Az első századok. A XVI XVIII. század
|
|
- Orsolya Hajdu
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az első századok A keresztyénségre mindig is az adventista szellemiség volt a jellemző, azaz a boldog reménység, az élőket és holtakat ítélő, örök ország felett uralkodó Jézus Krisztus második eljövetelének várása határozta meg. Az adventizmus lényegét leghívebben az Apostolok Egyháza, az Apostolok Cselekedeteiben bemutatott Ősegyház életének története szemlélteti. Az ősi keresztyénségnek a nyomai sorainkban is felötlenek. Bizonyítékok után kutatva a történészek visszanyúlnak a római korba, amikor is a római katonák országunk területének meghódításakor a keresztyénséget is magukkal hozták. A hagyomány szerint András, a tizenkét tanítvány egyike volt a keresztyénség első hirdetője tájainkon. Az Üdvözítő mennybemenetelét követő nyolc évszázadban a tiszta és egyszerű keresztyénség meghódította a Kárpát-medencét és az Alsó-Duna-mentét lakó népeket. Erről tesz bizonyságot maga a nyelv is, amely nemcsak a román ajkú populáció latin eredetét igazolja, hanem rávilágít a keresztyénségnek a román nemzeti- és nyelvi öntudatra gyakorolt befolyására is. Ez a keresztyénség a második adventbe vetett reménység hirdetője volt. A XVI XVIII. század A szláv befolyás meghatározta középkor századait követően a Luther Márton által 1517-ben Németországban elindított reformáció jelentős befolyást gyakorolt a keresztyénségre főként Erdélyben, ahová az üdvősségről szóló új megvilágosodás a lipcsei vásárt látogató szász kereskedők révén hatolt be. Az ezt igazoló első írott emlék 1521-es keltezésű, első hazai reformátorként pedig a brassói, 1498-ban született Johannes Honterust tartjuk számon. 1 / 5
2 Az elnyomás dacára 1524-ben megalapítják az első lutheránus iskolát, húsz évvel később pedig, 1544-ben elfogadják az ágostai hitvallást (Augsburg) ban, a Tordai Nyilatkozat révén először ismerik el minden személy azon jogát, hogy szabadon gyakorolhassa hitét. Ennek a dokumentumnak köszönhetően nevezhető méltán Erdély a vallásszabadság bölcsőjének. Sajnos e liberális szellemű nyilatkozat nem vonatkozott az erdélyi szombatosokra, akik az üldöztetést elkerülendő 1868-ban végül áttértek a judaizmusra. Hitük két alappillére a Jézus Krisztus közeli visszajövetelébe vetett reménység, valamint a Tízparancsolat szerinti nyugalomnap, a Szombat megünneplése. Közösségük történelme 1524-ig nyúlik vissza, és együtt fejlődött a lutheránus és az unitárius közösséggel, mentoraik közt pedig megemlíthetjük Giorgio Blandratát, Erdély fejedelmének orvosát, a nemes Eössi Andrást, és a több nyelvet beszélő, nagy műveltségű Pécsi Simont. A XIX. és XX. század Az első adventista misszionárius, aki országunk jelenlegi területén az evangéliumot hirdette, a lengyel származású katolikus pap, Mihail Bellina Czechowski volt ban született, majd 1835 és 1849 között a lengyel kolostorok igen szigorú környezetében nevelkedett. A társadalmi igazságtalanság és a klérus erkölcsi lazasága érzékenyen érintette. Rómában vallási reformot kezdeményez, majd kivándorol az Egyesült Államokba, ahol 1856-tól felkarolja az adventmozgalom ügyét ben azzal a vággyal tér vissza Európába, hogy megossza az emberekkel a felfedezett igazságokat. Olaszország, Svájc és Franciaország után 1869-ben megérkezik Erdélybe: Kolozsvárott, Besztercén, Tordán, Szamosújvárott, Betlenben, Pataréten és Kolozson hirdeti az evangéliumot. Egy Cernauti-i kitérő után elkíséri Pitesti-re Tache Fotescu kereskedőt. Itt Garabet Hagi Aslan, a királyi család egyik beszállítójának otthonában kezd prédikálni. Aslan fiai 2 / 5
3 közül ketten, Toma és Mitica családjaikkal egyetemben elsőkként válnak adventistákká ben, a kor legnevesebb európai misszionáriusa, Ludwig R. Conradi megérkezik Erdélybe azzal a céllal, hogy felkutassa az itt élő szombatosokat. Hatalmas területen végez missziómunkát, Németországtól egészen a Krím-félszigetig és a Volga-mentéig, majd Konstantinápolyba is eljut. Romániában német kereskedőknek és iparosoknak hirdeti az Igét, akik révén a helybéliek is megismerkedhetnek az advent igazsággal ben, Kolozsváron, L. R. Conradi szolgálatának köszönhetően megtér Johann Rottmayernek, a Brit Bibliatársulat képviselőjének felesége és egyik leánya, később pedig ő maga is. Házában gyülekezik az első kolozsvári adventista csoport, és ugyanott, a ház tetőterének egyik szobájában kapnak szállást a városba érkező misszionáriusok ben Kolozsvárott és környékén mintegy ötven adventista élt. A Krím-félszigetről egyrészt az üldözés elől menekülendő, másrészt I. Károly román király meghívására, német bevándorlók érkeznek Dobrudzsába (ez utóbbiak azért élvezték a román uralkodó vendégszeretetét, mivel fajlovakat tenyésztettek). E bevándorlók képezték a romániai adventmozgalom harmadik jelentős erőforrását. L. R. Conradinak, Andreas Siefriednek, az egykori cobatini baptista presbiternek, F. Adoneitnak és másoknak köszönhetően a helybéliek is megismerik az általuk felfedezett igazságot. Cobatinban alakult meg az egyik legrégebbi romániai adventista gyülekezet, amelynek utóda ma is él Konstancán és 1920 között kezdődik el az adventizmus szervezett bemutatása országunk városaiban, falvaiban, kezdetben a német telepesek révén, majd helybéli prédikátorok által. Ez utóbbiak közül megemlítjük az 1906-ban megtért Petre P. Paulinit, Stefan Demetrescut, aki 1907-ben tért meg, Constantin Popescut, aki Bécsben szobrászatot tanult, Petre Paunescut, aki civilben katonatiszt volt, Kelemen Istvánt és Bauer Johannt. Többen közülük a németországi Friedensau-ban végezték teológiai tanulmányaikat, aminek köszönhetően a germán alaposság meghatározta gondolkodásmódjukat, és ennek az egyházszervezésben is nagy hasznát vették ban szervezték meg a Romániai Hetedik Napot Ünneplő Adventista Gyülekezetek Unióját, amelynek immár több mint kétezer tagja volt. Az Unió megszervezésekor született döntés 3 / 5
4 egyrészt egy Adventista Szeminárium megalapításáról erre 1924-ben került sor, s az intézménynek Focsani adott otthont, majd Dicsőszentmártonba, ezt követően pedig Brassó-Méhkertre (Stupini) helyezték át, másrészt egy nyomda üzembe helyezéséről, amely 1923-tól működött Bukarestben. E két intézmény mellett egy egészségügyi intézetet is alapított egyházunk. A két világháború közötti időszak méltán nevezhető a romániai adventizmus aranykorszakának. Erdélyben, a románok, magyarok és szászok körében, valamint Havasalföldön és Moldvában Krisztus várásának láza több embert nyert meg, mint bárhol másutt Európában. Nemzetiségi hovatartozástól függetlenül mindenkit magába foglaló, fiatal egyház alakult ki ily módon ben a több mint tizenegyezer tagot számláló közösségből mintegy tízezren gyermekek és ifjak voltak, jóllehet üldözéssel is számolniuk kellett. A negyvenes években, főként az 1942 és 1944 közötti időszakban lévén hogy törvényen kívül helyezték egyházunkat nagy megpróbáltatásokkal kellett szembenőznie a több ezer romániai adventistának volt a felszabadulás éve, és ezt követően egészen 1949-ig misszionárius lendület jellemezte a romániai advent mozgalmat, annak ellenére, hogy a háború után a népesség meg volt tizedelve és rettenetes szegénység uralkodott az országban. Egyházunk visszaszerezte az 1942-ben elkobzott méhkerti Szemináriumot, újra megnyíltak imaházaink kapui, a kiadó és a nyomda, újralendült a misszió. Az 1946-os királyi rendelet, valamint az 1946-os, 1950-es és 1952-es vallásügyi törvény értelmében a romániai adventisták történelmük során először élvezhettek teljes vallásszabadságot. De amit a törvény szavatolt, azt a gyakorlat nem igazolta ben újra elkobozták a Szemináriumot amelyet 1952-ben újraalapítanak Bukarestben, de a tanítás alkalmatlan körülmények között folyik, és a karhatalom egyre kevesebb helyet engedélyez a tanulni vágyóknak. A kommunizmus évei áldásos, de szomorú évek voltak. Áldásosak, mivel a Hetedik Napot Ünneplő Adventista Egyház növekedett ez idő alatt, szomorúak, mivel nem örvendhetett szabadságnak, s emiatt az adventista világegyháztól való elszigetelődéssel is számolnia kellett. Az december 22-én beköszöntött felszabaduláskor egyházunknak körülbelül megkeresztelt tagja volt (1945-ben en). A következő években is nőtt a taglétszám: a 2002-es népszámláláskor en vallották magukat adventistáknak, közülük mintegy en voltak megkeresztelt egyháztagok. 4 / 5
5 Jelenleg a Romániai Hetedik Napot Ünneplő Adventista Egyház keretében egyetemi fokozattal rendelkező teológiai intézet is működik, amelyen három szakon történik tanítás: lelkészképzés, szociális gondozás és bölcsészet. A teológia mellett van még egy orvos asszisztens képző iskolánk, három líceumunk és több általános iskolánk, harminc rádióállomásunk, egy videó központunk, kiadónk és nyomdánk, orvosi rendelőink, levelező bibliaiskolánk, több humanitárius szervezetünk, amely az elítéltek és hátrányos helyzetű gyermekek megsegítéséért tevékenykedik, valamint egy segélynyújtó ügynökségünk, az ADRA. 5 / 5
22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2)
7. évfolyam 1. Önismeret a Biblia fényében 2. A Szentírásban Isten szava (2Tim 3,16) 3. Megtérés és hit 4. Emberi kapcsolatok a Biblia fényében 5. Hitvallók a történelemben (gályarabok, hitvalló őseink)
Részletesebben1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont
1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont 1 1. ábra: A Partium területe Bethlen Gábor halálakor. Rajzolja be a Partiumot alkotó területrészeket piros határvonalakkal, és írja be a területek neveit! 2.
RészletesebbenAdvent Publishing House Budapest Borsfa street 55. Hungary HU-1171
A keresztény ember cselekvő optimizmusa árad ebből a könyvből. Szinte minden lapja arról beszél, hogy milyen szép ez az Isten által teremtett világ és benne milyen szép lehet az ember békessége, élete.
RészletesebbenA vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház
A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház 2018. 01. 09. Számos rendezvénnyel, változatos programokkal ünnepli idén a 1568-as tordai országgyűlés és a vallásszabadságot kimondó törvény
RészletesebbenNemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem
Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Hittankönyv a középiskolák 10. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó 01. Az egyháztörténelem fogalma A források típusai A történelem segédtudományai
RészletesebbenEurópai ünnepnapok 2012
Európai ünnepnapok 2012 Ausztria október 26. december 8. Úrnapja Az örökös semlegesség ünnepe napja Szeplőtelen fogantatás ünnepe Belgium július 21. november 2. november 11. december 6. Nemzeti ünnep napja
RészletesebbenKössünk békét! SZKA_210_11
Kössünk békét! SZKA_210_11 TANULÓI KÖSSÜNK BÉKÉT! 10. ÉVFOLYAM 145 11/1 NÉMETORSZÁG A VALLÁSHÁBORÚ IDEJÉN SZEMELVÉNYEK Németországban a XVI. században számos heves konfliktus jelentkezett, s ezek gyakran
RészletesebbenSárospatak - tanulmányút április 7. EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok
SÁROSPATAKI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM Sárospatak - tanulmányút 2018. április 7. EFOP-5.2.2-17-2017-00066 Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok "SCHOLA PATAKIANA" Sárospatak,
RészletesebbenI. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a
I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a Kárpátok hegyvonulatai határolják, gazdag nemesfém, vasérc
RészletesebbenPannonhalma (Szent Márton hegy) kb. 966. Kolostori iskola, a Benedek-rend regulái szerint
Kaposi József Pannonhalma (Szent Márton hegy) kb. 966. Kolostori iskola, a Benedek-rend regulái szerint egyházi, állami hivatalnokok képzése új hitvilág és erkölcsi felfogás terjesztése mindennapok élete
RészletesebbenGödöllői Református Líceum Gimnázium
Gödöllői Református Líceum Gimnázium OM azonosító: 032575 : 2100 Gödöllő, Szabadság tér 9. /Fax: 28/410-298 E-mail: refliceum@gmail.com A Gödöllői Református Líceum Gimnázium felvételi tájékoztatója Bemutatkozás
RészletesebbenJézus, a tanítómester
9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje
RészletesebbenTorda és a magyar vallásszabadság - unitáriusok
Torda és a magyar vallásszabadság - unitáriusok Tahitótfalu, 2015. július 17 Sipos Gábor Nem hitújítás! Reformáció A hitgyakorlat megújítása! Áldozás helyett: úrvacsora. Csak 2 szentség Egyetlen közbenjáró:
Részletesebben5. Feltételek (ha vannak) 5.1 Az előadás lebonyolításának feltételei 5.2 A szeminárium / labor lebonyolításának feltételei
Szakmai kompetenciák A TANTÁRGY ADATLAPJA 1 A képzési program adatai 11 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 12 Kar Római Katolikus Teológia 13 Intézet Római Katolikus Didaktikai Teológia
RészletesebbenNév 1. 0011 MAGYAR KATOLIKUS EGYHÁZ 2 836 815 021 498 267 2. 0066 MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ 971 096 107 162 978
2. ú melléklet Kimutatás a 2007. évi Szja 1 %-ának adózói rendelkezéséről az egyházak és a kiemelt költségvetési előirányzatok ára a felajánlott összeg szerint csökkenő sorrendben Sor 1. 0011 MAGYAR KATOLIKUS
RészletesebbenA kezek összeérnek,/isten magyarnak teremtett (Koltay Gergely: A Zobor alji magyarok himnusza)
EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 3300 EGER, Ifjúság u. 2.sz Tel: (36) 324-808 Fax: (36) 324-909 OM azonosító: 031598 Web: www.szilagyi-eger.hu, E-mail: eszeg@eszeg.sulinet.hu A kezek összeérnek,/isten
RészletesebbenKözös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai. Evangélikus-Lutheránus Egyház Zsinata
Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Zsinata 2017. 07. 04. Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai Evangélikus-Lutheránus
RészletesebbenOsztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
Részletesebben2014. október, november, december
Írta: Clinton Wahlen 2014. október, november, december Copyright Hetednapi Adventista Egyház, 2014 Copyright Clinton Wahlen, 2014 Felelős kiadó: Ócsai Tamás A Bibliatanulmányokat a Hetednapi Adventista
Részletesebben2015. Teológiai tárgyak. Nappali tagozat
ZÁRÓVIZSGAI TÉTELEK A HITTANÁR-NEVELŐ SZAKON 2015. Teológiai tárgyak Nappali tagozat 1. Pál apostol élete (tételgazda: dr. Peres Imre) Irodalom: Saffrey, H.-D., Pál apostol története, 2001; Tarjányi Béla,
RészletesebbenA BIBLIA SZÓL EGYESÜLET. 2012. évi Közhasznúsági jelentése
Székhelye: 1089. Budapest, Golgota u. 3. Közhasznú jogállása: Közhasznú szervezet. Adószáma: 18297296-1-42 Egyesület képviselője: Majoros Kende Fővárosi Törvényszék 11.Pk.63.867/1990. A BIBLIA SZÓL EGYESÜLET
RészletesebbenÁLTALÁNOS KATEKÉZIS IV. ÉVFOLYAM A TANTÁRGY ADATLAPJA
ÁLTALÁNOS KATEKÉZIS IV. ÉVFOLYAM A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeş-Bolyai Tudományegyetem Kolozsvár intézmény 1.2 Kar Római Katolikus Teológia Kar 1.3 Intézet Pasztorálteológia
RészletesebbenA reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon
A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon A reformáció gyors elterjedésének az okai Az egyház elvilágiasodása Mátyás király uralkodása alatt a király az ország irányításában alkalmazott nagy
RészletesebbenKi kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne:
Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne: Kint azt kiáltják: [ ] Éljen a szabadság! Diákok mennek erre, föl-földobálják a sapkájukat, ujjongva éltetik a szabadságot. Ami az
RészletesebbenA katolikus egyház. Gulyás Csenge Pázmány Péter Katolikus Egyetem,
A katolikus egyház Gulyás Csenge Pázmány Péter Katolikus Egyetem, 2016. 11. 26. 3 egyháztartomány Hanoi - Hà Nội 10 egyházmegye Huế 6 egyházmegye Ho Chi Minh-város 10 egyházmegye 6 hivatalosan elismert
RészletesebbenOsztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
RészletesebbenA CJ egyetemes küldetése - Küldetés minden néphez
A CJ egyetemes küldetése - Küldetés minden néphez A Congregatio Jesu egyetemes küldetése: Latin-Amerika - Argentína - Brazília - Chile - Kuba Küldetés az egész világra, minden néphez Európa - Ausztria
RészletesebbenMagyar joganyagok - 128/1995. (XII. 28.) OGY határozat - az egyházak közvetlen állam 2. oldal Zsidó Hitközségek ,0 Szövetsége (MAZSIHISZ) Budape
Magyar joganyagok - 128/1995. (XII. 28.) OGY határozat - az egyházak közvetlen állam 1. oldal 128/1995. (XII. 28.) OGY határozat az egyházak közvetlen állami támogatására jóváhagyott 1996. évi költségvetési
Részletesebbentekintély főnév
Tekintély? tekintély főnév (lat. auctoritas): általában egy természetes vagy jogi személy erkölcsi hatalma mások fölött. - A természetes személy ~ének forrása lehet testi (erő, ügyesség), szellemi kiválóság
RészletesebbenZalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21.
Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Péntek reggel az iskola udvarról indultunk az Igazgató Úrral, Csák tanár úrral és diák társammal Szőke Szilviával. Hosszú út elébe néztünk, pontosan még mi
RészletesebbenIntézmények :: Boldog Gizella Általános Iskola és Óvoda (Mohács), Testvérkék Óvoda (Budapest), Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium (Budapest),
Kik a ferencesek? A Ferences Rend 800 éve van jelen a társadalom szolgálatában. Ismert és elismert közösség Magyarországon és világszerte. A Rend elsődleges feladata az evangelizáció, ez ugyanakkor különböző
RészletesebbenMozgalomból örökség - nemzetközi konferencia Kolozsváron
Mozgalomból örökség - nemzetközi konferencia Kolozsváron 2016. 11. 10. NOVEMBER 17., CSÜTÖRTÖK A BBTE AULA MAGNA, FARKAS (KOGALNICEANU) UTCA 11. sz. II. Emelet 14.00 - Regisztráció 15.00-15.30 Köszöntések
RészletesebbenRomák az Unióban és tagállamaiban
Romák az Unióban és tagállamaiban Az Unió legnagyobb etnikai kisebbsége 10-12 millió között feltételezik létszámukat Minden országban hasonló problémákkal küzdenek Diszkrimináció a lakhatás, oktatás, egészségügy,
RészletesebbenÜnnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával
Sajtóközlemény Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával A Magyar Unitárius Egyház, partnerségben az Országgyűlés Hivatalával ünnepi konferenciát szervezett 2018. március 9-én,
RészletesebbenPUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK PROF. DR. ALMÁSI TIBOR
PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK PROF. DR. ALMÁSI TIBOR 1. Önálló kötetek (könyvek): (1978): Újszövetségi görög nyelvtan I. Budapest, BTA, 102 p., HNAE 4314. sz. (1990): Bibliai kérdések és válaszok Debrecen, GyuRó
RészletesebbenRÉVÉSZ IMRE EGYHÁZTÖRTÉNELEM. I. Az ó'skeresztyénségtől az ellenreformációig
RÉVÉSZ IMRE EGYHÁZTÖRTÉNELEM I. Az ó'skeresztyénségtől az ellenreformációig II. Az ellenreformációtól napjainkig (az 1930-as évekig) Különös tekintettel a magyar protestantizmus történetére Az 1936-ban,
RészletesebbenHÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez
RészletesebbenOsztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia
RészletesebbenKétszakos osztatlan tanári mesterképzés
Kétszakos osztatlan tanári mesterképzés I. Tanári szakpárok: 1) Az Evangélikus Hittudományi Egyetem az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közös képzés keretében hittanár-nevelő tanár közismereti tanár szakpáros
RészletesebbenOsztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
RészletesebbenErdély etnikai és felekezeti statisztikája IV. Fehér, Beszterce-Naszód és Kolozs megye Táblamellékletek
Varga E. Árpád Erdély etnikai és felekezeti statisztikája IV. Fehér, Beszterce-Naszód és Kolozs megye Táblamellékletek I. A népmozgalom főeredményei Alsó-Fehér, Belső-Szolnok, Doboka, Kolozs, Torda megyében,
RészletesebbenSZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.
SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00
RészletesebbenERDÉLYI MAGYAR NÉPPÁRT
ERDÉLYI MAGYAR NÉPPÁRT Kiadja az Erdélyi Magyar Néppárt, 2014 SZÖVETSÉGI ROMÁNIÁT, AUTONÓM TÖRTÉNELMI RÉGIÓKAT! Társadalmi békét a többség és a nemzeti közösségek között! Az Erdélyi Magyar Néppárt államelnök-választási
RészletesebbenI. Általános információk az előadásokról, szemináriumokról, szak- vagy laborgyakorlatokról
Babeş Bolyai Tudományegyetem Kolozsvár Kar: Történelem-Filozófia Egyetemi év:ii. Félév:I. I. Általános információk az előadásokról, szemináriumokról, szak- vagy laborgyakorlatokról Tantárgy neve: Nemzetközi
RészletesebbenA javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik.
Hittan A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. 5. évfolyam: A Biblia, az üdvtörténet fogalma A teremtéstörténetek
RészletesebbenTájékoztató a hit-és erkölcstan oktatásról a 2014-2015-ös tanévben
Tájékoztató a hit-és erkölcstan oktatásról a 2014-2015-ös tanévben Kedves Szülők! A 2014-2015-ös tanévben a Kerék Általános Iskola és Gimnáziumban a következő egyházak tartanak hit-és erkölcstan oktatást:
Részletesebben1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti
1. TOTÓ 1. Kire ismersz: ősiség eltörlése, Lánchíd, gőzhajó, kaszinó? 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos 2. Ebben az évben nyílik meg Magyarországon az első vasútvonal: 1. 1844 2.
RészletesebbenCsaládfa. Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925. Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944. Izsák Sámuel? 1914. Legmann Rudolf 1856 1938
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Izsák Sámuel? 1914 Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944 Legmann Rudolf 1856 1938 Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925
RészletesebbenA CE misszió helyzete a nagyvilágban és itthon. CE csendesnap Kolozsvár, április 2 Adorján Kálmán lp., a CEVSz elnöke
A CE misszió helyzete a nagyvilágban és itthon CE csendesnap Kolozsvár, 2016. április 2 Adorján Kálmán lp., a CEVSz elnöke A Libanoni CE a CEVSz-ben Raffi Messerlian lelkész a CEVSz választmányi tagja.
RészletesebbenAz Országgyűlés /2012 ( ) OGY. határozata. egyházkénti elismerés elutasításáról
Az Országgyűlés /2012 ( ) OGY határozata 1`d% s Hivatala tromán zm : il 5dsij / 2012 FFOR 13, egyházkénti elismerés elutasításáról 1.Az Országgyűlés a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint
RészletesebbenHol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?
Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi
RészletesebbenDecember 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.
A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,
RészletesebbenTávol az Araráttól Kiállítás és konferencia az örmény kultúráról
Távol az Araráttól Kiállítás és konferencia az örmény kultúráról 2013/04/05-2013/04/06 A Budapesti Történeti Múzeumban [1] április 5-én 16 órakor nyílik az 500 éves örmény könyvnyomtatás kulturális hatásait
RészletesebbenBeke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _
Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE ( 1 ) _ A címlapon és a hátsó borítón REISZ ILONA festményei: A pápa és A pápa munka közben ( 2 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE II. János Pál pápa
RészletesebbenOsztályozó vizsga anyaga történelemből
Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.
RészletesebbenETE_Történelem_2015_urbán
T Ö R T É N E L E M ETE_Történelem_2015_urbán Szóbeli középszintű érettségi tételek / 2015-2016. év tavaszára / Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1, T é t e l A korai feudalizmus / középkor gazdálkodása
RészletesebbenKatekéta-lelkipásztori munkatárs alapképzés
I. Tudnivalók a szakról: Katekéta-lelkipásztori munkatárs alapképzés Szaknév: Szint/ Képzési idő/ kreditek: Megszerezhető szakképzettség: Tagozat: A képzés célja: Finanszírozási forma: Önköltség mértéke:
Részletesebben1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.
1. osztály Külső jegyek alapján a református templom sajátosságainak felismerése. A bibliai teremtéstörténetének korosztályi szintű ismerete. Noé és a vízözön történetének ismerete. Az elveszett bárány
RészletesebbenBÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM
TÖRTÉNELEM BELSŐ VIZSGA 2015-2016 8. ÉVFOLYAM o Szóbeli vizsga 1. Az ókori Mezopotámia 2. Az ókori Egyiptom 3. A távol-keleti államok az ókori Keleten 4. Az arisztokrácia és a démosz küzdelme Athénban,
RészletesebbenEMLÉKKÖNYVÜNK
EMLÉKKÖNYVÜNK 1938 1998 60 EMLÉKKÖNYVÜNK 1938 1998 60 A ceglédi Kossuth Reálgimnázium 1938. évben végzett tanulóinak emlékkönyve Összeállította: Taracsák István Mûszaki szerkesztés és tipográfia: Taracsák
RészletesebbenHETÉNYEGYHÁZI REFORMÁTUS GYÜLEKEZET STRATÉGIÁJA
HETÉNYEGYHÁZI REFORMÁTUS GYÜLEKEZET STRATÉGIÁJA KÉSZÜLT 2014 NYARÁN JÖVŐKÉP: Azt ismertük fel, hogy Isten olyan krisztusközpontú gyülekezetet akar látni Hetényegyházán, amely felismeri és cselekszi az
RészletesebbenDiakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban
Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni
RészletesebbenA SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918)
A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918) Az egykori szabadkai gimnázium épülete 8 A Szabadkai Községi Főgymnasium története 1861-ben kezdődött, amikor az 1747-ben alapított iskola megnyitotta
RészletesebbenEDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu
EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért LÁTÁS Egyetemekre, Főiskolákra járó diákok evangéliummal való elérése, keresztyén diáktársaik által. Keresztyén diákok aktivizálása,
RészletesebbenÍrta: Martin Pröbstle
Írta: Martin Pröbstle 2013. október, november, december Copyright Hetednapi Adventista Egyház, 2013 Copyright Martin Pröbstle, 2013 Felelős kiadó: Ócsai Tamás A Bibliatanulmányokat a Hetednapi Adventista
RészletesebbenÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET. Csíkajnád. HONISMERETI ESSZÉ Bakó Katalin Csíkajnád Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium
ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET Csíkajnád HONISMERETI ESSZÉ Bakó Katalin Csíkajnád Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium 2014 0 Csíkajnád Csíkszeredától 20 kilométernyi távolságra lévő 600 lelket számlálókis falu.több
RészletesebbenVízkereszt Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve
2011 január 06. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A vízkereszt, más néven háromkirályok vagy epifánia egy keresztény ünnep, amelyet általában
Részletesebben2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL
2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL PREAMBULUM A szeretetszolgálat az anyaszentegyháznak, a hitre jutott emberek önkéntes közösségének hálaáldozata (Róm 12,1;
Részletesebben6.1 Teológia alapképzési szak
6.1 Teológia alapképzési szak Szakfelelős: Dr. Vankó Zsuzsanna (vanko.zsuzsa@sola.hu) tanszékvezető, főiskolai tanár. 6.1.1 Képzési és kimeneti követelmények Teológia szak (alapképzés) 1. Az alapképzési
RészletesebbenV. Mária Út Konferencia. Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17.
V. Mária Út Konferencia Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17. 2015. október 16., péntek Helyszín: Csíksomlyó, Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központ - Hotel Salvator** 17.00
RészletesebbenIsten markából nő ki a jövő - megkezdődött az Erdélyi Református Lelkészértekezlet idei első ülése
Isten markából nő ki a jövő - megkezdődött az Erdélyi Református Lelkészértekezlet idei első ülése 2013. 10. 15. Közel 270 lelkipásztor részvételével kezdődtek el az Erdélyi Református Lelkészértekezlet
RészletesebbenERDÉLY MAGYAR EGYETEME 1944-1949
ERDÉLY MAGYAR EGYETEME 1944-1949 II. KÖTET Dokumentumok 1945-1949 A dokumentumokat válogatta, gondozta, szerkesztette Lázok János és Vincze Gábor CUSTOS & MENTOR MAROSVÁSÁRHELY 1998 TARTALOM ELŐSZÓ 9 BEVEZETŐ:
RészletesebbenUSTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009
USTRON Nemzetközi diákkonferencia 2009 Hogyan jutottunk ki Ustronba? Újbuda önkormányzatának egyebek között egy lengyel várossal, Ustronnal is testvérvárosi kapcsolata van. Ustron néhány évente nemzetközi
Részletesebben"Lám elődbe adtam ma néked az életet és a jót, a halált és a gonoszt,... válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod!".
"Lám elődbe adtam ma néked az életet és a jót, a halált és a gonoszt, válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod!" Mózes V 30 15, 19 A két világháború között az Erdélyi Református Egyház
RészletesebbenOsztályozó vizsga témái. Történelem
9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság
RészletesebbenTartalomjegyzék. Elméleti szintézisek
Tartalomjegyzék Elméleti szintézisek A románság római eredete a történészek szemszögéből... 2 Az elrómaiasítás (romanizare) lépései... 2 A római eredet a történelmi dokumentumokban... 3 Helyi autonómia
RészletesebbenPOLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA
SPIRA VERONIKA POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA FÜGGELÉK 1 Megjegyzések a Függelékhez A Politika, oktatáspolitika dokumentumgyűjteményt a függelék zárja, amely bemutatja, hogy az önkormányzati munka milyen járulékos
Részletesebbenarculatának (1989 2002)
A Kárpát-medence rpát-medence etnikai arculatának átalakulásatalakulása (1989 2002) Kocsis Károly MTA FKI ME MFTK A Magyar Regionális Tudományi Társaság III. Vándorgyűlése (2005.11.24 26.) Sopron Kárpát
Részletesebben198 EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK
Eseménynaptár Kolozsvár, 1989. december 23.: 15 kolozsvári értelmiségi Hívó szó cím felhívásában, többek között, legsürg sebb feladatnak tekinti az Erdélyi Múzeum-Egyesület újjászervezését és m ködése
RészletesebbenCsaládfa. Nincs adat. Salamonné (szül. Siegel Johanna)? 1941. Schwartz. Nincs adat. Salamon? 1927. Apa. Anya. Kornveis Ignác 1882 1929
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Schwartz Salamon? 1927 Anyai nagyanya Schwartz Salamonné (szül. Siegel Johanna)? 1941 Apa Kornveis Ignác 1882 1929 Anya Kornveis Kornélia (szül. Schwarz
Részletesebben2017-ben Erdély hét megyéjében haladta meg a GDP növekedése az országos átlagot
GDP, 2007 2017 2017-ben Erdély hét megyéjében haladta meg a GDP növekedése az országos átlagot Az uniós csatlakozás utáni időszakban Románia bruttó hazai összterméke nominális lej értéken megduplázódott.
RészletesebbenKERESZTÉNY EMLÉKEK AZ ELSÕ HÁROM SZÁZDABÓL
emlekek.qxd 7/29/2019 2:55 PM Page 1 KERESZTÉNY EMLÉKEK AZ 1.-3. SZÁZADBÓL KERESZTÉNY EMLÉKEK AZ ELSÕ HÁROM SZÁZDABÓL Szent Pál apostol TARJÁNYI BÉLA. Tarjányi Béla Keresztény emlékek az első három századból
RészletesebbenZÁRÓVIZSGAI TÉTELSOR VALLÁSTANÁR SZAKON Bibliai teológia tárgyból
Bibliai teológia tárgyból Ószövetségi bibliai teológia 1. A teremtés 2. Az ısatyák 3. A Mózes-tradíciók 4. A Sínai-szövetség 5. Izrael élete a királyság elıtti korban (az Ígéret Földjének birtokba vétele,
RészletesebbenGazdagodó, fogyatkozó zsidóság
Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság Az egyszázalékos felajánlások és a zsidó felekezetek 2008 Az egyházak illetve a civil szervezetek számára felajánlott egy százalékok terén a már tavaly is észlelt tendenciák
RészletesebbenKiegészítı és gyakorló feladatok a 9-10/8-as leckéhez Reformáció és katolikus megújulás a szétszabdalt Magyarországon
Kiegészítı és gyakorló feladatok a 9-10/8-as leckéhez Reformáció és katolikus megújulás a szétszabdalt Magyarországon I. Teszt 1. Ki volt az alábbiak közül katolikus püspök? a. Bornemissza Péter b. Forgách
RészletesebbenBizottság keretéből nyújtott támogatások év
Bizottság keretéből nyújtott támogatások 2016. év Az egyes bizottságok keretéről és az alapítványok pályázati támogatási rendjéről szóló módosított 2/2006. (I.31.) önkormányzati rendelet 8. (6) bekezdése
RészletesebbenA ZSOLTÁR A RÉGI MAGYAR IRODALOMBAN Tudományos konferencia Csurgó, 2007. május 24 26. A konferenciát rendezi a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének Reneszánsz Osztálya és a Károli Gáspár
RészletesebbenReformáció, katolikus megújulás
Reformáció, katolikus megújulás üldözések, keresztes hadjáratok albigensek, valdensek, bogumilok Wycliff tagadta a pápaság vezető szerepét az egyházon belül, tagadta az egyház világi hatalmát és gazdagságát,
RészletesebbenTanítás a gyülekezetről
Tanítás a gyülekezetről ADUNARE Tanítás a gyülekezetről. A keresztény élet egyik legfontosabb leckéje a gyülekezetről való tanulás. Isten mindíg az Ő gyülekezetét használja arra hogy a földön véghezvigye
RészletesebbenA Jancsó Benedek történelmi emlékverseny lebonyolítása és a döntő témakörei
There are no translations available. Jancsó Benedek történelmi emlékverseny A Jancsó Benedek történelmi emlékverseny lebonyolítása és a döntő témakörei A szóbeli versenyre történő felkészüléshez ajánlott
RészletesebbenA földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n
A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n A budapesti földrajztanárképzés az Eötvös Loránd Tudományegyetemen jelenleg a Földrajzés Földtudományi Intézet Földrajztudományi Központjához kapcsolódik.
RészletesebbenRÉGI TÉRKÉPEK DIGITÁLIS FELDOLGOZÁSA. Bartos-Elekes Zsombor BBTE Magyar Földrajzi Intézet, Kolozsvár
RÉGI TÉRKÉPEK DIGITÁLIS FELDOLGOZÁSA Bartos-Elekes Zsombor BBTE Magyar Földrajzi Intézet, Kolozsvár arcanum.hu (I., II., III. katonai felmérés) http://mapire.staatsarchiv.at/en/ (II. felm.) Románia Lambert
RészletesebbenE L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-i ülésére
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS E L N Ö K E VI. 1228 /2009 E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-i ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Napok programja
RészletesebbenTéma: Az írástudók felelőssége
Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics
RészletesebbenVII. ÖNKÉNTES PROGRAM
VII. ÖNKÉNTES PROGRAM A Diakónia Keresztyén Alapítvány életében fokozatosan körvonalózódott az önkéntes program elindítása és fejlesztése, mivel helyi közösségeinkben tudatosítani szeretnénk, hogy a bennünket
RészletesebbenA DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET TUDOMÁNYOS GY JTEMÉNYEI
A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET TUDOMÁNYOS GY JTEMÉNYEI Köntös László gy jteményi igazgató (Pápa) 2015 Szabadon tenyészik A Pápai Református Kollégium a történeti hagyomány szerint 1531 óta m ködik
RészletesebbenLuther élete kora társadalmában, és miskolci hatása
Luther élete kora társadalmában, és miskolci hatása 1483-1546 1483.XI.10. EISLEBEN Szülői otthon - Mansfeldi tartózkodás 1484-1497 ERFURTi EGYETEM 1501-1505 ERFURTi ÁGOSTONRENDI KOLOSToR 1505.VII.17.
RészletesebbenAz Erdélyi Fejedelemség. 1. A fejedelemség születése
Az Erdélyi Fejedelemség 1. A fejedelemség születése Erdély az ország három részre szakadása (1541) előtt nem volt önálló állam: a Magyar Királyság részterülete volt, élén a vajda állt. A mohácsi csata
RészletesebbenTémakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):
Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani
RészletesebbenSorsdöntő(?) PÁRBESZÉD A MEGÚJULÁSÉRT. Az EJB által vezetett folyamat mozzanatai
Sorsdöntő(?) PÁRBESZÉD A MEGÚJULÁSÉRT Az EJB által vezetett folyamat mozzanatai Az EJB legitimitása A meglévő formális legitimáción túl kétségek fogalmazódtak meg bizottságot megalapító zsinat elkötelezettsége
Részletesebben