A Magyar Röplabda Szövetség Elnökségének határozatai 2016.
|
|
- Marika Némethné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Magyar Röplabda Szövetség Elnökségének határozatai / Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége jóváhagyja a szövetség Ügyvezetőségének határozatait. 2./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadta a Strandröplabda Bizottság által előterjesztett évi utánpótlás és felnőtt bajnokságok versenykiírás és versenynaptárát, a négy + egy fordulóra nyolc millió forintos keretösszeggel. 3./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadta dr. Kovács Ferenc elnök úr javaslatát, miszerint az éves költségvetés részletezése a korábbi évekhez hasonlóan megmaradjon, azonban a közgyűlés elé egy egyszerűsített, sarokszámokat tartalmazó táblázat kerüljön. 4./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadta a válogatott keretek felkészülési programját. 5./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadja dr. Kovács Ferenc elnök úr javaslatát egy ad-hoc bizottság felállítására a nevelési költségtérítés kérdés vizsgálatára. Tagoknak Ludvig Zsolt főtitkárt, Szabados István Ifjúsági és Utánpótlás Bizottság vezetőjét, dr. Kersch Ferenc jogi tanácsadót, Németh Lajos Szakmai Kollégium vezetőjét és Csizmadi András, elnökségi tagot választotta meg. 6./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadja az elnöki beszámolót Ludvig Zsolt főtitkár javaslatának módosításával, miszerint az elnökség a jelölő bizottság összeállítása alapján ajánl személyeket elnökségi tagságra történő jelölésre a közgyűlési tagok részére. 7./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége jóváhagyja a szövetség Ügyvezetőségének határozatait.
2 8./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadta a Nevelési költségtérítés kérdéskörét vizsgáló adhoc bizottság javaslatát a Nevelési költségtérítés elveiről és az alternatívák közül a közepes mértékű kalkulációt hagyja jóvá. 9./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadja a Nevelési költségtérítés kérdéskörét vizsgáló ad- hoc bizottság javaslatát a játékosok klubok közötti kölcsönadásáról. 10./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadja Ludvig Zsolt a Nevelési költségtérítés kérdéskörét vizsgáló ad- hoc bizottság vezetőjének javaslatát, miszerint a szövetség a versenykiírás módosításánál emelje fel a mostantól számított első átigazolás összegét, melyet tovább fizet az első eredeti - nevelő egyesület számára. 11./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadja a Nevelési költségtérítés kérdéskörét vizsgáló adhoc bizottság beszámolóját a korábban elfogadott változtatásokkal, egyben megszünteti az ad- hoc bizottságot. 12./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadja a korábban elfogadott elvek alapján a Nevelési költségtérítéssel kiegészített Nyilvántartási és Átigazolási Szabályzat módosításait. 13./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadja dr. Kovács Ferenc elnök javaslatát, a szövetség egyeztet a válogatott játékosokat adó klubokkal, majd átadja a kérdéskör megvitatását az ügyvezetőségnek. 14./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadja dr. Kovács Ferenc elnök javaslatát, hogy a évben változatlanul marad a KSF műhelytámogatás projekt elosztásának elve, azonban a évre javaslatokat várnak a program átszervezésére. 15./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége a Szakmai Kollégium javaslatával szemben elfogadja, hogy a 2016/2017. évi versenykiírásban változatlanul marad a külföldi játékosok pályára lépésének szabályozása.
3 16./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadja a es Versenykiírás kérdéskörét vizsgáló ad-hoc bizottság felállítására irányuló javaslatot. A bizottság vezetőjének Ludvig Zsolt főtitkárt, tagoknak Mezei Zoltán Versenybizottság vezetőt, Szabados István Ifjúsági és utánpótlás bizottság vezetőt, Németh Lajos Szakmai Kollégiumi vezetőt és Ancsin Ildikó elnökségi tagot jelöli ki. 17./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadja Németh Lajos, Szakmai Kollégium vezetőjének javaslatát a Szakmai Kollégium összetételének megváltoztatására vonatkozóan. 18./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége jóváhagyja a szövetség Ügyvezetőségének határozatait. 19./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadta a évi rendes közgyűlés tagszervezetek felé kiküldendő anyagait, azzal a módosítással, hogy az alapszabályban a ligák kérdésköre változatlan marad. 20./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadta a főtitkár javaslatát a Kiemelt állami sportágfejlesztési támogatásra vonatkozó, egyesületi támogatás igényeket elbíráló ad-hoc bizottság felállítására, tagoknak pedig Bátkai-Katona Ágnes támogatási referenst, Hoboth Sándort, vezetőjének Ludvig Zsolt főtitkárt szavazta meg. 21./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadta Versenykiírás kérdéskörét vizsgáló ad- hoc bizottság jelentését, a felnőtt bajnokságok versenykiírásait a bizottság általi későbbi pontos kidolgozással együtt elfogadja, kiegészítve Markovits László javaslatával, miszerint a női bajnokság lebonyolítása nem változik. 22./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége megszavazta, hogy a junior és felnőtt meccsek lebonyolítása a korábbi szezon elvei alapján történjen az aktuális Versenykiírásban. 23./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége tagszervezetei közé választotta a GLP Sportegyesületet.
4 24./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége az alábbi tagszervezetek tagsági jogviszonyát felmondja és törli a tagszervezeti listáról: 1. MCM Sportegyesület, Ajka Sportegyesület, Angyalföldi Diák Röplabda Club, ARC Ajkai Sportegyesület, Budai Röplabda Diák Sportegyesület, Debreceni Amatőr Röplabda Sportegyesület, Debreceni Honvéd Sport- és Diáksport Egyesület, Debreceni Sportbarát Sportegyesület, Dorogi Egyetértés Sportegyesület, Dream&Beauty SC, Egri Szent-Györgyi Albert Diáksport Egyesület, FURIK Szabadidő Egyesület, Grape Vital Sport Egyesület, Győri Dózsa Sportegyesület, Hajdú Rendészeti Sportegyesület, III. ker. TUE, Kaposvári Városi Sportiskola Utánpótlás SE, Kecskeméti Férfi Röplabda KSZS Kft., Kecskeméti KSE Kft., Kinizsi SK Gyenesdiás, Kiskunlacházi SE, Mélykúti Női Röplabda Egyesület, Mozgásgátoltak Halassi Olivér SC, Mozgáskorlátozottak PIREMON SE, Női Röplabda Club Kazincbarcika, Női Röplabda Klub Egyesület, Női Röplabda Sportegyesület, Nyíregyházi Férfi Röplabda Club, Nyíregyházi Főiskola Sportegyesülete, Ózdi Röplabda Sportegyesület, Pankaszi Községi Sport Kör, Park Röplabda Kft., Rajczy Imre Sportiskola, RONIKUM Röplabda Klub Sport Egyesület, Röplabda Club Dabas, Tapolca VSE, Tapolcai Sport Akadémia SE, Tatai Strandröplabda SE, Tiszavasvári Sportegyesület, Törekvés SE, Újbuda TC, Veszprémi Röplabda Club, Zalaerdőd Football Club, Zsigmondy-Winkler Diáksport Egyesület 25./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadta Hoboth Sándor technikai igazgató javaslatát a CEV ellenőrök személyeiről. 26./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadja és támogatja a nemzetközi kupákban induló csapatok indulási szándékát. 27./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége megszavazta, hogy nem változtat korábbi döntésén, tehát a külföldi játékosok pályára lépésének korlátozásában nem változtat a jelenlegi szabályon. 28./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége jóváhagyta a szövetség Ügyvezetőségének határozatait, azzal a kiegészítéssel, hogy az utolsó ügyvezetőségi pontot megváltoztatják a javaslat alapján. 29./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadta Dr. Kovács Ferenc elnök úr javaslatát, miszerint vel visszahívja Beke Sándort, a Hunvolley Event Kft. ügyvezetői pozíciójából, és kinevezi a helyére Ludvig Zsoltot.
5 30./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadta a Szakmai Kollégium javaslatát, a nevelési költségtérítésre vonatkozóan. 31./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadta Szakmai Kollégium javaslatait a szövetségi kapitányi beszámolókkal kapcsolatban, a női válogatott beszámolója nélkül elfogadja azokat. Felkéri Ludvig Zsolt főtitkár urat és Németh Lajos Szakmai Kollégium elnökét, hogy tárgyaljanak a női válogatott szövetségi kapitányával, illetve a szakmai stábbal. Ezen kívül felkéri a Szakmai Kollégiumot, hogy dolgozzanak ki évekre egy, a férfiválogatottra vonatkozó szakmai programot. 32./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadta a évi versenykiírásokat és versenynaptárt. 33./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség Elnöksége jóváhagyja a évi Kiemelt Sportágfejlesztési támogatási keretből nyújtott műhelytámogatások pénzügyi felosztását a felnőtt csapatokra vonatkozóan a Kiemelt állami sportágfejlesztési támogatásra vonatkozó, egyesületi támogatás igényeket elbíráló ad-hoc bizottság javaslata alapján. 34./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége testnevelő tanárok továbbképzése és a röplabda sportág alternatív kerettanterv keretében történő oktatására vonatkozó megállapodás megkötését határozta el, s elfogadta a Magyar Diáksport Szövetség stratégiai megállapodásának feltételeit. 35./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadta Baran Ádám, Kósa Árpád elnökségi tagok és Ludvig Zsolt főtitkár úr által kijelölt stratégiai irányelveket és felkéri őket további lépések tételére a célok elérése érdekében. 36./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége az alábbi tagszervezetek tagsági jogviszonyát felmondja és törli a tagszervezeti listáról: Csepeli Röplabda Klub, Tatabányai VOLÁN Sportegyesület, Újpesti Sport Klub 37./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadta Ludvig Zsolt főtitkár úr javaslatát a közbeszerzést elbíráló ad-hoc bizottság összetételére, és kinevezi Verzárné Liszt Katalint elnöknek, Dr. Dóka Zsoltot és László Évát pedig tagoknak. 38./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadta a évi Kiemelt Sportágfejlesztési támogatási keretből nyújtott műhelytámogatások pénzügyi felosztásának módosítását a felnőtt csapatokra vonatkozóan a Kiemelt állami sportágfejlesztési támogatásra vonatkozó, egyesületi támogatás igényeket elbíráló ad-hoc bizottság javaslata alapján.
6 39./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadta a Kiemelt állami sportágfejlesztési támogatásra vonatkozó, egyesületi támogatás igényeket elbíráló ad-hoc bizottság javaslatát, a támogatotti tagszervezeti létszám bővítéséről a évi Kiemelt Sportágfejlesztési támogatási keretből nyújtott műhelytámogatások utánpótlás csapatokra vonatkozó támogatásainak esetében 40 tagszervezetről 46 tagszervezetre. 40./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség Elnöksége jóváhagyja a évi Kiemelt Sportágfejlesztési támogatási keretből nyújtott műhelytámogatások pénzügyi felosztását az utánpótlás csapatokra vonatkozóan a Kiemelt állami sportágfejlesztési támogatásra vonatkozó, egyesületi támogatás igényeket elbíráló ad-hoc bizottság javaslata alapján, azzal a kiegészítéssel, hogy az elnökségi ülésen elhangzott észrevételek alapján történő minden további intézkedést a támogatási referens, főtitkár és az adminisztratív gazdasági vezető hatáskörébe utalja. 41./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadta a Szakmai Kollégium javaslatát a Magyar Olimpiai Bizottság felé benyújtásra kerülő évre vonatkozó szakmai tervet és költségvetést a Sport XXI Programmal kapcsolatban. 42./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége megtárgyalta és elfogadta a tagszervezeti indítványt a Speciális, nevelési költségtérítési célzatú egyszeri Átigazolási díjról az alábbiak szerint: Tartós együttműködési megállapodási jogviszonyban lévő sportszervezetek között létrejövő, 21 év alatti sportoló átigazolása esetén az MRSZ NYÁB engedélyezheti átadó egyesület önálló, nyilatkozat útján eljuttatott döntését arról, hogy a Speciális, nevelési költségtérítési célzatú egyszeri Átigazolási díjról (50.000,- Ft/fő/alkalom) lemond, az alábbi feltételek teljesítése esetén: - A két sportszervezet közötti együttműködési megállapodás bemutatásra kerül az átigazoláskor. - Egy fogadó szervezet kizárólag egy átadó egyesület esetén érvényesítheti a kedvezményt. - Az átadó egyesület Speciális, nevelési költségtérítési célzatú egyszeri Átigazolási díjról történő önálló nyilatkozatának beszerzése a fogadó sportszervezetet terheli és az Átigazoló lappal együtt köteles azt benyújtani az MRSZ NYÁB felé. Ennek elmaradása esetén, díjfizetésre kötelezett lesz a fogadó sportszervezet. A beérkezett dokumentumokat a NYÁB megvizsgálja, s a feltételek teljesülése (tartós együttműködési jogviszony megléte, nyilatkozatok) esetén engedélyezi a Speciális, nevelési költségtérítési célzatú egyszeri Átigazolási díj befizetésének elengedését. 43./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége megtárgyalta, s nem fogadta el a felnőtt válogatott kerettagok korábbi indítványát a nemzetközi transzferdíjak változtatásával kapcsolatban, s érvényben hagyja a 44./ Elnökségi határozatot. 44./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadta a évi versenykiírásokat és versenynaptárt módosítását a Versenybizottság javaslata alapján. 45./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége megtárgyalta és elfogadta a női válogatott prémiumkeretét. Eszerint a válogatott az Európabajnoki selejtező csoportjában első helyen kvalifikája magát a 2017.
7 évi Európabajnoki döntőbe, nettó 5.000e forintot kap, a csoport második helyének elérése után 3. körös selejtező lejátszásával történő kvalifikáció esetén nettó 3.000e forint prémiumot kap. A juttatás felosztása sportszakmai irányelvek mentén a Főtitkár javaslata alapján az Ügyvezetőség jóváhagyásával történik meg. 46./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadta a női válogatott évi tervezett programját, mely az alábbi eseményekből áll: XXXVIII. Savaria Nemzetközi felkészülési torna évi Világbajnoki selejtező 2. kör (nincs rendezési szándék) World Grand Prix 3. csoport - selejtezők World Grand Prix döntő (továbbjutás esetén) évi Világbajnoki selejtező 3. kör (továbbjutás esetén) /15. Európa Bajnoki döntő Azerbajdzsán-Grúzia (kvalifikáció esetén) 47./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége Baran Ádám elnökségi tagot bízza meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kért, 2024-ig szóló részletes sportágfejlesztési stratégia, valamint a évekre vonatkozó sportági kitekintés elkészítésével foglalkozó munkacsoport létrehozására és felügyeletére. 48./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége megszavazta, hogy a évi Magyar Kupa döntő az MRSZ által kerül megrendezésre, illetve a következő évi versenykiírásban rögzíti, hogy továbbá is szövetségi kiemelt esemény lesz. A 2016/2017. évi Magyar Kupa döntő időpontja február , helyszíne az érdi Aréna. 49./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége jóváhagyja az Ügyvezetőség 24/ , valamint a 25/ számú határozatait. 50./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége egyhangúan elfogadta a és évi sportlétesítmény fejlesztési elképzelések módosítását a Főtitkár előterjesztése alapján. 51./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadja a női válogatott 3 millió forint prémiumkeretét, amely a válogatott jövő évi Európa bajnokságra történt kvalifikáció alapján jár, valamint elfogadja a női válogatott keret prémium-felosztási javaslatát a Főtitkár előterjesztése alapján. 52./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége helybenhagyva korábbi döntését, nem változtat az érvényben lévő szabályzaton. A szabályzat felülvizsgálatát a jövő nyári átigazolási időszak előtt szükséges megtenni. 53./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadja Bagics Bence, Strand és Szabadidő Röplabda Bizottság vezetőjének lemondását. Az elnökség az új vezető kijelöléséig a Főtitkárt bízza meg a Strandröplabda Bizottság felügyeletével.
8 54./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége előzetesen elfogadja a Főtitkár kérvénye alapján a Gerevich ösztöndíj lehetséges, évi október 01. és december 31. közötti megemelkedett összegének Buday Balázs strandröplabda szövetségi edző felé történő teljes mértékű eljuttatását. 55./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadta Hetényi Márk elnökségi tag tájékoztatását a folyamatban lévő operatív és pénzügyi vizsgálatról. A napirendi pont ismételt tárgyalása a következő elnökségi ülésen várható. 56./ Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadja a Szövetség fennállásának 70 éves ünnepi évzáró időpontjának december 17. napját, helyszínül a MKB Bank Váci utcai székházának Nagytermét. Az elnökség egyhangúan elfogadja Elnök úr javaslatát, a rendezvényre szánt maximum keretösszeget.
2015. évi elnökségi ülések határozat-tára
2015. évi elnökségi ülések határozat-tára 1./2015. (02.12) számú Elnökségi határozat: Az Elnökség egybehangzóan 9 igen szavazattal elfogadta a TAO bizottság javaslatát miszerint több pályázatnál a sorok
A Magyar Röplabda Szövetség Ügyvezetőségének határozatai 2011.
A Magyar Röplabda Szövetség Ügyvezetőségének határozatai 2011. 1./2011.01.10. Ügyvezetőségi határozat: A Sümegi RE azzal a kéréssel fordult az Ügyvezetőséghez, hogy a Versenybizottság által a Versenykiírás
A Magyar Röplabda Szövetség Elnökségének határozatai 2010. (2010. június 30-tól)
A Magyar Röplabda Szövetség Elnökségének határozatai 2010. (2010. június 30-tól) 1./2010.07.14. Elnökségi határozat Az MRSZ Elnöksége újra hatályba helyezi az Ügyvivő Testület által 16/05.25. ÜT határozatban
ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2014.
ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2014. *Azon határozatnál, melyeknél az elnökség nem egyhangúan szavazott ott az igen/nem illetve a tartózkodások aránya jelölésre kerül. Kiemelt edzők 2014. év első féléves felosztására
A Magyar Röplabda Szövetség Elnökségének határozatai 2013.
A Magyar Röplabda Szövetség Elnökségének határozatai 2013. 1./2013.01.16. Elnökségi határozat Az MRSZ Elnöksége úgy döntött, hogy nem ad be rendezési pályázatot a CEV által kiírt Master és/vagy Satellites
A Magyar Röplabda Szövetség Elnökségének határozatai 2017.
A Magyar Röplabda Szövetség Elnökségének határozatai 2017. 1./2017.01.27. Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadta az MRSZ Szakmai Kollégium személyi javaslatát, s egyben kijelöli
Az MLSZ Elnökségének augusztus 27-i határozatai
20. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2009. szeptember 10. Iktatószám: /2009 Az MLSZ Elnökségének 2009. augusztus 27-i határozatai 149/2009. számú határozat Az MLSZ Elnöksége úgy határozott, hogy a Fegyelmi
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 14/2016 (07.05.) számú Hivatalos Értesítő 2016.07.05. Tartalom Elnökségi határozatok ELN-58/2016 (06.30.) OTP Bank Liga vagyoni értékű jogainak értékesítéséből származó bevételek
MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG
A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG 2016. ÉVI HATÁROZATAINAK JEGYZÉKE I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK Budapest, 2016.07.06. 1 I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 1. 1/2016. (III.23.) évi küldöttgyűlési
Magyar Hallássérültek Sportszövetsége HATÁROZATOK TÁRA 2018.
Magyar Hallássérültek Sportszövetsége ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK HATÁROZATOK TÁRA 2018. 1/2018. (01. 04.) számú MHSSZ elnökségi határozat Az MHSSZ Elnöksége bowling szakágvezetőnek Kapronczayné Karádi Magdolnát
Versenyszabályzat. 1. Hatálya. 2. Kizárólagosság. 3. Versenynaptár. 4. Versenyek fajtái
Versenyszabályzat 1. Hatálya 1.1. Jelen versenyszabályzat (továbbiakban: VSZ) vonatkozik valamennyi Magyarországon, a Magyar Tamburello Szövetség (továbbiakban: MATAMSZ) szervezésében vagy jóváhagyásában
A Fegyelmi Bizottság határozatai
11. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ A Fegyelmi Bizottság határozatai Budapest, 2009. június 10. Iktatószám: /2009 I-180/2008-09. Az FB Bogunovic Milant a Diósgyőri FC Kft. sportszervezet labdarúgóját az FSZ 8.
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-400 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 0. szám FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI
Magyar Hallássérültek Labdarúgó Szövetsége 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 28.
Magyar Hallássérültek Labdarúgó Szövetsége 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 28. 2010. ÉVI ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 01/02-06/2010. számú határozat: 02/02-06/2010. számú határozat: 1. Belépés a Magyar Siketek
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 7/2019 (05.23.) számú Hivatalos Értesítő 2019.05.23. Tartalom Küldöttközgyűlési határozatok KGY-1/2019 (05.10.) 2018. évi szakmai beszámoló elfogadása KGY-2/2019 (05.10.) Könyvvizsgálói
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 3/2016 (02.15.) számú Hivatalos Értesítő 2016.02.15. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 5. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
A Magyar Röplabda Szövetség Ügyvezetőségének határozatai 2014.
A Magyar Röplabda Szövetség Ügyvezetőségének határozatai 2014. 1./2014.01.09. Ügyvezetőségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség Ügyvezetősége jóváhagyja a 2013-2014. évi Versenynaptár módosítását a Versenybizottság
Az MLSZ Elnökségének június 2-i határozatai
10. szám Budapest, 2010. június 17. Iktatószám: 1939 /2010 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Az MLSZ Elnökségének 2010. június 2-i határozatai 112/2010. (06.02.) számú határozata Az MLSZ Elnöksége elfogadta az alapszabály
Határozat száma. Határozat megnevezése elnökségi határozatok Jegyzőkönyvvezető. 2015/017.(02.18.) számú elnökségi határozat
Határozat száma Határozat megnevezése 2015.02.18. elnökségi ok 2015.02.18 2015/017.(02.18.) 2015/018.(02.18.) Jegyzőkönyvvezető Petrity R., Vanczák G., Varga T.) egyhangúan megválasztotta Vida-Kovács Katalint
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 13/2019 (08.28.) számú Hivatalos Értesítő 2019.08.28. Tartalom Elnökségi határozat ELN-66/2019 (08.27.) A Balmazújváros Sport Kft. NB II-es klublicencének bajnoki év közben történő
MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG
A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG 2015. ÉVI HATÁROZATAINAK JEGYZÉKE I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK Budapest, 2015.július 20. 1 I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 1/2015. (I.07.) évi rendkívüli küldöttgyűlési
SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA MAGYAR BÚVÁR SZAKSZÖVETSÉG 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. tel.,fax: (36-1) 270 0117 E-mail: buvar@buvar.hu Web: www.buvar.hu Érvényes: 2014. 10.10-től Sportbizottság
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 04/2014 (02.04.) számú Hivatalos Értesítő 2014.02.04. Tartalom Elnökségi határozatok 3. oldal 1/2014. (01.21.) Sportigazgató felmentése 2/2014. (01.21.) U21 Utánpótlás kapitány
Magyar Gószövetség közgyűlés jegyzőkönyve
Magyar Gószövetség közgyűlés jegyzőkönyve Budapest, Kondor Béla Közösségi Ház 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 8. 2013.12.30. 18:00 Jelenlévők, tagok: Matolcsi Máté, a Gószövetség elnöke (Barcza Gedeon
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 19/2015 (07.02.) számú Hivatalos Értesítő 2015.07.02. Tartalom Elnökségi határozatok 3. oldal 90/2015 (06.01.) Edzőképzést érintő kérdések 91/2015 (06.01.) Szuper Kupa versenykiírás
Elnökségi határozatok:
0A/2015.11.19 számú elnökségi határozat Az elnökség elfogadta a Napirendet. 0B/2015.11.19 számú elnökségi határozat Jegyzőkönyvvezető: Balogh Borbála Elnökségi határozatok: 2015.11.19. 0C/2015.11.19 számú
Magyar Röplabda Szövetség Szakmai eredmények beszámoló. május 23.
Magyar Röplabda Szövetség Szakmai eredmények beszámoló 2017 május 23. 1. Válogatottak eredményei Felnőtt női válogatott: A nemzeti válogatott három fronton volt érdekelt 2017 nyarán, a Világbajnoki selejtezőkben,
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 27/2011 (11.30.) számú Hivatalos Értesítő 2011.11.30. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 Közlemény: megválasztott küldöttközgyűlési küldött... 6 2 Versenybizottsági
MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE január 14.
MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE 2015. január 14. Tartalom Elnökségi ülés levezető személye...2 Jegyzőkönyvvezető...2 Jegyzőkönyv hitelesítése...2 Napirendi Pontok...2 Hajóvásárlás KSF 3 RIO
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 5/2019 (04.16.) számú Hivatalos Értesítő 2019.04.16. Tartalom Elnökségi határozatok ELN-31-32/2019 (04.09.) ELN-33/2019 (04.09.) ELN-34/2019 (04.09.) ELN-35/2019 (04.09.) ELN-36/2019
MAGYARORSZÁG VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019.
MAGYARORSZÁG AKROBATIKUS KOSÁRLABDA CSAPAT BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM:
ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016.
ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. 2016/1. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a 2015. 12. 10-i elnökségi ülés emlékeztetőjét. 2016/2. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a következő elnökségi
MKSZ 2015. évi költségvetési tervezet
MKSZ 2015. évi költségvetési tervezet BEVÉTELEK Az MKSZ 2015 ös költségvetésének bevételi oldalán az alábbi 9 bevételi sor szerepel: Bevételek I. Kiemelt Sportágfejlesztési támogatás KSF 4 150 000 000
ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016.
ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. 2016/1. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a 2015. 12. 10-i elnökségi ülés emlékeztetőjét. 2016/2. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a következő elnökségi
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 16/2016 (07.26.) számú Hivatalos Értesítő 2016.07.26. Tartalom Elnökségi határozatok ELN-64/2016 (07.26.) elnökségi határozat ELN-65/2016 (07.26.) elnökségi határozat ELN-66/2016
MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE
MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE 2013 Tartalom Jegyzőkönyvvezető... 2 Jegyzőkönyv hitelesítő... 2 Napirendi pontok... 2 MESZ sportolói és edzői juttatások... 2 Előző ülés ainak jóváhagyása...
MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE. 2015. február 18.
MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE 2015. február 18. Tartalom Az elnökségi ülés képes, az elnökségi tagok létszámára való tekintettel.... 2 Jegyzőkönyvvezető... 2 Jegyzőkönyv hitelesítése...
J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata közigazgatási területén működő társadalmi sportszervezetek támogatásának pályázati kiírására
J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata közigazgatási területén működő társadalmi sportszervezetek támogatásának pályázati kiírására Ó z d, 2012. február 16. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport
Az MSSZ Elnöksége 2012. évi határozatai:
Az MSSZ Elnöksége 2012. évi határozatai: 2012. január 9. 001/2012. sz. határozat: Az Elnökség 1 ellenszavazattal és 2 tartózkodással megszavazta, hogy a Szövetség Vezetősége a Nemzeti Sport 2012. január
MJSZ Határozattár 2018
MJSZ Határozattár 2018 1./2018. (01.04.) Elnökségi határozat: a TAO munkacsoport benchmark módosításait az előterjesztés részletes melléklete szerint elfogadja. 2./2018. (01.16.) Elnökségi határozat: A
A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE
A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE Előterjesztő: Jóváhagyta: MESZ elnöksége. november 8. TARTALOM I. Ösztöndíjak célja... II. Ösztöndíjak rendszere... III. Ösztöndíjra való jogosultság...
A Magyar Labdarúgó Szövetség i rendkívüli elnökségi ülésének határozatai
2. számú HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2008.február 1. Iktatószám: /2008. A Magyar Labdarúgó Szövetség 2008. 01.22.-i rendkívüli elnökségi ülésének határozatai 1/2008. számú határozat: Az MLSZ Elnöksége
Magyar Floorball Szakszövetség Elnökségi ülés
Magyar Floorball Szakszövetség Elnökségi ülés Dátum: 2014. május 10. 10 óra Helyszín: Dunaújváros, Campus Aréna Jegyzőkönyvvezető: Jaczkó Róbert Gyula Az Elnökségi ülés napirendi pontjai: 1. Női U19-es
MAGYAR PARALIMPIAI BIZOTTSÁG - HATÁROZATOK TÁRA 2019.
MPB KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 1/2019 (02. 22.) sz. MPB közgyűlési határozat Az MPB Közgyűlése Urr Anitát jegyzőkönyvvezetőnek egyhangúlag elfogadta. 2/2019 (02. 22.) sz. MPB közgyűlési határozat Az MPB Közgyűlése
MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE. 2014. június 3.
MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE 2014. június 3. Tartalom Jegyzőkönyvvezető... 2 Jegyzőkönyv hitelesítő... 2 Napirendi pontok elfogadása... 2 CdJ 2015 szervezésének folytatása... 2 Héraklész
Hivatalos Értesítő Tartalom
Budapest, 2011.06.15. Iktatószám: Ki-2480/2011 13/2011. szám Hivatalos Értesítő Tartalom Küldöttközgyűlési határozatok... 2 Elnökségi határozatok... 3 Versenybizottsági határozatok... 4 Küldöttközgyűlési
MAGYARORSZÁG KEREKESSZÉKES KOSÁRLABDA NEMZETI BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018
MAGYARORSZÁG KEREKESSZÉKES KOSÁRLABDA NEMZETI BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018 A BAJNOKSÁG CÉLJA a. A kerekesszékes kosárlabda meghonosítása és fejlesztése, sportszakmai feladatok megvalósítása.
ELNÖKSÉGI ÜLÉS 4/ április 22.
ELNÖKSÉGI ÜLÉS 4/2014 2014. április 22. MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS Elnökségi ülés típusa: Tervezett Rendkívüli Időpont: 2014. április 22. 14h Helyszín: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest,
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Az MLSZ Elnökségének február 27.-i határozatai
4. szám Budapest, 2010. március 1. Iktatószám: /2010 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Az MLSZ Elnökségének 2010. február 27.-i határozatai 38/2010. számú határozat Az MLSZ Elnöksége elfogadta a Magyar Labdarúgó Szövetség
2015 Január 7, Budapest.
2015 Január 7, Budapest. Elnök felkéri Vaspöri Tamás elnökségi tagot az elnökségi ülés levezetésére egyhangú Elnök felkéri Miklós Nándort a jegyzőkönyvezetés elvégzésére Az elnökség a jegyzőkönyv hitelesítőnek
NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016
NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. TELEFON: 06-1/460-6825
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetség beszámolója 2013/14
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetség beszámolója 2013/14 2014. október 17-én került sor a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetségben rendkívüli tisztújításra. A korábbi elnök, Birta
FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016.
FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3.
A jegyzőkönyvet Kovácshegyi Eszter vezeti, hitelesítő: Zsömle Balázs, Matheisz József.
Budapest, 2012. október 24. Magyar Evezős Szövetség Elnökségi ülés 2012. október 24. Magyar Sport Háza III. emeleti tárgyaló Jelenlévők: mellékelt jelenléti ív szerint Tervezett napirend: 1. Versenyengedély
HATÁROZATOK TÁRA 2016.
ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK Magyar Hallássérültek Sportszövetsége HATÁROZATOK TÁRA 2016. 01/2016. (03. 08.) számú MHSSZ elnökségi határozat Az MHSSZ Elnöksége a MOB Gerevich Aladár Sportösztöndíj Szabályzatának
FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017.
FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3.
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 08/2012 (04.23.) számú Hivatalos Értesítő 2012.04.23. Tartalom Elnökségi határozatok... 3 Versenybizottsági határozatok... 6 2 Elnökségi határozatok 56/2012 (03.27) számú határozat
NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2013/2014
NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG (MAGYAR EGYETEMI FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG) VERSENYKIÍRÁSA 2013/2014 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION POSTACÍM: 1146 BUDAPEST,
53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG
MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG 53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Szeged 2015. 09. 17-20. 53. EJTŐERNYŐS
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-030 Debrecen, Rigó u.. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI : 7. szám
FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2019/2020.
FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2019/2020. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3.
NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata
NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 21-2/2012.(11.29.) számú határozata a 2012. évi sportcélú működési támogatási kérelmekkel kapcsolatos döntésről A Bizottság
A Magyar Triatlon Szövetség elnöksége támogatja dr. Varga Béla kandidálását az ITU technikai bizottságába.
91/2016. (IX.23.) Elnökségi határozat A Magyar Triatlon Szövetség elnöksége támogatja dr. Varga Béla kandidálását az ITU technikai bizottságába. 91-1/2016. (IX.23.) Elnökségi határozat A Magyar Triatlon
Jegyzőkönyv. Elnökségi Ülés Helyszín: Magyar Íjász Szövetség székhelye
Jegyzőkönyv Elnökségi Ülés 2018.01.25. Helyszín: Magyar Íjász Szövetség székhelye Jelenlévők: Vánky Sebastian elnök, Szedlár János alelnök, Nagy Gábor elnökségi tag, Máté Gyöngyi elnökségi tag, Balla Zsolt
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 30/2014 (08.29.) számú Hivatalos Értesítő 2014.08.29. Tartalom Elnökségi határozatok 3. oldal 2 Elnökségi határozatok ELN-153/2014 (08.26.) számú határozat A Magyar Labdarúgó
A Magyar Sárkányhajó Szövetség Igazolási (Nyilvántartási) és Átigazolási Szabályzata
A Magyar Sárkányhajó Szövetség Igazolási (Nyilvántartási) és Átigazolási Szabályzata amelyet a Magyar Sárkányhajó Szövetség Elnöksége hagyott jóvá az Elnökség 1/2015.04. 12. sz. határozatával 2015 Igazolási
2014. március 3. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak:
MSSZ RENDES ELNÖKSÉGI ÜLÉS HATÁROZATAI 2014. március 3. A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 2014. március 3-án 16 órakor a Magyar Sport Háza 3. emeleti tárgyalójában tartotta 2014. évi második (2.)
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u.1. Web: www.mlsz.hu / adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 22. szám 2018. november 27. FEGYELMI
Budapest, április 6. Iktatószám: / szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Elsőfokú Licencadó Testület határozatai
6. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Elsőfokú Licencadó Testület határozatai Budapest, 2009. április 6. Iktatószám: /2009 001/2009. (04.09) számú határozat Az MLSZ Elsőfokú Licencadó Testülete a BFC Siófok FC Kft.
A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elnökségének évi határozatai:
A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elnökségének 2017. évi határozatai: 1/2017. II. 01. határozat Elnökség határozatban az alábbiak szerint döntött a 2017. évi Országos Bajnokság helyszínének kijelölésével
MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG
A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG NYILVÁNTARTÁSI, IGAZOLÁSI ÉS ÁTIGAZOLÁSI SZABÁLYZATA Készült: Elfogadva: Módosítva: Módosítva: Módosítva: Módosítva: Módosítva: 2005. június 5-én 2005. június 30-i elnökségi
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 12/2012 (06.06.) számú Hivatalos Értesítő 2012.06.06. Tartalom Küldöttközgyűlési határozatok... 3 Elnökségi határozatok... 4 Versenybizottsági határozatok... 7 2 Küldöttközgyűlési
Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő
Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő ELTE Savaria Egyetemi Központ Szombathely, 2017. május 16-17. Fővédnökök: Prof. Dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi Főiskolai Sportszövetség elnöke
Dr. Kovács Ferenc Magyar Röplabda Szövetség Elnök
Dr. Kovács Ferenc Magyar Röplabda Szövetség Elnök Erős Klubok Erős Szövetség FIVB WORLD GRAND PRIX és EB DÖNTŐ Az állami támogatás növelése vagy TAO Önkormányzatok (polgármesterek) bevonása Részesedtünk
MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA
MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA Hatályos: 2015február 01 napjától TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK 2 BEVEZETŐ 3 I FEJEZET 4 A KIEMELT EDZŐ PROGRAM CÉLJA, HATÁLYA 4 II FEJEZET
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 11/2012 (05.30.) számú Hivatalos Értesítő 2012.05.30. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 109/2012 (05.11.) számú határozat A Kecskeméti
nemzeti egyetemi kosárlabda bajnokság (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2014/2015
nemzeti egyetemi kosárlabda bajnokság (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2014/2015 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM: 1146
NyrREGYHÁlA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 33/2013.{1I. 25.) számú. határozata
NyrREGYHÁlA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága 33/2013.{1I. 25.) számú határozata a 2013. évi Kiemeit csapatsportágak keretre beérkezett kérelmekkel kapcsolatos döntésről
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 14/2012 (06.25.) számú Hivatalos Értesítő 2012.06.25. Tartalom Elnökségi határozatok... 3 Versenybizottsági határozatok... 4 2 Elnökségi határozatok 119/2012 (2012.06.13) számú
Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére
1. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére Tárgy: Sport és társadalmi szervezetek pályázati felhívására beérkezett pályázatok
J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata közigazgatási területén működő társadalmi sportszervezetek támogatásának pályázati kiírására
J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata közigazgatási területén működő társadalmi sportszervezetek támogatásának pályázati kiírására Ó z d, 2014. február 13. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport
Hivatalos Értesítő. Tartalom
Budapest, 2011.05.30. Iktatószám: Ki-2237/2011 11/2011. szám Hivatalos Értesítő Tartalom Elnökségi határozatok... 2 Fellebbviteli Bizottság határozata... 3 Fellebbviteli Licencadó Testületi határozata...
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 07/2013 (03.27.) számú Hivatalos Értesítő 2013.03.27. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 047/2013 (03.15.) számú határozat A 2012-2013.
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 01/2013 (01.14.) számú Hivatalos Értesítő 2013.01.14. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 428/2012 (12.05.) számú határozat A 2012. december
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Az MLSZ Elnökségének augusztus 31-i határozatai
15. szám Budapest, 2010. 09. 28. Iktatószám: 3316 /2010 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Az MLSZ Elnökségének 2010. augusztus 31-i határozatai 63/2010. (08.31) számú határozat 1. Az Elnökség mint kiinduló anyagot -
MOKSZ ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2011/2012-es szezon. Egységes szerkezetben. 2011/2012/001. határozattól 2011/2012/022. határozatig
MOKSZ ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2011/2012-es szezon Egységes szerkezetben 2011/2012/001. határozattól 2011/2012/022. határozatig 2011.06.07. Határozatok: 2011/2012/001-től 2011/2012/005-ig Az Elnökség 2011/2012/1.
Magyar Pétanque Szövetség
Magyar Pétanque Szövetség Fédération Hongroise de Pétanque Hungarian Federation of Pétanque H-7396 Magyarszék, Kossuth L. u. 33. Tel: +3630 405-4511 Fax: +3672 521-006 Jóváhagyta a MAPESZ elnöksége 2014.
A Magyar Baseball és Softball Szövetség igazolási és átigazolási szabályzata
A Magyar Baseball és Softball Szövetség igazolási és átigazolási szabályzata A MOBSSZ Elnöksége a Szövetség igazolási és átigazolási szabályzatát az alábbiakban állapítja meg: 1. Szabályzat célja A MOBSSZ
Magyar Floorball Szakszövetség Elnökségi ülés
Magyar Floorball Szakszövetség Elnökségi ülés Dátum: 2016. február 8. 17 óra, Budapest Jegyzőkönyvvezető: Jaczkó Róbert Gyula Az Elnökségi ülés napirendi pontja: 1. IFF utánpótlás támogatás felhasználása
MAGYARORSZÁG VERSENYKIÍRÁSA
MAGYARORSZÁG KOSÁRPALÁNTA BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM: 1146 BUDAPEST,
NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A KILLIK LÁSZLÓ NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017.
NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A KILLIK LÁSZLÓ NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT
01/02-05/2012. számú határozat: Az elnökség egyhangúlag elfogadja jegyzőkönyv-vezetőnek Szűcs Helgát, jegyzőkönyv hitelesítőnek Balog Ferencet.
Magyar Hallássérültek Labdarúgó Szövetsége 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 28. 2012. ÉVI ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 01/02-05/2012. számú határozat: Az elnökség egyhangúlag elfogadja jegyzőkönyv-vezetőnek
Kenguru és Gyermek Kupa. Versenykiírás 2010/2011.
MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Kenguru és Gyermek Kupa Versenykiírás 2010/2011. MEGTÁRGYALTA ÉS ELFOGADTA AZ MKOSZ ELNÖKSÉGE 2010. szeptember 20. 2010/2011. KENGURU ÉS GYERMEK KUPA 2. 1. A verseny
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 27/2014 (08.07.) számú Hivatalos Értesítő 2014.08.07. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 4. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
Magyar Sárkányhajó Szövetség. Igazolási (Nyilvántartási) és Átigazolási Szabályzata
A Magyar Sárkányhajó Szövetség Igazolási (Nyilvántartási) és Átigazolási Szabályzata e-mail: info@sarkanyhajozas.hu www.sarkanyhajozas.hu Módosítva: 2017.03.09. A Magyar Sárkányhajó Szövetség, mint a sárkányhajó
NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A KILLIK LÁSZLÓ NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019.
NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A KILLIK LÁSZLÓ NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT
01/2011. Az Elnökség egyhangú szavazással elfogadta- A Légfegyveres EB-re utazó pu-pi-fc csapat összetételét.
Az MSSZ Elnöksége 2011. évi határozatai: 2011. január 24. 01/2011. Az Elnökség egyhangú szavazással elfogadta- A Légfegyveres EB-re utazó pu-pi-fc csapat összetételét. 02/2011. Az Elnökség egyhangú szavazással
5/ számú határozat: Az MPB közgyűlése 4.-es pontként elfogadta:
2008 évi Közgyűlési határozatok 2008. február 15. - Rendkívüli közgyűlés: 1/2008.02.15 sz. határozat: Az MPB közgyűlése a jelenleg előkészített sporttörvény módosítási javaslatot elfogadni nem tudja, azt
NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 35/2013.(11.25.) számú. határozata
NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága 35/2013.(11.25.) számú határozata a 2013. évi Egyéb csapat és egyéni sportágak keretre beérkezett kérelmekkel kapcsolatos
MAGYARORSZÁG VERSENYKIÍRÁSA
MAGYARORSZÁG KOSÁRPALÁNTA BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM: 1146 BUDAPEST,