VÁROSLIGETI GYERMEKNAP
|
|
- Fanni Király
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 VÁROSLIGETI GYERMEKNAP A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat szervezésében május Budapest, május Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Fővárosi Önkormányzattal közösen immár tizenkilencedik alkalommal rendezi meg kétnapos, ingyenes gyermeknapi rendezvénysorozatát a budapesti Városligetben május én. A már hagyományos és igen népszerű programon 2008-ban közel gyermek és felnőtt vett részt. A Fővárosi Önkormányzat a kezdetek óta támogatja a Városligeti Gyermeknapot. Demszky Gábor, mint a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alelnöke fontosnak tartja, hogy ezzel a rendezvénnyel több ezer hátrányos helyzetű család juthat színvonalas és kulturált programhoz ingyenesen, akiknek más alkalommal erre nem lenne lehetőségük. A Szolgálat 2009-ben maga is meghív a gyermeknapi rendezvényre közel 200 nehéz sorsú gyermeket magyarországi intézményekből, illetve Erdélyből: utazásukat megszervezi, szállásukat és ellátásukat biztosítja. Az OTP Bank, amely 15 éve a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fő támogatója, szintén a kezdeményezés mellé állt. Esély programja keretében nemcsak a Gyermeknap megrendezéséhez járult hozzá, hanem pályázatot hirdetett olyan vidéki civil szervezetek számára, amelyek szociálisan hátrányos helyzetű, csonka családban vagy szülők nélkül nevelkedő gyerekekkel foglalkoznak. Így a Szolgálat által meghívott 200 gyermeken túl még további 200 hátrányos helyzetű gyermek számára biztosít részvételi lehetőséget az eseményen ben a kétnapos rendezvény során 26 helyszínen neves és népszerű közreműködők, fellépők várják az érdeklődőket változatos, minden korosztályt megszólító programokkal. Íme néhány program a kínálatból a Vajdahunyad várától a Királydombig felölelő területen: OTP Esély Park :00- Az OTP Esély Park idén is számtalan érdekes programmal, értékes ajándékokkal, arcfestéssel, kézműves foglalkozásokkal, izgalmas játékokkal várja a tartalmas élményeket kedvelő gyermekeket és szüleiket. Az itt helyet kapó Ability Park szemléletformáló programjai játékos formában mutatják be a fogyatékkal élők mindennapjait. OTP fogászati busz :00- Ingyenes fogászati szűréssel, szaktanácsadással, arcfestéssel és sok-sok ajándékkal várnak minden gyermeket.
2 MOL Kölyök Tanya Vajdahunyad Vár mellett (május Ugrálóvár, élő csocsó, csúszda, mászófal, arcfestés, kézműves foglalkozások, kajak-kenu ergométer mind-mind megtalálható lesz a helyszínen. A Kölyök Tanyán vasárnap óra között Erős Antónia és az Egy csepp figyelem Alapítvány vércukorszínt-mérést tart. MOL Világzenei Színpad Paál László sétány (május 31.) 11 óra Segíthetek? MOL tehetségkutató program 2009 Sport kategória eredményhirdetése Kovács Katalin, olimpiai- és világbajnok kajakos, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Sportbizottságának tagja közreműködésével 12 óra Csík zenekar 13 óra Kolompos 14 óra Makám 16 óra Ghymes Pénzről kicsiknek és nagyoknakkfoci Kisnapozó apozórét (május A Magyar Nemzeti Bank Látogatóközpont sátrában sok érdekességet lehet megtudni érmékről, bankjegyekről. Ráadásul a pénzverést is ki lehet próbálni. Biztonságos Internet Sátor, 31., 10:00- Szeretettel vár mindenkit a Biztonságos Internet Sátor a biztonságosabb internethasználat témakörébe tartozó számítógépes játékokkal, kvízjátékokkal, vetélkedőkkel, tanácsadással, felvilágosító előadással. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az európai Safer Internet Plus programban tudatosság-növelő központként a gyermekek, szülők és tanárok felvilágosítását, a program népszerűsítését tűzte ki célul. Szeretnénk elérni, hogy az országban minél több internethasználó böngészhessen biztonságos körülmények között, illetve, hogy probléma esetén az érintettek tudják, kihez fordulhatnak. Célunk, hogy egyszerre hívjuk fel a figyelmet az interneten leselkedő veszélyekre és teremtsük meg azok orvoslásának, illetve a segítségnyújtásnak a lehetőségét. Partnereink: Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány: helpline, segélyvonal gyerekeknek MATISZ (Magyar Tartalomipari Szövetség) + PTA-CERT (Puskás Tivadar Közalapítvány - CERT-Hungary Központ:t): hotline, illegális, káros tartalom elleni fellépés Lovasterápia bemutató a Magyar Lovasterápia Szövetség szervezésében A Napozórét mellett (május 31.) A terápiás lovaglás, lóápolás és különféle lovassportok megismerésének kiváló lehetőségét nyújtja a Magyar Lovasterápia Szövetség vasárnapi programja. A nagyközönség számára három alkalommal mutatják be a speciális terápiás foglalkozást a szakemberek: 11:00; 14:00; 16:00 órai kezdettel. A bemutatón kívül játékos vetélkedők és gyerekfoglalkozások várják az érdeklődőket és állatbarátokat!
3 Nemzetek Utcája Napozórét (május 31., 10:00 : :00 :00) A Petőfi Csarnok Szabadtéri Színpadával szembeni füves terület két oldalán sok szeretettel várják az európai és Európán kívüli kultúrák, népi hagyományok kedvelőit a Budapesten akkreditált nagykövetségek és kulturális intézetek. Idén az alábbi követségek és kulturális intézeteik képviseltetik magukat a rendezvényen, változatos programokkal: Lengyelország: Érdemes indulni a lengyel sátor rajzversenyén, mert a rajzolás után a Polonéz magyarországi lengyel ifjúsági együttes fogja táncra perdíteni a résztvevőket! Németország: Néptánc, arcfestés, játékok Norvégia: Népzene, rajzverseny, meseolvasás, gyurmázás Törökország: Kézműves foglalkozás, rajzverseny India: Dallamos indiai népzene, hangszerbemutató, henna-festés, rajzverseny Japán: Ismerkedés a japán kalligráfiával, origamival, a kendamával és takeumával. ami budobemutatóval egészül ki Kína: Ismerkedés a kínai kalligráfiával, tus és íróecset használatának tanítása, pingpong bajnokság, arcfestés, kínai selyemruha-próba, kínai társasjáték, mogyoróevés pálcikával, Ki tud többet Kínáról kvízverseny Palesztina: rajzverseny, a palesztin konyha különlegességeinek bemutatása Katar: Rajzverseny, ajándékok, katari kávé és datolya Egyesült Arab Emirátusok: Rajzverseny, kvízjáték, arab népviseleti ruhák bemutatása Ibér-Amerikai Országok Magyarországi Közössége: Az ibér-amerikaiak capueira táncbemutatóval, játékokkal, tánctanítással, nyelvleckével, rajzversennyel és különleges ételkóstolóval és más meglepetésekkel készülnek a Gyereknapra Dél-Afrikai Köztársaság: Kvíz, dél-afrikai mesék, arcfestés, gyöngyfűzés, rajzolás, színezés és foci, foci, foci (készülődés a 2010-es dél-afrikai világbajnokságra) Madagaszkár: Népi játékok, kvíz, rovarbemutató A program kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy gyermekek és családjaik játékos és színes formában tanulhassanak a világ különböző nemzeteiről, megismerhessék népszokásaikat, hagyományaikat vagy akár nemzeti ételeiket. Magyar Parlamenti Információs Sátor: képkiállítás, szóróanyagok, ismertetők a Magyar Parlamentről Sportprogramok: OTP Bank Gyermeknapi Futógála Városliget, Királydomb, (május :00-13:30 13:30) Ki a leggyorsabb, ki a legkitartóbb? Valamennyi indulónak ajándékkal kedveskedik az OTP Bank, a nyertesek pedig kategóriánként értékes díjakban részesülnek. Testnevelőket, edzőket 10 fő együttes benevezése esetén külön ajándékkal jutalmazzák. Sportprogramok: km-es Futás (női, férfi és 12 év alatti fiú, leány) 2 km-es Budapest Gyermek Futóbajnokság km-es futás (női, férfi, kerekes székes és 14 év alatti fiú, leány) Ki a leggyorsabb, ki a legkitartóbb? Gyermekverseny Gerelyhajítás (műanyag) (7-10 éves és éves fiú, leány) m-es Gyermek futás (7-10 éves és éves fiú) m-es Gyermek futás (7-10 éves és éves leány) Tömöttlabda-dobás, (7-10 éves és éves fiú, leány) m-es Ovis futás és Gyermek futás (7-10 éves és éves fiú, leány) 600 m-es Párban futás látássérült sportolók részére
4 Az OTP Bank lehetőséget biztosít arra, hogy a segítséggel élő sportolók is részt vegyenek az eseményen, ezért 4 km-es kerekes székes futószámot és 600 m-es párban futást is rendez látássérült sportolók részére. Sportsziget Az Olof Palme sétány és a Zichy Mihály utca között (május 31., 10:00 : :00 :00) Búvár bemutató merülési lehetőséggel, falmászás, kajak-kenu, íjászat, mini-golf, sportlövészet, tenisz, tollaslabda, vívás várja az érdeklődőket. Gyermeknapi focikupa Napozórét (május ) A hétvégén erdélyi és budapesti fiatalok mérik össze erejüket a Napozórét mögötti füves területen. Az izgalmas mérkőzések vezetése Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat tagja közreműködésével történik. A focikupa értékes nyereményeit a Magyar Labdarúgó Szövetség és az Adidas ajánlotta fel. További programok: Magyar Vöröskereszt Véradókamionja Paál László sétány (május 30-án 11:00-17:00 óra és május 31-én 10:00-18:00) 18:00) Tűzoltóság Paál László sétány (május 31., vasárnap 10:00-13:00) Viasat History Játéksátor Napozórét t (május Abacus logikai és ügyességi játékok Fastrackids Babarét A Petőfi Csarnok és a Vajdahunyad vára között elterülő fás-ligetes területen (május :00- Chio Pom-Bär gyermekfoglalkozások Bonbonetti-Tibi sátor Brico Store Oázis 10:00-17:00 Toffifee fifee Vándorcirkusz SIÓ Vitatigris Ice N Go játszósarkok (május ) 31.)
5 Jim-Jam Jam Játékpark Orbittal a Fogszú Banda ellen len az Orbit For Kids cukormentes játéka Mogyi Játékpark A széles programkínálaton túl vásárosok, kereskedők kedvező áron és különleges portékákkal várják az idelátogatókat. Szervezetünk fontosnak tartja a környezettudatos gondolkodás gyakorlati alkalmazását és terjesztését. Ennek érdekében 2008-ban az aktív környezetvédelem évében - a gyermeknapi rendezvény teljes területén szelektív hulladékgyűjtés került megvalósulásra, melyet a Gyermekmentő Szolgálat az idei évben is folytat. Kezdeményezésünk 2009-ben is kiegészül környezettudatos neveléssel, melyhez idén is csatlakozott az Öko-pannon Kft, aki tudatformáló gyermekprogramjaival szeretné felhívni a gyermekek figyelmét a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára. A rendezvény minden érdeklődő számára ingyenes. A RENDEZVÉNY CÉLJA A rendezvény elsődleges célja, hogy értelmes és kulturált szórakozási lehetőséget nyújtson a gyermekek, fiatalok és családjaik számára, lehetővé téve mindenkinek, hogy belépődíj fizetése nélkül részt vegyen a több tucatnyi helyszínen folyó változatos programokon. A rendezők bíznak benne, hogy a gyermekek érdeklődési körüknek megfelelően további ötleteket kapnak a küszöbön álló nyári szünidő értelmes eltöltéséhez. A RENDEZVÉNY PUBLICITÁSA Az esemény, a korábbi évekhez hasonlóan széles médianyilvánosságot élvez: a Gyermeknap programját évről évre minden jelentős médium (kereskedelmi televíziók: RTL Klub, TV2; közszolgálati televíziók: m1, m2; napilapok: Népszabadság, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Blikk, Metropol stb.) ismerteti ben a Gyermekmentő Szolgálat példányban 16 oldalas Gyermeknapi Különszámot jelentet meg ez alkalomból, s mintegy 350 plakátról tájékozódhat minden érdeklődő. TÁMOGATÓK TÓK Támogatóink a következő cégek, médiumok: Fő támogatók: Fővárosi Önkormányzat, OTP Bank Nyrt. MOL Nyrt., Kiemelt támogatók: Brico Store, egyszervolt.hu, FastraKids, ÖKO-Pannon Nonprofit Kft., Reneszánsz Zrt., Storck Hungária Kft., Sió-Eckes Kft., További támogatók: Bonbonetti Choco Kereskedelmi Kft., Chio-Wolf Magyarország Kft., Ice N Go,, Kft., Intel Magyarország,, Microsoft Magyarország, Mogyi Kft., Oracle Hungary Kft., UPC Magyarország, Vodafone Magyarország, Wrigley Hungária Kft. Fő médiatámogató tó: JimJam Médiatámogatók: MAHIR Cityposter Kft., Ringier Kiadó Kft., Népszabadság Zrt., radiocafe 98.6, Velvet, Viasat History, MTV, Bébi Kurir
ÍGY KEREK A VILÁG! VÁROSLIGETI GYERMEKNAP MÁJUS 28-29.
és a Fôvárosi Önkormányzat szervezésében ÍGY KEREK A VILÁG! VÁROSLIGETI GYERMEKNAP MÁJUS 28-29. GDF SUEZ KÖNNYÛ- ÉS VILÁGZENEI SZÍNPAD BIZTONSÁGOS INTERNET SÁTOR GYERMEKMENTÔ SZOLGÁLAT GYERMEK- SZÍNPADA
RészletesebbenVárosligeti Gyereknap. Írta: Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat május 27. péntek, 08:56
Idén huszonhatodik alkalommal várja a kicsiket és nagyokat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) és Budapest Főváros Önkormányzata, közös, kétnapos, ingyenes gyermeknapi rendezvényére a budapesti
RészletesebbenBESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV
BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV VitaFutura az életért, a jövőért Közhasznú Alapítvány 1139 Budapest, Teve u. 9/c 3/15. Budapest, 2013. április 24. képviselő www.vitafutura.hu * info@vitafutura.hu * Tel.:
RészletesebbenNyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22.
Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22. Hétfő 07. 18. 9.15-10.00 Bemutatkozás-ismerkedés. 10.00-12.00 Zeneiskola - Fúvószenekar bemutatója, hangszerek kipróbálása
RészletesebbenÍGY KEREK A VILÁG! VÁROSLIGETI GYERMEKNAP MÁJUS 24-25.
és Budapest Fôváros Önkormányzata szervezésében ÍGY KEREK A VILÁG! VÁROSLIGETI GYERMEKNAP MÁJUS 24-25. MOKi GYERMEK- SÁTOR A BIZTONSÁGOS KÖZLEKE- DÉSÉRT BIZTONSÁGOS INTERNET SÁTOR GYERMEKMENTÔ SZOLGÁLAT
RészletesebbenLezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben
Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,
RészletesebbenÍGY KEREK A VILÁG! VÁROSLIGETI GYERMEKNAP MÁJUS 25-26.
és a Fôvárosi Önkormányzat szervezésében ÍGY KEREK A VILÁG! VÁROSLIGETI GYERMEKNAP MÁJUS 25-26. MOKi GYERMEK SÁTOR A BIZTONSÁGOS KÖZLEKE- DÉSÉRT BIZTONSÁGOS INTERNET SÁTOR GYERMEKMENTÔ SZOLGÁLAT GYERMEK-
RészletesebbenSZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK
A Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete SZHB Elsősegélynyújtó Csoportja Péter: 06/70-949-2215 és a Csatári Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara közösen bemutatja: PROGRAMFÜZET Szervező:
RészletesebbenI. Ótapolca - Menti Lovas Napok
Az idei évben,..-án kerül megrendezésre a I. Ótapolca - Menti Lovas Napok Az Ótapolca mentén, Pápa és Győr között, egyesületünk első, hagyományteremtő alkalommal, rendezi meg a Kulturális és Lovas Napokat,
RészletesebbenA rendezvény fõ támogatói:
A rendezvény fõ támogatói: Budapest Fõváros X. kerület Kõbányai Önkormányzat adidas Budapest Kft. OTP Junior FÕGÁZ Samsung Don Pepe metropol Port.hu Kosárvarázs Alapítvány Az esemény rendezõje: Kõbányai
Részletesebbenfogyatékkal élők bemutatkozása, sportprogramja Megközelíthető: M3 metró Pöttyös utcai megállójától gyalog 5 perc
Megközelíthető: M3 metró Pöttyös utcai megállójától gyalog 5 perc fogyatékkal élők bemutatkozása, sportprogramja A részletes program megtalálható weblapunkon: MOCCANJ Ferencváros! A Budapesti Szabadidősport
RészletesebbenMozgással az Egészségért!
Mozgással az Egészségért! 2010. Június 12. (szombat) 9 óra Mátrai Gyógyintézet Mátraháza ABBA Feeling Show Ingyenes szűrővizsgálatok Közös Aerobik Színvonalas programok Gyermekvetélkedő Értékes tombolanyeremények
RészletesebbenBeiratkozási Napok. Augusztus szeptember 01. A programok minden nap 08:00-17:00 óra között
Beiratkozási Napok Augusztus 27. - szeptember 01. A programok minden nap 08:00-17:00 óra között Változatos programokkal, az egyetem szolgáltatásait bemutató rendezvényekkel várja a tanulmányaikat szeptemberben
RészletesebbenÍGY KEREK A VILÁG! VÁROSLIGETI GYERMEKNAP MÁJUS 26-27.
és a Fôvárosi Önkormányzat szervezésében ÍGY KEREK A VILÁG! VÁROSLIGETI GYERMEKNAP MÁJUS 26-27. MOKi KRESZ-PÁLYA BIZTONSÁGOS INTERNET SÁTOR GYERMEKMENTÔ SZOLGÁLAT GYERMEK- SZÍNPADA OTP GYERMEKNAPI FOCIKUPA
RészletesebbenIII. Alsószeli Jurta Napok Kulturális Fesztivál és Nyári Szabadegyetem
III. Alsószeli Jurta Napok Kulturális Fesztivál és Nyári Szabadegyetem 2007. június 29 július 1. Tisztelt Hölgyem / Uram! 2007. június 29 - július 1. közt, immár harmadik alkalommal, a Zele törzs és az
RészletesebbenÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés
RészletesebbenPaks. Zánka. Körmend. Kecskemét. Népliget, Építõk Sporttelep elõtti terület. streetballnet.hu. május 25. Kôbánya. június 1. június 15. június 22.
013. május 25. Kôbánya június 1. június 15. június 22. június 30. augusztus 3. augusztus 17. Nyíregyháza Paks Oroszlány szeptember 7. vasárnap Békéscsaba Zánka Körmend Kecskemét szeptember 28. FÔGÁZ Budapest
RészletesebbenATLÉTIKAI VILÁGNAP OLIMPIAI REMÉNYSÉGEK VERSENYE IX. TISZAÚJVÁROS NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI VERSENYE
ATLÉTIKAI VILÁGNAP OLIMPIAI REMÉNYSÉGEK VERSENYE IX. TISZAÚJVÁROS NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI VERSENYE A verseny rendezője: Tiszaújvárosi Sport Club, MASZ, a NUPI és az IAAF támogatásával. A verseny célja: Az
RészletesebbenStreetball challenge. Tájékoztató anyag
Streetball challenge Tájékoztató anyag 2011 Adidas Streetball Challenge 2011. Néhány szó a játékról, amely rövid idő alatt meghódította a világot és Magyarországot is. A Streetball, a kosárlabdázás őshazájából,
RészletesebbenALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig
PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.
RészletesebbenKedves gyerekek! A kalandpark
Kedves gyerekek! Szeretném bemutatni nektek a gyulai GELLÉNY birtokot, ahol a kirándulásunk harmadik napját fogjuk tölteni. Ez a birtok, megfelelő helyszín a tökéletes lakodalomhoz, családi eseményekhez,
RészletesebbenIV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május
IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, 2016. május 14 16. Komplex rendezvény 2013-tól A rendezvény 2013-tól évente Pünkösdkor a események harmonikusan
RészletesebbenHELYSZÍN: Paksi Ürgemezei Strand ASE Sporttelep melletti füves terület
Paks város Önkormányzata, az ASE, a Csengey Dénes Kulturális Központ és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. közös szervezésében HELYSZÍN: Paksi Ürgemezei Strand ASE Sporttelep melletti füves terület sport és egészség
RészletesebbenBudapesti Szabadidősport Szövetség
Budapesti Szabadidősport Szövetség FŐVÁROSI SZABADIDŐ KUPA - Gyalogos Túraverseny 1. A verseny rendezője: Budapesti Szabadidősport Szövetség 2. Verseny helye: Városligeti Sportcentrum 3. Verseny időpontja:
RészletesebbenChek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása
Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is
RészletesebbenKÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL
KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.
RészletesebbenSZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK
A Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete SZHB Elsősegélynyújtó Csatári Péter: Csoportja 06/70-949-2215 és a Szegedi Tudományegyetem Boros István: Általános 06/20 Orvostudományi 522-0053 Kara közösen bemutatja:
RészletesebbenIKSZT Szolgáltatási és Programterv
Helyszín és feltételek biztosítása a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat tájékoztatási pont működtetéséhez 1 1 Falugazdász fogadóóra fogadóóra 2013.01.08 8 Falugazdász fogadóóra fogadóóra 2013.02.05 8 Falugazdász
RészletesebbenA SZOLNOKI FŐISKOLA SPORTSZOLGÁLTATÁSAINAK FEJLESZTÉSE (2013. OKTÓBER 10-2015. JÚNIUS 30.) SZAKMAI MEGVALÓSULÁS
INTÉZMÉNYI SPORTSZAKMAI FEJLESZTÉSI PROGRAM A SZOLNOKI FŐISKOLA SPORTSZOLGÁLTATÁSAINAK FEJLESZTÉSE (2013. OKTÓBER 10-2015. JÚNIUS 30.) SZAKMAI MEGVALÓSULÁS ELŐADÓ: H. SZŰCS LÁSZLÓ PROJEKTMENEDZSER 2015.
RészletesebbenEurópai Sporthét
Európai Sporthét 2017.09.23-30. Az eseménysorozat keretében különböző sportágak kipróbálására és szabadidős versenysorozat lebonyolítása a cél, oly módon, hogy a hét programja lefedje egész Budapest területét.
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére
Iktatószám: SZ-102 /2015. Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére Tárgy: Javaslat a 3301. Egészségügyi
RészletesebbenCivilek a Fiatalokért Egyesület bemutatása
Tisztelt Partnereink! Egyesületünk EFOP-1.2.1-15-2016-00681 pályázattal kapcsolatban a megvalósításhoz partnereket keres, kérem engedje meg, hogy részletesebben bemutassam az egyesületünk és az említett
RészletesebbenRákosmenti majális. 2013. május 1.
Rákosmenti majális 2013. május 1. Ismét gazdag programmal várta Rákosmente lakóit május elsején a szervező Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata és a Vigyázó Sándor Művelődési Ház a Rákosmenti
RészletesebbenINTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület
egészségügyi terület Magyar Rákellenes Liga i Alapszervezete rendezvények szervezési feladatainak segítése, havi hírlevelek kihordása az alapszervezeti tagok részére, kézműves foglalkozások Magyar Vöröskereszt
RészletesebbenRévfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS
Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,
RészletesebbenPhoenix Fireball Sport Egyesület
Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t
RészletesebbenHírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június
Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével
RészletesebbenKedves Fesztivállátogató!
Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság március 8-i ülésére
Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-61/2017. ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2017. március 8-i ülésére Tárgy: Javaslat a 3301. Egészségügyi
RészletesebbenPÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ. Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet pályázatot hirdet az ÉAOP-2009. 5.1.1/D-09-2f 2011 0006 számú, Kisújszállás városközpont funkcióbővítő
RészletesebbenBogácsi programok 2014
Bogácsi programok 2014 III. Falusi Kamra Mustra és IV. Bogácsi Kocsonyafőző Verseny 2014. február 01. Közösségi Ház A III. alkalommal megrendezésre kerülő Falusi Kamra Mustra vendégei több település éléskamrájába
RészletesebbenZsoldos Napok 2012. október 18-19. 2012. október 18. csütörtök
Zsoldos Napok 2012. október 18. csütörtök 8 óra: A Zsoldos Napokat megnyitja: Pintér Etelka igazgatónő 8 óra: Nullenergiás házak előadás Előadó: Pászti Tóth Gyula Helyszín: B épület 2. terem 8 óra: 8.
RészletesebbenBogácsi programok 2013
Bogácsi programok 2013 II. Falusi Kamra Mustra és IV. Bogácsi Kocsonyafőző Verseny 2013. február 02. Bükkalja Általános Iskola A II. alkalommal megrendezésre kerülő Falusi Kamra Mustra vendégei több település
Részletesebben"Vásárhelyi Maraton" Félmaraton Kategória (jelölje be a megfelelőt!):
Név: Lakcím: E-mail: Félmaraton Kategória (jelölje be a megfelelőt!): Női 70 év felett (1945. 12. 31. előtt születettek) Férfi 70 év felett (1945. 12. 31. előtt születettek) Női 60-70 év között (1946.
RészletesebbenNAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.
NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. Munkaközösségünk helyzete: 6 napközis csoport működik délutános műszakban. A napközis nevelők munkájába több osztálytanító is bekapcsolódik. Minden napközis
RészletesebbenGyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai
Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.
Részletesebben52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa. Veszprém, 2010. július 10. szombat
52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa Veszprém, 2010. július 10. szombat Az atlétikai Balaton Bajnokságokról A korabeli megyei sajtó szerint az első atlétikai Balaton bajnokságot
RészletesebbenYouth Handball Festival
2013 14 20 July 2013 Kaposvár, Hungary HUNGARY 2 0 1 3 14 20 JULY www.youthhandballfestival.org 2013 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT (YHF) Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Kézilabda Fesztivál
RészletesebbenSzabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre
Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre Készítette: Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok, zöldnapok,
RészletesebbenKARNEVÁLI CIVIL KORZÓ
KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA
RészletesebbenGyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport
Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!
RészletesebbenÉjszakai Forgatag. a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér szervezésében
Éjszakai Forgatag a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér szervezésében Éjszakai Forgatag Lehetőségek kiaknázása, igényfelmérés Saját tulajdonú csarnok, megfelelő infrastruktúrával Utánpótlás
RészletesebbenÚjvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló
Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg
RészletesebbenZALASZENTGYÖRGYI IFJÚSÁGÉRT KULTURÁLIS ÉS SPORT KÖZALAPÍTVÁNY ZALASZENTGYÖRGY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2010. ÉV
ZALASZENTGYÖRGYI IFJÚSÁGÉRT KULTURÁLIS ÉS SPORT KÖZALAPÍTVÁNY ZALASZENTGYÖRGY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2010. ÉV TARTALMI BESZÁMOLÓ A Zalaszentgyörgyi Ifjúságért Kulturális és Sport Közalapítványt 2001.
RészletesebbenTÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben
TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben 2. komponens Szenvedélybetegségek leküzdésére irányuló kezdeményezések Moravcsik-Kornyicki
RészletesebbenSZENTLŐRINC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 1. számú melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP
PÁLYÁZATI ADATLAP Hazavárunk Esély Otthon fiatalok számára Szentlőrincen című EFOP- 1.2.11-16-2017-00010 azonosítószámú projektben Önkormányzati Ösztöndíj- pályázat igényléséhez 1 (Nyomtatott betűvel kérjük
RészletesebbenIfjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó
Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó 1. Célja: A 2014. év uszonyosúszó ifjúsági, junior és felnőtt korcsoport
RészletesebbenOKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM
OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című
Részletesebbencsepeli nyár programajánló július augusztus
csepeli nyár programajánló 2017. július augusztus FINA Vizes VB (17. Úszó, Műúszó, Műugró, Óriástorony-ugró, Nyílt Vízi Úszó és Vízilabda Világbajnokság) Időpont: 2017. július 14 30. A vízisportokat szeretők
RészletesebbenBESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL ÉV
BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2017. ÉV VitaFutura az életért, a jövőért Közhasznú Alapítvány 1139 Budapest, Teve u. 9/c 3/15. Budapest, 2018. május 28... képviselő www.vitafutura.hu * info@vitafutura.hu * Tel.:
RészletesebbenSzeptEmber Feszt 2011 Gasztronómiai és kulturális fesztivál 2011. szeptember 2-4. www.szeptemberfeszt.hu
SzeptEmber Feszt 2011 Gasztronómiai és kulturális fesztivál 2011. szeptember 2-4. www.szeptemberfeszt.hu A Rétesvonat 35 féle rétest sütött meg Előzmények 2010-ben a GKRTE volt díszvendégünk 2000-ben jött
RészletesebbenMÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK
MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE 19.00 Neil Young Sétány koncert Városi Hangverseny- és Kiállítóterem MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK 17.00 Kiállítás (fesztivál) megnyitó Város-képkiállítás megnyitója Megyei Művelődési
RészletesebbenZöld Sziget project beszámoló 2009-2010. Szigethalom Városi Szabadidőközpont
Zöld Sziget project beszámoló 2009-2010. Szigethalom Városi Szabadidőközpont A tavalyi év folyamán a Városi Szabadidőközpont intézménye is csatlakozott a Zöld Sziget projecthez. A project főbb témakörei:
RészletesebbenIX. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia A hátrányos helyzetűek képzését, foglalkoztatását középpontba állító jó gyakorlatok bemutatása
IX. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia A hátrányos helyzetűek képzését, foglalkoztatását középpontba állító jó gyakorlatok bemutatása Munkába Lépés egy TÁMOP 5.3.1 projekt pszicho-szociális és
RészletesebbenBUDAÖRSI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT
PÁLYÁZATI ADATLAP Támogatási kérelem benyújtása nemzetiségi önkormányzatok részére 2016 évre Budaörs Város Önkormányzatához BUDAÖRSI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2. sz. melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP Támogatási
RészletesebbenCivil feszt a Szent György-napok alatt. Szombaton és vasárnap a civil feszt keretén belül bemutatkoztak az egyesületek sátrai.
Civil feszt a Szent György-napok alatt Szombaton és vasárnap a civil feszt keretén belül bemutatkoztak az egyesületek sátrai. Bemutatkozott az Europe Direct Tarnave információs központ, amely egy kiadványsátorral
RészletesebbenElőterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére
1. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére Tárgy: Sport és társadalmi szervezetek pályázati felhívására beérkezett pályázatok
Részletesebben3100 Salgótarján Kassai sor 2. ; Tel.: +36-32-521-550 ; Fax: +36-32-521-555 E-mail: mbbmk@bbmk.hu ; Web: www.bbmk.hu
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TALÁLKOZZUNK A KÖNYVTÁRBAN! ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK RENDEZVÉNYEI NÓGRÁD MEGYÉBEN címmel benyújtott nyertes pályázatra Pályázati azonosító: 3508-01184 A 2014-es évben is az Nemzeti
RészletesebbenKÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program
KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István
Részletesebben36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny
36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny Békéscsaba, 2015. április 26. vasárnap Magyarország Felnőtt 20 km-es Gyalogló Férfi, Női Egyéni és Csapatbajnoksága, Havasi István-emlékverseny
RészletesebbenMindenkinek eredményes V. Magyarországi Klímacsúcs, Jövőnk a víz konferenciát kívánok!
Médiatámogatói együttműködés V. Magyarországi Klímacsúcs 2013. szeptember 12. Jövőnk a víz Budapest Meghívom Önöket a Klíma Klub szervezésében az V. Magyarországi Klímacsúcs, Jövőnk a víz konferenciára!
RészletesebbenA Magyar Lovasterápia Szövetség Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas Versenye (CDI3*/CDIY/CDIJ/CDIP/CDN) és Lovasterápiás Versenye Fóton
A Magyar Lovasterápia Szövetség Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas Versenye (CDI3*/CDIY/CDIJ/CDIP/CDN) és Lovasterápiás Versenye Fóton Helyszín: Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Lovasterápiás és Oktató Központja
RészletesebbenA közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű fejlesztési és működési (200 E Ft-ot meghaladó) támogatások.
3.3.2 Támogatások A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű fejlesztési és működési (200 E Ft-ot meghaladó) támogatások. Kedvezményezett neve (2010. évben) Bursa Hungarica
RészletesebbenVIII. KETSKÉS K. ENDRE NEMZETKÖZI SENIOR ÚSZÓVERSENY
VIII. KETSKÉS K. ENDRE NEMZETKÖZI SENIOR ÚSZÓVERSENY 1. A verseny célja: A szenior úszás népszerűsítése. A hazai és nemzetközi kapcsolatok ápolása. A felnőtt lakosság rendszeres úszásának elősegítése,
RészletesebbenAgora táborok Itt mindig történik valami!
Agora táborok 2017 Itt mindig történik valami! Ötkarikás SPORT tábor 2017. június 19-23., 8-16 óráig Helyszín: Földi Imre Sportcsarnok Szent Borbála ú Spor elep sportlétesítményei Korosztály: 7 éves kortól
RészletesebbenSPORT TEHETSÉGPROGRAM 2016
SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2016 ORSZÁGOS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÉS TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY VERSENYKIÍRÁS Verseny rendezője és szakmai megvalósítója Helyszín, időpont Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport
RészletesebbenSzakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál augusztus 18-tól 20-ig
Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál 2016. augusztus 18-tól 20-ig Évtizedek óta hagyományosan az augusztus 20-ai hétvégén 2-3 napos rendezvénysorozatot szervez intézményünk, a Lamberg-kastély
RészletesebbenÉletjel Alapítvány 2006. évi
Életjel Alapítvány 2006. évi közhasznúsági jelentése I. Szervezet alapadatai: Név: Életjel Alapítvány Adószám: 18230745-1-43 Bankszámlaszám: Budapest Bank RT. XVIII.ker. fiók 10103881-55275644-00000004
RészletesebbenBeiskolázási információk
Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola Teleki-Blanka-Grundschule Beiskolázási információk Ö R Ö K Ö S ÖKOISK LA 2017/2018 A TELEKI Iskolánkban a pedagógiai munka legfőbb célja olyan tartalmas, bensőséges
RészletesebbenYouth Basketball Festival
2014 20 26 July 2014 Kaposvár, Hungary HUNGARY 2 0 1 4 20 26 JULY www.youthbasketballfestival.org 2014 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT (YBF) Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Kosárlabda Fesztivál
RészletesebbenIdőpont Esemény Helyszín Felelős 2014.04. hónapban minden nap
Időpont Esemény Helyszín Felelős minden nap Iskolai felzárkóztatás Elsősegély nyújtási alapismeretek két két szombaton szerdánként három alkalommal, kedd, szerda, csütörtök péntek délután szerdánként 10:00
RészletesebbenKülön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit.
Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit. A verseny rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség megbízásából a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület Közreműködő
Részletesebben2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM
2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM AZ ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVÉNEK CÉLKITŰZÉSEI az Unio Tanácsa 2010/37/EK döntése alapján Az Európai Unión belüli önkéntes tevékenység
RészletesebbenKaszás Attila Kulturális fesztivál 2015
Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Zsigárd 2015. július 13-augusztus 8. 2015. július 13-17. Kistérségi nyári kézműves tábor Helyszín: tájház Napi foglalkozások: 09:00-14:00 5 napon keresztül különböző
RészletesebbenGyerekesély Program Hírlevél
Hírlevél Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház 2014. III. Hírlevél Gyerekházunk napi szinten nyitva áll a családok számára, valamint folyamatosan próbálja programokkal, jeles napok megünneplésével színesíteni
RészletesebbenA MOATSZ évi versenynaptára
augusztus 1. szerda 2. csütörtök 3. péntek 4. szombat 5. vasárnap 6. hétfő 7. kedd 8. szerda 9. csütörtök 10. péntek 11. szombat 12. vasárnap 13. hétfő 14. kedd 15. szerda 16. csütörtök 17. péntek 18.
RészletesebbenBizottság keretéből nyújtott támogatások év
Bizottság keretéből nyújtott támogatások 2016. év Az egyes bizottságok keretéről és az alapítványok pályázati támogatási rendjéről szóló módosított 2/2006. (I.31.) önkormányzati rendelet 8. (6) bekezdése
Részletesebben2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.
2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb
RészletesebbenMádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló
Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Tartalomjegyzék: Technikai adatok 2 A program eredményessége, szakmai hatásai 3 Részletes Program 4-6 Fotóalbum 7-16 Sajtómegjelenések 17-22 Kreatív anyagok 23-24
RészletesebbenRobin KalandSziget. Kalandpark tömör bemutatása. 20 kiemelt játék bemutatása
Robin KalandSziget Kalandpark tömör bemutatása Hazánk egyik leggyönyörűbb és legkalandosabb vízi világában, a Tisza-tó vadregényes szigetén Magyarországon egyedülálló élménypark épült. Az attrakció célja,
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. március 5-i ülésére
Iktató szám: Sz-82/2014. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Humán Ügyek Bizottsága ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. március 5-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:
RészletesebbenProgram. Június 6. péntek. www.szigetisportvarazs.hu. napi bontás helyszínenként. Június 6. péntek
Program I. helyszín Margitszigeti Atlétikai Centrum és színpad 12.00 14.30 Grundkézilabda Meghívásos verseny Helyszín: füves nagypályán kialakított 4 db kispályán 14.00 18.00 NIKE Futócenter Ingyenes Raiffeisen-próba
RészletesebbenTámogatások közzététele (2013.) kedvezményezettje. Orfeusz Csenger Város Önkormányzat Ifjúsági Művészeti Kiemelkedően Közhasznú Egyesület
Támogatások közzététele () Sorszá m Döntéshozó testület Döntés ideje Döntés száma A támogatás kedvezményezettje A támogatás célja A támogatás összege A támogatási program megvalósításának helye 1. Csenger
RészletesebbenCsaládi Sportnappal zárult a Kőbányai Honvédelmi Sportnapok évi rendezvénysorozata.
Családi Sportnappal zárult a Kőbányai Honvédelmi Sportnapok 2018. évi rendezvénysorozata. November 18. vasárnap 11.00-15.00 óra között a TÜKER MSC Sporttelepén (1107 Budapest, Zágrábi út 8.) az egészséges
RészletesebbenBeszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub 2014. évi tevékenységéről
Beszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub 2014. évi tevékenységéről A Vészlejárat Ifjúsági Klub alapvető céljaihoz igazodtunk a 2014.év során is, miszerint Kerekegyháza város közigazgatási területén élő gyermekek
RészletesebbenKIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL
KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL A tevékenység meghatározása 2012. évben az Oktatási, Kulturális és sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése Sport
RészletesebbenSzabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda
Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok,
RészletesebbenMegyei Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat Programtervezet 2015/2016 TANÉV
Megyei Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat Programtervezet 2015/2016 TANÉV Közösségi FACE-ek Ifjúsági Iroda és Közösségi Tér Helyszín: NYÍR Pláza első emelet Önkéntesség, nemzetközi ifjúsági cserék, kiállítások,
RészletesebbenA támogatás keretösszege: 5.000.000.- Ft.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet debreceni székhelyű állami fenntartású általános iskolák, debreceni székhelyű önkormányzati fenntartású gyermekvédelmi és gyermekjóléti
Részletesebben