedd 3. 5. Szerda 4. 6. Csütörtök 5. 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 6. 10. Hétfő 7. 11.
RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS
RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,