J E G Y Z Ő K Ö N Y V
|
|
- István Bence Orsós
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Siófok Város Képviselő-testületének január 23-án megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Dr. Balázs Árpád polgármester Horváth Károly alpolgármester Csorba Ottó, Gömbös Katalin, Hamvas Péter, Lapos Gábor, Szalai István, Nagy Sándorné és Ujvári István (9 fő) települési képviselő Démuth Pál alpolgármester Dr. Pavlek Tünde jegyző Csere Zsuzsanna jegyzőkönyvvezető Dr. Balázs Árpád polgármester: Üdvözli a rendkívüli jelleggel összehívott képviselő-testületi ülésen megjelent települési képviselőket, a jegyzőt, a közgazdasági osztályvezetőt. Megállapítja, hogy a képviselő-testület határozatképes, mivel a megválasztott 12 fő települési képviselőből (polgármester és 11 fő képviselő) az ülésen jelen van 9 fő. (Völgyi Lajos, Mezőfi Józsefné és Dr. Gruber Attila jelezte, hogy a sürgősséggel összehívott rendkívüli ülésen egyéb hivatalos elfoglaltság okán részt venni nem tudnak.) Javasolja a kiküldött értesítésben foglalt előzetes témamegjelölésnek megfelelően az alábbi egy napirendet megtárgyalni: 1./ Középiskolai védőnői körzetek átszervezése Előterjesztő: Dr. Balázs Árpád polgármester A képviselő-testület a javasolt napirend megtárgyalásával egyhangú (9 igen) szavazással egyetért. A polgármester jelzi, hogy a beterjesztett anyagot azért kéri sürgősséggel tárgyalni, mert január végére határidős az. A napirenddel kapcsolatban kérdés, észrevétel, módosító indítvány nem hangzik el. A képviselő-testület egyhangú (9 igen) szavazással az alábbi határozatot hozza: 2/2014.(I.23.) sz. képviselő-testületi határozat: Siófok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a Középiskolai védőnői körzetek átszervezése c. előterjesztést és az alábbiak szerint határoz:
2 2 1. Siófok Város Önkormányzata Siófok Város Gondozási Központján keresztül biztosítja a Perczel Mór Gimnázium, a Somogyi TISZK Baross Gábor Közép- és Szakiskola valamint a Somogyi TISZK Krúdy Gyula Szakközép és Szakiskola védőnői alapellátását az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral megkötött finanszírozási szerződés aláírását követően. A Gondozási Központ a középiskolai iskolavédőnői ellátást az alábbi helyeken biztosítja: 8600 Siófok, Március 15. park 1. (Perczel Mór Gimnázium) 8600 Siófok, Bakony u. 2. (Somogyi TISZK Baross Gábor Közép- és Szakiskola) 8600 Siófok, Koch R. u. 8. (Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Krúdy Gyula Tagintézménye) 2. Siófok Város Gondozási Központja Alapító Okiratát a módosított tartalommal jóváhagyja. 3. Az előterjesztés mellékletét képező a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, Siófoki illetve Kaposvári Tankerületével kötendő feladat átadás-átvételi szerződések szövegét, valamint Dr. Gábor Márta házi gyermekorvossal kötendő iskola-orvosi feladatok elvégzésére vonatkozó megállapodását jóváhagyja. 4. Felhatalmazza a polgármestert a feladat átadási-átvételi szerződések aláírására. 5. Felhatalmazza Siófok Város Gondozási Központjának intézményvezetőjét az intézmény egészségügyi alapellátásra vonatkozó működési engedélye módosítási kérelemének beadására, valamint az OEP finanszírozási szerződés megkötésére. 6. A középiskolai védőnői szolgálat működéséhez szükséges anyagi fedezetet Siófok Város Gondozási Központja költségvetésében biztosítja. 7. Hozzájárul a védőnői feladatokat jelenleg is ellátó 2 fő védőnő teljes munkaidejű, közalkalmazotti jogviszonyban, áthelyezéssel történő tovább foglalkoztatásához. A két védőnő munkáltatója - az engedélyeztetési eljárás befejezésétől függően, de legkorábban március 1. napjától Siófok Város Gondozási Központja, a szakmai felügyelet gyakorlója a SMKH Siófoki Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete vezető védőnője. 8. Jóváhagyja a határozatban foglalt változások átvezetését a Gondozási Központ Szakmai Programjában, illetve Szervezeti és Működési Szabályzatában. Felelős: Dr. Balázs Árpád polgármester (feladat-átvállalási szerződés aláírásáért) Kovács Nóra intézményvezető (végrehajtásért) Balogh Gábor közgazd. oszt.vez. (a középiskolai védőnői szolgálat működési költségének tervezéséért és Gondozási Központ költségvetésének módosításáért,az átvett dolgozók kinevezésének napra történő elkészítéséért.) Határidő: értelem szerint A 2/2014.(I.23.) sz. képviselő-testületi határozat melléklete:
3 3 ALAPÍTÓ OKIRAT m ó d o s í t á s Siófok Város Gondozási Központjának Alapító Okirata március 1. hatállyal az alábbiak szerint módosul: I. Siófok Város Gondozási Központjának A költségvetési szerv alaptevékenysége cím alatt felsorolt szakfeladatok hatályukat veszítik és törlésre kerülnek: Szociális étkeztetés Feladatmutató: Idősek nappali ellátása Nappali melegedő Családsegítés Hajléktalanok ellátása éjjeli menedékhelyen Házi segítségnyújtás Időskorúak tartós bentlakásos szociális ellátása Idősek otthona: Emelt szintű idősek otthona: Család- és nővédelmi egészségügyi gondozás Ifjúság-egészségügyi gondozás Háziorvosi ügyeleti ellátás Kapacitásmutató: ellátandó lakosság száma Feladatmutató: szerződött ügyeleti óra
4 Gyermekjóléti szolgáltatás Ellátási területe: Siófok város és Siójut község közigazgatási területe Önálló helyette szülői ellátás Ellátási területe: Siófok város közigazgatási területe Nem lakóingatlan bérbeadása feladatmutató: bérbe adott termi órák száma Teljesítménymutató: bérbe adott, üzemeltetett hasznos alapterület havi átlaga (nm) Építményüzemeltetés (építményen belül végzett összetett kombinált kisegítő szolgáltatással (ált.takarítás, kisebb javítás, karbantartás, őrzés, mosodai tevékenység) Általános épülettakarítás Teljesítménymutató: takarított alapterület (m 2 ) Támogatási célú finanszírozási műveletek Iskolarendszeren kívüli ISCED 2 szintű OKJ-s képzés Iskolarendszeren kívüli ISCED 3 szintű OKJ-s képzés Iskolarendszeren kívüli ISCED 4 szintű OKJ-s képzés Iskolarendszeren kívüli ISCED 5 szintű OKJ-s képzés Iskolarendszeren kívüli ISCED 6 szintű OKJ-s képzés Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység
5 5 Hatályba lépés időpontja: március 1. II. Siófok Város Gondozási Központjának A költségvetési szerv alaptevékenysége cím alatt a következő kormányzati funkciók lépnek hatályba. Kormányzati funkciók: Szociális étkeztetés Feladatmutató: Idős, demens betegek nappali ellátása Hajléktalanok nappali ellátása Családsegítés Hajléktalanok átmeneti ellátása Házi segítségnyújtás Időkorúak, demens betegek tartós bentlakásos ellátása Idősek otthona: Emelt szintű idősek otthona: Család- és nővédelmi egészségügyi gondozás Ifjúság-egészségügyi gondozás Háziorvosi ügyeleti ellátás Kapacitásmutató: ellátandó lakosság száma Feladatmutató: szerződött ügyeleti óra Gyermekjóléti szolgáltatások Ellátási területe: Siófok város és Siójut község közigazgatási területe
6 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok feladatmutató: bérbe adott termi órák száma Teljesítménymutató: bérbe adott, üzemeltetett hasznos alapterület havi átlaga (nm) Más szerv részére végzett pénzügyi-gazdálkodási, üzemeltetési, egyéb szolgáltatások Iskolarendszeren kívüli ISCED 2 szintű OKJ-s képzés Iskolarendszeren kívüli ISCED 3 szintű OKJ-s képzés Iskolarendszeren kívüli ISCED 4 szintű OKJ-s képzés Iskolarendszeren kívüli ISCED 5 szintű OKJ-s képzés Iskolarendszeren kívüli ISCED 6 szintű OKJ-s képzés Iskolarendszeren kívüli oktatás Gyermekek átmeneti ellátása Hatályba lépés időpontja: március 1. III. Az Alapító okirat,,a feladat ellátásához rendelkezésre bocsátott vagyon: elnevezésű pontja az alábbiak szerint módosul: A feladat ellátásához rendelkezésre bocsátott vagyon: a 6668 hrsz-ú 8600 Siófok, Batthyány u. 46. szám alatti ingatlan törlésre kerül, helyette a 8600 Siófok, Szépvölgyi u. 2. szám alatti ingatlan kerül felvételre.
7 7 Hatályba lépés időpontja: március 1. Siófok, január 23. Dr. Pavlek Tünde sk. jegyző Dr. Balázs Árpád sk. polgármester Záradék: A Siófoki Város Gondozási Központja Alapító Okiratának módosítását Siófok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2/2014.(I.23.) számú határozatával jóváhagyta. Siófok, január 23. Dr. Pavlek Tünde sk. jegyző Dr. Balázs Árpád sk. polgármester ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) Siófok Város Önkormányzata az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8. (4) és (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. -ában foglaltak szerint, figyelemmel a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvényben valamint az egészségügyről szóló évi CLIV. törvény törvényben és annak végrehajtási rendeleteiben foglaltakra az alábbi alapító okiratot adja ki: A költségvetési szerv neve: A költségvetési szerv székhelye: SIÓFOK VÁROS GONDOZÁSI KÖZPONTJA 8600 Siófok, Korányi S. u. 1/A. hrsz.: 9674/5 A költségvetési szerv telephelyeinek száma: 6 1. A költségvetési szerv telephelyeinek címe: 8600 Siófok, Korányi S. u. 1/A., hrsz: 9674/ Siófok Korányi S. u. 1/B hrsz: 9675/ Siófok, Bajcsy Zs. u. 224., hrsz.: 3365/ Siófok Semmelweis u. 5., hrsz.: 9675/6 Védőnői Szolgálat 8600 Siófok, Semmelweis u. 1/A., hrsz.: 9675/2 Védőnői Szolgálat 8600 Siófok, Asztalos u. 17. Ügyeleti Szolgálat 8600 Siófok, Semmelweis u. 1/A Siófok, Szépvölgyi u. 2.
8 8 Az alapító szerv neve, székhelye: Az alapítás időpontja: Az irányító, fenntartó és működtető szerv neve, székhelye: A felügyeleti szerv neve, székhelye: Siófok Város Önkormányzata 8600 Siófok, Fő tér november Siófok Város Önkormányzatának Képviselőtestülete, 8600 Siófok, Fő tér 1. Siófok Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8600 Siófok, Fő tér 1. Jogszabályban meghatározott közfeladata: A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló évi III. törvényben szabályozott alapellátás körében: szociális étkeztetés, idősek klubja, nappali melegedő, családsegítés, házi segítségnyújtás, szakellátás körében: éjjeli menedékhely, ápoló-gondozó otthoni ellátás (Idősek otthona, emelt szintű idősek otthona). Az egészségügyről szóló évi CLIV. törvény és annak végrehajtási rendeleteiben szabályozott család- és nővédelmi egészségügyi gondozás, ifjúság-egészségügyi gondozás, valamint a háziorvosi ügyelet ellátási feladatok. Illetékességi területe: Gazdálkodási besorolás: Siófok város és környéke önállóan működő Az önállóan működő költségvetési szerv pénzügyi, gazdasági feladatait a Siófoki Közös Önkormányzati Hivatal látja el (8600 Siófok, Fő tér 1). A munkamegosztás és felelősségvállalás rendje: munkamegosztási megállapodás alapján az Ámr. 14. e)-h) pontjai szerint. A költségvetési szerv alaptevékenysége: Kormányzati funkciók: Szociális étkeztetés Feladatmutató: Idős, demens betegek nappali ellátása Hajléktalanok nappali ellátása
9 Családsegítés Hajléktalanok átmeneti ellátása Házi segítségnyújtás Időkorúak, demens betegek tartós bentlakásos ellátása Idősek otthona: Emelt szintű idősek otthona: Család- és nővédelmi egészségügyi gondozás Ifjúság-egészségügyi gondozás Háziorvosi ügyeleti ellátás Kapacitásmutató: ellátandó lakosság száma Feladatmutató: szerződött ügyeleti óra Gyermekjóléti szolgáltatások Ellátási területe: Siófok város és Siójut község közigazgatási területe Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok feladatmutató: bérbe adott termi órák száma Teljesítménymutató: bérbe adott, üzemeltetett hasznos alapterület havi átlaga (nm) Más szerv részére végzett pénzügyi-gazdálkodási, üzemeltetési, egyéb szolgáltatások Iskolarendszeren kívüli ISCED 2 szintű OKJ-s képzés
10 Iskolarendszeren kívüli ISCED 3 szintű OKJ-s képzés Iskolarendszeren kívüli ISCED 4 szintű OKJ-s képzés Iskolarendszeren kívüli ISCED 5 szintű OKJ-s képzés Iskolarendszeren kívüli ISCED 6 szintű OKJ-s képzés Iskolarendszeren kívüli oktatás Gyermekek átmeneti ellátása 2. A feladat ellátásához rendelkezésre bocsátott vagyon: Siófok Város Önkormányzatának tulajdonát képező 9674/5 hrsz.-ú, 8600 Siófok, Korányi S. u. 1/A. szám alatti, a 9675/14 hrsz.-ú, 8600 Siófok, Korányi S. u. 1/B. szám alatti, a 3365/1 hrsz.-ú, 8600 Siófok, Bajcsy Zs. u szám alatti, a 9039/12 hrsz-ú, 8600 Siófok, Szépvölgyi u. 2. szám alatti, a 9675/2 hrsz.-ú 8600 Siófok, Semmelweis u. 1/A. szám alatti (védőnői szolgálat), a 8600 Siófok, Asztalos u. 17. szám alatti (védőnői szolgálat), Siófok Semmelweis u. 1/A. sz alatti (ügyeleti szolgálat), és a munkásszálló, udvar megjelölésű 9675/6 hrsz-ú 8600 Siófok, Semmelweis u. 5. szám alatti ingatlanok használati joga. Egyéb vagyontárgyak leltár szerint. Az intézményvezető kinevezési, megbízási, választási rendje: A közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvényben foglaltak szerint, nyilvános pályázat útján, az intézményvezetőt Siófok Város Képviselő-testülete bízza meg határozott időtartamra. Foglalkoztatottakra vonatkozó foglalkoztatási jogviszony: A közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény szerint közalkalmazotti jogviszony, illetve a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992 évi XXII. törvény alapján munkaviszony.
11 11 Hatályba lépés időpontja: március 1. Siófok, január 23. Dr. Pavlek Tünde sk. jegyző Dr. Balázs Árpád sk. polgármester Záradék: Siófok Város Gondozási Központjának egységes szerkezetű alapító okiratát Siófok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2 /2014.(I.23.) számú határozatával, március 1-jei hatállyal jóváhagyta. Siófok, január 23. Dr. Pavlek Tünde sk. Dr. Balázs Árpád sk. jegyző polgármester A polgármester megállapítja, hogy a rendkívüli testületi ülésen egyéb aktuális téma nincs, az ülést bezárja. K.m.f. Dr. Pavlek Tünde jegyző Dr. Balázs Árpád polgármester
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. január 14. Dr. Pavlek Tünde jegyző
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2014. (II. 27.) KT.
DUNAHARASZTI HUMÁN SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA
Dunaharaszti Város Önkormányzata DUNAHARASZTI HUMÁN SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert felhatalmazás
Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye
412/2015. (XI. 19.) KÖKT határozata a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ alapító okirata módosításáról (15 igen, egyhangú szavazattal) 1. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 105/2015. (XI.16.) önkormányzati határozata
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 105/2015. (XI.16.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Szociális Szolgálata Alapító Okiratának jóváhagyásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 30/2014.(II.13.) határozat a Alapító Okiratának módosításáról 1.) Kunszentmárton
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt
ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT
ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT amellyel Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet 2014. január 1-től hatályos alapító okiratát az államháztartásról
K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T 2012. április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete 127/2012. (IV.5.) Tata Kt. határozata az április 4-i rendkívüli testületi ülésen tárgyalandó
Kivonat a Csorba Mikro-térségi Szociális Intézményfenntartó Társulási Tanács 2013. november 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat a Csorba Mikro-térségi Szociális Intézményfenntartó Társulási Tanács 2013. november 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 14/2013.(XI.29.) sz. határozat: Csorba Mikro-térségi Szociális Alapszolgáltatási
K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Szociális Szolgálat Alapító
ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 27. napján tartandó ülésére
III-5 Készítette: dr. Kormányos László jegyző ELŐTERJESZTÉS Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. március 27. napján tartandó ülésére Tárgy: A Medgyesegyháza Városi Önkormányzat
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: XX/./2016 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának
ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)
SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű) 2012. április 1-jétől 1 SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)
A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratát Módosító Okirat
1. sz. melléklet a 179/2014. (VII. 24.) önkormányzati határozathoz A Alapító Okiratát Módosító Okirat Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testülete által 2014. május 28-án kiadott 135/2014. (V.28.)
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése. 7009 OKr "\ l <- Budapest,
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Főosztály Budapest, 7009 OKr
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 20-án
E L Ő T E R J E S Z T É S
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. május 15. Dr. Pavlek Tünde jegyző
A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratát Módosító Okirat
A 112/2014. (IV. 25.) határozat 1. melléklete A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratát Módosító Okirat Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. december 19-én
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete március 29-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 208. március 29-i ülésére Tárgy: Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete alapító okirat módosítása
fr fuszámú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere fr fuszámú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Egészségügyi Szolgálat alapító okiratának módosításáról
KIVONAT. 22/2017. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okirat módosítása.
KIVONAT A Képviselő-testület 2017. január 26-án megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből 22/2017. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okirat módosítása
3. számú előterjesztés
3. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Bárka Kőbányai Szociális és Gyermekjóléti Központ alapító okiratának
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: E/566203/2/2016. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Szociális Gondozó Központ alapító okiratát
a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016. (I.28.)KT. határozata A
Javaslat intézményi alapító okirat módosítására
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Száma:1-157/2016. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2018. (III.29..) KT.
E L Ő T E R J E S Z T É S
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. szeptember 25. E L Ő T E R J
Pásztói Polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) * Fax: (06-32)
Pásztói Polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-155 Fax: (06-32) 460-918 Száma:1-8/2017. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! Javaslat a Pásztói Gondozási
E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2010. december 16-i ülésére A Dr. Kostyán Andor Rendelőintézet alapító okiratának jóváhagyása
1 Városi Önkormányzat Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. 1918/2010/HUM. : (53) 360-017 : (53) 360-010 Az előterjesztést készítette: Humán Közszolgáltatások és Munkaügyi Osztály Az előterjesztést megtárgyalta:
J A V A S L A T. az Ózdi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására
J A V A S L A T az Ózdi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Jegyző Jogtanácsos Ó z d, 2016. július 21. Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Kistérség
ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT a alapító okiratának módosítására és az egységes szerkezetű alapító okirat elfogadására Készítette: Lombos Antal ágazatvezető Előterjesztő:
K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:
K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2015. (III. 26.) határozata:
ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról
ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete /016 (I.8.), 3/016. (I. 8.) és 4/016. (I. 8.) számú
ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye
1 ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye 2. A költségvetési szerv székhelye: Pápa, Barát u. 9.
A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben
A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 8. (2)
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 05-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 05-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 123/2016. (XII.05.) KT.
Módosító okirat. Okirat száma: I/./2016.
Okirat száma: I/./206. Módosító okirat Az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet a Dombóvár város polgármestere által 205. március 26. napján kiadott, I/../205. számú alapító okiratát az államháztartásról
r;jj számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere r;jj számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a alapító okiratának módosításáról I. Tartalmi összefoglaló A egységes
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 23-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási
SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, Fő tér 1.
SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. február 18.... Dr. Pavlek Tünde jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/26/7/2017. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. június 28-i ülésére Tárgy: A) A Veszprémi Kistérség Többcélú
A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben
A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 8. (2)
Határidő: 2012. december 31. MÓDÓSÍTÓ OKIRAT
K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. december 13-i ülésének jegyzőkönyvéből 736/2012. (XII.13.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Gyermekjóléti
A L A P Í T Ó O K I R A T
A L A P Í T Ó O K I R A T Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratát
Melléklet: 1. sz. Határozati javaslat Szavazás módja: 2. sz. Alapító okirat egyszerű többség
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. DECEMBER 8-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1126-6/2016/SZ.. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB V. NAPIREND Tárgy: Javaslat intézményi
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32)
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Száma:1-110/2016. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -26/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi
A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 345/2009. (IX.25.) K.t. sz. h a t á r o z a t : Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete:
Egyesített Népjóléti Intézmény
Alapító Okirat 1 2 Egyesített Népjóléti Intézmény Alapító Okirat Költségvetési szerv neve: Egyesített Népjóléti Intézmény Székhelye: Makó, Béke u. 9. Telephelyei: Makó, Deák Ferenc u. 57. Makó, Királyhegyesi
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 06. január 8-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 4/06.(I.8.) határozat a Kunszentmártoni Szociális Ellátási Központ Alapító Okiratának
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testület ének 39/2011. (V.11.) KT. sz.
Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző
117/2011. (VI. 23.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. (3) bekezdésében és a 93. (1) bekezdésében biztosított jogkörében
Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete számára
Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete számára Előterjesztő: dr. Sára Botond polgármester A képviselő-testületi ülés időpontja: 2019. július 04. sz. napirend Tárgy: Javaslat a Józsefvárosi
DUNAHARASZTI TERÜLETI GONDOZÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA
Okirat száma: 2-653453/2016 Dunaharaszti Város Önkormányzata DUNAHARASZTI TERÜLETI GONDOZÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA Okirat száma: 2-653453/2016 Alapító Okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye
459/2015. (XII. 17.) KÖKT határozat a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ alapító okirata módosításáról (17 igen, egyhangú szavazattal) 1. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete
a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának december 15-i nyilvános ülésére
2. NAPIREND Ügyiratszám: 1/65-7/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának 2016. december 15-i nyilvános ülésére Tárgy: A Szociális
Előterjesztés. az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ- Kapcsolat Központ - Kapcsolat Központ alapító okiratának módosításáról
Előterjesztés az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ- Kapcsolat Központ - Kapcsolat Központ alapító okiratának módosításáról 1. előterjesztés száma: 184 /2016 2. előterjesztést készítő személy
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Tárgy: A Hajdúhadházi Család- és Gyermekjóléti Központ alapító okiratának
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32)
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Száma:1-36/2016. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget
Határidő: március 31. Módosító okirat
68/2016. (II.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elrendeli az Egri Szociális Szolgáltató Intézmény alapító okiratának módosítását, egyben felhatalmazza Eger Megyei
Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés a Soproni Szociális Intézmény alapító okiratának módosításáról
Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2016. szeptember 29-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés a Soproni Szociális
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási
Módosító okirat. Házi segítségnyújtás: Herend, Nagyvázsony, Nemesvámos, Szentgál, Tótvázsony, Veszprém közigazgatási területe.
B). melléklet a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézménye alapító okiratának módosításáról szóló Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete /207. (X. 25.) határozatához
A Képviselő-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:
A Képviselő-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: 349/2010. (XII.15.) K.t. számú h a t á r o z a t : Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete:
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTER
l ^ l l O i j BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTER Tárgy: XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata alapító okiratának módosítása Tisztelt Képviselő-testület! A dr. Tóvári István
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 23-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Vecsési
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat az
ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv: Debrecen Megyei Jogú Város Idősek Háza
Sorszám: D/3. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv: Debrecen Megyei Jogú Város Idősek Háza 1.1. Székhelye: 4032 Debrecen, Pallagi út 9. sz. 1.2. Telephelye: 4030 Debrecen, Szávay Gyula u. 55/F. 2. Jogszabályban
Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép:
A Közgyűlés II-12/314.106/2016. számú határozatának 1. melléklete Okirat száma: 499005/2016. Módosító okirat A Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Őszi Napsugár Otthon Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-án tartandó rendkívüli ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 18-án tartandó rendkívüli ülésére Az előterjesztés tárgya: A Városgondnokság alapító okiratának módosítása Iktatószám:
'22 0 9,1\OE i CIO 1/ ' 444 :vri melléklet
4. Okirat száma: M.....12019. '22 0 9,1\OE i CIO 1/ ' 444 :vri melléklet UOELAL Módosító okirat A Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat
a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának február 17-i nyilvános ülésére
3. NAPIREND Ügyiratszám: 1/65-1/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának 2016. február 17-i nyilvános ülésére Tárgy: A Szociális és
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Tárgy: A Hajdúhadházi Mikrotérségi módosításának jóváhagyása Szociális Gondozási
A DEMECSERI SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN
A DEMECSERI SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Társulási Tanács: Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 9. (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/2/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 24-i ülésére Tárgy: Eplényi Napköziotthonos Óvoda
Tisztelt Képviselő-testület!
Előterjesztés A képviselő-testület 2014. április 29-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Alsózsolca Város Önkormányzata a 2. sz. Napköziotthonos Óvodára vonatkozóan pályázatot kíván benyújtani az Integráció
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete március 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. március 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 74/2014.(III.27.) sz. önkormányzati határozat: A Fegyverneki Orvosi Rendelő Alapító Okiratának módosításáról
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 146. MELLÉKLET: 3 db TÁRGY: Javaslat a Szociális Központ, a Humánszolgáltató Központ, valamint az Egészségügyi Gondnokság alapító okiratának módosítására E L İ T E R J E S Z
Tárgy: Intézmények alapító okiratainak módosítása
Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője 6600 Szentes, Kossuth tér 6. U-17117/2014. Témafelelős: Lencséné Szalontai Mária Balogh Imre Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete S z é k h e l
Gondozási Központ és Idősek Otthona Alapító Okirata a 2013. szeptember 1-jei hatályú XX. számú módosítással egységes szerkezetben
Gondozási Központ és Idősek Otthona Alapító Okirata a 2013. szeptember 1-jei hatályú XX. számú módosítással egységes szerkezetben A Csákvári Önkormányzati Társulás, mint irányító szerv a Magyarország helyi
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 1/2015AO Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján az Általános Iskolai, Óvodai és Egészségügyi Gondnokság
Módosító okirat. III. Az Alapító okirat kiegészül 2.3. ponttal: A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének
Okirat száma: 44-2/2015. Módosító okirat Az Esély Szociális és Gyermekjóléti Alapellátási Központ a Csongrád Város Önkormányzata Képviselő-testülete által 2015. március 03. napján kiadott, 46/2015. (III.
18/2015. (XII.23.) TT.
K i v o n a t Tanácsának 2015. december 23-ai ülésének jegyzőkönyvéből: Nádudvari Mikrotérségi Szociális és Gyermekvédelmi Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanácsának 18/2015. (XII.23.) TT. sz. határozata:
Jegyzőkönyvi kivonat. 11. napirendi pont: Előterjesztés a Soproni Szociális Intézmény és a Soproni Múzeum alapító okiratának módosításáról
Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2014. április 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 11. napirendi pont: Előterjesztés a Soproni Szociális
Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax: 47/
Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J A V A S L A T - a Képviselı-testületnek - A Sárospataki Gondozási Központ
KIVONAT. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2013. december 19-i ülésén készült jegyzőkönyvéből
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2013. december 19-i ülésén készült jegyzőkönyvéből 656/2013. (XII.19.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elfogadja a Gyermekjóléti
Módosító okirat. Okirat száma:
Okirat száma: Módosító okirat A Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat a Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete által 2014 június 30. napján kiadott, alapító okiratát az államháztartásról
Előterjesztés. Gondozási Központ és Községi Könyvtár alapító okiratának módosítása,
Az... napirendi ponthoz Előterjesztés Napirend: Gondozási Központ és Községi Könyvtár alapító okiratának módosítása, Előterjesztő: a Polgármester Előzmények: 71/2015. (VI. 26.) 26/2013. (III. 13) 67/2012.
Újfehértó Város Önkormányzata Játékvár Bölcsőde alapító okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
2. melléklet a... /2016. (VI.24.) határozathoz Okirat száma: 3/AO/ÓTSZEGYII/2016 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján
Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete március 28-ai soros üléséről
Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 28-ai soros üléséről 38/2013.(III.28.) sz. önkormányzati határozat: Tiszavirág Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde Alapító
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy, október 11. Tarjáni István s.k. polgármester
Város Polgármestere 051 Biatorbágy, Baross Gábor utca /a. Telefon: 06 3 310-174/14, 144 Fax: 06 3 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és
Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete
Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének az 5/2010.(XI.16.) KT sz. rendeletével elfogadott Szervezeti és
153/2011. (VIII. 16.) MÖK
153/2011. (VIII. 16.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. (3) bekezdésében és a 93. (1) bekezdésében biztosított jogkörében
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 174/2013. (X. 30.) számú. h a t á r o z a t a
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata
TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA február 1-jétől
TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA 2013. február 1-jétől TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA Taksony Nagyközség Önkormányzat
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. május 28-i ülésére
Tárgy: Előkészítette: Előkészítésben részt vesz: A 08. számú felnőtt háziorvosi körzet önkormányzat általi átvétele Tárnok Lászlóné jegyző dr. Uhrin Anna aljegyző, dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási
Salgótarján Megyei Jogú Város Egészségügyi-Szociális Központ Alapító Okirata
Salgótarján Megyei Jogú Város Egészségügyi-Szociális Központ Alapító Okirata /A 24/2005. (II.15.) Öh. sz. határozattal elfogadott alapító okiratnak a 6/2007. (I.30.) Öh. sz. határozat 2. számú melléklet