Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve

Átírás

1 PPEK 201 Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve Adriányi Gábor Az egyháztörténet kézikönyve mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb hírekért látogassa meg a internetes címet.

2 2 PPEK / Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve Impresszum Adriányi Gábor Az egyháztörténet kézikönyve A könyv elektronikus változata Ez a publikáció az azonos című könyv elektronikus változata. A könyv második kiadása az Aurora könyvek sorozatban jelent meg Münchenben, 1975-ben. Az elektronikus változat a szerző, Adriányi Gábor, engedélyével készült. A könyvet lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzői jog a szerző tulajdonában van. Ez az elektronikus változat, mely a könyv 2000-ben megjelent bővített utánnyomása alapján készült, kiegészíti az eredetit az akkori legújabb eseményekkel (I és II. János Pál pápák pápaságával).

3 PPEK / Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve 3 Tartalomjegyzék Impresszum...2 Tartalomjegyzék...3 Előszó...10 Bevezetés az egyháztörténelembe...12 I. Az egyháztörténelem fogalma, módszere és segédtudományai...12 II. Az egyháztörténelem története...12 III. Az egyháztörténelem felosztása...13 IV. Az egyháztörténelem forrásai...14 Első korszak: Az egyház kialakulása és elterjedése a hellenisztikus-római világban (30 700)...17 I. rész: az ősegyház kora (30 180) A jeruzsálemi ősegyház...17 I. Jézus Krisztus történetisége és egyházalapítása...17 II. Az ősegyház hite, erkölcse és liturgiája...18 III. Az ősegyház szervezete Szent Pál és a pogánykeresztény egyházak...19 I. Szent Pál életműve...19 II. Szent Pál tanítása...19 III. A szentpáli egyházak szervezete Az apostolok korszakának lezárulása...20 I. A jeruzsálemi ősegyház sorsa...20 II. Szent Péter működése és halála Rómában...21 III. Az egyház belső élete...22 IV. Az egyház elterjedése az első században...23 II. rész: Az őskeresztény egyház kora ( ) A 2. század belső problémái...24 I. A gnoszticizmus...24 II. A markionizmus...25 III. A montanizmus Az egyház belső tisztulása a 2. században...26 I. Az egyház belső szervezete 100 körül...26 II. A belső problémák megoldása Az egyház szervezete Az egyház hitforrása Az egyház hitvallása Hitvita és hitvédelem a 2. században...28 I. A kereszténység a nép szemében...28 II. A pogányok irodalmi polémiája a keresztényekkel szemben...29 III. Keresztény hitvédők A római államhatalom valláspolitikája az egyházzal szemben 250-ig, Decius császár rendeletéig...30 I. A római valláspolitika sajátosságai...30 II. A római állam joggyakorlata a keresztényekkel szemben...31 III. Keresztényperek Decius előtt...32 IV. Keresztény vértanúk...33 V. A keresztények temetkezési módja...33

4 4 PPEK / Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve 8. A római állam valláspolitikája a kereszténységgel szemben Deciustól Nagy Konstantinig...34 I. Decius császár ( )...34 II. Valerianus császár ( )...35 III. Aurelianus császár ( )...35 IV. Diocletianus császár ( ) Az egyház Galliában...36 I. A kereszténység elterjedése...37 II. Irenaeus Az egyház Észak-Afrikában...38 I. A kereszténység elterjedése...38 II. Tertullianus...38 III. Cyprianus Az egyház Rómában és Itáliában...40 I. Teológiai és egyházfegyelmi problémák...40 II. Callixtus és Hippolytus...41 III. Fabianus, Cornelius és István pápa...41 IV. Az egyház Itáliában Az egyház Hispániában és Dél Közép-Európában...42 I. Az egyház Hispániában...42 II. Az egyház a görög félszigeten...42 III. Az egyház Dalmáciában, Pannóniában, Moesiában és Noricumban Az egyház Egyiptomban...43 I. A kereszténység kezdete...43 II. Alexandriai Kelemen...43 III. Origenés...44 IV. Dionysius és Péter alexandriai püspökök Az egyház Palesztinában, Szíriában és Kisázsiában...45 I. Az egyház Palesztinában...45 II. Az egyház Szíriában...46 III. A manicheizmus...46 IV. Az egyház Kisázsiában Az egyház liturgiája a 2. és 3. században...47 I. A szentmise...48 II. A keresztség...48 III. Liturgikus napok...48 III. rész: A milánói rendelettől (313) a hellenisztikus-római kor lezárulásáig (700) A római állam valláspolitikája Konstantintól Theodosiusig ( )...49 I. Nagy Konstantin ( )...49 II. Nagy Konstantin fiai ( )...50 III. Julianus ( )...51 IV. Julianus és Theodosius közötti császárok ( )...52 V. Theodosius és társcsászárai Küzdelem az egyház egységének helyreállításáért a 4. században...53 I. A donatista szakadás...54 II. Az arianizmus A niceai zsinat (325) A teológiai és egyházpolitikai küzdelem Nagy Konstantin és utódai alatt Az arianizmus Constantius után Az I. konstantinápolyi zsinat (381)...56

5 PPEK / Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve Az egyházi szervezet a 4. században...56 I. A zsinatok...57 II. Az egyházi szervezet Egyházi élet a 4. században...58 I. A keresztény templomok...58 II. A liturgia...58 III. A valláserkölcsi élet Az egyházi írók a 4. században...60 I. Egyházi írók Keleten...60 II. Egyházi írók Nyugaton Aszkétikus-szerzetesi mozgalom a 4. században...63 I. A szerzetesség kezdete és az első kolostorok élete...63 II. A szerzetesség elterjedése A kereszténység elterjedése a germán és kelta népeknél...65 I. Új országok keletkezése...65 II. A kereszténység elterjedése A nyugati teológia csúcspontja: Szent Ágoston...67 I. Szent Ágoston életműve...67 II. Szent Ágoston teológiája Egyházi élet és egyházi szervezet Nyugaton az 5. és 6. században...68 I. A pápai hatalom kiépítése...68 II. A nyugati szerzetesség...70 III. A nyugati liturgia...70 IV. Nyugati teológusok Dogmatikus viták Keleten a 4. század végétől a 7. századig...71 I. A Nestoriusszal folytatott vita...71 II. Az Eutychesszel folytatott vita...72 III. Vita az úgynevezett henotikon miatt...72 IV. A theopaskita és háromfejezet vita...73 V. A monotheletizmus vitája Keleti egyházatyák az 5., 6. és 7. században Az iszlám elterjedése és a keresztény ókor vége...75 Második korszak: Az egyház a nyugati keresztény népközösség központjában ( ).76 I. rész: A nyugati keresztény népközösség kialakulása ( ) A korai középkor kialakító tényezői...76 I. A középkor fogalma, lényege és felosztása...76 II. Bizánc és a pápaság A pápaság és a frankok szövetsége...78 I. A frank egyház sajátosságai...78 II. Bonifác...79 III. Nagy Károly ( )...79 IV. Egyházi műveltség Nagy Károly korában Az egyház a Karoling birodalom felbomlásakor...81 I. Politikai történet...81 II. Az északi hittérítés...82 III. Egyházi műveltség...82 IV. A sajátegyház (Eigenkirche) kialakulása A pápaság a IX. században...83 I. A pápaság I. Miklós előtt...83 II. I. Miklós pápa ( ) és Photius pátriárka...84

6 6 PPEK / Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve III. Hittérítés a szlávok között...85 IV. A pápai hatalom megerősítése A pápaság a sötétség évszázadában Az egyház Ottó császár és utódai korában ( )...87 I. A császárság visszaállítása és Ottó utódai...88 II. A birodalmi egyház sajátosságai...89 III. Az egyházi élet A keresztény világ az első évezred fordulóján...89 I. Az egyház az Ibér-félszigeten...90 II. Az egyház Skandináviában valamint az ír és brit szigeteken...90 III. Az egyház Cseh Morvaországban...91 IV. Az egyház Lengyelországban...91 V. Az egyház a kijevi orosz fejedelemségben...91 VI. Az egyház Magyarországon A clunyi reformmozgalom. A keleti egyházszakadás (1054)...92 I. A clunyi reform...92 II. Egyéb kolostori reformok...93 III. A reformmozgalom elterjedése...93 IV. A reformmozgalom győzelme...94 V. A keleti egyházszakadás...94 II. rész: A nyugati keresztény népközösség virágkora ( ) VII. Gergely pápa és az invesztitúra-harc...95 I. Az ellenfelek és az ellentétek...95 II. A pápaság győzelme...96 III. Az invesztitúra-harc befejezése A pápaság megváltozott helyzete és a római kúria...97 I. A pápák hatalma...97 II. A római kúria Szellemi és vallásos élet az invesztitúra-harc korában...98 I. A skolasztika kezdete...99 II. A kánonjog kezdete...99 III. Változások a vallásos életben A keresztes hadjáratok I. A keresztes hadjáratok keletkezése és lefolyása II. A lovagrendek III. A keresztes hadjáratok értékelése Új szerzetesrendek I. A karthauziak II. A ciszterciek III. Az ágostoni kanonokok rendje IV. A premontreiek A pápaság Szent Bernát korában ( ) I. Clairvaux-i Szent Bernát jelentősége II. Az 1130-as szakadás és következményei A pápák küzdelme I. Frigyes császárral I. Az első összeütközések II. A küzdelem III. Sándor pápa uralkodása alatt III. A pápaság III. Sándor utódai alatt III. Ince pápa ( ) I. Személyisége...108

7 PPEK / Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve 7 II. A pápa mint egyházpolitikus III. A IV. lateráni zsinat (1215) A pápaság III. Ince utódai korában ( ) I. III. Honorius pápa II. IX. Gergely pápa III. IV. Ince pápa Középkori eretnekmozgalmak és az inkvizíció I. A katharok (albiak) II. A valdiak III. A humiliátusok IV. A középkori inkvizíció Kolduló- és betegápoló rendek I. A ferencesek II. A domonkosok III. Egyéb koldulórendek IV. Betegápoló rendek A középkor egyetemei és tudománya: a skolasztika I. Az egyetemek keletkezése és elterjedése II. Az egyetemek szervezete és tanulmányi rendszere III. A skolasztika Harmadik korszak: A nyugati keresztény népközösség felbomlása ( ) I. rész: A meghiúsult reform ( ) A pápák Avignonban ( ) I. A pápák politikája VIII. Bonifác és utódai alatt II. XXII. János pápa küzdelme Bajor Lajos császár ellen III. XXII. János pápa utódai Avignonban IV. A pápai rezervációk és a pápai adórendszer V. A nyugati egyházszakadás kezdete Egyházi élet a késő középkorban I. Teológiai iskolák a 14. és 15. században II. A misztika virágkora III. A papság élete IV. Szerzetesrendek V. Nemzeti eretnekmozgalmak A konstanzi reformzsinat. A baseli, ferrara firenzei zsinatok I. Az egyházszakadás pápái II. A pisai zsinat (1409) III. A konstanzi zsinat ( ) IV. A baseli és ferrara firenzei zsinatok A pápaság a renaissance-korban ( ) I. A korai renaissance pápái ( ) II. A renaissance fénykorának pápái ( ) A keresztény humanizmus és az új világkép I. A keresztény humanizmus II. Az új világkép II. rész: A protestáns reformáció és a katolikus reform ( ) A reformáció kezdete Németországban ( ) I. A reformáció okai II. Luther Márton pályafutása és egyénisége III. A hitújítás megindulása...137

8 8 PPEK / Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve IV. A reformáció elterjedése 1525-ig V. A lutheri reformáció válsága A reformáció belső fejlődése és elterjedése 1555-ig I. Az evangélikus egyházkerületek kialakulása II. Uldrych Zwingli és az újrakeresztelők III. A reformáció ügye a német birodalomban A protestantizmus elterjedése Európában I. A reformáció elterjedése Észak-, Kelet- és Közép-Európában II. A protestantizmus Dél-Európában III. Az angol egyházszakadás és államegyház kialakulása A kálvinizmus I. Kálvin és a kálvinizmus Svájcban II. A kálvinizmus Franciaországban III. A kálvinizmus elterjedése Európa többi országában Katolikus reformkísérletek a trienti zsinat előtt I. A katolikus megújhodás (reform, restauráció) fogalma és kezdete II. Az egyetemes zsinat összehívásának problémái A trienti egyetemes zsinat ( ) I. A zsinat előzményei II. A zsinat első ülésszaka ( ) III. A zsinat második ülésszaka ( ) IV. A zsinat harmadik ülésszaka ( ) A zsinati reformhatározatok végrehajtása: a katolikus megújhodás I. A pápaság megújhodása II. Egyházi élet a zsinat után III. A teológiai tudományok megújulása IV. Barokk művészet és vallásosság A vallásháborúk és a katolikus ellenreformáció kora ( ) I. Egyházpolitikai állapotok Németországban az augsburgi béke után II. A harmincéves háború és következményei ( ) III. Az ellenreformáció pápái IV. Az inkvizíció és a boszorkányüldözés A katolikus világmisszió kibontakozása I. A spanyol misszió II. A portugál misszió III. A misszió Ázsiában IV. A francia misszió Az egyház a francia hegemónia korában ( ) I. Az egyház helyzete Franciaországban II. A gallikanizmus III. A pápák XIV. Lajos korában IV. A vallásos élet Franciaországban és a janzenizmus Felvilágosodás, episzkopalizmus, jozefinizmus I. Felvilágosodás II. Episzkopalizmus III. Jozefinizmus Az egyház helyzete az állami abszolutizmus korában Európa többi országában I. Az egyház Itáliában II. Az egyház Spanyolországban és Portugáliában III. A katolikusok helyzete Nagy-Britanniában és Írországban...175

9 PPEK / Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve 9 IV. Az egyház Németországban V. Az egyház Lengyelországban és Magyarországon VI. Az egyház Oroszországban Az egyházi élet és a pápaság a felvilágosodás korában I. Az egyházi élet II. A pápaság Negyedik korszak: Az egyház az iparosodás korában ( ) A francia forradalom (1789) és annak következményei I. A forradalom és VI. Pius II. I. Napóleon és VII. Pius A katolikus restauráció I. A pápaság II. Konkordátumok III. Az egyházi élet megújulása A liberalizmus és az egyház I. A katolikus liberalizmus keletkezése és elterjedése II. A liberalizmus és a pápaság Az egyház IX. Pius pápasága idején ( ) I. Forradalom az egyházi államban II. Pius pápa jellemzése III. Az I. vatikáni zsinat IV. Az egyházi állam megszűnése V. A missziók A pápaság 1878 és 1922 között I. XIII. Leó pápa ( ) II. Kultúrharc Németországban ( ) III. X. Pius pápa ( ) IV. XV. Benedek pápa ( ) Ötödik korszak: Az egyház a jelenkorban A katolikus megújhodás kezdete I. A katolikusok felelősségtudata az egyházban és az államban II. Katolikus lelkiség III. Az egyházi élet fellendülése Az egyház XI. és XII. Pius pápák korában ( ) I. XI. Pius pápa ( ) II. XII. Pius pápa ( ) XXIII. János pápa ( ) és a II. vatikáni zsinat ( ) I. XXIII. János pápa ( ) II. A II. vatikáni zsinat ( ) VI. Pál pápa ( ) I. János Pál pápa (1978. augusztus 25 szeptember 28.) II. János Pál pápa (1978-tól) Névmutató Tárgymutató Rückblick Résume Aperçu...243

10 10 PPEK / Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve Előszó Scitovszky János bíboros hercegprímás augusztus 14-én a magyar püspökökhöz intézett körlevelét a következő megállapítással kezdte: In sacratiore Hungariae litteratura vix est sensibilior defectus, quam historiae ecclesiasticae (a magyar vallásos irodalmat illetően a legérzékenyebb hiányosság az egyháztörténet terén van). Ez a megállapítás sajnos részben még ma is helytálló. Az újabb korban is az egyetemes egyháztörténelem hazai egyháztörténeti íróink meglehetős mostohagyereke volt. Eltekintve attól, hogy a magyar egyháztörténetírás a nemzetközi kutatást nemcsak hogy nem gazdagította, hanem abban egyáltalán részt sem vett aminek következtében maga Magyarország egyháztörténete is az ország határain kívül sajnálatos módon máig is teljességgel ismeretlen!, általában íróink arra szorítkoztak, hogy egy-két, többnyire elavult (!) forrásmunka alapján közhelyeket ismételgessenek. Pedig a jóra lett volna példa! között Molnár János jezsuita Nagyszombatban nyomtatta ki három kötetes Az Anya-Szent-Egyháznak történeti -t, amely nemcsak korának legszínvonalasabb egyháztörténeti munkái közé tartozott, hanem tudományos eszközeivel és felkészültségével, idézeteinek pontosságával, valamint névmutató táblájával sokszor még a mai hazai publikációkat is megszégyeníti. A múlt század második felében az egyetemes egyháztörténettel foglalkozó munkák száma örvendetesen megszaporodott (vö. Karcsu Arzén Antal: A szerzetes rendek egyetemes történelme, öt kötet 1867, ugyancsak tőle A római pápák történelme Szent Pétertől korunkig, négy kötet 1870, Rapaics Rajmund: Egyetemes egyháztörténet, három kötet 1886, Robitsch Mátyás: Egyháztörténelem a magyar egyháztörténelemmel kiegészítve, két kötet , Chabot Ferenc: Jézus Krisztus Egyházának története, három kötet A század elejétől kezdve azonban a hasonló munkák száma erősen megcsappant és színvonala lesüllyedt. Bilkei Ferenc 1932-ben fordította le és adta ki Jakob Marx 1903-ban Trierben megjelent különben érdemleges egyháztörténetét A katolikus egyház története címmel. Nem szorul bizonyításra, hogy ez a könyv egyéb fogyatékosságaitól eltekintve már megjelenésekor elavult volt. A Bangha Béla és Ijjas Antal szerkesztésében 1937-től 1941-ig megjelent nyolckötetes A keresztény egyház története is túlságosan az apológia jegyében született, és az egyes kötetek között feltűnő színvonalbeli különbség mutatkozott. Mindezeknek és a többi nem említett munkának legnagyobb hibája mégis az volt, hogy alig vették figyelembe a nemzetközi kutatást, elmaradtak módszerükben és az anyagközlésben, nem mutattak rá a legújabb eredményekre, és ami a legsajnálatosabb: nem adták meg a tárgykörre vonatkozó lényeges irodalmat, hogy az érdeklődő olvasó a felvetett problémát saját maga is tanulmányozhatta volna. Kézikönyvem ezeken a hiányosságokon kíván segíteni. Rövid formában a lényeget tárgyalja, rámutat az újabb kutatás eredményeire, felhívja a figyelmet a történetkritika jelenlegi álláspontjára és megadja a kérdésre vonatkozó leglényegesebb irodalmat. Arról természetesen szó sem lehetett, hogy munkám a legújabb nemzetközi nagy publikációk mintájára mint többkötetes, több száz fejezetet és több ezer könyvet, szakdolgozatot megjelölő kézikönyv jelenjék meg, de még az sem volt lehetséges, hogy egy katolikus magyar Heussi (Karl Heussi: Kompendium der Kirchengeschichte. Tübingen 12, 1960) lásson napvilágot. Hiszen ez utóbbiban is 57 év munkája, javítása és csiszolása van, eltekintve a nyomdatechnikai különlegességektől! Szemem előtt inkább a szintén protestáns Eric Peter példája lebegett, aki Heussi művét leegyszerűsítve Précis d Histoire de l Église címen 1967-ben Neuchâtelben adta ki kézikönyvét.

11 PPEK / Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve 11 Az anyag leszűkítése és a lényeges irodalom összeállítása természetesen a válogatás problémáját vetette föl. Ebben azonban nem egyéni, hanem tárgyi szempontok vezettek, s hiszem, hogy könyvem terjedelméhez viszonyítva maximális teljesítményt nyújt. Munkám kidolgozásánál felhasználtam a legújabb nemzetközi kézikönyveket, leginkább azonban az immár nyolc kötetre duzzadt Handbuch der Kirchengeschichte -t Hubert Jedin kiadásában. Nagy haszonnal forgattam francia, olasz és német forrásmunkák mellett a Lexikon für Theologie und Kirche valamint a The [New] Catholic Encyclopedia legújabb, második kiadását is; August Franzen zseniális Kleine Kirchengeschichte -je (Freiburg 3, 1970) pedig többször is példaképemül szolgált. Munkámnak, a Dissertationes Hungaricae ex historia Ecclesiae immár negyedik kötetének megjelenését elsősorban atyai jóbarátom, Nyisztor Zoltán páratlan bőkezűségének köszönhetem. Neki ajánlom művemet abban a reményben, hogy fáradságom nem volt hiábavaló. Bonn, március 7. Adriányi Gábor Előszó a második kiadáshoz április 18-án Szegeden a Szeminárium rektora és tanári kara arra kért, hogy egyháztörténeti kézikönyvem tegyem új kiadásban a szegedi, de egyáltalán a magyar teológiát vagy egyháztörténetet tanulók, valamint aziránt érdeklődők számára hozzáférhetővé. A tervet készséggel karoltam fel, annál is inkább, mert jó egyháztörténeti kézikönyvre Magyarországon ma is szükség van, könyvem első kiadása pedig nemcsak hogy elfogyott, hanem a magát marxistának valló Gergely Jenő azt nívódíjat nyert művében (A pápaság története, Budapest, 1982) messzemenően habár mindenféle utalás és idézőjel nélkül fel is használta. Az új kiadás költségeit nagylelkűen az Europäischer Hilfsfonds vállalta. Sajnos azonban így is csak ún. fénynyomásos eljárásra lehetett gondolni. Ezért sajnos marad a regi szedés az esetleges hibákkal, és az irodalom vagy a szöveg kiegészítésére sincs mód. Ezért itt kell a következő javításokra a figyelmet felhívni: a 17. oldalon a diplomatika magyarul helyesen oklevéltan és az epigráfia felirattan. A 43. oldalon a név helyesen Antoninus Pius. A 71. oldalon a helységnév Nikomédia. A 104. oldalon Aachen a császároknak mint német királyoknak a koronázási helye értendő. A 115. oldalon királyi regáliák helyett királyi regálék olvasandók. A 123. oldalon a német császár természetesen IV. (nem VI.) Henrik. A 191. oldalon a szerző nem Iparraguire, hanem Pedro de Leturia. A 194. oldalon Jedin műve az 1970-ben megjelent 3. utolsó kötettel kiegészítendő, mint ahogy a 253. oldalon is az Actes et documents" sorozat 1974-ig nyolc kötetre nőtt. A 218. oldal közepén 1780 helyett 1790 olvasandó. Könyvemet avval a kívánsággal bocsátom újabb útjára, hogy váljék az új életre kelt magyar egyház és hívei javara. Bonn, november 19-én, Árpádházi Szent Erzsébet ünnepén. Adriányi Gábor

12 12 PPEK / Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve Bevezetés az egyháztörténelembe I. Az egyháztörténelem fogalma, módszere és segédtudományai Az egyháztörténelem olyan teológiai tudomány, amely a Jézus Krisztus által alapított egyház idő- és térbeli növekedését tárja fel (H. Jedin). Hogy a teológia, de főképp az egyháztörténelem, aristotelesi általános értelemben tudomány, azt ma általában minden tudományág és minden tudós elismeri. Mivel azonban az egyháztörténelem a tudományos elnevezésre igényt tart, éppen azért a történettudományokra jellemző tárgyilagossággal és egzakt, történelmi kritikai módszerrel kell dolgoznia. Eszköze tehát nem a vak hit, hanem a józan ész. Segédtudományai is főképp azok, amelyek a történettudomány segédtudományai, elsősorban azonban a középkori anyag feldolgozása miatt elengedhetetlen: az oklevéltan (diplomatika), a kortan (kronológia), a címertan (heraldika), a pecséttan (sphragistika), az éremtan (numizmatika), a felirattan (epigráfia), a geográfia és a statisztika. Az egyháztörténelem azonban másrészről teológiai tudomány, azaz tárgyának, az egyháznak a meghatározását az isteni kinyilatkoztatásból veszi. Az egyháztörténelem ezért a történelmi teológiához és az üdvösségtörténethez tartozik. Az egyház fejlődésének belső rugóit és mozzanatait sohasem lehet felvázolni, az egyházat lényegében sohasem lehet megérteni, ha abban a történelmi kutatás csak egy emberi társaságot vagy ideológiát lát. A reformáció korától napjainkig az egyházról írott hamis könyvek tömege bőségesen igazolja ezt. Az egyházat meggyanúsították, megrágalmazták, félreértették, azaz történetét meghamisították, mert az egyházat nem belülről, saját törvényei és struktúrája szerint ítélték meg, hanem kívülálló princípiumok alapján. Aki az egyházban nem Krisztus titokzatos testét látja a világban az idők végezetéig, az az egyház lényegét sosem fogja megérteni és a történelmi ábrázolásban a lényeg fölött el fog siklani. Az egyháztörténelem ugyanis mint a történelemtudomány egyáltalán nem történelmi események puszta felsorolása, hanem belső összefüggések és struktúrák oknyomozó feltárása. II. Az egyháztörténelem története Az első, közvetlen és megbízható forrásokra támaszkodó egyháztörténetet caesareai Eusebius püspök ( 339) írta, aki egy világkrónikáján kívül még a diocletianusi keresztényüldözés előtt (300) egy egyháztörténetet ( historia ekklesiastiké ) is összeállított, és amelyet 324-ig tíz kötetben kiegészített. Munkáját görög történészek, Sokrates (339), Sozomenos (450 körül), a ciprusi Theodoretos ( 460 körül) és Evagrius Scholasticus ( 600 körül) folytatták. Az aquileiai Rufinus ( 410 körül) 403-ban latinra fordította Eusebius munkáját és saját koráig kiegészítette. Cassiodorus szenátor ( 583) is adott ki egy latin nyelvű történeti munkát Historia tripartita ecclesiastica címmel. Ez és Rufinus könyve lett a középkor legolvasottabb történelmi forrásmunkája. A középkor történelmi szemlélete Szent Ágoston óta főként a De civitate Dei c. könyve volt ebből a szempontból irányadó egyoldalú volt: az egyháztörténelemben csak üdvösségtörténetet látott. A történelemírásnak, amely a különálló egyháztörténetírást még nem ismerte, három formája divatozott: a világkrónikák, az annalesek és a szentek élete. Bár mindhárom műfaj a kritikai érzéktől messze elmaradt, mégis akadtak a középkorban is maradandót alkotó történetírók, mint tours-i Szent Gergely ( 594), aki a frankok történetét írta

13 PPEK / Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve 13 meg, és sevillai Szent Izidor ( 636), egy értékes világkrónika szerzője, vagy pedig Beda Venerabilis ( 735), aki a historia ecclesiastica gentis Anglorum -mal örökítette meg magát. A középkor alkonya, a feltörekvő humanizmus fordulópontot hozott az addigi történelemszemléletben. A humanisták csakhamar kiadták a történelemírásra vonatkozólag is a jelszót: ad fontes, vissza az eredeti forrásokhoz! Megindult tehát a régi forrásművek, forrásanyagok felkutatása. A csakhamar kibontakozó reformáció gondoskodott aztán az egyháztörténelem mint szaktudomány önállósulásáról. A hitújítók ugyanis nemcsak hirdették, hogy a római egyház Krisztus egyházát meghamisította, hanem megpróbálták régi források alapján ezt igazolni is, azaz az egyház történetéből levezetni. Ezzel a céllal adta ki a lutheránus Matthias Flacius (Vlacič, ) a kötetenként egy évszázadot (centuriae, innét a név magdeburgi centuriák) felölelő historia ecclesiastica -t Magdeburgban. A katolikus válasz erre a munkára az oratoriánus és későbbi bíboros Cesar Baronius ( 1607) tollából jelent meg 12 kötetben, Annales ecclesiastici ( ) címen, amely elsőnek hozott bizonyítékokat a vatikáni levéltárból. Mivel az egyháztörténelemírás az apológia, a hitvita jegyében született, ezért mind a hitújítók, mind az ellenreformátorok forrásművek közzétételére törekedtek. Az egyházi irodalomtörténet hallatlan módon fellendült. A kritikai módszer szempontjából korszakalkotó volt a Johannes Bolland S. J. ( 1665) vezetése alatt álló brüsszeli jezsuiták ( bollandisták ) szentek életének feldolgozása ( Acta Sanctorum, AS), még inkább azonban a francia Szent Mórról elnevezett bencések forráskritikai tevékenysége. Közöttük is főként Jean Mabillon ( 1707) tűnt ki mint a modern okirattan megalapítója. Ahogy a protestantizmus volt a modern egyháztörténetírás szülőatyja, úgy az volt annak egyetemi meghonosítója is. Az első egyháztörténeti tanszékek a harmincéves háború után a német protestáns egyetemeken keletkeztek, és a katolikus egyetemeken csak Mária Terézia ( ) alatt kiadott ratio educationis (1752) után találtak lassan otthonra. Ezek a katolikus egyháztörténeti tanszékek persze a felvilágosult racionalizmus és josefinizmus szolgálatában állottak (vö. M. Dannenmayer munkáját: Institutiones historiae ecclesiasticae). Az ellenhatás, mint annyiszor, most is Franciaországból jött; az új szellemet Chateaubriand ( Le Génie du Christianisme, 1802) és Joseph de Maistre ( Du Pape, 1819) jelezte. Johann Lorenz Mosheim ( 1755) a protestáns egyháztörténetírás atyja és Ferdinand Christian Baur ( 1860) protestáns történészek munkássága vetette meg a német ún. tübingeni iskola alapjait. Ezek kicsiszolták a történelmi kritikai módszert, az egyes eseményeket összefüggéseiben ábrázolták (pragmatikus vagy genetikus történetírás) és történelmi hűségre törekedtek, azaz az eseményeket a megfelelő kor szemüvegén keresztül igyekezték megbírálni. A tübingeni irány a katolikus történészek között is iskolát teremtett. A katolikus egyháztörténetírásnak mint teológiai tudamánynak megalapítója Johann Adam Möhler ( 1838) volt, ehhez az irányhoz tartozott a nagynevű és tragikus véget ért Johannes Joseph Ignaz Döllinger ( 1890) és Karl Joseph Hefele ( 1893), a zsinatok történetének kutatója és később rottenburgi püspök. A 19. és 20. század egyháztörténetét eddig az anyagközlés óriási sokasága (pl. Migne, Patrologia Latina, Monumenta Germaniae, Hungariae, Monumenta Vaticana stb.), a monumentális speciális tanulmányok (pl. Pastor, Ludwig von, Geschichte der Päpste, 22 kötet) és általános összefoglalások (pl. Rohrbacher, R. F. Histoire universelle de l Église catholique, 29 kötet, ; Fliche Martin, Histoire de l Église, 26 kötet, Párizs, 1934 sköv.) jellemezték. III. Az egyháztörténelem felosztása Az egyháztörténelem felosztása ókorra, középkorra és újkorra egyáltalán nem régi keletű, és a modern egyháztörténészek felekezeti különbség nélkül visszautasítják. Főként a

14 14 PPEK / Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve középkor fogalma és elnevezése vitatott, sőt szerencsétlen. Ugyanis abból a humanista felfogásból indult ki, amely az új kort közvetlenül a klasszikus ókori műveltséghez igyekezett kapcsolni és ezért a közbeeső kort dekadens átmeneti kornak (maedium aevum) tartotta. A történelem korszakokra való felosztásának régi nehézsége az a tény is, hogy a történelem mindig is szerves fejlődés volt törések és szünetek nélkül, amiből kifolyólag máig is vitatott, hogy mikor kezdődött vagy mikor végződött a középkor. Az egyháztörténelem három, illetve négy korszakra való osztása (ókor, középkor, újkor, legújabb kor) tehát önkényes. Az újabb egyháztörténetírás inkább szellemtörténeti összefüggések alapján igyekszik periodizálni. Ez a következő: 1. korszak: Az egyház kialakulása és elterjedése a hellenisztikus-római világban. Ez felöleli az egyház keletkezésétől egészen a 7. századig, a nagy arab támadásig terjedő időt. Ezen belül 180-ig az ősegyház, 180-tól 313-ig az őskeresztény egyház és 313-tól az egyetemes egyház korszakáról lehet beszélni. 2. korszak: Az egyház a nyugati keresztény népközösség középpontjában, A korszak magába foglalja a nyugati népek megtérítését, a feudális társadalmi rend kialakulását, a vallásosság és az egyház domináló szerepét, de annak elvilágiasodását is. 3. korszak: A nyugati keresztény népközösség felbomlása, reform és reformáció, a világmisszió kibontakozása, Ez a kor az egyház legszomorúbb időszakával, belső bomlásával foglalkozik, de rámutat annak belső megújhodására is. 4. korszak: A világegyház az iparosodás korában, 1789-től 1918-ig, a modern egyház problémáit vizsgálja. 5. korszak: Az egyház a jelenkorban, 1918-tól napjainkig. Ez az utolsó korszak az egyház legutóbbi fejlődését igyekszik felvázolni. IV. Az egyháztörténelem forrásai (A felsorolás csak a legfontosabb forrásokra szorítkozik, részletesebb irodalom az egyes fejezeteknél található.) 1. Forráskiadványok: a) Zsinati akták: Mansi, J., Sacrorum Conciliorum nova et amplissima collectio kötet, Firenze Velence 1759, új nyomás: Lyon Párizs és Graz Schwartz, E., Acta conciliorum oecumenicorum (lényegesen jobb, kritikus kiadás), Berlin Alberigo, J., Conciliorum oecumenicorum decreta, Freiburg Denzinger H. Schönmetzer A., Enchiridion symbolorum, Barcelona Freiburg b) Pápai döntések: Bullarium Romanum, 1 24., Turin Jaffé, Ph., Regesta Pontificum Romanorum (1199-ig) , Lipcse , új nyomás: Graz Potthast, R., Regesta Pontificum Romanorum , 1 2., Berlin Paris 1874 sköv. Pfluck Harttung, J., Acta Pontificum Romanorum inedita ( ), 1 3., Lipcse Kehr, P. F., Regesta Pontificum Romanorum, Italia Pontifica, 1 8., Berlin

15 PPEK / Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve 15 Mirbt, C., Quellen zur Geschichte des Papsttums und des römischen Katholizismus, Tübingen c) Egyházi írók: Migne, J. P., Patrologiae cursus completus, Series Graeca (PG) 161 kötet, Párizs , Series Latina (PL) 221 kötet, Párizs Corpus scriptorum ecclesiasticorum latinorum (CSEL), (a bécsi Tud. Akadémia kiadása), Wien 1866 sköv. Die griechische christlichen Schriftsteller der ersten drei Jahrhunderte (GCS, a berlini Tud. Akadémia kiadása), Berlin 1897 sköv. Rouet de Journal, Enchiridium patristicum, Freiburg Altaner, B. Stuiber, A., Patrologie, Freiburg Bardenhewer, O., Bibliothek der Kirchenväter, első sorozat 63, második sorozat 20 kötet, Kempten München Bollandus, J., Acta Sanctorum, 67 kötet. Antwerpen Brüsszel Segédkönyvek: a) Lexikonok: Realenzyklopädie für protestantische Theologie und Kirche, 24 kötet, Lipcse Wetzer Welte, Kirchenlexikon, 12 kötet sköv. Katolikus Lexikon, 4 kötet, Budapest Enciclopedia Cattolica, 12 kötet, Vatikánváros, Dictionnaire d histoire et géographie ecclésiastique, Paris 1912 sköv. Lexikon für Theologie und Kirche, 10 kötet, Freiburg 2, New Catholic Encyclopedia, 22 kötet, New York 1967 sköv. b) Kézikönyvek: Fliche, A. Martin, V., Histoire de l Église, 26 kötet, Paris 1934 sköv. Lortz, J., Geschichte der Kirche in ideengeschichtlicher Betrachtung, 1 2., Münster Rogier, L. J. Aubert, A. Knowles, H. D., Geschichte der Kirche, 1 5., Einsiedeln 1963 sköv. Bihlmeyer, K. Tüchle, H., Kirchengeschichte, 1 3., Paderborn Jedin, H. (kiadó), Handbuch der Kirchengeschichte, atlasz, Freiburg 1962 sköv. c) Zsinati történetek: Hefele, C. J. Leclercq, H., Histoire des Conciles, 9 kötet, d) Pápák története: Pastor, L., Geschichte der Päpste seit dem Ausgang des Mittelalters, 16 kötet, Freiburg Schmidlin, J., Papstgeschichte der neuesten Zeit (Pastor művének folytatása), 1 4., München Seppelt, F. X. Schwaiger, G., Geschichte der Päpste von den Anfängen bis zur Mitte des 20. Jahrhunderts. 6 kötet, München sköv. e) Egyházjog: Gasparri, P. Serédi, J., Codicis juris canonici fontes, 12 kötet, Vatikánváros Feine, H. E., Kirchliche Rechtsgeschichte, Weimar Sipas, St., Enchiridion Juris Canonici, Roma

16 16 PPEK / Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve 3. Folyóiratok: Zeitschrift für Kirchengeschichte, Stuttgart 1876 sköv. Revue d histoire ecclésiastique, Leuven 1900 sköv. Historisches Jahrbuch der Görres-Gesellschaft, Köln 1880 sköv. (1950 óta München) Römische Quartalschrift für christliche Altertumskunde und für Kirchengeschichte, Freiburg 1887 sköv.

17 PPEK / Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve 17 Első korszak: Az egyház kialakulása és elterjedése a hellenisztikus-római világban (30 700) I. rész: az ősegyház kora (30 180) 1. A jeruzsálemi ősegyház Irodalom: I. Ricciotti, J., Vita di Gesu Christo, Roma 1941 (németül Basel ); Braun, F. M., Jésus, Histoire et Critique, Paris 1947 (németül 1950); Schweizer, A., Geschichte der Leben-Jesu-Forschung, Tübingen ; Grundmann, W., Die Geschichte Jesu Christi, Berlin 1957; Jeremias, J., Das Problem des historischen Jesus, Stuttgart 1960; Schubert, K., Der historische Jesus und der Christus unseres Glaubens, Wien 1962; Trilling, W., Fragen zur Geschichtlichkeit Jesu, Düsseldorf 1966; Läpple, A., Jesus von Nazareth, München 1972; Blank, Josef, Jesus von Nazareth, Freiburg i. Br II III. Battifol, L Église naissante et le catholicisme, Paris ; Pieper, K., Die Kirche Palästinas bis zum Jahre 135, Köln 1938; Case, S. J., The Evalution of Early Christianity, Chicago 1942; Menoud, Ph. H., La vie de l église naissante, Paris 1952; Campenhausen, H. v., Kirchliches Amt und geistliche Vollmacht in den ersten drei Jahrhunderten, Tübingen 1953; Goppelt, L., Christentum und Judentum im 1. und 2. Jahrhundert Ein Aufriss der Urgeschichte der Kirche, Gütersloh 1954; Foerster, W., Neutestamentliche Zeitgeschichte I II., Berlin ; Cullmann, O., The Early Church, London 1956; Carrington, Ph., The Early Christian Church I., Cambridge 1957; Reicke, B., Glaube und Leben der Urgemeinde, Zürich 1957; Schnackenburg, R., Die Kirche im Neuen Testament, Freiburg 1961; Cullmann, O., Urchristentum und Gottesdienst, Zürich ; Bihler, J., Die Stephanusgeschichte, München 1963; Filson, Floyd V., Geschichte des Christentums in neutestamentlicher Zeit, Düsseldorf I. Jézus Krisztus történetisége és egyházalapítása A felvilágosodás korától kezdve (H. S. Reimarus, 1768) a német racionalista történeti iskolán át (F. Chr. Baur, 1860; Dr. Fr. Strauss, 1874; Bruno Bauer, 1882) egészen a századforduló összehasonlító vallásfilozófiájáig (vö. a Gilgameseposz értelmezését vagy a Mithras-kultusz magyarázatát) divat volt egyes történész körökben Jézus Krisztus történeti személyét kétségbe vonni. Ezt a felfogást ma már egyetlen történész-iskola sem tartja a marxista kommunista kivételével, amit az magyaráz, hogy Marx Károly annak idején a német Bruno Bauer felfogását tette magáévá. A történettudomány mai állása szerint a legkisebb kétség sem merül fel arra vonatkozólag, hogy Jézus Krisztus mint földi ember Palesztinában valóban élt. Ebben ugyanis mind római, mind zsidó, mind pedig korakeresztény tanúbizonyságok egyhangúan megegyeznek (Filson). A pogány római irodalomból három forrás ismeretes, éspedig mindhárom perdöntő. Tacitus 115 körül írt Annales-eiben (15,44) leírta a Néró-féle keresztényüldözést és világosan beszélt a vallásalapító Krisztusról. Suetonius a 2. sz. első felében összeállított Claudius életé -ben (Vita Claudii, 25) beszámolt a római zsidók elüldözéséről és egyenetlenkedéséről Krisztus tanai miatt, végül pedig Plinius, Bithynia helytartója, 111-ben Trajanus császárnak a keresztényekkel

18 18 PPEK / Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve kapcsolatban az alapító Krisztusról is írt (Epistola 95). A zsidó profán források közül elsősorban Josephus Flavius 94-ben írott Antiquitates Judaicae című munkája említésre méltó. Míg azonban a 2. idézet (20,9,1), ahol a szerző igen röviden Krisztusról beszél, autentikus, addig az első hosszabb dicsérő részt (18,3,3) a modern szövegkritika későbbi betoldásnak tartja. A korabeli rabbinista zsidó szövegeknek igen nagy a száma. Ezek ugyan Krisztust mint messiást elutasítják, de történelmi létét bőségesen igazolják (vö. Klausner, J., Jesus von Nazareth, Jerusalem , 17 57). A korakeresztény tanúbizonyságok nemcsak a Szentírás könyvei között találhatók, hanem az ún. apokryph iratok között is. Az első századok keresztény irodalma világosan beszél a történeti Krisztusról. Az a kérdés, hogy Jézus Krisztus egy látható egyházat alapított a mai egyházak elődjét, racionalista protestáns körökben ma is igen vitatott. A vita lényege abban áll, hogy Krisztus csak egy általános, lelki kereszténységet hirdetett-e meg, vagy pedig vallását egy szabályosan szervezett egyház formájában intézményesíteni akarta és az volt a szándéka, hogy az egyház tanítását és az üdvösséget a világ végéig az embereknek közvetítse? Mivel a probléma eldöntése attól függ, hogy mit értünk egyházon, nem véletlen, hogy a reformáció óta a vita egyre tart és az újabb krisztológiai eszmecserét is befolyásolja. Bármit is mond azonban a modern szövegkritika és bármennyire sem ismeretesek Krisztus egyházalapító utasításai, az mégis bizonyos, hogy az Üdvözítő egyházát konkrét képben tartotta szem előtt, és hogy az apostolok ezt éppen olyan kézzelfoghatóan értelmezték. Krisztus mindig konkrét képekben beszélt egyházáról (Mt 16,18; 21,42; 26,31; Jn 10,16 stb.) és annak az apostolok és Péter személyében (Mk 3,14; Mt 16,17; Lk 22,31; Jn 21,15) konkrét formát is adott. Az egyház ugyan a hívő emberek közössége és csak a természetfeletti hitben fogható fel, azonban Krisztus egész működése azt a célt szolgálta, hogy ezt a közösséget a látható világba, a mindennapi életbe állítsa be. Krisztus az apostolokkal maga is közösségben élt és később is egyházának központja akart maradni (vö. Jn 14,20; 1Kor 12,12). Ezért hívta az egyház magát a zsidó kahal, Isten népe szó alapján ecclesia -nak, a hívek pedig tanítványoknak, testvéreknek, szenteknek (ApCsel 9,13), a pogányok pedig ezért nevezték el őket keresztényeknek (Christianoi = krisztusosok, vö. ApCsel 11,26). II. Az ősegyház hite, erkölcse és liturgiája Az a jeruzsálemi ősegyház, amelyik az első pünkösdkor a Szentlélek erejét vette és ezzel betetőzést nyert, csakhamar olyan dinamikus formát öltött, amelyik nemcsak a már meglévő tagokat ragadtatta el, hanem állandóan újabb tagokat is nyert. A hit középpontjában a megígért és eljött messiás, Jézus Krisztus állt, akinek az örömhíre (euangelion) az embereket boldoggá tette. Az első keresztények idealizmusa főként az entuziaszta felebaráti szeretetben és a földi jólét, a vagyon megvetésében mutatkozott. Az ősegyház kommunizmusa nem volt általános vagyonközösség (vö. ApCsel 4,36; 5,4), még kevésbé kommunista világszemlélet, hanem a krisztusi felebaráti szeretet maradéktalan, természetesen csak kis közösségekben lehetséges végrehajtása. Az ősegyház liturgiáját, amely mai liturgiánknak is alapja, a régi zsidó liturgiára alapozta. Ez templomi, zsinagógiai és házi istentiszteletet ismert. A templomi tiszteletet az ősegyház csak kezdetben és csak hithirdető okokból ápolta, a zsinagógiai kultusz elemeit azonban saját istentiszteleteibe átvette (ApCsel 5,12; 2,42) és a zsidó házi istentiszteletből is sokat megtartott. Főként zsidó szokások (a reggeli és esti ima) és zsidó imaelemek (felkiáltások, mint amen, alleluja, hozsanna stb.) mentek át az egyház liturgiájába. Azonban újak is keletkeztek, főként a szentségek kiszolgáltatása és a szentmiseáldozat megülése miatt.

19 PPEK / Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve 19 III. Az ősegyház szervezete Az ősegyházban a főszerepet az apostolok vitték, azon belül is félreérthetetlenül Péter (ApCsel 2,14; 5,29). Az apostolok közül egyesek, mint János és a fiatalabb Jakab, különösen is kiemelkedtek (vö. Gal 2,9). Mellettük presbyterek (öregek) is tevékenykedtek, akik az irányításban, a tanítóhivatalban és a szeretetszolgálatban az apostolok segítségére voltak. Míg azonban az apostolok maguknak minden egyházban vezető szerepet igényeltek, addig a presbyterek csak helyi jellegű tekintéllyel rendelkeztek. Segítőik a szeretetszolgálatban a diákonusok voltak, kezdetben minden egyházközségben hét. Ezeken kívül az egyházakban még karizmatikusok, próféták és pneumatikusok is voltak, akik külön adománnyal rendelkeztek és a közösségek vallásos életét erősen befolyásolták (vö. ApCsel 11,27; 21,9; 1Kor 12,28) 2. Szent Pál és a pogánykeresztény egyházak Irodalom: Knox, W. L., St. Paul and the Church of the Gentiles, Cambridge 1939; Amiot, F., L enseignement de S. Paul, I II., Paris 1946; Ricciotti, G., Der Apostel Paulus, Basel 1950; Lohmeyer, E., Probleme paulinischer Theologie, Tübingen 1954; Davies, W. D., Paul und Rabbinic Judaism, London ; Schelkle, K. H., Paulus, Lehrer der Völker, Düsseldorf 1956; Colson, J., Les fonctions ecclésiales aux deux premiers siécles, Paris 1956; Robinson, B. W., The Life of Paul, Chicago ; Amiot, F., Les idées maîtresses de S. Paul, Paris 1959; Schoeps, H. J., Die Theologie des Apostels Paulus im Lichte der jüdischen Religionsgeschichte, Tübingen 1959; Schnackenburg, R., Die Kirchen im Neuen Testament, Freiburg 1961; Schweizer, E., Church Order in the New Testament, Naperville 1961; Prat, F., La théologie de S. Paul, I II., Paris ; Schnackenburg, R., Neutestamentliche Theologie, München 1963; Bultmann, R., Theologie des Neuen Testaments, Tübingen I. Szent Pál életműve Pál, zsidó nevén Saul, a kisázsiai Tarsusban született. Szülei Benjamin törzséhez tartozó vallásos zsidók voltak, akik római polgárjoggal bírtak. Fiukat a jeruzsálemi tóra-iskolában Gamaliel rabbinál neveltették. Mint a törvény buzgó követője a keresztények üldözője lett, aminek csak csodálatos damaszkuszi megtérése vetett véget. Apostoli hivatást kapott pogány misszióba (Gal 1,15; 1Kor 9, 1 15,7). Megtérése után azonnal térítésbe kezdett, de abba kellett hagynia és három évre a pusztába vonult (Gal 1,17). Ezután Jeruzsálembe ment (Gal 1,18), majd négy évig hazájában működött (Gal 1,21), végül pedig Barnabással együtt a korábban alapított antiochiai egyházközösség megszervezésén dolgozott. Első apostoli útján (45 48) Barnabással együtt Ciprus szigetén, Pamphiliában, Pisidiában és Lykaoniában alapított egyházközségeket, majd a zsidókkal folytatott vita tisztázása és a jeruzsálemi zsinat (49) után a második apostoli útja (49 52) Kisázsián keresztül Macedóniába vezetett. Útját jelentős egyházközségek alapítása jellemezte, így pl. Philippiben, Thessalonikében és Korinthusban. Harmadik útja (53 58) hároméves efezusi tartózkodással indult, majd Kisázsián keresztül Jeruzsálemben végződött. Itt fogságba került, ahonnét nem szabadult, csak egy hányatott utazás után (60 61?) később Rómában. A hagyomány szerint még egy negyedik apostoli utat is tett a spanyol félszigeten (1 Clemens 5), és csak ezután esett a nérói üldözés áldozatául (64?). II. Szent Pál tanítása Szent Pál teológiai iskolázottságánál, zsenialitásánál, de még inkább az isteni kegyelemnél fogva Krisztus tanítását olyan formába öltöztette, amelyet kora pogány hellenista társadalma könnyen felfogott. A kinyilatkoztatás minden ágát elmélyítette és kortársainak közelebb hozta.

20 20 PPEK / Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve A liturgiában nemcsak a Jeruzsálemben kifejlődött formát tartotta szem előtt, hanem az egyházközségeknek bizonyos önállóságot biztosított, főként imádságok (1Kor 11,4), himnuszok (1Kor 14,26; Kol 3,16) és karizmatikus beszédek (1Kor 12,14) formájában. A felesleges zsidó tradíciókkal szakított, az Úr napját szombatról vasárnapra tette át (ApCsel 20,7; 1Kor 16,2). Egyházközségeitől rendkívül magas erkölcsi életet követelt meg (1Kor 13,13; Ef 3,14; Fil 2, 12;3, 20; 4,8; 1Tesz 4,1) és azok megtartására szigorúan ügyelt. III. A szentpáli egyházak szervezete A Szent Pál által alapított egyházak, mint a többiek is, az apostolkollégium és Péter irányítása alatt álltak. De Péter után Szent Pál magának az általa alapított egyházakban vezető szerepet követelt, amelyhez ragaszkodott is (1Kor 1,12; 2Kor 12,11). A presbytereket, akik azonosak a püspökökkel (Tit 1, 5), maga szentelte kézföltétellel (ApCsel 14,23). Belső munkatársai és tanítványai, mint Silas, Timotheus, Titus, Lukács, közte és a helybeli presbyterkollégium között álltak. Az egyházközségeket nemcsak liturgikus cselekményekre gyűjtötte össze, hanem közös problémák elintézésére is, mint pl. egy hívő kizárására (1Kor 5,4) 3. Az apostolok korszakának lezárulása Irodalom: I. Schweizer, E., Gemeinde und Gemeindeordnung im Neuen Testament, Zürich 1946; Goppelt, L., Christentum und Judentum im 1. und 2. Jahrhundert, Gütersloh 1954; Schoeps, H. J., Urgemeinde, Judenchristentum, Gnosis, Tübingen 1955; Reicke, B., Glauben und Leben der Urgemeinde, Zürich 1957; Brandon, S. G. F., The Fall of Jerusalem and the Christian Church, London ; Daniélou, J., La théologie de Judéo-Christianisme, Paris 1958; Rudolph, K., Die Mandäer, I II., Göttingen II. Az 1934-ig terjedő bibliográfiát lásd: Holzmeister, U., Commentarius in epistulas SS. Petri et Judae, I., Paris 1937, 37 40; Esplorazioni sotto la confessione di Pietro in Vaticano eseguite negli anni , I II., Roma Città del Vaticano 1951; Ruisschaert, J., Recherches et études autour de la confession de la basilique Vaticane ; Klauser, Th., Die römische Petrustradition im Lichte der neuen Ausgrabungen unter der Peterskirche, Köln Opladen 1956; Gächter, P., Petrus und seine Zeit, Innsbruck 1958; Kirschbaum, E., Die Gräber der Apostolfürsten, Frankfurt a. M ; Perez de Urbel, J., San Pedro, principe de los apostolos, Burgos 1959 (németül Köln 1962); Cullmann, O., Petrus, Zürich Stuttgart III. Altaner, B. Stuiber, A., Patrologie, Freiburg i. Br , 43 58; Fischer, J. A., Das Schrifttum der sogenannten Apostolischen Väter, München Darmstadt 1956; Bihlmeyer, K., Die apostolischen Väter, Tübingen ; Lietzmann, H., Geschichte der alten Kirche, I IV., Berlin ; Lawson, J., A Theological and Historical Introduction to the Apostolic Fathers, New York IV. Harnack, A., Mission und Ausbreitung des Christentums in den ersten drei Jahrhunderten, Leipzig ; Cadoux, C. J., The Early Church and the World, Edinburgh 1925; Liechtenhan, R., Die urchristliche Mission, Zürich 1946; Latourette, K. S., A History of the Expansion of Christianity, I VII., New York I. A jeruzsálemi ősegyház sorsa A jeruzsálemi ősegyház, amely a fiatalabb Jakab apostol vezetése alatt állott, ugyan tartotta magát az apostoli zsinat (49) határozatához, de azért a pogánykeresztényektől függetlenítette