VI. OSZTÁLY I. 20,35) A

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VI. OSZTÁLY I. 20,35) A"

Átírás

1 VI. OSZTÁLY I. Bevezetés, Általános fogalmak: "Nagyobb boldogság adni, mint kapni." (vö. ApCsel 20,35) A nyolc boldogság A tömeg láttára Jézus fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek, ő pedig szólásra nyitotta ajkát. Így tanította őket: "Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent. Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. (Mt 5,1-10.) II. Hogyan éljünk? A keresztény hit nemcsak arra kötelez minket, hogy elhiggyük Isten üzenetét, hanem arra is, hogy teljesítsük Isten akaratát. Azért élünk a világon, hogy Istent és szeretetét megismerjük, azt viszonozzuk, és így eljussunk az örök életre. III. A lelkiismeret: A lelkiismeret Isten szava bennünk, amely bensőleg int arra, hogy mit tegyünk és mit ne tegyünk. A helyes lelkiismeretet úgy alakítjuk ki magunkban, ha készségesen hallgatunk az Egyház szavára. Jób szava: Szívem nem tesz nekem szemrehányást (Jób 27,6). Káin bűne és lelkiismeretfurdalása: Ha helyesen cselekszel, miért nem emeled fel a fejedet? (Ter 4,6) A lelkiismeretet fajtái: 1. egészséges (helyes vagy biztosan ítélő): annak a lelkiismerete, aki kétkedés nélkül úgy érzi, hogy így és csakis így kell tennie. 2. bizonytalan (téves vagy kétes): aki nem tudja eldönteni, hogy amit tenni akar, jó vagy rossz. 3. aggályos: bűntől való beteges félelem 4. laza: az erkölcsi rosszat vagy nem tartja bűnnek, vagy pedig jelentéktelen botlásnak tekinti a súlyos bűnt is. 5. tág: minden bűn belefér 6. tompa: a bűnös szokások annyira elhatalmaskodnak a személyen, hogy a lelkiismerete már meg se szólal. 7. farizeusi (képmutató) lelkiismeret: a saját bűnét kisebbíti, a másét fölnagyítja. 8. gátlástalan (lelkiismeretlen): már nincs bűntudata 1

2 III. A Főparancs: Mt 22,37, Jn 14,21 1. Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! 2. Szeresd felebarátodat úgy mint önmagadat! Akkor szeretjük Istent mindennél jobban, ha teljesítjük parancsait, és Őt senkinek és semminek a kedvéért nem bántjuk meg. IV. A Tízparancsolat: Isten Tízparancsolata így szól: Kiv 20, Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! 2. Isten nevét hiába ne vedd! 3. Az Úr napját szenteld meg! 4. Atyádat és anyádat tiszteld! 5. Ne ölj! 6. Ne paráználkodj! 7. Ne lopj! 8. Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy! 9. Felebarátod házastársát ne kívánd! 10. Mások tulajdonát ne kívánd! - Mt 19,16; Mk 10,1 - A főparancsot számunkra a Tízparancsolat részletezi. Az 1. parancsolat: MTörv 5,9; 6,13; Mt 4,10 Isten az első parancsolattal azt parancsolja, hogy őt megismerjük, egyedül őt imádjuk, és neki szolgáljunk. Akkor imádjuk Istent, ha őt legfőbb Urunknak elismerjük. Akkor szolgálunk Istennek, ha az ő szándékai szerint teljesítjük kötelességeinket. Isten imádása ellen az vétkezik: aki nem törekszik Isten megismerésére; aki megtagadja Istent és vallási kötelességeit; aki nem imádkozik. Amikor imádkozunk, Istennel beszélgetünk (reggel, este, evés előtt és után). Az imádság fő céljai: az imádás, hálaadás, engesztelés, kérés és fölajánlás. Azért imádkozunk, mert Jézus példát adott rá, megparancsolta és az imádság Istenhez kapcsolja életünket. A legszentebb imádság a Miatyánk, amelyre Jézus tanított minket. Babonával az vétkezik, aki valamely dolognak olyan erőt tulajdonít, amelyet Isten nem adott annak. Bálványimádónak azt nevezzük, aki valamely teremtményt Isten gyanánt imád. Azért tartjuk tiszteletben a szentképeket és az ereklyéket, mert azok Istenre, Jézusra, a Szűzanyára vagy a szentekre emlékeztetnek minket. A 2. parancsolat: Kiv 20,7; Mt 5,33-34; Lev 19,12 Isten második parancsolata arra kötelez minket, hogy Isten s a szentek nevét és a szent dolgokat becsüljük meg. Az vétkezik Isten második parancsolata ellen, aki káromkodik, átkozódik és vétkesen esküszik. Az káromkodik, aki Istent, a szenteket és a szent dolgokat gyalázza. Az átkozódik, aki Istentől rosszat kíván magának vagy másnak. Vétkesen az esküszik, aki szükségtelenül, hamisan vagy rosszra esküszik. A 3. parancsolat: Kiv 20,8-10; Mk 2,27-28 Isten a harmadik parancsolattal azt parancsolja, hogy az Úr napját, vagyis a vasárnapot (beleértve az ünnepnapokat is) szenteljük meg. A vasárnapot szentmisén való részvétellel, pihenéssel és a családi közösség 2

3 ápolásával szenteljük meg. Az vétkezik Isten harmadik parancsolata ellen, aki elhanyagolja a szentmisét és fizikai vagy szellemi munkát tartósan végez. Vasárnap és ünnepnap a szentmisén elejétől a végéig tevékenyen részt kell venni. A 4. parancsolat: Kiv 20,12; Lk 2,51 Isten a negyedik parancsolattal azt parancsolja, hogy szüleinket tiszteljük, szeressük, nekik engedelmeskedjünk, felnőttként pedig róluk gondoskodjunk. Szüleinket azért kell tisztelnünk és szeretnünk, mert Isten után az életet és a gondoskodást nekik köszönhetjük. Szüleinken kívül még egyházi és világi elöljáróinknak kell engedelmeskednünk, kivéve, ha olyasmit kívánnak tőlünk, ami Isten akaratával ellenkezik. A szülők és elöljárók kötelessége, hogy gondoskodjanak a rájuk bízottak testi-lelki javáról. Az 5. parancsolat: Kiv 20,13; Mt 5,21-22 Az emberi méltóság alapja, hogy Isten értelmet és szabad akaratot adott, és meghívott az örök életre. Lk 10,30-37 Az irgalmas szamaritánus Akkor szeretjük magunkat helyesen, ha földi céljaink mellett mindent megteszünk örök üdvösségünkért. Azért kell minden embert szeretnünk (még ellenségeinket is), mert minden ember Isten képmása és mert Jézus is mindenkit szeretett. Az irgalmasság cselekedetei Az irgalmasság testi cselekedetei: 1. az éhezőknek ételt adni, 2. a szomjazóknak italt adni, 3. a szegényeket ruházni, 4. az utasoknak szállást adni, 5. a fogságban levőkért imádkozni, (kiváltani) 6. a betegeket látogatni, 7. a halottakat eltemetni. (temetésre menni) Az irgalmasság lelki cselekedetei: 1. a bűnösöket megínteni, 2. a tudatlanokat tanítani, 3. a kételkedőknek jó tanácsot adni, 4. a szomorúakat vigasztalni, 5. a bántalmakat békével tűrni, 6. az ellenünk vétkezőknek megbocsátani, 7. az élőkért és holtakért imádkozni. Isten ötödik parancsolata az ember testi-lelki életének tiszteletére, fenntartására és védelmére kötelez. A testi élet ellen elkövetett leggyakoribb bűnök: a. Gyilkosság, öngyilkosság; b. abortusz, eutanázia; c. verekedés, testi sértés; d. az élet és az egészség veszélyeztetése; e. a káros szenvedélyek; f. a gyógyítás és segítségnyújtás elmulasztása. A lelki élet ellen elkövetett leggyakoribb bűnök: a. Mások bűnre tanítása és csábítása; b. a vallásos nevelés és önnevelés elhanyagolása; c. a bűnre vezető alkalom keresése; d. a lelkiismereti szabadság megsértése. Életünket csak súlyos okból szabad kockáztatni vagy feláldozni. Minden állampolgárnak és kormánynak azon kell munkálkodnia, hogy elkerüljék a háborút. A földi béke Krisztus békéjének képe és gyümölcse, aki a messiási "béke Fejedelme" (Iz 9,5). 3

4 A 6. parancsolat: Kiv 20,14; Mt 5,27-28 Isten a hatodik parancsolattal tiszta életre, a nemiségnek a természet rendjében megnyilvánuló Isten akarata szerinti használatára kötelez minket. A tiszta élet a férfi és a nő helyes kapcsolatát jelenti a házasságban és az arra való felkészülésben. Azért nagyon fontos a tiszta élet, mert a paráznaság bűnei megrontják az egyén, a család és a nemzet életét. Isten hatodik parancsolata ellen az vétkezik, aki bűnös akarattal gondol, néz, beszél vagy cselekszik szemérmetlen dolgot, vagyis paráználkodik. A szerelem és a házasélet Isten elgondolása szerint a legszentebb emberi értékek közé tartozik. A házasságtörés és a válás, a többnejűség és a szabad szerelem súlyosan sérti a házasság méltóságát. Az önként vállalt szüzesség azért érték, mert Istenért és az emberek szolgálatáért szeretetből vállalt áldozat, Isten ajándéka népe javára. A 7. parancsolat: Kiv 20,15; Mt 19,18 Isten hetedik parancsolata arra kötelez, hogy az anyagi javakat becsületesen szerezzük meg, tartsuk tiszteletben és helyesen használjuk fel. Az anyagi javakat becsületes munkával szerezzük meg, vagy ajándékba kapjuk. Minden ember köteles legjobb képességei szerint dolgozni, mert a teremtő Istentől erre meghívást kapott. A munkaadó kötelessége a munkás és családja megélhetéséhez tisztességes bért, emberséges munkakörülményeket és szociális ellátást biztosítani. Az vétkezik Isten hetedik parancsolata ellen, aki nem dolgozik becsületesen, aki megkárosítja felebarátját és a köztulajdont, és aki nem gondoskodik a rábízottakról. Az károsítja meg felebarátját, aki lop, csal és kárt okoz. A 8. parancsolat: Kiv 20,16; Mt 5,33 Isten nyolcadik parancsolata arra kötelez, hogy igazat mondjunk, mindenkiről tisztelettel és szeretettel beszéljünk. Isten nyolcadik parancsolata ellen az vétkezik, aki hazudik, vagy önmaga és felebarátja becsületében kárt tesz. Az vétkezik hazugsággal, aki nem mond igazat, hogy mást tévedésbe ejtsen. Felebarátja becsületében az tesz kárt, aki csúfol, megszól, rágalmaz, vagy ok nélkül gyanúsít másokat. A megszólás valós, a rágalom valótlan rosszat állít másról. Az köteles kártérítésre, aki másnak életében, anyagi javaiban vagy becsületében kárt tett. A ránk bízott titkot meg kell őrizni. A 9. parancsolat: Kiv 20,17; Mt 5,28 Isten kilencedik parancsolata a házastársi hűségre kötelez, amit szívünkben sem szabad megsérteni. Az vétkezik Isten kilencedik parancsolata ellen, aki gondolatban, szóban vagy tettben házasságot tör vagy erre csábít. A 10. parancsolat: Kiv 20, 17; MTörv 5,21; Mt 6,21 Isten tizedik parancsolata arra kötelez, hogy ne irigyeljük mások anyagi és szellemi értékeit, és ne legyünk elégedetlenek. Szűz Mária: Isten Szúz Máriát választotta ki, hogy a Megváltó Anyja legyen. Szűz Mária a következő ajándékokat kapta Istentől: az istenanyaságot, a szeplőtelen fogantatást, a szűzi anyaságot, a bűntelen életet és a mennybevitelt. V. Az Anyaszentegyház öt parancsolata: 1. A vasárnapot és az ünnepeket szentmisével és munkaszünettel szenteld meg! 2. A pénteki bűnbánati napokat és a parancsolt böjtöket tartsd meg! (szigorú böjt: 3x1, enyhe böjti napok, fölmentés a böjt alól, bűnbánati napokon: hústilalom, jócseledetek, önmegtagadás, imádság ) 3. Évente gyónjál és legalább húsvéti időben áldozzál! (hamvazószerdától Szentháromság vasárnapjáig tart) 4

5 4. Házasságodat az Egyház törvényei szerint kösd meg, és gyermekeidet katolikus módon neveld! 5. Az Egyházat anyagi hozzájárulásoddal is támogasd! Szigorú böjti nap: Hamvazószerdán és Nagypénteken. (Egyszeri étkezés, melyen kívül még kétszer vehetünk magunkhoz valamit erősítésül; hústól való tartózkodás.) Hústól való tartózkodás: Nagyböjt péntekjein. Bűnbánati (vezeklési) nap: Az év többi péntekjein. (Böjt vagy más önmegtagadás, irgalmas jócselekedet, imádság.) Nincs böjt (illetve bűnbánati nap), ha kiemelkedő egyházi ünnepet ülünk. Mentesülnek a böjtölés (de nem a bűnbánat egyéb gyakorlatai) alól a nehéz testi munkát végzők, a betegek, közétkeztetésben részesülők. VI. Az erények: "Az erényes élet célja az, hogy hasonlóvá váljunk Istenhez." (Nisszai Szent Gergely) Isteni erények: a hit, a remény és a szeretet. A hit az az isteni erény, amellyel értelmünkkel és akaratunkkal ráhagyatkozunk Istenre, és elfogadjuk a tőle kapott kinyilatkoztatást. A remény az az isteni erény, amelyben elfogadjuk Isten kinyilatkoztatott ígéretét, és mindazt, ami annak elnyeréséhez szükséges. A szeretet az az isteni erény, amelyben Istent önmagáért és minden mást Istenért szeretünk. Erkölcsi erények vagy a négy sarkalatos (kardinális) erény: okosság, mértékletesség, igazságosság, lelki erősség. A sajátosan krisztusi erények: alázat, szegénység, engedelmesség, tisztaság, szelídség, türelem, megbocsájtás és ellenségszeretet. VII. A jócseledetek: Mk 12,41-44 A szegény özvegy két fillérje Mt 6,1-4 A jó szándék azonos az Isten iránti szeretettel Mt 10, 42 A jócselekedetek megjutalmazása. Isten minden keresztény embert meghív az életszentségre, amely bármely élethivatásban megvalósítható. Az életszentséget csak úgy valósíthatjuk meg, hogy Isten kegyelmével együtt müködve jót cselekszünk. A jócselekedetek azok a cselekedetek, amelyek Isten akakratával megegyeznek. A jócselekedetek gyakorlása Isten kegyelmével jóra való készséget alakít ki bennünk, amit erénynek nevezünk. Akkor gyümölcsözőek cselekedeteink az üdvösségre, ha a megszentelő kegyelem állapotában, jó szándékkal tesszük azokat. VIII. A Bűn: A bűn gyökere: az ember azt hiszi, hogy Isten nélkül szebb az élet. Bűnt az követ el, aki tudva és akarva nem engedelmeskedik Isten parancsának. Bűnt követhetünk el: gondolattal, szóval, cselekedettel és a jónak elmulasztásával. Nem minden bűn egyenlő, mert vannak halálos és bocsánatos bűnök. Halálos bűnt az követ el, aki fontos (nagyobb) dologban, tudva és akarva nem engedelmeskedik Isten parancsának. A halálos bűnnel elveszítjük a kegyelmi életet, vagyis a megszentelő kegyelmet. Bocsánatos bűnt az követ el, aki kisebb dologban tudva és akarva nem engedelmeskedik Isten parancsának. A bocsánatos bűn azért veszélyes, mert gyengíti a kegyelmi életet, és ezért hajlamossá tesz a halálos bűnre. Bűnre rosszrahajló természetünk, a bűnös környezet és a gonosz lélek kísért minket. A kísértést legyőzhetjük, ha mindjárt kezdetben ellenállunk és Isten segítségét kérjük. Bűnre vezető alkalom lehet a rossz barát, társaság, hely, szórakozás és környezet, amely miatt könnyen vétkezhetünk, ha el nem kerüljük. 5

6 A hét "főbűn": Önmagukban talán nem mindig nagy bűnök, de sok súlyos bűnnek forrásává, "fejévé" lehetnek: 1. A kevélység. 2. A fösvénység. 3. A bűnös érzékiség (bujaság). 4. Az irigység. 5. A torkosság. 6. A harag. 7. A jóra való restség (lustaság). A Szentlélek elleni bűnök: Ezek az istenes élet alapjait érintik, a javulás lehetőségeit teszik kétségessé, a Szentlélek indításainak vetnek gátat, ezért különösen veszélyesek: 1. Isten irgalmasságában vakmerően bizakodni. 2. Kétségbeesni Isten kegyelme felől. 3. A megismert igazság ellen tusakodni. 4. Isten kegyelmét másoktól irigyelni. 5. Üdvös figyelmeztetések ellenére a bűnökben megátalkodni. 6. A bűnöket mindhalálig meg nem bánni. Égbekiáltó bűnök: A kateketikai hagyomány emlékeztet arra is, hogy vannak "égbekiáltó bűnök" is. Az égbe kiáltanak: Ábel vére (Ter 4,10), a szodomaiak bűne (Ter 18,20; 19,13.), az egyiptomiaktól elnyomott nép kiáltása (Kiv 3,7-10.); a jövevények, özvegyek és árvák jajgatása (Kiv 22,20-22.); a bérmunkással szemben elkövetett igazságtalanság (MTörv 24,14-15; Jak 5,4). Idegen bűnök: Melyekkel mások bűnét elősegítjük vagy okozzuk, s ezáltal bűntársak, bűnrészesek leszünk: 1. Másnak bűnre tanácsot adni. 2. Másnak bűnös dolgot parancsolni. 3. Vétekben mással egyetérteni. 4. Mást bűnre ingerelni. 5. Másnak bűnös cselekedetét dicsérni. 6. Másnak bűnét elnézni vagy elhallgatni. 7. Más bűnét elősegíteni vagy oltalmazni. IX. Krisztus követése: A sajátosan krisztusi erények többek között: alázat, szegénység, engedelmesség, tisztasság, szelídség, türelem, megbocsájtás és ellenségszeretet. X. A szenvedés: Jézus szenvedésével és kereszthalálával arra tanít minket, hogy a mi keresztjeinknek is megváltó értéke van. XI. Általános papság: Krisztus papságában kétféle módon részesülhetünk: 1. Az általános papságban részesül minden megkeresztelt. 2. Az apostoli (szolgálati) papságban azok a férfiak, akik az egyházi rend szentségét felveszik. 6

7 XII. Szerzetesek: A szerzetesek azok a férfiak és nők, akik a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség fogadalmával Istennek és népének szolgálatára szentelik magukat. Szerzet-típusok: 1. Szent Benedek szabálya alapján: bencések, ciszterciták 2. kolduló rendek: ferencesek (a ferencesek, a minoriták, a kapucinusok), dominikánusok. 3. A jezsuiták 4. tanító rendek: piaristák, a szalézi rend, az iskola nővérek 5. kontemplatív (imádkozó) rendek: kármeliták, karthaaúziak, stb. 6. A harmad rendiek: pl. ferences harmadrend. 7

Hittan tanmenet 4. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

Magyar Katolikus Katekizmus. Magyar Katolikus Katekizmus 1995.

Magyar Katolikus Katekizmus. Magyar Katolikus Katekizmus 1995. Magyar Katolikus Katekizmus Magyar Katolikus Katekizmus 1995. 2 Magyar Katolikus Katekizmus Bevezetés 1. Miért élünk a világon? Azért élünk a világon, hogy Istent és szeretetét megismerjük, ezt viszonozzuk,

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

TELJES HITTAN KÉRDÉSEK A BÉRMÁLKOZÓKNAK

TELJES HITTAN KÉRDÉSEK A BÉRMÁLKOZÓKNAK TELJES HITTAN KÉRDÉSEK A BÉRMÁLKOZÓKNAK 1. Miért élünk a világon? Azért élünk a világon, hogy Istent és szeretetét megismerjük, ezt viszonozzuk, és eljussunk az örök életre. 2. Hogyan szerette Isten a

Részletesebben

Magyar Katolikus Katekizmus

Magyar Katolikus Katekizmus PPEK 25 Magyar Katolikus Katekizmus Magyar Katolikus Katekizmus mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral

Részletesebben

MAGYAR KATOLIKUS KATEKIZMUS 1995.

MAGYAR KATOLIKUS KATEKIZMUS 1995. MAGYAR KATOLIKUS KATEKIZMUS 1995. Magyar Katolikus Katekizmus A MAGYAR KATOLIKUS HITTANKÖNYVEK KÉRDÉSEI A KATOLIKUS EGYHÁZ KATEKIZMUSA alapján átdolgozott kiadás Készítette az OHB munkacsoportja 1995.

Részletesebben

TELJES HITTAN KÉRDÉSEK A BÉRMÁLKOZÓKNAK

TELJES HITTAN KÉRDÉSEK A BÉRMÁLKOZÓKNAK ( Nyomtatható formában ) TELJES HITTAN KÉRDÉSEK A BÉRMÁLKOZÓKNAK 1. Miért élünk a világon? Azért élünk a világon, hogy Istent és szeretetét megismerjük, ezt viszonozzuk, és eljussunk az örök életre. 2.

Részletesebben

Isten útján - 7. évfolyam

Isten útján - 7. évfolyam Isten útján - 7. évfolyam (Dogmatika, Erkölcstan) Óraszám: 2 óra/hét 72 óra/év A tantervhez tartozó részletesen kidolgozott tanmeneteket lásd a Hittansuli honlapon a Tanároknak/Tanmenetek menüpontban.

Részletesebben

15. Hogyan szól az apostoli hitvallás? ( Lásd az kérdések után a fontos imák között )

15. Hogyan szól az apostoli hitvallás? ( Lásd az kérdések után a fontos imák között ) TELJES HITTAN KÉRDÉSEK A BÉRMÁLKOZÓKNAK 2014. 1. Miért élünk a világon? Azért élünk a világon, hogy Istent és szeretetét megismerjük, ezt viszonozzuk, és eljussunk az örök életre. 2. Hogyan szerette Isten

Részletesebben

Elsőáldozásra készülök!

Elsőáldozásra készülök! Elsőáldozásra készülök! Katolikus köszöntés: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mindörökké. Ámen. Laudetur Jesus Christus! In aeternum. Amen. Keresztvetés: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Szentháromság

Részletesebben

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára.

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára. HITTAN - ANYAG ÖSSZEFOGLALÁSA BÉRMÁLKOZÓK RÉSZÉRE 2016. 1. Ki az Isten? Az egész világ Ura és a mi Mennyei Atyánk 2. Hány személy az Isten? Az Isten három Személy: Atya, Fiú, Szentlélek. 3. Mit jelent

Részletesebben

XII. OSZTÁLY E R K Ö L C S T A N

XII. OSZTÁLY E R K Ö L C S T A N XII. OSZTÁLY E R K Ö L C S T A N I. Az erkölcstan fogalma Erkölcsnek azt a készséget nevezzük, amelynek alapján magatartásunkat a közvetlen hasznosság igényén túl az emberi élet egészének szempontjából

Részletesebben

T ĺ Z P A R O N C S O L A T

T ĺ Z P A R O N C S O L A T III. OSZTÁLY T ĺ Z P A R O N C S O L A T 1. JÉZUS A MENNYEI ATYA SZERETETÉRE TANÍT Jézussal találkozunk - Lk 19,1-10: Zakeus, a vámos, miután találkozott Jézussal, teljesen megváltozott. - A templom Isten

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

AMIT AZ ELSŐÁLDOZÓKNAK TUDNI KELL

AMIT AZ ELSŐÁLDOZÓKNAK TUDNI KELL Mi Atyánk... AMIT AZ ELSŐÁLDOZÓKNAK TUDNI KELL Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved, Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, Amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi

Részletesebben

TELJES HITTAN KÉRDÉSEK ELSŐÁLDOZÓKNAK

TELJES HITTAN KÉRDÉSEK ELSŐÁLDOZÓKNAK TELJES HITTAN KÉRDÉSEK ELSŐÁLDOZÓKNAK 1. Miért élünk a világon? Azért élünk a világon, hogy Istent és szeretetét megismerjük, ezt viszonozzuk, és eljussunk az örök életre. 2. Hogyan szerette Isten a világot?

Részletesebben

8. Cikkely A BŰN. I. Az irgalmasság és a bűn

8. Cikkely A BŰN. I. Az irgalmasság és a bűn 8. Cikkely A BŰN I. Az irgalmasság és a bűn 1846 Az evangélium Isten bűnösök iránti irgalmasságának kinyilatkoztatása Jézus Krisztusban. Az angyal ezt hirdeti Józsefnek: "A nevét Jézusnak fogod hívni,

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

Elsőáldozási vizsgakérdések

Elsőáldozási vizsgakérdések 1. Mi a katolikus köszönés? Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mindörökké! Ámen 2. Milyen vallású vagy? Római katolikus keresztény. 3. Mikor lettél római katolikus keresztény? Amikor megkereszteltek. Elsőáldozási

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

VIZSGAKÉRDÉSEK BÉRMÁLKOZÓKNAK 2017

VIZSGAKÉRDÉSEK BÉRMÁLKOZÓKNAK 2017 VIZSGAKÉRDÉSEK BÉRMÁLKOZÓKNAK 2017 Mezőkövesd, 2017. KÉRDÉSEK BÉRMÁLÁSRA KÉSZŰLŐKNEK AZ ISTEN 1. Miért élünk a világon? Hogy Istent és szeretetét megismerjük, azt viszonozzuk, és eljussunk az örök életre.

Részletesebben

Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan

Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan Hittankönyv a középiskolák 11. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó ELSİ RÉSZ: KATOLIKUS DOGMATIKA Bevezetés A hittan, a teológia

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

VIII. Parancs Ne hazudj! Mások becsületében kárt ne tégy! Fegyver a lelketlen hamisság és hazugságok ellen Igen az igazságra

VIII. Parancs Ne hazudj! Mások becsületében kárt ne tégy! Fegyver a lelketlen hamisság és hazugságok ellen Igen az igazságra Felnőtt Katekézis VIII. Parancs Ne hazudj! Mások becsületében kárt ne tégy! Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. május 04. Fegyver a lelketlen hamisság és hazugságok ellen Igen az igazságra

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

Tételek hittanból (2016. május 20.)

Tételek hittanból (2016. május 20.) Tételek hittanból (2016. május 20.) 1. Kinyilatkoztatás Biblia (jelentése, részei, felosztása, keresés benne, sugalmazás) 2. Egy XX. századi magyar boldog élete, jelentősége 3. Teremtéstörténet - bűnbeesés

Részletesebben

Magyar Katolikus Katekizmus 1995

Magyar Katolikus Katekizmus 1995 PPEK 106 Magyar Katolikus Katekizmus 1995 Magyar Katolikus Katekizmus 1995 mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért

Részletesebben

MAGYAR KATOLIKUS KATEKIZMUS 1995.

MAGYAR KATOLIKUS KATEKIZMUS 1995. MAGYAR KATOLIKUS KATEKIZMUS 1995. A MAGYAR KATOLIKUS HITTANKÖNYVEK KÉRDÉSEI A KATOLIKUS EGYHÁZ KATEKIZMUSA alapján átdolgozott kiadás Készítette az OHB munkacsoportja Nihil obstat Budapest, 1995. febr.

Részletesebben

boldog ember az, a kit az Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! (Jób 5:17)

boldog ember az, a kit az Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! (Jób 5:17) BOLDOGMONDÁSOK boldog ember az, a kit az Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! (Jób 5:17) Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók

Részletesebben

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A

Részletesebben

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)

Részletesebben

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS 3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt

Részletesebben

Bibliai tanítás a részegségről

Bibliai tanítás a részegségről Bibliai tanítás a részegségről ADUNARE Bibliai tanítás a részegségről A részegségről tanulni nehéz feladat de ugyanakkor nagyon fontos. Mi úgy szeretnénk leélni az életünket hogy az Istennek tetsző legyen

Részletesebben

Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje

Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje Adventi idő olvasmányai... 1 Karácsonyi idő olvasmányai... 2 Nagyböjti idő olvasmányai... 3 Nagyheti olvasmányok... 4 Húsvéti idő olvasmányai... 5 Pünkösdi és ünnepi

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

XI. 9. Karitász-ünnep 10. 11. 12.

XI. 9. Karitász-ünnep 10. 11. 12. Hó órasz Iskolai Plébániai Megjegyzés IX. 1. 2. 3. 4. X. 5. 6. 7. 8. Cím: Szervezési feladatok, ismerkedés könyvvel Nevelési cél: Egymásra figyelve, együtt lesz a közös munkánk eredményes Oktatási cél:

Részletesebben

A bűnbocsánat szentsége

A bűnbocsánat szentsége A bűnbocsánat szentsége 1 A bűnbocsánat szentsége 1. A bűn és az Ószövetség Nincs egységes szó arra, hogy mi is a bűn, HANEM úgy értelmezik, mint: Félrelépés / a helyes útról való letérés a. Ha beismerem

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

2. óra Jó másoknak adni

2. óra Jó másoknak adni HF. ellenőrzésé! Mit jelent az a mondás szerinted, hogy jobb adni mint kapni? Te mit adnál oda ha kérnének tőled? Gyűjtő munka: Keress és írj le 5 szólást vagy mondást ami az adással vagy kapással kapcsolatos.

Részletesebben

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik.

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. Hittan A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. 5. évfolyam: A Biblia, az üdvtörténet fogalma A teremtéstörténetek

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

Elöljáróban. 13. hitelv

Elöljáróban. 13. hitelv hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,

Részletesebben

ALAPIMÁDSÁGOK. Ároni áldás

ALAPIMÁDSÁGOK. Ároni áldás Ároni áldás ALAPIMÁDSÁGOK Áldjon meg téged az Úr, áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg tégedet! Világosítsa meg az Úr az Ő orcáját terajtad, és könyörüljön terajtad! Fordítsa az Úr az Ő orcáját rád,

Részletesebben

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy

Részletesebben

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. MANFRED RÖSELER A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. Mások magányosan töltik ezt az ünnepet, és egyeseket ez mélységesen elkeserít. Karácsony táján minden évben

Részletesebben

KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT

KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT 2014 AZ ISTENI IRGALMASSÁG ÜZENETEI "Az Egyháznak a legfontosabb teendői között kell számon tartania, hogy hirdesse

Részletesebben

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért január 18-tól, Árpádházi Szent Margit napjától október 1-ig, Lisieux-i Kis Szent Teréz ünnepéig A másik Kis Szent Terézhez mondott ima mellett készült egy komolyabb

Részletesebben

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya

Részletesebben

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

A katolikus egyház azt tanítja, hogy Mária a közvetítő Isten és ember között Jézussal együtt. Ez szintén nem igaz Isten Igéje szerint!

A katolikus egyház azt tanítja, hogy Mária a közvetítő Isten és ember között Jézussal együtt. Ez szintén nem igaz Isten Igéje szerint! Kedves Olvasó! Ez az írás nem a katolikus emberek bántására született. Az Isten mentő szeretete hozta létre. Jézusnak fáj, hogy Máriát követő milliók nem ismerik az Isten valódi beszédét, a bibliát. Fáj

Részletesebben

A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI

A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI Dr. Arnold Fruchtenbaum ArIEL HUNGARY bibliatanitasok.hu bibliatanitasok@gmail.com TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ I. MÓZES TÖRVÉNYÉNEK VÉGE II. A BŰNÖS TERMÉSZET ÍTÉLETE III.

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

2016 Irgalmassággal belépve az új évbe

2016 Irgalmassággal belépve az új évbe III. évfolyam 1. szám 2016. január 2016 Irgalmassággal belépve az új évbe Az irgalmasság jel, hogy viszszataláltam a felebaráti szeretethez, már nem magamnak élek, hanem másokért. Megbocsátás és megbékélés

Részletesebben

Ne féljetek, bízzatok, ne féljetek, bízzatok mindnyájan, akik az Úréi vagytok! Ige. Szólj, Uram, mert ha néma maradnál, a sírba szállókhoz lennék

Ne féljetek, bízzatok, ne féljetek, bízzatok mindnyájan, akik az Úréi vagytok! Ige. Szólj, Uram, mert ha néma maradnál, a sírba szállókhoz lennék Börtönbreviárium Introitus. Szemeimet a hegyekre emelem, Onnan jön az én segítségem. Az én segítségem az Úrtól van, Aki teremtette az eget és a földet. (Zsolt 121,1.2) Az Isten könyörüljön rajtunk, és

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

MARY WARD (1585-1645)

MARY WARD (1585-1645) MARY WARD (1585-1645) Az Úr mellém állt és erőt adott (2Tim 4,17) Az Úr oltalmaz engem, nem félek. (Zsid 13,6) A szerzetesnı, akit Isten nagy kegyelmekkel és nagy keresztekkel látogatott meg. KISGYERMEKKOR

Részletesebben

Az Óbudai Szentháromság Plébánián - 1032 Bp. Vörösvári u. 110. - Bérmálás - 2005.

Az Óbudai Szentháromság Plébánián - 1032 Bp. Vörösvári u. 110. - Bérmálás - 2005. Atya - Teremtő - Gondviselő. Az Óbudai Szentháromság Plébánián - 1032 Bp. Vörösvári u. 110. - Bérmálás - 2005. Kezdetben teremtette Isten az eget és a Földet. /Ter 1 1./ Két igazságot állít, Isten az aki

Részletesebben

Hit Gyülekezete Hitvallása

Hit Gyülekezete Hitvallása ISTEN Isten szellem, legfelsőbb, láthatatlan és halhatatlan lény, valóságos személy, Aki teremtője, fenntartója és kormányzója az egész világmindenségnek (láthatóknak és láthatatlanoknak egyaránt). Székhelye

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz

Részletesebben

The Holy See AD TUENDAM FIDEM

The Holy See AD TUENDAM FIDEM The Holy See AD TUENDAM FIDEM II. János Pál pápa Ad tuendam fidem motu proprioja mellyel néhány szabállyal kiegészíti Az Egyházi Törvénykönyvet (CIC) és a Keleti Egyházak Törvénykönyvét (CCEO) A Katolikus

Részletesebben

Erről az Imakönyvről www.thewarningsecond-coming.com http://www.masodikeljovetel.hu/

Erről az Imakönyvről www.thewarningsecond-coming.com http://www.masodikeljovetel.hu/ Erről az Imakönyvről Az imák, és litániák (dőlt kiemeléssel) amelyek ebben a könyvben találhatóak nem emberi eredetűek. Ezek egy egyszerű hétköznapi nőnek adattak, aki férjezett családanya, Európában lakik,

Részletesebben

Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben. I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok

Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben. I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok (Általános bevezetés eléje olvasása szükséges: 1. kötet!) 94. kötet 2 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5 TARTALOM Előszó a magyar kiadáshoz 5 Í.MÁTÉ EVANGÉLISTA-KI IS VOLT Ő? 13 1.1 A meghaladott életrajzi portré 13 1.2Az evangélium az evangélista nélkül 16 1.3 A teológiai portré 19 1.4Előzetes módszertani

Részletesebben

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. IMA SZENT JÓZSEFHEZ Szent József, légy házunk ura, Kis családunk pátrónusa, Egyetértés, hű szeretet Egyesítse

Részletesebben

Végső dolgok - Egy végtelen világ

Végső dolgok - Egy végtelen világ Végső dolgok - Egy végtelen világ Felnőtt katekézis, 2011. november 04. Előadó: Maga László Plébános atya Miről is szólhatott volna Plébános atyánk péntek esti előadása, mint a Végső dolgokról, hiszen

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

1. Jézussal találkozunk Mk 10, 13-16

1. Jézussal találkozunk Mk 10, 13-16 ll. OSZTÁLY 1. Jézussal találkozunk Mk 10, 13-16 Jézus, időszámításunk kezdetén élt Palesztinában, a zsidók országában. Bejárta a városokat és falvakat, tanított és sok beteget meggyógyított. Mindenki,

Részletesebben

Megtanulni megbocsátani

Megtanulni megbocsátani Megtanulni megbocsátani ADUNARE Megtanulni megbocsátani. Megtanulni megbocsátani az egyik legfontosabb lecke a keresztény életünkben. A megbocsátásról tanulhatunk az egész Biblián keresztül. Amikor megbocsátunk

Részletesebben

A bűnbocsánat szentsége

A bűnbocsánat szentsége A bűnbocsánat szentsége 1 A keresztségben Isten gyermekei lettünk visszakaptuk mindazt, amit az ember az eredeti bűnnel elvesztett: a szentség lehetőségét. De természetünk gyenge és törékeny, állandóan

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible

Részletesebben

Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN

Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK Casa Balthasar, Róma, 2000-2002 Licencia dolgozat, Torontó, 2005-2007 Hivatásgondozási munka, 2007- KÉRDÉSFELTEVÉS

Részletesebben

Így él az én Egyházam!

Így él az én Egyházam! Gere Dávid Márk SMC Így él az én Egyházam! 2013. Gondolatok a jelenből, felelősséget vállaló fiataloknak. Készült az Őrsvezetőképzésen résztvevők számára. Így él az én Egyházam! 3 E mberi életünk során

Részletesebben

Bibliaismereti alapok

Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok 1. Isten 2. Jézus Krisztus 3. Szent Szellem Szentháromság 4. A Biblia 5. Az Ember 6. Bűn megváltás 7. Újjászületés, megszentelődés 8. Betöltekezés Szent Szellemmel

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:

Részletesebben

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, / MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú

Részletesebben

A Krisztus-dicséret felépítése

A Krisztus-dicséret felépítése A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK

Részletesebben

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés Református Pedagógiai Intézet Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés dr. Szalai Zsolt 2018. április 13. 1 Tartalom Látás és küldetés meghatározásának fontosság A minket körülvevő valóság megértése Képességeink

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

HITTAN TANMENET 7. OSZTÁLY

HITTAN TANMENET 7. OSZTÁLY Heti óraszám: 1 Összes óra: 37 Oktatási cél: HITTAN TANMENET 7. OSZTÁLY Az Isten útján című hittankönyvhöz iskolai hitoktatás céljára A dogmatika tantárgy keretében a tanulók megtanulják pontosan megfogalmazni

Részletesebben

A Budapest-Óbuda-Hegyvidék Szentháromság plébánián 2008. április 27-én lesz elsőáldozás - 1032 Bp. Vörösvári u. 110.

A Budapest-Óbuda-Hegyvidék Szentháromság plébánián 2008. április 27-én lesz elsőáldozás - 1032 Bp. Vörösvári u. 110. A Budapest-Óbuda-Hegyvidék Szentháromság plébánián 2008. április 27-én lesz elsőáldozás - 1032 Bp. Vörösvári u. 110. Tel: 388-6126 - Kedves Szülők! A beiratkozáskor hozzák el a gyermek keresztlevelét.

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

Hetvened vasárnap Lepsényi Miklós, * ferences áldozópap, pozsonyi hitszónok prédikációja (1888)

Hetvened vasárnap Lepsényi Miklós, * ferences áldozópap, pozsonyi hitszónok prédikációja (1888) Hetvened vasárnap Lepsényi Miklós, * ferences áldozópap, pozsonyi hitszónok prédikációja (1888) EVANGÉLIUM * Mt 20,1-16 Ezek az utolsók egy óráig munkálkodtak, és egyenlőkké tetted őket velünk, kik a nap

Részletesebben

2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra.

2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra. Hittan kerettanterv. Általános iskola 1. osztály Téma: 1. Ismerkedés egymással, 2 óra. 1.hét: Gyerekek játékos ismerkedése egymással. 2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 2.hét:

Részletesebben

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Istennek az a szándéka, hogy boldog életünk legyen itt és most. Miért nem ismeri a legtöbb ember ezt az igazi életet? Isten szereti az embereket, és szeret téged.

Részletesebben

Tanítás a gyülekezetről

Tanítás a gyülekezetről Tanítás a gyülekezetről ADUNARE Tanítás a gyülekezetről. A keresztény élet egyik legfontosabb leckéje a gyülekezetről való tanulás. Isten mindíg az Ő gyülekezetét használja arra hogy a földön véghezvigye

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

A SZENT ŐRANGYAL Fájdalma és öröme

A SZENT ŐRANGYAL Fájdalma és öröme A SZENT ŐRANGYAL Fájdalma és öröme A Katolikus Egyház Katekizmusában a következő szerepel az őrangyalok szerepéről: 336. A gyermekkortól fogva, egészen a halál pillanatáig az emberi életet is körülveszik

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,

Részletesebben

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2)

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2) 7. évfolyam 1. Önismeret a Biblia fényében 2. A Szentírásban Isten szava (2Tim 3,16) 3. Megtérés és hit 4. Emberi kapcsolatok a Biblia fényében 5. Hitvallók a történelemben (gályarabok, hitvalló őseink)

Részletesebben

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak. Magyar honlap a Hit éve eseményeivel A püspöki kar körlevele a hit évének megnyitójára A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban

Részletesebben

A kegyelem Abonyi Sándor (A kegyelem, a törvény, a hit és a cselekedetek kapcsolata)

A kegyelem Abonyi Sándor (A kegyelem, a törvény, a hit és a cselekedetek kapcsolata) A kegyelem Abonyi Sándor (A kegyelem, a törvény, a hit és a cselekedetek kapcsolata) 1. Példázat a kegyelemről Tételezzük fel, hogy két ember a világi élete során halálos bűnt követ el és a világi bíróság

Részletesebben

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb

Részletesebben

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad. Kedves Testvéreim! A Húsvét ünneplésében hangsúlyt kap az a gondolat, hogy az Egyház évről évre új nemzedékkel gazdagodik. Elsősorban a keresztségre vonatkoztatjuk ezt a megállapítást, ezt a bátorítást,

Részletesebben

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,

Részletesebben

Hittan tanmenet 2. osztály

Hittan tanmenet 2. osztály Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben