Közhasznú jelentés. Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló
|
|
- Adrián Kocsis
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Orgona- és Egyházzenei Alapítvány 266 Balassagyarmat, Jókai u. 9. Közhasznú jelentés Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló Az Orgona- és Egyházzenei Alapítványt a Nógrád Megyei Bíróság PK.6.43/25/4 számú, 25. június 2-án jogerőre emelkedett végzése alapján, nyílt alapítvány, közhasznú szervezetként jegyezték be. Cél szerinti besorolása: kulturális tevékenység. Az Orgona- és Egyházzenei Alapítvány költségvetési támogatásban nem részesült. Az Alapítvány célja: kulturális örökség megóvása, kulturális tevékenység folytatása, műemlékvédelem, a határon túli magyarsággal való kulturális kapcsolattartás, a balassagyarmati Szentháromság Főplébánia Templom egyházzenei életének fejlesztése. Az alapító: Unterwéger József Zsolt karnagy, az Alapítvány képviselője: Demeter Mihályné, a kuratórium tagjai valamint a Szent Felicián Kórus tagjai munkájukat önkéntesen, mindenféle anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzik. Karnagy úr vezetésével a kórus rendszeres heti próbával készül fel a minden vasárnap és egyéb egyházi ünnepi liturgián végzett szolgálatára. Az egyházzenei koncertek szervezése, lebonyolítása, koncerteken és más egyházi kórustalálkozókon való részvétel és szereplés is a célkitűzések megvalósítását szolgálja. Az ipolybalogi (Szlovákia) Szent Korona Kórussal rendszeres, egymást segítő kapcsolatot ápolunk. Az egyházzenei koncerteken való kölcsönös és együttes részvétel tovább mélyíti a két kórus jó viszonyát. Az Alapítvány fő célkitűzései közé tartozik készülve a templomszentelés közelgő 25. évfordulójára az orgona és a karzat mielőbbi teljes felújítása. A kuratórium döntése alapján több orgonaépítő céggel és mesterrel kezdődtek tárgyalások az orgona felújítási illetve újjáépítési terveiről. E cél megvalósításához az Alapítvány kuratóriuma adománygyűjtést határozott el és kezdett meg. Nagyrészt e célt szolgálja az Alapítvány saját honlappal való megjelenése az interneten is. Balassagyarmat,
2 Orgona- és Egyházzenei Alapítvány 266 Balassagyarmat, Jókai u. 9. Közhasznú jelentés Vagyon felhasználásával kapcsolatos Kimutatás Beszámoló - Az Orgona- és Egyházzenei Alapítványt 1. Ft azaz Egyszázezer forint indulótőkével alapította Unterwéger József Zsolt karnagy, mint alapító. - Banki befizetés Ft - Adományok Dátum Összeg Cél szerinti kimutatás Ft alapítványi cél Ft alapítványi cél Ft alapítványi cél Ft orgona felújítás céljára Ft orgona felújítás céljára Ft alapítványi cél - Kiadások Ft weboldal készítés Ft nyomtatvány, irodaszer Ft hangkazetta vásárlás Ft másolópapír Ft bélyegző készítés A közhasznú alapítvány a fenti adományokat kapta és vételezte be. Működésének költségeihez a kiadások részletezése szerint használt fel pénzeszközöket. Balassagyarmat,
3 Adószám ORGONA- ÉS EGYHÁZZENEI ALAPÍTVÁNY - BALASSAGYARMAT 266 Balassagyarmat, Jókai út 9. Közhasznú alapítványok közhasznú egyszerűsített éves beszámolója Keltezés: 26. május 3. az alapítvány, a közalapítvány vezetője (képviselője) P.H.
4 25 ÉV MÉRLEG adatok E Ft-ban Előző Sorszám helyesbí- év(ek) A tétel megnevezése Előző év Tárgyév tései a b c d e 1 A. Befektetett eszközök 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 3 II. TÁRGYI ESZKÖZÖK 4 III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK 5 B. Forgóeszközök I. KÉSZLETEK 7 II. KÖVETELÉSEK 9 III. ÉRTÉKPAPÍROK 1 IV. PÉNZESZKÖZÖK C. Aktív időbeli elhatárolások 12 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN D. Saját tőke I. INDULÓ TŐKE 1 15 II. TŐKEVÁLTOZÁS 16 III. LEKÖTÖTT TARTALÉK 17 IV. ÉRTÉKELÉSI TARTALÉK 18 V. TÁRGYÉVI EREDMÉNY ALAPTEVÉKENYSÉGBŐL, KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGBŐL VI. TÁRGYÉVI EREDMÉNY VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉGBŐL 2 E. Céltartalékok 21 F. Kötelezettségek 22 I. HÁTRASOROLT KÖTELEZETTSÉGEK 23 II. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK 24 III. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK 25 G. Passzív időbeli elhatárolások 26 FORRÁSOK ÖSSZESEN 338
5 EREDMÉNYKIMUTATÁS Sorszám A tétel megnevezése 25 ÉV adatok E Ft-ban Előző Előző év év(ek) helyesbítései Tárgyév a b c d e 1 A. ÖSSZES KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉG BEVÉTELE ( ) Közhasznú célú működésre kapott támogatás 26 3 a) alapítótól 11 4 b) központi költségvetéstől 5 c) helyi önkormányzattól 6 d) egyéb támogatás Pályázati úton elnyert támogatás 8 3. Közhasznú tevékenységből származó bevétel 9 4. Tagdíjból származó bevétel 1 5. Egyéb bevétel 11 B. VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG BEVÉTELE 12 C. ÖSSZES BEVÉTEL (A.+B.) D. KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉG RÁFORDÍTÁSAI ( ) Anyagjellegű ráfordítások Személyi jellegű ráfordítások Értékcsökkenési leírás Egyéb ráfordítások Pénzügyi műveletek ráfordításai Rendkívüli ráfordítások 2 E. VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG RÁFORDÍTÁSAI ( ) Anyagjellegű ráfordítások Személyi jellegű ráfordítások Értékcsökkenési leírás Egyéb ráfordítások Pénzügyi műveletek ráfordításai Rendkívüli ráfordítások
6 EREDMÉNYKIMUTATÁS Sorszám A tétel megnevezése 25 ÉV adatok E Ft-ban Előző Előző év év(ek) helyesbítései Tárgyév a b c d e 27 F. ÖSSZES RÁFORDÍTÁS (D.+E.) G. ADÓZÁS ELŐTTI VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY (B.-E.) 29 H. Adófizetési kötelezettség 3 I. TÁRGYÉVI VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY (G.-H.) 31 J. TÁRGYÉVI KÖZHASZNÚ EREDMÉNY (A.-D.) 238 TÁJÉKOZTATÓ ADATOK 32 A. Személyi jellegű ráfordítások Bérköltség 34 ebből: megbízási díjak 35 tiszteletdíjak Személyi jellegű egyéb kifizetések Bérjárulékok 38 B. A szervezet által nyújtott támogatások 39 C. Tárgyévben az APEH által kiutalt 1% összege
2012.évi A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója
1 9 8 0 6 0 7 9 9 2 6 2 5 2 1 0 1 MAGYAR TESTNEVELÉSI EGYETEM SPORTEGYESÜLETE a egyéb szervezet megnevezése 1123 Budapest, Alkotás u. 44. az egyéb szervezet címe 2012.évi A számviteli törvény szerinti
Mérleg fordulónapja: 2009 12 31 (év/hó/nap) A tétel megnevezése Előző év módosításai Tárgyév
Közhasznú egyéb szervezet egyszerűsített éves beszámoló Eredménykimutatás A tétel megnevezése Előző év módosításai Tárgyév Előző év(ek) a b c d e A Összes közhasznú tevékenység bevétele 81 797-70 279 1.
Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2011 évről
1 8 2 5 7 3 9 3-2 - 4 3 Adószám A vállalkozás megnevezése 1205 BUDAPEST RÉVAY UTCA 22. A vállalkozás címe, telefonszáma EGYÉB SZERVEZET Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló 2011 évről 2011. 01. 01-2011.
Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2012 évről
1 8 2 5 7 3 9 3-2 - 4 3 Adószám A vállalkozás megnevezése 1205 BUDAPEST RÉVAY UTCA 22. A vállalkozás címe, telefonszáma EGYÉB SZERVEZET Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló 2012 évről 2012. 01. 01-2012.
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója
1 8 4 8 9 5 5 4 9 1 9 9 3 3 3 7 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2 8 év DEMOKRATIKUS IFJÚSÁGÉRT
Nemzeti Zenede Alapítvány. Közhasznú alapítványok, közhasznú közalapítványok közhasznú egyszerűsített éves beszámolója
18198898 8552 569 01 Nemzeti Zenede Alapítvány 1065 Budapest, Nagymező utca 1. Közhasznú alapítványok, közhasznú közalapítványok közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2009 A közzétett adatok könyvvizsgálattal
Statisztikai számjel/adószám év. Magyar Gyermekmentő Alapítvány. Cím: 1025 Budapest Szalamandra út 44.
Statisztikai jel/adó 18116533-1-41 Év Név 25. év Cím: 125 Budapest Szalamandra út 44. Keltezés Budapest, 26. március 31. kozhasznjelent25.xls.xls\adatlap Statisztikai jel vagy adó A viteli törvény szerinti
Gyerekszem Művészeti Egyesület EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2010. 1 8 1 2 7 2 7 2 9 1 3 3 5 2 9 0 KSH 1 1 5 6 / 0 7 NYILVÁNTARTÁSI SZÁM
1 8 1 2 7 2 7 2 9 1 3 3 5 2 9 0 KSH 1 1 5 6 / 0 7 NYILVÁNTARTÁSI SZÁM Gyerekszem Művészeti Egyesület 1012 Budapest, Kuny Domokos u. 1. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2010. Egyszerűsített éves beszámoló
Közhasznú Egyszerûsített éves beszámoló
Bírósági határozat szám Adószám nincsenek alátámasztva. a vállalkozás megnevezése: TEVAN Alapítvány címe, telefonszáma: 1146 Budapest, Cházár András utca 15. 03/01. Közhasznú Egyszerûsített éves beszámoló
Az Új Magyar Zene Egyesülete. Közhasznú társadalmi szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója
181899 9499 29 1 Az Új Magyar Zene Egyesülete 167 Budapest, Podmaniczky u. 31. Közhasznú társadalmi szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 211 A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek
KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ SZERVEZET KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁSA
7.Pk.60.080/2009/2. A vállalkozás megnevezése 1021 Budapest, Szerb Antal utca 8. A vállalkozás címe, telefonszáma KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ SZERVEZET KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE ÉS
Közhasznú Egyszerûsített éves beszámoló
Bírósági határozat szám Adószám A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva. a vállalkozás megnevezése: Médiakutató Alapítvány címe, telefonszáma: 1094 Budapest, Tûzoltó u. 73. III. em.
2010. évi Közhasznúsági jelentés
Törökbálinti Városőrség Polgárőr Egyesület, Törökbálint 18028049-1-13 i Közhasznúsági jelentés Kelt: Törökbálint, 2011. május 10. képviselő 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A szervezet ben gazdálkodásáról a számviteli
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
GYERMEKVARÁZS ALAPÍTVÁNY 8800 Nagykanizsa, Teleki u. 7/C KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010 évről Készítette: Naprakész Könyvelő és Szolgáltató Egyesület Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló
Kapolcs-Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány 8294 Kapolcs, Kossuth u. 2.
Kapolcs-Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány 8294 Kapolcs, Kossuth u. 2. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Kapolcs-Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány Közhasznúsági jelentése az 2010-es esztendőről 1.
Zikkurat Színpadi Ügynökség Nonprofit Közhasznú Kft. 1137 Budapest, Szent István krt. 2. IV/23. Minősítés:Közhasznú. 2014. december 31.
1137 Budapest, Szent István krt. 2. IV/23. Minősítés:Közhasznú Egyszerűsített éves beszámoló "Könyvvizsgálattal alatámasztva" 1 A. Befektetett eszközök 231 087 0 228 681 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 110 965
2010. évi Egyszerűsített éves beszámoló
Közhasznúsági jelentés 1. számú melléklete 18693001-1-13 Pk.60.266/2001 Ceglédi Őszikék Szociális Alapítvány 2700 Cegléd Bajcsy-Zs. u. 1 2010. évi Egyszerűsített éves beszámoló Tartalma: Egyszerűsített
Egyszerűsített éves beszámoló 0 1-0 9-9 3 5 3 5 1. Szkéné Színház Nonprofit Közhasznú Kft. 1111 Budapest Műegyetem rkp. 3.
1 2 4 5 9 4 1 8 9 0 0 1 5 7 2 0 1 Statisztikai számjel 0 1-0 9-9 3 5 3 5 1 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése: A vállalkozás címe, telefonszáma: 1111 Budapest Műegyetem rkp. 3., 1-463-3970 2013.
DR. SZAKÁL SÁNDOR ALAPÍTVÁNY
1 1 0 1-4 - - 1 00 PÁPA, MÁRCIUS 1. TÉR. Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves Beszámolója Éves zárómérleg 20. január 01. - 20. december 31. 20 Kelt Pápa, 2012. január 31. P. H. Az adatok 0 könyvvizsgálattal
Közhasznú Egyszerűsített éves beszámoló
a vállalkozás megnevezése 8000 Székesfehérvár, Oskola u.2-4. a vállalkozás címe Keltezés: 2018.03.31. Farkasné Szegő Krisztina "A" EREDMÉNYKIMUTATÁSA (összköltség eljárással) Az üzleti év mérlegfordulónapja:
Székács a Korszerű Oktatásért Alapítvány. Közhasznú alapítványok közhasznú egyszerűsített beszámolója
18829572-1-16 (csekkszámlaszám) Székács a Korszerű Oktatásért Alapítvány 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 50. Közhasznú alapítványok közhasznú egyszerűsített beszámolója 2010. az alapítvány vezetője (képviselője)
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója GYERMEKVARÁZS ALAPÍTVÁNY
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2 0 0 8 év GYERMEKVARÁZS ALAPÍTVÁNY egyéb szervezet megnevezése 8800 NAGYKANIZSA TELEKI U. 7/C. II/16. címe Keltezés:
2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. 01. 01.-2011. 12. 31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg b) Eredménylevezetés
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2 0 1 1 év NAGYMAROS VÁROS FEJLESZTÉSÉÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY egyéb szervezet megnevezése 2626 NAGYMAROS, FŐ TÉR
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV FÉLÚTON ALAPÍTVÁNY
Statisztikai számjel Adószám: 18057966-1-42 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. ÉV FÉLÚTON ALAPÍTVÁNY Tartalom: 1. Számviteli beszámoló Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló a./ Mérleg b./ Közhasznú eredménykimutatás
Közhasznú Egyszerűsített éves beszámoló
Statisztikai számjel:14915842-6399-599-07 Cégjegyzékszám: 07-09-017186 Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft a vállalkozás megnevezése 8000 Székesfehérvár, Oskola u.2-4. a vállalkozás címe,
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS év
MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE 1088 Budapest, Ötpacsirta u.2 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012.év 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési támogatás felhasználásáról 4.
2012. évi Közhasznúsági jelentés
Törökbálinti Városőrség Polgárőr Egyesület, Törökbálint Adószám: 18028049-1-13 Bírósági végzés száma: 13.Pk.60.467/2009/6.sz. Képviselő neve: Géczy Krisztián i Közhasznúsági jelentés Kelt: Törökbálint,
EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ
1 9 2 8 3 6 7 4-1 - 2 0 adó 6 0. 0 4 8 / 2 0 0 8 4 cégjegyzék a a vállalkozás neve 8790 Zalaszentgrót Dózsa György u. 9. a vállalkozás címe, telefona EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ a kettős könyvitelt vezető
2012. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2012. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012.01.01.-2012.12.31 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg b) Eredménylevezetés
2010. évi Közhasznúsági jelentése
A Sonkádi Európa Nostra Díjas Református Templomért Alapítvány 4954 Sonkád, Rákóczi u. 36. i Közhasznúsági jelentése Sonkád, 2011.03.21. Róka Edit Alapítvány elnöke 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Sonkádi Európa
DIDACTICA MAGNA ALAPÍTVÁNY. Közhasznú Alapítvány Közhasznú Egyszerűsített Éves Beszámolója
18323351-9499-569-02 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) DIDACTICA MAGNA ALAPÍTVÁNY 7621 Pécs, Váradi Antal utca 4 Közhasznú Alapítvány Közhasznú Egyszerűsített Éves Beszámolója 2013 Keltezés:
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Beszámolási időszak: 01.01. - 12.31 AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI: Alapítás éve: 2008. Működés kezdete: 2009.02.04. Bírósági bejegyzés száma: 9. Pk.60.716/2008/2. Bejegyezte: Fővárosi Bíróság
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója
1 8 6 7 3 1 2 0 1 1 3 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 2 9 ÉV egyéb szervezet megnevezése 2194 Tura Hevesy György út 1. címe Keltezés: Tura, 2010.02.18.
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója
1 8 6 6 4 7 1 4 1 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2 1 1 év egyéb szervezet megnevezése címe Keltezés:
Jövőnk nukleáris energetikusáért alapítvány 2011.ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS SZÁMSZAKI ADATOK
Jövőnk nukleáris energetikusáért alapítvány 211.ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS SZÁMSZAKI ADATOK Az alapítvány neve: JÖVŐNK ENERGETIKUSÁÉRT ALAPITVÁNY Képviselők neve: Dr. Csom Gyula Budapest Dr. Bihari Péter
Statisztikai számjel: Szervezet neve: Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület
Szervezet neve: Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület Szervezet címe: 8181 Berhida, Veszprémi út 1-3. Nyilvántartási szám: 19-02-0002960 2016. évi Egyszerűsített éves beszámoló Berhida, 2017.
SM Betegek Gy-M-S M. Egyesülete
1 2 3 2 2-4 - 5 2-0 0 Töltéstava, Petőfi út 51. Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves Beszámolója Éves zárómérleg 2014. január 01. - 2014. december 31. 2014 Kelt Töltéstava, 2015. május 2. P. H.
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2014 évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. 01.01. - 2014 12.31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg b)
FACULTAS NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT.
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS FACULTAS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT 2011. évi tevékenységéről (készült a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. Törvény 19. előírásai szerint) FACULTAS NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT.
Egyszerűsített éves beszámoló Szkéné Színház Nonprofit Közhasznú Kft Budapest Műegyetem rkp. 3.
1 2 4 5 9 4 1 8 9 0 0 1 5 7 2 0 1 Statisztikai számjel 0 1-0 9-9 3 5 3 5 1 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése: A vállalkozás címe, telefonszáma: 1111 Budapest Műegyetem rkp. 3., 1-463-3970 2015.
Őszi Napsugár Alapítvány
1 8 6 9 1 3 7 7-9 4 9 0-5 6 9-1 3 Statisztikai számjel Őszi Napsugár Alapítvány 2112 Veresegyház fő út. 106 Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves Beszámolója Éves zárómérleg 2012. január 01. -
Kozmikus Tudat Közhasznú Egyesület
1 8 7 2 5 5 6 4-9 4 9 9-5 2 9-1 3 Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves Beszámolója Éves zárómérleg 2009. augusztus 18. - 2009. december 31. 2009 Kelt Budapest, 2010. május 31. P. H. A vállakozás
Őszi Napsugár Alapítvány
alpitványi beszámoló 2014 1 8 6 9 1 3 7 7-9 4 9 0-5 6 2014.01.01-2014.12.31 9-1 3 Statisztikai számjel Őszi Napsugár Alapítvány 2112 Veresegyház fő út. 106 Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves
FIATALOK KÜLDETÉSSEL ALAPÍTVÁNY 1061. BUDAPEST, PAULAY EDE UTCA 15.
FIATALOK KÜLDETÉSSEL ALAPÍTVÁNY 1061. BUDAPEST, PAULAY EDE UTCA 15. 2012. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2013. május 30. Steven Johnson képviselő FIATALOK KÜLDETÉSSEL ALAPÍTVÁNY Közhasznúsági jelentés
Egyszerűsített éves beszámoló 2011
Közhasznúsági jelentés 1. sz. melléklete Pk.60.147/2007/2 Szent Kristóf Természetjáró Egyesület 8622 Szántód Iskola u.9. Egyszerűsített éves beszámoló 2011 Tartalma: Egyszerűsített mérleg Közhasznú eredménykimutatás
Készült: 2012. április 26... aláírás
Adószám: 18131677-1-41 Statisztikai számjel: 18131677-9499-569-01 Székhely: 1135 Budapest, Szent László út 15. V/8. EUROPA VARIETAS ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. Készült: 2012. április 26....
Közhasznúsági Beszámoló. a Képző és Iparművészeti Közalapítvány a XXII. Kerület Kultúrájáért Kiemelten közhasznú Alapítvány évi tevékenységéről
Közhasznúsági Beszámoló a Képző és Iparművészeti Közalapítvány a XXII. Kerület Kultúrájáért Kiemelten közhasznú Alapítvány 21. évi tevékenységéről AZ ALAPÍTVÁNY BEMUTATÁS A.,Képző és Iparművészeti Közalapítvány
2009 évi egyszerűsített éves beszámoló
kozh_kettos_merleg 29 évi egyszerűsített éves beszámoló Kettős könyvvitelt vezető közhasznú egyéb szervezet Fordulónap: 29-12-31 Tudástársadalom Közhasznú Alapítvány 569 - Egyéb alapítvány Fábri György
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója
Statisztikai számjel: 18261774-9499-569-1 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 27. év Tudásmenedzsmentért, Tudás alapú Technológiáért Alapítvány egyéb
Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2011 év
Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2011 év Budapest: 2012. március 26. Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány Közhasznúsági jelentése a 2011 évről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ
Fényszóró Kulturális Alapítvány Közhasznúsági jelentés 2017.év
Fényszóró Kulturális Alapítvány a sérült emberekért 2000 Szentendre, Szentlászlói út 78/b. A lh. Iktatószám:... Fényszóró Kulturális Alapítvány Közhasznúsági jelentés 2017.év Beszámolási időszak: 2017.
1427 VÍZILABDA SPORTEGYESÜLET
1 2 P K 6 0 0 1 1 2 0 0 5 3 Bírósági végzés száma 1427 VÍZILABDA SPORTEGYESÜLET 2014. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Budapest, 2015. május 4. Tartalomjegyzék: I. Számviteli beszámoló II. III. IV. Költségvetési
Magyar ILIAS Közösség Egyesület 2085, Pilisvörösvár, Horgászsor u. 3/B.
Bírósági határozat száma: Pk.60553/2010/1/II, 2011.01.25 Magyar ILIAS Közösség Egyesület 2085, Pilisvörösvár, Horgászsor u. 3/B. Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló 2013. január 1. - számviteli évről
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója
1 9 2 5 5 5 7-1 - 1 9 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 211. év MOZGÁSSÉRÜLTEK VESZPRÉM MEGYEI EGYESÜLETE egyéb szervezet megnevezése 82 VESZRPÉM BUDAPEST
A Fekete Gyémánt Fúvószenekarért Egyesület
A Fekete Gyémánt Fúvószenekarért Egyesület Közhasznúsági jelentése 2010 Közhasznúsági jelentés 1/9. oldal Közhasznúsági Jelentés az A Fekete Gyémánt Fúvószenekarért Egyesület 2010. évi működéséről A szervezet
KÖZHASZHÚSÁGI JELENTÉS
KÖZHASZHÚSÁGI JELENTÉS 29. Beszámolási időszak: 29.2.4. - 29.12.31 AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI: Alapítás éve: 28. Működés kezdete: 29.2.4. Bírósági bejegyzés száma: 9. Pk.6.716/28/2. Bejegyezte: Fővárosi Bíróság
Közhasznúsági jelentés
Közhasznúsági jelentés Akadálymentes Tanulásért Alapítvány 2009. évi Közhasznúsági jelentése Nyíregyháza, 2010. március 01. 2 AZ Akadálymentes Tanulásért Alapítvány Közhasznúsági jelentése a 2009-es esztendőről
KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2010.
FALUNKÉRT, ISKOLÁNKÉRT, GYERMEKEINKÉRT ALAPÍTVÁNY 2615, Csővár, Kinizsi út 53/A. KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2010. I. Számviteli beszámoló MÉRLEG 2010. ÉV Adatok e Ft-ban Sorsz. Tétel megnevezése Előző évi Önrevízió
NégyeS-O-S Alapítvány
1 9 1 3 6 0 5 3-8 5 2 0-5 6 9-1 0 Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves Beszámolója A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2011. január 01. -
Közhasznúsági jelentés
Közhasznúsági jelentés 2015. Üzleti évről 2015. január 01-2015. december 31. 2151 Fót, Malom u.1. tel.:27/ 539-680 a vállalkozás megnevezése a vállalkozás címe, telefonszáma - SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ: - Közhasznú
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
MURASZEMENYE KÖZSÉGÉRT KÖZALAPÍTVÁNY 8872 MURASZEMENYE, BÉKE U. 2. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010 évről Készítette: Naprakész Könyvelő és Szolgáltató Egyesület Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli
2010. évi Egyszerűsített éves beszámoló
Közhasznúsági jelentés 1. számú melléklete i Egyszerűsített éves beszámoló Tartalma: Egyszerűsített mérleg Közhasznú eredmény-kimutatás Közhasznúsági jelentés Az 1997. évi CLVI tv. 19. (3) bek. b) pontja
ARANYKAPU Alapítvány 2440, Százhalombatta Szent István tér 1.
Adószám: 18692536-1-13 Bejegyző szerv: Pest Megyei Bíróság Bírósági végzés száma: PK.60106/2001 Bírósági végzés kelte: 2001.02.21. ARANYKAPU Alapítvány 2440, Százhalombatta Szent István tér 1. Közhasznúsági
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2009. év. Klímabarát Települések Szövetsége
18135365-1-41 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 29. év Klímabarát Települések Szövetsége 138 Budapest, Templom utca 64. Budapest, 21. január 11.
Egyszerűsített éves beszámoló mérlege a kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezetek részére (4.melléklet)
Törvényszék: 09 Debreceni Törvényszék Nyilvántartási szám: 09-02-0003910 Debreceni Egyetem Professzori Klub 4032 Debrecen, Nagyerdei körút 98 Egyszerűsített éves beszámoló mérlege a kettős könyvvitelt
FACULTAS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS FACULTAS Közhasznú Nonprofit Kft 2010. évi tevékenységéről (készült a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. Törvény 19. előírásai szerint) FACULTAS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT
KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK EREDMÉNYKIMUTATÁSA év
Adószám: 18348567-1-03 KISKŐRÖS VÁROSÉRT ALAPÍTVÁNY 6200, Petőfi tér 1. KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK EREDMÉNYKIMUTATÁSA 2009. év adatok e Ft-
Kettős Könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója
1 8 0 8 6 5 3 9 9 1 3 3 5 6 9 0 1 A vállalkozás megnevezése: NARCONON MAGYARORSZÁG ALAPÍTVÁNY A vállalkozás címe, telefonszáma 1073 Budapest, Erzsébet krt 33.3/15. egyszerűsített éves beszámolója 2011
Hajós Alfréd Általános Iskola Alapítvány
A számviteli törvény szerinti Közhasznú szervezetek egyszerűsített beszámolója 2010. év Hajós Alfréd Általános Iskola Alapítvány Gödöllő, 2011. március 8. Közhasznúsági jelentés 2010. A Hajós Alfréd Általános
K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S
Bókay Gyermekklinikáért Kiemelten Közhasznú Alapítvány K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2011.02.23-2011.12.31. Budapest, 2012. 2 T a r t a l o m 1. A Bókay Gyermekklinikáért Kiemelten Közhasznú
Magyar Hangszermíves Céh Közhasznú Egyesület 1039 Budapest, Barátpatak u. 6/B. 2011. évi Közhasznúsági jelentése
Magyar Hangszermíves Céh Közhasznú Egyesület 1039 Budapest, Barátpatak u. 6/B. i Közhasznúsági jelentése Budapest,2012.március 7. A Magyar Hangszermíves Céh Közhasznú Egyesület Közhasznúsági jelentése
KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. 01. 01. 2009. 12. 31. Bartók Béla Megyei Művelődési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. 01. 01. 2009. 12. 31. 2 0 0 9 ÉV Bartók Béla Megyei Művelődési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság mint a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ
SIKERES GAZDASÁGÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2007. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
SIKERES GAZDASÁGÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2007. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Készítette: Alf Martienssen elnök sk. - 2 - T A R T A L O M 1. A 2007. évi számviteli beszámoló 2. A költségvetési támogatás felhasználása
BEA ICE DANCE TEAM SPORTEGYESÜLET
1 8 2 0 1 9 1 4-9 3 1 2-5 6 9-0 1 Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves Beszámolója Éves zárómérleg 2011. január 01. - 2011. december 31. Kelt Budapest, 2012. május 24. P. H. A vállakozás beszámolóját
BKV ELŐRE SPORT CLUB KÖZHASZNÚ SZERVEZET. A BKV Előre SC 2010. évi Közhasznúsági Jelentése
BKV ELŐRE SPORT CLUB KÖZHASZNÚ SZERVEZET 2 2. Vezetői összefoglaló A BKV Előre SC elkészítette az egyesület 2010. évi gazdálkodásáról szóló Közhasznúsági Jelentését, a közhasznú eredmény kimutatást és
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója. 2012.év
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 2012.év Szivárványhíd Alapítvány egyéb szervezet megnevezése 9476 Zsira, Rákóczi Ferenc u. 12. címe Kelt: Zsira, 2013.01.24.
Közhasznúsági jelentés
1 8 6 7 9 4 9 4 9 4 9 9 5 6 9 1 Statisztikai számjel Pest Megyei Orvosokért Alapítvány a szervezet megnevezése 1115 Budapest Fraknó utca 26/B F.3. a szervezet címe 211. január 1-211. december 31.időszakról
Az ORSZÁGOS SCLERODERMA KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE
Az ORSZÁGOS SCLERODERMA KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2006. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Országos Scleroderma Közhasznú Egyesület Közhasznúsági jelentése 1. Számviteli beszámoló Az Országos Scleroderma Közhasznú
A Fényszóró Kulturális Alapítvány a szellemi fogyatékosokért 1995. szeptember 28-án alakult, melynek alapítója a Dr. Dobos Anna.
Bevezető ismertetés A Fényszóró Kulturális Alapítvány a szellemi fogyatékosokért 1995. szeptember 28-án alakult, melynek alapítója a Dr. Dobos Anna. Az alapítók 1998. december 28. napján az alapító okirat
2010. január december 31.
Közhasznúsági jelentés 2010. január 1-2010. december 31. I. A szervezet alapadatai Budapest, 2011.05.31 1 a Társaság vezetője 1. Név: Magyar Sürgösségi Orvostani Társaság Közhasznú Egyesület 2. Képviselő:Dr
2011. évi Egyszerűsített éves beszámoló
Közhasznúsági jelentés 1. számú melléklete 2011. évi Egyszerűsített éves beszámoló Tartalma: Egyszerűsített mérleg Közhasznú eredmény-kimutatás Szolnok, 2012. május 20. Szegedi György a Kuratórium elnöke
2009. évi Közhasznú Jelentés
Közhasznúsági jelentés 1. számú melléklet 190594289 9499 529 04 Jóga a Mindennapi Életben Egyesület 5600 Békéscsaba Mester u.45 2009. évi Közhasznú Jelentés Tartalma: Egyszerűsített mérleg Közhasznú eredmény
FACULTAS COGNOSCENDI AKADÉMIA ALAPÍTVÁNY
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS FACULTAS COGNOSCENDI AKADÉMIA ALAPÍTVÁNY 2007. évi tevékenységéről (készült a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. Törvény 19. előírásai szerint) FACULTAS COGNOSCENDI AKADÉMIA
MTH Magyar Túra Hajó Közhasznú Vitorlás Egyesület 2400 Dunaújváros, Semmelweis utca 1. III./12. 2011. évi Közhasznúsági jelentése
MTH Magyar Túra Hajó Közhasznú Vitorlás Egyesület 2400 Dunaújváros, Semmelweis utca 1. III./12. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Dunaújváros, 2012. május 19. Katona Dániel elnök Az MTH Magyar Túra Hajó
Egyszerűsített éves beszámoló Szkéné Színház Nonprofit Közhasznú Kft Budapest Műegyetem rkp. 3.
1 2 4 5 9 4 1 8 9 0 0 1 5 7 2 0 1 Statisztikai számjel 0 1-0 9-9 3 5 3 5 1 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése: A vállalkozás címe, telefonszáma: 1111 Budapest Műegyetem rkp. 3., 1-463-3970 2017.
Közhasznúsági jelentés
Közhasznúsági jelentés 2011. január 1. - 2011. december 31. I. A szervezet alapadatai 1. Név: Magyar Bothmer Gimnasztika Egyesület 2. Elnök: Szalay László 3. Székhely: 9941.Öriszentpéter Galambosszer 16/C.
Egyszerűsített éves beszámoló "A" eredménykimutatása (összköltség eljárással)
Adószám: 20629427-2-03 Bejegyző szerv: BÁCS-KISKUN MEGYEI CÉGBIRÓSÁG KECSKEMÉT Regisztrációs szám: 0309118296 IZSÁK INNO-KOM Kommunális Szolgáltató Nonprofit Kft 6070 IZSÁK, KOSSUTH tér 8 Egyszerűsített
CIRKO FILM - MÁSKÉPP ALAPÍTVÁNY egyéb szervezet megnevezése 1055 Budapest, Balassi Bálint u egyéb szervezet címe telefonszáma
egyéb szervezet megnevezése 1055 Budapest, Balassi Bálint u. 15-17. egyéb szervezet címe 06 1 269 1915 telefonszáma 2014. december 31. A számviteli törvény szerinti éves, egyszerűsített éves beszámolót
HAZAFELÉ KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS DECEMBER 31.
HAZAFELÉ KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2003. DECEMBER 31. Készült: 2004. május 25. Kondor Péterné I. ÉVES BESZÁMOLÓ ESZKÖZÖK MÉRLEG, 2003. DECEMBER 31. FORRÁSOK (eft) előző év tárgy év előző
adatok eft-ban Sor A tétel megnevezése Előző év Tárgyév
1. SZ. MELLÉKLET AZ PILI ALAPÍTVÁNY SZÁMVITELI BESZÁMOLÓJA 18896053-8040-569-01 Statisztikai számjel 167 Nyilvántartási szám PILI Alapítvány Egyszerűsített éves beszámoló MÉRLEGE adatok eft-ban Sor A tétel
Közhasznúsági jelentés
1 8 6 7 9 4 9 4 9 4 9 9 5 6 9 1 Statisztikai számjel Pest Megyei Orvosokért Alapítvány a szervezet megnevezése 1115 Budapest Fraknó utca 26/B F.3. a szervezet címe 29.Január 1-29. december 31.. Közhasznúsági
A Byblos Alapítvány közhasznú szervezet. 2012. évi közhasznúsági jelentése
A Byblos Alapítvány közhasznú szervezet székhely: 1026 Budapest, Pasaréti út 66/b a.sz.: 18132283-1-41 2012. évi közhasznúsági jelentése Hudecz András a Kuratórium elnöke 2013. május 18. A közhasznú szervezetekről
GRÓF ESTERHÁZY KÓRHÁZ JÖVŐJÉÉRT ALAPÍTVÁNY 8500 Pápa, Jókai u. 5-9. 2010. évi Közhasznúsági jelentése. kuratóriumi elnök
GRÓF ESTERHÁZY KÓRHÁZ JÖVŐJÉÉRT ALAPÍTVÁNY 8500 Pápa, Jókai u. 5-9. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Pápa, 2011. május 31. Szabadi János kuratóriumi elnök Gróf Esterházy Kórház Jövőjéért Alapítvány Közhasznúsági
KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2011.
FALUNKÉRT, ISKOLÁNKÉRT, GYERMEKEINKÉRT ALAPÍTVÁNY 2615, Csővár, Kinizsi út 53/A. KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2011. I. Számviteli beszámoló MÉRLEG 2011. ÉV Adatok e Ft-ban Sorsz. Tétel megnevezése Előző évi Önrevízió
Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út 1. 2012. évi Közhasznúsági jelentése
Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út 1. 2012. évi Közhasznúsági jelentése Bakonycsernye 2013.május 24. Surányi Gábor elnök Közhasznúsági jelentése a 2012-es esztendőről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Egyszerűsített éves beszámolója
1 8 0 3 5 7 4 6 9 4 9 9 5 2 9 1 3 statisztikai számjel A civil szervezet megnevezése: A civil szervezet címe: 2030. Érd, Alsó utca 11. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Egyszerűsített éves
Academia Humana Alapítvány 1112 Budapest, Brassó út 26/A.
Academia Humana Alapítvány 1112 Budapest, Brassó út 26/A. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2012. május 30. Kiss Sándor Kuratóriumi elnök Áttekintő adatok Az Academia Humana Wagner Nándor Művész
Rádiós Segélyhívó Országos Egyesület 1089 Budapest, Elnök u KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
Székhely: Adószám: Statisztikai számjel: Lajstromszám: Rádiós Segélyhívó Országos Egyesület 1089 Budapest, Elnök u. 1. 19722083-2-42 19722083-9499-529-01 60968 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Tartalma: 1. Számviteli
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója
1 9 6 7 5 9 1 9 9 5 2 9 1 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2 1 3 egyéb szervezet megnevezése 125 Budapest