A szakdolgozat formába öntésénél, külső megjelenítésénél figyelembe kell venni a dolgozattal szemben támasztott formai követelményeket.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A szakdolgozat formába öntésénél, külső megjelenítésénél figyelembe kell venni a dolgozattal szemben támasztott formai követelményeket."

Átírás

1 1. A SZAKDOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEI A szakdolgozat formába öntésénél, külső megjelenítésénél figyelembe kell venni a dolgozattal szemben támasztott formai követelményeket A szakdolgozat formai követelményei A dolgozatot számítógépes szövegszerkesztő programmal, nyomtatva kell elkészíteni Javaslat a dolgozat formai tagolására: Címlap (SZAKDOLGOZAT_CIMLAP.pdf) Nyilatkozat (SZAKDOLGOZAT_NYILATKOZAT.pdf) Tartalomjegyzék (A feltüntetett címeknek, alcímeknek szó szerint egyezni kell a szakdolgozat szövegében található (fejezet) címekkel, az oldalszámok feltüntetésével. Mindez az olvasónak a dolgozatban való eligazodását segíti. Túlzottan kis terjedelmű részeket ne építsünk be a tartalomjegyzékbe, mert ez rendkívül tagolttá, szétesővé tenné a tartalomjegyzéket és a dolgozat szerkezetét is. A dolgozat követhetősége érdekében a fejezetek címeit, alcímeit a dolgozat oldalainak fejlécében is megjeleníthetjük.) Bevezetés (A bevezetés a téma választásának indoklása, a szakdolgozat megoldandó feladatainak, célkitűzésének megfogalmazása. A bevezetés a téma felvetése, elméleti és gyakorlati jelentőségének ismertetése. Miután az írásműről nyert első benyomás általában a legerősebb, fontos szerepet játszik az érdeklődés felkeltésében. Terjedelme 1-2 oldalas.) Kidolgozás, vagy tárgyalás Összefoglalás, befejezés Irodalomjegyzék, bibliográfia Egyéb kiegészítő részek Függelék, Mellékletek A Bevezető és Összefoglaló fejezetek kivételével az egyes fejezeteket decimális rendszerű számozással, egyértelmű jelöléssel ajánlott ellátni A borítólap és címlap kivitele és felirata: Külső borítólap (SZAKDOLGOZAT_BORITOLAP.pdf): Keménykötésű vászon (nem kötelező) legyen (tetszőleges sötét szín),; Mérete: 21,5 cm X 30,5 cm Ha keménykötésű vászon, akkor aranyozott betűkkel: Felirat SZAKDOLGOZAT A szerző neve Alul és középen szerepeljen a készítés éve Belső címlap feliratai (SZAKDOLGOZAT_CIMLAP.pdf): Az oktatási intézmény megnevezése (felül) Szakképesítés neve, azonosítója (felül) Web-proramozó, Általános rendszergazda, A dolgozat címe (középen)

2 A szerző neve A témavezető konzulens neve A benyújtás helye (Budapest) A benyújtás éve (alatta) A szakdolgozat terjedelme A szakdolgozat terjedelmére előírt követelmény: minimálisan 30 oldal mellékletek és függelék nélkül A nyomtatott szöveg megjelenése A szakdolgozatot 12-es betűmérettel és másfeles, azaz 1,5-es sortávolsággal kell elkészíteni. A szakdolgozat esetében alapértelmezett margóbeállítást (felső 2,5 cm, alsó 2,5 cm, jobb oldalán 2,5 cm) kell alkalmazni, a kötés érdekében baloldalon 0,5 cm-t a margón kívül el kell hagyni, így a bal oldali margó beállítását ezzel a mérettel értelemszerűen meg kell növelni. Az adott kereteken belül fejlécet is alkalmazhatunk. Az oldalak számozása esetén a lapok számát arab számozással kell megjeleníteni. A szakdolgozat nyomtatásához A/4-es irodapapírt használunk és csak az egyik oldalára nyomtatunk. A dolgozat végső megszerkesztésénél fordítson gondot a szöveg grafikai megjelenésére is. Érdemes az egyes fejezetek, alfejezetek megkülönböztetése érdekében térközzel, más betűmérettel megjeleníteni a (fejezet) címeket. Ügyeljen arra, hogy az új bekezdéseket a korábbi szövegrészektől jól el kell különíteni, a bekezdéseket mindig új sorban kell kezdeni, két bekezdés között térközzel. Figyelni kell a margók beállítására és a pontos oldalszámozásra. Legyen következetes a szöveg közti kiemelések, a sorköz és a betűtípus alkalmazásában.

3 1.2. A szemléltető anyagok formai elvárásai A dolgozat tartalmi és esztétikai értékét növelik a jól áttekinthető táblázatok, ábrák, grafikonok, diagramok, fényképek stb. Minden grafikont, táblát, ábrát címmel és sorszámmal kell ellátni úgy, hogy a táblázatok címét és számát a táblázat fölött, az ábrák címét és számát az ábrák alatt kell közölni. A szemléltető anyagok alján minden esetben fel kell tüntetni a táblázatban, diagramban szereplő adatok, a képek, fényképek pontos forrását. Nagyobb mennyiségű táblázat, diagram, stb. alkalmazása esetén célszerű ezekről külön jegyzéket készíteni. Amennyiben az ábrák és táblázatok szorosan kapcsolódnak a tartalomhoz, alátámasztják a szerző érveit, akkor helyezzük el azokat a szöveges tartalmi részben, szerves egységben a róluk szóló gondolatokkal. Ha az alkalmazott szemléltető elemek nem szorosan kapcsolódnak a tartalmi részekhez, vagy többrétű logikai kapcsolatuk miatt az alapvető gondolatmenetet zavarnák, akkor a szöveges rész végén, a függelékben kell elhelyezni azokat. Ez esetben a főszövegben utalunk a megfelelő szemléltető anyag számára, fellelhetőségére. Ha a szemléltető anyagok A/4-es méretnél nagyobbak, s méretük miatt nem köthetők egybe az A/4-es lapokkal, illetve nem feltétlen szükségesek a gondolatok közvetítéséhez, akkor azokat a mellékletben kell elhelyezni. Az ábrákat a dolgozat esztétikai értékeinek növelése érdekében érdemes színes formátumban elkészítenie! Táblázatok szerkesztése A számszerű adatokat - a jobb áttekinthetőség kedvéért - célszerű oszlopokba rendezve táblázatba foglalni. A táblázatoknak logikus, áttekinthető formát érdemes adni, hiszen a táblázatok célja, hogy segítségükkel az adatok között valamilyen tendenciát, folyamatot, változást lehessen bemutatni, s ezáltal valamilyen következtetést tudjunk segítségükkel levonni. Az egyes oszlopokat fejrovattal lássuk el, az esetleges kiegészítéseket a táblázat alatt, az adatok forrásának megjelölése fölött közöljük. A táblázatoknak adjunk címet és sorszámot, s azt a táblázat tetején helyezzük el, a táblázat alján pedig minden esetben jelöljük az adatok forrását. Ha a táblázatokat nem a lap hosszában (álló formátum), hanem kereszt méretében (fekvő formátum) szerkesztjük, úgy illesszük be a szakdolgozat függelékébe, hogy a táblázat fejrovatai, illetve a táblázat sorszáma és a felirat a dolgozat gerince felé eső részre kerüljön. Fekvő formátum esetében célszerű a táblázatot külön oldalra tördelni. Minden egyes táblázatra érvényes, hogy a táblázat egészét (cím, adatok, hivatkozás) indokolt egy oldalra tördelni. A táblázatoknak a tartalmazott adatok alapján mindig adjunk címet. Az adatok megnevezését tartalmazó oszlopokban mindig jelöljük az adatok mértékegységét, az összegző rovatoknál ügyeljünk az összegek helyes kiszámítására. A táblázatok szerkesztésénél ügyeljünk arra, hogy melyik táblázati forma, milyen típusú rácsozat adja

4 vissza legjobban az abban megjelenített adatok jellegét. Ügyeljünk arra, hogy szakdolgozatunkban táblázataink és ábráink egységes formátumban jelenjenek meg Diagramok, grafikonok szerkesztése A kutatás, az adatfeldolgozás eredményeit a jobb áttekinthetőség, szemléletesség, az időbeli változások bemutatása, az összefüggések, kapcsolatok érzékletesebbé tétele végett diagramok, grafikonok segítségével is közzé tehetjük. A diagramok, grafikonok esetében (önálló adatfelvétel adatainál is) szintén pontosan hivatkozni kell az adatok forrására. A grafikonok, diagramok szerkesztése esetében figyelembe kell venni, hogy az adatok és az összefüggések szemléletessé tételére melyik diagram típus (kör-, oszlop-, sáv-, vonaldiagram) felel meg leginkább. A dolgozat színvonalát emeli, ha az abban alkalmazott grafikonokat színes formátumban, színes nyomtatóval nyomtatva szerepeltetjük. Ne feledkezzünk meg arról, hogy ábráink, táblázataink, diagramjaink akkor töltik be funkciójukat, ha a bennük lévő adatokat, az általuk megjelenített információt munkánkban elemezzük és felhasználjuk, szemléltető anyagainkra a dolgozat szövegében utalásokat teszünk (pl.: Lásd a mellékletben.). Idegen nyelvű szakirodalomból átvett táblázatok és ábrák esetében a tartalmi részeket magyar nyelven kell visszaadni! Egyéb ábrák, képek felhasználása A szakdolgozat ábrái lehetnek saját szerkesztésű vázlatok, folyamatábrák, rajzok, fényképek, térképek, vagy diagramok is. Átvett, fénymásolt ábrák, térképek esetében csak jó minőségű másolatok és fényképek felelnek meg! A szakdolgozat egységessége, esztétikuma miatt érdemes az átvett adatokat is újra táblázatba, diagramba szerkeszteni. Ügyeljünk azonban arra, hogy az ábrák nyelve nem térhet el a dolgozat nyelvétől (tehát magyar nyelvű dolgozatba ne illesszünk pl. angol feliratú ábrát vagy térképet).

5 2. Hivatkozások és a szakdolgozat készítés egyéb fontos kérdései A felhasznált irodalom bibliográfiai adatainak közlése minden esetben követelmény; nemcsak az olvasó tájékoztatása, hanem állításaink alátámasztása, a tudományos etika és mások munkájának tiszteletben tartása, valamint a szellemi termékek jogi védelme szempontjából is. Tudományos munkák esetében a hivatkozások nélküli (szószerinti, vagy gondolati) átvétel tulajdonképpen idegen szellemi alkotásoknak az eltulajdonítása, más szóval plágium. Plágium lehet pl. más szerző művének, vagy annak egyes részleteinek saját név alatt való közlése, más eredeti gondolatainak (tehát nemcsak idézetek!) hivatkozás nélküli átvétele, átfogalmazása, vagy a szakdolgozat több szerzőtől való, hivatkozások nélküli összeollózása". Ezért a hivatkozások kérdése nem csupán a gondolati elődök előtti tiszteletadás, s nem is csupán a szerzői jogokat érintő kérdés. A hivatkozások, valamint az irodalomjegyzék és a bibliográfia elengedhetetlen része a tudományos munkáknak. Amennyiben a szakdolgozatban valamely műből szó szerint idézünk, az átvett szövegrészt teljes egészében idézőjelbe tesszük, a nem szószerinti (csak tartalmi) idézetet, hivatkozást nem tesszük idézőjelbe, de mindkét esetben utalunk az irodalomra Irodalmi hivatkozások A felhasznált irodalmi forrásokra a szöveg megfelelő helyén mindig hivatkozni kell! A hivatkozás leggyakrabban szokásos módjai a következők: Hivatkozás láb-, vagy végjegyzetben Ez esetben a szöveg megfelelő helyén (szó szerinti idézetnél az átvételt záró idézőjel után, tartalmi idézetnél a kölcsönzött gondolat végén, ami lehet mondat, vagy bekezdés vége is) felső indexként elhelyezett sorszámhoz tartozó lábjegyzet közli a hivatkozott forrás bibliográfiai adatelemeit. A láb- vagy végjegyzetek alkalmazása a számítógépes szövegszerkesztők segítségével egyszerűen és gyorsan kezelhető hivatkozási mód. A szövegszerkesztő program Beszúrás" menüjében található opció segítségével dolgozatunkban folyamatosan számozott hivatkozásokat készíthetünk úgy, hogy bármikor kibővíthetjük munkánkat és jegyzeteinket. A hivatkozások olvasó általi gyorsabb visszakeresése végett Önnek is érdemesebb az oldal aljára szerkesztett lábjegyzeteléses technikát használnia. Indokolt a láb- és végjegyzetek között abból a szempontból is különbséget tenni, hogy a lábjegyzetekben a dolgozat gondolati menetéhez nem közvetlenül kapcsolódó észrevételeinket, megjegyzéseinket is közölhetjük, úgy, hogy közben az olvasónak nem kell a dolgozat végére lapoznia. Ha túl sok megjegyzést, összekötő szöveget, idézeteket alkalmazunk a hivatkozások mellett, a munka szerkezete inkább a végjegyzetek alkalmazását indokolja. A szakdolgozatírás gyakorlata elsősorban a lábjegyzetekben történő hivatkozások alkalmazását indokolja 2.2. Az irodalomjegyzék összeállítása és a hivatkozások formai követelményei A felhasznált irodalomra vonatkozóan a következő adatokat kell lejegyezni: A szerző vezetékneve, keresztneve (ha három szerzőnél nem több a szerzők száma, kiírjuk a neveket és a nevek közé kötőjelet teszünk). Háromnál több szerző esetén az első név után etal" jelölést használunk. A szerző(k) tudományos fokozatát, vagy

6 címét (pl. Dr., akadémikus), munkaköri beosztását (pl. tanszékvezető) nem tüntetjük fel. Gyűjteményes kötetek, vagy többkötetes művek esetén, ha a szerkesztők száma nem több mint három, akkor a szerkesztő(ket) tesszük a tétel elejére. A szerkesztő(k) neve után ebben az estben fel kell tüntetni a "(szerk.)" kifejezést is. Ha a könyvnek nincs szerzője, vagy szerkesztője, vagy jelöletlen, vagy háromnál több szerzője (szerkesztője) van, akkor a cím kerül a tétel elejére. A könyv címe a címoldal alapján (dőlt betűvel). A könyv alcíme(i) a címoldal alapján (dőlt betűvel). A kiadás sorszáma. Csak akkor kell feltüntetni, ha a mű több kiadást ért meg. A megjelölés arab számmal történik (pl. 2. kiad.). Ha többkötetes műről van szó, akkor a kötetjelzést is fel kell tüntetni. Amennyiben a kötetek teljes sorozatára hivatkozunk, akkor: 1-4. köt., ha csak egy konkrét kötetre, akkor: 2. köt.. Ez utóbbi esetben fel kell tüntetni a kötet címét is (lásd alább). A kiadó megnevezése. A kiadás helye, éve. Az oldalterjedelem p azaz, az első és utolsó oldal számának közlése Időszaki kiadványok cikkei, folyóiratcikkek: Figyelem! A folyóiratok többelemű címében az és kötőszó kivételével - minden szót nagybetűvel írunk, például: Új Pedagógiai Szemle, Család, Gyermek, Ifjúság. Lexikont, enciklopédiát, kézikönyvet nem szoktunk feltüntetni, kéziratot is csak akkor, ha tudományos értékű. A szerző neve (mint a könyveknél). A cikk címe eredeti nyelven (zárójelben a cikk címe magyarul). A folyóirat címe rövidítés nélkül, dőlt betűvel. A folyóirat évfolyama római számmal. A megjelenés éve. Napilap esetén a megjelenés teljes dátuma, tehát pld: (1999. március 23.). Az évet ül. dátumot zárójelek közé kell tenni. Hónap, illetve évszakmegjelölés, amennyiben a folyóiratnak nincs száma, pld: Tavasz. Folyóirat száma. Az oldalterjedelem p" - azaz, az első és utolsó oldal számának közlése Konferencián elhangzott, de nem publikált kéziratok Szerző neve, mint a könyveknél. Az előadás címe dőlt betűkkel. A konferencia címe dőlt betűkkel. A konferencia helye, ideje, rendezője Jogszabályok A jogszabály száma, kibocsátója Megnevezése A jogszabályt megjelentető közlöny pontos megjelölése, név, év, éven belüli sorszám.

7 Pl: Első példa 1 Másik példa 2 Harmadik példa 3 Negyedik példa 4 1 Lázár Judit: A kommunikáció tudománya. 2. kiad. Balassi Kiadó. Budapest, p. 2 Dunbar, Robin: A legtöbb fenntartható kapcsolataink száma 150 lehet. [Elektronikus dokumentum] ( ) ( ) 3 Hízó jégmezők. [Elektronikus dokumentum. Kép.] ( ) 4 Rosengren, Karl Erik: Kommunikáció. 5. kiad. Typotex Kiadó. Budapest, p.

8 3. A szakdolgozat védését támogató bemutató A szakdolgozat kötelező tartozéka a szakdolgozat védését támogató bemutató elkészítése. A szakdolgozat védését támogató bemutató célja egyrészről, hogy a dolgozat témaválasztásáról, a téma feldolgozásának módszertanáról, a dolgozat tartalmáról, illetve egy-egy mérés eredményéről a vizsgabizottság tagjait röviden tájékoztassa. Másrészről annak bebizonyítása, hogy a szerző önállóan készítette el munkáját, és annak lényegéről összefogott, a kitűzött cél elérésének fázisait bemutató tájékoztatást képes adni. A bemutató eszköz az Ön kezében arra, hogy a fentebb megfogalmazott céloknak biztos támpontokra támaszkodva tehessen eleget. 3.1 A bemutató elkészítésének folyamata Első lépés: a bemutató vázlatának elkészítése. Célja: elkészítése során a szerző kiemeli, megfogalmazza dolgozatának lényeges tartalmi elemeit. A szakdolgozatot 5-6 vázlatponttá célszerű átformálni, amely szükség szerint, de max. 4-5 alponttal bővíthető. A vázlatpont rövid, tömör, maximum 4-5 szó legyen. Az vázlathoz tartozó alpontok egy-egy egyszerű mondatot, vagy felsorolást tartalmazzanak Második lépés: a bemutató megtervezése: Célja: A bemutató anyag vázlatának tipográfiai megtervezése. Ennek a lépésnek a során kapja meg a bemutató azt a végső formát, amely megjelenik a záróvizsgán történő kívetítés során. Módszertani ajánlások: Az elkészített vázlat 1-1 pontja adja a bemutató 1-1 kockáját Úgy kell hátteret és betűszínt választani, hogy azok között éles legyen a kontraszt. A betűméret megválasztásánál figyelni kell arra, hogy a kivetítés során a betűk jól láthatóak, jól olvashatóak legyenek. Az első diára a szakdolgozat címe és készítőjének a neve kerüljön. A továbbiakban minden diakocka kapjon címet. Ez azonos a vázlatponttal. A dia további tartalmát a cím már felkerült a diára az adott vázlatponthoz tartozó alpontok adják. A bemutatót Köszönöm a figyelmet kifejezés zárja.

ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ

ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ 54 481 02 Gazdasági informatikus szakképesítés 1. Tartalmi követelmények A jelölt záródolgozatként egy vállalat/vállalkozás rendszerének/alrendszerének elemző bemutatását végzi

Részletesebben

BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport

BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Az alapszakon a záróvizsgára bocsátás feltétele szakdolgozat készítése. A szakdolgozat kreditértéke:

Részletesebben

TVSZ 1 sz. melléklet

TVSZ 1 sz. melléklet TVSZ 1 sz. melléklet A diplomadolgozat (szakdolgozat) készítésének és bírálatának rendje, tartalmi és formai követelményei valamint a záróvizsga rendje a GTK-n (2013. 10. 21.) Kivonat (http://gtk.szie.hu/sites/default/files/files/szabalyzatok/etvsz_gtk_kieg_1_mell_dipldolg.pdf)

Részletesebben

Dr. Bozsik Sándor SZAKMAI GYAKORLAT -SZAKDOLGOZAT

Dr. Bozsik Sándor SZAKMAI GYAKORLAT -SZAKDOLGOZAT Dr. Bozsik Sándor SZAKMAI GYAKORLAT -SZAKDOLGOZAT SZAKDOLGOZATKÉSZÍTÉS CÉLJA, TERJEDELME Cél: bebizonyítani, hogy adott munkahelyen képesek közgazdasági végzettséghez kötődő munkát ellátni Tartalom: szakmai

Részletesebben

Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Gazdasági Campus Békéscsaba Tudományos Diákköri Konferencia FORMAI KRITÉRIUMOK

Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Gazdasági Campus Békéscsaba Tudományos Diákköri Konferencia FORMAI KRITÉRIUMOK Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Gazdasági Campus Békéscsaba Tudományos Diákköri Konferencia FORMAI KRITÉRIUMOK 2015. 1. A 2015-ös Tudományos Diákköri Konferencia fontos

Részletesebben

Geográfus MSc és Földtudomány MSc szakos hallgatók diplomamunkájával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport

Geográfus MSc és Földtudomány MSc szakos hallgatók diplomamunkájával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Geográfus MSc és Földtudomány MSc szakos hallgatók diplomamunkájával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport A mesterszakon a záróvizsgára bocsátás feltétele diplomamunka

Részletesebben

Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ

Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ 2012 Témaválasztás A téma választható a megadott témajegyzék vagy egyéni ötlet alapján. A témaválasztást legkésőbb március 31-ig jelezni

Részletesebben

ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ KÉPI DIAGNOSZTIKAI ÉS INTERVENCIÓS ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS HALLGATÓINAK

ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ KÉPI DIAGNOSZTIKAI ÉS INTERVENCIÓS ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS HALLGATÓINAK SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ KÉPI DIAGNOSZTIKAI ÉS INTERVENCIÓS ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS HALLGATÓINAK SZEGED, 2009. BEVEZETÉS

Részletesebben

A TUDOMÁNYOS ÍRÁS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTŐ KURZUS

A TUDOMÁNYOS ÍRÁS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTŐ KURZUS A TUDOMÁNYOS ÍRÁS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTŐ KURZUS A tudományos írásművek fajtái Tudományos igényű cikk (rövidebb) Tudományos tanulmány (hosszabb) Tudományos könyv Tudományos igényű dolgozat (pl. szakdolgozat

Részletesebben

Szakdolgozat tartalmi és formai követelményei

Szakdolgozat tartalmi és formai követelményei Szakdolgozat tartalmi és formai követelményei készítette: Ferenczi Edéné 2009.október 14. Mi a szakdolgozat? Közgazdasági tartalmú értekezés Bizonyítja a hallgató szakterületi jártasságát Hazai és nemzetközi

Részletesebben

FORMAI KÖVETELMÉNYEK A TÉKA 2015. ÉVI TANULMÁNYKÖTETÉHEZ. (magyar és angol nyelvű tanulmányok)

FORMAI KÖVETELMÉNYEK A TÉKA 2015. ÉVI TANULMÁNYKÖTETÉHEZ. (magyar és angol nyelvű tanulmányok) FORMAI KÖVETELMÉNYEK A TÉKA 2015. ÉVI TANULMÁNYKÖTETÉHEZ (magyar és angol nyelvű tanulmányok) A kéziratokat a következő címre kérjük elküldeni: Határidők: - a kézirat beküldési határideje: 2015. július

Részletesebben

Szakirodalmi összefoglaló készítése

Szakirodalmi összefoglaló készítése Szakirodalmi összefoglaló készítése 1 FELADATKIÍRÁS Rövid, magyar (vagy angol) nyelvű összefoglaló készítése egy meghatározott energiaipari témakörben a megfelelő magyar és angol nyelvű szakirodalomban

Részletesebben

A SZAKDOLGOZAT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI

A SZAKDOLGOZAT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI A SZAKDOLGOZAT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI A beadás feltételei: A benyújtott szakdolgozat elfogadását a témavezető tanár a Konzultációs igazolás címet viselő űrlap aláírásával igazolja. A szakdolgozatokba

Részletesebben

Útmutató. a zárótanulmány formai követelményeihez. a szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés hallgatói számára

Útmutató. a zárótanulmány formai követelményeihez. a szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés hallgatói számára Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék Útmutató a zárótanulmány formai követelményeihez a szociális és ifjúsági munka felsőoktatási

Részletesebben

Hitetek mellé tudást

Hitetek mellé tudást Stíluslap Tanulmánykötet: Tanulmánykötet esetében az idézett művekre így kell hivatkozni: első előforduláskor minden azonosító adatot és az idézett oldalszámot fel kell tüntetni lábjegyzetben, az idézett

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar. Szakdolgozat-konzultációval és szakdolgozat-készítéssel kapcsolatos információk

Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar. Szakdolgozat-konzultációval és szakdolgozat-készítéssel kapcsolatos információk Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szakdolgozat-konzultációval és szakdolgozat-készítéssel kapcsolatos információk Szakdolgozattéma-választás, konzultációk: szakdolgozattéma-választás

Részletesebben

Ú T M U T A T Ó. O l d a l 0 24 A.. SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK SZAKDOLGOZATÁNAK ELKÉSZÍTÉSÉHEZ

Ú T M U T A T Ó. O l d a l 0 24 A.. SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK SZAKDOLGOZATÁNAK ELKÉSZÍTÉSÉHEZ Ú T M U T A T Ó A.. SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK SZAKDOLGOZATÁNAK ELKÉSZÍTÉSÉHEZ 2015 O l d a l 0 24 Tartalomjegyzék 1. Miért is kell szakdolgozatot írni?... 2 2. A szakdolgozattal szemben támasztott

Részletesebben

Vaskohászati technikus Melegüzemi technikus

Vaskohászati technikus Melegüzemi technikus Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

A DIPLOMADOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEI

A DIPLOMADOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEI A DIPLOMADOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEI A DOLGOZAT ÁTADÁSA A dolgozatot 4 nyomtatott és egy elektronikus (CD-n PDF formátumban, egyéb mellékletek) példányban kell átadni. A dolgozat egyszerű, puha papírkötésben

Részletesebben

A REPÜLÉSTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK" CÍMŰ PERIÓDIKUS KIADVÁNYBAN MEGJELENŐ CIKKEK FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI

A REPÜLÉSTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK CÍMŰ PERIÓDIKUS KIADVÁNYBAN MEGJELENŐ CIKKEK FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI A REPÜLÉSTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK" CÍMŰ PERIÓDIKUS KIADVÁNYBAN MEGJELENŐ CIKKEK FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI I. CIKKEK, TANULMÁNYOK KÖZLÉSÉNEK RENDJE A szerző a közölni kívánt cikket a főszerkesztő címére

Részletesebben

A DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK

A DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK A DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK 1. TARTALMI KÖVETELMÉNYEK: A diplomafordítás tárgya csak eredeti, anyanyelvi szerző által megfogalmazott, a hallgató felvételének alapjául szolgáló diploma szakterületéről

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ fizikus MSc hallgatóknak a. Diplomamunka

TÁJÉKOZTATÓ fizikus MSc hallgatóknak a. Diplomamunka TÁJÉKOZTATÓ fizikus MSc hallgatóknak a Diplomamunka szerkesztéséről, alakjáról és beadásáról 1. Tartalmi követelmények A diplomamunka a fizikus MSc hallgatónak a témavezető irányításával elért önálló kutatási,

Részletesebben

Publikációs felhívás

Publikációs felhívás Publikációs felhívás 1. A Terror & Elhárítás című folyóirat publikálás céljából magyar, valamint angol nyelven készített kéziratokat tanulmányokat és könyvrecenziókat fogad be, amelyekért honoráriumot

Részletesebben

Szakdolgozati formai követelmények

Szakdolgozati formai követelmények SZÁMALK SZAKKÖZÉPISKOLA Szakdolgozati formai követelmények - 1 - TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 3 2. Konzultáció... 3 3. A szakdolgozat formai követelményei... 3 4. A szakdolgozat mellékletei... 5 5.

Részletesebben

A kitöltött nyomtatványok leadása: február 27. hétfő (Q ép. A224.)

A kitöltött nyomtatványok leadása: február 27. hétfő (Q ép. A224.) Tájékoztató a hagyományos képzésben résztvevő közgazdász hallgatók (gazdaságelemző és külgazdasági szakirány) számára 2011/12. tanév (tavaszi félév) Diplomamunka készítés és védés (követelmények, menetrend,

Részletesebben

BA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára február 12. Schmidt Andrea Elméleti Intézet

BA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára február 12. Schmidt Andrea Elméleti Intézet BA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára 2019. február 12. Schmidt Andrea Elméleti Intézet schmidt@mome.hu A szakdolgozattal kapcsolatos információk elérhetősége NEPTUN NYITÓOLDAL HASZNOS LINKEK

Részletesebben

Esszéírás 1X1. Mire kell ügyelni esszéírásnál? Dr. Török Erika oktatási dékánhelyettes január 6.

Esszéírás 1X1. Mire kell ügyelni esszéírásnál? Dr. Török Erika oktatási dékánhelyettes január 6. Esszéírás 1X1 Mire kell ügyelni esszéírásnál? Dr. Török Erika oktatási dékánhelyettes 2016. január 6. Mi az esszé? Az esszé a francia essay (=próba, próbálkozás) szóból ered. Eredetileg rövid terjedelmű

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Gazdaság és Társadalomtudományi Kar XY tanszék TDK dolgozat címe Készítette: XY (név) abc szakos hallgató Konzulens: XY (név) beosztás Tudományos Diákköri

Részletesebben

ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ A GYÓGYSZERÉSZETI INTÉZETBEN

ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ A GYÓGYSZERÉSZETI INTÉZETBEN ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ A GYÓGYSZERÉSZETI INTÉZETBEN TVSZ: 1. A hallgatónak mind az alapképzésben, mind a mesterképzésben, illetve az osztatlan képzésben az oklevél megszerzéséhez diplomamunkát,

Részletesebben

Szakdolgozat írásával kapcsolatos tájékoztató

Szakdolgozat írásával kapcsolatos tájékoztató Szakdolgozat írásával kapcsolatos tájékoztató Szakdolgozat tartalmi követelményei és ellenőrzési pontjai A szakdolgozat célja, annak bemutatása, hogy a hallgatók a képzési szakra vonatkozó ismereteket

Részletesebben

Általános tudnivalók a szakdolgozat elkészítéséhez

Általános tudnivalók a szakdolgozat elkészítéséhez Általános tudnivalók a szakdolgozat elkészítéséhez I. BEVEZETŐ A Szakdolgozattal azt kell igazolni, hogy a vizsgázó önálló mérnöki munkára alkalmas, ismeri és alkalmazni tudja a mérnöki tervezési módszereket,

Részletesebben

Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája

Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája 2019. február 22. Szent István Egyetem, Gödöllő Formai követelmények Absztrakt formai követelményei: Cím

Részletesebben

Kecskeméti Humán Szakképző Iskola Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakközépiskola és Szakiskolája Kecskemét

Kecskeméti Humán Szakképző Iskola Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakközépiskola és Szakiskolája Kecskemét Kecskeméti Humán Szakképző Iskola Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakközépiskola és Szakiskolája Kecskemét ÚTMUTATÓ A szakképzésben részt vevő tanulók záró dolgozat készítéséhez és értékeléséhez

Részletesebben

TVSZ 5. számú melléklete. Pályatételekre, az alapvizsga-dolgozatokra és a szakdolgozatokra vonatkozó követelmények

TVSZ 5. számú melléklete. Pályatételekre, az alapvizsga-dolgozatokra és a szakdolgozatokra vonatkozó követelmények TVSZ 5. számú melléklete Pályatételekre, az alapvizsga-dolgozatokra és a szakdolgozatokra vonatkozó követelmények A tanszékek által kiírt pályatételeket bármelyik hallgató kidolgozhatja és benyújthatja.

Részletesebben

DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK

DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK 1. TARTALMI KÖVETELMÉNYEK: A diplomafordítás tárgya csak eredeti, anyanyelvi szerző által megfogalmazott, öt évnél nem régebbi, a célnyelven még nem publikált/lefordított

Részletesebben

Divat- és stílustervező Divat- és stílustervező

Divat- és stílustervező Divat- és stílustervező A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A szakdolgozat végleges címe (célszerű tördeléssel az összetartozó szavak egy sorban legyenek)

A szakdolgozat végleges címe (célszerű tördeléssel az összetartozó szavak egy sorban legyenek) Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék S ZAKDOLGOZA T A szakdolgozat végleges címe (célszerű tördeléssel az

Részletesebben

A rekreációszervezés és egészségfejlesztés BSc alapszakon készítendő szakdolgozat követelményei

A rekreációszervezés és egészségfejlesztés BSc alapszakon készítendő szakdolgozat követelményei ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2013/2014. tanévtől, a tanulmányaikat 2010 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. A rekreációszervezés és egészségfejlesztés BSc alapszakon

Részletesebben

Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez

Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez (2016) A szakdolgozat terjedelme 30-50 oldal (a mellékletek nélkül), másfeles sortávolság, 12-es betűnagyság, Times New Roman betűtípus. A margók beállítása: bal

Részletesebben

Általános tudnivalók a diplomaterv elkészítéséhez

Általános tudnivalók a diplomaterv elkészítéséhez Általános tudnivalók a diplomaterv elkészítéséhez I. BEVEZETŐ A Diplomatervvel azt kell igazolni, hogy a diplomázó önálló mérnöki munkára alkalmas, ismeri és alkalmazni tudja a mérnöki tervezési módszereket,

Részletesebben

A SZAKDOLGOZAT KÖVETELMÉNYEI A SZEXUÁLPSZICHOLÓGIAI SZAKPSZICHOLÓGUS KÉPZÉSBEN

A SZAKDOLGOZAT KÖVETELMÉNYEI A SZEXUÁLPSZICHOLÓGIAI SZAKPSZICHOLÓGUS KÉPZÉSBEN A SZAKDOLGOZAT KÖVETELMÉNYEI A SZEXUÁLPSZICHOLÓGIAI SZAKPSZICHOLÓGUS KÉPZÉSBEN A szexuálpszichológiai szakpszichológusi diploma megszerzésének feltétele szakdolgozat benyújtása. Szakdolgozati témát a hallgató

Részletesebben

(132.) tanév

(132.) tanév Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma 134 Budapest, Váci út 21. OM azonosító: 203058 MŰSZAKI INFORMATIKUS OKJ száma: 54 481 05 Záródolgozat készítés követelményrendszere

Részletesebben

A szakdolgozattal szemben támasztott általános elvárások

A szakdolgozattal szemben támasztott általános elvárások A szakdolgozattal szemben támasztott általános elvárások 2014. május 7-ei változat Ajánlások a szakdolgozat felépítésére A témától függő arányban, a szakdolgozat tartalmazza a következő főbb részeket:

Részletesebben

A SZAKDOLGOZAT elkészítésének formai követelményei és benyújtása

A SZAKDOLGOZAT elkészítésének formai követelményei és benyújtása A SZAKDOLGOZAT elkészítésének formai követelményei és benyújtása (részlet a TVSZ. Kari sajátosságokat tartalmazó mellékletéből magyarázatokkal és mintákkal) A dolgozat terjedelme 20 gépelt oldal (Kb. 50-60000

Részletesebben

Szakdolgozat tájékoztató

Szakdolgozat tájékoztató Szakdolgozat tájékoztató Úr Balázs Meg kell írni Szakdolgozatot ír, aki végzős Általános rendszergazda Idegenforgalmi szakmenedzser Pénzügyi szakügyintéző Reklámszervező-szakmenedzser Vendéglátó-szakmenedzser

Részletesebben

A SZAKDOLGOZAT SZERKESZTÉSE

A SZAKDOLGOZAT SZERKESZTÉSE A SZAKDOLGOZAT SZERKESZTÉSE Főiskolai és BSc szakokon Szakdolgozat 1. A szakdolgozat nyelve: magyar vagy angol. 2. A szakdolgozat alakja: A4 formátum, bekötött, fekete színű kemény kötés. 3. A szakdolgozat

Részletesebben

Szakdolgozati szeminárium

Szakdolgozati szeminárium Szakdolgozati szeminárium Borbély Tibor Bors munkaügyi kutató 2007. 06. 09. szakdolgozati szeminárium 1 Szakdolgozat készítése- a cél 30-tól (felsőfokú szakképzés) kb. 300 oldalig (M, PhD) terjed géppel

Részletesebben

A SZAKDOLGOZATTAL SZEMBEN TÁMASZTOTT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK

A SZAKDOLGOZATTAL SZEMBEN TÁMASZTOTT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK SZIE Tájépítészeti és Településtervezési Kar Tájrendező és kertépítő BSc szak A SZAKDOLGOZATTAL SZEMBEN TÁMASZTOTT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK I. TARTALMI KÖVETELMÉNYEK A dolgozat címe A dolgozat

Részletesebben

SZAKDOLGOZAT, DIPLOMAMUNKA. A szakdolgozat célja

SZAKDOLGOZAT, DIPLOMAMUNKA. A szakdolgozat célja SZAKDOLGOZAT, DIPLOMAMUNKA A szakdolgozat célja A hallgató bizonyítsa a tudományos adatgyűjtésben, az anyag feldolgozásában, rendszerezésében és értékelésében való jártasságát. A szaktudományi, pedagógiai,

Részletesebben

I. A szakdolgozat tartalmi követelményei

I. A szakdolgozat tartalmi követelményei A szakdolgozattal kapcsolatos követelmények Kedves Hallgatónk, Az alábbiakban segítséget szeretnénk adni Önnek, hogy szakdolgozatát minél könnyebben készítse el Összefoglaltuk a legfontosabb követelményeket,

Részletesebben

RÉSZLETES SZERZŐI ÚTMUTATÓ A KÉZIRAT ELKÉSZÍTÉSÉHEZ

RÉSZLETES SZERZŐI ÚTMUTATÓ A KÉZIRAT ELKÉSZÍTÉSÉHEZ RÉSZLETES SZERZŐI ÚTMUTATÓ A KÉZIRAT ELKÉSZÍTÉSÉHEZ A kézirat terjedelme legfeljebb 20 oldal (40.000 karakter szóköz nélkül) lehet. Az írásokat doc, docx, vagy rtf formátumban, 12-es Times New Romain betűtípussal,

Részletesebben

Segédlet a szakgyógyszerész szakdolgozat elkészítéséhez

Segédlet a szakgyógyszerész szakdolgozat elkészítéséhez Segédlet a szakgyógyszerész szakdolgozat elkészítéséhez - a legfontosabb tudnivalók összefoglalása - A szakdolgozat célja az, hogy a jelölt a gyógyszerésztudomány kiválasztott problémakörének önálló tanulmányozásával

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL

TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL ~ ~ TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL Az Osztatlan tanárképzés zárásaként Diplomamunkát kell

Részletesebben

Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató

Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató Tisztelt Lektor Úr/Asszony! Egy tudományos dolgozat bírálatára szóló felkérés a lektor tudományos munkásságának elismerése. Egy folyóirat szakmai reputációja jelentős

Részletesebben

SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSI ÚTMUTATÓ

SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSI ÚTMUTATÓ SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM MŰSZAKI TUDOMÁNYI KAR TANÁRKÉPZŐ KÖZPONT SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSI ÚTMUTATÓ a műszaki szakoktató BSc és a mérnöktanár MA szakon Érvényes: 2014/2015. tanévtől Összeállította: DR. VÁSÁRHELYI

Részletesebben

Szakdolgozati követelmények

Szakdolgozati követelmények Szakdolgozati követelmények (Az MKSZ-NEK Szakedző Tanfolyam Tanulmányi Szabályzatának 2. számú melléklete) MKSZ-NEK Szakedző Tanfolyam (Megjegyzés: A Szakdolgozati követelmények című melléklet tartalmának

Részletesebben

A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSE ÉS A VÉDÉS

A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSE ÉS A VÉDÉS A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSE ÉS A VÉDÉS Szakdolgozat konzultáció MILYEN LEGYEN A SZAKDOLGOZAT? ELVÁRÁSOK SZEMPONTRENDSZERE SZAKIRODALMI JÁRTASSÁG irodalmi jártasság SZAKMÁHOZ KAPCSOLÓDÓ KUTATÁSI MÓDSZEREK

Részletesebben

2. számú melléklet Szakdolgozati útmutató

2. számú melléklet Szakdolgozati útmutató 2. számú melléklet Szakdolgozati útmutató 1. A szakdolgozat tartalmi és formai követelményei Tartalmi előírások a) A szakdolgozat címét úgy kell megfogalmazni, hogy az egyértelműen jelezze a tartalmat.

Részletesebben

Utasítás a szemináriumi munka formai feldolgozásához

Utasítás a szemináriumi munka formai feldolgozásához Utasítás a szemináriumi munka formai feldolgozásához A szemináriumi munka formája A szemináriumi munka fedőlapja úgy kell, hogy kinézzen, mint ahogy az a mellékletben szereplő dokumentumban látható oldalszámozás

Részletesebben

Szabályzat a szakdolgozatokról

Szabályzat a szakdolgozatokról SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR Szabályzat a szakdolgozatokról A szabályzat hatálya kiterjed a kar valamennyi képzésére, ahol a képesítési követelmények vagy az egyetemi szabályzatok

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR SZABÁLYZAT A SZAKDOLGOZATOKRÓL. Szeged, február 21.

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR SZABÁLYZAT A SZAKDOLGOZATOKRÓL. Szeged, február 21. A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR SZABÁLYZAT A SZAKDOLGOZATOKRÓL Szeged, 2019. február 21. 2 A szabályzat hatálya kiterjed a kar valamennyi képzésére, ahol a képesítési követelmények

Részletesebben

2/ Mozgóképgyártó szakasszisztens Médiatechnológus asszisztens

2/ Mozgóképgyártó szakasszisztens Médiatechnológus asszisztens A 10/2007. (II. 27.) SZMM rendelettel módosított 1/2006. (II. 17.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Egyes esetekben e fejezet keretében készítjük el a Tartalomjegyzéket is, melynek technikai megvalósításáról majd az 5.6.6. fejezetben olvashat.

Egyes esetekben e fejezet keretében készítjük el a Tartalomjegyzéket is, melynek technikai megvalósításáról majd az 5.6.6. fejezetben olvashat. Szövegszerkesztés 1. Bevezetés Ebben a modulban a szövegszerkesztési szabályokat kívánjuk bemutatni. Feltételezzük, az olvasó már ismer legalább egy szövegszerkesztő programot, így annak teljes körű bemutatására

Részletesebben

Glavanovics Andrea. Bibliográfiai hivatkozások készítése

Glavanovics Andrea. Bibliográfiai hivatkozások készítése Glavanovics Andrea Bibliográfiai hivatkozások készítése 2017. Március 30. konzultáció Mikor kell hivatkozni? Egy tanulmánynak, tudományos műnek, szakdolgozatnak különböző részegységekből kell állnia, aminek

Részletesebben

ÚTMUTATÓ a szakdolgozat elkészítéséhez formai követelmények

ÚTMUTATÓ a szakdolgozat elkészítéséhez formai követelmények ÚTMUTATÓ a szakdolgozat elkészítéséhez formai követelmények Mivel az eddigi szerkesztési tapasztalatok azt mutatják, hogy a formai hiányosságok nagymértékben rontják a diplomamunka értékét, arra kérjük

Részletesebben

A szóbeli vizsgafeladatot ha a feladat indokolja a szaktanárok által összeállított mellékletek, segédanyagként felhasználható források egészítik ki.

A szóbeli vizsgafeladatot ha a feladat indokolja a szaktanárok által összeállított mellékletek, segédanyagként felhasználható források egészítik ki. 1185-0 Informatikai ismeretek szakismereti alkalmazása A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/200 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel

Részletesebben

MA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára október 3. Schmidt Andrea Elméleti Intézet

MA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára október 3. Schmidt Andrea Elméleti Intézet MA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára 2016. október 3. Schmidt Andrea Elméleti Intézet schmidt@mome.hu A szakdolgozattal kapcsolatos információk elérhetősége ETR Dokumentumok/ MOME Dokumentumok/

Részletesebben

Értékelési és ellenőrzési módszerek, eljárások és szabályok az indítani tervezett pedagógia alapképzési szakon

Értékelési és ellenőrzési módszerek, eljárások és szabályok az indítani tervezett pedagógia alapképzési szakon Értékelési és ellenőrzési módszerek, eljárások és szabályok az indítani tervezett pedagógia alapképzési szakon ME BTK Neveléstudományi Tanszék 2007 Az ismeretek ellenőrzése Az ismeretek ellenőrzése a kurzusok

Részletesebben

SZAKDOLGOZATI ÚTMUTATÓ Szakirányú, szakvizsgás képzésre járó hallgatók részére. Szarvas

SZAKDOLGOZATI ÚTMUTATÓ Szakirányú, szakvizsgás képzésre járó hallgatók részére. Szarvas SZAKDOLGOZATI ÚTMUTATÓ Szakirányú, szakvizsgás képzésre járó hallgatók részére Szarvas 1. A szakdolgozat célja és szerepe A szakdolgozat eredményes megírásával és megvédésével bizonyítja a hallgató szakmai,

Részletesebben

APPI MŰSZAKI PEDAGÓGIA TANSZÉK

APPI MŰSZAKI PEDAGÓGIA TANSZÉK Ú T M U T A T Ó A.. SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK SZAKDOLGOZATÁNAK ELKÉSZÍTÉSÉHEZ 2013 Tisztelt Hallgatónk! Eddigi felsőoktatási tanulmányai során már átesett a szakdolgozat készítésének nem kis erőfeszítést

Részletesebben

Eszterházy Károly Főiskola Természettudományi Kar Sporttudományi Intézet A SZAKDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK SZEMPONTJAI

Eszterházy Károly Főiskola Természettudományi Kar Sporttudományi Intézet A SZAKDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK SZEMPONTJAI Eszterházy Károly Főiskola Természettudományi Kar Sporttudományi Intézet A SZAKDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK SZEMPONTJAI Jóváhagyta: EKF Sporttudományi Intézet Intézeti Tanácsa A diplomamunka célja a tanultak

Részletesebben

a szakdolgozat elkészítéséhez

a szakdolgozat elkészítéséhez Ú T M U T A T Ó a szakdolgozat elkészítéséhez Debrecen 2017. Bevezetés A módszertani útmutató célja, hogy a szakdolgozat tartalmi és formai követelményeit ismertesse, és egyben segítséget nyújtson a sikeres

Részletesebben

A sportszervező BSc alapszakon készítendő szakdolgozat követelményei

A sportszervező BSc alapszakon készítendő szakdolgozat követelményei ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2012/2013. tanévtől, a tanulmányaikat 2010 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. A sportszervező BSc alapszakon készítendő szakdolgozat

Részletesebben

Diplomamunka, Szakdolgozat, Projekt munka, Komplex tervezés felépítésének tartalmi és formai követelményei

Diplomamunka, Szakdolgozat, Projekt munka, Komplex tervezés felépítésének tartalmi és formai követelményei Diplomamunka, Szakdolgozat, Projekt munka, Komplex tervezés felépítésének tartalmi és formai követelményei 1. Kötelezően leadandó Az Automatizálási és Infokommunikációs Intézet honlapján található tervezési

Részletesebben

TESTNEVELÉSI EGYETEM Szakdolgozati és diplomadolgozati követelmények

TESTNEVELÉSI EGYETEM Szakdolgozati és diplomadolgozati követelmények TESTNEVELÉSI EGYETEM Szakdolgozati és diplomadolgozati követelmények TARTALMI KÖVETELMÉNYEK A szakdolgozat és a diplomadolgozat (továbbiakban diplomamunka) az adott képzés szintjének és irányultságának

Részletesebben

Faipari terméktervező Mérnökasszisztens

Faipari terméktervező Mérnökasszisztens A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

DISSZERTÁCIÓ FORMAI KÖVETELMÉNYEI

DISSZERTÁCIÓ FORMAI KÖVETELMÉNYEI DISSZERTÁCIÓ FORMAI KÖVETELMÉNYEI I. A disszertáció fő részei 1. Külső borító 2. Címlap román nyelven 3. Címlap magyar nyelven 4. Tartalomjegyzék (a fejezetcímek oldalszámaival) 5. Főszöveg bevezetés fejezetek

Részletesebben

A szóbeli vizsgafeladatot ha a feladat indokolja a szaktanárok által összeállított mellékletek, segédanyagként felhasználható források egészítik ki.

A szóbeli vizsgafeladatot ha a feladat indokolja a szaktanárok által összeállított mellékletek, segédanyagként felhasználható források egészítik ki. A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/00 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ ÉS A ZÁZÓVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉSHEZ 1. A SZAKDOLGOZATTAL KAPCSOLATOS FORMAI ÉS TARTALMI ELŐÍRÁSOK

ÚTMUTATÓ A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ ÉS A ZÁZÓVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉSHEZ 1. A SZAKDOLGOZATTAL KAPCSOLATOS FORMAI ÉS TARTALMI ELŐÍRÁSOK ÚTMUTATÓ A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ ÉS A ZÁZÓVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉSHEZ 1. A SZAKDOLGOZATTAL KAPCSOLATOS FORMAI ÉS TARTALMI ELŐÍRÁSOK A szakdolgozat szokásos terjedelme 40-60 A/4-es gépelt oldal. Az

Részletesebben

Törzskönyvi szám /2009. SZAKDOLGOZAT SZERZİ NEVE(I) ÉVSZÁM

Törzskönyvi szám /2009. SZAKDOLGOZAT SZERZİ NEVE(I) ÉVSZÁM Törzskönyvi szám /2009. SZAKDOLGOZAT SZERZİ NEVE(I) ÉVSZÁM I.Béla Gimnázium/PTE-PMMK SZAKDOLGOZAT Szakdolgozat címe Készítette(ék): Szerzı(k) neve(i) Témavezetı: Témavezetı Neve Konzulens: Konzulens Neve

Részletesebben

55 810 01 0010 55 09 Mechatronikai mérnökasszisztens. Mérnökasszisztens

55 810 01 0010 55 09 Mechatronikai mérnökasszisztens. Mérnökasszisztens A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A GÉPÍRÁSOKTATÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK SZAKDOLGOZATÁNAK TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI

A GÉPÍRÁSOKTATÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK SZAKDOLGOZATÁNAK TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI A GÉPÍRÁSOKTATÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK SZAKDOLGOZATÁNAK TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI I. Tartalmi követelmények A szakdolgozat keretein belül a hallgató feladata, hogy gondosan válogatott szakirodalom

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A SZAKDOLGOZATRÓL FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS MESTERSZAK FORDÍTÓ SPECIALIZÁCIÓ

TÁJÉKOZTATÓ A SZAKDOLGOZATRÓL FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS MESTERSZAK FORDÍTÓ SPECIALIZÁCIÓ PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM BÖLCSÉSZET- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR ANGOL-AMERIKAI INTÉZET ANGOL NYELVPEDAGÓGIAI ÉS FORDÍTÁSTUDOMÁNYI TANSZÉK TÁJÉKOZTATÓ A SZAKDOLGOZATRÓL FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS MESTERSZAK

Részletesebben

Tartalmi követelmények A szakdolgozat célja

Tartalmi követelmények A szakdolgozat célja ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2017/2018. tanévtől, a tanulmányaikat 2017 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. A sport- és rekreációszervezés BSc alapszakon készítendő

Részletesebben

MINISZTERELNÖKI HIVATAL. Szóbeli vizsgatevékenység

MINISZTERELNÖKI HIVATAL. Szóbeli vizsgatevékenység MINISZTERELNÖKI HIVATAL Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 1185-06/1 Gazdasági tervezési, rendszerelemzési, tervezési vagy

Részletesebben

Segédlet a szakgyógyszerész szakdolgozat elkészítéséhez

Segédlet a szakgyógyszerész szakdolgozat elkészítéséhez Segédlet a szakgyógyszerész szakdolgozat elkészítéséhez - a legfontosabb tudnivalók összefoglalása - A szakdolgozat célja az, hogy a jelölt a gyógyszerésztudomány kiválasztott problémakörének önálló tanulmányozásával

Részletesebben

Hitetek mellé tudást

Hitetek mellé tudást E L Ő Z E T E S F E L H Í V Á S A DOKTORANDUSZOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK HITTUDOMÁNYI OSZTÁLYA, folytatva a korábbi szép hagyományt, idén is meghirdeti nemzetközi konferenciáját, mely immár a hatodik a

Részletesebben

Szakdolgozat készítés, tartalmi és formai követelmények, záróvizsga

Szakdolgozat készítés, tartalmi és formai követelmények, záróvizsga Szakdolgozat készítés, tartalmi és formai követelmények, záróvizsga Tájékoztató az Alkalmazott közgazdaságtan alapszak BA hallgatói számára 2014/15. tanév II. (tavaszi) félév I. SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSE

Részletesebben

Szakdolgozat, diplomaterv formai és tartalmi követelményeiről április 10. Készítette: Till Sára

Szakdolgozat, diplomaterv formai és tartalmi követelményeiről április 10. Készítette: Till Sára Szakdolgozat, diplomaterv formai és tartalmi követelményeiről 2019. április 10. Készítette: Till Sára Határidők Feladat kiadása: szorgalmi időszak első napja (idén 2019. február 4.) Dolgozat beadása: szorgalmi

Részletesebben

I. Tartalmi követelmények

I. Tartalmi követelmények A PEDAGÓGUS SZAKVIZSGA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK TANULMÁNYTERÜLETTŐL FÜGGETLEN, EGYSÉGES SZAKDOLGOZATÁNAK TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI I. Tartalmi követelmények A szakdolgozat keretein belül a

Részletesebben

Az OTDT online rendszerébe felöltendő pályamunkák formai követelményei szekciók szerint

Az OTDT online rendszerébe felöltendő pályamunkák formai követelményei szekciók szerint Az OTDT online rendszerébe felöltendő pályamunkák formai követelményei szekciók szerint Felhívjuk figyelmüket, hogy az intézményi TDK-konferenciát követően csak a pályamunkát kell feltölteni, az adatok

Részletesebben

A tételsor a 21/2007. (V.21.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült.

A tételsor a 21/2007. (V.21.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA

TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA az ELTE Savaria Egyetemi Központ Természettudományi Centrum, a Magyar Meteorológiai Társaság Szombathelyi Csoportja, Gothard

Részletesebben

A DIPLOMAMUNKA FORMAI KÖVETELMÉNYEI JAVASLAT

A DIPLOMAMUNKA FORMAI KÖVETELMÉNYEI JAVASLAT A DIPLOMAMUNKA FORMAI KÖVETELMÉNYEI JAVASLAT A diplomamunka kötelező részei (bekötési sorrendben) 1. Fedőlap - Bal felső sarokban a kiíró tanszék megnevezése (ha két tanszékkel együttműködve dolgozzuk

Részletesebben

ÚTMUTATÓ a SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ és a ZÁRÓVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉSHEZ

ÚTMUTATÓ a SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ és a ZÁRÓVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉSHEZ ÚTMUTATÓ a SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ és a ZÁRÓVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉSHEZ 1. A SZAKDOLGOZATTAL KAPCSOLATOS FORMAI ÉS TARTALMI ELŐÍRÁSOK A szakdolgozat szokásos terjedelme 40-60 A/4-es gépelt oldal. Az

Részletesebben

HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER

HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER A Budapesti Metropolitan Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata II. Kötet HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 2. melléklet A SZAKDOLGOZAT FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEIRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK METU_HK_M2_3_0

Részletesebben

Az államvizsga dolgozat formai követelményei

Az államvizsga dolgozat formai követelményei Az államvizsga dolgozat formai követelményei Az államvizsga dolgozat a tartalmi elrendezés és a kutatás követelményei szerint fejezetekre tagolódik. Az egyes fejezetek mindig új oldalon kezdődnek. A dolgozatnak

Részletesebben

A SZAKDOLGOZAT/DIPLOMADOLGOZAT SZERKESZTÉSE

A SZAKDOLGOZAT/DIPLOMADOLGOZAT SZERKESZTÉSE A SZAKDOLGOZAT/DIPLOMADOLGOZAT SZERKESZTÉSE 1. A szakdolgozat/diplomadolgozat nyelve: magyar vagy angol, esetleg német. 2. A szakdolgozat/diplomadolgozat alakja: A4 formátum, bekötött, fekete színű kemény

Részletesebben

Környezettudomány mesterszak (MSc) diplomamunka követelményei

Környezettudomány mesterszak (MSc) diplomamunka követelményei Környezettudomány mesterszak (MSc) diplomamunka követelményei 1. A diplomamunka beadása és elfogadása a záróvizsgára bocsátás előfeltétele. A diplomamunka kreditértéke 30 pont, elkészítésének javasolt

Részletesebben