J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzatának rendes testületi ülésén, június 14-én a Polgármesteri Hivatal A épületi tanácskozó termében. Jelen vannak: Gyenes Levente polgármester, Mezey Attila, Hodruszky Lajos alpolgármester. Fábián Béla, Garamszegi Sándor, Hajdú András, Kanyó József, Kossuth László, Lepés Imre, Murvai Lászlóné, Pató Zoltán, Simon László, Spatis Miklós, Szabó László Dezső, Székely Attila, Szilágyi Árpád képviselő. Távolmaradását előre jelezte: Balogh Béla képviselő Varga Ernő jegyző Hivatal részéről megjelent: Béres Rita aljegyző Kissné Páska Andrea pü. irodavezető Volcz Zoltánné testületi irodavezető Gyenes Levente polgármester: Köszönti a megjelent képviselőket. Megállapítja, hogy a testület határozatképes, 16 képviselő van jelen, az ülést megnyitja. A jegyzőkönyvet Egervári Judit vezeti. Gyenes Levente polgármester: Még egy napirendi pontot szeretne felvetetni a polgármester által beterjesztett napirendi pontok közé 4.6. pontnak, a Negresco Kft. névváltoztatása témában. Aki a napirendi pont felvételével egyetért, szavazzon. Megállapítja, hogy a képviselők 16 igen szavazattal, egyhangúlag egyetért a plusz egy napirendi pont felvételével. Gyenes Levente polgármester: Aki a kiküldött és a most felvett napirendi pontokat elfogadja, szavazzon. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a kiküldött és a most felvett napirendi pontokat 16 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja. Gyenes Levente polgármester: Kíván-e valaki napirend előtt felszólalni? Szabó László Dezső képviselő: Tisztelettel kéri a testülettől a meghatalmazást, hogy meghívhassa Kormos Istvánt és a regéci Képviselő-testületet a július 3-i Rákóczi Napokra. A másik dolog, amiben szeretne segítséget kérni, a várost elárasztó trágyabűz ügye. Sok eső esett az elmúlt időben, ezért nagyon nagy a páratartalom, és a szél szállítja a bűzt. Gyenes Levente polgármester: A bűz egy mezőgazdasági területről jön, ezért még szólni sem lehet a tulajdonosnak. Nincs törvényileg meghatározva, hogy az elszórt tárgyát mikor kell beszántania. A szennyvíz-tisztítótelep értékei nagyon jók. 1

2 Szabó László Dezső képviselő: A regéci régésztábor szervezését megkezdte. Köszöni az iskolák segítségét. A tábor július között lesz. Gyenes Levente polgármester: A Csallóközcsütörtök település vezetését nem csak meg szeretné hívni, hanem akkor szeretné megkötni a testvérvárosi szerződést is. Amint meglesznek a testvérvárosi papírok, szeretnének egy közös pályázatot benyújtani, ami 95%-os támogatási intenzitású. Erről majd külön is dönteni kell a testületnek. A meghívott intézményvezetőkre való tekintettel, szeretné az 5., 6., 7. és 8. napirendi pontokat előrevenni. Aki ezzel egyetért, szavazzon. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 16 igen szavazattal, egyhangúlag egyetért az 5., 6., 7. és 8. napirendi pontok előre vételével. NAPIRENDI PONTOK TÁRGYALÁSA: 5. napirendi pont: Döntés a Mesevár Óvoda közötti tevékenységéről vezetői beszámoló elfogadásáról. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a Mesevár Óvoda közötti tevékenységéről szóló vezetői beszámolóját elfogadja, szavazzon. 146/2010. ( ) sz. önkormányzati határozatjavaslat: döntött arról, hogy a Mesevár Óvoda 2005-től évig terjedő időszakra vonatkozó működéséről szóló szakmai beszámolót elfogadja. 6. napirendi pont: Döntés a Mesevár Óvoda óvodavezetői megbízásáról. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a Mesevár Óvoda óvodavezetőjének Szabó Juditot javasolja, szavazzon. 147/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: dönt arról, hogy a Mesevár Óvoda óvodavezetőjének Szabó Juditot július 1-től július 31-ig terjedő 2

3 időtartamra,határozott időre megbízza. A bérezés: a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény alapján kerül megállapításra: besorolás szerinti illetmény: G ,- magasabb vezetői pótlék: ,- kiemelkedő munkavégzésért járó határozott idejű juttatás: ,- innovációs pótlék: ,-. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a Mesevár Óvoda egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát elfogadja, szavazzon. 148/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: döntött arról, hogy a Mesevár óvoda egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát az előterjesztett formában elfogadja. 7. napirendi pont: Döntés a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola közötti tevékenységéről szóló vezetői beszámoló elfogadásáról. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola közötti tevékenységéről szóló vezetői beszámolóját elfogadja, szavazzon. 149/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: döntött arról, hogy a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola évig terjedő időszakra vonatkozó működéséről szóló szakmai beszámolót elfogadja. 8. napirendi pont: Döntés a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola intézményvezetői megbízásáról. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola intézményvezetőjének Tóthné Gúth Gizellát javasolja, szavazzon. 3

4 150/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: döntött arról, hogy a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatójának a július 1-től július 31-ig terjedő időtartamra,határozott időre Tóthné Gúth Gizellát bízza meg. A bérezés: a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény alapján kerül megállapításra: besorolás szerinti illetmény: F ,- magasabb vezetői pótlék: ,- kiemelkedő munkavégzésért járó határozott idejű juttatás: ,- innovációs pótlék: ,- Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát elfogadja, szavazzon. 151/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: döntött arról, hogy a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát az előterjesztett formában elfogadja. 1. napirendi pont: Jelentés a lejárt határidejű határozatokról. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a lejárt határidejű határozatokról szóló jelentést elfogadja, szavazzon. 152/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: a lejárt határidejű határozatokról szóló jelentést elfogadta.. 4

5 2. napirendi pont: Polgármesteri beszámoló Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a polgármesteri beszámolót elfogadja, szavazzon. 153/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: a polgármesteri beszámolót elfogadja.. 3. napirendi pont: Döntés a 2/2008 (I. 21.) sz., a település egyes területeire való behajtás rendjéről és a fizetendő díjakról szóló rendelet módosításáról. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a 2/2008. (I. 21.) sz., a település egyes területeire való behajtás rendjéről és a fizetendő díjakról szóló rendelet módosításával egyetért, szavazzon. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testület 12 igen szavazattal, 0 nem szavazattal, 4 tartózkodással megalkotta a 11/2010. sz. rendeletét a 2/2008 (I. 21.) sz., a település egyes területeire való behajtás rendjéről és a fizetendő díjakról szóló rendelet módosításáról napirendi pont: Döntés a Gyömrő Város Önkormányzat által fenntartott Művelődési Ház, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratának elfogadásról. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a Művelődési Ház egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát elfogadja, szavazzon. 154/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: döntött arról, hogy a Petőfi Sándor Művelődési Ház egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát az előterjesztett formában elfogadja.. 5

6 4.2. napirendi pont: A évi II. félévi munkaterv elfogadása. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Spaits Miklós képviselő: Véleménye szerint a novemberi és decemberi hónapok ülésrendjéről, illetve munkatervéről a következő testületnek kellene határoznia. Volcz Zoltánné testületi irodavezető: Az ülésrend végén fel van tüntetve, hogy a tervezett ülésrendet a évi önkormányzati választás időpontja befolyásolhatja. Gyenes Levente polgármester: Aki a II. félévi munkatervet elfogadja, szavazzon. 155/2010. ( ) önkormányzati határozat: a II. félévi munkatervet elfogadja napirendi pont: Döntés, a Norvég Finanszírozási Alap: építési kivitelezési munkálatok (akadálymentesítés, valamint az ehhez kapcsolódó felújítás és bővítés) elvégzése Gyömrő Város Önkormányzata részére általános iskolai épületen tárgyában kiírt közbeszerzési eljárás eredményességéről, nyertes hirdetéséről. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Spaits Miklós képviselő: Átnézte a pályázati kiírást és a tervdokumentációt. Véleménye szerint a pályázati kiírásban, az előkészítés során hiba történt. Rosszul lett megjelölve a leadási határidő, ezért egy alapos előkészítő munka után írják ki újra a pályázatot. Jó lenne, ha nem egy pályázóból választanák ki a nyertest. Nehezen tudja elhinni, hogy egy jól megírt pályázatra csak egy vállalkozó jelentkezzen. Módosító indítványa lenne, hogy hirdessék eredménytelennek a pályázatot. Mezey Attila alpolgármester: A teljes pályázat előkészítése és kidolgozása a Közbeszerzési bírálóbizottság és a közbeszerzési tanácsadó javaslata alapján történt. Minden előírást betartottak. Ez egy nyílt közbeszerzési eljárás volt, az ország egész területén megjelent. Továbbra sincs szabad kezük, mert be kellett nyújtaniuk az anyagot a VÁTI-hoz jóváhagyásra. Akik átvezették pontban a módosításokat. Ezt követően kapták meg a jóváhagyó levelet. Nem mondhatják azt, hogy eredménytelennek nyilvánítják a pályázatot, mert büntetésre számíthatnak. Ha nem hirdetik ki a nyertest, abban az esetben nem lesz iskolabővítés. Ha semmisnek tekintenék a pályázatot, akkor 3-4 hónapot csúsznának, és amennyiben kicsúsznak az elszámolási időszakból, akkor az utána lévő időszak nem elszámolható. A két iskola esetében eredményességet hirdetnek, a második rész esetében pedig egy tárgyalásos eljárást folytatnának le. Ezt követően nap múlva eredményt tudnak hirdetni. A javaslat ezt tartalmazza. Csak abban az esetben lép érvénybe a testületi 6

7 döntésük, ha a VÁTI jóváhagyja. Tehát egy kontroll még ide is be van építve. Fogadják el az eredményt, és ebben az esetben elkezdődhet a felújítás, illetve az akadálymentesítés helyett így is év végén kapták meg az aláírt szerződést, amire nem tudtak magyarázatot adni. Mégsem tolták ki a projekt megvalósítás határidejét. Javasolja az eredményesség és a nyertes kihirdetését. Spaits Miklós képviselő: Az ő problémája az, hogy a kiírási hiba miatt, ez a dokumentáció bárki által megtámadható. Mindenképp hibáznak, ha a pályázási lehetőséget másnak nem biztosítják. Mezey Attila alpolgármester: A leadási határidő egyébként is június 10-ke volt. A VÁTI beletette a kiírásba a szigorításokat, és valóban mindenki pályázhatott volna. Spaits Miklós képviselő: Nem véletlenül javasolta az eredménytelenséget, mivel az Erzsébet iskola épületét is a VEKTOR-BAU Kft. építette és az is hagy maga után kivetni valót. Gyenes Levente polgármester: Aki Spaits Miklós módosító indítványával egyetért, miszerint hirdessenek eredménytelenséget, szavazzon. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 1 igen szavazattal, 15 nem szavazattal, 0 tartózkodással, elvetette Spaits Miklós képviselő módosító indítványát. Gyenes Levente polgármester: Aki az eredeti határozati javaslatban foglaltakkal egyetért, szavazzon. 156/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: 15 igen szavazattal, 1 nem szavazattal, 0 tartózkodással dönt arról, hogy a 1. Norvég Finanszírozási Alap: építési kivitelezési munkálatok (akadálymentesítés, valamint az ehhez kapcsolódó felújítás és bővítés) elvégzése Gyömrő Város Önkormányzata részére általános iskolai épületen tárgyában kiírt közbeszerzési eljárást az 1. és a 3. részek tekintetében eredményesnek, a 2. rész vonatkozásában a Kbt. 92. c) pontja alapján mivel az összességében legkedvezőbb ajánlattevő által kért ellenszolgáltatásra a támogatás nem biztosít fedezetet eredménytelennek nyilvánítja, az eljárás nyerteséül a VEKTOR-BAU Kft-t (2230 Gyömrő, Szt. István u. 14.) jelöli meg. A döntés, a VÁTI saját jogkörében történő írásbeli jóváhagyását követően lép hatályba. 2. Felhatalmazza a Polgármestert, hogy az eredményt hirdesse ki, a mellékletben szereplő, azzal azonos tartalmú összegzést ajánlattevők részére kézbesítse, és a pályázat nyertesével a szerződést az 1. és 3. részek vonatkozásában kösse meg, továbbá az eredménytelen 2. rész mielőbbi megvalósítására a jogszabályok által biztosított keretek között legkedvezőbb közbeszerzési eljárást válassza ki és folytassa le.. 7

8 4.4. napirendi pont: Döntés a 33/2010. (IV. 16.) sz. KHEM-ÖM együttes rendelet alapján a helyi közösségi közlekedés támogatás igényléséről. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a határozati javaslatban foglaltakkal egyetért, szavazzon. 157/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: az alábbi nyilatkozatot teszi: Az önkormányzat a helyi tömegközlekedéshez a tárgyévet megelőző évben a Gyömrő TÜF Nonprofit Kft ,- összegű, saját forrásból származó, vissza nem térítendő önkormányzati támogatással járult hozzá.. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a második határozati javaslatban foglaltakkal egyetért, szavazzon. 158/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: az alábbi nyilatkozatot teszi: Az önkormányzat a helyi tömegközlekedéshez a tárgyévet megelőző évben a VOLÁN Busz Zrt. tekintetében ,- összegű, saját forrásból származó, vissza nem térítendő önkormányzati támogatással járult hozzá. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Aki a harmadik határozati javaslatban foglaltakkal egyetért, szavazzon. 159/2010. ( ) sz. határozati javaslat: az alábbi nyilatkozatot teszi: a helyi közlekedést 2010.év január 1-jétől december 31-éig fenntartja. 8

9 Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a negyedik határozati javaslatban foglaltakkal egyetért, szavazzon. 160/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: az alábbi nyilatkozatot teszi: A szolgáltatóval pályázati eljárás útján kötötte meg a szolgáltatói szerződést napirendi pont: Döntés a KMOP-5.2.1/b-09-1f , a Gyömrő városközpont fejlesztése tárgyú pályázat, engedélyes és kiviteli tervek elkészítésére, közbeszerzési eljárás kiírásáról. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a közbeszerzési eljárás kiírásával egyetért, szavazzon. 161/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: döntött arról, hogy nyílt közbeszerzési eljárást ír ki a KMOP-5.2.1/B-09-1f , a Gyömrő városközpont fejlesztése pályázat kiviteli- és engedélyes építési tervek elkészítésére napirendi pont: A Negresco Kft. névváltoztatási kérelmének megtárgyalás. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Béres Rita aljegyző: A Kft. kérelemmel fordult az önkormányzat felé, szerződés módosítása iránt. Gyenes Levente polgármester: A budai bevásárlóközpontban nyílt egy Negresco Kft., ezért szükséges a névváltoztatás. Aki a kérelmet elfogadja, szavazzon. 162/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: 15 igen szavazattal, 0 nem szavazattal, 1 tartózkodással 9

10 az alábbi határozatot hozza: 1. Gyömrő Város Önkormányzatának a Negresco Kft-vel (székhely: 2230 Gyömrő, Szabadság tér, belterület 21. hrsz.) az önkormányzat tulajdonában lévő 2230 Gyömrő, Szabadság tér belterület 23/3. hrsz. alatti ingatlanra kötött bérleti szerződést a kft. kérelmére az üzemeltető változására tekintettel közös megegyezéssel módosítja. 2. A szerződésben a bérlő adatai módosulnak. (Negresco Kft. helyett Gyömrői Negresco Grill Terasz Kft.). 3. A szerződés további részei változatlan tartalommal érvényben maradnak. 4. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a szerződés-módosítást írja alá.. 9. napirendi pont: Döntés a Központi Orvosi Ügyelet Nonprofit Kft. kérelmének megtárgyalásáról. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki az orvosi ügyelet támogatásával egyetért, szavazzon. 163/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: 15 igen szavazattal, 0 nem szavazattal, 1 tartózkodással döntött, hogy május 1-jétől október 31-ig 15 Ft/lakos/hó támogatást biztosít a Gyömrői Központi Orvosi Ügyelet Nonprofit Kft. részére az orvosi ügyeleti ellátás biztosítása érdekében. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a döntéssel kapcsolatosan a szükséges intézkedéseket tegye meg. 10. napirendi pont: Hajdú András igazgató úr kérelmének megtárgyalása. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki Hajdú András kérelmét elfogadja, szavazzon. 10

11 164/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: döntött arról, hogy a 1086 hrsz. ingatlan terültéből 345 m 2 -es területrészt megvásárol, a többletbevétel realizálódását követően. Felhatalmazza a polgármestert telekmegosztással kapcsolatos intézkedéseket tegye meg és a vételi szerződést kösse meg. 11. napirendi pont: Döntés az Arany Óvoda átdolgozott Helyi Óvodai Nevelési Programjának jóváhagyásáról. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki az Arany Óvoda módosított, egységes szerkezetbe foglalt helyi nevelési programját az előterjesztett formában jóváhagyja, szavazzon. 165/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: 15 igen szavazattal, 0 nem szavazattal, 1 tartózkodással döntött arról, hogy az Arany Óvoda módosított, egységes szerkezetbe foglalt helyi nevelési programját az előterjesztett formában jóváhagyja napirendi pont: Döntés a Bóbita Óvoda átdolgozott Helyi Óvodai Nevelési Programjának jóváhagyásáról. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a Bóbita Óvoda módosított, egységes szerkezetbe foglalt helyi nevelési programját az előterjesztett formában jóváhagyja, szavazzon. 166/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: döntött arról, hogy az Bóbita Óvoda módosított, egységes szerkezetbe foglalt helyi nevelési programját az előterjesztett formában jóváhagyja.. 11

12 13. napirendi pont: Döntés a Mesevár Óvoda átdolgozott Helyi Óvodai Nevelési Programjának jóváhagyásáról. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a Mesevár Óvoda átdolgozott Helyi Óvodai Nevelési programját jóváhagyja, szavazzon. 167/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: döntött arról, hogy az Mesevár Óvoda módosított, egységes szerkezetbe foglalt helyi nevelési programját az előterjesztett formában jóváhagyja napirendi pont: Döntés a Fekete István Általános Iskola átdolgozott alapdokumentumainak jóváhagyásáról. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a Fekete István Általános Iskola módosított, egységes szerkezetbe foglalt Pedagógiai Programját az előterjesztett formában jóváhagyja, szavazzon. 168/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: döntött arról, hogy a FIÁI és SzI módosított, egységes szerkezetbe foglalt Pedagógiai Programját az előterjesztett formában elfogadja. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a Fekete István Általános Iskola és SzI módosított, egységes szerkezetbe foglalt Szervezeti és Működési Szabályzatát az előterjesztett formában elfogadja, szavazzon. 169/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: döntött arról, hogy a FIÁI és SzI módosított, egységes szerkezetbe foglalt 12

13 Szervezeti és Működési Szabályzatát az előterjesztett formában elfogadja. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a Fekete István Általános Iskola és SzI módosított, egységes szerkezetbe foglalt Házirendjét az előterjesztett formában elfogadja, szavazzon. 170/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: döntött arról, hogy a FIÁI és SzI módosított, egységes szerkezetbe foglalt Házirendjét az előterjesztett formában elfogadja. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a Fekete István Általános Iskola és SzI módosított, egységes szerkezetbe foglalt Intézményi Minőségirányítási Programját az előterjesztett formában elfogadja, szavazzon. 171/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: döntött arról, hogy a FIÁI és SzI módosított, egységes szerkezetbe foglalt Intézményi Minőségirányítási Programját az előterjesztett formában elfogadja. 15. napirendi pont: Döntés a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola átdolgozott alapdokumentumainak jóváhagyásáról. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola módosított, egységes szerkezetbe foglalt Pedagógiai Programját az előterjesztett formában elfogadja, szavazzon. 172/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: 13

14 döntött arról, hogy a II. RFÁI módosított, egységes szerkezetbe foglalt Pedagógiai Programját az előterjesztett formában elfogadja. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola módosított, egységes szerkezetbe foglalt Szervezeti és Működési Szabályzatát az előterjesztett formában elfogadja, szavazzon. 173/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: döntött arról, hogy a II. RFÁI módosított, egységes szerkezetbe foglalt Szervezeti és Működési Szabályzatát az előterjesztett formában elfogadja. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola módosított, egységes szerkezetbe foglalt Házirendjét az előterjesztett formában elfogadja, szavazzon. 174/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: döntött arról, hogy a II. RFÁI módosított, egységes szerkezetbe foglalt Házirendjét az előterjesztett formában elfogadja. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola módosított, egységes szerkezetbe foglalt Intézményi Minőségirányítási programját az előterjesztett formában elfogadja, szavazzon. 175/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: döntött arról, hogy a II. RFÁI módosított, egységes szerkezetbe foglalt 14

15 Intézményi Minőségirányítási Programját az előterjesztett formában elfogadja napirendi pont: Döntés a Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Zeneművészeti és Táncművészeti Intézmény átdolgozott alapdokumentumainak jóváhagyásáról. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a Weöres Sándor Általános Iskola és AZTI módosított, egységes szerkezetbe foglalt Pedagógiai Programját az előterjesztett formában elfogadja, szavazzon. 176/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: döntött arról, hogy a WSÁI és AZTI módosított, egységes szerkezetbe foglalt Pedagógiai Programját az előterjesztett formában elfogadja. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a Weöres Sándor Általános Iskola és AZTI módosított, egységes szerkezetbe foglalt Szervezeti és Működési Szabályzatát az előterjesztett formában elfogadja, szavazzon. 177/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: Döntött arról, hogy a WSÁI és AZTI módosított, egységes szerkezetbe foglalt Szervezeti és Működési Szabályzatát az előterjesztett formában elfogadja. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a Weöres Sándor Általános Iskola és AZTI módosított, egységes szerkezetbe foglalt Házirendjét az előterjesztett formában elfogadja, szavazzon. 178/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: 15

16 döntött arról, hogy a WSÁI és AZTI módosított, egységes szerkezetbe foglalt Házirendjét az előterjesztett formában elfogadja. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a Weöres Sándor Általános Iskola és AZTI módosított, egységes szerkezetbe foglalt Intézményi Minőségirányítási programját az előterjesztett formában elfogadja, szavazzon. 179/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: döntött arról, hogy a WSÁI és AZTI módosított, egységes szerkezetbe foglalt Intézményi Minőségirányítási Programját az előterjesztett formában elfogadja. 17. napirendi pont: A évi gyermekvédelmi beszámoló megtárgyalása. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a évi gyermekvédelmi beszámolóját elfogadja, szavazzon. 180/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: Gyömrő Város Önkormányzat gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatainak évi ellátását megfelelőnek értékeli, az arról szóló beszámolót elfogadja napirendi pont: Beszámoló a Gyermekfogászat közötti időszak tevékenységéről. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a Gyermekfogászat közötti időszak tevékenységéről szóló beszámolóját elfogadja, szavazzon. 181/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: 16

17 döntött arról, hogy elfogadja dr. Deák Györgyi gyermekfogász szakorvos tevékenységéről szóló beszámolót napirendi pont: Döntés a csoportlétszám 20%-kal történő eltéréséről. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a Bóbita Óvodai csoportlétszámának 20%-kal történő túllépésével egyetért a 2010/2011-es nevelési évben, szavazzon. 182/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: döntött arról, hogy a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény alapján engedélyezi a saját fenntartású Bóbita Óvodában Süni csoport (maximum: 30 főre) Buci Maci csoport (maximum: 30 főre) Micimackó csoport (maximum: 30 főre) Nyuszi csoport (maximum: 30 főre) Őzike csoport (maximum: 30 főre) létszámának 20%-kal történő túllépését a 2010/2011-es nevelési évben.. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki az Arany Óvodai csoportlétszámának 20%-kal történő túllépésével egyetért a 2010/2011-es nevelési évben, szavazzon. 183/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: döntött arról, hogy a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény alapján engedélyezi a saját fenntartású Arany Óvodában Micimackó csoport ( maximum: 30 fő) Napsugár csoport (maximum: 30 főre) Margaréta csoport (maximum: 30 főre) Katica csoport (maximum: 30 főre) Csiga Biga csoport (maximum: 30 főre) 17

18 létszámának 20%-kal történő túllépését a 2010/2011-es nevelési évben.. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki az Mesevár Óvodai csoportlétszámának 20%-kal történő túllépésével egyetért a 2010/2011-es nevelési évben, szavazzon. 184/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: döntött arról, hogy a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény alapján engedélyezi a saját fenntartású Mesevár Óvodában Törpike csoport (maximum: 30 főre) Bambi csoport (maximum: 30 főre) Ficánka csoport (maximum: 30 főre) Katica csoport (maximum: 30 főre) Mesevár Óvoda Falusi tagóvodában Micimackó csoport (maximum: 30 fő) Manócska csoport (maximum: 30 fő) Méhecske csoport (maximum: 30 fő) Malacka csoport (maximum: 30 fő) létszámának 20%-kal történő túllépését a 2010/2011-es nevelési évben.. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a Weöres Sándor Általános Iskola és AZTI létszámának 20%-kal történő túllépésével egyetért a 2010/2011-es nevelési tanévben, szavazzon. 185/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: döntött arról, hogy engedélyezi saját fenntartású Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Zeneművészeti és Táncművészeti Intézményben 1.a osztály (maximum 31 fő) 6.a osztály (maximum 36 fő) 6.b osztály (maximum 36 fő) 8.b osztály (maximum 36 fő) 18

19 létszámának 20%-kal történő túllépését a 2010/2011-es tanévben.. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola létszámának 20%-kal történő túllépésével egyetért a 2010/2011-es tanévben, szavazzon. 186/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: döntött arról, hogy a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény alapján engedélyezi a saját fenntartású II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 1. osztály (maximum: 21 fő) II. napközis csoport (max.: 31 fő-ig) létszámának 20%-kal történő túllépését a 2010/2011-es tanévben.. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola létszámának 20%-kal történő túllépésével egyetért a 2010/2011-es tanévben, szavazzon. 187/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: döntött arról, hogy a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény alapján engedélyezi a saját fenntartású Fekete István Általános Iskola és Szakiskola 11. évfolyamon két csoport (gyakorlati képzés 15 fő) 12. évfolyamon két csoport (gyakorlati képzés 15 fő) évfolyam (maximum: 36 fő) létszámának 20%-kal történő túllépését a 2010/2011-es tanévben.. 19

20 20. napirendi pont: Döntés a Mesevár Óvoda falusi tagóvodájában álláshely bővítéséről. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a Mesevár Óvoda falusi tagóvodájában az álláshely bővítésével egyetért, szavazzon. 188/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: döntött arról, hogy a Gyömrő Mesevár Óvoda Falusi Tagóvoda álláshelyeinek számát 3 fő közalkalmazotti álláshellyel (2 fő óvodapedagógus-, 1 fő dadus munkakör) növeli. Az álláshely augusztus 16. napjától tölthető be, maximum F5-, és B5 besorolással. Az önkormányzat az álláshely bővítéséhez szükséges bért az intézményi évi költségvetés kiegészítésével biztosítja. Felelős: jegyző. 21. napirendi pont: Gyömrői Ifjúság Nyelvoktatásának Fejlesztésére létrejött Alapítvány alapító okiratának módosításáról. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a Gyömrői Ifjúság Nyelvoktatásának Fejlesztésére létrejött Alapítvány, alapító okiratának módosításával egyetért, szavazzon. 189/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: döntött arról, hogy az előterjesztett formában módosítja a Gyömrői Ifjúság Nyelvoktatásának Fejlesztésére Alapítvány alapító okiratát. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a módosítás átvezetéséhez szükséges intézkedéseket tegye meg.. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a Gyömrői Ifjúság Nyelvoktatásának Fejlesztésére létrejött Alapítvány, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát elfogadja, szavazzon. 20

21 190/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: döntött arról, hogy Gyömrői Ifjúság Nyelvoktatásának Fejlesztésére Alapítvány egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát elfogadja. 22. napirendi pont: Döntés Király Lajos Gyömrő, Tulipán u. 3/b. sz. alatti lakos kérelmének megtárgyalásáról. Gyenes Levente polgármester: Lovas István statikus kiment a helyszínre és megállapította, hogy a homlokzat nagyon rossz állapotban van, ezért javasolja az azonnali lebontását. Ezután, Király Lajos kérelmező ígéretet tett, hogy újra építi a homlokzatot. Aki Király Lajos kérelmét elfogadja, szavazzon. 191/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: Gyömrő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 15 igen, 0 nem szavazattal, 1 tartózkodással döntött arról, hogy: a Gyömrő, Táncsics M. u szám alatti, 2794 hrsz-ú ingatlanon lévő lakóépületre vonatkozó helyi védettséget nem szűnteti meg. A részleges bontást azzal a feltétellel járul hozzá, hogy az ingatlan beépítésekor a régi épület eredeti homlokzatot újra kell építeni. Határidő: azonnal és folyamatos. 23. napirendi pont: Döntés a Szent István út forgalmi rendjének felülvizsgálatáról. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Székely Attila képviselő: Szeretné kérni az illetékes szervezet, hogy az Ady E. u. Szt. István u. sarkára egy-egy domború tükröt helyezzenek ki, mivel a buszmegálló visszahelyezésével újra beláthatatlanná válik az a rész. Hodruszky Lajos alpolgármester: Javasolja, hogy a táblák kihelyezésének a költségét az egyház fizesse. Simon László képviselő: Még száz olyan helyet tudna mondani, ahol egy tükör segítene a közlekedésben. Ne bonyolítsák túl Gyömrő működését. 21

22 Gyenes Levente polgármester: A közterület-felügyelők a Tompa u. Szt. István u. sarkán menjenek ki a lakóhoz, hogy vágja le a sövényt. Székely Attila képviselő: Javasolja, hogy az Erzsébet utca sarkán is nyírassák le a sövényt. Szabó László Dezső képviselő: Ezzel kapcsolatban nem ért egyet Simon Lászlóval, mert sok ember nem úgy közlekedik, ahogy azt a szabályzat megkívánja. Ebből adódóan le kell szabályozni azokat a dolgokat, amik nincsenek leszabályozva. A táblákra szükség van. Gyenes Levente polgármester: A plusz táblák kihelyezésével kapcsolatos új javaslatokat járja körül a Településügyi Bizottság. Aki az eredeti határozati javaslatot elfogadja, szavazzon. 192/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: döntött arról, hogy a Szent István út, Ady Endre u-tól vasút felé eső szakaszán a Katolikus Egyház, Művelődési Ház, Teleki László Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola oldalán a megállni tilos szabályozást feloldja, a buszmegállót az eredeti helyére visszahelyezi. A Szent István út jelzett szakaszával szemben, megállni tilos táblát helyez el. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a döntéssel kapcsolatban szükséges intézkedéseket tegye meg. 24. napirendi pont: Döntés a 2604 hrsz-ú ingatlanon létesítendő üzlethelyiségek bérleti jogviszonyáról. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Simon László képviselő: Félre értette a költségeket, mert ő havi szinten gondolta az 1.000,- forint/m 2 /hó kifizetését. Az éves szinten fizetett 1.000,- forint/m 2 /év bérleti díjat nagyon kevésnek tartja. Mezey Attila alpolgármester: Ahogy a bizottsági ülésen elhangzott, mivel az üzletet is a bérlőknek kell megépíteni, ezért ilyen alacsony a bérleti díj. Üzletenként ez körülbelül 100 m 2 -t jelent. Ebből az összegből körülbelül a vízdíjat és a virágosítást lehet megoldani. Mivel az önkormányzat csak a területet adja, ezért nem hiszi, hogy többet lehetne a bérlőtől kérni. Simon László képviselő: A szemlélettel van baja. Gyenes Levente polgármester: Aki a határozati javaslatban foglaltakkal egyetért, szavazzon. 22

23 193/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: 11 igen szavazattal, 0 nem szavazattal, 5 tartózkodással döntött arról, hogy a 2604 hrsz-ú közterület keleti oldalán a Vörösmarty Wesselényi utcák közötti szakaszon, három darab üzlethelyiség építésének céljára hosszú távra, területet ad bérbe. A bérbeadás feltételei az alábbiak: A bérleti időszak 15 év. A bérleti díj kiindulási értéke 1.000,- Ft /m 2 /év. A bérleti díj évente az infláció mértékével összevontan emelkedik Az ingatlan közműellátottságának biztosítása a bérlő kötelezettsége. Az épülő üzletek egységes arculatot kell, hogy mutassanak, ennek érdekében a bérlők által benyújtott tervek elfogadását a Városképbíráló Munkacsoport hatáskörébe utalja a testület. Felhatalmazza a polgármester, hogy a bérleti szerződés, a jelentkező bérlőkkel a fenti feltételek alapján megkösse. 25. napirendi pont: Döntés Góczi Márton kérelmének megtárgyalásáról. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki Góczi Márton kérelmét elfogadja, szavazzon. 194/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: 15 igen szavazattal, 0 nem szavazattal, 1 tartózkodással döntött arról, hogy Góczi Márton (Gyömrő, Béla u. 19/a.) sz. alatti lakosnak a 2561/3hrsz-ú ingatlanból a bérlő tulajdonát képező felépítmény pavilon alatti 60 m 2 alapterületű területet üzlet céljából bérbe adja. A bérleti díj mértéke: 5.000,- Ft/hó Felhatalmazza a polgármestert, hogy a szerződést június 15-i dátummal kösse meg.. 23

24 26. napirendi pont: Döntés a Gyömrő Város Környezetvédelmi Stratégiai Terv akcióprogram tervezetének részletes véleményezésében résztvevők személyéről. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a határozati javaslatban foglaltakkal egyetért, szavazzon. 195/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: 15 igen szavazattal, 0 nem szavazattal, 1 tartózkodással döntött arról, hogy a évben elkészíti Gyömrő Város Környezetvédelmi Programját. 1./ A program, a dokumentumok elkészítésének koordinálását a polgármester megbízásából Hodruszky Lajos alpolgármester és a Képviselő-testület megbízása alapján Spaits Miklós Környezetvédelmi Bizottság elnöke látja el. Felhatalmazza a polgármestert, hogy bízza meg Igaz Attilát a program elkészítésével. 27. napirendi pont: Döntés a Közép-Magyarországi Statisztikai Régió Hulladékgazdálkodási Terv II. előkészítéséről. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a határozati javaslatban foglaltakkal egyetért, szavazzon. 196/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: 15 igen szavazattal, 0 nem szavazattal, 1 tartózkodással döntött a Közép-Magyarországi Statisztikai Régió Hulladékgazdálkodási Terv Gyömrőre vonatkozó javaslatokat, észrevételeket az előterjesztett formában elfogadja. Felhatalmazza a polgármestert, hogy ezekről írásban tájékoztassa a Régiót. 28. napirendi pont: Döntés városközpontban kerékpártároló kialakításáról. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? 24

25 Hodruszky Lajos alpolgármester: Tájékoztatja a jelenlévőket, hogy ő már felvette a posta vezetőjével a kapcsolatot, aki üdvözölte az ötletet. Gyenes Levente polgármester: Aki a kerékpártároló kialakításával egyetért, szavazzon. 197/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: 15 igen szavazattal, 0 nem szavazattal, 1 tartózkodással elvi állásfoglalást hoz a városközpontban kialakítandó kerékpár-tároló megépítéséről az alábbiak szerint: Magyar Posta hozzájárulásával, a kerítés elbontása és a tároló megépítése Önkormányzati költségekkel. 29. napirendi pont: Bizottsági beszámolók elfogadása. Felhatalmazza polgármestert, hogy a tárgyalásokat kezdje meg. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a VOKS Bizottság beszámolóját elfogadja, szavazzon. 198/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: VOKS Bizottság beszámolóját elfogadja.. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a Településügyi, Vagyonkezelő és Közbiztonsági Bizottság beszámolóját elfogadja, szavazzon. 199/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: a Településügyi, Vagyonkezelő és Közbiztonsági Bizottság beszámolóját elfogadja.. 25

26 Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság beszámolóját elfogadja, szavazzon. 200/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság beszámolóját elfogadja.. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki a Környezetvédelmi Bizottság beszámolóját elfogadja, szavazzon. 201/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: a Környezetvédelmi Bizottság beszámolóját elfogadja.. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Nincs. Aki az Ügyrendi és Jobi Bizottság beszámolóját elfogadja, szavazzon. 30. napirendi pont: Interpellációk. 202/2010. ( ) sz. önkormányzati határozat: az Ügyrendi és Jogi Bizottság beszámolóját elfogadja.. Gyenes Levente polgármester: Kérdés, hozzászólás? Kramarics Zoltán önkéntes tűzoltóparancsnok: Lakosként szeretne hozzászólni az elhangzottakhoz. 26

27 Gyenes Levente polgármester: Aki egyetért azzal, hogy Kramarics Zoltán hozzászóljon az elhangzottakhoz, szavazzon. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 16 igen szavazattal, egyhangúlag hozzájárul ahhoz, hogy Kramarics Zoltán lakosként hozzászóljon az elhangzottakhoz. Kramarics Zoltán: Hat évig ő volt a mentőállomás vezetője. Nagyon sok olyan terület van Gyömrőn, amit táblákkal és tükrökkel kellene ellátni. A gyömrői orvosi ügyelettel kapcsolatban már régebben is tett javaslatot egy sürgősségi betegellátásra. Anélkül, hogy megbántaná bármelyik családorvost, nem rendelkeznek sürgősségi gyakorlattal. Két orvost kellene alkalmazni, és akkor például egy influenzajárványnál nem kellene embernek várakoznia, mert az egyik orvos a betegekhez járna ki, a másik pedig a betegeket látná el az ügyeleten. Néhány órája gyömrői állampolgárok szenvedtek balesetet. A gyömrői mentőállomáson egy 24 órás betegszolgálat van hat településre. Érdemes lenne ezen elgondolkodni. A reméli nem fog feledésbe merülni az önkéntes tűzoltó parancsnokság támogatása. Úgy érzi, hogy nem mutatkozott érdeklődés a Polgármesteri Hivatal részéről, az önkéntes tűzoltósággal kapcsolatban. Van köztük búvár, hivatásos életmentő is. Amikor ez a szervezet megalakult, az elsősorban Gyömrőért volt. Egy tűzoltó felöltöztetése fél millió forintba kerül. Ők saját forrásból hat komplett védőfelszereléssel rendelkeznek. Szeretné, ha a testület szemmel tartaná ennek a szolgálatnak a működését. Nagy szükségük lenne egy tűzoltófecskendőre. Ennek összege 2,2 millió forint + ÁFA. Ők saját forrásból ,- forintot tudnak hozzátenni. Nagyon szeretné, ha a Polgármesteri Hivatal hozzájárulna a tűzoltóautó megvásárlásához. Három hét múlva vizsgáznak a tűzoltók. Vannak felszereléseik, de nem tudnak eljutni a helyszínre, mert nincs mivel. Véleménye szerint pénzzel nem mérhető egy emberélet megmentése. Gyenes Levente polgármester: Körülbelül mennyi ideig tart a gyömrői önkéntes tűzoltóknak kiérni a helyszínre? Kramarics Zoltán: Négy fő áll folyamatosan a város rendelkezésére. A tűzoltóság minimum 8 percen belül ér a helyszínre, ez náluk, ha nincs közúti akadály 5 percen belül valósul meg. Minden héten tartanak szerelési napot. Az autó üzemben tartási költségét fel tudnák vállalni. Kaptak ajánlatot biztosítóktól, akik átvállalnák a kötelezőbiztosítást. A társadalmi támogatottság már megvan Gyenes Levente polgármester: Nagyon köszöni a hozzászólást. Napirendre fogják tűzni a témát. Megköszöni a részvételt, az ülést bezárja. K.m.f. Gyenes Levente polgármester Varga Ernő jegyző 27

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat rendes testületi ülésén, 2007. november 19-én a Petőfi Sándor Művelődési Házban. Jelen vannak: Gyenes Levente polgármester, Mezey Attila, Hodruszky

Részletesebben

1. napirendi pont: Döntés a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás társulási megállapodás módosításáról.

1. napirendi pont: Döntés a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás társulási megállapodás módosításáról. JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-én, 8.00 órakor kezdődő ülésén, a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri tárgyalójában. Jelen vannak: Gyenes Levente

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülésén, 2012. március 29-én, a Polgármesteri Hivatal A épületének tárgyaló termében. Jelen vannak: Gyenes Levente

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a kiküldött napirendi pontot 8 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja.

JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a kiküldött napirendi pontot 8 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja. JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 19 én, 9.00 órakor kezdődő rendkívüli, nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Gyenes

Részletesebben

Simon László, Spaits Miklós, Szabó László Dezső képviselő. Varga Ernő jegyző Volcz Zoltánné irodavezető Kissné Páska Andrea mb. pü.

Simon László, Spaits Miklós, Szabó László Dezső képviselő. Varga Ernő jegyző Volcz Zoltánné irodavezető Kissné Páska Andrea mb. pü. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. október 13- án 17.00 órai kezdettel megtartott testületi ülésén, Gyömrőn, a Szabadság tér 1. sz. alatti tanácskozó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének ülésén, 2012. június 18-án, a Polgármesteri Hivatal A épületének tárgyalótermében. Jelen vannak: Gyenes Levente polgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a kiküldött napirendi pontot 8 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja.

JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a kiküldött napirendi pontot 8 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja. JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 17-én, 8.30 órakor kezdődő rendkívüli, nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri tárgyalójában. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülésén, 2012. május 16-án a Polgármesteri Hivatal B épületi alpolgármesteri tárgyalójában. Jelen vannak: Gyenes

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a kiküldött napirendi pontokat 9 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja.

JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a kiküldött napirendi pontokat 9 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja. JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 5-én, 10.00 órakor kezdődő rendkívüli, nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri tárgyalójában. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzatának rendkívüli testületi ülésén, 2009. március 4-én, a Polgármesteri Hivatal A épületi tanácskozó termében. Jelen vannak: Gyenes Levente polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzatának rendkívüli testületi ülésén, 2009. május 25-én, a Polgármesteri Hivatal A épületi tanácskozó termében. Jelen vannak: Gyenes Levente polgármester.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzatának Képviselő-testületi ülésén, 2009. február 12-én, a Polgármesteri Hivatal A épületi tanácskozó termében. Jelen vannak: Gyenes Levente polgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Hivatal részéről megjelent: Varga Ernő jegyző Volcz Zoltánné irodavezető. Az ülésre meghívás nem történt, meghívott nem jelent meg.

JEGYZŐKÖNYV. Hivatal részéről megjelent: Varga Ernő jegyző Volcz Zoltánné irodavezető. Az ülésre meghívás nem történt, meghívott nem jelent meg. JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 16 án, 14.30 órakor kezdődő rendes, nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Gyenes Levente

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gyömrő Nagyközség Önkormányzatának 2000. április 17-én megtartott rendkívüli testületi ülésén, Gyömrőn a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében. Jelen vannak: Csető

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Távolmaradását előre jelezte: Kossuth László képviselő. Hivatal részéről megjelent:

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Távolmaradását előre jelezte: Kossuth László képviselő. Hivatal részéről megjelent: JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 21-én, 08.00 órakor kezdődő rendes, nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal új tárgyaló termében. Jelen vannak: Gyenes Levente

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gyömrő Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének 2000. augusztus 3-án 16.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésén Gyömrőn, Szabadság tér 1. hivatalos helyiségében.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes testületi ülésén, 2009. szeptember 14-én a Polgármesteri Hivatal A épületi tanácskozó termében. Jelen vannak: Gyenes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2012. szeptember 27-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat rendes testületi ülésén, 2008. január 17-én a Polgármesteri Hivatal A épületi tanácskozó termében. Jelen vannak: Gyenes Levente polgármester, Mezey

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a kiküldött napirendi pontokat 8 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja.

JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a kiküldött napirendi pontokat 8 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja. JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 19-i rendkívüli testületi ülésén, a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri tárgyalójában. Jelen vannak: Gyenes Levente

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ügyiratszám: 34-4/2013. Császártöltés Község Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült : Császártöltés község Képviselő-testületének 2013. június 4-én 8,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Újszász Város Képviselő-testület május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Újszász Város Képviselő-testület május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Újszász Város Képviselő-testület 2013. május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó Napirendi pont: Határozat szám: Újszász Város Képviselő-testület 2013. május 14-i

Részletesebben

HATÁROZAT KIVONAT május 10 ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből

HATÁROZAT KIVONAT május 10 ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből Iktatószám: T-128/2007. 06/2007. I. a HATÁROZAT KIVONAT 2007. május 10 ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből 256/2007. (V.10.) B-L.Ö.h. 22 igen szavazattal, egyhangúlag tárgyalásra elfogadta

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-én 16,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. szeptember 8-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 15. napján de. 8.30 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzat hivatali kirendeltségének helyiségében.

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. január 29. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő ülésén, 2011. január 20-án, a Polgármesteri Hivatal A épületi tanácskozó termében. Jelen vannak: Gyenes Levente

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat október 19-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat október 19-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2018. október 19-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 218/2018. (10.19.)-től 222/2018. (10.19.)-ig Hozott rendeletek: - 1 J E G Y

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

1. napirendi pont: Döntés Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő testületének 3/2013. (III.25.)

1. napirendi pont: Döntés Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő testületének 3/2013. (III.25.) JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 17-én, 9.00 órakor kezdődő rendkívüli, nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal 2230 Gyömrő, Szabadság út 1. sz. alatt, az

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzatának rendkívüli testületi ülésén, 2009. október 15-én 9.00 órakor, a Polgármesteri Hivatal A épületi tanácskozó termében. Jelen vannak: Gyenes Levente

Részletesebben

1. napirendhez: Döntés a helyi önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló kiegészítő támogatási igény benyújtásáról.

1. napirendhez: Döntés a helyi önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló kiegészítő támogatási igény benyújtásáról. JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 4-én 8.00 órakor kezdődő nyílt rendkívüli testületi ülésén, a Polgármesteri Hivatal, 2230 Gyömrő, Szabadság út 1. alpolgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége Magyargencs Község Önkormányzata Ügyszám: /2015. Jegyzőkönyv Készült: Magyargencs Község Képviselő-testülete 2016. január 14-i nyilvános üléséről, mely 16 óra 00 perckor kezdődött. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi

Részletesebben

1. napirendi pont: Döntés az orvosi ügyeleti szolgálat tárgyban kiírt pályázati eljáráshoz kapcsolódó ajánlat kiválasztásáról.

1. napirendi pont: Döntés az orvosi ügyeleti szolgálat tárgyban kiírt pályázati eljáráshoz kapcsolódó ajánlat kiválasztásáról. JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 12-én, 08.00 órakor kezdődő rendkívüli, nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri tárgyalójában. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli testületi ülésén, 2009. július 30-án, a Polgármesteri Hivatal A épületi tanácskozó termében. Jelen vannak: Gyenes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. január 16-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak: Drávucz Katalin polgármester levezetése mellett, Bagi Zsolt, Dr.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen. Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 6-i rendkívüli nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 6-i rendkívüli nyílt üléséről 1 Kisszállás Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 6-i rendkívüli nyílt üléséről 202/2015.(XI.06.) ÖK Döntés a szennyvízberuházás keretében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Gyenes Levente polgármester, Hodruszky Lajos alpolgármester, Fábián Béla, Garamszegi Sándor, Spaits Miklós, Tölli László képviselők.

JEGYZŐKÖNYV. Gyenes Levente polgármester, Hodruszky Lajos alpolgármester, Fábián Béla, Garamszegi Sándor, Spaits Miklós, Tölli László képviselők. JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 17 én, 8.15 órakor kezdődő rendkívüli, nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Gyenes

Részletesebben

Gyömrő Város Önkormányzat P o l g á r m e s t e r é t ő l 2230 Gyömrő, Fő tér 1. Tisztelt Képviselő Úr!

Gyömrő Város Önkormányzat P o l g á r m e s t e r é t ő l 2230 Gyömrő, Fő tér 1. Tisztelt Képviselő Úr! Gyömrő Város Önkormányzat P o l g á r m e s t e r é t ő l 2230 Gyömrő, Fő tér 1. Tisztelt Képviselő Úr! N a p i r e n d i p o n t o k : M E G H Í V Ó Gyömrő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2016.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 18-i rendkívüli

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. március 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Távolmaradását előre jelezte: Garamszegi Sándor képviselő Horváth István képviselő. Hivatal részéről megjelent:

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Távolmaradását előre jelezte: Garamszegi Sándor képviselő Horváth István képviselő. Hivatal részéről megjelent: JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15-én, 10.30 órakor kezdődő rendes, nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal régi épületének tárgyalójában. Jelen vannak:

Részletesebben

1. napirendi pont: Döntés a Gyömrői 028/41 hrsz-ú külterületi szántó Magyar Agrár- Élelmiszergazdasági és

1. napirendi pont: Döntés a Gyömrői 028/41 hrsz-ú külterületi szántó Magyar Agrár- Élelmiszergazdasági és JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26-án, 8.45 órakor kezdődő rendkívüli, ülésén, a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri tárgyalójában. Jelen vannak:

Részletesebben

1. napirendi pont: Döntés a Gyömrő, József Attila utca teljes felületének felújítására kiírt közbeszerzési felhívásra beadott ajánlatokról.

1. napirendi pont: Döntés a Gyömrő, József Attila utca teljes felületének felújítására kiírt közbeszerzési felhívásra beadott ajánlatokról. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli testületi ülésén, 2005. szeptember 23-án, Gyömrőn, a Szabadság tér 1. sz. alatti tanácskozó teremben. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 15/2012. TERKA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2012. december 10. napján 14:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a kiküldött napirendi pontokat 8 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja.

JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a kiküldött napirendi pontokat 8 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja. JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 31-én, 10.45 órakor kezdődő rendkívüli, nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri tárgyalójában. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (5 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (5 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 11/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 4-én 16.00 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületi ülésén, 2010. február 15-én a Polgármesteri Hivatal A épületi tanácskozó termében. Jelen vannak: Gyenes Levente polgármester,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2019. április 2-án 8.00 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-9/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

47/2012. (11.15.) számú Képviselő-testületi határozat

47/2012. (11.15.) számú Képviselő-testületi határozat Nagyoroszi Község Önkormányzat Képviselő - testülete 9. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. november 15-én 17 órakor megtartott képviselő-testületi ülésről Jelen vannak: Jelenléti ív szerint,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének február 12-én órai kezdettel tartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének február 12-én órai kezdettel tartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 12-én 14 00 órai kezdettel tartott üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat száma, tárgya: HATÁROZAT SZÁMA

Részletesebben

HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Füzesabony Város Önkormányzat rendkívüli, nyilvános képviselő-testületi üléséről. Ideje: 2015. július 20-án 16:05 óra. N A P I R

Részletesebben

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 16.-án 17 óra 30

Részletesebben

Jelen vannak: Füzesséri József polgármester Takács Lászlóné és Laczkó Lászlóné alpolgármesterek Gál Péter és Sváb Antal Béla képviselők.

Jelen vannak: Füzesséri József polgármester Takács Lászlóné és Laczkó Lászlóné alpolgármesterek Gál Péter és Sváb Antal Béla képviselők. 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/28/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 25. napján 16.00 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában: ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án 17.00 órakor kezdődő nyilvános testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2015. november 25 -én (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 23-i

Részletesebben

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 99/2015.(V.22.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta, és úgy határozott, hogy az előterjesztés mellékletét képező Hajdúhadház Város Integrált

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2019. (II. 28.) számú határozata

Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2019. (II. 28.) számú határozata Tárgy: Napirend elfogadása 21/2019. (II. 28.) számú határozata A Képviselő-testület az alábbi napirendet fogadta el: 1. THÉBA Művészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola és a Kaledira Nonprofit Kft. kérelme

Részletesebben

SZENDRŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK II. félévi M U N K A T E R V E

SZENDRŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK II. félévi M U N K A T E R V E SZENDRŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2007. II. félévi M U N K A T E R V E július 1./ Döntés intézményfenntartó társulások /óvoda, iskola/ működtetéséről: - alapító okiratok módosítása, - társulási

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-12/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 6-án /szerdán/ 18 órai

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/20-17/2017 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 30-i nyílt üléséről Napirend:

Részletesebben

1. napirendi pont: Döntés volt önkormányzati közérdekű lakások átalakításáról.

1. napirendi pont: Döntés volt önkormányzati közérdekű lakások átalakításáról. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli testületi ülésén, 2005. augusztus 25-én, Gyömrőn, a Szabadság tér 1. sz. alatti tanácskozó teremben. Jelen vannak:

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve 9. Napirend 2017. évi munkaterv 9. Napirend ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület 2017. évi munkaterve Tisztelt Képviselő-testület! Bánk Község Önkormányzata képviselő-testületének a Szervezeti és Működési

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9. /2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 24-én (hétfő) 17: 00 órakor tartott

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 4-8/2015. (II. 16.) számú határozatok. d. rendeletek:-

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 28-i nyílt üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 28-i nyílt üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1-23/2013/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28-i nyílt üléséről. Napirend:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat rendkívüli Képviselő-testületi ülésén, 2010. március 31-én, a Polgármesteri Hivatal A épületi tanácskozó termében. Jelen vannak: Gyenes Levente polgármester,

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve 7. Napirend Tisztelt Képviselő-testület! ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület 2018. évi munkaterve Tolmács Község Önkormányzata képviselő-testületének a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 1/2013.

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-5/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 11-i rendkívüli nyílt üléséről. pályázat jóváhagyásáról

JEGYZŐKÖNYV. Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 11-i rendkívüli nyílt üléséről. pályázat jóváhagyásáról 1 Kisszállás Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 11-i rendkívüli nyílt üléséről 137/A/2015.(VIII.11.) ÖK Uradalmi napok Kisszálláson

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Lőrinci Közösségi Házban Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. január 26-i rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Víg Zoltán polgármester Pálinkás Péter alpolgármester

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án megtartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület

Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, József Attila u. 19. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2014. február 10.-i ülésének J E G Y Z Ő

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-9/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 28-án /hétfőn/ 18,30

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2008/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14.00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal

JEGYZŐKÖNYV. Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal JEGYZŐKÖNYV Készült Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 18. napján 8.00 órakor a Polgármesteri Hivatal Dísztermében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

2015. j ú n i u s 15.

2015. j ú n i u s 15. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i v a l a m i n t S z o c i á l i

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 01-i rendkívüli nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 01-i rendkívüli nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/4-20/2016 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 01-i rendkívüli nyílt üléséről

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett egyhangúlag elfogadta:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett egyhangúlag elfogadta: Jegyzőkönyv Készült: a 2013. május 2. napján de. 10.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről a hivatali kirendeltség helyiségében. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László polgármester

Részletesebben

4. A Képviselő-testület évi munkaterve december 15. ELŐTERJESZTÉS

4. A Képviselő-testület évi munkaterve december 15. ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 15-ei ülésére 4. napirend Tárgya: A Képviselő-testület 2017. évi munkaterve Előadó: Tabányi Pál polgármester Melléklet: Munkaterv-javaslat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő /

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő / 1 Tormásliget Község Önkormányzat 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tormásliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án 17.30 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Kastélyépület

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Távol maradt: Girincs: Dr. Dienes Attila képviselő

Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Távol maradt: Girincs: Dr. Dienes Attila képviselő Jegyzőkönyv Készült: Nagyközség Girincs Község Önkormányzatainak Képviselő-testülete által 2012. július hó 31. napján, délután 15,00 órai kezdettel megtartott együttes ülésről Jelen vannak: : Majdanics

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT ülésének könyvéből. egyhangúlag az alábbi napirendeket fogadta el: Péteri Község Önkormányzatának 131/2017. (IX. 28.) számú ÖKT határozata a napirendek elfogadásáról 1.) Az önkormányzat 2017. évi költségvetésének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25. Ügyszám: 133-61/2017. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2017. május 25. Nyirád 2017 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád és

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. július 15-én megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal II. emeleti tanácskozó

Részletesebben

J e l e n t é s. Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 14-i nyilvános ülésére

J e l e n t é s. Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 14-i nyilvános ülésére J e l e n t é s Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2019. május 14-i nyilvános ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról Előterjesztő: Kardosné

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2014. június 12. 15.15 órától 16.00 óráig a Képviselőtestület nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2015. szeptember 23 -án (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangú, 7 igen szavazattal az

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangú, 7 igen szavazattal az Készült: 2012. május 10-én, 14.00 16.00 óráig megtartott, Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testületének rövid úton összehívott n y í l t ülésén, a Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatal dísztermében

Részletesebben