Jegyzőkönyv. 7. Az önkormányzat éves ellenőrzési jelentésének elfogadása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jegyzőkönyv. 7. Az önkormányzat éves ellenőrzési jelentésének elfogadása"

Átírás

1 Jegyzőkönyv Készült: a Bakonynána Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április 18-án (csütörtökön) órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Művelődési Ház Bakonynána Jelen vannak: Simonné Rummel Erzsébet polgármester Fürst Gábor, Mészáros Zsolt Szöllősi Attiláné, Tóth József, Forsthoffer István képviselők Tanácskozási joggal jelen van: Feketéné Esztergályos Hilda jegyző Somfai Rita igazgatási referens Meghívott: Tamás Teréz Helén Helyi Választási Bizottság Elnöke Igazoltan távol: Véberné Janás Valéria képviselő Simonné Rummel Erzsébet polgármester köszönti Talabér Márta országgyűlési képviselőt és Kropf Miklós Járási Kormányhivatal Vezetőt és a megjelenteket. megállapítja, hogy a 7 fős bakonynánai képviselő-testületből 6 fő megjelent, így az ülést határozatképessé nyilvánítja, majd megnyitja. Ismerteti a napirendi javaslatot. Napirend: 1. A Helyi Választási Bizottság Elnökének tájékoztatója a választás végleges eredményéről, megbízólevél átadása 2. A polgármester eskütétele 3. Képviselő eskütétele 4. Alpolgármester megválasztása, eskütétele 5. Az önkormányzat évi költségvetési rendeletének módosítása 6. Az önkormányzat évi költségvetési gazdálkodásáról szóló zárszámadás megtárgyalása, elfogadása 7. Az önkormányzat éves ellenőrzési jelentésének elfogadása 8. Az önkormányzat vagyonnal való gazdálkodás szabályairól szóló rendelet módosítása 9. Az önkormányzat vagyongazdálkodási tervének elfogadása 10. A talajterhelési díjról szóló rendelet módosítása 11. Az önkormányzat közbeszerzési tervének elfogadása

2 12. A személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjának felülvizsgálata 13. A 74/1 hrsz alatti épület eladása 14. Vegyes ügyek 2 Simonné Rummel Erzsébet polgármester kéri a képviselő-testületet, hogy fogadja el a napirendet. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a napirendet elfogadja. Napirendi pont tárgyalása 1. napirendi pont A Helyi Választási Bizottság Elnökének tájékoztatója a választás végleges eredményéről, megbízólevél átadása Tamás Teréz Helén Helyi Választási Bizottság Elnöke: A választáson a 833 választópolgárból 104-en jelentek meg. Egy jelölt volt, aki így megválasztásra került. Ezt követően átadja a polgármesternek a megbízólevelet. 2. napirendi pont A polgármester eskütétele Tamás Teréz Helén Helyi Választási Bizottság Elnöke kéri Simonné Rummel Erzsébet polgármestert, hogy mondja utána az eskü szövegét. Simonné Rummel Erzsébet polgármester eskütétele. (Az eskütétel szövege a jegyzőkönyv melléklete.) Simonné Rummel Erzsébet polgármester: Ezúton is köszönöm a választópolgárok bizalmát. Nagy beszéddel nem készültem, 1,5 évre szól a megbízatásom, tudásom legjavát fogom adni. Sok megkezdett feladat van, amire gondot fordítok, csak a legfontosabb pályázatokat emelem ki, mint a csapadékvízes pályázat, az óvodás pályázat. 3. napirendi pont Képviselő eskütétele Tamás Teréz Helén Helyi Választási Bizottság Elnöke: A megválasztott polgármester a képviselő-testület tagjai közül került ki, így egy képviselői hely megüresedett. A október 3-án megválasztott személyek közül a következő legtöbb szavazatot kapott személy Forsthoffer István, aki a képviselő-testületi tagságot vállalja. Kérem, hogy az esküt tegye le. Forsthoffer István képviselő eskütétele. (Az eskütétel szövege a jegyzőkönyv melléklete.) Feketéné Esztergályos Hilda jegyző: A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló évi XCVI. tv a, valamint a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. 33/A -a alapján ismerteti az összeférhetetlenség szabályait. Tájékoztatja a polgármestert és a képviselőt, hogy az összeférhetetlenséget a megbízólevél

3 3 átvételét, illetve az összeférhetetlen helyzet keletkezését követő 30 napon belül kell megszüntetni, vagy a tisztségről lemondani. 4. napirendi pont Alpolgármester megválasztása, eskütétele Simonné Rummel Erzsébet polgármester: A polgármester helyettesítésére alpolgármestert kell választani. Felkéri a jegyzőt az alpolgármester választással kapcsolatos tudnivalók ismertetésére. Feketéné Esztergályos Hilda jegyző: Az önkormányzati törvény értelmében a polgármester helyettesítésére, munkájának segítésére saját tagjai közül titkos szavazással alpolgármestert választ. Az alpolgármester megbízatása az új képviselő-testület alakuló üléséig tart. Az alpolgármester személyére a polgármester tesz javaslatot, a megválasztásához a képviselők minősített többségű szavazata szükséges. Az érintett kérésére a döntés történhet zárt ülésen. A törvény lehetőséget ad arra, hogy az ügyben érintett személyt a képviselő-testület kizárja a szavazásból. A szavazatok összeszámlálására bizottságot kell választani. Simonné Rummel Erzsébet polgármester: A szavazatszámláló bizottságba Tóth József, Mészáros Zsolt és Fürst Gábor képviselőt javasolja. Kéri a képviselő-testület tagjait, hogy hozzák meg határozatukat. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi 23/2013.(04.18.) önkormányzati határozat Bakonynána Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a szavazatszámláló bizottságba elnöknek Fürst Gábort és tagoknak Tóth Józsefet és Mészáros Zsoltot választja. Simonné Rummel Erzsébet polgármester: Az alpolgármesteri tisztség betöltésére Szöllősi Attilánét javaslom. Javasolom, hogy a szavazásból ne zárjuk ki. Szöllősi Attiláné képviselő nyilatkozik, hogy megválasztása esetén vállalja az alpolgármesteri tisztség betöltését és nem kéri a zárt ülés tartását. Feketéné Esztergályos Hilda jegyző: Ismerteti a szavazás menetét. A titkos szavazás 17 óra 40 perckor kezdődött. A titkos szavazás 17 óra 45 perckor befejeződött. (A külön jegyzőkönyv a jegyzőkönyv melléklete.) Feketéné Esztergályos Hilda jegyző ismerteti az alpolgármester választás eredményét. Megállapítja, hogy az urnában 6 szavazólap volt. Szöllősi Attiláné 6 igen szavazatot kapott. Megállapítja, hogy Szöllősi Attiláné került alpolgármesterként megválasztásra. Simonné Rummel Erzsébet polgármester kéri a képviselő-testület, hogy hozza meg határozatát. A képviselő-testület 5 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül az alábbi 24/2013.(04.18.) önkormányzati határozat

4 4 Bakonynána Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2011.évi CLXXXIX. törvény 43. (3) bekezdése alapján titkos szavazással Szöllősi Attilánét társadalmi megbízatású alpolgármesterré választja meg április 18-ától. Szöllősi Attiláné képviselő: Köszönöm a képviselő-testület bizalmát, igyekszem képességeim szerint segíteni a polgármester munkáját. Tamás Teréz Helén Helyi Választási Bizottság Elnöke kéri az alpolgármester asszonyt, hogy a képviselő-testület előtt tegye le az esküt. Szöllősi Attiláné alpolgármester eskütétele. (Az eskütétel szövege a jegyzőkönyv melléklete.) Feketéné Esztergályos Hilda jegyző: Simonné Rummel Erzsébet polgármester főállású polgármesterként került megválasztásra. A polgármesteri tisztség ellátásáról szóló évi LXIV. törvény szabályozza a polgármester illetményét, amely szerint a köztisztviselői törvény 43. (1) bekezdése szerint megállapított köztisztviselői illetményalap (38.650,-Ft) 8,5-11-szerese, összegszerűen ,-Ft és ,-Ft között lehet. Az önkormányzat költségvetési rendeletében az alsó határral számolt érték került elfogadásra. Mészáros Zsolt képviselő: A 8,5-szeres szorzóval ,-Ft-ban javasolom megállapítani. Szöllősi Attiláné képviselő: A költségvetésben elfogadott összeggel értek egyet én is. Több hozzászólás nem volt. A polgármester kéri a képviselő-testületet, hogy hozza meg határozatát. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, 1 tartózkodással, ellenszavazat nélkül az alábbi 25/2013.(04.18.) önkormányzati határozat Bakonynána Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Simonné Rummel Erzsébet polgármester részére április 14-től bruttó ,-Ft/hó összegű illetményt állapít meg. Utasítja a jegyzőt a szükséges iratok elkészítésére. Felelős: jegyző Határidő: május 15. Feketéné Esztergályos Hilda jegyző: Alpolgármester díjára kell javaslatot tenni. Simonné Rummel Erzsébet polgármester: A szűkös anyagi kereteket figyelembe véve havi ,-F-ot javasolok. Szöllősi Attiláné képviselő: Az alpolgármesteri tiszteletdíjamról szeretnék lemondani. Mészáros Zsolt képviselő: Költségei lehetnek, annak megtérítését ellensúlyozni kellene. Simonné Rummel Erzsébet polgármester: Szavazásra bocsátom, aki az alpolgármester havi ,-Ft-os tiszteltdíjával egyetért, kérem kézfelemeléssel jelezze. Több hozzászólás nem volt. A polgármester kéri a Képviselő-testületet, hogy hozza meg határozatát. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal, 1 tartózkodással, 1 ellenszavazattal az alábbi

5 5 26/2013.(04.18.) önkormányzati határozat Bakonynána Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szöllősi Attiláné alpolgármester részére április 18-tól bruttó ,-Ft/hó összegű tiszteletdíjat állapít meg. Utasítja a jegyzőt a szükséges iratok elkészítésére. Felelős: jegyző Határidő: május 15. Szöllősi Attiláné alpolgármester: Köszönöm, az átvett összeget majd havonta szeretném felajánlani egy-egy közcélra órakor Talabér Márta országgyűlési képviselő, Mészáros Zsolt képviselő és Tamás Teréz Helén Helyi Választási Bizottság Elnöke eltávozott. 5. napirendi pont Az önkormányzat évi költségvetési rendeletének módosítása Simonné Rummel Erzsébet polgármester: A napirendi ponthoz részletes tájékoztatót kaptunk. Minden feladat számait látjuk. Feketéné Esztergályos Hilda jegyző: A dudari hivatal készítette, mivel a tavalyi évről ők rendelkeztek adatokkal. Az államháztartásról szóló törvény szerint a képviselő-testület a költségvetési rendeletét negyedévente, de legkésőbb a költségvetési beszámoló elkészítéséig december 31. hatállyal módosítja. Kérdés, hozzászólás nem volt, a polgármester kéri a képviselő-testületet, hogy alkossa meg rendeletét az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 4/2012. (II.23.) rendeletének módosításáról. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotja Bakonynána Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2013. (V.7.) rendeletét az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 4/2012. (II.23.) rendeletének módosításáról, amely a jegyzőkönyv mellékletét képezi. 6. napirendi pont Az önkormányzat évi költségvetési gazdálkodásáról szóló zárszámadás megtárgyalása, elfogadása Simonné Rummel Erzsébet polgármester: Ezt az anyagot is még Dudarról kaptuk. Feketéné Esztergályos Hilda jegyző: A zárszámadást április 30-ig kell a képviselőtestület elé terjeszteni. A kincstár a beszámolót befogadta. A részletes szöveges előterjesztés tartalmazza az önkormányzati feladatellátást. A beszámolóval együtt a pénzmaradvány felhasználását is el kell fogadni, az idei költségvetésbe beépítésre került. Kérdés, hozzászólás nem volt, a polgármester kéri a képviselő-testületet, hogy alkossa meg rendeletét az Önkormányzat évi költségvetési zárszámadásáról. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotja Bakonynána Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (V.7.) rendeletét az Önkormányzat évi költségvetési zárszámadásáról, amely a jegyzőkönyv mellékletét képezi. 7. napirendi pont

6 Az önkormányzat éves ellenőrzési jelentésének elfogadása 6 Feketéné Esztergályos Hilda jegyző: A belső ellenőrzést vezető elkészítette a évi ellenőrzések alapján a beszámolóját. Számottevő hibát nem tártak fel. Simonné Rummel Erzsébet polgármester: Javasolom a beszámoló elfogadását. Kérdés, hozzászólás nem volt. A polgármester ismerteti a határozati javaslatot és kéri a képviselő-testületet, hogy hozza meg határozatát. A képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat, és tartózkodás nélkül az alábbi 27/2013.(04.18.) önkormányzati határozat Bakonynána Községi Önkormányzat képviselő-testülete a polgármester előterjesztésében megtárgyalta a belső ellenőrzés évi tevékenységéről szóló tájékoztatót, és a következő A képviselő-testület a melléklet szerinti Éves ellenőrzési és éves összefoglaló ellenőrzési jelentést az Önkormányzat évi belső ellenőrzési kötelezettségének teljesítéséről megtárgyalta és elfogadja. Határidő: azonnal (beszámoló elfogadása) Felelős: jegyző 8. napirendi pont Az önkormányzat vagyonnal való gazdálkodás szabályairól szóló rendelet módosítása Feketéné Esztergályos Hilda jegyző: A nemzeti vagyonról szóló törvény és a Magyarország önkormányzatairól szóló törvény szerint az önkormányzatnak vagyonrendeletet kell elfogadni, illetve a meglévőt felül kell vizsgálni. Külön kitér a nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű vagyonra. Simonné Rummel Erzsébet polgármester: 5 mó Ft-ot javasolok a versenyeztetés határértékének ingatlannál és egyéb vagyontárgynál is. Kiemelt vagyonról nem tudok. Kérdés, hozzászólás nem volt, a polgármester kéri a képviselő-testületet, hogy alkossa meg rendeletét az önkormányzat tulajdonában álló nemzeti vagyonról és a vagyongazdálkodás szabályairól. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotja Bakonynána Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (V.7.) rendeletét az önkormányzat tulajdonában álló nemzeti vagyonról és a vagyongazdálkodás szabályairól, amely a jegyzőkönyv mellékletét képezi. 9. napirendi pont Az önkormányzat vagyongazdálkodási tervének elfogadása Feketéné Esztergályos Hilda jegyző: A vagyongazdálkodási terv készítési kötelezettségről ugyancsak a nemzeti vagyonról szóló törvény rendelkezik. Tartalma nincs jogszabályban rögzítve. Az önkormányzati vagyongazdálkodás elveit rögzíti, az alapja a vagyonrendelet a lakásrendelet és a közterület-használati rendelet, valamint az önkormányzat gazdasági programja. Szöllősi Attiláné képviselő: Később majd lehet módosítani.

7 Simonné Rummel Erzsébet polgármester: Javasolom, fogadjuk el. 7 Kérdés, hozzászólás nem volt. A polgármester ismerteti a határozati javaslatot és kéri a képviselő-testületet, hogy hozza meg határozatát. A képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat, és tartózkodás nélkül az alábbi 28/2013.(04.18.) önkormányzati határozat Bakonynána Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzat vagyongazdálkodásának az Alaptörvényben, valamint a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 7. (2) bekezdésében meghatározottak biztosításának céljából Bakonynána Községi Önkormányzat közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási tervét az előterjesztés melléklete szerint fogadja el Felelős: polgármester Határidő: folyamatos 10. napirendi pont A talajterhelési díjról szóló rendelet módosítása Simonné Rummel Erzsébet polgármester: Az előzményeket ismeritek, már beszéltünk róla az elmúlt ülésen. Eddig nem hívtuk fel a lakosok figyelmét. Több olyan ház van, ahol már régen rákötöttek, csak nem jelentették be. Feketéné Esztergályos Hilda jegyző: A lakosok valószínűleg a korábbi években nem kaptak kellő tájékoztatást. A talajterhelési díj olyan mértékű, hogy még az évi m 3 -t fogyasztóknak is jelentős összeget kellene fizetni. A beterjesztett rendelet-tervezet szerint, aki június 30-ig ráköt a csatornára annak a évi díjat nem kell megfizetni. Aki pedig csak udvari csappal rendelkezik, annak kedvezményt adna a képviselő-testület. Szöllősi Attiláné képviselő: A Bakonykarszt is figyelhetett volna. 5 m 3 -ben határoznám meg a kedvezmény mértékét. Forsthoffer István képviselő: Megéri almérőt felszerelni. Fürst Gábor képviselő: m 3 -t javasolok, és 50 %-os kedvezményt. Forsthoffer István képviselő: Ezek az emberek általában rossz anyagi körülmények között élnek, a helyzetükön nem kellene rontani. Simonné Rummel Erzsébet polgármester: A 12 m 3 -rel és 50 %-os kedvezménnyel javasolom a rendeletet elfogadni, mivel ez alatt már jobban megéri, mintha csatornadíjat fizet valaki. Több kérdés, hozzászólás nem volt, a polgármester kéri a képviselő-testületet, hogy alkossa meg rendeletét a talajterhelési díjról. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotja Bakonynána Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013. (V.7.) rendeletét talajterhelési díjról, amely a jegyzőkönyv mellékletét képezi. 11. napirendi pont Az önkormányzat közbeszerzési tervének elfogadása Feketéné Esztergályos Hilda jegyző: A törvény szerint kötelező a közbeszerzési terv készítése és elfogadása. Az idén nincs olyan építés, árubeszerzés, ami kötelezővé tenné az elkészítését.

8 8 Kérdés, hozzászólás nem volt. A polgármester ismerteti a határozati javaslatot és kéri a képviselő-testületet, hogy hozza meg határozatát. A képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat, és tartózkodás nélkül az alábbi 29/2013.(04.18.) önkormányzati határozat Bakonynána Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a közbeszerzésről szóló évi CVIII. törvényben foglaltakat, valamint a évi költségvetési törvényben meghatározott értékhatárokat figyelembe véve megállapítja, hogy az önkormányzat nem tervez olyan árubeszerzést, építést, szolgáltatás igénybevételét, amely a törvényben meghatározott összegen felüli, - ezért évre közbeszerzési tervet nem készít. Felelős: jegyző Határidő: folyamatos 12. napirendi pont A személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjának felülvizsgálata Feketéné Esztergályos Hilda jegyző: A szociális ellátásokról szóló törvény 115. (9) bekezdése szerint az önkormányzat a szociális ellátások, mint szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás önköltségét április 1-jéig határozza meg. Ez a térítési díj alapja. Az étkezésért ugyannyit fizetünk, mint tavaly, egyéb költség sem emelkedett. Így a térítési díj módosítása sem indokolt. A szolgáltatási önköltség év közben egy alkalommal korrigálható, ha azt a tárgyidőszaki folyamatok indokolják. Ű Kérdés, hozzászólás nem volt. A polgármester kéri a képviselő-testületet, hogy hozza meg határozatát. A képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat, és tartózkodás nélkül az alábbi 13. napirendi pont A 74/1 hrsz. alatti épület eladása 30/2013.(04.18.) önkormányzati határozat Bakonynána Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális ellátások térítési díját az évi III. törvény 115. (9) bekezdése szerint felülvizsgálta, a 3/2012. (II.1.) rendeletben meghatározott térítési díjakat nem módosítja. Felelős: jegyző Határidő: azonnal Simonné Rummel Erzsébet polgármester: A volt takarékszövetkezet épületének utána jártunk, mivel korábban az a döntés született, hogy el szeretnénk adni. Sajnos egy hrsz-on van a posta épületével, ami egyébként fel sincs tüntetve a térképen. Így úgy tűnik, hogy erről le kell mondanunk. Gondolkodhatunk viszont, hogy helyette mit adjunk el. Van néhány földterület és telek, amiről beszélhetünk, de annak még utána kell járni. 14. napirendi pont (Vegyes ügyek)

9 Simonné Rummel Erzsébet polgármester: Ma kaptam egy megkeresést a Hidegkúti u. 1. szám alatti épület bérbevételére. Két személy szeretné bérbe venni. De arról is van információm, hogy turisztikai hasznosításra lehet majd MVH-s pályázatot benyújtani. Fürst Gábor képviselő: Le kellene informálni őket. Szöllősi Attiláné képviselő: Fizetőképesek egyáltalán? Simonné Rummel Erzsébet polgármester: Egyelőre ne adjuk bérbe, majd még gondolkodunk a hasznosításán Simonné Rummel Erzsébet polgármester: Van két laptop, aminek az eladásáról dönteni kellene. Egyik a volt polgármesteré Kropf Miklósé, aminek a könyv szerinti értéke 48 ezer Ft. A volt iskolaigazgató Benedek Gábor laptopja 58 ezer Ft, az iskola nevén volt, de elveszett? Kérdés, hozzászólás nem volt. A polgármester kéri a képviselő-testületet, hogy hozza meg határozatát. A képviselő-testület 4 igen szavazattal, 1 tartózkodással, ellenszavazat nélkül az alábbi 31/2013.(04.18.) önkormányzati határozat Bakonynána Községi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy két db laptopot elad a volt használók részére, a laptopok eladási árát a nyilvántartás szerinti értékkel azonos összegben határozza meg. 1. Kropf Miklós volt polgármester részére eladja az általa használt DELL Inspiron típusú laptopot ,-Ft összegért. 2. Benedek Gábor volt Magas Bakonyi Közoktatási Intézmény vezetője részére az általa használt Toshiba típusú laptopot ,-Ft összegért adja el. Kéri az polgármestert, hogy az érdekelteket értesítse. Felelős: polgármester Határidő: 2013.május Simonné Rummel Erzsébet polgármester: A meglévő 54 m2, 6x9 m-es 1,1-1,4 között állítható magasságú, 2 lépcsős zárt szelvény vázú színpad melyhez a vasanyag 460 eft volt eladásáról is dönteni kellene. 500 eft-ot javasolok. Szöllősi Attiláné képviselő: Az épülő színpad hogyan áll? Simonné Rummel Erzsébet polgármester: Szinte készen van. Forsthoffer István képviselő: Bruttó 600 eft-ban állapítsuk meg. Fürst Gábor képviselő: Nettó 500 eft lenne az elfogadható ár. Simonné Rummel Erzsébet polgármester: Szavazásra bocsátom nettó 500 eft-tal. Javasolom, hogy ben küldjük meg a Veszprém, Komárom és Győr megyei önkormányzatoknak Több kérdés, hozzászólás nem volt. A polgármester kéri a képviselő-testületet, hogy hozza meg határozatát. A képviselő-testület 5 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi

10 10 32/2013.(04.18.) önkormányzati határozat Bakonynána Községi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a mobil színpadot eladja. A színpad vételi árát nettó ,-Ft-ban határozza meg. A színpadot a Veszprém megyei önkormányzatok részére megvételre ajánlja fel, melyről az érintetteket -ben értesíti. Utasítja a polgármestert, hogy gondoskodjon az értesítés megküldéséről. Felelős: polgármester Határidő: május Simonné Rummel Erzsébet polgármester: A színpados pályázattal kapcsolatban szeretnék tájékoztatást adni. Mint ismert MVH-s pályázatot nyertünk, amiről tavaly értesítettek bennünket. Az első kifizetési kérelmet elkészítettem, amikor egy bizonytalan pont miatt január 30-án felhívtam az MVH irodát Veszprémben. A telefont vevő ügyintéző tájékoztatott, hogy ne adjam fel levélben, mert februártól csak interneten lehet elküldeni. Az internetes ügyintézéshez csak a volt polgármester úrnak volt hozzáférési kódja. Erre beadtuk a kérelmet, amire hiánypótlási felhívást kaptunk, azt teljesítettük, majd a megérkezését követően elküldtük a kifizetési igénylést február 25-én. Mint kiderült ezt legkésőbb 19-éig be kellett volna nyújtanunk. A kérelmet ez alapján elutasították. Természetesen indokolással alátámasztva megfellebbeztük. Sajnos nem biztattak Simonné Rummel Erzsébet polgármester: Az államháztartási törvény szerint a jövő évi koncepciót április 30-áig kellene elfogadni. Még az idei helyzetünk is bizonytalan, nem tudnánk megalapozott koncepciót készíteni. Van egy olyan információm, hogy módosítják a törvényt. Több kérdés, hozzászólás, bejelentés nem volt. Simonné Rummel Erzsébet polgármester megköszöni a jelenlévők figyelmét és az ülést kor berekeszti. Kmft. Simonné Rummel Erzsébet polgármester Feketéné Esztergályos Hilda jegyző

11 11 Bakonynána Községi Önkormányzat Képviselő-testülete április 18-i képviselő-testületi ülés j e g y z ő k ö n y v e Határozatok száma: /2013. (V.7.) rendelet 5/2013. (V.7.) rendelet 6/2013. (V.7.) rendelet 7/2013. (V.7.) rendelet

Borszörcsök Község Önkormányzata 8479 Borszörcsök, Petőfi u 198.

Borszörcsök Község Önkormányzata 8479 Borszörcsök, Petőfi u 198. Borszörcsök Község Önkormányzata 8479 Borszörcsök, Petőfi u 198. Szám: Svh/79-10/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án (hétfőn)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Meghívottak: Németh Béláné gazd.főea. Hortobágyiné Göndör Katalin iskolaigazgató Jasperné Vesztergom Gertrúd óvodavezető

Jegyzőkönyv. Meghívottak: Németh Béláné gazd.főea. Hortobágyiné Göndör Katalin iskolaigazgató Jasperné Vesztergom Gertrúd óvodavezető Jegyzőkönyv Készült: a Bakonyszentkirály Önkormányzati Képviselő-testület 2012. április 12-én (csütörtökön) 17 00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Művelődési Ház Bakonyszentkirály

Részletesebben

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. október 17-én (Péntek) 16:00 órai kezdettel megtartott ALAKULÓ képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2014. október 17. Határozat:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. október 27 -i alakuló üléséről Önkormányzati rendelet: 10/2014.(X.27.) önkormányzati rendelet: 1 Határozat: 101-104

Részletesebben

Alakuló ülés. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a javasolt napirendet elfogadta.

Alakuló ülés. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a javasolt napirendet elfogadta. Alakuló ülés Szabó Tibor korelnök: Köszönti az alakuló ülésen megjelenteket. Megállapítja a határozatképességet Ismerteti az ülés meghívó szerinti javasolt napirendjét. 1./ Választási Bizottság tájékoztatója

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Határozat száma: Tárgya: 112/2014.( X.22.) Szavazatszámláló Bizottság választása titkos

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Porva Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 13-án 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Porva Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 13-án 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: Porva Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 13-án 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Porva Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

2013. január 24-i. képviselőtestületi ülés. j e g y z ő k ö n y v e

2013. január 24-i. képviselőtestületi ülés. j e g y z ő k ö n y v e Bakonynána Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. január 24-i képviselőtestületi ülés j e g y z ő k ö n y v e Határozatok száma: 6. 11. 2 Jegyzőkönyv Készült: a Bakonynána Községi Önkormányzat

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Másolat Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2006. október 6-án megtartott ünnepélyes alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV DUDAR-BAKONYNÁNA-NAGYESZTERGÁR KÖZSÉGEK KÖRJEGYZŐSÉGE KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2012. ÁPRILIS 26-ÁN TARTOTT EGYÜTTES ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV DUDAR-BAKONYNÁNA-NAGYESZTERGÁR KÖZSÉGEK KÖRJEGYZŐSÉGE KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2012. ÁPRILIS 26-ÁN TARTOTT EGYÜTTES ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV DUDAR-BAKONYNÁNA-NAGYESZTERGÁR KÖZSÉGEK KÖRJEGYZŐSÉGE KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2012. ÁPRILIS 26-ÁN TARTOTT EGYÜTTES ÜLÉSÉRŐL Jegyzőkönyv Dudar-Bakonynána-Nagyesztergár Községek Körjegyzősége

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. október 22-én 16,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: polgármester, Bonyai József,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. november 17-én, 16.00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület tagjai részéről: Szabó László Békefi Edina Rolkó

Részletesebben

Gratulál a polgármesternek és a képviselő-testület tagjainak, részükre a megbízóleveleket átadja.

Gratulál a polgármesternek és a képviselő-testület tagjainak, részükre a megbízóleveleket átadja. 11. számú Jegyzőkönyv Készült a Balatonszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. október 19-én 14,00 órakor a Községháza dísztermében (Balatonszentgyörgy, Berzsenyi D. u. 91.) megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Meghívottak: Németh Béláné gazd.főea. Jasperné Vesztergom Gertrúd óvodavezető

Jegyzőkönyv. Meghívottak: Németh Béláné gazd.főea. Jasperné Vesztergom Gertrúd óvodavezető Jegyzőkönyv Készült: a Bakonyszentkirály Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 7-én (szerdán) 17 00 órai kezdettel tartott közmeghallgatással egybekötött nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 09-én órakor kezdődött rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 09-én órakor kezdődött rendkívüli ülésén. 1 Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Tel: 68/440-000 14/2013. Jegyzőkönyv Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 09-én 16.00

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a napirendet elfogadja.

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a napirendet elfogadja. Jegyzőkönyv Készült: a Bakonyszentkirály Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 24-én (csütörtökön) 16 30 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

2013. június 24-i. képviselő-testületi ülés. j e g y z ő k ö n y v e

2013. június 24-i. képviselő-testületi ülés. j e g y z ő k ö n y v e Bakonynána Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. június 24-i képviselő-testületi ülés j e g y z ő k ö n y v e Határozatok száma: 46 49. 8/2013. (VI.28.) rendelet 9/2013. (VI.28.) rendelet 10/2013.

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti

A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-10/2010./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. október 11-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2013/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. május 9-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testület alakuló ülésén megjelenteket.

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testület alakuló ülésén megjelenteket. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 KISBERZSENY Szám: 129-34/2014/Tv. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én (kedd) 9,00 órai kezdettel

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 1/3/3/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 11-én (hétfőn) 18.00 órai kezdettel tartott a l a k u l ó üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 16/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én 16.00 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozó terme

JEGYZŐKÖNYV. Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozó terme JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-i alakuló üléséről Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozó terme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A választás eredményéről szóló tájékoztató elfogadása

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A választás eredményéről szóló tájékoztató elfogadása 1 Községi Önkormányzat Nemeskér 7-1/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 27/2014.(X.23.) 28/2014.(X.23.) 29/2014.(X. 23.) 30/2014.(X.23.) 31/2014.(X.23.) 32/2014.(X. 23.) 33/2014.(X.

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2010. október 14-i ülésére. A Képviselő testület alakuló ülésén a következőkről kell döntenie :

Előterjesztés a Képviselő-testület 2010. október 14-i ülésére. A Képviselő testület alakuló ülésén a következőkről kell döntenie : Karancsalja község Önkormányzat Jegyzőjétől Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés a Képviselő-testület 2010. október 14-i ülésére A Képviselő testület alakuló ülésén a következőkről kell döntenie

Részletesebben

Jegyzőkönyv alakuló Az ülés helye Jelen vannak: Tanácskozási joggal meghívottak: Tóth János korelnök Lőrincz János HVB. elnök Oláh Krisztián.

Jegyzőkönyv alakuló Az ülés helye Jelen vannak: Tanácskozási joggal meghívottak: Tóth János korelnök Lőrincz János HVB. elnök Oláh Krisztián. Jegyzőkönyv Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. október 21-én 9 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Jelen vannak: Oláh Krisztián polgármester,

Részletesebben

Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről.

Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Szám: 1/1337-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. október 22-én 17.00 órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Ambrus Tibor polgármester, Balogh

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. október 27-én (hétfőn) 18.00 órai kezdettel tartott a l a k u l ó üléséről. Az ülés helye: Révfülöp Általános

Részletesebben

MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13. Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének

MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13. Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének Szám: 789-13/2017/K 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13. Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 11. napján megtartott rendkívüli testületi ülése 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:

Részletesebben

BELOIANNISZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE ALAKULÓ NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BELOIANNISZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE ALAKULÓ NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Szám: 01-96/2010-8 BELOIANNISZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE ALAKULÓ NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 2010. október 13. 9. számú jegyzőkönyv N a p i r e n d i p o n t o k : 1. A HVB elnökének tájékoztatója

Részletesebben

F O R G A T Ó K Ö N Y V

F O R G A T Ó K Ö N Y V F O R G A T Ó K Ö N Y V Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 13-ai alakuló testületi ülésére Az alakuló üléssel kapcsolatban az alábbi jogszabályok irányadóak: o a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 105-9/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/ Szám: 1-14/2010. JEGYZŐKÖNYV

Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/ Szám: 1-14/2010. JEGYZŐKÖNYV Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-14/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült 2010. október 06-án 17 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V VAJSZLÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 7838 VAJSZLÓ, SZÉCHENYI U. 13. 73/485-141. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vajszló Nagyközség Önkormányzata testületének 2013. március 14-én 17 00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 106-10/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vinár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 17-én 11.00 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: D-20-11 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Oroszi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án 17 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Ülés helye: Képviselő-testület

Részletesebben

Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének október 6-án (szerdán) 17 órai kezdettel megtartott ALAKULÓ üléséről készült JEGYZŐKÖNYV

Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének október 6-án (szerdán) 17 órai kezdettel megtartott ALAKULÓ üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 6-án (szerdán) 17 órai kezdettel megtartott ALAKULÓ üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Hozott határozatok: 153-155/2010. (X. 6.) Perkáta,

Részletesebben

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez TÁRGYMUTATÓ Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez 161/2014.(X.21.) sz. önk.hat. 18/2014.(X.29.) önk.rend. 162/2014.(X.21.) sz. önk.hat. Napirendek

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 19.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők: Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-2/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. február 21-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 4. Az önkormányzat vagyonnal való gazdálkodás szabályairól szóló rendelet módosítása

Jegyzőkönyv. 4. Az önkormányzat vagyonnal való gazdálkodás szabályairól szóló rendelet módosítása Jegyzőkönyv Készült: a Bakonyszentkirály Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 24-én (szerdán) 15 00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. október 31-én megtartott alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Döbörhegy Községi Önkormányzat Képviselő testületének október 15-én megtartott a l a k u l ó ü l é s é r ő l.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Döbörhegy Községi Önkormányzat Képviselő testületének október 15-én megtartott a l a k u l ó ü l é s é r ő l. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Döbörhegy Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2010. október 15-én megtartott a l a k u l ó ü l é s é r ő l. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal. Jelen vannak: Bartók

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 22-én 9:00 órakor megtartott alakuló üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 22-én 9:00 órakor megtartott alakuló üléséről. Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/ 20-37 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:A Képviselő-testület 2014. október 22-én 9:00 órakor megtartott alakuló üléséről. Jelen voltak: Mlinkó

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-2/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13. napján 17 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Zvaráné Béres Mária polgármester. Maruzs Tamásné képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Zvaráné Béres Mária polgármester. Maruzs Tamásné képviselő 1 Határozat száma Tárgy 114/2010.(10.12.) Polgármester programjának elfogadása 115/2010.(10.12.) Polgármester tiszteletdíjának és költségtérítésének megállapítása 116/2010.(10.12.) Bizottság választása

Részletesebben

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének október 18. napján 16 órakor megtartott alakuló nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének október 18. napján 16 órakor megtartott alakuló nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 192-12/2014. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 18. napján 16 órakor megtartott alakuló nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel,

Részletesebben

Ikt.szám:42-46/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV

Ikt.szám:42-46/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Ikt.szám:42-46/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: : a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. október 27-én, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében tartott alakuló ülésén. Jelen vannak: Gyöngyösi Sándorné,

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én, órakor megtartott alakuló ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én, órakor megtartott alakuló ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 27-én, 18.00 órakor megtartott alakuló ülésének jegyzőkönyve 140/2014. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítő elfogadása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 8/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 8-án 9. 00 órakor a mérgesi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2800/2014/A JEGYZŐKÖNYV

Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2800/2014/A JEGYZŐKÖNYV Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2800/2014/A JEGYZŐKÖNYV Készült: Ászár Község Önkormányzata Képviselő-testületének alakuló ülésén 2014. október 22. napján 16.00 órakor, a Közösségi Ház Dísztermében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének október 13 -án megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének október 13 -án megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 13 -án megtartott alakuló üléséről. Határozat száma Tárgy 73/2010.(X.13.) Szavazatszámláló bizottság létrehozása az alpolgármester

Részletesebben

Szám: 94/2014. BAKONYSZÜCS. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 13. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 94/2014. BAKONYSZÜCS. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 13. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 94/2014. BAKONYSZÜCS Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 13. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8572 Bakonyszücs, Kossuth u. 1.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Képviselő-testület október 16-án megtartott alakuló nyílt testületi üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Képviselő-testület október 16-án megtartott alakuló nyílt testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Képviselő-testület 2014. október 16-án megtartott alakuló nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 104. 114. (X. 16.) számú határozatokat 9. számú rendelet 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a napirendi pontok tárgyalására tett javaslatot egyhangúlag elfogadta.

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a napirendi pontok tárgyalására tett javaslatot egyhangúlag elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án megtartott alakuló ülésén. Jelen vannak: Dr. Lakos Roland polgármester, Bögös István, Gáspár János, Dr. Kárpáti

Részletesebben

Készült: Nemesgörzsöny Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 5-i nyilvános üléséről, mely 09 óra 45 perckor kezdődött.

Készült: Nemesgörzsöny Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 5-i nyilvános üléséről, mely 09 óra 45 perckor kezdődött. 8522 Nemesgörzsöny, Széchenyi u. 10. ikt.szám:.../2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nemesgörzsöny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 5-i nyilvános üléséről, mely 09 óra 45 perckor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A P I R E N D

J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A P I R E N D Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u.59. 10/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bezi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14-én 17. 00 órakor a Bezi

Részletesebben

Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 20-án 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről.

Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 20-án 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Szám: V/105-23/2014. Készült: 2 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Az ülés

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2010/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

2014. OKTÓBER 30. NAPJÁN

2014. OKTÓBER 30. NAPJÁN JEGYZŐKÖNYV NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. OKTÓBER 30. NAPJÁN MEGTARTOTT ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL Az ülés alkalmával a képviselő-testület az alábbi határozatokat fogadta el: 62/2014.

Részletesebben

Vámosszabadi Község Önkormányzat. Jegyzőkönyv. Készült: Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Vámosszabadi Község Önkormányzat. Jegyzőkönyv. Készült: Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének Vámosszabadi Község Önkormányzat Jegyzőkönyv Készült: Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 27-én (hétfő) 18.00 órakor tartott alakuló üléséről Az ülés helye: Vámosszabadi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 105-11/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 13- án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Marcalgergelyi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2008/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14.00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szám: D-57-8 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2014/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 10 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 11-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 19-én megtartott üléséről. 2

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 97/2014. (XI.3.) önkormányzati határozata az ülés napirendjéről:

JEGYZŐKÖNYV. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 97/2014. (XI.3.) önkormányzati határozata az ülés napirendjéről: ! 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 3.-án a Községházán 13 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Tamás Csaba polgármester, Antalné

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Rendelet: Határozatok: Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Rendelet: Határozatok: Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről Rendelet: 6 /2014.(IV.29.) Önkormányzat 2013. évi költségvetési rendeletének módosítása

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-2/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. április 27-én 16,00

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: február 14-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselőtestületének

Jegyzőkönyv. Készült: február 14-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselőtestületének Jegyzőkönyv Ikt.: 139-9/2018. Készült: 2018. február 14-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselőtestületének nyilvános ülésén. Jelen vannak: Meghívottak: Kálozi Sándor polgármester Varga Attila alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. KISPIRIT Szám: 138-8/2014/Np. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kispirit Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 17-én (péntek) 14,00 órai kezdettel

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: D/17-11 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 16-án 17 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Ülés helye: Képviselő-testület hivatala 8482

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-6/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK január 05-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK január 05-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 59-3/2017/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 05-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 1. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Papp Kriszina jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Papp Kriszina jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2010. október 15-én a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselőtestületének a Hubertus Bt. Vendégházában megtartott ünnepi, alakuló ülésén. Jelen vannak: Lombár Gábor polgármester

Részletesebben

E L Ö T E R J E S Z T É S. A polgármester megnyitja az alakuló ülést és átadja a szót a Helyi Választási Bizottság elnökének.

E L Ö T E R J E S Z T É S. A polgármester megnyitja az alakuló ülést és átadja a szót a Helyi Választási Bizottság elnökének. E L Ö T E R J E S Z T É S Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 27. napján tartandó alakuló ülésére (az előterjesztés egyben forgatókönyv is) A polgármester megnyitja az alakuló

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége Magyargencs Község Önkormányzata Ügyszám: /2015. Jegyzőkönyv Készült: Magyargencs Község Képviselő-testülete 2016. január 14-i nyilvános üléséről, mely 16 óra 00 perckor kezdődött. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Galambok Község Önkormányzata Képviselőtestülete január 30-án 15,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Galambok Község Önkormányzata Képviselőtestülete január 30-án 15,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült a Galambok Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2017. január 30-án 15,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Bertók Ferenc polgármester, Borbás Sándor

Részletesebben

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről Ikt.szám: 946-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 16 30 órai kezdettel tartott alakuló üléséről A testületi ülésen meghozott száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

/2014. ikt.sz. 1/2014.

/2014. ikt.sz. 1/2014. Füzesgyarmati Roma Nemzetiségi Önkormányzat K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t e 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. Tel: 66/491-058, fax: 66/491-361. -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Mihályháza község Önkormányzata. J e g y z ő k ö n y v

Mihályháza község Önkormányzata. J e g y z ő k ö n y v 1 Mihályháza község Önkormányzata 8513 Mihályháza, Jókai u. 2. Tel./Fax.: 89/348-586 E-mail: mihalyhaza@mail.globonet.hu Szám: 2-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Mihályháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Szám: 93/2014. BAKONYKOPPÁNY. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 13. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 93/2014. BAKONYKOPPÁNY. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 13. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 93/2014. BAKONYKOPPÁNY Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 13. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8571 Bakonykoppány, Petőfi u.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 338/7/2013. 7. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. augusztus 11-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. augusztus 11-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-5/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. augusztus 11-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Gilvánfa Község Önkormányzati Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Gilvánfa Község Önkormányzati Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről. Jegyzőkönyv Készült Gilvánfa Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Községháza Gilvánfa Az ülés ideje: 2014. október 22., 08.00 óra

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: a Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop és Csesznek községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek 2013. február 18-án (hétfőn) 17 órai kezdettel megtartott együttes üléséről Az

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. október 30-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 72-73. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 72/2014.(X.30.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 4. Alpolgármester megválasztása és eskütétele (titkos szavazással) 5. Bizottságok megválasztása valamint az SZMSZ módosítására felkérés

Jegyzőkönyv. 4. Alpolgármester megválasztása és eskütétele (titkos szavazással) 5. Bizottságok megválasztása valamint az SZMSZ módosítására felkérés Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat 2006. október 16-án megtartott Alakuló Képviselő-testületi ülésén Az ülés helye: Nagykovácsi, Öreg Iskola Az ülés kezdete: 18.00 óra Jelen

Részletesebben

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 18.00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 18.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 29.-én 19 óra

Részletesebben